Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelete
Hajdúsámson Város Önkormányzata 2025. évi költségvetéséről
Hatályos: 2025. 02. 26- 2025. 03. 25Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelete
Hajdúsámson Város Önkormányzata 2025. évi költségvetéséről
[1] E rendelet célja Hajdúsámson Város Önkormányzatának és az általa fenntartott költségvetési szervek 2025. évi költségvetése, bevételi és kiadási tételeinek elfogadása, 2025. évi működési keretrendszerének meghatározása.
[2] Hajdúsámson Város Önkormányzatának 2025. évi költségvetése a települési szolgáltatások működtetését és a településfejlesztési célok megvalósítását egyaránt lehetővé tevő, kiegyensúlyozott gazdálkodás elve szerint került összeállításra.
[3] Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény 64. § (3)-(5) bekezdésében, a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 151. §-a és 234. § (3) és (4) bekezdésében, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 120. § (1) bekezdés a) pontjában és Hajdúsámson Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2016. (I. 29) önkormányzati rendelet 40. § (3) bekezdés 3. pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya kiterjed
a) a Képviselő-testületre, annak bizottságaira,
b) Hajdúsámson Város Önkormányzatára,
c) a Hajdúsámsoni Polgármesteri Hivatalra,
d) az önkormányzat által fenntartott költségvetési szervekre (intézményekre).
Az önkormányzat 2025. évi költségvetése
2. §1 Hajdúsámson Város Önkormányzata (önkormányzat) 2025. évi költségvetése a következők szerint kerül jóváhagyásra:
Bevételek mindösszesen: 3 886 893 941 Ft
Kiadások mindösszesen: 3 886 893 941 Ft
Hiány: 0 Ft
KÖLTSÉGVETÉS ÖSSZESEN: (1. sz. melléklet szerint)
Költségvetési bevételek összesen: 2 026 292 944 Ft
Költségvetési kiadások összesen: 2 780 013 966 Ft
Költségvetési hiány: 753 721 022 Ft
Költségvetési hiány belső finanszírozására
szolgáló bevételek:
Előző évi költségvetési maradvány (várható): 780 600 997 Ft
Betét visszavonásából származó bevétel: 1 080 000 000 Ft
Belső finanszírozási kiadások:
Szabad pénzeszközök betétként történő lekötése: 1 080 000 000 Ft
Áh-on belüli megelőlegezések visszafizetése: 26 879 975 Ft
Belső finanszírozás egyenlege: 753 721 022 Ft
Költségvetési hiány külső finanszírozására
szolgáló finanszírozási célú műveletek:
Hitelek bevételei: 0 E Ft
Hiteltörlesztés kiadásai: 0 E Ft
Finanszírozási célú műveletek egyenlege: 0 E Ft
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS: (2. sz. melléklet szerint)
Költségvetési bevételek összesen: 1 321 629 979 Ft
Költségvetési kiadások összesen: 1 655 046 834 Ft
Költségvetési hiány: 333 416 855 Ft
Költségvetési hiány belső finanszírozására
szolgáló bevételek:
Előző évi költségvetési maradvány (várható): 363 643 407 Ft
Betét visszavonásából származó bevétel: 1 080 000 000 Ft
Belső finanszírozási kiadások:
Szabad pénzeszközök betétként történő lekötése: 1 080 000 000 Ft
Áh-on belüli megelőlegezések visszafizetése 26 879 975 Ft
Belső finanszírozás egyenlege: 336 763 432 Ft
Költségvetési hiány külső finanszírozására
szolgáló finanszírozási célú műveletek:
Hitelek bevételei: 0 E Ft
Hiteltörlesztés kiadásai 0 E Ft
Finanszírozási célú műveletek egyenlege: 0 E Ft
FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS: (3. sz. melléklet szerint)
Költségvetési bevételek összesen: 704 662 965 Ft
Költségvetési kiadások összesen: 1 124 967 132 Ft
Költségvetési hiány: 420 304 167 Ft
Költségvetési hiány belső finanszírozására
szolgáló pénzforgalom nélküli bevételek:
Előző évi pénzmaradvány (várható): 416 957 590 Ft
Finanszírozási célú műveletek:
Költségvetési hiány külső finanszírozására
szolgáló finanszírozási célú műveletek:
Hiteltörlesztés bevételei: 0 E Ft
Hiteltörlesztés kiadásai: 0 E Ft
Finanszírozási célú műveletek egyenlege: 0 E Ft
A költségvetés bevételei és kiadásai
3. § (1) A Képviselő-testület az önkormányzat 2025. évi összevont költségvetési mérlegét az 1. melléklet szerint hagyja jóvá.
(2) A Képviselő-testület az önkormányzat 2025. évi működési célú bevételei és kiadásai mérlegét a 2. melléklet szerint hagyja jóvá.
(3) A Képviselő-testület a 2025. évi felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatokat mérlegszerűen a 3. melléklet szerint hagyja jóvá.
(4) A Képviselő-testület a 2025. év pénzeszköz átvételből származó bevételeket a 4. melléklet szerint hagyja jóvá.
(5) A Képviselő-testület a 2025. évi pénzeszköz átadásokat az 5. melléklet és 6. mellékletek szerint hagyja jóvá.
(6) A Képviselő-testület Hajdúsámson Város Önkormányzatának 2025. évi bevételeit és kiadásait kiemelt előirányzatonkénti bontásban a 7. melléklet szerint fogadja el.
(7) Az önkormányzat 2025. évi központi költségvetésből származó bevételeinek részletezését a 8. melléklet tartalmazza.
(8) Az önkormányzat 2025. évi működési kiadásait kormányzati funkciók szerinti bontásban a 9. melléklet tartalmazza.
(9) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2025. évi működési és felhalmozási bevételeit a 10. melléklet szerint hagyja jóvá, előirányzat-felhasználási ütemtervét a 16. melléklet szerint fogadja el.
(10) A 11. melléklet szerint fogadja el a Képviselő-testület az önkormányzat által 2025. évben folyósított szociális ellátások előirányzatait.
(11) Az önkormányzat hitelfelvételből származó kötelezettségeit évenkénti bontásban a 12. melléklet szerint fogadja el a Képviselő-testület.
(12) A Képviselő-testület az önkormányzat 2025. évi felhalmozási kiadásait, felújítási feladatait a 13. melléklet szerint hagyja jóvá. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekteket kiemelten a 14. melléklet szerint fogadja el.
(13) A Képviselő-testület a Hajdúsámsoni Polgármesteri Hivatal 2025. évi bevételeit és kiadásait kiemelt előirányzatonkénti bontásban a 17. melléklet szerint, előirányzat-felhasználási ütemtervét a 18. melléklet szerint fogadja el.
(14) A Képviselő-testület a Hajdúsámsoni Önkormányzati Óvoda 2025. évi bevételeit és kiadásait a 19. melléklet szerint, előirányzat felhasználási ütemtervét a 20. mellékletek szerint hagyja jóvá.
(15) A Képviselő-testület a Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Kiállítóhely 2025. évi bevételeit és kiadásait a 21. melléklet szerint, előirányzat felhasználási ütemtervét a 22. mellékletek szerint hagyja jóvá.
(16) A Képviselő-testület az önkormányzat költségvetési szerveinek 2025. évi engedélyezett létszámkeretéről szóló tájékoztatót a 23. melléklet szerint hagyja jóvá.
(17) A Képviselő-testület az önkormányzat által nyújtott közvetett támogatások 2025. évi összegeit a 24. melléklet szerint fogadja el.
(18) Az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletei felső határát a 2025. évre vonatkozóan a 25. melléklet szerint fogadja el.
(19) Az önkormányzat költségvetési évet követő három évre tervezett költségvetési bevételeit és kiadásait a 26. melléklet szerint határozza meg.
A költségvetési tartalékok
4. § (1) A Képviselő-testület az önkormányzat előre nem látható feladatainak fedezetéül a 15. mellékletében meghatározott célú és összegű tartalékot biztosít a költségvetésben.
(2) A tartalék feletti rendelkezési jogosultság a Képviselő-testület kizárólagos hatásköre.
A költségvetési forráshiány és finanszírozása
5. § (1) Az önkormányzat költségvetési hiányának finanszírozására használja fel a 2024. évi zárszámadás során jóváhagyásra kerülő, kötelezettséggel nem terhelt költségvetési maradványát.
(2) Jelenleg az önkormányzat részére nem áll rendelkezésre folyószámla hitelkeret. Folyószámla hitelkeret szerződés megkötéséhez képviselő-testületi döntés szükséges.
(3) Az önkormányzati vagyon működtetéséből elért működési többletbevételt – minden költségvetési szerv vonatkozásában – elsősorban a költségvetési hiány csökkentésére kell fordítani.
(4) A Képviselő-testület az önkormányzatnál és irányítása alatt lévő költségvetési szerveknél a költségvetés végrehajtása kapcsán realizált többletbevételeket, és a kiadási megtakarításokat elsősorban a költségvetési hiányának csökkentésére fordítja.
(5) Az önkormányzat a pályázati kiírásban foglaltaknak történő megfelelés esetén pályázatot nyújthat be a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény 3. számú melléklete 2.1.5. Önkormányzatok rendkívüli támogatása jogcímen rendelkezésre álló költségvetési támogatásra.
(6) A felhalmozási költségvetés hiányát a Képviselő-testület költségvetési maradvánnyal, szükség esetén fejlesztési célú hitellel fedezi a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvényben foglaltak betartása mellett.
(7) A hitel felvétele a Képviselő-testület kizárólagos hatásköre.
A költségvetés végrehajtására vonatkozó szabályok
Általános rendelkezések
6. § (1) Az önkormányzat és irányítása alatt álló költségvetési szerveinek költségvetése terhére önként vállalt feladathoz kapcsolódó kötelezettségvállalás csak a kötelező feladatok ellátásának teljes körű biztosítását követően történhet.
(2) A beruházási, felújítási munkákra vonatkozó szerződésekben konkrétan meg kell határozni a pénzügyi teljesítés határidejét, mely legkorábban a számla beérkezését követő 15. nap lehet.
(3) A Képviselő-testület az információs és önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény szerint a nettó 5 000 000 Ft-ot el nem érő értékű szerződés esetén a közzétételt mellőzi.
(4) Az 5 000 000 Ft-ot elérő, és azt meghaladó értékű szerződés esetén a polgármester gondoskodik a 2011. évi CXII. törvény 1. mellékletében meghatározott adatoknak az önkormányzat honlapján, vagy a helyben szokásos módon – a szerződés létrejöttét követő 60 napon belül – történő közzétételéről, és azok öt éves időtartamú elérhetőségének biztosításáról.
(5) Az önkormányzat gazdálkodása során rendelkezésre álló átmenetileg szabad pénzeszközeit betétben történő elhelyezés útján hasznosíthatja.
(6) A Képviselő-testület a fejlesztési célú szabad pénzeszközök hasznosításával kapcsolatos döntéshozatalt a polgármester hatáskörébe utalja. A polgármester a betétben elhelyezett pénzeszközökről a polgármesteri tájékoztató keretében nyújt információt a Képviselő-testület részére.
(7) A Képviselő-testület az egyéb, átmenetileg szabad pénzeszközök betétként történő lekötésével kapcsolatos döntéshozatalt a polgármester hatáskörébe utalja azzal, hogy lekötést kizárólag a számlavezető pénzintézetnél kezdeményezhet. A polgármester a betétben elhelyezett pénzeszközökről a polgármesteri tájékoztató keretében nyújt információt a Képviselő-testület részére.
(8) A polgármester az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, vagy ennek következményei elhárítása céljából az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) rendelkezéseitől eltérő, az önkormányzat költségvetése körében átmeneti intézkedéseket hozhat az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Ávr.) meghatározott keretek között, amelyekről a képviselő-testület legközelebbi ülésén be kell számolnia.
(9) A polgármester az önkormányzat likviditási helyzetének kedvezőtlen alakulása esetén meghatározott időtartamra a kiadásokat korlátozó intézkedéseket vezethet be, melyekről utólag a Képviselő-testületet a soron következő ülésén tájékoztatni köteles. Kedvezőtlennek minősül az a likviditási helyzet, ha az önkormányzat folyószámla-hitelkeretének kihasználtsága a 80%-ot meghaladja.
(10) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a 2025. évi közfoglalkoztatási pályázatok benyújtására. A pályázat eredményének függvényében a létszámadatokban bekövetkezett változás a soron következő költségvetési rendelet-módosítás keretében kerül átvezetésre.
A költségvetési szervek gazdálkodása
7. § (1) Az önkormányzat költségvetési szervei az éves költségvetésüket
a) az Alapító Okiratban előírt, továbbá engedélyezett, az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatban részletezett feladatkörökben és kötelezettségek mellett,
b) a szakmai hatékonyság gazdaságosság, eredményesség, a vagyon rendeltetésszerű használata követelményeinek érvényesítésével,
c) a gazdálkodási és számviteli, továbbá a belső ellenőrzési előírások betartásával kötelesek végrehajtani.
(2) A költségvetési szerv az alapfeladatai ellátását szolgáló személyi juttatásokkal és az azokhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok és egyéb közterhek előirányzataival minden esetben, egyéb előirányzatokkal a munkamegosztási megállapodásban foglaltakban megfogalmazott előírások szerint rendelkezik.
(3) A költségvetési szerv feladatai ellátásáról, munkafolyamatai megszervezéséről oly módon gondoskodik, hogy az biztosítsa a költségvetési szerv költségvetésében részére megállapított előirányzatok takarékos felhasználását.
(4) A költségvetési szervek fizetési számlájára a fizetési kötelezettségek teljesítéséhez szükséges fedezetet a fenntartó az előirányzat felhasználási ütemtervben meghatározott havi keretek erejéig biztosítja.
(5) Az intézmények 2025. évi költségvetési előirányzatainak megváltoztatására a következők szerint kerülhet sor:
a) növelésre kerülhet a Képviselő-testület döntése alapján biztosított pótelőirányzat összegével, vagy a központi döntés alapján kapott előirányzatokkal, valamint többletfeladatok fenntartó általi intézményhez rendelése esetén,
b) csökkentésre kerülhet a Képviselő-testület előirányzat törlésre irányuló döntése alapján, vagy a központi döntés alapján elvont előirányzatokkal, továbbá feladat elmaradáshoz kapcsolódóan,
c) pályázati támogatással megvalósuló projektekhez biztosított támogatási összeggel, továbbá pályázati összeg esetleges visszafizetésével,
d) a Képviselő-testület által a költségvetési maradvány elszámolásához kapcsolódóan megállapított összeggel.
(6) Az intézményi hatáskörben szabályozott kitüntető díjak – melynek a címadományozás nem része – adományozásához kapcsolódóan biztosított juttatásokra a bérmegtakarítás biztosítja a fedezetet.
(7) A költségvetési szervek a költségvetésükben jóváhagyott előirányzatokon túli saját forrást igénylő pályázatot a Képviselő-testület előzetes tájékoztatásával nyújthatnak be a saját forráshoz szükséges fedezet Képviselő-testület általi jóváhagyását követően. A költségvetési szervek önerőt nem igénylő 100%-os intenzitású pályázatokat saját hatáskörben benyújthatnak, melyről a Képviselő-testületet kötelesek tájékoztatni.
(8) Tartós kötelezettségvállalásra a jogszabályi előírásoknak megfelelő módon kerülhet sor az önkormányzatnál és költségvetési szerveinél.
(9) A költségvetési szervek vezetői a Képviselő-testület által jóváhagyott előirányzatokon belül kötelesek a gazdálkodást folytatni, az előirányzatok túllépése fegyelmi felelősségre vonást von maga után.
A költségvetési maradvány elszámolása
8. § (1) A pénzmaradvány elszámolása során az intézményektől elvonásra kerül:
a) az intézményi alaptevékenység bevételének és az alaptevékenységgel összefüggő egyéb bevételeknek a többlete,
b) meghatározott célra biztosított előirányzat fel nem használt része,
c) az előirányzat átcsoportosításra vonatkozóan ezen rendeletben korlátozás alá eső előirányzatok fel nem használt része,
d) munkaadókat terhelő járulékok azon része, mely nem köthető a személyi juttatások maradványához,
e) feladatelmaradás miatt, az elmaradt feladattal arányos támogatási rész.
(2) A költségvetési szervet megillető maradvány felhasználásáról a Képviselő-testület dönt, azt gazdasági szükséghelyzetben, valamint jelentős összegű költségvetési hiány esetében korlátozhatja vagy elvonhatja.
Személyi juttatások
9. § (1) A Képviselő-testület a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 132. §-a szerinti illetményalapot a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény 64. § (5) bekezdése alapján, 2025. január 1. napjától 2025. december 31. napjáig, 76 912 Ft összegben állapítja meg.
(2) A Kttv. 234. § alapján tárgyévre (2025. január 1. napjától 2025. december 31. napjáig) a Hajdúsámsoni Polgármesteri Hivatal felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselőt 30%-os mértékű illetménykiegészítés, az érettségi végzettségű köztisztviselőt 20%-os mértékű illetménykiegészítés illeti meg.
(3) A köztisztviselők részére a Képviselő-testület a cafetéria-juttatás mértékét a Kttv. 151 §. alapján az illetményalap ötszörösében határozza meg, mely összeg nem tartalmazza a munkáltatót terhelő adót.
(4) A Képviselő-testület a közalkalmazottak 2025. évi illetményét a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban dolgozókat a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény és végrehajtási rendelete alapján, a Munka törvénykönyve alá tartozó dolgozókat a munka törvénykönyvéről szóló 2012 évi I. törvényben foglaltak szerint határozza meg.
(5) A költségvetési szerveknél címadományozásra az irányító szerv előzetes hozzájárulásával kerülhet sor, az adományozáshoz kapcsolódó pénzügyi fedezet egyidejű meghatározásával.
(6) Az önkormányzati intézményeknél az illetményfizetés egységesen, a munkavállaló által megválasztott lakossági folyószámlára utalással történik. Az illetmény utalására vonatkozóan a hatályos jogszabályokban foglaltak szerint kell intézkedni.
(7) A képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíját az érintettek választásától függően számlára történő átutalással, vagy készpénzben kell kifizetni.
Előirányzat felhasználás és módosítás
10. § (1) Az önkormányzat és az általa irányított költségvetési szervek bevételi és kiadási előirányzatai év közben megváltoztathatóak a vonatkozó jogszabályokban és jelen rendeletben meghatározottak szerint.
(2) A Képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik a költségvetési rendelet módosítása.
(3) A bevételi előirányzatok kizárólag azok túlteljesítése esetén növelhetők, és a költségvetési bevételek tervezettől történő elmaradása esetén azokat csökkenteni kell.
(4) Az évközi központi előirányzat-zárolást a polgármester köteles haladéktalanul, a költségvetési rendelet egyidejű módosítása érdekében a Képviselő-testület elé terjeszteni.
(5) A Képviselő-testület a költségvetési rendeletben jóváhagyott kiemelt kiadási, bevételi és létszám előirányzatok között az átcsoportosítás jogát fenntartja magának. Kivételt képez ez alól a dologi, beruházások és felújítások kiemelt előirányzatai közötti, a fordított adózás rendje miatti átcsoportosítás, melynek jogára az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 43/A. § (2) bekezdése alapján a képviselő-testület a polgármesternek ad felhatalmazást.
(6) Az élelmezési feladatokkal összefüggő bevételi és kiadási, valamint az Áfa befizetési kötelezettségre jóváhagyott előirányzatokat kizárólag az élelmezési tevékenység végzésével összefüggésben lehet felhasználni, azokat más előirányzatra átcsoportosítani nem lehet.
(7) A közüzemi díjakra – víz, gáz, villamos energia – biztosított előirányzatok kizárólag ezen kiadásokra használhatók fel, azokat más előirányzatra átcsoportosítani nem lehet.
(8) A költségvetési szervek vezetői kötelesek a kiemelt előirányzatokon belül minden más kiadás nemet megelőzően biztosítani a garantált illetményelemek, adó- és járulékfizetési kötelezettségek, a szociális ellátások, a közüzemi díjak, élelmezési kiadások, valamint egyéb, jogszabályban előírt kötelezettségek teljesítéséhez szükséges előirányzatokat.
(9) A kiadási előirányzatokra történő kötelezettségvállalás előtt meg kell győződni arról, hogy a jóváhagyott költségvetés fel nem használt és le nem kötött része biztosítja-e a fedezetet.
(10) A polgármester a Képviselő-testületet tájékoztatja arról, ha az önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak.
(11) A Képviselő-testület – az első negyedév kivételével – negyedévente, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig december 31-ei hatállyal módosítja költségvetési rendeletét. Szükség szerint a költségvetési rendelet gyakrabban is módosítható.
Az önkormányzati biztos kirendelése
11. § (1) A Képviselő-testület az Áht. 71. §-a alapján az irányítása alá tartozó költségvetési szervhez történő önkormányzati biztos kirendelésének szükségességét és az ahhoz kapcsolódó értékhatárt a következők szerint állapítja meg: Önkormányzati biztost kell kirendelni, ha az önkormányzat által irányított költségvetési szerv 30 napon túli elismert tartozásállományának mértéke két egymást követő hónapban eléri az éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át vagy a 150 millió forintot és e tartozását egy hónap alatt sem képes 30 nap alá szorítani.
(2) Az önkormányzati biztos kirendelését a polgármester kezdeményezi. Ha ezen kötelezettségének a polgármester nem tesz eleget, úgy az önkormányzati biztos kirendelését indítványozhatja:
a) a Pénzügyi Bizottság,
b) a jegyző,
c) a Képviselő-testület által megbízott könyvvizsgáló,
d) a költségvetési szervek vezetői.
Egyéb rendelkezések
12. § A Képviselő-testület a szociális tevékenység támogatására jóváhagyott keretösszeghez kapcsolódó felhasználási jogkört a Szociális, Családügyi és Köznevelési Bizottságra, továbbá a polgármesterre ruházza át az erre vonatkozó helyi szabályozás figyelembe vételével.
Záró rendelkezések
13. § A Képviselő-testület megbízza a polgármestert, hogy az e rendeletben megállapított szabályoknak megfelelően gondoskodjon a költségvetési gazdálkodás operatív végrehajtásáról.
14. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
15. § A rendelet rendelkezéseit 2025. január 1. napjától kell alkalmazni.
1. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez2
Ft-ban |
|||||||
B E V É T E L E K |
K I A D Á S O K |
||||||
BEVÉTELI JOGCÍM-CSOPORT |
2025. évi eredeti előirányzat |
Módosítás |
Módosított előirányzat |
KIADÁSI JOGCÍM-CSOPORT |
2025. évi eredeti előirányzat |
Módosítás |
Módosított előirányzat |
I. Támogatások |
1 545 711 653 |
985 989 |
1 546 697 642 |
I. Működési kiadások |
1 561 226 156 |
93 820 678 |
1 655 046 834 |
1. Működési célú támogatás államháztartáson belülről |
814 339 463 |
94 380 652 |
908 720 115 |
- kötelező feladatellátásra |
1 507 234 002 |
91 030 678 |
1 598 264 680 |
1.1. Helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása |
742 331 486 |
985 989 |
743 317 475 |
- önként vállalt feladatellátásra |
53 992 154 |
2 790 000 |
56 782 154 |
1.2. Pénzeszköz átvételek államháztartáson belülről |
72 007 977 |
93 394 663 |
165 402 640 |
1. Személyi juttatások |
681 017 529 |
0 |
681 017 529 |
1.2.-ből EU-s támogatás |
465 816 |
93 394 663 |
93 860 479 |
- kötelező feladatellátásra |
680 517 529 |
680 517 529 |
|
2. Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről |
731 372 190 |
-93 394 663 |
637 977 527 |
- önként vállalt feladatellátásra |
500 000 |
500 000 |
|
2.1. Fejlesztési célú támogatások |
0 |
0 |
2. Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
86 841 176 |
0 |
86 841 176 |
|
2.2. Pénzeszköz átvételek államháztartáson belülről |
731 372 190 |
-93 394 663 |
637 977 527 |
- kötelező feladatellátásra |
86 675 976 |
86 675 976 |
|
2.2.-ből EU-s támogatás |
731 372 190 |
-93 394 663 |
637 977 527 |
- önként vállalt feladatellátásra |
165 200 |
165 200 |
|
II. Közhatalmi bevételek |
367 000 000 |
0 |
367 000 000 |
3. Dologi kiadások |
642 206 224 |
93 820 678 |
736 026 902 |
1. Helyi adók |
363 000 000 |
363 000 000 |
- kötelező feladatellátásra |
615 806 224 |
93 820 678 |
709 626 902 |
|
2. Átengedett központi adók (gépjárműadó) |
0 |
0 |
- önként vállalt feladatellátásra |
26 400 000 |
26 400 000 |
||
3. Bírság, pótlék, egyéb közhatalmi bevételek |
4 000 000 |
4 000 000 |
4. Egyéb működési célú kiadások |
102 811 227 |
2 790 000 |
105 601 227 |
|
III. Intézményi működési bevételek |
105 545 939 |
2 786 603 |
108 332 542 |
4.1 Államháztartáson belülre |
76 417 969 |
0 |
76 417 969 |
- kötelező feladatellátásra |
105 545 939 |
2 786 603 |
108 332 542 |
- kötelező feladatellátásra |
71 451 015 |
71 451 015 |
|
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
0 |
- önként vállalt feladatellátásra |
4 966 954 |
4 966 954 |
||
IV. Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
4.2 Államháztartáson kívülre |
26 393 258 |
2 790 000 |
29 183 258 |
1. Tárgyi eszközök és immat. javak értékesítése, egyéb felh. bevétel |
0 |
0 |
- kötelező feladatellátásra |
4 433 258 |
4 433 258 |
||
2. Pénzügyi befektetések bevételei |
- önként vállalt feladatellátásra |
21 960 000 |
2 790 000 |
24 750 000 |
|||
V. Átvett pénzeszközök |
4 262 760 |
0 |
4 262 760 |
5. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
38 350 000 |
0 |
38 350 000 |
1. Működési célú átvett pénzeszközök |
4 262 760 |
4 262 760 |
- kötelező feladatellátásra |
38 350 000 |
38 350 000 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
0 |
|||||
2. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
6. Általános tartalék |
10 000 000 |
-2 790 000 |
7 210 000 |
|
II. Felhalmozási kiadások |
1 215 015 218 |
-90 048 086 |
1 124 967 132 |
||||
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
2 022 520 352 |
3 772 592 |
2 026 292 944 |
- kötelező feladatellátásra |
1 215 015 218 |
-90 048 086 |
1 124 967 132 |
Költségvetési hiány |
-753 721 022 |
0 |
-753 721 022 |
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
0 |
|
VI. Költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek |
780 600 997 |
1 080 000 000 |
1 860 600 997 |
1. Beruházások |
968 893 995 |
-93 394 663 |
875 499 332 |
1. Működési célú pénzmaradvány igénybevétele |
363 643 407 |
363 643 407 |
2. Felújítások |
212 526 875 |
212 526 875 |
||
2. Felhalmozási célú pénzmaradvány igénybevétele |
416 957 590 |
416 957 590 |
3. Egyéb felhalmozási kiadások |
1 000 000 |
1 000 000 |
||
3. Betét visszavonásából származó bevétel |
0 |
1 080 000 000 |
1 080 000 000 |
||||
VII. Költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási célú műveletek bevételei (hitelek) |
0 |
0 |
0 |
3.1 Államháztartáson belülre |
1 000 000 |
1 000 000 |
|
1. Működési célú hitel felvétele |
0 |
3.2 Államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
|||
2. Felhalmozási célú hitel felvétele |
0 |
3.3 Felhalmozási célú kamat kiadások |
0 |
||||
VIII. Államháztartáson belüli megelőlegezések teljesítése |
0 |
0 |
0 |
3.4 Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
||
4. Fejlesztési céltartalék |
32 594 348 |
3 346 577 |
35 940 925 |
||||
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
2 776 241 374 |
3 772 592 |
2 780 013 966 |
||||
Költségvetési többlet |
|||||||
III. Finanszírozási kiadások |
26 879 975 |
1 080 000 000 |
1 106 879 975 |
||||
1. Belső finanszírozási kiadások |
26 879 975 |
1 080 000 000 |
1 106 879 975 |
||||
1. Szabad pénzeszközök betétként történő lekötése |
0 |
1 080 000 000 |
1 080 000 000 |
||||
2. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
26 879 975 |
26 879 975 |
|||||
2. Külső finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
||||
1. Működési célú hitel törlesztése |
|||||||
2. Felhalmozási célú hitel törlesztése |
|||||||
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
2 803 121 349 |
1 083 772 592 |
3 886 893 941 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
2 803 121 349 |
1 083 772 592 |
3 886 893 941 |
- kötelező feladatellátás összes bevétele |
2 803 121 349 |
########### |
3 886 893 941 |
- kötelező feladatellátás összes kiadása |
2 749 129 195 |
1 080 982 592 |
3 830 111 787 |
- önként vállalt feladatellátás összes bevétele |
0 |
0 |
- önként vállalt feladatellátás összes kiadása |
53 992 154 |
2 790 000 |
56 782 154 |
|
Többlet: |
Hiány: |
2. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez3
Ft-ban |
|||||||
Bevételek |
Kiadások |
||||||
Megnevezés |
2025. évi eredeti előirányzat |
Módosítás |
Módosított előirányzat |
Megnevezés |
2025. évi eredeti előirányzat |
Módosítás |
Módosított előirányzat |
Működési célú támogatás államháztartáson belülről |
814 339 463 |
94 380 652 |
908 720 115 |
Személyi juttatások |
681 017 529 |
0 |
681 017 529 |
- Helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása |
742 331 486 |
985 989 |
743 317 475 |
- kötelező feladatellátásra |
680 517 529 |
680 517 529 |
|
- Pénzeszköz átvételek államháztartáson belülről |
72 007 977 |
93 394 663 |
165 402 640 |
- önként vállalt feladatellátásra |
500 000 |
500 000 |
|
Közhatalmi bevételek |
367 000 000 |
367 000 000 |
Munkaadókat terhelő járulék és szociális hozzájárulási adó |
86 841 176 |
0 |
86 841 176 |
|
- Igazgatási szolgáltatási díj, bírság bevételek |
- kötelező feladatellátásra |
86 675 976 |
86 675 976 |
||||
- Helyi adók |
363 000 000 |
363 000 000 |
- önként vállalt feladatellátásra |
165 200 |
165 200 |
||
- Átengedett központi adók (gépjárműadó) |
Dologi kiadások |
642 206 224 |
93 820 678 |
736 026 902 |
|||
- Bírság, pótlék, egyéb fizetési kötelezettség, bevétel |
4 000 000 |
4 000 000 |
- kötelező feladatellátásra |
615 806 224 |
93 820 678 |
709 626 902 |
|
Intézményi működési bevételek |
38 860 501 |
2 786 603 |
41 647 104 |
- önként vállalt feladatellátásra |
26 400 000 |
26 400 000 |
|
- kötelező feladatellátásra |
38 860 501 |
2 786 603 |
41 647 104 |
Egyéb működési célú kiadások: |
102 811 227 |
2 790 000 |
105 601 227 |
- önként vállalt feladatellátásra |
- Államháztartáson belülre |
76 417 969 |
0 |
76 417 969 |
|||
Működési célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről |
4 262 760 |
0 |
4 262 760 |
- kötelező feladatellátásra |
71 451 015 |
71 451 015 |
|
- kötelező feladatellátásra |
4 262 760 |
4 262 760 |
- önként vállalt feladatellátásra |
4 966 954 |
4 966 954 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
- Államháztartáson kívülre |
26 393 258 |
2 790 000 |
29 183 258 |
|||
- kötelező feladatellátásra |
4 433 258 |
4 433 258 |
|||||
- önként vállalt feladatellátásra |
21 960 000 |
2 790 000 |
24 750 000 |
||||
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
38 350 000 |
0 |
38 350 000 |
||||
- kötelező feladatellátásra |
38 350 000 |
38 350 000 |
|||||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
||||||
Tartalékok |
10 000 000 |
-2 790 000 |
7 210 000 |
||||
Költségvetési működési bevételek |
1 224 462 724 |
97 167 255 |
1 321 629 979 |
Költségvetési működési kiadások |
1 561 226 156 |
93 820 678 |
1 655 046 834 |
- kötelező feladatellátásra |
1 224 462 724 |
1 321 629 979 |
- kötelező feladatellátásra |
1 507 234 002 |
93 820 678 |
1 598 264 680 |
|
- önként vállalt feladatellátásra |
- önként vállalt feladatellátásra |
53 992 154 |
2 790 000 |
56 782 154 |
|||
Költségvetési működési hiány |
-336 763 432 |
-333 416 855 |
Költségvetési működési többlet |
||||
Költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány (működési) |
363 643 407 |
363 643 407 |
|||||
Költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló pénzforgalom nélküli bevételek (Betét visszavonásából származó bevétel) |
1 080 000 000 |
1 080 000 000 |
Működési célú hitel törlesztés |
||||
Költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási célú műveletek bevételei (hitelek) |
Szabad pénzeszközök betétként történő lekötése |
1 080 000 000 |
1 080 000 000 |
||||
Államháztartáson belüli megelőlegezések teljesítése |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
26 879 975 |
26 879 975 |
||||
Működési bevételek összesen: |
1 588 106 131 |
1 177 167 255 |
2 765 273 386 |
Működési kiadások összesen: |
1 588 106 131 |
1 173 820 678 |
2 761 926 809 |
- kötelező feladatellátásra |
1 588 106 131 |
1 177 167 255 |
2 765 273 386 |
- kötelező feladatellátásra |
1 534 113 977 |
1 171 030 678 |
2 705 144 655 |
- önként vállalt feladatellátásra |
- önként vállalt feladatellátásra |
53 992 154 |
2 790 000 |
56 782 154 |
|||
Többlet: |
3 346 577 |
Hiány: |
3. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez4
Ft-ban |
|||||||
Bevételek |
Kiadások |
||||||
Megnevezés |
2025. évi eredeti előirányzat |
Módosítás |
Módosított előirányzat |
Megnevezés |
2025. évi eredeti előirányzat |
Módosítás |
Módosított előirányzat |
Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről |
731 372 190 |
-93 394 663 |
637 977 527 |
Beruházások |
968 893 995 |
-93 394 663 |
875 499 332 |
- Helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása |
Felújítások |
212 526 875 |
212 526 875 |
||||
- Pénzeszköz átvételek államháztartáson belülről |
731 372 190 |
-93 394 663 |
637 977 527 |
Egyéb felhalmozási kiadások: |
1 000 000 |
1 000 000 |
|
Felhalmozási bevételek |
0 |
-Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson belülre |
|||||
Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítéséből származó bevételek |
-Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
1 000 000 |
1 000 000 |
||||
Pénzügyi befektetések bevételei (kamat bevételek) |
- Felhalmozási célú kamat |
||||||
Egyéb felhalmozási bevételek |
- Egyéb felhalmozási kiadások |
||||||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
Fejlesztési céltartalék |
32 594 348 |
3 346 577 |
35 940 925 |
|
Intézményi saját bevételek felhalmozási része |
66 685 438 |
66 685 438 |
|||||
Költségvetési felhalmozási bevételek |
798 057 628 |
-93 394 663 |
704 662 965 |
Költségvetési felhalmozái kiadások |
1 215 015 218 |
-90 048 086 |
1 124 967 132 |
Költségvetési felhalmozási hiány |
-416 957 590 |
0 |
-420 304 167 |
Költségvetési felhalmozási többlet |
|||
Költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány |
416 957 590 |
416 957 590 |
|||||
Költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási célú műveletek bevételei Felhalmozási hitel (hiány) |
Felhalmozási hitel törlesztés |
||||||
Költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási célú műveletek bevételei Felhalmozási hitel felvétel |
|||||||
Felhalmozási bevételek összesen: |
1 215 015 218 |
-93 394 663 |
1 121 620 555 |
Felhalmozási kiadások összesen: |
1 215 015 218 |
-90 048 086 |
1 124 967 132 |
- kötelező feladatellátásra |
1 215 015 218 |
-93 394 663 |
1 121 620 555 |
- kötelező feladatellátásra |
1 215 015 218 |
-90 048 086 |
1 124 967 132 |
- önként vállalt feladatellátásra |
- önként vállalt feladatellátásra |
||||||
Többlet: |
Hiány: |
-3 346 577 |
4. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez5
Ft-ban |
||||
Ssz. |
Feladat megnevezése |
2025. évi eredeti előirányzat |
Módosítás |
Módosított előirányzat |
1. |
Működési célú pénzeszköz átvételek államháztartáson belülről |
72 007 977 |
93 394 663 |
165 402 640 |
1.1 |
Fejezeti kezelésű előirányzatból |
1 275 816 |
93 394 663 |
94 670 479 |
Hazai forrásból |
810 000 |
0 |
810 000 |
|
Hajdu-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Mezei őrszolgálat működésének támogatása |
810 000 |
810 000 |
||
Európai Uniós forrásból |
465 816 |
93 394 663 |
93 860 479 |
|
2024. évi termeléshez kötött zöldségnövény termesztés, gyümölcstermesztés, zöldítés, egységes területalapú támogatások |
465 816 |
465 816 |
||
71/2022. (IV. 14.) öh. sz. határozat, TOP Plusz 1.2.3-21. Belterületi utak fejlesztése című pályázat támogatása (fordított áfa) |
0 |
93 394 663 |
93 394 663 |
|
1.2 |
Társadalombiztosítási Alaptól |
11 020 800 |
0 |
11 020 800 |
Védőnői alapfeladat-ellátáshoz szükséges fedezet |
11 020 800 |
11 020 800 |
||
1.3 |
Elkülönített Állami Pénzalapoktól |
59 711 361 |
0 |
59 711 361 |
Közfoglalkoztatás támogatása |
58 356 042 |
58 356 042 |
||
Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás 2 fő foglalkoztatásával 2024. 09. 03 - 2025. 02. 28. programelem (Művelődési Ház) |
903 546 |
903 546 |
||
Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás 1 fő foglalkoztatásával 2024. 09. 01. - 2025. 02. 28. programelem (Hajdúsámsoni Önkormányzati Óvoda) |
451 773 |
451 773 |
||
1.4 |
Többcélú kistérségi társulástól |
0 |
0 |
|
Nyíradonyi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központ 2024. évi elszámolása |
0 |
0 |
||
2. |
Felhalmozási célú pénzeszköz átvételek államháztartáson belülről |
731 372 190 |
-93 394 663 |
637 977 527 |
2.1 |
Fejezeti kezelésű előirányzatból |
731 372 190 |
-93 394 663 |
637 977 527 |
Hazai forrásból |
0 |
0 |
||
Európai Uniós forrásból |
731 372 190 |
-93 394 663 |
637 977 527 |
|
71/2022. (IV. 14.) öh. sz. határozat, TOP Plusz 1.2.3-21. Belterületi utak fejlesztése című pályázat támogatása |
589 653 351 |
-93 394 663 |
496 258 688 |
|
13/2021. (VII. 12.) öh. határozat alapján a VP6-7.2.1.1-21 azonosító számú, Külterületi helyi közutak fejlesztése című pályázat támogatása |
141 718 839 |
141 718 839 |
||
2.2 |
Elkülönített Állami Pénzalapoktól |
0 |
0 |
0 |
Közfoglalkoztatás támogatása |
0 |
0 |
||
3. |
Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről |
4 262 760 |
0 |
4 262 760 |
Gyerekjáték az egészség című, 2024-1-HU01-KA210-SCH-000245977 azonosító számú ERASMUS pályázat támogatása (Hajdúsámsoni Önkormányzati Óvoda) |
4 262 760 |
4 262 760 |
||
4. |
Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről |
0 |
0 |
|
ÖSSZESEN: |
807 642 927 |
0 |
807 642 927 |
5. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez6
Ft-ban |
||||
Ssz. |
Feladat megnevezése |
2025. évi eredeti előirányzat |
Módosítás |
Módosított előirányzat |
1. |
Működési célú pénzeszköz átadások államháztartáson belülre |
76 417 969 |
0 |
76 417 969 |
- kötelező feladatellátásra |
71 451 015 |
71 451 015 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
4 966 954 |
4 966 954 |
||
1.1 |
Önkormányzati költségvetési szervnek |
2 000 000 |
2 000 000 |
|
Roma Nemzetiségi Önkormányzat támogatása |
2 000 000 |
2 000 000 |
||
1.2 |
Többcélú kistérségi társulásnak |
69 393 167 |
69 393 167 |
|
- kötelező feladatellátásra |
66 426 213 |
66 426 213 |
||
- önként vállalt feladatellátásra (tanyagondnoki fa., támogató szolgálat) |
2 966 954 |
2 966 954 |
||
Nyíradonyi Mikrotérségi Intézményfenntartó Társulás által biztosított szociális szolgáltatások |
69 393 167 |
69 393 167 |
||
1.3 |
Elszámolások miatti befizetések |
5 024 802 |
0 |
5 024 802 |
Elszámolások miatti befizetések (állami támogatások, pályázatok) Önkormányzat |
5 000 000 |
-3 159 |
4 996 841 |
|
A 682/2021. (XII. 6.) Korm. rendelet alapján benyújtott és a KBFT-E-22-0577 azonosítószámú (Kulturális bérfejlesztés támogatása Hajdúsámsonban) című pályázat támogatása |
24 802 |
24 802 |
||
A 8267/2021/HERMAN azonosítószámú, Zárkerti területek fejlesztése Hajdúsámsonban című pályázat fel nem használt összegének visszafizetése |
0 |
3 159 |
3 159 |
|
2. |
Felhalmozási célú pénzeszköz átadások államháztartáson belülre |
1 000 000 |
1 000 000 |
|
2.1 |
Pályázati elszámolások miatti befizetések |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
Pályázati elszámolás miatti befizetés |
1 000 000 |
1 000 000 |
||
Összesen: |
77 417 969 |
0 |
77 417 969 |
|
- kötelező feladatellátásra |
72 451 015 |
0 |
72 451 015 |
|
- önként vállalt feladatellátásra |
4 966 954 |
4 966 954 |
6. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez7
Ft-ban |
||||
Ssz. |
Feladat megnevezése |
2025. évi eredeti előirányzat |
Módosítás |
Módosított előirányzat |
1. |
Működési célú pénzeszköz átadások államháztartáson kívülre |
26 393 258 |
2 790 000 |
29 183 258 |
- kötelező feladatellátásra |
4 433 258 |
0 |
4 433 258 |
|
- önként vállalt feladatellátásra |
21 960 000 |
2 790 000 |
24 750 000 |
|
1.1 |
Non-profit szervezetek támogatása |
21 960 000 |
2 640 000 |
24 600 000 |
Civil szervezetek támogatása |
19 960 000 |
3 140 000 |
23 100 000 |
|
Egyházak támogatása |
2 000 000 |
-500 000 |
1 500 000 |
|
1.2 |
Szponzori támogatások |
0 |
0 |
|
1.3 |
Debreceni Agglomeráció Hulladékgazdálkodási Társulás részére társulási hozzájárulás |
900 000 |
900 000 |
|
1.4 |
185/2019. (VIII. 29.) öh. sz. határozat alapján a 2. sz. fogorvosi körzet részére fizetendő hozzájárulás |
360 000 |
360 000 |
|
1.5 |
Gyerekjáték az egészség című, 2024-1-HU01-KA210-SCH-000245977 azonosító számú ERASMUS pályázat támogatása |
3 173 258 |
3 173 258 |
|
1.6 |
51 /2025. (II. 26.) öh. sz. határozat alapján a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és Óvodában sajátos nevelési igényű tanulók tanulmányi kirándulásának támogatása |
0 |
150 000 |
150 000 |
2. |
Felhalmozási célú pénzeszköz átadások államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
- kötelező feladatellátásra |
0 |
0 |
0 |
|
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
0 |
0 |
|
Összesen: |
26 393 258 |
2 790 000 |
29 183 258 |
|
- kötelező feladatellátásra |
4 433 258 |
0 |
4 433 258 |
|
- önként vállalt feladatellátásra |
21 960 000 |
2 790 000 |
24 750 000 |
7. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez8
Ft-ban |
|||||
Sorszám |
Megnevezés |
2025. évi eredeti előirányzat |
Módosítás |
Módosított előirányzat |
|
1. Működési bevételek |
1. |
Működési célú támogatás államháztartáson belülről |
812 984 144 |
94 380 652 |
907 364 796 |
- Helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása |
742 331 486 |
985 989 |
743 317 475 |
||
- Pénzeszköz átvételek államháztartáson belülről |
70 652 658 |
93 394 663 |
164 047 321 |
||
2. |
Közhatalmi bevételek |
367 000 000 |
0 |
367 000 000 |
|
- Igazgatási szolgáltatási díj, bírság bevételek |
0 |
||||
- Helyi adók |
363 000 000 |
363 000 000 |
|||
- Átengedett központi adók (gépjármű) |
0 |
0 |
|||
- Bírság, pótlék, egyéb fizetési kötelezettség, bevétel |
4 000 000 |
4 000 000 |
|||
3. |
Intézményi működési bevételek |
102 725 024 |
2 360 588 |
105 085 612 |
|
- kötelező feladatellátásra |
102 725 024 |
2 360 588 |
105 085 612 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
0 |
|||
4. |
Működési célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről |
0 |
0 |
0 |
|
- kötelező feladatellátásra |
0 |
0 |
|||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
0 |
|||
5. |
Pénzmaradvány |
352 398 639 |
352 398 639 |
||
Összesen: |
1 635 107 807 |
96 741 240 |
1 731 849 047 |
||
- kötelező feladatellátásra |
1 635 107 807 |
96 741 240 |
1 731 849 047 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
0 |
0 |
||
2. Felhalmozási bevételek |
1. |
Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről |
731 372 190 |
-93 394 663 |
637 977 527 |
- Fejlesztési célú támogatások |
0 |
0 |
|||
- Pénzeszköz átvételek államháztartáson belülről |
731 372 190 |
-93 394 663 |
637 977 527 |
||
2. |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
|
- Tárgyi eszközök és immat. javak értékesítése, egyéb felh. bevétel |
0 |
||||
- Pénzügyi befektetések bevételei |
0 |
0 |
|||
3. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
||
4. |
Egyéb felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
||
5. |
Pénzmaradvány |
408 957 590 |
408 957 590 |
||
Összesen: |
1 140 329 780 |
-93 394 663 |
1 046 935 117 |
||
Költségvetési bevételek összesen |
2 775 437 587 |
3 346 577 |
2 778 784 164 |
||
Finanszírozási bevételek |
0 |
1 080 000 000 |
1 080 000 000 |
||
1. |
Hitelfelvétel |
0 |
0 |
0 |
|
- Működési célú |
0 |
||||
- Felhalmozási célú |
0 |
||||
2. |
Intézményfinanszírozás |
0 |
|||
3. |
Szabad pénzeszközök lekötésének visszavonása |
1 080 000 000 |
1 080 000 000 |
||
4. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések teljesítése |
0 |
0 |
0 |
|
Bevételek összesen: |
2 775 437 587 |
1 083 346 577 |
3 858 784 164 |
||
- kötelező feladatellátásra |
2 775 437 587 |
1 083 346 577 |
3 858 784 164 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
0 |
|||
Hiány: |
0 |
0 |
|||
1. Működési kiadások |
1. |
Személyi juttatások |
202 037 810 |
0 |
202 037 810 |
- kötelező feladatellátásra |
201 537 810 |
201 537 810 |
|||
- önként vállalt feladatellátásra |
500 000 |
500 000 |
|||
2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
22 594 917 |
0 |
22 594 917 |
|
- kötelező feladatellátásra |
22 429 717 |
22 429 717 |
|||
- önként vállalt feladatellátásra |
165 200 |
165 200 |
|||
3. |
Dologi kiadások |
535 509 317 |
93 394 663 |
628 903 980 |
|
- kötelező feladatellátásra |
509 109 317 |
93 394 663 |
602 503 980 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
26 400 000 |
26 400 000 |
|||
4. |
Egyéb működési célú kiadások: |
99 613 167 |
2 790 000 |
102 403 167 |
|
5. |
- Államháztartáson belülre |
76 393 167 |
0 |
76 393 167 |
|
- kötelező feladatellátásra |
71 426 213 |
71 426 213 |
|||
- önként vállalt feladatellátásra |
4 966 954 |
4 966 954 |
|||
6. |
- Államháztartáson kívülre |
23 220 000 |
2 790 000 |
26 010 000 |
|
- kötelező feladatellátásra |
1 260 000 |
1 260 000 |
|||
- önként vállalt feladatellátásra |
21 960 000 |
2 790 000 |
24 750 000 |
||
7. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
38 350 000 |
38 350 000 |
||
- kötelező feladatellátásra |
38 350 000 |
38 350 000 |
|||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
0 |
|||
8. |
Tartalékok |
10 000 000 |
-2 790 000 |
7 210 000 |
|
Összesen: |
908 105 211 |
93 394 663 |
1 001 499 874 |
||
- kötelező feladatellátásra |
854 113 057 |
90 604 663 |
854 113 057 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
53 992 154 |
2 790 000 |
53 992 154 |
||
2. Felhalmozási kiadások |
1. |
Beruházási kiadások |
952 358 496 |
-93 394 663 |
858 963 833 |
2. |
Felújítási kiadások |
212 526 875 |
212 526 875 |
||
3. |
Pénzeszköz átadás államháztartáson belülre |
1 000 000 |
1 000 000 |
||
4. |
Pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre |
0 |
|||
5. |
Felhalmozási célú hitel kamata |
0 |
|||
6. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
|||
7. |
Tartalékok |
32 594 348 |
3 346 577 |
35 940 925 |
|
Összesen: |
1 198 479 719 |
-90 048 086 |
1 108 431 633 |
||
- kötelező feladatellátásra |
1 198 479 719 |
-90 048 086 |
1 108 431 633 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
0 |
|||
Költségvetési kiadások |
2 106 584 930 |
3 346 577 |
2 109 931 507 |
||
Finanszírozási kiadások |
668 852 657 |
1 080 000 000 |
1 748 852 657 |
||
Belső finanszírozási kiadások |
668 852 657 |
1 080 000 000 |
1 748 852 657 |
||
1. |
Szabad pénzeszközök betétként történő lekötése |
0 |
1 080 000 000 |
1 080 000 000 |
|
2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
26 879 975 |
26 879 975 |
||
3. |
Intézményfinanszírozás |
641 972 682 |
0 |
641 972 682 |
|
- Működési célú |
633 437 183 |
633 437 183 |
|||
- Felhalmozási célú |
8 535 499 |
8 535 499 |
|||
Külső finanszírozási kiadások |
0 |
||||
1. |
Hiteltörlesztés |
0 |
0 |
0 |
|
- Működési célú |
0 |
0 |
|||
- Felhalmozási célú |
0 |
0 |
|||
Kiadások összesen |
2 775 437 587 |
1 083 346 577 |
3 858 784 164 |
||
- kötelező feladatellátásra |
2 721 445 433 |
1 080 556 577 |
3 802 002 010 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
53 992 154 |
2 790 000 |
56 782 154 |
||
Létszám |
13 |
13 |
|||
Közfoglalkoztatottak létszáma |
150 |
150 |
8. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez9
Lakosságszám 2024.01.01.: 15 184 fő |
|||||||||
2024. évi XC. tv. 2. és 3. számú melléklet szerint |
Ft |
||||||||
Jogcím száma |
Jogcím megnevezése |
2025. évi |
Módosítás |
Módosított |
|||||
Fajlagos összeg (Ft) |
mértékegység |
Mutató |
Támogatás összege (Ft) |
Mutató |
Támogatás összege |
Mutató |
Támogatás összege |
||
I. |
A települési önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása |
708 475 232 |
0 |
985 989 |
0 |
709 461 221 |
|||
1.1. |
A települési önkormányzatok működésének általános támogatása |
439 910 536 |
39 953 |
439 950 489 |
|||||
1.1.1. |
A települési önkormányzatok működésének támogatása |
439 910 536 |
0 |
39 953 |
439 950 489 |
||||
1.1.1.1. |
Önkormányzati hivatal működésének támogatása |
6 994 000 |
Ft/fő |
33,26 |
232 620 440 |
232 620 440 |
|||
Önkormányzati hivatal működésének támogatása kiegészítéssel növelt |
285 856 138 |
39 953 |
285 896 091 |
||||||
1.1.1.2. |
A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának alaptámogatása |
26 000 |
Ft/ha |
519,70 |
13 512 200 |
13 512 200 |
|||
A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának alaptámogatása kiegészítéssel növelt |
16 606 817 |
16 606 817 |
|||||||
1.1.1.3. |
Közvilágítás fenntartásának alaptámogatása |
411 000 |
Ft//km |
107,70 |
44 264 700 |
44 264 700 |
|||
Közvilágítás fenntartásának alaptámogatása kiegészítéssel növelt |
0 |
0 |
|||||||
1.1.1.4. |
Köztemető fenntartásával kapcsolatos fenadatok alaptámogatása |
115 |
Ft/m2 |
53 470,00 |
6 149 050 |
6 149 050 |
|||
Köztemető fenntartásával kapcsolatos fenadatok alaptámogatása kiegészítéssel növelt |
7 557 330 |
7 557 330 |
|||||||
1.1.1.5. |
Közutak fenntartásának alaptámogatása |
311 000 |
Ft/km |
42,22 |
12 762 155 |
12 762 155 |
|||
Közutak fenntartásának alaptámogatása kiegészítéssel növelt |
15 684 994 |
15 684 994 |
|||||||
1.1.1.6. |
Egyéb önkormányzati feladatok támogatása |
2 800 |
fő |
15 184,00 |
42 515 200 |
42 515 200 |
|||
Egyéb önkormányzati feladatok támogatása kiegészítéssel növelt |
52 252 199 |
52 252 199 |
|||||||
1.1.1.7. |
Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása |
2 550 |
fő |
5 644,00 |
14 392 200 |
14 392 200 |
|||
Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása kiegészítéssel növelt |
17 688 358 |
17 688 358 |
|||||||
1.1.2. |
Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítás |
500 |
m3 |
0 |
0 |
||||
1.2. |
A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
112 441 250 |
112 441 250 |
||||||
Hajdúsámsoni Önkormányzati Óvoda |
112 441 250 |
112 441 250 |
|||||||
1.2.1.1. |
Óvoda működtetés támogatása |
172 374 |
fő |
75,00 |
12 928 050 |
12 928 050 |
|||
1.2.2.1. |
Óvodában foglalkoztatott pedagógusok átlagbér alapú támogatása |
10 147 000 |
fő |
7,00 |
71 029 000 |
71 029 000 |
|||
1.2.3.1.1.1.1. |
Alapfokozatú végzettségű óvodapedagógusok Pedagógus II. kategória |
869 000 |
Ft/fő/év |
4,80 |
4 171 200 |
4 171 200 |
|||
1.2.3.1.1.1.2. |
Alapfokozatú végzettségű óvodapedagógusok Mesterpedagógus kategória |
3 241 000 |
Ft/fő/év |
1,00 |
3 241 000 |
3 241 000 |
|||
1.2.5.1.1. |
Pedagógus szakképzettséggel nem rendelkező segítők átlagbéralapú támogatása |
5 268 000 |
Ft/fő/év |
4,00 |
21 072 000 |
21 072 000 |
|||
1.3. |
A települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
116 883 825 |
116 883 825 |
||||||
1.3.1. |
A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak egyéb támogatása |
93 934 843 |
93 934 843 |
||||||
1.4. |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
22 948 982 |
22 948 982 |
||||||
1.4.1.1. |
Intézményi gyermekétkeztetés - bértámogatás Összesen |
3 924 000 |
Ft/számított létszám |
2,20 |
8 632 800 |
8 632 800 |
|||
Intézményi gyermekétkeztetés - bértámogatás (Óvoda, 55 gyermek) |
8 632 800 |
8 632 800 |
|||||||
1.4.1.2. |
Intézményi gyermekétkeztetés - üzemeltetési támogatás Összesen |
8 633 282 |
8 633 282 |
||||||
Intézményi gyermekétkeztetés - üzemeltetési támogatás (Óvoda, 55 gyermek) |
8 633 282 |
8 633 282 |
|||||||
1.4.2. |
Szünidei étkeztetés támogatása |
570 |
9 970,00 |
5 682 900 |
5 682 900 |
||||
1.5. |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
39 239 621 |
946 036 |
33 602 192 |
|||||
1.5.2. |
Települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és közművelődési feladatainak támogatása |
2 213 |
Ft/fő |
15 184,00 |
33 602 192 |
33 602 192 |
|||
2.3.3. |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak bérjellegű támogatása |
4 650 429 |
-4 650 429 |
0 |
|||||
2.2.3. |
Kulturális kiegészítő támogatás |
987 000 |
-987 000 |
0 |
|||||
2.4.7. |
Települési önkormányzatok kulturális feladataink bérjellegű támogatása |
0 |
6 583 465 |
6 583 465 |
|||||
3. számú melléklet |
33 856 254 |
33 856 254 |
|||||||
2.1.1. |
Polgármesteri illetményhez és költségtérítéshez nyújtott támogatás |
14 414 302 |
14 414 302 |
||||||
2.2.1. |
Esélyteremtési illetményrész támogatása |
19 441 952 |
19 441 952 |
||||||
Összesen: |
0 |
0 |
0,00 |
742 331 486 |
0 |
0 |
0,00 |
743 317 475 |
9. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez10
Kötelező feladatok kiadásai |
Ft-ban |
||||||||||||||||||
Kormányzati funkció |
Személyi juttatás |
Munkaadókat terhelő járulékok |
Dologi kiadások |
Átadott pénzeszk |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
2025. évi eredeti előirányzat |
Módosítás |
Módosított előirányzat |
|||||||||||
Megnevezés |
Száma |
2025. évi eredeti előirányzat |
Módosítás |
Módosított előirányzat |
2025. évi eredeti előirányzat |
Módosítás |
Módosított előirányzat |
2025. évi eredeti előirányzat |
Módosítás |
Módosított előirányzat |
2025. évi eredeti előirányzat |
Módosítás |
Módosított előirányzat |
2025. évi eredeti előirányzat |
Módosítás |
Módosított előirányzat |
|||
Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége |
011130 |
92 078 962 |
92 078 962 |
11 927 293 |
11 927 293 |
10 178 950 |
10 178 950 |
0 |
0 |
114 185 205 |
0 |
114 185 205 |
|||||||
Köztemető fenntartás és működtetés |
013320 |
6 308 800 |
6 308 800 |
18 360 |
18 360 |
10 526 000 |
10 526 000 |
0 |
0 |
16 853 160 |
0 |
16 853 160 |
|||||||
Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás |
013350 |
2 000 000 |
2 000 000 |
234 000 |
234 000 |
71 844 057 |
71 844 057 |
0 |
0 |
74 078 057 |
0 |
74 078 057 |
|||||||
Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel |
018010 |
0 |
0 |
0 |
5 000 000 |
-3 159 |
4 996 841 |
5 000 000 |
-3 159 |
4 996 841 |
|||||||||
Központi költségvetési befizetések |
018020 |
0 |
0 |
1 000 000 |
1 000 000 |
0 |
0 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
|||||||||
Támogatási célú finanszírozási műveletek |
018030 |
0 |
0 |
0 |
66 426 213 |
66 426 213 |
0 |
66 426 213 |
0 |
66 426 213 |
|||||||||
Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás |
041233 |
48 290 120 |
48 290 120 |
3 157 056 |
3 157 056 |
15 000 000 |
15 000 000 |
0 |
0 |
66 447 176 |
0 |
66 447 176 |
|||||||
Közfoglalkoztatási mintaprogram |
041237 |
15 997 860 |
15 997 860 |
1 039 860 |
1 039 860 |
792 580 |
792 580 |
0 |
0 |
17 830 300 |
0 |
17 830 300 |
|||||||
Út, autópálya építés |
045120 |
0 |
0 |
34 585 550 |
93 394 663 |
127 980 213 |
0 |
0 |
34 585 550 |
93 394 663 |
127 980 213 |
||||||||
Közutak üzemeltetése, fenntartása |
045160 |
4 737 350 |
4 737 350 |
624 856 |
624 856 |
37 496 750 |
37 496 750 |
3 159 |
3 159 |
0 |
42 858 956 |
3 159 |
42 862 115 |
||||||
Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése |
052020 |
0 |
0 |
71 218 468 |
71 218 468 |
0 |
0 |
71 218 468 |
0 |
71 218 468 |
|||||||||
Településfejlesztési projektek és támogat. |
062020 |
0 |
0 |
32 014 008 |
32 014 008 |
0 |
0 |
32 014 008 |
0 |
32 014 008 |
|||||||||
Víztermelés, kezelés, ellátás |
063020 |
0 |
0 |
6 350 000 |
6 350 000 |
0 |
0 |
6 350 000 |
0 |
6 350 000 |
|||||||||
Közvilágítás |
064010 |
0 |
0 |
77 324 014 |
77 324 014 |
0 |
0 |
77 324 014 |
0 |
77 324 014 |
|||||||||
Zöldterület kezelés |
066010 |
10 759 350 |
10 759 350 |
1 397 216 |
1 397 216 |
39 703 750 |
39 703 750 |
0 |
0 |
51 860 316 |
0 |
51 860 316 |
|||||||
Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások |
066020 |
12 369 220 |
12 369 220 |
2 883 777 |
2 883 777 |
78 232 000 |
78 232 000 |
900 000 |
900 000 |
0 |
94 384 997 |
0 |
94 384 997 |
||||||
Háziorvosi alapellátás |
072111 |
0 |
0 |
8 877 300 |
8 877 300 |
0 |
0 |
8 877 300 |
0 |
8 877 300 |
|||||||||
Fogorvosi alapellátás |
072311 |
0 |
0 |
1 460 500 |
1 460 500 |
360 000 |
360 000 |
0 |
1 820 500 |
0 |
1 820 500 |
||||||||
Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás |
074031 |
8 996 148 |
8 996 148 |
0 |
750 000 |
750 000 |
0 |
0 |
9 746 148 |
0 |
9 746 148 |
||||||||
Sportlétesítmények, edzőtáborok működtetése és fejlesztése |
081030 |
0 |
1 147 299 |
1 147 299 |
2 573 020 |
2 573 020 |
0 |
0 |
3 720 319 |
0 |
3 720 319 |
||||||||
Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése és megóvása |
082070 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
Intézményen kívüli gyermekétkeztetés |
104037 |
0 |
0 |
9 182 370 |
9 182 370 |
0 |
0 |
9 182 370 |
0 |
9 182 370 |
|||||||||
Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások (átmeneti, köztemetés és egyéb) |
107060 |
0 |
0 |
0 |
38 350 000 |
38 350 000 |
38 350 000 |
0 |
38 350 000 |
||||||||||
Kötelező feladatok kiadásai összesen |
201 537 810 |
0 |
201 537 810 |
22 429 717 |
0 |
22 429 717 |
509 109 317 |
93 394 663 |
602 503 980 |
72 686 213 |
0 |
72 686 213 |
38 350 000 |
0 |
38 350 000 |
844 113 057 |
93 394 663 |
937 507 720 |
|
Önként vállalt feladatok kiadásai |
|||||||||||||||||||
Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények |
016080 |
500 000 |
500 000 |
165 200 |
165 200 |
20 000 000 |
20 000 000 |
0 |
0 |
20 665 200 |
0 |
20 665 200 |
|||||||
Támogatási célú finanszírozási műveletek |
018030 |
0 |
0 |
0 |
4 966 954 |
4 966 954 |
0 |
4 966 954 |
0 |
4 966 954 |
|||||||||
Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások |
066020 |
0 |
0 |
0 |
150 000 |
150 000 |
0 |
0 |
150 000 |
150 000 |
|||||||||
Sportteljesítmények elismerése, járadékok, ösztöndíjak |
081022 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||||
Egyéb kiadói tevékenység |
083030 |
0 |
0 |
6 400 000 |
6 400 000 |
0 |
0 |
6 400 000 |
0 |
6 400 000 |
|||||||||
Civil szervezetek működési támogatása |
084031 |
0 |
0 |
0 |
19 960 000 |
3 140 000 |
23 100 000 |
0 |
19 960 000 |
3 140 000 |
23 100 000 |
||||||||
Egyházak közösségi és hitéleti tevékenységének támogatása |
084040 |
0 |
0 |
0 |
2 000 000 |
-500 000 |
1 500 000 |
0 |
2 000 000 |
-500 000 |
1 500 000 |
||||||||
Önként vállalt feladatok kiadásai összesen: |
500 000 |
0 |
500 000 |
165 200 |
0 |
165 200 |
26 400 000 |
0 |
26 400 000 |
26 926 954 |
2 790 000 |
29 716 954 |
0 |
0 |
0 |
53 992 154 |
2 790 000 |
56 782 154 |
|
Mindösszesen: |
202 037 810 |
0 |
202 037 810 |
22 594 917 |
0 |
22 594 917 |
535 509 317 |
93 394 663 |
628 903 980 |
99 613 167 |
2 790 000 |
102 403 167 |
38 350 000 |
0 |
38 350 000 |
898 105 211 |
96 184 663 |
994 289 874 |
10. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez11
Ft-ban |
||||
Ssz. |
Bevétel megnevezése |
2025. évi eredeti előirányzat |
Módosítás |
Módosított előirányzat |
1. |
Bérleti és lízing díj |
12 833 586 |
12 833 586 |
|
2. |
Továbbszámlázott szolgáltatások |
5 000 000 |
5 000 000 |
|
3. |
Önk-i vagyon üz-re kez-be adásból szárm. Bev. |
52 508 219 |
52 508 219 |
|
4. |
Intézményi ellátás díj bevétele |
0 |
0 |
|
5. |
ÁFA |
15 540 719 |
15 540 719 |
|
6. |
Kamatbevételek |
7 000 000 |
7 000 000 |
|
7. |
Biztosító által fizetett kártérítések |
0 |
0 |
|
8. |
Áru és készletértékesítés |
0 |
0 |
|
9. |
Egyéb különféle működési bevételek |
0 |
2 360 588 |
2 360 588 |
10. |
Köztemető bérleti díj |
6 000 000 |
6 000 000 |
|
11. |
Köztemető sírhelydíj |
1 750 000 |
1 750 000 |
|
12. |
Köztemető áfa |
2 092 500 |
2 092 500 |
|
13. |
Működési bevételek összesen |
102 725 024 |
2 360 588 |
105 085 612 |
14. |
Magánszemélyek kommunális adója |
43 000 000 |
43 000 000 |
|
15. |
Iparűzési adó |
310 000 000 |
310 000 000 |
|
16. |
Építményadó |
10 000 000 |
10 000 000 |
|
17. |
Helyi adók összesen |
363 000 000 |
363 000 000 |
|
18. |
Bírságok, pótlékok |
4 000 000 |
0 |
4 000 000 |
19. |
Környezetvédelmi bírság |
0 |
0 |
|
20. |
Egyéb közhatalmi bevételek összesen |
4 000 000 |
0 |
4 000 000 |
21. |
Közhatalmi bevételek összesen |
367 000 000 |
0 |
367 000 000 |
22. |
Önkormányzati ingatlanok értékesítése |
0 |
0 |
|
23. |
Gépek, berendezések, járművek értékesítése |
0 |
0 |
|
24. |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
|
Összesen |
469 725 024 |
2 360 588 |
472 085 612 |
11. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez
Ft |
|||
MEGNEVEZÉS |
2023. évi teljesítés |
2024. évi várható teljesítés |
2025. évi terv |
Lakhatási Támogatás - A települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének szabályairól szóló 5/2015. (II.26.) önkormányzati rendelet 4. §-a alapján |
2 000 000 |
1 458 000 |
1 800 000 |
Átmeneti segéy - A települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének szabályairól szóló 5/2015. (II.26.) önkormányzati rendelet 7. §. (1), (2), (3) bekezdései és a 8. §. alapján |
3 968 600 |
5 877 000 |
6 000 000 |
Temetési Támogatás - A települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének szabályairól szóló 5/2015. (II.26.) önkormányzati rendelet 9. §-a alapján |
965 000 |
1 105 000 |
1 500 000 |
Súlyos fogyatékosak pénzbeli támogatása - A települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének szabályairól szóló 5/2015. (II.26.) önkormányzati rendelet 5/A. §-a alapján |
15 870 |
0 |
0 |
A középfokú és felsőfokú nevelési-oktatási intézményekben tanulók támogatásáról szóló 3/2023. (V.26.) önkormányzati rendelet alapján |
920 000 |
780 000 |
1 000 000 |
Köztemetés - A települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének szabályairól szóló 5/2015. (II.26.) önkormányzati rendelet 12. §-a alapján |
1 351 834 |
569 392 |
1 500 000 |
Gyógyszerköltség - A települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének szabályairól szóló 5/2015. (II.26.) önkormányzati rendelet 6. §-a alapján |
85 000 |
10 000 |
300 000 |
65 évet betöltöttek támogatása - A települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének szabályairól szóló 5/2015. (II.26.) önkormányzati rendelet 7. §. (6) bekezdése alapján |
13 600 000 |
18 130 000 |
14 200 000 |
Ebek oltása és egyidejűleg a transzponder beültetés költségére - A települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének szabályairól szóló 5/2015. (II.26.) önkormányzati rendelet 7. §. (7) bekezdése alapján |
24 000 |
8 000 |
250 000 |
Tüzelő támogatás - A települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének szabályairól szóló 5/2015. (II.26.) önkormányzati rendelet 7. §. (9) bekezdése alapján |
6 750 000 |
6 675 000 |
8 000 000 |
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő családok pénzbeli támogatása - A települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének szabályairól szóló 5/2015. (II.26.) önkormányzati rendelet 7. §. (10) bekezdése alapján |
4 602 000 |
5 056 000 |
3 600 000 |
Covid-19 Koronavírus miatti segélyalapból támogatás |
0 |
2 430 000 |
200 000 |
Önkormányzatok által folyósított ellátottak pénzbeli juttatásai |
34 282 304 |
42 098 392 |
38 350 000 |
kötelező feladatellátás |
34 282 304 |
42 098 392 |
38 350 000 |
önként vállalt feladatellátás |
0 |
0 |
0 |
12. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez
Ft |
||||||||||||
Sor szám |
Megnevezés |
Szerződés szerinti összeg |
Kötelezettség-vállalás éve |
Törlesztőrészletek évenkénti bontásban |
2023. évi teljesített kamatteher |
2024. évi várható kamatteher |
2025. évi terv kamatteher |
|||||
2024.12.31-ig törlesztett valamint átvállalt tőke |
2025 |
2026 |
2027 |
2028 |
összesen |
|||||||
1. |
Hiteltörlesztés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
2. |
Egyéb kamat fizetések |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||
Összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez12
Ft |
||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Ssz. |
Intézmény neve |
Kezdési év |
Bekerülési költség |
Bekerülési költségből |
2024.12.31.-ig felh. |
2025. évi előirányzat |
2026. évi előirányzat |
2027. évi előirányzat |
Kormányzati funkció |
|||||||
Beruházás |
Felújítás |
Saját forrás |
Támogatás |
Saját forrás |
Támogatás |
Saját forrás |
Támogatás |
Saját forrás |
Támogatás |
Saját forrás |
Támogatás |
|||||
Feladat, cél megnevezése |
Teljes költség |
Fordított Áfá-val csökkentett összköltség |
||||||||||||||
Önkormányzati beruházások |
||||||||||||||||
1 |
Szennyvízberuházás fejlesztési forrás |
2019 |
38 100 000 |
38 100 000 |
38 100 000 |
0 |
0 |
0 |
38 100 000 |
0 |
052080 |
|||||
2 |
Ivóvíz fejlesztési forrás |
2019 |
25 400 000 |
25 400 000 |
25 400 000 |
0 |
0 |
0 |
25 400 000 |
0 |
063080 |
|||||
3 |
172/2022. (IX. 29.) öh. sz. határozat alapján (50 706 020 Ft) a Hajdúsámson-Sámsonkert ivóvízellátó rendszer kapacitásbővítés 1. üteme megvalósításához szükséges fedezet |
2022 |
50 706 020 |
50 706 020 |
50 706 020 |
0 |
0 |
0 |
50 706 020 |
0 |
063080 |
|||||
4 |
250/2018. (XII. 20.) öh. sz. határozat alapján a Harmathy utca szilárd burkolattal történő ellátása érdekében az építési engedélyezési tervek elkészítéséhez, valamit az építési engedélyezési eljárás lefolytatásához szükséges fedezet, 172/2019. (VIII. 23.) öh. sz. határozat alapján a Harmathy utca szilárd burkolattal történő ellátásához (kiviteli tervek elkészítése, a kivitelezési munkálatok elvégzése, a műszaki ellenőri feladatok ellátása) szükséges fedezet |
2018 |
42 521 035 |
42 521 035 |
42 521 035 |
0 |
41 252 204 |
0 |
1 268 831 |
0 |
045120 |
|||||
5 |
79/2021. (IV. 29.) polgármesteri határozat alapján a Radnóti, Szeder és Csokonai úti játszóterek játszótéri eszközeinek felújításához, javításához, valamint biztonságosabbá tételéhez szükséges fedezet biztosításához előirányzat átcsoportosítás |
2021 |
1 352 550 |
1 352 550 |
1 352 550 |
0 |
0 |
353 060 |
0 |
013350 |
||||||
6 |
56/2023. (II. 23.) öh. sz. határozat alapján a VP6-7.2.1.1-21 kódszámú Külterületi helyi közutak fejlesztése című projekt megvalósításához szükséges fedezet |
2021 |
170 886 839 |
170 886 839 |
20 738 914 |
150 147 925 |
3 029 957 |
20 402 736 |
147 117 968 |
062020 |
||||||
7 |
186/2023. (XII. 14.) öh. sz. határozat alapján a közvilágítás bővítésének megvalósítása érdekében új LED lámpatestek beszerezéséhez szükséges fedezet |
2021 |
7 210 000 |
7 210 000 |
7 210 000 |
0 |
0 |
777 450 |
0 |
064010 |
||||||
8 |
2/2022. (I. 11.) öh. sz. határozat és az 56/2023. (II. 23.) öh. sz. határozat alapján a TOP-Plusz-1.2.1-21 jelű Élhető települések című programra pályázat benyújtásához (műszaki tervek elkészítése) szükséges fedezet (Sportcsarnok) |
2022 |
2 600 000 |
2 600 000 |
2 600 000 |
0 |
0 |
1 584 000 |
0 |
062020 |
||||||
9 |
93/2021. (XII. 16.) öh. sz. határozat alapján a TOP_PLUSZ-2.1.1-21-HB1-2022-00030 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Hajdúsámson Városában II. ütem című projekt megvalósításához szükséges fedezet |
2022 |
143 746 094 |
143 746 094 |
0 |
143 746 094 |
0 |
142 183 724 |
0 |
1 562 370 |
013350 |
|||||
10 |
86/2022. (IV. 28.) öh. sz. határozat alapján a a Hajdúsámson város közigazgatási területére érvényes Helyi Építési Szabályzat felülvizsgálatához, módosításához szükséges fedezet, 87/2024. (IV. 25.) öh. sz. határozat alapján 508 000 Ft többletfedezet |
2022 |
2 308 000 |
2 308 000 |
2 308 000 |
0 |
0 |
479 200 |
0 |
013350 |
||||||
11 |
165/2022. (IX. 29.) öh. sz. határozat alapján a 4931. sz Sámsonkert-Tamásipuszta összekötő út mentén a Bartók Béla úti buszmegállónál, valamint az Árpád utca Toldi utcai buszmegállónál a gyalogosok biztonságos átvezetésére alkalmas átkelőhelyek létesítéséhez szükséges fedezet |
2022 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
0 |
7 540 600 |
0 |
459 400 |
0 |
045120 |
|||||
12 |
71/2022. (IV. 14.) öh. sz. határozat alapján a TOP_PLUSZ-1.2.3-21-HB1-2022-00064 Belterületi utak fejlesztése Hajdúsámsonban című projekt megvalósításához, a 157/2023. (X. 10.) öh. sz. határozat alapján tervezési szerződés módosításhoz szükséges 2 000 000 Ft fedezet |
2022 |
569 322 837 |
569 322 837 |
2 000 000 |
567 322 837 |
31 750 000 |
782 197 |
535 572 837 |
045120 |
||||||
13 |
71/2023. (IV. 25.) öh. sz. határozat alapján a Magyarország Kormánya által kiírásra került RRF-1.1.2-2021 Bölcsődei nevelés fejlesztése című pályázat benyújtásához szükséges fedezet |
2023 |
600 000 |
600 000 |
600 000 |
0 |
508 000 |
0 |
92 000 |
0 |
062020 |
|||||
14 |
155/2023. (X. 10.) öh. sz. határozat alapján az Interreg VI-A Románia-Magyarország Program által kiírásra került Program 1. Együttműködés egy zöld és ellenálóbb határon átnyúló térségért, RSO2.7 Biodiverziás prioritásban a Mikola romániai községgel Közös határon átnyúló természetvédelmi tevékenység egy zöldebb környezetért Mikolán és Hajdúsámsonban címmel közös pályázat benyújtásához szükséges fedezet |
2023 |
20 000 000 |
20 000 000 |
20 000 000 |
0 |
0 |
14 285 000 |
0 |
062020 |
||||||
15 |
109/2024. (VII. 30.) öh. sz. határozat alapján a Hajdúsámson zártkert 6803/3 hrsz-ú kivett, közforgalom elől el nem zárt magánút megnevezésű, 166 m2 ingatlan beszerzése |
2024 |
2 000 |
2 000 |
2 000 |
0 |
0 |
2 000 |
0 |
013350 |
||||||
16 |
110/2024. (VII. 30.) öh. sz. határozat alapján a Hajdúsámson-Martinka, Bojtorján, Szőlős, Búzavirág, Vincellér és Domb utcák 50 méteres Sámsoni úti csatlakozásának megtervezéséhez szükséges fedezet |
2024 |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
0 |
0 |
1 000 000 |
0 |
0145120 |
||||||
17 |
111/2024. (VII. 30.) öh. sz. határozat alapján a Hajdúsámson-Martinka, Bojtorján, Szőlős, Búzavirág, Vincellér és Domb utcák 50 méteres Sámsoni úti csatlakozásának szilárd burkolattal történő ellátásának elvégéséhez szükséges fedezet, 222/2024 (XII. 19.) öh. sz. határozat alapján 3 200 000 Ft többletfedezet |
2024 |
7 200 000 |
7 200 000 |
7 200 000 |
0 |
3 203 837 |
0 |
045120 |
|||||||
18 |
177/2024. (X.30.) öh. sz. határozat alapján a Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Kiállítóhely épületének korszerüsítése (138/2024. (IX. 26.) öh. sz. határozat módosítása) |
2024 |
8 000 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
0 |
0 |
8 000 000 |
0 |
013350 |
||||||
19 |
203/2024. (XI.26.) öh. sz. határozat alapján a 4251 Hajdúsámson, Kiss utca 10-12. szám alatti épület két irodájának padlózatának cseréjéhez, valamint a meglévő riasztórendszer bővítéséhez szükséges fedezet |
2024 |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
0 |
0 |
1 000 000 |
0 |
013350 |
||||||
20 |
A Polgármesteri Hivatal A épületének korszerűsítése |
2025 |
9 607 927 |
9 607 927 |
9 607 927 |
0 |
0 |
9 607 927 |
0 |
013350 |
||||||
21 |
Kisértékű tárgyi eszközök beszerzése önkormányzati szinten |
2025 |
13 742 499 |
13 742 499 |
13 742 499 |
13 742 499 |
0 |
013350 |
||||||||
Beruházások összesen |
1 082 753 375 |
1 082 753 375 |
0 |
221 536 519 |
861 216 856 |
70 842 788 |
176 963 681 |
191 246 157 |
684 253 175 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
Beruházások mindösszesen |
875 499 332 |
0 |
0 |
|||||||||||||
1 |
Szennyvízhálózat felújitása |
2019 |
50 780 984 |
50 780 984 |
0 |
0 |
0 |
50 780 984 |
0 |
052080 |
||||||
2 |
Ivóvízhálózat felújítása |
2019 |
27 448 716 |
27 448 716 |
0 |
0 |
0 |
27 448 716 |
0 |
063080 |
||||||
3 |
79/2021. (IV. 29.) polgármesteri határozat alapján a Radnóti, Szeder és Csokonai úti játszóterek játszótéri eszközeinek felújításához, javításához, valamint biztonságosabbá tételéhez szükséges fedezet biztosításához előirányzat átcsoportosítás |
2021 |
2 429 510 |
2 429 510 |
0 |
0 |
0 |
2 429 510 |
0 |
013350 |
||||||
4 |
56/2023. (II. 23.) öh. sz. határozat alapján a VP6-7.2.1.1-21 kódszámú „Külterületi helyi közutak fejlesztése” című projekt megvalósításához szükséges fedezet, 214/2024 (XII.19.) öh. sz. határozat alapján 7 100 000 Ft többletfedezet biztosítása |
2021 |
134 407 030 |
17 433 399 |
116 973 631 |
253 608 |
2 285 757 |
17 179 791 |
114 687 874 |
062020 |
||||||
Felújítások összesen |
0 |
0 |
215 066 240 |
98 092 609 |
116 973 631 |
253 608 |
2 285 757 |
97 839 001 |
114 687 874 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
Felújítások mindösszesen |
212 526 875 |
0 |
0 |
14. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez
Ft |
||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Sor-szám |
Projekt megnevezése |
Kezdési év |
Összköltség |
Összköltségből |
2024.12.31-ig felhasznált |
2025. évi előirányzat |
||||||
Saját forrás |
Támogatás |
Saját forrás |
Támogatás |
Saját forrás |
Támogatás |
|||||||
Hazai |
Európai Uniós |
Hazai |
Európai Uniós |
Hazai |
Európai Uniós |
|||||||
1 |
TOP_PLUSZ-1.2.3-21-HB1-2022-00064 Belterületi utak fejlesztése Hajdúsámsonban |
2023 |
715 969 390 |
16 000 000 |
699 969 390 |
3 143 003 |
48 491 140 |
12 856 997 |
651 478 250 |
|||
2 |
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-HB1-2022-00030 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Hajdúsámson Városában II. ütem |
2022 |
157 650 000 |
3 750 000 |
153 900 000 |
0 |
146 748 023 |
3 750 000 |
7 151 977 |
|||
3 |
VP6-7.2.1.1-21 3352111095 Külterületi utak fejlesztése Hajdúsámsonban |
2023 |
322 888 752 |
39 451 073 |
283 437 679 |
589 786 |
5 315 714 |
38 861 287 |
278 121 965 |
|||
4 |
Nyári diákmunka 2024. 9 fő foglalkoztatására kapott támogatás (2024.07.01 - 2024.07.31) |
2024 |
2 035 017 |
234 117 |
1 800 900 |
234 117 |
1 800 900 |
0 |
0 |
|||
Összesen: |
1 196 508 142 |
59 201 073 |
1 137 307 069 |
3 966 906 |
202 355 777 |
55 468 284 |
936 752 192 |
15. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez13
Ssz. |
Megnevezés |
2025. évi eredeti előirányzat |
Módosítás |
Módosított előirányzat |
---|---|---|---|---|
1. |
Általános tartalék mindösszesen: |
10 000 000 |
-2 790 000 |
7 210 000 |
1.a |
Általános tartalék (szabad felhasználás) |
10 000 000 |
-2 790 000 |
7 210 000 |
47/2025. (II. 26.) öh. sz. határozat alapján a civilszervezetek 2025. évi támogatásához szükséges fedezet |
-3 140 000 |
|||
50/2025. (II. 26.) öh. sz. határozat alapján előirányzat átcsoportosítás a működési célú átadott pénzeszközök államháztartáson kivülre sorról az általános tartalék sorra |
500 000 |
|||
51/2025. (II. 26.) öh. sz. határozat alapján a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és Óvodában sajátos nevelési igényű tanulók tanulmányi kirándulásának támogatása |
-150 000 |
|||
2. |
Fejlesztési céltartalék mindösszesen: |
32 594 348 |
3 346 577 |
35 940 925 |
2.a |
Fejlesztési céltartalék (szabad felhasználás) |
13 000 000 |
3 346 577 |
16 346 577 |
Egyéb működési bevételek (rezsi visszatérítés) |
2 360 588 |
|||
A Magyarország 2025. évi központi költségvetésről szóló 2024. évi XC. törvény 3. melléklet 2.4.7., valamint a 2. melléklet 1.1.1. alcímek alapján kapott támogatások |
985 989 |
|||
2.b |
Fejlesztési céltartalék (kötött felhasználás) |
19 594 348 |
0 |
19 594 348 |
Fejlesztési céltartalék (közprogramok bevételeiből) |
3 035 075 |
3 035 075 |
||
Fejlesztési céltartalék Bérlakás értékesítésből képződött |
15 502 531 |
15 502 531 |
||
Fejlesztési céltartalék Környezetvédelmi alap |
725 765 |
725 765 |
||
Fejlesztési céltartalék (Hajdúsámsoni Víziközmű Társulás elszámolása és az adóiroda által beszedett követelések) |
293 000 |
293 000 |
||
Fejlesztési céltartalék (Hajdúsámson-Sámsonkert-Martinka Víziközmű Társulással kapcsolatos adóiroda által beszedett követelések) |
37 977 |
37 977 |
||
Összesen: |
42 594 348 |
556 577 |
43 150 925 |
16. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez14
Ft |
||||||||||||||
Ssz. |
Megnevezés |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Augusztus |
Szeptember |
Október |
November |
December |
Összesen |
Bevételek |
||||||||||||||
1. |
Támogatások |
67 748 684 |
68 734 667 |
657 402 029 |
209 467 517 |
67 748 678 |
67 748 678 |
67 748 678 |
67 748 678 |
67 748 678 |
67 748 678 |
67 748 678 |
67 748 680 |
1 545 342 323 |
Működési célú támogatások |
67 748 684 |
68 734 667 |
161 143 341 |
67 748 678 |
67 748 678 |
67 748 678 |
67 748 678 |
67 748 678 |
67 748 678 |
67 748 678 |
67 748 678 |
67 748 680 |
907 364 796 |
|
Felhalmozási célú támogatások |
496 258 688 |
141 718 839 |
637 977 527 |
|||||||||||
2. |
Közhatalmi bevételek |
24 166 666 |
24 166 666 |
64 166 674 |
24 166 666 |
24 166 666 |
24 166 666 |
24 166 666 |
24 166 666 |
61 166 666 |
24 166 666 |
24 166 666 |
24 166 666 |
367 000 000 |
3. |
Intézményi működési bevételek |
11 923 667 |
9 284 255 |
6 923 667 |
11 923 667 |
6 923 667 |
6 923 667 |
11 923 667 |
6 923 667 |
6 923 667 |
6 923 667 |
11 564 679 |
6 923 675 |
105 085 612 |
4. |
Felhalmozási bevételek |
0 |
||||||||||||
5. |
Átvett pénzeszközök |
0 |
||||||||||||
6. |
Pénzmaradvány igénybevétele |
761 356 229 |
761 356 229 |
|||||||||||
7. |
Finanszírozási bevételek |
1 080 000 000 |
1 080 000 000 |
|||||||||||
Bevételek összesen: |
865 195 246 |
1 182 185 588 |
728 492 370 |
245 557 850 |
98 839 011 |
98 839 011 |
103 839 011 |
98 839 011 |
135 839 011 |
98 839 011 |
103 480 023 |
98 839 021 |
3 858 784 164 |
|
Kiadások |
||||||||||||||
1. |
Személyi juttatások |
16 836 486 |
16 836 484 |
16 836 484 |
16 836 484 |
16 836 484 |
16 836 484 |
16 836 484 |
16 836 484 |
16 836 484 |
16 836 484 |
16 836 484 |
16 836 484 |
202 037 810 |
2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
1 882 910 |
1 882 907 |
1 882 910 |
1 882 910 |
1 882 910 |
1 882 910 |
1 882 910 |
1 882 910 |
1 882 910 |
1 882 910 |
1 882 910 |
1 882 910 |
22 594 917 |
3. |
Dologi jellegű kiadások |
46 564 036 |
139 958 699 |
47 304 911 |
46 564 036 |
46 564 036 |
40 564 036 |
40 564 036 |
40 564 036 |
40 564 036 |
46 564 036 |
46 564 036 |
46 564 046 |
628 903 980 |
4. |
Egyéb működési célú kiadások |
6 366 100 |
6 366 097 |
32 376 097 |
6 366 097 |
6 366 097 |
6 366 097 |
6 366 097 |
6 366 097 |
6 366 097 |
6 366 097 |
6 366 097 |
6 366 097 |
102 403 167 |
5. |
Pénzeszköz átadások államháztartáson belülre |
6 366 100 |
6 366 097 |
6 366 097 |
6 366 097 |
6 366 097 |
6 366 097 |
6 366 097 |
6 366 097 |
6 366 097 |
6 366 097 |
6 366 097 |
6 366 097 |
76 393 167 |
6. |
Pénzeszköz átadások államháztartáson kívülre |
26 010 000 |
26 010 000 |
|||||||||||
7. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
1 416 674 |
1 416 666 |
1 416 666 |
1 416 666 |
1 416 666 |
1 416 666 |
1 416 666 |
3 416 666 |
3 416 666 |
7 416 666 |
10 766 666 |
3 416 666 |
38 350 000 |
8. |
Tartalékok |
1 000 000 |
2 000 000 |
-790 000 |
1 000 000 |
4 000 000 |
7 210 000 |
|||||||
9. |
Beruházások |
16 000 000 |
-77 394 663 |
16 000 000 |
16 000 000 |
136 000 000 |
16 000 000 |
316 000 000 |
26 000 000 |
316 000 000 |
16 000 000 |
26 000 000 |
36 358 496 |
858 963 833 |
10. |
Felújítások |
10 000 000 |
10 000 000 |
10 000 000 |
10 000 000 |
102 526 875 |
10 000 000 |
10 000 000 |
10 000 000 |
10 000 000 |
10 000 000 |
10 000 000 |
10 000 000 |
212 526 875 |
11. |
Pénzeszköz átadás államháztartáson belülre |
0 |
||||||||||||
12. |
Pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre |
1 000 000 |
1 000 000 |
|||||||||||
13. |
Fejlesztési céltartalék |
35 940 925 |
35 940 925 |
|||||||||||
14. |
Finanszírozási kiadások (hitel törlesztés) |
1 080 000 000 |
1 080 000 000 |
|||||||||||
15. |
Intézményfinanszírozás |
53 497 729 |
53 497 723 |
53 497 723 |
53 497 723 |
53 497 723 |
53 497 723 |
53 497 723 |
53 497 723 |
53 497 723 |
53 497 723 |
53 497 723 |
53 497 723 |
641 972 682 |
16. |
Államháztart. belüli megelőleg.visszafizetése |
26 879 975 |
26 879 975 |
|||||||||||
Kiadások összesen: |
1 260 443 910 |
190 504 838 |
178 524 791 |
153 563 916 |
365 090 791 |
151 563 916 |
446 563 916 |
158 563 916 |
448 563 916 |
158 563 916 |
171 913 916 |
174 922 422 |
3 858 784 164 |
|
Egyenleg |
-395 248 664 |
991 680 750 |
549 967 579 |
91 993 934 |
-266 251 780 |
-52 724 905 |
-342 724 905 |
-59 724 905 |
-312 724 905 |
-59 724 905 |
-68 433 893 |
-76 083 401 |
0 |
17. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez15
Ft-ban |
|||||
Sorszám |
Megnevezés |
2025. évi eredeti előirányzat |
Módosítás |
Módosított előirányzat |
|
1. Működési bevételek |
1. |
Működési célú támogatás államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
- Helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása |
0 |
||||
- Pénzeszköz átvételek államháztartáson belülről |
0 |
0 |
|||
- Átengedett központi adók |
0 |
||||
2. |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
|
- Igazgatási szolgáltatási díj, bírság bevételek |
0 |
||||
- Helyi adók |
0 |
||||
- Bírság, pótlék, egyéb fizetési kötelezettség, bevétel |
0 |
||||
3. |
Intézményi működési bevételek |
1 350 000 |
0 |
1 350 000 |
|
- kötelező feladatellátásra |
1 350 000 |
1 350 000 |
|||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
||||
4. |
Működési célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről |
||||
- kötelező feladatellátásra |
0 |
||||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
||||
5. |
Pénzmaradvány |
5 000 000 |
5 000 000 |
||
Összesen: |
6 350 000 |
0 |
6 350 000 |
||
- kötelező feladatellátásra |
6 350 000 |
0 |
6 350 000 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
|||||
2. Felhalmozási bevételek |
1. |
Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
- Fejlesztési célú támogatások |
0 |
||||
- Pénzeszköz átvételek államháztartáson belülről |
0 |
||||
2. |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
|
- Tárgyi eszközök és immat. javak értékesítése, egyéb felh. bevétel |
0 |
||||
- Pénzügyi befektetések bevételei |
0 |
||||
3. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
|||
4. |
Egyéb felhalmozási bevételek |
0 |
|||
5. |
Pénzmaradvány |
0 |
|||
Összesen: |
0 |
0 |
0 |
||
Költségvetési bevételek összesen |
6 350 000 |
0 |
6 350 000 |
||
Finanszírozási bevételek |
411 954 462 |
0 |
411 954 462 |
||
1. |
Intézményfinanszírozás |
411 954 462 |
0 |
411 954 462 |
|
- Állami támogatás |
285 856 138 |
39 953 |
285 896 091 |
||
- Önkormányzati támogatás |
126 098 324 |
-39 953 |
126 058 371 |
||
Bevételek összesen |
418 304 462 |
0 |
418 304 462 |
||
- kötelező feladatellátásra |
418 304 462 |
0 |
418 304 462 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
0 |
|||
1. Működési kiadások |
1. |
Személyi juttatások |
314 554 412 |
0 |
314 554 412 |
- kötelező feladatellátásra |
314 554 412 |
314 554 412 |
|||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
||||
2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
43 326 800 |
0 |
43 326 800 |
|
- kötelező feladatellátásra |
43 326 800 |
43 326 800 |
|||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
||||
3. |
Dologi kiadások |
55 978 250 |
0 |
55 978 250 |
|
- kötelező feladatellátásra |
55 978 250 |
55 978 250 |
|||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
0 |
|||
4. |
Egyéb működési célú kiadások: |
0 |
0 |
0 |
|
5. |
- Államháztartáson belülre |
0 |
0 |
0 |
|
- kötelező feladatellátásra |
0 |
||||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
||||
6. |
- Államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
7. |
- kötelező feladatellátásra |
0 |
|||
8. |
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
|||
9. |
- Társadalom- és szociálpolitikai juttatások |
0 |
|||
10. |
Általános tartalék |
0 |
|||
Összesen: |
413 859 462 |
0 |
413 859 462 |
||
- kötelező feladatellátásra |
413 859 462 |
413 859 462 |
|||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
0 |
0 |
||
2. Felhalmozási kiadások |
1. |
Beruházási kiadások |
4 445 000 |
4 445 000 |
|
2. |
Felújítási kiadások |
0 |
|||
3. |
Támogatásértékű kiadás |
0 |
|||
4. |
Pénzeszköz átadás |
0 |
|||
5. |
Felhalmozási célú hitel kamata |
0 |
|||
6. |
Tartalékok |
0 |
|||
7. |
Felhalmozási munkáltatói kölcsön, államháztartáson kivülre |
0 |
|||
Összesen: |
4 445 000 |
0 |
4 445 000 |
||
Költségvetési kiadások |
418 304 462 |
0 |
418 304 462 |
||
- kötelező feladatellátásra |
418 304 462 |
0 |
418 304 462 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
0 |
0 |
||
Létszám |
41 |
41 |
18. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez
Ft |
||||||||||||||
Ssz. |
Megnevezés |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Augusztus |
Szeptember |
Október |
November |
December |
Összesen |
Bevételek |
||||||||||||||
1. |
Támogatások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Működési célú támogatások |
0 |
|||||||||||||
Felhalmozási célútámogatások |
0 |
|||||||||||||
2. |
Közhatalmi bevételek |
0 |
||||||||||||
3. |
Intézményi működési bevételek |
150 000 |
100 000 |
185 000 |
185 000 |
179 000 |
100 000 |
145 000 |
100 000 |
85 000 |
39 000 |
45 000 |
37 000 |
1 350 000 |
4. |
Felhalmozási bevételek |
0 |
||||||||||||
5. |
Átvett pénzeszközök |
0 |
||||||||||||
6. |
Pénzmaradvány igénybevétele |
5 000 000 |
5 000 000 |
|||||||||||
7. |
Finanszírozási bevételek |
0 |
||||||||||||
8. |
Intézményfinanszírozás |
29 839 088 |
34 889 078 |
34 375 578 |
34 404 078 |
34 610 078 |
34 741 078 |
34 644 078 |
34 389 078 |
35 894 578 |
34 791 578 |
35 024 078 |
34 352 094 |
411 954 462 |
Bevételek összesen: |
34 989 088 |
34 989 078 |
34 560 578 |
34 589 078 |
34 789 078 |
34 841 078 |
34 789 078 |
34 489 078 |
35 979 578 |
34 830 578 |
35 069 078 |
34 389 094 |
418 304 462 |
|
Kiadások |
||||||||||||||
1. |
Személyi juttatások |
26 212 867 |
26 212 867 |
26 212 867 |
26 212 867 |
26 212 867 |
26 212 867 |
26 212 867 |
26 212 867 |
26 212 867 |
26 212 867 |
26 212 867 |
26 212 875 |
314 554 412 |
2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
3 610 566 |
3 610 566 |
3 610 566 |
3 610 566 |
3 610 566 |
3 610 566 |
3 610 566 |
3 610 566 |
3 610 566 |
3 610 566 |
3 610 566 |
3 610 574 |
43 326 800 |
3. |
Dologi jellegű kiadások |
4 565 655 |
4 565 645 |
4 565 645 |
4 565 645 |
4 565 645 |
4 565 645 |
4 565 645 |
4 565 645 |
5 756 145 |
4 565 645 |
4 565 645 |
4 565 645 |
55 978 250 |
4. |
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5. |
Pénzeszköz átadások államháztartáson belülre |
0 |
||||||||||||
6. |
Pénzeszköz átadások államháztartáson kívülre |
0 |
||||||||||||
7. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
||||||||||||
8. |
Tartalékok |
0 |
||||||||||||
9. |
Beruházások |
600 000 |
600 000 |
171 500 |
200 000 |
400 000 |
452 000 |
400 000 |
100 000 |
400 000 |
441 500 |
680 000 |
4 445 000 |
|
10. |
Felújítások |
0 |
||||||||||||
11. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
||||||||||||
12. |
Felhalmozási célú kamatkiadások |
0 |
||||||||||||
13. |
Fejlesztési céltartalék |
0 |
||||||||||||
14. |
Finanszírozási kiadások (hitel törlesztés) |
0 |
||||||||||||
15. |
Intézményfinanszírozás |
0 |
||||||||||||
Kiadások összesen: |
34 989 088 |
34 989 078 |
34 560 578 |
34 589 078 |
34 789 078 |
34 841 078 |
34 789 078 |
34 489 078 |
35 979 578 |
34 830 578 |
35 069 078 |
34 389 094 |
418 304 462 |
|
Egyenleg |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
19. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez16
Ft-ban |
|||||
Sorszám |
Megnevezés |
2025. évi eredeti előirányzat |
Módosítás |
Módosított előirányzat |
|
1. Működési bevételek |
1. |
Működési célú támogatás államháztartáson belülről |
451 773 |
0 |
451 773 |
- Helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása |
0 |
||||
- Pénzeszköz átvételek államháztartáson belülről |
451 773 |
451 773 |
|||
- Átengedett központi adók |
0 |
||||
2. |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
|
- Igazgatási szolgáltatási díj, bírság bevételek |
0 |
||||
- Helyi adók |
0 |
||||
- Bírság, pótlék, egyéb fizetési kötelezettség, bevétel |
0 |
||||
3. |
Intézményi működési bevételek |
970 915 |
235 219 |
1 206 134 |
|
- kötelező feladatellátásra |
970 915 |
235 219 |
1 206 134 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
||||
4. |
Működési célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről |
4 262 760 |
0 |
4 262 760 |
|
- kötelező feladatellátásra |
4 262 760 |
4 262 760 |
|||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
||||
5. |
Pénzmaradvány |
6 019 966 |
6 019 966 |
||
Összesen: |
11 705 414 |
235 219 |
11 940 633 |
||
- kötelező feladatellátásra |
11 705 414 |
11 705 414 |
|||
- önként vállalt feladatellátásra |
|||||
2. Felhalmozási bevételek |
1. |
Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
- Fejlesztési célú támogatások |
0 |
||||
- Pénzeszköz átvételek államháztartáson belülről |
0 |
0 |
|||
2. |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
|
- Tárgyi eszközök és immat. javak értékesítése, egyéb felh. bevétel |
0 |
||||
- Pénzügyi befektetések bevételei |
0 |
||||
3. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
|||
4. |
Egyéb felhalmozási bevételek |
0 |
|||
5. |
Pénzmaradvány |
0 |
|||
Összesen: |
0 |
0 |
0 |
||
Költségvetési bevételek összesen |
11 705 414 |
235 219 |
11 940 633 |
||
Finanszírozási bevételek |
172 614 901 |
0 |
172 614 901 |
||
1. |
Intézményfinanszírozás |
172 614 901 |
0 |
172 614 901 |
|
- Állami támogatás |
149 149 284 |
149 149 284 |
|||
- Önkormányzati támogatás |
23 465 617 |
23 465 617 |
|||
Bevételek összesen |
184 320 315 |
235 219 |
184 555 534 |
||
- kötelező feladatellátásra |
184 320 315 |
235 219 |
184 555 534 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
0 |
|||
1. Működési kiadások |
1. |
Személyi juttatások |
127 228 647 |
0 |
127 228 647 |
- kötelező feladatellátásra |
127 228 647 |
127 228 647 |
|||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
||||
2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
16 058 713 |
0 |
16 058 713 |
|
- kötelező feladatellátásra |
16 058 713 |
16 058 713 |
|||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
||||
3. |
Dologi kiadások |
37 259 697 |
235 219 |
37 494 916 |
|
- kötelező feladatellátásra |
37 259 697 |
235 219 |
37 494 916 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
||||
4. |
Egyéb működési célú kiadások: |
3 173 258 |
0 |
3 173 258 |
|
5. |
- Államháztartáson belülre |
0 |
0 |
0 |
|
- kötelező feladatellátásra |
0 |
||||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
||||
6. |
- Államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
7. |
- kötelező feladatellátásra |
0 |
|||
8. |
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
|||
9. |
- Társadalom- és szociálpolitikai juttatások |
0 |
|||
10. |
Általános tartalék |
0 |
|||
Összesen: |
183 720 315 |
235 219 |
183 955 534 |
||
- kötelező feladatellátásra |
183 720 315 |
183 955 534 |
|||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
0 |
0 |
||
2. Felhalmozási kiadások |
1. |
Beruházási kiadások |
600 000 |
600 000 |
|
2. |
Felújítási kiadások |
0 |
|||
3. |
Támogatásértékű kiadás |
0 |
|||
4. |
Pénzeszköz átadás |
0 |
|||
5. |
Felhalmozási célú hitel kamata |
0 |
|||
6. |
Tartalékok |
0 |
|||
Összesen: |
600 000 |
0 |
600 000 |
||
Költségvetési kiadások |
184 320 315 |
235 219 |
184 555 534 |
||
- kötelező feladatellátásra |
184 320 315 |
235 219 |
184 555 534 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
|||||
Létszám |
14 |
14 |
20. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez17
Ft |
||||||||||||||
Ssz. |
Megnevezés |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Augusztus |
Szeptember |
Október |
November |
December |
Összesen |
Bevételek |
||||||||||||||
1. |
Támogatások |
150 591 |
150 591 |
150 591 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
451 773 |
Működési célú támogatások |
150 591 |
150 591 |
150 591 |
451 773 |
||||||||||
Felhalmozási célú támogatások |
0 |
|||||||||||||
2. |
Közhatalmi bevételek |
0 |
||||||||||||
3. |
Intézményi működési bevételek |
80 916 |
316 128 |
80 909 |
80 909 |
80 909 |
80 909 |
80 909 |
80 909 |
80 909 |
80 909 |
80 909 |
80 909 |
1 206 134 |
4. |
Felhalmozási bevételek |
0 |
||||||||||||
5. |
Átvett pénzeszközök |
4 262 760 |
4 262 760 |
|||||||||||
6. |
Pénzmaradvány igénybevétele |
6 019 966 |
6 019 966 |
|||||||||||
7. |
Finanszírozási bevételek |
0 |
||||||||||||
8. |
Intézményfinanszírozás |
9 181 442 |
15 309 113 |
15 534 110 |
15 059 704 |
14 740 761 |
15 309 704 |
14 740 761 |
14 740 761 |
14 740 761 |
14 865 764 |
14 740 761 |
13 651 259 |
172 614 901 |
Bevételek összesen: |
15 432 915 |
15 775 832 |
15 765 610 |
15 140 613 |
14 821 670 |
15 390 613 |
14 821 670 |
14 821 670 |
14 821 670 |
14 946 673 |
14 821 670 |
17 994 928 |
184 555 534 |
|
Kiadások |
||||||||||||||
1. |
Személyi juttatások |
10 602 390 |
10 602 387 |
10 602 387 |
10 602 387 |
10 602 387 |
10 602 387 |
10 602 387 |
10 602 387 |
10 602 387 |
10 602 387 |
10 602 387 |
10 602 387 |
127 228 647 |
2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
1 338 227 |
1 338 226 |
1 338 226 |
1 338 226 |
1 338 226 |
1 338 226 |
1 338 226 |
1 338 226 |
1 338 226 |
1 338 226 |
1 338 226 |
1 338 226 |
16 058 713 |
3. |
Dologi jellegű kiadások |
3 492 298 |
3 835 219 |
3 600 000 |
3 200 000 |
2 881 057 |
3 200 000 |
2 881 057 |
2 881 057 |
2 881 057 |
2 881 057 |
2 881 057 |
2 881 057 |
37 494 916 |
4. |
Egyéb működési célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 173 258 |
3 173 258 |
5. |
Pénzeszköz átadások államháztartáson belülre |
0 |
||||||||||||
6. |
Pénzeszköz átadások államháztartáson kívülre |
3 173 258 |
3 173 258 |
|||||||||||
7. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
||||||||||||
8. |
Tartalékok |
0 |
||||||||||||
9. |
Beruházások |
224 997 |
250 000 |
125 003 |
600 000 |
|||||||||
10. |
Felújítások |
0 |
||||||||||||
11. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
||||||||||||
12. |
Felhalmozási célú kamatkiadások |
0 |
||||||||||||
13. |
Fejlesztési céltartalék |
0 |
||||||||||||
14. |
Finanszírozási kiadások (hitel törlesztés) |
0 |
||||||||||||
15. |
Intézményfinanszírozás |
0 |
||||||||||||
Kiadások összesen: |
15 432 915 |
15 775 832 |
15 765 610 |
15 140 613 |
14 821 670 |
15 390 613 |
14 821 670 |
14 821 670 |
14 821 670 |
14 946 673 |
14 821 670 |
17 994 928 |
184 555 534 |
|
Egyenleg |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
21. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez18
Ft-ban |
|||||
Sorszám |
Megnevezés |
2025. évi eredeti előirányzat |
Módosítás |
Módosított előirányzat |
|
1. Működési bevételek |
1. |
Működési célú támogatás államháztartáson belülről |
903 546 |
0 |
903 546 |
- Helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása |
0 |
||||
- Pénzeszköz átvételek államháztartáson belülről |
903 546 |
903 546 |
|||
- Átengedett központi adók |
0 |
||||
2. |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
|
- Igazgatási szolgáltatási díj, bírság bevételek |
0 |
||||
- Helyi adók |
0 |
||||
- Bírság, pótlék, egyéb fizetési kötelezettség, bevétel |
0 |
||||
3. |
Intézményi működési bevételek |
500 000 |
190 796 |
690 796 |
|
- kötelező feladatellátásra |
500 000 |
190 796 |
690 796 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
||||
4. |
Működési célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről |
0 |
0 |
0 |
|
- kötelező feladatellátásra |
0 |
||||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
||||
5. |
Pénzmaradvány |
224 802 |
224 802 |
||
Összesen: |
1 628 348 |
190 796 |
1 819 144 |
||
- kötelező feladatellátásra |
1 628 348 |
190 796 |
1 819 144 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
||||
2. Felhalmozási bevételek |
1. |
Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
- Fejlesztési célú támogatások |
0 |
||||
- Pénzeszköz átvételek államháztartáson belülről |
0 |
0 |
|||
2. |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
|
- Tárgyi eszközök és immat. javak értékesítése, egyéb felh. bevétel |
0 |
||||
- Pénzügyi befektetések bevételei |
0 |
||||
3. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
0 |
|||
4. |
Egyéb felhalmozási bevételek |
0 |
|||
5. |
Pénzmaradvány |
8 000 000 |
8 000 000 |
||
Összesen: |
8 000 000 |
0 |
8 000 000 |
||
Költségvetési bevételek összesen |
9 628 348 |
190 796 |
9 819 144 |
||
Finanszírozási bevételek |
57 403 319 |
0 |
57 403 319 |
||
1. |
Intézményfinanszírozás |
57 403 319 |
0 |
57 403 319 |
|
- Állami támogatás |
39 239 621 |
946 036 |
40 185 657 |
||
- Önkormányzati támogatás |
18 163 698 |
-946 036 |
17 217 662 |
||
Bevételek összesen |
67 031 667 |
190 796 |
67 222 463 |
||
- kötelező feladatellátásra |
67 031 667 |
190 796 |
67 222 463 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
|||||
1. Működési kiadások |
1. |
Személyi juttatások |
37 196 660 |
0 |
37 196 660 |
- kötelező feladatellátásra |
37 196 660 |
37 196 660 |
|||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
||||
2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
4 860 746 |
0 |
4 860 746 |
|
- kötelező feladatellátásra |
4 860 746 |
4 860 746 |
|||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
||||
3. |
Dologi kiadások |
13 458 960 |
190 796 |
13 649 756 |
|
- kötelező feladatellátásra |
13 458 960 |
190 796 |
13 649 756 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
||||
4. |
Egyéb működési célú kiadások: |
24 802 |
0 |
24 802 |
|
5. |
- Államháztartáson belülre |
24 802 |
0 |
24 802 |
|
- kötelező feladatellátásra |
24 802 |
24 802 |
|||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
||||
6. |
- Államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
7. |
- kötelező feladatellátásra |
0 |
|||
8. |
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
|||
9. |
- Társadalom- és szociálpolitikai juttatások |
0 |
|||
10. |
Általános tartalék |
0 |
|||
Összesen: |
55 541 168 |
55 731 964 |
|||
- kötelező feladatellátásra |
55 541 168 |
0 |
55 541 168 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
0 |
0 |
0 |
||
2. Felhalmozási kiadások |
1. |
Beruházási kiadások |
11 490 499 |
11 490 499 |
|
2. |
Felújítási kiadások |
0 |
|||
3. |
Támogatásértékű kiadás |
0 |
|||
4. |
Pénzeszköz átadás |
0 |
|||
5. |
Felhalmozási célú hitel kamata |
0 |
|||
6. |
Tartalékok |
0 |
|||
Összesen: |
11 490 499 |
0 |
11 490 499 |
||
Költségvetési kiadások |
67 031 667 |
0 |
67 222 463 |
||
- kötelező feladatellátásra |
67 031 667 |
0 |
67 222 463 |
||
- önként vállalt feladatellátásra |
|||||
Létszám |
7 |
7 |
22. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez19
Ssz. |
Megnevezés |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Augusztus |
Szeptember |
Október |
November |
December |
Összesen |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Bevételek |
||||||||||||||
1. |
Támogatások |
301 182 |
301 182 |
301 182 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
903 546 |
Működési célú támogatások |
301 182 |
301 182 |
301 182 |
903 546 |
||||||||||
Felhalmozási célú támogatások |
0 |
|||||||||||||
2. |
Közhatalmi bevételek |
0 |
||||||||||||
3. |
Intézményi működési bevételek |
20 000 |
210 796 |
35 000 |
20 000 |
35 000 |
60 000 |
50 000 |
60 000 |
50 000 |
50 000 |
55 000 |
45 000 |
690 796 |
4. |
Felhalmozási bevételek |
0 |
||||||||||||
5. |
Átvett pénzeszközök |
0 |
||||||||||||
6. |
Pénzmaradvány igénybevétele |
8 224 802 |
8 224 802 |
|||||||||||
7. |
Finanszírozási bevételek |
0 |
||||||||||||
8. |
Intézményfinanszírozás |
4 474 179 |
4 798 972 |
4 590 173 |
5 006 355 |
4 991 355 |
4 866 355 |
4 576 355 |
4 966 355 |
4 926 355 |
5 054 155 |
4 571 355 |
4 581 355 |
57 403 319 |
Bevételek összesen: |
13 020 163 |
5 310 950 |
4 926 355 |
5 026 355 |
5 026 355 |
4 926 355 |
4 626 355 |
5 026 355 |
4 976 355 |
5 104 155 |
4 626 355 |
4 626 355 |
67 222 463 |
|
Kiadások |
||||||||||||||
1. |
Személyi juttatások |
3 099 817 |
3 099 713 |
3 099 713 |
3 099 713 |
3 099 713 |
3 099 713 |
3 099 713 |
3 099 713 |
3 099 713 |
3 099 713 |
3 099 713 |
3 099 713 |
37 196 660 |
2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
405 064 |
405 062 |
405 062 |
405 062 |
405 062 |
405 062 |
405 062 |
405 062 |
405 062 |
405 062 |
405 062 |
405 062 |
4 860 746 |
3. |
Dologi jellegű kiadások |
1 121 580 |
1 312 376 |
1 121 580 |
1 121 580 |
1 121 580 |
1 121 580 |
1 121 580 |
1 121 580 |
1 121 580 |
1 121 580 |
1 121 580 |
1 121 580 |
13 649 756 |
4. |
Egyéb működési célú kiadások |
24 802 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
24 802 |
5. |
Pénzeszköz átadások államháztartáson belülre |
24 802 |
24 802 |
|||||||||||
6. |
Pénzeszköz átadások államháztartáson kívülre |
0 |
||||||||||||
7. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
0 |
||||||||||||
8. |
Tartalékok |
0 |
||||||||||||
9. |
Beruházások |
8 368 900 |
493 799 |
300 000 |
400 000 |
400 000 |
300 000 |
400 000 |
350 000 |
477 800 |
11 490 499 |
|||
10. |
Felújítások |
0 |
||||||||||||
11. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
||||||||||||
12. |
Felhalmozási célú kamatkiadások |
0 |
||||||||||||
13. |
Fejlesztési céltartalék |
0 |
||||||||||||
14. |
Finanszírozási kiadások (hitel törlesztés) |
0 |
||||||||||||
15. |
Intézményfinanszírozás |
0 |
||||||||||||
Kiadások összesen: |
13 020 163 |
5 310 950 |
4 926 355 |
5 026 355 |
5 026 355 |
4 926 355 |
4 626 355 |
5 026 355 |
4 976 355 |
5 104 155 |
4 626 355 |
4 626 355 |
67 222 463 |
|
Egyenleg |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
23. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez
fő |
||||
Sorszám |
M e g n e v e z é s |
Engedélyezett dolgozói létszám 2023. év |
Engedélyezett dolgozói létszám 2024. év |
Engedélyezett dolgozói létszám 2025. év |
1. |
Hajdúsámson Város Önkormányzata |
13 |
13 |
13 |
- Választott tisztviselő (polgármester) |
1 |
1 |
1 |
|
- Társadalmi megbízatású tisztviselő (alpolgármester 2024. október 9. napjáig 2 fő) |
2 |
1 |
1 |
|
- Főállású megbízatású tisztviselő (alpolgármester 2024. október 9. napjától 1 fő) |
0 |
1 |
1 |
|
- MT hatálya alá tartozó munkavállalók 8 órás (Polgármesteri Kabinet) |
2 |
2 |
2 |
|
- MT hatálya alá tartozó munkavállalók 4 órás (Polgármesteri Kabinet) |
2 |
2 |
2 |
|
- Közalkalmazott (Mezőőri szolgálat 2022. augusztus 1. napjától -1 fő) |
1 |
1 |
1 |
|
- Egészségügyi szolgálati jogviszony (Védőnők) |
1 |
1 |
1 |
|
- MT hatálya alá tartozó munkavállalók |
4 |
4 |
4 |
|
2. |
Polgármesteri Hivatal |
41 |
41 |
41 |
- Köztisztviselők |
36 |
36 |
36 |
|
- MT hatálya alá tartozó munkavállalók |
5 |
5 |
5 |
|
3. |
Hajdúsámsoni Önkormányzati Óvoda |
14 |
14 |
14 |
- Közalkalmazott |
14 |
0 |
0 |
|
- Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony |
0 |
12 |
12 |
|
- MT hatálya alá tartozó munkavállalók |
0 |
2 |
2 |
|
4. |
Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Kiállítóhely |
7 |
7 |
7 |
- MT hatálya alá tartozó munkavállalók 8 órás |
6 |
6 |
6 |
|
- MT hatálya alá tartozó munkavállalók 4 órás |
1 |
1 |
1 |
|
Önkormányzati finanszírozású intézmények összesen |
75 |
75 |
75 |
|
Közcélú foglalkoztatottak (fő/hó átlagosan) |
170 |
170 |
150 |
24. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez
Ft-ban |
||||||||
A támogatás kedvezményezettje |
Tételszám |
Mentesség |
Kedvezmény |
Közv. tám. össz. (Ft) |
||||
jogcíme (jellege) |
mérték (%) |
összeg (Ft) |
jogcíme (jellege) |
mérték (%) |
összeg (Ft) |
|||
Az ellátottak térítési díjának, kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege |
0 |
|||||||
A lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege |
0 |
|||||||
A helyi adónál, gépjárműadónál biztosított kedvezmény, mentesség összege adónemenként |
||||||||
a) Végleges mentesség (70 év felett) |
740 |
magánszemélyek komm. adója |
100 |
7 400 000 |
7 400 000 |
|||
b) 1 évre adott mentesség méltányosság címén |
5 |
magánszemélyek komm. adója |
100 |
50 000 |
magánszemélyek komm. adója |
50 000 |
||
c) 1 évre adott kedvezmény méltányosság címén |
0 |
magánszemélyek komm. adója |
magánszemélyek komm. adója |
50 |
- |
- |
||
d) Egyedülálló 65 év feletti |
430 |
magánszemélyek komm. adója |
magánszemélyek komm. adója |
50 |
2 150 000 |
2 150 000 |
||
A helyi adónál, gépjárműadónál biztosított kedvezmény, mentesség összege adónemenként összesen: |
2 150 000 |
9 600 000 |
||||||
A helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összege |
0 |
|||||||
Az egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedésének összege |
0 |
|||||||
Mindösszesen: |
1175 |
7 450 000 |
2 150 000 |
9 600 000 |
25. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez
Ft |
|
Megnevezés |
Saját bevétel és adósságot keletkeztető ügyletből eredő fizetési kötelezettség |
Saját bevétel: |
2025. év |
1. a helyi adóból származó bevétel |
363 000 000 |
2. az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel |
12 783 586 |
3. az osztalék, a koncessziós díj és a hozambevétel |
|
4. a tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel |
|
5. bírság-, pótlék- és díjbevétel |
4 000 000 |
6. a kezességvállalással kapcsolatos megtérülés |
|
Saját bevétel összesen: |
379 783 586 |
Saját bevétel 50%-a |
189 891 793 |
Adósságot keletkeztető ügyletek: |
|
a) hitel, kölcsön felvétele, átvállalása a folyósítás napjától a végtörlesztés napjáig, és annak aktuális tőketartozása |
|
b) a számviteli törvény szerinti hitelviszonyt megtestesítő értékpapír forgalomba hozatala a forgalomba hozatal napjától a beváltás napjáig, kamatozó értékpapír esetén annak névértéke, egyéb értékpapír esetén annak vételára |
|
c) váltó kibocsátása a kibocsátás napjától a beváltás napjáig, és annak a váltóval kiváltott kötelezettséggel megegyező, kamatot nem tartalmazó értéke |
|
d) pénzügyi lízing lízingbevevői félként történő megkötése a lízing futamideje alatt, és a lízingszerződésben kikötött tőkerész hátralévő összege |
|
e) a visszavásárlási kötelezettség kikötésével megkötött adásvételi szerződés eladói félként történő megkötése - ideértve az Szt. szerinti valódi penziós és óvadéki repóügyleteket is - a visszavásárlásig, és a kikötött visszavásárlási ár |
|
f) a szerződésben kapott, legalább háromszázhatvanöt nap időtartamú halasztott fizetés, részletfizetés, és a még ki nem fizetett ellenérték |
|
g) hitelintézetek által, származékos műveletek különbözeteként az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-nél (a továbbiakban: ÁKK Zrt.) elhelyezett fedezeti betétek, és azok összege |
|
Fizetési kötelezettség összesen |
0 |
Fizetési kötelezettséggel csökkentett saját bevétel |
189 891 793 |
26. melléklet a 4/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelethez
B E V É T E L E K |
K I A D Á S O K |
||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
BEVÉTELI JOGCÍM-CSOPORT |
2026. évi terv |
2027. évi terv |
2028. évi terv |
KIADÁSI JOGCÍM-CSOPORT |
2026. évi terv |
2027. évi terv |
2028. évi terv |
I. Támogatások |
1 070 000 000 |
1 210 000 000 |
1 265 000 000 |
I. Működési kiadások |
1 477 172 000 |
1 567 804 000 |
1 583 632 000 |
1. Működési célú támogatás államháztartáson belülről |
920 000 000 |
960 000 000 |
985 000 000 |
- kötelező feladatellátásra |
1 449 520 000 |
1 541 420 000 |
1 549 632 000 |
1.1. Helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása |
740 000 000 |
760 000 000 |
765 000 000 |
- önként vállalt feladatellátásra |
27 652 000 |
26 384 000 |
34 000 000 |
1.2. Pénzeszköz átvételek államháztartáson belülről |
180 000 000 |
200 000 000 |
220 000 000 |
1. Személyi juttatások |
704 000 000 |
734 000 000 |
774 000 000 |
1.2.-ből EU-s támogatás |
150 000 000 |
180 000 000 |
170 000 000 |
- kötelező feladatellátásra |
704 000 000 |
734 000 000 |
774 000 000 |
2. Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről |
150 000 000 |
250 000 000 |
280 000 000 |
- önként vállalt feladatellátásra |
|||
2.1. Fejlesztési célú támogatások |
50 000 000 |
50 000 000 |
50 000 000 |
2. Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
91 520 000 |
95 420 000 |
100 620 000 |
2.2. Pénzeszköz átvételek államháztartáson belülről |
100 000 000 |
200 000 000 |
230 000 000 |
- kötelező feladatellátásra |
91 520 000 |
95 420 000 |
100 620 000 |
2.2.-ből EU-s támogatás |
80 000 000 |
180 000 000 |
200 000 000 |
- önként vállalt feladatellátásra |
|||
II. Közhatalmi bevételek |
382 000 000 |
412 000 000 |
432 000 000 |
3. Dologi kiadások |
544 000 000 |
586 000 000 |
564 000 000 |
1. Helyi adók |
380 000 000 |
410 000 000 |
430 000 000 |
- kötelező feladatellátásra |
538 000 000 |
578 000 000 |
555 000 000 |
2. Átengedett központi adók (gépjárműadó) |
0 |
0 |
0 |
- önként vállalt feladatellátásra |
6 000 000 |
8 000 000 |
9 000 000 |
3. Bírság, pótlék, egyéb közhatalmi bevételek |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 000 000 |
4. Egyéb működési célú kiadások |
82 652 000 |
89 384 000 |
88 012 000 |
III. Intézményi működési bevételek |
80 000 000 |
80 000 000 |
80 000 000 |
4.1 Államháztartáson belülre |
63 560 000 |
72 384 000 |
68 000 000 |
- kötelező feladatellátásra |
80 000 000 |
80 000 000 |
80 000 000 |
- kötelező feladatellátásra |
61 000 000 |
71 000 000 |
63 000 000 |
- önként vállalt feladatellátásra |
- önként vállalt feladatellátásra |
2 560 000 |
1 384 000 |
5 000 000 |
|||
IV. Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
4.2 Államháztartáson kívülre |
19 092 000 |
17 000 000 |
20 012 000 |
1. Tárgyi eszközök és immat. javak értékesítése, egyéb felh. bevétel |
0 |
0 |
0 |
- kötelező feladatellátásra |
12 000 |
||
2. Pénzügyi befektetések bevételei |
- önként vállalt feladatellátásra |
19 092 000 |
17 000 000 |
20 000 000 |
|||
V. Átvett pénzeszközök |
0 |
0 |
0 |
5. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
45 000 000 |
47 000 000 |
45 000 000 |
1. Működési célú átvett pénzeszközök |
6. Tartalék |
10 000 000 |
16 000 000 |
12 000 000 |
|||
2. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
II. Felhalmozási kiadások |
466 800 000 |
519 220 000 |
538 356 000 |
|||
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
1 532 000 000 |
1 702 000 000 |
1 777 000 000 |
- kötelező feladatellátásra |
415 820 000 |
457 820 000 |
463 376 000 |
Költségvetési hiány |
411 972 000 |
385 024 000 |
344 988 000 |
- önként vállalt feladatellátásra |
|||
VI. Költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló finanszírozási bevételek (előző évi pénzmaradvány) |
411 972 000 |
385 024 000 |
344 988 000 |
1. Beruházások |
403 000 000 |
450 000 000 |
470 000 000 |
1. Működési célú pénzmaradvány igénybevétele |
146 152 000 |
127 204 000 |
161 612 000 |
2. Felújítások |
35 245 000 |
44 720 000 |
42 356 000 |
2. Felhalmozási célú pénzmaradvány igénybevétele |
265 820 000 |
257 820 000 |
183 376 000 |
3. Egyéb felhalmozási kiadások |
3 555 000 |
4 500 000 |
5 000 000 |
VII. Költségvetési hiány külső finanszírozására szolgáló finanszírozási célú műveletek bevételei (hitelek) |
0 |
0 |
0 |
3.1 Államháztartáson belülre |
|||
1. Működési célú hitel felvétele |
3.2 Államháztartáson kívülre |
3 555 000 |
4 500 000 |
5 000 000 |
|||
2. Felhalmozási célú hitel felvétele |
3.3 Felhalmozási célú kamat kiadások |
||||||
VIII. Államháztartáson belüli megelőlegezések teljesítése |
3.4 Egyéb felhalmozási kiadások (fordított áfa) |
||||||
4. Fejlesztési céltartalék |
25 000 000 |
20 000 000 |
21 000 000 |
||||
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
1 943 972 000 |
2 087 024 000 |
2 121 988 000 |
||||
Költségvetési többlet |
|||||||
III. Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
||||
1. Működési célú hitel törlesztése |
|||||||
2. Felhalmozási célú hitel törlesztése |
|||||||
IV. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
|||||||
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
1 943 972 000 |
2 087 024 000 |
2 121 988 000 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
1 943 972 000 |
2 087 024 000 |
2 121 988 000 |
- kötelező feladatellátás összes bevétele |
1 943 972 000 |
2 087 024 000 |
2 121 988 000 |
- kötelező feladatellátás összes kiadása |
1 916 320 000 |
2 060 640 000 |
2 087 988 000 |
- önként vállalt feladatellátás összes bevétele |
- önként vállalt feladatellátás összes kiadása |
27 652 000 |
26 384 000 |
34 000 000 |
|||
Többlet: |
Hiány: |
A 2. § a Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
Az 1. melléklet a Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2. melléklet a Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. melléklet a Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. melléklet a Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. melléklet a Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6. melléklet a Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
A 7. melléklet a Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.
A 8. melléklet a Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9. melléklet a Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.
A 10. melléklet a Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.
A 13. melléklet a Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.
A 15. melléklet a Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.
A 16. melléklet a Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.
A 17. melléklet a Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.
A 19. melléklet a Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.
A 20. melléklet a Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.
A 21. melléklet a Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.
A 22. melléklet a Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (II. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (18) bekezdésével megállapított szöveg.