Szomód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2018. (VII. 31.) önkormányzati rendelete
A településkép védelméről
Hatályos: 2018. 08. 01Szomód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2018. (VII. 31.) önkormányzati rendelete
A településkép védelméről
Szomód Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésében és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményeiről szóló a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A. § (6) bekezdés által biztosított véleményezési jogkörében eljáró állami főépítészi hatáskörben eljáró Komárom-Esztergom megyei Kormányhivatal, a Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a kulturális örökség védelméért felelős miniszter, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság valamint a Partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 5/2017. (III. 14.) önkormányzati rendelet szerinti partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
– A RENDELET HATÁLYA
1. A rendelet alkalmazása
1. § (1) A rendelet alkalmazásakor az alábbi mellékletekkel együtt érvényes:
a) 1. melléklet: SZOMÓD HELYI VÉDELEMBEN RÉSZESÜLŐ ESETEINEK LISTÁJA
1.1 SZOMÓD TERÜLETI VÉDELEMBEN RÉSZESÜLŐ TERÜLETÉNEK LISTÁJA
1.2 SZOMÓD EGYEDI VÉDELEMBEN RÉSZESÜLŐ ÉRTÉKEINEK LISTÁJA
1.3 SZOMÓD TÁJI ÉRTÉKEINEK LISTÁJA
b) 2. melléklet: SZOMÓD HELYI EGYEDI VÉDELEMBEN RÉSZESÜLŐ ESETEINEK - TERÜLETI, EGYEDI ÉS TÁJI ÉRTÉKEINEK -TÉRKÉPI ÁBRÁZOLÁSA
c) 3. melléklet: SZOMÓD TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEI
3.1 SZOMÓD TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEI - A közigazgatási területre kiterjedően + jelmagyarázat
3.2 SZOMÓD TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEI – A belterületre és környezetére kiterjedően
d) 4. melléklet: Szomód felszíni energiaellátási és vezetékes elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak felszínen történő elhelyezését biztosító területek lehatárolása
e) 5. melléklet: A településképi eljárásokhoz benyújtandó kötelező munkarészek
f) 6.melléklet: A tájidegen, agresszív gyomosító, invazív növényfajok jegyzéke
g) 7. melléklet: Közterületi fásításra javasolt fajok
h) 8. melléklet: ŰRLAPOK
8.1 Szakmai konzultáció kérelem - űrlap
8.2 Településképi véleményezési eljárás kérelem - űrlap
8.3 Településképi bejelentési eljárás kérelem – űrlap
8.4 Egyedi védelem alá helyezés, vagy megszüntetés kérelme – űrlap
i) 9. melléklet: ORSZÁGOS VÉDELEM - SZOMÓD MŰEMLÉKEI, RÉGÉSZETI LELŐHELYEIÉS TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEI
9.1 SZOMÓD MŰEMLÉKEINEK FELSOROLÁSA
9.2 SZOMÓD RÉGÉSZETI LELŐHELYEINEK FELSOROLÁSA
9.3 SZOMÓD TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEINEK FELSOROLÁSA
9.4 SZOMÓD HELYI VÉDETT ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEINEK TÉRKÉPI ÁBRÁZOLÁSA
j) 10. melléklet: SZOMÓD MŰEMLÉKEINEK, RÉGÉSZETI LELŐHELYEINEK ÉS TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEINEK TÉRKÉPI ÁBRÁZOLÁSA
(2) Nem terjed ki a IX. fejezet hatálya az Európai Parlament tagjai, az országgyűlési képviselő, a helyi önkormányzati képviselő és polgármester választásokkal kapcsolatos hirdetési tevékenységre.
2. Értelmező rendelkezések
2. § A rendelet alkalmazásában:
1. áttört kerítés: olyan kerítés, amelynél a tömör felületek aránya a kerítés teljes felületének 50%-át nem haladja meg, és az egybefüggő tömör felületek külön-külön nem érik el a kerítés teljes hosszának 10%-át, valamint a kerítés lábazatának magassága nem haladja meg az 0,5 m-t,
2. eredeti állapot: a védett építmény építésekor fennálló állapot vagy egy olyan későbbi állapot, melyet az értékvizsgálat a védelem elrendelésekor védendő értékként határozott meg,
3. eredeti épülettartozékok: az épület építésével egyidejűleg létrehozott előtetők, nyílászárók és szerelvényeik, zászló- és virágtartók, cégérek, világítótestek, biztonsági rács, korlát, védőtető árnyékoló szerkezet,
4. épület főgerince: az épület tömegét meghatározó, jellemzően az utcai traktus legmagasabb és leghosszabb gerince,
5. földtömeg egyensúly: lejtős terepen az épület elhelyezéséhez szükséges terep rendezésekor a terepbevágás és a terepfeltöltés során az azonos földmennyiség megmozgatásával érhető el,
6. funkcionális célokat szolgáló utcabútor: olyan utasváró, kioszk és információs vagy más célú berendezés, amely létesítésének célját tekintve elsődlegesen nem reklámközzétételre, hanem az adott területen ténylegesen felmerülő, a berendezés funkciójából adódó lakossági igények kielégítésére szolgál;
7. hagyományos építőanyagok: falazott elemekből, vagy betonból épített, esetleg favázas teherhordó szerkezet, a homlokzati tömör falfelület 50%-át meghaladó mértékben vakolva, vagy téglával, kővel burkolva, a tető fedése cserép, vagy egyéb pikkelyhatású anyag használattal,
8. helyi védett egyedi érték: helyi egyedi védelem alatt álló építmény, építményrész, épület, épületrész, egyéb elem, amelyek az építészeti örökség kiemelkedő értékű elemei, történelmi, művészeti, tudományos, társadalmi vagy műszaki-ipari, mérnöki szempontból, illetve a hagyományos településkép megőrzése szempontjából jelentős alkotások, ideértve a hozzájuk tartozó kiegészítő külső és belső díszítőelemeket, esetenként a használat módját, amelyeket a Képviselő-testület rendeletében védelem alá helyezett,
9. helyi védett terület: helyi területi védelem alatt álló terület,
10. hirdető- és reklámberendezés különösen:
a) átfeszített molinó: épületek, építmények között a légben kifeszített transzparens, szimbólum, hirdetőfelület, reklám,
b) cégtábla: épület, vagy ingatlan bejáratánál többnyire falhoz rögzítve, annak síkjában elhelyezett egyéb reklámot nem tartalmazó kisméretű tábla (legfeljebb A2 méretű), mely az ingatlanban székhellyel, telephellyel, vagy fiókteleppel rendelkező cég (jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, vagy vállalkozás) nevét, - cég esetén megnevezését – és címét vagy az épületen belüli elhelyezkedését, esetleg jelképét, logóját, tevékenységét tünteti fel,
c) egyedi tájékoztató tábla: olyan – rögzített, egyedi méretű, állandó tartalmú – hirdető- berendezés, mely gazdasági-, kereskedelmi-, szolgáltató-, vendéglátó tevékenységet végzők megnevezéséről, tevékenységéről, telephelyéről, annak nyitva tartásáról, megközelítéséről ad információt,
d) fényreklám: tartószerkezeten elhelyezett fénycsőreklám vagy futófény, mely saját fényforrással rendelkező, állandó vagy váltakozó fénykibocsátású, és reklámszöveget, üzletnevet, tevékenységet, vagy árut nevez, jelenít meg,
e) információs célú berendezés: az önkormányzati hirdetőtábla, az önkormányzati faliújság, az információs vitrin, az útbaigazító hirdetmény, valamint a közérdekű molinó,
f) közérdekű molinó: olyan, elsődlegesen a település életének valamely jelentős eseményéről való közérdekű tájékoztatást tartalmazó, nem merev anyagból készült hordozófelületű hirdetmény, amely falra vagy más felületre, illetve két felület között van kifeszítve oly módon, hogy az nem képezi valamely építmény homlokzatának tervezett és engedélyezett részét,
g) önkormányzati faliújság: az önkormányzat által a lakosság tájékoztatása céljából létesített és fenntartott, elsődlegesen az önkormányzat testületei, szervei, tisztségviselői tevékenységéről a lakosságot tájékoztató berendezés, mely az önkormányzat működését szolgáló épületek homlokzatán kerül elhelyezésre és mely a közérdekű tájékoztatási célt meghaladóan reklámok közzétételére is szolgálhat,
h) önkormányzati hirdetőtábla: az önkormányzat által a lakosság tájékoztatása céljából létesített és fenntartott, elsődlegesen a település élete szempontjából jelentős információk, közlemények, tájékoztatások, így különösen a település életének jelentős eseményeivel kapcsolatos információk közzétételére szolgáló, közterületen elhelyezett tábla, mely a közérdekű tájékoztatási célt meghaladóan reklámok közzétételére is szolgálhat,
i) totemoszlop: olyan reklámcélú tájékoztató eszköz, amely a kereskedelem, szolgáltatás, vendéglátás célját szolgáló objektum nevét, az ott folyó tevékenységet, illetve az ott árusított áruval kapcsolatos hirdetést, hirdetményt külön e célra készített építményen jeleníti meg; Legfeljebb 6.0 m magas A totemoszlop alaprajzi és méretét teljes magasságában megtartja vagy attól legfeljebb + 10%-ban térhet el,
j) vetített reklám: közterületről látható bármely felületen, vetítő berendezéssel megjelenített reklám,
11. jellemző gerincirány: a magastetős épület jellemző tetőgerinc iránya a közterülethez képest (merőleges, párhuzamos), vagy többféle gerincirány esetén a méretében meghatározó épületszárny alapján megállapítható tetőgerinc iránya, nem tekintve a tetőablak kiemelések vagy a fő épülettömeghez képest kisebb tömegű épületszárnyak gerincirányát,
12. kerítés áttörtségi aránya: a kerítés egy telekhatárhoz tartozó szakaszán a szabad átlátást biztosító felületének és a kerítés teljes felületének egymáshoz viszonyított aránya,
13. közterületről látható építmény, épületrészek: a telek közterülettel párhuzamos 30 méteres sávján belül álló építmény, mely a közterület felől látható, épület esetében a közterület felőli és az oldalhomlokzatok, vagy tetőzet,
14. mobilház, konténerház: saját kerekeken, vagy egyéb szállítóeszközön elszállítható, huzamos tartózkodásra alkalmas helyiséget magába foglaló, közműcsatlakozásokat igénylő részben, vagy egészben előregyártott szerkezetű építmény,
15. műszaki berendezés, tetőszerelvény: az épület vagy a rendeltetési egység működéséhez szükséges, kívülről szerelt és kívülről látszó, a belső épületgépészeti eszközökkel vagy egyéb műszaki berendezésekkel összeköttetésben lévő műszaki eszköz, szerelvény, tetőszerelvény (különösen a hűtés, a fűtés, a melegvíz-készítés, a szellőzés berendezései),
16. napelem panel: napenergiát elektromos árammá alakító photo-voltaikus (PV), táblás kivitelű műszaki berendezés,
17. napelemes tetőcserép: napenergiát elektromos árammá alakító photo-voltaikus (PV), kiselemes, tetőfedésként önállóan is alkalmazható műszaki berendezés,
18. napkollektor: napenergiát termikus energiává alakító műszaki berendezés,
19. reklámmentes terület: az a közterület, vagy magánterület, ahol sem önállóan, sem építményhez kapcsolódóan nem helyezhető el reklám, önálló reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés, reklámos utcabútor,
20. tetőemelet: olyan tetőtéri szint, melyben a függőleges homlokzati falfelületek magassága több, mint 1,5 m, mely homlokzati felület ez által alkalmassá tehető a tetőtéri szint nyílászáróinak függőleges síkban való befogadására,
21. történeti épület: az 1970. évet megelőzően épült korabeli épület, amely sajátos építészeti megjelenésével hozzájárul Szomód Község egyedi településképi arculatának kialakulásához,
22. utcára jellemzően merőleges gerincű épület: ha az épület fő gerinciránya 30 foknál nagyobb szöget zár be az utcavonali telekhatárral, melynek mértékét az oldalsó telekhatár iránya határozza meg,
23. védett műtárgy: az önkormányzat képviselő-testülete által védetté nyilvánított műszaki alkotás, műtárgy – különösen emlékmű, szobor, síremlék (sírkő), utcabútorzat, díszkút, kerítés.
– A HELYI ÉRTÉKVÉDELEM ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
3. A helyi értékvédelem célja és feladata
3. § (1) A helyi védett értékek a község kulturális kincsének részei – az aktuális tulajdonformára tekintet nélkül –, ezért fenntartásuk, jelentőségükhöz méltó használatuk, megőrzésük és megfelelő bemutatásuk közérdek.
(2) A helyi értékvédelem feladata különösen:
a) a védelmet igénylő építészeti örökség, a különleges oltalmat igénylő településszerkezeti, településképi, építészettörténeti, településtörténeti, táji, néprajzi, képző- és iparművészeti, műszaki-ipari-agrártörténeti szempontból védelemre érdemes épületek, építmények, épületrészek, műtárgyak, szobrok, (együtt: helyi védett érték) körének számbavétele, nyilvántartása, dokumentálása, megőrzése és széles körben történő megismertetése;
b) a helyi védett értékek károsodásának megelőzése, fenntartásuk, illetve megújulásuk elősegítése.
(3) Az (2) bekezdésben megfogalmazott feladatok elvégezhetősége érdekében Szomód Község Önkormányzat Képviselő-testülete az 1. - 2. mellékletben felsorolt megóvandó épített értékeit helyi védettség alá helyezi.
4. A helyi védelem fajtái
4. § (1) A helyi védelem területi és egyedi védelem formájában jelentkezik.
(2) A rendelet céljának elérése érdekében helyi területi védelem érinti:
a) a lehatárolt terület településszerkezetét, az utcavonal vezetését,
b) az utcaképet előidéző telepítési módot,
c) a közterületeket és a kerítéseket,
d) egyes növényzet által képzett látványt.
(3) A helyi területi védelem alá tartozik az 1. melléklet 1.1 pontjában felsorolt és a 2. mellékletben lehatárolt területek.
(4) A helyi egyedi védelem érinti a jellegzetes, értékes, illetve hagyományt őrző építészeti arculatot, településkaraktert meghatározó elemeket, azokat, amelyek tömegmérete és tömegképzése illeszkedik a település hagyományaihoz, azokat, amelyek értékes építészeti részletekkel rendelkeznek.
(5) A helyi egyedi védelem alá tartoznak az 1. melléklet 1.2 pontjában felsorolt és a 2. mellékleten megjelölt elemek.
(6) Helyi védelem alá tartoznak az 1. melléklet 1.3 pontjában felsorolt és a 2. mellékleten megjelölt táji értékek.
(7) A helyi védett egyedi érték, védett műtárgy környezetében a védett értékre tekintettel kell építési tevékenységet vagy használatot folytatni, bármilyen látványt befolyásoló beavatkozást megvalósítani.
– A HELYI VÉDELEM ALÁ HELYEZÉS ELJÁRÁSA
5. A helyi védelem alá helyezés, valamint megszüntetés szabályai
5. § (1) A helyi védelem alá helyezésre vagy annak megszüntetésére (a továbbiakban: védelmi eljárás) bármely természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet – a polgármesterhez írásban benyújtott, a 8. melléklet 8.4. pontjában található kérelem alapján a Képviselő-testület döntése szerint kerülhet sor.
(2) A helyi védelem alá helyezésre vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:
a) a védelemre javasolt érték megnevezését, egyedi védelem esetén címét, helyrajzi számát, területi védelem esetén a terület lehatárolását a helyrajzi számok megjelölésével,
b) a védelem jellegével kapcsolatos javaslatot és annak rövid indoklását,
c) a védendő érték dokumentálását, fotót, esetleg vonatkozó forrás irodalom megjelölést,
d) a kezdeményező nevét, vagy megnevezését, lakcímét, vagy székhelyét.
(3) A helyi védelem megszüntetésére vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:
a) a megszüntetésre javasolt védett érték megnevezését, egyedi védelem esetén címét, helyrajzi számát, területi védelem esetén a terület lehatárolását a helyrajzi számok megjelölésével,
b) a védelem törlésével kapcsolatos javaslat rövid indokolását,
c) a kezdeményező nevét, vagy megnevezését, lakcímét, vagy székhelyét.
(4) Amennyiben a kezdeményezés hiánypótlásra szorul, és azt a polgármester erre vonatkozó felhívása ellenére 30 napon belül a kezdeményező nem egészíti ki, a javaslatot a Képviselőtestület érdemi vizsgálat nélkül elutasíthatja.
(5) A védelmi eljárással kapcsolatos képviselőtestületi döntéshez értékvizsgálatot kell készíteni.
(6) A helyi egyedi és területi védelem megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha
a) az egyedi helyi védelem alatt álló építészeti érték megsemmisült,
b) a helyi védelem alatt álló terület, illetve építészeti érték a védelem alapját képező értékeit helyreállíthatatlanul elvesztette,
c) a helyi védelem tárgya a védelemre vonatkozó szakmai ismérveknek nem felel meg.
(7) A védelmi eljárás előkészítése során be kell szerezni az érintett ingatlantulajdonosok álláspontját. Ingatlantulajdonos nemleges álláspontja esetén a védett érték jelentőségének függvényében, vagy a védett érték állapota szerint kell dönteni a védelem alá helyezésről, vagy megszüntetésről.
(8) A polgármester a kezdeményezést vagy javaslatot az értékvizsgálatra alapozottan az alábbiak szerint terjeszti a Képviselőtestület elé:
a) a képviselőtestületnél kezdeményezi a helyi védelem alá helyezést, vagy védelem megszüntetést,
b) javasolja a kezdeményezés elvetését.
6. § (1) A védelmi eljárásban érdekeltnek kell tekinteni
a) az eljárás kezdeményezőjét,
b) a javaslattal érintett földrészlet, ingatlan tulajdonosát,
c) műalkotás esetén az élő alkotót, vagy a szerzői jog jogosultját.
(2) A védelmi eljárás lefolytatásáról írásban értesíteni kell:
a) az (1) bekezdésben meghatározott érdekelteket, kivéve, ha az érdekeltek felkutatása aránytalan nehézségekbe ütközne, értesítésüket a közhírré tétellel megtörténtnek kell tekinteni, továbbá értesíteni kell
b) az eljárásban résztvevőket,
c) épület esetében az illetékes építésügyi hatóságot és a megyei főépítészt,
d) az illetékes Földhivatalt,
e) a területi védelemmel érintett közműszolgáltatókat,
f) a helytörténeti gyűjteményt kezelő szervezetet, egyesületet.
(3) Az ingatlan használójának értesítése a tulajdonos útján történik.
(4) A kezdeményezéssel kapcsolatban az érdekeltek az értesítés átvételét követő 30 napon belül írásban észrevételt tehetnek.
7. § (1) A javasolt helyi érték akkor kerül helyi védelem alá, vagy védelme akkor szűnik meg, ha a Képviselőtestület a polgármester előterjesztése alapján jelen rendelet módosításával védetté, nyilvánítja, mely határozatlan időre szól, vagy a védelmét rendelet módosításával megszűnteti.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt előterjesztés során a Képviselő-testülettel ismertetni kell az értékvizsgálati dokumentációt, vagy szakmai állásfoglalást, valamint az eljárás során beérkezett véleményeket.
(3) A Képviselő-testület az 5. § (2) vagy (3) bekezdésben foglaltaknak megfelelő tartalmú kezdeményezés benyújtásától számított 60 napon belül dönt a helyi védelem alá helyezésről vagy annak megszüntetésről.
(4) A Képviselő-testület értékvizsgálati dokumentáció nélkül is dönthet a védetté nyilvánítás megtagadásáról, ha a kezdeményezés nyilvánvalóan nem a helyi építészeti örökség kiemelkedő értékű elemére vonatkozik.
(5) A helyi védelemmel kapcsolatos képviselő-testületi döntésről írásban értesíteni kell a 6. § (1) bekezdésben meghatározott érdekelteket, és a döntésről az Önkormányzat honlapján a döntés napjától számított 15 napon belül tájékoztatást kell közzétenni.
(6) A helyi védelem alá helyezést, vagy megszüntetést elrendelő önkormányzati rendelet vagy rendelet módosítás hatályba lépésétől számított tizenöt napon belül az önkormányzat nevében a jegyző kezdeményezi az ingatlanügyi hatóságnál a védelem jogi jellegként való feljegyzését, vagy annak törlését. A bejegyzés elmaradása a védelem hatályát nem érinti.
8. § (1) Életveszélyessé nyilvánított védett épület bontása azonnal megkezdhető, a védelem alóli kivonást biztosító eljárás lefolytatása utólagosan ez esetben is szükséges.
(2) A védelem megszüntetésekor az építmény bontási dokumentációjának 1 példányát –fotódokumentációval kiegészítve –az eljárás lefolytatását követően meg kell küldeni a Helytörténeti Gyűjtemény részére.
6. A helyi védelemmel összefüggő kötelezettségek, korlátozások
9. § (1) A védett érték karbantartása, állapotának megóvása a helyi védelem alatt álló objektum tulajdonosának, használójának kötelezettsége.
(2) A helyi védett érték a védelem fennállása alatt nem bontható el, kivéve 8. § (1) bekezdésben foglalt esetet.
(3) A helyi védettségű építészeti örökség korszerűsítését, átalakítását, bővítését, vagy részleges bontását úgy kell végezni, hogy az építmény védelmére okot adó jellegzetességei ne változzanak meg.
(4) A védett építészeti értéket eredeti állapotában kell megőrizni. Amennyiben az eredeti állapot megőrzése nem lehetséges, a védett építészeti értéket anyagi és eszmei értékei összefüggéseire tekintettel hitelesen és meghatározó módon dokumentáció formájában archiválni kell.
(5) A helyi védettségű épület jó-karbantartása keretében nem végezhető olyan tevékenység, amely a védett építészeti értékek fizikai sérülésével, roncsolásával jár.
10. § (1) Ha a helyi védelem alá helyezett építmény egyes részét, részletét korábban az eredetitől eltérő megjelenésűvé alakították át, az építmény egészére vagy lehatárolható – az átalakított részt is magában foglaló – részegységére kiterjedő felújítás során,
a) ha ismert az eredeti állapot, akkor annak megfelelően, vagy
b) ha nem ismert, akkor a hasonló stílusú épületek formaelemeinek alkalmazásával
kell helyreállítani.
(2) A helyi védettségű építészeti örökség károsodása esetén a tulajdonosnak helyrehozatali kötelezettsége van, különös tekintettel a helyi építészeti értékvédelmet megalapozó építészeti részekre vonatkozóan.
7. A helyi védelem alatt álló értékek nyilvántartása
11. § (1) A helyi védelem alá helyezett értékekről (a továbbiakban: védett érték) az önkormányzat nyilvántartást vezet, amelybe bárki betekinthet.
(2) A nyilvántartás a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 23/D. §-ban meghatározottakon túl tartalmazza a:
a) a rendeltetés és használati mód megnevezését, védelmi nyilvántartását,
b) a védelem elrendelésére vonatkozó képviselőtestületi előterjesztés és döntés másolatát,
c) a lehatárolást bemutató térképmásolatot, helyszínrajzot,
d) a tulajdonos, kezelő, használó nevét, címét,
e) a védett értéket érintő beavatkozások, hatósági intézkedések jegyzékét (iktatószámát).
(3) A nyilvántartás nem nyilvános tervtári anyagában – megkülönböztető jelzéssel ellátva – be kell szerezni és nyilván kell tartani:
a) az eredeti tervdokumentáció másolatát, ha beszerezhetők,
b) a védett érték felmérési terveit,
c) az egyedi értékvizsgálati dokumentációt – amennyiben az rendelkezésre áll, vagy előállítható,
d) a védett értékhez kapcsolódó megvalósult támogatásokat,
e) a védett értékkel kapcsolatos intézkedéseket.
(4) A helyi védett értéket – annak értékeit nem sértő módon –
a) az e célra az Önkormányzat által rendszeresített egységes tábla jelöli,
b) melynek elhelyezéséről és karbantartásáról – előzetes értesítés mellett – Szomód Polgármesteri Hivatal gondoskodik. A tulajdonos (használó) a tábla elhelyezését és fenntartását tűrni köteles.
- TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK ALKALMAZÁSA
8. A településképi követelmények fajtái és alkalmazásukkal érintett területek
12. § (1) Településképi szempontból meghatározó területek a következők:
a) Történeti településrész
b) Vegyes beépítésű lakóterületek
c) Újonnan beépülő, jellemzően kertvárosias lakóterületek
d) Kialakuló lakóterületek
e) Gazdasági és üzemi területek
f) Rekreációs területek
g) Különleges területek
h) Honvédelmi területek
i) Vízfolyások és vízfelületek
j) Erdőterületek és erdősülő területek
k) Kertes területek, szőlők
l) Mezőgazdasági területek
m) Fejlesztési területek
(2) A településképi szempontból meghatározó területeket (a továbbiakban: meghatározó területek) térképi lehatárolással a 3. melléklet 3.1 és 3.2 pontjai rögzítik.
– TERÜLETI ÉS ÉPÍTMÉNYEKRE VONATKOZÓ EGYEDI ÉPÍTÉSZETI KÖVETELMÉNYEK KÖZÖS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI A MEGHATÁROZÓ TERÜLETEKEN
9. A településképi szempontból meghatározó területek közös és részben közös területi építészeti követelményei
13. § (1) A beépítés telepítési módja tekintetében illeszkedni kell a környező jellemző telepítési módhoz, kivétel ez alól, ha a telek geometriai tulajdonságai olyanok, hogy a telken ezen elv szerinti telepítés nem oldható meg.
(2) A beépítésre szánt területen az építmény telepítésekor az építmény terepre illesztésével követni kell a természetes tereplejtést.
(3) Építmények, épületek terepre illesztése során
a) a 10%-osnál nagyobb lejtésű a természetes tereplejtést megváltoztatni csak a földtömeg-egyensúly mértékéig lehet,
b) a földtömeg-egyensúllyal történő tereprendezést úgy kell megvalósítani, hogy a természetes terepszinthez viszonyított feltöltés, vagy bevágás – rézsű vagy támfal megoldással- egy teraszlépcsőben legfeljebb 2,0 méter szintkülönbségű legyen,
c) 2,0 métert meghaladó szintkülönbséget legalább 1,0 m-es vízszintes növénnyel betelepített szakaszok közbeiktatásával lehet teraszozni,
d) a rendezett terepszinttől számított 1,5 m-nél magasabb új támfal csak a látványvédelem biztosítása (pl.: telepített növénnyel történő takarás) esetén létesíthető,
e) a tereprendezéssel kialakuló új terepalakulatnak a telekhatáron illeszkednie kell a környező területek terepadottságához.
(4) A 12. § (1) bekezdés f) – m) pontjaiban szereplő meghatározó területeken az 200 m2 alapterületet meghaladó és kettő szintet elérő épületek tájba illesztését, a tájképvédelmi szempontok érvényesülését igazolni kell.
(5) A kerti építmények és a melléképületek fa-, vagy épített szerkezetű építmények lehetnek. Felületképzésük kizárólag természetes anyag lehet: fa, tégla, kő, vagy vakolat, a főépület színével és felületképzésével megegyező módon, vagy ahhoz illő kivitelben.
10. A meghatározó területek közös és részben közös egyedi építészeti követelményei
14. § (1) Az egyedi építészeti követelmények alkalmazásakor e rendelet 3. melléklete 3.1-3.2 pontjaiban szereplő térképen meghatározott településképi szempontból meghatározó területeken – amennyiben az adott területre vonatkozó előírás mást nem határoz meg – az alábbi 15–20. §-ban foglaltaktól nem lehet eltekinteni.
15. § (1) A 12. § (1) bekezdés i) – l) alpontjaiban szereplő meghatározó területeken kerítést csak a telekrendeltetése által indokoltan lehet építeni, mely esetben az átlátást legalább 90%-ban biztosító áttört és lábazat nélküli kerítés (pl. vadvédelmi kerítés) építhető
(2) A meghatározó területek közül a Kertes területek, szőlők és a Mezőgazdasági területek karakterű területen kerítést, ha azt a használat indokolja, azzal összefüggésben lehet építeni, az átlátást legalább 70%-ban biztosító áttört és lábazat nélküli formában.
(3) 12. § (1) bekezdés a) -f) és m) pontjaiban építési telkek (közterületi és nem közterületi) határain –kialakult környezethez való igazodás kivételével – a kerítésen való átlátás nem korlátozható 40%-nál jobban.
(4) Tömör kerítés a beépítésre nem szánt területen nem építhető.
(5) Tömör kerítés beépítésre szánt területen
a) a közterület felőli telekhatáron indokolt esetben építhető, mely indok lehet
aa) a kialakult utcaképhez való igazodás következménye,
ab) zajvédelmi, vagy kegyeleti cél, amely esetben a közterület felől a tömör kerítésszakasz legalább 25%-os növényzettel borított,
b) nem közterületi oldalsó határon csak az építési helyből ténylegesen igénybe vett telekhossz mentén, valamint a szomszédos területek zavarmentes rendeltetésének biztosítása esetén építhető.
16. § (1) A tömegformálás, a homlokzat és a tetőzet kialakítása a meghatározó területeken;
a) nem építhető olyan építmény, mely a környezethez illeszkedő tömegarányokat, homlokzati jellemzőket, vagy a kialakult tetőket nem veszi figyelembe,
b) a meglévő épületek átalakítása, bővítése esetén az új épületrészeknek a meglévő épülethez való harmonikus illeszkedését az architektúra, az anyaghasználat és a részletképzés tekintetében nem lehet figyelmen kívül hagyni.
(2) Belterületen az oldalhatárra tűzfalat képező félnyeregtető gerincmagassága nem haladja meg a megengedett épületmagasságot.
(3) Előkert nélküli beépítés esetén a járdaszinttől eltérő szintű bejárati ajtó elő lépcsője a közterületre nem helyezhető.
(4) Egy telken létesülő több épület építészeti kialakítása, építési anyaghasználata nem lehet egymással össze nem illő.
(5) Lakóterületen, vagy ha a telken létesült épület bruttó alapterületének 70%-án lakórendeltetés van
a) egy épülettömegben, vagy az épület tömegének karakteres megbontása nélkül nem építhető 300 m2-nél nagyobb bruttó alapterületű épület,
b) 10 %-ot elérő lejtős terepen az épület lejtő felőli homlokzata nem lehet magasabb, mint a megengedett beépítési magasság 1,5 szerese,
c) a tetőszinti beépítésen kívül legfeljebb egy szinttel lehet több az épület a lejtő felől nézve, mint az emelkedő felől,
d) közterületről látszó homlokzaton és tetőfelületen nem alkalmazható a hagyományos építőanyagoktól eltérő építési anyag,
e) a kialakult beépítésű területeken az egységes utcakép érdekében az épületek tetőgerincének az utcához viszonyított iránya nem térhet el az utcában jellemzően kialakult tetőgerinc iránytól,
f) az épületek közterülettel közel párhuzamos homlokzati szélessége legfeljebb az utcára jellemző 8,0 méter, hajlított ház esetén legfeljebb12,0 méter lehet,
g) az épületek tetőfedése – az egyedi telepítésként elfogadott beépítések kivételével – magastetővel történhet, mely az utcára jellemző főgerinc-irányától nem térhet el, az utca felé az utcaképben jellemző oromfalas vagy kontyolt tetőzettel képezhető,
h) hajlított házas beépítés esetén utcával párhuzamos gerinc is megjelenhet az érintett épületrészen a kialakult környezethez igazodva,
i) ha mindkét oldali szomszédos épület kialakult manzárdtetős, a környezethez való igazodás okán a manzárd tető új épület esetében is alkalmazható.
(6) A tető hajlásszögének meghatározásakor
a) ki nem alakult,
aa) vegyes beépítésű környezet esetében a tetőhajlásszöge legalább 35 fok és legfeljebb 45 fok közötti lehet,
ab) utcaképet létre nem hozó, településképet meg nem határozó egyedi telepítésű és beépítésű esetekben a tetőhajlásszöge a c) pontban ismertetett lapostetővel, vagy 35 foknál alacsonyabb hajlásszöggel és egyedi tetőképzéssel is kialakítható,
b) ha kialakult a környezet a tetőhajlásszögtől a létesíteni kívánt tető sem térhet el.
c) fő rendeltetésű épület esetében lapostető legfeljebb a tetőzet 40%-án képezhető, mely felületnek legfeljebb 1/3-a burkolt tetőterasz vagy 100 %-án zöldtető lehet,
17. § (1) A tetőfedés és a homlokzatfelület anyaghasználatának megválasztásakor, színezésekor az épületeket (2) – (4) bekezdés szerint lehet kialakítani,
(2) A 12. § (1) bekezdés a) – c) és f) – g) alpontjaiban megjelölt területeken
a) közterületről látszó felületen a hagyományos építőanyagoktól eltérő anyaghasználat nem lehetséges,
b) nem tekinthető hagyományos építőanyagnak a hullámlemez, a nád- és a szalmafedés, vagy a bitumenes zsindelyfedés,
c) bitumenes zsindelyfedés csak hagyományos palafedés cseréjénél alkalmazható, amennyiben nem készül új a cserépfedés fogadására alkalmas fedélszék
d) az új épületrész, vagy új épület fedésére csak a hagyományos anyag alkalmazható akkor is, ha a meglévő épület tetőfedő anyaga a nem hagyományos anyagok között szerepel,
e) az épületek tömör felületű homlokzatán a tetőtéri oromfal leszámítolásával a homlokzat vetületi területének legfeljebb 50 %-os mértékéig alkalmazható faburkolat, műanyag díszburkolat,
f) látszó, teljes homlokzaton megjelenő fafelületű gerendaház csak külterületen, vagy erdőterület telekszomszédságában, annak 50,0 m-es körzetében létesíthető.
(3) A 3. mellékletben megjelölt gazdasági területen kívül a homlokzatokon a nagytáblás fémlemez (trapéz lemez), vagy teljes homlokzati felületen műanyag elemekből képzett burkolat alkalmazása, valamint vakolat nélküli faalapanyagú táblás homlokzati elemek kialakítása nem minősül hagyományos építőanyagnak.
(4) A látványnak kitett helyeken, új beépítésre kijelölt területen, egy-egy utcaszakaszon nem lehet egymástól eltérő a tetőformálás, a jellemző anyaghasználat, a kerítésképzés.
(5) Homlokzatszínezésre és nyílászárók színezésére az építeni kívánt épület környezetében jellemzően használatos színek alkalmazása lehetséges, erősebb, telítettebb színek csak kiegészítő, díszítő elemként fordulhatnak elő.
(6) A tetőzet színe a hagyományos cserépszínektől eltérő, valamint tarka színezésű nem lehet. Megengedhető a tégla, a mogyoróbarna, vagy a szürke szín alkalmazása, nem alkalmazható színek tetőzeten a fehér, a fekete, az élénkpiros, a kék, a sárga, a lila és a rózsaszín.
(7) A gazdasági és üzemi területek építményének tetőfelületén, vagy homlokzatán használható a préselt fémlemezburkolat.
(8) A homlokzat, vagy a tetőzet részleges felújítása során a homlokzat, vagy tetőzet többi részétől eltérő színezés, anyaghasználat nem alkalmazható, csak akkor,
a) ha a teljes homlokzathosszon az épület vízszintes tagolásához igazodik,
b) ha a színezéssel nem érintett felületek eredeti színével azonos vagy annak színvilágával harmonizál,
c) ha a meglévő építmény tiltott anyagú, vagy színezésű felületekkel rendelkezik.
(9) A közterületek felől nem látszó homlokzaton alkalmazhatók az ablakok és ajtók körül, azok díszítő keretezésére hasított kő burkolólapok csipkézett, vagy amorf formában.
18. § (1) A kerítés anyaghasználatát a meghatározó területeken a (2)- (11) bekezdés szerint lehet kialakítani.
(2) Belterületen az utcafronti tömör kerítés a környezetéhez illeszkedően lehet
a) fából, vesszőből vagy élő sövényből képzett,
b) kőből rakott, vagy falazott vakolattal vagy natúr felülettel,
c) zsalukőből rakva, ha részben élő sövénnyel takart,
d) látványbeton növényzettel kombinált kialakítással.
(3) Belterületen a közterület felőli kerítés anyaghasználata lehet
a) a kerítéslábazata: kő, tégla, műkő vagy vakolt felületű épített elem lehet, a 40 cm-nél alacsonyabb lábazat nyersbetonból vagy zsalukőből is készülhet,
b) a kerítésoszlop: a lábazattal azonos anyagú, továbbá fém vagy fa oszlop lehet,
c) a kitöltő elem a kerítésoszlopok között lehet: fém, fa, tégla vagy hagyományos (Haidekker típusú) drótkerítés, élő sövény előtt műanyag-burkolatú drótkerítés.
(4) A közterület felőli kerítések áttörtségére vonatkozó szabályok
a) az áttörtségi arány megállapításánál a különböző telekhatár menti kerítésfelület áttörtségi értéke nem átlagolható,
b) a támfalkerítésre áttörtségi szabály nem vonatkozik.
(5) A közterület felőli kerítés pillérei között a kerítés átláthatóságát legfeljebb a megengedett kerítésmagasságot meg nem haladó magasságú növényzet akadályozhatja.
(6) Nem közterülettel vagy magánúttal határos kerítés teljes hosszának áttörtségi aránya 70%-nál nem lehet kevesebb.
(7) Az építési telkek udvartól elkülöníthető házikertként használt telekrészén az áttörtségi arány 100 %-nál nem lehet kevesebb.
(8) A közterület felőli zöldkerítésként alkalmazott tömör sövények magassága legfeljebb 3,0 m magasságra növeszthető.
(9) Ipari fémpálcás kerítés gazdasági, vagy különleges területen kívül nem alkalmazható.
19. § (1) Támfal domborzati adottságok következtében képezhető a telekhatáron, vagy telken belül az építéssel összefüggésben a 13. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint.
(2) Támfal anyaghasználatára vonatkozó szabályok:
a) kőtámfal, továbbá kő vagy téglaburkolatú támfal létesíthető,
b) növénytámfal beültetéssel együtt létesíthető,
c) burkolatlan nyersbeton csak látszóbeton – látványbeton támfalként való építése esetén lehetséges,
d) zsalukő vakolatlan formában támfalként csak zölddel takartan alkalmazható, ha teljes felületét növényzet takarja.
20. § (1) A zöldfelületek kialakítása során
a) a 12. § (1) bekezdés a) - d) pontjában felsorolt meghatározó területek lakótelkein nem alakítható ki a zöldfelület anélkül, hogy 100 m2-ként, egyéb rendeltetésű beépítésre szánt terület telkén 200 m2-ként ne kerüljön 1 db lombos fa betelepítésre,
b) bármely karakterű területen, vagy telken, ahol lakás létesül, lakásonként legalább 30 m2 egybefüggő zöldfelületet kell biztosítani,
(2) Fás szárú növények telepítése telken és közterületen
a) a meghatározó területeken a táji adottságoknak megfelelő növényfajok telepíthetők, melyek javaslati listája a 7. mellékletben szerepel,
b) a tájidegen, agresszív gyomosító, invazív növényfajok, melyek nem telepíthetők a 6. mellékletben szerepelnek,
c) újonnan kialakított közterületi út, útszakasz mentén vegyes fafajú fasor csak megtervezetten létesíthető.
(3) A meghatározó területen
a) új létesítmények zöldfelületeinek kialakításánál a telepítésre kerülő fafajokat úgy kell megválasztani, hogy a felhasznált fás-szárú növények között ne szerepeljen több, mint 40% a nem honos fajokból vagy azok termesztett fajtáiból,
b) nem alkalmazható a telepített növényzet között 30%-ot meghaladóan mediterrán növény, és pikkelylevelű örökzöld.
(4) Közterületek alakítása, közterületen növényzet telepítése, kocsi-behajtók építése, járdaburkolatok készítése nem térhet el az utcára, egyes utcaszakaszokra jellemző formától, ki nem alakult esetben az egységes utcakép érdekében a kialakításuk közterületalakítási tervezéssel előkészíthető, melyek alkalmazása nem nélkülözhető.
(5) Gépjármű-közlekedést szolgáló új közút és magánút legalább az egyik oldalán fasor, vagy egyéb növényzet telepítése nélkül nem valósítható meg, eltekintve azon esetektől, ahol a növényzet kihelyezése a közlekedés biztonságát veszélyeztetné, vagy a műszaki adottságok nem teszik azt lehetővé.
(6) A gépjármű-közlekedést szolgáló út menti növényzet (fa, cserje) nem akadályozhatja a közlekedésbiztonságot, ezért a kereszteződésben a keresztező út járdaszegélyvonalától számított 10 méteren belül ennek figyelembe vételével lehet növényzetet telepíteni.
11. Helyi területi védelemben részesülő értékek és azokra vonatkozó kiegészítő területi építészeti követelmények
21. § (1) Helyi területi védelemre jelöli a rendelet az 1. melléklet 1.1 pontjában felsorolt és a 2. mellékletben megjelölt területet.
(2) A védett területek településszerkezetét, utcavonal-vezetését, utcaképét befolyásoló települési- és tájkarakter elemeit nem lehet megváltoztatni.
(3) Az egymás melletti telkek összevonhatók, de az eredeti telkekre vonatkozó építési helyek nem vonhatók össze, az intézményi rendeltetésű telkektől eltekintve.
(4) Az új építményeket a jellegzetes településképtől eltérően nem lehet kiépíteni, az épített és természetes környezet egységes megjelenésének biztosításától nem lehet eltekinteni.
(5) A védett területen közterületet, azok burkolatát, bútorzatát a kialakult környezeti kép jellegzetességeinek és karakterének megtartásával, a védelem karakteréhez illő kialakításával lehet megoldani.
12. Helyi egyedi védettség alatt álló értékekre vonatkozó kiegészítő egyedi építészeti követelmények
22. § (1) Helyi egyedi védelemben részesülnek az 1. melléklet 1.2 pontjában felsorolt és a 2. mellékletben megjelölt ingatlanok.
(2) Az egyedi helyi védettség alatt álló értékek (a továbbiakban: védett épület) esetében:
a) kötelező megőrizni azt hagyományos építészeti tömegében – tömegarányában, tetőformájában, homlokzati jellegzetességében, nyílászáró-arányaival –,
b) az eredeti tetőfelépítményeket meg kell tartani, a tetőhéjazat az eredetihez hasonló színben és formában lecserélhető,
c) a homlokzati nyílásrendet, a nyílászárók méretét és osztását az eredeti formában kell megtartani, az eredetitől eltérően átalakított, „rontott homlokzat” esetében az eredeti nyílásrend visszaidézését kell követni,
d) a homlokzati tagozatokat, díszítőelemeket, burkolatokat meg kell tartani, vagy hiteles dokumentumok, vagy mintakövetés alapján vissza kell állítani,
e) meglévő épületeknél a tető fedésére
ea) az égetett agyagcserép natúr, vagy a vörös, a barna és a szürke színárnyalataira engóbozott módon (agyagiszappal felületkezelten) színezett felületű cserép alkalmazandó, továbbá
eb) műemléki pala, vagy annak látványával egyenértékű elemes fedőanyag használható,
f) tetőszerkezet felújításakor a párkány kiülése a homlokzat síkjától mérten legalább 0,3 m és legfeljebb 0,9 m legyen, kivétel a kialakult állapothoz való igazodás,
g) lakóépületek tetőtér beépítése esetén elsősorban tetősíkban fekvő ablakok létesíthetők, a tetősíkból kiemelkedő ablak, tető kiemelés az érintett tetőfelület legfeljebb 10%-án, a homlokzati hossz 1/3-án alakítható ki,
h) közterületről láthatóan falazott vagy elemekből rakott kémény építendő, fém-kémény csak a közterületről nem láthatóan létesíthető,
i) a lakóépület közterület felől látszó homlokzatának a nyílásfelületein zsalugáteres, vagy spalettás árnyékoló alkalmazandó, a műanyag redőnyök alkalmazása a nem közterületi homlokzatokon megengedhető,
j) közterületről látszó homlokzaton – tetőtér kivételével nyílások aránya és osztása az eredetivel megegyező legyen.
(3) Védett épületet – indokolt esetben – úgy lehet bővíteni, hogy az épület jellege, homlokzati kialakítása, utcaképi szerepe ne változzon. A bővítésnek az épület védett részeivel, formaképzésével, anyaghasználatával összhangban kell lennie.
(4) Védett épület közterület felől látszó homlokzatán
a) szekcionált garázskaput, a homlokzat falfelületi sávjában tányérantennát, látszó gépészeti berendezést, parapet konvektort, álcázás nélküli klímaberendezést, szerelt kéményt elhelyezni tilos,
b) utólagos külső hőszigetelése a védett elemek figyelembe vétele mellett, a külső díszítések, tagozatok visszaépítésével történhet.
(5) A védett épület környezetében a szomszédos két-két telek beépítésekor, átépítésekor a védett épület építészeti értékeire figyelemmel kell építkezni.
– MEGHATÁROZÓ TERÜLETEKRE VONATKOZÓ ÉPÍTÉSZETI KÖVETELMÉNYEK KIEGÉSZÍTÓ RENDELKEZÉSEI
13. Eltérő települési karakterű területekre vonatkozó további egyedi építészeti követelmények
23. § (1) Az egyedi építészeti követelmények a 15. § - 20. § -ban foglalt, közös általános szabályait együtt kell alkalmazni az alábbi meghatározó területekre vonatkozó egyedi építészeti követelményekkel. Ha az általános szabályoktól eltér a meghatározó területekre szóló jelen egyedi építészeti követelmények valamelyike, akkor jelen követelményeket kell alkalmazni.
(2) Történeti településrészen az általános építészeti követelményeken felül a további követelmények nem hagyhatók figyelmen kívül:
1. Történeti épületek felújítása, korszerűsítése, bővítése során azok külső megjelenése, meghatározó stiláris jellegzetességei nem hagyhatók figyelmen kívül.
2. Meglévő épületek bővítése nem lehetséges, ha annak tervezett megoldása nem illeszkedik a környezetében kialakult beépítéshez, ha nem illik az utcaképbe.
3. Ha a meglévő épület szélessége a 16. § (5) bekezdés f) pontjában meghatározottakat meghaladja újraépítése, vagy átalakítása esetén az utcafronti épületrész tovább nem bővíthető.
4. Előkert nélküli esetben az épület utcafrontján garázskapu legfeljebb 2,5 m szélességet meg nem haladó nyílással létesíthető.
5. Nem építhető áttört kerítés, tömör kerítés építhető,
a) az oldalkerti telekhatár azon szakaszán, ahol azt a lakó és más eltérő rendeltetésű telekszomszédság a lakórendeltetés zavartalan működése megkívánja,
b) a közterületi telekhatár felől, ahol azt a telek rendeltetésének látványtakarása szükségessé teszi.
6. Az utcai homlokzaton a
a) ablakok külső árnyékolására a spaletta, a zsalugáter, vagy a redőny alkalmazható,
b) a látszó redőnyszekrényt nem lehet kialakítani, takartan lehet képezni,
c) a külső árnyékoló a nyílászáró színével azonos, vagy annak valamely árnyalatával megegyező lehet.
7. A főrendeltetésű épületen kívüli egyéb épület sem készülhet
a) más anyagból, mint természetes anyagból –vakolt falazat, látszó kő, tégla vagy fa homlokzati felülettel,
b) a főrendeltetésű épülettől eltérő tetőmeredekséggel és héjazati kialakítással, legfeljebb zöldtetővel.
8. A lakóépület mellett pajta építésére is lehetőséggel rendelkező telkeken:
a) A lakóépület építésére kijelölt zónában az épület hossztengelye az utca vonalára merőleges lehet. Az épületet égetett cserép héjazatú, 38-48 közötti hajlású nyeregtetővel lehet megépíteni,
b) a pajta építésére kijelölt telekzónában az utcával párhuzamos hossztengelyű épületet lehet építeni. Ez legföljebb 10 m széles, égetett cserép héjazatú, 38-48 közötti hajlású nyereg-tetővel fedett épület lehet, melynek legmagasabb pontja nem haladhatja meg 9 métert.
9. Kialakult állapot esetén – ha az épület-elhelyezésre vonatkozó egyéb szabályok betarthatók – az utcában szokásoshoz képest ellentétes oldalhatárra is építhető épület, ha az utcaképi illeszkedést igazoló, a telektől jobbról és balról legalább két-két szomszédos épületet is ábrázoló utca-kép készül.
10. A Fő utca Tompa M. utca és Kis utca közötti szakaszán a jellemző kerítésépítéshez igazodóan kőlábazatú kerítés építhető.
11. A Kossuth Lajos utca délnyugati oldalán, a pajta építésének lehetőségével rendelkező telkeken amennyiben a lakóépület építési zónájában nem áll épület, az építési hely utcavonali határán legalább 1,60 m, legföljebb 2,50 m magas tömör kerítés építésével képezhető a megfelelő utcakép.
12. A Szomódi vízfolyás ÉNy-i oldalán tervezett kiszolgáló útról elérhető telkeken csak áttört kerítés létesíthető. A kerítés tömör lábazata legföljebb 60 cm magas lehet.
13. A Fő utca ÉK-i oldalán a Kis utca és a Vadász utca közötti szakaszán földszintes épület esetén a tetőtér beépíthető; új emeletes ház tetőtere nem építhető be. A területen emelhető épületnek az utcával párhuzamosan legfeljebb 20 m hosszú tagolatlan homlokzata lehet. Ennél hosszabb épület homlokzatát, vízszintes vetületen mérve, legalább egy méter homlokzatsík-váltással tagolni szükséges.
14. Az utcafronti főépület gerincmagasságát nem haladhatja meg az udvari főépületrész gerincmagassága.
(3) Vegyes beépítésű és az újonnan beépülő jellemzően kertvárosias lakóterületeken az általános építészeti követelményeken felül a további követelmények nem hagyhatók figyelmen kívül:
1. Új épületek a meglévő szomszédos épületek utcai homlokzati szélességével megegyező szélességben létesíthetők.
2. Ahol az épületek vegyes építészeti jellemzőkkel rendelkeznek a tömegarányok, a tetőformálás, az anyaghasználat, a nyílásméretek tekintetében a közvetlen szomszédos telkek beépítéséhez igazodóan és az utca menti jellemzők figyelembe vételével lehet építkezni.
3. A területen jellemzően magastetős épületet lehet építeni a telek-környezetben alkalmazott tetőformák figyelembe vételével.
4. A Rákóczi F. utca DNy-i oldalán lévő telkeken gazdasági rendeltetésű épület építése esetén a szomszédos telekhatár felől legalább 10 m szélességben háromszintes növénytelepítéstől nem lehet eltekinteni.
5. Az Erdősor utca déli végén létesülő vegyes beépítésű területhez tartozó fejlesztési területen
5.1 legfeljebb kettő szintben lehet épületet létesíteni,
5.2 a lakó és a rekreációs rendeltetésű telkeket elválasztó telekhatáron tömör, vagy kerítés magasságú sövénnyel kísért áttört kerítést lehet építeni.
(4) Kialakuló lakóterületeken az általános építészeti követelményeken felül a további követelmények nem hagyhatók figyelmen kívül:
1. A látványnak kitett helyeken, egy-egy utcaszakaszon csak azonos jellegű tetőformálással lehet építkezni.
2. A kialakuló lakóterületek telkein csak áttört kerítés létesíthető. Ha lábazatos a kerítés a tömör lábazat legfeljebb 80 cm magas lehet.
3. Az új utcák fasor telepítése nélkül nem alakíthatók ki.
(5) Gazdasági területeken és a Rekreációs területeken az általános építészeti követelményeken felül a további követelmények nem hagyhatók figyelmen kívül:
1. A 3. mellékleten lehatárolt gazdasági rendeltetéssel kialakított területeken az épületek homlokzatalakítása és tetőképzése során
1.1 nem építhető „doboz jellegű” csarnok vagy üzemi épület, tömegének építészeti, vagy térbeli tagolása nélküli hossza nem lehet több, mint 60,0 m,
1.2 ha a nyeregtetővel lefedett épületszélesség meghaladja a 12,0 métert a tetőhajlásszöge 30-nál kevesebb lehet,
1.3 12,0 m vagy kisebb fesztávú épület lefedésére a 35-45 fok közötti meredekségű tetőszerkezet alkalmazható,
1.4 a tetőhéjazat anyaga pikkelyes égetett cserépfedés, vagy egyéb pikkelyhatású héjazat lehet, fémlemez alkalmazása is megengedett, ha a 12,0 métert meghaladja az épület fesztávolság.
2. Az építmények színezése a tömegméretekre figyelembevétele mellett lehetséges, a csarnokszerkezetű épületek színe nem lehet más, mint az alapszínek tört árnyalatai.
3. A lakótelekkel szomszédos esetekben az érintett telekhatáron legalább 50%-os részben növényzettel takart 2,0 m magasságot meg nem haladó tömör kerítések alkalmazása lehetséges.
4. A zöldfelület kialakítása során, a telken
4.1 az oldalkerti sávban, illetve a beültetési kötelezettséggel jelölt helyeken legalább kétszintes (fa- és cserjeszint) növénytelepítés megvalósítható meg, kivéve, ahol ezt a közlekedésbiztonság vagy a vagyonvédelem érdeke kizárja,
4.2 az előkerti sávban, ha parkoló létesül fás szárú növénytelepítéssel való kombinálása nem
4.3 a zöldfelülettel borított telekrész legfeljebb egyharmadát boríthatja egyszintű növényzet.
5. Egy telken belül a létesülő és utcaképet meghatározó épületek és építmények tetőfedő anyaga nem lehet különböző. Tető fedésére azbesztcement hullámlemez és műanyag-hullámlemez, élénk színűre felületkezelt vagy csillogó felületű fémlemezfedés nem alkalmazható
6. Az épületek tájba illesztése, településképi megjelenése a telepítéskor nem hagyható figyelmen kívül.
7. Utcaképet meghatározó épület homlokzati megjelenésében a „faház jelleg” a homlokzati felület legfeljebb 50%-án jelentkezhet.
8. Nem nélkülözhető az épületek terepre illesztése az eredeti terepviszonyok minél teljesebb megtartásával.
(6) Különleges területeken a 3. mellékleten lehatárolt esetekben az általános építészeti követelményeken felül a további követelmények nem hagyhatók figyelmen kívül:
1. Az intézményi jellegű területen
1.1 A tetőszerkezet 35-45 % lejtésű magastető lehet, cserépfedéssel.
1.2 A homlokzat vakolattal, vagy kő-, ill. téglaburkolattal képezhető. Az közterülettel határos épületen faburkolat legfeljebb 30%-os mértékig alkalmazható.
1.3 Az épületeken a hagyományos, természetes építőanyagok és a magyarországi kövek színeivel megegyező színek alkalmazhatók.
1.4 A kialakult környezethez illő kőlábazatú kerítés építésétől nem lehet eltekinteni.
2. A Salamoni legelőn található területen, ha a 4,0 métert meghaladó magasságú technológiai berendezéseket tartalmazó építmény kerül telepítésre, akkor a tájbaillesztés érdekében a közterületi határ felől nem lehet elhagyni a gyorsan növekedő fás szárú növények telepítését.
(7) A vízfolyások és vízfelületek területen a 3. mellékletben lehatárolt esetekben az általános építészeti követelményeken felül a további követelmények nem hagyhatók figyelmen kívül:
1. A patak völgyben a lehatárolt területen belül építeni, területhasználattal összefüggésben bármilyen tájképet befolyásoló beavatkozást végezni elsődlegesen a természetvédelmi és a tájképvédelmi szempontok figyelembe vétele mellett lehet.
2. Az építményeket csak természetes anyagból – elsősorban kő és fa - és a természettel harmonizáló színezéssel – a magyarországi kövek színével megegyező színekkel – lehet kialakítani.
(8) Erdőterület és erdősülő területen a 3. mellékletben lehatárolt estekben az általános építészeti követelmények mellett nem hagyható figyelmen kívül, hogy:
1. az erdő rendeltetéséhez kapcsolódó építmények kialakítása, építése során csak a természetes anyagok – elsősorban kő és fa - és a természettel harmonizáló színek – a magyarországi kövek színével megegyező színek - használata megengedett.
2. Kivett művelési ágú területrész lekerítése kizárólag fakerítéssel történhet, vagy vadkár elleni kerítéssel.
(9) Kertes mezőgazdasági területek, szőlők területén a 3. mellékletben lehatárolt estekben az általános építészeti követelményeken felül a további követelmények nem hagyhatók figyelmen kívül:
1. a területen építeni, területhasználattal összefüggésben bármilyen tájképet befolyásoló beavatkozást végezni, csak a természetvédelmi és tájképvédelmi szempontok figyelembe vétele mellett lehet,
2. kerítés vadvédelmi, és vagyonvédelmi céllal építhető, legfeljebb 1,8 m magasságban, faoszlopok között acélháló kialakítással, vagy élő sövényből képezve.
(10) Mezőgazdasági területeken a 3. mellékletben lehatárolt estekben az általános építészeti követelményeken felül a további követelmények nem hagyhatók figyelmen kívül:
1. A telek lekerítése
1.1 csak birtokközpont, vagy gazdasági udvar esetén legalább 70%-ban áttört kerítés formájában lehetséges,
1.2 egyéb esetben kerítés csak vadkár ellen, vagy ültetvény védelme érdekében létesíthető, faoszlopokra feszített acélhálóval.
2. A területen a gazdálkodással összefüggő épületek természetes építőanyagból (kő, fa és tégla) és fazsindely, vagy cserépfedéssel létesíthetők. A mezőgazdálkodás üzemi méretű épületei (300 négyzetméter alapterületnél nagyobb épület) esetében a csarnoképítéssel járó anyag és formaképzés is megengedett.
3. Ha az épületek együttes alapterülete meghaladja a 600 m2-t – pl. birtokközpont kialakítása esetén - a tájképi megjelenés, a tájba-illesztés igazolása szükséges.
(11) Fejlesztési területeken az 3. mellékletben lehatárolt estekben az általános építési követelmények betartása mellett
14. Reklám és hirdetőfelületek elhelyezése és kialakítása
24. § (1) Reklámmentesek a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 1. mellékletében meghatározott, a településkép védelme szempontjából kiemelt területek közül Szomód közigazgatási területén az alábbi releváns területek
a) műemlék területe és a műemléki környezet területe,
b) régészeti érdekű terület és régészeti lelőhely területe
c) ex-lege védett területek (barlangok, források területe),
d) helyi jelentőségű védett érték területe,
e) NATURA 2000 terület, természetvédelmi területek és az ökológiai hálózat területe,
f) tájképvédelmi terület, az egyedi tájérték területe.
(2) Reklám közzététele, azaz reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezése az alábbiak szerint lehetséges
a) a beépítésre szánt területeken belül a közterületeken és a köztulajdonban álló ingatlanon kizárólag utcabútor igénybevételével lehetséges, temető területén nem megengedett,
b) valamennyi beépítésre nem szánt területen és a beépítésre szánt magánterületen nem megengedett.
(3) A közművelődési intézmény épületén az arra állandósított hirdető berendezésen az intézményre vagy rendezvényére vonatkozó kulturális rendezvényt, műsort hirdető plakát és hirdetmény elhelyezhető.
(4) Reklámhordozók elhelyezése a hagyományosan kialakult településképet nem változtathatja meg hátrányosan.
(5) Átmeneti időszakokra megengedett reklámok a következők:
a) átfeszített molinó, vagy épületre helyezett transzparens, mely kizárólag a település szempontjából jelentős idegenforgalmi-, tudományos-, sport és kulturális eseményekhez kötötten, ideiglenesen és meghatározott időre helyezhető ki, az esemény időpontja előtti egy hónappal korábban, s az esemény után legfeljebb egy hónapig.
b) az a) pontban megjelölt reklámhordozó évente legfeljebb összesen tizenkét naptári hét időszakra helyezhető ki az alábbi területeken:
ba) a Tatai úton, a Fő utcában és a Kis utcában,
bb) az általános iskola és az óvoda telkének szakaszán a Temető utcában,
bc) a Kossuth Lajos utca Petőfi S. utca és a belterületi határ közötti szakaszán.
c) nem számít vetített reklámnak az a) pont szerinti rendezvény, esemény időszakában az esemény helyszínén vagy környezetében a házfalra vetített felirat, hirdetmény,
d) építési reklámháló az építési tevékenység időtartamára, és legfeljebb 6 hónapig alkalmazható a Reklám Kr.-ben foglalt feltételek figyelembevételével.
(6) Reklámhordozók elhelyezése a hagyományosan kialakult településképet nem változtathatja meg hátrányosan.
(7) Közérdekű molinótól, utas várótól, kioszktól számítva egy adott útszakasz menetirány szerinti azonos oldalán ötven méteren belül további reklámhordozó nem helyezhető el.
25. § (1) Az utcabútoron kívül a nem reklámmentes területeken a Reklám Kr. rendeletben lehetővé tett minden belterületi közterületen, továbbá a közlekedési közterületeken elhelyezhető
a) közművelődési hirdetőoszlop,
b) önkormányzati faliújság, önkormányzati hirdetőtábla
c) utasváró,
d) más célra is szolgáló berendezésként, fedett kerékpártároló,
e) közterületi információs berendezésként
ea) községi információs térkép legfeljebb 2 x 2,0 m2 információhordozó felülettel,
eb) önkormányzati közérdekű információs tábla legfeljebb 2x9,0m2 információhordozó felülettel,
ec) irányítótábla legfeljebb 2 x 0,8 m2 információhordozó felülettel,
ed) digitális közérdekű információs oszlop,
ee) internet terminál.
(2) Ingatlan eladását, bérbeadását meghirdető tábla legfeljebb 0,5m2-es nagyságban az ingatlan falán, vagy kerítésén helyezhető el.
(3) Az (1)–(2) bekezdésben foglaltakon kívül egyéb építmény, kerítés, kerítéskapu és támfal közterületről látható felületén reklám-, vagy információ-hordozó célú falfestmények, felületképzések nem létesíthetők.
26. § (1) Reklám felület az utasváró tetején, vagy arra szerelten nem helyezhető el, az oldalfelületeken kétoldali kialakítással elhelyezhető.
(2) Világító reklámfelület az utcabútoron megengedett, de kialakítása során nem alkalmazható
a) hagyományos vonalszerű fényreklám,
b) kápráztató fényű világító reklámtábla,
c) led-es fényreklám,
d) változó futófénnyel, változó szöveg- vagy ábraanimálással reklámozó felület,
e) villogó effektust megjelenítő reklámfelület,
f) fényújságszerűen mozgó feliratot, vagy mozgó képet tartalmazó felület.
– ÜZLETJELZÉSEK, CÉGTÁBLÁK, EGYÉB MŰSZAKI BERENDEZÉSEK ÉS KIEGÉSZÍTÓ ELEMEK EGYEDI ÉPÍTÉSZETI KÖVETELMÉNYEINEK KÖZÖS SZABÁLYAI A MEGHATÁROZÓ TERÜLETEKEN
15. Az épületportálok kialakítására, a cég- és címtáblák elhelyezésére vonatkozó egyes szabályok
27. § (1) Építmény homlokzatán, építési telek kerítésén és támfalán – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – kizárólag az ingatlan rendeltetési egységeiben folytatott kereskedelmi-, szolgáltató-, illetve vendéglátó tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó saját vállalkozást népszerűsítő berendezés (cég- és címtábla, cégér és ilyen célú fényreklám) létesíthető.
(2) Az (1) bekezdés szerinti korlátozás nem vonatkozik a közművelődési intézményi épületek, építmények homlokzatán, az ilyen célú ingatlanok kerítésén, kerítéskapuján és támfalán létesített, illetve elhelyezett hirdető-berendezésekre.
(3) Védett épületen, valamint a hozzátartozó telken, a telek kerítésén, kerítéskapuján és támfalán cégér, cég- és címtábla kivételével saját vállalkozást népszerűsítő berendezés nem helyezhető el.
(4) Üzletjelzés, cégtábla tetőfelületre, vagy a tetőszerkezetre nem szerelhető.
(5) Cégtábla
a) előkert nélküli épület homlokzatán csak a falsíkkal párhuzamosan helyezhető el,
b) a falsíkkal párhuzamos elhelyezés esetén a mérete nem haladhatja meg a 0,5 m2-t,
c) egy telken vagy egy épületen belül több rendeltetési egységre vonatkozó cégtáblákat tájékoztatás céljából egy szerkezeten, csoportosan, összevontan javasolt elhelyezni, azonban, ha nem egy időben alakítják ki azokat, később is csak egymáshoz való harmonikus illeszkedéssel történhet,
d) több cégtábla elhelyezése együttesen a b) pont szerinti méretet meghaladhatja, de az egyes üzlettáblák anyaghasználata, alapszíne, fő geometriai kialakítása nem térhet el egymástól.
(6) Falsíkra merőleges üzletjelzés, cégér előkert nélküli épület homlokzatán
a) a földszinti födém magasságában, vagy kivételesen a tetőemeleti magasságban - a közúti űrszelvény figyelembevételével alakítható ki,
b) üzletenként legfeljebb 1 db, a saroküzlet esetén homlokzatonként 1-1 darab helyezhető el,
c) legfeljebb 1,0 m2 lehet az egyoldali felülete és a homlokzati falsíktól számított kinyúlása nem lehet nagyobb 0,6 m-nél, a magassága legfeljebb 1,5 m lehet.
(7) Oszlopon álló céglogó, vagy totemoszlop
a) történeti településrészen, valamennyi lakóterületen, erdőterületen, kertes mezőgazdasági területen nem helyezhető el
b) gazdasági terület, különleges terület, beépítéssel rendelkező mezőgazdasági területen elhelyezhető, melyen megjelenhet a helyben működő több üzletjelzés, cégér, céglogó is,
c) legmagasabb pontja nem lehet 14,0 méternél magasabb.
(8) Pályázati forrásból megvalósuló építmény esetében az előírt tájékoztatási felületként a pályázati kiírás szerinti méretű tájékoztató tábla az építés ideje alatt a telken belül elhelyezhető, továbbá az építmény átadását követően legfeljebb a pályázati kiírás szerinti időszakra a pályázati kiírás szerinti méretű tájékoztató tábla a homlokzaton, vagy az építmény előkertjében létesíthető.
(9) Saját vállalkozást népszerűsítő berendezés, felület tulajdonosa köteles gondoskodni annak rendszeres karbantartásáról.
(10) Világító felületű vagy megvilágított hirdető-berendezés csak cégér, cég-, címtábla, kirakat lehet.
(11) Ha a saját vállalkozást népszerűsítő berendezés tulajdonosa az (9) bekezdés szerinti kötelezettségének nem tesz eleget és azt felszólításra sem teljesíti, úgy a polgármester településképi kötelezés keretében előírhatja a berendezés leszerelését, a felület megszüntetését.
28. § (1) A kereskedelmi-, szolgáltató- és vendéglátó rendeltetési egységet, valamint közforgalmú irodát, illetve bemutatótermet magába foglaló új épület tervezésekor nem hagyható el az ingatlan közterületről látható felületén elhelyezendő cég- és címtáblák, valamint a saját vállalkozást népszerűsítő berendezés és az egyéb épületszerkezetek megoldásának kidolgozása.
(2) Az (1) bekezdés szerint tervezett saját vállalkozást népszerűsítő berendezések tartó-, illetve hordozó szerkezeteit, felületeit úgy lehet kialakítani, hogy azok méretei, arányai és alkalmazott anyagai illeszkedjenek az érintett épület (építmény) építészeti megoldásaihoz, illetve a településképi környezethez.
16. Egyéb műszaki berendezések épületen való elhelyezése
29. § (1) Az épület tetőzetén a tető látványát befolyásoló, azt takaró nem műszaki berendezésnek minősülő szerkezetet elhelyezni nem szabad.
(2) Napelemes tetőcserép a tetőzeteken mindenhol alkalmazható:
(3) Napelem tetőzeten való elhelyezésének szabályai a következők:
a) magastetős épület esetében a napelem paneleket
aa) meglévő épületen utólagosan úgy lehet elhelyezni, hogy ne tűnjenek applikációnak,
ab) a tetősíkkal azonos síkban fektetve létesüljön, a tetőfelületéből ki nem érően,
ac) az elhelyezni kívánt napelem befoglaló méreténél csak nagyobb felületű csonka-kontyolt tetőrészen, toronykiemelésen lehet elhelyezni,
ad) a történeti településrészen az utcára közel merőleges tetőgerincű fésűs beépítés esetén az utcai homlokzattól mérten 6,0 méteren belüli tetőszakaszon utólag nem létesíthető,
b) lapostetős épületrészen napelem panel a zöldtetővel együttesen is kialakítható.
(4) Napelem homlokzaton csak a homlokzat integrált részeként, homlokzati burkolatként, vagy árnyékolóként helyezhető el.
(5) Napelem az előkertben nem helyezhető el.
(6) Napkollektor
a) csak a közterületről nem látható homlokzaton helyezhető el,
b) előkert nélküli beépítés csak az oldalkert, vagy hátsókert felé eső épületrészen, tetőzeten helyezhető el,
c) kertben – előkert kivételével – önálló szerkezeten is elhelyezhető
d) magastető közterület felőli részén nem helyezhető el,
e) a történeti településrészen az utcára közel merőleges tetőgerincű tetőzet utcai homlokzattól mért 10,0 méteres szakaszán nem létesíthető.
(7) Parabolaantenna és 1,0 m magasságot meghaladó antenna berendezés a közterületről látszó homlokzaton csak az épület építészeti megjelenését nem zavaró módon helyezhető el.
(8) Klímaberendezés
a) a közterület felé néző homlokzaton csak álcázva helyezhető el kültéri klímaegység,
b) erkély, loggia, terasz megléte esetén csak azon belül rejtett, vagy takart módon alakítható ki,
c) kültéri klímaberendezés kifolyója a közterületre vagy a szomszédos telekre nem bocsáthat ki kondenzvizet.
(9) Parapetkonvektor
a) új épületen közterületről látszó homlokzatán csak takartan létesíthető,
b) közterület felőli homlokzatra történő kivezetése csak meglévő épületen és kizárólag műszaki szükségességből történhet a homlokzati díszítések roncsolása nélkül.
(10) Szerelt kéményt csak a tetőzet sávjában jelenhet meg a homlokzati látványban.
(11) Épület díszkivilágítása csak olyan módon valósítható meg, hogy az a szomszédos, illetve a szemközti épületek rendeltetésszerű használatát, valamint a közúti járművek és gyalogosforgalom biztonságát ne zavarja.
(12) Az utcatáblák kialakítása a történeti településrészen és annak környezetében nem térhet el egymástól.
(13) Vendéglátó terasz feletti önálló árnyékoló, napernyő, ponyva, napvitorla a vendéglátó egységre vonatkozó cégfeliratot tartalmazhatja.
– SAJÁTOS ÉPÍTÉNYEK ELHELYEZÉSE, ANYAGHASZNÁLATA ÉS SZÍNEZÉSE
17. Felszíni energiaellátási és vezetékes elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak meghatározó területen való elhelyezésére vonatkozó közös szabályok
30. § (1) A helyi ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére korlátozottan alkalmas területek lehatárolását a 4. melléklet mutatja be.
(2) A település közigazgatási területén a település ellátását biztosító felszíni vezetékes energiaellátási és elektronikus hírközlési légvezetékek oszlopaira, tornyaira és egyéb sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére nem alkalmas területek
a) az épített környezet védelemmel érintett alábbi területei:
aa) a védett értékek (országos vagy helyi), annak telke és telkének 100 méteres környezete,
ab) védett régészeti lelőhely és annak 50 méteres környezete,
akkor sem, ha a környezetben meglévő légvezetékes hálózat van;
b) a már beépült, vagy az átalakuló – távlatban beépítésre váró a településkép szempontjából meghatározó területek,
c) a természeti környezet védelmével érintett:
ca) ramsari területek,
cb) fokozottan és országosan védett természetvédelmi terület,
cc) Natura 2000 területei,
cd) ökológiai hálózattal érintett területek,
ce) további országos védelemmel érintett területek.
(3) A villamos energia átviteli hálózat felszín alatti légkábeles vezetése lehetséges
a) beépítésre szánt területeken,
b) a (2) bekezdésben meghatározott területeken.
(4) A villamos energia főelosztó hálózatának rekonstrukciója során a beépítésre szánt területeken felszín feletti távvezeték nem alakítható ki.
(5) A vezetékes gyengeáramú felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak - az (1)–(2) bekezdés alapján - elhelyezésére nem alkalmas területeken:
a) hálózatfejlesztés, vagy hálózatbővítés, illetve ennek megfelelő rekonstrukció csak földkábeles módon történhet,
b) új vezetékoszlop csak akkor helyezhető el, ha a házi bekötés másként nem oldható meg, ott, ahol már meglévő tartóoszlop rendelkezésre áll azt lehet igénybe venni,
c) új vezetékoszlop nem helyezhető el ott, ahol már meglévő tartóoszlop rendelkezésre áll, kivéve, ha a házi bekötés másként nem oldható meg,
d) a közterület teljes keresztmetszetét érintő útépítés, vagy útrekonstrukció során
da) az adott közterületen a légvezetéket nem lehet fenntartani,
db) a földkábel műszakilag szükséges helyigényét elfoglalni nem lehet továbbá
dc) az új ingatlanok átmeneti földfeletti hálózati bekötése – ahol az műszakilag kivitelezhető – földalatti bekötésre való átállás biztosítása mellett történhet.
e) a berendezések anyaghasználatánál, színezésénél a mohazöld, a fakéreg barna vagy a világos antracit szürke színek alkalmazhatók.
(6) A tervezett gáznyomás-szabályozók csak az épületek alárendelt homlokzatára szerelhetők fel, vagy a telkek udvarán helyezhetők el – közterületről látszó esetben növényzet takarásában – térszín feletti vagy térszín alatti kivitelezéssel.
18. Vezeték nélküli elektronikus hírközlési sajátos építményekkel, berendezésekkel kapcsolatos településképi követelmények a meghatározó területeken
31. § (1) A település közigazgatási területén a település ellátását biztosító felszíni elektronikus hírközlési sajátos építmények, (távközlési, adatátviteli berendezés) elhelyezésére nem alkalmas területeket jelen rendelet 4. mellékletében megjelölt területek képezik.
(2) Az (1) pontban megjelölt területeken kívül nem alkalmas további területek a
a) vízgazdálkodási területek,
b) meglévő vagy tervezett rekreációs (sport, szabadidős eltöltést szolgál) területek, ha nem beépítésre szánt, akkor is,
c) intenzív kertművelésű, vagy pihenőkertes területek,
(3) Nem közterületi telken akkor helyezhető el a vezeték nélküli elektronikus hírközlési építmény
a) ha a ki nem zárt közterületeken, vagy köztulajdonban (önkormányzati, állami) és egyházi tulajdonban lévő telken való elhelyezés jogi vagy műszaki ok miatt nem jöhet létre, vagy az nem nyújtana megfelelő szolgáltatást, továbbá
b) ha az épület, melyen az építmény elhelyezésre kerül, nem az (1) bekezdésben megjelölt területen található és rendeltetése szerint elsődlegesen
ba) irodaház, parkolóház, sportcélú építmény vagy
bb) olyan templom, melynek tornyában vagy padlásterén belül a hírközlési létesítmény védett értéket nem érint.
(4) Új 3,0 m magasságot meghaladó antenna csak a településképi szempontok érvényesítésével és a környezethez illeszkedően helyezhető el.
(5) Belterületen belül, valamint a külterület beépítésre szánt területein az antennák elhelyezésénél a következő követelményeknek kell megfelelni:
a) Antenna meglevő építményre telepíthető a gazdasági rendeltetésbe sorolt területek kivételével.
b) Ha meglévő épület, építmény tetejére valamely okból nem telepíthető az új antenna, akkor az antenna önállóan nem, csak multifunkcionális (pl. sportpálya térvilágítás, kilátó, vadles stb.) kialakítással telepíthető.
c) Antenna templom épületén csak álcázva helyezhető el a templomtoronyban, vagy a tetőtérben.
d) Helyi védettséggel érintett építményen, területen, közparkban, lakóövezetben csak álcázással telepíthető antenna.
e) Gazdasági, mezőgazdasági területeken önálló tartószerkezettel telepített antenna lakóépületektől csak legalább 200 méter távolságra helyezhető el.
(6) A vezeték nélküli elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak a 4. mellékletben megjelölt területeken, ha önállóan – nem más építményen kerülnek elhelyezésre akkor
a) az elhelyezésre szolgáló környezethez illeszkedő módon történhet,
b) fás, erdős magaslatot képező környezetben közhasználatú, kilátásra is alkalmas építményre, műtárgyra legyen telepíteni,
c) látványnak erősen kitett helyen csak faburkolattal, vagy egyéb természetes anyaghasználattal álcázott módon készülhet,
d) látszó fémszerkezet esetén a színezése a 30. § (5) bekezdés e) pontjában meghatározott lehet.
19. A közmű és közvilágítás, valamint a közlekedés sajátos építményeinek elhelyezése és anyaghasználata a meghatározó területeken
32. § (1) A felszín feletti közmű-műtárgyak berendezéseinek színezésére – beleértve különösen a kapcsolószekrényt, trafót, átemelőt és az azokat elhatároló kerítéseket – a 30. § (5) bekezdés e) pontjában meghatározott színek alkalmazandók. A tűzcsapok, a közvilágítás és a távvezeték oszlopok színezését a szolgáltatói rendelkezések határozzák meg.
(2) A közvilágítás oszlopai az egyes utcákban végig, a köztereken, közparkokban azonos kivitelűek vagy legalább azonos megjelenésűek legyenek, illeszkedve a környezet építészeti arculatához.
(3) A közvilágítás oszlopai
a) a történeti településrész főutcáiban, közterein egységesen megtervezett közvilágítási lámpa kerüljön elhelyezésre,
b) a hagyományos karakterű lakóterületeken a faoszlop alkalmazása a településképbe illő.
(4) Kerékpártároló a járdán csak akkor helyezhető el, ha a kerékpárok tárolása során visszamaradó szabad gyalogos felület legalább 2,0 m.
(5) Az utcai burkolatok teljes szélességű átépítése során, nem lehet eltekinteni legalább az egyik oldalon fasort, vagy egyéb növényzetet telepítésétől kivéve, ahol a közlekedés biztonságát veszélyeztetné, vagy a növényzet kihelyezését a műszaki adottságok nem teszik lehetővé.
(6) Újonnan kialakított, gépjármű-közlekedést szolgáló közterületi közutak és magánutak mentén az utca létesítésekor legalább az egyik oldalon fasor, vagy egyéb növényzet telepítésétől nem lehet eltekinteni kivéve, ahol a közlekedés biztonságát veszélyeztetné, vagy a növényzet kihelyezését a műszaki adottságok nem teszik lehetővé.
(7) A gépjármű-közlekedést szolgáló út menti növényzet (fa, cserje) nem akadályozhatja a közlekedésbiztonságot, ezért a kereszteződésben a keresztező út járdaszegélyvonalától számított 10 méteren belül ennek figyelembevételével kell a növényzetet telepíteni.
– A TELELPÜLÉSKÉP-ÉRVÉNYESÍTÉSI ESZKÖZÖK
20. A településkép-védelmi tájékoztatás és a kötelező szakmai konzultáció szabályai
33. § (1) Szakmai konzultációt és azon belül szakmai tájékoztatást kezdeményezhet az építtető, vagy megbízottja a településképi követelményekkel kapcsolatosan, valamint a hatályos településrendezési eszközökben foglalt előírásokról.
(2) A településképi követelményekről az építtető, vagy az általa megbízott tervező az építési tevékenységgel érintett ingatlanra vonatkozóan benyújtott kérelmére a főépítész, vagy a polgármester tájékoztatást ad.
(3) Településkép védelmének biztosítása érdekében kötelező szakmai konzultációt igénybe venni az alábbi esetekben:
a) az Étv. 33/A. § szerinti egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységhez,
b) a 3. mellékletben lehatárolt Történeti településrészen az utcaképet befolyásoló, vagy a közterületről látható építési tevékenység – új épület elhelyezése, meglévő épület 70 m2-es alapterületet meghaladó bővítése, nyílászárók cseréje, átalakítása, tetőfelület megbontása, vagy tetőhéjazat cseréje, homlokzat felületképzésének megváltoztatása, festése, kerítés építése, rendeltetés megváltoztatása – és valamennyi építési engedély köteles tevékenység esetén,
c) a 3. mellékletben lehatárolt Vegyes beépítésű, Újonnan beépülő és Kialakuló lakóterületeken, ha az építeni kívánt épület vagy meglévő bővítménye meghaladja a bruttó 150 m2-es alapterületet, továbbá ha a telken egynél több főépület kerül elhelyezésre,
d) a 3. mellékletben lehatárolt Gazdasági és üzemi területeken, Rekreációs Különleges és Honvédelmi területen, valamint a Vízfolyások és vízfelületek területén, ha az építeni kívánt épület vagy meglévő bővítménye meghaladja a bruttó 250 m2-es alapterületet, továbbá ha a telken egynél több főépület kerül elhelyezésre,
e) a 3. mellékletben lehatárolt Mezőgazdasági területen, ha az építeni kívánt épület vagy meglévő bővítménye meghaladja a bruttó 350 m2-es alapterületet, továbbá ha a telken egynél több főépület kerül elhelyezésre,
f) a 3. mellékletben lehatárolt Kertes területek, szőlők karakterű telkeken, ha az építeni kívánt épület bruttó alapterülete, vagy annak bővítménye nagyobb, mint 60 m2, továbbá az építmény meghaladja a 3,0 m épületmagasságot,
g) közművelődési célú hirdetőoszlopok, információs hirdető berendezések, kioszkok felállítása esetén,
h) közterületről látható 3,0 m magasságot meghaladó antenna elhelyezése esetén,
i) helyi védett területen található épületen a közterületi látványt érintő építés, bővítés esetén,
j) helyi védelemmel érintett épület esetén bármilyen építési munkálat megkezdése előtt – bővítés, felújítás, átépítés, nyílászáró vagy tetőhéjazat csere, továbbá rendeltetés váltás esetén.
(4) Kötelező szakmai konzultáció a 8. melléklet 8.1. pontjában szereplő űrlap polgármesterhez történő benyújtásával indul
a) elektronikus úton benyújtott kérelem esetén a konzultációt legalább 5 nappal megelőzően kell a terv pdf. vagy valamilyen kép formátumban történő kérelem mellé csatolásával kezdeményezni,
b) nem elektronikus úton benyújtott kérelem során a kitöltött űrlap mellé lehet csatolni a digitális állományú vagy a papírra nyomtatott dokumentációt.
34. § (1) A szakmai konzultáció keretében sor kerül
a) a terv munkaközi javaslatainak előzetes minősítésére,
b) az Étv. 18. § (2) bekezdése szerinti illeszkedési követelményekre vonatkozó javaslatoktól, ajánlásoktól eltérő tervezői megoldások egyeztetésére,
c) a településképi előírásoknak és a helyi építési szabályzatnak való megfelelés tisztázásra.
(2) A kötelező szakmai konzultációról - azon részt vevők aláírásával ellátott - emlékeztető készül, melynek keretében lehetőség van – a hatályos településrendezési eszközökön és településképi rendeleten alapuló megállapításokat rögzíteni, különös tekintettel
a) a településrendezési eszközökben, településképi rendeletben szereplő kötelező,
b) a településkép érvényesítését biztosító eljárásokra vonatkozó tájékoztató
elemekre.
(3) A kötelező szakmai konzultáció során készült emlékeztetőt a kérelmező papír alapon kapja meg az alábbi tartalommal:
a) a kérelem beérkezésének időpontja,
b) a kérelmező adatai,
c) a tervezett építési tevékenység rövid leírása,
d) az érintett ingatlan címe, helyrajzi száma, építési övezeti besorolása,
e) az építési tevékenységgel kapcsolatos egyéb lényeges információ,
f) a főépítész, vagy a polgármester tájékoztatása, nyilatkozata, illetve javaslata.
(4) A szakmai konzultáció során az egyeztetés résztvevői a munkaközi dokumentációhoz szöveges, esetleg rajzi kiegészítéseket, megjegyzéseket tehetnek, és a konzultáció végén a tervet dátummal kiegészítve szignálják. Az ilyen esetben a munkaközi dokumentáció érintett tervlapjairól másolatot kell készíteni, és azokat az emlékeztetővel együtt kezelni.
(5) A kötelező szakmai konzultáció során az emlékeztetőt a települési főépítész, annak hiányában a polgármester adja meg. Az emlékeztetők nyilvántartásáról gondoskodni kell.
(6) A védett értéket érintő építési tevékenységgel kapcsolatban – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a településképi véleményezési és a településképi bejelentési eljárás, vagy a kötelező szakmai konzultáció során
a) meghatározhatók a konkrét helyi védett értékek megújításával összefüggő részletezett feltételek és követelmények a hatályos építési szabályzattal és a rendeltben foglalt településképi követelményekkel összhangban
aa) a tetők, tetőfelépítmények, kémények kialakítása,
ab) bővítmény esetén annak az építési helyen belüli elrendezése,
ac) a homlokzatképzés és színezés
tekintetében
b) előírható
ba) az eredeti állapotot tükröző részek, részletek visszaépítése,
bb) az oda nem illő (utólag létesített) épületrészek, elemek eltávolítása
21. A településképi véleményezési eljárás és annak szabályai
35. § (1) A jelen rendelet előírásai szerint Szomód Község közigazgatási területén településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni minden építési, összevont vagy fennmaradási engedélyezési eljárásokhoz kötött építési tevékenységgel kapcsolatban.
(2) A településképi véleményezési eljárás a 8. melléklet 8.2 pontjában szereplő kérelem polgármesterhez történő beérkezésével indul.
(3) A kérelmező a kérelem benyújtásával egyidejűleg benyújtja
a) a véleményezendő építészeti-műszaki tervdokumentációt papíralapon és elektronikusan, és,
b) elektronikus formában feltölti az építésügyi hatósági eljáráshoz biztosított elektronikus tárhelyre, melyhez a polgármesternek hozzáférést biztosít.
(4) A településképi véleményezési eljáráshoz kötött építési munkákra vonatkozó véleményt a polgármester adja ki, melynek alapját - rendelkezésre állás esetén - a főépítész szakmai állásfoglalása képezi.
(5) A települési főépítész - rendelkezésre állása esetén - állásfoglalása nem nélkülözhető az építési tevékenységek közül
a) középületek, 1000 m2 bruttó szintterületet meghaladó ipari épületek, kereskedelmi épületek,
b) a történeti településrészen új lakóépület és építési engedélyhez kötött új épületek,
c) helyi védett építészeti értéken és annak 50,0m-es környezetében lévő építmény és
d) az építési engedélyhez kötött bővítési munkák, amennyiben az érintett szintterület nagyobb, mint az eredeti 50%
építési munkáira benyújtott építési ügyek esetén.
22. A településképi véleményezési eljárás lefolytatása
36. § (1) A tervdokumentáció tartalmát a polgármester ellenőrzi. Amennyiben a benyújtott építészeti-műszaki tervdokumentáció nem felel meg az 5. melléklet szerinti tartalmi követelményeknek a polgármester 5 napon belül hiánypótlásra szólítja fel a kérelmezőt
(2) A településképi véleményhez csatolni kell – ha készül – a szakmai állásfoglalást, továbbá, ha elutasító a vélemény tartalmaznia kell a vélemény részletes indoklást.
23. A településképi vélemény kialakításának szempontjai
37. § (1) A településképi véleményezési eljárás során telepítéssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy
a) a beépítés módja megfelel-e a környezetbe illeszkedés követelményeinek,
b) megfelelően veszi-e figyelembe a környező beépítés adottságait,
c) több építési ütemben megvalósuló új beépítés esetén
ca) biztosított lesz-e minden ütemben az előírásoknak és az illeszkedési követelményeknek való megfelelés, a bővítés megvalósíthatósága,
cb) a beépítés javasolt sorrendje megfelel-e a rendezett településképpel kapcsolatos követelményeknek.
(2) Az alaprajzi elrendezéssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy az alaprajzi megoldások nem eredményezik-e az épület tömegének, illetve homlokzataink településképi szempontból kedvezőtlen megjelenését.
(3) Az épület tömegének, külső megjelenésének, az épülethomlokzatának és tetőzetének kialakításával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy
a) azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkednek-e a kialakult, illetve a helyi építési szabályzat szerint átalakuló épített környezethez,
b) a külső megjelenés megfelel-e e rendelet előírásainak, az arculati kézikönyvben megfogalmazott elvárásoknak,
c) összhangban van-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival,
d) a terv javaslatot ad-e a rendeltetéssel összefüggő reklám- és információs berendezések, felületek elhelyezésére és kialakítására,
e) a terv településképi szempontból kedvező megoldást tartalmaz-e az épület gépészeti és egyéb berendezései, tartozékai elhelyezésére, továbbá, hogy
f) a tetőzet kialakítása – különösen hajlásszöge és esetleges tetőfelépítményei – megfelelően illeszkednek-e a környezet meghatározó adottságaihoz,
g) az esetleg a közterület fölé benyúló építményrészek, illetve szerkezetek és berendezések milyen módon befolyásolják a közterület használatát, különös tekintettel a meglévő, illetve a telepítendő fákra, fasorokra.
24. A településképi bejelentési eljárás alkalmazási köre és annak szabályai
38. § (1) A helyi védett értéket érintő
a) építési engedély nélkül végezhető építési tevékenység esetén – az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény (a továbbiakban: Étv.) 33/A. §-ában meghatározott esetek kivételével -,
b) bontási engedély nélkül végezhető bontási munkák közül a kerítés bontása esetén,
c) huzamos emberi tartózkodásra szolgáló helyiséget tartalmazó önálló rendeltetési egységek számának megváltoztatása,
d) hirdetés elhelyezése tekintetében – amennyiben az nem tiltott -
a településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni, melynek során vizsgálni kell , hogy az adott építési tevékenység megfelel-e az e rendeletben foglalt előírásoknak, nem eredményezi-e a védett értékek károsodását, előnytelen megváltozását.
39. § (1) A polgármester településképi bejelentési eljárást folytat le – ha törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik -
1. helyi egyedi és területi védelem alá tartozó építmény, vagy történeti településrészen található építmény – jogszabályban építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött közterületről látható:
1.1 homlokzati nyílászárók méretének, anyaghasználatának, osztásának, színének megváltoztatása,
1.2 homlokzati felület eredeti színtől eltérő színűre történő festése, utólagos hőszigetelése, felületképzésének megváltoztatása,
1.3 homlokzat felújítása, átalakítása esetén,
2. önálló reklámtartó építmény építése, meglévő felújítása, átalakítása, bővítése, saját vállalkozást népszerűsítő berendezés építése, meglévő bővítése vagy megváltoztatása esetén,
3. önálló elektronikus hírközlési építmény elhelyezése esetén,
4. jogszabályban építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel, emlékfal építése, illetve elhelyezése esetén, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t, emlékfal építése esetén, amennyiben annak talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 3,0 m-t,
5. meglévő építmény közterületről látható homlokzati nyílászárójának – áthidalóját nem érintő, de anyaghasználatát, osztását, illetve színét tekintve a meglévőtől (eredetitől) eltérő – cseréje, valamint a homlokzat felületképzésének, színének megváltoztatása esetén,
6. nettó 20,0 m2 alapterületet az építési tevékenységet követően sem meghaladó méretű kereskedelmi, szolgáltató, illetve vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése esetén,
7. nettó 100 m3 térfogatot és 4,5 m gerincmagasságot az építési tevékenységet követően sem meghaladó méretű, nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, átalakítása, felújítása, bővítése esetén,
8. sírbolt, urnasírbolt építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 50 m2 alapterületet, vagy a 3,0 m magasságot,
9. legfeljebb 180 napig fennálló rendezvényeket kiszolgáló színpad, színpadi tető, lelátó, mutatványos, szórakoztató, vendéglátó, kereskedelmi, valamint előadás tartására szolgáló építmény, kiállítási vagy elsősegélyt nyújtó építmény, levegővel felfújt vagy feszített fedések (sátorszerkezetek), ideiglenes fedett lovarda, legfeljebb 50 fő egyidejű tartózkodására alkalmas állvány jellegű építmény,
10. a 6,0 m vagy annál kisebb magasságú, illetve a 60 m3, vagy annál kisebb térfogatú ömlesztettanyag-tároló, nem veszélyes folyadékok tárolója, nem veszélyes anyagot tartalmazó, nyomástartó edénynek nem minősülő, föld feletti tartály, tároló elhelyezéséhez szükséges építmény építése, meglévő építmény bővítése esetén,
11. közterületi kerítés építése, átalakítása esetén,
12. kilátó építése, amelynek a terepcsatlakozástól mért legfelső pontja az 5,0 m-t nem haladja meg,
13. utasváró fülke létesítése esetén.
(2) A jelen rendelet előírásai szerint településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni meglévő építmények rendeltetésének – részleges vagy teljes – megváltoztatása esetén, amennyiben az új rendeltetés szerinti területhasználat
a) telephely engedélyezési eljárás lefolytatását teszi szükségessé,
b) a korábbi rendeltetéshez képest
ba) érinti a közterület kialakítását, illetve a közterületen lévő berendezéseket vagy növényzetet, valamint ha
bb) érinti a kapcsolódó közterület közúti vagy gyalogos, illetve kerékpáros forgalmát, azok biztonságát veszélyeztetheti.
40. § (1) A településképi bejelentési eljárás az ügyfél által a 8. melléklet 8.3 pontjában szereplő kérelem polgármesterhez történő beérkezésével indul. A bejelentéshez 2 példány papíralapú dokumentációt kell mellékelni, amelyből egy aláírt, bélyegző lenyomattal ellátott papíralapú példány a hatósági határozat mellékleteként a bejelentőnek visszajár.
(2) A dokumentáció tartalma az 5. melléklet szerinti kell, legyen, mely a településképi követelményeknek való megfelelést igazoló építészeti-műszaki terv, továbbá rendeltetésváltozás esetén igazolás a településrendezési eszközök rendeltetésekre vonatkozó követelményeinek való megfelelésről.
41. § (1) A polgármester hallgatólagosan tudomásul veszi, vagy hatósági határozatban feltétel meghatározásával vagy anélkül tudomásul veszi, vagy megtiltja az építési tevékenységet, vagy rendeltetésváltoztatást.
(2) A településképi bejelentési eljárás szerinti tevékenység a bejelentés alapján akkor kezdhető meg,
a) ha ahhoz más hatósági engedély nem szükséges,
b) ha a polgármester a bejelentést tudomásul veszi,
c) ha a polgármester a tevékenység végzését a bejelentést követő 15 napon belül nem bírálja el.
(3) A polgármester megtiltja a bejelentett építési tevékenység, saját vállalkozást népszerűsítő berendezés elhelyezését vagy rendeltetésváltoztatás megkezdését és – a megtiltás indokainak ismertetése mellett – figyelmezteti a bejelentőt a tevékenység bejelentés nélküli elkezdésének és folytatásának jogkövetkezményeire, ha a bejelentés
a) nem felel meg az e rendeletben előírt követelményeknek,
b) a tervezett építési tevékenység, illetve hirdető berendezés, saját vállalkozást népszerűsítő berendezés, felület nem illeszkedik a településképbe,
c) a tervezett rendeltetés-változás nem illeszkedik a szomszédos és a környező beépítés sajátosságaihoz, illetve ha a bejelentés és az ahhoz csatolt dokumentáció nem igazolja, hogy az új rendeltetés a környező ingatlanok, valamint a határoló közterületek rendeltetésszerű és biztonságos használatát indokolatlan mértékben nem zavarja, illetve nem korlátozza.
25. A településképi bejelentés elbírálásának szempontjai
42. § (1) A településképi bejelentési eljárás szerinti tevékenység esetén a településképi bejelentési eljárás során vizsgálni kell, hogy az építészeti-műszaki tervdokumentáció
a) nem sérti-e meg a településképi rendeletben foglaltakat,
b) kidolgozása a szakmai tájékoztatás szerint történt-e.
(2) A telepítéssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy
a) a beépítés módja megfelel-e a környezetbe illeszkedés követelményének,
b) megfelelően veszi-e figyelembe a kialakult, illetve átalakuló környező beépítés adottságait, rendeltetésszerű használatának és fejlesztésének lehetőségeit,
c) nem korlátozza-e indokolatlan mértékben a szomszédos ingatlanok benapozását, illetve építmények kilátását,
d) több építési ütemben megvalósuló új beépítés esetén
da) biztosított lesz-e minden ütemben az előírásoknak és az illeszkedési követelményeknek való megfelelés, a bővítés megvalósíthatósága,
db) a beépítés javasolt sorrendje megfelel-e a rendezett településképpel kapcsolatos követelményeknek.
(3) Az építmény, épületrész megjelenésével kialakításával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy
a) azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkednek-e a kialakult, illetve a helyi építési szabályzat szerint átalakuló épített környezethez,
b) a külső megjelenés megfelel-e e rendelet előírásainak, figyelembe veszi-e az arculati kézikönyvben található településképi megjelenésre, építészeti illeszkedésre vonatkozó javaslatokat,
c) összhangban van-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival,
d) a terv városképi szempontból kedvező megoldást tartalmaz-e az épület gépészeti és egyéb berendezései, tartozékai elhelyezésére, továbbá hogy
e) a tetőzet kialakítása – különösen hajlásszöge és esetleges tetőfelépítményei – megfelelően illeszkednek-e a domináns környezet adottságaihoz.
(4) A rendeltetésváltozás tekintetében megfelel-e a helyi építési szabályzatban meghatározottaknak.
43. § (1) A településképi bejelentés tudomásul vételéről szóló hatósági határozat a közléstől számított egy évig érvényes és nem hosszabbítható meg.
(2) A polgármester ellenőrzi a bejelentési kötelezettség teljesítését és a bejelentett tevékenység előírásoknak megfelelő végzését.
26. A településképi kötelezés és annak szabályai
44. § (1) A polgármester e rendeletben meghatározott településképi követelmények teljesítése érdekében - hivatalból, vagy kérelemre - településképi kötelezési eljárást folytathat le
a) a településképi véleményezési, illetve bejelentési eljárás során meghozott döntésben foglaltak megszegése,
b) a településképi bejelentés elmulasztása,
c) a szakmai konzultáción megfogalmazott településkép-védelmével kapcsolatos elvárások be nem tartása,
esetén.
(2) A polgármester településképi kötelezés formájában - önkormányzati hatósági döntéssel – a rendeletben megfogalmazott településképi követelmények be nem tartása esetén az ingatlan tulajdonosát az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására kötelezheti.
(3) A településképi kötelezési eljárás indulhat hivatalból vagy kérelemre, melynek menete:
a) helyszíni szemle,
b) a szabálytalansággal érintett ingatlan tulajdonosának tájékoztatása, felszólítása,
c) településképi kötelezés,
d) településkép-védelmi bírság.
(4) A településképi kötelezés végre nem hajtása esetén a kötelezettet a polgármester településkép-védelmi bírsággal sújthatja, melynek kiszabása ismételhető.
(5) A településkép-védelmi bírság mértéke 30.000 Ft-tól 1.000.000 Ft-ig terjed az alábbiak szerint:
a) a településképi bejelentési kötelezettség elmulasztása legalább 100.000 forint,
b) a bejelentési dokumentációban foglaltaktól eltérő tevékenység folytatása esetén, az eltérés mértékétől függően legalább 200.000 forint, legfeljebb 500.000 forint,
c) a településképi kötelezésben foglaltak végre nem hajtása esetén alkalmanként legalább 500.000 forint legfeljebb 1.000.000 forint.
(6) A közigazgatási birság mértékének megállapítása során a polgármester az eset összes körülményeire tekintettel dönt, ennek keretében mérlegeli különösen:
a) a jogsértéssel okozott hátrányt, ideértve a hátrány megelőzésével, elhárításával, helyreállításával kapcsolatban felmerült költségeket, illetve a jogsértéssel elért előny mértékét,
b) a jogsértéssel okozott hátrány visszafordíthatatlanságát,
c) a jogsértéssel érintettek körének nagyságát,
d) a jogsértő állapot időtartamát,
e) a jogsértő magatartás ismétlődését és gyakoriságát,
f) a jogsértést elkövető eljárást segítő, együttműködő magatartását,
g) a jogsértés gazdasági súlyát,
h) a jogsértés milyen mértékben sérti, vagy akadályozza a település jelen rendeletben foglalt értékeinek megőrzését vagy érvényesülését.
(7) A kiszabott településkép-védelmi bírságot az ingatlantulajdonos a döntés jogerőre emelkedését követő 30 napon belül köteles az önkormányzat számlájára megfizetni.
(8) A jogerősen kiszabott és meg nem fizetett bírság, továbbá a meg nem fizetett bírság miatt jogerősen kiszabott és meg nem fizetett késedelmi pótlék köztartozásnak minősülnek és azokat adók módjára kell behajtani.
– A TÁMOGATÁSI RENDSZER TARTALMA ÉS A PÁLYÁZATI RENDSZER
27. A helyi védett értékek támogatása
45. § (1) A rendelet hatálya alá tartozó védett érték tulajdonosa részére kötelezettsége teljesítésének érdekében az önkormányzat költségvetésében évente meghatározott keretösszegből pályázat útján támogatást biztosíthat.
(2) A támogatás a rendelet hatálya alá tartozó helyi védett egyedi értékek felújításhoz, környezetének alakításához vehető igénybe.
(3) A támogatás pályázat útján nyerhető el vissza nem térítendő támogatás formájában. A támogatás utólag kerül folyósításra.
(4) Az elnyert támogatás összege nem haladhatja meg a pályázat mellékletét képező költségvetés összegének 50%-át. Az elnyerhető összeg felső határát a pályázati kiírás tartalmazza.
(5) A pályázati kiírás meghatározhatja az adott évben településrendezési szempontok megvalósítása érdekében preferált, támogatásra jogosult ingatlanok, valamint a támogatni kívánt munkálatok körét. A támogatás mértékét és forrását a tárgyévi költségvetés határozza meg.
(6) A pályázati felhívást és kiírást a polgármester hagyja jóvá.
(7) A pályázati felhívást a helyi Szomódi Kisbíró újságban, Szomód Község hivatalos honlapján és az önkormányzati hirdető táblán kell megjelentetni.
(8) Támogatásban csak az a pályázó részesülhet, aki az igényelt támogatáshoz az előírt önrésszel rendelkezik.
(9) A pályázatnak tartalmaznia kell:
a) az illetékes építésügyi hatóság által jogerősen engedélyezett tervdokumentációt, amennyiben a tervezett munkálatok engedélykötelesek,
b) tervezői névjegyzékben szereplő építészmérnök által készített műszaki leírást, amennyiben a tervezett tevékenység az Étv. 33/A. §-a szerinti vagy nem engedélyköteles,
c) fényképet a helyi védett értékről, épületrészről,
d) költségvetést azokról a várható költségekről, melyek közvetlenül a védett érték megőrzését szolgálják,
e) tulajdonjogot igazoló okiratot,
f) banki igazolást a költségvetésben szereplő összeg elkülönített számlán történő elhelyezéséről,
g) a támogatás meghatározott célra és határidőn belül történő felhasználására vonatkozó előzetes kötelezettségvállaló nyilatkozat.
28. A pályázatok elbírálása
46. § (1) A benyújtott pályázatok véleményezését e célra felállított bizottság a soron következő ülésén bírálja el. Az elbírálás szempontjait a pályázati kiírásban kell rögzíteni.
(2) A bizottság szakmai szempontok szerint dönt a támogatás odaítéléséről és mértékéről.
– ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
47. § (1) Jelen rendelet a (2) bekezdésben foglalt kivételekkel 2018. augusztus 1.-jén lép hatályba.
(2) Jelen rendelet 45–46. §-a 2019. január 01. napján lép hatályba.
(3) Jelen rendelet előírásait a rendelet hatályba lépését követően indított ügyekben kell alkalmazni.
(4) A rendelet kihirdetése a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján való kifüggesztéssel történik.
(5) E rendelet hatálybalépésével hatályát veszti:
a) Szomód Helyi Építési Szabályzatáról szóló 4/2011. (III. 21.) számú rendelet
1. a 3. § (7),(8) és (14) bekezdése,
2. az 5. § (2) bekezdés paraméter-táblázatának első sorának utolsó oszlopából a „TETŐIDOM vagy” szövegrész,
3. a 6. § (1) bekezdés második mondata,
4. a 7. § (1) bekezdés paraméter-táblázatának első sorának utolsó oszlopából a „magastető” szövegrész,
5. a 7. § (4), (7) és (8) bekezdése.
6. a 8. § (1) bekezdés paraméter-táblázatának első sorának utolsó oszlopából a „magastető” szövegrész,
7. a 8. § (5), (7), (8) és (9) bekezdése, valamint a (6) bekezdéséből a „tömör” szövegrész.
8. a 9. § (1) bekezdés paraméter-táblázatának első sorának utolsó oszlopából a „magastető” szövegrész,
9. a 9. § (4) és (7) bekezdése, valamint a (5) bekezdéséből a „tömör” szövegrész.
10. a 10. § (1) bekezdés paraméter-táblázatának első sorának utolsó oszlopából a „magastető” szövegrész,
11. a 10. § (4), (5) és (6) bekezdése,
12. a 11. § (1) bekezdés paraméter-táblázatának első sorának utolsó oszlopából a „magastető” szövegrész,
13. a 11. § (8),(11), (12) és (13) bekezdése, valamint a (6) bekezdéséből a „tömör” szövegrész,
14. a 12. § (6) és (7) bekezdése,
15. a 13. § (6) bekezdése és (5) bekezdéséből „Az épület szélessége nem lehet nagyobb 8 méternél.” szövegrész,
16. a 14. § (5) bekezdése,
17. a 15. § (6) bekezdése,
18. a 16. § (5) bekezdése,
19. a 17. § (5) bekezdésének utolsó mondata, valamint a (6) bekezdése.
20. a 18. § (7) bekezdése,
21. a 18. § (8) bekezdés b) pontjának bc) alpontja, valamint c) és d) pontja,
22. a 19. § (7) és (8) bekezdése,
23. a 21. § (1) bekezdés paraméter-táblázatának első sorának utolsó oszlopából a „magastető” szövegrész,
24. a 21. § (7) bekezdése,
25. a 21/A. § (1) bekezdés paraméter-táblázatának első sorának utolsó oszlopából a „magastető” szövegrész,
26. a 21/A. § (5) bekezdése,
27. a 22. § (4) bekezdés utolsó mondata és (7) bekezdése,
28. a 23. § (2) bekezdése,
29. a 23. § (3) bekezdés c) pontja,
30. a 24. § (7) bekezdésében a „melynek 1/3-án kétszintű (lombkorona- és cserjeszint) növényzet telepítendő. A tervlapon beültetési kötelezettséggel jelölt területen háromszintű (gyep, cserje, lombkorona szint) növényzet telepítendő” szövegrész,
32. a 28. § (8) és (9) bekezdése,
33. a 29. § (3) és (4) bekezdése,
34. a 31. § (1) és (2) bekezdésében a „aminek egy részét a telekhatár mentén kétszintű növénytelepítéssel, fásított zöldsávval kell kialakítani” szövegrész,
35. a 32. § (5) bekezdése,
36. a 36. § (12) bekezdés b) pontjában a „A lakótelkek előtti zöldsávban zárt cserjesor nem telepíthető.” szövegrész, valamint a c) pontja,
37. a 38. § (6) bekezdése,
38. a 39. § (11) bekezdéséből: „a lábazat nélküli,” szövegrész,
39. a 40. § (2) bekezdéséből „Esztétikai és” szövegrész,
40. a 40. § (2) bekezdés a) és b) pontja,
41. a 40. § (3), (4) és (6) bekezdése,
42. a 41. § (1) bekezdése és (2) bekezdés második mondata,
43. a 42. §. (1) – (5) bekezdései,
44. a 43. § (4) bekezdése és az (5) bekezdés első mondata,
45. a 43. § (6) bekezdése,
46. a 45. § (2) bekezdés c) és d) pontja,
47. a 45. § (4) bekezdés e) pontja,
48. a 45. § (9) bekezdés b) pontja,
49. a 45. § (10) és (11) bekezdése,
50. a 47. § (3) és (4) bekezdése,
51. a 49. § (9) bekezdése,
52. az 50. § (4) bekezdése,
53. az 55. § (5) és (6) bekezdése,
54. az 1. melléklet jegyzéke,
b) Szomód Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2017. (XII.19.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók, cégérek elhelyezéséről,
c) Szomód Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet
1. a 2. § (3) bekezdés c) pontja,
2. a 3. § d) pontja,
3. a 4. § a) pontja,
4. a 4. § d) pontjában „alatt vagy” szövegrész.
1. melléklet a 9/2018. (VII. 31.) önkormányzati rendelethez a 9/2018. (VII. 31.) önkormányzati rendelethez
2. melléklet a 9/2018. (VII. 31.) önkormányzati rendelethez a 9/2018. (VII. 31.) önkormányzati rendelethez
9.1. melléklet a 9/2018. (VII. 31.) önkormányzati rendelethez a 9/2018. (VII. 31.) önkormányzati rendelethez a 9/2018. (VII. 31.) önkormányzati rendelethez
9.2. melléklet a 9/2018. (VII. 31.) önkormányzati rendelethez a 9/2018. (VII. 31.) önkormányzati rendelethez
9.3 - 9.4. melléklet a 9/2018. (VII. 31.) önkormányzati rendelethez a 9/2018. (VII. 31.) önkormányzati rendelethez