Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 29.) önkormányzati rendelete

Komádi Város településképének védelméről

Hatályos: 2023. 11. 04

Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 29.) önkormányzati rendelete

Komádi Város településképének védelméről

2023.11.04.

Komádi Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésében, a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló 2017 évi CXXV. tv. 6.§ (2), és 10. § (3) bekezdéseiben, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és Magyarország helyi önkormányzatokról szóló 2011 évi CLXXXIX törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Kormányrendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 70.§ ban biztosított véleményezési jogkörében eljáró - az állami főépítészi és örökségvédelmi hatáskörében eljáró Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal; Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala; Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság; a partnerségi egyeztetés szabályai szerint bevont partnerek, valamint Komádi Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2014. (IV. 14.) önkormányzati rendelet 3. mellékletében biztosított véleményezési jogkörében eljárva, a képviselő-testület valamennyi bizottsága véleményének kikérésével, kikérésével a következőket rendeli el:1

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet célja

1. §2 A rendelet célja a város sajátos településképének társadalmi bevonás és konszenzus által történő védelme és alakítása

a) a helyi építészeti örökség egyedi védelem (a továbbiakban: helyi védelem) meghatározásával, a védetté nyilvánítás a védelem megszüntetés szabályozásával;

b) településképi szempontból meghatározó területek meghatározásával;

c) településképi követelmények meghatározásával;

d) településkép-érvényesítési eszközök szabályozásával.

2. A helyi védelem célja

2. § (1) A város sajátos településképének társadalmi bevonás és konszenzus által történő védelme.

(2) A település településképe és történelme szempontjából meghatározó, hagyományt őrző, a közösségek munkáját és kultúráját tükröző, sajátos megjelenésű építészeti örökség kiemelkedő, településképet meghatározó értékű elemeinek védelme, a jellegzetes karakterének a jövő nemzedékek számára történő megóvása.

(3) A helyi védelem alatt álló építészeti örökség a nemzeti közös kulturális kincs része, ezért fenntartása, védelmével összhangban lévő használata és bemutatása közérdek.

(4) Tilos a helyi védett építészeti örökség elemeinek veszélyeztetése, megrongálása, megsemmisítése.

3. A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja

3. § A településkép szempontjából meghatározó területek megállapításának célja a településképhez illeszkedő településképi követelmények megállapításával a jellegzetes, értékes, helyi hagyományt őrző építészeti arculat megőrzése, a településkép kedvező alakítása:

a) az építési tevékenységgel érintett építményekre – ide értve a sajátos építményfajtákra is,

b) a helyi egyedi építészeti örökség védelmére, védetté nyilvánítására, a védettség megszüntetésére,

c) a reklámok és reklámhordozók, cégérek és egyéb műszaki berendezések elhelyezésére, alkalmazására, illetve tilalmára vonatkozóan.

4. A rendelet területi hatálya és alkalmazása

4. § (1) E rendelet területi hatálya Komádi város teljes közigazgatási területére terjed ki.

(2) E rendelet előírásait az Önkormányzat Képviselő-testülete által elfogadott településszerkezeti tervvel és helyi építési szabályzattal együtt kell alkalmazni.

(3) A beépítésre nem szánt területeket a helyi építési szabályzat és a hozzá tartozó szabályozási terv tartalmazza, ezen belül a településkép szempontjából meghatározó, természeti, táji védelemmel érintett területeket a 14. § (3) bekezdés szerint e terven kell beazonosítani.

(4)3 A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Tvtv) 8. § (2) bekezdése által az önkormányzat részére biztosított jogkörökben történő eljárást a Képviselő-testület a Polgármesterre ruházza át.

5. Értelmező rendelkezések

5. § E rendelet alkalmazásában:

(1)4

(2) Cégtábla: kereskedelmi-, szolgáltató-, vagy vendéglátó létesítmény (helyiség, együttes) nevét és az ott folytatott tevékenységet a bejáratnál feltüntető tábla, illetve felirat, mely nem minősül reklámnak.

(3) Címtábla: e rendelet szempontjából reklámnak nem minősülő, az intézmény vagy vállalkozás nevét, esetleg egyéb adatait feltüntető tábla, névtábla.

(4) Egyedi mobil tájékoztató tábla: információs vagy más célú berendezésnek minősülő olyan nem rögzített, egyedi méretű és akár változó feliratú tájékoztató, hirdető berendezés, mely a kereskedelmi- szolgáltató-vendéglátó tevékenység szolgáltatásairól – pl. étlapjáról stb. – ad tájékoztatást.

(5) Egyedi tájékoztató tábla: információs vagy más célú berendezésnek minősülő olyan – rögzített, egyedi méretű, állandó tartalmú – hirdető berendezés, mely gazdasági-, kereskedelmi-, szolgáltató-, vendéglátó tevékenységet végzők helyéről, irányáról, megnevezéséről, tevékenységéről, telephelyéről, nyitvatartásiról, megközelítéséről, ill. a település szolgáltató épületeiről utcáiról ad információt;

(6) Épület főgerince: Az épület tömegét meghatározó, jellemzően az utcai traktus legmagasabb és leghosszabb gerince.

(7) Eredeti állapot: a védett építmény építésekor fennálló állapot vagy egy olyan későbbi állapot, melyet az értékvizsgálat a védelem elrendelésekor védendő értékként határozott meg.

(8) Értékvizsgálat: a települési érték helyi védelem alá helyezésének szakmai megalapozására szolgáló a Korm. rendeletben meghatározottak szerint annak minősülő munkarész.

(9) Földszínek: (más néven terra színek) tört, sötét, meleg színek, melyek színtartománya a vörös-narancs- sárga-zöldessárga.

(10) Helyi védett érték: helyi egyedi védett épület, műtárgy (építmény) összessége.

(11)5 Információs és más célú berendezés: egyedi tájékoztató tábla, egyedi mobil tájékoztató tábla, önkormányzati információs tábla, totemoszlop, oszlop tartószerkezetű információs tábla, vállalkozást népszerűsítő felirat, reklám pylon és reklámzászló, napvédő ponyva, transzparens, vagy molinó amennyiben ezek részben reklámnak nem minősülő információs célt és közérdeket szolgálnak.

(12)6 Önkormányzati információs tábla: olyan rögzített, egyedi méretű hirdető-berendezés, mely a helyi lakosok számára nyújt, rendszeresen változó tartalommal, közérdekű információkat, továbbá lehetőséget biztosít lakossági apróhirdetések, kisméretű hirdetések elhelyezésére.

(13) Pasztellszín: a színek nagyon világos és kis telítettségű árnyalatai, melyeknek (a szín mellett) csak fehértartalma van, fekete nincs.

(14) Rikító szín: nagyon élénk, erőteljes, figyelemfelkeltő színek, melyeknek nagy a szín telítettsége.

(15)7

(16)8

(17) Üzletfelirat: kereskedelmi-, szolgáltató- vagy vendéglátó, egy vagy több egységet magába foglaló építményen, a benne folyó tevékenységet hirdető feliratot hordozó berendezés, mely nem minősül reklámnak.

(18) Vállalkozást népszerűsítő felirat: vállalkozást népszerűsítő felirata benne folyó tevékenységet hirdető feliratot hordozó berendezés, mely nem minősül reklámnak.

(19) Transzparens vagy molinó: kifeszített vagy köztér felett átfeszített textil vagy textil jellegű egyéb anyagból készült reklámhordozó.

II. Fejezet

A HELYI VÉDELEM

6. A helyi védelem feladata

6. § (1) A helyi védelem feladata a helyi védelmet igénylő építészeti örökség:

a) meghatározása, dokumentálása,

b) védetté nyilvánítása, nyilvántartása,

c) megőrzése, megőriztetése.

(2) A védelem alatt álló építészeti örökség károsodásának megelőzése, illetve a károsodás csökkentésének vagy megszüntetésének elősegítése.

7. A helyi védelem alá helyezés és a védelem megszűnésének szabályai

7. § (1) A helyi védelem alá helyezésről, illetve annak megszüntetéséről a Képviselő-testület rendelettel dönt.

(2) A helyi védelem alá helyezés alapjául az értékvizsgálat szolgál.

(3) Értékvizsgálat alapján bármely természetes vagy jogi személy írásban kezdeményezheti a védelem alá helyezést, illetve annak megszüntetését.

(4) A kezdeményezésnek tartalmaznia kell

a) egyedi építmények és természeti értékek esetén:

aa) a védendő értékek megnevezését, szükség esetén körül határolását,

ab) a pontos hely megjelölését (utca, házszám,helyrajzi szám, épület-, illetve telekrész),

ac) a védendő érték rövid leírását, dokumentálását (irodalom, fotók),

ad) a kezdeményezés indoklását.

b) településszerkezet, településkép, karakter, védelemre javasolt együttes esetén:

ba) az együttes megnevezését,

bb) körülhatárolását,

bc) a védendő érték rövid leírását, dokumentálását,

bd) a kezdeményezés indoklását.

8. A védett érték nyilvántartása

8. § (1) A helyi védettségről nyilvántartást kell vezetni, mely nyilvános, abba bárki betekinthet.

(2) A nyilvántartás tartalmazza:

a)9 a védett érték megnevezését, védelmi nyilvántartási számát,

b) a védelem szakszerű, rövid indoklását,

c) fotódokumentációt,

d) védettségi kategóriát (egyedi építészeti, területi, táji),

e) a helyrajzi számot.

(3) Egyedi védettség esetén a (2) bekezdésben felsoroltakon túl tartalmaznia kell:

a) a védett érték pontos helyét (utca, házszám, helyrajzi szám),

b) helyszínrajzot,

c) a védett érték rendeltetését és használatának módját.

(4) Területi védelem esetén a (2) bekezdésben foglaltakon túl a nyilvántartásnak tartalmaznia kell a szabályozási tervvel azonosítható, a védett terület határát egyértelműen rögzítő helyszínrajzot.

9. A védett érték megjelölése

9. § (1) A helyi védelem alatt álló épületet, építményt egységes táblával lehet megjelölni. A tábla szövege: „Komádi Városi Önkormányzat Képviselő-testülete helyi védetté nyilvánította” „évszám”

(2) Védett növényzet esetén az (1) bekezdés szerinti táblán a növény magyar és latin nevét is fel kell tüntetni.

(3) A tábla elhelyezéséről – esetleges pótlásáról – a polgármester gondoskodik.

10. Testületi döntéssel összefüggő feladatok

10. § (1) A kezdeményezés alapján induló eljárás során a döntés-előkészítés a megbízott települési főépítész feladata.

(2) A szükséges értékvizsgálat előkészítéséről és elkészíttetéséről a Képviselő-testület gondoskodik.

(3) A helyi védelem alá helyezés kezdeményezéshez kapcsolódó előkészítéshez be kell szerezni az érintett ingatlan-tulajdonosok együttes álláspontját.

(4) A helyi védettség alá helyezési, illetve annak megszüntetésére irányuló eljárás megindításáról az érdekelteket értesíteni kell:

a) az egyedi értékre vonatkozó kezdeményezés esetén az értesítést az érdekeltnek írásban kézbesíteni kell,

b) nem egyedi érték esetén az értesítés történhet kizárólag a helyben szokásos közhírré tétellel,

c) a használó értesítése a tulajdonos útján történik,

d) amennyiben az érdekeltek felkutatása aránytalan nehézségekbe ütközne, az értesítésüket a közhírré tétellel megtörténtnek kell tekinteni.

(5) A védettséggel kapcsolatos javaslatot – az erről szóló döntést megelőzően - a helyben szokásos módon 15 napra közhírré kell tenni.

(6) A közhírré tétel időtartama alatt a helyi védetté nyilvánítás javaslatát és a kapcsolódó értékvizsgálat megtekinthetőségét az önkormányzat hivatalában biztosítani kell.

11. § (1) Védett építmény teljes bontása csak a védelem megszüntetése után történhet. A védelem megszüntetésének, vagy részleges bontásnak feltételeként az egyes épületrészeknek, tartozékoknak, az új épületbe (épületeibe) történő beépítése, vagy annak megőrzése előírható.

(2) Védett növényzet kivágása csak a védelem megszűnését követően, illetve a növényzet kipusztulása esetén, továbbá közvetlen élet- vagy balesetveszélyes helyzet megszüntetése érdekében engedélyezhető. A védett növényzet kipusztulását kertészeti szakvéleménnyel kell igazolni. A védett növényzet esetleges pótlásáról a jegyző által meghatározottak szerint kell intézkedni.

(3) A helyi védettség elrendelését vagy megszüntetését az ingatlan nyilvántartásba be kell jegyeztetni.

(4) Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésről a jegyző gondoskodik.

(5) A bejegyzés esetleges elmaradása a védettséget nem érinti.

11. Az egyedi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek

12. § (1) A védett értékek jó karbantartása, állapotuk megóvása, a tulajdonos kötelessége.

(2) A védett értékek megfelelő fenntartását és megőrzését – egyebek között – a rendeltetésnek megfelelő használattal kell biztosítani.

(3)10 Amennyiben a rendeltetéstől eltérő használat a védett érték állagának romlásához vagy megsemmisüléséhez vezetne, úgy a polgármester településképi kötelezés formájában az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására kötelezheti az ingatlantulajdonost.

12. Az egyedi védelem alá vont épületek

13. §11 (1) Az egyedi védelem alá vont helyi védett értékek körét, jegyzékét a 2. számú melléklet tartalmazza.

(2) Amennyiben a helyi védett érték magasabb szintű jogszabály alapján országos védelemre kerül, azt az értéket jelen rendelet 2. mellékletéből törölni kell.

III. Fejezet

A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK

13. A településképi szempontból meghatározó területek megállapítása

14. § (1) A településszerkezet, településkarakter, tájképi elem és egyéb helyi adottság alapján a településképi szempontból meghatározó területek térképi lehatárolását a bel- és külterületre vonatkozóan e rendelet 1. melléklete tartalmazza.

(2) Településkép szempontjából meghatározó területek:

a) beépítésre szánt területen belüli meghatározó terület a műemlékek telkeikkel és műemléki környezetükkel,

b) helyi védett érték területe,

c) régészeti érdekű terület és a régészeti lelőhely területe,

d)12 országos jelentőségű és a fokozottan védett természetvédelmi terület (Bihari-sík Tájvédelmi Körzet, Európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű Natura 2000 terület, ezen belüli kategóriák: - Bihar különleges madárvédelmi terület (HUHN 10003), - Közép-Bihar kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület (HUHN20013), - Felső-Sebes-Körös kiemelt természetmegőrzési terület (HUHN20004), „ex lege” védett–természeti emlék (pl kunhalmok) területek, az országos ökológiai hálózat magterülete és az ökológiai folyosó terület övezete,

e)13 tájképvédelmi terület övezete, egyedi tájérték területe,

f) helyi jelentőségű természetvédelmi terület és a védett természeti érték.

(3)14

a) A településkép szempontjából meghatározó, természeti védelemmel érintett 14. § (2) d)- f) pontok szerinti területek településképi, településkarakteri szempontból a beépítésre nem szánt településrész részét képezik.

b) Területi lehatárolásukat a 4. § (3) bekezdés figyelembe vételével, továbbá az országos jogszabályok alapján kell megállapítani.

c) A helyi védett érték és a műemlék területe és környezete a beépítésre szánt településrész részét képezik és meghatározó területnek minősülnek. Területi beazonosításuk a szabályozási terv illetve az országos védett ingatlanok nyilvántartása szerint történik.

IV. Fejezet

A TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK

14. A teljes közigazgatási területen az építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények

15. § Az épületek, építmények utcaképben közvetlenül megjelenő homlokzatának színezésére a pasztell árnyalatú földszíneken túl további színek nem alkalmazhatók.

15/A.15 A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi építészeti követelmények

15/A.16

16. §17 A közterületi alakítási terv e rendeletben történő lehatárolás hiányában nem készíthető.

15/B. Természetvédelemmel érintett területekre vonatkozó településkép szempontjából meghatározó területekre vonatkozó külön szabályozások

A beépítésre nem szánt táji területbe ékelődő (állattartó-, üzemi-, mezőgazdasági üzemi-, különleges-, valamint tanya, stb) területekre vonatkozó egyedi és területi építészeti követelmények18

17. § (1) Az épületek, építmények szabadon állóan, az alkalmazott üzemelés technológia és használat szerint csoportosítva helyezendők el.

(2) Az egyes épület összeépítések csak technológiával igazolt módon és esetben engedélyezhetőek.

(3)19

18. § (1) Az újonnan kialakításra kerülő termelő, tároló és állattartó épületeket hosszúkásan nyújtott tömeggel, magas tetős kialakítással kell kialakítani. Ettől eltérni csak technológiával igazolt módon és esetben lehetséges.

(2) Az ipari funkciójú épületek esetén az egyszerű ipari formák alkalmazása az elsődleges, ezen belül a nagy fesztávú ipari csarnokszerkezet, a fél-nyeregtetős és lapos tetős kialakítású egyedi szerkezet is építhető.

(3) Szociális és iroda épületek modern építészeti anyag és tömegkialakítással is építhetők. A túlságosan tördelt és manzárd tető kialakítás nem engedélyezhető.

(4) A majorszerű telepeken a szélvédelem és a táji látványvédelem biztosítása érdekében intenzív fásítás előírható.

19. § (1) Tájképet zavaró építménynek számítanak, ezért itt nem helyezhetők el azok az építmények, melyek a táj jellegéhez képest erősen modern, technokrata karakterűek.

(2) Az épületek homlokzata világos, pasztellszínezésűek lehetnek. Tájidegen színezésnek minősülnek a rikító színek, a neon sárga, neon zöld, élénkpiros, lila és élénk kék színezések.

(3) Az épületek tetőfedése, homlokzati burkoló eleme nem készülhet tükröződő felülettel. Csak matt színezés, matt fémfelület alkalmazható.

16. Belterületi településképi szempontból meghatározó területre vonatkozó egyedi építészeti követelmények

20. §20 (1) Az utcaképben közvetlenül megjelenő épületek, építmények tetőszerkezete nem fedhető és nem újíthatók fel hullámpala, műanyag hullámlemez és trapézlemez, valamint bitumenes hullámlemez alkalmazásával.

(2) A tetőfedő anyagok közül a rikító színek, különösen élénkvörös, kék nem, helyette a földszínek alkalmazhatók.

(3) Utcai homlokzati megjelenésében teljes egészében gerendaház jelleg nem építhető.

(4) Az épület szélességének, hosszanti méretének, arányainak megválasztása a környezet kialakult állapotához igazodjon.

(5) Az építéssel érintett telken tervezett építési tevékenység a településképbe illesztés biztosításához igazodjon a környezetében lévő:

a) tetőidomhoz, azok formáihoz, az épület fő gerincirányához,

b) kialakult párkánymagasságokhoz,

c) tetőfelépítmények jellegéhez, arányaihoz,

d) homlokzati arányokhoz, tömegarányokhoz.

(6) A környezethez való illesztés határozza meg az egyedi homlokzatkialakítás módját. Ebből következően az utcaképben megjelenő homlokzatokon:

a) az illeszkedés érdekében a településrészen jellemző homlokzati nyílások arányrendszere, teljes homlokzati felülethez való aránya, a homlokzati díszítő elemek és tagozatok, továbbá színezés veendő figyelembe,

b) a tetőszerkezet kialakítása, hajlásszöge, a tetőgerinc magassága, tetőfelépítménye, anyaghasználata, annak színhasználata a környezet adottságaihoz illeszkedjen, akár lépcsőzetes magasságok alkalmazásával is,

c) az épület-ornamentika (díszítőelemek), anyaghasználat, homlokzati felületi megjelenés tekintetében az épülethez legyen arányos, illetve illeszkedő a környezetéhez.

21. § (1) Az építmények elhelyezésénél biztosítani kell a lehető legnagyobb összefüggő zöldfelület kialakítását

a) az épület telken történő kialakult telepítéstől nem eltérő telepítésével,

b) a táj és a termőhelyi adottságoknak megfelelő nem allergén őshonos fás-szárú növények telepítésével.

(2) A zöldfelület kialakítása során

a) nem ültethető allergén nem őshonos növényzet, különösen akác, gyalogakác, zöld juhar, szürke nyár és kanadai nyár fafajok,

b) a telekhatár mentén nem telepíthető fás szárú növényzet úgy, hogy az a szomszédos telek használatát korlátozza és ezzel szükségtelen zavarást okozzon,

c) amennyiben közcélú épület elhelyezés történik, úgy az épület – a helyi építési szabályzat keretein belül - mélyebb előkerttel is telepíthető, ha az így kialakított megnövekedett előkertet közkertként alakítják ki és azt megnyitják közhasználatra. Ettől eltérően nem lehet mélyebb az előkert.

22. § (1) Épületen, építményen, előkertben az energiafogyasztást mérő berendezések takarás nélkül nem helyezhetők el.

(2) Épületeken újonnan klímaberendezés közterületről is látható kültéri egysége utcai főhomlokzaton nem helyezhető el.

(3) Épületeken utcai főhomlokzaton látványt zavaró antenna, hírközlési egység nem helyezhető el.

(4) A bejárati elő lépcső, az akadálymentesítésre szolgáló építményt (rámpát és elemeit), közterületbe nyúló épületrészt és az utcai kerítést nem lehet úgy kialakítani, hogy

a) az a kapcsolódó közterület funkcionális használatát akadályozza, és ne igazodjon annak használatához,

b) a rámpa az utcaképben - előkert nélküli épület elhelyezés esetén - részben takarást biztosító építészeti kialakítás nélkül jelenjen meg.

(5) Magas-tetős épületen utcaképben megjelenő síktáblás napelem, napkollektor a ferde tetősíktól eltérő hajlásszögben nem helyezhető el. Lapos tetős épületen utcaképben megjelenő síktáblás napelem, napkollektor takarás nélkül nem helyezhető el.

17. A helyi védelemben részesülő területekre és elemekre vonatkozó építészeti követelmények

23. §21 Helyi védett érték felújítása esetén a védett érték méltó településképi, illetve tájképi megjelenésének biztosítása érdekében az épület hordozta műszaki megoldások és építőanyagok elsődlegességét biztosítani kell az épület felújítás és a külső térhasználat esetén is.

18. A helyi egyedi építészeti követelmények

24. § (1) A helyi védett épület felújítása, átalakítása, bővítése, korszerűsítése során meg kell őrizni az épület:

a) tömegformáját, tömegarányait,

b) tetőformáját, tetőfelépítményeit,

c) homlokzati tagozatait,

d) homlokzati díszítőelemeit,

e) nyílásrendjét, nyílásosztását és nyílásméreteit,

f) nyílászáróinak, falfelületének, lábazatának, tetőfedésének anyaghasználatát.

(2) Az eredeti állapot szerinti épület tartozékok (pl. rács, vasból készült díszítés, világítótest, korlát, kerítés) helyettesíthetők.

(3) A helyi védett épület homlokzati színezésénél a környezetébe illeszkedő színezést, vagy ha fellelhető az eredeti színt kell elsősorban alkalmazni. Kerülni kell a rikító színeket és a túlzott kontrasztokat.

(4) A helyi egyedi védett épületeket bővíteni oly módon lehet, hogy a bővítésnek a védett épület eredeti állapotának formai megjelenésével, szerkezetével, anyagaival összhangban kell lennie.

(5) A helyi egyedi védett épületeket belső korszerűsítése, belső átalakítása, tetőterének beépítése a védett értékek megőrzését szolgáló szabályok betartása mellett megengedett.

(6) A helyi egyedi védett épületek közterületről látható homlokzatán épületgépészeti berendezések, azok tartozékai nem, hirdetés és reklám csak a rendeltetésével összefüggően helyezhető el.

19. Egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezése

25. § (1) A településkép szempontjából meghatározó területen a felszíni hírközlési sajátos építmények (antennatartó átjátszó torony) nem helyezhetők el kivéve, ha az a település teljes ellátásának biztosítása érdekében szükséges.

(2) Külterületen elhelyezett antennatartó szerkezet (torony) és a lakóterület között legalább 250 méter távolságnak kell lennie.

(3) A felszíni energiaellátás nyomvonalas építményei elhelyezésére a település teljes igazgatási területe alkalmas.

(4) Ahol vezetékes hálózat készül, ott új vezeték földkábelben vagy meglévő oszlopsoron vezethető, új oszlopsor nem építhető.

(5) A településkép szempontjából meghatározó területen a település ellátásához szükséges közmű műtárgyak, különösen transzformátor, kapcsolószekrény, elosztószekrény, gáznyomás-szabályozó takartan, közterületi látványában kedvező megjelenéssel helyezendő el.

(6) Természetvédelemmel érintett területeken:

a) amennyiben műszakilag lehetséges, az energiaellátást földkábellel kell biztosítani,

b) reklámhordozó berendezések nem helyezhetők el,

c) kültéri világítás kialakítása csak biztonsági szempontok (élet- vagyonvédelem stb.) esetén, teljesen ernyőzött, síkburás világító eszközzel lehetséges.

20. A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények

20/A.22 Reklám közzétételére és reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezésének területi szabályai

26. § (1) Közterületeken és köztulajdonban álló ingatlanok esetén reklám közzététele és reklámhordozó, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezése

a) a beépítésre szánt területen belül a vegyes és lakóterületeken kizárólag utcabútor igénybevétele esetén lehetséges (kivéve a közterületi padokat, és forgalomterelő oszlopokat valamint virágtartókat, melyeken reklám nem helyezhető el),

b) a beépítésre nem szánt területeken (a vasútállomás kivételével) nem megengedett.

(2) Magánterületen reklám közzététele és reklámhordozó, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezése

a) beépítésre szánt területen belül nem megengedett,

b) beépítésre nem szánt területeken nem megengedett.

(3) A területi besorolások alatt a 104/2017. (IV.28.) Korm. rendelet 2. § (4)-(5) bekezdéseiben foglaltakat kell érteni.

20/B. Településkép szempontból meghatározó és általános besorolású területek

27. § (1) Az épületek homlokzatain elhelyezhető cégéreket, cég- és címtáblákat napvédő ponyvákat, reklámzászlót és üzlet feliratokat, vállalkozást népszerűsítő feliratot, egyedi tájékoztató táblákat úgy kell kialakítani, hogy azok illeszkedjenek a homlokzatok meglévő, vagy tervezett vízszintesés függőleges tagolásához, a nyílászárók kiosztásához, azok ritmusához úgy, hogy együttesen összhangban legyenek az épület építészeti részletképzésével, színezésével, építészeti hangsúlyaival. Ha cégérek, cég- és címtáblák, valamint egyedi tájékoztató táblák utólagos elhelyezésénél ez nem biztosítható, akkor az utólagos elhelyezés nem engedhető meg.

(2) Közterületről látható épületek egy-egy homlokzatának 7%-ánál nagyobb felületén nem helyezhető el cég- és címtábla, információs, vagy más célú berendezés.

(3) Információs vagy más célú berendezés, amennyiben reklámot is tartalmaz a magánterületen nem helyezhető el.

(4) Közvilágítási berendezésen, egyéb közműberendezésen, hírközlési oszlopon reklám célú felület nem helyezhető el.

(5) Önkormányzati információs tábla és egyedi mobil tájékoztató tábla, oszlop tartószerkezetű tábla, továbbá egyedi tájékoztató tábla és transzparens közterületen a közlekedést nem zavaró módon helyezhető el.

(6) Totemoszlop csak üzemanyag töltő állomáson és 300 m2-nél nagyobb ipari-, kereskedelmi- és szolgáltató egységek esetén lehet elhelyezni. Reklám pylon elhelyezésére nincs korlát.

20/C. Műemléki környezetre vonatkozó kiegészítő előírások

28. § (1) Tetőfelületre cégér nem helyezhető el.

(2) Épületek homlokzataira kerülő cég- és címtábla, információs vagy más célú berendezés épületdíszítő tagozatot nem takarhat el.

(3) Üzletenként legfeljebb két cégtábla és egy darab cégér helyezhető el. Saroktelek esetén mindkét közterület irányába elhelyezhető a cég és címtáblák és 1-1 db cégér.

(4) Üzlethelyiségenként legfeljebb két egyedi tájékoztató mobil tábla helyezhető el a közterületen, legfeljebb 75/150 cm méretű kialakítással, a gyalogosforgalmat nem akadályozó módon.

(5) Üzletfelirat hossza legfeljebb 3,0 méter, magassága 1,0 méter, vastagsága 15 cm lehet.

20/D. Reklámhordozókra vonatkozó követelményektől való eltérés szabályai

29. § (1)23 A település szempontjából jelentős eseményről való tájékoztatás érdekében reklámhordozó helyezhető el egy évben összesen 12 naptári hét időtartamára

a) köztulajdonban álló ingatlanon, lakó- és vegyes területen,

b) különleges- és egyéb területen, valamint beépítésre nem szánt területek közül közkertben és közparkban utcabútor igénybe vételével lehetséges,

c) Önkormányzat által támogatott rendezvényekről tájékoztatás transzparensen (molinón) is lehetséges,

d) Az utcabútorok igénybevételét kérelemre a polgármester engedélyezi, - illetve önkormányzati rendezvény esetén - rendelheti el.

(2) Építési reklámháló az építés időtartamára alkalmazható. Ennek során az építési naplóban kell igazolni az építés-felújítás megkezdését.

21. Egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények

30. § (1) Reklámvilágítással, magán és közterületi térvilágítással fényszennyezést, kápráztatást, vakítást, ártó fényhatást okozni, és ez által a közlekedés biztonságát, az emberi egészséget veszélyeztetni, az ingatlan biztonságos használatát korlátozni nem szabad. Az épületek homlokzatfelületein és tetőzetén csak áttört és vonalszerű fényfelirat helyezhető el.

(2) Kültéri világító berendezések úgy alakítandók ki, hogy azok a fényt a talaj felé sugározzák. Egyéb ferde megvilágítású berendezés csak élet és vagyonbiztonsági okból alakítható ki.

(3) Talajszintbe épített fényverő berendezés csak akkor építhető, ha annak fénye a megvilágított építményen teljes mértékben elnyelődik.

22. Nyilvántartott műemléki értékre vonatkozó kiegészítő településképi követelmények

31. § (1) Nyilvántartott műemléki értékkel érintett ingatlanon elhelyezhető új épületek kialakítása igazodjon a védett épület, épületegyüttes eredeti struktúrájában betöltött pozíciójához. Biztosítani kell a védett épület látványának megőrzését. A szerkezeti homlokzatképzési, tömegképzési arányok, hangsúlyok nem tolódhatnak el a védett épülettől az új épület irányába.

(2) Nyilvántartott műemléki érték esetén a védett érték méltó településképi, illetve tájképi megjelenésének biztosítása érdekében az épület hordozta örökséget képviselő műszaki megoldások és építőanyagok elsődlegességét biztosítani kell.

V. Fejezet

TELEPÜLÉSKÉP-VÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS ÉS SZAKMAI KONZULTÁCIÓ

23. Rendelkezés településkép védelmi tájékoztatásról és szakmai konzultációról

32. § (1)24 A településképi követelményekről a polgármester - alkalmazása esetén a főépítész útján - az építéssel érintett telken tervezett építési munkák végzéséhez, kérelemre szakmai konzultációt biztosít.

(2) A szakmai konzultáció iránti kérelmet a polgármester részére címezve kell benyújtani. A kérelemnek tartalmaznia kell az építtető vagy kérelmező nevét, és címét, telefonos elérhetőségét, valamint a tervezett építési tevékenység helyét, az érintett telek helyrajzi számát, az építési tevékenység rövid leírását, indokolt esetben az építési munka jellegétől függően rajzi munkarészek csatolását.

(3) A településképi konzultáció során a polgármester a főépítész, vagy az önkormányzat hivatalának építésügyi előadója útján javaslatot tesz a településképi követelmények érvényesítése módjaira.

(4)25 Konzultációról emlékeztető készül, melyben foglaltak betartását a főépítész – alkalmazásának hiányában a polgármester – ellenőrzi.

24. Településképi bejelentési eljárás

33. §26 A polgármester - az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) alapján, a teljes eljárás szabályai szerint - településképi bejelentési eljárást folytat le - nyilvántartott műemléki értékek vagy műemléket érintő, az örökségvédelmi hatósághoz történő bejelentéshez vagy örökségvédelmi engedélyhez kötött tevékenységek kivételével – a településkép fokozottabb védelme érdekében

a) a település közigazgatási területén levő közterületen és köztulajdonban álló ingatlanokon valamint közterületnek nem minősülő magánterületen közterületről látható esetekben reklám közzétételére, reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezéséhez. A kérelem nyomtatvány jelen rendelet 3. számú melléklete,

b) az építmények rendeltetésének módosítása vagy rendeltetési egységek számának megváltoztatása tekintetében. A rendeltetés megváltoztatásának igazolásához szükséges bejelentési kérelem nyomtatvány jelen rendelet 4. számú melléklete.

34. § (1)27 A településképi bejelentési eljárás az ügyfél által a polgármesterhez benyújtott kérelemmel indul. A bejelentéshez papír alapú vagy a dokumentációt tartalmazó digitális adathordozót kell mellékelni. A kérelem és az ügyfél által tett nyilatkozat csak írásban terjeszthető elő. A településképi követelményeket igazoló építészeti-műszaki dokumentációnak – a bejelentés tárgyától függően – az alábbiakat kell tartalmaznia:

a) meglévő állapotról fényképfelvételt,

b) műszaki leírást,

c) a tervezett állapot formáját, mennyiségét, méretét és technológiáját,

d) a műszaki berendezés által igénybe vett helyszínt és elhelyezésének módját,

e) elrendezési rajzot,

f) reklám elhelyezésének helyétől – amennyibe indokolt - színtervet, környezetbe illesztett látványtervet.

(2)28 A dokumentáció tartalmát a polgármester ellenőrzi. Amennyiben a benyújtott dokumentáció nem felel meg az (1) bekezdésben meghatározott tartalmi követelményeknek, a polgármester az eljárást megszünteti.

(3)29 Amennyiben a benyújtott dokumentáció hiánytalan, a polgármester feltétellel vagy a nélkül tudomásul veszi a bejelentést, illetve elutasítja a kérelmet, ha az nem felel meg a követelményeknek vagy nem illeszkedik a településképbe.

(4) A polgármester a döntését a kérelem benyújtását követő 15 napon belül hatósági határozatban hozza meg.

(5)30 A cégjelzések, reklám- és hirdető-berendezések esetében az igazolás időtartama 3 év, egyéb esetekben az igazolás határozatlan időtartamra szól. A bejelentéstől számított 6 hónapon belül kell megkezdeni a tevékenységet, ellenkező esetben ismételten be kell jelenteni.

(6) Amennyiben a településképi bejelentési eljárás lefolytatásához kötött tevékenység közterület- használati hozzájáruláshoz is kötött, a közterület-használati hozzájárulás kiadására csak a településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően, a megengedő határozat birtokában és az abban meghatározott kikötések figyelembe vételével kerülhet sor.

34/A. §31 (1) Rendeltetés változtatás esetén a településképi bejelentési eljárás megindítására benyújtott kérelemhez a HÉSZ rendeltetésekre, ill. az egyéb vonatkozó követelmények teljesítését igazoló dokumentációt, különösen

a) parkoló mérleg számítást,

b) helyszínrajzot a szomszédos ingatlanok ábrázolásával azok főbb adataival, funkciójával, parkoló és rakodó helyek bemutatásával,

c) felmérési meglévő alaprajzot és a rendeltetés változtatás szerinti alaprajzotis szükséges benyújtani.

(2) A dokumentáció tartalmát a polgármester ellenőrzi. Amennyiben a benyújtott dokumentáció nem felel meg az (1) bekezdésben meghatározott tartalmi követelményeknek, a polgármester megfelelő határidő biztosításával hiánypótlást ír ki.

(3) Amennyiben a benyújtott dokumentáció hiánytalan, és a rendeltetésváltoztatás megfelel a helyi építési szabályzat vonatkozó követelményeinek, a polgármester - az ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetés céljából – 15 napon belül hatósági bizonyítványt állít ki az építmény, az építményen belüli önálló rendeltetési egység rendeltetésének módosításáról, az új rendeltetésről és az építmény rendeltetési egységei számának megváltozásáról, az új rendeltetés számáról.

(4) Amennyiben a kérelmező a hiánypótlást nem teljesíti, vagy a dokumentáció nem felel meg az (1) bekezdésben meghatározott tartalmi követelményeknek, illetve a tervezett rendeltetés, tervezett rendeltetetési egység száma ellentétes a HÉSZ vonatkozó előírásaival a polgármester az eljárást megszünteti, és erről a kérelmezőt határozatban értesíti.

24/A.32 Településképi kötelezési eljárás, településképi bírság

35. §33 (1) A településképi követelmények teljesítése érdekében a polgármester – hivatalból vagy kérelemre – településképi kötelezési eljárást folytat le.

(2) A településkép védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció betartását az önkormányzati főépítész – alkalmazásának hiányában a polgármester - ellenőrzi.

(3)34 A településképi követelményekkel szembeni mulasztásokat, amennyiben tudomására jut, kivizsgálja, és az Ákr. alapján jár el.

(4) A polgármester ellenőrzi a bejelentési kötelezettség teljesítését és a bejelentett tevékenység folytatását, és ha bejelentési eljárás lefolytatásának elmulasztását észleli, a tevékenység folytatását a bejelentési eljárás során megtiltotta vagy azt tudomásul vette, de attól eltérő végrehajtást tapasztal,

a) az e rendeletben meghatározott településképi követelmények teljesítése érdekében az Ákr. szabályai alapján - hivatalból vagy kérelemre - kötelezési eljárást folytat le, és szükség esetén kötelezést bocsát ki a Tvtv. szerint vagy

b)35 reklám, reklámhordozó elhelyezése esetén 15 napon belül értesíti az illetékes kormányhivatalt.

36. §36 (1) A településképi követelmények be nem tartása esetén a polgármester településképi kötelezést adhat ki és településkép-védelmi bírságot szabhat ki.

(2) A kötelezésben foglaltak nem teljesítése esetén - a településkép védelmi bírság ismételt kiszabása helyett - a kötelezést tartalmazó döntést foganatosítja. Ennek során a meghatározott cselekmény a kötelezett terhére és veszélyére elvégzi, vagy mással elvégezteti és egyúttal a kötelezettet a felmerülő költség megfizetésére kötelezi.

(3) A településkép-védelmi bírság összege az alábbi határok között állapítható meg:

a) településképi szempontból meghatározó területeken területi és egyedi építészeti követelmények be nem tartása esetén, amennyiben az egyedi védett építményt érint 150.000 - 250.000 forint,

b) településképi szempontból meghatározó területeken területi és egyedi építészeti követelmények be nem tartása esetén, amennyiben az egyedi védett építményt nem érint 150.000 - 200.000 forint,

c) egyéb településképi vagy egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó követelmény be nem tartása esetén 100.000 - 150.000 forint.

37. § (1) A polgármester a bírság kiszabása során a következő szempontokat mérlegeli

a) jogsértés milyen mértékben sérti vagy akadályozza a Tvtv. 11/A.§ (1) bekezdésében meghatározott értékek megőrzését vagy kialakítását,

b) jogsértés időtartama,

c) a jogsértés ismételtsége.

(2)37 A településkép-védelmi bírság befizetésének módja:

a)38 a bírság kiszabásáról szóló határozatban meghatározott határidőre és az abban megjelölt önkormányzati bankszámlaszámra történő befizetéssel történhet,

b)39 az a) pontban szereplő megfizetési mód elmaradása esetén a meg nem fizetett bírság az Ákr. végrehajtásra vonatkozó szabályai alapján kerül behajtásra.

VI. Fejezet

ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

25. Hatálybalépés

38. §40 [35]

(1) Jelen rendelet az elfogadást követő 30. napon lép hatályba.

(2) Jelen rendelet előírásait hatálybalépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.

24. Hatályon kívül helyező rendelkezések

39. §41 [36]

Hatályát vesztik Komádi Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 1/2007. (I.) ÖKR számú önkormányzati rendelet építészeti értékvédelemre vonatkozó

a) a 6. számú mellékletcíme,

b) a 6. számú melléklet (3) bekezdése.

40. §42 [37]

Hatályát veszti Komádi Református Kistemplom épületének helyi egyedi védelem alá helyezéséről szóló 8/2016. (IV.23.) önkormányzati rendelet.

1. melléklet a 22 /2017. (XII.29.) önkormányzati rendelethez

2. melléklet a 22 /2017. (XII.29.) önkormányzati rendelethez

Helyileg védett épület


Sor-szám


Megnevezése, a védelem
típusa


Cím,
helyrajzi szám




Leírás


1.
43


Egyedi védelem


Komádi, Hősök tere 4..Hrsz: 1/5



C:\Users\Palotás Bt\Desktop\Fő u városháza.jpg



C:\2014.június 19-i mentés\Helyi lemez (C)\Bt. 2013-2015\Komádi TAK\Komádi TAK képek - 2017. október 21\Fő u városháza Dózsa u felől.jpg



Középület

Önkormányzati tulajdonban lévő igazgatási épület, városháza.
Valószínűleg a múlt század első felének, a 20-as -30-as éveiben épült.
A zártsorú beépítésű, U alakú épület tömegképzése, az ablakok elhelyezésének rendje, az anyag-használat és a színezés példa- értékű.
A bejárat és a sarok homlokzat kiemelése, kialakítása egyszerű, de mégis nagyszerű.

C:\Users\Palotás Bt\Desktop\YS2F0087.jpg


Műemléki környezet határa
Az épület a műemléki környezet területén helyezkedik el.


A telek területe: 4135 m²
Az épület br. területe 1919 m²


Sor-szám


Megnevezése, a védelem
típusa


Cím,
helyrajzi szám




Leírás


2.
44


Egyedi védelem


Komádi, Fő utca 82. Hrsz:97



C:\Users\Palotás Bt\Desktop\Fő u Ált isk bejárat.jpg


C:\2014.június 19-i mentés\Helyi lemez (C)\Bt. 2013-2015\Komádi TAK\Komádi TAK képek - 2017. október 21\Fő u ált isk oldal.jpg


Középület

Önkormányzati tulajdonban lévő oktatási épület mely az utcával párhuzamos gerincű nyeregtetős épület.

Az iskola a múlt század első felében épülhetett.
Tömegalakítása, homlokzatképzése, az ablakok elhelyezésének rendje, az anyaghasználat és színezés példaértékű.
Az épület vonzerejét leginkább a „gangos” kialakítású bejárat és a felette lévő díszes oromfal biztosítja.

Az iskola előtti közterület zöldsávjának kialakítása az épület szépségéhez méltóan kialakított és gondozott.







Az iskola területe a helyileg védett terület keleti területrészén helyezkedik el.






A telek területe: 3610 m²
Az épület bruttó területe 990 m²


Sor-szám


Megnevezése, a védelem
típusa


Cím,
helyrajzi szám




Leírás


3.


Egyedi védelem


Komádi, Fő utca 117. Hrsz:1959/2


C:\Users\Palotás Bt\Desktop\Fő u ovi másik irány.jpg

C:\Users\Palotás Bt\Desktop\Fő u ovi ablak részlet.jpg


Középület

Önkormányzati tulajdonban lévő oktatási – óvoda – épület, mely előkert nélküli és az utcával párhuzamos gerincű nyeregtetős épület.

A múlt század első felében épült, valószínűleg a 30-as években.
Tömegképzés, nyílások elhelyezése, azok keretezése, díszítése, a színek alkalmazása sok tekintetben a múlt szépségeit mutatja be. A tető kialakítása a két szolid toronnyal és nyílásaival igazodik a homlokzathoz.

Az óvoda előtti közterület zöldsávjának kialakítása az épület szépségéhez méltóan kialakított és gondozott.

Valószínűleg nem óvodaként épült, mivel a városban napközis óvoda csak 1945-től van.




Az óvoda területe a helyileg védett terület keleti területrészén helyezkedik el.







A telek területe: 3 384 m²
Az épület bruttó területe. 386 m²

1

A bevezető a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

2

Az 1. § nyitó szövegrésze a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 18. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 4. § (4) bekezdését a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 2. §-a iktatta be.

4

Az 5. § (1) pontját a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2018. (XII. 6.) önkormányzati rendelete 6. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

5

Az 5. § (11) pontját a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2018. (XII. 6.) önkormányzati rendelete 6. § b) pontja hatályon kívül helyezte. Az 5. § (11) pontját a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2019. (IX. 26.) önkormányzati rendelete 2. §-a iktatta be.

6

Az 5. § (12) pontja a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.

7

Az 5. § (15) pontját a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2018. (XII. 6.) önkormányzati rendelete 6. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

8

Az 5. § (16) pontját a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2018. (XII. 6.) önkormányzati rendelete 6. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

9

A 8. § (2) bekezdés a) pontja a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2018. (XII. 6.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

10

A 12. § (3) bekezdése a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2019. (IX. 26.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.

11

A 13. § a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg.

12

A 14. § (2) bekezdés d) pontja a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.

13

A 14. § (2) bekezdés e) pontja a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 18. § b) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 14. § (3) bekezdése a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2019. (IX. 26.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg.

15

A 15. alcím címe a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 6. §-ával megállapított szöveg.

16

A 15/A. alcím címét a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 19. §-a hatályon kívül helyezte.

17

A 16. § a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 7. §-ával megállapított szöveg.

18

Az „A beépítésre nem szánt táji területbe ékelődő (állattartó-, üzemi-, mezőgazdasági üzemi-, különleges-, valamint tanya, stb) területekre vonatkozó egyedi és területi építészeti követelmények” alcím címe a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 18. § c) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 17. § (3) bekezdését a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2018. (XII. 6.) önkormányzati rendelete 6. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

20

A 20. § a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 8. §-ával megállapított szöveg.

21

A 23. § a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 9. §-ával megállapított szöveg.

22

A 20/A. alcím címe a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 10. §-ával megállapított szöveg.

23

A 29. § (1) bekezdése a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 11. §-ával megállapított szöveg.

24

A 32. § (1) bekezdése a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 32. § (4) bekezdése a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 33. § a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 13. §-ával megállapított szöveg.

27

A 34. § (1) bekezdése a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 14. §-ával megállapított szöveg.

28

A 34. § (2) bekezdése a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2019. (IX. 26.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.

29

A 34. § (3) bekezdése a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 18. § d) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 34. § (5) bekezdése a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 18. § e) pontja szerint módosított szöveg.

31

A 34/A. §-t a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 15. §-a iktatta be.

32

A 24/A. alcímet (34/A-34/C. §-t) a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2018. (XII. 6.) önkormányzati rendelete 2. §-a iktatta be.

33

A 35. § a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2019. (IX. 26.) önkormányzati rendelete 6. §-ával megállapított szöveg.

34

A 35. § (3) bekezdése a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 18. § f) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 35. § (4) bekezdés b) pontja a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 18. § g) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 36. § a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2023. (XI. 3.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

37

A 37. § (2) bekezdése a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2019. (IX. 26.) önkormányzati rendelete 8. §-ával megállapított szöveg.

38

A 37. § (2) bekezdés a) pontja a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 18. § h) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 37. § (2) bekezdés b) pontja a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 18. § i) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 35. § a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2018. (XII. 6.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.

41

A 36. § a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2018. (XII. 6.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg.

42

A 37. § a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2018. (XII. 6.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.

43

A 2. mellékletben foglalt táblázat 1. sor 1. mezője a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 18. § j) pontja szerint módosított szöveg.

44

A 2. mellékletben foglalt táblázat 2. sor 1. mezője a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 18. § k) pontja szerint módosított szöveg.

45

A 3. melléklet a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

46

A 4. mellékletet a Komádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2023. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 17. § (2) bekezdése iktatta be.