Balatonmáriafürdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2021. (III.3.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről

Hatályos: 2022. 03. 29- 2024. 12. 30

Balatonmáriafürdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2021. (III.3.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről1

2022.03.29.

Balatonmáriafürdő Község Önkormányzatának Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján, a 27/2021.(I.29.) Kormányrendelettel kihirdetett és a 2021. évi I. törvény által meghosszabbított veszélyhelyzetben a képviselő-testületnek az Alaptörvény 32. cikk. (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk. (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendelem el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed a képviselő-testületre, annak szerveire, a támogatásban részesített szervekre, szervezetekre.

2. Címrend

2. § (1) A 3. §-ban megállapított kiadási és bevételi főösszegnek, cím, alcímek szerinti részletezését az 1. melléklet tartalmazza.

(2) Az önkormányzat költségvetése képezi az önálló címet.

II. Fejezet

A KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI

3. Az önkormányzat és költségvetési szerveinek 2021. évi költségvetése

3. §2 (1) A (1) Az önkormányzat és költségvetési szervei együttes 2021. évi költségvetését

a) 436 114 000 Ft tárgyévi költségvetési bevétellel,

b) 861 077 000 Ft tárgyévi költségvetési kiadással és

c) 424 963 000 Ft költségvetési hiánnyal állapítja meg.

(2) A hiány finanszírozását belső forrásból, azaz 344 963 000 Ft maradvány igénybevételével és külső forrásból 80 000 000 Ft hitel igénybevételével biztosítja.

(3) Az önkormányzat 2021. évi költségvetésének

a) tárgyévi költségvetési bevételét 436 114 000 Ft-ban

aa) működési költségvetési bevételét 385 914 000 Ft-ban

ab) felhalmozási költségvetési bevételét 50 200 000 Ft-ban állapítja meg.

b) tárgyévi költségvetési kiadását 861 077 000 Ft-ban

ba) működési költségvetési kiadását 359 876 000 Ft-ban

bb) személyi jellegű kiadásait 86 159 000 Ft-ban

bc) munkaadókat terhelő járulékokat 12 927 000 Ft-ban

bd) dologi jellegű kiadásokat 192 540 000 Ft-ban

be) támogatásértékű működési kiadásait 30 149 000 Ft-ban

bf) működési célú pénzeszköz átadást 23 418 000 Ft-ban

bg) előző évi állami támogatás visszafizetését 4 823 000 Ft-ban

bh) működési kölcsönfolyósítását 0 Ft-ban

bi) ellátottak pénzbeli juttatását 4 560 000 Ft-ban

bj) működési célú általános tartalékát 5 300 000 Ft-ban állapítja meg.

c) felhalmozási költségvetési kiadását 501 201 000 Ft-ban

ca) beruházások előirányzatát 90 615 000 Ft-ban

cb) felújítások előirányzatát 273 293 000 Ft-ban

cc) támogatásértékű felhalmozási kiadást 0 Ft-ban

cd) felhalmozási célú pénzeszköz átadást 0 Ft-ban

ce) kincstárjegy vásárlást 0 Ft-ban

cf) hitel tőketörlesztését 20 000 000 Ft-ban

cg) fejlesztési célú céltartalékát 117 293 000 Ft-ban

d) költségvetési hiányát 424 963 000 Ft-ban

da) kötelező feladat hiányát 286 133 000 Ft-ban

db) önként vállalt feladat hiányát 102 682 000 Ft-ban

dc) államigazgatási feladat hiányát 36 148 000 Ft-ban állapítja meg.

e) működési költségvetési többletét 26 038 000 Ft-ban

ea) kötelező feladat többletét 35 669 000 Ft-ban

eb) önként vállalt feladat többletét 26 517 000 Ft-ban

ec) államigazgatási feladat hiányát 36 148 000 Ft-ban állapítja meg.

f) Felhalmozási költségvetési hiányát 451 001 000 Ft-ban,

fa) kötelező feladat hiányát 321 802 000 Ft-ban,

fb) önként vállalt feladat hiányát 129 199 000 Ft-ban

fc) államigazgatási feladat hiányát 0 Ft-ban állapítja meg.

g) Előző év felhasználható tervezett maradványát 344 963 000 Ft-ban

ga) működési hiány finanszírozását szolgáló tervezett maradványát 15 000 000 Ft-ban,

gb) felhalmozási hiány finanszírozását szolgáló tervezett maradványát 329 963 000 Ft-ban állapítja meg.

h) Finanszírozási célú műveletek bevételét 80 000 000 Ft-ban

ha) működést szolgáló finanszírozási célú műveletek bevételét 0 Ft-ban,

hb) felhalmozást szolgáló finanszírozási célú műveletek bevételét 80 000 000 Ft-ban állapítja meg.

i) Finanszírozási célú műveletek kiadását 0 Ft-ban,

ia) működési finanszírozását szolgáló műveletek kiadását 0 Ft-ban,

ib) felhalmozási finanszírozását szolgáló műveletek kiadását 0 Ft-ban állapítja meg.

4. A bevételek és kiadások közötti egyensúly megteremtéséhez szükséges intézkedések, a hitelműveletekkel kapcsolatos hatáskörök

4. § (1) A költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évi maradvány igénybevételét a 2. melléklet alapján hagyom jóvá.

(2) A költségvetési évet érintő hitelügyletekkel kapcsolatos hatáskörök kizárólagosan a képviselő-testületet illetik meg.

(3) Az (1) bekezdésen kívüli költségvetési hiány külső finanszírozására a finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételeit a 3. melléklet alapján hagyom jóvá.

5. Az önkormányzat bevételei és kiadásai

5. § (1) A 3. §-ban megállapított bevételi és kiadási főösszeg mérlegszerű bemutatását a rendelet 5. melléklete tartalmazza.

(2) A 3. §-ban megállapított bevételek közül a tevékenységi és az egyéb bevételeket, a támogatásokat, valamint a támogatásértékű bevételeket a rendelet 6. melléklete tartalmazza.

(3) A 2021. évi költségvetés kiadási előirányzatait a rendelet 7. melléklete szerint hagyom jóvá.

(4) Az egyéb működési és felhalmozási célra átadott kiadások előirányzatait a rendelet 11. melléklete szerint állapítom meg.

(5) A beruházási kiadásokat a rendelet 12. melléklete, a felújítási kiadásokat a rendelet 13. melléklete szerint állapítom meg.

(6) Az Európai Unió támogatásával megvalósuló projektek bevételeit és kiadásait a 14. melléklet tartalmazza.

(7) A költségvetési évet követő három év működési és fejlesztési célú bevételeit és kiadásait a 4. melléklet tartalmazza.

6. § (1) Az önkormányzat éves engedélyezett létszámkeretét a rendelet 15. melléklete szerint állapítom meg.

(2) A közfoglalkoztatottak létszámát a rendelet 16. melléklete szerint állapítom meg.

(3) Az önkormányzat működési és felhalmozási célú bevételeit és kiadásait a 17. melléklet szerint hagyom jóvá.

6. A bevételi többlet kezelése

7. § . Az önkormányzati gazdálkodás során az év közben létrejött költségvetési többletet, általános és céltartalékot pénzintézeti pénzlekötés útján – a fizetési kötelezettségek figyelembevételével – hasznosítható. A hasznosítással kapcsolatos szerződések, pénzügyi műveletek lebonyolítására a polgármestert felhatalmazza, aki a megtett intézkedésekről a következő képviselő-testületi ülésen tájékoztatást ad. A kamatok a lekötés szerinti pénzeszközöket – működési és céltartalék - növelik.

7. Általános és céltartalék

8. § (1) A 2021. évi költségvetés általános és céltartalékát a 19. melléklet szerint állapítom meg.

(2) Az általános tartalék felhasználásáról a képviselő-testület – veszélyhelyzetben a polgármester, az erre vonatkozó igény felmerülésekor egyedi határozatban dönt.

8. Előirányzat-felhasználási ütemterv

9. § A 2021. évi költségvetés bevételi és kiadási előirányzatainak felhasználási ütemtervét havi bontásban a 20. melléklet tartalmazza.

9. Több éves kihatással járó feladatok

10. § (1) A többéves kihatással járó feladatok előirányzatait a rendelet 21. melléklete szerint állapítom meg azzal, hogy a későbbi évek előirányzatait véglegesen az adott évi költségvetés elfogadásakor kell megállapítani.

(2) Az önkormányzat által felvett hitelállomány alakulását, lejárat és eszközök szerinti bontásban a 18. melléklet tartalmazza.

10. Közvetett támogatások

11. § A közvetett támogatásokat, azok jellege, mértéke, összege,a kedvezményezettje szerinti részletezettséggel a 22. melléklet szerint hagyom jóvá.

III. Fejezet

A 2021. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK SZABÁLYAI

12. § (1) A szociális ellátásokra 4.560.000 Ft keretösszeget állapítok meg. A lakosságnak nyújtott támogatások megbontását a 10. melléklet tartalmazza.

(2) A szociális igazgatás és szociális ellátások helyi szabályairól szóló önkormányzati rendeletbe foglaltak szerint a szociális ellátásokra biztosított pénzbeni támogatások összegéből a polgármester 2021. évben 150.000 Ft összeggel rendelkezhet a rendkívüli átmeneti segélyről sürgős szükség esetén - ha az igénylő életkörülményei az azonnali segítséget indokolják – évente legfeljebb két alkalommal, a kérelmező nyilatkozata alapján. A döntésről a képviselő-testületet havonta tájékoztatom.

(3) A képviselők tiszteletdíját 50.000 Ft-ban állapítom meg.

(4) A tiszteletdíjak kifizetésére a települési képviselők tiszteletdíjáról szóló önkormányzati rendeletben foglaltak az irányadóak.

(5) Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, és következményeinek az elhárítása érdekében (veszélyhelyzetben) a polgármester a helyi önkormányzat költségvetése körében átmeneti intézkedést hozhat, amennyiben a tervezett 300.000 Ft keretösszeg nem elegendő, és amelyről a képviselő-testület legközelebbi ülésén be kell számolni.

(6) A (5) bekezdésben meghatározott jogkörben a polgármester az előirányzatok között átcsoportosítást hajthat végre, egyes kiadási előirányzatok teljesítését felfüggesztheti, a költségvetési rendeletben nem szereplő kiadásokat is teljesíthet.

(7) A Balatonkeresztúri Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők illetményalapját 46.380 Ft-ban állapítom meg.

13. § (1) Az átruházott hatáskörben hozott döntések a későbbi években a jóváhagyottnál nagyobb többletkiadással nem járhatnak.

(2) Az átruházott hatáskörben történt átcsoportosításokról a polgármester negyedévente, a negyedévet követő első képviselő-testületi ülésen köteles beszámolni. A költségvetési rendelet módosítására a polgármester ezzel egyidejűleg javaslatot tesz.

(3) A jóváhagyott költségvetésen, Képviselő-testületi, vagy polgármesteri döntésen alapuló előirányzatokról, előirányzat módosításokról a kiadási és bevételi kiemelt előirányzatok átvezetéséről a Közös Hivatal gondoskodik.

14. § (1) Ha a helyi önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak, e tényről a polgármester a képviselő-testületet tájékoztatja.

(2) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy esetenként legfeljebb 500.000 Ft összeghatárig, de éves szinten összességében maximum 3.000.000 Ft összeghatárig kötelezettséget vállaljon. A kötelezettségvállalásról a következő képviselő-testületi ülésen köteles a polgármester beszámolni.

(3) Az első negyedév kivételével – negyedévenként, döntés szerinti időpontokban, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés – a helyi önkormányzatot érintő módon – a meghatározott hozzájárulások, támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.

11. Létszám- és bérgazdálkodással kapcsolatos előírások

15. § (1) Az egyes foglalkoztatási formákra (teljes munkaidős, részmunkaidős, valamint a megbízási, tiszteletdíjas foglalkoztatás) álláshelyenként, összességében az elemi költségvetésben tervezett (módosított személyi juttatás) előirányzat nem léphető túl.

(2) Az önkormányzat beruházásainak, fejlesztéseinek pályázati úton történő forrásszerzésében részt vevő alkalmazottak részére a pályázatírás, és elnyerés motiválása érdekében a sikeres, megnyert pályázati összeg figyelembe vételével, a pályázati összegnek az önkormányzat számlájára történő megérkezését követően, az összeg bruttó 5 %-a fordítható jutalmazásra, mely a polgármester egyetértésével osztható fel.

12. A támogatások odaítélésének, folyósításának és elszámolásának rendje

16. § (1) A támogatások átadása előtt a támogatás címzettjével megállapodást kell kötni a civilszervezetek támogatási rendjéről szóló önkormányzati rendelet szerint.

(2) A támogatásban részesülő elszámolási kötelezettséggel tartozik a képviselő-testület felé.

(3) Amennyiben az elszámolást, beszámolót a szervezet a támogatási szerződésben meghatározott időpontig nem nyújtja be egy évig támogatásban nem részesíthető.

(4) A jegyző a zárszámadás elfogadásakor tájékoztatja a képviselő-testületet a szervezetek elszámolásairól, beszámolóiról.

(5) A helyi társadalmi, kulturális szervezetek, alapítványok támogatását negyedéves ütemezésben biztosítom, ettől eltérni polgármester engedélyével lehet, aki erről a soron következő ülésen a képviselő-testületet tájékoztatja. Egyéb esetben a támogatás folyósítására a támogatási szerződésben foglaltak szerint kerül sor.

17. § A nettó 5 millió Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó értékű az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklet III. Gazdálkodási adatok 4. pontjában meghatározott szerződéseket közzé kell tenni a helyben szokásos módon, és e törvénynek megfelelően a szerződés létrejöttét követő 60 napon belül.

IV. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

18. § (1) Az átmeneti időszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások az 2011. évi CXCV. törvény 25. § (3) bekezdése értelmében ezen költségvetési rendeletbe beépültek, mellékletei tartalmazzák.

(2) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezéseit 2021. január 1. napjától kell alkalmazni.

1. melléklet3

Balatonmáriafürdő Község Önkormányzat Címrendje

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

Cím

Alcím

2021.évi költségvetés

Sor-
szám

az önkormányzat
költségvetési szervei

az önkormányzat
költségvetési szervei

Kiadás
Adatok: e Ft-ban

Bevétel
Adatok: e Ft-ban

Létszám

Kötelező
feladat

Önként
vállalt
feladat

Államigazgatási
feladat

Összesen

Kötelező
feladat

Önként
vállalt
feladat

Államigazgatási
feladat

Összesen

Kötelező
feladat

Önként
vállalt
feladat

Államigazgatási
feladat

Összesen

1

Balatonmáriafürdő
Önkormányzat

629 153

191 559

40 365

861 077

767 983

88 877

4 217

861 077

17

1

1

19

2

Balatonmáriafürdő
Önkormányzat
mindösszesen

629 153

191 559

40 365

861 077

767 983

88 877

4 217

861 077

17

1

1

19

2. melléklet

A KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY BELSŐ FINANSZÍROZÁSÁRA SZOLGÁLÓ ELŐZŐ ÉVEK MARADVÁNYA

Adatok: e Ft-ban

A

B

C

D

E

Sorszám

Megnevezés

Előző évi maradvány

Előző évi
maradvány
felhasználása
működésre

Előző évi maradvány
felhasználása
felhalmozásra

1

Működési célú maradvány

15000

15000

0

2

Felhalmozási célú maradvány

329963

0

329963

3

Összesen

344963

15000

329963

3. melléklet

A KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY KÜLSŐ FINANSZÍROZÁSÁRA SZOLGÁLÓ FINANSZÍROZÁSI CÉLÚ PÉNZÜGYI MŰVELETEK

Adatok: e Ft-ban

A

B

C

D

Sorszám

Megnevezés

Felhasználása
működésre

Felhasználása
felhalmozásra

1

Hitel felvétel Rákóczi utca

0

80000

2

Összesen

0

80000

4. melléklet4

A működési és fejlesztési célú bevételek és kiadások a 2021.évi költségvetési évet követő három év

Működési bevételek és kiadások:

Adattok ezer Ft-ban

Megnevezés

2021.év

2022.év

2023.év

2024.év

Intézményi működési bevételek

86429

25000

25000

25000

Önkormányzat sajátos műk.bevételei

204595

190000

195000

200000

Önkormányzat működési költségvetési támogatása

73250

60000

61000

62000

Támogatásértékű működési bevétel

15836

39000

40000

40000

Működési célú pénzeszk.átvétel

0

0

0

0

Állami támogatás megelőlegezés

1788

0

0

0

Működési célú hitel felvétel

0

0

0

0

Működési célú kölcsön visszatérülés

0

0

0

0

Működési célú előző évi maradv.ig.vét

15000

5010

5000

5000

Működési célú bevételek összesen:

396898

319010

326000

332000

Személyi juttatások

86159

85000

85000

85000

Munkaadót terhelő járulékok

12927

13175

13175

13175

Dologi kiadások és egyéb folyó kiad.

192540

124085

123161

122106

Támogatásértékű működési kiadás

30149

17000

17000

17000

Műk.célű pénzeszk.Átadás és egyéb tám.

23418

4000

4000

4000

Ellátottak pb.juttatásai

4560

5000

5100

5200

Előző évi állami támogatás visszafizetés

4823

0

0

0

Működési célú kölcsön nyújtás

0

0

0

0

Működési tartalékok

5300

4000

3890

5000

Működési célú kiadások összesen:

359876

252260

251326

251481

Felhalmozási célú bevételek és kiadások:

Megnevezés

2021.év

2022.év

2023.év

2024.év

Önkormányzat felh.és tőke jell.bev.

4016

0

0

0

Önkormányzat felhalmozási költségvetési támogatása

20000

Támogatásértékű felhalmozási bevétel

30200

40000

20000

20000

Felhalmozási célú pénzeszk. Átv.

0

0

0

0

Támogatási kölcsön visszatérülés

0

0

0

0

Kincstárjegy visszatérülés

0

0

0

0

Felhalmozási célú hitel felvétel

80000

0

0

0

Felh.célú előző évi maradv.ig.bevétel

329963

5000

5000

5000

Felhalmozási célú bevétel összesen:

464179

45000

25000

25000

Felhalmozási kiadások/ÁFA-val együtt/

90615

42315

43239

44294

Felújítási kiadások ÁFA-val együtt/

273293

44435

31435

36225

Támogatásértékű felhalmozási kiadás

0

0

0

0

Felhalmozási pénzeszk.átadás

0

0

0

0

Felhalmozási célú hitel tőkerész törlesztés

20000

20000

20000

20000

Kincstárjegy vásárlás

0

0

0

0

Értékpapír beszerzés

0

0

0

0

Felhalmozási tartalékok

117293

5000

5000

5000

Felhalmozási célú kiadások összesen:

501201

111750

99674

105519

Önkorm.bevétel összesen:

861077

364010

351000

357000

Önkorm.kiadás összesen:

861077

364010

351000

357000

5. melléklet5

Balatonmáriafürdő Önkormányzat összevont költségvetési mérlege 2021.évi költségvetés

A

B

C

D

BEVÉTELEK

Sorszám

KIADÁSOK

Megnevezés

E Ft

Megnevezés

E Ft

1

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

436 114

1

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

841 077

2

Pénzforgalmi bevételek

436 114

2

Pénzforgalmi kiadások

718 484

3

Működési célú bevételek

381 898

3

Működési célú kiadások

354 576

4

Működési bevételek

291 024

4

Személyi jellegű kiadások

86 159

5

Intézményi működési bevételek

86 429

5

Munkaadót terhelő járulékok

12 927

6

Önkormányzatok sajátos működési bevételei

204 595

6

Dologi és egyéb folyó kiadások

192 540

7

Előző évi maradvány átvétel

0

7

Előző évi állami támogatás visszafizetése

4 823

8

Támogatásértékű bevételek

15 836

8

Szociálpolitikai ellátások és egyéb juttatások

4 560

9

- ebből OEP-től átvett pénzeszköz

7 730

9

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

10

Működési célú pénzeszköz átvétel

0

10

Előző évi maradvány átadás

0

11

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

73 250

11

Támogatásértékű működési kiadás

30 149

12

Támogatási kölcsön igénybevétele, visszatérülése

0

12

Működési célú pénzeszközátadás

23 418

13

Állami támogatás megelőlegezés

1 788

13

Működési célú kölcsön nyújtása, visszafizetése

0

14

Felhalmozási célú bevételek

54 216

14

Felhalmozási célú kiadások

363 908

15

Felhalmozási és tőke jellegű bevételek

4 016

15

Beruházási kiadások

90 615

16

Támogatásértékű felhalmozási bevételek

30 200

16

Felújítások

273 293

17

Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel

0

17

Támogatásértékű felhalmozási kiadás

0

18

Kincstárjegy visszatérülés

0

18

Felhalmozási célú pénzeszközátadás

0

19

Támogatási kölcsön igénybevétele, visszatérülése

0

19

Felhalmozási célú kölcsön nyújtása

0

20

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

20 000

20

Pénzügyi befektetések kiadásai

0

21

21

Pénzforgalom nélküli kiadások

122 593

22

22

Működési célú tartalékok

5 300

23

23

Általános tartalék

5 300

24

24

Céltartalékok

0

25

25

Felhalmozási célú tartalékok

117 293

26

26

Fejlesztési céltartalék

117 293

27

27

KÖLTSÉGVETÉSI TÖBBLET

-404 963

28

28

Működési többlet

22 022

29

29

Felhalmozási többlet

-426 985

30

30

FINANSZÍROZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK

20 000

31

31

Működési célú hiteltörlesztés

0

32

32

Felhalmozási célú hiteltörlesztés

20 000

33

BEVÉTELEK ÖSSZESEN
(Pénzforgalom nélküli és finanszírozási célú
bevételek nélkül)

436 114

33

KIADÁSOK ÖSSZESEN

718 484

34

34

A KÖLTSÉGVETÉS ÖSSZESÍTETT HIÁNYA

-404 963

35

35

Működési többlet

22 022

36

36

Felhalmozási hiány

-426 985

37

A HIÁNY FINANSZÍROZÁSÁNAK MÓDJA

37

38

Belső forrásból

344 963

38

39

I. Működési célú maradvány igénybevétele

15 000

39

40

II. Felhalmozási célú maradvány igénybevétele

329 963

40

41

Külső forrásból

80 000

41

42

Működési célú hitelfelvétel

0

42

43

Felhalmozási célú hitelfelvétel

80 000

43

44

BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

861 077

44

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN

861 077

45

Működési célú bevételek összesen

396 898

45

Működési célú kiadások összesen

359 876

46

Felhalmozási célú bevételek összesen

464 179

46

Felhalmozási célú kiadások összesen

501 201

6. melléklet6

BALATONMÁRIAFÜRDŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2021. ÉVI BEVÉTELEINEK MÉRLEGSZERŰ BEMUTATÁSA

ezer Ft-ban

A

B

C

D

E

2021.évi költségvetés

Sor-
szám

Megnevezés

Kötelező
feladat

Önként
vállalt feladat

Államigazga- tási feladat

Összesen

1

I. Működési költségvetés

207 951

84 861

0

292 812

2

Önkormányzat által irányított költségvetési szervek
bevételei

0

0

0

0

3

Költségvetési szervek bevételei

0

0

0

0

4

Önkormányzat működési költségvetési bevételei

207 951

84 861

0

292 812

5

Önkormányzat közhatalmi bevételei

204 595

0

0

204 595

6

Helyi adók

204 595

0

0

204 595

7

- Építményadó

149 424

0

0

149 424

8

- Telekadó

16 088

0

0

16 088

9

- Iparűzési adó

19 606

0

0

19 606

10

- Idegenforgalmi adó

18 283

0

0

18 283

11

- Pótlék, bírság

1 194

0

0

1 194

12

Bírságok, hozzájárulások, díjak és más fizetési
kötelezettségek

0

0

0

0

13

- Egyéb bírságok, pótlékok

0

0

0

0

14

- Talajterhelési díj

0

0

0

0

15

Átengedett központi adók

0

0

0

0

16

- Gépjárműadó

0

0

0

0

17

Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek

3 356

84 861

0

88 217

18

Intézményi költségvetéshez kapcsolódó egyéb bevételek

3 356

84 861

0

88 217

19

- Egyéb sajátos működési bevétel (bérleti díj, intézményi ellátási díj,alk.tér.)

1 568

80 811

0

82 379

20

- Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei

0

4 000

0

4 000

21

- Kamatbevételek

0

50

0

50

- Állami támogatás megelőlegezés

1 788

0

0

1 788

22

- Működési kölcsön visszatérülés

0

0

0

0

23

II. Támogatások

73 250

0

0

73 250

24

Önkormányzat támogatásai

73 250

0

0

73 250

25

Önkormányzat általános működésének és ágazati
feladatainak támogatása

73 250

0

0

73 250

26

- Helyi önkormányzatok működésének általános
támogatása

37 562

0

0

37 562

27

- Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és
gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

5 395

0

0

5 395

28

-Települési önkormányzatok kulturális feladatainak
támogatása

2 270

0

0

2 270

29

- Működési célú költségvetési támogatások és
kiegészítő támogatások

26 185

0

0

26 185

30

- Elszámolásból származó bevételek

1 838

1 838

31

III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek

20 000

4 016

0

24 016

32

Önkormányzat felhalmozási és tőke jellegű bevételei

20 000

4 016

0

24 016

33

Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése

0

4 016

0

4 016

34

- Ingatlan értékesítés

0

3 800

0

3 800

35

- Fordított Áfa

0

0

0

0

36

- Gép, berendezés, jármű értékesítés

0

216

0

216

37

Osztalék

0

0

0

0

38

Kincstárjegy visszatérülés

0

0

0

0

39

Felhalmozási célú állami támogatás

20 000

0

0

20 000

40

Támogatási kölcsön visszatérülés

0

0

0

0

41

IV. Támogatás értékű bevétel

41 819

0

4 217

46 036

42

Költségvetési szerv támogatás értékű bevételei

0

0

0

0

43

Támogatásértékű működési bevétel

0

0

0

0

44

- Elkülönített állami pénzalaptól

0

0

0

0

45

- Fejezeti kezelésű előirányzattól

0

0

0

0

46

- Egyéb önkormányzattól

0

0

0

0

47

Támogatásértékű felhalmozási bevétel

0

0

0

0

48

- Fejezeti kezelésű előirányzattól

0

49

Önkormányzat támogatás értékű bevételei

41 819

0

4 217

46 036

50

Támogatásértékű működési bevétel

11 619

0

4 217

15 836

51

- Többcélú kistérségi társulástól

0

52

- Egyéb önkormányzattól

1 371

0

4 217

5 588

53

- Fejezeti kezelésű előirányzattól

2 518

0

0

2 518

54

- Társadalombiztosítási alapoktól

7 730

0

0

7 730

55

- Elkülönített állami pénzalaptól

0

56

Támogatásértékű felhalmozási bevétel

30 200

0

0

30 200

57

- Fejezeti kezelésű előirányzattól átvett pénz Wifi4 hálózat kiépítés

5 216

0

0

5 216

58

- Fejezeti kezelésű előirányzattól átvett pénz Óvoda
játszóudvar fejlesztés

4 985

4 985

59

- Fejezeti kezelésű előirányzattól átvett pénz Óvoda
fejlesztés

19 999

0

0

19 999

60

V. Véglegesen átvett pénzeszközök

0

0

0

0

61

Önkormányzat véglegesen átvett működési célú
pénzeszközei

0

0

0

0

62

Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson
kívülről

0

0

0

0

63

- Háztartástól átvett pénz

0

0

0

0

64

- Vállalkozástól átvett pénz

0

0

0

0

65

Önkormányzat által irányított költségvetési szerv
véglegesen átvett működési célú pénzeszközei

0

0

0

0

66

Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson
kívülről

0

0

0

0

67

- Háztartástól átvett pénz

0

0

0

0

68

- EU költségvetésből átvett pénz

0

0

0

0

69

Önkormányzat véglegesen átvett felhalmozási célú
pénzeszközei

0

0

0

0

70

Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson
kívülről

0

0

0

0

71

- Vállalkozástól

0

0

0

0

72

Költségvetési szervek költségvetési bevételei

0

0

0

0

73

Önkormányzat költségvetési bevételei

343 020

88 877

4 217

436 114

74

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTEL ÖSSZESEN:

343 020

88 877

4 217

436 114

75

VI. Maradvány

344 963

0

0

344 963

76

Önkormányzat által irányított költségvetési szervek
pénzmaradványa

0

0

0

0

77

Költségvetési szervek működési célú pénzmaradványa

0

0

0

0

78

Önkormányzat maradványa

344 963

0

0

344 963

79

Önkormányzat működési célú maradvány

15 000

0

0

15 000

80

Önkormányzat fejlesztési célú maradvány

329 963

0

0

329 963

81

VII. Finanszírozási célú bevételek

80 000

0

0

80 000

82

Folyószámla hitel felvétel

0

83

Éven belüli hitel felvétel

0

84

Felhalmozási célú fejlesztési hitel Rákóczi utca

80 000

0

0

80 000

85

Működési célú hitel

0

86

BEVÉTEL ÖSSZESEN

767 983

88 877

4 217

861 077

7. melléklet7

BALATONMÁRIAFÜRDŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2021. ÉVI KIADÁSAINAK MÉRLEGSZERŰ BEMUTATÁSA

ezer Ft-ban

A

B

C

D

E

2021.évi költségvetés

Megnevezés

Kötelező
feladat

Önként vállalt
feladat

Államigazga- tási feladat

Összesen

1

I. Működési költségvetés

257 151

62 360

40 365

359 876

2

Önkormányzat által irányított költségvetési szervek kiadásai

0

0

0

0

3

Költségvetési szervek kiadásai

0

0

0

0

4

- Személyi juttatás

0

0

0

0

5

- Munkaadót terhelő járulékok és szociális
hozzájárulási adó

0

0

0

0

6

- Dologi jellegű kiadások

0

0

0

0

7

- Egyéb működési kiadások

0

0

0

0

8

Önkormányzat kiadásai

257 151

62 360

40 365

359 876

9

- Személyi juttatás

71 208

4 106

10 845

86 159

10

- Munkaadót terhelő járulékok és szociális
hozzájárulási adó

10 681

624

1 622

12 927

11

- Dologi kiadás

140 786

51 468

286

192 540

12

- Önkormányzat által folyósított szociális ellátások

2 160

2 400

0

4 560

13

- Önkormányzat egyéb működési kiadásai

27 016

3 762

27 612

58 390

14

- Általános tartalék

5 300

0

0

5 300

15

II. Felhalmozási költségvetés

372 002

129 199

0

501 201

16

Költségvetési szervek beruházásai

0

0

0

0

17

Költségvetési szervek felújítási kiadásai

0

0

0

0

18

Költségvetési szervek felhalmozási célú
költségvetési kiadás összesen:

0

0

0

0

19

Önkormányzati beruházási kiadás

42 130

48 485

0

90 615

20

Önkormányzati felújítási kiadások

192 579

80 714

0

273 293

21

Támogatásértékű felhalmozási kiadás
önkormányzatnak

0

0

0

0

22

Európai Uniós támogatással megvalósuló
önkormányzati beruházás

0

0

0

0

23

Európai Uniós támogatással megvalósuló
önkormányzati felújítás

0

0

0

0

24

Kincstárjegy vásárlás

0

0

0

0

25

Felhalmozási célú pénz átadás

0

0

0

0

26

Pénzügyi részesedések vásárlása

0

0

0

0

27

Céltartalék

117 293

0

0

117 293

28

Fejlesztési hitel visszafizetés

20 000

0

0

20 000

29

Önkormányzati felhalmozási célú költségvetési
kiadás összesen:

372 002

129 199

0

501 201

30

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁS ÖSSZESEN:

629 153

191 559

40 365

861 077

31

III. Finanszírozási célú kiadás

0

0

0

0

32

Folyószámlahitel törlesztés

0

0

0

0

33

Éven belüli hitel törlesztés

0

0

0

0

34

KIADÁS ÖSSZESEN

629 153

191 559

40 365

861 077

8. melléklet8

BALATONMÁRIAFÜRDŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2021. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEI

ezer Ft-ban

Sor-
szám

A

B

C

D

E

G

H

I

J

K

L

M

Megnevezés

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

Saját
bevétel

Önkor-
mányzati
támoga-
tás,
helyi adó

Támog.
értékű
bevétel

Átvett
pénzeszköz államház-
tartáson
kívülről

Működési
maradvány

Működési
költségvet. bevételek
összesen

Tárgyi
eszköz
értékes.

Támog.
értékű
bevétel

Állami
támogatás
felhalmozási

Felhalmozá-
si maradvány

Hitel
felvétel

Felhalm.
költségvetési bevételek
összesen

BEVÉTEL
ÖSSZESEN

1

Balatonmáriafürdő
Önkormányzat

2

Kötelező feladatok

1 568

277 845

13 407

0

15 000

307 820

0

30 200

20 000

329 963

80 000

460 163

767 983

3

Önként vállalt
feladatok

84 861

0

0

0

0

84 861

4 016

0

0

0

0

4 016

88 877

4

Államigazgatási
feladatok

0

0

4 217

0

0

4 217

0

0

0

0

0

0

4 217

5

Összesen

86 429

277 845

17 624

0

15 000

396 898

4 016

30 200

20 000

329 963

80 000

464 179

861 077

6

ÖSSZES BEVÉTEL

7

Kötelező feladatok

1 568

277 845

13 407

0

15 000

307 820

0

30 200

20 000

329 963

80 000

460 163

767 983

8

Önként vállalt
feladatok

84 861

0

0

0

0

84 861

4 016

0

0

0

0

4 016

88 877

9

Államigazgatási
feladatok

0

0

4 217

0

0

4 217

0

0

0

0

0

0

4 217

10

Összesen

86 429

277 845

17 624

0

15 000

396 898

4 016

30 200

20 000

329 963

80 000

464 179

861 077

9. melléklet9

BALATONMÁRIAFÜRDŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2021. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSAI

ezer Ft-ban

Sor-
szám

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

Megnevezés

MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK


KIADÁS
ÖSSZESEN

Személyi
jellegű
kiadások

Munka-
adót
terhelő
járulékok

Dologi
kiadás

Működési
tartalék

Ellátottak
pénzbeni
juttatásai

Egyéb
működési
célú kiadás

Működési
költség-
vetési
kiadások
összesen

Felújítás

Beruházás

Felhalmozási
tartalék

Egyéb felhal- mozási
kiadások,
hitel
törlesztés

Felhalmozási költség-
vetési
kiadások
összesen

1

Balatonmáriafürdő
Önkormányzat

2

Kötelező feladatok

71 208

10 681

140 786

5 300

2 160

27 016

257 151

192 579

42 130

117 293

20 000

372 002

629 153

3

Önként vállalt
feladatok

4 106

624

51 468

0

2 400

3 762

62 360

80 714

48 485

0

0

129 199

191 559

4

Államigazgatási
feladatok

10 845

1 622

286

0

0

27 612

40 365

0

0

0

0

0

40 365

5

Összesen

86 159

12 927

192 540

5 300

4 560

58 390

359 876

273 293

90 615

117 293

20 000

501 201

861 077

6

ÖSSZES KIADÁS

7

Kötelező feladatok

71 208

10 681

140 786

5 300

2 160

27 016

257 151

192 579

42 130

117 293

20 000

372 002

629 153

8

Önként vállalt
feladatok

4 106

624

51 468

0

2 400

3 762

62 360

80 714

48 485

0

0

129 199

191 559

9

Államigazgatási
feladatok

10 845

1 622

286

0

0

27 612

40 365

0

0

0

0

0

40 365

10

Összesen

86 159

12 927

192 540

5 300

4 560

58 390

359 876

273 293

90 615

117 293

20 000

501 201

861 077

10. melléklet

LAKOSSÁGNAK NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOK

A

B

C

D

E

Sor szám

Megnevezés

Kötelező
feladat

Önként vállalt
feladat

Államigazga-
tási feladat

Összesen

1

Lakásfenntartási támogatás

100

100

2

Ápolási díj méltányossági alapon

100

100

3

Idősek karácsonyi támogatása

1 500

1 500

4

Rendkívüli települési támogatás

250

250

5

Temetési segély települési

350

350

6

Iskolakezdési támogatás

560

560

7

Rendszeres nevelési segély (térítési díj)

50

50

8

Felsőfokú intézményben tanulók támogatása

500

500

9

Kelengye támogatás települési

250

250

10

Szemétszállítás támogatása

100

100

11

Gyógyszertámogatás

500

500

12

Köztemetés

300

300

13

Összesen

2 160

2 400

0

4 560

11. melléklet10

BALATONMÁRIAFÜRDŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2021. ÉVI TÁMOGATÁSÉRTÉKŰ ÉS ÁLLAMHÁZTARTÁSON KÍVÜLRE ÁTADOTT MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KIADÁSOK

ezer Ft-ban

A

B

C

D

E

Megnevezés

Kötelező
feladat

Önként vállalt feladat

Államigazga-
tási feladat

Összesen

1

Önkormányzat támogatásértékű és
államháztartáson kívülre átadott működési kiadásai

22 193

3 762

27 612

53 567

2

Támogatásértékű működési kiadás

2 837

0

27 312

30 149

3

Közös Hivatal támogatás Balatonkeresztúr
Önkormányzatnak

23 189

23 189

4

Közös Hivatal támogatás kurtaxa ellenőrökre

0

0

5

Orvosi ügyelet támogatás Marcali

250

250

6

Orvosi ügyelet támogatás Fonyód

3 500

3 500

7

Család és gyermekjóléti szolgálat támogatás

194

194

8

Tagdíj Marcali kistérség

8

8

9

Vagyonbiztosítás

12

12

10

Marcali kistérségi igazgatási társulási díj

159

159

11

Óvoda fenntartás támogatás

1 784

1 784

12

Jelzőrendszer támogatás

10

10

13

Szociális feladatokra pénz átadás Balatonkeresztúr Önkormányzatnak

647

647

14

Előző évi elszámolás védőnő támogatás
visszafizetés B.újlak Önkormányzatnak

75

75

15

Előző évi elszámolás védőnő támogatás
visszafizetés B.keresztúr Önkormányzatnak

321

321

16

Működési célú pénzeszköz átadás
államháztartáson kívülre

19 356

3 762

300

23 418

17

Polgármesteri támogatási keret

300

300

18

Lakossági víz és csatornaszolgáltatás
tám.továbbutalás DRV-nek

19 356

19 356

19

Turisztikai Egyesület tám.működésre

350

350

20

Balatongyöngye Egyesület tagdíj

35

35

21

Balatoni Szövetség tagdíj

45

45

22

Veszprém-Balaton Régió hozzájárulás

337

337

23

Nefela jégeső elh. Tagdíj

5

5

24

TÖOSZ tagdíj (25 Ft/lakos)

20

20

25

Borút Egyesület tagdíj (10Ft/lakos)

10

10

26

Hullám Vitorlás Sportegyesület támogatása

500

500

27

Balaton M&K támogatás

400

400

28

Sportkör támogatás

400

400

29

Plébánia Hivatal támogatás

200

200

30

Rákóczi Szövetség támogatás

50

50

31

Polgárőrség támogatás

270

270

32

Tűzoltó Egyesület tám.

340

340

33

Ősz Idő nyugdíjas klub támogatás

230

230

34

Marcali Mentők Alapítvány támogatás

100

100

35

Balatoni Futár támogatás

100

100

36

Polgárvédelmi tagdíj

100

100

37

Bárdos Lajos Női Kar támogatás

270

270

38

Támogatásértékű működési kiadás és működési célú pénzeszköz átadás összesen:

22 193

3 762

27 612

53 567

39

Önkormányzat támogatásértékű és
államháztartáson kívülre átadott felhalm. kiadásai

0

0

0

0

40

Támogatásértékű felhalmozási kiadás

0

0

0

0

41

0

42

Felhalmozási célú pénzeszköz átadás
államháztartáson kívülre

0

0

0

0

43

0

44

Működési és felhalmozási célú önkormányzati pénzeszköz átadás, támogatás összesen:

22 193

3 762

27 612

53 567

12. melléklet11

BALATONMÁRIAFÜRDŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2021. ÉVI BERUHÁZÁS KIADÁSAI CÉLONKÉNT

ezer Ft-ban

A

B

C

D

E

Sor- szám

Megnevezés

Kötelező feladat

Önként vállalt
feladat

Államigazga-
tási feladat

Összesen

1

Önkormányzati beruházás

42 130

48 485

0

90 615

2

Parti utca közvilágítás kivitelezés, tervezés

3 493

3 493

3

Közvilágítás korszerűsítés kivitelezés

31 750

31 750

4

Térfigyelő kamerarendszer bővítés

635

635

5

Helyi értékeink a Balaton déli szegletében pályázathoz kis értékű tárgyi eszköz
beszerzés

550

550

6

Kis értékű tárgyi eszköz Községháza

64

64

7

Billenőplatós teherautó beszerzés

5 715

5 715

8

Tuskómaró beszerzsés

1 397

1 397

9

Közterületi gép, eszköz beszerzés Vasút
téri telephely

635

635

10

Sporteszköz beszerzés Központi strand

635

635

11

Mobilgarázs beszerzés Központi strand

635

635

12

Kisfaludy program Központi strand
fejlesztés keretében öltöző létesítés

1 778

1 778

13

Kisfaludy program Központi strand
fejlesztés keretében tájékoztató eszközök beszerzése

1 905

1 905

14

Kisfaludy program Bárdos strand
fejlesztés keretében épület beruházás
kiviteli terv, műszaki ellenőrzés

1 270

1 270

15

Kisfaludy program Bárdos strand
fejlesztés keretében épület beruházás

24 027

24 027

16

Kisfaludy program Bárdos strand
fejlesztés keretében ivókút, napvitorla
beszerzés

1 283

1 283

17

Kisfaludy program Bárdos strand
fejlesztés keretében baba-mama szoba és
tájékoztató eszköz beszerzés

1 588

1 588

18

Kisfaludy program Őrház utcai strand
fejlesztés keretében ivókút, napvitorla
beszerzés

4 166

4 166

19

Kisfaludy program Őrház utcai strand
fejlesztés keretében baba-mama szoba és
tájékoztató eszköz beszerzés

3 451

3 451

20

Wifi hálózat kiépítés

5 216

5 216

21

Óvoda fejlesztés MFP program

422

422

22

Balatonmáriafürdő Község Önkormányzat beruházási kiadásai összesen:

42 130

48 485

0

90 615

13. melléklet12

BALATONMÁRIAFÜRDŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2021. ÉVI FELÚJÍTÁS KIADÁSAI CÉLONKÉNT

ezer Ft-ban

A

B

C

D

E

Sor- szám

Megnevezés

Kötelező
feladat

Önként vállalt
feladat

Államigazga-
tási feladat

Összesen

1

Önkormányzati felújítás

192 579

80 714

0

273 293

2

Rákóczi utca út, parkoló, járda építés

145 595

145 595

3

Kisfaludy program Központi strand fejlesztés
keretében épület felújítás, műszaki ellenőrzés

63 013

63 013

4

Kisfaludy program Őrház utcai strand fejlesztés keretében felújítás kiviteli terv, műszaki
ellenőrzés

971

971

5

Kisfaludy program Őrház utcai strand fejlesztés keretében épület felújítás

16 730

16 730

6

Keszeg utca felújítás

26 667

26 667

7

Óvoda fejlesztés MFP program

20 317

20 317

8

Balatonmáriafürdő Község Önkormányzat
fejlesztési kiadásai összesen:

192 579

80 714

0

273 293

14. melléklet13

BALATONMÁRIAFÜRDŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2021. ÉVI EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ PROGRAMOK, PROJEKTEK

ezer Ft-ban

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

Megnevezés

Bevétel

Kiadás

Támogatás
összesen

Tervévet megelőző
évben kiutalt

Terv évi támogatás

További évek támogatása

Tervévet megelőző
kiadás

Tervévben

További években

1

Humán kapacitások fejlesztése
térségi szemléletben EFOP-3.9.2 pályázat

8 958

6 440

2 518

0

8 942

0

0

2

WiFi4EU - az internetkapcsolat
helyi közösségekben történő
előmozdítása WiFi4EU/3-2019/005843-046252 INEA pályázat

5 216

0

5 216

0

0

5 216

0

3

Összesen:

14 174

6 440

7 734

0

8 942

5 216

0

15. melléklet

BALATONMÁRIAFÜRDŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEINEK 2021. ÉVI ENGEDÉLYEZETT LÉTSZÁM ADATAI

Sorszám

Megnevezés

Létszám (fő)

Szakmai

Technikai

Összesen

1

Balatonmáriafürdő Község Önkormányzat (polgármester)

1

0

1

2

-Kötelező feladatok

0

0

0

3

-Önként vállalt feladatok

0

0

0

4

-Államigazgatási feladatok

1

0

1

5

Települési feladatok

3

13

16

6

-Kötelező feladatok

3

13

16

7

-Önként vállalt feladatok

0

0

0

8

-Államigazgatási feladatok

0

0

0

9

Védőnői szolgálat

1

0

1

10

-Kötelező feladatok

1

0

1

11

-Önként vállalt feladatok

0

0

0

12

-Államigazgatási feladatok

0

0

0

13

Közösségi Ház

0

0

0

14

-Kötelező feladatok

0

0

0

15

-Önként vállalt feladatok

0

0

0

16

-Államigazgatási feladatok

0

0

0

17

Strandok üzemeltetése

0

1

1

18

-Kötelező feladatok

0

0

0

19

-Önként vállalt feladatok

0

1

1

20

-Államigazgatási feladatok

0

0

0

21

Balatonmáriafürdő Község Önkormányzat mindösszesen:

5

14

19

22

-Kötelező feladatok

4

13

17

23

-Önként vállalt feladatok

0

1

1

24

-Államigazgatási feladatok

1

0

1

16. melléklet

BALATONMÁRIAFÜRDŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEINEK 2021. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATOTTAK LÉTSZÁM ADATAI

Sorszám

Megnevezés

Létszám (fő)

Szakmai

Technikai

Összesen

1

Balatonmáriafürdő Község Önkormányzat

2

-Kötelező feladatok

0

0

0

3

-Önként vállalt feladatok

0

0

0

4

-Államigazgatási feladatok

0

0

0

5

Balatonmáriafürdő Önkormányzat összesen

0

0

0

6

Balatonmáriafürdő Község Önkormányzat közfoglalkoztatott létszám
összesen:

0

0

0

17. melléklet14

BALATONMÁRIAFÜRDŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI 2021. ÉVRE

ezer Ft-ban

A

B

C

D

E

Megnevezés

Kötelező feladat

Önként vállalt
feladat

Államigazga-
tási feladat

Összesen

1

Működési bevételek

2

Önkormányzat közhatalmi bevételei

204 595

204 595

3

Intézményi költségvetéshez kapcsolódó egyéb bevételek

1 568

84 861

86 429

4

Önkormányzati működési költségvetés
támogatás

73 250

73 250

5

Állami támogatás megelőlegezés

1 788

1 788

6

Támogatás értékű bevétel

11 619

4 217

15 836

7

Működési kölcsön visszatérülés

0

8

Átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről

0

9

Működési célú maradvány

15 000

15 000

10

Működési célú bevétel összesen:

307 820

84 861

4 217

396 898

11

Működési kiadások

12

Személyi juttatás

71 208

4 106

10 845

86 159

13

Munkaadót terhelő kiadás

10 681

624

1 622

12 927

14

Dologi kiadás

140 786

51 468

286

192 540

15

Támogatás értékű kiadás

2 837

27 312

30 149

16

Átadott pénzeszköz államháztartáson kívülre

19 356

3 762

300

23 418

17

Szociális ellátások, segélyek

2 160

2 400

4 560

18

Előző évi állami támogatás visszafizetés

4 823

4 823

19

Működési kölcsön nyújtás

0

20

Működési célú tartalék

5 300

5 300

21

Működési kiadás összesen:

257 151

62 360

40 365

359 876

22

Felhalmozási célú bevételek

23

Felhalmozási és tőke jellegű bevételek

4 016

4 016

24

Önkormányzati felhalm. költségvetés
támogatás

20 000

20 000

25

Támogatásértékű felhalmozási bevétel

30 200

30 200

26

Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel

0

27

Felhalmozási kincstárjegy visszatérülés

0

28

Felhalmozási célú hitel felvétel

80 000

80 000

29

Felhalmozási célú maradvány

329 963

329 963

30

Felhalmozási célú bevételek összesen:

460 163

4 016

0

464 179

31

Felhalmozási célú kiadások

32

Beruházási kiadások

42 130

48 485

90 615

33

Felújítási kiadások

192 579

80 714

273 293

34

Önkormányzati egyéb felhalmozási kiadás

0

35

Kincstárjegy vásárlás

0

36

Felhalmozási célú pénz átadás

0

37

Felhalmozási célú tartalék

117 293

117 293

38

Hitel tőketörlesztés

20 000

20 000

39

Európai Uniós támogatással megvalósuló
felújítás

0

40

Felhalmozási kiadások összesen:

372 002

129 199

0

501 201

18. melléklet

BALATONMÁRIAFÜRDŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL FELVETT HITELÁLLOMÁNY ALAKULÁSA LEJÁRAT ÉS ESZKÖZÖK SZERINTI BONTÁSBAN

ezer Ft-ban

A

B

C

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

P

Sor
szám

Megnevezés

Felvét éve

Összege

2020.
dec.31.

2021.
dec.31.

2022.
dec.31.

2023.
dec.31.

2024.
dec.31.

2025.
dec.31.

2026.
dec.31.

2027.
dec.31.

2028.
dec.31.

2029.
dec.31.

2030
dec.31.

2031.
dec.31.

1

Felhalmozási célú hitel

0

0

0

Rákóczi utca út, parkoló, járda felújítás

2021

80000

0

80000

0

0

0

0

2

Működési célú hitel

0

3

Összesen:

80000

0

80000

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

19. melléklet15

BALATONMÁRIAFÜRDŐKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2021. ÉVI TARTALÉKAI

ezer Ft-ban

A

B

C

Feladat

2021. évi előirányzat

Az átcsoportosítás jogát gyakorolja

1

Működési tartalék

2

Működési tartalék

5 300

Képviselő-testület

3

Működési tartalék összesen:

5 300

4

Felhalmozási tartalék

5

Felhalmozási tartalék

117 293

Képviselő-testület

6

Felhalmozási tartalék összesen:

117 293

7

Tartalékok összesen:

122 593

20. melléklet16

Balatonmáriafürdő Önkormányzat 2021.évi előirányzat felhasználási ütemterve

ezer Ft-ban

Megnevezés

január

február

március

április

május

június

július

augusztus

szeptember

október

november

december

összesen

Bevételek

Saját bevétel

13636

2673

67353

21078

5316

15561

21441

20685

62063

10360

7090

41280

288536

Átvett pénzeszköz

644

644

3685

6911

1644

4162

1644

1644

1644

1644

1645

28417

54328

Hitel felvétel

20000

0

35000

0

25000

0

0

0

0

0

0

0

80000

Támogatás

5100

3567

3567

3567

3567

3567

3567

32480

3567

23567

3567

3567

93250

Előző havi záró pénz

344963

279724

240449

251629

224016

123096

115022

118053

148287

151025

118589

29118

344963

Bevételek összesen:

384343

286608

350054

283185

259543

146386

141674

172862

215561

186596

130891

102382

861077

Kiadások

Működési kiadások

25741

25748

42952

27233

48781

21149

23621

24575

46145

25080

25978

17573

354576

Felújítási kiadások

77798

6728

45155

31682

55914

9030

0

0

0

26669

0

20317

273293

Fejlesztési kiadások

1080

13683

318

254

31752

1185

0

0

8391

16258

1397

16297

90615

Hitel visszafizetés

0

0

10000

0

0

0

0

0

10000

0

0

0

20000

Tartalék felhasználása

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

74398

48195

122593

Kiadások összesen:

104619

46159

98425

59169

136447

31364

23621

24575

64536

68007

101773

102382

861077

Egyenleg

279724

240449

251629

224016

123096

115022

118053

148287

151025

118589

29118

0

0

Össz.bev.-össz kiad.

21. melléklet

TÁJÉKOZTATÓ BALATONMÁRIAFÜRDŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT TÖBB ÉVES KIHATÁSSAL JÁRÓ FELADATAINAK ELŐIRÁNYZATÁRÓL ÉVES BONTÁSBAN

ezer Ft-ban

A

B

C

D

E

G

H

I

J

K

L

M

N

O

P

Sor
szám

Feladat megnevezése

Összes kiadás

E b b ő l

Előző év végéig

Beszámolás
évében
felmerült kiadás

Terv évi elő-
irányzat

2022

2023

2024

2025

2026

2027

2028

2029

2030

2031

1

Feladatok

2

0

0

0

0

0

0

3

Fejlesztési hitel

Rákóczi utca út, parkoló, járda
építés

400936

204135

145983

196801

4

Egyéb hosszú lejáratú
kötelezettség

5

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

6

Összesen:

400936

204135

145983

196801

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

22. melléklet17

Kimutatás a Balatonmáriafürdő Önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokról 2021.évi költségvetés

ezer Ft-ban

A

B

C

D

E

Sor- szám

Az önkormányzat bevételi

Össz.

Sor- szám

Közvetett támogatás

Össz.

jogcímei

1

Alaptevékenység bevételei

0

1

Alaptevékenység bevételeihez

0

tartozó közvetett támogatások

2

Ebből:

-

2

Ebből:

-

3

Intézményi ellátási díjak

3

Int. ellátási díj elengedés és

kedvezmény

4

Alkalmazottak térítése

4

Alkalmazottak térítésének

0

eleng.,és kedvezménye

5

Hatósági engedélyezési,

5

Hatósági eng.,felügy.,ellenőrz.

felügy.,ellenőrzési feladatok

felad.díjbev.eleng.és kedvez-

díjbevétele

ménye

6

Alaptevékenységgel össze-

0

6

Alaptev.gel összefüggő egyéb

0

függő egyéb bevételek

81370

bev-hez tart.közv.támogat.ok

7

Intézmények egyéb sajátos

7

Intézmények egyéb sajátos

0

bevételei

bev-hez tart.közv.támogat.ok

8

Ebből:

-

8

Ebből:

-

9

Helyiségek, eszközök tartós

9

Helyiségek, eszközök tartós

0

bérbeadásának díja

bérbead.i díjának eleng.és kedv.

10

Helyiségek, eszközök eseti

10

Helyiségek, eszközök eseti

bérbead-nak díja

bérbead.i díjának eleng. kedv.

11

11

Kártérítés és egyéb térítés

eleng.és kedvezménye

12

Illeték és helyi adó bevételek

259483

12

Illeték és helyi adó bevételhez

56082

tart.közvetett támogatások

13

Ebből:

-

13

Ebből:

-

14

Helyi adó bevétel

259483

14

Helyi adó elengedés és kedv

56082

15

- Idegenforgalmi. adó

18283

15

- Idegenforgalmi adó

0

16

- Építmény adó

179045

16

- építmény adó

29621

17

- Telek .adó

42549

17

- telek adó

26461

18

- Iparűzési adó

19606

18

- iparűzési adó

0

19

Átengedett központi adók

0

19

Átengedett központi adókhoz tartozó közvetett támogatások

0

tartozó közvetett támogatások

20

Ebből:

-

20

Ebből:

21

Gépjárműadó

0

21

Gépjárműadó elengedés és

0

kedvezmény

22

Egyéb sajátos bevételek

0

22

Egyéb sajátos bevételekhez

0

tartozó közvetett támogatások

I-VI. bevételek összesen:

259483

Közvetett támogatások

Ebből le az I-VI. pont szerint

összesen: (I-VI. pontig)

56082

ténylegesen tervezett bevételek

203401

Közvetett támogatások

Közvetett támogatások összesen:

56082

összesen: (I-VI.pontig)

56082

1. Szöveges kiegészítés az önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokról: / Balatonmáriafürdő Község Önkormányzat /

2. I/1. Sor Intézményi ellátási díjak elengedése

3. IV/1. Sor Építményadónál

3.1. Építményadó: 900 Ft/m2

3.2. Üdülőingatlanok esetében : 750 Ft/m2 Kedvezmény :150 Ft/m2

3.3. Üdülőingatlan száma: 2833 db

3.4. Üdülőingatlan adóztatott területe: 120.972 m2

3.5. Kedvezmény: 120.972 x 150 Ft = 18.145.800 Ft

3.6. Lakóingatlan esetében: 300 Ft/m2 Kedvezmény : 600 Ft/m2

3.7. Lakások száma: 117 db; Állandó lakosok száma: 765 fő

3.8. 1 fő 25 m2 kedvezmény

3.9. Kedvezmény: 765 fő x 25m2 = 19.125 m2 x 600 Ft = 11.475.000 Ft

4. Építményadó kedvezmény összesen: 18.146 e Ft + 11.475 e Ft = 29.621 e Ft

5. IV/1. Sor Telekadónál Telekadó: 70 Ft/m2

5.1. Beépített üdülőingatlannál a telekadó 550 m2 adómentes rész x 30 Ft/m2 Kedvezmény : 40 Ft/m2

5.2. Beépített lakóház esetén adó kedvezmény 750 m2 x 20 Ft Kedvezmény: 50 Ft/m2

5.3. Adóköteles m2 = 860.485 m2 x 70 Ft = 60.233.950 Ft

5.4. Adómentes m2 = 482.470 m2 x 70Ft = 33.772.900 Ft

5.5. Kedvezmény: 60.233.950 Ft - 33.772.900 Ft = 26.461.050 FT

5.6. Telekadó kedvezmény összesen: 26.461 e Ft = 26.461 e Ft

1

Az önkormányzati rendeletet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2022. (V. 11.) önkormányzati rendelete 41. §-a hatályon kívül helyezte 2024. december 31. napjával.

2

A 3. § a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2022. (II. 16.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg. A 3. § a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (III. 28.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 1. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2022. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (III. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 4. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2022. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (III. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

5

Az 5. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2022. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (III. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 6. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2022. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (III. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 7. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2022. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 7. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (III. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 8. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2022. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 8. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (III. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 9. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2022. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 9. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (III. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 11. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2022. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 12. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2022. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg. A 12. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (III. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 13. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2022. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (10) bekezdésével megállapított szöveg. A 13. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (III. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 14. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2022. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 17. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2022. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (12) bekezdésével megállapított szöveg. A 17. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (III. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 19. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2022. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (13) bekezdésével megállapított szöveg. A 19. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (III. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 20. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2022. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (14) bekezdésével megállapított szöveg. A 20. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (III. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 22. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2022. (II. 16.) önkormányzati rendelete 2. § (15) bekezdésével megállapított szöveg. A 22. melléklet a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (III. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.