Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 1/2014. (I.30.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Hatályos: 2016. 12. 01- 2017. 06. 30

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

1/2014. (I.30.) önkormányzati rendelete

a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 2.§(1) bekezdése tekintetében a közbeszerzésről szóló 2011.évi CVIII. törvény 9.§ (5) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, 

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.évi CLXXXIX.törvény 13.§ (1) bekezdés 19. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva,

a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség véleménye alapján a következőket rendeli el:

1.  A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltató megnevezése

1.§ (1) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás kiterjed az alábbi települési hulladékok begyűjtésére, elszállítására és kezelésre történő átadására:

  1. vegyes hulladék,
  2. lom hulladék,
  3. zöldhulladék,
  4. a közterületre kihelyezett karácsonyfa,
  5. a rendeletben meghatározott veszélyes hulladék,
  6.  a rendeletben meghatározott egyéb elkülönítetten gyűjtött hulladék.        

(2)   A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás kiterjed az alábbi települési hulladékok kezelésére:

  1. vegyes hulladék,
  2. lom hulladék.

2.§  (1)   A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátására Veszprém Megyei Jogú           Város Önkormányzata a Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató      Non-profit Korlátolt Felelősségű Társaságnak (továbbiakban         közszolgáltató) a közbeszerzési törvény szerinti kizárólagosságot biztosít.

  (2)   A közszolgáltató végzi:

              a)  települési hulladékok begyűjtését, elszállítását , kezelésre történő         átadását,

  b) az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Projekthez tartozó veszprémi           hulladékgyűjtő szigetek és válogatócsarnok üzemeltetését,

  c) hulladékudvar és hulladékgyűjtő telephely üzemeltetését.

(3)   az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Korlátolt Felelősségű  Társaság(továbbiakban: ÉBH Kft.) végzi az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Projekthez tartozó királyszentistváni hulladékkezelő központ üzemeltetését.

(4)   A közszolgáltató Veszprém megyei jogú város közigazgatási területén biztosítja a közszolgáltatást.

2. A vegyes hulladék gyűjtése, átvétele és elszállítása

3. §  (1) Természetes személy ingatlanhasználó esetében a vegyes hulladék gyűjtése az alábbi gyűjtőedényekben történik:

  1. családi házaknál 60, 80, 120, 240 literes gyűjtőedény,
  2. tízlakásosnál nem nagyobb épületeknél a társasház, lakásszövetkezet képviselőjének nyilatkozata, vagy a lakástulajdonosok döntése alapján 60, 80, 120, 240, 360, 660, 770, 1100 literes gyűjtőedény,
  3. tízlakásosnál nagyobb épületeknél 360, 660, 770, 1100 literes gyűjtőedény,
  4. a szokásos mennyiségen felül nem rendszeresen keletkező hulladék eseti összegyűjtésére – díj fizetése mellett a közszolgáltató által biztosított emblémázott 60-80-110 literes gyűjtőzsák,

e)    Csatárhegy területén a közszolgáltató által – díj fizetése mellett -  biztosított, emblémázott 60, 80, 110 literes gyűjtőzsák.

(2)   Nem természetes személy ingatlanhasználó az alábbi gyűjtőedényeket veheti igénybe:

  1. a rendelet 1 .mellékletében meghatározottak szerinti rendszeres gyűjtőjáratban gyűjtött hulladék esetében 60, 80, 120, 240, 360, 660, 770, 1100,  literes gyűjtőedény,
  2. külön megrendelés alapján  gyűjtött hulladék esetében a köszolgáltató és az ingatlanhasználó megállapodása alapján.

(3)   A rendelet hatálybalépésekor használatban lévő 50, 70, 110 literes gyűjtőedényekben hulladékot átadni a gyűjtőedény elhasználódásáig lehet.

 4. § (1)  Az épületben található lakás, vagy nem lakás céljára szolgáló rendeletetési egységenként a heti ürítés gyakoriságának figyelembevételével minimum heti 60 liter tárolókapacitás rendelkezésre kell, hogy álljon.

(2)   A hulladék gyűjtéséhez az ingatlanhasználó olyan űrtartalmú, vagy darabszámú gyűjtőedényt vesz igénybe, hogy abban, vagy azokban a szállítási napok között keletkező hulladék elhelyezhető legyen.

(3)   A gyűjtőedénybe vagy emblémázott gyűjtőzsákba csak olyan mennyiségű hulladék helyezhető el, hogy az edény teteje az elszállításra való átadáskor lecsukható, illetve az emblémázott zsák beköthető legyen.

(4)   Ha az összegyűjtött hulladék mennyisége az ingatlanban egymást követően legalább 5 ürítés során meghaladja a gyűjtőedény űrtartalmát, és az ingatlanhasználó nem igényel a többlethulladék összegyűjtéséhez a közszolgáltatótól gyűjtőzsákot, a közszolgáltató - az ingatlanhasználó írásbeli értesítése után – jogosult a gyűjtőedény számát megemelni, vagy az alkalmazott gyűjtőedénynél eggyel nagyobb méretű gyűjtőedényre lecserélni, vagy megemelni az ürítés gyakoriságát. A közszolgáltatási díjat a megemelt darabszámú, vagy űrtartalmú gyűjtőedény ürítése, vagy a megemelt gyakoriságú ürítés után kell megfizetni.

(5)   Az ingatlanhasználó által használt gyűjtőedények űrtartalma, illetőleg darabszáma – az adott ürítési gyakoriság figyelembevételével – akkor csökkenthető, ha az ingatlanban egymást követően legalább 5 ürítés során kisebb mennyiségű hulladék keletkezik, mint amennyi a korábban használt űrtartalmú, vagy darabszámú gyűjtőedényben elhelyezhető. A csökkentett űrtartalmú - vagy darabszámú gyűjtőedénynek alkalmasnak kell lennie a rendszeresen keletkező hulladék gyűjtésére.

5.§  (1) A közszolgáltató az általa bérbeadott, vagy, ha a a gyüjtőedény az    ingatlanhasználó tulajdona, a közszolgáltató által  matricázott   gyűjtőedényből szállítja el a hulladékot. Gyűjtőedény cseréje esetén a      matricázásról a közszolgáltató a gyüjtőedény tulajdonosának  bejelentése     alapján gondoskodik.

(2)   Balesetveszélyes, vagy sérült gyűjtőedénybe, nem matricázott gyűjtőedénybe, vagy nem emblémázott gyűjtőzsákba gyűjtött hulladékot a közszolgáltató nem vesz át.

(3)   Ha a 3.§ (3) bekezdésben meghatározott esetben a gyűjtés során az edény a nem szabványos jellege folytán megsérül, a gyűjtőedény állagában bekövetkezett kárért a közszolgáltató felelősséget nem vállal

6.§  (1)   Ha az ingatlanhasználó az ingatlanán keletkező hulladék gyűjtéséhez a szabványos gyűjtőedénnyel nem rendelkezik, a gyűjtőedényt a közszolgáltatótól bérelheti vagy megvásárolhatja a közszolgáltató által ügyfélszolgálatán és weblapján közzétett szabályok szerint.

(2)   Az ingatlanhasználó által megvásárolt, tulajdonát képező gyűjtőedény tisztántartásáról, javításáról, pótlásáról, az ingatlanhasználó gondoskodik.

               A közszolgáltató felel a gyűjtőedény állagában keletkezett olyan kárért, amelyet szándékos vagy gondatlan magatartásával, vagy szakszerűtlen ürítéssel okozott.

              A közszolgáltató felelőssége a gyűjtőedény gyártásától számított 5 éven túl- tekintettel a gyűjtőedény természetes elhasználódására- a gyűjtőedény állagában bekövetkezett kárra nem terjed ki. 

7.§ (1)   Amennyiben az ingatlanhasználó a gyűjtőedényről a közszolgáltatótól történő edénybérlés útján gondoskodik, úgy az ingatlanhasználónak bérbe adott gyűjtőedény méretét és darabszámát a közszolgáltatás igénybevételéről szóló szerződésben, vagy, ha a közszolgáltatást természetes személy veszi igénybe, bérleti szerződésben kell rögzíteni.

(2)   A bérbe adott gyűjtőedény tisztántartásáról – rendeltetésszerű használat során szükségessé váló – javításáról, vagy cseréjéről a közszolgáltató gondoskodik.     A közszolgáltató kötelezettsége a gyűjtőedény javítása, vagy cseréje, ha szándékos vagy gondatlan magatartása, vagy szakszerűtlen ürítés miatt az szükségessé válik.

8.§ (1)   A gyűjtőedényben elhelyezett hulladék elszállításra való átadása a megjelölt szállítási napon az ingatlan előtti közterületen történik. A települési szilárd hulladékot úgy kell a közszolgáltató részére átadni, kihelyezni, hogy az a közszolgáltató számára hozzáférhető legyen, és a közterület forgalmát ne zavarja.

(2)   Hulladékszállítási napokon kívül gyűjtőedény közterületen nem tárolható, kivéve, ha az edény elhelyezése csak közterületen lehetséges. Ürítés után a gyűjtőedényt az ingatlanhasználó köteles az ürítés napján az ingatlanára visszahelyezi.

9.§  (1)   Ha a gyűjtőedény tárolása csak közterületen lehetséges, akkor a     gyűjtőedényt 2015. január 1-től közterület használatára vonatkozó         hatósági engedély, vagy hatósági szerződés alapján létesített zárható    konténertárolóban lehet elhelyezni. A hatósági engedélyben vagy hatósági         szerződésben rendelkezni kell a zárt konténertároló méretéről és egységes    külső megjelenéséről.

(2)   A zárt konténertároló kinyitásáról az ingatlanhasználónak az ürítés napján a szállítást megelőzően gondoskodnia kell.

(3)   A zárt konténertároló fenntartása, tisztántartása, fertőtlenítése, rágcsáló- és rovarirtása, karbantartása az ingatlanhasználó feladata.

10.§        (1)          Az elszállítás céljára kihelyezett vagy a közterületen elhelyezett gyűjtőedény környékének tisztántartásáról a közszolgáltatást igénybe vevő köteles gondoskodni. Ha ezt a kötelezettségét felszólítás ellenére elmulasztja, a tisztántartásról az önkormányzat gondoskodik a kötelezett költségére.

(2)   A közterületnek a hulladék elszállítása során a közszolgáltató által előidézett szennyezését a közszolgáltató megszünteti.

11.§ (1)   A közszolgáltató a vegyes hulladék rendszeres begyűjtését a rendelet 1. mellékletében meghatározott járatnapokon végzi. A közszolgáltató az ingatlanra irányadó járatnapokat az ügyfélszolgálatán és weblapján is közzéteszi.

  1.   A közszolgáltató a rendszeres hulladékbegyűjtést úgy szervezi meg, hogy   amennyiben az általa meghatározott napon az érintett területen bármely           okból (pl. rendkívüli időjárási események) azt elvégezni nem tudja, az     elmaradt közszolgáltatást az ingatlanra vonatkozó következő szombaton       vagy következő járatnapon pótolja. A pótlás időpontját a közszolgáltató    weboldalán közzéteszi.

  1.   A közszolgáltató a rendelet 1. mellékletében meghatározott hulladékszállítást ünnep- és munkaszüneti napokon is elvégzi. január 1-ét      kivéve, ekkor az elmaradt szolgáltatást pótolja a weblapján közzétett          időpontban.

3.    Házhoz menő hulladékgyűjtés

12.§ (1)   A közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére évente egy alkalommal, a március 1-től október 31-ig terjedő időszakban előre egyeztetett időpontban házhoz menő lom hulladékgyűjtést biztosít.

(2)   A közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére évi egy alkalommal őszi időszakban meghirdetett, előre egyeztetett időpontban házhoz menő zöldhulladék gyűjtést biztosít.

(3)   A közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére évi egy alkalommal, előre egyeztetett időpontban házhoz menő gyűjtést biztosít a rendelet 2. mellékletében meghatározott veszélyes, és különleges kezelést igénylő hulladékokra vonatkozóan.

  1.   Az (1) - (3) bekezdésében foglalt esetekben a gyűjtéssel kapcsolatos információkat a közszolgáltató ügyfélszolgálatán és weblapján is közzéteszi.

13.§ (1)   A 12.§ (1)-(3) bekezdésében meghatározott évi egyszeri házhoz menő hulladékgyűjtésen kívüli időpontban a közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére külön díj fizetése ellenében házhoz menő hulladékgyűjtést biztosít.

(2)   Közszolgáltató a gyűjtéssel kapcsolatos információkat ügyfélszolgálatán és weblapján közzéteszi.

4. Karácsonyt követő fenyőfagyűjtés

14. §     A közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére karácsonyt követően legkésőbb március 15-éig fenyőfagyűjtést biztosít. A fenyőfát idegen anyagtól, díszítő elemektől mentesen közterületen kell elhelyezni. Az elszállításról a közszolgáltató térítésmentesen gondoskodik.

5.  A hulladékgyűjtő szigetek használata és üzemeltetése, hulladékgyűjtő udvar használata és üzemeltetése

15.§ (1)   A közszolgáltató a gyűjtőszigetekről a hulladékot a gyűjtőedények telítődésének megfelelő gyakorisággal szállítja el.

(2)   A hulladékgyűjtő szigetek helyszíneiről, üzemeltetésével, használatával kapcsolatos információkról a közszolgáltató az ügyfélszolgálatán és weblapján tájékoztatja az ingatlanhasználókat.

(3)   A hulladékgyűjtő szigetek karbantartásáról, javításáról és tisztántartásáról közszolgáltató gondoskodik.

16.§        (1)          A közszolgáltató által üzemeltett hulladékudvarban átadható hulladéktípusokat, azok mennyiségét a rendelet 2. melléklete tartalmazza.  A hulladékudvar címét, a nyitvatartási időt, egyéb információkat a közszolgáltató ügyfélszolgálatán és weblapján közzéteszi.

(2)   A közszolgáltató által üzemeltett hulladékudvart díjmentesen az a természetes személy ingatlanhasználó veheti igénybe, aki személyazonosságát és lakcímét igazolja, feltéve, ha az ingatlanhasználónak, társasház, vagy lakásszövetkezet esetén a társasháznak, lakásszövetkezetnek közszolgáltatási díjfizetési-, azzal kapcsolatos járulékos tartozása a közszolgáltató felé nincs.

(3)   A (2) bekezdésben meghatározott feltételek hiányában a közszolgáltató az általa üzemeltett hulladékudvaron leadott hulladékot térítés ellenében veszi át.

6.  Hulladékgyűjtő telephely használata és üzemeltetése

17.§        (1)          A közszolgáltató által üzemeltett hulladékgyűjtő telephelyen átadható hulladéktípusokat, azok mennyiségét a rendelet 2. melléklete tartalmazza. A hulladékgyűjtő telephely címét, a nyitvatartási időt,         egyéb információkat a közszolgáltató ügyfélszolgálatán és weblapján közzéteszi.

 (2) A természetes személy ingatlanhasználó a lom hulladékot díj fizetése ellenében saját maga is elszállíthatja hulladékgyűjtő telephelyre. Évente egy alkalommal a lom hulladék 1 m3 mennyiségig történő átadásának díját a közszolgáltatás díja tartalmazza.

(3)   A természetes személy ingatlanhasználó a zöld hulladékot díj fizetése ellenében saját maga is elszállíthatja hulladékgyűjtő telephelyre. Az őszi időszakban meghirdetett házhoz menő zöld hulladék gyűjtés időtartama alatt történő átadás díját a közszolgáltatás díja tartalmazza.

7.  Gazdálkodó szervezetekre vonatkozó szabályok

18.§ (1)   Abban az esetben, ha gazdálkodó szervezet székhelye, vagy telephelye természetes személy ingatlanhasználó által használt ingatlanban van, feltéve, ha a foglalkoztatottak száma nem haladja meg a három főt, a háztartási hulladékhoz hasonló hulladék begyűjtésére a gazdálkodó szervezetnek a közszolgáltatást nem kell igénybe vennie a közszolgáltató felé benyújtott nyilatkozata alapján. A nyilatkozat iratmintáját a közszolgáltató ügyfélszolgálatán és weblapján közzéteszi.

  1.   A gazdálkodó szervezet jogszabályi rendelkezés figyelembe vételével a közszolgáltató által üzemeltett hulladékudvart és hulladékgyűjtő telephelyet az -elkülönítetten gyűjtött- háztartásihoz hasonló hulladékának elhelyezésére díj fizetése ellenében igénybe veheti.

8.    A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj fizetési rendje

19. § (1)  A közszolgáltatás igénybevételi díjának elszámolására a közszolgáltató havi elszámolási időszakot alkalmaz. A közszolgáltatás díját a közszolgáltató által megküldött számla alapján köteles megfizetni a közszolgáltatást igénybe vevő.

(2)   Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését az az ingatlanhasználó, aki a települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásra vonatkozó kötelezettséget nem teljesíti, feltéve, hogy a közszolgáltató az ingatlanhasználó számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre állást igazolja.

(3)   Ha az ingatlanhasználó személyében változás következik be, és a változás nem a hónap első napján történik, az új ingatlanhasználó részére a közszolgáltatási díjat a közszolgáltató a változást követő hónapra számlázza ki első alkalommal.

20.§        A rendelet szerint hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe nem tartozó, de a közszolgáltató által begyűjthető hulladékok begyűjtésére, elszállítására és kezelésére vagy kezelésre történő átadására az ingatlanhasználó és közszolgáltató eseti, vagy határozott, illetve határozatlan időre vonatkozó szerződést létesíthet.

9.       A közszolgáltatás igénybevétele, a szerződés egyes tartalmi elemei

21.§ (1)   A közszolgáltató és az ingatlanhasználó között a közszolgáltatással kapcsolatos jogviszony a szolgáltatási szerződés megkötésével, vagy a szolgáltatás igénybevételével jön létre. 

(2)   Nem természetes személy ingatlanhasználó esetében a szerződés megkötésével jön létre a jogviszony.

22.§ (1)   Ha az ingatlanhasználó személyében változás következik be, az ingatlan tulajdonosa, vagy vagyonkezelője jelenti be a közszolgáltatónak:

a)  az ingatlan birtokosának változása esetén, az új ingatlanbirtokossal együttesen megtett jognyilatkozatban,

b)  a tulajdonos, vagy vagyonkezelő változása esetén az új tulajdonossal, vagyonkezelővel együttesen megtett jognyilatkozatban,

c)  vagyonkezelői jog megszűnése esetén a tulajdonossal együttesen megtett jognyilatkozatban a birtokba lépést megelőző 15 napon belül.

(2)   Amennyiben az ingatlanhasználó személye nem állapítható meg, az önálló ingatlanok esetében az ingatlan használójának az ingatlan tulajdonosát kell tekinteni.

23.§        Ha az ingatlanhasználó személyében változás következik be, és a változás kezdete nem a hónap első napja, az első számlázási időszakig díj fizetése mellett a közszolgáltató által biztosított emblémázott 60-80-110 literes gyűjtőzsákkal kell igénybe venni a közszolgáltatást az ingatlanra vonatkozó járatnapok szerint

10.   A személyes adatok, és lakcímadatok kezelése

24.§ (1)   A közszolgáltató a természetes személy ingatlanhasználók természetes személyazonosító és lakcímadatait kezeli a díjhátralék behajtása érdekében.

(2)   A díjhátralék megfizetésére történő felszólítás eredménytelensége esetén az (1) bekezdésben meghatározott adatok a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak adhatók át.

(3)   Amennyiben az ingatlanhasználónak a jogviszony megszűnésekor nincs díjtartozása az (1) bekezdés szerinti adatokat a nyilvántartásból törölni kell.

(4)   Amennyiben az ingatlanhasználónak a jogviszony megszűnésekor díjtartozása van az (1) bekezdésben meghatározott adatokat akkor kell törölni a nyilvántartásból, amikor az adózás rendjéről szóló törvény szerint a díjtartozás behajtására már nincs lehetőség.  

11.   Közszolgáltatás és az ürítési díj fizetésének szüneteltetésére vonatkozó szabályok

25. § (1)  Az olyan lakás, vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség esetében, amelyekben ténylegesen nem laknak, az ingatlantulajdonos, vagy vagyonkezelő kérelme; társasház esetén a közös képviselő, lakásszövetkezet esetén a képviselő nyilatkozata, valamint az ingatlantulajdonos, vagy vagyonkezelő é kérelme alapján a közszolgáltatás és az ürítési díj fizetése szünetel.

(2)   A szüneteltetési kérelmet a szolgáltató csak abban az esetben fogadja el, ha a kérelmezőnek közszolgáltatási díj hátraléka, és azzal összefüggő egyéb tartozása nincs.

       (3)   A szünetelésre vonatkozó kérelemhez csatolni kell:

       a) legalább egy – az ingatlanon korábban tényleges szolgáltatást nyújtó - közüzemi szolgáltató által kiállított, teljes hónapra vonatkozó, fogyasztást nem tartalmazó számlát, vagy

       b) számlaegyenleget, amely a gáz, víz vagy áramfogyasztást érintően bizonyítja, hogy az ingatlant senki nem használja.

(4)   Olyan lakás, vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség esetében, ahol az ingatlanhasználó legalább 60 napig- de előre meghatározható ideig- megszakítás nélkül nem tartózkodik az ingatlanban, az ingatlanhasználó kérelme alapján, a közszolgáltatás és az ürítési díj fizetése szünetel.

(5)   A szünetelés legfeljebb a kérelem benyújtása szerinti év végéig tarthat, ha nem kérik annak meghosszabbítását.  A szünetelés meghosszabbítását az ingatlanhasználó a következő évre december 15-ig kérheti a közszolgáltatótól.

(6)   A szünetelés a kérelem beérkezését követő hónap első napjától kezdődik.

(7)   Amennyiben megállapítható, hogy a szünetelésre a rendeletben meghatározott feltételek hiányában került sor, a közszolgáltató jogosult a szüneteltetés kezdő időpontjára visszamenőleg az ürítési díjat pótlólagosan kiszámlázni, továbbá költségeit érvényesíteni.

11.   Záró rendelkezések

26.§ (1)  Ez a rendelet 2014. február 1-jén lép hatályba.

        (2)  Hatályát veszti:

1. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 30/2010. (VI.28.) önkormányzati rendelete

2. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 30/2010. (VI.28.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 46/2010. (XII.17.) Önkormányzati rendelete

3. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 35/2011. (XI.25) Önkormányzati rendelete

4. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 37/2012. (V.31.) Önkormányzati rendelete

5. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 43/2012. (VI.29.) Önkormányzati rendelete

6.) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 64/2012. (XII.21.) Önkormányzati rendelete

7. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 66/2012. (XII.21) Önkormányzati rendelete

8.  Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 8/2013. (III.19.) Önkormányzati rendelete

Porga Gyula s.k.

polgármester

dr. Mohos Gábor s.k.

jegyző

A rendelet kihirdetésének napja: 2014. január 30.                     

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 2.§(1) bekezdése tekintetében a közbeszerzésről szóló 2011.évi CVIII. törvény 9.§ (5) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, 

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.évi CLXXXIX.törvény 13.§ (1) bekezdés 19. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva,

a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség véleménye alapján a következőket rendeli el:

1.  A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltató megnevezése

1.§ (1)[1] A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás kiterjed az alábbi települési hulladékok gyűjtésére, elszállítására és kezelésre történő átadására:

  1. ) vegyes hulladék,
  2. ) lom hulladék,
  3. ) zöldhulladék,
  4. ) a közterületre kihelyezett karácsonyfa,
  5. ) a rendeletben meghatározott veszélyes hulladék,
  6. ) a rendeletben meghatározott egyéb elkülönítetten gyűjtött hulladék.        

(2)   A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás kiterjed az alábbi települési hulladékok kezelésére:

  1. )vegyes hulladék,
  2. )lom hulladék.

2.§  (1)[2]  A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátására Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a „VHK”Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Non-profit Korlátolt Felelősségű Társaságnak (továbbiakban közszolgáltató) a közbeszerzési törvény szerinti kizárólagosságot biztosít.

  (2)   A közszolgáltató végzi:

              a)  [3] települési hulladékok gyűjtését, elszállítását , kezelésre történő   átadását,

  b) az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Projekthez tartozó veszprémi           hulladékgyűjtő szigetek és válogatócsarnok üzemeltetését,

  c) hulladékudvar és hulladékgyűjtő telephely üzemeltetését.

(3)[4]  az „ÉBH” Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: ÉBH Nonprofit Kft.) végzi az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Projekthez tartozó királyszentistváni hulladékkezelő központ üzemeltetését.

(4)   A közszolgáltató Veszprém megyei jogú város közigazgatási területén biztosítja a közszolgáltatást.

2. A vegyes hulladék gyűjtése, átvétele és elszállítása

3. §  (1) Természetes személy ingatlanhasználó esetében a vegyes hulladék gyűjtése az alábbi gyűjtőedényekben történik:

  1. )családi házaknál 60, 80, 120, 240 literes gyűjtőedény,
  2. )tízlakásosnál nem nagyobb épületeknél a társasház, lakásszövetkezet képviselőjének nyilatkozata, vagy a lakástulajdonosok döntése alapján 60, 80, 120, 240, 360, 660, 770, 1100 literes gyűjtőedény,
  3. )tízlakásosnál nagyobb épületeknél 360, 660, 770, 1100 literes gyűjtőedény,
  4. )a szokásos mennyiségen felül nem rendszeresen keletkező hulladék eseti összegyűjtésére – díj fizetése mellett a közszolgáltató által biztosított emblémázott 60-80-110 literes gyűjtőzsák,

e)    Csatárhegy területén a közszolgáltató által – díj fizetése mellett -  biztosított, emblémázott 60, 80, 110 literes gyűjtőzsák.

(2)   Nem természetes személy ingatlanhasználó az alábbi gyűjtőedényeket veheti igénybe:

  1. )a rendelet 1 .mellékletében meghatározottak szerinti rendszeres gyűjtőjáratban gyűjtött hulladék esetében 60, 80, 120, 240, 360, 660, 770, 1100,  literes gyűjtőedény,
  2. )külön megrendelés alapján  gyűjtött hulladék esetében a köszolgáltató és az ingatlanhasználó megállapodása alapján.

(3)   A rendelet hatálybalépésekor használatban lévő 50, 70, 110 literes gyűjtőedényekben hulladékot átadni a gyűjtőedény elhasználódásáig lehet.

 4. § (1)  Az épületben található lakás, vagy nem lakás céljára szolgáló rendeletetési egységenként a heti ürítés gyakoriságának figyelembevételével minimum heti 60 liter tárolókapacitás rendelkezésre kell, hogy álljon.

(2)   A hulladék gyűjtéséhez az ingatlanhasználó olyan űrtartalmú, vagy darabszámú gyűjtőedényt vesz igénybe, hogy abban, vagy azokban a szállítási napok között keletkező hulladék elhelyezhető legyen.

(3)   A gyűjtőedénybe vagy emblémázott gyűjtőzsákba csak olyan mennyiségű hulladék helyezhető el, hogy az edény teteje az elszállításra való átadáskor lecsukható, illetve az emblémázott zsák beköthető legyen.

(4)   Ha az összegyűjtött hulladék mennyisége az ingatlanban egymást követően legalább 5 ürítés során meghaladja a gyűjtőedény űrtartalmát, és az ingatlanhasználó nem igényel a többlethulladék összegyűjtéséhez a közszolgáltatótól gyűjtőzsákot, a közszolgáltató - az ingatlanhasználó írásbeli értesítése után – jogosult a gyűjtőedény számát megemelni, vagy az alkalmazott gyűjtőedénynél eggyel nagyobb méretű gyűjtőedényre lecserélni, vagy megemelni az ürítés gyakoriságát. A közszolgáltatási díjat a megemelt darabszámú, vagy űrtartalmú gyűjtőedény ürítése, vagy a megemelt gyakoriságú ürítés után kell megfizetni.

(5)   Az ingatlanhasználó által használt gyűjtőedények űrtartalma, illetőleg darabszáma – az adott ürítési gyakoriság figyelembevételével – akkor csökkenthető, ha az ingatlanban egymást követően legalább 5 ürítés során kisebb mennyiségű hulladék keletkezik, mint amennyi a korábban használt űrtartalmú, vagy darabszámú gyűjtőedényben elhelyezhető. A csökkentett űrtartalmú - vagy darabszámú gyűjtőedénynek alkalmasnak kell lennie a rendszeresen keletkező hulladék gyűjtésére.

5.§  (1) A közszolgáltató az általa bérbeadott, vagy, ha a a gyüjtőedény az    ingatlanhasználó tulajdona, a közszolgáltató által  matricázott   gyűjtőedényből szállítja el a hulladékot. Gyűjtőedény cseréje esetén a      matricázásról a közszolgáltató a gyüjtőedény tulajdonosának  bejelentése     alapján gondoskodik.

(2)   Balesetveszélyes, vagy sérült gyűjtőedénybe, nem matricázott gyűjtőedénybe, vagy nem emblémázott gyűjtőzsákba gyűjtött hulladékot a közszolgáltató nem vesz át.

(3)   Ha a 3.§ (3) bekezdésben meghatározott esetben a gyűjtés során az edény a nem szabványos jellege folytán megsérül, a gyűjtőedény állagában bekövetkezett kárért a közszolgáltató felelősséget nem vállal

6.§  (1)   Ha az ingatlanhasználó az ingatlanán keletkező hulladék gyűjtéséhez a szabványos gyűjtőedénnyel nem rendelkezik, a gyűjtőedényt a közszolgáltatótól bérelheti vagy megvásárolhatja a közszolgáltató által ügyfélszolgálatán és weblapján közzétett szabályok szerint.

(2)   Az ingatlanhasználó által megvásárolt, tulajdonát képező gyűjtőedény tisztántartásáról, javításáról, pótlásáról, az ingatlanhasználó gondoskodik.

               A közszolgáltató felel a gyűjtőedény állagában keletkezett olyan kárért, amelyet szándékos vagy gondatlan magatartásával, vagy szakszerűtlen ürítéssel okozott.

              A közszolgáltató felelőssége a gyűjtőedény gyártásától számított 5 éven túl- tekintettel a gyűjtőedény természetes elhasználódására- a gyűjtőedény állagában bekövetkezett kárra nem terjed ki. 

7.§ (1)   Amennyiben az ingatlanhasználó a gyűjtőedényről a közszolgáltatótól történő edénybérlés útján gondoskodik, úgy az ingatlanhasználónak bérbe adott gyűjtőedény méretét és darabszámát a közszolgáltatás igénybevételéről szóló szerződésben, vagy, ha a közszolgáltatást természetes személy veszi igénybe, bérleti szerződésben kell rögzíteni.

(2)   A bérbe adott gyűjtőedény tisztántartásáról – rendeltetésszerű használat során szükségessé váló – javításáról, vagy cseréjéről a közszolgáltató gondoskodik.     A közszolgáltató kötelezettsége a gyűjtőedény javítása, vagy cseréje, ha szándékos vagy gondatlan magatartása, vagy szakszerűtlen ürítés miatt az szükségessé válik.

8.§ (1)   A gyűjtőedényben elhelyezett hulladék elszállításra való átadása a megjelölt szállítási napon az ingatlan előtti közterületen történik. A települési szilárd hulladékot úgy kell a közszolgáltató részére átadni, kihelyezni, hogy az a közszolgáltató számára hozzáférhető legyen, és a közterület forgalmát ne zavarja.

(2)   Hulladékszállítási napokon kívül gyűjtőedény közterületen nem tárolható, kivéve, ha az edény elhelyezése csak közterületen lehetséges. Ürítés után a gyűjtőedényt az ingatlanhasználó köteles az ürítés napján az ingatlanára visszahelyezi.

9.§   (1)[5]  Ha a gyűjtőedény tárolása csak közterületen lehetséges, akkor a gyűjtőedényt közterületen közterület használatára vonatkozó         hatósági engedély, vagy hatósági szerződés alapján lehet tárolni.  A gyűjtőedényt 2015. július 1-től zárható      konténertárolóban lehet elhelyezni. A hatósági engedélyben vagy hatósági      szerződésben rendelkezni kell a zárt konténertároló méretéről és egységes     külső megjelenéséről.

(2)   A zárt konténertároló kinyitásáról az ingatlanhasználónak az ürítés napján a szállítást megelőzően gondoskodnia kell.

(3)   A zárt konténertároló fenntartása, tisztántartása, fertőtlenítése, rágcsáló- és rovarirtása, karbantartása az ingatlanhasználó feladata.

10.§        (1)          Az elszállítás céljára kihelyezett vagy a közterületen elhelyezett gyűjtőedény környékének tisztántartásáról a közszolgáltatást igénybe vevő köteles gondoskodni. Ha ezt a kötelezettségét felszólítás ellenére elmulasztja, a tisztántartásról az önkormányzat gondoskodik a kötelezett költségére.

(2)   A közterületnek a hulladék elszállítása során a közszolgáltató által előidézett szennyezését a közszolgáltató megszünteti.

11.§ (1)[6]  A közszolgáltató a vegyes hulladék rendszeres gyűjtését a rendelet 1. mellékletében meghatározott járatnapokon végzi. A közszolgáltató az ingatlanra irányadó járatnapokat az ügyfélszolgálatán és weblapján is közzéteszi.

(2)[7]  A közszolgáltató a rendszeres hulladékgyűjtést úgy szervezi meg, hogy    amennyiben az általa meghatározott napon az érintett területen bármely    okból (pl. rendkívüli időjárási események) azt elvégezni nem tudja, az          elmaradt közszolgáltatást az ingatlanra vonatkozó következő szombaton       vagy következő járatnapon pótolja. A pótlás időpontját a közszolgáltató         weboldalán közzéteszi.

(3)   A közszolgáltató a rendelet 1. mellékletében meghatározott hulladékszállítást ünnep- és munkaszüneti napokon is elvégzi. január 1-ét kivéve, ekkor az elmaradt szolgáltatást pótolja a weblapján közzétett          időpontban.

3.    Házhoz menő hulladékgyűjtés

12.§ (1)[8]  A közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére évente egy alkalommal, a május 1-től október 31-ig terjedő időszakban előre egyeztetett időpontban házhoz menő lom hulladékgyűjtést biztosít.

(2)[9]  A közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére évi két alkalommal, tavaszi és őszi időszakban meghirdetett, előre egyeztetett időpontban házhoz menő zöldhulladék gyűjtést biztosít.

(3)   A közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére évi egy alkalommal, előre egyeztetett időpontban házhoz menő gyűjtést biztosít a rendelet 2. mellékletében meghatározott veszélyes, és különleges kezelést igénylő hulladékokra vonatkozóan.

(4)       Az (1) - (3) bekezdésében foglalt esetekben a gyűjtéssel kapcsolatos információkat a közszolgáltató ügyfélszolgálatán és weblapján is közzéteszi.

13.§ (1) [10] A 12.§ (1)-(3) bekezdésében meghatározott házhoz menő hulladékgyűjtésen kívüli időpontban a közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére külön díj fizetése ellenében házhoz menő hulladékgyűjtést biztosít.

(2)   Közszolgáltató a gyűjtéssel kapcsolatos információkat ügyfélszolgálatán és weblapján közzéteszi.

4. Karácsonyt követő fenyőfagyűjtés

14. §     A közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére karácsonyt követően legkésőbb március 15-éig fenyőfagyűjtést biztosít. A fenyőfát idegen anyagtól, díszítő elemektől mentesen közterületen kell elhelyezni. Az elszállításról a közszolgáltató térítésmentesen gondoskodik.

5.  A hulladékgyűjtő szigetek használata és üzemeltetése, hulladékgyűjtő udvar használata és üzemeltetése

15.§ (1)   A közszolgáltató a gyűjtőszigetekről a hulladékot a gyűjtőedények telítődésének megfelelő gyakorisággal szállítja el.

(2)   A hulladékgyűjtő szigetek helyszíneiről, üzemeltetésével, használatával kapcsolatos információkról a közszolgáltató az ügyfélszolgálatán és weblapján tájékoztatja az ingatlanhasználókat.

(3)   A hulladékgyűjtő szigetek karbantartásáról, javításáról és tisztántartásáról közszolgáltató gondoskodik.

16.§        (1)          A közszolgáltató által üzemeltett hulladékudvarban átadható hulladéktípusokat, azok mennyiségét a rendelet 2. melléklete tartalmazza.  A hulladékudvar címét, a nyitvatartási időt, egyéb információkat a közszolgáltató ügyfélszolgálatán és weblapján közzéteszi.

(2)   A közszolgáltató által üzemeltett hulladékudvart díjmentesen az a természetes személy ingatlanhasználó veheti igénybe, aki személyazonosságát és lakcímét igazolja, feltéve, ha az ingatlanhasználónak, társasház, vagy lakásszövetkezet esetén a társasháznak, lakásszövetkezetnek közszolgáltatási díjfizetési-, azzal kapcsolatos járulékos tartozása a közszolgáltató felé nincs.

(3)   A (2) bekezdésben meghatározott feltételek hiányában a közszolgáltató az általa üzemeltett hulladékudvaron leadott hulladékot térítés ellenében veszi át.

6. 

17.§     

7.  Gazdálkodó szervezetekre vonatkozó szabályok

18.§ (1)[11]  Abban az esetben, ha gazdálkodó szervezet székhelye, vagy telephelye természetes személy ingatlanhasználó által használt ingatlanban van, feltéve, ha a foglalkoztatottak száma nem haladja meg a három főt, a háztartási hulladékhoz hasonló hulladék gyűjtésére a gazdálkodó szervezetnek a közszolgáltatást nem kell igénybe vennie a közszolgáltató felé benyújtott nyilatkozata alapján. A nyilatkozat iratmintáját a közszolgáltató ügyfélszolgálatán és weblapján közzéteszi.

(2)       A gazdálkodó szervezet jogszabályi rendelkezés figyelembe vételével a közszolgáltató által üzemeltett hulladékudvart és hulladékgyűjtő telephelyet az -elkülönítetten gyűjtött- háztartásihoz hasonló hulladékának elhelyezésére díj fizetése ellenében igénybe veheti.

8.    A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj fizetési rendje

19. § (1)  A közszolgáltatás igénybevételi díjának elszámolására a közszolgáltató havi elszámolási időszakot alkalmaz. A közszolgáltatás díját a közszolgáltató által megküldött számla alapján köteles megfizetni a közszolgáltatást igénybe vevő.

(2)[12] Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését az ingatlanhasználó, aki a települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásra vonatkozó kötelezettséget nem teljesíti, feltéve, hogy a közszolgáltató az ingatlanhasználó számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre állást igazolja.

(3)   Ha az ingatlanhasználó személyében változás következik be, és a változás nem a hónap első napján történik, az új ingatlanhasználó részére a közszolgáltatási díjat a közszolgáltató a változást követő hónapra számlázza ki első alkalommal.

20.§        A rendelet szerint hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe nem tartozó, de a közszolgáltató által begyűjthető hulladékok begyűjtésére, elszállítására és kezelésére vagy kezelésre történő átadására az ingatlanhasználó és közszolgáltató eseti, vagy határozott, illetve határozatlan időre vonatkozó szerződést létesíthet.

9.       A közszolgáltatás igénybevétele, a szerződés egyes tartalmi elemei

21.§ (1)   A közszolgáltató és az ingatlanhasználó között a közszolgáltatással kapcsolatos jogviszony a szolgáltatási szerződés megkötésével, vagy a szolgáltatás igénybevételével jön létre. 

(2)   Nem természetes személy ingatlanhasználó esetében a szerződés megkötésével jön létre a jogviszony.

22.§ (1)   Ha az ingatlanhasználó személyében változás következik be, az ingatlan tulajdonosa, vagy vagyonkezelője jelenti be a közszolgáltatónak:

a)  az ingatlan birtokosának változása esetén, az új ingatlanbirtokossal együttesen megtett jognyilatkozatban,

b)  a tulajdonos, vagy vagyonkezelő változása esetén az új tulajdonossal, vagyonkezelővel együttesen megtett jognyilatkozatban,

c)  vagyonkezelői jog megszűnése esetén a tulajdonossal együttesen megtett jognyilatkozatban a birtokba lépést megelőző 15 napon belül.

(2)   Amennyiben az ingatlanhasználó személye nem állapítható meg, az önálló ingatlanok esetében az ingatlan használójának az ingatlan tulajdonosát kell tekinteni.

(3)[13]    Amennyiben az ingatlan használójának személyében változás következett be, és az (1) bekezdés szerint közös nyilatkozat megtételére nem került sor 15 napon belül, a közszolgáltatási díj fizetési kötelezettség vagyonkezelői jog fennállása esetén a vagyonkezelőt, annak hiányában a tulajdonost terheli.

23.§        Ha az ingatlanhasználó személyében változás következik be, és a változás kezdete nem a hónap első napja, az első számlázási időszakig díj fizetése mellett a közszolgáltató által biztosított emblémázott 60-80-110 literes gyűjtőzsákkal kell igénybe venni a közszolgáltatást az ingatlanra vonatkozó járatnapok szerint

10.   A személyes adatok, és lakcímadatok kezelése

24.§ (1)   A közszolgáltató a természetes személy ingatlanhasználók természetes személyazonosító és lakcímadatait kezeli a díjhátralék behajtása érdekében.

(2)   A díjhátralék megfizetésére történő felszólítás eredménytelensége esetén az (1) bekezdésben meghatározott adatok a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak adhatók át.

(3)   Amennyiben az ingatlanhasználónak a jogviszony megszűnésekor nincs díjtartozása az (1) bekezdés szerinti adatokat a nyilvántartásból törölni kell.

(4)   Amennyiben az ingatlanhasználónak a jogviszony megszűnésekor díjtartozása van az (1) bekezdésben meghatározott adatokat akkor kell törölni a nyilvántartásból, amikor az adózás rendjéről szóló törvény szerint a díjtartozás behajtására már nincs lehetőség.  

11.   Közszolgáltatás és az ürítési díj fizetésének szüneteltetésére vonatkozó szabályok

25. § (1)  Az olyan lakás, vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség esetében, amelyekben ténylegesen nem laknak, az ingatlantulajdonos, vagy vagyonkezelő kérelme; társasház esetén a közös képviselő, lakásszövetkezet esetén a képviselő nyilatkozata, valamint az ingatlantulajdonos, vagy vagyonkezelő é kérelme alapján a közszolgáltatás és az ürítési díj fizetése szünetel.

(2)   A szüneteltetési kérelmet a szolgáltató csak abban az esetben fogadja el, ha a kérelmezőnek közszolgáltatási díj hátraléka, és azzal összefüggő egyéb tartozása nincs.

       (3)   A szünetelésre vonatkozó kérelemhez csatolni kell:

       a) legalább egy – az ingatlanon korábban tényleges szolgáltatást nyújtó - közüzemi szolgáltató által kiállított, teljes hónapra vonatkozó, fogyasztást nem tartalmazó számlát, vagy

       b) számlaegyenleget, amely a gáz, víz vagy áramfogyasztást érintően bizonyítja, hogy az ingatlant senki nem használja.

(4)   Olyan lakás, vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség esetében, ahol az ingatlanhasználó legalább 60 napig- de előre meghatározható ideig- megszakítás nélkül nem tartózkodik az ingatlanban, az ingatlanhasználó kérelme alapján, a közszolgáltatás és az ürítési díj fizetése szünetel.

(5)   A szünetelés legfeljebb a kérelem benyújtása szerinti év végéig tarthat, ha nem kérik annak meghosszabbítását.  A szünetelés meghosszabbítását az ingatlanhasználó a következő évre december 15-ig kérheti a közszolgáltatótól.

(6)   A szünetelés a kérelem beérkezését követő hónap első napjától kezdődik.

(7)   Amennyiben megállapítható, hogy a szünetelésre a rendeletben meghatározott feltételek hiányában került sor, a közszolgáltató jogosult a szüneteltetés kezdő időpontjára visszamenőleg az ürítési díjat pótlólagosan kiszámlázni, továbbá költségeit érvényesíteni.

11.   Záró rendelkezések

26.§ (1)  Ez a rendelet 2014. február 1-jén lép hatályba.

        (2)  Hatályát veszti:

1. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 30/2010. (VI.28.) önkormányzati rendelete

2. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 30/2010. (VI.28.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 46/2010. (XII.17.) Önkormányzati rendelete

3. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 35/2011. (XI.25) Önkormányzati rendelete

4. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 37/2012. (V.31.) Önkormányzati rendelete

5. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 43/2012. (VI.29.) Önkormányzati rendelete

6.) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 64/2012. (XII.21.) Önkormányzati rendelete

7. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 66/2012. (XII.21) Önkormányzati rendelete

8.  Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 8/2013. (III.19.) Önkormányzati rendelete

Porga Gyula s.k.

polgármester

dr. Mohos Gábor s.k.

jegyző

A rendelet kihirdetésének napja: 2014. január 30.                     

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

a 46/2014. (XII.18.) Ör-rel és a 39/2015. (XI.26.) Ör-rel módosított

1/2014. (I.30.) önkormányzati rendelete

a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 2.§(1) bekezdése tekintetében a közbeszerzésről szóló 2011.évi CVIII. törvény 9.§ (5) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, 

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.évi CLXXXIX.törvény 13.§ (1) bekezdés 19. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva,

a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség véleménye alapján a következőket rendeli el:

1.  A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltató megnevezése

1.§[14] (1)[15] A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás kiterjed az alábbi települési hulladékok gyűjtésére, elszállítására és kezelésre történő átadására:

  1. vegyes hulladék,
  2. a rendeletben meghatározott elkülönítetten gyűjtött hulladék
  3. lom hulladék,
  4. zöldhulladék,
  5. a közterületre kihelyezett karácsonyfa,
  6. a rendeletben meghatározott veszélyes és különleges kezelést igénylő, vagy hulladékgyűjtő udvarban átadható hulladék (a továbbiakban együtt: különleges kezelést igénylő hulladék).

  1. vegyes hulladék,
  2. elkülönítetten gyűjtött hulladék, az üveg és csomagolási hulladék kivételével
  3. lom hulladék.

2.§  (1)[16]  A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátására Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a „VHK”Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Non-profit Korlátolt Felelősségű Társaságnak (továbbiakban közszolgáltató) a közbeszerzési törvény szerinti kizárólagosságot biztosít.

  (2)   A közszolgáltató végzi:

              a)  [17] települési hulladékok gyűjtését, elszállítását , kezelésre történő          átadását,

  b) az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Projekthez tartozó veszprémi          hulladékgyűjtő szigetek és válogatócsarnok üzemeltetését,

  c) hulladékudvar és hulladékgyűjtő telephely üzemeltetését.

(3)[18]  az „ÉBH” Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: ÉBH Nonprofit Kft.) végzi az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Projekthez tartozó királyszentistváni hulladékkezelő központ üzemeltetését.

(4)   A közszolgáltató Veszprém megyei jogú város közigazgatási területén biztosítja a közszolgáltatást.

2. [19]  A vegyes hulladék és az elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtése, átvétele és elszállítása

3. §[20]  (1)    Természetes személy ingatlanhasználó esetében a vegyes hulladék rendszeres gyűjtése a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletben meghatározott űrmértékű gyűjtőedényben történik, Csatárhegy területén a közszolgáltató által – díj fizetése mellett - biztosított, emblémázott a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletben meghatározott űrmértékű gyűjtőzsákban történik.

(2)     Természetes személy ingatlanhasználó esetében a szokásos mennyiségen felül nem rendszeresen keletkező vegyes hulladék eseti összegyűjtése – díj fizetése mellett a közszolgáltató által biztosított emblémázott 80-120 literes gyűjtőzsákban történik.”

(3)     Nem természetes személy ingatlanhasználó az alábbi gyűjtőedényeket veheti igénybe:

  1. rendszeres gyűjtőjáratban gyűjtött hulladék esetében 60, 80, 120, 240, 360, 660, 770, 1100 literes gyűjtőedény,
  2. külön megrendelés alapján gyűjtött hulladék esetében a közszolgáltató és az ingatlanhasználó megállapodása alapján.

(4)     Az elkülönítetten gyűjtött hulladékot az ingatlanhasználó a közszolgáltató által biztosított, az elkülönített gyűjtésre utaló jelzéssel ellátott gyűjtőedényben, gyűjtőzsákban (a továbbiakban együtt: szelektív gyűjtőedény) vagy kötegelve adja át a közszolgáltatónak.

 4. § (1)[21]  Az ingatlanhasználó az ingatlanon képződött települési hulladékból a szelektív gyűjtőedénybe -a vegyes hulladéktól elkülönítetten- gyűjti a műanyaghulladékot és fémhulladékot, valamint a kartonpapírból készült nagyméretű doboz kivételével a papírhulladékot. Az elkülönítetten gyűjtendő hulladékokat a rendelet 1. melléklete határozza meg.

(2)   A hulladék gyűjtéséhez az ingatlanhasználó olyan űrtartalmú, vagy darabszámú gyűjtőedényt vesz igénybe, hogy abban, vagy azokban a szállítási napok között keletkező hulladék elhelyezhető legyen.

(3)   A gyűjtőedénybe vagy emblémázott gyűjtőzsákba csak olyan mennyiségű hulladék helyezhető el, hogy az edény teteje az elszállításra való átadáskor lecsukható, illetve az emblémázott zsák beköthető legyen.

(4)   Ha az összegyűjtött hulladék mennyisége az ingatlanban egymást követően legalább 5 ürítés során meghaladja a gyűjtőedény űrtartalmát, és az ingatlanhasználó nem igényel a többlethulladék összegyűjtéséhez a közszolgáltatótól gyűjtőzsákot, a közszolgáltató - az ingatlanhasználó írásbeli értesítése után – jogosult a gyűjtőedény számát megemelni, vagy az alkalmazott gyűjtőedénynél eggyel nagyobb méretű gyűjtőedényre lecserélni, vagy megemelni az ürítés gyakoriságát. A közszolgáltatási díjat a megemelt darabszámú, vagy űrtartalmú gyűjtőedény ürítése, vagy a megemelt gyakoriságú ürítés után kell megfizetni.

(5)   Az ingatlanhasználó által használt gyűjtőedények űrtartalma, illetőleg darabszáma – az adott ürítési gyakoriság figyelembevételével – akkor csökkenthető, ha az ingatlanban egymást követően legalább 5 ürítés során kisebb mennyiségű hulladék keletkezik, mint amennyi a korábban használt űrtartalmú, vagy darabszámú gyűjtőedényben elhelyezhető. A csökkentett űrtartalmú - vagy darabszámú gyűjtőedénynek alkalmasnak kell lennie a rendszeresen keletkező hulladék gyűjtésére.

5.§[22]    (1) A közszolgáltató a hulladékot a következő gyűjtőedényekből szállítja el:

a)     az általa bérbe adott, vagy, ha a gyűjtőedény az     ingatlanhasználó tulajdona, a közszolgáltató által matricázott        gyűjtőedényből,

b)    emblémázott gyűjtőzsákból,

c)     az általa biztosított szelektív gyűjtőedényből.

(2)   Az ingatlanhasználó tulajdonában lévő gyűjtőedény cseréje esetén a matricázásról a közszolgáltató a tulajdonos bejelentése alapján gondoskodik.

(3)   A közszolgáltató nem veszi át a balesetveszélyes, vagy sérült gyűjtőedényben, nem matricázott gyűjtőedényben, nem emblémázott gyűjtőzsákban, nem a közszolgáltató által biztosított szelektív gyűjtőedényben gyűjtött hulladékot. Amennyiben a szelektív gyűjtőedényben az 1. mellékletben felsorolt hulladékon kívül más anyag is található, a közszolgáltató a hulladék elszállítását megtagadja.

(4)   A vegyes hulladék elhelyezésére szolgáló gyűjtőedénybe helyezhető települési hulladékfajtákra, és az elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtésének módjára a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet szabályai az irányadóak.

6.§  (1)   Ha az ingatlanhasználó az ingatlanán keletkező hulladék gyűjtéséhez a szabványos gyűjtőedénnyel nem rendelkezik, a gyűjtőedényt a közszolgáltatótól bérelheti vagy megvásárolhatja a közszolgáltató által ügyfélszolgálatán és weblapján közzétett szabályok szerint.

(2)   Az ingatlanhasználó által megvásárolt, tulajdonát képező gyűjtőedény tisztántartásáról, javításáról, pótlásáról, az ingatlanhasználó gondoskodik.

               A közszolgáltató felel a gyűjtőedény állagában keletkezett olyan kárért, amelyet szándékos vagy gondatlan magatartásával, vagy szakszerűtlen ürítéssel okozott.

              A közszolgáltató felelőssége a gyűjtőedény gyártásától számított 5 éven túl- tekintettel a gyűjtőedény természetes elhasználódására- a gyűjtőedény állagában bekövetkezett kárra nem terjed ki. 

7.§ (1)   Amennyiben az ingatlanhasználó a gyűjtőedényről a közszolgáltatótól történő edénybérlés útján gondoskodik, úgy az ingatlanhasználónak bérbe adott gyűjtőedény méretét és darabszámát a közszolgáltatás igénybevételéről szóló szerződésben, vagy, ha a közszolgáltatást természetes személy veszi igénybe, bérleti szerződésben kell rögzíteni.

(2)   A bérbe adott gyűjtőedény tisztántartásáról – rendeltetésszerű használat során szükségessé váló – javításáról, vagy cseréjéről a közszolgáltató gondoskodik.    A közszolgáltató kötelezettsége a gyűjtőedény javítása, vagy cseréje, ha szándékos vagy gondatlan magatartása, vagy szakszerűtlen ürítés miatt az szükségessé válik.

8.§ (1)   A gyűjtőedényben elhelyezett hulladék elszállításra való átadása a megjelölt szállítási napon az ingatlan előtti közterületen történik. A települési szilárd hulladékot úgy kell a közszolgáltató részére átadni, kihelyezni, hogy az a közszolgáltató számára hozzáférhető legyen, és a közterület forgalmát ne zavarja.

(2)   Hulladékszállítási napokon kívül gyűjtőedény közterületen nem tárolható, kivéve, ha az edény elhelyezése csak közterületen lehetséges. Ürítés után a gyűjtőedényt az ingatlanhasználó köteles az ürítés napján az ingatlanára visszahelyezi.

9.§   (1)[23] Ha a gyűjtőedény tárolása csak közterületen lehetséges, akkor a gyűjtőedényt közterületen közterület használatára vonatkozó         hatósági engedély, vagy hatósági szerződés alapján lehet tárolni.  A gyűjtőedényt 2015. július 1-től zárható     konténertárolóban lehet elhelyezni. A hatósági engedélyben vagy hatósági      szerződésben rendelkezni kell a zárt konténertároló méretéről és egységes     külső megjelenéséről.

(2)   A zárt konténertároló kinyitásáról az ingatlanhasználónak az ürítés napján a szállítást megelőzően gondoskodnia kell.

(3)   A zárt konténertároló fenntartása, tisztántartása, fertőtlenítése, rágcsáló- és rovarirtása, karbantartása az ingatlanhasználó feladata.

10.§        (1)          Az elszállítás céljára kihelyezett vagy a közterületen elhelyezett gyűjtőedény környékének tisztántartásáról a közszolgáltatást igénybe vevő köteles gondoskodni. Ha ezt a kötelezettségét felszólítás ellenére elmulasztja, a tisztántartásról az önkormányzat gondoskodik a kötelezett költségére.

(2)   A közterületnek a hulladék elszállítása során a közszolgáltató által előidézett szennyezését a közszolgáltató megszünteti.

11.§ (1)[24],[25]   A közszolgáltató a vegyes hulladék, és az elkülönítetten gyűjtött hulladék rendszeres gyűjtését a rendelet 2. mellékletében meghatározott járatnapokon végzi. A közszolgáltató az ingatlanra irányadó járatnapokat az ügyfélszolgálatán és weblapján is közzéteszi. A közszolgáltató az elkülönítetten gyűjtött hulladékot havonta egy alkalommal szállítja el, az ingatlanra vonatkozóan az elszállítás napját az önkormányzat honlapján, önkormányzat hirdetőtábláján, a közszolgáltató ügyfélszolgálatán és weblapján teszi közzé.

(2)[26] A közszolgáltató a rendszeres hulladékgyűjtést úgy szervezi meg, hogy   amennyiben az általa meghatározott napon az érintett területen bármely   okból (pl. rendkívüli időjárási események) azt elvégezni nem tudja, az          elmaradt közszolgáltatást az ingatlanra vonatkozó következő szombaton       vagy következő járatnapon pótolja. A pótlás időpontját a közszolgáltató         weboldalán közzéteszi.

(3)[27] A közszolgáltató a rendelet 2. mellékletében meghatározott hulladékszállítást ünnep- és munkaszüneti napokon is elvégzi. január 1-ét kivéve, ekkor az elmaradt szolgáltatást pótolja a weblapján közzétett időpontban.

3.[28] A lom-, zöld-, és különleges kezelést igénylő hulladék házhoz menő gyűjtése

12.§ (1)[29] A közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére évente egy alkalommal, a május 1-től október 31-ig terjedő időszakban előre egyeztetett időpontban házhoz menő lom hulladékgyűjtést biztosít.

(2)[30] A közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére évi két alkalommal, tavaszi és őszi időszakban meghirdetett, előre egyeztetett időpontban házhoz menő zöldhulladék gyűjtést biztosít.

(3)[31] A közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére évi egy alkalommal, előre egyeztetett időpontban házhoz menő gyűjtést biztosít a rendelet 3. mellékletében meghatározott különleges kezelést igénylő hulladékokra vonatkozóan.

(4)   Az (1) - (3) bekezdésében foglalt esetekben a gyűjtéssel kapcsolatos információkat a közszolgáltató ügyfélszolgálatán és weblapján is közzéteszi.

13.§ (1) [32]    A 12.§ (1)-(3) bekezdésében meghatározott házhoz menő hulladékgyűjtésen kívüli időpontban a közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére külön díj fizetése ellenében házhoz menő hulladékgyűjtést biztosít.

(2)   Közszolgáltató a gyűjtéssel kapcsolatos információkat ügyfélszolgálatán és weblapján közzéteszi.

4. Karácsonyt követő fenyőfagyűjtés

14. §     A közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére karácsonyt követően legkésőbb március 15-éig fenyőfagyűjtést biztosít. A fenyőfát idegen anyagtól, díszítő elemektől mentesen közterületen kell elhelyezni. Az elszállításról a közszolgáltató térítésmentesen gondoskodik.

5.  A hulladékgyűjtő szigetek használata és üzemeltetése, hulladékgyűjtő udvar használata és üzemeltetése

15.§ (1)   A közszolgáltató a gyűjtőszigetekről a hulladékot a gyűjtőedények telítődésének megfelelő gyakorisággal szállítja el.

(2)   A hulladékgyűjtő szigetek helyszíneiről, üzemeltetésével, használatával kapcsolatos információkról a közszolgáltató az ügyfélszolgálatán és weblapján tájékoztatja az ingatlanhasználókat.

(3)   A hulladékgyűjtő szigetek karbantartásáról, javításáról és tisztántartásáról közszolgáltató gondoskodik.

16.§        (1)[33]        A közszolgáltató által üzemeltett hulladékgyűjtő udvarban átadható hulladéktípusokat, azok mennyiségét a rendelet 3. melléklete tartalmazza. A hulladékgyűjtő udvar címét, a nyitvatartási időt, egyéb információkat a közszolgáltató ügyfélszolgálatán és weblapján közzéteszi.

(2)   A közszolgáltató által üzemeltett hulladékudvart díjmentesen az a természetes személy ingatlanhasználó veheti igénybe, aki személyazonosságát és lakcímét igazolja, feltéve, ha az ingatlanhasználónak, társasház, vagy lakásszövetkezet esetén a társasháznak, lakásszövetkezetnek közszolgáltatási díjfizetési-, azzal kapcsolatos járulékos tartozása a közszolgáltató felé nincs.

(3)   A (2) bekezdésben meghatározott feltételek hiányában a közszolgáltató az általa üzemeltett hulladékudvaron leadott hulladékot térítés ellenében veszi át.

16/A. §[34] Az ingatlanhasználó a hulladékgyűjtő szigetre, hulladékgyűjtő udvarba az elkülönítetten gyűjtött települési hulladékot elszállíthatja.

6[35]

17.§        [36]

7.  Gazdálkodó szervezetekre vonatkozó szabályok

18.§ (1)[37] Abban az esetben, ha gazdálkodó szervezet székhelye, vagy telephelye természetes személy ingatlanhasználó által használt ingatlanban van, feltéve, ha a foglalkoztatottak száma nem haladja meg a három főt, a háztartási hulladékhoz hasonló hulladék gyűjtésére a gazdálkodó szervezetnek a közszolgáltatást nem kell igénybe vennie a közszolgáltató felé benyújtott nyilatkozata alapján. A nyilatkozat iratmintáját a közszolgáltató ügyfélszolgálatán és weblapján közzéteszi.

(2)[38] A gazdálkodó szervezet a közszolgáltató által üzemeltett hulladékgyűjtő szigetet, hulladékgyűjtő udvart háztartásihoz hasonló hulladékának -ideértve az elkülönítetten gyűjtött települési hulladékot is- elhelyezésére díj fizetése ellenében igénybe veheti.

8.    A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj fizetési rendje

19. § (1)  A közszolgáltatás igénybevételi díjának elszámolására a közszolgáltató havi elszámolási időszakot alkalmaz. A közszolgáltatás díját a közszolgáltató által megküldött számla alapján köteles megfizetni a közszolgáltatást igénybe vevő.

(2)[39]     Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését az ingatlanhasználó, aki a települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásra vonatkozó kötelezettséget nem teljesíti, feltéve, hogy a közszolgáltató az ingatlanhasználó számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre állást igazolja.

(3)   Ha az ingatlanhasználó személyében változás következik be, és a változás nem a hónap első napján történik, az új ingatlanhasználó részére a közszolgáltatási díjat a közszolgáltató a változást követő hónapra számlázza ki első alkalommal.

20.§        A rendelet szerint hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe nem tartozó, de a közszolgáltató által begyűjthető hulladékok begyűjtésére, elszállítására és kezelésére vagy kezelésre történő átadására az ingatlanhasználó és közszolgáltató eseti, vagy határozott, illetve határozatlan időre vonatkozó szerződést létesíthet.

9.       A közszolgáltatás igénybevétele, a szerződés egyes tartalmi elemei

21.§ (1)   A közszolgáltató és az ingatlanhasználó között a közszolgáltatással kapcsolatos jogviszony a szolgáltatási szerződés megkötésével, vagy a szolgáltatás igénybevételével jön létre. 

(2)   Nem természetes személy ingatlanhasználó esetében a szerződés megkötésével jön létre a jogviszony.

22.§ (1)   Ha az ingatlanhasználó személyében változás következik be, az ingatlan           tulajdonosa, vagy vagyonkezelője jelenti be a közszolgáltatónak:

a)  az ingatlan birtokosának változása esetén, az új ingatlanbirtokossal együttesen megtett jognyilatkozatban,

b)  a tulajdonos, vagy vagyonkezelő változása esetén az új tulajdonossal, vagyonkezelővel együttesen megtett jognyilatkozatban,

c)  vagyonkezelői jog megszűnése esetén a tulajdonossal együttesen megtett jognyilatkozatban a birtokba lépést megelőző 15 napon belül.

(2)   Amennyiben az ingatlanhasználó személye nem állapítható meg, az önálló ingatlanok esetében az ingatlan használójának az ingatlan tulajdonosát kell tekinteni.

(3)[40]   Amennyiben az ingatlan használójának személyében változás következett be, és az (1) bekezdés szerint közös nyilatkozat megtételére nem került sor 15 napon belül, a közszolgáltatási díj fizetési kötelezettség vagyonkezelői jog fennállása esetén a vagyonkezelőt, annak hiányában a tulajdonost terheli.

23.§        Ha az ingatlanhasználó személyében változás következik be, és a változás kezdete nem a hónap első napja, az első számlázási időszakig díj fizetése mellett a közszolgáltató által biztosított emblémázott 60-80-110 literes gyűjtőzsákkal kell igénybe venni a közszolgáltatást az ingatlanra vonatkozó járatnapok szerint

10.   A személyes adatok, és lakcímadatok kezelése

24.§ (1)   A közszolgáltató a természetes személy ingatlanhasználók természetes személyazonosító és lakcímadatait kezeli a díjhátralék behajtása érdekében.

(2)   A díjhátralék megfizetésére történő felszólítás eredménytelensége esetén az (1) bekezdésben meghatározott adatok a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak adhatók át.

(3)   Amennyiben az ingatlanhasználónak a jogviszony megszűnésekor nincs díjtartozása az (1) bekezdés szerinti adatokat a nyilvántartásból törölni kell.

(4)   Amennyiben az ingatlanhasználónak a jogviszony megszűnésekor díjtartozása van az (1) bekezdésben meghatározott adatokat akkor kell törölni a nyilvántartásból, amikor az adózás rendjéről szóló törvény szerint a díjtartozás behajtására már nincs lehetőség.  

11.   Közszolgáltatás és az ürítési díj fizetésének szüneteltetésére vonatkozó szabályok

25. § (1)  Az olyan lakás, vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség esetében, amelyekben ténylegesen nem laknak, az ingatlantulajdonos, vagy vagyonkezelő kérelme; társasház esetén a közös képviselő, lakásszövetkezet esetén a képviselő nyilatkozata, valamint az ingatlantulajdonos, vagy vagyonkezelő é kérelme alapján a közszolgáltatás és az ürítési díj fizetése szünetel.

(2)   A szüneteltetési kérelmet a szolgáltató csak abban az esetben fogadja el, ha a kérelmezőnek közszolgáltatási díj hátraléka, és azzal összefüggő egyéb tartozása nincs.

       (3)   A szünetelésre vonatkozó kérelemhez csatolni kell:

       a) legalább egy – az ingatlanon korábban tényleges szolgáltatást nyújtó - közüzemi szolgáltató által kiállított, teljes hónapra vonatkozó, fogyasztást nem tartalmazó számlát, vagy

       b) számlaegyenleget, amely a gáz, víz vagy áramfogyasztást érintően bizonyítja, hogy az ingatlant senki nem használja.

(4)   Olyan lakás, vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség esetében, ahol az ingatlanhasználó legalább 60 napig- de előre meghatározható ideig- megszakítás nélkül nem tartózkodik az ingatlanban, az ingatlanhasználó kérelme alapján, a közszolgáltatás és az ürítési díj fizetése szünetel.

(5)   A szünetelés legfeljebb a kérelem benyújtása szerinti év végéig tarthat, ha nem kérik annak meghosszabbítását.  A szünetelés meghosszabbítását az ingatlanhasználó a következő évre december 15-ig kérheti a közszolgáltatótól.

(6)   A szünetelés a kérelem beérkezését követő hónap első napjától kezdődik.

(7)   Amennyiben megállapítható, hogy a szünetelésre a rendeletben meghatározott feltételek hiányában került sor, a közszolgáltató jogosult a szüneteltetés kezdő időpontjára visszamenőleg az ürítési díjat pótlólagosan kiszámlázni, továbbá költségeit érvényesíteni.

11.   Záró rendelkezések

26.§ (1)  Ez a rendelet 2014. február 1-jén lép hatályba.

        (2)  Hatályát veszti:

1. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 30/2010. (VI.28.) önkormányzati rendelete

2. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 30/2010. (VI.28.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 46/2010. (XII.17.) Önkormányzati rendelete

3. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 35/2011. (XI.25) Önkormányzati rendelete

4. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 37/2012. (V.31.) Önkormányzati rendelete

5. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 43/2012. (VI.29.) Önkormányzati rendelete

6.) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 64/2012. (XII.21.) Önkormányzati rendelete

7. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 66/2012. (XII.21) Önkormányzati rendelete

8.  Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 8/2013. (III.19.) Önkormányzati rendelete

Porga Gyula s.k.

polgármester

dr. Mohos Gábor s.k.

jegyző

a 46/2014. (XII.18.) Ör., a 39/2015. (XI.26.) Ör., és a 12/2016. (III.31.) Ör-rel módosított

1/2014. (I.30.) önkormányzati rendelete

a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 2.§(1) bekezdése tekintetében a közbeszerzésről szóló 2011.évi CVIII. törvény 9.§ (5) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, 

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.évi CLXXXIX.törvény 13.§ (1) bekezdés 19. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva,

a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség véleménye alapján a következőket rendeli el:

1.  A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltató megnevezése

1.§[41] (1)[42] A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás kiterjed az alábbi települési hulladékok gyűjtésére, elszállítására és kezelésre történő átadására:

  1. vegyes hulladék,
  2. a rendeletben meghatározott elkülönítetten gyűjtött hulladék
  3. lom hulladék,
  4. zöldhulladék,
  5. a közterületre kihelyezett karácsonyfa,
  6. a rendeletben meghatározott veszélyes és különleges kezelést igénylő, vagy hulladékgyűjtő udvarban átadható hulladék (a továbbiakban együtt: különleges kezelést igénylő hulladék).

  1. vegyes hulladék,
  2. elkülönítetten gyűjtött hulladék, az üveg és csomagolási hulladék kivételével
  3. lom hulladék.

2.§  (1)[43]  A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátására Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a „VHK”Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Non-profit Korlátolt Felelősségű Társaságnak (továbbiakban közszolgáltató) a közbeszerzési törvény szerinti kizárólagosságot biztosít.

  (2)   A közszolgáltató végzi:

              a)  [44] települési hulladékok gyűjtését, elszállítását , kezelésre történő   átadását,

  b) az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Projekthez tartozó veszprémi           hulladékgyűjtő szigetek és válogatócsarnok üzemeltetését,

  c) hulladékudvar és hulladékgyűjtő telephely üzemeltetését.

(3)[45]  az „ÉBH” Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: ÉBH Nonprofit Kft.) végzi az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Projekthez tartozó királyszentistváni hulladékkezelő központ üzemeltetését.

(4)   A közszolgáltató Veszprém megyei jogú város közigazgatási területén biztosítja a közszolgáltatást.

2. [46]  A vegyes hulladék és az elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtése, átvétele és elszállítása

3. §[47]  (1)    Természetes személy ingatlanhasználó esetében a vegyes hulladék rendszeres gyűjtése a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletben meghatározott űrmértékű gyűjtőedényben történik, Csatárhegy területén a közszolgáltató által – díj fizetése mellett - biztosított, emblémázott a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletben meghatározott űrmértékű gyűjtőzsákban történik.

(2)     Természetes személy ingatlanhasználó esetében a szokásos mennyiségen felül nem rendszeresen keletkező vegyes hulladék eseti összegyűjtése – díj fizetése mellett a közszolgáltató által biztosított emblémázott 80-120 literes gyűjtőzsákban történik.”

(3)     Nem természetes személy ingatlanhasználó az alábbi gyűjtőedényeket veheti igénybe:

  1. rendszeres gyűjtőjáratban gyűjtött hulladék esetében 60, 80, 120, 240, 360, 660, 770, 1100 literes gyűjtőedény,
  2. külön megrendelés alapján gyűjtött hulladék esetében a közszolgáltató és az ingatlanhasználó megállapodása alapján.

(4)     Az elkülönítetten gyűjtött hulladékot az ingatlanhasználó a közszolgáltató által biztosított, az elkülönített gyűjtésre utaló jelzéssel ellátott gyűjtőedényben, gyűjtőzsákban (a továbbiakban együtt: szelektív gyűjtőedény) vagy kötegelve adja át a közszolgáltatónak.

 4. § (1)[48]  Az ingatlanhasználó az ingatlanon képződött települési hulladékból a szelektív gyűjtőedénybe -a vegyes hulladéktól elkülönítetten- gyűjti a műanyaghulladékot és fémhulladékot, valamint a kartonpapírból készült nagyméretű doboz kivételével a papírhulladékot. Az elkülönítetten gyűjtendő hulladékokat a rendelet 1. melléklete határozza meg.

(2)   A hulladék gyűjtéséhez az ingatlanhasználó olyan űrtartalmú, vagy darabszámú gyűjtőedényt vesz igénybe, hogy abban, vagy azokban a szállítási napok között keletkező hulladék elhelyezhető legyen.

(3)   A gyűjtőedénybe vagy emblémázott gyűjtőzsákba csak olyan mennyiségű hulladék helyezhető el, hogy az edény teteje az elszállításra való átadáskor lecsukható, illetve az emblémázott zsák beköthető legyen.

(4)   Ha az összegyűjtött hulladék mennyisége az ingatlanban egymást követően legalább 5 ürítés során meghaladja a gyűjtőedény űrtartalmát, és az ingatlanhasználó nem igényel a többlethulladék összegyűjtéséhez a közszolgáltatótól gyűjtőzsákot, a közszolgáltató - az ingatlanhasználó írásbeli értesítése után – jogosult a gyűjtőedény számát megemelni, vagy az alkalmazott gyűjtőedénynél eggyel nagyobb méretű gyűjtőedényre lecserélni, vagy megemelni az ürítés gyakoriságát. A közszolgáltatási díjat a megemelt darabszámú, vagy űrtartalmú gyűjtőedény ürítése, vagy a megemelt gyakoriságú ürítés után kell megfizetni.

(5)   Az ingatlanhasználó által használt gyűjtőedények űrtartalma, illetőleg darabszáma – az adott ürítési gyakoriság figyelembevételével – akkor csökkenthető, ha az ingatlanban egymást követően legalább 5 ürítés során kisebb mennyiségű hulladék keletkezik, mint amennyi a korábban használt űrtartalmú, vagy darabszámú gyűjtőedényben elhelyezhető. A csökkentett űrtartalmú - vagy darabszámú gyűjtőedénynek alkalmasnak kell lennie a rendszeresen keletkező hulladék gyűjtésére.

5.§[49]    (1) A közszolgáltató a hulladékot a következő gyűjtőedényekből szállítja el:

a)     az általa bérbe adott, vagy, ha a gyűjtőedény az      ingatlanhasználó tulajdona, a közszolgáltató által matricázott         gyűjtőedényből,

b)    emblémázott gyűjtőzsákból,

c)     az általa biztosított szelektív gyűjtőedényből.

(2)   Az ingatlanhasználó tulajdonában lévő gyűjtőedény cseréje esetén a matricázásról a közszolgáltató a tulajdonos bejelentése alapján gondoskodik.

(3)   A közszolgáltató nem veszi át a balesetveszélyes, vagy sérült gyűjtőedényben, nem matricázott gyűjtőedényben, nem emblémázott gyűjtőzsákban, nem a közszolgáltató által biztosított szelektív gyűjtőedényben gyűjtött hulladékot. Amennyiben a szelektív gyűjtőedényben az 1. mellékletben felsorolt hulladékon kívül más anyag is található, a közszolgáltató a hulladék elszállítását megtagadja.

(4)   A vegyes hulladék elhelyezésére szolgáló gyűjtőedénybe helyezhető települési hulladékfajtákra, és az elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtésének módjára a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet szabályai az irányadóak.

6.§  (1)   Ha az ingatlanhasználó az ingatlanán keletkező hulladék gyűjtéséhez a szabványos gyűjtőedénnyel nem rendelkezik, a gyűjtőedényt a közszolgáltatótól bérelheti vagy megvásárolhatja a közszolgáltató által ügyfélszolgálatán és weblapján közzétett szabályok szerint.

(2)   Az ingatlanhasználó által megvásárolt, tulajdonát képező gyűjtőedény tisztántartásáról, javításáról, pótlásáról, az ingatlanhasználó gondoskodik.

               A közszolgáltató felel a gyűjtőedény állagában keletkezett olyan kárért, amelyet szándékos vagy gondatlan magatartásával, vagy szakszerűtlen ürítéssel okozott.

              A közszolgáltató felelőssége a gyűjtőedény gyártásától számított 5 éven túl- tekintettel a gyűjtőedény természetes elhasználódására- a gyűjtőedény állagában bekövetkezett kárra nem terjed ki. 

7.§ (1)   Amennyiben az ingatlanhasználó a gyűjtőedényről a közszolgáltatótól történő edénybérlés útján gondoskodik, úgy az ingatlanhasználónak bérbe adott gyűjtőedény méretét és darabszámát a közszolgáltatás igénybevételéről szóló szerződésben, vagy, ha a közszolgáltatást természetes személy veszi igénybe, bérleti szerződésben kell rögzíteni.

(2)   A bérbe adott gyűjtőedény tisztántartásáról – rendeltetésszerű használat során szükségessé váló – javításáról, vagy cseréjéről a közszolgáltató gondoskodik.     A közszolgáltató kötelezettsége a gyűjtőedény javítása, vagy cseréje, ha szándékos vagy gondatlan magatartása, vagy szakszerűtlen ürítés miatt az szükségessé válik.

8.§ (1)   A gyűjtőedényben elhelyezett hulladék elszállításra való átadása a megjelölt szállítási napon az ingatlan előtti közterületen történik. A települési szilárd hulladékot úgy kell a közszolgáltató részére átadni, kihelyezni, hogy az a közszolgáltató számára hozzáférhető legyen, és a közterület forgalmát ne zavarja.

(2)   Hulladékszállítási napokon kívül gyűjtőedény közterületen nem tárolható, kivéve, ha az edény elhelyezése csak közterületen lehetséges. Ürítés után a gyűjtőedényt az ingatlanhasználó köteles az ürítés napján az ingatlanára visszahelyezi.

9.§   (1)[50] Ha a gyűjtőedény tárolása csak közterületen lehetséges, akkor a gyűjtőedényt közterületen közterület használatára vonatkozó         hatósági engedély, vagy hatósági szerződés alapján lehet tárolni.  A gyűjtőedényt 2015. július 1-től zárható      konténertárolóban lehet elhelyezni. A hatósági engedélyben vagy hatósági      szerződésben rendelkezni kell a zárt konténertároló méretéről és egységes     külső megjelenéséről.

(2)   A zárt konténertároló kinyitásáról az ingatlanhasználónak az ürítés napján a szállítást megelőzően gondoskodnia kell.

(3)   A zárt konténertároló fenntartása, tisztántartása, fertőtlenítése, rágcsáló- és rovarirtása, karbantartása az ingatlanhasználó feladata.

10.§        (1)          Az elszállítás céljára kihelyezett vagy a közterületen elhelyezett gyűjtőedény környékének tisztántartásáról a közszolgáltatást igénybe vevő köteles gondoskodni. Ha ezt a kötelezettségét felszólítás ellenére elmulasztja, a tisztántartásról az önkormányzat gondoskodik a kötelezett költségére.

(2)   A közterületnek a hulladék elszállítása során a közszolgáltató által előidézett szennyezését a közszolgáltató megszünteti.

11.§ (1)[51],[52]   A közszolgáltató a vegyes hulladék, és az elkülönítetten gyűjtött hulladék rendszeres gyűjtését a rendelet 2. mellékletében meghatározott járatnapokon végzi. A közszolgáltató az ingatlanra irányadó járatnapokat az ügyfélszolgálatán és weblapján is közzéteszi. A közszolgáltató az elkülönítetten gyűjtött hulladékot havonta egy alkalommal szállítja el, az ingatlanra vonatkozóan az elszállítás napját az önkormányzat honlapján, önkormányzat hirdetőtábláján, a közszolgáltató ügyfélszolgálatán és weblapján teszi közzé.

(2)[53] A közszolgáltató a rendszeres hulladékgyűjtést úgy szervezi meg, hogy    amennyiben az általa meghatározott napon az érintett területen bármely    okból (pl. rendkívüli időjárási események) azt elvégezni nem tudja, az          elmaradt közszolgáltatást az ingatlanra vonatkozó következő szombaton       vagy következő járatnapon pótolja. A pótlás időpontját a közszolgáltató         weboldalán közzéteszi.

(3)[54] A közszolgáltató a rendelet 2. mellékletében meghatározott hulladékszállítást ünnep- és munkaszüneti napokon is elvégzi. január 1-ét kivéve, ekkor az elmaradt szolgáltatást pótolja a weblapján közzétett időpontban.

3.[55] A lom-, zöld-, és különleges kezelést igénylő hulladék házhoz menő gyűjtése

12.§ (1)[56] A közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére évente egy alkalommal, a május 1-től október 31-ig terjedő időszakban előre egyeztetett időpontban házhoz menő lom hulladékgyűjtést biztosít.

(2)[57] A közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére évi két alkalommal, tavaszi és őszi időszakban meghirdetett, előre egyeztetett időpontban házhoz menő zöldhulladék gyűjtést biztosít.

(3)[58] A közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére évi egy alkalommal, előre egyeztetett időpontban házhoz menő gyűjtést biztosít a rendelet 3. mellékletében meghatározott különleges kezelést igénylő hulladékokra vonatkozóan.

(4)   Az (1) - (3) bekezdésében foglalt esetekben a gyűjtéssel kapcsolatos információkat a közszolgáltató ügyfélszolgálatán és weblapján is közzéteszi.

13.§ (1) [59]    A 12.§ (1)-(3) bekezdésében meghatározott házhoz menő hulladékgyűjtésen kívüli időpontban a közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére külön díj fizetése ellenében házhoz menő hulladékgyűjtést biztosít.

(2)   Közszolgáltató a gyűjtéssel kapcsolatos információkat ügyfélszolgálatán és weblapján közzéteszi.

4. Karácsonyt követő fenyőfagyűjtés

14. §     A közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére karácsonyt követően legkésőbb március 15-éig fenyőfagyűjtést biztosít. A fenyőfát idegen anyagtól, díszítő elemektől mentesen közterületen kell elhelyezni. Az elszállításról a közszolgáltató térítésmentesen gondoskodik.

5.  A hulladékgyűjtő szigetek használata és üzemeltetése, hulladékgyűjtő udvar használata és üzemeltetése

15.§ (1)   A közszolgáltató a gyűjtőszigetekről a hulladékot a gyűjtőedények telítődésének megfelelő gyakorisággal szállítja el.

(2)   A hulladékgyűjtő szigetek helyszíneiről, üzemeltetésével, használatával kapcsolatos információkról a közszolgáltató az ügyfélszolgálatán és weblapján tájékoztatja az ingatlanhasználókat.

(3)   A hulladékgyűjtő szigetek karbantartásáról, javításáról és tisztántartásáról közszolgáltató gondoskodik.

16.§        (1)[60]        A közszolgáltató által üzemeltett hulladékgyűjtő udvarban átadható hulladéktípusokat, azok mennyiségét a rendelet 3. melléklete tartalmazza. A hulladékgyűjtő udvar címét, a nyitvatartási időt, egyéb információkat a közszolgáltató ügyfélszolgálatán és weblapján közzéteszi.

(2)   A közszolgáltató által üzemeltett hulladékudvart díjmentesen az a természetes személy ingatlanhasználó veheti igénybe, aki személyazonosságát és lakcímét igazolja, feltéve, ha az ingatlanhasználónak, társasház, vagy lakásszövetkezet esetén a társasháznak, lakásszövetkezetnek közszolgáltatási díjfizetési-, azzal kapcsolatos járulékos tartozása a közszolgáltató felé nincs.

(3)   A (2) bekezdésben meghatározott feltételek hiányában a közszolgáltató az általa üzemeltett hulladékudvaron leadott hulladékot térítés ellenében veszi át.

16/A. §[61] Az ingatlanhasználó a hulladékgyűjtő szigetre, hulladékgyűjtő udvarba az elkülönítetten gyűjtött települési hulladékot elszállíthatja.

6[62]

17.§        [63]

7.  Gazdálkodó szervezetekre vonatkozó szabályok

18.§ (1)[64] Abban az esetben, ha gazdálkodó szervezet székhelye, vagy telephelye természetes személy ingatlanhasználó által használt ingatlanban van, feltéve, ha a foglalkoztatottak száma nem haladja meg a három főt, a háztartási hulladékhoz hasonló hulladék gyűjtésére a gazdálkodó szervezetnek a közszolgáltatást nem kell igénybe vennie a közszolgáltató felé benyújtott nyilatkozata alapján. A nyilatkozat iratmintáját a közszolgáltató ügyfélszolgálatán és weblapján közzéteszi.

(2)[65] A gazdálkodó szervezet a közszolgáltató által üzemeltett hulladékgyűjtő szigetet, hulladékgyűjtő udvart háztartásihoz hasonló hulladékának -ideértve az elkülönítetten gyűjtött települési hulladékot is- elhelyezésére díj fizetése ellenében igénybe veheti.

8.    A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj fizetési rendje

19. § (1)[66]

(2)[67]     Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését az ingatlanhasználó, aki a települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásra vonatkozó kötelezettséget nem teljesíti, feltéve, hogy a közszolgáltató az ingatlanhasználó számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre állást igazolja.

(3) [68]

20.§        A rendelet szerint hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe nem tartozó, de a közszolgáltató által begyűjthető hulladékok begyűjtésére, elszállítására és kezelésére vagy kezelésre történő átadására az ingatlanhasználó és közszolgáltató eseti, vagy határozott, illetve határozatlan időre vonatkozó szerződést létesíthet.

9.       A közszolgáltatás igénybevétele, a szerződés egyes tartalmi elemei

21.§ (1)   A közszolgáltató és az ingatlanhasználó között a közszolgáltatással kapcsolatos jogviszony a szolgáltatási szerződés megkötésével, vagy a szolgáltatás igénybevételével jön létre. 

(2)   Nem természetes személy ingatlanhasználó esetében a szerződés megkötésével jön létre a jogviszony.

22.§ (1)   Ha az ingatlanhasználó személyében változás következik be, az ingatlan tulajdonosa, vagy vagyonkezelője jelenti be a közszolgáltatónak:

a)  az ingatlan birtokosának változása esetén, az új ingatlanbirtokossal együttesen megtett jognyilatkozatban,

b)  a tulajdonos, vagy vagyonkezelő változása esetén az új tulajdonossal, vagyonkezelővel együttesen megtett jognyilatkozatban,

c)  vagyonkezelői jog megszűnése esetén a tulajdonossal együttesen megtett jognyilatkozatban a birtokba lépést megelőző 15 napon belül.

(2)   Amennyiben az ingatlanhasználó személye nem állapítható meg, az önálló ingatlanok esetében az ingatlan használójának az ingatlan tulajdonosát kell tekinteni.

(3)[69]   Amennyiben az ingatlan használójának személyében változás következett be, és az (1) bekezdés szerint közös nyilatkozat megtételére nem került sor 15 napon belül, a közszolgáltatási díj fizetési kötelezettség vagyonkezelői jog fennállása esetén a vagyonkezelőt, annak hiányában a tulajdonost terheli.

23.§        Ha az ingatlanhasználó személyében változás következik be, és a változás kezdete nem a hónap első napja, az első számlázási időszakig díj fizetése mellett a közszolgáltató által biztosított emblémázott 60-80-110 literes gyűjtőzsákkal kell igénybe venni a közszolgáltatást az ingatlanra vonatkozó járatnapok szerint

10.[70]

24.§[71]

11.   Közszolgáltatás és az ürítési díj fizetésének szüneteltetésére vonatkozó szabályok

25. § (1)  Az olyan lakás, vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség esetében, amelyekben ténylegesen nem laknak, az ingatlantulajdonos, vagy vagyonkezelő kérelme; társasház esetén a közös képviselő, lakásszövetkezet esetén a képviselő nyilatkozata, valamint az ingatlantulajdonos, vagy vagyonkezelő é kérelme alapján a közszolgáltatás és az ürítési díj fizetése szünetel.

(2)   A szüneteltetési kérelmet a szolgáltató csak abban az esetben fogadja el, ha a kérelmezőnek közszolgáltatási díj hátraléka, és azzal összefüggő egyéb tartozása nincs.

       (3)   A szünetelésre vonatkozó kérelemhez csatolni kell:

       a) legalább egy – az ingatlanon korábban tényleges szolgáltatást nyújtó - közüzemi szolgáltató által kiállított, teljes hónapra vonatkozó, fogyasztást nem tartalmazó számlát, vagy

       b) számlaegyenleget, amely a gáz, víz vagy áramfogyasztást érintően bizonyítja, hogy az ingatlant senki nem használja.

(4)   Olyan lakás, vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség esetében, ahol az ingatlanhasználó legalább 60 napig- de előre meghatározható ideig- megszakítás nélkül nem tartózkodik az ingatlanban, az ingatlanhasználó kérelme alapján, a közszolgáltatás és az ürítési díj fizetése szünetel.

(5)   A szünetelés legfeljebb a kérelem benyújtása szerinti év végéig tarthat, ha nem kérik annak meghosszabbítását.  A szünetelés meghosszabbítását az ingatlanhasználó a következő évre december 15-ig kérheti a közszolgáltatótól.

(6)   A szünetelés a kérelem beérkezését követő hónap első napjától kezdődik.

(7)   Amennyiben megállapítható, hogy a szünetelésre a rendeletben meghatározott feltételek hiányában került sor, a közszolgáltató jogosult a szüneteltetés kezdő időpontjára visszamenőleg az ürítési díjat pótlólagosan kiszámlázni, továbbá költségeit érvényesíteni.

11.   Záró rendelkezések

26.§ (1)  Ez a rendelet 2014. február 1-jén lép hatályba.

        (2)  Hatályát veszti:

1. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 30/2010. (VI.28.) önkormányzati rendelete

2. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 30/2010. (VI.28.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 46/2010. (XII.17.) Önkormányzati rendelete

3. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 35/2011. (XI.25) Önkormányzati rendelete

4. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 37/2012. (V.31.) Önkormányzati rendelete

5. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 43/2012. (VI.29.) Önkormányzati rendelete

6.) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 64/2012. (XII.21.) Önkormányzati rendelete

7. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 66/2012. (XII.21) Önkormányzati rendelete

8.  Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 8/2013. (III.19.) Önkormányzati rendelete

Porga Gyula s.k.

polgármester

dr. Mohos Gábor s.k.

jegyző

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

a 46/2014. (XII.18.) Ör., a 39/2015. (XI.26.) Ör., a 12/2016. (III.31.) Ör., és a 42/2016. (XI.24.) Ör-rel módosított

1/2014. (I.30.) önkormányzati rendelete

a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 2.§(1) bekezdése tekintetében a közbeszerzésről szóló 2011.évi CVIII. törvény 9.§ (5) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, 

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.évi CLXXXIX.törvény 13.§ (1) bekezdés 19. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva,

a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség véleménye alapján a következőket rendeli el:

1.  A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltató megnevezése

1.§[72] (1)[73] A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás kiterjed az alábbi települési hulladékok gyűjtésére, elszállítására és kezelésre történő átadására:

  1. vegyes hulladék,
  2. a rendeletben meghatározott elkülönítetten gyűjtött hulladék
  3. lom hulladék,
  4. zöldhulladék,
  5. a közterületre kihelyezett karácsonyfa,
  6. a rendeletben meghatározott veszélyes és különleges kezelést igénylő, vagy hulladékgyűjtő udvarban átadható hulladék (a továbbiakban együtt: különleges kezelést igénylő hulladék).

  1. vegyes hulladék,
  2. elkülönítetten gyűjtött hulladék, az üveg és csomagolási hulladék kivételével
  3. lom hulladék.

 2.§       (1)[74],[75]A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást Az ÉBH Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (8200 Veszprém, Házgyári út 1.) nyújtja (Közszolgáltató).

           (2)[76] A Közszolgáltató tagjaként a „VHK”Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Non-profit Korlátolt Felelősségű Társaság végzi:

           a)   a települési hulladékok gyűjtését, elszállítását , kezelésre történő átadását,

           b) az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Projekthez tartozó veszprémi hulladékgyűjtő szigetek és válogatócsarnok üzemeltetését,

           c)   hulladékudvar és hulladékgyűjtő telephely üzemeltetését.

           (3)[77] Közszolgáltató végzi az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Projekthez tartozó királyszentistváni hulladékkezelő központ üzemeltetését.

           (4)[78] A közszolgáltató Veszprém Megyei Jogú Város közigazgatási területén biztosítja a közszolgáltatást.

2. [79]  A vegyes hulladék és az elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtése, átvétele és elszállítása

3. §[80]  (1)    Természetes személy ingatlanhasználó esetében a vegyes hulladék rendszeres gyűjtése a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletben meghatározott űrmértékű gyűjtőedényben történik, Csatárhegy területén a közszolgáltató által – díj fizetése mellett - biztosított, emblémázott a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletben meghatározott űrmértékű gyűjtőzsákban történik.

(2)     Természetes személy ingatlanhasználó esetében a szokásos mennyiségen felül nem rendszeresen keletkező vegyes hulladék eseti összegyűjtése – díj fizetése mellett a közszolgáltató által biztosított emblémázott 80-120 literes gyűjtőzsákban történik.”

(3)     Nem természetes személy ingatlanhasználó az alábbi gyűjtőedényeket veheti igénybe:

  1. rendszeres gyűjtőjáratban gyűjtött hulladék esetében 60, 80, 120, 240, 360, 660, 770, 1100 literes gyűjtőedény,
  2. külön megrendelés alapján gyűjtött hulladék esetében a közszolgáltató és az ingatlanhasználó megállapodása alapján.

(4)     Az elkülönítetten gyűjtött hulladékot az ingatlanhasználó a közszolgáltató által biztosított, az elkülönített gyűjtésre utaló jelzéssel ellátott gyűjtőedényben, gyűjtőzsákban (a továbbiakban együtt: szelektív gyűjtőedény) vagy kötegelve adja át a közszolgáltatónak.

 4. § (1)[81] Az ingatlanhasználó az ingatlanon képződött települési hulladékból a szelektív gyűjtőedénybe -a vegyes hulladéktól elkülönítetten- gyűjti a műanyaghulladékot és fémhulladékot, valamint a kartonpapírból készült nagyméretű doboz kivételével a papírhulladékot. Az elkülönítetten gyűjtendő hulladékokat a rendelet 1. melléklete határozza meg.

(2)   A hulladék gyűjtéséhez az ingatlanhasználó olyan űrtartalmú, vagy darabszámú gyűjtőedényt vesz igénybe, hogy abban, vagy azokban a szállítási napok között keletkező hulladék elhelyezhető legyen.

(3)   A gyűjtőedénybe vagy emblémázott gyűjtőzsákba csak olyan mennyiségű hulladék helyezhető el, hogy az edény teteje az elszállításra való átadáskor lecsukható, illetve az emblémázott zsák beköthető legyen.

(4)   Ha az összegyűjtött hulladék mennyisége az ingatlanban egymást követően legalább 5 ürítés során meghaladja a gyűjtőedény űrtartalmát, és az ingatlanhasználó nem igényel a többlethulladék összegyűjtéséhez a közszolgáltatótól gyűjtőzsákot, a közszolgáltató - az ingatlanhasználó írásbeli értesítése után – jogosult a gyűjtőedény számát megemelni, vagy az alkalmazott gyűjtőedénynél eggyel nagyobb méretű gyűjtőedényre lecserélni, vagy megemelni az ürítés gyakoriságát. A közszolgáltatási díjat a megemelt darabszámú, vagy űrtartalmú gyűjtőedény ürítése, vagy a megemelt gyakoriságú ürítés után kell megfizetni.

(5)   Az ingatlanhasználó által használt gyűjtőedények űrtartalma, illetőleg darabszáma – az adott ürítési gyakoriság figyelembevételével – akkor csökkenthető, ha az ingatlanban egymást követően legalább 5 ürítés során kisebb mennyiségű hulladék keletkezik, mint amennyi a korábban használt űrtartalmú, vagy darabszámú gyűjtőedényben elhelyezhető. A csökkentett űrtartalmú - vagy darabszámú gyűjtőedénynek alkalmasnak kell lennie a rendszeresen keletkező hulladék gyűjtésére.

5.§[82]   (1) A közszolgáltató a hulladékot a következő gyűjtőedényekből szállítja el:

a)     az általa bérbe adott, vagy, ha a gyűjtőedény az     ingatlanhasználó tulajdona, a közszolgáltató által matricázott        gyűjtőedényből,

b)    emblémázott gyűjtőzsákból,

c)     az általa biztosított szelektív gyűjtőedényből.

(2)   Az ingatlanhasználó tulajdonában lévő gyűjtőedény cseréje esetén a matricázásról a közszolgáltató a tulajdonos bejelentése alapján gondoskodik.

(3)   A közszolgáltató nem veszi át a balesetveszélyes, vagy sérült gyűjtőedényben, nem matricázott gyűjtőedényben, nem emblémázott gyűjtőzsákban, nem a közszolgáltató által biztosított szelektív gyűjtőedényben gyűjtött hulladékot. Amennyiben a szelektív gyűjtőedényben az 1. mellékletben felsorolt hulladékon kívül más anyag is található, a közszolgáltató a hulladék elszállítását megtagadja.

(4)   A vegyes hulladék elhelyezésére szolgáló gyűjtőedénybe helyezhető települési hulladékfajtákra, és az elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtésének módjára a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet szabályai az irányadóak.

6.§  (1)   Ha az ingatlanhasználó az ingatlanán keletkező hulladék gyűjtéséhez a szabványos gyűjtőedénnyel nem rendelkezik, a gyűjtőedényt a közszolgáltatótól bérelheti vagy megvásárolhatja a közszolgáltató által ügyfélszolgálatán és weblapján közzétett szabályok szerint.

(2)   Az ingatlanhasználó által megvásárolt, tulajdonát képező gyűjtőedény tisztántartásáról, javításáról, pótlásáról, az ingatlanhasználó gondoskodik.

               A közszolgáltató felel a gyűjtőedény állagában keletkezett olyan kárért, amelyet szándékos vagy gondatlan magatartásával, vagy szakszerűtlen ürítéssel okozott.

              A közszolgáltató felelőssége a gyűjtőedény gyártásától számított 5 éven túl- tekintettel a gyűjtőedény természetes elhasználódására- a gyűjtőedény állagában bekövetkezett kárra nem terjed ki. 

7.§ (1)   Amennyiben az ingatlanhasználó a gyűjtőedényről a közszolgáltatótól történő edénybérlés útján gondoskodik, úgy az ingatlanhasználónak bérbe adott gyűjtőedény méretét és darabszámát a közszolgáltatás igénybevételéről szóló szerződésben, vagy, ha a közszolgáltatást természetes személy veszi igénybe, bérleti szerződésben kell rögzíteni.

(2)   A bérbe adott gyűjtőedény tisztántartásáról – rendeltetésszerű használat során szükségessé váló – javításáról, vagy cseréjéről a közszolgáltató gondoskodik.    A közszolgáltató kötelezettsége a gyűjtőedény javítása, vagy cseréje, ha szándékos vagy gondatlan magatartása, vagy szakszerűtlen ürítés miatt az szükségessé válik.

8.§ (1)   A gyűjtőedényben elhelyezett hulladék elszállításra való átadása a megjelölt szállítási napon az ingatlan előtti közterületen történik. A települési szilárd hulladékot úgy kell a közszolgáltató részére átadni, kihelyezni, hogy az a közszolgáltató számára hozzáférhető legyen, és a közterület forgalmát ne zavarja.

(2)   Hulladékszállítási napokon kívül gyűjtőedény közterületen nem tárolható, kivéve, ha az edény elhelyezése csak közterületen lehetséges. Ürítés után a gyűjtőedényt az ingatlanhasználó köteles az ürítés napján az ingatlanára visszahelyezi.

9.§   (1)[83] Ha a gyűjtőedény tárolása csak közterületen lehetséges, akkor a gyűjtőedényt közterületen közterület használatára vonatkozó         hatósági engedély, vagy hatósági szerződés alapján lehet tárolni.  A gyűjtőedényt 2015. július 1-től zárható     konténertárolóban lehet elhelyezni. A hatósági engedélyben vagy hatósági      szerződésben rendelkezni kell a zárt konténertároló méretéről és egységes     külső megjelenéséről.

(2)   A zárt konténertároló kinyitásáról az ingatlanhasználónak az ürítés napján a szállítást megelőzően gondoskodnia kell.

(3)   A zárt konténertároló fenntartása, tisztántartása, fertőtlenítése, rágcsáló- és rovarirtása, karbantartása az ingatlanhasználó feladata.

10.§        (1)          Az elszállítás céljára kihelyezett vagy a közterületen elhelyezett gyűjtőedény környékének tisztántartásáról a közszolgáltatást igénybe vevő köteles gondoskodni. Ha ezt a kötelezettségét felszólítás ellenére elmulasztja, a tisztántartásról az önkormányzat gondoskodik a kötelezett költségére.

(2)   A közterületnek a hulladék elszállítása során a közszolgáltató által előidézett szennyezését a közszolgáltató megszünteti.

11.§ (1)[84],[85]   A közszolgáltató a vegyes hulladék, és az elkülönítetten gyűjtött hulladék rendszeres gyűjtését a rendelet 2. mellékletében meghatározott járatnapokon végzi. A közszolgáltató az ingatlanra irányadó járatnapokat az ügyfélszolgálatán és weblapján is közzéteszi. A közszolgáltató az elkülönítetten gyűjtött hulladékot havonta egy alkalommal szállítja el, az ingatlanra vonatkozóan az elszállítás napját az önkormányzat honlapján, önkormányzat hirdetőtábláján, a közszolgáltató ügyfélszolgálatán és weblapján teszi közzé.

(2)[86] A közszolgáltató a rendszeres hulladékgyűjtést úgy szervezi meg, hogy   amennyiben az általa meghatározott napon az érintett területen bármely   okból (pl. rendkívüli időjárási események) azt elvégezni nem tudja, az          elmaradt közszolgáltatást az ingatlanra vonatkozó következő szombaton       vagy következő járatnapon pótolja. A pótlás időpontját a közszolgáltató         weboldalán közzéteszi.

(3)[87] A közszolgáltató a rendelet 2. mellékletében meghatározott hulladékszállítást ünnep- és munkaszüneti napokon is elvégzi. január 1-ét kivéve, ekkor az elmaradt szolgáltatást pótolja a weblapján közzétett időpontban.

3.[88] A lom-, zöld-, és különleges kezelést igénylő hulladék házhoz menő gyűjtése

12.§ (1)[89] A közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére évente egy alkalommal, a május 1-től október 31-ig terjedő időszakban előre egyeztetett időpontban házhoz menő lom hulladékgyűjtést biztosít.

(2)[90] A közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére évi két alkalommal, tavaszi és őszi időszakban meghirdetett, előre egyeztetett időpontban házhoz menő zöldhulladék gyűjtést biztosít.

(3)[91] A közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére évi egy alkalommal, előre egyeztetett időpontban házhoz menő gyűjtést biztosít a rendelet 3. mellékletében meghatározott különleges kezelést igénylő hulladékokra vonatkozóan.

(4)   Az (1) - (3) bekezdésében foglalt esetekben a gyűjtéssel kapcsolatos információkat a közszolgáltató ügyfélszolgálatán és weblapján is közzéteszi.

13.§ (1) [92]    A 12.§ (1)-(3) bekezdésében meghatározott házhoz menő hulladékgyűjtésen kívüli időpontban a közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére külön díj fizetése ellenében házhoz menő hulladékgyűjtést biztosít.

(2)   Közszolgáltató a gyűjtéssel kapcsolatos információkat ügyfélszolgálatán és weblapján közzéteszi.

4. Karácsonyt követő fenyőfagyűjtés

14. §     A közszolgáltató természetes személy ingatlanhasználó részére karácsonyt követően legkésőbb március 15-éig fenyőfagyűjtést biztosít. A fenyőfát idegen anyagtól, díszítő elemektől mentesen közterületen kell elhelyezni. Az elszállításról a közszolgáltató térítésmentesen gondoskodik.

5.  A hulladékgyűjtő szigetek használata és üzemeltetése, hulladékgyűjtő udvar használata és üzemeltetése

15.§ (1)   A közszolgáltató a gyűjtőszigetekről a hulladékot a gyűjtőedények telítődésének megfelelő gyakorisággal szállítja el.

(2)   A hulladékgyűjtő szigetek helyszíneiről, üzemeltetésével, használatával kapcsolatos információkról a közszolgáltató az ügyfélszolgálatán és weblapján tájékoztatja az ingatlanhasználókat.

(3)   A hulladékgyűjtő szigetek karbantartásáról, javításáról és tisztántartásáról közszolgáltató gondoskodik.

16.§        (1)[93]        A közszolgáltató által üzemeltett hulladékgyűjtő udvarban átadható hulladéktípusokat, azok mennyiségét a rendelet 3. melléklete tartalmazza. A hulladékgyűjtő udvar címét, a nyitvatartási időt, egyéb információkat a közszolgáltató ügyfélszolgálatán és weblapján közzéteszi.

(2)   A közszolgáltató által üzemeltett hulladékudvart díjmentesen az a természetes személy ingatlanhasználó veheti igénybe, aki személyazonosságát és lakcímét igazolja, feltéve, ha az ingatlanhasználónak, társasház, vagy lakásszövetkezet esetén a társasháznak, lakásszövetkezetnek közszolgáltatási díjfizetési-, azzal kapcsolatos járulékos tartozása a közszolgáltató felé nincs.

(3)   A (2) bekezdésben meghatározott feltételek hiányában a közszolgáltató az általa üzemeltett hulladékudvaron leadott hulladékot térítés ellenében veszi át.

16/A. §[94] Az ingatlanhasználó a hulladékgyűjtő szigetre, hulladékgyűjtő udvarba az elkülönítetten gyűjtött települési hulladékot elszállíthatja.

6[95]

17.§        [96]

7.  Gazdálkodó szervezetekre vonatkozó szabályok

18.§ (1)[97] Abban az esetben, ha gazdálkodó szervezet székhelye, vagy telephelye természetes személy ingatlanhasználó által használt ingatlanban van, feltéve, ha a foglalkoztatottak száma nem haladja meg a három főt, a háztartási hulladékhoz hasonló hulladék gyűjtésére a gazdálkodó szervezetnek a közszolgáltatást nem kell igénybe vennie a közszolgáltató felé benyújtott nyilatkozata alapján. A nyilatkozat iratmintáját a közszolgáltató ügyfélszolgálatán és weblapján közzéteszi.

(2)[98] A gazdálkodó szervezet a közszolgáltató által üzemeltett hulladékgyűjtő szigetet, hulladékgyűjtő udvart háztartásihoz hasonló hulladékának -ideértve az elkülönítetten gyűjtött települési hulladékot is- elhelyezésére díj fizetése ellenében igénybe veheti.

8.    A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj fizetési rendje

19. § (1)[99]

(2)[100]     Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését az ingatlanhasználó, aki a települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásra vonatkozó kötelezettséget nem teljesíti, feltéve, hogy a közszolgáltató az ingatlanhasználó számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre állást igazolja.

(3) [101]

20.§        A rendelet szerint hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe nem tartozó, de a közszolgáltató által begyűjthető hulladékok begyűjtésére, elszállítására és kezelésére vagy kezelésre történő átadására az ingatlanhasználó és közszolgáltató eseti, vagy határozott, illetve határozatlan időre vonatkozó szerződést létesíthet.

9.       A közszolgáltatás igénybevétele, a szerződés egyes tartalmi elemei

21.§ (1)   A közszolgáltató és az ingatlanhasználó között a közszolgáltatással kapcsolatos jogviszony a szolgáltatási szerződés megkötésével, vagy a szolgáltatás igénybevételével jön létre. 

(2)   Nem természetes személy ingatlanhasználó esetében a szerződés megkötésével jön létre a jogviszony.

22.§ (1)   Ha az ingatlanhasználó személyében változás következik be, az ingatlan           tulajdonosa, vagy vagyonkezelője jelenti be a közszolgáltatónak:

a)  az ingatlan birtokosának változása esetén, az új ingatlanbirtokossal együttesen megtett jognyilatkozatban,

b)  a tulajdonos, vagy vagyonkezelő változása esetén az új tulajdonossal, vagyonkezelővel együttesen megtett jognyilatkozatban,

c)  vagyonkezelői jog megszűnése esetén a tulajdonossal együttesen megtett jognyilatkozatban a birtokba lépést megelőző 15 napon belül.

(2)   Amennyiben az ingatlanhasználó személye nem állapítható meg, az önálló ingatlanok esetében az ingatlan használójának az ingatlan tulajdonosát kell tekinteni.

(3)[102]   Amennyiben az ingatlan használójának személyében változás következett be, és az (1) bekezdés szerint közös nyilatkozat megtételére nem került sor 15 napon belül, a közszolgáltatási díj fizetési kötelezettség vagyonkezelői jog fennállása esetén a vagyonkezelőt, annak hiányában a tulajdonost terheli.

23.§        Ha az ingatlanhasználó személyében változás következik be, és a változás kezdete nem a hónap első napja, az első számlázási időszakig díj fizetése mellett a közszolgáltató által biztosított emblémázott 60-80-110 literes gyűjtőzsákkal kell igénybe venni a közszolgáltatást az ingatlanra vonatkozó járatnapok szerint

10.[103]

24.§[104]

11.   Közszolgáltatás és az ürítési díj fizetésének szüneteltetésére vonatkozó szabályok

25. § (1)  Az olyan lakás, vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség esetében, amelyekben ténylegesen nem laknak, az ingatlantulajdonos, vagy vagyonkezelő kérelme; társasház esetén a közös képviselő, lakásszövetkezet esetén a képviselő nyilatkozata, valamint az ingatlantulajdonos, vagy vagyonkezelő é kérelme alapján a közszolgáltatás és az ürítési díj fizetése szünetel.

(2)   A szüneteltetési kérelmet a szolgáltató csak abban az esetben fogadja el, ha a kérelmezőnek közszolgáltatási díj hátraléka, és azzal összefüggő egyéb tartozása nincs.

       (3)   A szünetelésre vonatkozó kérelemhez csatolni kell:

       a) legalább egy – az ingatlanon korábban tényleges szolgáltatást nyújtó - közüzemi szolgáltató által kiállított, teljes hónapra vonatkozó, fogyasztást nem tartalmazó számlát, vagy

       b) számlaegyenleget, amely a gáz, víz vagy áramfogyasztást érintően bizonyítja, hogy az ingatlant senki nem használja.

(4)   Olyan lakás, vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség esetében, ahol az ingatlanhasználó legalább 60 napig- de előre meghatározható ideig- megszakítás nélkül nem tartózkodik az ingatlanban, az ingatlanhasználó kérelme alapján, a közszolgáltatás és az ürítési díj fizetése szünetel.

(5)   A szünetelés legfeljebb a kérelem benyújtása szerinti év végéig tarthat, ha nem kérik annak meghosszabbítását.  A szünetelés meghosszabbítását az ingatlanhasználó a következő évre december 15-ig kérheti a közszolgáltatótól.

(6)   A szünetelés a kérelem beérkezését követő hónap első napjától kezdődik.

(7)   Amennyiben megállapítható, hogy a szünetelésre a rendeletben meghatározott feltételek hiányában került sor, a közszolgáltató jogosult a szüneteltetés kezdő időpontjára visszamenőleg az ürítési díjat pótlólagosan kiszámlázni, továbbá költségeit érvényesíteni.

11.   Záró rendelkezések

26.§ (1)  Ez a rendelet 2014. február 1-jén lép hatályba.

        (2)  Hatályát veszti:

1. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 30/2010. (VI.28.) önkormányzati rendelete

2. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 30/2010. (VI.28.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 46/2010. (XII.17.) Önkormányzati rendelete

3. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 35/2011. (XI.25) Önkormányzati rendelete

4. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 37/2012. (V.31.) Önkormányzati rendelete

5. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 43/2012. (VI.29.) Önkormányzati rendelete

6.) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 64/2012. (XII.21.) Önkormányzati rendelete

7. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 66/2012. (XII.21) Önkormányzati rendelete

8.  Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 8/2013. (III.19.) Önkormányzati rendelete

Porga Gyula s.k.

polgármester

dr. Mohos Gábor s.k.

jegyző

[1]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 7.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[2]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 1.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[3]

[4]

[5]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 2.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[6]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 7.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[7]

[8]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 3.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[9]

[10]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 4.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[11]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 7.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[12]

[13]

Kiegészítette a 46/2014. (XII.18.) Ör. 4.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[14]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 1. §-a. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[15]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 7.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[16]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 1.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[17]

[18]

[19]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 2. §-a. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[20]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 3. § (1) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[21]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 3. § (2) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[22]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 3. § (3) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[23]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 2.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[24]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 7.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[25]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 3. § (4) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[26]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 7.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[27]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 3. § (5) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[28]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 4. § (1) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[29]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 3.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[30]

[31]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 4. § (2) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[32]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 4.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[33]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 4. § (3) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[34]

Kiegészítette a 39/2015. (XI.26.) Ör. 4. § (4) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[35]

Hatályon kívül helyezte a 46/2014. (XII.18.) Ör. 9.§- a. Hatályos 2015.január 12. napjától.

[36]

[37]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 7.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[38]

Módosította a 39/2015. (XI.26. ) Ör. 5. §-a. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[39]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 7.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[40]

Kiegészítette a 46/2014. (XII.18.) Ör. 4.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[41]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 1. §-a. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[42]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 7.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[43]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 1.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[44]

[45]

[46]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 2. §-a. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[47]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 3. § (1) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[48]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 3. § (2) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[49]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 3. § (3) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[50]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 2.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[51]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 7.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[52]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 3. § (4) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[53]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 7.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[54]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 3. § (5) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[55]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 4. § (1) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[56]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 3.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[57]

[58]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 4. § (2) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[59]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 4.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[60]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 4. § (3) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[61]

Kiegészítette a 39/2015. (XI.26.) Ör. 4. § (4) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[62]

Hatályon kívül helyezte a 46/2014. (XII.18.) Ör. 9.§- a. Hatályos 2015.január 12. napjától.

[63]

[64]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 7.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[65]

Módosította a 39/2015. (XI.26. ) Ör. 5. §-a. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[66]

Hatályon kívül helyezte a 12/2016. (III.31.) Ör. 1. §-a. Hatályos 2016. április 01. napjától.

[67]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 7.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[68]

Hatályon kívül helyezte a 12/2016. (III.31.) Ör. 1. §-a. Hatályos 2016. április 1. napjától.

[69]

Kiegészítette a 46/2014. (XII.18.) Ör. 4.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[70]

[71]

[72]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 1. §-a. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[73]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 7.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[74]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 1.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[75]

Módosította a 42/2016. (XI.24.) Ör. 1. §-a. Hatályos 2016. december 1. napjától.

[76]

[77]

[78]

[79]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 2. §-a. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[80]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 3. § (1) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[81]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 3. § (2) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[82]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 3. § (3) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[83]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 2.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[84]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 7.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[85]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 3. § (4) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[86]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 7.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[87]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 3. § (5) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[88]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 4. § (1) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[89]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 3.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[90]

[91]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 4. § (2) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[92]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 4.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[93]

Módosította a 39/2015. (XI.26.) Ör. 4. § (3) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[94]

Kiegészítette a 39/2015. (XI.26.) Ör. 4. § (4) bekezdése. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[95]

Hatályon kívül helyezte a 46/2014. (XII.18.) Ör. 9.§- a. Hatályos 2015.január 12. napjától.

[96]

[97]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 7.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[98]

Módosította a 39/2015. (XI.26. ) Ör. 5. §-a. Hatályos 2016.01.01. napjától.

[99]

Hatályon kívül helyezte a 12/2016. (III.31.) Ör. 1. §-a. Hatályos 2016. április 01. napjától.

[100]

Módosította a 46/2014. (XII.18.) Ör. 7.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[101]

Hatályon kívül helyezte a 12/2016. (III.31.) Ör. 1. §-a. Hatályos 2016. április 1. napjától.

[102]

Kiegészítette a 46/2014. (XII.18.) Ör. 4.§-a. Hatályos 2015. január 01. napjától.

[103]

Hatályon kívül helyezte a 12/2016. (III.31.) Ör. 1. §-a. Hatályos 2016. április 1. napjától.

[104]