Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013.(IV. 30.) önkormányzati rendelete

Pécel Város Önkormányzat vagyonáról, az egyes vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól

Hatályos: 2020. 06. 05- 2021. 11. 03

Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013.(IV. 30.) önkormányzati rendelete

Pécel Város Önkormányzat vagyonáról, az egyes vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól

2020.06.05.

Pécel Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) és e) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. §. (4) bekezdés d) pontjában, illetve a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvényben meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A rendelet célja

1. § (1) A rendelet célja, hogy meghatározza Pécel Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) vagyonával való rendelkezésének szabályait, biztosítsa az Önkormányzat tulajdonának és a tulajdonába kerülő vagyonának a védelmét, a vagyon értékének a megőrzését és előmozdítsa a vagyon gyarapítását az Önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatainak eredményes ellátása érdekében.

(2) Az Önkormányzat vagyongazdálkodása során törekedni kell az átláthatóság, hatékonyság, értékmegőrzés és költségtakarékosság alapelveinek érvényre juttatására.

A rendelet hatálya

2. § (1) A rendelet személyi hatálya kiterjed:

a) a Képviselő-testületre, polgármesterre, alpolgármesterre, Képviselő-testület bizottságaira,

b) az Önkormányzat intézményeire,

c)vagyonkezelési szerződés alapján a vagyonkezelői jog jogosultjára ( továbbiakban: Vagyonkezelő),
d)
e) e rendelet alkalmazása körében a vagyongazdálkodással összefüggésben az Önkormányzattal kapcsolatba kerülő jogi személyekre, jogi személyiség nélküli szervezetekre és természetes személyekre.
(2) A rendelet tárgyi hatálya kiterjed:
az Önkormányzat tulajdonában lévő, illetve a tulajdonába kerülő nemzeti vagyonra ( továbbiakban: vagyon), különösen a vagyon alábbi elemeire:
a) ingatlan,
b) ingó vagyon,
c)vagyoni értékű jogokra és az ezekre vonatkozó önkormányzati kötelezettségvállalásokra, opciókra (vételi jog) garanciákra, immateriális javakra,
d) tagsági jogot megtestesítő értékpapírokra, közhasznú társaságokban, ill. gazdasági társaságban az Önkormányzatot megillető egyéb gazdasági részesedésre, valamint egyéb vállalkozásban az Önkormányzatot megillető részesedésre ( továbbiakban: portfólió vagyon).
(3) E rendelet szabályait akkor kell alkalmazni, ha
a) a közterületek hasznosítása esetén az Önkormányzat tulajdonában álló közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet,
b) a piacokról és vásárokról szóló önkormányzati rendelet.
c) az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó önkormányzati rendelet eltérően nem rendelkezik.
(4) Az önkormányzati vagyonra vonatkozó vagy azt érintő, az (3) bekezdésben felsorolt önkormányzati rendeletekben nem szabályozott esetekben is – eltérő rendelkezés hiányában – e rendelet szabályait kell megfelelően alkalmazni.
(5) Nem terjed ki a rendelet hatálya:
a) a települési nemzetiségi önkormányzatok vagyonjuttatására,
b) a Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzat intézményei működési célú pénzeszköz átadás-átvételére vonatkozó döntéseire,
c) a közbeszerzésekre,
d) a pénzeszközökre.

Értelmező rendelkezések

3. § (1) E rendelet alkalmazásában:

a) átlátható szervezet: a Nvt . 3. § (1) bekezdésének 1. pontja szerint átláthatónak

minősülő szervezet,
b) hasznosítás: a vagyonelem bármilyen módon, jogcímen való átadása, átengedése, ami nem eredményez tulajdonjog átruházást – kivéve a vagyonkezelésbe adást és a haszonélvezeti jog alapítását,
c) együttes értékesítés, egyéb módon történő hasznosítás: : a vagyontárgy értékesítése, egyéb módon történő hasznosítása egyetlen természetes, illetve jogi személy vagy ezek konzorciuma részére történik.
d) közfeladat: olyan jogszabályban meghatározott állami vagy önkormányzati feladat, amit az ellátásra kötelezett közérdekből, jogszabályi követelmények és feltételek szerint végez, ilyen különösen a lakossági közszolgáltatás és e feladatok ellátáshoz infrastruktúra biztosítása,
e) pénzeszközök: készpénz, bankszámlán lévő pénz, csekk, betét,
f) követelések: a külön jogszabályban meghatározott, előírt, de még ki nem egyenlített összegek (ideértve a helyi adókból és illetékek meg nem fizetéséből származó hátralékot is) az államháztartás szervezete által teljesített, és az igénybe vevő által szerződésekből jogszerűen elfogadott, elismert termékek értékesítéséből, és szolgáltatások nyújtásából származó – általános forgalmi adót is tartalmazó – pénzértékben kifejezett fizetési igények, a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, a tulajdoni részesedést jelentő befektetések értékesítésből származó követelések, valamint a rövid lejáratú kölcsönök, visszterhesen átadott pénzeszközök,
g) a vagyon megterhelése: különösen a biztosítékul adás, zálogjog és jelzálog, kezesség vállalása, az Önkormányzat tulajdonán fennálló vagyoni értékű jog, gazdasági társaság rendelkezésére bocsátásához való hozzájárulás, elővásárlási, vételi- vagy visszavásárlási jog,
h) egyéb tulajdonosi jogok gyakorlása: különösen a társasházi alapító okirat kiadása, társasházi alapító okirat aláírása, építési (bontási), használatbavételi engedélyhez tulajdonosi hozzájárulás adása, közüzemi szerződések megkötésével összefüggő jognyilatkozatok, a tulajdonost megillető birtokvédelem igénybe vétele, kártérítési (kártalanítási) igény érvényesítése, használóval(bérlővel) szembeni követelés érvényesítése, a vagyont érintő szerződés (megállapodás) megszegésével összefüggő igény érvényesítése,
i)
II. Fejezet

AZ ÖNKORMÁNYZAT VAGYONA, AZ ÖNKORMÁNYZATI VAGYON NYILVÁNTARTÁSA, KIMUTATÁSA

Az Önkormányzat vagyona

4. § (1) Az önkormányzati vagyon a nemzeti vagyonba tartozó tulajdon, amely törzsvagyonból és üzleti vagyonból áll.

(2) A törzsvagyon az önkormányzati vagyon külön része, melyet a többi vagyontárgytól elkülönítetten kell nyilvántartani. A törzsvagyon közvetlenül kötelező feladat ellátását, vagy hatáskör gyakorlását szolgálja.

(3) A törzsvagyon körébe tartozó vagyon forgalomképtelen, vagy korlátozottan forgalomképes.

(4) Üzleti vagyon mindaz a vagyon, amely nem tartozik a törzsvagyon körébe.

(5) Az üzleti vagyon forgalomképes.

(6) Üzleti vagyonnak minősül az a forgalomképes vagyon, amelynek célja, hogy működtetéséből, hasznosításából, elidegenítéséből származó bevétel elsősorban a törzsvagyon fejlesztését, újabb befektetések finanszírozási lehetőségét, várospolitikai célkitűzések megvalósítását szolgálja.

A törzsvagyon vagyontárgyai

5. § (1)1 A helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező forgalomképtelen nemzeti vagyon:

a) a helyi közutak és műtárgyaik,

b) a helyi önkormányzat tulajdonában álló terek, parkok,

c) a helyi önkormányzat tulajdonában álló – külön törvény rendelkezése alapján részére átadott – vizek, közcélú vízi létesítmények pl.: belvíz, és csapadékelvezetők,

d) mindazon vagyontárgyakat, melyeket törvény annak nyilvánít.

(1a)2 A forgalomképtelen vagyontárgyak körét e rendelet 1. melléklete tartalmazza.

(2)3 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű forgalomképtelen vagyon törvényben, vagy helyi önkormányzati rendeletben meghatározott a helyi önkormányzat tulajdonában álló vagyonelem.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyon tárgyainak körét e rendelet 2. melléklete tartalmazza.
(3) Korlátozottan forgalomképes vagyontárgyak:
a) a helyi önkormányzat tulajdonában álló közmű,
b) az Önkormányzat tulajdonában álló, a helyi önkormányzat képviselő-testület és szervei, továbbá az Önkormányzat által fenntartott, közfeladatot ellátó intézmény, költségvetési szerv elhelyezését, valamint azok feladatának ellátását vagy közhatalom gyakorlását szolgáló épület, épületrész,
c) a helyi önkormányzat többségi tulajdonában álló, közszolgáltatási tevékenységet ellátó gazdasági társaságban fennálló, helyi önkormányzat tulajdonában lévő társasági részesedés,
d)
e) levéltári anyagok,
f) védett természeti területek,
g) sportpályák és sportcélú létesítmények,
h) önkormányzati alapítású közalapítványok használatába adott vagyon,
i) önkormányzati költségvetési szerv használatába adott vagyon,
j) vagyonkezelői szerződéssel – ilyen tartalommal – kezelésbe adott vagyon,
k) belterületi erdő(k),
l) mindazon vagyontárgyak, amelyeket törvény vagy a Képviselő-testület rendelete korlátozottan forgalomképes törzsvagyonnak nyilvánít.
A korlátozottan forgalomképes vagyon tárgyainak körét e rendelet 3. melléklete tartalmazza.
(4) A korlátozottan forgalomképes törzsvagyoni minősítés a (3) bekezdés szerinti nemzeti vagyon tekintetében addig áll fenn, amíg az adott vagyontárgy közvetlenül önkormányzati feladat és hatáskör ellátását vagy a közhatalom gyakorlását szolgálja.
(5) A Képviselő-testület az egyes vagyontárgyak hasznosításával vagy elidegenítésével hozott döntésével egyidejűleg a vagyontárgy – forgalomképességét is érintő – e rendelet szerinti besorolását megváltoztathatja.
(6) Az ingatlan forgalomképessége vagy korlátozott forgalomképessége megszűnik, amennyiben
a) jogszabály alapján lefolytatott telekalakítási eljárás során közterületi lejegyzésre kerül sor, illetve
b) a telekalakítás során hozott határozat végrehajtása érdekében az érintett tulajdonosok megállapodása alapján az ingatlan, -rész forgalomképessé válik.
(7) Az ingatlan forgalomképtelensége vagy korlátozott forgalomképessége megszűnhet – amennyiben jogszabályban foglalt eljárás szerint végrehajtott – funkcióváltás, valamint az önkormányzati intézmény, költségvetési szerv jogutód nélküli megszűnése esetén.

Üzleti vagyon vagyontárgyai

6. § (1) Forgalomképes mind az a vagyon, vagyontárgy, amely nem tartozik e rendelet 5. §-ában meghatározott törzsvagyon körébe.

(2)4 A forgalomképes vagyontárgyak körét e rendelet 4. melléklete tartalmazza.

(3) A forgalomképes vagyon elidegenítéséről, megterheléséről, biztosítékul adásáról, a forgalomképes vagyon hasznosításáról a 15. § - ban meghatározott vagyon értékének megállapításával a tulajdonosi jog gyakorlója dönt.

Vagyonkataszter

7. § (1) Az önkormányzati tulajdon vagyonelemeiről jogszabályban meghatározott módon vagyonnyilvántartást (vagyonkataszter) kell vezetni. A vagyonkataszter folyamatos vezetéséről az adatok hitelességének biztosításáról a jegyző gondoskodik.

(2) A vagyonkataszter naprakész vezetéséért, valamint a változás Önkormányzat felé való bejelentéséért az intézmények és a vagyonkezelők is felelősek.

(3) A vagyonkataszternek tartalmaznia kell a nemzeti vagyon megjelölését, annak értékét és változásait, illetve a vagyon elsődleges rendeltetése szerinti közfeladat megnevezését. A nyilvántartási adatok – a minősített adatok védelméről szóló törvény szerinti minősített adat kivételével – nyilvánosak.

Vagyonkimutatás

8. § (1) A vagyonkimutatás az Önkormányzat tulajdonában - a költségvetési év zárónapján – meglévő vagyon állapot szerinti kimutatása, melynek célja az önkormányzati vagyontárgyak számbavétele mennyiségben és értékben. A vagyonállapotot az éves zárszámadáshoz csatolt leltárban kell a Képviselő-testület számára kimutatni.

(2) A vagyonkimutatásban szerepeltetni kell az önkormányzati vagyont terhelő kötelezettségeket is.

(3) A vagyonkimutatás az önkormányzati vagyont törzsvagyon, ezen belül forgalomképtelen és korlátozottan forgalomképes törzsvagyon, valamint üzleti vagyon bontásban veszi számba, továbbá tartalmazza az Önkormányzatot terhelő kötelezettségeket. A forgalomképtelen és korlátozottan forgalomképes vagyoncsoportokon belül az 5. § (1)- (3) bekezdéseiben szereplő felosztás szerint az ingatlanokat jellemző ismérvek feltüntetésével kell szerepeltetni, külön jegyezve, ha az ingatlan valamely önkormányzati intézmény, vagy szerződés alapján más használatában van.

(4) A vagyonkimutatás elkészítésénél a számviteli törvény, az ingatlanok tekintetében az ingatlan-vagyon kataszter készítésére vonatkozó szabályok rendelkezései az irányadóak.

(5) A vagyonkimutatás-alapnyilvántartás elkészítéséről, valamint folyamatos vezetéséről, ingatlanok esetében az alapnyilvántartás és vagyonkataszter adatainak egyezőségéről, közzétételéről a polgármester a jegyző útján gondoskodik.

(6) A jegyző köteles biztosítani a vagyonkimutatásban nyilvántartott ingatlanok adatainak az önkormányzati ingatlanok vagyonkataszterében szereplő adataival való egyezőségét.

Jogügylet nyilvántartás

9. § (1) Az e rendelet hatálya alá tartozó önkormányzati vagyon értékesítésére, más irányú hasznosítására, megterhelésére kötött szerződésekről Jogügylet Nyilvántartást kell vezetni, amelynek felfektetéséről és folyamatos vezetéséről a polgármester a jegyző útján gondoskodik.

(2) A Jogügylet Nyilvántartás nyilvános, a benne foglaltak közérdekű adatnak minősülnek, amelynek tartalmáról az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben foglaltaknak megfelelően szolgáltathatók ki adatok.

(3) A Képviselő-testület az üzleti titok védelmében a jogszabályok keretei között dönthet az – érintett javaslatára – az adott szerződés titkos kezeléséről.

(4) A vagyon elidegenítése, más irányú hasznosítása tárgyában a szerződést aláíró fél a szerződés megkötését követően 3 munkanapon belül köteles megküldeni a Jogügylet Nyilvántartásnak a szerződés eredeti példányát.

III. Fejezet

AZ ÖNKORMÁNYZAT VAGYONA FELETTI TULAJDONOSI JOG GYAKORLÓJÁNAK, A VAGYONTÁRGY ÉRTÉKÉNEK MEGHATÁROZÁSA

A tulajdonosi jog gyakorlója

10. § (1) Az Önkormányzatot megilletik mindazon jogok és kötelezettségek, amelyek a tulajdonost megilletik, illetve terhelik.

(2) A tulajdonosi jogokat a Képviselő-testület, illetve átruházott hatáskörben a polgármester gyakorolja.

(3) A vagyontárgy feletti tulajdonos jog gyakorlóját a (5) bekezdés kivételével az adott vagyontárgy, ha a vagyontárgy feletti rendelkezés csak a vagyontárgy egy részére vonatkozik, a vagyontárgy 11. § szerint megállapított értéke alapján kell meghatározni.

(4) Ha a tulajdonos jog gyakorlásának tárgya több vagyontárgy (vagyontömeg) a rendelet értékhatárra vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazáskor a vagyontárgyak együttes értéke az irányadó.

(5) A vagyontárgy tulajdonjogát, használatát nem érintő, a 3. § h) pontja szerinti egyéb tulajdonosi nyilatkozat megtételére a polgármester jogosult.

(6) Az Önkormányzatot megillető elővásárlási, előbérleti, előhaszonbérleti jog gyakorlásával kapcsolatos jognyilatkozatok megtételére jogosultat az érintett vagyontárgy értéke alapján kell meghatározni. Az Önkormányzatot megillető elővásárlási, előbérleti, előhaszonbérleti jog gyakorlása az Önkormányzat tárgyévi költségvetésében e célra meghatározott előirányzat terhére történhet.

Vagyongazdálkodási terv

11. § (1) Az Önkormányzat a vagyongazdálkodás alapelveinek biztosítása céljából a Vagyon törvény 9. §-a szerint közép- és hosszú távú „Vagyongazdálkodási tervet” köteles készíteni.

(2) A Vagyongazdálkodási tervek tartalmazzák az Önkormányzat vagyonának kezelésére, hasznosítására – ezen belül értékesítésére – és gyarapítására vonatkozó célkitűzéseit a vagyon forgalomképességének megfelelően.

a) Forgalomképtelen törzsvagyoni körben: az előrelátható (tervezhető) hasznosítás fő célját, időtartamát, a koncesszióba adható vagyonelemeket azok indokát és időtartamát, ellenértékét.

b) A korlátozottan forgalomképes vagyoni körben: az érintett vagyonnal, vagy vagyonelemmel kapcsolatos új távlati terveket, a hasznosítás módját és célját. A hasznosítás esetén meg kell határozni, hogy az ideiglenesen, vagy véglegesen történik és milyen fontos (várospolitikai, környezetvédelmi stb.) szempontokat kell érvényesíteni.

c) A forgalomképes vagyoni körben: meg kell határozni

ca) a vállalkozói (üzleti) vagyon körét, a hasznosításnál figyelembe veendő (városépítészeti, környezetvédelmi stb.) szempontokat. Meg kell határozni azokat a vagyonelemeket, amelyek értékesítésének az adott évben és távlatilag akadálya nincs.

cb) azon vagyonelemeket, melyek értékesítése indokolt (fenntartása, üzemeltetése gazdaságtalan).

(3) A „Vagyongazdálkodási terv ” keretében minősíthető át, illetve vissza a forgalomképes vagyon körébe tartozó „stratégiai”, illetve „üzleti” vagyon.

(4) A Vagyongazdálkodási tervek tartalmazzák, hogy a vagyontárgyak értékesítéséből, más irányú hasznosításából származó bevétel milyen arányban fordítható újabb befektetésre, értéknövelő beruházásra, a költségvetésen keresztül a közszolgáltatások finanszírozására.

(5) A (3) és (4) bekezdésben foglaltak meghatározásánál arra kell törekedni, hogy az Önkormányzat vagyonának hasznosítása és elidegenítése ne vezessen az önkormányzati vagyon feléléséhez, azoknak a vagyon reálértéken való szinten tartását, kedvező esetben növelését kell szolgálniuk.

(6) A közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervet a Képviselő-testület hagyja jóvá.

Az önkormányzati vagyon értékének meghatározása

12. § (1) Az Önkormányzat ingatlan vagyonát a számviteli nyilvántartás szerinti bruttó értéken és az ingatlanvagyon-kataszter nyilvántartásban meghatározott becsült értéken, az ingó vagyonát könyv szerinti értéken, a portfólió és várományi vagyonát – amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik- a számviteli politikában meghatározott értéken tartja nyilván ( a továbbiakban együtt: nyilvántartott érték).

(2) Amennyiben az (1) bekezdés alapján több érték áll rendelkezésre, úgy azok közül a legmagasabbat kell figyelembe venni.

(3)5 Az önkormányzati vagyon körébe tartozó vagyontárgy elidegenítésére, hasznosítására, megterhelésére, vagyonkezelésbe adására irányuló döntést megelőzően az adott vagyontárgy piaci forgalmi értékét 3 hónapnál nem régebbi forgalmi értékbecslés, illetve üzleti értékelés alapján kell meghatározni.

(4) Amennyiben az adott vagyontárgy vonatkozásában rendelkezésre áll 3 hónapnál régebben készült forgalmi értékbecslés, úgy annak aktualizált változata is elfogadható.

(5) A vagyontárgy feletti tulajdonosi jog gyakorlóját az adott vagyontárgy értékétől függően kell megállapítani. Ha a hasznosítás, értékesítés tárgya több vagyontárgy (együttes értékesítés, egyéb módon történő hasznosítás, megterhelés), az értékhatárra a vagyontárgyak együttes értéke az irányadó.

(6) A korlátozottan forgalomképes törzsvagyonba tartozó ingatlanok bérbe- ill. használatba adása esetén az adott vagyontárgy forgalmi értéke a számviteli nyilvántartás szerinti nettó érték, a korlátozottan forgalomképes ingatlan egy részének bérbeadása esetén a számviteli nyilvántartás szerinti nettó értéknek az ingatlanrész alapterületével arányos része.

IV. Fejezet

AZ ÖNKORMÁNYZATI VAGYONNAL TÖRTÉNŐ RENDELKEZÉS

ÁLTALÁNOS ÉS KÜLÖNÖS SZABÁLYAI

A rendelkezési jog gyakorlásának általános szabályai

13. § (1) Az Önkormányzat tulajdonosi jogait a vagyonnal való rendelkezés során a Képviselő-testület gyakorolja, ezt a jogát a polgármesterre e rendelet szerint ruházza át.

(2) Az Önkormányzat tulajdonában álló 25 millió forint értékhatár feletti vagyontárgyat hasznosítani - ha törvény kivételt nem tesz – csak versenyeztetés útján, összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő részére, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékarányosságával lehet. A versenyeztetési eljárás eltekinthető a Vagyon törvény 11. § (17) és (18) bekezdéseiben felsorolt, illetve e rendeletben meghatározott esetekben.

(3) Nem kötelező versenyeztetni, ha a hasznosítás az államháztartási körbe tartozó szervezet, vagy jogszabályban előírt állami, önkormányzati feladatot ellátó gazdálkodó szervezet javára történik.

(4) Önkormányzati vagyont elidegeníteni csak természetes személy vagy az Nvt. 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezet részére lehet.

(5) Önkormányzati vagyon tulajdonjogát ingyenesen átruházni csak a törvényben meghatározott esetekben és módon lehet.

(6) Az ingyenesen tulajdonba adott ingatlanokra – az állam tulajdonszerzését kivéve – 15 év időtartamra elidegenítési tilalmat kell bejegyeztetni az ingatlan-nyilvántartásba.

(7) Ingatlan értékesítése esetén – a volt állami és önkormányzati lakásbérlő kivételével – az államnak minden más jogosultat megelőzően elővásárlási joga van.

(8)6 Vagyontárgy tulajdonjogának megszerzéséről forgalmi értékbecslés birtokában, a polgármester javaslatára, a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását követően a Képviselő-testület dönt. A határozatnak tartalmaznia kell a vagyontárgy pontos megnevezését (ingatlan esetén helyrajzi szám) az ajánlati árat, a szerzés módját, az Önkormányzat által vállalt fizetési feltételeket, az ajánlati kötöttség időtartamát.

(9) Ingatlan tulajdonjogának megszerzése esetén a döntés előkészítése során vizsgálni kell, hogy az ingatlan megszerzése milyen önkormányzati célok megvalósításhoz és milyen feltételek mellett alkalmas, fel kell tárni a továbbhasznosítás lehetőségeit, ill. a várható üzemeltetési költségek körét és nagyságrendjét.

(10) Önkormányzati vagyon hasznosítására vonatkozó szerződést csak azzal a természetes személlyel vagy az Nvt. 3. § (1) bekezdése szerinti átlátható szervezettel lehet kötni, aki/amely a hasznosításra vonatkozó szerződésben vállalja az Nvt. 11. §. (11) bekezdésében előírt kötelezettségek teljesítését.

(12) Önkormányzati vagyont ingyenesen használatba adni csak közfeladat ellátására, és a közfeladat ellátáshoz szükséges mértékben lehet.

(13) Az Önkormányzat vagyonával való rendelkezés során a Nvt. rendelkezéseibe ütköző szerződés, egyéb jogügylet vagy rendelkezés semmis.

Követelések elengedése, mérséklése, fizetési kötelezettség átütemezése

14. §7

A törzsvagyon feletti rendelkezési jog gyakorlása

15. § (1) Az Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló forgalomképtelen vagyon – az 5. § (1) c) pontja szerinti vizekben élő halak, más hasznos víziállatok és növények kivételével – nem idegeníthető el, - vagyonkezelői jog, haszonélvezeti jog, jogszabályon alapuló használati jog vagy szolgalom (vezetékjog) kivételével – nem terhelhető meg, azon osztott tulajdon nem létesíthető.

(2) A forgalomképtelen önkormányzati vagyontárgyak (1) bekezdés szerinti korlátozásban ütköző elidegenítésre, megterhelésre kötött szerződés semmis.

(3) A forgalomképtelen önkormányzati vagyontárgyak (1) bekezdés szerinti tulajdonosi jogok gyakorlásáról a Képviselő-testület minősített többséggel dönt.

(4) A korlátozottan forgalomképes vagyontárgyak hasznosítása rendeltetésük sérelmét nem eredményezheti, elidegenítésükre e rendelet keretei között akkor van lehetőség, ha a vagyontárgy a közfeladat ellátásához feleslegessé válik, vagy megszűnik a közfeladat ellátásának kötelezettsége, amelyre tekintettel jogszabály vagy a tulajdonosi jogok gyakorlója a vagyontárgyat korlátozottan forgalomképesnek minősítette.

(5) A (4) bekezdésben foglaltak megállapítása a Képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik.

(6) A korlátozottan forgalomképes vagyon – az alapfeladatok ellátásának sérelme nélkül- hasznosíthatóak, vagyonkezelésbe adhatóak.

(7)8 Bérbeadás vagy használatba adás esetén – eltérő rendelkezések hiányában -

a) 1 évet meg nem haladó bérbeadás vagy használatba adás esetén a polgármester,

b) 1 évet meghaladó időtartamú bérbeadás vagy használatba adás esetén a Képviselő-testület

gyakorolja a tulajdonosi jogokat.

(8) Az Önkormányzat korlátozottan forgalomképes vagyona önkormányzati hitelfelvétel és kötvénykibocsátás esetén annak fedezetéül nem szolgálhat, és kizárólag az állam, másik helyi önkormányzat vagy önkormányzati társulás részére idegeníthető el.

Az üzleti vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlása

16. § (1)9 A forgalomképes ingatlan és ingó vagyontárgyak megszerzéséről, elidegenítéséről

a) 2 millió Ft értékhatárt el nem érő vagyontárgy esetén a polgármester,

b) 2 millió Ft értékhatárt elérő vagy meghaladó vagyontárgy esetén a Képviselő-testület dönt.

A Képviselő-testület döntéséhez minősített többség szükséges.

(2)10 Beépítetlen terület elidegenítéséről csak abban az esetben lehet dönteni, amennyiben a terület szerepel az éves elidegenítési címjegyzékben. A címjegyzékre vonatkozó javaslatot a polgármester a tárgyévi költségvetési rendelettervezet benyújtásáig terjeszti be, elfogadásáról a Képviselő-testület minősített többséggel dönt.

(3) Beépítetlen terület hasznosításáról Képviselő-testület dönt.

(4) A forgalomképes önkormányzati ingatlan és ingó vagyontárgyak megterheléséról, közalapítványba, közhasznú társaságba, gazdasági társaságba történő beviteléről a Képviselő-testület dönt. A döntéshez minősített többség szükséges.

(5) A forgalomképes önkormányzati ingatlan és ingó vagyon bérbe, ill. használatba adásáról

a) 2 millió Ft értékhatárt el nem érő vagyontárgy 1 évet meg nem haladó időtartamra bérbe, ill. használatba adása esetén a polgármester,

b) minden más esetben a Képviselő-testület dönt.

(6) Az Önkormányzat tulajdonában álló, tagsági jogot megtestesítő értékpapírok eladásáról

a) 2 millió Ft értékhatárig a polgármester,

b) 2 millió Ft értékhatár felett a Képviselő-testület dönt.

POLGÁRMESTERRE ÁTRUHÁZOTT TULAJDONOSI JOGOK

17. § (1) A Képviselő-testület az alább felsorolt tulajdonosi jogok és kötelezettségek gyakorlására a polgármesterre ruházza át:

a) a Képviselő-testület által szövegszerűen elfogadott szerződések aláírása,

b) nem szövegszerűen elfogadott szerződés esetén, a Képviselő-testület szerződéskötésről szóló döntése alapján a szerződés tartalmának kialakítása, aláírása,

c)az Önkormányzat vagyonának, továbbá jogos érdekeinek védelme céljából polgári jogi szerződések felbontására, vagy megszüntetésére és igényérvényesítésre irányuló jognyilatkozatok megtétele,
d) közigazgatási, peres vagy nemperes eljárások megindítása,
e) döntés a telekalakítási eljáráshoz, valamint közút, közterület területének településrendezése miatt szükségessé váló adásvételi- és csereszerződések megkötéséről nettó 2 millió Ft vételárat meg nem haladó szerződések esetén,
f) döntés a településrendezési tervben közút vagy egyéb közterület rendeltetésű ingatlan tulajdonjogának ellenérték nélküli megszerzéséről,
g) döntés a közművezeték elhelyezése céljára vezetékjog, szolgalmi jog vagy közérdekű használati jog biztosításáról, feltéve, hogy e jogok biztosítása nem eredményez változást vagy korlátozást az érintett ingatlanok településrendezési tervben rögzített funkciói tekintetében,
(1a) 11
(1b) Az Önkormányzat tulajdonában lévő közterületeken felszíni építmények, közművek és az ezekkel összefüggő egyéb építmények létesítéséhez, bővítéséhez és áthelyezéséhez szükséges tulajdonosi hozzájárulások megadásával kapcsolatos hatáskört a polgármester gyakorolja.
(1c) Az Önkormányzat tulajdonában lévő közterületeken és egyéb ingatlanokon hírközlési szolgáltatás céljára szolgáló berendezés, vezeték, antenna, egyéb hírközlőeszköz, valamint az ezekkel összefüggő építmények létesítésével, elhelyezésével, továbbá bővítésével, áthelyezésével kapcsolatban a tulajdonosi hozzájárulások megadásával kapcsolatos hatáskört a polgármester gyakorolja
(2) 12
(3) A rendelet hatálya alá tartozó vagyontárgyak hasznosítására, elidegenítésére, vagyonkezelésbe adására vonatkozó javaslatot – eltérő rendelkezés hiányában - a polgármester a Pénzügyi Bizottság véleményének előzetes kikérése mellett terjeszti a Képviselő-testület elé.
JEGYZŐRE ÁTRUHÁZOTT TULAJDONOSI JOGOK13

17/A. § A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényben meghatározott közútkezelői hatásköröket a jegyző gyakorolja.

Az önkormányzati vagyon kezelése

18. § (1) Vagyonkezelői jog:

a) vagyonkezelési szerződéssel,

b) törvényben történő kijelöléssel jöhet létre.

(2) Vagyonkezelési szerződés kizárólag a Nvt. 3. § (1) bekezdés 19. pont b)-c) alpontja szerinti személyekkel hozható létre és a szerződés versenyeztetés nélkül megköthető.

(3) Vagyonkezelői jog kizárólag közfeladat ellátáshoz, átadásához kapcsolódva a közfeladat ellátáshoz szükséges mértékben, ellenérték fejében vagy ingyenesen létesíthető.

(4)14 A vagyonkezelői jog létesítéséről szóló szerződés megkötéséről, annak tartalmáról, továbbá a vagyonkezelési szerződés megszüntetéséről a Képviselő-testület minősített szavazattöbbséggel dönt.

(5)15 A vagyonkezelési szerződésnek tartalmaznia kell különösen a következőket:

a) a vagyonkezeléssel érintett vagyoni kör pontos megjelölését, a vagyonkezelésbe adott eszközökről készült eszközleltárt,

b) a vagyonkezelésbe adott vagyon kezelésbe adás időpontjában fennálló állapotát (értékét),

c) a vagyonkezelői jog ellenértékével kapcsolatos rendelkezéseket, amennyiben a vagyonkezelői jog megszerzése nem ingyenes,

d) a vagyonnal való folyamatos, valamint a vagyonkezelői jog megszűnése következtében fennálló elszámolás módját, továbbá a vagyonkezelésbe adott vagyon használatából, működtetéséből származó bevételeknek, költségeknek és ráfordításoknak a saját vagyonhoz kapcsolódó bevételektől, költségektől és ráfordításoktól elkülönítetten történő nyilvántartásának kötelezettségét,

e) ingatlan esetében a környezetkárosítást kizáró nyilatkozatot, amelynek értelmében a vagyonkezelő felel a károsodástól mentes környezeti állapot megőrzéséért.

(6)16 Ingatlanra vonatkozó vagyonkezelői jog vagyonkezelési szerződéssel jön létre, melyet az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyeztetni.

(7)17 Vagyonkezelői jog ingyenes átadása a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 19. pont b)-c) alpontja szerinti személyek részére történhet.

19. § (1) A vagyonkezelőt – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – megilletik a tulajdonos jogai, és terhelik a tulajdonos kötelezettségei – ideértve a számviteli törvény szerinti könyvvezetési és beszámolási kötelezettséget is – azzal, hogy a vagyont nem idegenítheti el, biztosítékul nem adhatja, és a vagyonkezelői jogot harmadik személyre nem ruházhatja át, nem terhelheti meg.

(2) A vagyonkezelő a rábízott vagyont - az Önkormányzat kötelező feladatinak sérelme nélkül – e rendelet és a hatályos jogszabályok szerint, illetve a vagyonkezelési szerződésben foglaltak szerint a jó gazda gondosságával kezeli.

(3) A vagyonkezelő jogosult a vagyon birtoklására és használatára.

(4) A vagyonkezelő köteles – a külön jogszabályban előírt kötelezettségeken

a) a rábízott vagyon biztosítására,

b) a fenntartással, üzemeltetéssel kapcsolatos feladatok ellátására,

c) az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére,

d)vagyonkezelői jog ellenértékeként meghatározott pénzösszeg vagy más ellenszolgáltatás szerződés szerinti megfizetésére, illetve teljesítésére.

(5) A vagyonkezelői jog ellenértékeként figyelembe vehető ellenszolgáltatás különösen: a vagyontárgy értéknövelő felújítása, illetve ilyen beruházás. Az ellenszolgáltatás vagyonkezelési szerződésben rögzített ellenértékének esetleges Áfa fizetési kötelezettségét a vagyonkezelőre kell hárítani.

(5a)18 Az önkormányzati vagyon ingyenes vagyonkezelésbe adása esetén a vagyonkezelésbe adott vagyonon értéknövelő felújítási tevékenység, beruházás a Képviselő-testület előzetes hozzájárulása és a Képviselő-testület által elfogadott megállapodásban foglaltak alapján végezhető, végeztethető.

(6) A vagyonkezelő közfeladatok ellátását saját szervezete útján, vagy a szerződésben foglalt felhatalmazással - más személyek közreműködésével – látja el. A közreműködő eljárásáért úgy felel, mintha maga járt volna el.

20. § (1) A vagyonkezelőt megillető jogok gyakorlását, annak szabályszerűségét, célszerűségét a tulajdonosi jogok gyakorlója – a Polgármesteri Hivatal közreműködésével – ellenőrzi.

(2) A tulajdonosi ellenőrzés célja az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás vizsgálata, különösen: az önkormányzati vagyonnyilvántartás hitelességének, teljességének és helyességének biztosítása, továbbá a jogszerűtlen, szerződésellenes, vagy a tulajdonos érdekeit sértő, illetve az Önkormányzatot hátrányosan érintő vagyongazdálkodási intézkedések feltárása és a jogszerű állapot helyreállítása.

(3) A tulajdonosi jog gyakorlója az ellenőrzés keretein belül jogosult:

a) az ellenőrzött szerv vagyonkezelésébe álló, önkormányzati tulajdonú ingatlan területére belépni,

b) az ellenőrzés tárgyához kapcsolódó iratokba és más dokumentációkba, elektronikus adathordozón tárolt adatokba – külön jogszabályban meghatározott adat- és titokvédelmi előírások betartásával- betekinteni, azokról másolatot, kivonatot, tanúsítványt készíttetni,

c) az ellenőrzött vagyonkezelő vezetőjétől és bármely alkalmazottjától írásban vagy szóban felvilágosítást vagy információt kérni.

(4) A tulajdonosi jog gyakorlója a tulajdonosi ellenőrzés során köteles:

a) jogait úgy gyakorolni, hogy az ellenőrzött vagyonkezelő tevékenységét és rendeltetésszerű működését a lehető legkisebb mértékben zavarja,

b) megállapításait tárgyszerűen, a valóságnak megfelelően ellenőrzési jelentésbe foglalni és a jelentéstervezetet, valamint a végleges jelentést az ellenőrzött szerv vagyonkezelő vezetőjének megküldeni.

(5) Az ellenőrzött vagyonkezelő, ill. képviselője jogosult:

a) az ellenőrzési cselekményeknél jelen lenni,

b) az ellenőrzés megállapításait megismerni, a jelentéstervezetre észrevételt tenni.

(6) Az ellenőrzött vagyonkezelő, ill. képviselője köteles:

a) az ellenőrzés végrehajtását segíteni, abban együttműködni,

b) az ellenőrzést végző részére szóban vagy írásban a kért tájékoztatást, felvilágosítást, nyilatkozatot megadni, a dokumentációkba betekintést biztosítani,

c) az ellenőrzést végző kérésére a rendelkezésre bocsátott dokumentáció (iratok, okmányok, adatok) teljességéről nyilatkozni,

d) az ellenőrzés zavartalan elvégzéséhez szükséges egyéb feltételeket megteremteni,

e) az ellenőrzés megállapításai, javaslatai alapján tett intézkedéseiről az Önkormányzatot tájékoztatni.

(7) A tulajdonosi joggyakorló az adott évben elvégzett tulajdonosi ellenőrzésnek legfontosabb megállapításairól összefoglaló jelentésben – a tárgyévet követő év március 1. napjáig – tájékoztatja a Képviselő-testületet.

21. § (1) A vagyonkezelői jog megszűnik:

a) határozott időtartamú vagyonkezelési szerződésben meghatározott időtartam elteltével,

b) határozatlan időtartamú vagyonkezelési szerződés esetén a szerződés felmondásával,

c) (3)-(4) bekezdés szerinti felmondással,

d) az adott vagyontárgyra vonatkozóan a vagyontárgy megsemmisülésével,

e) a vagyonkezelő – jogutód nélküli – megszűnésével,

f) szerződésben meghatározott egyéb ok vagy feltétel bekövetkeztével,

g) ha a vagyonkezelő tulajdonosi szerkezete az Nvt. 11. § (4) bekezdése szerint megváltozik.

(2) A felmondási idő jogszabály, vagy a felek eltérő rendelkezése hiányában :

a) rendes felmondás esetén 6 hónap,

b) rendkívüli felmondás esetén 2 hónap, ide nem értve a (4)-(5) bekezdések szerinti azonnali hatályú felmondás eseteit.

(3) Az Önkormányzat a határozatlan idejű, illetve a határozott idejű vagyonkezelési szerződést rendkívüli felmondással akkor szünteti meg, ha

a) a vagyonkezelő a jogszabályban előírt kötelezettségét megszegi vagy a vagyonkezelési szerződésben foglalt kötelezettségét súlyosan megsérti,

b) a vagyonkezelő az ellene a szerződéskötés előtt megindult, csőd- vagy felszámolási eljárásról az Önkormányzatot nem tájékoztatta, nem tájékoztatja, illetőleg vagyonkezelő ellen a vagyonkezelési szerződés tartama alatt csőd- vagy felszámolási eljárás indul,

c) a vagyonkezelő adó-, illeték-, vám vagy társadalombiztosítási járulék tartozása több, mint hat hónapja lejárt, és ennek megfizetésére halasztást nem kapott.

(4) Azonnali felmondásnak van helye, ha a vagyonkezelő a kezelésébe adott önkormányzati vagyonnal a vállalt önkormányzati feladatot nem látja el, vagy a vagyonban kárt okoz.

(5) Az önkormányzati közfeladatot szabályozó külön törvényben meghatározott esetben a vagyonkezelési szerződést rendkívüli vagy azonnali felmondással lehet megszüntetni.

(6) A vagyonkezelői jog megszűnésekor gondoskodni kell a jog ingatlan-nyilvántartásból való törléséről.

(7) A vagyonkezelési szerződés hatálya alá tartozó vagyontárgyak körének megváltozása esetén a vagyonkezelő a változás bekövetkezésétől számított 8 napon belül köteles kezdeményezni a szerződés módosítását.

V. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

22. § (1) E rendelet 2013. május 15. napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult ügyekben kell alkalmazni.

(2) Hatályát veszti a Pécel Város Önkormányzat vagyonáról és az egyes vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 24/2004. (IX.15.) sz. rendelet, valamint a módosításáról szóló 13/2007.(IX.12.), 22/2008.(VII.3.), 33/2011.(XII.5.) és a 2/2012.(III.12.) sz. önkormányzati rendeletek.

1. melléklet

Helyr.szám

Megnevezés

Elhelyezkedés

Terület (m2)

Önk.tul.

Önk.tul. (m2)

3/ 2/ /

út

Kórház Köz

2598

100

2598

9/ 3/ /

út

Nincs Utca Neve

307

50

154

02/142/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

4896

100

4896

4126

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

7498

100

7498

02/147/ /

út

Nincs Utca Neve

3652

100

3652

02/245/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

1990

100

1990

13/ / /

út

Ráday Tér

2430

100

2430

46/ / /

út

Isaszegi Köz

188

100

188

70/ / /

út

Isaszegi Út

19687

100

19687

91/ / /

út

Kodály Zoltán Utca

3135

100

3135

93/ / /

út

Honvéd Utca

2619

100

2619

012/ 11/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

11190

100

11190

012/ 14/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

9303

100

9303

012/ 18/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

329

100

329

012/ 57/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

2379

100

2379

012/168/ /

út

Nincs Utca Neve

2534

100

2534

014/ 18/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

1083

100

1083

019/ 2/ /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

4293

100

4293

019/ 6/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

2181

100

2181

034/ / /

KÖZÚT

Nincs Utca Neve

3941

100

3941

036/ 5/ /

út

Nincs Utca Neve

84

100

84

050/ / /

út

Nincs Utca Neve

1339

100

1339

055/3

saját használatú út

Nincs Utca Neve

936

100

936

055/ 6/ /

út

Nincs Utca Neve

851

100

851

055/ 8/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

8852

100

8852

055/ 10/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

3140

100

3140

066/ 1/ /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

870

100

870

066/ 3/ /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

6502

100

6502

067/ 17/ /

út

Nincs Utca Neve

5535

100

5535

075/ 3/ /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

3288

100

3288

077/ 2/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

1778

100

1778

077/ 4/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

1015

100

1015

077/ 5/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

1936

100

1936

094/ 1/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

25452

100

25452

112/ / /

út

Somogyi Béla Utca

2923

100

2923

115/ / /

út

Táncsics Mihály Utca

795

100

795

135/ / /

út

Dózsa György Utca

2132

100

2132

163/ / /

út

Bem Utca

4325

100

4325

164/ / /

út

Táncsics Mihály Utca

1536

100

1536

179/ / /

út

Bem Utca

1038

100

1038

210/ / /

út

Táncsics Mihály Utca

4530

100

4530

251/ / /

út

Huszár Utca

2710

100

2710

257/ / /

út

Bacsó Béla Utca

2704

100

2704

291/ / /

út

Ráday Utca

5215

100

5215

329/ / /

út

Iskola Köz

66

100

66

337/ / /

út

Iskola Utca

1896

100

1896

344/ 5/ /

út

Eszperantó Köz

1806

100

1806

344/ 6/ /

út

Hõsök Útja

10421

100

10421

344/ 7/ /

út

Hõsök Útja

447

100

447

346/ 2/ /

út

Hõsök Útja

1787

100

1787

346/ 18/ /

út

Hajnal Utca

3004

100

3004

346/ 62/ /

út

Nefelejcs Utca

1269

100

1269

351/ / /

út

Szõlõhegy Utca

3523

100

3523

352/ 6/ /

út

Szõlõhegy Utca

346

100

346

367/ 3/ /

Út

Maglódi Út 367/3 Hrsz

1000

100

1000

384/ 9/ /

út

Hegyalja Utca

658

100

658

384/ 16/ /

út

Üdülõ Utca

5352

100

5352

388/ 6/ /

út

Ibolya Utca

742

100

742

388/ 7/ /

út

Nincs Utca Neve

100

100

100

391/ 1/ /

út

Temetõ Utca

6114

100

6114

400/ / /

út

József Attila Utca

2378

100

2378

410/ 11/ /

út

Károli Gáspár Utca

694

100

694

410/ 20/ /

út

Károli Gáspár Utca

924

100

924

410/ 21/ /

út

Károli Gáspár Utca

921

100

921

412/ 3/ /

út

Nincs Utca Neve

63

100

63

418/ 3/ /

út

Nincs Utca Neve

62

100

62

420/ 3/ /

út

Nincs Utca Neve

57

100

57

422/ 3/ /

út

Nincs Utca Neve

67

100

67

423/ 3/ /

út

Nincs Utca Neve

56

100

56

424/ 3/ /

út

Nincs Utca Neve

58

100

58

429/ 3/ /

út

Nincs Utca Neve

62

100

62

431/ 1/ /

Közút

Kelecsényi Utca

1692

100

1692

431/ 5/ /

Közút

Pekáry Utca

852

100

852

432/ / /

út

József Attila Utca

11006

100

11006

442/ / /

út

Sárközi Utca

1407

100

1407

506/ 1/ /

Tér

Kossuth Tér

1988

100

1988

506/ 2/ /

út

Kálvin Tér

2174

100

2174

548/ / /

út

Bercsényi Utca

423

100

423

550/ / /

út

Zsigmondi Utca

6009

100

6009

556/ / /

út

Bercsényi Utca

827

100

827

570/ / /

út

Sárközi Utca

2590

100

2590

614/ / /

Utca

Kun József Utca

4642

100

4642

615/ / /

út

Felsõsor Utca

5284

100

5284

656/ / /

út

Zoltán Utca

4472

100

4472

670/ / /

Köz

Árpád Köz

658

100

658

708/ / /

Utca

Árpád Utca

5120

100

5120

743/ / /

út

Árpád Utca

709

100

709

752/ / /

Utca

Kiss Ernõ Utca

1404

100

1404

790/ / /

Utca

Deák Ferenc Utca

3238

100

3238

833/ / /

Utca

Zoltán Utca

4177

100

4177

874/ / /

Utca

Madách Utca

4097

100

4097

897/ / /

út

Felsõsor Utca

5298

100

5298

899/ / /

Utca

Margaréta Utca

137

100

137

914/ / /

Utca

Komló Utca

565

100

565

939/ / /

Közterület

Felsõsor Utca

2248

100

2248

955/ / /

Utca

Akácfa Utca

2705

100

2705

967/ / /

Utca

Bartók Béla Utca

1737

100

1737

982/ / /

Utca

Felsõsor Utca

3443

100

3443

995/ / /

Utca

Bartoshegy Utca

3469

100

3469

0101/ 5/ /

Külterületi saját ha

Nincs Utca Neve

974

100

974

0101/ 9/ /

Külterületi saját ha

Nincs Utca Neve

4456

100

4456

0101/ 11/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

4686

100

4686

0101/ 14/ /

Külterületi saját ha

Nincs Utca Neve

8564

100

8564

0101/ 16/ /

Külterületi saját ha

Nincs Utca Neve

1306

100

1306

0101/ 17/ /

Külterületi saját ha

Nincs Utca Neve

4545

100

4545

0103/ 2/ /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

3761

100

3761

0106/ 1/ /

Külterületi saját ha

Nincs Utca Neve

13716

100

13716

0113/ / /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

3320

100

3320

0117/ / /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

3334

100

3334

0118/ 3/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

1942

100

1942

0121/ 1/ /

Költerületi közút

Nincs Utca Neve

1392

100

1392

0122/ 1/ /

út

Nincs Utca Neve

4452

100

4452

0122/ 2/ /

út

Nincs Utca Neve

461

100

461

0123/ 6/ /

út

Nincs Utca Neve

570

100

570

0123/ 8/ /

út

Nincs Utca Neve

1196

100

1196

0125/136/ /

út

Levendula Utca

622

100

622

0125/139/ /

út

Napsugár Utca

821

100

821

0131/ 87/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

984

100

984

4137

út

Hõsök Útja

655

100

655

0134/ 1/ /

Külterületi közterül

Nincs Utca Neve

4188

100

4188

0134/ 2/ /

Külterületi közterül

Nincs Utca Neve

4873

100

4873

0140/ 4/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

2195

100

2195

0142/ 1/ /

Külterületi saját ha

Nincs Utca Neve

2970

100

2970

0142/ 2/ /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

1060

100

1060

0151/ 1/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

797

100

797

0151/ 3/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

3034

100

3034

0153/ / /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

3264

100

3264

0158/ / /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

10106

100

10106

0159/ 2/ /

Külterületi saját ha

Nincs Utca Neve

5082

100

5082

0160/ 1/ /

Külterületi saját ha

Nincs Utca Neve

4139

100

4139

0160/ 2/ /

Külterületi saját ha

Nincs Utca Neve

7910

100

7910

0162/ 3/ /

Külterületi saját ha

Nincs Utca Neve

6922

100

6922

0162/ 5/ /

Külterületi saját ha

Nincs Utca Neve

579

100

579

0170/ / /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

10099

100

10099

0171/ / /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

7758

100

7758

0173/ 1/ /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

2455

100

2455

0177/ / /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

9769

100

9769

0179/ / /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

7107

100

7107

0187/ / /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

2187

100

2187

0188/ 2/ /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

9811

100

9811

0191/ / /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

16019

100

16019

0197/ / /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

4531

100

4531

0209/ / /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

3349

100

3349

0212/ / /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

7694

100

7694

0217/ / /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

913

100

913

0219/ / /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

6442

100

6442

0220/ / /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

2935

100

2935

0224/ / /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

7219

100

7219

0228/ 1/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

3870

100

3870

0234/ / /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

7769

100

7769

0248/ / /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

4118

100

4118

0262/ / /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

3616

100

3616

0271/ / /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

5071

100

5071

0273/ / /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

12387

100

12387

0275/ 5/ /

út

Nincs Utca Neve

13187

100

13187

0275/ 7/ /

út

Nincs Utca Neve

2808

100

2808

0278/ / /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

8618

100

8618

0281/ / /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

2378

100

2378

0284/ 1/ /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

350

100

350

0284/ 2/ /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

159

100

159

0293/106/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

4035

100

4035

0295/ 77/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

4037

100

4037

0301/ 5/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

956

100

956

0310/ / /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

2245

100

2245

0313/ 2/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

1366

100

1366

0313/ 3/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

5137

100

5137

0322/ 20/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

3829

100

3829

0327/ 2/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

10144

100

10144

0327/ 4/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

2614

100

2614

0327/ 32/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

2042

100

2042

0327/ 55/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

2178

100

2178

0327/ 74/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

1233

100

1233

0327/ 91/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

948

100

948

0327/113/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

1209

100

1209

0332/ 19/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

1252

100

1252

0334/ 39/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

3025

100

3025

0338/ 26/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

2635

100

2635

0339/ / /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

4175

100

4175

0340/ / /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

108

100

108

0342/ 23/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

452

100

452

0343/ 1/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

8740

100

8740

0344/ 3/ /

út

Nincs Utca Neve

2535

100

2535

0346/ / /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

4082

100

4082

0353/ 30/ /

út

Nincs Utca Neve

4771

100

4771

0353/ 31/ /

út

Nincs Utca Neve

3136

100

3136

0365/ 10/ /

út

Nincs Utca Neve

2612

100

2612

0365/ 76/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

2013

100

2013

0365/135/ /

út

Nincs Utca Neve

4666

100

4666

0366/ 4/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

2653

100

2653

0367/ 2/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

47

100

47

0370/ 24/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

4972

100

4972

0370/ 26/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

794

100

794

0370/ 27/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

637

100

637

0370/ 43/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

1855

100

1855

0370/ 58/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

554

100

554

0370/193

Külterületi út

Nincs Utca Neve

7

100

7

0370/194

Külterületi út

Nincs Utca Neve

143

100

143

0370/196

Külterületi út

Nincs Utca Neve

161

100

161

0370/198

Külterületi út

Nincs Utca Neve

6017

100

6017

0370/200

Külterületi út

Nincs Utca Neve

656

100

656

0370/ 58/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

554

100

554

0377/ 13/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

1050

100

1050

0379/ / /

Külterületi küzút

Nincs Utca Neve

19598

100

19598

0384/ 41/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

11137

100

11137

0384/ 45/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

6468

100

6468

0384/ 47/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

1535

100

1535

0384/ 51/ /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

13234

100

13234

0384/ 54/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

103

100

103

0384/ 56/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

1118

100

1118

0384/ 59/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

24

100

24

0384/ 60/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

36

100

36

0384/ 65/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

114

100

114

0384/ 66/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

113

100

113

0384/ 69/ /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

7956

100

7956

0384/ 72/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

2758

100

2758

0384/ 73/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

13

100

13

0384/120/ /

út

Nincs Utca Neve

599

100

599

0384/121/ /

út

Nincs Utca Neve

452

100

452

0416/ / /

Saját használatú út

Nincs Utca Neve

785

100

785

0417/ 20/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

1228

100

1228

0419/ 5/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

4243

100

4243

0420/ / /

Külterületi közút

Nincs Utca Neve

1268

100

1268

0421/ 3/ /

Külterületi út

Nincs Utca Neve

958

100

958

1028/ / /

Utca

Erdei Utca

1744

100

1744

1052/ / /

Utca

Tompa Mihály Utca

2928

100

2928

1089/ / /

Utca

Blaha Lujza Utca

4270

100

4270

1116/ / /

Utca

Kinizsi Pál Utca

2760

100

2760

1117/ / /

Utca

Hunyadi János Utca

3758

100

3758

1142/ / /

út

Zrínyi Miklós Utca

1668

100

1668

1143/ / /

Kõrút

Szent Imre Kõrút

10091

100

10091

1171/ / /

Utca

Mikszáth Kálmán Utca

2508

100

2508

1195/ / /

Utca

Zrínyi Miklós Utca

2960

100

2960

1209/ 3/ /

Út

Nincs Utca Neve

183

100

183

1212/ 5/ /

út

Nincs Utca Neve

144

100

144

1221/ 4/ /

út

Nincs Utca Neve

169

100

169

1224/ 3/ /

Út

Nincs Utca Neve

160

100

160

1229/ 1/ /

Utca

Kolozsvári Köz

191

100

191

1233/ / /

út

Kolozsvári Utca

916

100

916

1239/ / /

Utca

Városház Utca

2062

100

2062

1240/ / /

Utca

Kovács Utca

3954

100

3954

1250/ / /

Utca

Asztalos Utca

605

100

605

1280/ / /

Utca

Szemere Pál Utca

4602

100

4602

1297/ / /

Utca

Kolozsvári Utca

2480

100

2480

1327/ 3/ /

Közterület (járda)

Köztársaság Tér

100

100

100

1327/ 4/ /

Közterület (út)

Köztársaság Tér

1500

100

1500

1327/ 7/ /

Közterület

Köztársaság Tér

420

100

420

1377/ / /

Utca

Völgy Utca

3139

100

3139

1429/ / /

átjáró

Faiskolai Átjáró

131

100

131

1455/ 2/ /

Utca

Faiskola Utca

11965

100

11965

1456/ 38/ /

Közterület

Mátyás Király Tér

2793

100

2793

1456/ 39/ /

Közterület

Nincs Utca Neve

3926

100

3926

1460/ 10/ /

út

Határ Út

588

100

588

1520/ 1/ /

Közút

Nincs Utca Neve

184

100

184

1582/ / /

Utca

Mikes Kelemen Utca

561

100

561

1585/ / /

Országos közút

RéT U.

1267

100

1267

1586/ / /

Országos közút

Rákos Utca

5412

100

5412

1589/ 1/ /

út

Nincs Utca Neve

142

41

58

1605/ 6/ /

út

Baross Utca

1815

100

1815

1612/ 1/ /

út

Baross Utca

188

100

188

1628/ 1/ /

út

Baross Utca

3745

100

3745

1640/ 1/ /

Utca

Fûzfa Utca

561

100

561

1649/ / /

út

Május 1. Utca

2960

100

2960

1673/ / /

út

Fûzfa Utca

943

100

943

1682/ / /

út

Április Utca

2421

100

2421

1691/ / /

út

Rózsa Utca

1512

100

1512

1705/ 2/ /

út

Rét Utca

95

100

95

1707/ 2/ /

út

Rét Utca

5149

100

5149

1713/ 26/ /

út

Erkel Ferenc Utca

2431

100

2431

1713/ 35/ /

út

Topolya Utca

1050

100

1050

1713/ 44/ /

út

Erkel Ferenc Utca

2472

100

2472

1714/ 2 / /

út

Topolya Utca

80

100

80

1728/ 4/ /

út

Állomás Utca

4223

100

4223

1729/ / /

út

Rákóczi Ferenc Utca

10763

100

10763

1884/ / /

út

Damjanich Utca

4712

100

4712

1885/ 1/ /

út

Fáy Ferenc Utca

598

100

598

1895/ / /

út

Tarcsai Utca

1624

100

1624

1896/ / /

út

Szondy Utca

9291

100

9291

1897/ / /

út

Tarcsai Utca

1687

100

1687

1916/ 1/ /

út

Fáy Ferenc Utca

1398

100

1398

1918/ / /

út

Széchenyi Utca

14210

100

14210

1919/ 10/ /

út

Jókai Utca

245

100

245

1964/ / /

út

Aradi Utca

3677

100

3677

2002/ / /

út

Csokonai Utca

3695

100

3695

2027/ / /

út

Pozsonyi Utca

3025

100

3025

2043/ / /

út

Tarcsai Utca

4116

100

4116

2044/ / /

út

Jókai Mór Utca

11856

100

11856

2045/ / /

út

Tarcsai Utca

4057

100

4057

2074/ / /

út

Tököly Utca

2456

100

2456

2129/ / /

út

Arany János Utca

2400

100

2400

2156/ / /

út

Vörösmarthy Utca

2518

100

2518

2182/ / /

út

Bocskai Utca

3704

100

3704

2187/ 2/ /

út

Március Utca

2781

100

2781

2259/ / /

út

Berzsenyi Utca

1147

100

1147

2267/ / /

út

Március Utca

1015

100

1015

2286/ / /

út

Zöldmezõ Utca

937

100

937

2288/ 1/ /

út

Petõfi Sándor Utca

299

100

299

2288/ 3/ /

út

Petõfi Sándor Utca

16733

100

16733

2294/ 3/ /

Közterület,vegyesbolt

Petõfi Utca 19.

451

100

451

2295/ 2/ /

Közterület

Nincs Utca Neve

142

100

142

2307/ / /

út

Szõlõhegy Utca

540

100

540

2332/ / /

út

Apaffy Mihály Utca

2243

100

2243

2353/ 18/ /

út

Apaffy Mihály Utca

592

100

592

2362/ / /

út

Gyár Utca

5419

100

5419

2367/ / /

út

Kossuth Lajos Utca

7958

100

7958

2392/ / /

út

Dobó István Utca

1287

100

1287

2417/ / /

út

Bajcsy Zsilinszky Utca

5942

100

5942

2454/ / /

út

Korányi Köz

998

100

998

2467/ / /

út

Ady Endre Utca

1657

100

1657

2468/ / /

út

Kazinczy Utca

2706

100

2706

2481/ / /

út

Kölcsey Utca

1858

100

1858

2496/ / /

út

Korányi Utca

5240

100

5240

2511/ / /

út

Kölcsey Utca

1857

100

1857

2525/ / /

út

Ady Endre Utca

1576

100

1576

2534/ / /

út

Várhegy Utca

4037

100

4037

2549/ / /

út

Bajcsy-zs Utca

3323

100

3323

2550/ 10/ /

út

Wesselényi Utca

1580

100

1580

2550/ 11/ /

Közpark

Wesselényi Utca

758

100

758

2550/ 12/ /

út

Wesselényi Utca

272

100

272

2553/ 2/ /

út

Külterület Határán

95

100

95

2554/ 1/ /

út

Wesselényi Utca

1499

100

1499

2554/ 3/ /

út

Wesselényi Utca

6994

100

6994

2592/ / /

út

Erzsébet Sétány Köz

515

100

515

2601/ / /

út

Mihály Dénes Utca

3816

100

3816

2628/ 1/ /

út

Béke Utca

1885

100

1885

2628/ 2/ /

út

Béke Utca

1076

100

1076

2638/ / /

út

Karsai Zsigmond Utca

2393

100

2393

2668/ / /

út

Erzsébet Sétány

12491

100

12491

2671/ / /

út

Üdülõ Utca

4499

100

4499

2687/ 1/ /

út

Mandulás Utca

1626

100

1626

2687/ 5/ /

Út

Napsugár Utca

4468

100

4468

2687/ 25/ /

Út

Galagonya Utca

1069

100

1069

2687/ 35/ /

Út

Kökény Utca

1191

100

1191

2687/ 39/ /

út

Levendula Utca

5175

100

5175

2687/ 45/ /

Út

Kökény Utca

1844

100

1844

2687/ 61/ /

Út

Galagonya Utca

2106

100

2106

2687/ 85/ /

Közút

Hõsök Útja

5908

100

5908

2704/ / /

út

Levendula Utca

4117

100

4117

2737/ / /

út

Napsugár Utca

4256

100

4256

2825/ / /

út

Nyírfa Utca

4518

100

4518

2836/ / /

út

Fenyõ Utca

2719

100

2719

2861/ / /

út

Pipacs Utca

2964

100

2964

2886/ / /

út

Felsõsor Utca

4455

100

4455

2925/ / /

út

Búzavirág Utca

4758

100

4758

2944/ / /

út

Baczoni István Utca

415

100

415

2947/ / /

út

Látóhegy Köz

408

100

408

2950/ / /

út

Látóhegy Utca

400

100

400

2952/ / /

Út

Látóhegy Utca

4444

100

4444

2969/ / /

út

Vécsey Utca

1935

100

1935

2986/ / /

út

Klapka Utca

1935

100

1935

3003/ / /

Utca

Csíktarcsa Utca

1933

100

1933

3012/ / /

Utca

Török Ignác Utca

4432

100

4432

3015/ 1/ /

út

Lázár Vilmos Utca

1229

100

1229

3015/ 2/ /

Utca

Lázár Vilmos Utca

1208

100

1208

3041/ / /

Utca

Fegyverkovács Utca

1121

100

1121

3053/ / /

Utca

Vadász Utca

2186

100

2186

3061/ / /

Utca

Hasznos Utca

4328

100

4328

3062/ / /

Közút

Hasznos Utca

5297

100

5297

3063/ 1/ /

Út

Nincs Utca Neve

227

100

227

3063/ 4/ /

Út

Nincs Utca Neve

169

100

169

3063/ 5/ /

Út

Nincs Utca Neve

726

100

726

3069/ / /

Közút

Vadász Utca

1547

100

1547

3096/ / /

út

Iharos Utca

5856

100

5856

3099/ / /

út

Bem J. Utca

370

100

370

3105/ / /

Utca

Boncsok Utca

4230

100

4230

3132/ / /

Utca

Erdõalja Utca

2967

100

2967

3146/ / /

Utca

3146 Hrsz.-ú Utca

308

100

308

3153/ / /

Utca

Sukoró Utca

1685

100

1685

3168/ / /

Közút

Nincs Utca Neve

1835

100

1835

3188/ / /

Út

Nincs Utca Neve

2342

100

2342

3237/ / /

Út

Margaréta Utca

116

100

116

3242/ / /

Út

Damjanich Utca

11254

100

11254

3243/ / /

Út

Fáy Ferenc Utca

1665

100

1665

3244/ / /

út

Fáy Ferenc Utca

1502

100

1502

3272/ / /

út

Látóhegy Utca

2337

100

2337

3273/ / /

Út

Szondy Utca

13693

100

13693

3274/ / /

Út

Látóhegy Utca

2290

100

2290

3292/ / /

út

Széchenyi Utca

2116

100

2116

3294/ / /

Út

Honfoglalás Utca

9114

100

9114

3309/ / /

Út

Kelõ Utca

3726

100

3726

3378/ / /

út

Bethlen Gábor Utca

3737

100

3737

3421/ / /

út

Bethlen Gábor Utca

4245

100

4245

3438/ 1/ /

Út

Nincs Utca Neve

453

100

453

3438/ 4/ /

út

Gárdonyi Géza Utca

3609

100

3609

3489/ / /

Közút

Nincs Utca Neve

2786

100

2786

3496/ / /

út

Elõd Vezér Utca

1605

100

1605

3518/ / /

út

Álmos Vezér Utca

9819

100

9819

3552/ / /

Út

Kond Vezér Utca

4513

100

4513

3592/ / /

út

Tas Vezér Utca

4484

100

4484

3593/ / /

Út

Töhötöm Vezér Utca

3760

100

3760

3629/ / /

Út

Csatári Utca

4334

100

4334

3654/ / /

út

Huba Vezér Utca

5480

100

5480

3668/ / /

út

Csatári Utca

3088

100

3088

3669/ / /

Út

Nincs Utca Neve

558

100

558

3684/ / /

út

Csatári Utca

5369

100

5369

3685/ / /

Út

Ond Vezér Utca

3479

100

3479

3723/ / /

út

Kond Vezér Utca

3792

100

3792

3761/ / /

út

Tas Vezér Utca

4119

100

4119

3799/ / /

út

Elõd Vezér Utca

4245

100

4245

3828/ / /

út

Nincs Utca Neve

1188

100

1188

3861/ / /

út

Reményik Sándor Utc

3256

100

3256

3876/ / /

Út

Szondy Utca

3481

100

3481

3897/ / /

út

Reményik Sándor Utc

2358

100

2358

3907/ / /

út

Nincs Utca Neve

8

100

8

3989/ 4/ /

Közút

Nincs Utca Neve

763

100

763

3989/ 12/ /

Közút

Nincs Utca Neve

1554

100

1554

3989/ 27/ /

Közút

Nincs Utca Neve

5405

100

5405

3989/ 57/ /

Közút

Nincs Utca Neve

7113

100

7113

3989/ 97/ /

Közút

Nincs Utca Neve

6084

100

6084

3989/132/ /

Közút

Nincs Utca Neve

11501

100

11501

3989/133/ /

Közút

Nincs Utca Neve

4102

100

4102

4025/ 1/ /

Út

Napsugár Utca

3109

100

3109

4025/ 20/ /

Út

Levendula Utca

2513

100

2513

4025/ 47/ /

Út

Levendula Utca

822

100

822

4025/ 54/ /

Út

Napsugár Utca

1954

100

1954

4025/ 68/ /

Út

Szeder Utca

3988

100

3988

4025/ 69/ /

Út

Hõsök Útja

4937

100

4937

4025/ 72/ /

Út

Pihenõ Út

206

100

206

4025/ 89/ /

Út

Pihenõ Út

343

100

343

4025/108/ /

Út

Csipkebogyó Utca

1689

100

1689

4043/ 1/ /

Belterületi kiszolgá

Nincs Utca Neve

1313

100

1313

4043/ 3/ /

Belterületi kiszolgá

Nincs Utca Neve

3013

100

3013

4043/ 4/ /

árok

Nincs Utca Neve

913

100

913

4043/ 12/ /

út

Székely Utca

2642

100

2642

4043/ 36/ /

út

Szamos Utca

4788

100

4788

4043/ 42/ /

út

Ákosfalva Utca

1848

100

1848

4043/ 57/ /

út

Szent Erzsébet Körút

7215

100

7215

4043/ 67/ /

Kiszolgáló és lakóút

Szent Erzsébet Köz

745

100

745

4043/ 98/ /

Kiszolgáló és lakóút

Bercsényi Utca

1763

100

1763

4084/106/ /

út

Nincs Utca Neve

1152

100

1152

4084/121/ /

út

Nincs Utca Neve

1085

100

1085

4084/136/ /

út

Nincs Utca Neve

1149

100

1149

4084/150/ /

út

Nincs Utca Neve

2994

100

2994

4084/159/ /

út

Nincs Utca Neve

535

100

535

4084/170/ /

út

Nincs Utca Neve

609

100

609

4084/182/ /

út

Nincs Utca Neve

609

100

609

2294/ 6/ /

Kivett közterület

Petõfi Utca

4759

100

4759

2941/ / /

Gáznyomásszabályozó

Búzavirág Utca

608

100

608

3103/ / /

Vízmosás

Apáca Domb

290

100

290

415/3

helyi közút

Nincs utca neve

65

100

65

1225/5

helyi közút

Nincs utca neve

92

100

92

1585

országos közút

Rét utca

1267

100

1267

1714/4

közterület

Nincs utca neve

800

100

800

1919/71

magánút

Nincs utca neve

283

100

283

1919/78

helyi közút

Nincs utca neve

134

100

134

1923/11

helyi közút

Nincs utca neve

88

100

88

3966

út

Nincs utca neve

2709

100

2709

3967

út

Nincs utca neve

289

100

289

024/88

út

Nincs utca neve

356

100

356

024/96

út

Nincs utca neve

2385

100

2385

030/38

magánút

Nincs utca neve

5611

100

5611

077/44

út

Nincs utca neve

3951

100

3951

0293/124

út

Nincs utca neve

613

100

613

0365/172

út

Nincs utca neve

1025

100

1025

4117/1

helyi közút

Nincs utca neve

2777

100

2777

4117/4

helyi közút

Nincs utca neve

2147

100

2147

02/284

út

Nincs utca neve

1006

100

1006

04/52

út

Nincs utca neve

97

100

97

0301/10

út

Nincs utca neve

271

100

271

2. melléklet

Helyr.szám

Megnevezés

Elhelyezkedés

Terület (m2)

Önk.tul.

Önk.tul. (m2)

27/ / /

Árok

ISASZEGI ÚT

270

100

270

50/ / /

Árok

ISASZEGI KÖZ

139

100

139

63/ / /

Árok

ISASZEGI ÚT 42

240

100

240

233/ / /

Árok

TÁNCSICS M. UTCA

1161

100

1161

733/ / /

Árok

MAGLÓDI ÚT

960

100

960

767/ / /

Árok

SZENT IMRE KRT

4101

100

4101

1194/ / /

Árok

LÉLEK-PATAK

7016

100

7016

1198/ / /

Árok

ZRÍNYI MIKLÓS UTCA

511

100

511

1451/ / /

Árok

PESTI ÚTI ÁROK

146

100

146

1509/ / /

Árok

PESTI ÚTI ÁROK

222

100

222

346/ 1/ /

Vízfolyás

HÕSÖK ÚTJA

1737

100

1737

1528/ / /

Árok

PESTI ÚTI ÁROK

217

100

217

1539/ 2/ /

Árok

NINCS UTCA NEVE

198

100

198

1558/ / /

Árok

PESTI ÚTI ÁROK

335

100

335

1573/ / /

Árok

PESTI ÚTI ÁROK

436

100

436

1584/ / /

Árok

RÁKOS ÚTI ÁROK

979

100

979

1603/ 2/ /

Árok

RÁKOS ÚTI ÁROK

345

100

345

1625/ / /

Árok

NINCS UTCA NEVE

261

100

261

1699/ / /

Árok

RÓZSA UTCA

303

100

303

2296/ / /

Árok

PETÕFI UTCA

8933

100

8933

3236/ 57/ /

Töltés

NINCS UTCA NEVE

6651

100

6651

3875/ / /

Árok

NINCS UTCA NEVE

940

100

940

3906/ / /

Árok

NINCS UTCA NEVE

753

100

753

346/ 1/ /

Vízfolyás

HÕSÖK ÚTJA

1737

100

1737

59/ / /

Vízmű

ISASZEGI ÛT 42

581

100

581

763/ / /

Víztározó

MAGLÓDI ÚT

421

100

421

1612/ 4/ /

Vízmű

BAROS ÚT

2226

100

2226

1712/ / /

Szenyvízátemelő

TOPOLYOS

226

100

226

2289/ / /

Vízmű

PETÕFI UTCA 15/A

401

100

401

1706/ 1/ /

Vízmű

RÉT UTCA

399

100

399

2353/ 19/ /

Vízmű

GYÁR UTCA

3535

100

3535

3527/ 2/ /

Vízmű 14.Kút

NINCS UTCA NEVE

1276

100

1276

3524/ 2/ /

Kivett Árok

NINCS UTCA NEVE

778

100

778

3551/ / /

Vízmű

NINCS UTCA NEVE

1932

100

1932

3154/ / /

Kivett Víztároló

BELTERÜLET HRSZ.

1035

100

1035

014/ 19/ /

Kivett Vízmosás

NINCS UTCA NEVE

2117

100

2117

390/ / /

Vízmosás

TEMETÕ UTCA

1381

100

1381

076/ 3/ /

Árok

NINCS UTCA NEVE

1575

100

1575

088/ 2/ /

Árok

NINCS UTCA NEVE

3485

100

3485

089/ 60/ /

Vízmosás

NINCS UTCA NEVE

72170

100

72170

096/ 2/ /

Vízmosás

NINCS UTCA NEVE

14252

100

14252

02/274/

Szennyvíztisztító Telep

RÁKOS-PATAK SZÉLÉN

13552

100

13552

4084/ 53/ /

Termál Terület - Kút

NINCS UTCA NEVE

760

100

760

0372/ 4/ /

Árok

NINCS UTCA NEVE

668

100

668

0377/ 52/ /

Árok

NINCS UTCA NEVE

195

100

195

0292/ 2/ /

Kivett Rákos-patak

NINCS UTCA NEVE

2590

100

2590

2353/ 20/ /

Gyep (legelő)

NINCS UTCA NEVE

8928

100

8928

3255/ / /

Gázfogadó

DAMJANICH U.

121

100

121

2294/ 4/ /

Udvar + Telefonközpot

PETÕFI UTCA 17.

272

100

272

0151/ 2/ /

Árok

NINCS UTCA NEVE

6243

100

6243

0182/ / /

Árok

NINCS UTCA NEVE

2733

100

2733

0188/ 1/ /

Árok

NINCS UTCA NEVE

6906

100

6906

0195/ / /

Árok

NINCS UTCA NEVE

6737

100

6737

0198/ / /

Árok

NINCS UTCA NEVE

2166

100

2166

0201/ / /

Árok

NINCS UTCA NEVE

18613

100

18613

0216/ 2/ /

Árok

NINCS UTCA NEVE

1493

100

1493

0222/ / /

Árok

NINCS UTCA NEVE

2316

100

2316

0236/ 1/ /

Árok

NINCS UTCA NEVE

2291

100

2291

0236/ 2/ /

Árok

NINCS UTCA NEVE

1017

100

1017

0236/ 3/ /

Árok

NINCS UTCA NEVE

605

100

605

0255/ / /

Árok

NINCS UTCA NEVE

8454

100

8454

762/3

Távbeszélő-központ

NINCS UTCA NEVE

365

100

365

0293/121

Árok

NINCS UTCA NEVE

283

100

283

4042

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

396

100

396

3875/ / /

árok

Nincs Utca Neve

940

100

940

3906/ / /

árok

Nincs Utca Neve

753

100

753

4025/ 70/ /

Vízmű, kezelő épület

HÕSÖK ÚTJA

1020

100

1020

3. melléklet

Helyr.szám

Megnevezés

Elhelyezkedés

Terület (m2)

Önk.tul.

Önk. (m2)

9/ 2/ /

Iskola 7 épület, udv

KOSSUTH TéR 7.

15492

100

15492

326/ / /

Intézményi terület

ISASZEGI úT 3

7165

100

7165

367/ 7/ /

Kultúrház

MAGLóDI úT 12

9470

100

9470

762/ 1/ /

Középiskola

MAGLóDI úT 57

27959

100

27959

1013/ / /

Óvoda

SZENT IMRE KRT

1629

100

1629

1232/ / /

Zeneiskola

KOSSUTH TéR 3.

1922

100

1922

1234/ /A/

irodaház

KOSSUTH TéR 1

3071

100

3071

1274/ / /

Bölcsöde

SZEMERE PáL UTCA 6.

1482

100

1482

1371/ 1/ /

Orvosi rendelõ

PESTI úT 1371/1 HRSZ

1783

100

1783

2294/ 5/ /

általános iskola és

PETõFI UTCA 15.

10245

100

10245

2294/ 7/ /

Udvar és óvoda

PETõFI SáNDOR UTCA

2651

100

2651

12/ / /

kivett üzlet

NINCS UTCA NEVE

246

100

246

19/ 7/ /

vásártér

BAROSS UTCA

4430

100

4430

9/ 1/ /

épület, udvar

KOSSUTH TÉR 5.

677

100

677

19/2/ /

épület

BAROSS UTCA 5/B

324

100

324

383/2/****

4. melléklet

Helyr.szám

Megnevezés

Elhelyezkedés

Terület (m2)

Önk.tul.

Önk. (m2)

02/189/ /

szántó

NINCS UTCA NEVE

1512

100

1512

02/275/ /

út

RÉGI PATAK MEDER

1633

100

1633

11/ / /

lakóépület

RÁDAY TÉR 9

5177

3

150

11/ /A/62

lakás

RÁDAY TÉR 9. III.

60

100

60

19/ 2/ /

épület és udvar

BAROSS UTCA 5/B

320

100

320

19/ 4/ /

épület és udvar

BAROSS UTCA 5/D

325

100

325

19/ 5/ /

földterület

BAROSS UTCA 5/E

306

100

306

19/ 6/ /

földterület

BAROSS UTCA 5/F

198

100

198

012/ 16/ /

szántó

NINCS UTCA NEVE

3033

100

3033

014/ 16/ /

szántó

NINCS UTCA NEVE

2729

100

2729

024/ 68/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

219

100

219

067/ 16/ /

erdő

NINCS UTCA NEVE

5787

32

1829

074/ / /

gyep-legelő/út

NINCS UTCA NEVE

3337

100

3337

384/ 1/ /

kivett beépítetlen

NINCS UTCA NEVE

683

100

683

384/ 8/ /

lakóépület

HEGYALJA UTCA 1

2933

100

2933

384/ 8/0/

lakás

NINCS UTCA NEVE

80

100

80

384/ 8/D/

lakás

HEGYALJA UTCA 1

126

100

126

384/ 17/ /

kivett lakóház, udvar

HEGYALJA UTCA

471

100

471

384/ 18/ /

kivett lakóház, udvar

HEGYALJA UTCA

341

100

341

384/ 19/ /

kivett lakóház, udvar

ÜDÜLÕ UTCA 8

387

100

387

388/ 5/ /

kivett beépítetlen

NINCS UTCA NEVE

192

100

192

745/ /A/

üzlethelyiség

MAGLÓDI ÚT 73

58

100

58

762/ 5/C/

egyéb helyiség

MAGLÓDI ÚT 57.

241

100

241

0123/ 2/ /

erdő

NINCS UTCA NEVE

12448

100

12448

0123/ 3/ /

szántó

NINCS UTCA NEVE

2336

100

2336

0125/500/ /

szántó

NINCS UTCA NEVE

2162

100

2162

0131/ 63/ /

szántó

NINCS UTCA NEVE

504

100

504

0132/ 99/ /

szántó

NINCS UTCA NEVE

3226

100

3226

0140/ 2/ /

gyep-legelő

NINCS UTCA NEVE

5400

100

5400

0173/ 2/ /

erdő

NINCS UTCA NEVE

2320

100

2320

0173/ 3/ /

erdő

NINCS UTCA NEVE

2604

100

2604

0232/ 8/ /

lakóház és udvar

NINCS UTCA NEVE

1727

100

1727

0238/ 14/ /

lakóház,udvar,gazdas

TÁJVÉDELMI KÖRZET

2878

100

2878

0274/ 2/ /

tanya

NINCS UTCA NEVE

2885

100

2885

0293/ 99/ /

szántó

NINCS UTCA NEVE

185

100

185

0293/101/ /

szántó

NINCS UTCA NEVE

203

100

203

0293/102/ /

szántó

NINCS UTCA NEVE

672

100

672

0293/103/ /

szántó

NINCS UTCA NEVE

474

100

474

0293/109/ /

gyep(rét)

NINCS UTCA NEVE

697

100

697

0295/ 103/ /

szántó

NINCS UTCA NEVE

445

100

445

0295/ 110/ /

szántó

NINCS UTCA NEVE

826

100

826

0295/ 134/ /

szántó

NINCS UTCA NEVE

96

100

96

0295/ 135/ /

szántó

NINCS UTCA NEVE

110

100

110

0295/ 60/ /

gyep

NINCS UTCA NEVE

206

100

206

0311/ 8/ /

szántó

NINCS UTCA NEVE

665

100

665

0311/ 15/ /

szántó

NINCS UTCA NEVE

18008

100

18008

0315/ 6/ /

gyep

NINCS UTCA NEVE

14425

100

14425

0315/ 7/ /

gyep-legelő

NINCS UTCA NEVE

579

100

579

0315/ 8/ /

gyep-legelő

NINCS UTCA NEVE

1115

100

1115

0315/ 10/ /

gyep/gazdasági épüle

NINCS UTCA NEVE

6726

100

6726

0315/ 13/ /

lakóház és udvar

NINCS UTCA NEVE

720

100

720

0315/ 14/ /

lakóház és udvar

ÚJTELEP UTCA 6

1899

100

1899

0315/ 32/ /

lakóház és egyéb épü

ÚJTELEP UTCA 5

3185

33

1061

0327/123/ /

szántó

NINCS UTCA NEVE

1066

100

1066

0353/ 17/ /

Erdõ

NINCS UTCA NEVE

6535

100

6535

0376/ 5/ /

szántó

NINCS UTCA NEVE

29454

100

29454

0377/160/ /

szántó

NINCS UTCA NEVE

1847

100

1847

0377/162/ /

szántó

NINCS UTCA NEVE

1064

100

1064

0382/ 12/ /

lakóház és udvar

NINCS UTCA NEVE

2748

100

2748

0384/ 78/ /

szennyvíztároló és u

NINCS UTCA NEVE

16072

100

16072

0399/ 15/ /

lakóház és udvar

NINCS UTCA NEVE

2183

71

1546

1221/ 2/ /

lakóépület

MAGLÓDI ÚT 7

2993

100

2993

1221/ 3/ /

kivett beépítetlen t

NINCS UTCA NEVE

1519

100

1519

1222/ / /

lakóház,udvar és gaz

MAGLÓDI ÚT 5.

2662

38

1020

1223/ / /

lakóház, udvar és ga

MAGLÓDI ÚT 3.

2328

36

840

1224/ 1/ /

beépített terület

MAGLÓDI ÚT 1.

3094

12

384

1224/ 2/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

1867

100

1867

1293/ 1/ /

épület, udvar

SZEMERE PÁL UTCA 27

. 2371

100

2371

1456/ 4/ /

kivett beépítetlen t

NINCS UTCA NEVE

104

100

104

1510/ 1/ /

kivett beépítetlen t

NINCS UTCA NEVE

579

100

579

1520/ 7/ /

Parkoló

NINCS UTCA NEVE

476

100

476

1569/ / /

lakóház és udvar

PESTI ÚT 9.

1297

100

1297

1574/ / /

kivett beépítetlen t

NINCS UTCA NEVE

430

100

430

1589/ 2/ /

lakóépület

RÁKOS UTCA 33

800

100

800

1605/ 3/ /

lakóépület

RÁDAY TÉR 4

3243

100

3243

1605/ 4/ /

közterület

RÁDAY TÉR

483

100

483

1612/ 2/ /

lakóépület

BAROSS UTCA 5

814

100

814

1692/ / /

vízmű

RÓZSA UTCA

577

100

577

1713/ 23/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

792

100

792

2209/ 2/ /

kivett beépítetlen t

NINCS UTCA NEVE

34

100

34

2221/ 1/ /

kivett beépítetlen t

NINCS UTCA NEVE

26

100

26

2295/ 1/ /

udvar és 2 egyéb épü

PETÕFI UTCA 1.

2787

100

2787

2298/ 4/ /

kivett udvar

NINCS UTCA NEVE

601

100

601

2308/ / /

építési telek

KOSSUTH LAJOS UTCA 16.

1423

100

1423

2309/ / /

lakóépület

KOSSUTH LAJOS UTCA 18.

2988

100

2988

2310/ / /

irodák, műhely és kr

KOSSUTH ÚT 16-2.

3768

100

3768

2352/ 1/ /

lakóépület

GYÁR UTCA 32

1736

100

1736

2356/ 2/ /

lakóépület

GYÁR UTCA 1

1364

100

1364

2358/ 1/ /

lakóház, udvar és ga

GYÁR ÚT 2358/1 HRSZ

769

100

769

2550/ 24/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

723

100

723

2550/ 25/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

722

100

722

2551/ 3/ /

lakóépület

WESSELÉNYI UTCA 45

1689

100

1689

2551/ 4/ /

kivett beépítetlen t

NINCS UTCA NEVE

406

100

406

2603/ 2/ /

lakóépület

ERZSÉBET SÉTÁNY 11

725

100

725

2687/ 2/ /

építési telek

NAPSUGÁR UTCA 35.

1065

100

1065

3098/ / /

kivett beépítetlen t

NINCS UTCA NEVE

845

100

845

3155/ / /

kivett beépítetlen t

NINCS UTCA NEVE

1000

100

1000

3236/ 2/ /

kivett beépítetlen t

MARGARÉTA UTCA

95

100

95

3236/ 8/ /

kivett beépítetlen t

NINCS UTCA NEVE

550

100

550

3236/ 9/ /

kivett beépítetlen t

NINCS UTCA NEVE

623

100

623

3236/ 17/ /

kivett beépítetlen t

NINCS UTCA NEVE

209

100

209

3236/ 28/ /

kivett beépítetlen t

NINCS UTCA NEVE

202

100

202

3236/ 29/ /

kivett beépítetlen t

NINCS UTCA NEVE

199

100

199

3236/ 31/ /

kivett beépítetlen t

NINCS UTCA NEVE

194

100

194

3236/ 40/ /

kivett beépítetlen t

NINCS UTCA NEVE

185

100

185

3236/ 41/ /

kivett beépítetlen t

NINCS UTCA NEVE

165

100

165

3236/ 45/ /

kivett beépítetlen t

NINCS UTCA NEVE

148

100

148

3236/ 55/ /

kivett beépítetlen t

NINCS UTCA NEVE

183

100

183

3236/ 56/ /

kivett beépítetlen t

NINCS UTCA NEVE

459

100

459

3246/ / /

kivett beépítetlen t

SZONDY UTCA 31.

82

100

82

3675/ / /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

480

100

480

3676/ / /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

459

100

459

3800/ / /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

7403

100

7403

3898/ / /

kivett beépítetlen t

NINCS UTCA NEVE

2121

100

2121

3989/ 18/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

1008

100

1008

3989/ 19/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

1006

100

1006

3989/ 52/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

1009

100

1009

3989/ 53/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

1009

100

1009

4084/ 1/ /

beépítetlen terület

SZENT ERZSÉBET KÖRÚT

5177

100

5177

4084/ 2/ /

beépítetlen terület

030-AS KÜLTERÜLETI

9999

100

9999

4084/ 3/ /

beépítetlen terület

030-AS KÜLTERÜLETI

1554

100

1554

4084/ 5/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

3097

100

3097

4084/ 8/ /

közterület

NINCS UTCA NEVE

2699

100

2699

4084/ 9/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

290

100

290

4084/ 10/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

283

100

283

4084/ 11/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

268

100

268

4084/ 12/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

252

100

252

4084/ 13/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

237

100

237

4084/ 14/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

275

100

275

4084/ 15/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

325

100

325

4084/ 53/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

760

100

760

4084/ 80/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

354

100

354

4084/ 81/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

354

100

354

4084/ 82/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

263

100

263

4084/ 84/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

354

100

354

4084/ 85/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

354

100

354

4084/ 86/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

262

100

262

4084/ 87/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

262

100

262

4084/ 88/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

354

100

354

4084/ 89/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

261

100

261

4084/ 90/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

323

100

323

4084/ 92/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/ 93/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/ 94/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/ 95/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/ 96/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/ 97/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/ 98/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/ 99/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/100/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/101/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/102/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/103/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/184/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/185/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/186/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/187/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/188/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/189/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/190/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/191/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/192/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/193/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4084/194/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

215

100

215

4085/ 1/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

442

100

442

4085/ 2/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

354

100

354

4085/ 3/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

262

100

262

4085/ 4/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

262

100

262

4085/ 5/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

354

100

354

4085/ 6/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

323

100

323

4085/ 7/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

261

100

261

4085/ 8/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

261

100

261

4085/ 9/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

323

100

323

4085/ 10/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

354

100

354

4085/ 11/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

262

100

262

4085/ 12/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

262

100

262

4085/ 13/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

354

100

354

4085/ 14/ /

beépítetlen terület,

NINCS UTCA NEVE

3735

100

3735

4085/ 15/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

440

100

440

4085/ 16/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

392

100

392

4085/ 17/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

236

100

236

4085/ 18/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

225

100

225

4085/ 19/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

264

100

264

4085/ 20/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

459

100

459

4085/ 21/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

380

100

380

4085/ 22/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

354

100

354

4085/ 23/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

262

100

262

4085/ 24/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

262

100

262

4085/ 25/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

360

100

360

4085/ 77/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

1018

100

1018

4085/192/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

442

100

442

4085/193/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

414

100

414

4085/194/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

10654

100

10654

4085/195/ /

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

55000

100

55000

0370/256

szántó

NINCS UTCA NEVE

527

100

527

3989/2

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

1002

631/7060

90

3989/21

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

1006

631/7060

90

3989/33

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

1010

631/7060

90

3989/46

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

1009

631/7060

90

3989/56

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

1009

631/7060

90

3989/130

beépítetlen terület

NINCS UTCA NEVE

1012

631/7060

90

383/2*****

gazdasági épület, udvar

Ibolya utca

5646

100

5646

1

A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 5. § (1) bekezdése a 8/2018. (V. 4.) önkormányzati rendelet 1. §-ának megfelelően módosított rendelkezés. Hatályos 2018. május 5.

2

A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 5. § (1a) bekezdése a 8/2018. (V. 4.) önkormányzati rendelet 2. §-ának megfelelően megállapított szöveg. Hatályos 2018. május 5.

3

A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 5. § (2) bekezdése a 8/2018. (V. 4.) önkormányzati rendelet 3. §-ának megfelelően módosított szöveg. Hatályos 2018. május 5.

4

A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése a 8/2018. (V. 4.) önkormányzati rendelet 3. §-ának megfelelően módosított szöveg. Hatályos 2018. május 5.

5

A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 12. § (3) bekezdése a 8/2018. (V. 4.) önkormányzati rendelet 5. §-ának megfelelően módosított szöveg. Hatályos 2018. május 5.

6

A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 13. § (8) bekezdése a 35/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 19. §-ának megfelelően módosított szöveg. Hatályos: 2014. november 11.

8

A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 15. § (7) bekezdése a 31/2014. (X. 2.) önkormányzati rendelet 1. §-ának megfelelően módosított szöveg. Hatályos: 2014. október 3.

9

A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 16. § (1) bekezdése a 12/2016. (V. 4.) önkormányzati rendelet 1. §-ának megfelelően módosított szöveg. Hatályos: 2016. május 5.

10

A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 16. § (2) bekezdése a 7/2017. (III. 10.) önkormányzati rendelet 1. §-ának megfelelően módosított szöveg. Hatályos: 2017. március 11.

13

A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet „JEGYZŐRE ÁTRUHÁZOTT TULAJDONOSI JOGOK” alcím és a 17/A. §-a a 33/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 1. §-ával megállapított rendelekezés. Hatályos 2019. december 6-tól.

14

A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 18. § (4) bekezdése a 31/2014. (X. 2.) önkormányzati rendelet 2. §-ának megfelelően módosított szöveg. Hatályos: 2014. október 3.

15

A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 18. § (5) bekezdése a 31/2014. (X. 2.) önkormányzati rendelet 3. §-ának megfelelően megállapított szöveg. Hatályos: 2014. október 3.

16

A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 18. § (6) bekezdése a 31/2014. (X. 2.) önkormányzati rendelet 4. §-ának megfelelően megállapított szöveg. Hatályos: 2014. október 3.

17

A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 18. § (7) bekezdése a 31/2014. (X. 2.) önkormányzati rendelet 4. §-ának megfelelően megállapított szöveg. Hatályos: 2014. október 3.

18

A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 19. § (5a) bekezdése a 31/2014. (X. 2.) önkormányzati rendelet 5. §-ának megfelelően megállapított szöveg. Hatályos: 2014. október 3.