Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 11.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről
Hatályos: 2025. 11. 29Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (III. 11.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről
[1] A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. § (2) bekezdés alapján a helyi önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése, melyből finanszírozza és látja el törvényben meghatározott kötelező és önként vállalt feladatait. Mindezek elérése olyan értékrendeken alapszanak, mint a családok tisztelete, az idősek megbecsülése, a munka és a tudás értékelése, a vallás, a rend, az erős lokálpatriotizmus, a közösség és a természettel való harmonikus együttélés. Vál Község Önkormányzatának éves költségvetése a települési szolgáltatások működtetését és a településfejlesztési célok megvalósítását egyaránt lehetővé tevő, kiegyensúlyozott gazdálkodás elve szerint került összeállításra.
[2] Vál Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésben meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva Vál Község Önkormányzatának Képviselő-testület Pénzügyi Alapellátási és Ügyrendi Bizottság véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
A rendelet hatálya és címrendje
1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, az önkormányzat által irányított költségvetési szervekre (intézményekre), támogatásban részesített magánszemélyekre.
(2) A költségvetési szervek a költségvetési rendeletben külön-külön alkotnak egy-egy címet az alábbiak szerint:
1. Váli Közös Önkormányzati Hivatal Vál, Vajda János u. 2.
2. Váli Mesevölgy Óvoda Vál, Vajda János u. 45.
A 2025. évi költségvetés bevételei, kiadásai és a költségvetés tartalék előirányzata
2. § (1)1 A Képviselő-testület Vál Község Önkormányzat 2025. évi költségvetése működési bevételét 582.596.253Ft-ban, felhalmozási bevételét 257.729.032Ft-ban, finanszírozási bevételét 55.878.196Ft-ban, bevételi főösszegét 896.203.481Ft-ban állapítja meg. A finanszírozási bevétel a 2024. évi maradvány igénybevétele.A Képviselő-testület Vál Község Önkormányzata 2025. évi költségvetése működési kiadásait 613.805.488Ft-ban, felhalmozási kiadásait 269.204.970Ft-ban, finanszírozási kiadását 13.193.023Ft-ban, kiadási főösszegét 896.203.481.Ft-ban állapítja meg. A tárgyévi működési bevételek és kiadások különbözeteként a működési hiány összege 31.209.235Ft.
(2)2 Az Önkormányzat Képviselő-testülete az (1) bekezdésben megállapított működési hiány finanszírozását a 2024. évi maradvány felhasználásával biztosítja.
(3) Az (1) bekezdés szerinti bevételi főösszeg kiemelt előirányzatonkénti rovatokra tagolását az Önkormányzat és az általa irányított költségvetési szervek szerinti megbontásban az 1. melléklet szerint határozza meg. A kormányzati funkciók szerinti bevételeket a rendelet 2. melléklet tartalmazza.
(4) Az (1) bekezdés szerinti kiadási főösszeg kiemelt előirányzatonkénti rovatokra tagolását az Önkormányzat és az általa irányított költségvetési szervek szerinti megbontásban a 3. melléklet szerint határozza meg. A kormányzati funkciók szerinti kiadásokat a 4. melléklet mutatja be.
(5) Vál Község Önkormányzat 2025. évi költségvetési mérlegét a 5. melléklet részletezi.
(6) Vál Község Önkormányzat 2025. évi bevételeinek és kiadásainak feladattípusonkénti megoszlását a 6. melléklet tartalmazza.
(7) Vál Község Önkormányzata támogatásértékű kiadásai, pénzeszközátadásai részletezését a 7. melléklet mutatja be.
(8) Vál Község Önkormányzat felhalmozási kiadásait elkülönítetten részletesen a 8. melléklet tartalmazza.
(9) A 2025. évi tartalékok előirányzatait a 9. melléklet részletezi.
(10) Vál Község Képviselő-testülete az Önkormányzat és az intézmények létszámkereteit a 10. melléklet szerint határozza meg.
(11) Vál Község Önkormányzata többéves kihatással járó döntések kötelezettségeit a 11. melléklet tartalmazza.
(12) Vál Község Önkormányzat pályázatait, Európai Uniós támogatási programjait a 12. melléklet mutatja be.
(13) Vál Község Önkormányzat közvetett támogatásait a 13. melléklet részletezi.
(14) A 2025. évi előirányzat – felhasználási ütemtervet a 14. melléklet, a likviditási tervet a 15. melléklet tartalmazza intézményenként és összesen.
(15) A költségvetési évet követő három év tervezett előirányzatainak keretszámait főbb csoportokban a 16. melléklet mutatja be.
A költségvetés végrehajtásának általános szabályai
3. § (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős.
(2) Az Önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.
(3) A költségvetési hiány csökkentése érdekében évközben folyamatosan figyelemmel kell kísérni a kiadások csökkentésének és a bevételek növelésének lehetőségeit.
(4) A célfeladatokra tervezett előirányzatok felhasználásáról, valamint a helyi önszerveződő közösségek részére tervezett előirányzatok felhasználásáról a Képviselő-testület dönt.
(5) Az adókintlévőségek, bármilyen jellegű követelések csökkentése érdekében érvényesíteni kell a költséghatékony végrehajtási és ellenőrzési tevékenységet.
(6) Az önkormányzati feladatellátás minden területén érvényesíteni kell a szigorú, takarékos gazdálkodás követelményét. A költségvetési szervek vezetői kötelesek a takarékos, ésszerű gazdálkodás követelményeinek megfelelni és javaslataikkal, döntéseikkel segíteni a kiadások csökkentését.
(7) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy - pályázat benyújtásáról, és saját forrás biztosításáról szóló külön testületi döntés hiányában - az Önkormányzat által benyújtani kívánt támogatási igény (pályázat) esetében az Önkormányzat nevében előzetesen nyilatkozzon a saját forrás biztosításáról azzal, hogy a soron következő testületi ülésen tájékoztatja a testületet.
(8) Pénzügyi előirányzat hiányában a gazdálkodó szerv, intézmény vezetője kötelezettséget nem vállalhat, feladat végrehajtását nem kezdheti el. Újabb kötelezettségek vállalása előtt figyelembe kell venni a meglévő, többéves kihatással járó kötelezettségeket, továbbá a fedezetül szolgáló bevételek realizálását. Kötelezettséget vállalni az Ávr.-ben foglalt kivételekkel csak pénzügyi ellenjegyzés után, a pénzügyi teljesítés esedékességét megelőzően, írásban lehet.
Az Önkormányzat gazdálkodására vonatkozó általános előírások
4. § (1) Az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosításáról, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a Képviselő-testület dönt.
(2) A Képviselő-testület az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítását és a kiadási kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát 25.000.000Ft összeghatárig a polgármesterre átruházza. Egyéb esetekben a képviselő-testület a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát fenntartja magának.
(3) Az (1) bekezdésben foglalt átcsoportosításról a polgármester negyedévente köteles beszámolni, a költségvetés módosítására egyidejűleg javaslatot tenni. Az átruházott hatáskörű előirányzat-módosítási jogkör 2025. december 31-ig gyakorolható.
(4) Az Önkormányzat gazdálkodásával összefüggő feladatokat a Váli Közös Önkormányzati Hivatal látja el.
5. § (1) A Képviselő-testület a 2025. évi jóváhagyott költségvetési előirányzatok, kiemelt előirányzatok év közbeni megváltoztatására magának tartja fenn az alábbi feladatok tekintetében:
a) az előző évi maradvány - ezen belül az áthúzódó, kötelezettségvállalással terhelt kifizetések – jóváhagyására,
b) a jóváhagyott intézményi költségvetési támogatás „ágazati szintű” előirányzatának betartásával átcsoportosításra a költségvetési szervek között, ha annak feladataiban jelentős változás következik be,
c) az előző évi maradvány áthúzódó, kötelezettségvállalással terhelt és kötelezettségvállalással nem terhelt, szabad részének felosztására, azok előirányzatának módosítására.
(2) Év közben új kötelezettségvállalás csak a tényleges pénzügyi, likviditási helyzet függvényében lehetséges.
(3) Ha év közben az Országgyűlés, a Kormány, illetve valamely költségvetési fejezet az önkormányzat számára pótelőirányzatot biztosít, arról a Polgármester a Képviselő-testületet a munkaterv szerinti, soron következő ülésen tájékoztatja.
(4) A Polgármester pótköltségvetési rendelet-tervezetet csak akkor köteles a Képviselő-testület elé terjeszteni, ha év közben a körülmények oly módon változnak meg, hogy ezek az önkormányzat költségvetésének teljesítését jelentősen veszélyeztetik.
(5) Az év közben realizálódó – nem céljellegű – önkormányzati többletbevételt általános tartalékba kell helyezni, ennek felhasználásáról a Képviselő-testület dönt.
(6) A Képviselő – testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy 2.000.000 Ft-ig a forrásfelhasználásról döntsön. A Polgármester a soron következő Képviselő – testületi ülésen köteles beszámolni az 1.000.000 Ft-ot meghaladó döntéseiről.
A költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó általános előírások
6. § (1) A költségvetési szerveknek költségvetési alapokmányaikat a rendelet mellékleteiben meghatározott összegekkel kell összeállítaniuk.
(2) A Képviselő-testület felhatalmazza az önkormányzati költségvetési szerveket a költségvetésben előírt bevételek beszedésére és a jóváhagyott kiadások teljesítésére.
(3) A költségvetési szerveknél a tervezett saját bevételek elmaradása nem vonja automatikusan maga után a költségvetési támogatás növekedését. A kiadási előirányzatok, amennyiben a tervezett saját bevételek nem folynak be, nem teljesíthetők.
(4) A Képviselő-testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatokat valamennyi költségvetési intézmény köteles betartani.
(5) Az intézmények az éves gazdálkodásukról készített beszámolóban a költségvetési maradvány elszámolása során - az általános szabályokon túl - kötelesek a felújítási, az étkeztetési-, az energia és közüzemi díjak-, a nyugdíjazás és létszámcsökkentési döntések, jubileumi jutalmak fedezetére biztosított előirányzatokról, a kötött felhasználású támogatásokról, a gazdasági szakemberek továbbképzésére biztosított előirányzatokról, a bejáró dolgozók útiköltség térítésére adott előirányzatokról, valamint az évközben céljelleggel biztosított előirányzatokról elszámolni. A maradványt az Önkormányzati Hivatal vizsgálja felül.
(6) A feladatmutató alapján normatív állami hozzájárulásban részesülő intézmények a tényleges mutatók szerint kötelesek elszámolni a kapott támogatással. A támogatás ellenőrizhetősége érdekében az intézmények kötelesek olyan nyilvántartást vezetni, melyből egyértelműen megállapítható a feladatmutató tényleges teljesülése.
Költségvetési előirányzatok megváltoztatása a költségvetési szerveknél
7. § (1) Az Önkormányzat intézménye bevételi és kiadási előirányzatait az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht) 34. § (3) bekezdésben foglaltak szerint saját hatáskörben módosíthatja, a kiadási előirányzatait egymás között átcsoportosíthatja.
(2) A költségvetési szervek pótelőirányzati igényt csak akkor nyújthatnak be, ha a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítással sem teljesíthető az intézményi feladatellátás.
(3) Az (1) bekezdés szerinti átcsoportosítások tényéről a költségvetési szerv vezetője a Polgármestert a tárgyhót követő hónap 10. napjáig tájékoztatja.
(4) Az önkormányzati hivatal, valamint a költségvetési szervek az évközi előirányzat-módosításokról kötelesek naprakész nyilvántartást vezetni.
8. § Amennyiben új szakmai program indítását a költségvetési szerv önkormányzati költségvetési támogatási igény nélkül vállalja fel, az indítást követő öt éven belül pót-előirányzati igénnyel a fenntartó felé nem élhet.
A költségvetési szerv többletbevételének felhasználása
9. § (1) Az Önkormányzat intézménye a jóváhagyott költségvetésében megtervezett, az eredeti előirányzatot meghaladó és a térítési díjon felüli, esetenkénti saját többletbevételét a bevétel megszerzése érdekében felmerült költségek levonása után felhasználhatja, ha
a) a kiadási előirányzatokon egyidejűleg túllépés nem mutatkozik, és
b) a többletbevétel nem haladja meg a 2.000.000Ft-ot.
A 2.000.000Ft-ot meghaladó többletbevétel csak a Képviselő-testület által jóváhagyott előirányzat-módosítás után használható fel.
(2) Az (1) bekezdés alapján végrehajtott előirányzat módosítással éven túli, tartós kötelezettségvállalás költségvetési fedezete nem biztosítható.
(3) A költségvetési előirányzatok tervezett összegét meghaladó, pénzügyileg teljesített bevételként 2025. évben a 2025. december 31-ig befolyt bevétel vehető figyelembe.
(4) A költségvetési szervek évközben a tervezett, illetve a módosított előirányzatot meghaladó többletbevételükből – e paragrafusban foglaltak figyelembevételével – az éves személyi juttatások és az azzal összefüggő munkaadókat terhelő járulékok előirányzatát legfeljebb:
a) a többletbevétellel összefüggő feladat elvégzéséhez szükséges, nem a személyi juttatások körébe tartozó közvetlen kiadásoknak az adott bevételből történő teljesítése után fennmaradó összeg erejéig,
b) szerződés esetén az abban meghatározott összeggel emelhetik.
(5) Nem emelhető a személyi juttatások előirányzata az intézményi ellátási díjak, az alkalmazottak térítése, az alkalmazott, hallgató, tanuló stb. kártérítése és egyéb térítése, a felhalmozási és tőke jellegű bevételek, továbbá az átvett pénzeszközök előirányzatot meghaladó többletéből, kivéve, ha a bevétel a személyi juttatásból teljesítendő kiadást szolgál, vagy a megkötött szerződés, megállapodás költségterve személyi célú kifizetéseket tartalmaz.
Személyi juttatásokkal való gazdálkodás
10. § (1) Az önkormányzati költségvetési szerv a részére jóváhagyott, illetve módosított személyi juttatások, és a költségvetési létszám-előirányzatával a jogszabályi előírások figyelembevételével önállóan gazdálkodik.
(2) A Váli Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők illetményalapjának összege a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény 64. § (1) bekezdésben megállapított összegtől 20%-kal magasabb, azaz 46.380 Ft.
(3) A Váli Közös Önkormányzati Hivatal dolgozói a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. Törvény 151. § (1) bekezdése alapján bruttó 231.900 Ft cafetéria juttatásban részesülnek.
(4) Az Önkormányzatnál dolgozó Polgármester, Alpolgármester számára bruttó 231.900 Ft cafetéria keretet határoz meg a Képviselő-testület.
(5) A Váli Mesevölgy Óvoda dolgozói számára nettó 200.000 Ft cafetéria keretet határoz meg a Képviselő-testület.
(6) A költségvetési szervek költségvetésében jutalom címén teljesítményösztönzés, személyi ösztönzés céljából megtervezett előirányzat az eredeti rendszeres személyi juttatások előirányzatára vetítve nem haladhatja meg a 10 %-os mértéket.
A finanszírozási célú műveletekkel kapcsolatos szabályok
11. § (1) Az Önkormányzat 2025. évben folyószámla-hitelkeretre szóló szerződéskötést nem tervez.
(2) Az Önkormányzat fizetési számláján átmenetileg szabad pénzeszközök betétként történő elhelyezéséről, államilag garantált (rövid lejáratú) értékpapír vásárlásáról a Polgármester rendelkezik.
Maradványra vonatkozó rendelkezések
12. § Az önkormányzati költségvetési szervek maradványát a Képviselő-testület hagyja jóvá és dönt az önkormányzati szabad maradvány felosztásáról.
Egyéb rendelkezések
13. § (1) Az önkormányzati és intézményi beruházásokra, felújításokra, árubeszerzésekre, szolgáltatások megrendelésére a közbeszerzésekről szóló jogszabályi előírásokat kell alkalmazni.
(2) A költségvetés évközi módosításait követően a közbeszerzést érintő előirányzat változásokat az éves közbeszerzési tervben haladéktalanul át kell vezetni és a Képviselő-testület soron következő ülésére jóváhagyásra be kell terjeszteni.
(3) A költségvetési szervek rendeletben meghatározott bevételi és kiadási előirányzatai felett az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek.
(4) A költségvetési szervek a Polgármesterrel történő egyeztetést követően, a folyamatos igényeiknek megfelelően kapják pénzellátásukat.
(5) Az Áht. 85. §-a azt rögzíti, hogy a bevételek beszedésekor, a kiadások teljesítésekor lehetőség szerint készpénzkímélő fizetési módokat kell alkalmazni.
(6) Vál Község Önkormányzata és intézményei kiadási az alábbi esetekben teljesíthetők készpénzben:
a) a fizetési számlára befizetett készpénz,
b) a közfoglalkoztatásban résztvevők bére,
c) megbízási díjak,
d) az egységes rovatrend K48. Egyéb nem intézményi ellátások rovatain elszámolt kiadások,
e) az egységes rovatrend K31. Készletbeszerzés, K32. Kommunikációs szolgáltatások és K34. Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások rovatain elszámolandó kiadások,
f) az egységes rovatrend K61. Immateriális javak beszerzése, létesítése, K63. Informatikai eszközök beszerzése, létesítése és K64. Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése rovatain elszámolandó, kisértékű immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzésére irányuló kiadások,
g) az egységes rovatrend K33. Szolgáltatási kiadások és K123. Egyéb külső személyi juttatások rovatain elszámolandó, ötszázezer forint értéket el nem érő kiadások,
h) a c)–e) pont szerinti kiadásokhoz kapcsolódóan az egységes rovatrend K351. Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó és a K67. Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó rovatain elszámolandó kiadások, és
i) az a)–f) pont szerinti kiadásokra a foglalkoztatottaknak elszámolási kötelezettséggel adott előlegek.
14. § (1) Az önkormányzati költségvetési szerv saját feladatkörében és nevében csak a Polgármester jóváhagyása alapján nyújthat be pályázatot, abban az esetben is, ha a pályázat 100%-ban támogatással finanszírozott.
(2) Az önkormányzat és az irányítása alá tartozó költségvetési szervek által benyújtott pályázatokra vonatkozó Képviselő-testületi előterjesztésekben be kell mutatni a pályázati önrészek, valamint a támogatások előfinanszírozásának pénzügyi feltételeit.
15. § A költségvetési szervek a költségvetési előirányzatok ütemezett felhasználásának nyomon követése érdekében a dologi kiadások jóváhagyott költségvetési előirányzatának felhasználása esetén a kötelezettségvállalás előtt az erre vonatkozó kötelezettségvállalási dokumentum tervezetét (szerződéstervezet, megrendelő) a Polgármesterhez benyújtani kötelesek, a 2.000.000Ft alatti kifizetések, valamint a közszolgáltatókkal létrejött szerződések alapján a közüzemi díjak kifizetései kivételével.
16. § (1) Az önkormányzati költségvetési szervek társadalmi szervezetet, alapítványt nem támogathatnak.
(2) Az önkormányzat által támogatott szervezetek és magánszemélyek tartalmi és pénzügyi elszámolási kötelezettséggel tartoznak a részükre juttatott céljellegű összeg rendeltetésszerű használatára vonatkozóan az Ávr-ben foglaltak szerint.
17. § (1) Az önkormányzati költségvetési szervek pénzkölcsönt (hitelt) nem vehetnek fel, kezességet nem vállalhatnak, értékpapírt nem vásárolhatnak, váltót nem bocsáthatnak ki, és nem fogadhatnak el.
(2) A Polgármester a Képviselő-testülettől átruházott hatáskörben jogosult az átmenetileg szabad pénzeszközök tőkegarantált befektetésére pénzintézeti betét vagy befektetési alap formájában, továbbá diszkont kincstárjegy, államkötvény vásárlásra és értékesítésre.
18. § A költségvetés végrehajtásáról szóló rendeletet az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, e rendelet táblázatai szerinti szerkezetnek megfelelően kell elkészíteni.
A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése
19. § (1) Az önkormányzati költségvetési szervek ellenőrzése a belső kontrollrendszer keretében valósul meg, melynek létrehozásáért, működtetésért és továbbfejlesztéséért az önkormányzat esetében a jegyző, az intézmények esetében az intézményvezető felelős.
(2) Az Önkormányzat a belső ellenőrzés kialakításáról külső megbízott útján gondoskodik. A megfelelő működtetésről és a függetlenség biztosításáról a jegyző köteles gondoskodni.
20. § Ez a rendelet 2025. március 12-én lép hatályba.
1. melléklet a 3/2025. (III. 11.) önkormányzati rendelethez3
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
|||||||||
|
I. Bevételek Vál Község Önkormányzat |
|||||||||
|
Ft |
|||||||||
|
Megnevezés |
Rovat szám |
2024. évi teljesítés |
2025. évi eredeti előirányzat |
Javasolt módosítás 1. |
Javasolt módosítás 2. |
Javasolt módosítás 3. |
2025. évi módosított előirányzat |
||
|
Működési bevételek |
|||||||||
|
1. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
B1 |
400 834 715 |
445 753 262 |
832 681 |
1 373 014 |
0 |
447 958 957 |
|
|
1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B11 |
356 368 034 |
388 262 401 |
26 735 342 |
2 974 910 |
0 |
417 972 653 |
|
|
2. |
Elvonások és befizetések bevételei |
B12 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Műk.célú gar. és kez.váll-ból szárm.megtér.áht-n belülről |
B13 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Műk.célú visszatér.tám,kölcsönök visszat.áht-n belülről |
B14 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Műk.célú visszatér.tám,kölcsönök ig-bevét.áht-n belülről |
B15 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
6. |
Egyéb műk.célú tám.bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
44 466 681 |
57 490 861 |
-25 902 661 |
-1 601 896 |
0 |
29 986 304 |
|
|
2. |
Közhatalmi bevételek |
B3 |
76 420 000 |
73 800 000 |
25 300 000 |
13 300 000 |
0 |
112 400 000 |
|
|
1. |
Jövedelemadók |
B31 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Szociális hozzájárulási adó és járulékok |
B32 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók |
B33 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Vagyoni típusú adók |
B34 |
22 512 813 |
22 500 000 |
4 800 000 |
0 |
0 |
27 300 000 |
|
|
5. |
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
52 575 607 |
50 000 000 |
20 000 000 |
12 500 000 |
0 |
82 500 000 |
|
|
6. |
Fogyasztási adók |
B352 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
7. |
Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók |
B353 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
8. |
Gépjárműadók |
B354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
9. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
B355 |
437 400 |
400 000 |
0 |
0 |
0 |
400 000 |
|
|
10. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
894 180 |
900 000 |
500 000 |
800 000 |
0 |
2 200 000 |
|
|
3. |
Működési egyéb bevételek |
B4 |
21 448 884 |
16 690 490 |
-1 949 548 |
-1 000 000 |
0 |
13 740 942 |
|
|
1. |
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
7 241 856 |
6 000 000 |
0 |
-1 000 000 |
0 |
5 000 000 |
|
|
3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
3 153 858 |
3 500 000 |
-2 000 000 |
0 |
0 |
1 500 000 |
|
|
4. |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Ellátási díjak |
B405 |
7 265 395 |
7 140 490 |
0 |
0 |
0 |
7 140 490 |
|
|
6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
B407 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
8. |
Kamatbevételek |
B408 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
243 000 |
0 |
452 |
0 |
0 |
452 |
|
|
10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
B410 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
11. |
Egyéb működési bevételek |
B411 |
3 544 775 |
50 000 |
50 000 |
0 |
0 |
100 000 |
|
|
4. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
B6 |
2 850 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Működési bevételek összesen |
501 553 599 |
536 243 752 |
24 183 133 |
13 673 014 |
0 |
574 099 899 |
|||
|
Felhalmozási bevételek |
|||||||||
|
1. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belül |
B2 |
19 524 163 |
236 079 034 |
0 |
19 649 998 |
0 |
255 729 032 |
|
|
1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B21 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Felhalm.célú gar.-és kez.váll-ból sz.megtér.áht-n belülről |
B22 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Felhalm.célú visszatér.tám,kölcsönök visszat.áht-n belülről |
B23 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Felhalm.célú visszatér.tám,kölcs.igénybevét.áht-n belülről |
B24 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Egyéb felhalmozási célú tám.bevételei áht-n belülről |
B25 |
19 524 163 |
236 079 034 |
0 |
19 649 998 |
0 |
255 729 032 |
|
|
2. |
Felhalmozási egyéb bevételek |
B5 |
243 000 |
0 |
2 000 000 |
0 |
0 |
2 000 000 |
|
|
1. |
Immateriális javak értékesítése |
B51 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
0 |
2 000 000 |
|
|
3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Részesedések értékesítése |
B54 |
243 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
B55 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B7 |
45 995 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási bevételek összesen |
19 813 158 |
236 079 034 |
2 000 000 |
19 649 998 |
0 |
257 729 032 |
|||
|
Költségvetési bevételek |
B1-B7 |
521 366 757 |
772 322 786 |
26 183 133 |
33 323 012 |
0 |
831 828 931 |
||
|
Finanszírozási bevételek |
|||||||||
|
1. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
B81 |
82 897 165 |
54 352 075 |
0 |
0 |
0 |
54 352 075 |
|
|
1. |
Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól |
B811 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Hitel-, kölcsönfelvét.pénzügyi váll-tól - működési célú |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Hitel-, kölcsönfelvét.pénzügyi váll-tól - felhalmozási célú |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
2. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
B812 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Belföldi értékpapírok bevételei - működési célú |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Belföldi értékpapírok bevételei - felhalmozási célú |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
3. |
Maradvány igénybevétele |
B813 |
69 704 142 |
54 352 075 |
0 |
0 |
0 |
54 352 075 |
|
|
Költségvetési hiány belső finanszírozása - működési célú |
10 441 609 |
44 357 773 |
0 |
0 |
0 |
44 357 773 |
|||
|
Költségvetési hiány belső finanszírozása - felhalmozási célú |
59 262 533 |
9 994 302 |
0 |
0 |
0 |
9 994 302 |
|||
|
4. |
Egyéb belföldi finanszírozási bevételek |
B814-8 |
13 193 023 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
B82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
3. |
Adóssághoz nem kapcs.származékos ügyletek bevételei |
B83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
Finanszírozási bevételek összesen |
B8 |
82 897 165 |
54 352 075 |
0 |
0 |
0 |
54 352 075 |
||
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
604 263 922 |
826 674 861 |
26 183 133 |
33 323 012 |
0 |
886 181 006 |
|||
1. II. Bevételek Váli Közös Önkormányzati Hivatal
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
|||||||||
|
II. Bevételek Váli Közös Önkormányzati Hivatal |
|||||||||
|
Ft |
|||||||||
|
Megnevezés |
Rovat szám |
2024. évi teljesítés |
2025. évi eredeti előirányzat |
Javasolt módosítás 1. |
Javasolt módosítás 2. |
Javasolt módosítás 3. |
2025. évi módosított előirányzat |
||
|
Működési bevételek |
|||||||||
|
1. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
B1 |
4 648 474 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B11 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Elvonások és befizetések bevételei |
B12 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Műk.célú gar. és kez.váll-ból szárm.megtér.áht-n belülről |
B13 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Műk.célú visszatér.tám,kölcsönök visszat.áht-n belülről |
B14 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Műk.célú visszatér.tám,kölcsönök ig-bevét.áht-n belülről |
B15 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
6. |
Egyéb műk.célú tám.bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
4 648 474 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Közhatalmi bevételek |
B3 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
1. |
Jövedelemadók |
B31 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Szociális hozzájárulási adó és járulékok |
B32 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók |
B33 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Vagyoni típusú adók |
B34 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
6. |
Fogyasztási adók |
B352 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
7. |
Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók |
B353 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
8. |
Gépjárműadók |
B354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
9. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
B355 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
10. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Működési egyéb bevételek |
B4 |
1 687 861 |
6 215 000 |
0 |
0 |
0 |
6 215 000 |
|
|
1. |
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
145 000 |
150 000 |
0 |
0 |
0 |
150 000 |
|
|
3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
1 483 963 |
6 000 000 |
0 |
0 |
0 |
6 000 000 |
|
|
4. |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Ellátási díjak |
B405 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
B407 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
8. |
Kamatbevételek |
B408 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
B410 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
11. |
Egyéb működési bevételek |
B411 |
58 898 |
65 000 |
0 |
0 |
0 |
65 000 |
|
|
4. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
B6 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Működési bevételek összesen |
6 336 335 |
6 215 000 |
0 |
0 |
0 |
6 215 000 |
|||
|
Felhalmozási bevételek |
|||||||||
|
1. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belül |
B2 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B21 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Felhalm.célú gar.-és kez.váll-ból sz.megtér.áht-n belülről |
B22 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Felhalm.célú visszatér.tám,kölcsönök visszat.áht-n belülről |
B23 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Felhalm.célú visszatér.tám,kölcs.igénybevét.áht-n belülről |
B24 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Egyéb felhalmozási célú tám.bevételei áht-n belülről |
B25 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Felhalmozási egyéb bevételek |
B5 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
1. |
Immateriális javak értékesítése |
B51 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Részesedések értékesítése |
B54 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
B55 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B7 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási bevételek összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Költségvetési bevételek |
B1-B7 |
6 336 335 |
6 215 000 |
0 |
0 |
0 |
6 215 000 |
||
|
Finanszírozási bevételek |
|||||||||
|
1. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
B81 |
978 469 |
713 930 |
0 |
0 |
0 |
713 930 |
|
|
1. |
Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól |
B811 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Hitel-, kölcsönfelvét.pénzügyi váll-tól - működési célú |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Hitel-, kölcsönfelvét.pénzügyi váll-tól - felhalmozási célú |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
2. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
B812 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Belföldi értékpapírok bevételei - működési célú |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Belföldi értékpapírok bevételei - felhalmozási célú |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
3. |
Maradvány igénybevétele |
B813 |
978 469 |
713 930 |
0 |
0 |
0 |
713 930 |
|
|
Költségvetési hiány belső finanszírozása - működési célú |
978 469 |
713 930 |
0 |
0 |
0 |
713 930 |
|||
|
Költségvetési hiány belső finanszírozása - felhalmozási célú |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
4. |
Egyéb belföldi finanszírozási bevételek |
B814-8 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
B82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Adóssághoz nem kapcs.származékos ügyletek bevételei |
B83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási bevételek összesen |
B8 |
978 469 |
713 930 |
0 |
0 |
0 |
713 930 |
||
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
7 314 804 |
6 928 930 |
0 |
0 |
0 |
6 928 930 |
|||
2. III. Bevételek Váli Mesevölgy Óvoda
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
|||||||||
|
III. Bevételek Váli Mesevölgy Óvoda |
|||||||||
|
Ft |
|||||||||
|
Megnevezés |
Rovat szám |
2024. évi teljesítés |
2025. évi eredeti előirányzat |
Javasolt módosítás 1. |
Javasolt módosítás 2. |
Javasolt módosítás 3. |
2025. évi módosított előirányzat |
||
|
Működési bevételek |
|||||||||
|
1. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
B1 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B11 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Elvonások és befizetések bevételei |
B12 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Műk.célú gar. és kez.váll-ból szárm.megtér.áht-n belülről |
B13 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Műk.célú visszatér.tám,kölcsönök visszat.áht-n belülről |
B14 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Műk.célú visszatér.tám,kölcsönök ig-bevét.áht-n belülről |
B15 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
6. |
Egyéb műk.célú tám.bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Közhatalmi bevételek |
B3 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
1. |
Jövedelemadók |
B31 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Szociális hozzájárulási adó és járulékok |
B32 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók |
B33 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Vagyoni típusú adók |
B34 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
6. |
Fogyasztási adók |
B352 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
7. |
Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók |
B353 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
8. |
Gépjárműadók |
B354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
9. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
B355 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
10. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Működési egyéb bevételek |
B4 |
1 662 461 |
1 671 354 |
60 000 |
50 000 |
0 |
1 781 354 |
|
|
1. |
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
230 713 |
240 000 |
60 000 |
40 000 |
0 |
340 000 |
|
|
4. |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Ellátási díjak |
B405 |
1 360 405 |
1 381 354 |
0 |
50 000 |
0 |
1 431 354 |
|
|
6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
B407 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
8. |
Kamatbevételek |
B408 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
B410 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
11. |
Egyéb működési bevételek |
B411 |
71 343 |
50 000 |
0 |
-40 000 |
0 |
10 000 |
|
|
4. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
B6 |
0 |
0 |
500 000 |
0 |
0 |
500 000 |
|
|
Működési bevételek összesen |
1 662 461 |
1 671 354 |
560 000 |
50 000 |
0 |
2 281 354 |
|||
|
Felhalmozási bevételek |
|||||||||
|
1. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belül |
B2 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B21 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Felhalm.célú gar.-és kez.váll-ból sz.megtér.áht-n belülről |
B22 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Felhalm.célú visszatér.tám,kölcsönök visszat.áht-n belülről |
B23 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Felhalm.célú visszatér.tám,kölcs.igénybevét.áht-n belülről |
B24 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Egyéb felhalmozási célú tám.bevételei áht-n belülről |
B25 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Felhalmozási egyéb bevételek |
B5 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
1. |
Immateriális javak értékesítése |
B51 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Részesedések értékesítése |
B54 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
B55 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B7 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási bevételek összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Költségvetési bevételek |
B1-B7 |
1 662 461 |
1 671 354 |
560 000 |
50 000 |
0 |
2 281 354 |
||
|
Finanszírozási bevételek |
|||||||||
|
1. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
B81 |
311 104 |
812 191 |
0 |
0 |
0 |
812 191 |
|
|
1. |
Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól |
B811 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Hitel-, kölcsönfelvét.pénzügyi váll-tól - működési célú |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Hitel-, kölcsönfelvét.pénzügyi váll-tól - felhalmozási célú |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
2. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
B812 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Belföldi értékpapírok bevételei - működési célú |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Belföldi értékpapírok bevételei - felhalmozási célú |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
3. |
Maradvány igénybevétele |
B813 |
311 104 |
812 191 |
0 |
0 |
0 |
812 191 |
|
|
Költségvetési hiány belső finanszírozása - működési célú |
311 104 |
812 191 |
0 |
0 |
0 |
812 191 |
|||
|
Költségvetési hiány belső finanszírozása - felhalmozási célú |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
4. |
Egyéb belföldi finanszírozási bevételek |
B814-8 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
B82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Adóssághoz nem kapcs.származékos ügyletek bevételei |
B83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási bevételek összesen |
B8 |
311 104 |
812 191 |
0 |
0 |
0 |
812 191 |
||
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
1 973 565 |
2 483 545 |
560 000 |
50 000 |
0 |
3 093 545 |
|||
3. IV. Bevételek Összesen
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
|||||||||
|
IV. Bevételek Összesen |
|||||||||
|
Ft |
|||||||||
|
Megnevezés |
Rovat szám |
2024. évi teljesítés |
2025. évi eredeti előirányzat |
Javasolt módosítás 1. |
Javasolt módosítás 2. |
Javasolt módosítás 3. |
2025. évi módosított előirányzat |
||
|
Működési bevételek |
|||||||||
|
1. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
B1 |
405 483 189 |
445 753 262 |
832 681 |
1 373 014 |
0 |
447 958 957 |
|
|
1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B11 |
356 368 034 |
388 262 401 |
26 735 342 |
2 974 910 |
0 |
417 972 653 |
|
|
2. |
Elvonások és befizetések bevételei |
B12 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Műk.célú gar. és kez.váll-ból szárm.megtér.áht-n belülről |
B13 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Műk.célú visszatér.tám,kölcsönök visszat.áht-n belülről |
B14 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Műk.célú visszatér.tám,kölcsönök ig-bevét.áht-n belülről |
B15 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
6. |
Egyéb műk.célú tám.bevételei államháztartáson belülről |
B16 |
49 115 155 |
57 490 861 |
-25 902 661 |
-1 601 896 |
0 |
29 986 304 |
|
|
2. |
Közhatalmi bevételek |
B3 |
76 420 000 |
73 800 000 |
25 300 000 |
13 300 000 |
0 |
112 400 000 |
|
|
1. |
Jövedelemadók |
B31 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Szociális hozzájárulási adó és járulékok |
B32 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók |
B33 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Vagyoni típusú adók |
B34 |
22 512 813 |
22 500 000 |
4 800 000 |
0 |
0 |
27 300 000 |
|
|
5. |
Értékesítési és forgalmi adók |
B351 |
52 575 607 |
50 000 000 |
20 000 000 |
12 500 000 |
0 |
82 500 000 |
|
|
6. |
Fogyasztási adók |
B352 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
7. |
Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók |
B353 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
8. |
Gépjárműadók |
B354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
9. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
B355 |
437 400 |
400 000 |
0 |
0 |
0 |
400 000 |
|
|
10. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
894 180 |
900 000 |
500 000 |
800 000 |
0 |
2 200 000 |
|
|
3. |
Működési egyéb bevételek |
B4 |
24 799 206 |
24 576 844 |
-1 889 548 |
-950 000 |
0 |
21 737 296 |
|
|
1. |
Áru- és készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
7 386 856 |
6 150 000 |
0 |
-1 000 000 |
0 |
5 150 000 |
|
|
3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
B403 |
4 868 534 |
9 740 000 |
-1 940 000 |
40 000 |
0 |
7 840 000 |
|
|
4. |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Ellátási díjak |
B405 |
8 625 800 |
8 521 844 |
0 |
50 000 |
0 |
8 571 844 |
|
|
6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
B407 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
8. |
Kamatbevételek |
B408 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
243 000 |
0 |
452 |
0 |
0 |
452 |
|
|
10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
B410 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
11. |
Egyéb működési bevételek |
B411 |
3 675 016 |
165 000 |
50 000 |
-40 000 |
0 |
175 000 |
|
|
4. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
B6 |
2 850 000 |
0 |
500 000 |
0 |
0 |
500 000 |
|
|
Működési bevételek összesen |
509 552 395 |
544 130 106 |
24 743 133 |
13 723 014 |
0 |
582 596 253 |
|||
|
Felhalmozási bevételek |
|||||||||
|
1. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belül |
B2 |
19 524 163 |
236 079 034 |
0 |
19 649 998 |
0 |
255 729 032 |
|
|
1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B21 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Felhalm.célú gar.-és kez.váll-ból sz.megtér.áht-n belülről |
B22 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Felhalm.célú visszatér.tám,kölcsönök visszat.áht-n belülről |
B23 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Felhalm.célú visszatér.tám,kölcs.igénybevét.áht-n belülről |
B24 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Egyéb felhalmozási célú tám.bevételei áht-n belülről |
B25 |
19 524 163 |
236 079 034 |
0 |
19 649 998 |
0 |
255 729 032 |
|
|
2. |
Felhalmozási egyéb bevételek |
B5 |
243 000 |
0 |
2 000 000 |
0 |
0 |
2 000 000 |
|
|
1. |
Immateriális javak értékesítése |
B51 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
0 |
2 000 000 |
|
|
3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Részesedések értékesítése |
B54 |
243 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
B55 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B7 |
45 995 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási bevételek összesen |
19 813 158 |
236 079 034 |
2 000 000 |
19 649 998 |
0 |
257 729 032 |
|||
|
Költségvetési bevételek |
B1-B7 |
529 365 553 |
780 209 140 |
26 743 133 |
33 373 012 |
0 |
840 325 285 |
||
|
Finanszírozási bevételek |
|||||||||
|
1. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
B81 |
84 186 738 |
55 878 196 |
0 |
0 |
0 |
55 878 196 |
|
|
1. |
Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól |
B811 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Hitel-, kölcsönfelvét.pénzügyi váll-tól - működési célú |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Hitel-, kölcsönfelvét.pénzügyi váll-tól - felhalmozási célú |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
2. |
Belföldi értékpapírok bevételei |
B812 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Belföldi értékpapírok bevételei - működési célú |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
Belföldi értékpapírok bevételei - felhalmozási célú |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
|
3. |
Maradvány igénybevétele |
B813 |
70 993 715 |
55 878 196 |
0 |
0 |
0 |
55 878 196 |
|
|
Költségvetési hiány belső finanszírozása - működési célú |
11 731 182 |
45 883 894 |
0 |
0 |
0 |
45 883 894 |
|||
|
Költségvetési hiány belső finanszírozása - felhalmozási célú |
59 262 533 |
9 994 302 |
0 |
0 |
0 |
9 994 302 |
|||
|
4. |
Egyéb belföldi finanszírozási bevételek |
B814-8 |
13 193 023 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
B82 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Adóssághoz nem kapcs.származékos ügyletek bevételei |
B83 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási bevételek összesen |
B8 |
84 186 738 |
55 878 196 |
0 |
0 |
0 |
55 878 196 |
||
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
613 552 291 |
836 087 336 |
26 743 133 |
33 373 012 |
0 |
896 203 481 |
|||
2. melléklet a 3/2025. (III. 11.) önkormányzati rendelethez4
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Önkormányzat bevételei kormányzati funkciónként |
||||||||||
|
Ft |
||||||||||
|
Megnevezés |
Korm. funkció |
2025. évi eredeti előirányzat |
||||||||
|
Műk.célú tám áht-n belül |
Közhatal- mi bevételek |
Működési egyéb bevételek |
Működési célú átvett péneszk. |
Felhalm.c. tám.áht-n belülről |
Felhalmo- zási egyéb bevételek |
Felhalm.c. átvett pénzeszk. |
Finanszí- rozási bevételek |
Összesen |
||
|
B1 |
B3 |
B4 |
B6 |
B2 |
B5 |
B7 |
B8 |
|||
|
Önk.és önk.hiv.jogalk. és ált.igazg.tev. |
011 130 |
0 |
0 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 000 000 |
|
Az önkormányzati vagyonnal való gazdálk. |
013 350 |
0 |
0 |
5 550 452 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5 550 452 |
|
Önkorm.elszámolásai a közp-i költségvetéssel |
018 010 |
417 972 653 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
417 972 653 |
|
Támogatási célú fin.műveletek |
018 030 |
21 122 820 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
54 352 075 |
75 474 895 |
|
Hosszab időtartamú közfoglalkoztatás |
041 233 |
8 863 484 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
8 863 484 |
|
Út, autópálya építése |
045 120 |
0 |
0 |
0 |
0 |
236 079 034 |
0 |
0 |
0 |
236 079 034 |
|
Településfejlesztési projektek és tám. |
062 020 |
0 |
0 |
0 |
0 |
19 649 998 |
0 |
0 |
0 |
19 649 998 |
|
Város- és községgazdálkodás |
066 020 |
0 |
0 |
50 000 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
0 |
2 050 000 |
|
Gyermekétkeztetés köznev. intézményben |
096 015 |
0 |
0 |
6 895 195 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 895 195 |
|
Szociális étkeztetés |
107 051 |
0 |
0 |
245 295 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
245 295 |
|
Önk.funkcióra nem sor. bev.államht-on kívülről |
900 020 |
0 |
112 400 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
112 400 000 |
|
ÖNKORM. BEVÉTELEK |
447 958 957 |
112 400 000 |
13 740 942 |
0 |
255 729 032 |
2 000 000 |
0 |
54 352 075 |
886 181 006 |
|
|
Önk.és önk.hiv.jogalk. és ált.igazg.tev. |
011 130 |
0 |
0 |
6 215 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 215 000 |
|
Támogatási célú fin.műveletek |
018 030 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
713 930 |
713 930 |
|
HIVATAL BEVÉTELEK |
0 |
0 |
6 215 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
713 930 |
6 928 930 |
|
|
Támogatási célú fin.műveletek |
018 030 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
812 191 |
812 191 |
|
Óvoda működtetés |
091140 |
0 |
0 |
400 000 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
900 000 |
|
Óvodai intézményi étk. |
096 010 |
0 |
0 |
1 381 354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 381 354 |
|
ÓVODA BEVÉTELEK |
0 |
0 |
1 781 354 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
812 191 |
3 093 545 |
|
|
ÖNKORM. BEV. ÖSSZESEN |
447 958 957 |
112 400 000 |
21 737 296 |
500 000 |
255 729 032 |
2 000 000 |
0 |
55 878 196 |
896 203 481 |
|
3. melléklet a 3/2025. (III. 11.) önkormányzati rendelethez5
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
|||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
I. Kiadások Vál Község Önkormányzat |
|||||||||
|
Ft |
|||||||||
|
Rovat szám |
2024. évi teljesítés |
2025. évi eredeti előirányzat |
Javasolt módosítás 1. |
Javasolt módosítás 2. |
Javasolt módosítás 3. |
2025. évi módosított előirányzat |
|||
|
Működési kiadások |
|||||||||
|
1. |
Személyi juttatások |
K1 |
50 177 948 |
63 179 145 |
3 546 662 |
0 |
0 |
66 725 807 |
|
|
1. |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai |
K11 |
25 976 578 |
29 594 000 |
903 897 |
0 |
0 |
30 497 897 |
|
|
2. |
Külső személyi juttatások |
K12 |
24 201 370 |
33 585 145 |
2 642 765 |
0 |
0 |
36 227 910 |
|
|
2. |
Munkaadókat terhelő járárulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
4 897 262 |
6 720 872 |
252 057 |
0 |
0 |
6 972 929 |
|
|
3. |
Dologi kiadások |
K3 |
101 678 591 |
88 858 283 |
30 635 669 |
7 597 000 |
0 |
127 090 952 |
|
|
1. |
Készletbeszerzés |
K31 |
10 963 196 |
6 330 000 |
1 600 000 |
0 |
0 |
7 930 000 |
|
|
2. |
Kommunikációs szolgáltatások |
K32 |
547 929 |
684 520 |
40 000 |
0 |
0 |
724 520 |
|
|
3. |
Szolgáltatási kiadások |
K33 |
72 839 964 |
66 288 729 |
21 749 718 |
4 400 000 |
0 |
92 438 447 |
|
|
4. |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások |
K34 |
206 475 |
0 |
54 970 |
34 580 |
0 |
89 550 |
|
|
5. |
Különféle bef.és egy.dologi kiadások |
K35 |
17 121 027 |
15 555 034 |
7 190 981 |
3 162 420 |
0 |
25 908 435 |
|
|
4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
2 887 244 |
2 000 000 |
0 |
1 000 000 |
0 |
3 000 000 |
|
|
1. |
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Családi támogatások |
K42 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések |
K43 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Betegséggel kapcsolódó (nem TB) ellátások |
K44 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Fogl.,munkanélküliséggel kapcs.ellátások |
K45 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
6. |
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
K46 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
7. |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatások |
K47 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
8. |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
2 887 244 |
2 000 000 |
0 |
1 000 000 |
0 |
3 000 000 |
|
|
5. |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
21 262 798 |
58 100 742 |
-19 596 274 |
11 085 759 |
0 |
49 590 227 |
|
|
Működési kiadások összesen |
180 903 843 |
218 859 042 |
14 838 114 |
19 682 759 |
0 |
253 379 915 |
|||
|
Felhalmozási kiadások |
|||||||||
|
1. |
Beruházások |
K6 |
12 602 767 |
0 |
1 031 645 |
13 649 999 |
0 |
14 681 644 |
|
|
1. |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
1 200 000 |
0 |
295 000 |
0 |
0 |
295 000 |
|
|
2. |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
275 591 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
8 447 848 |
0 |
574 720 |
10 748 031 |
0 |
11 322 751 |
|
|
5. |
Részesedések beszerzése |
K65 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
6. |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadás |
K66 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
7. |
Beruházási célú előzetesen felszámított áfa |
K67 |
2 679 328 |
0 |
161 925 |
2 901 968 |
0 |
3 063 893 |
|
|
2. |
Felújítások |
K7 |
0 |
246 073 336 |
-3 858 800 |
-485 000 |
0 |
241 729 536 |
|
|
1. |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
0 |
193 758 532 |
-3 038 425 |
-485 000 |
0 |
190 235 107 |
|
|
2. |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Felújítási célú előzetesen felszámított áfa |
K74 |
0 |
52 314 804 |
-820 375 |
0 |
0 |
51 494 429 |
|
|
3. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
24 230 481 |
0 |
200 290 |
0 |
0 |
200 290 |
|
|
Felhalmozási kiadások összesen |
36 833 248 |
246 073 336 |
-2 626 865 |
13 164 999 |
0 |
256 611 470 |
|||
|
Költségvetési kiadások |
K1-K8 |
217 737 091 |
464 932 378 |
12 211 249 |
32 847 758 |
0 |
509 991 385 |
||
|
Finanszírozási kiadások |
|||||||||
|
1. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
K91 |
12 142 319 |
13 193 023 |
0 |
0 |
0 |
13 193 023 |
|
|
1. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
K911 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
K912 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
12 142 319 |
13 193 023 |
0 |
0 |
0 |
13 193 023 |
|
|
5. |
Központi, irányító szervi támogatások |
K915 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
6. |
Pénzeszközök lekötött bankbetétként történő elhelyezése |
K916 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
7. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
8. |
Központi költségvetés saátos finanszírozási kiadásai |
K918 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
9. |
Tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K919 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
K92 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai |
K93 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Váltókiadások |
K94 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási kiadások |
K9 |
12 142 319 |
13 193 023 |
0 |
0 |
0 |
13 193 023 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
229 879 410 |
478 125 401 |
12 211 249 |
32 847 758 |
0 |
523 184 408 |
|||
1. II. Kiadások Váli Közös Önkormányzati Hivatal
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
|||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
II. Kiadások Váli Közös Önkormányzati Hivatal |
|||||||||
|
Ft |
|||||||||
|
Rovat szám |
2024. évi teljesítés |
2025. évi eredeti előirányzat |
Javasolt módosítás 1. |
Javasolt módosítás 2. |
Javasolt módosítás 3. |
2025. évi módosított előirányzat |
|||
|
Működési kiadások |
|||||||||
|
1. |
Személyi juttatások |
K1 |
114 645 298 |
125 139 692 |
-3 142 687 |
-1 632 345 |
0 |
120 364 660 |
|
|
1. |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai |
K11 |
110 217 276 |
119 814 692 |
-4 250 534 |
-1 186 269 |
0 |
114 377 889 |
|
|
2. |
Külső személyi juttatások |
K12 |
4 428 022 |
5 325 000 |
1 107 847 |
-446 076 |
0 |
5 986 771 |
|
|
2. |
Munkaadókat terhelő járárulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
14 697 610 |
15 610 372 |
-518 490 |
30 449 |
0 |
15 122 331 |
|
|
3. |
Dologi kiadások |
K3 |
20 024 497 |
25 193 020 |
-2 754 962 |
0 |
0 |
22 438 058 |
|
|
1. |
Készletbeszerzés |
K31 |
2 856 696 |
2 870 000 |
-1 396 741 |
516 741 |
0 |
1 990 000 |
|
|
2. |
Kommunikációs szolgáltatások |
K32 |
480 598 |
496 000 |
26 000 |
50 000 |
0 |
572 000 |
|
|
3. |
Szolgáltatási kiadások |
K33 |
11 662 078 |
15 700 000 |
-437 201 |
-466 741 |
0 |
14 796 058 |
|
|
4. |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások |
K34 |
1 506 137 |
1 550 000 |
0 |
-100 000 |
0 |
1 450 000 |
|
|
5. |
Különféle bef.és egy.dologi kiadások |
K35 |
3 518 988 |
4 577 020 |
-947 020 |
0 |
0 |
3 630 000 |
|
|
4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
1. |
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Családi támogatások |
K42 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések |
K43 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Betegséggel kapcsolódó (nem TB) ellátások |
K44 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Fogl.,munkanélküliséggel kapcs.ellátások |
K45 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
6. |
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
K46 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
7. |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatások |
K47 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
8. |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Működési kiadások összesen |
149 367 405 |
165 943 084 |
-6 416 139 |
-1 601 896 |
0 |
157 925 049 |
|||
|
Felhalmozási kiadások |
|||||||||
|
1. |
Beruházások |
K6 |
3 988 154 |
3 175 000 |
1 100 000 |
0 |
0 |
4 275 000 |
|
|
1. |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
795 039 |
500 000 |
0 |
-500 000 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
2 373 090 |
2 000 000 |
1 000 000 |
600 000 |
0 |
3 600 000 |
|
|
5. |
Részesedések beszerzése |
K65 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
6. |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadás |
K66 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
7. |
Beruházási célú előzetesen felszámított áfa |
K67 |
820 025 |
675 000 |
100 000 |
-100 000 |
0 |
675 000 |
|
|
2. |
Felújítások |
K7 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
1. |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Felújítási célú előzetesen felszámított áfa |
K74 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási kiadások összesen |
3 988 154 |
3 175 000 |
1 100 000 |
0 |
0 |
4 275 000 |
|||
|
Költségvetési kiadások |
K1-K8 |
153 355 559 |
169 118 084 |
-5 316 139 |
-1 601 896 |
0 |
162 200 049 |
||
|
Finanszírozási kiadások |
|||||||||
|
1. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
K91 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
1. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
K911 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
K912 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Központi, irányító szervi támogatások |
K915 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
6. |
Pénzeszközök lekötött bankbetétként történő elhelyezése |
K916 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
7. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
8. |
Központi költségvetés saátos finanszírozási kiadásai |
K918 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
9. |
Tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K919 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
K92 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai |
K93 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Váltókiadások |
K94 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási kiadások |
K9 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
153 355 559 |
169 118 084 |
-5 316 139 |
-1 601 896 |
0 |
162 200 049 |
|||
2. III. Kiadások Váli Mesevölgy Óvoda
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
|||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
III. Kiadások Váli Mesevölgy Óvoda |
|||||||||
|
Ft |
|||||||||
|
Rovat szám |
2024. évi teljesítés |
2025. évi eredeti előirányzat |
Javasolt módosítás 1. |
Javasolt módosítás 2. |
Javasolt módosítás 3. |
2025. évi módosított előirányzat |
|||
|
Működési kiadások |
|||||||||
|
1. |
Személyi juttatások |
K1 |
111 775 299 |
130 085 531 |
796 460 |
1 943 452 |
0 |
132 825 443 |
|
|
1. |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai |
K11 |
109 527 774 |
126 535 531 |
796 460 |
2 482 452 |
0 |
129 814 443 |
|
|
2. |
Külső személyi juttatások |
K12 |
2 247 525 |
3 550 000 |
0 |
-539 000 |
0 |
3 011 000 |
|
|
2. |
Munkaadókat terhelő járárulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
12 307 279 |
14 108 469 |
103 540 |
252 648 |
0 |
14 464 657 |
|
|
3. |
Dologi kiadások |
K3 |
44 288 880 |
48 976 474 |
6 937 900 |
-703 950 |
0 |
55 210 424 |
|
|
1. |
Készletbeszerzés |
K31 |
2 663 006 |
5 042 835 |
-1 800 |
0 |
0 |
5 041 035 |
|
|
2. |
Kommunikációs szolgáltatások |
K32 |
285 415 |
290 000 |
71 800 |
76 112 |
0 |
437 912 |
|
|
3. |
Szolgáltatási kiadások |
K33 |
32 571 892 |
32 693 094 |
6 187 900 |
-76 112 |
0 |
38 804 882 |
|
|
4. |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások |
K34 |
46 870 |
100 000 |
0 |
0 |
0 |
100 000 |
|
|
5. |
Különféle bef.és egy.dologi kiadások |
K35 |
8 721 697 |
10 850 545 |
680 000 |
-703 950 |
0 |
10 826 595 |
|
|
4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
1. |
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Családi támogatások |
K42 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések |
K43 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Betegséggel kapcsolódó (nem TB) ellátások |
K44 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Fogl.,munkanélküliséggel kapcs.ellátások |
K45 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
6. |
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
K46 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
7. |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatások |
K47 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
8. |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Működési kiadások összesen |
168 371 458 |
193 170 474 |
7 837 900 |
1 492 150 |
0 |
202 500 524 |
|||
|
Felhalmozási kiadások |
|||||||||
|
1. |
Beruházások |
K6 |
6 067 668 |
6 121 400 |
1 562 100 |
635 000 |
0 |
8 318 500 |
|
|
1. |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
153 921 |
220 000 |
0 |
0 |
0 |
220 000 |
|
|
4. |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
4 792 361 |
4 600 000 |
1 230 000 |
500 000 |
0 |
6 330 000 |
|
|
5. |
Részesedések beszerzése |
K65 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
6. |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadás |
K66 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
7. |
Beruházási célú előzetesen felszámított áfa |
K67 |
1 121 386 |
1 301 400 |
332 100 |
135 000 |
0 |
1 768 500 |
|
|
2. |
Felújítások |
K7 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
1. |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Felújítási célú előzetesen felszámított áfa |
K74 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Felhalmozási kiadások összesen |
6 067 668 |
6 121 400 |
1 562 100 |
635 000 |
0 |
8 318 500 |
|||
|
Költségvetési kiadások |
K1-K8 |
174 439 126 |
199 291 874 |
9 400 000 |
2 127 150 |
0 |
210 819 024 |
||
|
Finanszírozási kiadások |
|||||||||
|
1. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
K91 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
1. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
K911 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
K912 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Központi, irányító szervi támogatások |
K915 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
6. |
Pénzeszközök lekötött bankbetétként történő elhelyezése |
K916 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
7. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
8. |
Központi költségvetés saátos finanszírozási kiadásai |
K918 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
9. |
Tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K919 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
K92 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai |
K93 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Váltókiadások |
K94 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási kiadások |
K9 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
174 439 126 |
199 291 874 |
9 400 000 |
2 127 150 |
0 |
210 819 024 |
|||
3. IV. Kiadások Összesen
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
|||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
IV. Kiadások Összesen |
|||||||||
|
Ft |
|||||||||
|
Rovat szám |
2024. évi teljesítés |
2025. évi eredeti előirányzat |
Javasolt módosítás 1. |
Javasolt módosítás 2. |
Javasolt módosítás 3. |
2025. évi módosított előirányzat |
|||
|
Működési kiadások |
|||||||||
|
1. |
Személyi juttatások |
K1 |
276 598 545 |
318 404 368 |
1 200 435 |
311 107 |
0 |
319 915 910 |
|
|
1. |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai |
K11 |
245 721 628 |
275 944 223 |
-2 550 177 |
1 296 183 |
0 |
274 690 229 |
|
|
2. |
Külső személyi juttatások |
K12 |
30 876 917 |
42 460 145 |
3 750 612 |
-985 076 |
0 |
45 225 681 |
|
|
2. |
Munkaadókat terhelő járárulékok és szociális hozzájárulási adó |
K2 |
31 902 151 |
36 439 713 |
-162 893 |
283 097 |
0 |
36 559 917 |
|
|
3. |
Dologi kiadások |
K3 |
165 991 968 |
163 027 777 |
34 818 607 |
6 893 050 |
0 |
204 739 434 |
|
|
1. |
Készletbeszerzés |
K31 |
16 482 898 |
14 242 835 |
201 459 |
516 741 |
0 |
14 961 035 |
|
|
2. |
Kommunikációs szolgáltatások |
K32 |
1 313 942 |
1 470 520 |
137 800 |
126 112 |
0 |
1 734 432 |
|
|
3. |
Szolgáltatási kiadások |
K33 |
117 073 934 |
114 681 823 |
27 500 417 |
3 857 147 |
0 |
146 039 387 |
|
|
4. |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások |
K34 |
1 759 482 |
1 650 000 |
54 970 |
-65 420 |
0 |
1 639 550 |
|
|
5. |
Különféle bef.és egy.dologi kiadások |
K35 |
29 361 712 |
30 982 599 |
6 923 961 |
2 458 470 |
0 |
40 365 030 |
|
|
4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
K4 |
2 887 244 |
2 000 000 |
0 |
1 000 000 |
0 |
3 000 000 |
|
|
1. |
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Családi támogatások |
K42 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések |
K43 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Betegséggel kapcsolódó (nem TB) ellátások |
K44 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
5. |
Fogl.,munkanélküliséggel kapcs.ellátások |
K45 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
6. |
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
K46 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
7. |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatások |
K47 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
8. |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
2 887 244 |
2 000 000 |
0 |
1 000 000 |
0 |
3 000 000 |
|
|
5. |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
21 262 798 |
58 100 742 |
-19 596 274 |
11 085 759 |
0 |
49 590 227 |
|
|
Működési kiadások összesen |
498 642 706 |
577 972 600 |
16 259 875 |
19 573 013 |
0 |
613 805 488 |
|||
|
Felhalmozási kiadások |
|||||||||
|
1. |
Beruházások |
K6 |
22 658 589 |
9 296 400 |
3 693 745 |
14 284 999 |
0 |
27 275 144 |
|
|
1. |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
1 200 000 |
0 |
295 000 |
0 |
0 |
295 000 |
|
|
2. |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
275 591 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
948 960 |
720 000 |
0 |
-500 000 |
0 |
220 000 |
|
|
4. |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
15 613 299 |
6 600 000 |
2 804 720 |
11 848 031 |
0 |
21 252 751 |
|
|
5. |
Részesedések beszerzése |
K65 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
6. |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadás |
K66 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
7. |
Beruházási célú előzetesen felszámított áfa |
K67 |
4 620 739 |
1 976 400 |
594 025 |
2 936 968 |
0 |
5 507 393 |
|
|
2. |
Felújítások |
K7 |
0 |
246 073 336 |
-3 858 800 |
-485 000 |
0 |
241 729 536 |
|
|
1. |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
0 |
193 758 532 |
-3 038 425 |
-485 000 |
0 |
190 235 107 |
|
|
2. |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Felújítási célú előzetesen felszámított áfa |
K74 |
0 |
52 314 804 |
-820 375 |
0 |
0 |
51 494 429 |
|
|
3. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
24 230 481 |
0 |
200 290 |
0 |
0 |
200 290 |
|
|
Felhalmozási kiadások összesen |
46 889 070 |
255 369 736 |
35 235 |
13 799 999 |
0 |
269 204 970 |
|||
|
Költségvetési kiadások |
K1-K8 |
545 531 776 |
833 342 336 |
16 295 110 |
33 373 012 |
0 |
883 010 458 |
||
|
Finanszírozási kiadások |
|||||||||
|
1. |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
K91 |
12 142 319 |
13 193 023 |
0 |
0 |
0 |
13 193 023 |
|
|
1. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
K911 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Belföldi értékpapírok kiadásai |
K912 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
12 142 319 |
13 193 023 |
0 |
0 |
0 |
13 193 023 |
|
|
5. |
Központi, irányító szervi támogatások |
K915 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
6. |
Pénzeszközök lekötött bankbetétként történő elhelyezése |
K916 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
7. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
8. |
Központi költségvetés saátos finanszírozási kiadásai |
K918 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
9. |
Tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K919 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
2. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
K92 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
3. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai |
K93 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
4. |
Váltókiadások |
K94 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Finanszírozási kiadások |
K9 |
12 142 319 |
13 193 023 |
0 |
0 |
0 |
13 193 023 |
||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
557 674 095 |
846 535 359 |
16 295 110 |
33 373 012 |
0 |
896 203 481 |
|||
4. melléklet a 3/2025. (III. 11.) önkormányzati rendelethez6
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
|||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Önkormányzat kiadásai kormányzati funkciónként |
|||||||||||
|
Ft |
|||||||||||
|
Megnevezés |
Korm. funkció |
2025. évi eredeti előirányzat |
|||||||||
|
Személyi juttatás |
M.adókat terh. jár. és szoc. hozzáj. adó |
Dologi kiadások |
Ellátottak pénzb.jutt. |
Egyéb működési célú kiadások |
Beruhá- zások |
Felújítások |
Egyéb felhalm. célú kiadások |
Finanszí- rozási kiadások |
Összesen |
||
|
K1 |
K2 |
K3 |
K4 |
K5 |
K6 |
K7 |
K8 |
K9 |
|||
|
Önk.és önk.hiv.jogalk. és ált.igazg.tev. |
011 130 |
47 075 807 |
5 626 001 |
13 264 626 |
0 |
14 599 899 |
0 |
0 |
200 290 |
0 |
80 766 623 |
|
Köztemető-fenntartás és -működtetés |
013 320 |
0 |
0 |
88 900 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
88 900 |
|
Az önkormányzati vagyonnal való gazdálk. |
013 350 |
0 |
0 |
7 400 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
7 400 000 |
|
Önkormányzatok elsz.a közp.költségvetéssel |
018 010 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 193 023 |
13 193 023 |
|
Támogatási célú fin.műveletek |
018 030 |
0 |
0 |
0 |
0 |
25 990 328 |
0 |
0 |
0 |
0 |
25 990 328 |
|
Közterület rendjének fenntartása |
031 030 |
0 |
0 |
1 030 000 |
0 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 530 000 |
|
Tűz- és katasztrófavéd.tev. |
032 020 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5 000 000 |
|
Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás |
041 233 |
9 791 200 |
636 428 |
431 000 |
0 |
0 |
13 649 999 |
0 |
0 |
0 |
24 508 627 |
|
Út, autópálya építése |
045 120 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
241 729 536 |
0 |
0 |
241 729 536 |
|
Közutak,hidak,alagutak üzemeltetése,fenntart. |
045 160 |
0 |
0 |
11 360 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 360 000 |
|
Közvilágítás |
064 010 |
0 |
0 |
10 832 843 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
10 832 843 |
|
Zöldterület-kezelés |
066 010 |
3 468 800 |
0 |
2 857 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 325 800 |
|
Város-, községgazd. egyéb szolgáltatások |
066 020 |
0 |
0 |
30 108 523 |
0 |
0 |
1 031 645 |
0 |
0 |
0 |
31 140 168 |
|
Háziorvosi alapellátás |
072 111 |
0 |
0 |
2 201 520 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 201 520 |
|
Fogorvosi alapellátás |
072 311 |
0 |
0 |
2 820 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 820 000 |
|
Egészségügyi laboratóriumi szolg. |
072 420 |
0 |
0 |
700 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
700 000 |
|
Könyvtári szolgáltatások |
082 044 |
5 350 000 |
695 500 |
840 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 885 500 |
|
Közművelődés - hagy. köz.kult.értékek gond. |
082 092 |
1 040 000 |
15 000 |
12 485 000 |
0 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
14 040 000 |
|
Civil szervezetek működési támogatása |
084 031 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 000 000 |
|
Gyermekétkeztetés köznev. intézményben |
096 015 |
0 |
0 |
24 269 040 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
24 269 040 |
|
Intézményen kívüli gyermekétkeztetés |
104 037 |
0 |
0 |
532 049 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
532 049 |
|
Szociális étkeztetés |
107 051 |
0 |
0 |
354 192 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
354 192 |
|
Egyéb szociális pénzb.és term.ell,támogatások |
107 060 |
0 |
0 |
5 516 259 |
3 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
8 516 259 |
|
ÖNKORMÁNY- ZAT KIADÁS |
66 725 807 |
6 972 929 |
127 090 952 |
3 000 000 |
49 590 227 |
14 681 644 |
241 729 536 |
200 290 |
13 193 023 |
523 184 408 |
|
|
Önk.és önk.hiv.jogalk. és ált.igazg.tev. |
011 130 |
120 364 660 |
15 122 331 |
22 438 058 |
0 |
0 |
4 275 000 |
0 |
0 |
0 |
162 200 049 |
|
HIVATAL KIADÁS |
120 364 660 |
15 122 331 |
22 438 058 |
0 |
0 |
4 275 000 |
0 |
0 |
0 |
162 200 049 |
|
|
Óvodai nevelés,ellátás |
091 110 |
132 825 443 |
14 464 657 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
147 290 100 |
|
Óvoda működtetés |
091 140 |
0 |
0 |
25 856 094 |
0 |
0 |
8 318 500 |
0 |
0 |
0 |
34 174 594 |
|
Óvodai intézményi ékeztetés |
096 015 |
0 |
0 |
29 354 330 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
29 354 330 |
|
ÓVODA KIADÁS |
132 825 443 |
14 464 657 |
55 210 424 |
0 |
0 |
8 318 500 |
0 |
0 |
0 |
210 819 024 |
|
|
ÖNKORM. KIAD. ÖSSZ. |
319 915 910 |
36 559 917 |
204 739 434 |
3 000 000 |
49 590 227 |
27 275 144 |
241 729 536 |
200 290 |
13 193 023 |
896 203 481 |
|
5. melléklet a 3/2025. (III. 11.) önkormányzati rendelethez7
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
|||
|---|---|---|---|
|
Költségvetési mérleg közgazdasági tagolásban |
|||
|
Ft |
|||
|
Bevétel |
Kiadás |
||
|
Megnevezés |
2025.évi előir. |
Megnevezés |
2025. évi előir. |
|
Műk.célú tám.áht-n belülről |
447 958 957 |
Személyi juttatások |
319 915 910 |
|
Közhatalmi bevételek |
112 400 000 |
Munkaadót terhelő járulékok |
36 559 917 |
|
Működési egyéb bevételek |
21 737 296 |
Dologi kiadások |
204 739 434 |
|
Működési célú átvett pénzeszközök |
500 000 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
3 000 000 |
|
Egyéb működési célú kiadások |
49 590 227 |
||
|
Működési célú bevételek |
582 596 253 |
Működési célú kiadások |
613 805 488 |
|
Felhalm.c.tám.áht-n belülről |
255 729 032 |
Beruházások |
27 275 144 |
|
Felhalmozási egyéb bevételek |
2 000 000 |
Felújítások |
241 729 536 |
|
Felhalmozási célú átvett pénzeszk. |
0 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
200 290 |
|
Felhalmozási célú bevételek |
257 729 032 |
Felhalmozási célú kiadások |
269 204 970 |
|
Költségvetési bevételek |
840 325 285 |
Költségvetési kiadások |
883 010 458 |
|
Belföldi finanszírozás bevételei |
55 878 196 |
Belföldi finanszírozás kiadásai |
13 193 023 |
|
Külföldi finanszírozás bevételei |
0 |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
0 |
|
Adóssághoz nem kapcs.szárm.ügyletek bevét. |
0 |
Adóssághoz nem kapcs.szárm.ügyletek kiad. |
0 |
|
Váltókiadások |
0 |
||
|
Finanszírozási bevételek |
55 878 196 |
Finanszírozási kiadások |
13 193 023 |
|
BEVÉTELEK |
896 203 481 |
KIADÁSOK |
896 203 481 |
6. melléklet a 3/2025. (III. 11.) önkormányzati rendelethez8
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Önkormányzat bevételei feladattípusonként |
||||||||||
|
Ft |
||||||||||
|
Megnevezés |
2025. évi eredeti előirányzat |
|||||||||
|
Műk.célú tám áht-n belül |
Közhatal- mi bevételek |
Működési egyéb bevételek |
Működési célú átvett péneszk. |
Felhalm.c. tám.áht-n belülről |
Felhalmo- zási egyéb bevételek |
Felhalm.c. átvett pénzeszk. |
Finanszí- rozási bevételek |
Összesen |
||
|
B1 |
B3 |
B4 |
B6 |
B2 |
B5 |
B7 |
B8 |
|||
|
Állami |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Kötelező |
447 958 957 |
112 400 000 |
13 490 942 |
0 |
255 729 032 |
2 000 000 |
0 |
54 352 075 |
885 931 006 |
|
|
Önként vállalt |
0 |
0 |
250 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
250 000 |
|
|
ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEK |
447 958 957 |
112 400 000 |
13 740 942 |
0 |
255 729 032 |
2 000 000 |
0 |
54 352 075 |
886 181 006 |
|
|
Állami |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Kötelező |
0 |
0 |
5 915 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
713 930 |
6 628 930 |
|
|
Önként vállalt |
0 |
0 |
300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
300 000 |
|
|
HIVATAL BEVÉTELEK |
0 |
0 |
6 215 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
713 930 |
6 928 930 |
|
|
Állami |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Kötelező |
0 |
0 |
2 041 354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
812 191 |
2 853 545 |
|
|
Önként vállalt |
0 |
0 |
240 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
240 000 |
|
|
ÓVODA BEVÉTELEK |
0 |
0 |
2 281 354 |
0 |
0 |
0 |
0 |
812 191 |
3 093 545 |
|
|
ÖNKORM. BEV. ÖSSZESEN |
447 958 957 |
112 400 000 |
22 237 296 |
0 |
255 729 032 |
2 000 000 |
0 |
55 878 196 |
896 203 481 |
|
|
Önkormányzat kiadásai feladattípusonként |
||||||||||
|
Ft |
||||||||||
|
Megnevezés |
2025. évi eredeti előirányzat |
|||||||||
|
Személyi juttatás |
M.adókat terh. jár. és szoc. hozzáj. adó |
Dologi kiadások |
Ellátottak pénzb.jutt. |
Egyéb működési célú kiadások |
Beruhá- zások |
Felújítá- sok |
Egyéb felhalm. célú kiadások |
Finanszí- rozási kiadások |
Összesen |
|
|
K1 |
K2 |
K3 |
K4 |
K5 |
K6 |
K7 |
K8 |
K9 |
||
|
Állami |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Kötelező |
66 725 807 |
6 972 929 |
126 840 952 |
3 000 000 |
49 590 227 |
14 681 644 |
241 729 536 |
200 290 |
13 193 023 |
522 934 408 |
|
Önként vállalt |
0 |
0 |
250 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
250 000 |
|
ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSOK |
66 725 807 |
6 972 929 |
127 090 952 |
3 000 000 |
49 590 227 |
14 681 644 |
241 729 536 |
200 290 |
13 193 023 |
523 184 408 |
|
Állami |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Kötelező |
120 364 660 |
15 122 331 |
22 138 058 |
0 |
0 |
4 275 000 |
0 |
0 |
0 |
161 900 049 |
|
Önként vállalt |
0 |
0 |
300 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
300 000 |
|
HIVATAL KIADÁSOK |
120 364 660 |
15 122 331 |
22 438 058 |
0 |
0 |
4 275 000 |
0 |
0 |
0 |
162 200 049 |
|
Állami |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Kötelező |
132 825 443 |
14 464 657 |
54 970 424 |
0 |
0 |
8 318 500 |
0 |
0 |
0 |
210 579 024 |
|
Önként vállalt |
0 |
0 |
240 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
240 000 |
|
ÓVODA KIADÁSOK |
132 825 443 |
14 464 657 |
55 210 424 |
0 |
0 |
8 318 500 |
0 |
0 |
0 |
210 819 024 |
|
ÖNKORM. KIAD. ÖSSZESEN |
319 915 910 |
36 559 917 |
204 739 434 |
3 000 000 |
49 590 227 |
27 275 144 |
241 729 536 |
200 290 |
13 193 023 |
896 203 481 |
7. melléklet a 3/2025. (III. 11.) önkormányzati rendelethez9
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
|||
|---|---|---|---|
|
Önkormányzat támogatásértékű kiadások, pénzeszközátadások |
|||
|
Ft |
|||
|
Megnevezés |
Rovat száma |
2025. évi eredeti előirányzat |
|
|
Önkormányzat |
|||
|
I. MŰKÖDÉSI CÉLÚ TÁMOGATÁSOK |
|||
|
1. |
Nemzetközi kötelezettségek |
K501 |
0 |
|
2. |
Elvonások és befizetések |
K502 |
0 |
|
3. |
Műk.célú gar.-és kezességvállalásból szárm.kifiz.áht-n belül |
K503 |
0 |
|
4. |
Műk.célú visszatérítendő támogatások,kölcs.nyújtása áht-n belül |
K504 |
0 |
|
5. |
Műk.célú visszatérítendő tám.,kölcs.törlesztése áht-n belül |
K505 |
0 |
|
6. |
Egyéb működési célú támaogatások államháztartáson belülre |
K506 |
10 765 850 |
|
1. |
KDV Hulladékgazdálkodási társulás |
274 500 |
|
|
2. |
Területfejlesztési Tanács |
82 350 |
|
|
3. |
Szent László Völgye Kistérségi Társulás / Családsegítő műk. Hj |
8 659 000 |
|
|
4. |
BURSA Hungarica ösztöndíj támogatás / Nemzeti Kulturális Tám.k |
1 200 000 |
|
|
5. |
Szent László Völgye Segítő Szolgálat / táboroztatás |
150 000 |
|
|
6. |
Felcsút Község Önkormányzata bölcsődei hozzájárulás |
400 000 |
|
|
7. |
Műk.célú gar.-és kezességvállalásból szárm.kifiz.áht-n kívülre |
K507 |
0 |
|
8. |
Műk.célú visszatérítendő tám.,kölcs.nyújtása áht-n kívülre |
K508 |
0 |
|
9. |
Árkiegészítések, ártámogatások |
K509 |
0 |
|
10. |
Kamattámogatások |
K510 |
0 |
|
11. |
Egyéb működési célú támaogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
10 855 680 |
|
1. |
Váli Polgárőr Egyesület |
500 000 |
|
|
2. |
Váli Önkormányzati Tűzoltóság |
5 000 000 |
|
|
3. |
Völgy Vidék Közösség |
55 680 |
|
|
4. |
Tabajdi Református Egyházközösség / Bölcsőde |
1 200 000 |
|
|
5. |
"Szülőföldem Vál" Alapítvány - KarneVál és karácsonyi rend. |
700 000 |
|
|
6. |
Rákóczi Szövetség |
50 000 |
|
|
7. |
Váli Tűzoltó Egyesület |
1 000 000 |
|
|
8. |
VÉKA Egyesület |
1 000 000 |
|
|
9. |
A Váli Gyermekek Jövője Alapítvány |
400 000 |
|
|
10. |
Vál Községi Sportbarátok Egyesülete |
350 000 |
|
|
11. |
A sikeres csapatjátékokért Alapítvány |
600 000 |
|
|
12. |
0 |
||
|
Működési célú támogatások |
21 621 530 |
||
|
II. FELHALMOZÁSI CÉLÚ TÁMOGATÁSOK |
|||
|
1. |
Felhalm.célú gar.-és kez.vállalásból szárm.kifiz.áht-n belülre |
K81 |
0 |
|
2. |
Felhalm.célú visszatérítendő tám.,kölcs.nyújtása áht-n belülre |
K82 |
0 |
|
3. |
Felhalm.célú visszatérítendő tám.,kölcs.törlesztése áht-n belülre |
K83 |
0 |
|
4. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre |
K84 |
100 290 |
|
1. |
Damjanich utca járdafelújítás pályázati visszafizetés |
290 |
|
|
2. |
Pákozd Nagyközség Önkormányzata Rendőrségi drónvásárlás |
100 000 |
|
|
5. |
Felhalm.célú gar.-és kez.vállalásból szárm.kifiz.áht-n kívülre |
K85 |
0 |
|
6. |
Felhalm.célú visszatérítendő tám.,kölcs.nyújtása áht-n kívülre |
K86 |
0 |
|
7. |
Lakástámogatás |
K87 |
0 |
|
8. |
Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak |
K88 |
0 |
|
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáso kívülre |
K89 |
100 000 |
|
|
1. |
Csontvelő Transzplantáció Alapítvány |
50 000 |
|
|
2. |
Medicopter Alapítvány |
50 000 |
|
|
Felhalmozási célú támogatások |
200 290 |
||
|
I.+II. KIADÁSOK ÖSSZESEN |
21 821 820 |
||
8. melléklet a 3/2025. (III. 11.) önkormányzati rendelethez10
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
|
Felhalmozási kiadások |
||||||
|
Ft |
||||||
|
Megnevezés |
Rovat száma |
2025. évi eredeti előirányzat |
||||
|
Önkormányzat |
||||||
|
1. |
Beruházási kiadások |
|||||
|
1. |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
295 000 |
|||
|
1. |
Vagyoni értékű jogok vásárlása |
0 |
||||
|
2. |
Szellemi termékek vásárlása |
295 000 |
||||
|
1. |
Weboldal fejlesztése |
295 000 |
||||
|
2. |
Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok besz,lét. |
K62 |
0 |
|||
|
1. |
Földterületek vásárlása |
0 |
||||
|
2. |
Telkek vásárlása |
0 |
||||
|
1. |
0 |
|||||
|
3. |
Épületek vásárlása, létesítése |
0 |
||||
|
1. |
0 |
|||||
|
2. |
0 |
|||||
|
3. |
0 |
|||||
|
4. |
Egyéb építmények vásárlása, létesítése |
0 |
||||
|
1. |
0 |
|||||
|
3. |
Informatikai eszközök beszerzése, lét.Hivatal és Óvoda |
K63 |
220 000 |
|||
|
4. |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
21 252 751 |
|||
|
1. |
Ügyvitel- és számítástechnikai eszközök vás. |
0 |
||||
|
2. |
Egyéb gépek, berendezések és felszerelések vás. |
21 252 751 |
||||
|
1. |
Vajda utcai óvoda irodakonténer |
5 570 000 |
||||
|
2. |
Vajda utcai óvoda kisértékű eszközök |
760 000 |
||||
|
3. |
Hivatal kisértékű eszközök |
1 455 526 |
||||
|
4. |
Hivatal bútor |
2 144 474 |
||||
|
5. |
Önkormányzat kamerarendszer |
10 748 031 |
||||
|
6. |
Önkormányzat kisértékű eszközök |
574 720 |
||||
|
3. |
Képzőművészeti alkotások vásárlása |
0 |
||||
|
4. |
Hangszerek vásárlása |
0 |
||||
|
5. |
Járművek vásárlása |
0 |
||||
|
5. |
Részesedések beszerzése |
K65 |
0 |
|||
|
6. |
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
0 |
|||
|
Beruházási kiadások |
21 767 751 |
|||||
|
7. |
Beruházási célú előzetesen felszámított áfa |
5 507 393 |
||||
|
Beruházási kiadások összesen |
K6 |
27 275 144 |
||||
|
2. |
Felújítási kiadások |
|||||
|
1. |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
190 235 107 |
|||
|
1. |
Épületek felújítása |
0 |
||||
|
1. |
0 |
|||||
|
2. |
0 |
|||||
|
2. |
Egyéb építmények felújítása |
190 235 107 |
||||
|
1. |
MFP Damjanich utca járdaépítés |
7 969 301 |
||||
|
2. |
Belterületi utak fejlesztése pályázat / Petőfi utca |
182 265 806 |
||||
|
3. |
0 |
|||||
|
2. |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
0 |
|||
|
1. |
0 |
|||||
|
3. |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
0 |
|||
|
Felújítási kiadások |
190 235 107 |
|||||
|
4. |
Felújítási célú előzetesen felszámított áfa |
K74 |
51 494 429 |
|||
|
Felújítási kiadások összesen |
K7 |
241 729 536 |
||||
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
269 004 680 |
|||||
9. melléklet a 3/2025. (III. 11.) önkormányzati rendelethez11
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
|
Tartalékok előirányzatai |
||||||
|
Ft |
||||||
|
Megnevezés |
Rovat száma |
2025. évi eredeti előirányzat |
||||
|
Fejezeti és ált. tartalékok elsz. |
||||||
|
1. |
Általános tartalék |
0 |
||||
|
2. |
Céltartalékok |
|||||
|
1. |
Működési célú céltartalékok |
|||||
|
1. |
Vál Község Önkormányzat céltartalékai |
0 |
||||
|
1. |
0 |
|||||
|
2. |
0 |
|||||
|
3. |
0 |
|||||
|
2. |
Intézményi feladatok céltartalékai |
0 |
||||
|
1. |
||||||
|
Működési célú céltartalékok összesen |
0 |
|||||
|
2. |
Felhalmozási célú céltartalékok |
|||||
|
1. |
Vál Község Önkormányzat céltartalékai |
0 |
||||
|
1. |
||||||
|
2. |
Intézményi feladatok céltartalékai |
0 |
||||
|
1. |
||||||
|
Felhalmozási célú céltartalékok összesen |
0 |
|||||
|
Önkormányzat céltartalékai összesen |
0 |
|||||
|
Intézményi feladatok céltartalékai összesen |
0 |
|||||
|
Céltartalékok összesen |
0 |
|||||
|
TARTALÉKOK ÖSSZESEN |
K513 |
0 |
||||
10. melléklet a 3/2025. (III. 11.) önkormányzati rendelethez12
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
||||
|
Létszám előirányzatok |
||||
|
Megnevezés |
2025. évi engedélyezett létszám |
Összesen |
||
|
Önkor-mányzat |
Önk. Hivatal |
Óvoda |
||
|
Köztisztviselők |
- |
15,00 |
- |
15,00 |
|
Eü.szolgálati jogviszony |
- |
- |
- |
- |
|
Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony |
- |
- |
17,00 |
17,00 |
|
Munka törvénykönyve alá tart. |
3,80 |
- |
- |
3,80 |
|
Közfoglalkoztatottak |
9,00 |
- |
- |
9,00 |
|
12,80 |
15,00 |
17,00 |
44,80 |
|
11. melléklet a 3/2025. (III. 11.) önkormányzati rendelethez13
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
|||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Több éves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségek |
|||||||||
|
Ft |
|||||||||
|
Kötelezettség jogcíme |
Köt. váll. |
2025. év elötti kifizetés |
Összesen |
||||||
|
2025. év |
2026. év |
2027. év |
2028. év |
2029. év |
|||||
|
Működési célú hiteltörlesztés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
1. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
2. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
Felhalmozási célú hiteltörlesztés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
1. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
2. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
Kezességvállalás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
1. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
2. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
3. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
Egyéb feladatok: |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
1. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
Összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
12. melléklet a 3/2025. (III. 11.) önkormányzati rendelethez14
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
|||||||||||||
|
Pályázatokkal kapcsolatos bevételek és kiadások |
|||||||||||||
|
Ft |
|||||||||||||
|
Megnevezés |
Bevételek |
Kiadások |
|||||||||||
|
Int. műk. bev. |
Int. felh. bev. |
Támog. ért. bev. |
Összesen |
Személyi jutt. |
Szoc. hozzáj. adó |
Dologi kiad. |
Egyéb folyó kiad. |
Támog. ért. kiad. |
Felhalm. |
Összesen |
|||
|
1. |
Magyar Falu Program-Damjanich u. járdaépítés |
480 710 |
0 |
9 994 302 |
10 475 012 |
0 |
0 |
381 000 |
0 |
0 |
10 094 012 |
10 475 012 |
|
|
2. |
NHKV-Illegális hulladék felszámolása |
51 |
0 |
10 566 603 |
10 566 654 |
0 |
0 |
10 566 654 |
0 |
0 |
0 |
10 566 654 |
|
|
3. |
Bethlen Gábor Alap-testvértelepülési pályázat |
29 550 |
0 |
2 000 000 |
2 029 550 |
0 |
0 |
2 029 550 |
0 |
0 |
0 |
2 029 550 |
|
|
4. |
Versenyképes Járások Program/kamerarendszer |
0 |
0 |
13 649 999 |
13 649 999 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 649 999 |
13 649 999 |
|
|
5. |
Magyar Falu Program-Vajda utca játszótér |
0 |
0 |
5 999 999 |
5 999 999 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5 999 999 |
5 999 999 |
|
|
6. |
Szociális tűzifa |
877 800 |
0 |
1 866 900 |
2 744 700 |
0 |
0 |
2 744 700 |
0 |
0 |
0 |
2 744 700 |
|
|
7. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
8. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
|
Összesen |
1 388 111 |
0 |
44 077 803 |
45 465 914 |
0 |
0 |
15 721 904 |
0 |
0 |
29 744 010 |
45 465 914 |
||
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. évi Európai Uniós támogatási programjai - Nyertes pályázatok |
|||||||||||||
|
Ft |
Ft |
||||||||||||
|
Ssz. |
Pályázati |
Pályázat címe |
Pályázat |
Megítélt támogatás |
Támogatáshoz biztosított önrész |
Megjegyzés |
|||||||
|
1. |
Belterületi utak fejlesztése |
Vál, Petőfi Sándor utca fejlesztése |
TOP_PLUSZ-1.2.3.-21 |
236 079 034 |
0 |
7.215.129Ft előleg érkezett |
|||||||
|
2. |
|||||||||||||
|
3. |
0 |
0 |
|||||||||||
13. melléklet a 3/2025. (III. 11.) önkormányzati rendelethez15
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
||
|---|---|---|
|
Kimutatás a 2025. évre tervezett közvetett támogatásokról |
||
|
Ft |
||
|
Megnevezés |
Közvetett támogatás tervezett összege |
|
|
1. |
Adóelengedések, mentességek |
1 080 600 |
|
- építményadó Htv 13. § b) alapján kizárólag orvosi tev-re használt helyiség |
48 600 |
|
|
- építményadó Htv 13. § h) alapján kiz.állattartásra, növ.termesztésre haszn.ingatlan |
1 032 000 |
|
|
- pótlék, bírság |
0 |
|
|
2. |
Adókedvezmények iparűzési adónál |
0 |
|
3. |
egyéb közvetett támogatások: |
1 921 200 |
|
- ellátottak térítési díjának méltányossági alapon történő elengedése |
0 |
|
|
- lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedése |
0 |
|
|
- helyiségek,eszközök hasznosításából szárm.bevételből nyújtott kedv., mentesség |
1 921 200 |
|
|
- egyéb nyújtott kedvezmény, vagy kölcsön elengedésének összege |
0 |
|
|
Összesen |
3 001 800 |
|
14. melléklet a 3/2025. (III. 11.) önkormányzati rendelethez16
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
|||||||||||||
|
Előirányzat-felhasználási ütemterv Vál Község Önkormányzat |
|||||||||||||
|
Ft |
|||||||||||||
|
2025. évi eredeti előirányzat |
|||||||||||||
|
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Aug. |
Szept. |
Október |
November |
December |
Összesen |
|
|
Műk.célú tám.áht-n belülről |
48 865 319 |
31 970 510 |
34 363 206 |
39 608 446 |
33 754 804 |
32 614 383 |
38 345 995 |
36 790 843 |
35 674 010 |
38 144 189 |
38 000 000 |
39 827 252 |
447 958 957 |
|
Közhatalmi bevételek |
462 702 |
209 305 |
39 500 016 |
3 689 056 |
9 906 215 |
5 400 003 |
12 322 439 |
909 213 |
29 560 634 |
8 259 540 |
800 000 |
1 380 877 |
112 400 000 |
|
Működési egyéb bevételek |
1 097 799 |
1 354 863 |
1 182 522 |
1 196 557 |
1 098 550 |
1 893 972 |
730 185 |
399 933 |
416 521 |
1 470 562 |
1 200 000 |
1 699 478 |
13 740 942 |
|
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalm.c.tám.áht-n belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 215 128 |
13 649 999 |
228 863 905 |
255 729 032 |
|
Felhalmozási egyéb bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
|
Felhalmozási célú átvett pénzeszk. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási bevételek |
54 352 075 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
54 352 075 |
|
Finanszírozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
BEVÉTELEK |
104 777 895 |
33 534 678 |
75 045 744 |
44 494 059 |
44 759 569 |
39 908 358 |
51 398 619 |
40 099 989 |
65 651 165 |
61 089 419 |
53 649 999 |
271 771 512 |
886 181 006 |
|
Személyi juttatások |
7 084 161 |
5 454 551 |
5 461 590 |
5 103 048 |
5 396 026 |
5 290 882 |
5 722 990 |
5 861 995 |
5 544 927 |
5 719 379 |
5 500 000 |
4 586 258 |
66 725 807 |
|
Munkaadót terhelő járulékok |
832 889 |
556 222 |
548 435 |
704 888 |
616 218 |
534 871 |
618 366 |
788 884 |
593 026 |
659 068 |
300 000 |
220 062 |
6 972 929 |
|
Dologi kiadások |
6 001 436 |
7 102 126 |
18 509 417 |
9 066 790 |
9 718 645 |
6 232 451 |
10 482 070 |
6 996 224 |
9 236 417 |
11 469 740 |
15 000 000 |
17 275 636 |
127 090 952 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatása |
236 300 |
90 000 |
224 565 |
239 800 |
90 000 |
133 500 |
178 000 |
93 000 |
301 500 |
259 000 |
500 000 |
654 335 |
3 000 000 |
|
Egyéb működési célú kiadások |
1 200 000 |
782 350 |
2 166 000 |
2 996 500 |
1 972 000 |
872 000 |
672 000 |
1 272 000 |
2 322 000 |
0 |
0 |
35 335 377 |
49 590 227 |
|
Beruházások |
40 000 |
0 |
134 900 |
374 650 |
0 |
0 |
0 |
482 095 |
137 000 |
0 |
0 |
13 512 999 |
14 681 644 |
|
Felújítások |
0 |
0 |
10 094 012 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
231 635 524 |
241 729 536 |
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
50 000 |
0 |
50 000 |
290 |
0 |
0 |
100 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
200 290 |
|
Finanszírozási kiadások |
13 193 023 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 193 023 |
|
Finanszírozási kiadások |
21 104 144 |
24 981 351 |
27 646 723 |
27 853 866 |
31 152 007 |
27 473 993 |
38 935 600 |
26 010 705 |
28 611 910 |
32 918 327 |
35 550 000 |
40 757 972 |
362 996 598 |
|
KIADÁSOK |
49 741 953 |
38 966 600 |
64 835 642 |
46 339 832 |
48 944 896 |
40 537 697 |
56 709 026 |
41 504 903 |
46 746 780 |
51 025 514 |
56 850 000 |
343 978 163 |
886 181 006 |
1. Előirányzat-felhasználási ütemterv Váli Közös Önkormányzati Hivatal
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
|||||||||||||
|
Előirányzat-felhasználási ütemterv Váli Közös Önkormányzati Hivatal |
|||||||||||||
|
Ft |
|||||||||||||
|
2025. évi eredeti előirányzat |
|||||||||||||
|
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Aug. |
Szept. |
Október |
November |
December |
Összesen |
|
|
Műk.célú tám.áht-n belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Működési egyéb bevételek |
1 181 |
25 000 |
946 |
143 623 |
73 137 |
82 190 |
72 089 |
39 346 |
37 404 |
46 137 |
50 000 |
5 643 947 |
6 215 000 |
|
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalm.c.tám.áht-n belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalmozási egyéb bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalmozási célú átvett pénzeszk. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási bevételek |
713 930 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
713 930 |
|
Finanszírozási bevételek |
11 056 722 |
11 159 616 |
12 618 522 |
12 370 441 |
16 605 002 |
11 837 398 |
13 116 182 |
13 188 129 |
15 898 640 |
14 367 174 |
13 350 000 |
9 703 293 |
155 271 119 |
|
BEVÉTELEK |
11 771 833 |
11 184 616 |
12 619 468 |
12 514 064 |
16 678 139 |
11 919 588 |
13 188 271 |
13 227 475 |
15 936 044 |
14 413 311 |
13 400 000 |
15 347 240 |
162 200 049 |
|
Személyi juttatások |
8 945 459 |
7 739 867 |
9 941 351 |
9 274 254 |
10 918 485 |
9 534 413 |
9 342 927 |
10 746 424 |
11 408 895 |
10 995 888 |
10 500 000 |
11 016 697 |
120 364 660 |
|
Munkaadót terhelő járulékok |
1 176 317 |
917 636 |
1 178 510 |
1 096 304 |
1 515 381 |
1 129 992 |
1 105 652 |
1 375 621 |
1 342 481 |
1 533 052 |
1 400 000 |
1 351 385 |
15 122 331 |
|
Dologi kiadások |
1 650 057 |
2 527 113 |
1 499 607 |
2 143 506 |
1 794 573 |
1 255 183 |
1 712 732 |
1 065 431 |
2 621 778 |
1 785 181 |
1 500 000 |
2 882 897 |
22 438 058 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Beruházások |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 449 700 |
0 |
1 026 960 |
39 999 |
562 890 |
99 190 |
0 |
96 261 |
4 275 000 |
|
Felújítások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
KIADÁSOK |
11 771 833 |
11 184 616 |
12 619 468 |
12 514 064 |
16 678 139 |
11 919 588 |
13 188 271 |
13 227 475 |
15 936 044 |
14 413 311 |
13 400 000 |
15 347 240 |
162 200 049 |
2. Előirányzat-felhasználási ütemterv Váli Mesevölgy Óvoda
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
|||||||||||||
|
Előirányzat-felhasználási ütemterv Váli Mesevölgy Óvoda |
|||||||||||||
|
Ft |
|||||||||||||
|
2025. évi eredeti előirányzat |
|||||||||||||
|
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Aug. |
Szept. |
Október |
November |
December |
Összesen |
|
|
Műk.célú tám.áht-n belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Működési egyéb bevételek |
119 534 |
140 091 |
158 571 |
219 506 |
175 073 |
138 341 |
159 895 |
111 185 |
4 405 |
235 733 |
200 000 |
119 020 |
1 781 354 |
|
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
500 000 |
|
Felhalm.c.tám.áht-n belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalmozási egyéb bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalmozási célú átvett pénzeszk. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási bevételek |
812 191 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
812 191 |
|
Finanszírozási bevételek |
10 047 422 |
13 821 735 |
15 028 201 |
15 483 425 |
14 547 005 |
15 636 595 |
25 819 418 |
12 822 576 |
12 713 270 |
18 551 153 |
22 200 000 |
31 054 679 |
207 725 479 |
|
BEVÉTELEK |
10 979 147 |
14 461 826 |
15 186 772 |
15 702 931 |
14 722 078 |
15 774 936 |
25 979 313 |
12 933 761 |
12 717 675 |
18 786 886 |
22 400 000 |
31 173 699 |
210 819 024 |
|
Személyi juttatások |
8 786 843 |
10 120 238 |
9 695 736 |
10 259 949 |
10 405 098 |
10 304 211 |
14 336 573 |
10 528 944 |
9 911 628 |
11 662 677 |
11 600 000 |
15 213 546 |
132 825 443 |
|
Munkaadót terhelő járulékok |
910 953 |
1 036 733 |
1 019 864 |
1 156 758 |
1 079 473 |
1 072 340 |
1 610 056 |
1 093 639 |
1 121 414 |
1 344 027 |
1 300 000 |
1 719 400 |
14 464 657 |
|
Dologi kiadások |
1 281 351 |
3 304 855 |
4 471 172 |
4 286 224 |
3 237 507 |
4 398 385 |
2 958 784 |
1 311 178 |
1 684 633 |
5 536 361 |
9 000 000 |
13 739 974 |
55 210 424 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Beruházások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
7 073 900 |
0 |
0 |
243 821 |
500 000 |
500 779 |
8 318 500 |
|
Felújítások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
KIADÁSOK |
10 979 147 |
14 461 826 |
15 186 772 |
15 702 931 |
14 722 078 |
15 774 936 |
25 979 313 |
12 933 761 |
12 717 675 |
18 786 886 |
22 400 000 |
31 173 699 |
210 819 024 |
3. Előirányzat-felhasználási ütemterv
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
|||||||||||||
|
Előirányzat-felhasználási ütemterv |
|||||||||||||
|
Ft |
|||||||||||||
|
2025. évi eredeti előirányzat |
|||||||||||||
|
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Aug. |
Szept. |
Október |
November |
December |
Összesen |
|
|
Műk.célú tám.áht-n belülről |
48 865 319 |
31 970 510 |
34 363 206 |
39 608 446 |
33 754 804 |
32 614 383 |
38 345 995 |
36 790 843 |
35 674 010 |
38 144 189 |
38 000 000 |
39 827 252 |
447 958 957 |
|
Közhatalmi bevételek |
462 702 |
209 305 |
39 500 016 |
3 689 056 |
9 906 215 |
5 400 003 |
12 322 439 |
909 213 |
29 560 634 |
8 259 540 |
800 000 |
1 380 877 |
112 400 000 |
|
Működési egyéb bevételek |
1 218 514 |
1 519 954 |
1 342 039 |
1 559 686 |
1 346 760 |
2 114 503 |
962 169 |
550 464 |
458 330 |
1 752 432 |
1 450 000 |
7 462 445 |
21 737 296 |
|
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
500 000 |
|
Felhalm.c.tám.áht-n belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 215 128 |
13 649 999 |
228 863 905 |
255 729 032 |
|
Felhalmozási egyéb bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
|
Felhalmozási célú átvett pénzeszk. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási bevételek |
55 878 196 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
55 878 196 |
|
Finanszírozási bevételek |
21 104 144 |
24 981 351 |
27 646 723 |
27 853 866 |
31 152 007 |
27 473 993 |
38 935 600 |
26 010 705 |
28 611 910 |
32 918 327 |
35 550 000 |
40 757 972 |
362 996 598 |
|
BEVÉTELEK |
127 528 875 |
59 181 120 |
102 851 984 |
72 711 054 |
76 159 786 |
67 602 882 |
90 566 203 |
66 261 225 |
94 304 884 |
94 289 616 |
89 449 999 |
318 292 451 |
1 259 200 079 |
|
Személyi juttatások |
24 816 463 |
23 314 656 |
25 098 677 |
24 637 251 |
26 719 609 |
25 129 506 |
29 402 490 |
27 137 363 |
26 865 450 |
28 377 944 |
27 600 000 |
30 816 501 |
319 915 910 |
|
Munkaadót terhelő járulékok |
2 920 159 |
2 510 591 |
2 746 809 |
2 957 950 |
3 211 072 |
2 737 203 |
3 334 074 |
3 258 144 |
3 056 921 |
3 536 147 |
3 000 000 |
3 290 847 |
36 559 917 |
|
Dologi kiadások |
8 932 844 |
12 934 094 |
24 480 196 |
15 496 520 |
14 750 725 |
11 886 019 |
15 153 586 |
9 372 833 |
13 542 828 |
18 791 282 |
25 500 000 |
33 898 507 |
204 739 434 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatása |
236 300 |
90 000 |
224 565 |
239 800 |
90 000 |
133 500 |
178 000 |
93 000 |
301 500 |
259 000 |
500 000 |
654 335 |
3 000 000 |
|
Egyéb működési célú kiadások |
1 200 000 |
782 350 |
2 166 000 |
2 996 500 |
1 972 000 |
872 000 |
672 000 |
1 272 000 |
2 322 000 |
0 |
0 |
35 335 377 |
49 590 227 |
|
Beruházások |
40 000 |
0 |
134 900 |
374 650 |
2 449 700 |
0 |
8 100 860 |
522 094 |
699 890 |
343 011 |
500 000 |
14 110 039 |
27 275 144 |
|
Felújítások |
0 |
0 |
10 094 012 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
231 635 524 |
241 729 536 |
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
50 000 |
0 |
50 000 |
290 |
0 |
0 |
100 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
200 290 |
|
Finanszírozási kiadások |
13 193 023 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 193 023 |
|
Finanszírozási kiadások |
21 104 144 |
24 981 351 |
27 646 723 |
27 853 866 |
31 152 007 |
27 473 993 |
38 935 600 |
26 010 705 |
28 611 910 |
32 918 327 |
35 550 000 |
40 757 972 |
362 996 598 |
|
KIADÁSOK |
72 492 933 |
64 613 042 |
92 641 882 |
74 556 827 |
80 345 113 |
68 232 221 |
95 876 610 |
67 666 139 |
75 400 499 |
84 225 711 |
92 650 000 |
390 499 102 |
1 259 200 079 |
15. melléklet a 3/2025. (III. 11.) önkormányzati rendelethez17
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
|||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Likviditási terv Vál Község Önkormányzat |
|||||||||||||
|
Ft |
|||||||||||||
|
2025. évi eredeti előirányzat |
|||||||||||||
|
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Aug. |
Szept. |
Október |
November |
December |
Összesen |
|
|
Nyitó pénzkészlet |
72 700 087 |
127 736 029 |
122 304 107 |
132 514 209 |
130 668 436 |
126 483 109 |
125 853 770 |
120 543 363 |
119 138 449 |
138 042 834 |
148 106 739 |
144 906 738 |
----- |
|
Műk.célú tám.áht-n belülről |
48 865 319 |
31 970 510 |
34 363 206 |
39 608 446 |
33 754 804 |
32 614 383 |
38 345 995 |
36 790 843 |
35 674 010 |
38 144 189 |
38 000 000 |
39 827 252 |
447 958 957 |
|
Közhatalmi bevételek |
462 702 |
209 305 |
39 500 016 |
3 689 056 |
9 906 215 |
5 400 003 |
12 322 439 |
909 213 |
29 560 634 |
8 259 540 |
800 000 |
1 380 877 |
112 400 000 |
|
Működési egyéb bevételek |
1 097 799 |
1 354 863 |
1 182 522 |
1 196 557 |
1 098 550 |
1 893 972 |
730 185 |
399 933 |
416 521 |
1 470 562 |
1 200 000 |
1 699 478 |
13 740 942 |
|
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalm.c.tám.áht-n belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 215 128 |
13 649 999 |
228 863 905 |
255 729 032 |
|
Felhalmozási egyéb bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
|
Felhalmozási célú átvett pénzeszk. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási bevételek |
54 352 075 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
54 352 075 |
|
Finanszírozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
BEVÉTELEK |
177 477 982 |
161 270 707 |
197 349 851 |
177 008 268 |
175 428 005 |
166 391 467 |
177 252 389 |
160 643 352 |
184 789 614 |
199 132 253 |
201 756 738 |
416 678 250 |
886 181 006 |
|
Személyi juttatások |
7 084 161 |
5 454 551 |
5 461 590 |
5 103 048 |
5 396 026 |
5 290 882 |
5 722 990 |
5 861 995 |
5 544 927 |
5 719 379 |
5 500 000 |
4 586 258 |
66 725 807 |
|
Munkaadót terhelő járulékok |
832 889 |
556 222 |
548 435 |
704 888 |
616 218 |
534 871 |
618 366 |
788 884 |
593 026 |
659 068 |
300 000 |
220 062 |
6 972 929 |
|
Dologi kiadások |
6 001 436 |
7 102 126 |
18 509 417 |
9 066 790 |
9 718 645 |
6 232 451 |
10 482 070 |
6 996 224 |
9 236 417 |
11 469 740 |
15 000 000 |
17 275 636 |
127 090 952 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatása |
236 300 |
90 000 |
224 565 |
239 800 |
90 000 |
133 500 |
178 000 |
93 000 |
301 500 |
259 000 |
500 000 |
654 335 |
3 000 000 |
|
Egyéb működési célú kiadások |
1 200 000 |
782 350 |
2 166 000 |
2 996 500 |
1 972 000 |
872 000 |
672 000 |
1 272 000 |
2 322 000 |
0 |
0 |
35 335 377 |
49 590 227 |
|
Beruházások |
40 000 |
0 |
134 900 |
374 650 |
0 |
0 |
0 |
482 095 |
137 000 |
0 |
0 |
13 512 999 |
14 681 644 |
|
Felújítások |
0 |
0 |
10 094 012 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
231 635 524 |
241 729 536 |
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
50 000 |
0 |
50 000 |
290 |
0 |
0 |
100 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
200 290 |
|
Finanszírozási kiadások |
13 193 023 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 193 023 |
|
Finanszírozási kiadások |
21 104 144 |
24 981 351 |
27 646 723 |
27 853 866 |
31 152 007 |
27 473 993 |
38 935 600 |
26 010 705 |
28 611 910 |
32 918 327 |
35 550 000 |
40 757 972 |
362 996 598 |
|
KIADÁSOK |
49 741 953 |
38 966 600 |
64 835 642 |
46 339 832 |
48 944 896 |
40 537 697 |
56 709 026 |
41 504 903 |
46 746 780 |
51 025 514 |
56 850 000 |
343 978 163 |
886 181 006 |
|
EGYENLEG |
127 736 029 |
122 304 107 |
132 514 209 |
130 668 436 |
126 483 109 |
125 853 770 |
120 543 363 |
119 138 449 |
138 042 834 |
148 106 739 |
144 906 738 |
72 700 087 |
----- |
1. Likviditási terv Váli Közös Önkormányzati Hivatal
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
|||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Likviditási terv Váli Közös Önkormányzati Hivatal |
|||||||||||||
|
Ft |
|||||||||||||
|
2025. évi eredeti előirányzat |
|||||||||||||
|
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Aug. |
Szept. |
Október |
November |
December |
Összesen |
|
|
Nyitó pénzkészlet |
607 470 |
607 470 |
607 470 |
607 470 |
607 470 |
607 470 |
607 470 |
607 470 |
607 470 |
607 470 |
607 470 |
607 470 |
----- |
|
Műk.célú tám.áht-n belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Működési egyéb bevételek |
1 181 |
25 000 |
946 |
143 623 |
73 137 |
82 190 |
72 089 |
39 346 |
37 404 |
46 137 |
50 000 |
5 643 947 |
6 215 000 |
|
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalm.c.tám.áht-n belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalmozási egyéb bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalmozási célú átvett pénzeszk. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási bevételek |
713 930 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
713 930 |
|
Finanszírozási bevételek |
11 056 722 |
11 159 616 |
12 618 522 |
12 370 441 |
16 605 002 |
11 837 398 |
13 116 182 |
13 188 129 |
15 898 640 |
14 367 174 |
13 350 000 |
9 703 293 |
155 271 119 |
|
BEVÉTELEK |
12 379 303 |
11 792 086 |
13 226 938 |
13 121 534 |
17 285 609 |
12 527 058 |
13 795 741 |
13 834 945 |
16 543 514 |
15 020 781 |
14 007 470 |
15 954 710 |
162 200 049 |
|
Személyi juttatások |
8 945 459 |
7 739 867 |
9 941 351 |
9 274 254 |
10 918 485 |
9 534 413 |
9 342 927 |
10 746 424 |
11 408 895 |
10 995 888 |
10 500 000 |
11 016 697 |
120 364 660 |
|
Munkaadót terhelő járulékok |
1 176 317 |
917 636 |
1 178 510 |
1 096 304 |
1 515 381 |
1 129 992 |
1 105 652 |
1 375 621 |
1 342 481 |
1 533 052 |
1 400 000 |
1 351 385 |
15 122 331 |
|
Dologi kiadások |
1 650 057 |
2 527 113 |
1 499 607 |
2 143 506 |
1 794 573 |
1 255 183 |
1 712 732 |
1 065 431 |
2 621 778 |
1 785 181 |
1 500 000 |
2 882 897 |
22 438 058 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Beruházások |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 449 700 |
0 |
1 026 960 |
39 999 |
562 890 |
99 190 |
0 |
96 261 |
4 275 000 |
|
Felújítások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
KIADÁSOK |
11 771 833 |
11 184 616 |
12 619 468 |
12 514 064 |
16 678 139 |
11 919 588 |
13 188 271 |
13 227 475 |
15 936 044 |
14 413 311 |
13 400 000 |
15 347 240 |
162 200 049 |
|
EGYENLEG |
607 470 |
607 470 |
607 470 |
607 470 |
607 470 |
607 470 |
607 470 |
607 470 |
607 470 |
607 470 |
607 470 |
607 470 |
----- |
2. Likviditási terv Váli Mesevölgy Óvoda
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
|||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Likviditási terv Váli Mesevölgy Óvoda |
|||||||||||||
|
Ft |
|||||||||||||
|
2025. évi eredeti előirányzat |
|||||||||||||
|
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Aug. |
Szept. |
Október |
November |
December |
Összesen |
|
|
Nyitó pénzkészlet |
564 606 |
564 606 |
564 606 |
564 606 |
564 606 |
564 606 |
564 606 |
564 606 |
564 606 |
564 606 |
564 606 |
564 606 |
----- |
|
Műk.célú tám.áht-n belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Működési egyéb bevételek |
119 534 |
140 091 |
158 571 |
219 506 |
175 073 |
138 341 |
159 895 |
111 185 |
4 405 |
235 733 |
200 000 |
119 020 |
1 781 354 |
|
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
500 000 |
|
Felhalm.c.tám.áht-n belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalmozási egyéb bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Felhalmozási célú átvett pénzeszk. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási bevételek |
812 191 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
812 191 |
|
Finanszírozási bevételek |
10 047 422 |
13 821 735 |
15 028 201 |
15 483 425 |
14 547 005 |
15 636 595 |
25 819 418 |
12 822 576 |
12 713 270 |
18 551 153 |
22 200 000 |
31 054 679 |
207 725 479 |
|
BEVÉTELEK |
11 543 753 |
15 026 432 |
15 751 378 |
16 267 537 |
15 286 684 |
16 339 542 |
26 543 919 |
13 498 367 |
13 282 281 |
19 351 492 |
22 964 606 |
31 738 305 |
210 819 024 |
|
Személyi juttatások |
8 786 843 |
10 120 238 |
9 695 736 |
10 259 949 |
10 405 098 |
10 304 211 |
14 336 573 |
10 528 944 |
9 911 628 |
11 662 677 |
11 600 000 |
15 213 546 |
132 825 443 |
|
Munkaadót terhelő járulékok |
910 953 |
1 036 733 |
1 019 864 |
1 156 758 |
1 079 473 |
1 072 340 |
1 610 056 |
1 093 639 |
1 121 414 |
1 344 027 |
1 300 000 |
1 719 400 |
14 464 657 |
|
Dologi kiadások |
1 281 351 |
3 304 855 |
4 471 172 |
4 286 224 |
3 237 507 |
4 398 385 |
2 958 784 |
1 311 178 |
1 684 633 |
5 536 361 |
9 000 000 |
13 739 974 |
55 210 424 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Beruházások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
7 073 900 |
0 |
0 |
243 821 |
500 000 |
500 779 |
8 318 500 |
|
Felújítások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
KIADÁSOK |
10 979 147 |
14 461 826 |
15 186 772 |
15 702 931 |
14 722 078 |
15 774 936 |
25 979 313 |
12 933 761 |
12 717 675 |
18 786 886 |
22 400 000 |
31 173 699 |
210 819 024 |
|
EGYENLEG |
564 606 |
564 606 |
564 606 |
564 606 |
564 606 |
564 606 |
564 606 |
564 606 |
564 606 |
564 606 |
564 606 |
564 606 |
----- |
3. Likviditási terv
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2025. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE |
|||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Likviditási terv |
|||||||||||||
|
Ft |
|||||||||||||
|
2025. évi eredeti előirányzat |
|||||||||||||
|
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Aug. |
Szept. |
Október |
November |
December |
Összesen |
|
|
Nyitó pénzkészlet |
72 700 087 |
127 736 029 |
122 304 107 |
132 514 209 |
130 668 436 |
126 483 109 |
125 853 770 |
120 543 363 |
119 138 449 |
138 042 834 |
148 106 739 |
144 906 738 |
----- |
|
Műk.célú tám.áht-n belülről |
48 865 319 |
31 970 510 |
34 363 206 |
39 608 446 |
33 754 804 |
32 614 383 |
38 345 995 |
36 790 843 |
35 674 010 |
38 144 189 |
38 000 000 |
39 827 252 |
447 958 957 |
|
Közhatalmi bevételek |
462 702 |
209 305 |
39 500 016 |
3 689 056 |
9 906 215 |
5 400 003 |
12 322 439 |
909 213 |
29 560 634 |
8 259 540 |
800 000 |
1 380 877 |
112 400 000 |
|
Működési egyéb bevételek |
1 218 514 |
1 519 954 |
1 342 039 |
1 559 686 |
1 346 760 |
2 114 503 |
962 169 |
550 464 |
458 330 |
1 752 432 |
1 450 000 |
7 462 445 |
21 737 296 |
|
Működési célú átvett pénzeszközök |
0 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
500 000 |
|
Felhalm.c.tám.áht-n belülről |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 215 128 |
13 649 999 |
228 863 905 |
255 729 032 |
|
Felhalmozási egyéb bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
|
Felhalmozási célú átvett pénzeszk. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
Finanszírozási bevételek |
55 878 196 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
55 878 196 |
|
Finanszírozási bevételek |
21 104 144 |
24 981 351 |
27 646 723 |
27 853 866 |
31 152 007 |
27 473 993 |
38 935 600 |
26 010 705 |
28 611 910 |
32 918 327 |
35 550 000 |
40 757 972 |
362 996 598 |
|
BEVÉTELEK |
200 228 962 |
186 917 149 |
225 156 091 |
205 225 263 |
206 828 222 |
194 085 991 |
216 419 973 |
186 804 588 |
213 443 333 |
232 332 450 |
237 556 738 |
463 199 189 |
1 259 200 079 |
|
Személyi juttatások |
24 816 463 |
23 314 656 |
25 098 677 |
24 637 251 |
26 719 609 |
25 129 506 |
29 402 490 |
27 137 363 |
26 865 450 |
28 377 944 |
27 600 000 |
30 816 501 |
319 915 910 |
|
Munkaadót terhelő járulékok |
2 920 159 |
2 510 591 |
2 746 809 |
2 957 950 |
3 211 072 |
2 737 203 |
3 334 074 |
3 258 144 |
3 056 921 |
3 536 147 |
3 000 000 |
3 290 847 |
36 559 917 |
|
Dologi kiadások |
8 932 844 |
12 934 094 |
24 480 196 |
15 496 520 |
14 750 725 |
11 886 019 |
15 153 586 |
9 372 833 |
13 542 828 |
18 791 282 |
25 500 000 |
33 898 507 |
204 739 434 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatása |
236 300 |
90 000 |
224 565 |
239 800 |
90 000 |
133 500 |
178 000 |
93 000 |
301 500 |
259 000 |
500 000 |
654 335 |
3 000 000 |
|
Egyéb működési célú kiadások |
1 200 000 |
782 350 |
2 166 000 |
2 996 500 |
1 972 000 |
872 000 |
672 000 |
1 272 000 |
2 322 000 |
0 |
0 |
35 335 377 |
49 590 227 |
|
Beruházások |
40 000 |
0 |
134 900 |
374 650 |
2 449 700 |
0 |
8 100 860 |
522 094 |
699 890 |
343 011 |
500 000 |
14 110 039 |
27 275 144 |
|
Felújítások |
0 |
0 |
10 094 012 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
231 635 524 |
241 729 536 |
|
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
50 000 |
0 |
50 000 |
290 |
0 |
0 |
100 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
200 290 |
|
Finanszírozási kiadások |
13 193 023 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 193 023 |
|
Finanszírozási kiadások |
21 104 144 |
24 981 351 |
27 646 723 |
27 853 866 |
31 152 007 |
27 473 993 |
38 935 600 |
26 010 705 |
28 611 910 |
32 918 327 |
35 550 000 |
40 757 972 |
362 996 598 |
|
KIADÁSOK |
72 492 933 |
64 613 042 |
92 641 882 |
74 556 827 |
80 345 113 |
68 232 221 |
95 876 610 |
67 666 139 |
75 400 499 |
84 225 711 |
92 650 000 |
390 499 102 |
1 259 200 079 |
|
EGYENLEG |
127 736 029 |
122 304 107 |
132 514 209 |
130 668 436 |
126 483 109 |
125 853 770 |
120 543 363 |
119 138 449 |
138 042 834 |
148 106 739 |
144 906 738 |
72 700 087 |
----- |
16. melléklet a 3/2025. (III. 11.) önkormányzati rendelethez18
|
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT |
|||
|---|---|---|---|
|
2025. évet követő 3 év várható költségvetése |
|||
|
Ft |
|||
|
Bevétel |
Kiadás |
||
|
Megnevezés |
2026. |
Megnevezés |
2026. |
|
Működési célú bevételek |
460 000 000 |
Működési célú kiadások |
422 000 000 |
|
Felhalmozási célú bevételek |
25 000 000 |
Felhalmozási célú kiadások |
28 000 000 |
|
Finanszírozási bevételek |
0 |
Finanszírozási kiadások |
35 000 000 |
|
BEVÉTELEK |
485 000 000 |
KIADÁSOK |
485 000 000 |
|
Bevétel |
Kiadás |
||
|
Megnevezés |
2027. |
Megnevezés |
2027. |
|
Működési célú bevételek |
500 000 000 |
Működési célú kiadások |
470 000 000 |
|
Felhalmozási célú bevételek |
30 000 000 |
Felhalmozási célú kiadások |
32 000 000 |
|
Finanszírozási bevételek |
0 |
Finanszírozási kiadások |
28 000 000 |
|
BEVÉTELEK |
530 000 000 |
KIADÁSOK |
530 000 000 |
|
Bevétel |
Kiadás |
||
|
Megnevezés |
2828. |
Megnevezés |
2028. |
|
Működési célú bevételek |
600 000 000 |
Működési célú kiadások |
560 000 000 |
|
Felhalmozási célú bevételek |
80 000 000 |
Felhalmozási célú kiadások |
80 000 000 |
|
Finanszírozási bevételek |
0 |
Finanszírozási kiadások |
40 000 000 |
|
BEVÉTELEK |
680 000 000 |
KIADÁSOK |
680 000 000 |
A 2. § (1) bekezdése a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg. A 2. § (1) bekezdése a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (XI. 28.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 2. § (2) bekezdése a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
Az 1. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (XI. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (XI. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (XI. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (XI. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (XI. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (XI. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
A 7. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 7. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (XI. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.
A 8. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 2. § (8) bekezdésével megállapított szöveg. A 8. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (XI. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (XI. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.
A 10. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 2. § (10) bekezdésével megállapított szöveg. A 10. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (XI. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.
A 11. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 2. § (11) bekezdésével megállapított szöveg. A 11. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (XI. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.
A 12. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 2. § (12) bekezdésével megállapított szöveg. A 12. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (XI. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.
A 13. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 2. § (13) bekezdésével megállapított szöveg. A 13. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (XI. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.
A 14. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 2. § (14) bekezdésével megállapított szöveg. A 14. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (XI. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.
A 15. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 2. § (15) bekezdésével megállapított szöveg. A 15. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (XI. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.
A 16. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 2. § (16) bekezdésével megállapított szöveg. A 16. melléklet a Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (XI. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.