Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2025. (II. 21.) önkormányzati rendeletének indokolása

Mór Városi Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről

Hatályos: 2025. 02. 22

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2025. (II. 21.) önkormányzati rendeletének indokolása

2025.02.22.
Mór Városi Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről
Végső előterjesztői indokolás
I. A költségvetés tervezését, gazdálkodását meghatározó jogszabályi környezet
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 24. § (3) bekezdése előírja, hogy a jegyző által elkészített költségvetési rendelet-tervezetet a polgármester február 15-ig nyújtja be a Képviselő-testületnek.
Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 27. § (2) bekezdés alapján a polgármester a Képviselő-testület elé terjeszti a bizottságok által megtárgyalt rendelet-tervezetet, amelyhez csatolja legalább a Pénzügyi Bizottság írásos véleményét.
Mór Városi Önkormányzat jegyzője a költségvetési rendelet-tervezetet a költségvetési szervek vezetőivel egyeztette, annak eredményét írásban rögzítette, mely a 2025. évi költségvetés számszaki mellékletének 7. tájékoztatója.
A költségvetés összeállítását Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC törvény (a továbbiakban: költségvetési törvény) szabályozórendszerére alapoztuk.
II. Kötelező feladatellátás és az ahhoz kapcsolódó állami szerepvállalás
A helyi önkormányzatok működéséhez és ágazati feladatainak ellátásához a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 117. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint nyújtandó támogatások jogcímeit a költségvetési törvény 2. mellékletben és a 3. mellékletében meghatározott jogcím szerint állapítja meg.
A helyi önkormányzatok működéséhez és ágazati feladatok ellátáshoz kapcsolódóan a központi költségvetésből származó források fajlagos összegei a 2024. évi adatokhoz képest magasabbak 145.235 eFt-tal.
Az Önkormányzat és a Hivatal általános működéséhez a költségvetési törvény által biztosított jogcím szerinti - önkormányzati hivatal működési támogatás, településüzemeltetésen belül a zöldterület-gazdálkodás támogatása, a közvilágítás támogatása, a köztemető támogatása, a közutak támogatása, lakott külterületekkel kapcsolatos támogatások, egyéb önkormányzati feladatok, nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítsa - támogatások és kiegészítő támogatások mértéke: 2025. évre a 2025. évi megalapozó felmérés alapján 342 350 538 forint a finanszírozás. Az elmúlt évben 342 582 000 forint kaptunk erre a feladatra.
Az óvodaműködtetési támogatás mértékét a költségvetési törvény 2. melléklete tartalmazza. Az Önkormányzat a 2. mellékletben felsorolt jogcímekből az óvodaműködési támogatás, az óvodában foglalkoztatott pedagógusok átlagbéralapú támogatása, kiegészítő támogatás a pedagógusok és a pedagógus szakképzettséggel rendelkező segítő minősítéséből adódó többletkiadásokhoz, nemzetiségi pótlék jogcímeken nyújtott támogatásokra jogosult, mely összege: 2025. évre a 2025. évi megalapozó felmérés alapján 968 398 384 forint a finanszírozás, amely az elmúlt évhez képest 99 759 000 forinttal több.
Az egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatását tekintve a család- és gyermekjóléti szolgálat, az intézményi gyermekétkeztetés, a szociális étkeztetés, az időkorúak, és demens személyek nappali ellátása és a hajléktalanok ellátása feladatokra 2025. évre a 2025. évi megalapozó felmérés alapján 625 809 725 forint a finanszírozás, amely 41 207 423 forinttal több, mint 2024. évben.
Az önkormányzat kulturális feladatainak támogatására 2025. évre a 2025. évi megalapozó felmérés alapján 29 817 962 forint a finanszírozás, amely 132 780 forinttal kevesebb, mint az elmúlt évben.
Az óvodai feladatok tekintetében (Móri Pitypang Óvoda, Móri Napsugár Óvoda), a 2025. évben az önkormányzatot megillető központi támogatás a 2025. évi megalapozó felmérés alapján 432 217 497 forint. A működési feltételek biztosításához 397 353 493 forint forrást kell biztosítania az önkormányzatnak.
A Móri Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában levő Meseház Óvoda- Bölcsőde tekintetében a móri tagintézmény költségvetési főösszege 268 915 000 Ft, 2025. évre a 2025. évi megalapozó felmérés alapján 192 208 337 forint a finanszírozás, a forrásigény 2025. évre 70 752 663 forint, mert 5 954 000 forint összegű 2024. évi pénzmaradvánnyal számolunk.
Fontos felhívni arra figyelmet, hogy a Móri Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában levő Meseház Óvoda-Bölcsőde költségvetése nem tartalmazza az ingatlan fenntartásával kapcsolatos költségeket, ezen költségek Mór Városi Önkormányzat Ellátó Központja költségvetését terhelik.
Szociális feladatok tekintetében a Szociális Alapszolgáltatási Központ kiadási főösszege 2025. évben 470 203 000 forint. Ehhez kapcsolódó állami forrás pedig 153 152 000 forint, társközségi hozzájárulás 29 870 000 forint, saját bevétel pedig 69 686 000 forint. Az önkormányzati teher 162 312 000 forint, figyelembe véve az 55 183 000 forint összegű maradványt.
Az egyes szociális feladatellátáshoz kapcsolódó fajlagos támogatás összeg emelkedett, viszont a kihasználtsági mutatók az elmúlt 2 év viszonylatában továbbra is változatlannak mondhatók.
A Móri Többcélú Kistérségi Társulás Hajléktalanok Átmeneti Szállása működése kiegyensúlyozottnak tekinthető, a 73 914 000 forint költségvetési főösszeghez 24 124 800 forintot kapunk a központi költségvetésből, a kiegészítés teljes összegben móri forrás (39 892 200 forint az 5 887 000 forint 2024. évi maradványt figyelembe véve)
Bölcsődei feladatok vonatkozásában az elmúlt évben és a tárgyévben az állami szerepvállalás aránya kedvezőbb, 220.777.010 Ft támogatást kapunk, 38.734.000 forinttal szükséges kiegészíteni a központi forrást.
Közművelődési feladatok vonatkozásban - Lamberg-kastély Művelődési Központ, Könyvtár és Muzeális Kiállítóhely - továbbra is minimális az állami forrás (29 817 962 forint), a városnak ez évben az intézmény 253.526 eFt-ba kerül.
Mór Városi Önkormányzat Ellátó Központja működéséhez nem kapcsolódik közvetlenül állami forrás, az étkeztetési feladatokhoz kapunk 183.127.000 Ft-ot, a városnak 94.805.000 Ft-ot kell hozzárendelni a működéshez.
III. Helyi adók
Helyi iparűzési adó
(A helyi iparűzési adóról szóló 27/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelet)
A helyi iparűzési adó tervezésekor mindig nehéz helyzetben vagyunk, mert számtalan, nem számszerűsíthető tényező befolyásolja a várható adóbevételt, amit nem lehet egzakt módon meghatározni.
Információnk szerint legnagyobb adózóink egyike 2024 év során befejezte az iparűzési tevékenységét Móron, ezt is figyelmembe vettük az iparűzési adó bevételi számunk tervezéskor. A társaságnál 2023 áprilisában befejeződött a termelés, három lépcsős csoportos létszámleépítés keretében történt meg a dolgozók elbocsájtása 2023 végéig. A cég tájékoztatása szerint a tulajdonukban lévő üzemeket bérbe adják, így egy csekély iparűzési adóbevétellel számolhatunk esetükben, az említett tevékenység miatt.
2025. évre a kisvállalati adókulcs (KIVA) továbbra is 10 % maradt, ez továbbra is azt eredményezheti, hogy lesz több adózó is, akik a 2024. évi HIPA bevallásukat a – jóval kedvezőbb - adóalap megállapítási móddal nyújtják majd be, amely az iparűzési adó bevétel csökkenésével járhat önkormányzatunk számára.
2024. évben a helyi iparűzési adó teljesülés 2.580.150.596 Ft volt. Mindezeket figyelembe véve terveztük meg 2025. évre 2.450.000.000 Ft összegben a helyi iparűzési adó bevételünket, azzal, hogy ebből 50.000.000 Ft-ot iparűzési adó tartalékba helyeztünk.
Magánszemély kommunális adója
(A magánszemély kommunális adójáról szóló 54/2015. (XII. 2.) önkormányzati rendelet)
2024. évben összesen 4 928 db lakás után került kivetésre ezen adó. Ebből a lakásszámból 724 db volt mentes az adó alól az önkormányzati rendelet szerint. Az adó évi mértéke 3 000 Ft és 9 000 Ft közé esik, övezetenként változóan, illetőleg a lakások m2 nagyságától függően. A legnagyobb adózói kört érintő adónemnél a mértékek változatlanok évek óta.
Minden év elején a Földhivataltól megkért aktuális földkönyvi adatokat összehasonlítjuk az előző évi földkönyvi adatokkal. Ahol tulajdonosváltás, épületfeltüntetés volt, azon adózókat felhívjuk adatbejelentés megtételére.
A 2025. évi adóbevételi tervszámot 18.000.000 Ft-ban határozzuk meg, az alapján, hogy ebben az adónemben nem várható jelentős változás sem pozitív, sem negatív irányban a 2024. évi - 18.507.696 Ft - teljesüléshez képest.
Építményadó
(Az építményadóról szóló 37/2017. (XI. 30.) önkormányzati rendelet)
2020. évben bevezetett adónemről van szó.
A 2024. évi teljesülés 333.115.497 Ft volt.
2024. évben egyik nagy cégünk egy üzemi építménnyel bővült, amely a hatályos adójogszabályok alapján 2025. év január 1-jétől adóztatható, melynek várható összege 4.000.000 Ft körül várható.
A fentiek alapján a 2025. évi adóbevételi tervszám építményadóban 337.000.000 Ft.
Telekadó
Szintén 2020. évben bevezetett adónemről van szó. 2024. évben a teljesülés 10.628.975 Ft volt. Jelen állás szerint nincs tudomásunk jelentős mértékű változásról, így a 2025. évi bevételi tervszám 10.000.000 Ft.
Idegenforgalmi adó
(Az idegenforgalmi adóról szóló 55/2015. (XII. 2.) önkormányzati rendelet)
Az idegenforgalmi adóban az elmúlt években visszaesés volt tapasztalható, a betervezetthez (5 millió Ft) képest elmaradt a 2024. évi teljesülés is (4.134.900 Ft). Vélhetően az is lehetett az oka, hogy az egyik legnagyobb kapacitású szálláshelyünk a téli időszakban zárva volt. Viszont a bornapi rendezvény, a Szent György-heti vigasságok miatt többletbevétellel kalkulálunk, így 2025. évre 5 millió Ft-ot tervezünk be.

VENDÉGÉJSZAKÁK ALAKULÁSA

Megnevezés

2022.

2023.

2024.

adóalap

adóalap

adóalap

(vendégéjszaka)

(vendégéjszaka)

(vendégéjszaka)

1. Vendégéjszakák

24 905

21 495

20 819

2. Htv. 31. § a) pontja alapján mentes vendégéjszakák

2 887

1 894

1 891

3. Htv. 31. § b) c), d), e), f) pontja és Htv. 3/A. § alapján mentes vendégéjszakák

7 624

7 430

7 350

4. Htv. alapján adóköteles vendégéjszakák [1-(2+3)]

14 394

12 171

11 578

5. Önkormányzati döntés alapján mentes vendégéjszakák

0

0

0

6. Számított idegenforgalmi adó (4-5)

14 394

12 171

11 578

7. Önkormányzati döntés alapján kedvezmény

0

0

0

8. Fizetendő idegenforgalmi adó [6-7]

14 394

12 171

11 578

IDEGENFORGALMI ADÓ ALAKULÁSA

Megnevezés

2022.

2023.

2024.

adó

adó

adó

(350 Ft / vendégéjszaka)

(350 Ft / vendégéjszaka)

(350 Ft / vendégéjszaka)

1. Vendégéjszakák

8 716 750

7 523 250

7 286 650

2. Htv. 31. § a) pontja alapján mentes vendégéjszakák

1 010 450

662 900

661 850

3. Htv. 31. § b) c), d), e), f) pontja és Htv. 3/A. § alapján mentes vendégéjszakák

2 668 400

2 600 500

2 572 500

4. Htv. alapján adóköteles vendégéjszakák [1-(2+3)]

5 037 900

4 259 850

4 052 300

5. Önkormányzati döntés alapján mentes vendégéjszakák

0

0

0

6. Számított idegenforgalmi adó (4-5)

5 037 900

4 259 850

4 052 300

7. Önkormányzati döntés alapján kedvezmény

0

0

0

8. Fizetendő idegenforgalmi adó [6-7]

5 037 900

4 259 850

4 052 300

Pótlék/Bírság
(A hatályos adójogszabályok határozzák meg.)
A pótlék/bírságbevétel mértéke nem meghatározható előre, mivel nem tudhatjuk milyen mértékű fizetési késedelembe esnek az adózóink, mennyi önellenőrzési pótlék kerül bevallásra, melyek a bírságszámlán realizálódnak.
A 2025. évi adóbevételi tervszám a korábbi évek teljesülése alapján került meghatározásra 4.000.000 Ft összegben
IV. Mór Városi Önkormányzat 2025. évi költségvetése
Az Önkormányzat költségvetése a jogszabályi előírásoknak megfelelően működési és felhalmozási megbontásban készült, a költséghatékonyság figyelembevételével.
A költségvetés tartalmát az Áht., az Ávr., valamint a helyi igények figyelembe vételével állítottuk össze, ezek alapján tartalmazza: az önkormányzat és költségvetési szerveinek bevételeit és kiadásait kiemelt előirányzatonként, kötelező és nem kötelező feladatok megbontásban, az engedélyezett létszámokat, a működési és felhalmozási mérleget, a költségvetési hiány belső finanszírozási eszközeit, a költségvetés végrehajtásával kapcsolatos hatásköröket, felhatalmazásokat, tartalékokat működési és felhalmozási célú megbontással, fejlesztési terveket feladatonként, továbbá a működési támogatásokat jogcímenként.
Mór Városi Önkormányzat 2025. évi költségvetésének bevételei
Költségvetésünk bevételi főösszege (Mór Városi Önkormányzat összesen) 2025. évben 7 665 687 eFt az 1. mellékletben foglalt részletezettséggel. Főösszegen belül 5 918 597 eFt a költségvetési bevétel, 1 689 036 eFt az előző évi költségvetési maradvány, 58 054 eFt pedig az államháztartáson belüli megelőlegezésből származó finanszírozási bevétel.
Az Önkormányzat működési támogatása
Központi támogatások
A helyi önkormányzatok központi finanszírozása a 2025. évben a korábbi években bevezetett önkormányzati feladatellátáshoz igazodó, feladatalapú támogatási rendszerben történik.
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2 092 789 eFt):
Önkormányzatunkat 2025-ben település működtetése jogcímen 342 350 538 Ft támogatás illeti meg.
A költségvetési törvényben megállapított állami támogatás - azaz óvodaműködési támogatás, szociális- és gyermekjóléti feladatok támogatása, intézményi gyermekétkeztetés támogatás, kulturális feladatok – és kiegészítő támogatások összege 1 750 438 eFt.
Új elem a támogatásunkban a polgármesteri illetményhez és költségtérítéshez nyújtott támogatás, amely 2024. október-december hónapokra és 2025. június hóig összesen 4 633 169 Ft.
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
Ezen előirányzaton a költségvetési működési és kiegészítő támogatások, közfoglalkoztatás központi támogatása és a védőnői szolgálat, ifjúság-egészségügy, háziorvosi alapellátás TB finanszírozása került betervezésre, amely a fenti működési célú támogatásokból 106 441 eFt.
Közhatalmi bevételek
adatok e Ft-ban

Megnevezés

2024. eredeti
előirányzatok

2025. terv
adatok

Magánszemélyek kommunális adója

18 000

18 000

Idegenforgalmi adó

5 000

5 000

Helyi iparűzési adó

2 200 000

2 450 000

Gépjárműadó

0

0

Talajterhelési díj

0

0

Pótlékok, bírságok

4 000

4 000

Építményadó

332 000

337 000

Telekadó

10 000

10 000

Főösszeg

2 569 000

2 824 000

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
Ide kerülnek betervezésre az eredményes fejlesztési tárgyú pályázatokhoz kapcsolódó támogatások.
Felhalmozási bevételek
Itt terveztük meg az ingatlanok értékesítési bevételét (részlettörlesztések várható összege).
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök a köztisztviselői hitel visszatérülését írtuk elő.
Finanszírozási bevételek
Maradvány igénybevétele
2025. évre előző évi maradványként 1 689 036 e Ft-ot hozunk át, ebből működési célú 1 415 507 e Ft. felhalmozási célú 273 529 e Ft. A felhalmozási célú pénzmaradvány a fejlesztési tárgyú pályázatokhoz kapcsolódó folyósított támogatások összegét tartalmazza.
Az államháztartáson belüli megelőlegezés jogcímen betervezett előirányzat a 2025. évi 0. havi nettó- finanszírozás összege.
Mór Városi Önkormányzat 2025. évi költségvetésének kiadásai
Az önkormányzat költségvetési kiadásának főösszege (Mór Városi Önkormányzat összesen) 7 665 687 e Ft.
A működési költségek között került megtervezésre a szolidaritási adó és az iparűzési adó többlet elvonása miatti várható kötelezettség.
Működési kiadások
Személyi juttatások és járulékai
Személyi juttatások tervezése illetmények tekintetében a szakágazati jogszabályi előírások és képviselő-testületi döntések figyelembevételével történt.
Az intézményi dolgozók tekintetében figyelembe vettük a minimálbér és a garantált bérminimum változását, a korábbi és új ágazati pótlékokat, a munkáltatói döntéseken alapuló keresetkiegészítéseket. Az intézményekre vonatkozó bérfejlesztési javaslatot a VI. Humán iroda feladatai fejezet tartalmazza.
A köztisztviselői állomány tekintetében a költségvetési törvény alapján az illetményalap nem változott. Mór Város Képviselő-testülete a 2025. évi illetményalapot 66 413 Ft-ban állapította meg, a költségvetési javalat ezzel a mértékkel számol.
A köztisztviselők, az önkormányzati fenntartású intézményeknél foglalkoztatott közalkalmazottak, köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban állók és munkavállalók, valamint az egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott dolgozók vonatkozásában 1 havi jutalomkeret került betervezésre.
A cafetéria-juttatás mértéke önkormányzati fenntartású intézményeknél foglalkoztatott közalkalmazottak, köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban állók és munkavállalók, valamint az egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott dolgozók esetében nettó 120 000 Ft/év, a köztisztviselők esetében bruttó 332 065 forint/év, a polgármestert megillető cafetéria-juttatás éves keretösszege bruttó 332 065 forint/év, a közfoglalkoztatottak részére biztosított cafetéria-juttatás 2025. évi keretösszege nettó 180.000 Ft/fő/év.
Munkaadókat terhelő járulékok
Az előirányzat megállapítása a jogszabályokban előírt mértékekkel került megtervezésre, mind az illetmények, mind az egyéb adó és járulék köteles költségelemek vonatkozásában.
Dologi kiadások
A dologi előirányzatok tervezésénél számba vettük a szerződéses kötelezettségeket, képviselő-testületi döntéseket, illetve egyes esetekben a bázis év teljesítési adatait, továbbá a szolgáltatási szerződések esetében számoltunk a minimálbér változásából eredő többletekkel, valamint a szolgáltatási díjak emelésével, valamint az infláció hatásával.
Összességében a működtetési feladatok zavartalan és megszokott színvonalon történő ellátáshoz a forrás rendelkezésre áll.
A MÓR-HOLDING Kft, MÓRI SZABADIDŐKÖZPONT Kft., és a Mór Városi Televízió Nonprofit Kft. vonatkozásban az üzleti tervekben elfogadottak szerint terveztük a Mór város költségvetését érintő előirányzatokat.
Az intézmények költségvetése a zavartalan működési feltételeket biztosítja, beruházási előirányzat tervezésére valamennyi intézmény esetében bruttó 500 000 forint összeget terveztünk (ahol étkeztetési feladatokat is ellátnak, ott ez 1.000.000 forint), a Lamberg-kastély Művelődési Központ, Könyvtár és Muzeális Kiállítóhelynél ettől eltérő az érdekeltségnövelő beruházások miatt.
Egyéb, évközben halaszthatatlannak minősített beszerzések egyedi elbírálással az általános tartalék keret terhére valósulhatnak meg.
Az intézmények vonatkozásban a központi támogatások elemzésnél már kitértünk a finanszírozás összetételére, bemutattuk, hogy az adott feladat mibe kerül a városnak ágazatonként.
A hivatal és az önkormányzat tervezett dologi előirányzatai összességében a takarékosság jegyében kerültek megállapításra, indokolatlan többletet nem tartalmaz a költségvetés.
Egyéb működési célú kiadások előirányzat tartalmazza az államháztartáson belüli és kívüli forrásátadásokat, azokat jogcímenként a 14.-15. mellékletekben részletezzük.
Elvonások és befizetések: itt került megtervezésre a 2017. évben bevezetett szolidaritási adó összege, mint befizetési kötelezettség a központi költségvetésbe, valamint a helyi iparűzési adó többlet miatti elvonás.
A tárgyévi évi költségvetés szerinti szolidaritási hozzájárulás 790 603 eFt, mely 33 428 eFt-tal több, mint az elmúlt évi hozzájárulásunk.
A helyi iparűzési adóbevétel többlete alapján meghatározandó fizetési kötelezettséggel kapcsolatos szabályokat a Magyarország 2025. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2024. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Ktsv. megalapozó tv.) tartalmazza, mely szerint a tárgyévi befolyó és a tárgyévet megelőző évben befolyt helyi iparűzési adóbevétele közötti többletnek a tárgyévi és a tárgyévet megelőző szolidaritási hozzájárulás különbözetével korrigált összegét a Területfejlesztési Alap részére a május és november havi nettó finanszírozás keretében, a Ktsv. megalapozó tv. 25. mellékletében meghatározott számítási módszer alapján teljesíti.
Az államháztartásért felelős miniszter a területfejlesztésért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben állapítja meg az önkormányzati szolidaritási hozzájárulást teljesítő helyi önkormányzatnak a tárgyévi befolyó és a tárgyévet megelőző évben befolyt helyi iparűzési adóbevétele közötti többletnek a tárgyévi és a tárgyévet megelőző szolidaritási hozzájárulás különbözetével korrigált összegét.
A tárgyévi tényleges helyi iparűzési adóbevétel 12. havi időközi költségvetési jelentésben jelzett összege alapján a tárgyévet követő évben, a március havi nettó finanszírozás keretében történik a tárgyévi fizetési kötelezettség elszámolása.
A költségvetésbe 85 000 eFt-tal terveztük a helyi iparűzési adó többlet miatti elvonási összeget.
Tartalékok
Általános tartalékra 111 373 eFt-ot, továbbá céltartalékra összesen 278 078 eFt-ot különítettünk el (9. melléklet).
Átruházott hatáskörbe ebből 4 mFt-ot utaltunk.
Felhalmozási kiadások
A költségvetésbe tervezett fejlesztéseket a 10. mellékletben mutatjuk be.
A költségvetési rendelet-tervezetben feladattípusonként mutatjuk be a tájékoztató mellékletekben a forráslekötéseket.
Finanszírozási kiadások
Az előirányzat csoport az államháztartáson belüli megelőlegezéseket és a központi irányítószervi támogatások folyósítási összegét tartalmazza.
V. Szociális feladatok
I. Az iroda feladat-ellátási körébe tartozó cofogok – téma azonosítók kiadási tervezete
Az önkormányzat a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben (a továbbiakban: Sztv.), a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben (a továbbiakban: Gyvt.), valamint a települési támogatásokkal és a köztemetéssel kapcsolatos eljárás szabályairól szóló 22/2021. (V.14.) önkormányzati rendeletben (továbbiakban: R.) szabályozottak figyelembevételével biztosít támogatást a szociálisan rászoruló személyek, családok részére.
Fenti jogszabályok értelmében a következő települési támogatások nyújtására van lehetőségünk:
ápolási célú települési támogatás,
lakásfenntartási célú települési támogatás,
adósságkezelési célú települési támogatás,
temetési célú települési támogatás,
eseti jelleggel nyújtott rendkívüli települési támogatás,
meghatározott időszakra nyújtott rendkívüli települési támogatás,
kamatmentes kölcsön célú települési támogatás,
elemi kár esetén nyújtott rendkívüli települési támogatás (vis major),
élelmiszercsomag formájában nyújtott települési támogatás
tűzifa kiadások mérsékléséhez nyújtott települési támogatás.
A települési támogatási formák közül az eseti jelleggel és a meghatározott időszakra nyújtott települési támogatások, mint rendkívüli települési támogatások biztosítása kötelező feladat, a többi támogatási forma azonban helyi döntés alapján biztosított, tehát nem kötelező nyújtani.
A települési támogatásoknál megállapított jogosultsági értékhatárok a szociális vetítési alap összegéhez kötöttek. A szociális vetítési alap összege 28.500.- Ft 2025. évben is, azaz 2024. évhez viszonyítva nem változott.
Javasoljuk a jogosultsági értékhatárok 20 %-al történő növelését és egyes támogatásoknál a támogatási összegek emelését is, hiszen a nyugdíjak is, a minimálbér is és a munkabérek is mind emelkednek évről évre. Ahol a R. családos kérelmezőt említ, ott a javasolt az eddigi 62.700.- Ft-ról 75.240.- Ft-ra, ahol egyedül élő kérelmezőt ott 85.500.- Ft-ról 102.600.- Ft-ra és ahol gyermekét egyedül nevelő kérelmezőt említ ott 71.250.- Ft-ról 85.500.- Ft-ra emelni a jogosultsági értékhatárt. A tervezés során a javasolt jogosultsági értékhatár növelést figyelembevéve, több jogosulttal számolva kerültek az egyes támogatási keretösszegek meghatározásra.
A települési támogatásokon kívül még az alábbi támogatások igényelhetők a különböző önkormányzati rendeletek alapján:
első lakáshoz jutók támogatása az első lakáshoz jutók pénzügyi támogatásáról szóló 8/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet;
újszülöttek családjának támogatása az újszülöttek családjának támogatásáról szóló 12/2015. (V.6.) önkormányzati rendelet,
utazási támogatás a helyi utazási támogatásról szóló 15/2021. (III.3.) önkormányzati rendelet alapján.
1. 5544-103-06 Ápolási célú települési támogatás
„A 18. életévét betöltött tartósan beteg hozzátartozójának ápolását, gondozását végző személy részére megállapított települési támogatás a társadalombiztosítási tárgyú jogszabályok alkalmazásában ápolási díjnak minősül, ha az ellátás önkormányzati rendeletben szabályozott havi összege eléri az ápolási díj központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott alapösszegének a 80%-át.”
Kormányzati törekvés, hogy a költségvetési törvényben meghatározott ápolási alapösszeg minden évben emelkedjen, így 2025. január 1. napjától ez az összeg 49.960.-Ft. Ennek 80%-a az ápolási célú települési támogatás havi összege (39.968.- Ft), mely magában foglalja a 10% járulékot.
2024. évben 2 fő esetén került megállapításra az ápolási célú települési támogatás. A kifizetett összeg bruttó 613.395.-Ft volt.
A jogosultsági értékhatár emelés miatt javasolt 5 fővel tervezni a R.-ben meghatározottak szerint (alapösszeg 80%-val): 5 fő * 39.968.- Ft x 12 hó, összesen 2.398.080.-Ft.
2. 5546-102-06 Lakásfenntartási célú települési támogatás
2024. évben 956.580.- Ft összegű támogatás került megállapításra összesen 9 fő kérelmező esetén. A jogosult kérelmezők létszámát tekintve 10 főről 9 főre csökkent az előző évhez képest. Ennél a támogatási formánál nem javasolt sem a támogatási összeg, sem a jogosultsági értékhatár emelése. A támogatási összegek 2023. május 1-től emelkedtek. Itt a jogosultsági jövedelem határ egységesen 71.250.- Ft. A R. szerint a támogatás havi összege az egy főre számított jövedelem függvénye, tehát kötött összeg, az nem képezi mérlegelés tárgyát. A korábbi minimum 2.000.- Ft és maximum 7.000.- Ft havi támogatási összegekhez képest, jelenleg 5.000.- Ft a minimum és 15.000.- Ft a maximum. Ebből kifolyólag javasolt a korábbi évi 1.500.000 Ft-ban meghatározott előirányzatot megtartani.
3. 5546-103-06 Adósságkezelési célú települési támogatás
2024. évben új megállapítás nem történt, és előző évről áthúzódó kifizetés sem.
2025. évre javasolt – az előző évek tervezése során is alkalmazott – 3 fő jogosult esetén a maximálisan adható 250.000.- Ft támogatással számolva 750.000.- Ft-ot előirányozni a megemelkedett rezsiköltségek miatt a szolgáltatóknál felhalmozódott tartozások kiegyenlítésére.
4.1 2024. évi áthúzódó adósságkezelési célú települési támogatás: 2025. évre áthúzódó összeg: nincs
4. 5548-106-06 Temetési célú települési támogatás
2024. január 1-től december 31-ig 2 fő volt jogosult az alacsonyabb összegű támogatásra (15.000 Ft). Javasolt itt is jogosultsági jövedelem határok 20 %-kal történő emelése, továbbá az eddigi támogatási összegek emelése 15.000.- Ft-ról 30.000.- Ft-ra, illetve 30.000.- Ft-ról 60.000.- Ft-ra. Ezeket figyelembevéve 2025. évre 10 főre a magasabb összegre tervezve 600.000.- Ft a javasolt előirányzat (szükség esetén eseti jelleggel nyújtott rendkívüli települési támogatással kiváltható).
5. 5548-107-06 Eseti jelleggel nyújtott rendkívüli települési támogatás
KÖTELEZŐEN ELLÁTANDÓ FELADAT!
2024. január 1-től 2024. december 31-ig 62 főt (84 alkalom) támogatott az önkormányzat összesen 1.556.192.- Ft összeggel. A tervezéskor mindenképpen figyelembe kell venni, hogy különös méltánylás gyakorlása esetén a támogatás mértékének nincs a R.-ben meghatározott felső határa. 2024. évben az előző évhez képest nincs nagy változás sem a kérelmezők számát, sem az alkalmat, sem a kifizetett összeget tekintve. 2023. évben összesen 1.536.900.- Ft került kifizetésre 67 főnek 88 alkalommal. Különös méltánylás esetén képviselő-testületi hatáskörben magasabb összegek kerülnek kifizetésre (2024-ben 10 főnek összesen 901.300.- Ft), hiszen a polgármester saját hatáskörében maximum 25.000.- Ft támogatást állapíthat meg egy alkalommal. A kérelmek indokaként a kérelmezők leggyakrabban az élelmiszer- és gyógyszerárak emelkedését nevezik meg. Tekintettel arra, hogy ezt a települési támogatást ugyanazon kérelmező évente több alkalommal is igényelheti, javasoljuk idén is az eddigi 3.000.000.- Ft betervezését. 2025. január végéig 10 főnek már 74.000.- Ft összegű támogatás került megállapításra.
6. 5548-108-06 Meghatározott időszakra nyújtott rendkívüli települési támogatás
KÖTELEZŐEN ELLÁTANDÓ FELADAT!
A R. szerint ez a támogatás alkalmanként legalább 3, legfeljebb 6 hónapra adható. Tapasztalatok szerint ezen támogatást igényli változatlanul a legtöbb kérelmező (2024-ben 65 fő összesen 3.822.000 Ft összegben), illetve ugyanazon személyek két-három alkalommal is megigénylik egy évben. A támogatás összegének megállapítása mérlegelés alapján történik. A döntéshozó tekintettel van a megemelkedett élelmiszer árakra és rezsiköltségekre, ezért megfigyelhető a havi támogatási összegek emelkedése. 2025. januárjában a január 01. napjától június 30. napjáig terjedő időszakra már megállapított támogatások összege 1.179.000.- Ft 24 fő részére. Ezen jogosulti kör – feltételezhetően – a második félévben újra megjelenik kérelmezőként. 2023. évhez képest a jogosultak száma is nőtt, illetve a kifizetett támogatási összeg is (2023-ban 55 fő volt jogosult 3.160.500.- Ft-ra). Tekintettel arra, hogy ez a támogatási forma a legnépszerűbb az ügyfelek között, illetve arra, hogy itt is indokolt megemelni a jogosultsági értékhatárt, javasoljuk az 5.500.000.- Ft előirányzat tervezését.
7. 5550-801-06 Kamatmentes kölcsön célú települési támogatás
A R. ezen egyszeri támogatásnál 2017. év augusztusától nem szab meg maximálisan nyújtható összeget, ezen felül a kamatmentes kölcsön formájában nyújtott települési támogatás köre kibővült, így az elhunyt hozzátartozó eltemettetési költségeinek a megelőlegezésére, rezsiköltségből fennálló adósság törlesztésére, valamint szennyvízcsatornára történő rácsatlakozás számlával igazolt kiépítési költségeire nyújtható kamatmentes kölcsön. Ebből kifolyólag a kérelmezők száma előre nehezen tervezhető. Ez a támogatás azonban visszatérítendő, a visszafizetés akadozik.
Az elmúlt 5 évben nem nyújtottak be kérelmet. Nem javaslunk előirányzatot megállapítani, mivel érdeklődés sincs ezen támogatási forma iránt.
8. 5548-110-06 Elemi kár esetén nyújtott rendkívüli települési támogatás (Vis major)
2024. évben nem volt kérelmező. Viszont az elemi kár bekövetkezte kiszámíthatatlan, így javasolt az előző évi 2.000.000.- Ft-os keret megtartása az előre nem látható vis major esetek bekövetkezte miatt.
9. 5548-111-06 Élelmiszercsomag formájában nyújtott települési támogatás
Ez a támogatás a Szociális és Egészségügyi Bizottság által eseti jelleggel élelmiszercsomag formájában adható. A R. szerint jelenleg legfeljebb 8.500.- Ft / háztartás lehet a csomag értéke. Az élelmiszer árak jelentős emelkedése miatt a csomag értékét javasolt 8.500.- Ft-ról 10.000.- Ft-ra emelni. Ezzel számolva 80 támogatott esetén a javasolt keretösszeg: 800.000.- Ft.
10. 5546-104-06 Tűzifa kiadások mérsékléséhez nyújtott települési támogatás
Ez a támogatási forma háztartásonként 30.000.- Ft összegű eseti segítséget jelent a tűzifával fűtő kérelmezők részére. A támogatási összeggel számlával igazoltan kell elszámolni. A tavalyi fűtési szezonban 30 fő 38 alkalommal részesült összesen 1.010.000.- Ft támogatásban. Ez az előző évhez képest jelentős emelkedést jelent, hiszen 2023-ban 20 fő 23 alkalommal volt jogosult a támogatásra, összesen 460.000.- Ft értékben.
Az emelkedő tűzifa árak miatt javasolt a támogatás összegét 40.000.- Ft-ra emelni.
Javasolt az előző 2.000.000.- Ft-os keretösszeg megállapítása, melyből 50 fő részére biztosítható a támogatás.
11. 5548-104-06 Köztemetés
KÖTELEZŐEN ELLÁTANDÓ FELADAT!
2024. évben 4 köztemetésre került sor. A korábbi évek tapasztalatai alapján ennek a támogatási formának az igénybevétele kiszámíthatatlan, ezért előre nehezen tervezhető, hiszen például 2023. évben nem is került sor köztemetésre. Javasolt az eddigi 1.000.000.- Ft-os keretösszeg emelése 1.500.000.- Ft-ra. Ezt indokolja a temetési költségek emelkedése is és az is, hogy egyre több hozzátartozónak okoz gondot az elhunyt eltemettetése.
Visszafizetés is történhet a köztemetésre kötelezett hozzátartozó részéről, illetve ingatlanra történő ráterheléssel is biztosítható a jövőbeni megtérülés. A R. viszont lehetővé teszi, hogy az eltemettetésre kötelezett hozzátartozó mérséklést, elengedést kérjen, illetve részletfizetést is kérhető. 2024-ben 2 esetben a költségek visszafizetése megtörtént, egy esetben a döntéshozó a hozzátartozó kérelmére elengedte a költségek megtérítését, egy esetben a visszafizetés pedig folyamatban van.
12. 5586-001-06 Első lakáshoz jutók támogatása
Az első lakáshoz jutók pénzügyi támogatásáról szóló 8/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet szerinti támogatási forma iránt kérelem 2024-ben nem érkezett. Érdeklődés volt ugyan, de a nagyon alacsony jövedelem korlát miatt nem volt a támogatásra jogosult személy. Javasoljuk a 2.500.000 Ft keretösszeg tervezését.
13. 5542-103-06 Az újszülöttek családjának támogatása
Az újszülöttek családjának támogatásáról szóló 12/2015. (V.6.) önkormányzati rendelet értelmében 2024. évben 75 újszülött után kapott a családja gyermekenként, egyszeri 70.000.- Ft összegű támogatást, összesen 5.250.000.- Ft összegben. Ez a támogatás jövedelem vizsgálat nélkül adható, ezért magas az igénylők száma. Javasolt a támogatási összeget 100.000.- Ft-ra emelni az árak emelkedése miatt. A tavalyi évben azonban sajnos negatív rekordot döntött a születések száma városunkban, de bízva abban, hogy ez a tendencia az idén visszafordul, így javasolt a keretösszeget 80 gyermekre megállapítani. 80 gyerek születés x 100.000 Ft = 8.000.000.- Ft.
14. 5548-112-06 Utazási támogatás
A helyi utazási támogatásról szóló 15/2021. (III.3.) önkormányzati rendelet szabályozza ezt a támogatási formát, mely a diákok és idősek számára nyújt kedvezményt a helyi közlekedés igénybevételénél. 2024. évben 486 fő kérte a támogatást, összesen 2.869.500.- Ft került kifizetésre részükre. A támogatás mértéke 1.500.- Ft/ negyedév. Javasolt a keret tervezésénél 600 fővel számolni, azaz 1.500 Ft * 4 * 600 fő = 3.600.000.- Ft.
15. Utazási költségtérítési támogatás
Javasoljuk új támogatási formaként bevezetni. A támogatás jogosulti köre a Felsődobos, Árki puszta és Tímár puszta településrészek lakossága lenne. Mivel ezek a településrészek közigazgatásilag Mórhoz tartoznak, lakói nem jogosultak a Magyar Államkincstár által, a Móron elérhető egyes egészségügyi szolgáltatások igénybevétele kapcsán felmerült utazási költségeikhez nyújtott támogatásra. Mór város területéhez tartoznak ugyan közigazgatásilag, viszont fizikailag nem elhanyagolható távolságra fekszenek Mórtól. Ezen hátrány kiküszöbölésére javasolt ezen támogatás bevezetése az Államkincstár által nyújtott támogatáshoz hasonló feltételekkel, melyek kidolgozása folyamatban van.
Tervezett keretösszeg: 2.000.000.- Ft
16. 548105 06 Rota vírus elleni védőoltás
Indokolt a 2025. évben is biztosítani ezen védőoltást. 1 db vakcina ára jelenleg bruttó 19.042,8 Ft, egy gyermeknek 2 db oltást kell kapnia. 2024-ben 200 db vakcinát rendeltünk. A tervezésnél célszerű 100 újszülöttel számolni:
100 fő * 2*19.050 Ft=3.810.000.-Ft.
17. 5542-101-06 Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő évente két alkalommal (augusztus és november) pénzbeli támogatást kapnak. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben (RGYK) részesülő gyermekek esetén a támogatás összege 6.000.- Ft, a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű (H, HH) gyerekek emelt összegű, 6.500.- Ft értékű támogatásra jogosultak.
A tavalyi évben augusztusban 82 (9 RGYK és 73 H, HH) és novemberben 88 (14 RGYK és 74 H, HH) gyermek részére igényeltük meg a Magyar Államkincstártól a pénzbeli támogatást.
A 2024-es adatok alapján átlagban 100 gyermekkel számolva (20 RGYK és 80 H, HH) az évi két alkalom esetén 640.000.- Ft összegű keret megállapítását javasoljuk.
18. 5542-104-06 Étkezési térítési díj átvállalása
Hatáskör: Móri Többcélú Kistérségi Társulás
A normatív kedvezményeken túlmenően a társulási tanács kérelemre csökkentheti vagy elengedheti a személyi térítési díjat felnőtt étkezése esetén.
A Szociális Alapszolgáltatási Központ keretében igénybe vett étkezés esetében 2024. évben 3 fő esetén került sor átvállalásra, mindhárom esetben a teljes összeg elengedésre került.
Javasolt 400.000.- Ft-os keretösszeg megállapítása.
II. Várható évközi változások költségvetési hatásai
Jelenleg nincs az Iroda látókörében olyan várható évközi változás, amely a költségvetésre várhatóan hatással lenne.
III. 2024. évi döntések 2025. évre áthúzódó hatásai
2024. évben 3 fő részére engedte el a Móri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a napi egyszeri ebéd személyi térítési díjának összegét 2024. május 1. napjától 2025. április 30. napjáig. Az egyik fő esetén havi 10.080.- Ft, a másik fő esetén havi 11.970.- Ft került elengedésre, a harmadik fő sajnos még tavaly elhunyt. Így 4 hónappal számolva: 10.080.-Ft * 4 hó + 11.970.- Ft * 4 hó = 88.200.- Ft összesen.
IV. Az iroda szakmai feladatellátásához szükséges eszköz igények
Az iroda részéről felmerülő, a 2025. évben az anyakönyvvezetői munka ellátásához szükséges nyomtatványok, eszközök igénye:

Megnevezés

Tervezett költség

1.

Anyakönyvi Epson L1110) okmány nyomtatóba színek:
Biztonsági
EPSON 103 BK
EPSON 103Y
EPSON 103C

30.000.- Ft

2.

Anyakönyvi, választási gépekhez (2 db) (XEROX B2015) nyomtatóba toner

100.000.- Ft

3.

Választási laptophoz (1 db) HP LASERJET PRO MFP M426 fdn nyomtatóba CF226A 26A toner

30.000.- Ft

3.

Születési anyakönyvi kivonat (100 db)

30.000.- Ft

4.

Házassági anyakönyvi kivonat (100 db)

30.000.- Ft

5.

Halotti anyakönyvi kivonat (100 db)

30.000.- Ft

6.

Anyakönyvi toll (5 db)

15.000.- Ft

7.

Emléklap borító (100 db)

250.000.- Ft

8.

Felolvasó mappa (2 db)

15.000.- Ft

9.

Nemzeti színű vállszalag

15.000.- Ft

10.

Anyakönyv átkötés (20 db)

300.000.- Ft

Tárgyi eszköz igény:
Tűzálló páncélszekrény az anyakönyvek, anyakönyvi alapiratok tárolására 1.100.000.- Ft
Az alábbi munkálatok elvégzésére tennék javaslatot:
Közigazgatási és Szociális Iroda konyhájának felújítása, bővítése
Közigazgatási és Szociális Iroda folyósójának felújítása (egyenetlen, balesetveszélyes járólapok), a folyósó megvilágításának korszerűsítése (az ügyfélfogadás a folyóson történik a gyenge világítás miatt az iratok átnézése nehézkes)
irodavezetői irodában többtagú radiátor elhelyezése
VI. Humánügyi iroda feladatai
Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények
Minden rendezvényünket és a városi hagyományos ünnepségeket a korábbiakban megszokott módon, méltóan ünnepeljük idén is.
A megszokott programokon felül ebben az évben is több jubileumi ünnepségre készülünk: Freudenberg - Mór testvérvárosi kapcsolatának 35. évfordulója, a Móri Önkormányzati Tűzoltóság fennállásának 25 éves jubileuma, valamint dr. Zimmermann Ágoston születésének 150. évfordulója.
Az idei Bornapok keretében a Móri Borvidék TDM egyesület szervezésében kétévente megrendezésre kerülő Borkirálynő választás is aktuális lesz, ezért erre a célra 500e Ft támogatást terveztünk.
2024 szeptemberében került megrendezésre a Városi Piac Díszterén a Moorischer Traum elnevezésű zenés, táncos program, melyet az idei évben már önkormányzati támogatással rendezhetnek meg a program szervezői.
Nagy sikert aratott decemberben az Adventi gyertyagyújtások Dísztéren történő megrendezése, melyet ebben az évben is hasonlóan szeretnénk lebonyolítani, célunk a program további színesítése több kézműves árusítónak helyet adva és gyerekeknek szóló látványosságokkal kiegészítve.
Tavaly év végén új programként jelentkezett szintén a Dísztéren a Városi Szilveszter rendezvény, melyet az idei programba is beillesztettünk.
Ezen felül az idei évben feladatunk a Luzsénszky-kastély felújított istálló épületének programokkal való megtöltése.
Fontos feladatnak tekintjük továbbá a testvérvárosi kapcsolatok erősítését, a Covid világjárvány következtében elmaradt korábbi hagyományok felelevenítését. Ezért az idei freudenbergi jubileumi ünnepségre, valamint lengyel testvérvárosunkba, Wolsztynba történő látogatás költségeire is terveztünk keretet a költségvetésben.
Egészségügyi alapellátás
Háziorvosok támogatása: a tavalyi évhez hasonlóan annak érdekében, hogy minél kedvezőbb feltételeket biztosítsunk új háziorvosok városunkban történő munkába állásához, a gyermek és a felnőtt háziorvosok esetében egységesen 1.000.000,- Ft/év praxistámogatást terveztünk (helyettesített körzet esetén is).
Jelenleg dr. Nagy József helyettesítéssel látja el az I. számú háziorvosi körzetet, valamint dr. Marton Fruzsina az V. számú háziorvosi körzet móri körzetrészének feladatait és dr. Markó-Bodor Adrienne a csókakői körzetrész feladatait szintén helyettesítéssel látja el a körzet betöltéséig. Fenti helyettesített körzetekben összesen 2,75 asszisztens bérével terveztünk, 2 asszisztens 8 órás, 1 asszisztens 6 órás foglalkoztatásban áll. Amennyiben a helyettesített körzetekben praxisjoggal rendelkező háziorvosok kezdik meg tevékenységüket, úgy a helyettesítési feladataink megszűnnek, de ennek időpontja még ismeretlen, ezért az egész évre terveztük a költségeket.
Az egészségügyi dolgozóink (háziorvosi asszisztensek a helyettesített körzetekben), valamint az iskola védőnők esetében a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően terveztük a béreket. A Védőnői Szolgálat 2023. július 1. napjától az illetékes vármegyei kórházhoz került, azonban a két iskola védőnő és az iskolaorvos önkormányzati alkalmazásban maradt. Az iskola védőnők átvételéről jogszabályi rendelkezés és hivatalos információ továbbra sincs, erre tekintettel év végéig terveztünk a bér- és egyéb költségekkel.
Támogatások
A civil egyesületek támogatási keretét a tavaly megemelt 15M Ft-tal terveztük. A sport szervezetek támogatása pedig az elmúlt évben tervezettek szerint folytatódik, melynek összege 34M Ft.
A Móri Önkormányzati Tűzoltóság támogatása a tavalyi 47M Ft-ról 57,2M Ft-ra emelkedik a zavartalan működés biztosítása érdekében.
A Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskolával 5 évre ismét megkötjük a támogatási szerződést, mely alapján változatlan összeggel került betervezésre a támogatási összeg.
A felsőoktatásban tanuló móri hallgatók támogatása az elmúlt évvel megegyezően folytatódik.
Ukrán menekültek ellátása: jelenleg a támogatási összeg 5 e Ft/fő/nap és 6 fő jogosult a támogatásra, ezekkel az összegekkel terveztünk az egész évre. Az ellátásukról továbbra is az SBZ PRO Hungary Kft.-vel kötött megállapodás alapján gondoskodunk.
Intézményi bérintézkedések
2025. január 1-jétől emelkedett a minimálbér (9%) és a garantált bérminimum (7%) összege, ezen emelkedés, valamint a soros lépésekből adódó emelkedések 2025. január 1-ei hatályú beépítése minden érintett vonatkozásában megtörtént.
A kulturális intézményekben foglalkoztatottak esetében központi bérfejlesztés továbbra sem történt, a dolgozók nagyrészének bére jelentősen alacsonyabb más ágazatok bérénél, ezért a bérkülönbségek csökkentése érdekében 2025. március 1. napjától 20%-os béremelést javasoltunk a szakmai dolgozóknál - vezetői megbízással rendelkezők kivételével.
A Szociális Alapszolgáltatási Központban, a Móri Többcélú Kistérségi Társulás Hajléktalanok Átmeneti Szállásán, Mór Városi Önkormányzat Ellátó Központjában, valamint a Móri Pitypang Óvoda főzőkonyhájának dolgozói esetében március 1. napjától egységesen a dolgozók tárgyhavi alapilletményének az 5%-os emelését javasoltuk.
Az óvodapedagógusoknak, valamint a bölcsődében pedagógus munkakörben foglalkoztatott kisgyermeknevelőknek a béremelésről szóló kinevezés-módosításokat jogszabályi rendelkezés értelmében január 25. napjáig át kellett adni. A pedagógusok esetében a jogszabály szerinti átlagos 21,2%-os béremelésen felül a képviselő-testület döntött soron kívüli januári ülésén arról, hogy a Pedagógus II. esetén meghatározott legalább 19%-os, valamint a Mesterpedagógus fokozat esetén meghatározott legalább 13,8%-os illetménynövekedés 21,2%-ra történő kiegészítéséhez szükséges bruttó 7 006 506 Ft forrást a 2025. évi költségvetésében biztosítja. Ennek megfelelően a Gyakornokok 21,2%-os, a PED.I. fokozatú pedagógusok 21,4%-os béremelésben, valamint a képviselő-testületi döntés alapján a PED.II., valamint a Mesterpedagógusok egységesen 21,2%-os béremelésben részesültek 2025.01.01-től.
Mivel az óvodákban csak az óvodapedagógusok vonatkozásában történt meg a bérfejlesztés, ezért javasoljuk március 1. napjától a pedagógiai asszisztensek, dajkák és óvodatitkárok tárgyhavi alapilletményének 5%-os emelését, valamint a Nefelejcs Bölcsődében 1 fő szakácsnő részére szintén 5%-os tárgyhavi alapilletmény emelést (a bölcsődében nem pedagógus munkakörben dolgozók bére az ágazati pótléknak köszönhetően kedvezőbb az óvodában foglalkoztatottak bérénél). Ezekkel a javaslatokkal a bérfeszültségek csökkentését céloztuk.
2025.01.01-től a Móri Napsugár Óvodában az 1 fő logopédus munkakör megszűnt, a dolgozó áthelyezéssel a Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Móri Tagintézmény dolgozójaként folytatja a munkáját. A megszűnés következtében a Móri Napsugár Óvoda létszáma 25,25 főre csökkent.
Hasonlóan az intézményeink foglalkoztatottjainak bérfelülvizsgálatához, az intézményvezetők körében is felülvizsgáltuk a béreket és 3 intézményvezető vonatkozásában március 1. napjától béremelésre tettünk javaslatot, melyek a költségvetés elfogadását követően a Képviselő-testület, illetve a Móri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa elé kerülnek külön előterjesztés keretében.
A nem önkormányzati fenntartású móri intézményekben dolgozók 25 éves hűségjutalma vonatkozásában az eddigi bruttó 100e Ft-ról 150e Ft-ra történő emelésre tettünk javaslatot.
VII. Városfejlesztés
Az önkormányzat 2025. évi költségvetésének készítése során a Városfejlesztési és -üzemeltetési Iroda a takarékos gazdálkodást szem előtt tartva a 2024. évi teljesítési adatok alapján tervezte a kiadások nagy részét, figyelembe véve a közműdíjakat, anyagárakat, szolgáltatásokat, és a minden gazdasági szereplőt érintő folyamatos áremelkedéseket. A tervezés során a kötelező feladatokat előtérbe helyezve kiemelten terveztünk a forgalombiztonság növelésére. A tervezés során törekedtünk a város műszaki infrastruktúrájának megőrzésére, az úthálózat és csapadékvíz elvezetési hálózat javítására, valamint az intézményi és önkormányzati tulajdonban lévő épületek műszaki állapotának megtartására. A városi rendezvények volumene és színvonala évről évre emelkedik, ezt a műszaki feltételek biztosításának tervezésénél figyelembe vettük.
Köztemető fenntartás és működtetés
A köztemetőket érintően továbbra is főként a fenntartási költségekre terveztünk. Szükségessé vált a Kálvária temető alsó területének bővítése. Az ezzel kapcsolatos költségek tervezésénél a területvásárlás, műszaki infrastruktúra kialakítás ütemezett megvalósítását vettük alapul, mely a későbbiekben várhatóan további kiadásokkal fog járni. A Kálvária domb műemlékvédelem alatt álló kőfalának felújítását, ha a kiadások és bevételek alakulása lehetővé teszi, a 2025. év második felében vagy az elkövetkező évek valamelyikében el kell végezni. Karbantartásként tervezzük elvégezni a Homoki temető ravatalozójában a nyugati fal vakolatának helyreállítását.
Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
Az önkormányzati tulajdonú és intézményi ingatlanok fenntartásával, üzemeltetésével kapcsolatos költségek döntő hányadát a közüzemi díjak és a karbantartási költségek teszik ki. Az intézményeket érintő karbantartási, felújítási és beruházási feladatokkal az intézményvezetők jelzései alapján terveztünk, priorizálva a legfontosabb feladatokat. Beruházási és felújítási költségként a kötelező önkormányzati feladatokhoz és a tervezett fejlesztésekhez kapcsolódó ingatlanvásárlások, a Radnóti Miklós Általános Iskola alagsorában üzemelő konyha gépészeti korszerűsítése, a Városi Piac műemlék istállóépületével kapcsolatos fejlesztési feladatok, kötelező jókarbantartási feladatok, a bérleményüzemeltető MÓR-HOLDING Kft. által elvégeztetésre kerülő bérlakás felújítások kerültek betervezésre.
A Virág és Jegenye utcák folytatásaként kialakított lakótelkek értékesítésre kerültek, a teljes gáz és elektromos hálózat, a vízvezetékek és a szennyvíz hálózat, a közvilágítás kiépült. A végleges útburkolat a csapadékvíz elvezetéssel együttesen TOP Plusz forrásból fog megvalósulni, melynek műszaki tervezési és projekt előkészítési feladatai a projektekről szóló tájékoztatóban foglaltak szerint szerepelnek a költségvetésben. Távlati cél új lakóterület kialakítása az Agyag utca folytatásában, az ezzel kapcsolatos területvásárlásokra a tulajdonosokkal történő egyeztetések alapján a kiadások és bevételek alakulásának függvényében a későbbiekben kerülhet sor.
A prof. dr. Schindele Vendel Ipari Park fejlesztése szintén távlati cél. Az ingatlanok megvásárlásához, a földvédelmi járulék kifizetéséhez és a légvezetékek kiváltásához szükséges források jelenleg nem állnak rendelkezésre a költségvetésben. Az Ipari Park fejlesztése kapcsán 2022-ben vízjogi engedélyezési, kiviteli egyesített terv tanulmányterv készült a csapadékvíz elvezetésére, mely alapján megkezdődött egy újabb csapadékvízlevezető árok kivitelezése a második vasút alatti áteresz felhasználásával a halastó irányában. A Hammerstein utca végén és az Akai utca végén elhelyezkedő önkormányzati tulajdonú belterületi ingatlanok értékesítése és hasznosítása az iparterületet északi irányban határoló magántulajdonban lévő ingatlanok hasznosításától függően lehetséges. A TOP Plusz program keretében továbbá az iparterület bevezető útszakasza, az Ipar utca felújítása is megvalósulhat.
Rendezvények műszaki feltételeinek biztosítása
A Móri Bornapok, a Szent György-heti Vigasságok és az új helyszínen a Városi Piac díszterén megrendezésre kerülő Adventi rendezvények műszaki feltételeinek biztosításánál folyamatos áremelkedéseket tapasztaltunk az elmúlt évek során. A kiemelt önkormányzati rendezvények színvonalának megtartása és emelése érdekében az előző év teljesítését alapul véve az egyes költségelemek további áremelkedésével terveztünk, ahogyan a MÓR-HOLDING Kft. által ellátott, egyéb rendezvényekkel kapcsolatos közterület rendezési, takarítási és járulékos feladatok esetében is.
Út- és járdaépítés, felújítás, fenntartás
2006. évben elkezdődött Mór városában a meglévő leromlott minőségű beton és betonlap járdák szisztematikus felújítása, átépítése, útburkolatok felújítása. A körzetek igényeit évről-évre a képviselőik segítségével mérjük fel és határozzuk meg a felújítandó szakaszokat. Az igények felmérése alapján a terveztetés 25 településrészre vonatkozóan megtörtént, melyből a kivitelezésre 15 munka került kiválasztásra és a 2024. decemberi véghatáridőre elvégzésre. Az út- és járdafelújítási program folytatásához, ennek keretében az út- és járdafelújítások mellett forgalombiztonsági beavatkozásokra, gyalogátkelő hely kialakításra további terveztetéseket indítanánk az igények felmérésével, mely költségek a TOP Plusz projektek tervezési feladatainak költségeivel együtt a beruházások tervkészítési során, és a felújítások tervkészítési során tervezettek. A járdafelújításhoz és csapadékvíz elvezetési hálózathoz kapcsolódó feladatként folytatjuk a főként kapubejárók felújítására irányuló lakossági anyag kérelmek feldolgozását.
A korábbi évekhez képest jelentősebb költséget terveztünk forgalombiztonsági beavatkozásokra. A Széchenyi utcában a Hársfa utca kereszteződésénél és a Deák F. utcában a Bocskai utca kereszteződésénél gyalogátkelőhelyet, a Táncsics M. utcában a gyermekorvosi rendelő előtt gyalogátkelőhelyet parkolóval együtt, a Szent István park mellett a Kossuth utca folytatásában pedig buszparkoló és személygépkocsi parkolók kialakítását tervezzük meglévő, illetve felülvizsgálandó tervdokumentációk alapján, a szükséges hatósági eljárások költségeivel is kalkulálva.
2021-ben pályázati forrásból a Fejér Vármegyei Önkormányzat beruházásában megépült a Mór és Bodajk közötti kerékpárút szakasz, így jelentősen lerövidült és biztonságosabbá vált az út a megyeszékhely irányába. Mór Városi Önkormányzat biztosította a területet a móri szakaszon és a forgalomba helyezést követően átveszi üzemeltetésre a móri közigazgatási területen megépült szakaszt. Több lakossági igény érkezett már a Mór belterület határán épült pihenőhely szolgáltatási színvonalának növelésére. Erre az építtetőnek már nem volt lehetősége. Amennyiben Mór város megkapja az üzemeltetési jogokat, valamint a szükséges hozzájárulások a rendelkezésünkre állnak, úgy további kerékpártámaszokat, és egy szervízállomást telepítenénk a pihenőhelyre. Ennek költségével terveztünk. 2023-ban szintén pályázati forrásból és a Fejér Vármegyei Önkormányzat beruházásában megépült a Mór-Csókakő és Mór-Bodajk szakaszokat összekötő Kincsestáj kerékpárút az 5b. vasútvonal nyomvonalán, mely már nem része az országos vasúthálózatnak. A kerékpárutak fenntartását a MÓR-HOLDING Kft. végzi a parkfenntartási és köztisztasági szerződések keretében.
A Belügyminisztérium által kiírt önkormányzati feladatellátást szolgáló pályázatnak köszönhetően 2021. évben megvalósult az önkormányzat tulajdonában és kezelésében lévő Orgona utca teljeskörű felújítása, majd 2022. évben a Tábor utca útburkolatának felújítása. A 2023. és 2024. évben a pályázat nem került kiírásra. Amennyiben a pályázati lehetőség 2025-ben megjelenik, meglévő tervek alapján a Zrínyi utca felújítására tudnánk pályázni. A korábbi kiírások alapján várhatóan 50 %-os támogatottság feletti önrészre külön soron nem terveztünk. A kiadások és bevételek év közbeni alakulásától függően a téli időszak után, az utak károsodásától függően végeztetnénk el a legszükségesebb, rövid szakaszokat érintő útfelújítási munkákat, erre a költségvetésben nem különítettünk el forrást.
Egyre nagyobb feladatot jelent az utak műszaki állapotának fenntartása. Az elöregedett úthálózatot folyamatosan növekvő mértékű gépjárműforgalom terheli, a forgalmi rend szabályozására is egyre többször szükség van. Az úthálózat fenntartására, az úttartozékokra és burkolati jelek festésére a korábbi évek tapasztalatai alapján jelentős mértékű forrást terveztünk.
A 2021. szeptember 1-jétől új szolgáltató látja el Mór város közigazgatási területén a menetrend szerinti helyi autóbuszos személyszállítási közszolgáltatást. Az M-BUSSAL Kft.-vel (8200 Veszprém, Házgyári út 1) kötött közszolgáltatási szerződés 5 évre szól, amely 2 évvel meghosszabbítható. A szolgáltató a pályázatban megajánlott összegért látja el a feladatot, azonban köteles az önkormányzat a kimutatható költségtérítési többletigények megtérítésére. A szolgáltató 2024. év végén felülvizsgálta a menetrendet, melynek eredményeképpen 2025. év januárjától új menetrend került bevezetésre, új járat útvonalakkal és megállóhelyekkel. A költségvetésben az új megállóhelyekkel kapcsolatos költségekkel, valamint a helyközi és távolsági járatok menetrend változási miatt szükségessé vált további menetrend felülvizsgálat költségével terveztünk.
Köztisztasági feladatok, szennyvíz kezelés, csapadékvíz elvezetés
A város köztisztasági feladatait a MÓR-HOLDING Kft. látja el szerződés alapján. Ebbe a feladatcsoportba tartozik a téli síkosságmentesítés, hóeltakarítás. A megváltozott időjárási körülmények miatt többször szükséges megelőző sózást és síkosságmentesítést végezni, ezért az útszóró só beszerzése egyre növekvő költséget jelent, melyet a tervezésnél figyelembe vettünk. Az illegális hulladékelhelyezések felszámolása is folyamatosan jelentkező feladat, ennek a költségsornak döntő hányadát a konténeres hulladékelszállítás és konténerbérlet teszi ki.
A város belterületén a csapadékvíz elvezetési hálózat fenntartási költségeit a korábbi év kiadásaihoz igazodva terveztük. Az állami tulajdonú vízfolyások belterületi szakaszai a város csapadékvíz elvezető hálózatának befogadói, ezért a Káposzta ér és Kút ér meghatározott szakaszain kaszálás és medertisztítás költségeivel terveztünk.
A lakossági nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállítás költsége 2024. év végén jelentősen megemelkedett, melyhez igazodtunk a tervezés során. Amennyiben a kötelezően ellátandó önkormányzati feladat felülvizsgálatával és szabályozásával lehetővé válik a tervezett forrás egy részének felszabadítása, ezt a házi szennyvíztisztító berendezések létesítésének 2025. évben is meghirdetésre kerülő pályázati támogatására, vagy más célokra lehet majd fordítani.
A feladatkör beruházási oldalán a prof. dr. Schindele Vendel Ipari Park második csapadékvíz levezetőjének kivitelezési költsége jelenik meg áthúzódó költségként, továbbá a meglévő árkokban iszapfogó műtárgyak és rácsok kialakításával terveztünk. Fontos feladat a későbbiekben a megváltozott időjárási körülményekhez igazodva a csapadékvíz helyben tartása, az elvezetése helyett a tárolás, szikkasztás lehetőségeinek felkutatása.
Településrendezés
Mór Város új településrendezési terve 2022. évben elkészült. Azóta folyamatosan érkeznek a lakossági és vállalkozói észrevételek és kérelmek, továbbá az alkalmazás során néhány javítandó pontra is fény derült. A településrendezési terv módosításával járó tervezési és engedélyezési költségek áthúzódó és tervezett költségként is megjelennek a költségvetésben.
Közvilágítás
A 2024. év végére befejeződött a város közvilágításának átfogó, korszerű szabályozható LED technológiával történő korszerűsítése. A költségvetésben a szolgáltatás ellátásáért járó, ESCO szolgáltatói díjból és közvilágítás üzemeltetési díjból álló éves díjnak megfelelő költséggel terveztünk. A közvilágítás korszerűsítése által lecsökkent villamosenergia fogyasztást és a 2024. évinél kedvezőbb áramdíjat a villamosenergia felhasználás költségének tervezésénél figyelembe vettük.
Az újonnan felszerelt LED közvilágítási lámpák koncentráltabb fényszórása miatt kevésbé bevilágított közterületeken a közvilágítási hálózat megléte és a műszaki lehetőségek függvényében lámpahely sűrítés költségével, továbbá ahol meglévő hálózat nem áll rendelkezésre ott napelemes lámpák kihelyezésének költségével terveztük a feladatcsoport beruházási oldalát, továbbá ide tartoznak a forgalombiztonsági beavatkozásként tervezett gyalogos átkelők közvilágításának kivitelezési költségei, és a további közvilágítás fejlesztések tervezési költségei.
Zöldterület kezelés, játszóterek fejlesztése
A közparkokban, füves területeken, intézményi udvarokon a fűkaszálást, a parkfák és virágágyak kezelését, az öntözést és a további parkfenntartási feladatokat a MÓR-HOLDING Kft. szerződéses jogviszony alapján végzi, melynek költsége a feladatcsoport kiadásainak jelentős hányada. A parkfenntartási munkákhoz kapcsolódó opcionális feladatok költségeit, valamint a Lamberg-kastély parkjának fenntartási költségeit külön költségvetési sorokon terveztük, figyelembe véve a korábbi évben elvégzett munkák költségét.
A közterületeken és intézményi udvarokon a kültéri játszóeszközök felülvizsgálatát a Magyar Szabványügyi Testület munkatársa végzi éves szinten. A játszóterek havonta esedékes ellenőrzését szerződés alapján a MÓR-HOLDING Kft. végzi. 2024. év decemberében megkötött vállalkozói szerződések szerint 2025. március végéig nyolc közterületi játszótér és három óvoda kültéri játszóeszközei kerülnek kijavításra és pótlásra, melynek költségei áthúzódó költségként betervezésre kerültek. Folytatjuk a játszótereken a homokcserét, és mindezen felül az év során várhatóan felmerülő kisebb javítások költségével is terveztünk.
A feladatcsoport beruházási oldalán új játékok vásárlásának és a KRESZ Park játszótér kibővítésének tervezési költségeivel terveztünk.
Helyi egyedi védett épületek felújításának támogatása
Az önkormányzat által biztosított pályázati támogatás lehetővé teszi, hogy a felújítási munkával érintett védendő homlokzati épületelemek cseréjéhez, illetve azok beépítése során keletkező többletköltséghez pénzügyi támogatást biztosítson a Képviselő-testület az ingatlan tulajdonosok számára. A 2024. évben kiírt felhívásra nem érkezett pályázat. A 2024. évben felülvizsgálatra kerültek a helyi védett építmények és értékek, melynek eredményeként a már helyi építészeti értéket nem képviselő épületekről a védettség törlésre került. A továbbra is védendő értékek megőrzésének elősegítése érdekében 2025. évben is terveztünk a pályázat kiírását lehetővé tevő forrással.
VIII. Tájékoztató projektekről
Folyamatban lévő projektek: megvalósulás alatt álló beruházások, fejlesztések.
5181-053-09
TOP_PLUSZ-1.3.1-21
Mór Városi Önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (a továbbiakban: TOP Plusz) keretében megjelent TOP_PLUSZ 1.3.1-21 „Fenntartható Városfejlesztési Stratégiák támogatása” című pályázati felhívásra a 2023.05.22-én kelt támogatói döntés alapján eredményes pályázatot nyújtott be. A projekt címe Mór Város Fenntartható Városfejlesztési Stratégiájának elkészítése, kódszáma TOP_PLUSZ-1.3.1-21-FE1-2022-00005 (a továbbiakban: FVS projekt). Az FVS projekt a TOP Plusz programban kijelölt ún. kiemelt városok részére a programban történő részvétel megalapozásaként kötelezően elkészítendő „Fenntartható Városfejlesztési Stratégia” (FVS) megnevezésű dokumentum, az operatív program keretében tervezett fejlesztési célokat tartalmazó TOP Plusz Városfejlesztési Programterv (TVP), továbbá a későbbi konkrét fejlesztésekhez szükséges speciális megalapozó dokumentumok megalkotására szolgál. A projekt keretében a TVP elfogadása az 55/2024. (II.21.), az FVS első változatának elfogadása pedig a 224/2024. (VI.26.) határozattal megtörtént. Mór városa, mint kiemelt település az elfogadott TVP-ben megtalálható fejlesztési célokra tud támogatási kérelmeket benyújtani, melyekre – a városi bölcsőde energetikai korszerűsítése projektcél kivételével - 2025.03.31-ig kerülhet sor.
Az FVS projekt további megvalósítása során az FVS felülvizsgálata, bővítése, valamint az egyes fejlesztési projekteket érintő változások esetén a TVP módosítása történik majd meg. Továbbá szükséges lenne megindítani a projekt másodlagos támogatható tevékenységeit képező városi fejlesztési alapdokumentumok elkészítését, vagy felülvizsgálatát tartalmazó közbeszerzést, egyes dokumentumokhoz azonban az Irányító Hatóság által kibocsátásra kerülő módszertani útmutatók megjelenésére várunk. A projektben kiutalásra került támogatási előleg a szerződéssel lefedett költségekhez és a közbeszerzési eljárás becsült értékéhez szükséges fedezet rendelkezésre állásához nem elegendő, ennek okán 16 666 eFt összegben megelőlegezett költség is szerepel a soron, mely a projektből a következő elszámolás során igénylésre kerülhet.
5533-738-11
NHKV Zrt. Illegális hulladék
Az előirányzat tartalmazza a 2024. júniusában a Tisztítsuk meg az országot hulladékfelszámolási pályázat keretében elnyert támogatást. A megvalósítás 2024 őszén már megkezdődött, ennek során a pályázatban megjelölt 11 helyszínről lehet az elhagyott hulladékot összegyűjteni és elszállíttatni. A tevékenység 2025 nyaráig folytatható.
5562-072-09
Pumpapálya
Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete részt vesz az Országos Bringapark Program 2024 című pályázaton, melynek keretében a Mór Wekerle Sándor Szabadidőközpont parkolója és a teniszpályák mögötti 4262/4 hrsz-ú területen a pályázati felhívás szerinti médium típusú kerékpáros pumpapálya kialakítására nyújtott be nyertes támogatási kérelmet, mely magában foglalja a pálya megközelítését szolgáló aszfaltozott bekötőút létesítését is. A projekt támogatási intenzitása 50%-os, 18 132 922 Ft-ra volt lehetőségünk pályázni. 2024 év során elkészült a pálya műszaki tervdokumentációja, és kiválasztásra került a kivitelezést végző vállalkozás, aki a munkaterületet átvette és az alépítményi munkákat elvégezte. A hideg időjárás elmúltával az aszfaltozási munkák is megkezdődhetnek, a tervezett befejezés 2025 április vége.
Új pályázatok megkezdéséhez kapcsolódó költségek.
5533-603-09
Pályázatírás és kapcsolódó dokumentációk elkészítése
Az FVS-projektben a város által tervezett fejlesztések kapcsán a kiemelt városoknak szóló, már megjelent pályázati felhívások módosított benyújtási határideje 2025.03.31. Mór Városi Önkormányzat a TVP elfogadásával meg tudta kezdeni a konkrét fejlesztések előkészítését, és további pályázatokat nyújthat be a TOP_PLUSZ forráskerete terhére. Ennek érdekében - a korábbi időszaknak megfelelően – a szakmai szakértelem biztosítása érdekében projektelőkészítői szerződések megkötése vált szükségessé. A szerződések közös jellemzője, hogy költségeik nyertes pályázat esetén a támogatásból kerülnek finanszírozásra, azonban a munka a pályázat benyújtása előtt kell elkezdődjön. A szerződések megkötéséhez, a kötelezettségvállalás érdekében így szükséges előzetesen forrást megjelölni az Önkormányzat költségvetésében erre a célra. A 2014-2020-as projektciklus előkészítéseinél alkalmazott módon a 2024. évi költségvetésbe is betervezésre került pályázatírás és kapcsolódó dokumentumok elkészítése címmel kiadási előirányzat bruttó 50.000 eFt összegben. A költségvetési soron 2024. év végére 17 039 eFt szabad forrás maradt, melynek visszatervezésére a még megjelenés alatt álló, a városi bölcsőde energetikai korszerűsítését célzó pályázati felhíváson történő részvételhez szükséges pályázati előkészítési tevékenységre történő kötelezettségvállalás érdekében van szükség. Az előirányzat így 2025. évben is azonos összeggel került betervezésre.
5181-054-09 TOP_PLUSZ-3.4.1 Nappali foglalkoztató és
5181-055-09 TOP_PLUSZ-3.2.1 Helyi humán fejlesztések
Két korábbi előkészítés alatt álló TOP_PLUSZ projekt, melyek önálló kiadási előirányzatokkal rendelkeznek és megkötött szerződések alapján jelenleg szintén csak a projektelőkészítés költségeivel tervezettek. A költségek nyertes pályázat esetén a támogatásból kerülhetnek kifizetésre.
5571-009-08
Tervkészítés beruházás
A Képviselő-testület a 2024. évi költségvetés módosításával a tárgyi előirányzaton forrást biztosított a TOP_PLUSZ beruházási projektek műszaki tervezői feladatai kapcsán, mivel a projektelőkészítéshez hasonlóan a pályázat benyújtása előtt már rendelkezni kell tervezővel a pályázat megfelelő összeállítása érdekében. Továbbá az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény is előírja, hogy a műszaki tervezőt már a projektelőkészítési szakasz során szükséges megbízni. A szerződések közös jellemzője, hogy költségeik nyertes pályázat esetén a támogatásból kerülnek finanszírozásra. Az előirányzaton belül 52 705 eFt-ot tesz ki az ilyen módon tett kötelezettségvállalás.
Egyéb költségek
5170-157-09 TOP-3.2.1-15-FE1-2016-00035 Zrínyi és
5171-457-09 TOP-3.2.1-15-FE1-2016-00032 Zeneiskola
A költségvetés-tervezetben kiadási előirányzatot kapott a korábban megvalósult TOP-3.2.1 Zeneiskola és TOP-3.2.1 Zrínyi (Tűzoltóság) energetikai projekt, melyek fenntartás alatt állnak. Ezeknél a projekteknél a késedelmesen teljesítő kivitelezővel szemben kötbér került érvényesítésre. A kötbérek összegét a projektekre szükséges fordítani, a Támogató hozzájárulásával ezt a fenntartási időszakban is meg lehet tenni.
5533-602-09
Közbeszerzési tanácsadás
A közbeszerzési tanácsadás az általános tanácsadói feladatokra 2024 decemberében kötött szerződés összegén felül tartalmazza az önkormányzat költségét jelentő rendszerhasználati díjak, hirdetményi díjak forráskeretét is. Továbbá indikatív árajánlat alapján tervezésre került a földgáz- és villamos energia beszerzésére vonatkozó külön tanácsadói díj, amennyiben a Képviselő-testület a korábbi évek szerinti energiaközösség részeként csoportos közbeszerzésben kíván részt venni.