Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 23/2006. (VI. 30.) önkormányzati rendelete

a földrajzi nevek megállapításáról, karbantartásáról és a házszám keletkezéséről és megállapításáról

Hatályos: 2025. 11. 13

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 23/2006. (VI.30.) önkormányzati rendelete

a földrajzi nevek megállapításáról, karbantartásáról és a házszám keletkezéséről és megállapításáról

2025.11.13.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 51. § (5) bekezdésében és 143. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 3. pontjában és a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköréről szóló 1991. évi XX. törvény 39. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőt rendeli el:1

1. A rendelet célja, hatálya

1. § (1) E rendelet célja, hogy Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén a közterület- és településrész-neveinek (a továbbiakban földrajzi név) megállapítása, karbantartása, megváltoztatása, nyilvántartása, alkalmazása, valamint a címnyilvántartás készítése, karbantartása, használata és adatszolgáltatása területén Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak és feltételeinek meghatározásával azok egységes szakmai követelmények szerint legyenek kielégíthetők.

(2) A rendelet hatálya alá tartoznak:

a) a Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok, bevándorolt, letelepedési engedéllyel rendelkező és menekültként elismert személyek, továbbá jogi személyek,

b) a Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén tartózkodási engedéllyel rendelkező, az Európai Gazdasági Térségről szóló egyezményben részes tagállam állampolgárai.

(3) A rendelet hatálya kiterjed:

a) a földrajzi nevek megállapításának és megváltoztatásának rendjére,

b) az ingatlan-nyilvántartásban magánút megnevezésű közlekedési célú területekre, melyek a közforgalom előtt megnyitottak,

c) a házszám keletkezésével, karbantartásával kapcsolatos eljárásra.

(4)2 A rendelet hatálya nem terjed ki a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007. (XI. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rend.) 2. § (3) bekezdés a) – h) pontjai szerinti földrajzi nevek megállapításának és megváltoztatásának rendjére.

(5)3 A Korm. rend. 2. § (3) bekezdés a) – h) pontjában meghatározott földrajzi nevek megállapításáról és megváltoztatásáról a Közgyűlés véleményt alkot.

2. Értelmező rendelkezések

2. § A rendelet alkalmazása szempontjából:

a) földrajzi név:

aa)4 helységnév: a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007. (XI. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. § (3) bekezdés h) pontja szerinti fogalom,

ab)5 településrésznév: a Rendelet 2. § (3) bekezdés i) pontja szerinti fogalom,

ac)6 közterületnév: közterületnév: a Rendelet 2. § (3) bekezdés j) pontja szerinti fogalom,

ad)7 magánút: minden olyan természetes, vagy jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet tulajdonában álló ingatlan, amely az ingatlan-nyilvántartásban közforgalom előtt megnyitott magánút megnevezéssel van nyilvántartva.

b)8 cím: a digitális szolgáltatások, a digitális állampolgárság szolgáltatások és támogató szolgáltatások részletes műszaki követelményeiről szóló 322/2024. (XI.6.) Korm. rendelet 122. § 2. pontja szerinti fogalom.

c)9

d)10

e)11 házszám: a digitális szolgáltatások, a digitális állampolgárság szolgáltatások és támogató szolgáltatások részletes műszaki követelményeiről szóló 322/2024. (XI.6.) Korm. rendelet 122. § 6. pontja szerinti fogalom.

3. Földrajzi név megállapítása, megváltoztatása

3. § (1) A városban a településrészt, a közterületet, a közlekedési területet és a közforgalom előtt megnyitott magánutat el kell nevezni.

(2)12 A közforgalom előtt megnyitott magánút a magánút tulajdonosának erre irányuló kezdeményezésére és egyetértésével nevezhető el. A tulajdonos kérelmére elnevezett magánutat a 6. § (1) bekezdésben meghatározott nyilvántartás szerint, de attól elkülönítve kell nyilvántartani.

(3)13 14A földrajzi nevek megállapításáról, illetve megváltoztatásáról a Közművelődési, Kulturális és Közbiztonsági Bizottság15,16,17 javaslata alapján a Közgyűlés rendelettel dönt.

(4) A megszűnt közterület nevét a helyi címnyilvántartásban továbbra is szerepeltetni kell, jelölve a megszűnés okát.

(5) Az új földrajzi nevet az ingatlan kialakítását, illetve közterületként való bejegyzését követő 90 napon belül meg kell állapítani. A 90 napos határidőt a kialakítási, illetve a bejegyzést megállapító határozat jogerőre emelkedésétől kezdve kell számítani.

4. § (1) Földrajzi név megállapítását, vagy megváltoztatását kezdeményezheti:

a) a Közgyűlés bármely bizottsága,

b) önkormányzati képviselő,

c) Pécs város közigazgatási területén állandó lakcímmel rendelkező pécsi polgár,

d) a magánút tulajdonosa,

e) Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala,

f) bármely természetes és jogi személy.

(2) A földrajzi név megállapítása, vagy megváltoztatása előtt az önkormányzati képviselők útján vagy médiában közzétett felhívással meg kell ismerni az érintett terület lakosságának véleményét. A lakosság javaslatait a lehetőséghez képest figyelembe kell venni.

(3) A földrajzi név megállapítása és megváltoztatása során figyelembe kell venni a kialakult élő névhasználatot, a történelmi hagyományokat, a helytörténeti kutatások eredményeit, a nemzetiségi és etnikai viszonyokat, a nyelvi, nyelvhelyességi követelményeket.

(4) Közterületet személyről, illetve olyan fogalomról, élőlényről, más földrajzi névről vagy tárgyról lehet elnevezni, amelynek neve lehetőleg rövid és közérthető.

(5) A földrajzi nevekben a doktori cím, tudományos fokozatra, rangra, foglalkozásra, beosztásra utalás akkor sem használható, ha a névadó személy egyébként e címmel rendelkezett.

5. § (1) A földrajzi név megváltoztatására akkor kerülhet sor, ha:

a) az azonos nevű hangzások zavarkeltők, a pontos tájékozódást megnehezítik,

b) a névhasználatban kimutatható változás következett be,

c) a névvel jelölt terület vagy létesítmény megszűnt, vagy megváltozott,

d) a névhasználat, illetőleg az elnevezés a közérdek szempontjából nem megfelelő,

e) az új név adása kiemelkedő személy emlékének megörökítését szolgálja,

f) a közterület jellegének változása azt megkívánja.

(2) Élő személyről földrajzi nevek nem nevezhetők el. Elhunyt személyről 1018 évvel a halála után nevezhető el földrajzi név.

(3) A földrajzi név előtagjaként a természetes személy családi és utónevét kell megállapítani, kivéve, ha a névadó családi nevéről is közismert és személye ezáltal nem téveszthető össze.

(4) Földrajzi név elnevezéssel emléket állítani olyan elsősorban magyar nemzetiségű személynek lehet:

a) akinek tevékenysége a közjót, a nemzet szellemi és anyagi gyarapodását példaértékűen szolgálta és személye közmegbecsülést élvez,

b) aki a tudomány, a művelődés, a sport vagy a társadalmi élet egyéb területén kimagaslóan jelentőset tett és alkotott,

c) aki a város életében, történelmében jelentősen hozzájárult annak fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez.

(5) Földrajzi név adható, olyan nem magyar nemzetiségű személyről is, akinek életműve az emberiség egyetemes értékeit gyarapította.

(6) Amennyiben a közterület, a fejlesztések eredményeképpen a már kialakultnál több önálló földrészletre tagozódik, és ezért az egységes közterület megszűnik, a keletkezett közterületi földrészeket 90 napon belül kell elnevezni.

6. § (1)19

(2)20

(3)21

(4)22

(5)23 A földrajzi neveknek a Baranya Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztálynál vezetett földmérési alaptérképen történő ábrázolásáról, illetve a változások átvezetéséről a Városüzemeltetési Főosztály gondoskodik.

7. § (1) Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén a rendelet 2. § ac) pontjában jelzett közterületeket névtáblával kell jelölni.

(2) A névtáblán fel kell tüntetni a közterület nevét, az utca elejétől a végéig (útkereszteződéstől útkereszteződésig) a tömbsarkos házszámokat, valamint jelölni kell a számozás irányát.

(3) A névtáblát az utca mindkét oldalán és mindkét végén kell elhelyezni.

(4) A névtáblát az épületen vagy egyéb a közúti és gyalogosforgalmat nem veszélyeztető módon kell elhelyezni. A névtábla kihelyezését és az azzal járó munkálatokat az ingatlan tulajdonosa, használója tűrni köteles.

(5) A közterült nevének megváltoztatása estén a korábbi névtáblát, a tájékozódás zavartalansága érdekében, piros színnel átlós irányban áthúzva, az új névtábla kihelyezésétől számított két évig meg kell tartani.

(6)24 A névtábla kihelyezése során az országosan védett épületek és műemlék jellegű területek esetében a Baranya Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály25,26,, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pécs Megyei Jogú Város településképi védelméről és a helyi építészeti-műszaki tervtanács működtetéséről szóló 20/2023. (VI.26.) önkormányzati rendelete27 hatálya alá tartozó építészeti örökségi elemei esetében Pécs Megyei Jogú Város főépítészének véleményét ki kell kérni.

(7) A névtáblák kihelyezéséről, karbantartásáról, szükség szerinti áthelyezéséről, pótlásáról, a közterületek és közutak kezelője gondoskodik.

(8) A névtábla megrongálása, beszennyezése, szövegének megváltoztatása vagy olvashatatlanná tétele, illetőleg engedély nélküli eltávolítása tilos.

4. Házszám keletkezése, karbantartása

8. § (1) Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén valamennyi ingatlant címmel kell ellátni.

(2) Az ingatlanok számozását úgy kell elvégezni, hogy a számok növekedése lehetőleg a város centrumától kifelé haladó irányt kövesse és az utca bal oldalán a páratlan, jobb oldalán a páros számok legyenek. Tér esetén az óramutató járásával megegyező irányban kell a folyamatos számozást elvégezni.

(3) Az ingatlanok számozására az arab számozás használható. Kiegészítő jelzésként ugyanezen számok alátörései vagy a magyar ABC ékezet nélküli betűi használhatóak.

(4)28 A házszámok megállapításával összefüggő önkormányzati hatósági hatáskör gyakorlását a Közgyűlés a jegyzőre ruházza át. A házszámok megállapításával összefüggő önkormányzati hatósági ügyekben hozott döntések végrehajtását a jegyző foganatosítja.

(5)29 A házszámok megállapítása iránti eljárás hivatalból a címkezelési szerv megkeresése vagy az eljárás lefolytatására okot adó körülmény eljáró hatóság tudomására jutása alapján, továbbá a házszám megállapításban érdekelt ügyfél kérelmére indulhat. A kérelem írásban terjeszthető elő az erre rendszeresített (iFORM) nyomtatványon.

(6)30 A házszámok megállapítása iránti eljárásokban az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

5. Házszám

9. § (1)31 Az ingatlan tulajdonosa, amennyiben azon épület található, köteles a cím alapján a házszámot a közterületről jól látható helyen, lehetőleg az épület közterület felé néző oldalán – saroktelek esetében az ingatlan bejárat felöli részén – elhelyezni.

(2) Az (1) bekezdés szerint a telekhez tartozó több főépület megléte vagy elhelyezése esetén valamennyi épületen a házszámon túl fel kell tüntetni az épület alszámát vagy betűjelét is. Társasházak esetén a házszámot lépcsőházanként a bejárat felőli oldalon kell feltüntetni.

(3) A házszámtábla elkészítése, kihelyezése és karbantartása, illetve pótlása az ingatlan tulajdonosának, tulajdonosainak kötelessége.

(4) A (3) bekezdés szerinti kötelezettséget

a) új építmények esetében a használatbavételi engedély kiadásától számított 30 napon belül,

b)32 lakcímváltozásnál az új lakcímkártya kiadásától számított 30 napon belül,

c)33 házszámtábla pótlását haladéktalanul, de legkésőbb az esemény bekövetkezésétől számított 30 napon belül végre kell hajtani.

6. Egyéb rendelkezések

10. §34

11. § A 6. § (1) bekezdése szerint megállapított földrajzi nevekről vezetett közterületjegyzéket a rendelet melléklete tartalmazza.

7. Záró rendelkezések

12. § E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, egyidejűleg a közterületek, településrészek elnevezéséről, művészeti alkotások elhelyezéséről szóló 1991. évi 29. számú önkormányzati rendelet 1. § - 16. §-a, valamint a 21. §-a hatályát veszti.

13. § (1)35 E rendelet mellékletének a földrajzi nevek megállapításáról, karbantartásáról és a házszám keletkezéséről és megállapításáról szóló 23/2006. (VI.30.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 35/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rend.) 3. §-ában módosított II. pontja szerinti közterületneveket a (2) – (4) bekezdésben meghatározottak szerint kell alkalmazni.

(2) A Rend. 3. §-ával megállapított

1. Acél utca

2. Alsóvámház utca

3. Erdei út

4. Ezüst utca

5. Fészek utca

6. Hordós köz

7. Kalász út

8. Kilátó utca

9. Királykerti út

10. Munkád köz

11. Platina utca

12. Postagalamb utca

13. Postavölgyi átjáró út

14. Réz utca

15. Rückeraknai út

17. Sziklavári út

18. Tubesi út

19. Vas utca

új közterületneveket a Rend. hatályba lépésének napjától kell alkalmazni.

(3) A Rend. 3. §-ával

1. Frankel Leo utcáról Pákolitz István utcára

2. Károlyi Mihály utcáról Málics Ottó utcára

3. Marx útról Wass Albert útra

4. Népfront utcáról Ember Kálmán utca

5. Ságvári Endre utcáról Tétény utcára

6. Kalapács utcáról Bazsarózsa utcára

átnevezett közterületneveket 2012. október 1. napjától kell alkalmazni.

(4) A Rend. 3. §-a szerint

1. 7630 Pécsbányarendező MÁV pályaudvar

2. 7691 Somogyi zártkert

3. 7601 Tüdőszanatórium

4. 7631 Vasúti őrházak

5. 7628 Homoktető

6. 7628 Csertető

7. 7636 Péter puszta

8. 7631 Káponya

9. 7673 Szőlőhegy

10. 7631 Nagypostavölgy felső

11. 7628 Kozári vadászház

12. 7691 Keresztkunyhó

13. 7636 Málomi szőlőhegy

14. 7691 Vasas állomás

15. 7631 Nagyárpádi zártkert

16. 7622 Külvárosi pályaudvar

17. 7691 Kerékhegy

18. 7631 Zrínyi puszta

19. 7631 Hajmás

megszűnt közterületnevek a Rend. hatályba lépésétől nem alkalmazhatók.

1. melléklet

Pécs Megyei Jogú Város földrajzi nevei, közterületjegyzéke
Statisztikai nyilvántartás szerinti tagoltsága, felosztása:

I. Földrajzi nevek

1. Központi belterület

2. Egyéb belterületek

3. Külterületi lakott helyek

II. Közterület nevek

I. 1. Központi belterület földrajzi nevei:

A városrészek és helységrészek nevei olyan földrajzi nevek, melyek tartalmazhatják a közterületek neveit, de nem önálló közterületként kell kezelni őket. A városrészek és azon belül a kisebb helységrészek átnyúlhatnak az ingatlan-nyilvántartási egységhatárokon. A vastagon szedett nevek városrésznevek, a vékonyan szedett nevek a kisebb helységrészek.

1.1. ÁRPÁDVÁROS

1.2. BÁLICS

1.2.1. Bálics

1.2.2. Bálicstető

1.2.3. Bálicsvölgy

1.3. BALOKÁNY

1.3.1. Kisbalokány

1.3.2. Marhatéralja

1.3.3. Nagybalokány

1.4. BASAMALOM

1.4.1. Barakktelep

1.4.2. Basamalom

1.4.3. Jankovichtelep

1.5. BELVÁROS

1.6. BOLGÁRKERT

1.7. BUDAI KÜLVÁROS

1.7.1. Ledina

1.8. CSORONIKA

1.8.1. Csoronika

1.8.2. Zurna

1.9. DEINDOL

1.9.1. Kisdeindol

1.9.2. Középdeindol

1.9.3. Nagydeindol

1.10. DIÓS

1.11. DONÁTUS

1.11.1. Aranyhegy

1.11.2. Donátus

1.12. ÉSZAKMEGYER

1.13. FOGADÓ

1.14. FÜZES

1.15. GYÁRVÁROS

1.15.1. Gyárváros

1.15.2. Ipari park

1.16. GYÜKÉS

1.16.1. Alsógyükés

1.16.2. Felsőgyükés

1.16.3. Középgyükés

1.17. HAVIHEGY

1.17.1. Puturluk

1.17.2. Tettye

1.17.3. Zidina

1.18. HIRD

1.18.1. Kerékhegy

1.18.2. Sziklavár

1.18.3. Újtelep

1.18.4. Vöröshegy

1.19. ISPITALJA

1.20. KERTVÁROS

1.20.1. Régi kertváros

1.21. KISMÉLYVÖLGY

1.22. KOVÁCSTELEP

1.23. KÖZTEMETŐ

1.24. MAKÁR

1.24.1. Alsómakár

1.24.2. Felsőmakár

1.24.3. Középmakár

1.24.4. Makártető

1.25. MÁLOM

1.25.1. Málom

1.25.2. Málomi hegy

1.26. MECSEKOLDAL

1.26.1. Frühweisz

1.26.2. Kálvária

1.27. MEGYER

1.27.1. Megyerváros

1.28. MESZES

1.28.1. Fehérhegy

1.29. NAGYÁRPÁD

1.29.1. Hajmás

1.29.2. Káponya

1.29.3. Nagyárpádi zártkert

1.30. PATACS

1.30.1. Makra

1.30.2. Patacsi zártkert

1.30.3. Sülevölgy

1.30.4. Süveg domb

1.30.5. Újpatacs

1.31. PÉCSBÁNYA

1.31.1. Aligvárom

1.31.2. Andrásakna

1.31.3. Bánom

1.31.4. Czerékvölgy

1.31.5. Ezeréves

1.31.6. Istenáldásvölgy

1.31.7. Lámpásvölgy

1.31.8. Nagybányarét

1.31.9. Széchenyi akna

1.32. PIRICSIZMA

1.32.1. Kispiricsizma

1.32.2. Erzsébettelep

1.32.3. Piricsizma

1.33. POSTAVÖLGY

1.33.1. Kispostavölgy

1.33.2. Nagypostavölgy

1.33.3. Reménypuszta

1.34. RÁCVÁROS

1.35. RIGÓDER

1.35.1. Borbálatelep

1.35.2. Rigóder

1.35.3. Rigóderalja

1.35.4. Rigódertető

1.36. RÓKUSDOMB

1.37. SOMOGY

1.36.1. Somogyi zártkert

1.36.2. Murom

1.36.3. Bányatelep

1.38. SIKLÓSI KÜLVÁROS

1.39. SZABOLCS

1.39.1. Györgytelep

1.39.2. Szabolcs

1.39.3. Szabolcsi zártkert

1.40. SZENTKÚT

1.40.1. Mecsekszentkút

1.41. SZENTMIKLÓS

1.41.1. Kodó

1.41.2. Szőlőhegy

1.41.3. Szőlészeti kutató

1.42. SZIGETI KÜLVÁROS

1.42.1. Egyetemváros

1.43. SZIGETI TANYA

1.44. SZKÓKÓ

1.44.1. Báránytető

1.44.2. Kisszkókó

1.44.3. Nagyszkókó

1.45. TÜSKÉSRÉT

1.46. ÚJHEGY

1.47. URÁNVÁROS

1.48. ÜRÖG

1.48.1. Ürögi zártkert

1.49. ÜSZÖG

1.49.1. Ipari park

1.49.2. Üszög

1.49.3. Üszögi major

1.49.4. Üszögi kiserdő

1.49.5. Üszögi víztározó

1.50. VASAS

1.50.1. Búzaberki

1.50.1. Vasasi külterület

1.51. ZSEBEDOMB

1.51.1. Csárdakörnyék

1.51.2. Kodó

1.51.3. Zsebedomb

I. 2. Egyéb belterületek földrajzi nevei

2.1 ÁRPÁDTETŐ
2.2 ÉGETT MAJOR
2.3 HIRD
2.3.1 Hird
2.3.2 Kerékhegy
2.3.3 Sziklavár
2.3.4 Újtelep
2.3.5 Hirdi zártkert (Vöröshegy)
2.4 ISTVÁN-AKNA
2.5 JÓZSEFHÁZA (ISTVÁN III. AKNA)
2.6 M. UTCA
2.7 MISINA TETŐ
2.8 PETŐFI AKNA
2.9 PÉTER PUSZTA
2.10 R. – S. UTCÁK (FLÓRIÁN TELEP)
2.11 RÜCKER-AKNA
2.12 SOMOGY
2.12.1 Bányatelep
2.12.2 Murom
2.12.3 Somogy
2.12.4 Somogyi zártkert
2.13 VASAS
2.13.1 Búzaberki
2.13.2 Vasasi külterület

I. 3. Külterületi lakott helyek

3.1 ANTALMALOM
3.2 BALÁZSMALOM
3.3 BÚZABERKI DŰLŐ
3.4 DANITZ PUSZTA
3.5 GYÖNGYÖS CSÁRDA
3.6 HAJMÁS
3.7 HIRDI ZÁRTKERT (VÖRÖSHEGY)
3.8 HOMOKBÁNYA
3.9 HOMOKTETŐ
3.10 KÁPONYA
3.11 KERÉKHEGY
3.12 KERESZTKUNYHÓ
3.13 KOSÁRTANYA
3.14 KOZÁRI VADÁSZHÁZ
3.15 KÖKÉNYPUSZTA
3.16 KULCSOS CSÁRDA
3.17 LONCSÁR TANYA
3.18 MECSEKSZENTKÚTI ERDÉSZHÁZ
3.19 MUROM
3.20 NAGYÁRPÁDI ZÁRTKERT
3.21 PATACSI ZÁRTKERT
3.22 SOMOGYI ZÁRTKERT
3.23 SZABADFÖLDI-TANYA
3.24 SZABOLCSI ZÁRTKERT
3.25 SZIKLAVÁR
3.26 SZŐLÉSZETI KUTATÓ
3.27 ÜRÖGI ZÁRTKERT
3.28 ÜSZÖGI VÍZTÁROLÓ
3.29 ÜSZÖGPUSZTA
3.30 VASASI KÜLTERÜLET (VASASI KÜLTELEK)
3.31 ZÓLYOM
3.32 ZSEBEDOMB (SZŐLŐHEGY)

2. melléklet36

Közterületnevek - Pécs Megyei Jogú Város Közterületjegyzéke

A

B

C

D

1

közterület neve

jellege

városrész

helyrajzi szám

2

48-AS

TÉR

3

A.

UTCA

4

ABALIGETI

ÚT

5

ACÉL

UTCA

ÁRPÁD-VÁROS

22847/87

6

ÁCS

UTCA

7

ACSÁDY IGNÁC

UTCA

8

ADY ENDRE

UTCA

9

ÁFONYA

UTCA

10

ÁG

UTCA

11

AGANCS

DŰLŐ

12

ÁGOSTON

TÉR

13

ÁGOTA

UTCA

14

AIDINGER JÁNOS

ÚT

15

AJTÓSI DÜRER

UTCA

16

AKÁC

UTCA

17

AKÁCFA

DŰLŐ

18

AKÁCFA

KÖZ

19

AKÁCOS

SOR

20

AKNÁSZ

UTCA

21

AKÓ

DŰLŐ

22

ALAJOS

UTCA

23

ALKONY

UTCA

24

ALKOTÁS

UTCA

25

ALKOTMÁNY

UTCA

26

ÁLLOMÁS

UTCA

27

ÁLMOS

UTCA

28

ALSÓ

UTCA

29

ALSÓBALOKÁNY

UTCA

30

ALSÓGYÜKÉSI

ÚT

31

ALSÓHAVI

UTCA

32

ALSÓ-HEGYI

DŰLŐ

33

ALSÓMAKÁR

DŰLŐ

34

ALSÓ-MALOM

UTCA

35

ALSÓVÁMHÁZ

UTCA

BUDAI KÜLVÁROS

40453/1

36

ANDRÁS

UTCA

37

ANDRÁS

AKNA

38

ANDRÁSSY

ÚT

39

ANGSTER JÓZSEF

UTCA

40

ÁNGYÁN JÁNOS

UTCA

41

ANIKÓ

UTCA

42

ANNA

UTCA

43

ANTAL

UTCA

44

ANTALMALOM

45

ANTÓNIA

UTCA

46

ÁNYOS PÁL

UTCA

47

APÁCA

UTCA

48

APÁCZAI CSERE JÁNOS

KÖRTÉR

49

APAFI

UTCA

50

APPONYI ALBERT

TÉR

51

ARADI VÉRTANÚK

ÚTJA

52

ARANY JÁNOS

UTCA

53

ARANYCSAPAT

UTCA

54

ARANYHEGYI

DŰLŐ

55

ARÁNYOSI

ÚT

56

ARANYOSKÚT

TÉR

57

ARANYVESSZŐ

UTCA

58

ARASZ

UTCA

59

ÁRNYAS

LIGET

60

ÁRNYAS

ÚT

61

ÁROK

DŰLŐ

62

ÁRPA

UTCA

63

ÁRPÁD

UTCA

64

ÁRPÁDTETŐ

65

ÁRVÁCSKA

UTCA

66

ÁSZOK

DŰLŐ

67

ASZÚ

DŰLŐ

68

ÁTÉRŐ

UTCA

69

ATHINAY

UTCA

70

ÁTJÁRÓ

ÚT

71

ATLÉTA

UTCA

72

ÁTLÓS

KÖZ

73

ATTILA

UTCA

74

AURÓRA

UTCA

75

AVAR

UTCA

76

B.

UTCA

77

BABITS MIHÁLY

UTCA

78

BACSÓ BÉLA

UTCA

79

BAGOLY

DŰLŐ

80

BAJCSY-ZSILINSZKY

UTCA

81

BAJMI

DŰLŐ

82

BAJMI

KÖZ

83

BAJMI-TETŐ

DŰLŐ

84

BAJNOK

UTCA

85

BAJOR

UTCA

86

BAKTERKERT

DŰLŐ

87

BALASSA BÁLINT

UTCA

88

BALÁZSMALOM

89

BÁLICS

DŰLŐ

90

BÁLICSI

ÚT

91

BÁLICS-TETŐ

DŰLŐ

92

BALTIKA

UTCA

93

BÁNKI DONÁT

ÚT

94

BÁNOM

KÖZ

95

BÁNOMI

ÚT

96

BÁNYA

UTCA

97

BÁNYÁSZ

UTCA

98

BÁNYÁSZ VÉRTANÚK

ÚTJA

99

BÁNYÁSZLÁMPA

UTCA

VASAS

45053

100

BÁNYAVASÚT

UTCA

101

BARACKOS

KÖZ

102

BARACKOS

ÚT

103

BARACKVIRÁG

UTCA

104

BÁRÁNY

TETŐ

105

BÁRÁNY

ÚT

106

BARANYA

UTCA

107

BARANYAVÁR

UTCA

108

BARÁT

KÖZ

109

BARÁTSÁG

UTCA

110

BARÁTÚR

UTCA

111

BARÁZDA

KÖZ

112

BARÁZDA

UTCA

113

BARBAKÁN

KERT

114

BARBAKÁN

TÉR

115

BARKA

UTCA

116

BÁRTFA

UTCA

117

BARTÓK BÉLA

UTCA

118

BASAMALOM

DŰLŐ

119

BASAMALOM

ÚT

120

BÁSTYA

UTCA

121

BÁTHORY

UTCA

122

BATIFEJTŐ

UTCA

123

BATSÁNYI

UTCA

124

BATTHYÁNY

UTCA

125

BÁZIS

KÖZ

126

BÁZIS

ÚT

127

BAZSARÓZSA

UTCA

BUDAI KÜLVÁROS

39937, 39914

128

BÉKE

UTCA

129

BÉLA

UTCA

130

BENCZE JÓZSEF

UTCA

131

BENCZÚR

UTCA

132

BENKE

DŰLŐ

133

BERCSÉNYI

UTCA

134

BEREK

SÉTÁNY

135

BEREK

UTCA

136

BÉRI BALOGH ÁDÁM

UTCA

137

BERKENYÉS

UTCA

138

BERZE NAGY JÁNOS

UTCA

139

BERZSENYI DÁNIEL

UTCA

140

BESENYŐ

UTCA

141

BESSENYEI

UTCA

142

BETHLEN GÁBOR

UTCA

143

BÍBIC

DŰLŐ

144

BIHARI JÁNOS

UTCA

145

BIMBÓ

UTCA

146

BITTNER ALAJOS

ÚT

147

BLAHA LUJZA

UTCA

148

BÓBITA

UTCA

149

BOCSKAI

UTCA

150

BOCSKOR

DŰLŐ

151

BODORMÁN

ÚT

152

BODZÁS

KÖZ

153

BOGÁDI

ÚT

154

BOGÁNCS

DŰLŐ

155

BOGÁR

DŰLŐ

156

BOGÁR

UTCA

157

BOGLÁRKA

UTCA

158

BOJTÁR

UTCA

159

BÓKAI JÁNOS

UTCA

160

BOKÁLY

DŰLŐ

161

BOKOR

UTCA

162

BOKRÉTA

UTCA

163

BOLDIZSÁR

UTCA

164

BOLDOG ÖZSÉB

UTCA

165

BOLDOGASSZONYVÖLGY

166

BOLGÁR

KÖZ

167

BOLTÍV

KÖZ

168

BOLYAI FARKAS

UTCA

169

BOLYGÓ

UTCA

170

BOR

UTCA

171

BORÁSZ

DŰLŐ

172

BORBÁLATELEP

173

BORMÉRŐ

DŰLŐ

174

BORNEMISSZA GERGELY

UTCA

175

BORÓKA

DŰLŐ

176

BOROS

UTCA

177

BOROS ISTVÁN

UTCA

178

BOROSTYÁN

UTCA

179

BORZ

DŰLŐ

180

BOSNYÁK

UTCA

181

BOSZORKÁNY

ÚT

182

BOTOND

UTCA

183

BÓZSA ISTVÁN

UTCA

184

BÖCK JÁNOS

UTCA

185

BRASSÓ

UTCA

186

BREUER MARCELL

SÉTÁNY

187

BRÓDY SÁNDOR

UTCA

188

BUDAI NAGY ANTAL

UTCA

189

BUDAI VÁM

190

BUDAY DEZSŐ

UTCA

191

BULGÁR

UTCA

192

BÚZA

TÉR

193

BÚZABERKI

DŰLŐ

194

BÚZAKALÁSZ

UTCA

195

BÚZAVIRÁG

UTCA

196

BUZSÁKI IMRE

UTCA

197

BÜKKÖS-TETŐ

198

C.

UTCA

199

CASSIAN

UTCA

200

CIKK-CAKK

UTCA

201

CINCÉR

DŰLŐ

202

CINEGE

DŰLŐ

203

CINKA PANNA

UTCA

204

CINKE

DŰLŐ

205

CIRFANDLI

UTCA

206

CISZTERCI

KÖZ

207

CITROM

UTCA

208

CORVIN

UTCA

209

CZERÉKVÖLGY

210

CZINDERI

UTCA

211

CSABA

UTCA

212

CSÁKÁNY

UTCA

213

CSALOGÁNY

DŰLŐ

214

CSALOGÁNY

UTCA

215

CSAP

DŰLŐ

216

CSAP

KÖZ

217

CSAP

UTCA

218

CSAPÓ JÁNOS

UTCA

219

CSÁRDA

UTCA

220

CSARNOK

KÖZ

221

CSEKEY ISTVÁN

UTCA

222

CSEMETE

ÁTJÁRÓ

223

CSEND

UTCA

224

CSENGŐ

UTCA

225

CSERALJA

DŰLŐ

226

CSERALJA

UTCA

227

CSERBOKROS

DŰLŐ

228

CSEREBOGÁR

DŰLŐ

229

CSEREBOGÁR

KÖZ

230

CSERESZNYÉS

KÖZ

231

CSERESZNYÉS

ÚT

232

CSERFA

KÖZ

233

CSERFA

UTCA

234

CSERGE

DŰLŐ

235

CSERKÚTI

ÚT

236

CSERZŐ

KÖZ

237

CSIKOR KÁLMÁN

UTCA

238

CSILLAG

KÖZ

239

CSILLAG

UTCA

240

CSILLAGVIRÁG

UTCA

241

CSILLE

KÖZ

242

CSIPERKE

UTCA

243

CSIPKE

UTCA

244

CSOBOLYÓ

DŰLŐ

245

CSÓK ISTVÁN

UTCA

246

CSÓKA

DŰLŐ

247

CSOKONAI

UTCA

248

CSONTOS

DŰLŐ

249

CSONTVÁRY

UTCA

250

CSORBA GYŐZŐ

UTCA

251

CSORONIKA

DŰLŐ

252

CSORTOS GYULA

UTCA

253

CSÓSI

UTCA

254

CSÖPP

UTCA

255

CSURGÓ

DŰLŐ

256

CSURGÓ

KÖZ

257

CSURGÓ-TETŐ

DŰLŐ

258

D.

UTCA

259

DAGÁLY

UTCA

260

DAMJANICH

UTCA

261

DANITZ

PUSZTA

262

DANKÓ PISTA

UTCA

263

DARÁZS

DŰLŐ

264

DÁRDA

UTCA

265

DARU

DŰLŐ

266

DEÁK FERENC

UTCA

267

DEBRECENI MÁRTON

UTCA

268

DÉLIBÁB

UTCA

269

DEMOKRÁCIA

UTCA

270

DENEVÉR

DŰLŐ

271

DERÉK-RÉTI

ÚT

272

DERKOVITS

UTCA

273

DERŰS

KÖZ

274

DERŰS

UTCA

275

DIÁNA

TÉR

276

DIJASNYEREG

ÚT

277

DIÓFA

UTCA

278

DIÓS

DŰLŐ

279

DIÓSI

ÚT

280

DISCHKA GYŐZŐ

UTCA

281

DITZ-MALOM

UTCA

282

DOBÓ ISTVÁN

UTCA

283

DOBÓ KATALIN

UTCA

284

DOBOGÓ

DŰLŐ

285

DOHÁNY

UTCA

286

DÓM

TÉR

287

DOMB

UTCA

288

DOMBAY JÁNOS

UTCA

289

DOMBOS

UTCA

VASAS

45071

290

DOMINIKA

UTCA

291

DOMONKOS

UTCA

292

DONÁTUS

KÖZ

293

DONÁTUSI

ÚT

294

DONGÓ

DŰLŐ

295

DÓRA

UTCA

296

DÓZSA GYÖRGY

UTCA

297

DÖMÖRKAPUI

TURISTAHÁZ

298

DÖMÖRKAPUI

ÚT

299

DUGONICS

UTCA

300

DULIMÁN

DŰLŐ

301

DZSÁMI

UTCA

302

ECK IMRE

SÉTÁNY

BALOKÁNY

40513/2, 40513/3

303

ÉDESANYÁK

ÚTJA

304

EDISON

UTCA

305

ÉGER

KÖZ

306

ÉGERVÖLGY

307

ÉGETT-HEGYI

ÚT

308

EGRES

UTCA

309

EGRESSY

UTCA

310

EGYENLŐSÉG

KÖZ

311

EGYENLŐSÉG

UTCA

312

EGYETEM

UTCA

313

ELÁGAZÓ

ÚT

314

ÉLES

DŰLŐ

315

ELŐD

UTCA

316

EMBER KÁLMÁN

UTCA

SZABOLCS

36773

317

ENDRE

UTCA

318

ENDRESZ GYÖRGY

UTCA

319

ENGEL JÁNOS JÓZSEF

UTCA

320

ENTZ BÉLA

ÚT

0394

321

ENYEZD

ÚT

322

EOZIN

UTCA

323

EÖTVÖS

UTCA

324

EPER

UTCA

325

EPERFÁS

ÚT

326

EPERJES

UTCA

327

ÉPÍTŐK

ÚTJA

328

EPRES

KÖZ

329

ÉRCBÁNYÁSZ

UTCA

330

ERDEI

ÚT

0855

331

ERDÉLY

UTCA

332

ERDÉSZ

KÖZ

333

ERDÉSZ

UTCA

334

ERDŐALJA

UTCA

335

ERIKA

UTCA

336

ERKEL FERENC

UTCA

337

ERRETH LAJOS

UTCA

338

ERZSÉBET

UTCA

339

EST

UTCA

340

ÉSZAKMEGYER

DŰLŐ

341

ESZE TAMÁS

UTCA

342

ESZÉK

UTCA

343

ESZPERANTÓ

UTCA

344

ESZTERGÁLYOS JÁNOS

UTCA

345

ESZTERGÁR LAJOS

UTCA

346

ETELKA

UTCA

347

EURÓPA

TÉR

348

ÉVA

UTCA

349

EZERJÓ

DŰLŐ

350

EZIS

UTCA

351

EZÜST

UTCA

ÁRPÁD-VÁROS

22847/89

352

FÁBIÁN BÉLA

KÖZ

353

FÁBIÁN BÉLA

UTCA

354

FÁCÁN

DŰLŐ

355

FAGYAL

UTCA

356

FAGYÖNGY

UTCA

357

FAISKOLA

UTCA

358

FAKOPÁCS

KÖZ

359

FALUDI FERENC

UTCA

360

FARKAS ISTVÁN

UTCA

361

FATÉR

UTCA

VASAS

45296, 45293

362

FÁTYOL

UTCA

363

FÁY ANDRÁS

UTCA

364

FAZEKAS MIHÁLY

UTCA

365

FECSKE

DŰLŐ

366

FEHÉRHEGYI

ÚT

367

FEHÉRKUTI

TURISTAHÁZ

368

FEITIG IMRE

UTCA

369

FEJÉR LIPÓT

UTCA

370

FEJLŐDÉS

UTCA

371

FEKETE

UTCA

372

FEKETEGYÉMÁNT

TÉR

373

FEKETERIGÓ

UTCA

374

FELHŐ

UTCA

375

FELLBACH

TÉR

376

FELLBACH

UTCA

377

FELSŐ

UTCA

378

FELSŐBALOKÁNY

UTCA

379

FELSŐGYÜKÉSI

ÚT

380

FELSŐHAVI

DŰLŐ

381

FELSŐHAVI

UTCA

382

FELSŐ-HOMOK

DŰLŐ

383

FELSŐMAKÁR

DŰLŐ

384

FELSŐMALOM

UTCA

385

FELSŐVÁMHÁZ

UTCA

386

FENYER

DŰLŐ

387

FÉNYES

UTCA

388

FENYŐ

UTCA

389

FENYVES

SOR

390

FERENC

UTCA

391

FERENCESEK

UTCÁJA

392

FÉSÜS

UTCA

393

FÉSZEK

UTCA

ÚJHEGY

43088/3,
43074/10

394

FINN

UTCA

395

FISCHER BÉLA

UTCA

396

FLÓRIÁN

TÉR

397

FLÓRIÁN

UTCA

398

FOGADÓ

UTCA

399

FOGARAS

UTCA

400

FOGOLY

DŰLŐ

401

FORBÁT ALFRÉD

UTCA

402

FORDULÓ

KÖZ

403

FORRÁS

DŰLŐ

404

FOSZTÓ-VÖLGYI

ÚT

405

TÉR

406

UTCA

407

FÖLDES FERENC

UTCA

408

FÖLDMŰVES

UTCA

409

FRANCIA

UTCA

410

FÜGE

DŰLŐ

411

FÜLEMÜLE

UTCA

412

FÜLEP LAJOS

UTCA

413

FÜRDŐ

UTCA

414

FÜRJ

UTCA

415

FÜRKÉSZ

DŰLŐ

416

FÜRT

DŰLŐ

417

FÜRTÖSKE

UTCA

418

FÜST

UTCA

419

FÜVÉSZKERT

ÚT

420

FÜZES

DŰLŐ

421

FŰZFA

UTCA

422

GABONA

UTCA

423

GÁBOR

UTCA

424

GÁBOR ÁRON

UTCA

425

GADÓ

UTCA

426

GALAGONYA

DŰLŐ

427

GALAMB

UTCA

428

GÁLIC

DŰLŐ

429

GALILEI

UTCA

430

GARAY

UTCA

431

GARÁZS

UTCA

432

GÁRDONYI GÉZA

UTCA

433

GÁSPÁR

UTCA

434

GÁT

UTCA

435

GÁTALJAI

UTCA

436

GEBAUER ERNŐ

UTCA

437

GÉM

UTCA

438

GERBERA

UTCA

439

GERENDELY

ÚT

440

GERGELY

UTCA

441

GERLE

UTCA

442

GESZTENYÉS

DŰLŐ

443

GESZTENYÉS

UTCA

444

GÉZA

UTCA

445

GILICE

SOR

446

GIZELLA

UTCA

447

GOLDMARK KÁROLY

UTCA

448

GÓLYA

DŰLŐ

449

GOMBA

UTCA

450

GOSZTONYI GYULA

UTCA

451

GÖDÖR

UTCA

452

GÖDRÖS

DŰLŐ

453

GÖRBE

DŰLŐ

454

GÖRGEY ARTÚR

UTCA

455

GRÁNÁTALMA

UTCA

HIRD

49401, 49501

456

GRAZ

TÉR

457

GRŐBEL EMIL

UTCA

458

GUBACS

UTCA

459

GUBÉR

KÖZ

460

GUINNESS VILÁGREKORD

SÉTÁNY

KERTVÁROS

20943

461

GYAKORLÓ

UTCA

462

GYÁR

UTCA

463

GYEP

DŰLŐ

464

GYÍK

UTCA

465

GYOPÁR

UTCA

466

GYÖNGY

UTCA

467

GYÖNGYÖS

UTCA

468

GYÖNGYÖSCSÁRDA

469

GYÖNGYÖSI ISTVÁN

UTCA

470

GYÖNGYVIRÁG

UTCA

471

GYÖRGY

UTCA

472

GYÖRGY

AKNA

473

GYÖRGYTELEP

474

GYULA

UTCA

475

GYULAI PÁL

UTCA

476

GYÜKÉS

KÖZ

477

GYÜMÖLCS

UTCA

478

HAAS MIHÁLY

TÉR

479

HADIK ANDRÁS

UTCA

480

HAJADON

UTCA

481

HAJLAT

UTCA

482

HAJNAL

UTCA

483

HAJNALKA

UTCA

484

HAJNÓCZY

ÚT

485

HAL

TÉR

486

HAL JÓZSEF

UTCA

487

HALADÁS

UTCA

488

HALÁSZ

UTCA

489

HAMERLI

PARK

TETTYE

16750/2

490

HAMERLI IMRE

UTCA

491

HAMVAS

UTCA

492

HANGARÓZSA

UTCA

HIRD

49335

493

HANGYA

DŰLŐ

494

HANNEBECK FRIGYES

UTCA

495

HARANGLÁB

UTCA

496

HARANGÖNTŐ

UTCA

497

HARANGSZÓ

UTCA

498

HARANGVIRÁG

UTCA

499

HARGITA

UTCA

500

HARIS

KÖZ

501

HARKÁLY

DŰLŐ

502

HÁRMASHEGY

UTCA

503

HARMAT

KÖZ

504

HÁROMSZÖGI

UTCA

505

HÁRSFA

ÚT

506

HATÁR

UTCA

507

HATÁRŐR

UTCA

508

HATHÁZ

UTCA

509

HATTYÚ

UTCA

510

HAVAS

UTCA

511

HAVI-HEGYI

ÚT

512

HÁZGYÁR

UTCA

513

HÉBÉR

KÖZ

514

HEGEDŰS JÁNOS

UTCA

515

HEGEDÜS MIHÁLY

UTCA

516

HEGYALJA

UTCA

517

HEGYES

KÖZ

518

HEGYMEG

DŰLŐ

519

HEGY-MEZŐI

ÚT

520

HEIM PÁL

UTCA

521

HÉJA

DŰLŐ

522

HENGERMALOM

UTCA

523

HÉRICS

DŰLŐ

524

HERMAN OTTÓ

UTCA

525

HETESI

KÖZ

526

HÉTVEZÉR

UTCA

527

HIDEG-VÖLGYI

ÚT

528

HIRDI

ÚT

529

HIRDI ZÁRTKERT (VÖRÖSHEGY)

530

HOLD

UTCA

531

HOLLÓ

DŰLŐ

532

HOMOK

UTCA

533

HOMOKBÁNYA

534

HOMOKGÖDÖR

DŰLŐ

535

HOMOKKŐ

UTCA

536

HOMOKTETŐ

UTCA

537

HOMOKVÖLGY

UTCA

538

HONVÉD

TÉR

539

HONVÉD

UTCA

540

HORDÓS

DŰLŐ

541

HORDÓS

KÖZ

Patacs

1696

542

HORGAS

UTCA

543

HORTENZIA

UTCA

HIRD

49325, 49310

544

HÓRUKK-DOMB

545

HORVÁT-FÖLDI

DŰLŐ

546

HOSSZÚ-FÖLDI

UTCA

547

HÓVIRÁG

UTCA

548

HŐGYES ENDRE

UTCA

549

HŐSÖK

TERE

550

HUBA

UTCA

551

HUN

UTCA

552

HUNGÁRIA

UTCA

553

HUNYADI JÁNOS

UTCA

554

HUROK

UTCA

555

HUSZÁR

UTCA

556

HŰVÖS

UTCA

557

IBOLYA

UTCA

558

IDŐJÓS

ÚT

559

IFJÚSÁG

ÚTJA

560

IGLÓ

UTCA

561

IGNÁC

UTCA

562

II. JÁNOS PÁL

ÚT

563

IJÁSZ

UTCA

564

ILONA

UTCA

565

ILLYÉS GYULA

ÚT

566

INDÁS

KÖZ

567

INDÓHÁZ

TÉR

568

IPAR

UTCA

569

IPAROS

UTCA

570

IPARSZIGET

UTCA

571

IRGALMASOK

UTCÁJA

572

IRINYI JÁNOS

UTCA

573

IRMA

UTCA

574

ISKOLA

KÖZ

575

ISTVÁN

UTCA

576

ISTVÁN-

AKNA

577

IZABELLA

UTCA

578

JÁCINT

UTCA

579

JAKABHEGYI

ÚT

580

JÁNOS

UTCA

581

JÁNOSI ENGEL ADOLF

TÉR

BELVÁROS

18939/1

582

JANUS PANNONIUS

UTCA

583

JÁSZ

UTCA

584

JÁSZAI MARI

UTCA

585

JÁZMIN

UTCA

586

JEDLIK ÁNYOS

UTCA

587

JEGENYÉS

UTCA

588

JOGÁSZ

UTCA

589

JÓKAI

TÉR

590

JÓKAI

UTCA

591

JONATÁN

KÖZ

592

JÓSZERENCSE

UTCA

593

JÓZSEF

UTCA

594

JÓZSEF ATTILA

TÉR

595

JÓZSEF ATTILA

UTCA

596

JÓZSEFHÁZA (ISTVÁN III. AKNA)

597

JUHÁSZ GYULA

TÉR

598

JUHÁSZ GYULA

UTCA

599

JÚLIA

UTCA

600

JURISICS MIKLÓS

UTCA

601

KACS

DŰLŐ

602

KACSÓH PONGRÁC

UTCA

603

KACSOLÓ

DŰLŐ

604

KAFFKA MARGIT

UTCA

605

KAKUKK

UTCA

606

KALÁSZ

ÚT

49101, 01105

607

KÁLMÁN

UTCA

608

KÁLVÁRIA

UTCA

609

KÁLVIN

UTCA

610

KAMILLA

KÖZ

611

KAMILLA

UTCA

612

KANDÓ KÁLMÁN

UTCA

613

KANIZSAI DOROTTYA

ÚT

614

KANYAR

UTCA

615

KÁPA

KÖZ

616

KÁPOLNA

DOMB

617

KÁPOLNA

TÉR

618

KAPOSVÁRI

ÚT

619

KÁPOSZTÁSVÖLGYI

ÚT

620

KÁPTALAN

UTCA

621

KAPTATÓ

UTCA

622

KAPU

DŰLŐ

623

KAPU

KÖZ

624

KARANCS

UTCA

625

KARDOS

ÚT

626

KARDOS ÚTI

MENEDÉKHÁZ

627

KARÓ

DŰLŐ

628

KAROLINA

UTCA

629

KÁROLY

TÉR

630

KÁROLY

UTCA

631

KARSZTOS

DŰLŐ

632

KARVALY

DŰLŐ

633

KASSA

UTCA

634

KASSÁK LAJOS

UTCA

635

KASTÉLY

UTCA

636

KATALIN

UTCA

637

KATONA JÓZSEF

UTCA

638

KATUS

UTCA

639

KAVICSOS

ÚT

640

KAZINCZY

UTCA

641

KECSKE-DOMB

642

KEDVES

UTCA

643

KELETI

SOR

644

KELETI KŐHID

DŰLŐ

645

KELLER JÁNOS

UTCA

646

KÉMÉNDI

SOR

647

KEMÉNY ZSIGMOND

UTCA

648

KENDERFONÓ

UTCA

649

KENDERFÖLD

UTCA

650

KÉNES

ÚT

651

KERÉKHEGYI

ÚT

652

KERÉNYI KÁROLY

UTCA

653

KERESZT

UTCA

VASAS

45052, 45056, 45061, 45281

654

KERT

UTCA

655

KERTES

DŰLŐ

656

KERTÉSZ

UTCA

657

KERTSZÉLI

ÚT

658

KERTVÁROS

UTCA

659

KERÜLŐ

ÚT

660

KESKENY

DŰLŐ

661

KESZEG

SOR

662

KESZÜI

ÚT

663

KÉTÁGÚ

UTCA

664

KÍGYÓ

UTCA

665

KILÁTÓ

UTCA

ÚJHEGY

43177/4, 43177/5

666

KILINCS

UTCA

667

KINCSES

ÚT

668

KINIZSI

UTCA

669

KIRÁLY

UTCA

670

KIRÁLYKERTI

ÚT

36846/6, 0623/3, 44548, 44549

671

KIS

UTCA

672

KIS

KÖZ

673

KISBALOKÁNY

DŰLŐ

674

KISBIRTOK

DŰLŐ

675

KISBOLDOGASSZONY

UTCA

676

KISDEINDOL

DŰLŐ

677

KISDEINDOL

KÖZ

678

KISDEINDOL

TETŐ

679

KISDEINDOL HEGYHÁT

DŰLŐ

680

KISDEINDOL HEGYHÁT

KÖZ

681

KISDEINDOLI

ÚT

682

KISFALUDY SÁNDOR

UTCA

683

KISFLÓRIÁN

UTCA

684

KISHEGYI

DŰLŐ

685

KISKERTI

DŰLŐ

686

KISKŐSZEG

UTCA

687

KIS-KÖVES

DŰLŐ

688

KISLŐTÉR

UTCA

689

KIS-MÁLI

ÚT

690

KISMÉLYVÖLGY

DŰLŐ

691

KISMÉLYVÖLGY-HEGYHÁT

DŰLŐ

692

KISPIRICSIZMA

DŰLŐ

693

KISPOSTAVÖLGY

TETŐ

694

KISPOSTAVÖLGYI

ÚT

695

KIS-RÉTI

ÚT

696

KISS ERNŐ

UTCA

697

KISS JÁNOS

UTCA

698

KISS JÓZSEF

UTCA

699

KISSZKÓKÓ

DŰLŐ

700

KLAPKA

UTCA

701

KLEBELSBERG KUNO

SÉTÁNY

702

KLIMÓ GYÖRGY

UTCA

703

KÓCZIÁN SÁNDOR

UTCA

704

KÓCSAG

KÖZ

705

KÓCSAG

UTCA

706

KODÁLY ZOLTÁN

UTCA

707

KODÓ

DŰLŐ

708

KODOLÁNYI JÁNOS

UTCA

709

KOKSZ

UTCA

710

KOLLER

UTCA

711

KOLÓNIA

UTCA

712

KOLOZSVÁR

UTCA

713

KOMA

DŰLŐ

714

KOMJÁT ALADÁR

UTCA

715

KOMLÓI

ÚT

716

KOPÁCS

UTCA

717

KÓRHÁZ

TÉR

718

KÓRHÁZ

UTCA

719

KORMOSKŐ

SOR

720

KORSÓ

DŰLŐ

721

KORSÓ

UTCA

722

KOSÁRTANYA

723

KÓSAVÖLGYI

ÚT

724

KOSSUTH

TÉR

725

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

UTCA

726

KOTYOGÓ

DŰLŐ

727

KOVÁCS BÉLA

UTCA

728

KOVÁCSTELEPI

SPORTPÁLYA

729

KŐBÁNYA

DŰLŐ

730

KŐBÁNYA

UTCA

731

KŐHÍD

LIGET

MÁLOM

60269/2

732

KŐHÍD

TÉR

733

KÖKÉNYES

KÖZ

734

KÖKÉNYI

ÚT

735

KÖKÉNYPUSZTA

736

KÖKÖRCSIN

DŰLŐ

737

KÖLCSEY FERENC

UTCA

738

KÖNYÖK

UTCA

739

KÖRMÖCZ

UTCA

740

KÖRÖMVIRÁG

UTCA

741

KŐRÖS

UTCA

742

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR

UTCA

743

KÖRTÉS

KÖZ

744

KÖVES

KÖZ

745

KÖVES-FÖLDI

ÚT

746

KÖVESHEGY

UTCA

747

KŐVIRÁG

UTCA

748

KÖZÉPDEINDOL

KÖZ

749

KÖZÉPDEINDOL-HEGYHÁT

ÚT

750

KÖZÉPDEINDOLI

ÚT

751

KÖZÉPGYÜKÉSI

ÚT

752

KÖZÉP-HEGY

DŰLŐ

753

KÖZÉPMAKÁR

DŰLŐ

754

KÖZRAKTÁR

UTCA

755

KÖZTÁRSASÁG

TÉR

756

KRISZTINA

TÉR

757

KRÚDY GYULA

UTCA

758

KUKORICA

DŰLŐ

759

KULCSOS

CSÁRDA

760

KULTÚRHÁZ

UTCA

761

KUN

UTCA

762

KUNKORI

KÖZ

763

KÚT

UTCA

764

KUTAS

KÖZ

765

KUTATÓ

DŰLŐ

766

KUVIK

KÖZ

767

KÜLTELEK

768

KÜRT

UTCA

769

LAHTI

UTCA

770

LAJKÓ

KÖZ

771

LÁMPÁSVÖLGYI

ÚT

772

LÁNC

UTCA

773

LANKÁS

ÚT

774

LAPISI

ÚT

775

LASKÓ

UTCA

776

LÁSZLÓ

UTCA

777

LAUFER

DŰLŐ

778

LÁZÁR VILMOS

UTCA

779

LEDINA

PARK

LEDINA

40164/37

780

LEGÉNY

UTCA

781

LÉGSZESZGYÁR

UTCA

782

LEHEL

UTCA

783

LEJTŐ

DŰLŐ

784

LENKE

UTCA

785

LEPKE

DŰLŐ

786

LEVENDULA

UTCA

787

LIGET

UTCA

788

LILIOM

UTCA

789

LISZT FERENC

UTCA

790

LITTKE JÓZSEF

UTCA

791

LIVIA

UTCA

792

LÓCI

UTCA

793

LOKOMOTÍV

UTCA

794

LOMB

UTCA

795

LOSONC

UTCA

796

LOTZ KÁROLY

UTCA

797

LOVARDA

UTCA

798

LOVÁSZ PÁL

TÉR

799

LŐCSE

UTCA

800

LŐTÉR

DŰLŐ

801

LŐTÉR

UTCA

802

LUCERNÁS

ÚT

803

LUGOS

UTCA

804

LYCEUM

UTCA

805

M.

UTCA

806

MADÁCH IMRE

UTCA

807

MADARÁSZ VIKTOR

UTCA

808

MADAS JÓZSEF

UTCA

809

MAG

UTCA

HIRD

49504

810

MAGASLATI

ÚT

811

MAGNÓLIA

UTCA

HIRD

49407

812

MAGTÁR

UTCA

813

MAGYAR

UTCA

814

MAGYAR LAJOS

UTCA

815

MAGYAROSKA

DŰLŐ

816

MAGYARÜRÖGI

ÚT

817

MAJOR

UTCA

818

MAJOROSSY IMRE

UTCA

819

MAJTÉNYI FERENC

UTCA

820

MÁJUS 1.

UTCA

821

MAKÁR-TETŐ

DŰLŐ

822

MAKAY ISTVÁN

ÚT

823

MAKKOS

DŰLŐ

824

MAKRA

DŰLŐ

825

MAKRA-TETŐ

DŰLŐ

826

MÁLADÓ

UTCA

827

MALÉTER PÁL

ÚT

828

MÁLICS OTTÓ

UTCA

MECSEK-OLDAL

829

MÁLNA

UTCA

830

MALOM

ÚT

-

01153, 0950/3, 44802, 0950/1, 0944

831

MALOM-CSERI

ÚT

832

MÁLOM-HEGYI

ÚT

833

MÁLOMI

ÚT

834

MALOMVÖLGY

835

MALOMVÖLGYI

ÚT

836

MÁLYVA

UTCA

837

MAMUT

DŰLŐ

838

MANDULA

UTCA

839

MANDULÁS

KÖZ

840

MÁNFAI

DŰLŐ

841

MARGIT

UTCA

842

MÁRIA

DŰLŐ

843

MÁRIA

KÖZ

844

MÁRIA

UTCA

845

MAROSVÁSÁRHELY

ÚT

846

MÁRTÍROK

ÚTJA

847

MÁRTON

UTCA

848

MARTYN FERENC

UTCA

849

MATAKOVITS

UTCA

850

MATHEOVITS FERENC

ÚT

851

MATHIÁSZ JÁNOS

UTCA

LEDINA

40390/4

852

MÁTYÁS FLÓRIÁN

TÉR

853

MÁTYÁS KIRÁLY

UTCA

854

MÁZSAHÁZ

UTCA

855

MECSEK

UTCA

856

MECSEKSZENTKÚT

857

MECSEKSZENTKÚT

ERDÉSZ-HÁZ

858

MÉCSES

UTCA

859

MÉCSVIRÁG

UTCA

860

MEGYE

KÖZ

861

MEGYE

UTCA

862

MEGYERI

TÉR

863

MEGYERI

ÚT

864

MEGGYES

KÖZ

865

MEGGYFA

UTCA

866

MELEGMÁNYI

ÚT

867

MELINDA

PARK

868

MELINDA

UTCA

869

MÉLYÚT

DŰLŐ

870

MENTA

DŰLŐ

871

MENTA

KÖZ

872

MENYHÉRT

UTCA

873

MEREDEK

DŰLŐ

874

MEREDEK

KÖZ

875

MÉRLEG

UTCA

876

MÉRŐ

KÖZ

877

MESTER

UTCA

878

MESZES

DŰLŐ

879

MÉSZKEMENCE

UTCA

880

MEZŐSZÉL

UTCA

881

MEZSGYE

DŰLŐ

882

MIHÁLY

UTCA

883

MIKES KELEMEN

UTCA

884

MIKLÓS

UTCA

885

MIKOLAI

ÚT

886

MIKSZÁTH KÁLMÁN

UTCA

887

MILÉVA

ÚT

888

MILINKÓ

DŰLŐ

889

MINDA

UTCA

890

MISINA

TETŐ

891

MOGYORÓS

KÖZ

892

MOHA

KÖZ

893

MOHÁCSI

ÚT

894

MÓKUS

UTCA

895

MONOSTOR

UTCA

896

MONYORÓSDI-KÚT

DŰLŐ

897

MÓRA FERENC

UTCA

898

MÓRÉ FÜLÖP

UTCA

899

MORGYÁNI

ÚT

900

MÓRICZ ZSIGMOND

TÉR

901

MÓRICZ ZSIGMOND

UTCA

902

MOTICSKA JÓZSEF

UTCA

903

MUNKÁCSY MIHÁLY

UTCA

904

MUNKÁD

KÖZ

GYÜKÉS

70686

905

MUNKÁD

ÚT

906

MURCI

DŰLŐ

907

MUROMI

ÚT

908

MUSKÁTLI

UTCA

909

MUSKOTÁLY

DŰLŐ

910

MUSKOTÁLY

UTCA

911

MUST

DŰLŐ

912

NÁDAS

DŰLŐ

913

NAGY FERENC

TÉR

914

NAGY IMRE

ÚT

915

NAGY JENŐ

UTCA

916

NAGY LAJOS

UTCA

917

NAGY LAJOS KIRÁLY

ÚTJA

918

NAGYÁRPÁDI

ÚT

919

NAGYBALOKÁNY

DŰLŐ

920

NAGYBÁNYARÉTIVÖLGY

921

NAGY-BERKI

ÚT

922

NAGYDEINDOL-HEGYHÁT

DŰLŐ

923

NAGYDEINDOLI

UTCA

924

NAGYDEINDOL-KÖZ

DŰLŐ

925

NAGYDEINDOL-TETŐ

DŰLŐ

926

NAGYFLÓRIÁN

UTCA

927

NAGYHIDI

ÚT

928

NAGYKOZÁRI

ÚT

929

NAGY-MÁLI

ÚT

930

NAGYMEGYE

DŰLŐ

931

NAGYMESZES

DŰLŐ

932

NAGYPOSTAVÖLGY ALSÓ

933

NAGYPOSTAVÖLGYI

ÚT

934

NAGYRÉTI

ÚT

935

NAGYSZEBEN

UTCA

936

NAGYSZKÓKÓ

KÖZ

937

NAGYSZKÓKÓI

ÚT

938

NAGYVÁRAD

UTCA

939

NAGY-ZSEBEI

ÚT

940

NAP

UTCA

941

NAPKELET

UTCA

942

NAPOSDOMB

UTCA

943

NAPSUGÁR

UTCA

944

NAPVIRÁG

UTCA

945

NÁRCISZ

UTCA

946

NASPOLYA

UTCA

947

NEFELEJCS

UTCA

948

NEKTÁR

KÖZ

949

NÉMETH BÉLA

UTCA

950

NÉMETH LÁSZLÓ

UTCA

951

NÉMETH MÁRTON

UTCA

952

NEMZETŐR

UTCA

953

NENDTVICH ANDOR

ÚT

954

NEUMANN JÁNOS

UTCA

955

NEVELŐ

UTCA

956

NEVESINCS

UTCA

957

NÉVTELEN

UTCA

958

NYÁR

KÖZ

959

NYÁR

UTCA

960

NYÁRFA

UTCA

961

NYÁROS

UTCA

962

NYEST

DŰLŐ

963

NYÍL

KÖZ

964

NYÍL

UTCA

965

NYÍRFA

UTCA

966

NYOMDA

UTCA

967

NYUGATI IPARI

ÚT

968

NYUGATI KŐHID

DŰLŐ

969

NYÚL

UTCA

970

OLDAL

DŰLŐ

971

OLGA

UTCA

972

OPRIS PÉTER

TÉR

973

ORGONA

UTCA

974

OROM

KÖZ

975

OROM

UTCA

976

ORSOLYA

UTCA

977

ÓTEMETŐ

UTCA

978

ÓVODA

UTCA

979

ÖKÖRSZEM

DŰLŐ

980

ŐR-HEGYI

ÚT

981

ŐRMEZEI

ÚT

982

ÖRS

UTCA

983

ÖRVÖS

DŰLŐ

984

ŐSZIRÓZSA

UTCA

985

ŐZ

UTCA

986

ŐZGIDA

KÖZ

987

PAÁL LÁSZLÓ

UTCA

988

PACCA

DŰLŐ

989

PACSIRTA

UTCA

990

PÁFRÁNY

UTCA

991

PAJTÁS

UTCA

992

PÁKOLITZ ISTVÁN

UTCA

MESZES

36286

993

PALAHEGY

UTCA

994

PALA-KÖZ

995

PÁLCA

UTCA

996

PÁLMA

UTCA

997

PÁLOS

DŰLŐ

998

PANNÓNIA

UTCA

999

PANORÁMA

DŰLŐ

1000

PANORÁMA

UTCA

1001

PAPKERT

UTCA

1002

PAPNÖVELDE

KÖZ

1003

PAPNÖVELDE

UTCA

1004

PARÁNY

UTCA

1005

PARCSIN

UTCA

1006

PARK

UTCA

1007

PARLAG

DŰLŐ

1008

PASCAL

UTCA

1009

PÁSZTOR-FÖLD

1010

PÁVA

DŰLŐ

1011

PÁZMÁNY PÉTER

UTCA

1012

PÁZSIT

UTCA

1013

PÉCHY BLANKA

TÉR

1014

PÉCSBÁNYATELEPI

ÚT

1015

PÉCSVÁRADI

ÚT

1016

PÉK

SOR

1017

PELIKÁN

DŰLŐ

1018

PELLÉRDI

ÚT

1019

PÉLMONOSTOR

UTCA

1020

PERCZEL MIKLÓS

UTCA

1021

PERÉNYI

DŰLŐ

1022

PERÉNYI

UTCA

1023

PERGEKARLI

DŰLŐ

1024

PERNECKER ISTVÁN

UTCA

1025

PERR VIKTOR

UTCA

1026

PERSELY

ÚT

1027

PÉTER

UTCA

1028

PETŐFI

AKNA

1029

PETŐFI

UTCA

1030

PICI

DŰLŐ

1031

PICI

KÖZ

1032

PICURKA

KÖZ

1033

PILLANGÓ

DŰLŐ

1034

PINCE

SOR

1035

PINCEMESTER

DŰLŐ

1036

PINCEMESTER

KÖZ

1037

PINCÉR

DŰLŐ

1038

PINTY

DŰLŐ

1039

PIPACS

UTCA

1040

PIPITÉR

ÚT

1041

PIROSKA

UTCA

1042

PITYÓKA

KÖZ

1043

PLATÁN

KÖZ

1044

PLATÁN

UTCA

1045

PLATINA

UTCA

ÁRPÁD-VÁROS

22847/91

1046

POLGÁRSZŐLŐ

UTCA

1047

POLLACK MIHÁLY

UTCA

1048

PÓR BERTALAN

UTCA

1049

PÓSA LAJOS

UTCA

1050

POSTAGALAMB

UTCA

ÁRPÁD-VÁROS

23808/1

1051

POSTAMESTER

UTCA

1052

POSTAVÖLGYI

ÚT

23741, 60546

1053

POSTAVÖLGYI ÁTJÁRÓ

ÚT

ÁRPÁD-VÁROS

23751

1054

PRÉS

DŰLŐ

1055

PRÉSHÁZ

UTCA

1056

PUSKÁS TIVADAR

UTCA

1057

PUSKIN

TÉR

1058

PUSKIN

UTCA

1059

R.

UTCA

1060

RÁCVÁROS ELŐTT

EGYÉB

1061

RÁCVÁROSI

ÚT

1062

RADNICS

UTCA

1063

RADNÓTI MIKLÓS

UTCA

1064

RAKÉTA

UTCA

1065

RÁKÓCZI

ÚT

1066

RÁKOS LAJOS

UTCA

1067

RANGA LÁSZLÓ

ÚT

096, 6003, 059

1068

REGINA

UTCA

1069

REMÉNY

PUSZTA

1070

REMÉNY

UTCA

1071

REMETERÉTI

ÚT

1072

RENGETEG

UTCA

1073

REPKÉNY

DŰLŐ

1074

RÉT

UTCA

1075

RÉTSZÉL

UTCA

1076

RÉZ

UTCA

ÁRPÁD-VÁROS

22847/94

1077

REZEDA

DŰLŐ

1078

REZGŐ

UTCA

1079

RIBISZKE

DŰLŐ

1080

RIGÓ

UTCA

1081

RIGÓDER

ÚT

1082

RIGÓDERALJA

UTCA

1083

RIPPL RÓNAI

UTCA

1084

RIZLING

DŰLŐ

1085

RODOSTÓ

UTCA

1086

RÓKA

UTCA

1087

RÓKUS

SÉTÁNY

1088

RÓKUS

UTCA

1089

RÓKUSALJA

UTCA

1090

ROSTA

DŰLŐ

1091

ROZMARING

UTCA

1092

RÓZSA

UTCA

1093

RÓZSAHEGYI

ÚT

1094

RÓZSAVÖLGYI

ÚT

1095

RÜCKER

AKNA

1096

RÜCKERAKNAI

ÚT

0650

1097

S.

UTCA

1098

SÁFRÁNY

UTCA

1099

SALAKHEGYI

ÚT

1100

SÁNC

UTCA

1101

SÁNDOR

UTCA

1102

SÁRGARIGÓ

DŰLŐ

1103

SARKANTYÚ

UTCA

1104

SÁRKÁNYTOROK

1105

SARKOS

DŰLŐ

1106

SARLÓ

UTCA

1107

SÁRMÁNY

DŰLŐ

1108

SAROLTA

UTCA

1109

SÁRSOMVÖLGY

1110

SAS

DŰLŐ

1111

SAS

UTCA

1112

SÁSKA

DŰLŐ

1113

SCHROLL JÓZSEF

ÚT

1114

SELLŐ

UTCA

1115

SELMECZ

UTCA

1116

SEMMELWEIS

UTCA

1117

SEREGÉLY

DŰLŐ

1118

SÉTATÉR

1119

SÉTATÉR

UTCA

1120

SIKLÓSI

ÚT

1121

SIRÁLY

KÖZ

1122

SIRÁLY

UTCA

1123

SÓLYOM

DŰLŐ

1124

SOMFA

UTCA

1125

SOMOGY

UTCA

1126

SOMOGYI BÉLA

UTCA

1127

SOMOSKA

UTCA

1128

SORHÁZ

UTCA

1129

SÖVÉNY

UTCA

1130

SPORT

UTCA

1131

STADION

UTCA

1132

STEINMETZ KAPITÁNY

TÉR

1133

SUDÁR ISTVÁN

UTCA

1134

SURÁNYI MIKLÓS

ÚT

1135

SÜLEVÖLGY

1136

SÜVEG

UTCA

VASAS

45047/5

1137

SZABADFÖLD

UTCA

1138

SZABADFÖLDI-TANYA

1139

SZABADSÁG

UTCA

1140

SZABADSÁGHARC

UTCA

1141

SZABÁRTOS

UTCA

1142

SZABÓ ERVIN

TÉR

1143

SZABÓ ISTVÁN

UTCA

1144

SZABÓ JÓZSEF

UTCA

1145

SZABOLCS EMLÉKPARK

1146

SZABOLCS-HEGYI

ÚT

1147

SZABOLCSI

ÚT

1148

SZAJKÓ

UTCA

1149

SZALONKA

DŰLŐ

1150

SZAMÓCA

DŰLŐ

1151

SZANISZLÓ

ÚT

1152

SZÁNTÓ KOVÁCS JÁNOS

UTCA

1153

SZÁNTÓ LÁSZLÓ

UTCA

1154

SZÁNTÓ TIBOR

UTCA

1155

SZARKA

DŰLŐ

1156

SZARKALÁB

UTCA

1157

SZARVAS

DŰLŐ

1158

SZATHMÁRY GYÖRGY

UTCA

1159

SZATURNUSZ

UTCA

1160

SZÁZSZORSZÉP

UTCA

1161

SZÉCHENYI

AKNA

1162

SZÉCHENYI

TÉR

1163

SZEDER

UTCA

1164

SZEDERINDA

KÖZ

1165

SZEGFŰ

UTCA

1166

SZÉKELY

UTCA

1167

SZÉKELY BERTALAN

ÚT

1168

SZÉLES

ÚT

1169

SZELLŐ

UTCA

1170

SZÉLSŐ

ÚT

1171

SZEMERE BERTALAN

UTCA

1172

SZÉNA

UTCA

1173

SZENDREY JÚLIA

UTCA

1174

SZENES

UTCA

VASAS

45038

1175

SZÉNHORDÓ

KÖZ

1176

SZÉNISPÁN

ÚTJA

1177

SZENT BERTALAN

ÚT

1178

SZENT BORBÁLA

UTCA

1179

SZENT BORBÁLA

PARK

VASAS

46830/3

1180

SZENT ERZSÉBET

UTCA

1181

SZENT ISTVÁN

TÉR

1182

SZENT MÓR

UTCA

1183

SZENTÁGOTHAI JÁNOS

SÉTÁNY

1184

SZENTEGYHÁZ

UTCA

1185

SZENTLŐRINCI

ÚT

1186

SZENTMIKLÓS

DŰLŐ

1187

SZEPESY IGNÁC

UTCA

1188

SZEPTEMBER 6.

TÉR

1189

SZÉRŰSKERTI

ÚT

1190

SZIEBERTH RÓBERT

UTCA

1191

SZIGETI

TANYA

1192

SZIGETI

ÚT

1193

SZIGETI VÁM

1194

SZIKLA

UTCA

1195

SZIKLÁS

DŰLŐ

1196

SZIKLAVÁRI

ÚT

49017

1197

SZILÁGYI DEZSŐ

UTCA

1198

SZILÁRD LEÓ

PARK

1199

SZILFA

KÖZ

1200

SZIL-RÉTI

KÖZ

1201

SZILVA

UTCA

1202

SZILVÁS

KÖZ

1203

SZÍNHÁZ

TÉR

1204

SZIROM

UTCA

1205

SZITAKÖTŐ

UTCA

1206

SZÍV

UTCA

1207

SZIVÁRVÁNY

UTCA

1208

SZKÓKÓ TETŐ

DŰLŐ

1209

SZKÓKÓ TETŐ

KÖZ

1210

SZONDI GYÖRGY

SÉTÁNY

1211

SZONDY GYÖRGY

UTCA

1212

SZÖCSKE

DŰLŐ

1213

SZÖCSKE

UTCA

1214

SZÖDRÖS

ÚT

1215

SZŐLÉSZ

DŰLŐ

1216

SZŐLÉSZ

KÖZ

1217

SZŐLŐ

UTCA

1218

SZŐLŐFEJ

DŰLŐ

1219

SZŐLŐHEGYI

ÚT

1220

SZŐLŐINDA

KÖZ

1221

SZŐNYI OTTÓ

UTCA

1222

SZÖVETKEZET

UTCA

1223

SZÖVETSÉG

UTCA

1224

SZÖVŐGYÁR

UTCA

1225

SZTÁRAI MIHÁLY

ÚT

1226

SZÚNYOG

DŰLŐ

1227

SZURDOK

DŰLŐ

1228

SZURDOK

KÖZ

1229

SZŰK

UTCA

1230

SZÜRET

UTCA

1231

T.

UTCA

1232

TÁBOR

KÖZ

1233

TÁBOR

UTCA

1234

TAIZS MIHÁLY

UTCA

1235

TÁLTOS

UTCA

1236

TÁMFA

KÖZ

VASAS

45300

1237

TÁNCSICS MIHÁLY

UTCA

1238

TANÍTÓ

UTCA

1239

TÁRNA

UTCA

1240

TÁTIKA

UTCA

1241

TÁTRA

UTCA

1242

TAVASZ

UTCA

1243

TÉGLAHÁZ

DŰLŐ

1244

TELEKI BLANKA

UTCA

1245

TEMESVÁR

UTCA

1246

TEMPLOM

KÖZ

1247

TEMPLOM

TÉR

1248

TERÉZ

UTCA

1249

TERRACINA

TÉR

1250

TESTVÉRISÉG

UTCA

1251

TESTVÉRVÁROSOK

TERE

1252

TÉTÉNY

UTCA

BUDAI KÜLVÁROS

39971, 39884

1253

TETŐ

ÚT

1254

TETTYE

DŰLŐ

1255

TETTYE

TÉR

1256

TETTYE

UTCA

1257

THÖKÖLY

ÚT

1258

TIBORC

KÖZ

1259

TIBORC

UTCA

1260

TILDY ZOLTÁN

UTCA

1261

TÍMÁR

UTCA

1262

TINÓDI

UTCA

1263

TISZAFA

UTCA

HIRD

49436

1264

TOBOZ

UTCA

1265

TOLDI MIKLÓS

UTCA

1266

TOLNAI JÓZSEF

UTCA

1267

TOLSZTOJ

UTCA

1268

TOMPA

DŰLŐ

1269

TOMPA MIHÁLY

UTCA

1270

TORDA

UTCA

1271

TORTYOGÓI

ÚT

1272

TÖLGYES

UTCA

1273

TÖLGYFA

KÖZ

1274

TÖMÖRKÉNY ISTVÁN

UTCA

1275

TÖREKVÉS

UTCA

1276

TÖRÖK

KÖZ

1277

TÖRÖK

UTCA

1278

TÖRÖK ISTVÁN

UTCA

1279

TÖRPE

UTCA

1280

TŐTIKE

DŰLŐ

1281

TUBESI

ÚT

0318

1282

TUJA

UTCA

HIRD

49422

1283

TULIPÁN

UTCA

1284

TÚRA

UTCA

1285

TURINI

UTCA

1286

TÜCSÖK

DŰLŐ

1287

TÜKE

UTCA

1288

TÜNDÉR

UTCA

1289

TÜRR ISTVÁN

UTCA

1290

TÜSKÉS

DŰLŐ

1291

TÜSKÉSRÉTI

ÚT

1292

TÜZÉR

UTCA

1293

TŰZOLTÓ

UTCA

1294

TŰZTÖVIS

UTCA

HIRD

49461

1295

UDVARDI

ÚT

1296

UGAR

DŰLŐ

1297

UITZ BÉLA

UTCA

1298

ÚJ FASOR

1299

ÚJHEGYI

FŐTÉR

1300

ÚJVILÁG

UTCA

1301

UNGVÁR

UTCA

1302

UNIVERSITAS

UTCA

1303

URÁNBÁNYÁSZ

TÉR

1304

UZDÓC

UTCA

1305

ŰRHAJÓS

UTCA

1306

ÜRÖG

UTCA

1307

ÜRÖGI

FASOR

1308

ÜRÖGI

HATÁR-ÚT

1309

ÜSZÖGI

ÚT

1310

ÜSZÖGI KISERDŐ

1311

ÜSZÖGI VÍZTÁROLÓ

1312

ÜSZÖGI-KISERDŐ

UTCA

1313

ÜSZÖGPUSZTA

1314

VÁCI MIHÁLY

UTCA

1315

VADÁSZ

UTCA

1316

VADKÖRTE

UTCA

1317

VADRÓZSA

UTCA

1318

VADVIRÁG

UTCA

1319

VÁGÓHÍD

UTCA

1320

VÁJÁR

KÖZ

1321

VAJDA JÁNOS

UTCA

1322

VÁNDOR

UTCA

1323

VÁRADY ANTAL

UTCA

1324

VARGÁNYA

UTCA

VASAS

45057

1325

VARGHA DAMJÁN

UTCA

1326

VARJÚ

DŰLŐ

1327

VÁRKONYI NÁNDOR

UTCA

1328

VÁROSHÁZ

KÖZ

1329

VARSÁNY

UTCA

1330

VAS

UTCA

ÁRPÁD-VÁROS

22847/85

1331

VAS GEREBEN

UTCA

1332

VÁSÁRTÉR

1333

VÁSÁRTÉR

UTCA

1334

VASAS I. KÜLTERÜLET

1335

VASASI KÜLTERÜLET (VASASI KÜLTELEK)

1336

VASFŰ

DŰLŐ

1337

VASÚT

UTCA

1338

VASVÁRI PÁL

UTCA

1339

VELTELINI

DŰLŐ

1340

VENDÉG

UTCA

1341

VENYIGE

DŰLŐ

1342

VÉRCSE

DŰLŐ

1343

VERÉB

DŰLŐ

1344

VERES PÉTER

UTCA

1345

VERESS ENDRE

UTCA

1346

VERŐFÉNY

UTCA

1347

VERSENY

UTCA

1348

VETERÁN

UTCA

1349

VICTOR VASARELY

TÉR

MECSEKOLDAL

15742

1350

VÍG

UTCA

1351

VIGADÓ

UTCA

1352

VIKTÓRIA

PARK

1353

VIKTÓRIA

UTCA

1354

VILMOS

UTCA

1355

VINCE

UTCA

1356

VINCELLÉR

UTCA

1357

VIOLA

UTCA

1358

VIRÁG

UTCA

1359

VISNYA ERNŐ

UTCA

1360

VIZES

DŰLŐ

1361

VÍZTÁROLÓ

DŰLŐ

1362

VÖLGYI

DŰLŐ

1363

VÖRÖSBEGY

DŰLŐ

1364

VÖRÖSHEGY

UTCA

1365

VÖRÖSKERESZT

UTCA

1366

VÖRÖSKŐ

UTCA

1367

VÖRÖSMARTY

UTCA

1368

WALLENSTEIN ZOLTÁN

UTCA

1369

WASS ALBERT

ÚT

PIRICSIZMA

39093, 70349

1370

WEÖRES SÁNDOR

UTCA

1371

WESSELÉNYI

UTCA

1372

XAVÉR

UTCA

1373

YBL MIKLÓS

UTCA

1374

ZÁMOR

UTCA

1375

ZÁRTKERTI

UTCA

HIRD

01115, 01124

1376

ZENGŐ

UTCA

1377

ZERGE

UTCA

1378

ZERGEVIRÁG

DŰLŐ

1379

ZICHY GYULA

UTCA

1380

ZIDINA

1381

ZIPERNOWSKY KÁROLY

UTCA

1382

ZODÓFÖLDI

ÚT

1383

ZÓJA

UTCA

1384

ZÓLYOM

1385

ZÓLYOM

UTCA

1386

ZÖLDELLŐ

UTCA

1387

ZÖLDFA

UTCA

1388

ZRÍNYI MIKLÓS

UTCA

1389

ZURNA

DŰLŐ

1390

ZUZMÓ

UTCA

1391

ZSÁK

UTCA

1392

ZSEBE

DŰLŐ

1393

ZSEBE-KÚTI

DŰLŐ

1394

ZSEBE-TETŐ

UTCA

1395

ZSIGMOND

UTCA

1396

ZSINKÓ ISTVÁN

UTCA

1397

ZSOLNAY VILMOS

UTCA

1398

ZSOLT

UTCA

1399

ZSOMBOLY

UTCA

1400

ZSONGORKŐ

UTCA

1401

ZSURLÓ

DŰLŐ

1402

ZSUZSANNA

UTCA

3. melléklet

Közforgalom előtt megnyitott, Önkormányzat által elnevezett magánutak3738

A

B

C

D

1

magánút neve

jellege

városrész

helyrajzi szám

2

SIMONYI KÁROLY

utca

0212/93

3

DÉRI MIKSA

utca

0212/91

4

BARÉNYI BÉLA

utca

0212/88

5

GALAMB JÓZSEF

utca

0212/96

6

THYSSENKRUPP

utca

01455/89

1

A bevezető a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 51/2021. (XII. 20.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg. A bevezető a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 21/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 16. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

Módosította a 35/2011. (VI.27.) Ör. 1. §-a. Hatályos: 2011. június 28-tól.

3

Módosította a 35/2011. (VI.27.) Ör. 2. §-a. Hatályos: 2011. június 28-tól.

4

Módosította Pécs Megyei Jogú Város Polgármesterének a 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében meghatározott hatáskörében megalkotott 29/2020. (V.21.) Ör. 1. § a) pontja. Hatályos: 2020. június 5-től.

5

Módosította Pécs Megyei Jogú Város Polgármesterének a 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében meghatározott hatáskörében megalkotott 29/2020. (V.21.) Ör. 1. § a) pontja. Hatályos: 2020. június 5-től.

6

Módosította Pécs Megyei Jogú Város Polgármesterének a 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében meghatározott hatáskörében megalkotott 29/2020. (V.21.) Ör. 1. § a) pontja. Hatályos: 2020. június 5-től.

7

Módosította a 28/2014. (VI.24.) Ör. 1. §-a. Hatályos: 2014. június 24-től.

8

Módosította a Pécs Megyei Jogú Város Polgármesterének a 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében meghatározott hatáskörében megalkotott 29/2020. (V.21.) Ör. 1. § b) pontja. Hatályos: 2020. június 5-től. A 2. § b) pontja a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 34/2025. (XI.12.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

9

Hatályon kívül helyezte a 28/2014. (VI.24.) Ör. 5. § a) pontja. Hatálytalan 2014. június 24-től.

10

Hatályon kívül helyezte a 28/2014. (VI.24.) Ör. 5. § a) pontja. Hatálytalan 2014. június 24-től.

11

Módosította Pécs Megyei Jogú Város Polgármesterének a 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében meghatározott hatáskörében megalkotott 29/2020. (V.21.) Ör. 1. § c) pontja. Hatályos: 2020. június 5-től. A 2. § e) pontja a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 34/2025. (XI.12.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

12

Módosította a 28/2014. (VI.24.) Ör. 2. §-a. Hatályos: 2014. június 24-től.

13

Módosította a 28/2014. (VI.24.) Ör. 5. § b) pontja. Hatályos: 2014. június 24-től. A 3. § (3) bekezdése a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2025. (IV. 17.) önkormányzati rendelete 8. §-a szerint módosított szöveg.

14

Módosította a 14/2025. (IV.17..) Ör. 8. §-a. Hatályos:2025. április 17-én 10 óra 20 perctől.

15

Módosította a 35/2010. (XI.22.) Ör. 22. §-a. Hatályos: 2010. november 23-tól.

16

Módosította a 44/2014. (XII.1.) Ör. 9. §-a. Hatályos: 2014. december 2-től.

17

Módosította a 41/2019. (XII.16.) Ör. 5. §-a. Hatályos 2019. december 17-től.

18

Módosította a 35/2011. (VI.27.) rendelet 3. §-a. Hatályos: 2011. június 28-től.

19

A 6. § (1) bekezdését a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 21/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 17. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

20

A 6. § (2) bekezdését a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 21/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 17. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

21

Hatályon kívül helyezte a 28/2014. (VI.24.) Ör. 5. § c) pontja. Hatálytalan 2014. június 24- től.

22

Hatályon kívül helyezte a 28/2014. (VI.24.) Ör. 5. § c) pontja. Hatálytalan 2014. június 24- től.

23

A 6. § (5) bekezdése a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 21/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 16. § b) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 7. § (6) bekezdése a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2023. (V. 22.) önkormányzati rendelete 3. §-a szerint módosított szöveg. A 7. § (6) bekezdése a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 21/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 16. § c) pont, 17. § b) pontja szerint módosított szöveg.

25

Módosította a 28/2014. (VI.24.) Ör. 4. §-a. Hatályos 2014. június 24-től.

26

Módosította a 12/2016. (II.29.) Ör. 2. § a) pontja. Hatályos 2016. március 1-től.

27

Módosította Pécs Megyei Jogú Város Polgármesterének a 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében meghatározott hatáskörében megalkotott 29/2020. (V.21.) Ör. 3. § b) pontja. Hatályos: 2020. június 5-től.

28

Beiktatta Pécs Megyei Jogú Város Polgármesterének a 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében meghatározott hatáskörében megalkotott 29/2020. (V.21.) Ör. 2. §-a. Hatályos: 2020. június 5-től.

29

Beiktatta Pécs Megyei Jogú Város Polgármesterének a 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében meghatározott hatáskörében megalkotott 29/2020. (V.21.) Ör. 2. §-a. Hatályos: 2020. június 5-től. A 8. § (5) bekezdése a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 21/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 16. § d) pontja szerint módosított szöveg. A 8. § (5) bekezdése a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 34/2025. (XI.12.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.

30

Beiktatta Pécs Megyei Jogú Város Polgármesterének a 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében meghatározott hatáskörében megalkotott 29/2020. (V.21.) Ör. 2. §-a. Hatályos: 2020. június 5-től.

31

A 9. § (1) bekezdése a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 34/2025. (XI.12.) önkormányzati rendelete 4. §-a szerint módosított szöveg.

32

Módosította a 31/2012. (VI.1.) Ör. 37. § (1) bekezdés a) pontja. Hatályos 2012. június 1. 10 órától.

33

Módosította a 31/2012. (VI.1.) Ör. 37. § (1) bekezdés b) pontja. Hatályos 2012. június 1. 10 órától.

34

Hatályon kívül helyezte a 31/2012. (VI.1.) Ör. 38. § i) pontja. Hatálytalan 2012. június 1. 10 órától.

35

Beiktatta a 35/2012. (VI.25.) Ör. 1. §-a. Hatályos: 2012. június 26-tól.

36

A 2. melléklet a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 51/2021. (XII. 20.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg. A 2. melléklet a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 34/2025. (XI.12.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.

37

Beiktatta a 28/2014. (VI.24.) Ör. 3. §-a. Hatályos: 2014. június 24-től.

38

Módosította (cserélte) a 30/2019. (IX.25.) Ör. 1. §-a. Hatályos: 2019. október 14-től.