Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (XII. 1.) önkormányzati rendelete
a helyi építési szabályzatról
Hatályos: 2022. 12. 31Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2022. (XII. 1.) önkormányzati rendelete
a helyi építési szabályzatról
Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Étv.) 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában és az Étv. 6. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 28. § (1) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró, annak 9. mellékletében meghatározott államigazgatási szervek véleményének kikérésével, a következő rendeletet alkotja:
Általános előírások
1. A rendelet hatálya
1. § (1) A rendelet hatálya Enying város közigazgatási területére terjed ki.
(2) A rendelet hatálya alá tartozó területen területet felhasználni, építési telket és területet alakítani, továbbá – a bányaműveléshez szükséges földalatti építmények kivételével – építményeket tervezni, építeni, felújítani, helyreállítani, átalakítani, korszerűsíteni, bővíteni és lebontani, valamint mindezekre hatósági engedélyt adni az általános érvényű hatósági előírásoknak és e rendeletben előírtaknak megfelelően szabad.
(3) A rendeletet mellékleteivel együtt kell alkalmazni.
(4) A rendelet mellékletei:
a) 1. melléklet: Szabályozási terv, továbbiakban SZ-J terv, jele SZ-J/1-8
b) 2. melléklet: A lakóterületen az építési hely határa
c) 3. melléklet: A vegyes területen az építési hely határa
d) 4. melléklet: Részletes övezeti előírások
e) 5. melléklet: Az övezeti jel értelmezése
2. Értelmező rendelkezések
2. § E rendelet alkalmazásában:
1. Alakítható legkisebb telekszélesség: a telek homlokvonalának szélessége.
2. Alakítható legkisebb telekmélység: a telek oldalvonalai hosszúsági méretei közül a kisebbik érték.
3. Az övezeti jel értelmezését az 5.melléklet tartalmazza
4. Javasolt szabályozási elem az irányadó telekhatár
5. Kialakult beépítésű telektömb: Az a telektömb, melyben a telkek több mint 50%-a fő funkciójú épülettel beépített.
6. Kialakult telekosztású telektömb: Az a telektömb, melyben a telkek több mint 50%-a az övezeti előírásoknak megfelelően kialakított.
7. Kötelező szabályozási elem
a) a be nem építhető teleksáv határa
b) a gázvezeték vonala
c) a meglévő, megmaradó közterületi határvonal
d) a szabályozási vonal
e) a telekcsoport újraosztásával érintett terület
f) a település védendő területének határvonala
g) a temető védőterületének határvonala
h) a termékvezeték vonala
i) a tervezett belterületi határvonal
j) az elektromos légvezeték vonala
k) az építési hely határa
l) az építési övezet, övezet határvonala
8. Más jogszabály által elrendelt szabályozási elem
a) a felszínmozgások által potenciálisan veszélyeztetett terület
b) a gázvezeték biztonsági övezete
c) a helyi védett építmény
d) a helyi védett terület
e) a közút védőövezetének határa
f) a vasút védőövezetének határa
g) a magterület övezetének határa
h) a műemlék
i) a műemléki környezet határa
j) a régészeti lelőhely határa
k) a tájképvédelmi terület övezet területe
l) a településképi szempontból meghatározó terület
m) a termékvezeték biztonsági övezete
n) a veszélyességi övezet határa
o) az elektromos légvezeték biztonsági övezete
p) az ökológiai folyosó övzetének határa
9. Egyéb sajátos jogintézmények beültetési kötelezettséggel érintett terület
10. Tájékoztató elem meglévő belterületi határvonal
11. Telekcsoport újraosztással érintett terület: az SZ-J terven akként megjelölt terület.
12. Telek szélessége: a telek előkert felőli oldalán, annak a köz-, vagy magánúttal határos sarokpontjából a telek oldalvonalára merőlegesen fektetett szakaszok közül a nagyobbik szakasz hossza.
13. Telek mélysége: a telek beépítési oldal felőli oldalvonalának hossza.
14. Település védendő területe: lakóterület, vegyes terület, zöldterület, üdülő terület, különleges terület, kivéve a szennyvíztisztító és a hulladékudvar különleges területét.
15. Települési védőterület: a település védendő területeinek határától mért 500 m-es területsáv.
3. Szabályozási elemek
3. § (1) A kötelező szabályozási elemek helyének megváltoztatásához – kivéve a (2)–(3) bekezdésben szabályozott eseteket –a szabályozási terv és szükség esetén a helyi építési szabályzat módosítása szükséges.
(2) Az SZ-J terven vízilétesítmény, árok megnevezésű jellel jelölt árkok nyomvonala csak a teljes vízgyűjtőterületük felülvizsgálatával szüntethető meg, változtatható meg.
(3) A tervezett belterületi határvonallal körülhatárolt, vagy a tervezett belterületi határvonal és a meglévő belterületi határvonal közé eső területeket az SZ-J terv szerinti célra felhasználni a belterületbe vonással egyidőben, vagy azt követően lehet.
(4) A belterületbe vonás szakaszosan, az érintett terület megközelítését biztosító, SZ-J terven jelölt közút, út céljára történő lejegyzését követően történhet.
(5) A javasolt és tájékoztató szabályozási elemek helye az övezeti előírások keretei között megváltoztatható.
(6) A más jogszabály által elrendelt szabályozási elemek helyének megváltoztatásához, vagy ilyen új elem beillesztéséhez a szabályozási terv és szükség esetén a helyi építési szabályzat módosítása szükséges.
4. A telekalakítás szabályai
4. § (1) A kialakítható legkisebb telek méreteit az övezeti előírások tartalmazzák.
(2) A kialakult telekosztású telektömbben, kivéve a telekcsoport újraosztással érintett területet, a kialakítható telek legkisebb szélességére vonatkozó előírást csak abban az esetben kell alkalmazni, amennyiben a telekalakítás érinti a kialakult telekszélesség megváltozását.
(3) Telekcsoport újraosztással érintett terület telekalakítása telektömbönként történhet szakaszosan is.
(4) Ahol az SZ-J terv irányadó telekhatár vonallal telekmegosztást jelöl, ott a telekmegosztások irányának meg kell egyezni az irányadó telekhatár vonal irányával.
(5) Lakó- és vegyes területfelhasználású övezetben:
a) amennyiben a kialakult telekosztású telektömb telkeinek területe nem felel meg az övezeti előírásokban rögzítettnek, akkor a b) pont figyelembe vételével telekalakítás abban az esetben végezhető, amennyiben az alakuló telkek mérete vagy eléri az 500 m2-t, vagy az övezeti előírásokhoz növekedés útján közeledik.
b) saroktelek vagy a saroktelek a vele szomszédos telekkel együtt az övezetre vonatkozó előírásoktól eltérő mérettel és módon is alakítható akként, hogy a telekalakítás eredményeként létrejövő telkek legkisebb területe érje el 400 m2-t.
(6) A település lakó és vegyes területfelhasználású övezeteiben nyeles telek, valamint magánút nem alakítható, kivéve amennyiben a 4. melléklet szerinti részletes övezeti előírások ettől eltérően rendelkeznek.
5. A telek beépítésének általános szabályai
5. § (1) A telek kiszolgálását közvetlenül nem szolgáló út kialakításáig az érintett teleksávot a telek be nem építhető, a beépíthetőség és a zöldfelületi arány számításánál figyelembe nem vehető részének kell tekinteni.
(2) Közterület bővítéssel vagy kialakítással érintett beépítetlen telek csak az SZ-J terven jelölt telekalakítás végrehajtása után építhető be.
(3) Közterület bővítéssel vagy kialakítással érintett, beépített teleknek azon a részén, amely a közterület bővítése vagy kialakítása után is beépíthető marad, a közterület bővítés vagy kialakítás végrehajtása nélkül is építhető épület, figyelemmel a külön jogszabályban rögzítettekre. A beépíthetőség és a zöldfelületi arány mértékének megállapításánál a közterület bővítés vagy kialakítás végrehajtása utáni telekméretet kell figyelembe venni.
(4) A nem telekhatáron vezető övezeti határvonal által érintett telek az övezeti határ vonala által jelölt tervezett telekmegosztás végrehajtása nélkül is beépíthető, amennyiben az övezetre vonatkozó egyéb előírásoknak megfelel. A beépíthetőségnél a telek övezeti határvonallal leválasztott telekrésze nem vehető figyelembe. Az építési hely hátsókerti határát az övezeti határvonaltól kell számítani.
(5) Telekcsoport újraosztással érintett terület csak a szabályozási és övezeti előírásoknak megfelelő telekalakítás után építhető be, kivéve a már beépített teleknek azon részét, amely a közterület bővítése vagy kialakítása után is beépített marad.
(6) Az (1)–(5) bekezdés hatálya alá nem tartozó (kialakult) telek, amennyiben az érintett telket magába foglaló övezetre, építési övezetre előírt telekméreteknek nem felel meg, a telket magába foglaló övezetre, építési övezetre előírt beépítési szabályok és az építményekre vonatkozó előírások betartásával beépíthető, kivéve, amennyiben a 4. melléklet szerinti részletes övezeti előírások ettől eltérően rendelkeznek.
(7) A be nem építhető teleksáv jellel jelölt területen építmény nem építhető, kivéve a nagysebességű vasútvonal, valamint a gyorsforgalmi út és annak műtárgyai és tartozékai.
(8) A telket kiszolgáló közút 37. § (10) b) pontja szerinti, úttengellyel párhuzamos szakaszos megvalósítása esetén a telek beépítése csak a teljes útkeresztszelvény kiépítésével történhet.
(9) A veszélyességi övezet határán belüli fejlesztések esetén a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló, külön jogszabályban rögzítetteket figyelembe kell venni.
6. A létesítmények elhelyezésének általános szabályai
6. § (1) Kialakult beépítésű telektömb lakó- és vegyes területfelhasználású övezetében az egyes telkek építési helyének előkerti határvonala - a (4)–(5) bekezdésben foglaltak figyelembe vételével - az adott telekkel oldalról szomszédos, vagy ahhoz legközelebbi beépített telek előkerti határvonalának meghosszabbításában kijelölt vonal. Méretbeli eltérés esetén annak a két méret valamelyikével megegyezőnek, vagy a kettő közötti tartományban lévőnek kell lennie.
(2) Kialakult beépítésű telektömb lakó- és vegyes területfelhasználású övezetében az előkerti építési hely határvonalhoz legközelebb álló főépítményt az előkerti határvonalra, vagy attól a telek belseje felé legfeljebb 3,0 m távolságra kell építeni, kivéve a (3)–(4) bekezdésben foglaltakat, valamint amennyiben a 4. melléklet szerinti részletes övezeti előírások ettől eltérően rendelkeznek. Előkert nélküli beépítésnél az építési hely előkerti határvonala egyben építési vonal.
(3) Telekcsoport újraosztásával érintett telektömb lakó területfelhasználású övezetében az egyes telkek építési helyének előkerti határvonala 5,0 m, mely egyben építési vonal is, kivéve saroktelek esetében, valamint amennyiben a 4. melléklet szerinti részletes övezeti előírások ettől eltérően rendelkeznek.
(4) Lakó- és vegyes területfelhasználású övezet saroktelkén épület – amennyiben a 4. melléklet szerinti részletes övezeti előírások ettől eltérően nem rendelkeznek - a beépítési oldallal párhuzamos utcai telekhatártól 3,0 m távolságon belül, figyelemmel a (6) bekezdésre, a beépítési oldalra merőleges utcai telekhatártól a már kialakult beépítésű telektömb esetén az (1) bekezdés figyelembe vételével, nem kialakult beépítésű telektömb esetén 5,0 m-re építhető azzal, hogy amennyiben a saroktelket gyalogút határolja, úgy azt az előkert számításánál nem kell figyelembe venni.
(5) Lakó- és vegyes területfelhasználású övezet saroktelkének megosztásából létrejövő új, beépítetlen telkek építési helyének határai:
a) amennyiben a telek utcai szélessége kisebb, mint a telek mélysége, az építési hely oldalhatáron álló a tömbre jellemző beépítési oldalhatárra illeszkedve, előkert kialakult, vagy 3,0 m, oldalkert 4,0 m, hátsókert 6,0 m.
b) amennyiben a telek utcai szélessége nagyobb, vagy egyenlő, mint a telek mélysége, az építési hely szabadon álló, az előkert kialakult, vagy 3,0 m, az oldalkert. 3,0 m, a hátsókert: 4,0 m.
(6) Az oldalhatáron álló építési hely – nem kialakult beépítésű telektömbben – K-Ny-i telekfekvésnél az északi oldalhatáron, É-D-i telekfekvésnél a keleti oldalhatáron áll. Kialakult beépítésű telektömbben az építési oldalhatár a tömbre jellemző beépítési oldal. Oldalhatáron álló beépítésnél a 18,0 m-nél keskenyebb telken a főépítménynek az építési hely beépítési oldal szerinti határán, vagy attól legfeljebb 1,0 m távolságban kell állnia.
(7) Az övezeti előírásokban előírt beépítési mód új épület építésére vonatkozik. Ettől eltérő, meglévő beépítés esetén a meglévő épület felújítható, lakóépület új, önálló lakást nem eredményező módon átalakítható.
(8) Falusias lakóterületen melléképítmény, valamint az övezetben megengedett lakásszám kétszeresét meg nem haladó mennyiségű gépkocsi elhelyezésére alkalmas garázs és egyéb tároló épület – kivéve a haszonállattartó épületet – főépítmény nélkül is építhető.
(9) Főépítmény nélkül épülő melléképítmény, garázs és egyéb tároló épület az építési hely előkerti határvonalától 15 m-en túl építhető.
(10) A hátsókertben épület nem helyezhető el.
7. § Gazdasági és különleges, valamint különleges beépítésre nem szánt terület területfelhasználású övezetben a technológiai építmény megengedett legnagyobb magasságára az építési övezet, övezet megengedett legnagyobb épületmagassága nem vonatkozik.
7. Kerítésépítés
8. § (1) Ahol az SZ-J terv szabályozási vonalat jelöl, az utcai kerítés a szabályozási vonalra, ahol az SZ-J terv meglévő, megmaradó közterületi határvonalat jelöl az utcai kerítés arra a vonalra építendő. Ettől eltérni legfeljebb a kapubehajtó szélességében lehetséges akként, hogy a telek belseje felé legfeljebb 3,0 m mélységig a kerítés (kapu) beljebb építhető.
(2) Az utcai telekhatáron
a) általános mezőgazdasági övezetben vadkár elleni védelmi kerítés és legelővédelmi kerítés kivételével kerítés csak gazdasági épület építésével egyidőben, vagy annak megléte esetén, az épület körül és az udvarként kivett terület határán építhető.
b) gazdasági erdőterület övezetben vadvédelmi kerítés kivételével kerítés csak épület építésével egyidőben, vagy annak megléte esetén, az épület körül és az udvarként kivett terület határán építhető.
8. Haszonállattartó épületek építése
9. § (1) Állattartó épület elhelyezése szempontjából tiltott övezetek:
a) kisvárosias lakóterület
b) településközpont terület
c) intézmény terület
d) üdülőterület
e) ipari
f) kereskedelmi, szolgáltató terület
g) különleges terület
(2) Állattartó épület
a) kertvárosias lakóterületen legfeljebb 10m2 nettó alapterülettel és 30m3 térfogattal építhető a 02033-02068, valamint a 02073-75 sorszámú övezetekben az építési hely előkerti határvonalától mért 20,0 m távolságon túl, lakóépülettől legalább 10,0 m távolságra
b) falusias lakóterületen - kivéve a 03051-03060 sorszámú övezetek területét - az építési hely előkerti határvonalától mért 20,0 m távolságon túl, a 22. § (1) aa), ab, pont szerinti épületektől legalább 5,0 m távolságra
c) falusias lakóterület 03051-03060 sorszámú övezeteinek területén az építési hely előkerti határvonalától mért 30,0 m távolságon túl, a 22. § (1) aa), ab, pont szerinti épületektől legalább 15,0 m távolságra
d) mezőgazdasági övezetben a tiltott övezetek határától mért 50,0 m távolságon túl az egyéb jogszabályokban meghatározott korlátokkal és feltételekkel
helyezhető el.
9. Közművek előírásai
10. § (1) A belterületi közterületeken, közlekedési területeken a közmű vezetékeket úgy kell elhelyezni, hogy a védőtávolságok betartásával legalább az alábbi közművek elhelyezhetők legyenek térszín alatt:
a) ivóvíz vezeték
b) szennyvíz vezeték
c) gázvezeték
d) távbeszélő földkábel
e) villamos energia vezeték
f) telefon vezeték
g) kábel TV vezeték
h) nyílt árok vagy zárt csapadékvíz elvezető csatorna és műtárgyaik
(2) A vízvezeték-hálózatot körvezetékes módon kell kiépíteni.
(3) Az építési övezeteket – kivéve, amennyiben a 4. melléklet szerinti részletes övezeti előírások ettől eltérően rendelkeznek - teljes közművel kell ellátni azzal a kitétellel, hogy az építési övezetek telkeinek csapadékvize közút árkába nem vezethető.
Korlátozó elemek
10. A rendelet által elrendelten
11. § (1) Települési védőterület
a) a település védendő területének határától mért 500 m széles területsáv.
b) a védőterületen belül állattartó épület a 10. § szerint építhető.
(2) A temető védőterülete
a telekhatártól számított 50,0 m széles területsáv. A védőterületen belül kegyeletsértő, a temető működését zavaró építmény nem építhető.
11. Külön jogszabályban elrendelten
12. § Az SZ-J terven közúti zaj határérték vonala és a zaj szempontjából figyelembe vett közút által határolt területen zaj ellen védendő épület zajvédő műszaki megoldások alkalmazása nélkül nem építhető.
Az épített és természeti értékek és a környezeti elemek védelme
12. Épített értékek
13. § (1) A műemlékeket és a műemléki környezet határát az SZ-J terv tartalmazza.
(2) A településképi szempontból meghatározó terület a településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet tartalmazza.
(3) A helyi védett építményeket a településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet alapján az SZ-J terv tartalmazza.
(4) A helyi értékvédelmi területet a településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet alapján az SZ-J terv tartalmazza.
(5) A régészeti lelőhelyeket az SZ-J terv tartalmazza.
13. Természeti értékek
14. § Az országos ökológiai hálózatba, valamint a tájképvédelmi övezetbe tartozó területeket az SZ-J terv tartalmazza.
14. Zöldfelületek
15. § (1) A közterületi zöldfelületeket az SZ-J terven és a részletes övezeti előírásokban megjelölt funkciójuknak megfelelően kell kialakítani és fenntartani.
(2) A nem közterületi zöldfelületek közül az intézmények kertjeit az intézmény jellegének megfelelően kell kialakítani.
(3) A gazdasági terület telkeinek le nem burkolt és be nem épített felszínét gondozott zöldfelületként kell kialakítani és fenntartani.
(4) Az új lakóutcákon utcai fasorokat kell létrehozni, a meglévő, hiányos utcafásításokat pótolni kell.
15. Környezetvédelem
16. § (1) A település területe a nitrátszennyezés szempontjából érzékeny terület.
(2) Vízvédelemi besorolás:
felszín alatti víz állapota szempontjából érzékeny terület.
(3) A beépítésre szánt terület környezetvédelmi előírásai:
a) hulladékelbánás: kötelező hulladékelszállítás a községi rendszer keretében, vagy saját szervezésben lerakó, vagy ártalmatlanító helyre.
b) szennyvízelvezetés: kötelező szennyvízcsatorna rákötés, amennyiben a 4. melléklet szerinti részletes övezeti előírások ettől eltérően nem rendelkeznek.
Terület-felhasználás az általános és a sajátos használat szerint
17. § (1) A település igazgatási területének tagolódása:
a) beépített és beépítésre szánt terület,
b) beépítésre nem szánt terület.
(2) Beépített és beépítésre szánt terület
a) Lakóterület
aa) kisvárosias Lk
ab) kertvárosias Lke
ac) falusias Lf
b) Vegyes terület
ba) településközpont Vt
bb) intézményi Vi
c) Gazdasági terület
ca) kereskedelmi, szolgáltató Gksz
cb) egyéb ipari Gip
cc) jelentős mértékű zavaró hatású ipari Gipz
d) Különleges beépítésre szánt terület
da) szennyvíztisztító Kszt
db) szivattyúház Kszv
dc) mezőgazdasági üzemi Kmü
e) Üdülőterület
ea) üdülőházas Üü
eb) hétvégi házas Üh
(3) Beépítésre nem szánt terület
a) Közlekedési terület közút terület Köu
b) Közmű terület közmű Köm
c) Zöldterület
ca) közkert ZKk
cb) közpark ZKp
d) Erdőterület
da) védelmi Ev
db) gazdasági Eg
e) Mezőgazdasági terület
ea) általános mezőgazdasági terület Má
eb) kertes mezőgazdasági terület Mk
ec) farmgazdasági terület Mf
f) Vízgazdálkodási terület árok, vízfolyás V
g) Természetközeli terület mocsár, nádas, legelő Tk
h) Különleges beépítésre nem szánt terület
ha) temető KbT
hb) szabadidőpark KbSzi
hc) kegyeleti park KbKegy
hd) hulladékudvar KbHu
he) rekreációs terület KbRe
hf) sportterület KbSp
hg) vízmű KbVm
Beépítésre szánt terület
16. Lakóterület
18. § (1) A lakóterület besorolása a sajátos használat szerint:
a) kisvárosias lakóterület Lk
b) kertvárosias lakóterület Lke
c) falusias lakóterület Lf
(2) A lakóterület telkein az építési hely meghatározását az SZ-J terven, a 6. §-ban, valamint a 4. melléklet szerinti részletes övezeti előírásokban foglalt eltérések figyelembevételével, a rendelet 1.melléklete tartalmazza.
17. Kisvárosias lakóterület
19. § A kisvárosias lakóterületen - amennyiben a 4. melléklet szerinti részletes övezeti előírások másként nem rendelkeznek - telkenként elhelyezhető:
a) két darab, egyenként legfeljebb kétlakásos lakóépület
b) igazgatási, hitéleti, nevelési, oktatási, egészségügyi, szociális,
c) kulturális, sport rendeltetésű építmény
d) a helyi lakosság ellátását szolgáló kereskedelmi, szolgáltató, szállás jellegű épület
e) a terület rendeltetését nem zavaró hatású kézműipari épület.
18. Kertvárosias lakóterület
20. § (1) A kertvárosias lakóterületen - amennyiben a 4. melléklet szerinti részletes övezeti előírások ettől eltérően nem rendelkeznek - telkenként elhelyezhető:
a) fő funkciót hordozó épületként
aa) egy darab legfeljebb kétlakásos, vagy két darab egylakásos lakóépület
ab) önállóan vagy az egyik lakás helyén a helyi lakosság ellátását szolgáló kereskedelmi, vendéglátó, szolgáltató épület
ac) a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású kézműipari épület
b) fő funkciót kiegészítő épületként
ba) gépjármű és egyéb tároló épület, pince
bb) ahol az övezeti előírás lehetővé teszi, állattartó épület.
(2) A telkeken a ba), bb) pontokban felsorolt építmények csak aa)-ac) pontban felsorolt építmények egyidejű építése, vagy megléte esetén építhetők.
(3) Az építési helyen belül az előkerti építési hely határvonalon, vagy ahhoz legközelebb csak az aa)-ac) pontban felsorolt épületek építhetők.
(4) Önálló épületként az ab), ac) pontban felsorolt épületeket az előkerti építési hely határa vonalra kell építeni. Amennyiben az ab), ac) pontban foglaltak az egyik lakás helyén létesülnek, az utcához közelebb az ab), ac) pontokban felsorolt funkciók kerülhetnek.
19. Falusias lakóterület
21. § (1) A falusias lakóterületen - amennyiben a 4. melléklet szerinti részletes övezeti előírások másként nem rendelkeznek - telkenként elhelyezhető:
a) fő funkciót hordozó épületként
aa) egy darab, legfeljebb kétlakásos lakóépület
ab) önállóan, vagy az egyik lakás helyén kialakított, az alapfokú ellátást szolgáló kereskedelmi, szolgáltató, szállás rendeltetésű épület
ac) mező- és erdőgazdaság, valamint a lakóépületek rendeltetésszerű használatát nem zavaró gazdasági tevékenységi célú
b) fő funkciót kiegészítő épületként
ba) gépjármű és egyéb tároló épület, pince
bb) állattartó épület figyelemmel a külön állattartási rendeletben foglaltakra
(2) A telkeken a ba)-bb) pontokban felsorolt építmények csak aa)-ac) pontban felsorolt építmények egyidejű építése, vagy megléte esetén építhetők.
(3) Az építési helyen belül az előkerti építési hely határvonalon, vagy ahhoz legközelebb csak az aa)-ac) pontban felsorolt épületek építhetők, kivéve, amennyiben a részletes övezeti előírások ettől eltérően rendelkeznek. Önálló épületként az ab), ac) pontban felsorolt épületeket az előkerti építési hely határa vonalra kell építeni. Amennyiben az ab), ac) pontban foglaltak az egyik lakás helyén létesülnek, az utcához közelebb az ab), ac) pontokban felsorolt funkciók kerülhetnek
20. Vegyes terület
22. § (1) A vegyes terület besorolása a sajátos használat szerint:
a)1 településközpont Vt
b) intézményi Vi
(2) A vegyes terület telkei építési helyének meghatározását a 6. §-ban, valamint a 4. melléklet szerinti részletes övezeti előírásokban foglalt eltérések figyelembevételével, a rendelet 3. melléklete tartalmazza.
21.2 Településközpont
23. § A településközpont területen - amennyiben a 4. melléklet szerinti részletes övezeti előírások ettől eltérően nem rendelkeznek - telkenként elhelyezhető:
a) egy darab, legfeljebb négylakásos lakóépület,
b) igazgatási, iroda, kereskedelmi, szolgáltató, szállás, közösségi szórakoztató, hitéleti, nevelési, oktatási, egészségügyi, szociális, kulturális, sport rendeltetésű építmény
c) nem zavaró hatású gazdasági építmény
22. Intézményi
24. § (1) Az intézmény terület elsősorban igazgatási, nevelési, oktatási, egészségügyi, szociális rendeltetést szolgáló épületek elhelyezésére szolgál.
(2) Az intézmény területen elhelyezhető épület az (1) bekezdésben foglaltakon kívül
iroda, kereskedelmi, szolgáltató, legfeljebb 4 szobaszámú szállás, kulturális, közösségi szórakoztató, hitéleti, sport rendeltetést is tartalmazhat.
(3) A terület telkein a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakás is kialakítható. Önálló lakóépület nem építhető.
23. Gazdasági terület
25. § (1) A gazdasági terület besorolása a sajátos használat szerint:
a) kereskedelmi, szolgáltató Gksz
b) egyéb ipari Gip
c) jelentős mértékű zavaró hatású ipari Gipz
(2) A gazdasági terület telkei építési helyének meghatározását a 4. melléklet szerinti részletes övezeti előírások tartalmazzák.
(3) Technológiai építmény a telekhatárhoz a magasságánál közelebb nem helyezhető el.
(4) Az SZ-J terven beültetési kötelezettséggel jelölt helyen és méretben takaró-védőfásítást kell létrehozni és fenntartani.
24. Kereskedelmi, szolgáltató terület
26. § (1) A területen jelentősen nem zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épületek, a gazdasági tevékenységi célú épületen belül egy szolgálati és egy tulajdonosi lakás, továbbá iroda épület, üzemanyagtöltő állomás építhető.
(2) Az SZ-J terven beültetési kötelezettséggel jelölt helyen és méretben takaró-védőfásítást kell létrehozni és fenntartani.
25. Egyéb ipari
27. § (1) Az egyéb ipari területen az energiaipar, a feldolgozóipar, a gépipar, az építőipar, az élelmiszeripar, a nagykereskedelem, a javítás, a szállítás, a raktározás építményei; a mezőgazdasági és erdőgazdasági termények feldolgozása, tárolása céljára szolgáló építmények, valamint az ezeket kiszolgáló épületek építhetők.
(2) Az egyéb ipari területek telkeinek le nem burkolt és be nem épített felszínét gondozott zöldfelületként kell kialakítani és fenntartani. A zöldfelület összes területét számítva legalább 100 m2-ként egy lombos fát kell elültetni. Nem kell a faültetés szempontjából beszámítandó területek között figyelembe venni a későbbi beruházási ütemekben megvalósuló, átmenetileg zöldfelületként kialakítandó területeket.
26. Jelentős mértékű zavaró hatású ipari
28. § (1) A területen a környezetre jelentős kedvezőtlen hatást gyakorló, különlegesen veszélyes gazdasági tevékenységhez szükséges építmények, továbbá iroda, kereskedelmi, szolgáltató és raktár épület helyezhető el.
(2) Az SZ-J terven beültetési kötelezettséggel jelölt helyen és méretben takaró-védőfásítást kell létrehozni és fenntartani.
27. Üdülőterület
29. § Az üdülőterület besorolása a sajátos használat szerint:
a) üdülőházas terület Üü
b) hétvégi házas terület Üh
28. Üdülőházas terület
30. § (1) Az üdülőházas területen telkenként kettőnél több üdülőegységet magába foglaló üdülő rendeltetésű épület, üdülőtábor és kemping helyezhető el.
(2) Övezeti előírások:
a) Beépítési mód: szabadon álló
b) Építési hely határai: a 4. melléklet szerinti részletes övezeti előírások szerint
c) Megengedett legnagyobb beépítettség: 30%
d) Kialakítandó legkisebb zöldfelület: 40%
e) Megengedett legnagyobb épületmagasság: 6,0 m
f) Alakítható legkisebb telekterület: a 4. melléklet szerinti részletes övezeti előírások szerint
29. Hétvégi házas terület
31. § (1) A hétvégi házas területen egy üdülőegységet magába foglaló üdülőépület, valamint a terület ellátását szolgáló kereskedelmi, szolgáltató és vendéglátó épület helyezhető el.
(2) Telkenként egy fő funkciójú épület építhető.
(3) Övezeti előírások:
a) Beépítési mód: szabadon álló
b) Építési hely határai
ba)3 előkert 5,0 m, egyben építési vonal
bb) oldalkert 3,0 m
bc) hátsókert 10,0 m
c) Megengedett legnagyobb beépítettség: 20%
d) Kialakítandó legkisebb zöldfelület: 60%
e) Megengedett legnagyobb épületmagasság: 4,5 m
f) Alakítható legkisebb telekterület: 700 m2
30. Különleges beépítésre szánt terület
32. § A különleges terület besorolása a sajátos használat szerint:
a) szennyvíztisztító Kszt
b) szivattyúház Kszv
c) mezőgazdasági üzemi terület Kmü
31. Szennyvíztisztító
33. § (1) Az övezetben a tisztító működéséhez szükséges épületek és technológia létesítmények helyezhetők el.
(2) Övezeti előírások:
a) Beépítési mód: szabadon álló
b) Építési hely határai:
ba)4 előkert 10,0 m
bb) oldalkert 8,0 m
bc) hátsókert 5,0 m
c) Megengedett legnagyobb beépítettség: 40%
d) Kialakítandó legkisebb zöldfelület: 40%
e) Megengedett legnagyobb épületmagasság: 6,0 m
f) Alakítható legkisebb telekszélesség: -
g) Alakítható legkisebb telekmélység: -
h) Alakítható legkisebb telekterület: 1000 m2
32. Szivattyúház
34. § (1) Az övezetben a vízvétellel, kút létesítéssel, víz-visszatartásához és az azok védelméhez kapcsolódó, azt szolgáló építmények helyezhetők el.
(2) Övezeti előírások:
a) Beépítési mód: szabadon álló
b) Építési hely határai:
ba) előkert. 5,0 m
bb) oldalkert 5,0 m
bc) hátsókert 5,0 m
c) Megengedett legnagyobb beépítettség: 40%
d) Kialakítandó legkisebb zöldfelület: 40%
e) Megengedett legnagyobb épületmagasság: 6,0 m
f) Alakítható legkisebb telekszélesség: -
g) Alakítható legkisebb telekmélység: -
h) Alakítható legkisebb telekterület: 1000 m2
33. Mezőgazdasági üzemi terület
35. § (1) A területen az állattartó tevékenységhez, valamint a mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó géptároló, terménytároló, kezelő épületek, valamint az ezeket kiszolgáló épületek építhetők.
(2) Az SZ-J terven beültetési kötelezettséggel jelölt helyen és méretben takaró-védőfásítást kell létrehozni és fenntartani.
Beépítésre nem szánt terület
34. Közlekedési és közműterület
36. § A közlekedési terület besorolása a sajátos használat szerint:
a) közút Köu
b) vasút Kök
c) közmű Köm
37. § (1) A közút területek szabályozási szélessége:
a) az SZ-J terven jelöletlen, vagy „M” jellel jelölt esetben meglévő, megmaradó
b) az SZ-J terven számadattal jelölt új, vagy megváltozott szélességű területeknél a számadatnak megfelelő, kivéve a változó szélességű területeket, melyek az SZ-J terven meghatározottak.
(2) A közút területek besorolása az úthálózatban betöltött szerepük szerint:
a) Országos közút
aa) gyorsforgalmi út KöuGyf
ab) főút KöuF
ac) mellékút KöuM
b) Helyi közút
ba) települési mellékút KöuTe
bb) települési gyűjtőút KöuGy
bc) kiszolgáló út Köu
bd) vegyes használatú út KöuV
be) mezőgazdasági út KöuMg
bf) kerékpárút KöuKp
bg) gyalogút KöuGya
c) autóbusz pályaudvar KöuAb
d) csomóponti terület KöuCsp
(3) Enying közigazgatási területén a helyi közúthálózatba tartozó utak az alábbi tervezési osztályba tartoznak.
a) Külterületi utak
aa) Enying - Ágostonpuszta települési mellékút: K.VIII.A.60
ab) Enying - Alsótekeres települési mellékút: K.VIII.A.60
b) Belterületi utak
ba) Gyűjtőutak 1. B. V. C. A. 50
bb) Kiszolgáló utak, tervezett kiszolgáló utak 2. B. VI. d. A. 40
bc) Kerékpárút 3.B. IX. bd) Gyalogutak 4.B. X.
(4) Az SZ-J terven KöuV jellel ellátott utakat gyalogos elsőbbséggel rendelkező korlátozott forgalmú, vegyes használatú útként kell figyelembe venni.
(5) A 6,5 m-nél kisebb szabályozási szélességű utak mentén új lakótelek kialakítása esetén a kapubehajtónál, de legalább 50,0 m-ként 5,0x2,0 méter méretű járműöblöt kell kialakítani.
(6) A telekcsoport újraosztásával érintett területen, valamint annak határán jelölt új, vagy megváltozó szélességű kiszolgáló út területére, valamint az új, vagy megváltozó szélességű, 12,0 m szabályozási szélességet el nem érő kiszolgáló utak területére - figyelemmel a külön jogszabályban rögzítettekre -, közterület alakítási tervet kell készíteni.
(7) A közutak területén a (8) bekezdésben, valamint a közterület alakítási tervben előírt útépítési elemeket kell kialakítani.
(8) Keresztmetszeti elrendezések
a) Helyi gyűjtőút esetében az út szabályozási szélességén belül elhelyezendők:
legalább 6,0 m-es útburkolat
kétoldali, legalább 1,5-1,5 m széles járda
legalább egyoldali, árnyékadó növényzet (fasor) kialakítása
az útkorona és a járda között legalább 3,5-3,5 m sáv.
b) Kiszolgáló utak esetén az út szabályozási szélességén belül elhelyezendő:
ba) gyalogos elsőbbséggel rendelkező kiszolgáló utak esetében
legalább 3,5 m széles útburkolat
csapadékvíz elvezetésre legalább burkolt folyóka, vagy kétoldali kiemelt szegély és csésze szelvényű útburkolat kialakítása.
bb) egyéb kiszolgáló utak esetében
legalább 5,0 m széles útburkolat
kétoldali beépítés esetén kétoldali legalább 1,5-1,5 m széles, egyoldali beépítés esetén legalább egyoldali, 2,0 m széles járda
legalább egyoldali árnyékadó növényzet (fasor)
kétoldali, az útkorona és járda között szabadon hagyandó legalább 2,0-2,0 m zöldsáv
(9) A rendelet hatálya alá tartozó területen végforduló nélkül 150 m-nél hosszabb zsákutca nem alakítható, kivéve a szakaszosan megépítendő, végső kiépítésében nem zsákutca utcaszakaszokat.
(10)5 A közutak telkének kialakítása szakaszosan is történhet az alábbiak szerint:
a) Hossztengelyére merőleges szakaszolás az egy időben kiszolgálandó telkek, építési telkek helyzetének megfelelően azzal, hogy átmenetileg kialakuló zsákutca 150,0 m-nél hosszabb nem lehet. Abban az esetben, ha a szakaszosan kiépítendő út egyszerre egy oldalon kettőnél több telek kiszolgálására létesül, a zsákutca végén 16,0 x 16,0 m méretű ideiglenes végfordulót kell kiépíteni. Az ideiglenes járműforduló külön megállapodás alapján az útterülethez csatlakozó telken is kialakítható. A telek járműforduló céljára ideiglenesen igénybe vett területét a telek beépítésének számításánál és az építési hely meghatározásánál a telek területeként kell figyelembe venni.
b) Hossztengelyével párhuzamos irányú szakaszolás
ba) kerékpárút,
bb) kerékpáros és gyalogos út,
bc) gyalogjárda,
bd) árok
35. Magánút
38. § (1) Magánút a 4. és jelen paragrafusban, valamint a 4. melléklet szerinti részletes övezeti előírásokban rögzítettek figyelembe vételével létesíthető.
(2) Közforgalom számára megnyitott magánút legalább 12,0 méter szélességgel létesíthető.
(3) A közforgalom számára megnyitott magánút keresztmetszeti elrendezése:
a) kétoldali beépítésű lakóterületen
aa) legalább 5,0 m-es burkolat
ab) legalább kétoldali 1,5-1,5 m-es járda
ac) legalább kétoldali fasor
ad) zárt csapadékcsatornás vízelvezetés
b) egyoldali beépítésű lakóterületen
ba) legalább 5,0 m-es burkolat
bb) legalább egyoldali 2,0 m-es járda
bc) legalább egyoldali fasor
bd) zárt csapadékcsatornás vízelvezetés
c) gazdasági területen
ca) legalább 6,0 m széles útburkolat,
cb) legalább egyoldali, 1,5 m széles járda,
cc) legalább egyoldali árnyékadó növényzet (fasor),
cd) kétoldali, az útkorona és járda, vagy az útkorona és a telekhatár között szabadon hagyandó legalább 2,0-2,0 m zöldsáv.
ce) zárt csapadékcsatornás vízelvezetés
d) mezőgazdasági területen
da) legalább 3,5 m széles útburkolat,
db) legalább kétoldali 1,5-1,5 m széles padka,
dc) legalább egyoldali, legalább 1,5 m széles árok,
dd) legalább egyoldali árnyékadó növényzet (fasor).
39. § Az SZ –J terven vasút számára fenntartandó területsávban a nagysebességű vasútvonal és a vasúti közlekedés üzemi és fenntartó építményei helyezhetők el.
40. § (1) Közműterület az SZ-J terven Köm jellel jelölt terület.
(2) A közműterületen a telekterületet igénylő közművi építmények helyezhetők el.
36. Zöldterület
41. § A zöldterület besorolása a sajátos használat szerint:
a) közpark ZKp
b) közkert ZKk
37. Közpark
42. § (1) Az övezetben sport-, játék-, játszó- és pihenőszerek, erdei színház, szabadtéri színpad, nézőtér építhetők, kerti építmények, szobrok helyezhetők el a (2)–(3) bekezdés figyelembe vételével.
(2) Az övezet ZKp1 jelű alövezetében az (1) bekezdésben foglaltakon túl a terület fenntartását szolgáló épület és vendéglátó épület építhető.
(3) Övezeti előírások a ZKp1 jelű alövezetre:
a) Építési hely határa: a telekhatároktól mér 10,0 m
b) Megengedett legnagyobb épületmagasság: 3,5 m
c) Megengedett legnagyobb beépítettség: 2%
38. Közkert
43. § Az övezetben épület nem építhető, azok telkein kerti utak, pihenőhelyek építhetők, díszkerti építmények helyezhetők el. A közkert zöldfelületét magas díszértékű növényzet alkalmazásával kell kialakítani.
39. Erdőterület
44. § (1) Erdőterület az SZ-J terven E jellel jelölt terület.
(2)6 Az erdőterület besorolása az erdő területfelhasználási célja szerint:
a) védelmi erdő Ev
b) gazdasági erdő Eg
40. Védelmi erdő
45. § (1) A védelmi erdő területén – az erdei kilátó és a magasles kivételével – épületet elhelyezni nem lehet.
(2) Közművezeték a szükséges legrövidebb szakaszon érintheti.
41. Mezőgazdasági terület
46. § A mezőgazdasági terület besorolása a sajátos használat szerint:
a) általános mezőgazdasági terület Má
b) kertes mezőgazdasági terület Mk
c) farmgazdasági terület Mf
42. Általános mezőgazdasági terület
47. § (1) Az övezetben a 1 ha-t elérő vagy azt meghaladó nagyságú földrészletén a növénytermesztéshez kapcsolódó gazdasági építmények, géptároló, valamint a terménytároláshoz kapcsolódó épület, továbbá állattartó épület helyezhető el, legfeljebb 3%-os beépítettséggel, de legfeljebb 1000 m2 földszinti alapterülettel.
(2) Az állattartás és állattenyésztés épületeinek elhelyezésénél a 10. § paragrafusban foglaltakra figyelemmel kell lenni.
(3) Az övezetben birtokközpont alakítható.
(4) Az épületek megengedett legnagyobb épületmagassága 6,0 m.
(5) Az épületeket szabadon állóan, a telekhatártól legalább 10 m-re kell elhelyezni.
43. Kertes mezőgazdasági terület
48. § (1) Az övezetben a terménytároláshoz és feldolgozáshoz kapcsolódó építmények helyezhetők el legfeljebb 80 m2 összterülettel.
(2) Az övezetben új lakóépület, vagy lakást is magába foglaló épület nem helyezhető el. A meglévő lakóépület bővítést nem eredményező felújítása lehetséges.
(3) Az épülethez kapcsolódva, vagy alatta pince, pinceszint építhető. A pince területe az épület területének mértékét nem haladhatja meg.
(4) Az övezetben birtokközpont nem alakítható ki.
(5) Övezeti előírások:
a) Beépítési mód: szabadon álló
b) Építési hely határai:
ba)7 előkert kialakult
bb) oldalkert kialakult
bc) hátsókert 6,0 m
c) Megengedett legnagyobb beépítettség: 3%
d) Megengedett legnagyobb épületmagasság: 4,5 m azzal, hogy a földszinti padlóvonal a telek terepszintjénél 0,45 m-nél nem kerülhet magasabbra.
e) Alakítható legkisebb telekterület: 1200 m2
f) Meglévő, építési hely határán kívülre eső építmény felújítható.
(6) Az övezetben nyeles telek létesíthető.
44. Farmgazdasági terület
49. § (1) Az övezetben a 6000 m2-t elérő, vagy azt meghaladó nagyságú földrészleten a növénytermesztéshez, az állattartáshoz és állattenyésztéshez kapcsolódó gazdasági építmények, valamint a tulajdonos számára lakóépület helyezhető el, legfeljebb 5%-os beépítettséggel.
(2) Az övezetben ökológiai hálózatba nem tartozó részén birtokközpont alakítható.
(3) Az épületek megengedett legnagyobb épületmagassága 6,0 m.
(4) Az épületeket szabadon állóan, a telekhatártól legalább 5,0 m-re kell elhelyezni.
45. Vízgazdálkodási terület
50. § (1) Az övezetbe a vízfolyások, árkok, tavak, valamint a víztárolók területe tartozik.
(2) Az övezetben a vízgazdálkodási terület fenntartásához, kezeléséhez kapcsolódó építmény helyezhető el.
46. Természetközeli terület
51. § A természetközeli területen épület nem építhető.
47. Különleges terület
52. § A különleges terület besorolása a sajátos használat szerint
a) temető KbT
b) szabadidőpark KbSzi
c) kegyeleti park KbKegy
d) hulladékudvar KHu
e) rekreációs terület KbRe
f) sportterület KbSp
g) vízmű KbVm
48. Temető
53. § (1) Az övezetben a temető működéséhez és fenntartásához szükséges építmények helyezhetők el.
(2) Övezeti előírások:
a) Beépítési mód: szabadon álló
b) Építési hely határai: kialakult, új építmény építése esetén a telekhatároktól mért 10,0 m.
c) Megengedett legnagyobb beépítettség: 3%
d) Kialakítandó legkisebb zöldfelület: 80%
e) Megengedett legnagyobb épületmagasság: 4,5 m
49. Szabadidőpark
54. § (1) Az övezetben pihenőpark, sportpályák, játszótér, sport, vendéglátó épületek és a park kiszolgáló építményei helyezhetők el.
(2) Övezeti előírások:
a) Beépítési mód: szabadon álló
b) Építési hely határai: a telekhatároktól mért 10 m.
c) Megengedett legnagyobb beépítettség: 2%
d) Kialakítandó legkisebb zöldfelület: 40%
e) Megengedett legnagyobb épületmagasság: 4,5 m
50. Kegyeleti park
55. § Az övezetben épület nem helyezhető el.
51. Hulladékudvar
56. § (1) Az övezetben a szelektív hulladékgyűjtéshez kapcsolódó tároló és szociális építmények helyezhetők el.
(2) Övezeti előírások:
a) Beépítési mód: szabadon álló
b) Építési hely határai: a telekhatároktól mért 10,0 m.
c) Megengedett legnagyobb beépítettség: 10%
d) Kialakítandó legkisebb zöldfelület: 0%
e) Megengedett legnagyobb épületmagasság: 4,5 m
f) Egyéb: Az SZ-J terven beültetési kötelezettséggel jelölt helyen és méretben takaró-védőfásítást kell létrehozni és fenntartani
52. Rekreációs terület
57. § (1) Az övezetben a pihenést, sportolást szolgáló építmények, erdei melléképítmények, továbbá az erdőgazdálkodáshoz szükséges építmények helyezhetők el azzal, hogy az övezet KbRe1 jellel jelölt területén épület nem építhető.
(2) Övezeti előírások:
a) Beépítési mód: szabadon álló
b) Építési hely határai: a telekhatároktól mért 10,0 m
c) Megengedett legnagyobb beépítettség: 2%
d) Kialakítandó legkisebb zöldfelület: 90%
e) Megengedett legnagyobb épületmagasság: 4,5 m, az erdei kilátó és a magasles kivételével
53. Sportterület
58. § (1) Az övezetben a pihenést, sportolást, szabadidős tevékenységet szolgáló és az azokhoz kapcsolódó kiszolgáló, kereskedelmi, szolgáltató építmények, valamint parkolók helyezhetők el.
(2) Övezeti előírások:
a) Beépítési mód: szabadon álló
b) Építési hely határai: a telekhatároktól mért 5,0 m.
c) Megengedett legnagyobb beépítettség: 10%
d) Kialakítandó legkisebb zöldfelület: 70%
e) Megengedett legnagyobb épületmagasság: 4,5 m
54. Vízmű
59. § (1) Az övezetben a vízmű működéséhez szükséges épületek és technológiai építmények helyezhetők el.
(2) Övezeti előírások:
a) Beépítési mód: szabadon álló
b) Építési hely határai: a telekhatároktól mért 5,0 m.
c) Megengedett legnagyobb épületmagasság: 6,0 m
55. Záró rendelkezések
60. § Jelen rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének Enying város helyi építési szabályzatáról szóló 35/2004. (IX. 30.) önkormányzati rendelete.
61. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.
2. melléklet a 16/2022. (XII. 1.) önkormányzati rendelethez
3. melléklet a 16/2022. (XII. 1.) önkormányzati rendelethez
Beépített tömbben |
||
Beépítési mód |
Szabadon álló |
Oldalhatáron álló |
Előkert |
kialakult |
|
Oldalkert |
kialakult |
|
Hátsókert |
6,0 m, |
4. melléklet a 16/2022. (XII. 1.) önkormányzati rendelethez8
Övezet sorszáma |
Előírás |
Beépítésre szánt terület |
|
Lakóterület |
|
-Kisvárosias |
|
01001 |
Az övezetben a KöuMg jelű mezőgazdasági út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
01004 |
Az övezetet régészeti lelőhely érinti. |
01005 |
Az építési hely előkerti határa 3,0 m, egyben építési vonal; oldalkert 6,0 m, a hátsókert az SZ-J terven meghatározott. |
01006 |
Az építési hely előkerti határa 3,0 m, egyben építési vonal; oldalkert 6,0 m, a hátsókert az SZ-J terven meghatározott. |
01007 |
Az övezet területe régészeti lelőhely. |
01008 |
Az övezetben a KöuGya jelű gyalogút az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
01009 |
Az övezetet régészeti lelőhely érinti. |
|
Az övezet területe régészeti lelőhely. |
01012 |
Az övezet területe régészeti lelőhely. |
01013 |
Az övezetben a KöuGya jelű gyalogút az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
01014 |
Az övezetet régészeti lelőhely érinti. |
01015 |
Az övezetben a telekbelsők feltárására magánút, nyeles telek létesíthető. A magánút területének szélessége meg kell, hogy egyezzen annak a közútnak a szélességével, amelyhez kapcsolódik. |
01016 |
Az övezetben a telekbelsők feltárására magánút, nyeles telek létesíthető. A magánút területének szélessége meg kell, hogy egyezzen annak a közútnak a szélességével, amelyhez kapcsolódik. |
01017 |
Az övezetben a telekbelsők feltárására magánút, nyeles telek létesíthető. A magánút területének szélessége meg kell, hogy egyezzen annak a közútnak a szélességével, amelyhez kapcsolódik. |
01018 |
Az övezetben a telekbelsők feltárására magánút, nyeles telek létesíthető. A magánút területének szélessége meg kell, hogy egyezzen annak a közútnak a szélességével, amelyhez kapcsolódik. |
01019 |
Az építési hely hátsókerti határát az SZ-J terv tartalmazza. |
01020 |
Az övezetet régészeti lelőhely érinti. |
01021 |
Az övezetet régészeti lelőhely érinti. |
01022 |
Az övezetben a telekbelsők feltárására magánút, nyeles telek létesíthető. A magánút területének szélessége meg kell, hogy egyezzen annak a közútnak a szélességével, amelyhez kapcsolódik. |
01023 |
Az övezetben a telekbelsők feltárására magánút, nyeles telek létesíthető. A magánút területének szélessége meg kell, hogy egyezzen annak a közútnak a szélességével, amelyhez kapcsolódik. |
01024 |
Az övezetben a telekbelsők feltárására magánút, nyeles telek létesíthető. A magánút területének szélessége meg kell, hogy egyezzen annak a közútnak a szélességével, amelyhez kapcsolódik. |
01025 |
Az övezetben a telekbelsők feltárására magánút, nyeles telek létesíthető. A magánút területének szélessége meg kell, hogy egyezzen annak a közútnak a szélességével, amelyhez kapcsolódik. |
01026 |
Az övezetben a telekbelsők feltárására magánút, nyeles telek létesíthető. A magánút területének szélessége meg kell, hogy egyezzen annak a közútnak a szélességével, amelyhez kapcsolódik. |
01027 |
Az övezetben a telekbelsők feltárására magánút, nyeles telek létesíthető. A magánút területének szélessége meg kell, hogy egyezzen annak a közútnak a szélességével, amelyhez kapcsolódik. |
01028 |
Az övezetben a telekbelsők feltárására magánút, nyeles telek létesíthető. A magánút területének szélessége meg kell, hogy egyezzen annak a közútnak a szélességével, amelyhez kapcsolódik. |
01029 |
Az övezetben a telekbelsők feltárására magánút, nyeles telek létesíthető. A magánút területének szélessége meg kell, hogy egyezzen annak a közútnak a szélességével, amelyhez kapcsolódik. |
01030 |
Az övezetet műemléki környezet érinti. |
01031 |
Az övezetet elektromos légvezeték biztonsági övezete érinti. |
01032 |
Az övezetet temető védőterületének határvonala érinti. |
01033 |
Az övezetet régészeti lelőhely érinti. |
01034 |
Az övezet területe régészeti lelőhely. |
01035 |
Az övezetet régészeti lelőhely érinti. |
--Kertvárosias |
|
02001 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
02002 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
02003 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
02008 |
Az övezetet elektromos légvezeték biztonsági övezete érinti. |
02009 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
02010 |
Az övezetet közúti zaj határérték vonala érinti. |
02011 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
02012 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
02013 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
02014 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
02015 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
02016 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
02017 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
02018 |
Az övezetben a KöuMg jelű mezőgazdasági út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
02019 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. A nem érintett részén az építési hely előkerti határa 5,0 m, egyben építési vonal. Az övezetben a KöuMg jelű mezőgazdasági út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
02020 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
02021 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
02022 |
Az övezetben a KöuKp jelű kerékpárút út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
02023 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
02024 |
Az övezetet elektromos légvezeték biztonsági övezete érinti. |
02025 |
Az övezetben a KöuKp jelű kerékpárút út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
02026 |
Az övezetet elektromos légvezeték és biztonsági övezete érinti. |
02027 |
Az övezetben a KöuKp jelű kerékpárúttól az előkert határát az SZ-J terv tartalmazza. Ez a vonal egyben építési vonal is. |
02028 |
Az övezetben a KöuMg jelű mezőgazdasági út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
02029 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
02030 |
Az övezetben a KöuMg jelű mezőgazdasági út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. Az övezetben a saroktelek kivételével az építési hely előkerti határa 5,0 m, egyben építési vonal. |
02031 |
Az övezetben a KöuMg jelű mezőgazdasági út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
02032 |
Az övezetben a ZKp jelű zöldterület az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
02033 |
Az övezetet elektromos légvezeték és biztonsági övezete érinti. |
02034 |
Az övezetet elektromos légvezeték biztonsági övezete érinti. |
02035 |
Az övezetet régészeti lelőhely érinti. |
02036 |
Az övezetet régészeti lelőhely érinti. |
02037 |
Az övezetet régészeti lelőhely érinti. |
02039 |
Az övezetet közúti zaj határérték vonala érinti. |
02040 |
Az övezetet közúti zaj határérték vonala érinti. |
02042 |
Az övezet névnélküli útról feltárt telkein a saroktelek kivételével az építési hely előkerti határa 5,0 m, mely egyben építési vonal. |
02043 |
Az övezet névnélküli útról feltárt telkein a saroktelek kivételével az építési hely előkerti határa 5,0 m, mely egyben építési vonal. |
02044 |
Az övezet területe régészeti lelőhely. |
02045 |
Az övezet területe régészeti lelőhely. |
02046 |
Az övezetet régészeti lelőhely érinti. |
02047 |
Az övezet felszínmozgások által potenciálisan veszélyeztetett terület. |
02048 |
Az övezet felszínmozgások által potenciálisan veszélyeztetett terület. |
02049 |
Az övezetet elektromos légvezeték biztonsági övezete érinti. |
02050 |
Az övezetet közúti zaj határérték vonala érinti. |
02051 |
Az övezetet elektromos légvezeték biztonsági övezete érinti. |
02052 |
Az övezetet elektromos légvezeték biztonsági övezete érinti. |
02056 |
Az övezetet közúti zaj határérték vonala érinti. |
02057 |
Az övezetet elektromos légvezeték biztonsági övezete érinti. |
02058 |
Az övezetet elektromos légvezeték biztonsági övezete érinti. |
02059 |
Az övezetet elektromos légvezeték biztonsági övezete érinti. |
02060 |
Az övezetet elektromos légvezeték biztonsági övezete érinti. |
02064 |
Az övezet felszínmozgások által potenciálisan veszélyeztetett terület. |
02065 |
Az övezet felszínmozgások által potenciálisan veszélyeztetett terület. |
02066 |
Az övezet névnélküli útról feltárt telkein a saroktelek kivételével az építési hely előkerti határa 5,0 m, mely egyben építési vonal. |
02069 |
Az építési hely előkerti határa a saroktelek kivételével 5,0 m, mely egyben építési vonal. |
02070 |
Az építési hely előkerti határa a saroktelek kivételével 5,0 m, mely egyben építési vonal. |
02071 |
Az építési hely előkerti határa a saroktelek kivételével 5,0 m, mely egyben építési vonal. |
02072 |
Az építési hely előkerti határa a saroktelek kivételével 5,0 m, mely egyben építési vonal. |
02074 |
Az építési hely előkerti határa a saroktelek kivételével 5,0 m, mely egyben építési vonal. |
02076 |
Az övezet felszínmozgások által potenciálisan veszélyeztetett terület. |
02077 |
Az övezet felszínmozgások által potenciálisan veszélyeztetett terület. |
-Falusias |
|
03001 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
03002 |
Az övezetben a KöuMg jelű mezőgazdasági út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
03003 |
Az övezetben a KöuGya jelű gyalogút az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
03004 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
03005 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
03006 |
Az övezetet közúti zaj határérték vonala érinti. |
03007 |
Az övezetben a KöuGya jelű mezőgazdasági út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
03012 |
Az övezetet gázvezeték biztonsági övezete érinti. |
03014 |
Az övezet névnélküli útról feltárt telkein a saroktelek kivételével az építési hely előkerti határa 5,0 m, mely egyben építési vonal. |
03015 |
Az övezetet közúti zaj határérték vonala érinti. |
03016 |
Az övezetet közúti zaj határérték vonala érinti. |
03019 |
Az építési hely hátsókerti határát az SZ-J terv tartalmazza. |
03020 |
Az övezetet közúti zaj határérték vonala érinti. |
03022 |
Az övezetet közúti zaj határérték vonala érinti. |
03023 |
Az övezetet elektromos légvezeték és biztonsági övezete érinti. |
03024 |
Az építési hely hátsókerti határát az SZ-J terv tartalmazza. |
03025 |
Az övezetben a ZKp jelű zöldterület az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
03026 |
Az övezetet elektromos légvezeték biztonsági övezete érinti. |
03027 |
Az övezetet közúti zaj határérték vonala érinti. |
03028 |
Az övezetet közúti zaj határérték vonala érinti. |
03029 |
Az építési hely hátsókerti határát az SZ-J terv tartalmazza. |
03030 |
Az övezetet közúti zaj határérték vonala érinti. |
03031 |
Az övezetben gépjármű tároló az építési hely előkerti határa és a
22. §
(1) a) bekezdésében meghatározott épületek közötti teleksávban is elhelyezhető az oldalkert figyelembe vételével. |
03033 |
Az övezetet érinti a kizárólagos állami tulajdonú vízfolyás 6,0 m széles parti sávja. |
03037 |
Az övezetben a KöuMg jelű mezőgazdasági út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
03038 |
Az övezetben a KöuMg jelű mezőgazdasági út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
03039 |
Az övezetben a KöuKp jelű kerékpár út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
03040 |
Az övezetet érinti a kizárólagos állami tulajdonú vízfolyás 6,0 m széles parti sávja. |
03041 |
Az övezetben a KöuMg jelű mezőgazdasági út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
03042 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
03043 |
Az övezetben a KöuKp jelű kerékpárút út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
03044 |
Az övezetben a KöuMg jelű mezőgazdasági út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
03045 |
Az övezetben a KöuKp jelű kerékpárúttól az előkert határát az SZ-J terv tartalmazza. Ez a vonal egyben építési vonal is. |
03051 |
Az építési hely határait az SZ-J terv tartalmazza azzal, hogy telekalakítás esetén épület az SZ-J terven jelölt építési hely határának figyelembe vétele mellett az azonos övezetbe tartozó telkek határától mért 5,0 m-en túl helyezhető el. |
03052 |
Az övezetben a KöuMg jelű mezőgazdasági út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
03053 |
Az övezet felszínmozgások által potenciálisan veszélyeztetett terület. |
03054 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
03055 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
03056 |
Az övezet telekcsoport újraosztással érintett. |
03057 |
Az övezet felszínmozgások által potenciálisan veszélyeztetett terület. |
03058 |
Az övezet felszínmozgások által potenciálisan veszélyeztetett terület. |
03059 |
Az övezet felszínmozgások által potenciálisan veszélyeztetett terület. |
03060 |
Az építési hely határai: 5,0 m; oldalkert 4,0 m, hátsókert 6,0 m. Épület az építési helyen belül szabadon elhelyezhetó. |
03061 |
Az övezetben a KöuMg jelű mezőgazdasági út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
03062 |
Az övezetben a KöuMg jelű mezőgazdasági út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
03063 |
Az övezetben a KöuMg jelű mezőgazdasági út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
03064 |
Az övezetben a KöuMg jelű mezőgazdasági út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
03065 |
Az övezetben a KöuMg jelű mezőgazdasági út az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
03066 |
Az övezet tájképvédelmi terület övezetbe tartozik. |
03067 |
Az övezetet közút védőövezetének határa érinti. |
Vegyes terület |
|
-Településközpont |
|
05003 |
Az övezetet elektromos légvezeték és biztonsági övezete érinti. |
05004 |
Az övezetet régészeti lelőhely érinti. |
05005 |
Az övezetet régészeti lelőhely érinti. |
05006 |
Az övezetet régészeti lelőhely érinti. |
05007 |
Az övezetet régészeti lelőhely érinti. |
05008 |
Az övezetet közúti zaj határérték vonala érinti. |
05009 |
Az övezetben a KöuGya jelű gyalogút az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
05010 |
Az övezetet közúti zaj határérték vonala érinti. |
05011 |
Az övezetet közúti zaj határérték vonala érinti. |
05012 |
Az övezetben telkenként a
24. §
(1) a) pontban meghatározottól eltérően egy darab, legfeljebb hatlakásos lakóépület is elhelyezhető. |
05013 |
Az övezetben telkenként a
24. §
(1) a) pontban meghatározottól eltérően egy darab, legfeljebb hatlakásos lakóépület is elhelyezhető. |
05014 |
Az övezetben a KöuGya jelű gyalogút az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
05015 |
Az övezetben telkenként a
24. §
(1) a) pontban meghatározottól eltérően egy darab, legfeljebb hatlakásos lakóépület is elhelyezhető. |
05018 |
Az övezetben telkenként a
24. §
(1) a) pontban meghatározottól eltérően egy darab, legfeljebb hatlakásos lakóépület is elhelyezhető. |
05019 |
Az övezetben telkenként a
24. §
(1) a) pontban meghatározottól eltérően egy darab, legfeljebb hatlakásos lakóépület is elhelyezhető. |
05021 |
Az övezetet műemléki környezet érinti. |
05024 |
Az övezetben telkenként, kivéve a műemlék telkét, a
24. §
(1) a) pontban meghatározottól eltérően egy darab, legfeljebb hatlakásos lakóépület is elhelyezhető. |
05025 |
Az övezet területe műemlék telke. |
05026 |
Az övezet területe műemléki környezet. |
05027 |
Az övezetben a ZKp1 jelű zöldterület az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
05028 |
Az övezet területe műemlék telke. |
05029 |
Az övezetben a ZKp1 jelű zöldterület az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
05030 |
Az övezetben a ZKp jelű zöldterület az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
05031 |
Az övezetet közúti zaj határérték vonala érinti. |
05032 |
Az övezetet közúti zaj határérték vonala érinti. |
05033 |
Az övezetet temető védőterületének határvonala érinti. |
05034 |
Az övezetet közúti zaj határérték vonala érinti. |
05036 |
Az övezetet érinti a kizárólagos állami tulajdonú vízfolyás 6,0 m széles parti sávja. |
05037 |
Az övezetben a ZKp jelű zöldterület az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
-Intézményi |
|
06001 |
Az övezetben a ZKp jelű zöldterület az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
06002 |
Az övezetben a ZKp jelű zöldterület az előkert meghatározásánál nem vehető figyelembe. |
06003 |
Az építési hely határát az SZ-J terv tartalmazza. |
Gazdasági terület |
|
Kereskedelmi, szolgáltató |
|
07001 |
Az építési hely határait az SZ-J terv tartalmazza azzal, hogy telekalakítás esetén épület az SZ-J terven jelölt építési hely határának figyelembe vétele mellett az azonos övezetbe tartozó telkek határától mért 5,0 m-en túl helyezhető el. Magánút határától épület 5,0 m-en túl helyezhető el. |
07002 |
Az építési hely határait az SZ-J terv tartalmazza azzal, hogy épület az azonos övezetbe tartozó telkek határától mért 5,0 m-en túl helyezhető el. Magánút határától épület 10,0 m-en túl helyezhető el. Meglévő, építési hely határán kívülre eső építmény felújítható. |
07003 |
Az építési hely határait az SZ-J terv tartalmazza azzal, hogy épület az azonos övezetbe tartozó telkek határától mért 5,0 m-en túl helyezhető el. Magánút határától épület 5,0 m-en túl helyezhető el. Meglévő, építési hely határán kívülre eső építmény felújítható. |
07004 |
Az építési hely határai: előkert: kialakult, azzal, hogy a zöldterület határától mérten 6,0 m; oldalkert 6,0 m. |
07005 |
Az övezetet elektromos légvezeték és biztonsági övezete érinti. |
07006 |
Az építési hely határai: előkert 10,0 m; oldalkert 3,0 m az azonos övezetbe tartozó telkek határától mérten, 10,0 m ettől eltérő esetben; hátsókert 6,0 m. Magánút határától épület 5,0 m-en túl helyezhető el. Meglévő, építési hely határán kívülre eső építmény felújítható. |
07007 |
Az építési hely határait az SZ-J terv tartalmazza azzal, hogy ahol nem jelöli, ott épület az SZ-J terven jelölt építési hely határának figyelembe vétele mellett az azonos övezetbe tartozó telkek határától mért 5,0 m-en túl helyezhető el. Magánút határától épület 10,0 m-en túl helyezhető el. |
07008 |
Az építési hely határai: előkert: 10,0 m; oldalkert 5,0 m az azonos övezetbe tartozó telkek határától mérten, 10,0 m ettől eltérő esetben; hátsókert 10,0 m. |
07009 |
Az építési hely határai: előkert: 10,0 m; oldalkert 5,0 m az azonos övezetbe tartozó telkek határától mérten, 15,0 m ettől eltérő esetben; hátsókert 10,0 m. |
07010 |
Az építési hely határai: előkert 5,0 m; oldalkert 3,0 m az azonos övezetbe tartozó telkek határától mérten, 10,0 m ettől eltérő esetben; hátsókert 10,0 m. |
07011 |
Az övezet területe régészeti lelőhely. |
07012 |
Az övezet területe régészeti lelőhely. |
07013 |
Az övezet területe régészeti lelőhely. |
07014 |
Az övezetet Az övezet felszínmozgások által potenciálisan veszélyeztetett terület érinti. |
07015 |
Az övezet területe régészeti lelőhely. |
07016 |
Az övezetet régészeti lelőhely érinti. |
07017 |
Az építési hely határai: előkert: a közterülettel határos telekhatároktól mérten 10,0 m azzal, hogy a zöldterület határától 3,0 m; magánút határától épület 5,0 m; oldalkert: 5,0 m. Telekalakítás esetén hátsókert: 6,0 m. |
07018 |
Az építési hely határai: kialakult azzal, hogy a zöldterület határától mérten 5,0 m. |
07019 |
Az építési hely határai: előkert: SZ-J terven jelölten azzal, hogy ahol nem jelöli, ott kialakult, valamint magánút határától 5,0 m; oldalkert 5,0 m; hátsókert 6,0 m. Meglévő, építési hely határán kívülre eső építmény felújítható. |
07020 |
Az építési hely határai: előkert: 5,0 m; oldalkert 5,0 m, hátsókert 6,0 m azzal, hogy az SZ-J terven telken belüli kötelező védőfásítás jellel jelölt területen épület nem helyezhető el. Meglévő, építési hely határán kívülre eső építmény felújítható. |
07021 |
Az építési hely határai: előkert: SZ-J terven jelölt, magánút határától 5,0 m; oldalkert 4,5 m a 18,0 m-nél kisebb telekszélességű telek esetében, ettől eltérő esetben 6,0 m; hátsókert 6,0 m. Meglévő, építési hely határán kívülre eső építmény felújítható. |
jelentős mértékű zavaró hatású ipari |
|
08001 |
Az építési hely határai: előkert: SZ-J terven jelölt; oldalkert 10,0 m az azonos övezetbe tartozó telkek határától mérten, 15,0 m ettől eltérő esetben; hátsókert 10,0 m. Magánút határától épület 10,0 m-en túl helyezhető el. Meglévő, építési hely határán kívülre eső építmény felújítható. |
egyéb ipari |
|
09001 |
Az építési hely határai: előkert: SZ-J terven jelölt; oldalkert SZ-J terven jelölt, ahol nem jelöli, ott 10,0 m az azonos övezetbe tartozó telkek határától mérten, 15,0 m ettől eltérő esetben; hátsókert 10,0 m. Magánút határától épület 10,0 m-en túl helyezhető el. Meglévő, építési hely határán kívülre eső építmény felújítható. |
09002 |
Az építési hely határai: előkert: SZ-J terven jelölt; oldalkert SZ-J terven jelölt, ahol nem jelöli, ott 10,0 m az azonos övezetbe tartozó telkek határától mérten, 15,0 m ettől eltérő esetben; hátsókert 10,0 m. Magánút határától épület 10,0 m-en túl helyezhető el. Meglévő, építési hely határán kívülre eső építmény felújítható. Az övezetet elektromos légvezeték és biztonsági övezete érinti. |
09003 |
Az építési hely határai: előkert: SZ-J terven jelölt; oldalkert SZ-J terven jelölt, ahol nem jelöli, ott 10,0 m az azonos övezetbe tartozó telkek határától mérten, 15,0 m ettől eltérő esetben; hátsókert 10,0 m. Magánút határától épület 10,0 m-en túl helyezhető el. Meglévő, építési hely határán kívülre eső építmény felújítható. |
09004 |
Az építési hely határai: előkert: SZ-J terven jelölt; oldalkert 10,0 m az azonos övezetbe tartozó telkek határától mérten; hátsókert 10,0 m. Magánút határától épület 10,0 m-en túl helyezhető el. |
09005 |
Az építési hely határai: előkert: SZ-J terven jelölt; oldalkert SZ-J terven jelölt, ahol nem jelöli, ott 10,0 m az azonos övezetbe tartozó telkek határától mérten, 15,0 m ettől eltérő esetben; hátsókert 10,0 m. Magánút határától épület 10,0 m-en túl helyezhető el. Meglévő, építési hely határán kívülre eső építmény felújítható. |
09006 |
Az építési hely határait az SZ-J terv tartalmazza azzal, hogy ahol nem jelöli, ott épület az SZ-J terven jelölt építési hely határának figyelembe vétele mellett az azonos övezetbe tartozó telkek határától mért 5,0 m-en túl helyezhető el. Magánút határától épület 7,5 m-en túl helyezhető el. Meglévő, építési hely határán kívülre eső építmény felújítható. |
09007 |

Különleges terület |
|
-Szennyvíztisztító |
|
10001 |
Az övezetet közút védőövezetének határa érinti. |
-Szivattyúház |
|
11001 |
Az övezet tájképvédelmi terület övezetbe tartozik. |
-Mezőgazdasági üzemi terület |
|
12001 |
Az építési hely határait az SZ-J terv tartalmazza azzal, hogy ahol nem jelöli, ott épület az SZ-J terven jelölt építési hely határának figyelembe vétele mellett az azonos övezetbe tartozó telkek határától mért 10,0 m-en túl helyezhető el. Magánút határától épület 10,0 m-en túl helyezhető el. Meglévő, építési hely határán kívülre eső építmény felújítható. Iroda épület a telekhatároktól 5,0 m-en túl is elhelyezhető. |
12002 |
Az építési hely határai: előkert: SZ-J terven jelölt; oldalkert SZ-J terven jelölt, ahol nem jelöli, ott 10,0 m az azonos övezetbe tartozó telkek határától mérten, 15,0 m ettől eltérő esetben; hátsókert 10,0 m. Magánút határától épület 10,0 m-en túl helyezhető el. Meglévő, építési hely határán kívülre eső építmény felújítható. Iroda épület a telekhatároktól 5,0 m-en túl is elhelyezhető. |
Üdülőterület |
|
-Üdülőházas |
|
13001 |
Az építési hely határai: kialakult, új épület építése esetén a telekhatároktól mért 8,0 m. |
13002 |
Az építési hely határai: előkert: 6,0 m; oldalkert 6,0 m; hátsókert: az SZ-J terven jelölt, ahol nem jelöli, 6,0 m azzal, hogy magánút határától épület 5,0 m-en túl helyezhető el. |
-Hétvégi házas |
|
14001 |
Az övezet tájképvédelmi terület övezetbe tartozik. |
14002 |
Az övezet tájképvédelmi terület övezetbe tartozik. |
14003 |
Az övezet tájképvédelmi terület övezetbe tartozik. |
14004 |
Az övezet tájképvédelmi terület övezetbe tartozik. |
14005 |
Az övezet tájképvédelmi terület övezetbe tartozik. |
14006 |
Az övezet tájképvédelmi terület övezetbe tartozik. |
14007 |
Az övezet tájképvédelmi terület övezetbe tartozik. |
14008 |
Az övezet tájképvédelmi terület övezetbe tartozik. |
5. melléklet a 16/2022. (XII. 1.) önkormányzati rendelethez
építési övezet, övezet jele |
|
megengedett legnagyobb |
|
||
beépítettség (%) |
|||||
megengedett legnagyobb épületmagasság (m) |
kialakítható |
kialakítható |
kialakítható |
||
legkisebb |
legkisebb |
legkisebb |
A 22. § (1) bekezdés a) pontja az Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2022. (XII. 15.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 21. alcím címe az Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2022. (XII. 15.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
A 31. § (3) bekezdés b) pont ba) alpontja az Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2022. (XII. 15.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.
A 33. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontja az Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2022. (XII. 15.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg.
A 37. § (10) bekezdése az Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2022. (XII. 15.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.
A 44. § (2) bekezdése az Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2022. (XII. 15.) önkormányzati rendelete 6. §-ával megállapított szöveg.
A 48. § (5) bekezdés b) pont ba) alpontja az Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2022. (XII. 15.) önkormányzati rendelete 7. §-ával megállapított szöveg.
A 4. melléklet az Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2022. (XII. 15.) önkormányzati rendelete 8. §-ával megállapított szöveg.