Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013.(IV. 30.) önkormányzati rendelete
Pécel Város Önkormányzat vagyonáról, az egyes vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól
Hatályos: 2020. 06. 05- 2021. 11. 03Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013.(IV. 30.) önkormányzati rendelete
Pécel Város Önkormányzat vagyonáról, az egyes vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól
Pécel Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) és e) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. §. (4) bekezdés d) pontjában, illetve a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvényben meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A rendelet célja
1. § (1) A rendelet célja, hogy meghatározza Pécel Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) vagyonával való rendelkezésének szabályait, biztosítsa az Önkormányzat tulajdonának és a tulajdonába kerülő vagyonának a védelmét, a vagyon értékének a megőrzését és előmozdítsa a vagyon gyarapítását az Önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatainak eredményes ellátása érdekében.
A rendelet hatálya
2. § (1) A rendelet személyi hatálya kiterjed:
a) a Képviselő-testületre, polgármesterre, alpolgármesterre, Képviselő-testület bizottságaira,
b) az Önkormányzat intézményeire,
Értelmező rendelkezések
3. § (1) E rendelet alkalmazásában:
a) átlátható szervezet: a Nvt . 3. § (1) bekezdésének 1. pontja szerint átláthatónak
AZ ÖNKORMÁNYZAT VAGYONA, AZ ÖNKORMÁNYZATI VAGYON NYILVÁNTARTÁSA, KIMUTATÁSA
Az Önkormányzat vagyona
4. § (1) Az önkormányzati vagyon a nemzeti vagyonba tartozó tulajdon, amely törzsvagyonból és üzleti vagyonból áll.
(2) A törzsvagyon az önkormányzati vagyon külön része, melyet a többi vagyontárgytól elkülönítetten kell nyilvántartani. A törzsvagyon közvetlenül kötelező feladat ellátását, vagy hatáskör gyakorlását szolgálja.
(3) A törzsvagyon körébe tartozó vagyon forgalomképtelen, vagy korlátozottan forgalomképes.
(4) Üzleti vagyon mindaz a vagyon, amely nem tartozik a törzsvagyon körébe.
(5) Az üzleti vagyon forgalomképes.
(6) Üzleti vagyonnak minősül az a forgalomképes vagyon, amelynek célja, hogy működtetéséből, hasznosításából, elidegenítéséből származó bevétel elsősorban a törzsvagyon fejlesztését, újabb befektetések finanszírozási lehetőségét, várospolitikai célkitűzések megvalósítását szolgálja.
A törzsvagyon vagyontárgyai
5. § (1)1 A helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező forgalomképtelen nemzeti vagyon:
a) a helyi közutak és műtárgyaik,
b) a helyi önkormányzat tulajdonában álló terek, parkok,
c) a helyi önkormányzat tulajdonában álló – külön törvény rendelkezése alapján részére átadott – vizek, közcélú vízi létesítmények pl.: belvíz, és csapadékelvezetők,
d) mindazon vagyontárgyakat, melyeket törvény annak nyilvánít.
(1a)2 A forgalomképtelen vagyontárgyak körét e rendelet 1. melléklete tartalmazza.
(2)3 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű forgalomképtelen vagyon törvényben, vagy helyi önkormányzati rendeletben meghatározott a helyi önkormányzat tulajdonában álló vagyonelem.
Üzleti vagyon vagyontárgyai
6. § (1) Forgalomképes mind az a vagyon, vagyontárgy, amely nem tartozik e rendelet 5. §-ában meghatározott törzsvagyon körébe.
(2)4 A forgalomképes vagyontárgyak körét e rendelet 4. melléklete tartalmazza.
(3) A forgalomképes vagyon elidegenítéséről, megterheléséről, biztosítékul adásáról, a forgalomképes vagyon hasznosításáról a 15. § - ban meghatározott vagyon értékének megállapításával a tulajdonosi jog gyakorlója dönt.
Vagyonkataszter
7. § (1) Az önkormányzati tulajdon vagyonelemeiről jogszabályban meghatározott módon vagyonnyilvántartást (vagyonkataszter) kell vezetni. A vagyonkataszter folyamatos vezetéséről az adatok hitelességének biztosításáról a jegyző gondoskodik.
(2) A vagyonkataszter naprakész vezetéséért, valamint a változás Önkormányzat felé való bejelentéséért az intézmények és a vagyonkezelők is felelősek.
(3) A vagyonkataszternek tartalmaznia kell a nemzeti vagyon megjelölését, annak értékét és változásait, illetve a vagyon elsődleges rendeltetése szerinti közfeladat megnevezését. A nyilvántartási adatok – a minősített adatok védelméről szóló törvény szerinti minősített adat kivételével – nyilvánosak.
Vagyonkimutatás
8. § (1) A vagyonkimutatás az Önkormányzat tulajdonában - a költségvetési év zárónapján – meglévő vagyon állapot szerinti kimutatása, melynek célja az önkormányzati vagyontárgyak számbavétele mennyiségben és értékben. A vagyonállapotot az éves zárszámadáshoz csatolt leltárban kell a Képviselő-testület számára kimutatni.
(2) A vagyonkimutatásban szerepeltetni kell az önkormányzati vagyont terhelő kötelezettségeket is.
(3) A vagyonkimutatás az önkormányzati vagyont törzsvagyon, ezen belül forgalomképtelen és korlátozottan forgalomképes törzsvagyon, valamint üzleti vagyon bontásban veszi számba, továbbá tartalmazza az Önkormányzatot terhelő kötelezettségeket. A forgalomképtelen és korlátozottan forgalomképes vagyoncsoportokon belül az 5. § (1)- (3) bekezdéseiben szereplő felosztás szerint az ingatlanokat jellemző ismérvek feltüntetésével kell szerepeltetni, külön jegyezve, ha az ingatlan valamely önkormányzati intézmény, vagy szerződés alapján más használatában van.
(4) A vagyonkimutatás elkészítésénél a számviteli törvény, az ingatlanok tekintetében az ingatlan-vagyon kataszter készítésére vonatkozó szabályok rendelkezései az irányadóak.
(5) A vagyonkimutatás-alapnyilvántartás elkészítéséről, valamint folyamatos vezetéséről, ingatlanok esetében az alapnyilvántartás és vagyonkataszter adatainak egyezőségéről, közzétételéről a polgármester a jegyző útján gondoskodik.
(6) A jegyző köteles biztosítani a vagyonkimutatásban nyilvántartott ingatlanok adatainak az önkormányzati ingatlanok vagyonkataszterében szereplő adataival való egyezőségét.
Jogügylet nyilvántartás
9. § (1) Az e rendelet hatálya alá tartozó önkormányzati vagyon értékesítésére, más irányú hasznosítására, megterhelésére kötött szerződésekről Jogügylet Nyilvántartást kell vezetni, amelynek felfektetéséről és folyamatos vezetéséről a polgármester a jegyző útján gondoskodik.
(2) A Jogügylet Nyilvántartás nyilvános, a benne foglaltak közérdekű adatnak minősülnek, amelynek tartalmáról az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben foglaltaknak megfelelően szolgáltathatók ki adatok.
(3) A Képviselő-testület az üzleti titok védelmében a jogszabályok keretei között dönthet az – érintett javaslatára – az adott szerződés titkos kezeléséről.
(4) A vagyon elidegenítése, más irányú hasznosítása tárgyában a szerződést aláíró fél a szerződés megkötését követően 3 munkanapon belül köteles megküldeni a Jogügylet Nyilvántartásnak a szerződés eredeti példányát.
AZ ÖNKORMÁNYZAT VAGYONA FELETTI TULAJDONOSI JOG GYAKORLÓJÁNAK, A VAGYONTÁRGY ÉRTÉKÉNEK MEGHATÁROZÁSA
A tulajdonosi jog gyakorlója
10. § (1) Az Önkormányzatot megilletik mindazon jogok és kötelezettségek, amelyek a tulajdonost megilletik, illetve terhelik.
(2) A tulajdonosi jogokat a Képviselő-testület, illetve átruházott hatáskörben a polgármester gyakorolja.
(3) A vagyontárgy feletti tulajdonos jog gyakorlóját a (5) bekezdés kivételével az adott vagyontárgy, ha a vagyontárgy feletti rendelkezés csak a vagyontárgy egy részére vonatkozik, a vagyontárgy 11. § szerint megállapított értéke alapján kell meghatározni.
(4) Ha a tulajdonos jog gyakorlásának tárgya több vagyontárgy (vagyontömeg) a rendelet értékhatárra vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazáskor a vagyontárgyak együttes értéke az irányadó.
(5) A vagyontárgy tulajdonjogát, használatát nem érintő, a 3. § h) pontja szerinti egyéb tulajdonosi nyilatkozat megtételére a polgármester jogosult.
(6) Az Önkormányzatot megillető elővásárlási, előbérleti, előhaszonbérleti jog gyakorlásával kapcsolatos jognyilatkozatok megtételére jogosultat az érintett vagyontárgy értéke alapján kell meghatározni. Az Önkormányzatot megillető elővásárlási, előbérleti, előhaszonbérleti jog gyakorlása az Önkormányzat tárgyévi költségvetésében e célra meghatározott előirányzat terhére történhet.
Vagyongazdálkodási terv
11. § (1) Az Önkormányzat a vagyongazdálkodás alapelveinek biztosítása céljából a Vagyon törvény 9. §-a szerint közép- és hosszú távú „Vagyongazdálkodási tervet” köteles készíteni.
(2) A Vagyongazdálkodási tervek tartalmazzák az Önkormányzat vagyonának kezelésére, hasznosítására – ezen belül értékesítésére – és gyarapítására vonatkozó célkitűzéseit a vagyon forgalomképességének megfelelően.
a) Forgalomképtelen törzsvagyoni körben: az előrelátható (tervezhető) hasznosítás fő célját, időtartamát, a koncesszióba adható vagyonelemeket azok indokát és időtartamát, ellenértékét.
b) A korlátozottan forgalomképes vagyoni körben: az érintett vagyonnal, vagy vagyonelemmel kapcsolatos új távlati terveket, a hasznosítás módját és célját. A hasznosítás esetén meg kell határozni, hogy az ideiglenesen, vagy véglegesen történik és milyen fontos (várospolitikai, környezetvédelmi stb.) szempontokat kell érvényesíteni.
c) A forgalomképes vagyoni körben: meg kell határozni
ca) a vállalkozói (üzleti) vagyon körét, a hasznosításnál figyelembe veendő (városépítészeti, környezetvédelmi stb.) szempontokat. Meg kell határozni azokat a vagyonelemeket, amelyek értékesítésének az adott évben és távlatilag akadálya nincs.
cb) azon vagyonelemeket, melyek értékesítése indokolt (fenntartása, üzemeltetése gazdaságtalan).
(3) A „Vagyongazdálkodási terv ” keretében minősíthető át, illetve vissza a forgalomképes vagyon körébe tartozó „stratégiai”, illetve „üzleti” vagyon.
(4) A Vagyongazdálkodási tervek tartalmazzák, hogy a vagyontárgyak értékesítéséből, más irányú hasznosításából származó bevétel milyen arányban fordítható újabb befektetésre, értéknövelő beruházásra, a költségvetésen keresztül a közszolgáltatások finanszírozására.
(5) A (3) és (4) bekezdésben foglaltak meghatározásánál arra kell törekedni, hogy az Önkormányzat vagyonának hasznosítása és elidegenítése ne vezessen az önkormányzati vagyon feléléséhez, azoknak a vagyon reálértéken való szinten tartását, kedvező esetben növelését kell szolgálniuk.
(6) A közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervet a Képviselő-testület hagyja jóvá.
Az önkormányzati vagyon értékének meghatározása
12. § (1) Az Önkormányzat ingatlan vagyonát a számviteli nyilvántartás szerinti bruttó értéken és az ingatlanvagyon-kataszter nyilvántartásban meghatározott becsült értéken, az ingó vagyonát könyv szerinti értéken, a portfólió és várományi vagyonát – amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik- a számviteli politikában meghatározott értéken tartja nyilván ( a továbbiakban együtt: nyilvántartott érték).
(2) Amennyiben az (1) bekezdés alapján több érték áll rendelkezésre, úgy azok közül a legmagasabbat kell figyelembe venni.
(3)5 Az önkormányzati vagyon körébe tartozó vagyontárgy elidegenítésére, hasznosítására, megterhelésére, vagyonkezelésbe adására irányuló döntést megelőzően az adott vagyontárgy piaci forgalmi értékét 3 hónapnál nem régebbi forgalmi értékbecslés, illetve üzleti értékelés alapján kell meghatározni.
(4) Amennyiben az adott vagyontárgy vonatkozásában rendelkezésre áll 3 hónapnál régebben készült forgalmi értékbecslés, úgy annak aktualizált változata is elfogadható.
(5) A vagyontárgy feletti tulajdonosi jog gyakorlóját az adott vagyontárgy értékétől függően kell megállapítani. Ha a hasznosítás, értékesítés tárgya több vagyontárgy (együttes értékesítés, egyéb módon történő hasznosítás, megterhelés), az értékhatárra a vagyontárgyak együttes értéke az irányadó.
(6) A korlátozottan forgalomképes törzsvagyonba tartozó ingatlanok bérbe- ill. használatba adása esetén az adott vagyontárgy forgalmi értéke a számviteli nyilvántartás szerinti nettó érték, a korlátozottan forgalomképes ingatlan egy részének bérbeadása esetén a számviteli nyilvántartás szerinti nettó értéknek az ingatlanrész alapterületével arányos része.
AZ ÖNKORMÁNYZATI VAGYONNAL TÖRTÉNŐ RENDELKEZÉS
ÁLTALÁNOS ÉS KÜLÖNÖS SZABÁLYAI
A rendelkezési jog gyakorlásának általános szabályai
13. § (1) Az Önkormányzat tulajdonosi jogait a vagyonnal való rendelkezés során a Képviselő-testület gyakorolja, ezt a jogát a polgármesterre e rendelet szerint ruházza át.
(2) Az Önkormányzat tulajdonában álló 25 millió forint értékhatár feletti vagyontárgyat hasznosítani - ha törvény kivételt nem tesz – csak versenyeztetés útján, összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő részére, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékarányosságával lehet. A versenyeztetési eljárás eltekinthető a Vagyon törvény 11. § (17) és (18) bekezdéseiben felsorolt, illetve e rendeletben meghatározott esetekben.
(3) Nem kötelező versenyeztetni, ha a hasznosítás az államháztartási körbe tartozó szervezet, vagy jogszabályban előírt állami, önkormányzati feladatot ellátó gazdálkodó szervezet javára történik.
(4) Önkormányzati vagyont elidegeníteni csak természetes személy vagy az Nvt. 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezet részére lehet.
(5) Önkormányzati vagyon tulajdonjogát ingyenesen átruházni csak a törvényben meghatározott esetekben és módon lehet.
(6) Az ingyenesen tulajdonba adott ingatlanokra – az állam tulajdonszerzését kivéve – 15 év időtartamra elidegenítési tilalmat kell bejegyeztetni az ingatlan-nyilvántartásba.
(7) Ingatlan értékesítése esetén – a volt állami és önkormányzati lakásbérlő kivételével – az államnak minden más jogosultat megelőzően elővásárlási joga van.
(8)6 Vagyontárgy tulajdonjogának megszerzéséről forgalmi értékbecslés birtokában, a polgármester javaslatára, a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását követően a Képviselő-testület dönt. A határozatnak tartalmaznia kell a vagyontárgy pontos megnevezését (ingatlan esetén helyrajzi szám) az ajánlati árat, a szerzés módját, az Önkormányzat által vállalt fizetési feltételeket, az ajánlati kötöttség időtartamát.
(9) Ingatlan tulajdonjogának megszerzése esetén a döntés előkészítése során vizsgálni kell, hogy az ingatlan megszerzése milyen önkormányzati célok megvalósításhoz és milyen feltételek mellett alkalmas, fel kell tárni a továbbhasznosítás lehetőségeit, ill. a várható üzemeltetési költségek körét és nagyságrendjét.
(10) Önkormányzati vagyon hasznosítására vonatkozó szerződést csak azzal a természetes személlyel vagy az Nvt. 3. § (1) bekezdése szerinti átlátható szervezettel lehet kötni, aki/amely a hasznosításra vonatkozó szerződésben vállalja az Nvt. 11. §. (11) bekezdésében előírt kötelezettségek teljesítését.
(12) Önkormányzati vagyont ingyenesen használatba adni csak közfeladat ellátására, és a közfeladat ellátáshoz szükséges mértékben lehet.
(13) Az Önkormányzat vagyonával való rendelkezés során a Nvt. rendelkezéseibe ütköző szerződés, egyéb jogügylet vagy rendelkezés semmis.
Követelések elengedése, mérséklése, fizetési kötelezettség átütemezése
14. §7
A törzsvagyon feletti rendelkezési jog gyakorlása
15. § (1) Az Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló forgalomképtelen vagyon – az 5. § (1) c) pontja szerinti vizekben élő halak, más hasznos víziállatok és növények kivételével – nem idegeníthető el, - vagyonkezelői jog, haszonélvezeti jog, jogszabályon alapuló használati jog vagy szolgalom (vezetékjog) kivételével – nem terhelhető meg, azon osztott tulajdon nem létesíthető.
(2) A forgalomképtelen önkormányzati vagyontárgyak (1) bekezdés szerinti korlátozásban ütköző elidegenítésre, megterhelésre kötött szerződés semmis.
(3) A forgalomképtelen önkormányzati vagyontárgyak (1) bekezdés szerinti tulajdonosi jogok gyakorlásáról a Képviselő-testület minősített többséggel dönt.
(4) A korlátozottan forgalomképes vagyontárgyak hasznosítása rendeltetésük sérelmét nem eredményezheti, elidegenítésükre e rendelet keretei között akkor van lehetőség, ha a vagyontárgy a közfeladat ellátásához feleslegessé válik, vagy megszűnik a közfeladat ellátásának kötelezettsége, amelyre tekintettel jogszabály vagy a tulajdonosi jogok gyakorlója a vagyontárgyat korlátozottan forgalomképesnek minősítette.
(5) A (4) bekezdésben foglaltak megállapítása a Képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik.
(6) A korlátozottan forgalomképes vagyon – az alapfeladatok ellátásának sérelme nélkül- hasznosíthatóak, vagyonkezelésbe adhatóak.
(7)8 Bérbeadás vagy használatba adás esetén – eltérő rendelkezések hiányában -
a) 1 évet meg nem haladó bérbeadás vagy használatba adás esetén a polgármester,
b) 1 évet meghaladó időtartamú bérbeadás vagy használatba adás esetén a Képviselő-testület
gyakorolja a tulajdonosi jogokat.
(8) Az Önkormányzat korlátozottan forgalomképes vagyona önkormányzati hitelfelvétel és kötvénykibocsátás esetén annak fedezetéül nem szolgálhat, és kizárólag az állam, másik helyi önkormányzat vagy önkormányzati társulás részére idegeníthető el.
Az üzleti vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlása
16. § (1)9 A forgalomképes ingatlan és ingó vagyontárgyak megszerzéséről, elidegenítéséről
a) 2 millió Ft értékhatárt el nem érő vagyontárgy esetén a polgármester,
b) 2 millió Ft értékhatárt elérő vagy meghaladó vagyontárgy esetén a Képviselő-testület dönt.
A Képviselő-testület döntéséhez minősített többség szükséges.
(2)10 Beépítetlen terület elidegenítéséről csak abban az esetben lehet dönteni, amennyiben a terület szerepel az éves elidegenítési címjegyzékben. A címjegyzékre vonatkozó javaslatot a polgármester a tárgyévi költségvetési rendelettervezet benyújtásáig terjeszti be, elfogadásáról a Képviselő-testület minősített többséggel dönt.
(3) Beépítetlen terület hasznosításáról Képviselő-testület dönt.
(4) A forgalomképes önkormányzati ingatlan és ingó vagyontárgyak megterheléséról, közalapítványba, közhasznú társaságba, gazdasági társaságba történő beviteléről a Képviselő-testület dönt. A döntéshez minősített többség szükséges.
(5) A forgalomképes önkormányzati ingatlan és ingó vagyon bérbe, ill. használatba adásáról
a) 2 millió Ft értékhatárt el nem érő vagyontárgy 1 évet meg nem haladó időtartamra bérbe, ill. használatba adása esetén a polgármester,
b) minden más esetben a Képviselő-testület dönt.
(6) Az Önkormányzat tulajdonában álló, tagsági jogot megtestesítő értékpapírok eladásáról
a) 2 millió Ft értékhatárig a polgármester,
b) 2 millió Ft értékhatár felett a Képviselő-testület dönt.
POLGÁRMESTERRE ÁTRUHÁZOTT TULAJDONOSI JOGOK
17. § (1) A Képviselő-testület az alább felsorolt tulajdonosi jogok és kötelezettségek gyakorlására a polgármesterre ruházza át:
a) a Képviselő-testület által szövegszerűen elfogadott szerződések aláírása,
b) nem szövegszerűen elfogadott szerződés esetén, a Képviselő-testület szerződéskötésről szóló döntése alapján a szerződés tartalmának kialakítása, aláírása,
17/A. § A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényben meghatározott közútkezelői hatásköröket a jegyző gyakorolja.
Az önkormányzati vagyon kezelése
18. § (1) Vagyonkezelői jog:
a) vagyonkezelési szerződéssel,
b) törvényben történő kijelöléssel jöhet létre.
(2) Vagyonkezelési szerződés kizárólag a Nvt. 3. § (1) bekezdés 19. pont b)-c) alpontja szerinti személyekkel hozható létre és a szerződés versenyeztetés nélkül megköthető.
(3) Vagyonkezelői jog kizárólag közfeladat ellátáshoz, átadásához kapcsolódva a közfeladat ellátáshoz szükséges mértékben, ellenérték fejében vagy ingyenesen létesíthető.
(4)14 A vagyonkezelői jog létesítéséről szóló szerződés megkötéséről, annak tartalmáról, továbbá a vagyonkezelési szerződés megszüntetéséről a Képviselő-testület minősített szavazattöbbséggel dönt.
(5)15 A vagyonkezelési szerződésnek tartalmaznia kell különösen a következőket:
a) a vagyonkezeléssel érintett vagyoni kör pontos megjelölését, a vagyonkezelésbe adott eszközökről készült eszközleltárt,
b) a vagyonkezelésbe adott vagyon kezelésbe adás időpontjában fennálló állapotát (értékét),
c) a vagyonkezelői jog ellenértékével kapcsolatos rendelkezéseket, amennyiben a vagyonkezelői jog megszerzése nem ingyenes,
d) a vagyonnal való folyamatos, valamint a vagyonkezelői jog megszűnése következtében fennálló elszámolás módját, továbbá a vagyonkezelésbe adott vagyon használatából, működtetéséből származó bevételeknek, költségeknek és ráfordításoknak a saját vagyonhoz kapcsolódó bevételektől, költségektől és ráfordításoktól elkülönítetten történő nyilvántartásának kötelezettségét,
e) ingatlan esetében a környezetkárosítást kizáró nyilatkozatot, amelynek értelmében a vagyonkezelő felel a károsodástól mentes környezeti állapot megőrzéséért.
(6)16 Ingatlanra vonatkozó vagyonkezelői jog vagyonkezelési szerződéssel jön létre, melyet az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyeztetni.
(7)17 Vagyonkezelői jog ingyenes átadása a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 19. pont b)-c) alpontja szerinti személyek részére történhet.
19. § (1) A vagyonkezelőt – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – megilletik a tulajdonos jogai, és terhelik a tulajdonos kötelezettségei – ideértve a számviteli törvény szerinti könyvvezetési és beszámolási kötelezettséget is – azzal, hogy a vagyont nem idegenítheti el, biztosítékul nem adhatja, és a vagyonkezelői jogot harmadik személyre nem ruházhatja át, nem terhelheti meg.
(2) A vagyonkezelő a rábízott vagyont - az Önkormányzat kötelező feladatinak sérelme nélkül – e rendelet és a hatályos jogszabályok szerint, illetve a vagyonkezelési szerződésben foglaltak szerint a jó gazda gondosságával kezeli.
(3) A vagyonkezelő jogosult a vagyon birtoklására és használatára.
(4) A vagyonkezelő köteles – a külön jogszabályban előírt kötelezettségeken
a) a rábízott vagyon biztosítására,
b) a fenntartással, üzemeltetéssel kapcsolatos feladatok ellátására,
c) az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére,
d)vagyonkezelői jog ellenértékeként meghatározott pénzösszeg vagy más ellenszolgáltatás szerződés szerinti megfizetésére, illetve teljesítésére.
(5) A vagyonkezelői jog ellenértékeként figyelembe vehető ellenszolgáltatás különösen: a vagyontárgy értéknövelő felújítása, illetve ilyen beruházás. Az ellenszolgáltatás vagyonkezelési szerződésben rögzített ellenértékének esetleges Áfa fizetési kötelezettségét a vagyonkezelőre kell hárítani.
(5a)18 Az önkormányzati vagyon ingyenes vagyonkezelésbe adása esetén a vagyonkezelésbe adott vagyonon értéknövelő felújítási tevékenység, beruházás a Képviselő-testület előzetes hozzájárulása és a Képviselő-testület által elfogadott megállapodásban foglaltak alapján végezhető, végeztethető.
(6) A vagyonkezelő közfeladatok ellátását saját szervezete útján, vagy a szerződésben foglalt felhatalmazással - más személyek közreműködésével – látja el. A közreműködő eljárásáért úgy felel, mintha maga járt volna el.
20. § (1) A vagyonkezelőt megillető jogok gyakorlását, annak szabályszerűségét, célszerűségét a tulajdonosi jogok gyakorlója – a Polgármesteri Hivatal közreműködésével – ellenőrzi.
(2) A tulajdonosi ellenőrzés célja az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás vizsgálata, különösen: az önkormányzati vagyonnyilvántartás hitelességének, teljességének és helyességének biztosítása, továbbá a jogszerűtlen, szerződésellenes, vagy a tulajdonos érdekeit sértő, illetve az Önkormányzatot hátrányosan érintő vagyongazdálkodási intézkedések feltárása és a jogszerű állapot helyreállítása.
(3) A tulajdonosi jog gyakorlója az ellenőrzés keretein belül jogosult:
a) az ellenőrzött szerv vagyonkezelésébe álló, önkormányzati tulajdonú ingatlan területére belépni,
b) az ellenőrzés tárgyához kapcsolódó iratokba és más dokumentációkba, elektronikus adathordozón tárolt adatokba – külön jogszabályban meghatározott adat- és titokvédelmi előírások betartásával- betekinteni, azokról másolatot, kivonatot, tanúsítványt készíttetni,
c) az ellenőrzött vagyonkezelő vezetőjétől és bármely alkalmazottjától írásban vagy szóban felvilágosítást vagy információt kérni.
(4) A tulajdonosi jog gyakorlója a tulajdonosi ellenőrzés során köteles:
a) jogait úgy gyakorolni, hogy az ellenőrzött vagyonkezelő tevékenységét és rendeltetésszerű működését a lehető legkisebb mértékben zavarja,
b) megállapításait tárgyszerűen, a valóságnak megfelelően ellenőrzési jelentésbe foglalni és a jelentéstervezetet, valamint a végleges jelentést az ellenőrzött szerv vagyonkezelő vezetőjének megküldeni.
(5) Az ellenőrzött vagyonkezelő, ill. képviselője jogosult:
a) az ellenőrzési cselekményeknél jelen lenni,
b) az ellenőrzés megállapításait megismerni, a jelentéstervezetre észrevételt tenni.
(6) Az ellenőrzött vagyonkezelő, ill. képviselője köteles:
a) az ellenőrzés végrehajtását segíteni, abban együttműködni,
b) az ellenőrzést végző részére szóban vagy írásban a kért tájékoztatást, felvilágosítást, nyilatkozatot megadni, a dokumentációkba betekintést biztosítani,
c) az ellenőrzést végző kérésére a rendelkezésre bocsátott dokumentáció (iratok, okmányok, adatok) teljességéről nyilatkozni,
d) az ellenőrzés zavartalan elvégzéséhez szükséges egyéb feltételeket megteremteni,
e) az ellenőrzés megállapításai, javaslatai alapján tett intézkedéseiről az Önkormányzatot tájékoztatni.
(7) A tulajdonosi joggyakorló az adott évben elvégzett tulajdonosi ellenőrzésnek legfontosabb megállapításairól összefoglaló jelentésben – a tárgyévet követő év március 1. napjáig – tájékoztatja a Képviselő-testületet.
21. § (1) A vagyonkezelői jog megszűnik:
a) határozott időtartamú vagyonkezelési szerződésben meghatározott időtartam elteltével,
b) határozatlan időtartamú vagyonkezelési szerződés esetén a szerződés felmondásával,
c) (3)-(4) bekezdés szerinti felmondással,
d) az adott vagyontárgyra vonatkozóan a vagyontárgy megsemmisülésével,
e) a vagyonkezelő – jogutód nélküli – megszűnésével,
f) szerződésben meghatározott egyéb ok vagy feltétel bekövetkeztével,
g) ha a vagyonkezelő tulajdonosi szerkezete az Nvt. 11. § (4) bekezdése szerint megváltozik.
(2) A felmondási idő jogszabály, vagy a felek eltérő rendelkezése hiányában :
a) rendes felmondás esetén 6 hónap,
b) rendkívüli felmondás esetén 2 hónap, ide nem értve a (4)-(5) bekezdések szerinti azonnali hatályú felmondás eseteit.
(3) Az Önkormányzat a határozatlan idejű, illetve a határozott idejű vagyonkezelési szerződést rendkívüli felmondással akkor szünteti meg, ha
a) a vagyonkezelő a jogszabályban előírt kötelezettségét megszegi vagy a vagyonkezelési szerződésben foglalt kötelezettségét súlyosan megsérti,
b) a vagyonkezelő az ellene a szerződéskötés előtt megindult, csőd- vagy felszámolási eljárásról az Önkormányzatot nem tájékoztatta, nem tájékoztatja, illetőleg vagyonkezelő ellen a vagyonkezelési szerződés tartama alatt csőd- vagy felszámolási eljárás indul,
c) a vagyonkezelő adó-, illeték-, vám vagy társadalombiztosítási járulék tartozása több, mint hat hónapja lejárt, és ennek megfizetésére halasztást nem kapott.
(4) Azonnali felmondásnak van helye, ha a vagyonkezelő a kezelésébe adott önkormányzati vagyonnal a vállalt önkormányzati feladatot nem látja el, vagy a vagyonban kárt okoz.
(5) Az önkormányzati közfeladatot szabályozó külön törvényben meghatározott esetben a vagyonkezelési szerződést rendkívüli vagy azonnali felmondással lehet megszüntetni.
(6) A vagyonkezelői jog megszűnésekor gondoskodni kell a jog ingatlan-nyilvántartásból való törléséről.
(7) A vagyonkezelési szerződés hatálya alá tartozó vagyontárgyak körének megváltozása esetén a vagyonkezelő a változás bekövetkezésétől számított 8 napon belül köteles kezdeményezni a szerződés módosítását.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
22. § (1) E rendelet 2013. május 15. napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult ügyekben kell alkalmazni.
(2) Hatályát veszti a Pécel Város Önkormányzat vagyonáról és az egyes vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 24/2004. (IX.15.) sz. rendelet, valamint a módosításáról szóló 13/2007.(IX.12.), 22/2008.(VII.3.), 33/2011.(XII.5.) és a 2/2012.(III.12.) sz. önkormányzati rendeletek.
1. melléklet
Helyr.szám |
Megnevezés |
Elhelyezkedés |
Terület (m2) |
Önk.tul. |
Önk.tul. (m2) |
|---|---|---|---|---|---|
3/ 2/ / |
út |
Kórház Köz |
2598 |
100 |
2598 |
9/ 3/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
307 |
50 |
154 |
02/142/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
4896 |
100 |
4896 |
4126 |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
7498 |
100 |
7498 |
02/147/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
3652 |
100 |
3652 |
02/245/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
1990 |
100 |
1990 |
13/ / / |
út |
Ráday Tér |
2430 |
100 |
2430 |
46/ / / |
út |
Isaszegi Köz |
188 |
100 |
188 |
70/ / / |
út |
Isaszegi Út |
19687 |
100 |
19687 |
91/ / / |
út |
Kodály Zoltán Utca |
3135 |
100 |
3135 |
93/ / / |
út |
Honvéd Utca |
2619 |
100 |
2619 |
012/ 11/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
11190 |
100 |
11190 |
012/ 14/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
9303 |
100 |
9303 |
012/ 18/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
329 |
100 |
329 |
012/ 57/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
2379 |
100 |
2379 |
012/168/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
2534 |
100 |
2534 |
014/ 18/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
1083 |
100 |
1083 |
019/ 2/ / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
4293 |
100 |
4293 |
019/ 6/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
2181 |
100 |
2181 |
034/ / / |
KÖZÚT |
Nincs Utca Neve |
3941 |
100 |
3941 |
036/ 5/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
84 |
100 |
84 |
050/ / / |
út |
Nincs Utca Neve |
1339 |
100 |
1339 |
055/3 |
saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
936 |
100 |
936 |
055/ 6/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
851 |
100 |
851 |
055/ 8/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
8852 |
100 |
8852 |
055/ 10/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
3140 |
100 |
3140 |
066/ 1/ / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
870 |
100 |
870 |
066/ 3/ / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
6502 |
100 |
6502 |
067/ 17/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
5535 |
100 |
5535 |
075/ 3/ / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
3288 |
100 |
3288 |
077/ 2/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
1778 |
100 |
1778 |
077/ 4/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
1015 |
100 |
1015 |
077/ 5/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
1936 |
100 |
1936 |
094/ 1/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
25452 |
100 |
25452 |
112/ / / |
út |
Somogyi Béla Utca |
2923 |
100 |
2923 |
115/ / / |
út |
Táncsics Mihály Utca |
795 |
100 |
795 |
135/ / / |
út |
Dózsa György Utca |
2132 |
100 |
2132 |
163/ / / |
út |
Bem Utca |
4325 |
100 |
4325 |
164/ / / |
út |
Táncsics Mihály Utca |
1536 |
100 |
1536 |
179/ / / |
út |
Bem Utca |
1038 |
100 |
1038 |
210/ / / |
út |
Táncsics Mihály Utca |
4530 |
100 |
4530 |
251/ / / |
út |
Huszár Utca |
2710 |
100 |
2710 |
257/ / / |
út |
Bacsó Béla Utca |
2704 |
100 |
2704 |
291/ / / |
út |
Ráday Utca |
5215 |
100 |
5215 |
329/ / / |
út |
Iskola Köz |
66 |
100 |
66 |
337/ / / |
út |
Iskola Utca |
1896 |
100 |
1896 |
344/ 5/ / |
út |
Eszperantó Köz |
1806 |
100 |
1806 |
344/ 6/ / |
út |
Hõsök Útja |
10421 |
100 |
10421 |
344/ 7/ / |
út |
Hõsök Útja |
447 |
100 |
447 |
346/ 2/ / |
út |
Hõsök Útja |
1787 |
100 |
1787 |
346/ 18/ / |
út |
Hajnal Utca |
3004 |
100 |
3004 |
346/ 62/ / |
út |
Nefelejcs Utca |
1269 |
100 |
1269 |
351/ / / |
út |
Szõlõhegy Utca |
3523 |
100 |
3523 |
352/ 6/ / |
út |
Szõlõhegy Utca |
346 |
100 |
346 |
367/ 3/ / |
Út |
Maglódi Út 367/3 Hrsz |
1000 |
100 |
1000 |
384/ 9/ / |
út |
Hegyalja Utca |
658 |
100 |
658 |
384/ 16/ / |
út |
Üdülõ Utca |
5352 |
100 |
5352 |
388/ 6/ / |
út |
Ibolya Utca |
742 |
100 |
742 |
388/ 7/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
100 |
100 |
100 |
391/ 1/ / |
út |
Temetõ Utca |
6114 |
100 |
6114 |
400/ / / |
út |
József Attila Utca |
2378 |
100 |
2378 |
410/ 11/ / |
út |
Károli Gáspár Utca |
694 |
100 |
694 |
410/ 20/ / |
út |
Károli Gáspár Utca |
924 |
100 |
924 |
410/ 21/ / |
út |
Károli Gáspár Utca |
921 |
100 |
921 |
412/ 3/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
63 |
100 |
63 |
418/ 3/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
62 |
100 |
62 |
420/ 3/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
57 |
100 |
57 |
422/ 3/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
67 |
100 |
67 |
423/ 3/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
56 |
100 |
56 |
424/ 3/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
58 |
100 |
58 |
429/ 3/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
62 |
100 |
62 |
431/ 1/ / |
Közút |
Kelecsényi Utca |
1692 |
100 |
1692 |
431/ 5/ / |
Közút |
Pekáry Utca |
852 |
100 |
852 |
432/ / / |
út |
József Attila Utca |
11006 |
100 |
11006 |
442/ / / |
út |
Sárközi Utca |
1407 |
100 |
1407 |
506/ 1/ / |
Tér |
Kossuth Tér |
1988 |
100 |
1988 |
506/ 2/ / |
út |
Kálvin Tér |
2174 |
100 |
2174 |
548/ / / |
út |
Bercsényi Utca |
423 |
100 |
423 |
550/ / / |
út |
Zsigmondi Utca |
6009 |
100 |
6009 |
556/ / / |
út |
Bercsényi Utca |
827 |
100 |
827 |
570/ / / |
út |
Sárközi Utca |
2590 |
100 |
2590 |
614/ / / |
Utca |
Kun József Utca |
4642 |
100 |
4642 |
615/ / / |
út |
Felsõsor Utca |
5284 |
100 |
5284 |
656/ / / |
út |
Zoltán Utca |
4472 |
100 |
4472 |
670/ / / |
Köz |
Árpád Köz |
658 |
100 |
658 |
708/ / / |
Utca |
Árpád Utca |
5120 |
100 |
5120 |
743/ / / |
út |
Árpád Utca |
709 |
100 |
709 |
752/ / / |
Utca |
Kiss Ernõ Utca |
1404 |
100 |
1404 |
790/ / / |
Utca |
Deák Ferenc Utca |
3238 |
100 |
3238 |
833/ / / |
Utca |
Zoltán Utca |
4177 |
100 |
4177 |
874/ / / |
Utca |
Madách Utca |
4097 |
100 |
4097 |
897/ / / |
út |
Felsõsor Utca |
5298 |
100 |
5298 |
899/ / / |
Utca |
Margaréta Utca |
137 |
100 |
137 |
914/ / / |
Utca |
Komló Utca |
565 |
100 |
565 |
939/ / / |
Közterület |
Felsõsor Utca |
2248 |
100 |
2248 |
955/ / / |
Utca |
Akácfa Utca |
2705 |
100 |
2705 |
967/ / / |
Utca |
Bartók Béla Utca |
1737 |
100 |
1737 |
982/ / / |
Utca |
Felsõsor Utca |
3443 |
100 |
3443 |
995/ / / |
Utca |
Bartoshegy Utca |
3469 |
100 |
3469 |
0101/ 5/ / |
Külterületi saját ha |
Nincs Utca Neve |
974 |
100 |
974 |
0101/ 9/ / |
Külterületi saját ha |
Nincs Utca Neve |
4456 |
100 |
4456 |
0101/ 11/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
4686 |
100 |
4686 |
0101/ 14/ / |
Külterületi saját ha |
Nincs Utca Neve |
8564 |
100 |
8564 |
0101/ 16/ / |
Külterületi saját ha |
Nincs Utca Neve |
1306 |
100 |
1306 |
0101/ 17/ / |
Külterületi saját ha |
Nincs Utca Neve |
4545 |
100 |
4545 |
0103/ 2/ / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
3761 |
100 |
3761 |
0106/ 1/ / |
Külterületi saját ha |
Nincs Utca Neve |
13716 |
100 |
13716 |
0113/ / / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
3320 |
100 |
3320 |
0117/ / / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
3334 |
100 |
3334 |
0118/ 3/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
1942 |
100 |
1942 |
0121/ 1/ / |
Költerületi közút |
Nincs Utca Neve |
1392 |
100 |
1392 |
0122/ 1/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
4452 |
100 |
4452 |
0122/ 2/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
461 |
100 |
461 |
0123/ 6/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
570 |
100 |
570 |
0123/ 8/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
1196 |
100 |
1196 |
0125/136/ / |
út |
Levendula Utca |
622 |
100 |
622 |
0125/139/ / |
út |
Napsugár Utca |
821 |
100 |
821 |
0131/ 87/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
984 |
100 |
984 |
4137 |
út |
Hõsök Útja |
655 |
100 |
655 |
0134/ 1/ / |
Külterületi közterül |
Nincs Utca Neve |
4188 |
100 |
4188 |
0134/ 2/ / |
Külterületi közterül |
Nincs Utca Neve |
4873 |
100 |
4873 |
0140/ 4/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
2195 |
100 |
2195 |
0142/ 1/ / |
Külterületi saját ha |
Nincs Utca Neve |
2970 |
100 |
2970 |
0142/ 2/ / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
1060 |
100 |
1060 |
0151/ 1/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
797 |
100 |
797 |
0151/ 3/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
3034 |
100 |
3034 |
0153/ / / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
3264 |
100 |
3264 |
0158/ / / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
10106 |
100 |
10106 |
0159/ 2/ / |
Külterületi saját ha |
Nincs Utca Neve |
5082 |
100 |
5082 |
0160/ 1/ / |
Külterületi saját ha |
Nincs Utca Neve |
4139 |
100 |
4139 |
0160/ 2/ / |
Külterületi saját ha |
Nincs Utca Neve |
7910 |
100 |
7910 |
0162/ 3/ / |
Külterületi saját ha |
Nincs Utca Neve |
6922 |
100 |
6922 |
0162/ 5/ / |
Külterületi saját ha |
Nincs Utca Neve |
579 |
100 |
579 |
0170/ / / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
10099 |
100 |
10099 |
0171/ / / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
7758 |
100 |
7758 |
0173/ 1/ / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
2455 |
100 |
2455 |
0177/ / / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
9769 |
100 |
9769 |
0179/ / / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
7107 |
100 |
7107 |
0187/ / / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
2187 |
100 |
2187 |
0188/ 2/ / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
9811 |
100 |
9811 |
0191/ / / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
16019 |
100 |
16019 |
0197/ / / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
4531 |
100 |
4531 |
0209/ / / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
3349 |
100 |
3349 |
0212/ / / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
7694 |
100 |
7694 |
0217/ / / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
913 |
100 |
913 |
0219/ / / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
6442 |
100 |
6442 |
0220/ / / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
2935 |
100 |
2935 |
0224/ / / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
7219 |
100 |
7219 |
0228/ 1/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
3870 |
100 |
3870 |
0234/ / / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
7769 |
100 |
7769 |
0248/ / / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
4118 |
100 |
4118 |
0262/ / / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
3616 |
100 |
3616 |
0271/ / / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
5071 |
100 |
5071 |
0273/ / / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
12387 |
100 |
12387 |
0275/ 5/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
13187 |
100 |
13187 |
0275/ 7/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
2808 |
100 |
2808 |
0278/ / / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
8618 |
100 |
8618 |
0281/ / / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
2378 |
100 |
2378 |
0284/ 1/ / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
350 |
100 |
350 |
0284/ 2/ / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
159 |
100 |
159 |
0293/106/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
4035 |
100 |
4035 |
0295/ 77/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
4037 |
100 |
4037 |
0301/ 5/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
956 |
100 |
956 |
0310/ / / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
2245 |
100 |
2245 |
0313/ 2/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
1366 |
100 |
1366 |
0313/ 3/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
5137 |
100 |
5137 |
0322/ 20/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
3829 |
100 |
3829 |
0327/ 2/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
10144 |
100 |
10144 |
0327/ 4/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
2614 |
100 |
2614 |
0327/ 32/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
2042 |
100 |
2042 |
0327/ 55/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
2178 |
100 |
2178 |
0327/ 74/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
1233 |
100 |
1233 |
0327/ 91/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
948 |
100 |
948 |
0327/113/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
1209 |
100 |
1209 |
0332/ 19/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
1252 |
100 |
1252 |
0334/ 39/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
3025 |
100 |
3025 |
0338/ 26/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
2635 |
100 |
2635 |
0339/ / / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
4175 |
100 |
4175 |
0340/ / / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
108 |
100 |
108 |
0342/ 23/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
452 |
100 |
452 |
0343/ 1/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
8740 |
100 |
8740 |
0344/ 3/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
2535 |
100 |
2535 |
0346/ / / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
4082 |
100 |
4082 |
0353/ 30/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
4771 |
100 |
4771 |
0353/ 31/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
3136 |
100 |
3136 |
0365/ 10/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
2612 |
100 |
2612 |
0365/ 76/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
2013 |
100 |
2013 |
0365/135/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
4666 |
100 |
4666 |
0366/ 4/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
2653 |
100 |
2653 |
0367/ 2/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
47 |
100 |
47 |
0370/ 24/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
4972 |
100 |
4972 |
0370/ 26/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
794 |
100 |
794 |
0370/ 27/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
637 |
100 |
637 |
0370/ 43/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
1855 |
100 |
1855 |
0370/ 58/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
554 |
100 |
554 |
0370/193 |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
7 |
100 |
7 |
0370/194 |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
143 |
100 |
143 |
0370/196 |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
161 |
100 |
161 |
0370/198 |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
6017 |
100 |
6017 |
0370/200 |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
656 |
100 |
656 |
0370/ 58/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
554 |
100 |
554 |
0377/ 13/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
1050 |
100 |
1050 |
0379/ / / |
Külterületi küzút |
Nincs Utca Neve |
19598 |
100 |
19598 |
0384/ 41/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
11137 |
100 |
11137 |
0384/ 45/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
6468 |
100 |
6468 |
0384/ 47/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
1535 |
100 |
1535 |
0384/ 51/ / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
13234 |
100 |
13234 |
0384/ 54/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
103 |
100 |
103 |
0384/ 56/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
1118 |
100 |
1118 |
0384/ 59/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
24 |
100 |
24 |
0384/ 60/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
36 |
100 |
36 |
0384/ 65/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
114 |
100 |
114 |
0384/ 66/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
113 |
100 |
113 |
0384/ 69/ / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
7956 |
100 |
7956 |
0384/ 72/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
2758 |
100 |
2758 |
0384/ 73/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
13 |
100 |
13 |
0384/120/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
599 |
100 |
599 |
0384/121/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
452 |
100 |
452 |
0416/ / / |
Saját használatú út |
Nincs Utca Neve |
785 |
100 |
785 |
0417/ 20/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
1228 |
100 |
1228 |
0419/ 5/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
4243 |
100 |
4243 |
0420/ / / |
Külterületi közút |
Nincs Utca Neve |
1268 |
100 |
1268 |
0421/ 3/ / |
Külterületi út |
Nincs Utca Neve |
958 |
100 |
958 |
1028/ / / |
Utca |
Erdei Utca |
1744 |
100 |
1744 |
1052/ / / |
Utca |
Tompa Mihály Utca |
2928 |
100 |
2928 |
1089/ / / |
Utca |
Blaha Lujza Utca |
4270 |
100 |
4270 |
1116/ / / |
Utca |
Kinizsi Pál Utca |
2760 |
100 |
2760 |
1117/ / / |
Utca |
Hunyadi János Utca |
3758 |
100 |
3758 |
1142/ / / |
út |
Zrínyi Miklós Utca |
1668 |
100 |
1668 |
1143/ / / |
Kõrút |
Szent Imre Kõrút |
10091 |
100 |
10091 |
1171/ / / |
Utca |
Mikszáth Kálmán Utca |
2508 |
100 |
2508 |
1195/ / / |
Utca |
Zrínyi Miklós Utca |
2960 |
100 |
2960 |
1209/ 3/ / |
Út |
Nincs Utca Neve |
183 |
100 |
183 |
1212/ 5/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
144 |
100 |
144 |
1221/ 4/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
169 |
100 |
169 |
1224/ 3/ / |
Út |
Nincs Utca Neve |
160 |
100 |
160 |
1229/ 1/ / |
Utca |
Kolozsvári Köz |
191 |
100 |
191 |
1233/ / / |
út |
Kolozsvári Utca |
916 |
100 |
916 |
1239/ / / |
Utca |
Városház Utca |
2062 |
100 |
2062 |
1240/ / / |
Utca |
Kovács Utca |
3954 |
100 |
3954 |
1250/ / / |
Utca |
Asztalos Utca |
605 |
100 |
605 |
1280/ / / |
Utca |
Szemere Pál Utca |
4602 |
100 |
4602 |
1297/ / / |
Utca |
Kolozsvári Utca |
2480 |
100 |
2480 |
1327/ 3/ / |
Közterület (járda) |
Köztársaság Tér |
100 |
100 |
100 |
1327/ 4/ / |
Közterület (út) |
Köztársaság Tér |
1500 |
100 |
1500 |
1327/ 7/ / |
Közterület |
Köztársaság Tér |
420 |
100 |
420 |
1377/ / / |
Utca |
Völgy Utca |
3139 |
100 |
3139 |
1429/ / / |
átjáró |
Faiskolai Átjáró |
131 |
100 |
131 |
1455/ 2/ / |
Utca |
Faiskola Utca |
11965 |
100 |
11965 |
1456/ 38/ / |
Közterület |
Mátyás Király Tér |
2793 |
100 |
2793 |
1456/ 39/ / |
Közterület |
Nincs Utca Neve |
3926 |
100 |
3926 |
1460/ 10/ / |
út |
Határ Út |
588 |
100 |
588 |
1520/ 1/ / |
Közút |
Nincs Utca Neve |
184 |
100 |
184 |
1582/ / / |
Utca |
Mikes Kelemen Utca |
561 |
100 |
561 |
1585/ / / |
Országos közút |
RéT U. |
1267 |
100 |
1267 |
1586/ / / |
Országos közút |
Rákos Utca |
5412 |
100 |
5412 |
1589/ 1/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
142 |
41 |
58 |
1605/ 6/ / |
út |
Baross Utca |
1815 |
100 |
1815 |
1612/ 1/ / |
út |
Baross Utca |
188 |
100 |
188 |
1628/ 1/ / |
út |
Baross Utca |
3745 |
100 |
3745 |
1640/ 1/ / |
Utca |
Fûzfa Utca |
561 |
100 |
561 |
1649/ / / |
út |
Május 1. Utca |
2960 |
100 |
2960 |
1673/ / / |
út |
Fûzfa Utca |
943 |
100 |
943 |
1682/ / / |
út |
Április Utca |
2421 |
100 |
2421 |
1691/ / / |
út |
Rózsa Utca |
1512 |
100 |
1512 |
1705/ 2/ / |
út |
Rét Utca |
95 |
100 |
95 |
1707/ 2/ / |
út |
Rét Utca |
5149 |
100 |
5149 |
1713/ 26/ / |
út |
Erkel Ferenc Utca |
2431 |
100 |
2431 |
1713/ 35/ / |
út |
Topolya Utca |
1050 |
100 |
1050 |
1713/ 44/ / |
út |
Erkel Ferenc Utca |
2472 |
100 |
2472 |
1714/ 2 / / |
út |
Topolya Utca |
80 |
100 |
80 |
1728/ 4/ / |
út |
Állomás Utca |
4223 |
100 |
4223 |
1729/ / / |
út |
Rákóczi Ferenc Utca |
10763 |
100 |
10763 |
1884/ / / |
út |
Damjanich Utca |
4712 |
100 |
4712 |
1885/ 1/ / |
út |
Fáy Ferenc Utca |
598 |
100 |
598 |
1895/ / / |
út |
Tarcsai Utca |
1624 |
100 |
1624 |
1896/ / / |
út |
Szondy Utca |
9291 |
100 |
9291 |
1897/ / / |
út |
Tarcsai Utca |
1687 |
100 |
1687 |
1916/ 1/ / |
út |
Fáy Ferenc Utca |
1398 |
100 |
1398 |
1918/ / / |
út |
Széchenyi Utca |
14210 |
100 |
14210 |
1919/ 10/ / |
út |
Jókai Utca |
245 |
100 |
245 |
1964/ / / |
út |
Aradi Utca |
3677 |
100 |
3677 |
2002/ / / |
út |
Csokonai Utca |
3695 |
100 |
3695 |
2027/ / / |
út |
Pozsonyi Utca |
3025 |
100 |
3025 |
2043/ / / |
út |
Tarcsai Utca |
4116 |
100 |
4116 |
2044/ / / |
út |
Jókai Mór Utca |
11856 |
100 |
11856 |
2045/ / / |
út |
Tarcsai Utca |
4057 |
100 |
4057 |
2074/ / / |
út |
Tököly Utca |
2456 |
100 |
2456 |
2129/ / / |
út |
Arany János Utca |
2400 |
100 |
2400 |
2156/ / / |
út |
Vörösmarthy Utca |
2518 |
100 |
2518 |
2182/ / / |
út |
Bocskai Utca |
3704 |
100 |
3704 |
2187/ 2/ / |
út |
Március Utca |
2781 |
100 |
2781 |
2259/ / / |
út |
Berzsenyi Utca |
1147 |
100 |
1147 |
2267/ / / |
út |
Március Utca |
1015 |
100 |
1015 |
2286/ / / |
út |
Zöldmezõ Utca |
937 |
100 |
937 |
2288/ 1/ / |
út |
Petõfi Sándor Utca |
299 |
100 |
299 |
2288/ 3/ / |
út |
Petõfi Sándor Utca |
16733 |
100 |
16733 |
2294/ 3/ / |
Közterület,vegyesbolt |
Petõfi Utca 19. |
451 |
100 |
451 |
2295/ 2/ / |
Közterület |
Nincs Utca Neve |
142 |
100 |
142 |
2307/ / / |
út |
Szõlõhegy Utca |
540 |
100 |
540 |
2332/ / / |
út |
Apaffy Mihály Utca |
2243 |
100 |
2243 |
2353/ 18/ / |
út |
Apaffy Mihály Utca |
592 |
100 |
592 |
2362/ / / |
út |
Gyár Utca |
5419 |
100 |
5419 |
2367/ / / |
út |
Kossuth Lajos Utca |
7958 |
100 |
7958 |
2392/ / / |
út |
Dobó István Utca |
1287 |
100 |
1287 |
2417/ / / |
út |
Bajcsy Zsilinszky Utca |
5942 |
100 |
5942 |
2454/ / / |
út |
Korányi Köz |
998 |
100 |
998 |
2467/ / / |
út |
Ady Endre Utca |
1657 |
100 |
1657 |
2468/ / / |
út |
Kazinczy Utca |
2706 |
100 |
2706 |
2481/ / / |
út |
Kölcsey Utca |
1858 |
100 |
1858 |
2496/ / / |
út |
Korányi Utca |
5240 |
100 |
5240 |
2511/ / / |
út |
Kölcsey Utca |
1857 |
100 |
1857 |
2525/ / / |
út |
Ady Endre Utca |
1576 |
100 |
1576 |
2534/ / / |
út |
Várhegy Utca |
4037 |
100 |
4037 |
2549/ / / |
út |
Bajcsy-zs Utca |
3323 |
100 |
3323 |
2550/ 10/ / |
út |
Wesselényi Utca |
1580 |
100 |
1580 |
2550/ 11/ / |
Közpark |
Wesselényi Utca |
758 |
100 |
758 |
2550/ 12/ / |
út |
Wesselényi Utca |
272 |
100 |
272 |
2553/ 2/ / |
út |
Külterület Határán |
95 |
100 |
95 |
2554/ 1/ / |
út |
Wesselényi Utca |
1499 |
100 |
1499 |
2554/ 3/ / |
út |
Wesselényi Utca |
6994 |
100 |
6994 |
2592/ / / |
út |
Erzsébet Sétány Köz |
515 |
100 |
515 |
2601/ / / |
út |
Mihály Dénes Utca |
3816 |
100 |
3816 |
2628/ 1/ / |
út |
Béke Utca |
1885 |
100 |
1885 |
2628/ 2/ / |
út |
Béke Utca |
1076 |
100 |
1076 |
2638/ / / |
út |
Karsai Zsigmond Utca |
2393 |
100 |
2393 |
2668/ / / |
út |
Erzsébet Sétány |
12491 |
100 |
12491 |
2671/ / / |
út |
Üdülõ Utca |
4499 |
100 |
4499 |
2687/ 1/ / |
út |
Mandulás Utca |
1626 |
100 |
1626 |
2687/ 5/ / |
Út |
Napsugár Utca |
4468 |
100 |
4468 |
2687/ 25/ / |
Út |
Galagonya Utca |
1069 |
100 |
1069 |
2687/ 35/ / |
Út |
Kökény Utca |
1191 |
100 |
1191 |
2687/ 39/ / |
út |
Levendula Utca |
5175 |
100 |
5175 |
2687/ 45/ / |
Út |
Kökény Utca |
1844 |
100 |
1844 |
2687/ 61/ / |
Út |
Galagonya Utca |
2106 |
100 |
2106 |
2687/ 85/ / |
Közút |
Hõsök Útja |
5908 |
100 |
5908 |
2704/ / / |
út |
Levendula Utca |
4117 |
100 |
4117 |
2737/ / / |
út |
Napsugár Utca |
4256 |
100 |
4256 |
2825/ / / |
út |
Nyírfa Utca |
4518 |
100 |
4518 |
2836/ / / |
út |
Fenyõ Utca |
2719 |
100 |
2719 |
2861/ / / |
út |
Pipacs Utca |
2964 |
100 |
2964 |
2886/ / / |
út |
Felsõsor Utca |
4455 |
100 |
4455 |
2925/ / / |
út |
Búzavirág Utca |
4758 |
100 |
4758 |
2944/ / / |
út |
Baczoni István Utca |
415 |
100 |
415 |
2947/ / / |
út |
Látóhegy Köz |
408 |
100 |
408 |
2950/ / / |
út |
Látóhegy Utca |
400 |
100 |
400 |
2952/ / / |
Út |
Látóhegy Utca |
4444 |
100 |
4444 |
2969/ / / |
út |
Vécsey Utca |
1935 |
100 |
1935 |
2986/ / / |
út |
Klapka Utca |
1935 |
100 |
1935 |
3003/ / / |
Utca |
Csíktarcsa Utca |
1933 |
100 |
1933 |
3012/ / / |
Utca |
Török Ignác Utca |
4432 |
100 |
4432 |
3015/ 1/ / |
út |
Lázár Vilmos Utca |
1229 |
100 |
1229 |
3015/ 2/ / |
Utca |
Lázár Vilmos Utca |
1208 |
100 |
1208 |
3041/ / / |
Utca |
Fegyverkovács Utca |
1121 |
100 |
1121 |
3053/ / / |
Utca |
Vadász Utca |
2186 |
100 |
2186 |
3061/ / / |
Utca |
Hasznos Utca |
4328 |
100 |
4328 |
3062/ / / |
Közút |
Hasznos Utca |
5297 |
100 |
5297 |
3063/ 1/ / |
Út |
Nincs Utca Neve |
227 |
100 |
227 |
3063/ 4/ / |
Út |
Nincs Utca Neve |
169 |
100 |
169 |
3063/ 5/ / |
Út |
Nincs Utca Neve |
726 |
100 |
726 |
3069/ / / |
Közút |
Vadász Utca |
1547 |
100 |
1547 |
3096/ / / |
út |
Iharos Utca |
5856 |
100 |
5856 |
3099/ / / |
út |
Bem J. Utca |
370 |
100 |
370 |
3105/ / / |
Utca |
Boncsok Utca |
4230 |
100 |
4230 |
3132/ / / |
Utca |
Erdõalja Utca |
2967 |
100 |
2967 |
3146/ / / |
Utca |
3146 Hrsz.-ú Utca |
308 |
100 |
308 |
3153/ / / |
Utca |
Sukoró Utca |
1685 |
100 |
1685 |
3168/ / / |
Közút |
Nincs Utca Neve |
1835 |
100 |
1835 |
3188/ / / |
Út |
Nincs Utca Neve |
2342 |
100 |
2342 |
3237/ / / |
Út |
Margaréta Utca |
116 |
100 |
116 |
3242/ / / |
Út |
Damjanich Utca |
11254 |
100 |
11254 |
3243/ / / |
Út |
Fáy Ferenc Utca |
1665 |
100 |
1665 |
3244/ / / |
út |
Fáy Ferenc Utca |
1502 |
100 |
1502 |
3272/ / / |
út |
Látóhegy Utca |
2337 |
100 |
2337 |
3273/ / / |
Út |
Szondy Utca |
13693 |
100 |
13693 |
3274/ / / |
Út |
Látóhegy Utca |
2290 |
100 |
2290 |
3292/ / / |
út |
Széchenyi Utca |
2116 |
100 |
2116 |
3294/ / / |
Út |
Honfoglalás Utca |
9114 |
100 |
9114 |
3309/ / / |
Út |
Kelõ Utca |
3726 |
100 |
3726 |
3378/ / / |
út |
Bethlen Gábor Utca |
3737 |
100 |
3737 |
3421/ / / |
út |
Bethlen Gábor Utca |
4245 |
100 |
4245 |
3438/ 1/ / |
Út |
Nincs Utca Neve |
453 |
100 |
453 |
3438/ 4/ / |
út |
Gárdonyi Géza Utca |
3609 |
100 |
3609 |
3489/ / / |
Közút |
Nincs Utca Neve |
2786 |
100 |
2786 |
3496/ / / |
út |
Elõd Vezér Utca |
1605 |
100 |
1605 |
3518/ / / |
út |
Álmos Vezér Utca |
9819 |
100 |
9819 |
3552/ / / |
Út |
Kond Vezér Utca |
4513 |
100 |
4513 |
3592/ / / |
út |
Tas Vezér Utca |
4484 |
100 |
4484 |
3593/ / / |
Út |
Töhötöm Vezér Utca |
3760 |
100 |
3760 |
3629/ / / |
Út |
Csatári Utca |
4334 |
100 |
4334 |
3654/ / / |
út |
Huba Vezér Utca |
5480 |
100 |
5480 |
3668/ / / |
út |
Csatári Utca |
3088 |
100 |
3088 |
3669/ / / |
Út |
Nincs Utca Neve |
558 |
100 |
558 |
3684/ / / |
út |
Csatári Utca |
5369 |
100 |
5369 |
3685/ / / |
Út |
Ond Vezér Utca |
3479 |
100 |
3479 |
3723/ / / |
út |
Kond Vezér Utca |
3792 |
100 |
3792 |
3761/ / / |
út |
Tas Vezér Utca |
4119 |
100 |
4119 |
3799/ / / |
út |
Elõd Vezér Utca |
4245 |
100 |
4245 |
3828/ / / |
út |
Nincs Utca Neve |
1188 |
100 |
1188 |
3861/ / / |
út |
Reményik Sándor Utc |
3256 |
100 |
3256 |
3876/ / / |
Út |
Szondy Utca |
3481 |
100 |
3481 |
3897/ / / |
út |
Reményik Sándor Utc |
2358 |
100 |
2358 |
3907/ / / |
út |
Nincs Utca Neve |
8 |
100 |
8 |
3989/ 4/ / |
Közút |
Nincs Utca Neve |
763 |
100 |
763 |
3989/ 12/ / |
Közút |
Nincs Utca Neve |
1554 |
100 |
1554 |
3989/ 27/ / |
Közút |
Nincs Utca Neve |
5405 |
100 |
5405 |
3989/ 57/ / |
Közút |
Nincs Utca Neve |
7113 |
100 |
7113 |
3989/ 97/ / |
Közút |
Nincs Utca Neve |
6084 |
100 |
6084 |
3989/132/ / |
Közút |
Nincs Utca Neve |
11501 |
100 |
11501 |
3989/133/ / |
Közút |
Nincs Utca Neve |
4102 |
100 |
4102 |
4025/ 1/ / |
Út |
Napsugár Utca |
3109 |
100 |
3109 |
4025/ 20/ / |
Út |
Levendula Utca |
2513 |
100 |
2513 |
4025/ 47/ / |
Út |
Levendula Utca |
822 |
100 |
822 |
4025/ 54/ / |
Út |
Napsugár Utca |
1954 |
100 |
1954 |
4025/ 68/ / |
Út |
Szeder Utca |
3988 |
100 |
3988 |
4025/ 69/ / |
Út |
Hõsök Útja |
4937 |
100 |
4937 |
4025/ 72/ / |
Út |
Pihenõ Út |
206 |
100 |
206 |
4025/ 89/ / |
Út |
Pihenõ Út |
343 |
100 |
343 |
4025/108/ / |
Út |
Csipkebogyó Utca |
1689 |
100 |
1689 |
4043/ 1/ / |
Belterületi kiszolgá |
Nincs Utca Neve |
1313 |
100 |
1313 |
4043/ 3/ / |
Belterületi kiszolgá |
Nincs Utca Neve |
3013 |
100 |
3013 |
4043/ 4/ / |
árok |
Nincs Utca Neve |
913 |
100 |
913 |
4043/ 12/ / |
út |
Székely Utca |
2642 |
100 |
2642 |
4043/ 36/ / |
út |
Szamos Utca |
4788 |
100 |
4788 |
4043/ 42/ / |
út |
Ákosfalva Utca |
1848 |
100 |
1848 |
4043/ 57/ / |
út |
Szent Erzsébet Körút |
7215 |
100 |
7215 |
4043/ 67/ / |
Kiszolgáló és lakóút |
Szent Erzsébet Köz |
745 |
100 |
745 |
4043/ 98/ / |
Kiszolgáló és lakóút |
Bercsényi Utca |
1763 |
100 |
1763 |
4084/106/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
1152 |
100 |
1152 |
4084/121/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
1085 |
100 |
1085 |
4084/136/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
1149 |
100 |
1149 |
4084/150/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
2994 |
100 |
2994 |
4084/159/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
535 |
100 |
535 |
4084/170/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
609 |
100 |
609 |
4084/182/ / |
út |
Nincs Utca Neve |
609 |
100 |
609 |
2294/ 6/ / |
Kivett közterület |
Petõfi Utca |
4759 |
100 |
4759 |
2941/ / / |
Gáznyomásszabályozó |
Búzavirág Utca |
608 |
100 |
608 |
3103/ / / |
Vízmosás |
Apáca Domb |
290 |
100 |
290 |
415/3 |
helyi közút |
Nincs utca neve |
65 |
100 |
65 |
1225/5 |
helyi közút |
Nincs utca neve |
92 |
100 |
92 |
1585 |
országos közút |
Rét utca |
1267 |
100 |
1267 |
1714/4 |
közterület |
Nincs utca neve |
800 |
100 |
800 |
1919/71 |
magánút |
Nincs utca neve |
283 |
100 |
283 |
1919/78 |
helyi közút |
Nincs utca neve |
134 |
100 |
134 |
1923/11 |
helyi közút |
Nincs utca neve |
88 |
100 |
88 |
3966 |
út |
Nincs utca neve |
2709 |
100 |
2709 |
3967 |
út |
Nincs utca neve |
289 |
100 |
289 |
024/88 |
út |
Nincs utca neve |
356 |
100 |
356 |
024/96 |
út |
Nincs utca neve |
2385 |
100 |
2385 |
030/38 |
magánút |
Nincs utca neve |
5611 |
100 |
5611 |
077/44 |
út |
Nincs utca neve |
3951 |
100 |
3951 |
0293/124 |
út |
Nincs utca neve |
613 |
100 |
613 |
0365/172 |
út |
Nincs utca neve |
1025 |
100 |
1025 |
4117/1 |
helyi közút |
Nincs utca neve |
2777 |
100 |
2777 |
4117/4 |
helyi közút |
Nincs utca neve |
2147 |
100 |
2147 |
02/284 |
út |
Nincs utca neve |
1006 |
100 |
1006 |
04/52 |
út |
Nincs utca neve |
97 |
100 |
97 |
0301/10 |
út |
Nincs utca neve |
271 |
100 |
271 |
2. melléklet
Helyr.szám |
Megnevezés |
Elhelyezkedés |
Terület (m2) |
Önk.tul. |
Önk.tul. (m2) |
|---|---|---|---|---|---|
27/ / / |
Árok |
ISASZEGI ÚT |
270 |
100 |
270 |
50/ / / |
Árok |
ISASZEGI KÖZ |
139 |
100 |
139 |
63/ / / |
Árok |
ISASZEGI ÚT 42 |
240 |
100 |
240 |
233/ / / |
Árok |
TÁNCSICS M. UTCA |
1161 |
100 |
1161 |
733/ / / |
Árok |
MAGLÓDI ÚT |
960 |
100 |
960 |
767/ / / |
Árok |
SZENT IMRE KRT |
4101 |
100 |
4101 |
1194/ / / |
Árok |
LÉLEK-PATAK |
7016 |
100 |
7016 |
1198/ / / |
Árok |
ZRÍNYI MIKLÓS UTCA |
511 |
100 |
511 |
1451/ / / |
Árok |
PESTI ÚTI ÁROK |
146 |
100 |
146 |
1509/ / / |
Árok |
PESTI ÚTI ÁROK |
222 |
100 |
222 |
346/ 1/ / |
Vízfolyás |
HÕSÖK ÚTJA |
1737 |
100 |
1737 |
1528/ / / |
Árok |
PESTI ÚTI ÁROK |
217 |
100 |
217 |
1539/ 2/ / |
Árok |
NINCS UTCA NEVE |
198 |
100 |
198 |
1558/ / / |
Árok |
PESTI ÚTI ÁROK |
335 |
100 |
335 |
1573/ / / |
Árok |
PESTI ÚTI ÁROK |
436 |
100 |
436 |
1584/ / / |
Árok |
RÁKOS ÚTI ÁROK |
979 |
100 |
979 |
1603/ 2/ / |
Árok |
RÁKOS ÚTI ÁROK |
345 |
100 |
345 |
1625/ / / |
Árok |
NINCS UTCA NEVE |
261 |
100 |
261 |
1699/ / / |
Árok |
RÓZSA UTCA |
303 |
100 |
303 |
2296/ / / |
Árok |
PETÕFI UTCA |
8933 |
100 |
8933 |
3236/ 57/ / |
Töltés |
NINCS UTCA NEVE |
6651 |
100 |
6651 |
3875/ / / |
Árok |
NINCS UTCA NEVE |
940 |
100 |
940 |
3906/ / / |
Árok |
NINCS UTCA NEVE |
753 |
100 |
753 |
346/ 1/ / |
Vízfolyás |
HÕSÖK ÚTJA |
1737 |
100 |
1737 |
59/ / / |
Vízmű |
ISASZEGI ÛT 42 |
581 |
100 |
581 |
763/ / / |
Víztározó |
MAGLÓDI ÚT |
421 |
100 |
421 |
1612/ 4/ / |
Vízmű |
BAROS ÚT |
2226 |
100 |
2226 |
1712/ / / |
Szenyvízátemelő |
TOPOLYOS |
226 |
100 |
226 |
2289/ / / |
Vízmű |
PETÕFI UTCA 15/A |
401 |
100 |
401 |
1706/ 1/ / |
Vízmű |
RÉT UTCA |
399 |
100 |
399 |
2353/ 19/ / |
Vízmű |
GYÁR UTCA |
3535 |
100 |
3535 |
3527/ 2/ / |
Vízmű 14.Kút |
NINCS UTCA NEVE |
1276 |
100 |
1276 |
3524/ 2/ / |
Kivett Árok |
NINCS UTCA NEVE |
778 |
100 |
778 |
3551/ / / |
Vízmű |
NINCS UTCA NEVE |
1932 |
100 |
1932 |
3154/ / / |
Kivett Víztároló |
BELTERÜLET HRSZ. |
1035 |
100 |
1035 |
014/ 19/ / |
Kivett Vízmosás |
NINCS UTCA NEVE |
2117 |
100 |
2117 |
390/ / / |
Vízmosás |
TEMETÕ UTCA |
1381 |
100 |
1381 |
076/ 3/ / |
Árok |
NINCS UTCA NEVE |
1575 |
100 |
1575 |
088/ 2/ / |
Árok |
NINCS UTCA NEVE |
3485 |
100 |
3485 |
089/ 60/ / |
Vízmosás |
NINCS UTCA NEVE |
72170 |
100 |
72170 |
096/ 2/ / |
Vízmosás |
NINCS UTCA NEVE |
14252 |
100 |
14252 |
02/274/ |
Szennyvíztisztító Telep |
RÁKOS-PATAK SZÉLÉN |
13552 |
100 |
13552 |
4084/ 53/ / |
Termál Terület - Kút |
NINCS UTCA NEVE |
760 |
100 |
760 |
0372/ 4/ / |
Árok |
NINCS UTCA NEVE |
668 |
100 |
668 |
0377/ 52/ / |
Árok |
NINCS UTCA NEVE |
195 |
100 |
195 |
0292/ 2/ / |
Kivett Rákos-patak |
NINCS UTCA NEVE |
2590 |
100 |
2590 |
2353/ 20/ / |
Gyep (legelő) |
NINCS UTCA NEVE |
8928 |
100 |
8928 |
3255/ / / |
Gázfogadó |
DAMJANICH U. |
121 |
100 |
121 |
2294/ 4/ / |
Udvar + Telefonközpot |
PETÕFI UTCA 17. |
272 |
100 |
272 |
0151/ 2/ / |
Árok |
NINCS UTCA NEVE |
6243 |
100 |
6243 |
0182/ / / |
Árok |
NINCS UTCA NEVE |
2733 |
100 |
2733 |
0188/ 1/ / |
Árok |
NINCS UTCA NEVE |
6906 |
100 |
6906 |
0195/ / / |
Árok |
NINCS UTCA NEVE |
6737 |
100 |
6737 |
0198/ / / |
Árok |
NINCS UTCA NEVE |
2166 |
100 |
2166 |
0201/ / / |
Árok |
NINCS UTCA NEVE |
18613 |
100 |
18613 |
0216/ 2/ / |
Árok |
NINCS UTCA NEVE |
1493 |
100 |
1493 |
0222/ / / |
Árok |
NINCS UTCA NEVE |
2316 |
100 |
2316 |
0236/ 1/ / |
Árok |
NINCS UTCA NEVE |
2291 |
100 |
2291 |
0236/ 2/ / |
Árok |
NINCS UTCA NEVE |
1017 |
100 |
1017 |
0236/ 3/ / |
Árok |
NINCS UTCA NEVE |
605 |
100 |
605 |
0255/ / / |
Árok |
NINCS UTCA NEVE |
8454 |
100 |
8454 |
762/3 |
Távbeszélő-központ |
NINCS UTCA NEVE |
365 |
100 |
365 |
0293/121 |
Árok |
NINCS UTCA NEVE |
283 |
100 |
283 |
4042 |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
396 |
100 |
396 |
3875/ / / |
árok |
Nincs Utca Neve |
940 |
100 |
940 |
3906/ / / |
árok |
Nincs Utca Neve |
753 |
100 |
753 |
4025/ 70/ / |
Vízmű, kezelő épület |
HÕSÖK ÚTJA |
1020 |
100 |
1020 |
3. melléklet
Helyr.szám |
Megnevezés |
Elhelyezkedés |
Terület (m2) |
Önk.tul. |
Önk. (m2) |
|---|---|---|---|---|---|
9/ 2/ / |
Iskola 7 épület, udv |
KOSSUTH TéR 7. |
15492 |
100 |
15492 |
326/ / / |
Intézményi terület |
ISASZEGI úT 3 |
7165 |
100 |
7165 |
367/ 7/ / |
Kultúrház |
MAGLóDI úT 12 |
9470 |
100 |
9470 |
762/ 1/ / |
Középiskola |
MAGLóDI úT 57 |
27959 |
100 |
27959 |
1013/ / / |
Óvoda |
SZENT IMRE KRT |
1629 |
100 |
1629 |
1232/ / / |
Zeneiskola |
KOSSUTH TéR 3. |
1922 |
100 |
1922 |
1234/ /A/ |
irodaház |
KOSSUTH TéR 1 |
3071 |
100 |
3071 |
1274/ / / |
Bölcsöde |
SZEMERE PáL UTCA 6. |
1482 |
100 |
1482 |
1371/ 1/ / |
Orvosi rendelõ |
PESTI úT 1371/1 HRSZ |
1783 |
100 |
1783 |
2294/ 5/ / |
általános iskola és |
PETõFI UTCA 15. |
10245 |
100 |
10245 |
2294/ 7/ / |
Udvar és óvoda |
PETõFI SáNDOR UTCA |
2651 |
100 |
2651 |
12/ / / |
kivett üzlet |
NINCS UTCA NEVE |
246 |
100 |
246 |
19/ 7/ / |
vásártér |
BAROSS UTCA |
4430 |
100 |
4430 |
9/ 1/ / |
épület, udvar |
KOSSUTH TÉR 5. |
677 |
100 |
677 |
19/2/ / |
épület |
BAROSS UTCA 5/B |
324 |
100 |
324 |
383/2/**** |
4. melléklet
Helyr.szám |
Megnevezés |
Elhelyezkedés |
Terület (m2) |
Önk.tul. |
Önk. (m2) |
|---|---|---|---|---|---|
02/189/ / |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
1512 |
100 |
1512 |
02/275/ / |
út |
RÉGI PATAK MEDER |
1633 |
100 |
1633 |
11/ / / |
lakóépület |
RÁDAY TÉR 9 |
5177 |
3 |
150 |
11/ /A/62 |
lakás |
RÁDAY TÉR 9. III. |
60 |
100 |
60 |
19/ 2/ / |
épület és udvar |
BAROSS UTCA 5/B |
320 |
100 |
320 |
19/ 4/ / |
épület és udvar |
BAROSS UTCA 5/D |
325 |
100 |
325 |
19/ 5/ / |
földterület |
BAROSS UTCA 5/E |
306 |
100 |
306 |
19/ 6/ / |
földterület |
BAROSS UTCA 5/F |
198 |
100 |
198 |
012/ 16/ / |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
3033 |
100 |
3033 |
014/ 16/ / |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
2729 |
100 |
2729 |
024/ 68/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
219 |
100 |
219 |
067/ 16/ / |
erdő |
NINCS UTCA NEVE |
5787 |
32 |
1829 |
074/ / / |
gyep-legelő/út |
NINCS UTCA NEVE |
3337 |
100 |
3337 |
384/ 1/ / |
kivett beépítetlen |
NINCS UTCA NEVE |
683 |
100 |
683 |
384/ 8/ / |
lakóépület |
HEGYALJA UTCA 1 |
2933 |
100 |
2933 |
384/ 8/0/ |
lakás |
NINCS UTCA NEVE |
80 |
100 |
80 |
384/ 8/D/ |
lakás |
HEGYALJA UTCA 1 |
126 |
100 |
126 |
384/ 17/ / |
kivett lakóház, udvar |
HEGYALJA UTCA |
471 |
100 |
471 |
384/ 18/ / |
kivett lakóház, udvar |
HEGYALJA UTCA |
341 |
100 |
341 |
384/ 19/ / |
kivett lakóház, udvar |
ÜDÜLÕ UTCA 8 |
387 |
100 |
387 |
388/ 5/ / |
kivett beépítetlen |
NINCS UTCA NEVE |
192 |
100 |
192 |
745/ /A/ |
üzlethelyiség |
MAGLÓDI ÚT 73 |
58 |
100 |
58 |
762/ 5/C/ |
egyéb helyiség |
MAGLÓDI ÚT 57. |
241 |
100 |
241 |
0123/ 2/ / |
erdő |
NINCS UTCA NEVE |
12448 |
100 |
12448 |
0123/ 3/ / |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
2336 |
100 |
2336 |
0125/500/ / |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
2162 |
100 |
2162 |
0131/ 63/ / |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
504 |
100 |
504 |
0132/ 99/ / |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
3226 |
100 |
3226 |
0140/ 2/ / |
gyep-legelő |
NINCS UTCA NEVE |
5400 |
100 |
5400 |
0173/ 2/ / |
erdő |
NINCS UTCA NEVE |
2320 |
100 |
2320 |
0173/ 3/ / |
erdő |
NINCS UTCA NEVE |
2604 |
100 |
2604 |
0232/ 8/ / |
lakóház és udvar |
NINCS UTCA NEVE |
1727 |
100 |
1727 |
0238/ 14/ / |
lakóház,udvar,gazdas |
TÁJVÉDELMI KÖRZET |
2878 |
100 |
2878 |
0274/ 2/ / |
tanya |
NINCS UTCA NEVE |
2885 |
100 |
2885 |
0293/ 99/ / |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
185 |
100 |
185 |
0293/101/ / |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
203 |
100 |
203 |
0293/102/ / |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
672 |
100 |
672 |
0293/103/ / |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
474 |
100 |
474 |
0293/109/ / |
gyep(rét) |
NINCS UTCA NEVE |
697 |
100 |
697 |
0295/ 103/ / |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
445 |
100 |
445 |
0295/ 110/ / |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
826 |
100 |
826 |
0295/ 134/ / |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
96 |
100 |
96 |
0295/ 135/ / |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
110 |
100 |
110 |
0295/ 60/ / |
gyep |
NINCS UTCA NEVE |
206 |
100 |
206 |
0311/ 8/ / |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
665 |
100 |
665 |
0311/ 15/ / |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
18008 |
100 |
18008 |
0315/ 6/ / |
gyep |
NINCS UTCA NEVE |
14425 |
100 |
14425 |
0315/ 7/ / |
gyep-legelő |
NINCS UTCA NEVE |
579 |
100 |
579 |
0315/ 8/ / |
gyep-legelő |
NINCS UTCA NEVE |
1115 |
100 |
1115 |
0315/ 10/ / |
gyep/gazdasági épüle |
NINCS UTCA NEVE |
6726 |
100 |
6726 |
0315/ 13/ / |
lakóház és udvar |
NINCS UTCA NEVE |
720 |
100 |
720 |
0315/ 14/ / |
lakóház és udvar |
ÚJTELEP UTCA 6 |
1899 |
100 |
1899 |
0315/ 32/ / |
lakóház és egyéb épü |
ÚJTELEP UTCA 5 |
3185 |
33 |
1061 |
0327/123/ / |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
1066 |
100 |
1066 |
0353/ 17/ / |
Erdõ |
NINCS UTCA NEVE |
6535 |
100 |
6535 |
0376/ 5/ / |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
29454 |
100 |
29454 |
0377/160/ / |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
1847 |
100 |
1847 |
0377/162/ / |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
1064 |
100 |
1064 |
0382/ 12/ / |
lakóház és udvar |
NINCS UTCA NEVE |
2748 |
100 |
2748 |
0384/ 78/ / |
szennyvíztároló és u |
NINCS UTCA NEVE |
16072 |
100 |
16072 |
0399/ 15/ / |
lakóház és udvar |
NINCS UTCA NEVE |
2183 |
71 |
1546 |
1221/ 2/ / |
lakóépület |
MAGLÓDI ÚT 7 |
2993 |
100 |
2993 |
1221/ 3/ / |
kivett beépítetlen t |
NINCS UTCA NEVE |
1519 |
100 |
1519 |
1222/ / / |
lakóház,udvar és gaz |
MAGLÓDI ÚT 5. |
2662 |
38 |
1020 |
1223/ / / |
lakóház, udvar és ga |
MAGLÓDI ÚT 3. |
2328 |
36 |
840 |
1224/ 1/ / |
beépített terület |
MAGLÓDI ÚT 1. |
3094 |
12 |
384 |
1224/ 2/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
1867 |
100 |
1867 |
1293/ 1/ / |
épület, udvar |
SZEMERE PÁL UTCA 27 |
. 2371 |
100 |
2371 |
1456/ 4/ / |
kivett beépítetlen t |
NINCS UTCA NEVE |
104 |
100 |
104 |
1510/ 1/ / |
kivett beépítetlen t |
NINCS UTCA NEVE |
579 |
100 |
579 |
1520/ 7/ / |
Parkoló |
NINCS UTCA NEVE |
476 |
100 |
476 |
1569/ / / |
lakóház és udvar |
PESTI ÚT 9. |
1297 |
100 |
1297 |
1574/ / / |
kivett beépítetlen t |
NINCS UTCA NEVE |
430 |
100 |
430 |
1589/ 2/ / |
lakóépület |
RÁKOS UTCA 33 |
800 |
100 |
800 |
1605/ 3/ / |
lakóépület |
RÁDAY TÉR 4 |
3243 |
100 |
3243 |
1605/ 4/ / |
közterület |
RÁDAY TÉR |
483 |
100 |
483 |
1612/ 2/ / |
lakóépület |
BAROSS UTCA 5 |
814 |
100 |
814 |
1692/ / / |
vízmű |
RÓZSA UTCA |
577 |
100 |
577 |
1713/ 23/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
792 |
100 |
792 |
2209/ 2/ / |
kivett beépítetlen t |
NINCS UTCA NEVE |
34 |
100 |
34 |
2221/ 1/ / |
kivett beépítetlen t |
NINCS UTCA NEVE |
26 |
100 |
26 |
2295/ 1/ / |
udvar és 2 egyéb épü |
PETÕFI UTCA 1. |
2787 |
100 |
2787 |
2298/ 4/ / |
kivett udvar |
NINCS UTCA NEVE |
601 |
100 |
601 |
2308/ / / |
építési telek |
KOSSUTH LAJOS UTCA 16. |
1423 |
100 |
1423 |
2309/ / / |
lakóépület |
KOSSUTH LAJOS UTCA 18. |
2988 |
100 |
2988 |
2310/ / / |
irodák, műhely és kr |
KOSSUTH ÚT 16-2. |
3768 |
100 |
3768 |
2352/ 1/ / |
lakóépület |
GYÁR UTCA 32 |
1736 |
100 |
1736 |
2356/ 2/ / |
lakóépület |
GYÁR UTCA 1 |
1364 |
100 |
1364 |
2358/ 1/ / |
lakóház, udvar és ga |
GYÁR ÚT 2358/1 HRSZ |
769 |
100 |
769 |
2550/ 24/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
723 |
100 |
723 |
2550/ 25/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
722 |
100 |
722 |
2551/ 3/ / |
lakóépület |
WESSELÉNYI UTCA 45 |
1689 |
100 |
1689 |
2551/ 4/ / |
kivett beépítetlen t |
NINCS UTCA NEVE |
406 |
100 |
406 |
2603/ 2/ / |
lakóépület |
ERZSÉBET SÉTÁNY 11 |
725 |
100 |
725 |
2687/ 2/ / |
építési telek |
NAPSUGÁR UTCA 35. |
1065 |
100 |
1065 |
3098/ / / |
kivett beépítetlen t |
NINCS UTCA NEVE |
845 |
100 |
845 |
3155/ / / |
kivett beépítetlen t |
NINCS UTCA NEVE |
1000 |
100 |
1000 |
3236/ 2/ / |
kivett beépítetlen t |
MARGARÉTA UTCA |
95 |
100 |
95 |
3236/ 8/ / |
kivett beépítetlen t |
NINCS UTCA NEVE |
550 |
100 |
550 |
3236/ 9/ / |
kivett beépítetlen t |
NINCS UTCA NEVE |
623 |
100 |
623 |
3236/ 17/ / |
kivett beépítetlen t |
NINCS UTCA NEVE |
209 |
100 |
209 |
3236/ 28/ / |
kivett beépítetlen t |
NINCS UTCA NEVE |
202 |
100 |
202 |
3236/ 29/ / |
kivett beépítetlen t |
NINCS UTCA NEVE |
199 |
100 |
199 |
3236/ 31/ / |
kivett beépítetlen t |
NINCS UTCA NEVE |
194 |
100 |
194 |
3236/ 40/ / |
kivett beépítetlen t |
NINCS UTCA NEVE |
185 |
100 |
185 |
3236/ 41/ / |
kivett beépítetlen t |
NINCS UTCA NEVE |
165 |
100 |
165 |
3236/ 45/ / |
kivett beépítetlen t |
NINCS UTCA NEVE |
148 |
100 |
148 |
3236/ 55/ / |
kivett beépítetlen t |
NINCS UTCA NEVE |
183 |
100 |
183 |
3236/ 56/ / |
kivett beépítetlen t |
NINCS UTCA NEVE |
459 |
100 |
459 |
3246/ / / |
kivett beépítetlen t |
SZONDY UTCA 31. |
82 |
100 |
82 |
3675/ / / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
480 |
100 |
480 |
3676/ / / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
459 |
100 |
459 |
3800/ / / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
7403 |
100 |
7403 |
3898/ / / |
kivett beépítetlen t |
NINCS UTCA NEVE |
2121 |
100 |
2121 |
3989/ 18/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
1008 |
100 |
1008 |
3989/ 19/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
1006 |
100 |
1006 |
3989/ 52/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
1009 |
100 |
1009 |
3989/ 53/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
1009 |
100 |
1009 |
4084/ 1/ / |
beépítetlen terület |
SZENT ERZSÉBET KÖRÚT |
5177 |
100 |
5177 |
4084/ 2/ / |
beépítetlen terület |
030-AS KÜLTERÜLETI |
9999 |
100 |
9999 |
4084/ 3/ / |
beépítetlen terület |
030-AS KÜLTERÜLETI |
1554 |
100 |
1554 |
4084/ 5/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
3097 |
100 |
3097 |
4084/ 8/ / |
közterület |
NINCS UTCA NEVE |
2699 |
100 |
2699 |
4084/ 9/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
290 |
100 |
290 |
4084/ 10/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
283 |
100 |
283 |
4084/ 11/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
268 |
100 |
268 |
4084/ 12/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
252 |
100 |
252 |
4084/ 13/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
237 |
100 |
237 |
4084/ 14/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
275 |
100 |
275 |
4084/ 15/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
325 |
100 |
325 |
4084/ 53/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
760 |
100 |
760 |
4084/ 80/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
354 |
100 |
354 |
4084/ 81/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
354 |
100 |
354 |
4084/ 82/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
263 |
100 |
263 |
4084/ 84/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
354 |
100 |
354 |
4084/ 85/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
354 |
100 |
354 |
4084/ 86/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
262 |
100 |
262 |
4084/ 87/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
262 |
100 |
262 |
4084/ 88/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
354 |
100 |
354 |
4084/ 89/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
261 |
100 |
261 |
4084/ 90/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
323 |
100 |
323 |
4084/ 92/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/ 93/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/ 94/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/ 95/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/ 96/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/ 97/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/ 98/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/ 99/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/100/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/101/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/102/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/103/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/184/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/185/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/186/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/187/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/188/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/189/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/190/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/191/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/192/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/193/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4084/194/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
215 |
100 |
215 |
4085/ 1/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
442 |
100 |
442 |
4085/ 2/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
354 |
100 |
354 |
4085/ 3/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
262 |
100 |
262 |
4085/ 4/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
262 |
100 |
262 |
4085/ 5/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
354 |
100 |
354 |
4085/ 6/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
323 |
100 |
323 |
4085/ 7/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
261 |
100 |
261 |
4085/ 8/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
261 |
100 |
261 |
4085/ 9/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
323 |
100 |
323 |
4085/ 10/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
354 |
100 |
354 |
4085/ 11/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
262 |
100 |
262 |
4085/ 12/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
262 |
100 |
262 |
4085/ 13/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
354 |
100 |
354 |
4085/ 14/ / |
beépítetlen terület, |
NINCS UTCA NEVE |
3735 |
100 |
3735 |
4085/ 15/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
440 |
100 |
440 |
4085/ 16/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
392 |
100 |
392 |
4085/ 17/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
236 |
100 |
236 |
4085/ 18/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
225 |
100 |
225 |
4085/ 19/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
264 |
100 |
264 |
4085/ 20/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
459 |
100 |
459 |
4085/ 21/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
380 |
100 |
380 |
4085/ 22/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
354 |
100 |
354 |
4085/ 23/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
262 |
100 |
262 |
4085/ 24/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
262 |
100 |
262 |
4085/ 25/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
360 |
100 |
360 |
4085/ 77/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
1018 |
100 |
1018 |
4085/192/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
442 |
100 |
442 |
4085/193/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
414 |
100 |
414 |
4085/194/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
10654 |
100 |
10654 |
4085/195/ / |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
55000 |
100 |
55000 |
0370/256 |
szántó |
NINCS UTCA NEVE |
527 |
100 |
527 |
3989/2 |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
1002 |
631/7060 |
90 |
3989/21 |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
1006 |
631/7060 |
90 |
3989/33 |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
1010 |
631/7060 |
90 |
3989/46 |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
1009 |
631/7060 |
90 |
3989/56 |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
1009 |
631/7060 |
90 |
3989/130 |
beépítetlen terület |
NINCS UTCA NEVE |
1012 |
631/7060 |
90 |
383/2***** |
gazdasági épület, udvar |
Ibolya utca |
5646 |
100 |
5646 |
A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 5. § (1) bekezdése a 8/2018. (V. 4.) önkormányzati rendelet 1. §-ának megfelelően módosított rendelkezés. Hatályos 2018. május 5.
A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 5. § (1a) bekezdése a 8/2018. (V. 4.) önkormányzati rendelet 2. §-ának megfelelően megállapított szöveg. Hatályos 2018. május 5.
A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 5. § (2) bekezdése a 8/2018. (V. 4.) önkormányzati rendelet 3. §-ának megfelelően módosított szöveg. Hatályos 2018. május 5.
A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése a 8/2018. (V. 4.) önkormányzati rendelet 3. §-ának megfelelően módosított szöveg. Hatályos 2018. május 5.
A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 12. § (3) bekezdése a 8/2018. (V. 4.) önkormányzati rendelet 5. §-ának megfelelően módosított szöveg. Hatályos 2018. május 5.
A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 13. § (8) bekezdése a 35/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 19. §-ának megfelelően módosított szöveg. Hatályos: 2014. november 11.
A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 14. §-a a 26/2018. (XII. 3.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdésésének megfelelően hatályát vesztette 2018. december 4.
A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 15. § (7) bekezdése a 31/2014. (X. 2.) önkormányzati rendelet 1. §-ának megfelelően módosított szöveg. Hatályos: 2014. október 3.
A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 16. § (1) bekezdése a 12/2016. (V. 4.) önkormányzati rendelet 1. §-ának megfelelően módosított szöveg. Hatályos: 2016. május 5.
A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 16. § (2) bekezdése a 7/2017. (III. 10.) önkormányzati rendelet 1. §-ának megfelelően módosított szöveg. Hatályos: 2017. március 11.
A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 17. § (1a) bekezdése a 33/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 6. §-ának megfelelően hatályát veszítette 2019. december 6-tól.
A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 17. § (2) bekezdését hatályon kívül helyezte a 28/2015. (X. 1.) önkormányzati rendelet 4. §-a 2015. október 1-től
A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet „JEGYZŐRE ÁTRUHÁZOTT TULAJDONOSI JOGOK” alcím és a 17/A. §-a a 33/2019. (XII. 5.) önkormányzati rendelet 1. §-ával megállapított rendelekezés. Hatályos 2019. december 6-tól.
A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 18. § (4) bekezdése a 31/2014. (X. 2.) önkormányzati rendelet 2. §-ának megfelelően módosított szöveg. Hatályos: 2014. október 3.
A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 18. § (5) bekezdése a 31/2014. (X. 2.) önkormányzati rendelet 3. §-ának megfelelően megállapított szöveg. Hatályos: 2014. október 3.
A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 18. § (6) bekezdése a 31/2014. (X. 2.) önkormányzati rendelet 4. §-ának megfelelően megállapított szöveg. Hatályos: 2014. október 3.
A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 18. § (7) bekezdése a 31/2014. (X. 2.) önkormányzati rendelet 4. §-ának megfelelően megállapított szöveg. Hatályos: 2014. október 3.
A 9/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 19. § (5a) bekezdése a 31/2014. (X. 2.) önkormányzati rendelet 5. §-ának megfelelően megállapított szöveg. Hatályos: 2014. október 3.