Gige Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2019.(V.29.) önkormányzati rendelete

a településkép védelméről

Hatályos: 2019. 06. 13

Gige Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 43/A. § (6) bekezdés c) pontjában biztosított véleményezési jogkörében az állami főépítészi hatáskörben eljáró Somogy Megyei Kormányhivatal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a kulturális örökség védelméért felelős miniszter, a Somogy Megyei Kormányhivatal örökségvédelmi hatáskörében eljáró Kaposvári Járási Hivatala, a Duna-Dráva  Nemzeti Park Igazgatóság, a honvédelemért felelős miniszter, valamint Gige Község Önkormányzata Képviselő-testületének a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló 6/2017. (IX. 15.) önkormányzati rendeletében felsorolt partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:


I. FEJEZET


Általános rendelkezések


1. A rendelet célja, hatálya és alkalmazása


1.§


E rendelet célja Gige Község településképének, épített környezetének megőrzése érdekében a helyi építészeti értékvédelemmel, a településképi követelményekkel és a településkép-érvényesítési eszközökkel kapcsolatos szabályok megállapítása.



2. Értelmező rendelkezések


2.§


E rendelet alkalmazásában:

  1. Áttört kerítés: olyan kerítés, amelynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága 50 %-nál nagyobb mértékben nem korlátozott.
  2. Fényreklám: tartószerkezeten elhelyezett, reklám megjelenítésére alkalmas led panel, videófal, monitor.
  3. Hirdető-berendezés: hirdetések, reklámok elhelyezésére szolgáló, fixen rögzített vagy mozgó, közterületről érzékelhető szerkezet, mely képi és hang effektusok megjelenítésére, valamint információk tárolására is alkalmas.
  4. Információs célú berendezés: az önkormányzati hirdetőtábla, az önkormányzati faliújság, az információs vitrin, az útbaigazító hirdetmény, a közérdekű molinó, valamint a CityLight és CityBoard formátumú eszköz.
  5. Más célú berendezés: elsődleges funkcióját tekintve közterületi, köztéri bútor, különösen a pad, a kerékpárállvány, a hulladékgyűjtő, a telefonfülke, a reklámfelületet is tartalmazó, közterület fölé nyúló árnyékoló berendezés, korlát.
  6. Pasztellszín: a színek világos, kis telítettségű árnyalatai, melyek között  előnyben kell részesíteni a meleg árnyalatokat, mint a bézs, narancs, sárga, barna, vörös árnyalatai.
  7. Rikító szín: nagy telítettségű, élénk, erőteljes, figyelemfelkeltő színek.
  8. Védett érték: helyi egyedi védelem alatt álló épület, építmény, építményrész, egyéb elem.



II. FEJEZET


A helyi védelem


3. A helyi védelem célja, feladata


3.§


(1) A helyi védelem célja Gige község településképe és történelme szempontjából meghatározó, hagyományt őrző építészeti örökségeinek és táji értékeinek védelme, a jövő nemzedékek számára történő megóvása.


(2) A helyi értékvédelem feladata a különleges oltalmat igénylő értékek számbavétele, meghatározása, nyilvántartása, dokumentálása, valamint a nyilvánossággal történő megismertetése.



4. A helyi védelem fajtái


4.§


(1) A helyi védelem területi vagy egyedi védelem lehet.


(2) A helyi egyedi védelem a jellegzetes, értékes, illetve hagyományt őrző építészeti arculatot, településkaraktert meghatározó valamely

a) építményre, építményrészletre vagy az alkalmazott anyaghasználatra, tömegformálásra, homlokzati kialakításra,

b) táj- és kertépítészeti alkotásra, egyedi tájértékre, növényzetre,

c) szoborra, képzőművészeti alkotásra, utcabútorra,

d) az a)-c) ponthoz kapcsolódóan az érintett földrészlet, telek egészére vagy egy részére terjedhet ki.


(3) Helyi egyedi védelem alatt álló épített értékek a településen nem található.



5. A helyi védelem alá helyezés, valamint megszüntetés szabályai


5.§


(1) A helyi védelem alá helyezésre vagy annak megszüntetésére bármely természetes vagy jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet – a polgármesterhez írásban benyújtott – kezdeményezése alapján kerülhet sor. A kezdeményezésre a településrendezési eszközök keretében elkészült örökségvédelmi hatástanulmány is javaslatot tehet.


(1) A helyi védelem alá helyezésre vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) a védelemre javasolt érték megnevezését, címét, helyrajzi számát,

b) a védelem jellegével kapcsolatos javaslatot,

c) a kezdeményezés rövid indokolását,

d) a védendő érték fotódokumentációját, helyszínrajzát,

e) a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét.


(3) A helyi védelem alá helyezés értékvizsgálat alapján történik. Az értékvizsgálatot és szakmai indoklást az önkormányzat készíti vagy készítteti el.


(4) A helyi védelem megszüntetésére vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) a védelem alatt álló érték megnevezését, címét, helyrajzi számát,

b) a védelem törlésével kapcsolatos javaslat rövid indokolását,

c) a védett érték felmérési és fotódokumentációját,

d) a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét.


(5) A helyi védelem alá helyezésről, annak módosításáról, vagy megszüntetéséről értesíteni kell:

a) az érintett ingatlan tulajdonosát (tulajdonosait) postai úton,

b) műalkotás esetén az élő alkotót, vagy a szerzői jog jogosultját,

c) a kezdeményezőket.


(6) A helyi védelemmel kapcsolatos eljárásban született döntésnek az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséről vagy törléséről a jegyző gondoskodik. A bejegyzés elmaradása a védettséget nem érinti.


6.§


(1) A védett érték csak egységes megjelenésű táblával jelölhető meg, amelynek a védelem tárgyának megnevezése mellett a következő szöveget kell tartalmaznia: „Védett helyi érték - évszám”.


(2) A tábla elkészíttetéséről, elhelyezéséről a polgármester gondoskodik. A tábla elhelyezését az érintett ingatlan tulajdonosa tűrni köteles. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.


(3) A helyi védettség tényét közlő táblán kívül az önkormányzat elhelyezhet egyéb a védettséggel összefüggő tényt, adatot is közlő táblát a helyi védelem alatt álló építményen, vagy annak környezetében. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.



6. A helyi védelem alatt álló értékek nyilvántartása


7.§


(1) A helyi védelem alá helyezett értékekről (a továbbiakban: védett érték) az önkormányzat nyilvántartást vezet, amelybe bárki betekinthet.


(2) A nyilvántartás tartalmazza a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet) foglaltakon túl:

  • az értékeket bemutató térképet, terv és fotóanyagot,
  • a védett érték állapotfelmérésének adatait, a helyreállítási javaslatot, valamint
  • minden egyéb adatot, amely a megőrzendő érték szempontjából a védelemmel összefüggésben a nyilvántartást vezető indokoltnak tart.


(3) A nyilvántartás naprakész vezetéséről a jegyző gondoskodik.



7. A védettséghez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek


8.§


(1) A védett érték karbantartása, állapotának megóvása a tulajdonos kötelezettsége.


(2) A védett érték megfelelő fenntartását és megőrzését elsősorban a rendeltetésnek megfelelő használattal kell biztosítani.




8. A helyi egyedi védelemhez kapcsolódó településképi

önkormányzati támogatás és ösztönző rendszer


9.§


(1) A védett érték tulajdonosának kérésére a szokásos jó karban tartási feladatokon túlmenő, a védettséggel összefüggésben szükségessé váló, a tulajdonost terhelő munkálatok finanszírozásához az önkormányzat támogatást adhat.


(2) A támogatás mértékét az önkormányzat Képviselő-testülete évente a költségvetésben határozza meg.


(3) Az (1) bekezdés szerinti önkormányzati támogatás csak az esetben nyújtható, ha:

a) a védett értéket a tulajdonos megfelelő módon fenntartja (karbantartja), azt neki felróható módon nem károsítja,

b) a karbantartással és az építéssel összefüggő előírásokat és szabályokat maradéktalanul betartja,

c) a tényleges munka szabályszerűen kerül elvégzésre.


(4) A támogatás feltételeit, folyósításának, elszámolásának módját, az elvégzett munkák bizonylatolásának rendjét a támogatásban részesített tulajdonossal kötött megállapodásban kell rögzíteni.



III. FEJEZET


Településképi szempontból meghatározó területek


9. Gige Község településképi szempontból meghatározó területei


10.§


(1) Az önkormányzat településkép szempontból meghatározó területekként jelöli ki az alábbi területeket:

a) településközpont, vegyes beépítésű településrész,

b) beépítésre nem szánt területek,

c) külterület.


(2) Táj- és természetvédelmi terület a település közizgatási területén nincs.


(3) A településképi szempontból meghatározó területek lehatárolását az 1. számú melléklet tartalmazza.



IV. FEJEZET


Településképi követelmények


10. Településképi szempontból meghatározó területeken az építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények


11.§


(1) A község közigazgatási területén az épületek külső megjelenésében kerülendők a feltűnő, tájidegen építési elemek, a harsány, rikító színek.


(2) A homlokzatok burkoló anyaga – a gazdasági területek kivételével – nagyelemes fém és műanyag hullám- illetve trapézlemez burkolat nem lehet.


(3) A harsány színű, faluképbe nem illő tetőfedő anyag alkalmazása nem engedhető meg.


(4) Műanyag előtető nem építhető.


(5) Homlokzatokon és tetőhéjazatként zavaró fényhatást okozó, tükröződő felületek nem alkalmazhatók.


(6) Az épületek homlokzatainak, nyílászáróinak színezésére rikító színek használata településkép- védelmi szempontból nem megengedett.



11. Központi településrészre és falusias karakterű területre vonatkozó

területi építészeti követelmények


11.1 A zöldfelület kialakításának követelményei


12.§


(1)  A telkek területének burkolatlan, be nem épített részét zöldfelületként kell kialakítani.


(2) A telken meglévő értékes fa megtartandó, ha a telek beépítését és az építési program megvalósítását ez nem lehetetleníti el.


(3) Fát, 3 méternél magasabbra növő bokrot a szomszédos, nem közterületi telek határához belterületen legalább a várható koronaátmérő felének megfelelő távolságra kell ültetni, épülettől legalább 3 méterrel kell elmaradni.


(4) A településképi szempontból meghatározó területeken fás növényzet ültetése esetén - környezetvédelmi-, értékvédelmi és látványvédelmi érdekek miatt tájban honos fa- és cserjefajok alkalmazandók.


(5) A településképi szempontból meghatározó területen a 2. sz. függelékben szereplő növényfajok nem alkalmazhatók.



11.1 A kerítés kialakításának követelményei


13.§


(1)  Saroktelkek esetében a telek határain épített kerítésnek a telek sarokpontjától 2-2 m-es távolságig a lábazat feletti teljes felületen, áttört kialakításúnak kell lennie.


(2) Az utcafronti kerítés magassága legfeljebb 1,80 m lehet. Az oldal és hátsó telekhatáron építendő kerítés magassága nem haladhatja meg a 2,0 m-t.


(3) Az utcafronti kerítés épített oszlopainak tetején, kapu épített tetőszerkezetének tetején, illetve bármilyen épített kerítésépítményen, amennyiben arra térbeli díszítés kerül, díszítésként hagyományos geometriai forma (pl. gömb, kocka, gúla stb.), illetve történelmi, vallási tárgyú emlék alkalmazandó.


(4) Az ingatlanok kerítéseinek színezésére rikító színek használata településkép-védelmi szempontból nem megengedett.


(5) A meglévő kerítések megtarthatók, felújíthatók.



11.2 Közlekedési célú közterületek kialakításának követelményei


14.§


(1) Azon közterületek, ahol a szabályozási szélesség lehetővé teszi, fásított zöldfelülettel alakítandók ki.


(2) Fásítás, fasor kialakítása, a pótlásra előírt faj kiválasztása során tájban őshonos és a különleges igénybevételnek ellenálló, magas esztétikai értékeket nyújtó fa- és cserjefajokat kell alkalmazni, a 2. sz. függelékben felsorolt fafajok kizárásával.


(3) A közművezetékek telepítésénél, az elrendezés tervezésénél az utak fásítását is figyelembe kell venni.



11.3 Zöldterület (közpark) kialakításának követelményei


15.§


(1)  Közpark területének legalább 70%-át növényzettel fedetten kell kialakítani, vagy fenntartani.


(2) A köztéri berendezések, bútorok egységes karakterűek legyenek.


(3) Burkolatépítés, felújítás során a kiselemes térburkolatokat kell előnyben részesíteni, helyszíni öntött betonburkolat nem építhető.


(4) A területen agresszív pollentermelő növényfajok telepítése tilos.



12. Külterületre vonatkozó területi építészeti követelmények


16.§


(1) A településképi szempontból meghatározó területeken a telepítendő növényfajok kiválasztásakor a tájban honos, a termőhelyi adottságoknak megfelelő növényfajokat kell telepíteni olyan fajok kiválasztásával, amelyek megfelelnek a termőhelyi feltételeknek, összhangban vannak az adott területnek és környezetének funkcióival.


(2) Külterületi utak mentén legalább egyoldali, átlagosan 10 méter tőtávolságot meg nem haladó őshonos fajokból álló fasor telepítendő.


(3) A településképi szempontból meghatározó területeken az e rendelet 2. sz. függeléke szerinti „Növénytiltó listák”-ban szereplő növényfajok nem alkalmazhatók.




14. Településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó egyedi

építészeti követelmények


17.§


(1) A 10. § (1) bekezdésében meghatározott területeken az épületek homlokzatainak, nyílászáróinak, kerítéseinek színezésére rikító színek használata településkép-védelmi szempontból nem megengedett.


(2) Az utcaképben közvetlenül megjelenő épületek, építmények tetőfedésére hullámpala, műanyag hullámlemez, műanyag síklemez nem alkalmazható.


(3) Homlokzat színezése során fehér, tört-fehér, és pasztellszínek alkalmazását kell előtérbe helyezni.


(4) A zöldfelület kialakításának követelményei:

a) A településképi szempontból meghatározó területeken elsősorban tájban honos és a termőhelyi adottságoknak megfelelő növényfajok telepíthetők.

b) Az utak mentén fasorok ültetendők.

c) A településképi szempontból meghatározó területeken a 3. melléklet szerinti idegenhonos inváziós növényfajok nem alkalmazhatók.


18.§


(1) A központi településrészen az épületek tömeg- és homlokzatkialakítása, anyaghasználata a kialakult állapothoz igazodó legyen.


(2) Az épületek tetőfedése cserép, betoncserép és színes síkpala; a tető hajlásszöge 30°-45° lehet.


(3) Az épületek tetőidoma a meglévő állapothoz igazodó legyen.


(4) A tetőhéjazat cseréje esetén, egy tetőfelületen többféle anyagú, színű tetőhéjazat - kivéve a gyárilag színárnyalatos kivitelűt - nem helyezhető el.


(5) Homlokzatfelújítás a közterületről látható épülethomlokzat egészére kiterjedően történhet.


(6) A lakótelken épülő gazdasági-kiszolgáló épületek a lakóépülettel azonos, vagy azzal harmonizáló megjelenésű homlokzatképzéssel létesíthetők.


(7) Az utcafronton áttört vagy tömör kerítés létesíthető. Az alkalmazott anyag- és színhasználat harmonizáljon az épülettel.


(8) Előkert nélküli beépítésen elhelyezésre kerülő utcafronti épületek közterület felé néző homlokzatán a közterületre kivezető ereszcsatorna nem helyezhető el, kivéve a homlokzati falba beépítve és takartan, vagy a terepszint alatt az utcai vízelvezető hálózatba elvezetve helyezhető el.


(9) A közúti közlekedéssel kapcsolatos várakozóhelyek a település teljes területén egységes kialakításúak legyenek.


(10) Közterületi burkolat bontása akkor végezhető, amennyiben a helyreállítás a burkolatszéltől számított legalább 1,5 m távolságig történik meg, kivéve kiselemes burkolat esetén; kiselemes burkolatbontás esetén a javítást az eredetivel megegyező színű, formájú és méretű kiselemes burkolattal lehet elvégezni.


19.§


(1) A 10. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott mezőgazdasági külterületen tájba illeszkedő épületeket lehet elhelyezni.


(2) Mezőgazdasági területen az épületek tetőfedése - a nagy fesztávú csarnok szerkezetek kivételével­ cserép, betoncserép és színes síkpala; a tető hajlásszöge 35°-45° közötti lehet.


(3) A nagy fesztávú csarnokszerkezetek - tárolók, állattartó épületek stb. alacsonyabb hajlásszögű tetővel, illetve formájában és karakterében a cseréphez igazodó fedéssel (pl. LINDAB cserepes lemez, tegola, stb.) vagy fémlemez fedéssel is építhetők.


(4) A tájba illesztés érdekében a rálátási irányba nyitott telekhatárok mentén, az épület, építmény takarására honos fa- és cserjefajok telepítendők.



15. Helyi védelem alá helyezett értékekre vonatkozó építészeti követelmények


20.§


(1) A helyi egyedi védelem alatt álló épületeknél, építményeknél építési munkák a következő szabáylok betartásával végezhetők:

a) A fő tömeg és tetőforma, külső homlokzat, alkalmazott anyagok (téglafalazat, fafödém, cserépfedés, simított vakolat, meszelés), azok színe és felülete, a tagozatok, a nyílásrendek és osztások megtartandók.

b) Az épületek bővítése hátsókert felé és oldalszárnnyal az eredeti állapot jellegének (tömeg és arányok) megváltoztatása nélkül lehetséges, a régi épülettel összhangot kell biztosítani (meglévő épületnél nagyobb tömeg nem alakítható, védett homlokzati elemek és a telken védett további épületek nem takarhatók el).

c) A közterületre néző homlokzat elkerülhetetlen átépítése során a nyílászárók eredeti arányait, a párkányok, ablakkeretek s a homlokzat egyéb díszítőelemeinek jellegét meg kell őrizni, vagy - korunk építészetének eszközeivel - vissza kell idézni;

d) Az épület jellegéhez szorosan hozzátartozó építmények (kerítés, kapu, szegletkő, rács) lehetőség szerint eredeti állapotukban megőrzendők.

e) Utcai homlokzaton, tetőfelületen elektronikus hírközlési építmények és berendezései (antennák, antennatartó szerkezetek, parabola antenna stb.), közüzemi szolgáltatások mérő órái, nyomásszabályozó, valamint mesterséges szellőzés kültéri egysége nem helyezhető el.

f) Égéstermék elvezetésére utcai homlokzaton szerelt kémény nem építhető.

g) A helyi védelem alatt álló épületen cégér, cégtábla csak az épület architektúrájához, formavilágához illeszkedő módon és igényes kivitelben helyezhető el.

h) Reklám, reklámhordozó helyi védelem alatt álló épületen és az előtte levő közterületen nem helyezhető el.


(2) Védett épület bontása csak a teljes műszaki és erkölcsi avulás esetén lehetséges, a védettség megszüntetést követően.



21.§


(1) A helyi jelentőségű egyedi természeti értékeket meg kell őrizni, rendszeres gondozásuk, fenntartásuk a tulajdonos, illetve a kezelő kötelessége.


(2) A fák kivágása csak akkor lehetséges, ha azt a fák egészségi állapota, balesetveszély elhárítás, vagy közegészségügyi szempontok szükségessé teszik.


(3) A kivágott/elpusztult fa pótlásáról 1 éven belül, az eredetivel azonos fajjal és fajtával gondoskodni kell.


(4) A helyi védelem alatt álló fák lombkorona vetületétől számított 3 méteres védőtávolságon belül nem helyezhető el épület, illetve a gyökérzónát károsító építmény.



16. Egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények


22.§


(1) A tervezett lakóépületek és intézmények homlokzatára szerelt gépészeti kapcsolószekrények és a dobozok helyét és a színét, az épület stílusához, a homlokzat színéhez igazodva lehet kiválasztani. A berendezések a közmű üzemeltetők előírásainak figyelembe vételével az épületek alárendelt homlokzatára szerelhetők, vagy építhetők a kerítésbe.


(2) Műholdvevő, valamint távközlési, adatátviteli berendezés kültéri egysége, hír- és adattovábbító berendezés az épület közterületről látható homlokzatán és tetőfelületén nem helyezhető el, kivéve, ha műszaki szükségszerűség okán elhelyezése más módon nem oldható meg, ebben az esetben az épület közterületről látható homlokzatán és tetőfelületén csak takartan helyezhető el.


(3) A közterületről látható homlokzaton (ablak) klíma berendezés az épület megjelenéséhez illeszkedve, vagy takart módon létesíthető. A kondenzvíz elvezetéséről megfelelően gondoskodni kell, az a közterületre vagy a szomszédos ingatlanra nem folyhat át.


(4) Közüzemi szolgáltatások mérő órái, nyomásszabályozó, valamint egyéb gépészeti berendezés az épületek közterület felé néző homlokzatán nem helyezhető el.



17. Felszíni energiaellátási és vezetékes elektronikus hírközlési 

sajátos építmények elhelyezésére vonatkozó közös szabályok


23.§


(1) A településképi szempontból meghatározó területen a felszíni energiaellátási és vezetékes elektronikus hírközlési sajátos építmények a településképi és tájképvédelmi szempontok figyelembe vétele mellett helyezhetők el.


(2) Újonnan kialakításra kerülő lakóterületen villamos energia hálózat vezetékei légkábellel is, új vagy korszerűsítésre kerülő hírközlési hálózat földkábellel létesíthető.


(3) Belterületen, valamint külterület beépítésre szánt területén, ahol a villamos-energia ellátás hálózatai föld feletti vezetésűek, új villamos-energia elosztási, közvilágítási vezetékeket és az elektronikus hírközlési hálózatokat a meglevő oszlopsorra, illetve közös tartóoszlopra kell feszíteni. Közös oszlopsorra való telepítés bármilyen akadályoztatása esetén az építendő hálózatot földalatti elhelyezéssel lehet csak kivitelezni.


(4) A távközlési hálózatot létesítésekor, illetve rekonstrukciójakor szükséges földkábelbe illetve alépítménybe helyezve föld alatt vezetve építeni.


(5) Közterületen lámpákkal káprázást, vakítást, ártó fényhatást okozni nem szabad, ingatlan használatát korlátozni tilos.


(6) A fényszennyezés elkerülésének érdekében a kültéri világítás a tényleges használat idejéhez igazítandó, illetve 22 óra, vagy éjfél után közvilágítás fénye csökkenthető.


(7) Jelentősebb energiaigény növekedés esetén a tervezett transzformátorok helyét a beépítéssel összehangoltan a környezetbe illesztve kell kijelölni.


(8) A gázhálózat rekonstrukcióra kerülő területeken felújítás idején meg kell vizsgálni a földfeletti telepítésű, közterületen elhelyezett gáz-nyomásszabályozóknak az érintett terület környezetének rendezése érdekében térszín alatti berendezésekre történő cseréjét.


(9) A közművezetékek telepítésénél (átépítéskor és új vezeték létesítésekor) a gazdaságos területhasználatra és a településképre egyaránt figyelmet kell fordítani.


(10) Útépítésnél, útrekonstrukciónál a tervezett közművek egyidejű kiépítéséről, illetve a meglévő közművek szükséges egyidejű rekonstrukciójáról gondoskodni kell.


(11) A csapadékvíz-, ill. szennyvíz-elvezetés, tárolás módjának és kezelésének építményei, műtárgyai a közterületet sem műszakilag, sem településképvédelmi szempontból nem zavaró módon alakítandók ki.



18. Vezeték nélküli elektronikus hírközlési sajátos építmények elhelyezésére

vonatkozó szabályok


24.§


A település területén a vezeték nélküli hírközlés sajátos építményeinek, műtárgyainak elhelyezésére nem alkalmas terület a településközpont.


25.§


A település területén a vezeték nélküli hírközlés sajátos építményeinek, műtárgyainak elhelyezésére alkalmas területek – a környezetbe illesztés feltételeivel – az alábbiak:

a) a meglévő antennatartó-szerkezet igénybevételével,

b) egyéb, védelem alatt nem álló mezőgazdasági külterület.



Reklámra, reklámhordozóra, cég- és címtáblára vonatkozó általános

településképi követelmények


26.§


(1) A település területén csak a környezet arculatához illeszkedő, esztétikus hirdető-berendezés, egyéb reklámhordozó, tájékoztató (információs) rendszer egységes koncepció alapján helyezhető el, az e rendelet szerinti Településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően.


(2) Az elhasználódott, felújítandó, aktualitását vesztett reklámhordozót, reklámtartóberendezést, hirdető-berendezést, tájékoztató (információs) rendszert, cég-, címtáblát, cégért a tulajdonosnak 30 napon belül el kell távolítania. Felújítást követően új településképi bejelentési eljárás szerint helyezhető el.


27.§


Helyi népszavazás, rendezvény, vagy a település szempontjából jelentős eseményről való tájékoztatás érdekében az esemény napját megelőző 3 naptári hét időszakban az eseményre vonatkozó tájékoztató reklámhordozó, reklám, molinó, transzparens, hirdetmény a közterületen, illetve magánterületen elhelyezhetők.



20. Cég- és címtáblára vonatkozó településképi követelmények


28.§


(1) Épületek homlokzataira kerülő cég- és címtábla, információs vagy más célú berendezés épületdíszítő tagozatot nem takarhat el.


(2) Az épületeken elhelyezhető cégérek szerkezeteinek, felülete rikító színű, káprázást okozó, illetve fényvisszaverő kialakítású nem lehet, az összképben zavaró hatás nem engedhető meg.


(3) Táblaszerűen kialakított cégér felülete nem haladhatja meg az 1,0 m²-t. Műemléki környezetben, műemléképületen, helyi értékvédelmi területen táblaszerűen kialakított cégér legnagyobb magassági vagy szélességi mérete nem haladhatja meg a 0,5 m-t és összfelülete nem lehet 1,0 m²- nél nagyobb.



21. Reklámra, reklámhordozóra vonatkozó településképi követelmények


29.§


 (1) A0-ás (841x1189 mm), illetve ezt meghaladó ívméretű óriásreklám a település közigazgatási területén nem helyezhető el.


(2) A település közigazgatási területén reklámhordozó és reklám – a településképvédelméről szóló törvényben meghatározott kivétellel – az alábbi fokozott védelem alatt álló területeken, közterületen és magánterületen sem helyezhető el:

a) helyi jelentőségű védett érték területén;

b) műemlékek és műemléki környezet területén;

c) régészeti érdekű területen és a régészeti lelőhely területen.




22. Információs vagy más célú berendezések elhelyezésére vonatkozó

településképi követelmények


30.§


(1) Legfeljebb 1,0 x 1,5 m felületű, önkormányzat által kifüggesztett hirdetéseket, információkat tartalmazó hirdető vitrin közterületen elhelyezhető.


(2) Közvilágítási oszlopokon, oszloponként 1 db, maximum A1-es ívméretű, (840x597mm), nem világító kialakítású információs berendezés elhelyezhető.


(3) Az épületeken, közterületeken és közterületről látható magánterületeken elhelyezhető hirdetések, cégérek elhelyezésével szembeni elvárások:

a) Mérete a közterületről látható magánterületen az 1,0 m2-es nagyságot nem haladhatja meg.

b) Hirdetési- és más célú berendezést – a saját célú cégér, cégtábla, cégfelirat kivételével – elhelyezni nem lehet.

c) Cégéreket, cégtáblákat és cégfeliratokat úgy kell az épületek homlokzatain elhelyezni, hogy azok illeszkedjenek a homlokzatok meglévő vagy tervezett vízszintes és függőleges tagolásához, a nyílászárók kiosztásához, azok ritmusához úgy, hogy együttesen összhangban legyenek az épület építészeti részletképzésével, színezésével, építészeti hangsúlyaival.

d) Az épületeken elhelyezhető cégérek, cégtáblák és cégfeliratok szerkezeteinek felülete rikító színű, káprázást okozó, illetve fényvisszaverő kialakítású nem lehet, az összképben zavaró hatás nem engedhető meg.

e) Épülethomlokzaton, kerítésen 1,0 m2-t meg nem haladó cég-, címtábla, ill. kulturális rendezvényt (művelődési ház, mozi stb.) hirdető plakát, és arra engedélyezett reklámhordozó felület, gépjármű- és gyalogos forgalmat nem zavaró elhelyezéssel és mérettel helyezhető.

f) Kizárólag az üzlet nyitvatartási ideje alatt üzlethelyiségként legfeljebb egy db, álló, A1-es méretű, kétoldalas vagy fordított "V" alakú mobiltábla helyezhető el a gyalogosforgalmat nem akadályozó módon.



V. FEJEZET


A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció


23. Rendelkezés a szakmai konzultációról


31.§


(1) A településkép védelme érdekében a település főépítésze - alkalmazása hiányában a polgármester - szakmai konzultációt biztosít a településképi követelményekről.


(2) Az építtetőnek vagy meghatalmazottjának az építés megkezdése előtt szakmai konzultációt kell kérni, ha:

a) Ha a tervezett építési tevékenység a lakóépület egyszerű bejelentéséről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó, ún. „egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység” alapján történő új lakóépület építése, illetve meglévő épület bővítése történik.

b) A telken belül olyan támfal megbontására, elbontására kerülne sor, ami a szomszéd telekre, az azon elhelyezkedő épületekre is hatással lehet.

c) Lakóépület magastetőtől eltérő tetőkialakítása esetén.

d) Fennmaradási engedélyezési eljárásokhoz készített építészeti-műszaki tervekkel kapcsolatban,

e) közterületen vízáteresz építése, átépítése

f) új elektronikus hírközlési építmény elhelyezése esetén:

fa) műtárgynak minősülő antenna szerkezetnél, ha annak bármelyirányú mérete a bruttó 6 m-t meghaladja,

fb) antennatartó szerkezet méretétől függetlenül a szerkezetre antenna felszerelésénél, ha az antenna bármelyirányú mérete a 4,0 m-t meghaladja.


(3) Az önkormányzat kötelező szakmai konzultáción való részvételre szólítja fel a tulajdonost, abban az esetben, ha:

a) a település területén, a tulajdonos telkén súlyosan településképet romboló tevékenység történt,

b) az elhasználódott, felújítandó, aktualitását vesztett hirdető-berendezést, egyéb reklámhordozót, tájékoztató (információs) rendszert, cég-, címtáblát, cégért a tulajdonos 30 napon belül nem távolította el.


(4) A szakmai konzultáció iránti kérelmet a polgármesternek címezve kell benyújtani. A kérelemnek tartalmaznia kell:

a) az építtető vagy kérelmező nevét, címét, telefonos elérhetőségét,

b) a tervezett építési tevékenység helyét, az érintett telek helyrajzi számát, az építési tevékenység rövid leírását, az építési munka jellegétől függően indokolt esetben rajzi munkarészek csatolását.


(5) A polgármester a kérelmezőt a konzultáció időpontjáról írásban értesíti.


(6) A szakmai konzultációról emlékeztető készül, melyben foglaltakat az építés során be kell tartani.


(7) A szakmai konzultáció díj és illetékmentes.



24. A településkép-védelmi tájékoztatás és

szakmai konzultáció véleményezésének szempontjai


32.§


(1) A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció lefolytatása során vizsgálni szükséges, hogy a konzultációra benyújtott építészeti-műszaki tervdokumentáció tartalma megfelel-e a helyi építési szabályzatban és a településképi rendeletben foglalt előírásoknak.


(2) A telepítéssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy a beépítés módja megfelel-e a környezetbe illeszkedés követelményének.


(3) Építmény, épületrész megjelenésével kialakításával kapcsolatban különösen vizsgálni kell, hogy:

a) azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkednek-e az épített környezethez,

b) teljesíti-e a helyi védettségű területek, épületek, építmények esetében az értékvédelemmel kapcsolatos előírásokat és elvárásokat,

c) a külső megjelenés megfelel-e az e rendelet előírásainak

d) a homlokzat tagolása, a nyílászárók kiosztása összhangban van-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival,

e) összhangban van-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival,

f) a tető hajlásszögének kialakítása és a tetőfelépítmények megfelelően illeszkednek-e a környezet adottságaihoz, illetve megfelel-e a településképi rendeletben előírtaknak,

g) a homlokzat színezése utcaképi szempontból megfelelő-e,

h) a gépészeti berendezések és azok tartozékainak településképi megjelenése megfelelő-e,

i) meglévő építmény bővítése esetén a homlokzatot is érintő felújítás, átalakítás, emeletráépítés illeszkedik-e az adott épület struktúrájához, valamint a meglévő utcaképbe

j) megfelelően veszi-e figyelembe a közterület adottságait és esetleges berendezéseit, burkolatát, műtárgyait, valamint növényzetét.


VI. FEJEZET


A településképi véleményezési eljárás


25. A településképi véleményezési eljárás alkalmazási köre


33.§


(1) Településképi véleményezési eljárást (a továbbiakban: véleményezési eljárás) kell lefolytatni az alábbi esetekben:

a) új építmény építési engedélyezési eljárásakor,

b) meglévő építmény bővítésére, valamint a településképet érintő átalakítására irányuló építési, fennmaradási engedélyezési eljárást megelőzően, amelynél a településrendezési és építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló kormányrendelet szerinti területi építészeti- műszaki tervtanácsnak nincs hatásköre, és amennyiben összevont telepítési eljárást, ezen belül telepítési hatásvizsgálati szakaszt nem kezdeményezett az építtető.


34.§


A polgármester a véleményét a 36. § felsorolt esetekben az önkormányzati főépítész szakmai álláspontjára alapítja.



26. A településképi véleményezés szempontjai


35.§


(1) A településképi véleményezési eljárás lefolytatása és az építészeti-műszaki dokumentáció értékelése során a településképben harmonikusan megjelenő, településképet nem zavaró, az épített és természeti környezethez illeszkedő és annak előnyösebb megjelenését segítő megoldási szempontokat kell érvényesíteni.


(2) A településképi véleményezési eljárás a Kormányrendeletben foglaltak szerint kerül lefolytatásra.



27. A településképi véleményezési eljárás szabályai


36.§


(1) A településképi véleményezési eljárás lefolytatási iránti kérelmet az e rendelet 2. mellékletében foglalt mintának megfelelően kell benyújtani.


(2) A településképi vélemény kialakításánál a Kormányrendeletben meghatározott szempontokat és e rendelet előírásait kell figyelembe venni.


VII. FEJEZET


A településképi bejelentési eljárás


28. A településképi bejelentési eljárás alkalmazási köre


37.§


A Településképi bejelentési eljárást a polgármester folytatja le, az önkormányzati főépítész szakmai álláspontjára alapozva.


38.§


(1) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a Kormányrendelet 1. mellékletében felsorolt, építési engedély nélkül végezhető építési munkák közül:

a) Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése esetén, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t.

b) Önálló reklámtartó építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása esetén.

c) Építménynek minősülő, háztartási hulladék elhelyezésére szolgáló hulladékgyűjtő és - tároló, sorompó, árnyékoló elhelyezése esetén, amennyiben közterületről látható.


(2) A község teljes közigazgatási területére vonatkozóan településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni:

a) meglévő építmények rendeltetésének – részleges vagy teljes – megváltoztatása esetén, valamint az önálló rendeltetési egységek számának változásakor, amennyiben az új rendeltetés szerinti területhasználata korábbi rendeltetéshez képest

aa) jelentősen megváltoztatja az ingatlanon belüli gépkocsi-forgalmat,

ab) többlet-parkolóhelyek kialakítását teszi szükségessé,

ac) amennyiben a meglévő lakó rendeltetés megváltoztatása történik, illetve lakórendeltetésre történő változás kerül kialakításra,

ad) érinti a közterület kialakítását, a közterületen lévő berendezéseket vagy növényzetet,

ae) érinti a kapcsolódó közterület közúti vagy gyalogos, kerékpáros forgalmát.

b) védett épület közterületre néző homlokzatán történő színezés, új tetőhéjalás, nyílászáró csere esetén.

c) településképet meghatározó területen az építmények homlokzatára, tetőfelületére, az építési telek kerítésére, kerítéskapujára vagy támfalára rögzített

ca) kirakat kialakítása,

cb) reklám-felületet is tartalmazó előtető, napvédő ponyva elhelyezése esetén.

d) helyi védett értéken cégér, üzletfelirat stb. elhelyezése tekintetében.


39.§


Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV.28.) kormányrendeletben szereplő általános településképi követelmények tekintetében a reklámok és reklámhordozók elhelyezésénél.



29. A településképi bejelentési eljárás véleményezésének szempontjai


40.§


(1) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása és az építészeti-műszaki dokumentáció értékelése során a településképben harmonikusan megjelenő, településképet nem zavaró, az épített és természeti környezethez illeszkedő és annak előnyösebb megjelenését segítő megoldási szempontokat kell érvényesíteni.


(2) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása során vizsgálni szükséges, hogy a véleményezésre benyújtott építészeti-műszaki tervdokumentáció tartalma:

a) megfelel-e a helyi építési szabályzatban és a településképi rendeletben foglalt előírásoknak,

b) kidolgozása a szakmai tájékoztatás szerint történt-e,

c) a b) pont szerinti előírásoktól eltérő megoldás azokkal egyenértékű vagy kedvezőbb beépítést, illetve településképi megjelenést eredményez-e.


(3) Az építmény, épületrész megjelenésével kialakításával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy:

a) azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkednek-e az épített környezethez,

b) a külső megjelenés megfelel-e az e rendelet előírásainak

c) összhangban van-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival,

d) megfelelően veszi-e figyelembe a közterület adottságait és esetleges berendezéseit, burkolatát, műtárgyait, valamint növényzetét.


(4) A polgármester a tervezett építési tevékenységet a bejelentést követő 15 napon belül határozatban, a Kormányrendeletben megfogalmazott követelmények teljesülésétől függően a Kormányrendeletben foglaltak szerint tudomásul veszi vagy megtiltja.



30. A településképi bejelentési eljárás részletes szabályai


41.§


(1) Az ügyfél a polgármesternél kezdeményezi a településképi eljárást, – papíralapú – bejelentés formájában.


(2) Az eljárás megindításához szükséges bejelentőlapot a 3. melléklet tartalmazza.


(3) A településképi bejelentési eljárás díj- és illetékmentes.



VIII. FEJEZET


A településképi kötelezés, a településkép-védelmi bírság


31. A településképi kötelezési eljárás


42.§


(1) Településképi követelmény megszegésének minősül az e rendelet előírásainak nem megfelelő építés, az előírásoktól eltérő szín és anyaghasználat, formai kialakítás, valamint a 34-44. §-ban felsorolt településkép-érvényesítő eszközök szerinti kötelezettség:

a) elmulasztása,

b) alapján lefolytatott eljárásban hozott döntéstől eltérő végrehajtása,

c) alapján lefolytatott eljárásban hozott döntés végre nem hajtása.


(2) Az önkormányzat polgármestere kötelezési eljárást folytat le és szükség esetén kötelezést (az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására) bocsát ki.


(3) A településképi kötelezési eljárásban – a kötelezés jogerőre emelkedésétől számított legfeljebb 30 napos határidő kitűzésével – fel kell hívni az érintettet a kötelezés tárgyát képező állapot megszüntetésére.



32. A településkép-védelmi bírság


43.§


(1) A polgármester a településképi kötelezési eljárást folytat le

a) az e rendeletben foglalt településképi követelmények megsértése,

b) a 34. § (2) bekezdés szerinti bejelentés elmulasztása,

c) a településképi bejelentési eljárás során meghozott döntésben foglaltakmegszegése esetén.



(2) A településképi kötelezési eljárás keretében a polgármester felhívja az ingatlan-tulajdonos figyelmét a jogszabálysértésre és végzésben megfelelő határidőt biztosít a jogszabálysértés megszüntetésére.


(3) A (2) bekezdés szerinti határidő eredménytelen eltelte esetén a polgármester – önkormányzati hatósági döntéssel – az ingatlantulajdonost az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására kötelezheti, egyidejűleg 1.000.000 forintig terjedő településkép-védelmi bírságot szabhat ki.


(4) A településkép-védelmi bírság kiszabásánál az alábbi szempontokat kell mérlegelni:

a) a jogsértéssel okozott hátrányt , ideértve a hátrány megelőzésével, elhárításával, helyreállításával kapcsolatban felmerült költségeket és a jogsértéssel elért előny mértékét,

b) a jogsértéssel okozott hátrány visszafordíthatóságát,

c) a jogsértéssel érintettek körének nagyságát,

d) a jogsértő állapot időtartamát,

e) a jogsértő magatartás ismétlődését és gyakoriságát,

f) a jogsértést elkövető eljárást segítő, együttműködő magatartást, valamint

g) a jogsértést elkövető gazdasági súlyát.


(5) A településkép-védelmi bírságot a bírság kiszabásáról szóló határozatban megjelölt határidőre átutalási megbízással, vagy készpénzutalási megbízással postai úton kell megfizetni.


(6) A határidőre be nem fizetett településkép-védelmi bírság behajtására az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény előírásai az irányadók.



IX. FEJEZET


Záró rendelkezések


33. Hatályba léptető rendelkezések


44.§


(1) Ez a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.


(2) E rendelet előírásait a hatályba lépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.


34. Hatályon kívül helyező rendelkezések


45.§


(1) Hatályát vesztik Gige község helyi építési szabályzatáról szóló 17/2004. (XII. 15.) önkormányzati rendelet alábbi rendelkezései:

a) 1. § (14), (17) bekezdése,

b) 10. §-a,

c) 21. § (1)-(2), (9)-(11) bekezdése,

d) 2. melléklete.

(2) Hatályát veszti a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről szóló 11/2017. (X. 31..) önkormányzati rendelet.


Gige, 2019. május 28.




                Dr. Bálint Ildikó                                                   Gyura  Tiborné

               polgármester                                                               jegyző



Rendelet kihirdetve:

2019. május 29.


Gyura Tiborné

jegyző