Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2007.(V.31.) önkormányzati rendelete

a gépjármű várakozóhelyek megváltásáról

Hatályos: 2020. 01. 31

[1]Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 18. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.


Általános rendelkezések

1. §


A rendelet célja, hogy az építésügyi hatósági eljárások során lehetővé tegye a gépjármű várakozóhely megváltását és kiépítését, ezzel elősegítse az építési igények teljesítését a zömében már beépített városrészekben, ahol az épületek megközelítéséhez és használatához szükséges az Országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet (OTÉK) 42. §-ban előírt számú gépjármű várakozóhely kialakítása telken belül nem biztosítható.

A rendelet hatálya

2. §


(1)A rendelet hatálya kiterjed minden építtetőre, aki Keszthely város közigazgatási területén a szükséges várakozóhelyek számának növekedésével járó új épület építésére, meglévő épület átalakítására, bővítésére, fennmaradására, rendeltetésének megváltoztatására irányuló engedélyt kér.

(2) Amennyiben a jelen rendeletben foglaltak Keszthely város közigazgatási területére a mindenkor hatályban lévő a városrészre érvényes Helyi Építési Szabályzat ettől eltérő rendelkezéseket állapít meg, úgy az abban foglaltak az irányadók.


3. §


(1)[2] Kérelmező, amennyiben az OTÉK 42.§-ában előírt számú gépjármű várakozóhelyet saját telkén belül nem tudja biztosítani és a városrészre érvényes helyi építési szabályzat ettől eltérő rendelkezést nem állapít meg,

  1. az OTÉK 42.§-ában foglaltaknak megfelelően teljesítheti ezen kötelezettségét vagy
  2. amennyiben az a) pontban foglalt feltételek nem állnak fenn, kötelezettségét várakozóhely megváltási díj megfizetésével jogosult teljesíteni, mely nem haladhatja meg a 6 db várakozó egységszámot.

(2) A már meglévő és érvényes jogerős építési engedéllyel rendelkező építmények bővítése, átépítése, minden építési beavatkozása és rendeltetés megváltoztatására irányuló engedély kérelme, ami várakozóhely kiépítési kötelezettséggel jár, csak a bővítés mértéke szerint vehető számításba. 


A közterületi parkoló létesítésének feltételei

4. §


(1)[3] Amennyiben az építésügyi hatósági engedélyezési eljárás során az építményhez tartozó építési telken nem, vagy csak részben oldható meg a várakozóhely kialakítása, úgy az építtető írásos kérelme alapján – Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Városstratégiai Bizottsága előzetes javaslatának figyelembevételével – Keszthely Város Polgármestere hozzájárulhat a közterületi várakozóhely kialakításához.

(2) Közterületi várakozóhely kiépítése csak a városrészre érvényes helyi építési szabályzatban foglaltaknak megfelelően, az ingatlan közvetlen közelében – telekhatártól légvonalban mért 300 m-en belül - lévő területen történhet.

(3) Az (1)-(2) bekezdésben foglaltak teljesülését követően a várakozóhely kiépítésére csak a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott jogerős – a helyi közútkezelő nyilatkozatát is tartalmazó - építési engedély alapján kerülhet sor.  A kiépítési kötelezettséget az építési engedélyben kell előírni.

(4) A közterületen kiépített várakozóhely, mint közparkoló az önkormányzat vagyonának részét képezi, annak közcélú használatát folyamatosan biztosítani kell, azt korlátozni nem lehet.

(5) A tervezett építményre használatbavételi-, rendeltetés megváltoztatására irányuló  engedély csak abban az esetben adható, ha az építésügyi hatósági eljárásban  előírt közterületi várakozóhely kiépítése jogerős használatbavételi engedéllyel lezárult.


A megváltás módja

5. §


(1)[4] Amennyiben az építési engedélyezési eljárás során az építményhez tartozó építési telken belül az előírások szerinti várakozó férőhely nem biztosítható, jelen rendelet 4. §-ában foglaltak alapján közterületi parkolóban nem építhető ki, és a városrészre érvényes helyi építési szabályzat ettől eltérő rendelkezést nem állapít meg, úgy az építtetőnek lehetősége van várakozóhely díj megfizetésére jelen rendelet l.  sz. mellékletében foglaltak alapján, mely nem haladhatja meg a 6 db várakozóhelyet.

(2) A megváltás összege az épületekhez kötelezően előírt, de a telken belül nem biztosított várakozóhely számának és az egy várakozóhely kialakításához e rendelet l. sz. mellékletében meghatározott megváltási alapdíj szorzataként képzett pénzösszeg.

(3)[5] A várakozóhely megváltási díjfizetési lehetőséget az építési engedélyben kell előírni és az építtető ezt egy összegben, a használatbavételi, rendeltetés megváltoztatásra irányuló engedély kiadása előtt köteles befizetni. A befizetés tényéről szóló igazolást a használatbavételi-, a rendeltetés megváltoztatására irányuló engedély kérelemhez kell mellékelni.

(4) A befolyt várakozóhely megváltási díjak összegét az önkormányzat költségvetésében elkülönítetten kell kezelni és a rendezési tervben meghatározott helyeken parkolók és parkolóházak építésére kell felhasználni.

(5)[6]

(6) Ha rendeltetés megváltoztatás vagy új építési engedély kérelem kapcsán a várakozóhely igény csökken, a befizetett megváltási hozzájárulást az Önkormányzat nem fizeti vissza.


6. §


(1) Jelen rendelet 2007. június 20. napjával lép hatályba, és ezzel egyidejűleg Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testületének „A parkolóhely megváltásáról” szóló 15/1996. (V. 30.) sz. rendelete hatályát veszti.

(2) Rendelkezéseit a 2007. június 20. napját követően benyújtott kérelmek esetén kell alkalmazni.


Ruzsics Ferenc                                                           Dr. Markó Péter        

 polgármester                                                                     jegyző



  1. sz. melléklet


Várakozó férőhelyek övezeti besorolása


Kiemelt övezet:

  • a Kossuth L. u. Sétáló utcai szakasza, a Kossuth L. u. l. számú és 2. számú ingatlanok É-i telekhatárait összekötő egyenes, és a Fő tér 1. sz. és Kossuth L. u. 35. sz. ingatlanok D-i határvonalait összekötő egyenes által határolt terület.
  • A Fejér Gy. u. a Kossuth L. utcától a Fejér Gy. u. 4. számú ingatlan Ny-i határvonalának meghosszabbításáig.


I. övezet

  • a Deák F. u., Kossuth L. u., Mártírok u., Park u., Petőfi S. u., Lovassy S. u., Rákóczi tér, Szalasztó u., Kastély u., Sopron u., Bástya u., Pál u., Georgikon u. területe és az általuk határolt területek.
  • Balaton-parti terület: a vasútvonal a Balaton és Borbás V. sétány és a Sport Camping É-i telekhatár vonalának meghosszabbítása által határolt terület.

     Kivéve: a kiemelt övezet területe


II. övezet

  • Bercsényi M. u., Béri B. Á. u., Festetics Gy. u., Csárda u. a vasútvonal, Nyárfa u., Tapolcai u., Martinovics u., Csapás u., Hévízi u., Pál u. területe és az általuk határolt területek, valamint a Mély u., Napfény sor és Keringő u. területe és az általuk határolt területek.

    Kivéve: a kiemelt és az I. övezet területét.


III. övezet

  • Az I. és II. övezeti határokon kívül eső területek.



Várakozó férőhelyek megváltási összege




Kiemelt övezet

700.000.- Ft + ÁFA

I. övezet

500.000.- Ft + ÁFA

II. övezet

400.000.- Ft + ÁFA

III. övezet

300.000.- Ft + ÁFA



[1]

Módosította a 2/2020. (I.30.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2020. január 31. napjától.

[2]

Módosította a 31/2015. (XII. 18.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2015. december 19. napjától.

[3]

Módosította a 27/2014. (XI. 27.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2014. november 28-tól.

[4]

Módosította a 31/2015. (XII. 18.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2015. december 19. napjától.

[5]

Módosította a 31/2015. (XII. 18.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2015. december 19. napjától.

[6]

Hatályon kívül helyezte a 31/2015. (XII. 18.) önkormányzati rendelet. Hatálytalan 2015. december 19. napjától.