Balatonlelle Város Önkormányzata 11/2013. (VII.30.) önkormányzati rendelete

BALATONLELLE VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

Hatályos: 2022. 12. 10

Balatonlelle Város Önkormányzata 11/2013. (VII.30.) önkormányzati rendelete

BALATONLELLE VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

2022.12.10.

Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 6/A. § (3) bekezdésében és a 62. § (6) bekezdés 6.) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában és az Étv. 6. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Hatály és értelmező rendelkezések

1. § (1) E rendelet hatálya Balatonlelle város (továbbiakban: a város) teljes közigazgatási területére terjed ki.

(2) A város közigazgatási területén területet felhasználni, továbbá telket alakítani, építményt, építményrészt, épületegyüttest építeni, átalakítani, bővíteni, felújítani, helyreállítani, korszerűsíteni és lebontani, elmozdítani, rendeltetését megváltoztatni, (a továbbiakban együtt: építési tevékenységet folytatni) a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat Megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény,(továbbiakban Btv.), az Országos Településrendezési és Építési Követelmények (továbbiakban OTÉK), valamint az egyéb vonatkozó jogszabályok és jelen rendelet (továbbiakban HÉSZ) előírásainak, valamint a mellékletét képező Szabályozási Terv (továbbiakban: SZT) együttes alkalmazásával lehet.

Fogalom meghatározások

2. § E rendelet alkalmazásában:

a) Antenna: Olyan berendezés, amely elektromágneses jelek vételére és (vagy) sugárzására szolgál.

b) Antennatartó szerkezet: Olyan építmény, melynek födémére, vagy homlokzatára, vagy egyéb tartószerkezetére antennát helyeznek el, vagy olyan sajátos önálló műtárgy, amely funkcionálisan az antennák elhelyezésére szolgál.

c) Barkácsműhely: Nem üzemi méretű, a saját szükséglet fedezését, a szabadidő eltöltését szolgáló, nem termelő, illetve nem szolgáltató jellegű tevékenység céljára alkalmas kiegészítő funkciójú épület.

d)1

e) Fő rendeltetés szerinti épület: A terület-felhasználási egységben megengedett rendeltetés(ek)nek megfelelő épület.

f) Fő rendeltetést kiszolgáló, vagy kiegészítő funkciójú önálló épület: Az építési övezet elsődleges rendeltetését kiegészítő, vagy azt kiszolgáló épület. Kiegészítő illetve kiszolgáló épületnek minősül: járműtároló, csónaktároló, kazánház, a háztartással kapcsolatos nyári konyha, mosókonyha, szárító, egyéb tároló építmények (tüzelőanyag, szerszám, továbbá szín, fészer magtár góré, csűr, pajta és más tároló), állattartás céljára szolgáló építmények, barkácsműhely, a kisipari,- kézműipari műhely, árusító pavilon).

g) Kézműipari épület: Olyan gazdasági célú épület, melyben a fő termelő tevékenység gépesített munkavégzés nélkül történik, elsősorban a hagyományos kézművesség termékeinek előállításával. Az épületben hagyományos kézműipari, gépesítés nélküli termelő tevékenység, kismértékű gépesítéssel folyó, környezetet nem zavaró, jellemzően kézműipari tevékenység folytatható.

h) Kisipari épület: Olyan gazdasági célú épület amelyben a fő tevékenység gépesített munkavégzéssel történik, elsősorban ipari-kereskedelmi termékeknek nem saját célra történő előállítására.

i) Kialakult állapot: Ahol a HÉSZ kialakult állapotra utal, ott az adott utca szakaszon,- saroktól sarokig terjedő rész,- legalább 70%-os beépítettsége esetén, és az adott telek legfeljebb 24 méter telekszélességig az alábbiak értendők:

ia) oldalkertre vonatkozóan: az ingatlan-nyilvántartásban szereplő telekhatár és a főépület-, vagy legalább szerkezet-kész főépület közötti távolság,

ib) elő- és hátsókertre vonatkozóan: az ingatlan-nyilvántartásban szereplő telekhatár és a főépület-, vagy legalább szerkezet-kész főépület közötti távolság, ha ez egyértelműen nem állapítható meg, akkor a szomszédos telkek esetében kialakult méret;

ic) épületmagasságra vonatkozóan a kialakult állapot ott és úgy értelmezhető, ahol, és ahogy erre a HÉSZ rendelkezést tartalmaz.

id) Közutak esetében az ingatlan-nyilvántartásban szereplő, a közút hosszanti tengelyével párhuzamos, egymással szemben fekvő telekhatárai közötti távolság.

j) Nem zavaró hatású gazdasági építmény: Azon gazdasági-szolgáltatási tevékenységek végzésére szolgáló építmények összessége, mely a környezetében megengedett zaj, - rezgés, - levegőtisztaság-védelmi, - bűz, - közegészségügyi és egyéb korlátozó előírásokat nem lépi túl.

k) Sportépítmény: A sportolás építményei, az emberek mozgását szolgáló építmények – függetlenül attól, hogy versenyszerűen vagy a szabadidő eltöltése érdekében művelik, melyek területigényes szabad teret igényelnek, önálló telken kerülnek elhelyezésre, továbbá jelentős zöldterülettel kerülnek kialakításra.

l) Szálláshely: Kizárólag, vagy túlnyomórészt átmeneti otthon (szállás) céljára szolgáló szobahelyiségeket, valamint közös vagy egyéni használatú mellék- és egyéb helyiségeket tartalmazó épület.

Szabályozási elemek

3. § (1) A SZT kötelező, tájékoztató és irányadó szabályozási elemeket tartalmaz. A kötelező érvényű szabályozási elemek módosítása csak jelen rendelet (továbbiakban: HÉSZ) –vonatkozó rendelkezéseinek és az általános érvényű előírások szerinti – módosításával lehetséges.

(2) A SZT kötelező szabályozási elemei:

a) szabályozási vonal, -szélesség;

b) övezet, építési övezet határa, jele;

c) építési vonal;

d) építési hely és határa (előkert, hátsókert);

e) szabályozási elemekre vonatkozó méretek (méterben);

f) közút, vegyes forgalmi út;

g) gyalogút, gyalogos zóna;

h) kerékpárút;

i) megszüntető jel;

j) megtartandó, kialakítandó zöldfelület;

k) helyi egyedi védelem alatt álló épület, építmény, terület;

l) helyi védelem alatt álló fa.

(3) A szabályozási tervlapon szereplő tájékoztató elemek között, az alábbi elemek más jogszabályokban, előírásokban, magasabb rendű tervekben kerültek meghatározásra, illetve lehatárolásra, megváltoztatására csak a lehatárolásukat meghatározó jogszabályok megváltoztatása esetén van lehetőség:

a) meglévő külterületi határ, meglévő és tervezett belterületi határ;

b) műemlék, műemlék telke;

c) műemléki környezet határa;

d) régészeti lelőhelyek, régészeti érdekű területek;

e) védőterületek, védőtávolságok, védősávok határa, Natura 2000 természet-megőrzési terület határa;

f) ásványi nyersanyag-gazdálkodási terület határa;

g) a környezetvédelmi, táj és természetvédelmi, műemléki és helyi védelmi szabályok és kikötések

h) vízműkutak védőtávolsága,

i) közlekedési és közműlétesítmények védőterülete, illetve védősávja.

(4) A szabályozási terv irányadó szabályozási elemei:

a) a telekhatár;

a) a telekhatár javasolt megszűntetése, változtatásuk az OTÉK és a HÉSZ előírásainak figyelembevételével történhet.

Az építés, létesítés általános feltételei

4. § (1) A beépítési mód meghatározását, az épület magasságát, a beépítettség mértékét, a telek legkisebb kialakítható területét, valamint az újonnan telekosztásra kerülő területeken a telek méreteit a SZT és a HÉSZ különböző területekre vonatkozó részletes előírásai, - az 5. § (1) bekezdéssel összhangban,- tartalmazzák. Közművek telkeit, a közterületeket a SZT jelöli.

(2) A HÉSZ hatálya alá tartozó területen új beépítés csak akkor létesíthető, ha:

a) a tervezett szabályozási vonalaknak megfelelő telekalakítás átvezetése az ingatlan-nyilvántartásban megtörtént;

b) a SZT-n jelölt belterületi határ módosítása legalább az új beépítéssel érintett telek esetében megtörtént;

c) a szükséges közművesítés az épület használatbavételéig biztosítható;

d) a gépjárművel történő megközelítés biztosított.

(3) Terepszint alatt építmény:

a) csak az építési helyen belül helyezhető el;

b)2 beépítésre nem szánt területen bruttó alapterülete a telek területének 10 %-át nem haladhatja meg;

c) beépítetlen építési telek esetén önállóan nem létesíthető.

(4)3

(5) A HÉSZ-ben és a SZT-ben előírt épület magasság nem vonatkozik a technológia jellegű építményekre és műtárgyakra, valamint a sajátos építmény fajtákra. Ezeket a technológiai, és sajátos igények, valamint a vonatkozó előírások figyelembe vételével kell engedélyezni. A megengedhető legnagyobb épület magasságuk legfeljebb 25 méter lehet.

(6)4

(7)5

(8)6

(9) Belterületen:

a) az országos és a helyi természetvédelmi területeken,

b) az ökológiai hálózattal érintett területeken, valamint

c) a lakóházak és üdülők 50 m-es körzetén belül terepszintre épített antennatartó szerkezet nem létesíthető. Az épületen elhelyezett antenna, antennatartó szerkezet, az antennával együtt mért bármely irányú teljes mérete 6,0 m-t-, az antenna tartószerkezet tengelyében a tetősíktól mért magassága a 6,0 m-t nem haladhatja meg

(10)7 Ahol a SZT építési határvonalat nem jelöl, vagy a HÉSZ eltérő rendelkezést nem tartalmaz, ott az utak mentén a meglévő építési vonalhoz igazodóan lehet az épületeket elhelyezni.

(11) A közterületről látható homlokzatokon közmű műtárgyak csak takart módon (falba süllyesztve) helyezhetők el.

(12)8 A Balaton part és az M7-es gyorsforgalmi út között, valamint az M7 gyorsforgalmi úthoz déli irányból csatlakozó közutak csomópontjától számított 1500 méteres szakaszáról kiszolgált új beépítésre szánt területeken csarnok jellegű kereskedelmi és raktározási rendeltetésű épület nem építhető.

(13) A város területén szélerőmű, szélerőmű-park, illetve 6,0 m-nél magasabb szélkerék nem létesíthető.

(14) A településen új külszíni művelési bánya nem alakítható ki, a meglévő külszíni művelési bányatelek nem bővíthető, annak rekultivációja tervezett.

(15) A 20 személygépkocsi befogadóképességűnél nagyobb gépkocsi parkolók felületéről az összegyűjtött csapadékvizeket csak olajfogón átvezetve lehet a csapadékvíz csatornába bekötni. A parkolókba összefolyó csapadékvíz zöldfelületre nem vezethető.

(16)9 Az egyes telkek és építmények rendeltetésszerű használatához az OTÉK elhelyezendő személygépkocsik számának megállapításáról szóló melléklete szerint meghatározott számú személygépkocsi elhelyezését kell biztosítani.

(17)10 Lakás és üdülő önálló rendeltetési egysége után 1 db személygépkocsi elhelyezését kell biztosítani.

(18)11 A gépjármű-várakozóhelyek (parkolók) elhelyezését az OTÉK járművek elhelyezésére vonatkozó rendelkezési szerint kell biztosítani.

(19)12 A felszíni parkolókat fásítani kell. Minden megkezdett 4 db parkolóhely után 1 db nagy lombkoronájú lombosfa ültetendő, min. 1m2 szabad földterület biztosításával. A fák fenntartásáról, szükség esetén pótlásáról is a mindenkori ingatlantulajdonos köteles gondoskodni.

II.FEJEZET

A TELEPÜLÉSKÉP ALAKÍTÁSÁRA, AZ ÉPÍTETT ÉS TERMÉSZETI KÖRNYEZET VÉDELMÉRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

Általános építési előírások

5. § (1) Az övezeti előírásokban szereplő legkisebb teleknél kisebb méretű, meglévő telek is beépíthető, ha az összes egyéb előírás betartható és a szomszédos telek beépíthetőségét nem korlátozza

(2)13

(3)14

(4) Az előkert mérete

a) már beépült területeken az adott utcában, az érintett ingatlan környezetében lévő főépülethez igazodóan, (kialakult állapot szerint) biztosítandó;

b) az a) pontban jelölt területen kívül legalább 5 m, kivéve a Balaton-partra merőlegesen futó kialakult – a 15. mellékletében felsorolt – utcákat, ahol a meglévő építési vonalhoz kell igazodni, vagy minimum 3,0 m-es előkertet kell elhagyni.

c)15 Az Irmapuszta felé vezető közút belterületi szakasza mentén előkertet nem kell biztosítani.

(5) Az előkert minimális méretén belül, ha az övezeti előírások másként nem szabályozzák - az OTÉK szerint megengedett benyúló épületrészeken kívül - csak

a) közmű-becsatlakozási műtárgy

b) föld alatt elhelyezett zárt esővíztároló (ciszterna)

c) kerti tó

d)16

e)17

f) hulladéktároló legfeljebb 2 m2 alapterülettel, 2 m magassággal

g) szolgáltató és gazdasági, valamint a beépítésre szánt különleges övezetben szükség esetén portaépület, legfeljebb 20 m2alapterülettel

h)18

i)19

(6) Az oldalkert minimális mérete nem lehet kevesebb:

a)20 oldalhatáros beépítés esetén az építési telekre előírt legnagyobb épület magasságnál;

b) szabadon álló és ikres beépítés esetén az építési telekre előírt legnagyobb beépítési épületmagasság felénél.

(7) Az oldalkert minimális méretén belül, -ha az övezeti előírások másként nem szabályozzák, - az OTÉK szerinti benyúló épületrészeken kívül – csak

a) közmű-becsatlakozási műtárgy

b) kerti építmények közül a pihenés, játék, szórakozás, kikapcsolódás célját szolgáló műtárgyak helyezhetők el oly módon, hogy a szomszédos ingatlan használatát nem korlátozhatja.

(8)21 A hátsókert minimális mérete a tényleges az épületmagasság, de legalább 6 m.

(9)22

(10)23

(11) Oldalhatáron álló beépítési mód saroktelkein:

a) az épület szabadon állóan is elhelyezhető az egyéb előírások betartásával, de szabadon álló beépítés a szomszédos építési telek építési jogait nem korlátozhatja.

b) amennyiben a kialakult építési rend és a telekszélesség indokolja, a saroktelek utcai telekhatára egyben beépítési oldallá válhat, ez esetben előkertet nem kell tartani.

(12)24

(13)25

(14)26

(15) Zártsorú beépítési mód esetén:

a) ha a szomszédos telkek nem beépítettek, az épület az előkert, építési vonal és egyéb előírások figyelembe vételével helyezhető el.

b) ha a szomszédos épületek zártsorúan, tűzfallal épültek, az új épületet is így kell elhelyezni.

(16)27 Ha a meglévő épület a HÉSZ építési övezeti előírásainak nem felel meg, (a telek túlépített, az adott telken épület nem létesíthető, az épület az építési helyen kívül áll, vagy az épület magasabb. mint az előírások által megengedett magasság) szintterület- és épületmagasság növelést nem eredményező, tartószerkezetet érintő korszerűsítési, felújítási munka végezhető, de új építés, bővítés csak a vonatkozó előírásoknak megfelelően történhet.

(17)28

Építészeti előírások

6. § (1)29

(2)30

(3) Az építési övezeteknél, az épületre meghatározott épületmagasság egyházi és kegyeleti épületek tornyánál figyelmen kívül hagyható.

(4)31

(5)32

(6)33

Zöldfelületek kialakítása

7. § (1) A gyorsan öregedő, törékeny, allergiakeltő pollenű fák közterületi fasor telepítésére nem alkalmazhatók.

(2) Légvezetékek alatt csak olyan kisnövésű fák ültethetők, amelyek rendszeres csonkolás nélkül sem érik el a légvezetéket.

(3) Új közutak, utcák kialakításánál

a) 12 m szabályozási szélesség esetén legalább egyoldali fasor,

b) 18 m szabályozási szélességtől legalább kétoldali fasor telepítéséről kell gondoskodni.

(4) Nem létesíthető közmű- és energia-, táv- és hírközlési vezeték a meglévő fasorok nyomvonalában.

(5) Telken belül fák és cserjék a telek határától a következő távolságok betartásával ültethetők:

a) Belterületen, a kertterületen és további beépítésre szánt területnek minősített területeken:

aa) szőlő, valamint 3 m-nél magasabbra nem növő gyümölcs- és egyéb bokor (élő sövény) esetén 0,50 m,

ab) 3 m-nél magasabbra nem növő gyümölcs és egyéb fa esetén 1,0 m,

ac) 3 méternél magasabbra növő gyümölcs- és egyéb fa, valamint gyümölcs- és egyéb bokor (élő sövény) esetén 2,0 m,

b) külterületen, és beépítésre nem szánt területen:

ba) gyümölcsfa iskolai nevelés alatt álló növény, továbbá szőlő, köszméte, ribizke és málnabokor esetén 0,80 m,

bb) minden egyéb gyümölcsbokor (mogyoró) stb.) esetében 2,0 m,

bc)birs, naspolya, birsalanyra oltott körtefa esetén 2,5 m,

bd)törpealanyra oltott almafa, továbbá meggy-, szilva- és mandulafa esetén 3,5 m,
be)vadalanyra oltott alma- és körtefa, továbbá kajszi fa esetén 4,0 m,
bf)cseresznyefa esetén 5,0 m
bg)dió- és gesztenyefa, továbbá minden fel nem sorolt gyümölcsfa esetében 8,0 m,
c) külterületen és beépítésre nem szánt területen, amennyiben a szomszédos földterület szőlő, gyümölcsös vagy kertterület, szőlőt és gyümölcsfát a b) pontban foglalt ültetési távolságok megtartásával, egyéb bokrot vagy fát az alábbi ültetési távolságok megtartásával lehet ültetni:
ca)1 m-nél magasabbra nem növő bokor (élő sövény) esetén 0,80 m
cb)2 m-nél magasabbra nem növő bokor (élő sövény) esetében 1,2 m
cc)2 m-nél magasabbra növő bokor (élő sövény) esetében 2,0 m
cd)fa esetében 8,0 m
(6) Közút és vasút területén – szőlőtől, gyümölcsöstől, kertterülettől és beépítésre szánt területtől – minden gyümölcs- és egyéb fát, valamint bokrot, legalább 1,5 m, 3 m-nél magasabbra növő gyümölcsfát legalább 2,5 m távolságra szabad ültetni.

Helyi értékvédelmi terület

TK-val jelölt településkép-védelmi területre vonatkozó speciális előírások

8. §34

Helyi építészeti értékek védelme

9. §35

Reklám, hirdetőtábla elhelyezésére vonatkozó rendelkezések

10. §36

Kulturális örökségvédelem

11. §37

Táj és természeti értékvédelem

12. § (1) Távközlési magasépítmény, adótorony, önálló antenna építmény, önálló reklámépítmény

a) országos természetvédelmi területeken

b) az ökológiai hálózat övezeteiben,

c) közösségi jelentőségű természetmegőrzési területeken (Natura 2000 területek),

d) tájképvédelmi övezetben, erdőterületeken, nem létesíthető.

(2) Az igazgatási területen a környezethasználatot úgy kell megszervezni és végezni, hogy az:

a) a legkisebb mértékű környezetterhelést és igénybevételt idézze elő,

b) megelőzze a környezetszennyezést,

c) kizárja a környezetkárosítást.

(3) A tájkép-védelem érdekében a külterületi utak menti fasorok, mezsgyék, vízfolyások, csatornák menti galérianövényzet védelméről gondoskodni kell.

(4) A szőlőhegyi tájkarakter védelme érdekében a kertes-, a szőlőkataszteri területtel érintett mezőgazdasági területek egységes építészeti karakterét, történeti szerkezetét meg kell őrizni.

(5) Külterületi fásítás, erdősítés esetén törekedni kell őshonos fafajok telepítésére, és honos erdőállományok kialakítására.

(6) Országos jelentőségű védett természeti területen, magterületen és ökológiai folyosó területén új külszíni művelésű bányatelek nem alakítható ki, a meglévő nem bővíthető.

(7) A város közigazgatási területén bányatelek csak az ország más területén fel nem lelhető ásványi nyersanyag kitermeléséhez állapítható meg,

(8) A vízfolyások melletti 10-10 m-es sávban megtelepedett fás szárú növényzet védelmét a vízfolyások karbantartási munkáihoz szükséges feltételek biztosítása mellett kell megoldani.

(9) Vízfolyások medrétől 50 m távolságon belül trágyatároló, 100 m távolságon belül mezőgazdasági területen állattartó telep nem létesíthető

(10) A közmű és elektronikus hírközlés nyomvonalas hálózatát és járulékos műtárgyait, illetve a meglévő hálózatok korszerűsítését a táj és természeti értékek védelme és az esztétikai követelmények érvényesítése céljából:

a) Magterületen;

b) országos jelentőségű védett természeti területen;

c) térségi jelentőségű tájképvédelmi területen;

a műszaki lehetőségek, és a természetvédelmi szempontok mérlegelésével, lehetőség szerint terepszint alatt kell megvalósítani.

(11) A szennyvízcsatornával még ellátatlan beépítésre nem szánt területen keletkező szennyvizek zárt gyűjtőben, illetve a vízügyi hatóság által engedélyezett egyedi szennyvízkezelő berendezésben kell elhelyezni. A zárt gyűjtőt, illetve az egyedi szennyvízkezelőt a csatornahálózat kiépítésével meg kell szüntetni.

Környezetvédelem

13. § (1) A város igazgatási területén kizárólag olyan építmények építhetők, üzemeltethetők, illetve olyan tevékenységek folytathatók, amelyek légszennyezőanyag-kibocsátása a környezetvédelmi hatóság – jogszabály alapján - megállapított kibocsátási határértékét nem haladja meg.

(2) A város teljes közigazgatási területe felszíni szennyezésre fokozottan érzékeny terület, ahol korlátozott vegyszer- és műtrágyahasználat, környezetkímélő, extenzív mezőgazdasági termelés folytatható. A területen hulladéklerakó, hulladéktároló és kezelő telep, komposztüzem, valamint hulladékátrakó állomás- és vegyszertároló nem létesíthető

(3) A levegő védelme szempontjából védelmi övezetet igénylő építmények (légszennyező források) csak úgy alakíthatók ki, hogy a szomszédos ingatlan beépítési lehetőségét, terület-felhasználását ne korlátozza.

(4) A zaj és rezgés elleni védelem érdekében bármely zajt kibocsátó, vagy rezgést okozó létesítmény csak akkor működtethető, vagy építhető, illetve ilyen tevékenység csak akkor folytatható, ha az általa okozott zaj vagy rezgés mértéke a környezetében a jogszabály által előírt zajterhelési határértéket nem haladja meg.

(5) A HÉSZ alkalmazásában zajtól védendő terület-felhasználás:

a) lakó,- településközpont vegyes, intézményterület;

b) különleges területek (kivéve a homokbánya területet KB);

c) üdülőterületek;

d) zöldterületek;

e) gazdasági területnek (kereskedelmi, szolgáltató) azon része, ahol zajtól védendő rendeltetésű épület található.

(6) Az üzemi és szabadidős létesítményektől származó zaj terhelés határértéke nem haladhatja meg a zaj- és rezgésvédelemről szóló jogszabályban előírt határértékeket.

(7) A település közigazgatási területén állattartás a vonatkozó állategészségügyi, higiéniai jogszabályok alapján és a HÉSZ együttes betartásával lehetséges.

(8) A közigazgatási területen keletkező, 20 kg-ot meghaladó állati tetemeket átmeneti, állati tetemgyűjtő konténerbe kell elhelyezni, ahonnan a szakhatóságok által elfogadott megsemmisítő helyre kell elszállítani.

(9) A belterületen a megépült és üzembe helyezett szennyvízcsatorna-hálózatra való rákötés kötelező.

(10) Beépítésre nem szánt területen a vezetékes ivóvízhálózatra rákötött teleknek a megépült szennyvízcsatorna-hálózatra való rákötése a szennyvízhálózat átadását követő egy éven belül kötelező.

(11) A mezőgazdaság-, és erdőterületen, valamint a külterületi beépítésre nem szánt különleges területeken, - amennyiben nincs lehetőség a szennyvízcsatorna-hálózatra történő csatlakozásra, - új épületet építeni csak vízzáró szennyvíztároló, illetve a vízügyi hatóság által engedélyezett egyedi szennyvízkezelő berendezés megléte esetén lehet.

(12) Szippantott szennyvizek kezelés nélküli elhelyezése nem engedélyezhető.

(13) Technológiai eredetű szennyvíz, illetve az üzemek területén összegyűjtött csapadékvíz

csatornába csak akkor vezethető, ha előtisztítása a vonatkozó jogszabályokban és hatósági előírásokban meghatározott mértékben az üzem területén megtörténik.
(14) A SZT-ben vízgazdálkodási területként szabályozott vízfolyások, tavak, tározók medrének felső rézsű élétől számított 15-15 m védőtávolságon belül mezőgazdasági területen új épület nem létesíthető, meglévő épület e területet érintően nem bővíthető.
(15) Talajmozgatással járó tevékenység során, továbbá beépítendő területeken a termőréteg védelmét, elkülönített tárolását és újrahasznosítását biztosítani kell.
(16) A gazdálkodó szervezeteknek gondoskodniuk kell a tevékenységükből keletkező veszélyes és nem veszélyes termelési hulladékok hasznosításáról, ártalmatlanításáról.
(17) Az üzemi technológia során keletkező veszélyes hulladék átmeneti tárolása a vonatkozó jogszabályok szerint a talaj, talajvíz szennyezése nélkül történhet.
(18) A keletkező kommunális szilárd hulladék szervezett, intézményes elszállítását biztosítani kell. Kommunális szilárd hulladék zárt gyűjtőedényben tárolható.
(19) Veszélyes hulladék állandó tárolására szolgáló telephely, hígtrágyás állattartó telep a város közigazgatási területén nem létesíthető.
III. Fejezet

Településrendezési feladatok megvalósítását biztosító sajátos jogintézményekkel kapcsolatos előírások

Tilalmak és korlátozások

14. § (1) Az építési tilalom terheli a 14. mellékletben felsorolt ingatlanokat, az ott megjelölt cél érdekében.

(2) Az építési tilalmat az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyeztetni.

(3)38 A gázvezeték nyomvonalát, biztonsági övezetét a szabályozási tervek jelölik. A biztonsági övezeten belül építmény elhelyezése tilos. A nyomvonallal és biztonsági övezettel érintett ingatlan tulajdonosa köteles a gázvezeték üzemeltetőjével az építkezés megkezdése előtt egyeztetni.”

Telekalakítás

15. § (1) Az építési övezetben, illetve övezetekben közműtelek, illetve a SZT-ben meghatározott közterület szabályozás végrehajtása érdekében, telek az övezet előírásaitól eltérő nagyságban is kialakítható.

(2)39 A településkép védelmi és a helyi védelmi területeken nyúlványos (nyeles) telek nem alakítható ki.

(3) Amennyiben az övezeti előírások másképpen nem szabályozzák, új építési telek szélessége

a) oldalhatáros és ikres beépítés esetén: min. 14 m, (saroktelek esetén 18 m)

b) szabadonálló beépítés esetén: min. 16 m

c) zártsorú, hézagosan zártsorú beépítés esetén: min. 12 m (sarokteleknél 16 m)

(4) Kertvárosias lakóterületen telekegyesítéssel létrehozható új telek szélessége legfeljebb az egyes építési övezetekre előírt, kialakítható telekméret kétszerese lehet, kivéve, ha a telekalakítás közintézmény, vagy hitéleti épület létesítése céljából szükséges.

(5) Beépítésre nem szánt területen 3 000 m2-nél kisebb terület

a) a közlekedési létesítmények,

b) közmű és hírközlési létesítmények,

c) véderdő,

d) zöldterület

létesítéséhez szükséges telek, és az a)-b) pont szerinti létesítmények kialakítása következtében visszamaradó mezőgazdasági- és erdőterület kivételével,- nem alakítható ki.

Közterület alakítására vonatkozó előírások

16. § (1) A SZT által javasolt helyi közút létesítése, bővítése vagy szabályozása érdekében az Étv. előírásainak megfelelően,- az eljárás lefolytatására illetékes hatóság,- a telek közút céljára szükséges részét az önkormányzat javára igénybe veheti és lejegyeztetheti.

(2) Amennyiben a lejegyzéssel érintett, visszamaradó ingatlan a rendeltetésének megfelelő használatra alkalmatlanná válik, úgy a tulajdonos kérelmére az egész telket igénybe kell venni.

(3) Ha nem önkormányzati kezdeményezésre újonnan beépítésre szánt területen, vagy beépített területen új beépíthető ingatlanok kialakítása érdekében útépítés, közművesítés válik szükségessé, akkor a szükséges közterület térítésmentes átadása a tulajdonos, az út-, valamint a közműépítés költségének megfizetése az érdekeltek kötelezettsége.

(4) Az ingatlan helyi közút céljára igénybe vett részért járó kártalanítás összegénél figyelembe kell venni a helyi közút megépítéséből, illetve az ezzel összefüggő közművesítésből eredő ingatlanérték-növekedés összegét, az Étv. előírásainak megfelelően.

(5) Közterületen pavilon csak ideiglenes jelleggel a városképbe illően, a közlekedésbiztonsági előírások figyelembevételével, valamint a közterület kezelhetőségének, tisztántarthatóságának, és a pavilonban dolgozók számára megfelelő illemhely használati lehetőség biztosításával létesíthető, a közterület tulajdonosának külön engedélyével.

Útépítési és közművesítési hozzájárulás

17. § (1) Újonnan kialakításra kerülő telektömbök beépítése során a tervezett közműveket úgy kell kiépíteni, hogy azok az egyes ingatlanok használatbavételéig megvalósuljanak és azokra az ingatlanok rácsatlakozhassanak. Az utak szilárd burkolattal történő ellátását legkésőbb a területen felépült építmények 75 %-nak a használatbavételéig kell megvalósítani.

(2) A helyi közutat illetőleg közművet, amennyiben a település önkormányzata létesítette, úgy annak költségét részben vagy egészében az érintett ingatlanok tulajdonosaira háríthatja az Étv. vonatkozó előírása szerint.

IV. Fejezet

A közművekre és a közművesítésre vonatkozó előírások

18. § (1) A meglévő és tervezett közcélú vízellátás, vízelvezetés (szenny- és csapadékvíz), energia ellátás (villamos energia ellátás, távhőellátás, földgáz ellátás), valamint az elektronikus hírközlés hálózatai és létesítményei, továbbá azok ágazati előírások szerinti biztonsági-, védőtávolsága számára közterületen, vagy közműterületen kell helyet biztosítani.

(2) A meglévő közművek egyéb építési tevékenység miatt szükségessé váló kiváltásakor, továbbá egyéb okból funkciót vesztett, feleslegessé vált közművet el kell bontani, az indokoltan földben maradó vezeték tömedékelését, felhagyását szakszerűen kell megoldani.

(3) A közművezetékek átépítésekor és új vezeték fektetésekor a racionális területgazdálkodás érdekében, az utak alatt a közművek elrendezésénél mindig a távlati összes közmű elhelyezésére kell helyet biztosítani. A beépítésre szánt területeken a közművezeték helyét úgy kell kijelölni, hogy a zöldterületi előírásokban meghatározottak szerint, utcai fasorok telepítését ne akadályozzák.

(4) A közigazgatási területen lévő, illetve azt érintő közművezeték hálózatok, azok műtárgyai és létesítményei biztonsági övezetein belül a rájuk vonatkozó tilalmakat és korlátozásokat be kell tartani.

Vízellátás

19. § (1)40

(2)41

(3) Kiépített szennyvízcsatorna hálózattal rendelkező területen az ivóvízbekötés feltétele a szennyvízcsatorna hálózatra történő rákötés.

Csapadékvíz elvezetés

20. § (1) Csapadékvíz a szennyvízcsatorna hálózatba nem vezethető.

(2) A településkép-védelmi területen törekedni kell a zártrendszerű elvezetés kiépítésére.

Energia, hírközlés

21. § (1) Belterületen új közép-, kisfeszültségű, közvilágítási villamos energia ellátási, valamint hírközlő hálózatokat földalatti elhelyezéssel kell építeni.

(2) Belterület már beépített területén, valamint a külterület beépítésre szánt területén, ahol a villamos energia ellátás hálózata föld feletti vezetésű, új elosztási, közvilágítási vezetéket és elektronikus hírközlési hálózatot a meglévő oszlopsorra, illetve közös tartóoszlopra kell felszerelni. Közös oszlopsorra való telepítés bármely akadályoztatása esetén az építendő hálózatot földalatti elhelyezéssel lehet csak kivitelezni.

(3) Beépítésre nem szánt területen egy oldali közös oszlopsoron kell a villamos energia szolgáltatást nyújtó és a vezetékes hírközlési hálózatokat elhelyezni, amelyre egyben a közvilágítást szolgáló lámpatestek is elhelyezhetők. A közös oszlopsoron történő elhelyezésről csak érintésvédelmi okból lehet eltérni.

(4) A (2) és (3) bekezdésben említett előírások a meglévő hálózat rekonstrukciójára is vonatkozik.

(5) Beépítésre szánt területen új villamos energia ingatlan-bekötést – ezzel együtt a hírközlési bekötést is – csak földalatti kiépítéssel szabad kivitelezni még akkor is, ha közhálózat oszlopsoron halad.

(6) Középnyomású gázellátású területen telkenként egyedi nyomásszabályzókat kell elhelyezni. A tervezett gáznyomás szabályzók az épületek utcai homlokzatára nem helyezhetők el. A berendezés a telkek előkertjében, udvarán, vagy az épület alárendeltebb homlokzatára helyezhetők.

(7) Égéstermék elvezetésére utcai homlokzaton szerelt kémény nem építhető.

(8) Előkerttel rendelkező épületeknél a telekhatár és az épület között gázvezeték csak földben építhető.

(9) Az egyes közművezetékek védőtávolságát az ágazati szabványok, és a vonatkozó jogszabályok tartalmazzák, melyet a hatósági eljárások során figyelembe kell venni.

V. Fejezet

BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAI

22. § A város beépítésre szánt területe a következő terület-felhasználási egységekbe sorolt:

Általános használat szerinti
megnevezés

Sajátos használat szerinti megnevezés

jele

1

Lakóterületek

Kisvárosias

Lk

Kertvárosias

Lke

2

Üdülőterületek

Üdülőházas

Üü

Hétvégi házas

Üh

3

Vegyes területek

Településközpont terület

Vt

Intézményterület

Vi

4

Gazdasági terület

Kereskedelmi, szolgáltató terület

Gksz

5

Különleges terület

Sportterület

KSp

Kempingterület

KKp

Kikötő terület

KK

Strandterület

KSt

Turisztikai fejlesztési terület

KTu

Gazdasági terület

KG

LAKÓTERÜLETEK

Kisvárosias lakóterület

23. § (1) A kisvárosias lakóterület sűrű beépítésű, több önálló rendeltetési egységet magába foglaló 5,0, illetve 7,5 méter épületmagasságot meg nem haladó, elsősorban lakó rendeltetésű épület elhelyezésére szolgál.

(2)42 A kisvárosias lakóterület építési övezeteiben az OTÉK kisvárosias lakóterületen megengedett rendeltetésű épületek helyezhetők el.

(3) Az Lk építési övezet beépítési előírásai a következők:43

Övezet
jele

Beépítési
mód

megengedett legnagyobb épület-
magasság
(m)

megengedett legnagyobb
beépítettsége
(%)

kialakítható legkisebb telek területe
(m2)

Lk1

Z

7,5

60

150

Lk2

Z

7,5

50

700

Lk3

Z

5,0

50

180

Lk4

SZ

7,5

30

1000

Rövidítések magyarázata: Beépítési mód: Z: zártsorú SZ: szabadonálló”
(4) 44 Az övezeten belül biztosítandó legkisebb zöldfelület mértéke a telekterület 20 %, az Lk4 övezetben 40%.
(5) Új épület csak részleges közművesítettséggel építhető, amennyiben a szennyvízelhelyezés és tisztítás közüzemi vagy közcélú szolgáltatással történő ellátása is biztosítható.
(6) 45 null
(7) 46 Az építési övezetben az alábbi fő rendeltetést kiszolgáló, vagy kiegészítő funkciójú önálló épület építhető:
a) gépjármű, és háztartással kapcsolatos egyébtároló tárolóépület
b) nem zavaró hatású kisipari és barkácsműhely
c) mosókonyha, nyári-konyha helyezhető el.

Kertvárosias lakóterület

24. §47 (1)48 A kertvárosias lakóterület laza beépítésű, összefüggő nagy kertes, több önálló rendeltetési egységet magába foglaló, 5,0 m-es illetve 5,5 m-es épületmagasságot meg nem haladó, elsősorban lakó rendeltetésű, épületek elhelyezésére szolgál. Az Lke12 építési övezetben, a kialakult állapotra és az építési környezetre tekintettel a 7,5 m-es épületmagasságot meg nem haladó épületmagasság is megengedett.

(2)49 A kertvárosias lakóterület építési övezetben az OTÉK kertvárosias lakóterületen megengedett rendeltetésű épületek helyezhetők el.

(3) Az Lke építési övezet beépítési előírásai a következők:50

Övezet
jele

Beépítési
mód

Megengedett
legnagyobb
épületmagasság
(m)

Megengedett
legnagyobb
beépítettsége

(%)

Kialakítható
legkisebb telek területe
(m2)

Legkisebb telek
szélesség
(m)

Legkisebb
telekmélység
(m)

Lke1

O

5,0

30

550

-

-

Lke2

O

5,0

30

750

18

40

Lke3

O

5,0

30

900

-

-

Lke4

O

5,0

30

550

14

32

Lke5

O

5,0

30

700

-

-

Lke6

O

5,5

30

700

-

-

Lke7

IKR

5,0

30

500

-

-

Lke8

IKR

5,0

30

300

-

-

Lke9

O

5,0

30

900

16

55

Lke10

O

5,0

30

700

16

40

Lke11

O

5,0

30

650

-

-

Lke 12

SZ

7,5

25

900

Rövidítések magyarázata: Beépítési mód: O: oldalhatáros, IKR:ikres, SZ:szabadon álló
(4) 51 Az övezeten belül biztosítandó legkisebb zöldfelület mértéke a telek területének 45%-a, kivétel ez alól az Lke12 jelű építési övezet, ahol a zöldfelület legkisebb mértéke a telek területének 40%-a.
(5) Új épület csak részleges közművesítettséggel építhető, amennyiben a szennyvízelhelyezés és tisztítás közüzemi vagy közcélú szolgáltatással történő ellátása is biztosítható.
(6) 52 null
(7) 53 Az építési övezetben az alábbi fő rendeltetést kiszolgáló, vagy kiegészítő funkciójú önálló épület építhető:
a) gépjármű, és háztartással kapcsolatos egyébtároló tárolóépület
b) nem zavaró hatású kisipari és barkácsműhely
c) mosókonyha, nyári-konyha helyezhető el.

ÜDÜLŐTERÜLETEK

25. §

Üdülőházas üdülőterület

(1) 54 null
(2) 55 Az üdülőházas üdülőterület építési övezetben az OTÉK üdülőházas üdülőterületen megengedett rendeltetésű épületek helyezhetők el
(3) A kialakult területeken a minimum 12 m széles telek építhető be.
(4) Az Üü építési övezet beépítési előírásai a következők:56

Övezet
jele

Beépítési
mód

megengedett legnagyobb épület-
magasság
(m)

megengedett legnagyobb
beépítettsége
(%)

kialakítható legkisebb telek területe
(m2)

Üü1

SZ

7,5

15

5000

Üü2

SZ

7,5

20

2000

Üü3

SZ

7,5

20

1000

Üü4

SZ

11,0

20

2000

Üü5

SZ

5,5

20

550

Üü6

SZ

5,5

20

2000

Üü7

SZ

12,5

20

5000

Üü8

SZ

10,5

20

2000

Üü9

SZ

7,5

20

800

Rövidítések magyarázata: Beépítési mód: SZ: szabadonálló
(5) Az övezeten belül biztosítandó legkisebb zöldfelület mértéke a telek területének 40 %-a.
(6) 57 Az övezeti előírásokban megengedett épületmagasságot meghaladók épületek megtarthatók, felújíthatók, korszerűsíthetők, bővíthetők az épületmagasság növelése nélkül, de bontásuk esetén csak az övezeti előírásokban megengedett épületmagasságig építhetők vissza.
(7) 58 null
(8) 59 Új épület legalább részleges közművesítettséggel építhető, amennyiben a szennyvízelhelyezés és tisztítás közüzemi vagy közcélú szolgáltatással történő ellátása is biztosítható.
(9) Az Üü 8-as övezetben lévő telek közúti megközelítése négy egységet meghaladó beépítés esetén kizárólag a Honvéd utca felől történhet.
(10) 60 Az építési övezetben az alábbi fő rendeltetést kiszolgáló, vagy kiegészítő funkciójú önálló épületek közül kizárólag gépjármű-, csónak-, a háztartással-, és az ingatlan gondozásával kapcsolatos egyéb tárolóépület helyezhető el.
(11) 61 Az Üü2 jelű építési övezetben jelölt Üü2-L1 és Üü2-L2 építési alövezetekben, lakóépület, vagy lakó rendeltetés is létesíthető beépítési előírásai a következők:

alövezet
jele

Beépítési
mód

megengedett legnagyobb épület-
magasság
(m)

megengedett legnagyobb
beépítettsége
(%)

kialakítható legkisebb telek területe
(m2)

Üü2-L1

SZ

7,5

20

2000

Üü2-L2

SZ

6,5

20

2000

Hétvégi házas üdülőterület

26. § (1) A hétvégi házas területen elsősorban a 6,0 m beépítési magasságot meg nem haladó, legfeljebb két üdülőegységet magába foglaló üdülőépületek helyezésére szolgál.

(2)62 A hétvégi házas építési övezetekben elhelyezhető épület – az (1) bekezdésen túl,- a következő rendeltetéseket tartalmazhatja:

a) kereskedelmi, szolgáltató

b) hitéleti,

c) szállásjellegű,

d) sport

A hétvégi házas üdülőterületen közösségi szórakoztató épület nem helyezhető el.

(3) Az Üh építési övezet beépítési előírásai a következők:

Övezet
jele

Beépítési
mód

megengedett legnagyobb épület-
magasság
(m)

megengedett legnagyobb
beépítettsége
(%)

kialakítható legkisebb telek területe
(m2)

Üh1

SZ

4,5

20

550

Üh2

O

5,5

20

550

Üh3

IKR

4,5

20

300

Üh4

SZ

6,0

20

550

Rövidítések magyarázata: Beépítési mód: O: oldalhatáros, IKR: ikres, SZ: szabadonálló
(4) Az övezeten belül biztosítandó legkisebb zöldfelület mértéke a telek területének 60 %-a.
(5) 63 null
(6) 64 Új épület legalább részleges közművesítettséggel építhető, amennyiben a szennyvízelhelyezés és tisztítás közüzemi vagy közcélú szolgáltatással történő ellátása is biztosítható.
(7) Az építési övezetben az alábbi fő rendeltetést kiszolgáló, vagy kiegészítő funkciójú önálló épületek közül kizárólag a gépjármű-, a csónak-, a háztartással-, és az ingatlan gondozásával kapcsolatos egyéb tárolóépület helyezhető el.
(8) 65 Az Üh3 jelű építési övezetben jelölt Üh3-L jelű építési alövezetben az Üh3 jelű építési övezetben meghatározott beépítési paraméterek megtartása és rendeltetések mellett lakóépület, vagy lakó rendeltetés is létesíthető, a legalább 1000 m2-es és ezt meghaladó telekméretű ingatlan szabadonállóan is beépíthető.”

VEGYES TERÜLETEK

27 §.

Településközpont terület

(1) A településközpont terület elsősorban lakó és olyan települési szintű egyéb rendeltetést szolgáló épület elhelyezésére szolgál, amely nincs zavaró hatással a lakó rendeltetésre.
(2) 66 A településközpont vegyes terület építési övezeteiben az OTÉK szerint megengedett rendeltetésű épületek helyezhetők el.
(3) A Vt építési övezet beépítési előírásai a következők:67

Övezet
jele

Beépítési
mód

megengedett legnagyobb épület-
magasság
(m)

megengedett legnagyobb
beépítettsége
(%)

kialakítható legkisebb telek területe
(m2)

legkisebb telek szélesség
(m)

megengedett legkisebb telekmélység
(m)

Vt1

Z

5,5

50

600

-

-

Vt2

SZ

7,5

50

1200

-

-

Vt3

SZ

7,5

50

Nem oszt.

-

-

Vt4

SZ

11,0

60

1600

-

-

Vt5

Z

7,5

80

400

-

-

Vt6

SZ

7.5

50

400

-

-

Vt7

SZ

7,5

25

Nem oszt.

-

-

Vt8

SZ

7,5

35

2.000

-

-

Vt9

SZ

5,5

50

550

-

-

Vt10

Z

7,5

80

300

-

-

Vt11

Z

5,5

80

Nem oszt.

-

-

Vt12

Z

11,0

70

1600

-

-

Vt13

SZ

11,0

60

1600

25

60

Vt14

O

7,5

60

400

-

-

Vt15

O

5,5

60

400

-

-

Vt 16

SZ

7,5

50

2000

-

-

Vt 17

SZ

12.5

40

2000

-

-

Vt 18

SZ

8,0

40

1000

-

-

Vt 19

Z

6,0

80

750

-

-

Vt 20

Z

12,5

50

1500

-

-

Vt21

Z

7,5

50

Nem osztható

-

-

Vt 22

SZ

11

20

2000

-

-

Vt 23

SZ

12,5

40

1500

-

-

Vt 24

SZ

14

15

5000

-

-

Vt 25

SZ

7,5

20

900

-

-

Vt 26

SZ

11,0

20

2000

-

-

Vt 27

SZ

11,0

40

2000

Vt-vá

SZ

6,0

35

1000

Rövidítések magyarázata: Beépítési mód: O: oldalhatáros, Z: zártsorú, SZ: szabadonálló
(4) 68 Az övezeten belül biztosítandó legkisebb zöldfelület mértéke a telek területének 10 %-a, a vízpart-rehabilitációs területeken általában 30 %, de ezen belül a Vt 22, Vt26, építési övezetben 40%, míg a Vt27 építési övezetben 30%. kell legyen.
(5) Új épület csak részleges közművesítettséggel építhető, amennyiben a szennyvízelhelyezés és tisztítás közüzemi vagy közcélú szolgáltatással történő ellátása is biztosítható.
(6) 69 null
(7) 70 A Vt19 övezetben a szabadonálló beépítés is megengedett, amennyiben ez nem korlátozza a szomszédos ingatlanok beépíthetőségét. A saját telken el nem helyezhető gépjárművek részére az övezetben közös parkolóhely is kialakítható a Vt19/P alövezetben.
(8) 71 A Vt 23 övezetben csak szálloda és az ennek kiszolgálásához szükséges építmények helyezhetők el.
(9) 72 Az építési övezetben az alábbi fő rendeltetést kiszolgáló, vagy kiegészítő funkciójú önálló épületek közül kizárólag a gépjármű tároló, a csónak-, az épület üzemeltetésével. az ingatlan gondozásával kapcsolatos egyéb tárolóépület helyezhető el.
(10) 73 A Vt 16* építési alövezetben a Vt 16 építési övezet egyéb paramétereinek megtartása mellett, a megengedett legnagyobb épületmagasság 11,0 méter lehet.
(10a) 74 Vt-vá övezetben csak a vasúti közlekedéshez kapcsolódó és ennek kiszolgálásához szükséges építmény helyezhető el.
(10b) 75 A Vt-vá övezetben az építési helyen kívül fedett biciklitároló és egyéb a működést szolgáló melléképítmény elhelyezhető.
(10c) 76 A Vt-vá övezeten belül biztosítandó legkisebb zöldfelület mértéke a telek területének minimum 25%-a.

Intézményi terület

28. § (1)77 Az intézmény terület elsősorban igazgatási, nevelési, oktatási, egészségügyi, szociális rendeltetést szolgáló épületek elhelyezésére szolgál.

(2)78 Az intézményi terület építési övezeteiben az OTÉK szerint megengedett rendeltetésű épületek helyezhetők el.

(3)79 A Vi építési övezet beépítési előírásai a következők:

Övezet
jele

Beépítési
mód

megengedett legnagyobb épület-
magasság
(m)

megengedett legnagyobb
beépítettsége
(%)

kialakítható legkisebb telek területe
(m2)

legkisebb telek szélesség
(m)

legkisebb Telekmélység
(m)

Vi1

SZ

7,5

55

1000

-

-

Vi2

SZ

5,5

55

800

32

25

Vi3 80

-

Vi4

SZ

7,5

55

400

-

-

Vi5

SZ

7,5

25

1000

-

-

Vi6

SZ

10,5

40

5000

-

-

Vi7

SZ

5,0

50

500

-

-

Vi8

SZ

7,5

35

Nem osztható

-

-

Vi9

SZ

10,5

55

1600

-

-

Rövidítések magyarázata: Beépítési mód:, SZ: szabadonálló
(4) Az övezeten belül biztosítandó legkisebb zöldfelület mértéke a telek be nem épített területének 50 %.
(5) Új épület csak részleges közművesítettséggel építhető, amennyiben a szennyvízelhelyezés és tisztítás közüzemi vagy közcélú szolgáltatással történő ellátása is biztosítható.
(6) 81 null
(7) Az építési övezetben az alábbi fő rendeltetést kiszolgáló, vagy kiegészítő funkciójú önálló épületek közül kizárólag gépjármű, és az épület rendeltetésszerű használatával kapcsolatos egyéb tárolóépület helyezhető el.

GAZDASÁGI TERÜLET

Kereskedelmi, szolgáltató terület

29. § (1) A kereskedelmi szolgáltató terület elsődlegesen a környezetre jelentős zavaró környezeti hatást nem gyakorló, gazdasági tevékenység céljára szolgáló épületek helyezhetők el.

(2) Az építési övezetekben csak olyan rendeltetésű épület létesíthető, amelyben folytatott tevékenység:

a) nem tartozik a külön jogszabály szerint meghatározott környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati engedély, illetve környezetvizsgálat köteles tevékenységek közé

b) védőövezet, védőtávolság igénye saját telkén belül biztosítható

c) a szomszédos telek rendeltetésszerű használatát nem korlátozza.

(3) A kereskedelmi szolgáltató területen önálló lakó rendeltetésű épület nem helyezhető el, de a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó, és a személyzet számára szolgáló lakás kialakítható.

(4) A Gksz építési övezet beépítési előírásai a következők:

Övezet
jele

Beépítési
mód

megengedett legnagyobb épület-
magasság
(m)

megengedett legnagyobb
beépítettsége
(%)

kialakítható legkisebb telek területe
(m2)

legkisebb telek szélesség
(m)

legkisebb telekmélység
(m)

Gksz1

SZ

7,5

60

1000

30

50

Gksz2

O

5,5

60

650

-

-

Gksz3

SZ

7,5

60

1500

25

40

Gksz4

SZ

10,5

60

3000

-

-

Gksz5

SZ

7,5

40

1200

20

40

Gksz6

SZ

7,5

30

3000

-

-

Gksz7

SZ

7,5

30

Nem osztható

-

-

Gksz8

SZ

7,5

30

2000

-

-

Rövidítések magyarázata: Beépítési mód: O: oldalhatáros, SZ: szabadonálló
(5) Az övezeten belül biztosítandó legkisebb zöldfelület mértéke Gksz1-Gksz5 övezetekben a telekterület 20 %, a Gksz6 - Gksz8 építési övezetekben 50%-a.
(6) Az övezetben a teljes telekméret minden 200 m2-e után 1 db, előnevelt lombos fa ültetendő. A fákat a használatbavételi engedély kérelmezéséig el kell ültetni; használatbavételi engedély csak az ültetés után adható ki.
(7) Ahol a gazdasági terület telke lakóterülettel közvetlenül határos, a lakóterület telek határától mért 15 m-en belül üzemi épület, tehergépjárművek tárolója, parkolója nem helyezhető el, a teherszállítást bonyolító kapubehajtó nem alakítható ki.
(8) Az építési övezetben elhelyezésre kerülő technológiai építmény (kémény, siló, stb.) magassága meghaladhatja az övezetben meghatározott épületmagasságot, ha az alkalmazott üzemi technológia szempontjából az szükséges, figyelemmel a HÉSZ 4. § (5) bekezdésében foglaltakra..
(9) Új épület csak részleges közművesítettséggel építhető, amennyiben a szennyvízelhelyezés és tisztítás közüzemi vagy közcélú szolgáltatással történő ellátása is biztosítható.

KÜLÖNLEGES TERÜLETEK

30. § (1) A különleges területek közé a város területén beépítésre szánt területként a sportterületek, (KSp), a kempingek (KKp), a kikötő (KK), a strand (KSt), a turisztikai fejlesztési terület (KTu), és a különleges gazdasági terület (KG) soroltak, a beépítési előírásokat a szabályozási terv illetve a HÉSZ tartalmazza. A különleges területeket teljes közművesítéssel ellátott telken lehet megvalósítani.

(2) A sportterület „KSp” - a sportolással kapcsolatos építmény, kereskedelmi és vendéglátó, szolgáltató építmény, sportszálló, a közintézményhez közvetlenül kapcsolódó, vagy azzal együtt épülő szolgálati lakás elhelyezésére szolgál. A telek legnagyobb beépítettsége 20 %, a beépítési módja szabadon-álló, az épület magassága legfeljebb 6,0 m. lehet. Meglévő épületeknél a kialakult épületmagasság megtartható, bővítése azonban csak 6 méterig engedélyezhető. Az övezeten belül biztosítandó zöldfelület mértéke a telek területének 60 %.

(3) A kemping „KKp” szállásférőhely, sportlétesítmény, kereskedelmi és vendéglátó, szolgáltató épületek, a közintézményekhez közvetlenül kapcsolódó, vagy azzal együtt épülő szolgálati lakás elhelyezésére szolgál. A telek legnagyobb beépítettsége 25 %, a beépítési módja szabadon-álló, az épület magassága legfeljebb 6,0 m. lehet. Meglévő épületeknél a kialakult épületmagasság megtartható, bővítése azonban csak 6 méterig engedélyezhető. Az övezeten belül biztosítandó zöldfelület mértéke a telek területének 70 %.

(4) A kikötő „KK” a hajózással és vitorlázással kapcsolatos építmény, valamint vendéglátó, kereskedelmi és szolgáltató épület, szállásférőhely elhelyezésére szolgál. A telek legnagyobb beépítettsége 10 %, a beépítési módja szabadon-álló, az épület magassága legfeljebb 6,0 m. lehet. Meglévő épületeknél a kialakult épületmagasság megtartható, bővítése azonban csak 6 méterig engedélyezhető. Az övezeten belül biztosítandó zöldfelület mértéke a telek területének 40 %.

(5) A strand „KSt” a területén a strandolás, sportolás létesítménye és a strandot kiszolgáló kereskedelmi, vendéglátó építmény elhelyezésére szolgál.

A telek legnagyobb beépítettsége 10 %, a beépítési módja szabadon-álló, az épület magassága legfeljebb 6,0 m. lehet. Meglévő épületeknél a kialakult épületmagasság megtartható, bővítése azonban csak 6 méterig engedélyezhető. Az övezeten belül biztosítandó zöldfelület mértéke legalább a telek területének 65 %..
(6) 82 null
(7) A turisztikai fejlesztési terület „KTu” területén csak az 5 ha-nál nagyobb terület építhetők be, legfeljebb 10 %-os beépítettséggel. Az épület beépítési módja szabadonálló, épület magassága legfeljebb 6,0 m lehet. Az övezeten belül biztosítandó zöldfelület mértéke a telek területének 50%-a.
A területen alábbi rendeltetésű épületek építhetők:
a) a legeltetést biztosító állatállomány szállásául, a lovas turizmus bázisául szolgáló hagyományos istállóépület;
b) egyéb turisztikai és sportépítmény;
c) kereskedelmi szállásférő-helyek;
d) vendéglátó, szolgáltató-;
e) igazgatási-;
f) kereskedelmi építmény;
g) a tulajdonos, használó és a személyzet részére lakások;
h) esőbeállók 4,5 m-es épületmagassággal;
i) tűzrakóhely.
(8) A különleges gazdasági terület „KG” területén csak az 5000 m2-nél nagyobb terület építhető be és alakítható ki, szállítmányozási, raktározási, kereskedelmi és környezetet nem zavaró üzemi épületek helyezhetők el. A telek legnagyobb beépítettsége 40 %, a beépítési módja szabadon-álló, az épület magassága legfeljebb 7,5 m lehet.

BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK ÖVEZETI ELŐÍRÁSAI

31. § A város területén a beépítésre nem szánt területek az építési használatuk általános jellege, valamint sajátos építési használatuk szerint a következő terület-felhasználási egységekbe sorolhatók:

1. Közlekedési és közműterületek:
a) közutak
b) vasútterület
c) közmű és hírközlési létesítmény területe


KÖu,
KÖk,

2. Zöldterületek:
a) közparkok területe
b) közkertek területe


Zkp,
Zkk

3. Erdőterületek:
a) védelmi erdő területe
b) gazdasági erdő területe
c) kiváló termőhelyi adottságú erdő területe


Ev,
Eg,
Eg-k

4. Mezőgazdasági területek:
a) általános mezőgazdasági terület
b) kertes mezőgazdasági terület
c) szőlő termőhelyi kataszteri terület
-általános mezőgazdasági területen
-kertes mezőgazdasági területen
d) be nem építhető általános mezőgazdasági terület


Má,
Mk

Má-C1
Mk-C1
Má0

5. Vízgazdálkodási területek:

V

6. Különleges, beépítésre nem szánt területek
a) temetők területe
b) kegyeleti park terület
c) homokbánya terület


KT,
KTk,
KB

KÖZLEKEDÉSI ÉS KÖZMŰ TERÜLET

32. § (1) Közlekedési területek az országos és helyi közutak, a kerékpárutak, a közterületi gépjármű várakozóhelyek, (parkolók), a járdák és gyalogutak, mindezek csomópontjai, vízelvezetési rendszere és környezetvédelmi létesítményei, továbbá a közforgalmú vasútvonal területe.

(2) A közlekedési területeket, létesítményeket, azok szabályozási szélességét és védőtávolságát a vonatkozó szabvány előírások alapján a SZT tünteti fel.

(3) A közutak (KÖu) elhelyezésére szükséges területeket a kialakult állapot figyelembe vétele mellett a SZT tartalmazza.

(4) Közlekedési célra területet kialakítani, felhasználni csak a vonatkozó ágazati szabványoknak, az OTÉK előírásainak és a HÉSZ-nek megfelelően szabad.

(5) A közforgalom elöl el nem zárt magánutak kialakítását telekalakítási és útépítési terv készítése során kell meghatározni, a vonatkozó jogszabály szerint a közútnak megfelelő paraméterekkel.

(6) A közlekedési, területen belül:

a) bármely építmény elhelyezése, bármilyen építési tevékenység, illetve reklámcélú berendezések telepítése csak a vonatkozó jogszabály előírása szerint történhet,

b) az (1) bekezdésben leírt létesítmények, valamint utcabútorok, a közművek létesítményei és berendezései helyezhetők el.

(7) A közút kezelőjének hozzájárulása szükséges a közút mellett, a vonatkozó jogszabály szerinti területsávban, a jogszabályban meghatározott tevékenységekhez.

(8)83

(9) Az újonnan nyitott utcákban a közműveket a felszín alatt kell vezetni. Utcai fásítás telepítése kötelező.

ZÖLDTERÜLETEK

33. § (1)84 A város igazgatási területén a zöldterületek a SZT-ben, közpark (Zkp), közkertek (Zkk), közpark-szabadstrand (Zkp-st) és közkert-szabadstrand (Zkk-st) funkcióval jelöltek.

(2)85 A közparkok és a közkertek, a közpark-szabadstrand és a közkert-szabadstrandok a város növényzettel fedett közterületei, amelyeknek közútról, közterületről közvetlenül – kerekesszékkel és gyermekkocsival is – megközelíthetőnek és használhatónak kell lennie.

(3) A közkert területén épület nem létesíthető. Az övezetben elhelyezhetők a szabadidő eltöltését szolgáló, épületnek nem minősülő, pihenési, sportolási, játszótéri létesítmények, sétautak, kerékpárút, utcabútorok és egyéb köztárgyak.

(4) A közpark területén a (3) bekezdés szerinti építményeken kívül a közpark funkciójához illeszkedő, a szabadidő eltöltését, a játékot, a sportolást és a kultúrát szolgáló épületek, továbbá vendéglátó épületek helyezhetők el, a telekterület legfeljebb 3 %-ig. A zöldterületen épület csak akkor létesíthető, bővíthető, ha a keletkező szennyvíz a közcsatornára ráköthető.

(5)86 A zöldfelület nagysága közpark esetén a telek területének 70 %-a, a közkertekben a telekterület 60 %-a. A szabályozási terven jelölt vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményekkel érintett terület határa és a jogi partvonal közötti zöldterületeken, a közpark-szabadstrandon és a közkert-szabadstrandokon legkisebb zöldfelület aránya 80%.

(6) A területek kialakítása, teljes felújítása, átalakítása csak szaktervező (táj- és kertépítész) által készített kertépítészeti terv alapján történhet.

(7) A parkolóhelyek, közmű létesítmények kialakítása során a meglévő és tervezett zöldfelületi elemek károsodását el kell kerülni. Amennyiben ez lehetetlen, úgy azok pótlásáról gondoskodni kell.

(8)87 A szabályozási terven jelölt vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményekkel érintett terület határa és a jogi partvonal közötti zöldterületeken csak a meglévő, vendéglátó, kereskedelmi és szolgáltató létesítményekhez kapcsolódó, már kialakított parkoló szám tartható meg. Új épület építése, a meglévő épület felújítása, funkcióváltása esetén is csak a már meglévő parkolókkal lehet számolni, mely összességében nem növelhető.

(9)88 A (8) bekezdés szerinti területen a megengedett legnagyobb beépítési magasság 4,5 méter.

(10)89 Lakóépület, illetve szállásférőhely a meglévő vendéglátó, kereskedelmi és szolgáltató létesítmények funkcióváltásával sem alakulhat ki.

(11)90 A közpark-szabadstrand területén a közparknál megengedett épületek helyezhetők el, a közkert-szabadstrand területén építmény nem helyezhető el. A közpark-szabadstrand területén a közparkra, vonatkozó beépítési előírások megtartásával,-az övezetben megengedett építményeken kívül -a strandolás létesítményei, a szabadstrandot kiszolgáló kereskedelmi-, vendéglátó egységek, szociális épületek, és a terület fenntartásához szükséges épületek is elhelyezhetők, legfeljebb 4,5 méter épületmagassággal, a terület tulajdonosának, az önkormányzatnak a hozzájárulásával.

(12)91 A közkert-szabadstrand területén a strandolást kiszolgáló illemhelyek és öltözők kivételével épület nem helyezhető el. A közkert-szabadstrand területén a közkeretre, vonatkozó beépítési előírások megtartásával,-a közkertben megengedett építményeken kívül a strandolást és a terület üzemeltetését biztosító kiszolgáló építmények is elhelyezhetők a terület tulajdonosának, az önkormányzatnak a hozzájárulásával.

ERDŐTERÜLET

34. § A város igazgatási területén védelmi erdő (Ev), gazdasági erdő (Eg) és kiváló termőhelyi adottságú erdő (Eg-k) kerültek szabályozásra.

Védelmi erdőterületek

35. § (1) A védelmi rendeltetésű erdőterület (Ev) övezeteiben épületet elhelyezni nem lehet.

(2)92 A védelmi erdők területét több, a.Btv.-ben részletesen szabályozott védelmi övezet érinti. Ennek alapján az alábbi övezetekbe sorolhatók, az övezeteket a SZT is tartalmazza:

Övezet
jele

Érintettsége a Btv. alapján

Ev/1

Ev/2

Ökológiai magterület (Ö-1)
Felszíni vízminőség-védelmi terület (F-1)

Ev/3

Ökológiai magterület (Ö-1)
Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)

Ev/4

Ökológiai folyosó (Ö-2)
Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)

Ev/5

Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)

Ev/6

Földtani veszélyforrás területe (P-1)

Ev/7

Vízeróziónak kitett terület (P-2)

Ev/8

Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)
Vízeróziónak kitett terület (P-2)
Földtani veszélyforrás területe (P-1)

Ev/9

Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)
Földtani veszélyforrás területe (P-1)

(3) A Btv. védelmi övezeteinek előírásait a védelmi erdők területén érvényesíteni kell.

Gazdasági erdőterületek

36. § (1) A gazdasági rendeltetésű erdőterület (Eg) övezetében az erdőgazdálkodással, vadgazdálkodással összefüggő építmény létesíthető. Az övezet területén épületek a következő feltételekkel létesíthetők:

a) a beépíthető telek területe a 10 ha-t meghaladja,

b) a beépítettség mértéke a telekterület legfeljebb 0, 3 %-a,

c) az épületek épületmagassága legfeljebb 4, 50 m,

d) az épület a telekhatártól való távolsága legalább 20 m.

(2) A gazdasági erdőterületeket, az alábbi Btv védelmi övezetek érintik, mely alapján a gazdasági erdőterületek az alábbi övezetekbe sorolhatók:

Övezet
jele

Érintettsége a Btv. alapján

Eg/1

Eg/2

Ökológiai magterület (Ö-1)

Eg/3

Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)

Eg/4

Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)
Vízeróziónak kitett terület (P-2)

Eg/5

Földtani veszélyforrás területe (P-1)

Eg/6

Ökológiai folyosó területe (Ö-2)
Földtani veszélyforrás területe (P-1)

Eg/7

Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)
Földtani veszélyforrás területe (P-1)

(3) A Btv. védelmi övezeteinek előírásait a gazdasági erdők övezeteiben érvényesíteni kell.
(4) A gazdasági erdőterületen – amennyiben nincs lehetőség a szennyvízcsatorna hálózatra történő csatlakozásra – új épület csak akkor létesíthető, ha a keletkező szennyvíz tisztítása és elhelyezése a vízügyi hatóság által engedélyezett egyedi szennyvízkezelő berendezéssel, vagy időszakos tárolása egyedi zárt szennyvíztárolóban történik.
(5) A területen csak magastetős, 35-50º tetőhajlással kialakított nyeregtetős épület létesíthető. A tetőfedés természetes anyagú és természetes színű, égetett cseréppel, vagy azzal harmonizáló formájú és színű betoncseréppel, továbbá fazsindellyel és náddal történhet.
(6) Kerítést létesíteni csak természetvédelmi, vadgazdálkodási illetve erdőgazdasági célból szabad.
(7) A meglévő erdőterületek művelési ága nem változtatható meg, az erdőterület nem csökkenthető.

Kiváló termőhelyi adottságú erdőterületek

37. § (1) A kiváló termőhelyi adottságú erdőterületek (Eg-k) egyben gazdasági erdőterületek, melynek beépítési , kezelési feltételei a 36. §.-ban szabályozott gazdasági erdőterületével megegyeznek.

(2) A kiváló termőhelyi adottságú erdőterületeket az alábbi Btv. védelmi övezetek érintik:

Övezet
jele

Érintettsége a Btv. alapján

Eg/1-k

Eg/2-k

Ökológiai magterület (Ö-1)

Eg/3-k

Ökológiai folyosó (Ö-2)

Eg/4-k

Ökológiai folyosó (Ö-2)
Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)

Eg/5-k

Ökológiai folyosó (Ö-2)
Földtani veszélyforrás területe (P-1

Eg/6-k

Ökológiai folyosó (Ö-2)
Felszíni vízminőség-védelmi terület (F-1)

Eg/7-k

Földtani veszélyforrás területe (P-1)

Eg/8-k

Ökológiai magterület (Ö-1)
Felszíni vízminőség-védelmi terület (F-1)
Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)

Eg/9-k

Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)
Földtani veszélyforrás területe (P-1)

Eg/10-k

Vízeróziónak kitett terület (P-2)

Eg/11-k

Ökológiai folyosó (Ö-2)
Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)
Földtani veszélyforrás területe (P-1)
Vízeróziónak kitett terület (P-2)

(3) A Btv. védelmi övezeteinek előírásait a kiváló termőhelyi adottságú erdők övezeteiben érvényesíteni kell.

MEZŐGAZDASÁGI TERÜLETEK

38. § (1) A mezőgazdasági területek az azonos tájkarakter, a hagyományos mezőgazdasági használat, a sajátos építési használat, továbbá a táji és természeti értékek védelme, az ökológiai hálózat egységének megőrzése érdekében a következő terület-felhasználási egységekre tagolódik:

a) általános mezőgazdasági terület (Má)

b) általános mezőgazdasági, szőlő termőhelyi kataszteri terület (Má-C1)

c) kertes mezőgazdasági terület (Mk)

d) kertes, szőlő termőhelyi kataszteri terület (Mk-C1)

e) be nem építhető általános mezőgazdasági terület (Má0)

(2) A 10 m-nél magasabb, vagy a 250 m2-nél nagyobb beépített alapterületű építmények építéséhez, továbbá tájképvédelmi területre eső mezőgazdasági területen épületek elhelyezéséhez külön jogszabályban meghatározott látványtervet kell készíteni.

(3) Mezőgazdasági területen terület rendeltetésszerű használatát szolgáló, a lakófunkciót is kielégítő épület csak akkor létesíthető, ha:

a) az állandó ott tartózkodást a gazdálkodási körülmények indokolttá teszik,

b) a lakás, vagy lakóépület rendeltetésszerű használatához szükséges ivóvizet, villamos energia ellátást, a keletkező hulladék és szennyvíz elszállítását vagy ártalommentes elhelyezését,

c) a gépjárművel történő állandó megközelítést a tulajdonos, vagy használó biztosítani tudja.

(4) Mezőgazdasági területen – amennyiben nincs lehetőség a szennyvízcsatorna hálózatra történő csatlakozásra – új épület csak akkor létesíthető, ha a keletkező szennyvíz tisztítása és elhelyezése a vízügyi hatóság által engedélyezett egyedi szennyvízkezelő berendezéssel, vagy időszakos tárolása egyedi zárt szennyvíztárolóban történik.

Általános mezőgazdasági terület

39. § (1) Az általános mezőgazdasági terület az „Má” jelű övezetet foglalja magába.

(2) Általános mezőgazdasági területen a növénytermesztés, az állattartás, állattenyésztés, az ezekkel kapcsolatos termék feldolgozás és tárolás építményei, továbbá az OTÉK-ban és a Btv.-ben meghatározott lakás létesíthető.

(3) Az általános mezőgazdasági területek egyes övezeteit az alábbi Btv. védelmi övezetek érintik:

Övezet
jele

Érintettsége a Btv. alapján

Má/1

Má/2

Ökológiai magterület (Ö-1)

Má/3

Ökológiai magterület (Ö-1)
Felszíni vízminőség-védelmi terület (F-1)

Má/4

Ökológiai folyosó (Ö-2)
Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)

Má/5

Ökológiai folyosó (Ö-2)
Földtani veszélyforrás területe (P-1

Má/6

Ökológiai folyosó (Ö-2)
Felszíni vízminőség-védelmi terület (F-1)

Má/7

Ökológiai pufferterület (Ö-3)
Felszíni vízminőség-védelmi terület (F-1)

Má/8

Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)

Má/9

Földtani veszélyforrás területe (P-1)
Vízeróziónak kitett terület (P-2)

Má/10

Vízeróziónak kitett terület (P-2)

Má/11

Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)
Földtani veszélyforrás területe (P-1)

Má/12

Földtani veszélyforrás területe (P-1)

Má/13

Ökológiai folyosó (Ö-2)
Földtani veszélyforrás területe (P-1)
Vízeróziónak kitett terület (P-2)

(4) A Btv. védelmi övezeteinek előírásait az általános mezőgazdasági terület övezeteiben érvényesíteni kell.
(5) A szántóföldi művelési ágban lévő, legalább 20 ha-nál nagyobb területen, annak rendeltetésszerű használatát szolgáló és a lakófunkciót is kielégítő épület építhető. A beépített alapterület a telek 0,3 %-át és az 1.000 m2-t nem haladhatja meg. Az épület magassága a terület rendeltetésszerű használatát szolgáló, lakófunkciót is kielégítő épület esetén legfeljebb 5, 5 m, gazdasági épületeknél legfeljebb 7,50 m lehet.
(6) Gyep művelési ágú, 5,0 ha-nál nagyobb telken, hagyományos, almos állattartó és lakófunkciót kielégítő épület építhető. A beépített alapterület a telek 1,0 %-át és az 1.000 m2-t nem haladhatja meg. Az épület magassága a terület rendeltetésszerű használatát szolgáló, lakófunkciót is kielégítő épület esetén legfeljebb 5, 5 m, gazdasági épületnél legfeljebb 6,0 m lehet.
(7) Szőlő művelési ágban lévő területen a 2 ha alatti telekméret esetén – a Btv.-ben meghatározott eset kivételével – épület nem létesíthető. A 2 ha-nál nagyobb telken a termelést és a borturizmust szolgáló és lakófunkciót is kielégítő épület építhető. A beépített alapterület a telek 2 %-át, illetve a 800 m2-t nem haladja meg. Az épület magassága a terület rendeltetésszerű használatát szolgáló, lakófunkciót is kielégítő épület esetén legfeljebb 5, 50 m gazdasági épületeknél legfeljebb 6,0 m lehet.
(8) Gyümölcsös művelési ágban lévő területen 3 ha alatti területen épület nem létesíthető. A 3 ha és azt meghaladó telekméret esetén a termelést, feldolgozást szolgáló, lakó funkciót is kielégítő épület építhető. Legfeljebb a telek 1 %-a építhető be, az egyes épületek alapterülete az 1.000 m2-t nem haladhatja meg.
(9) Épületet létesíteni csak a legalább 80 %-ban művelt telken lehet, ahol a beépítés feltételeként az a művelési ág fogadható el, amely a telek művelt területének 60 %-ban meghatározó. Vegyes művelésű telken, ahol az egyik művelési ág sem éri el a 60 %-ot a legszigorúbb beépítési szabályokkal rendelkező művelési ágra vonatkozó előírásokat kell érvényesíteni.
(10) Állattartó telepet, a család szükségletét meghaladó állattartást szolgáló épületet – a lovasturizmus céljait szolgáló épület kivételével – tómedertől legkevesebb 1000 méter, egyéb felszíni vizektől legkevesebb 200 méter távolságra lehet elhelyezni.
(11) Birtokközpont legalább 2 ha összterületű telken alakítható ki, amennyiben a birtokközponthoz legalább 50 ha összterületű, szintén a város területén lévő birtok tartozik.
(12) A birtokközpont beépítésre szánt területébe beszámított (beépítésre nem került) telkekre telekalakítási és építési tilalmat kell az építésügyi hatóság megkeresésére az ingatlan nyilvántartásba feljegyezni.
(13) Ökológiai magterülete, ökológiai folyosó területén és térségi jelentőségű tájképvédelmi területen birtokközpont nem alakítható ki.
(14) Épületek a telek határától minimum 10 m-re létesíthetők.
(15) Az általános mezőgazdasági terület tájképvédelmi területén az (1)-(11) bekezdés előírásai mellett a következő külön előírásokat is alkalmazni kell:
a) csak 30-50º hajlásszögű magas tetős épületek létesíthetők
b) a tetőhéjazat természetes anyagú, természetes színű cserép, vagy azzal színben és formában harmonizáló egyéb cserép, nád lehet,
c) az övezet területén antennatartó szerkezet, csarnokjellegű épület nem létesíthető.
d) az épületek építésügyi hatósági engedélyéhez a tájba illesztést igazoló látványtervet kell készíteni.

Kertes mezőgazdasági területek.

40. § (1) A kertes mezőgazdasági terület „Mk” jelű övezetet foglalja magába.

(2) A kertes mezőgazdasági terület egyes övezeteit, az alábbi Btv. védelmi övezetek érintik:

Övezet
jele

Érintettsége a Btv. alapján

Mk/1

Ökológiai folyosó (Ö-2)
Földtani veszélyforrás területe (P-1)
Vízeróziónak kitett terület (P-2)

Mk/2

Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)

Mk/3

Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)
Földtani veszélyforrás területe (P-1)

Mk/4

Ökológiai folyosó (Ö-2)
Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)

Mk/5

Ökológiai folyosó (Ö-2)
Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)
Földtani veszélyforrás területe (P-1)

(3) A Btv. védelmi övezeteinek előírásait a kertes mezőgazdasági terület övezeteiben érvényesíteni kell.
(4) A kertes mezőgazdasági területen a szerszámok és a termények tárolását, a borturizmust szolgáló gazdasági épület, présház, és terepszint alatti építmény (pince) létesíthető.
(5) Épület csak művel telken létesíthető. Műveltnek az a földrészlet tekinthető, amelynek legalább 80 %-án intenzív kertészeti kultúra – szőlő, gyümölcsös, gondozott veteményes, kertészeti telep található.
(6) A beépíthető telek területe legalább 1500 m2.
(7) Gazdasági épület - a műveléssel összefüggő - legfeljebb 3 %-os beépítettséggel, 35-450 nyeregtetős hajlásszöggel, és 4,0 m-es épületmagassággal, természetes anyagú, természetes színű cserép, vagy azzal színben és formában harmonizáló egyéb cserép, nád fedéssel építhető oly módon, hogy az épület legmagasabb pontja sem haladhatja meg a 6,0 m-t.
(8) Szakrális építmény (kápolna, kereszt, kőkép stb.) a telek méretétől függetlenül elhelyezhető. Az épület toronymagassága 15 m lehet.

Szőlő termőhelyi kataszteri területek

41. § A szőlő termőhelyi kataszteri terület általános mezőgazdasági területen (Má-C1) és kertes mezőgazdasági területen (Mk-C1) lehet, melyet a SZT jelöl.

Az általános mezőgazdasági területen lévő szőlőkataszteri terület

42. § (1) A terület övezeteiben a szőlőművelést, szőlőfeldolgozást, bortárolást és a borturizmust szolgáló, a lakófunkciót is magába foglaló épület létesíthető.

(2) Az általános mezőgazdasági területen lévő szőlőkataszteri terület az egyes övezeteit az alábbi Btv. védelmi övezetek érintik:

Övezet
jele

Érintettsége a Btv. alapján

Má/1-C1

Má/2-C1

Ökológiai folyosó (Ö-2)

Má/3-C1

Ökológiai folyosó (Ö-2)
Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)

Má/4-C1

Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)

Má/5-C1

Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)
Földtani veszélyforrás területe (P-1)
Vízeróziónak kitett terület (P-2)

Má/6-C1

Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)
Földtani veszélyforrás területe (P-1)

Má/7-C1

Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)
Vízeróziónak kitett terület (P-2)

Má/8-C1

Földtani veszélyforrás területe (P-1)

Má/9-C1

Földtani veszélyforrás területe (P-1)
Vízeróziónak kitett terület (P-2)

(3) A Btv. védelmi övezeteinek előírásait az általános mezőgazdasági területen lévő szőlőkataszteri terület övezeteiben érvényesíteni kell.
(4) Az (1) bekezdés szerinti épületek – a birtokközpont kivételével – csak akkor létesíthetők, ha:
a) a telek területe legalább 2 ha,
b) telek területének 80 %-a szőlőműveléssel hasznosított.
(5) A telek beépített alapterülete legfeljebb a telek 2 %-a és legfeljebb 800 m2 lehet.
(6) Ha a tulajdonos egy borvidéken lévő szőlőműveléssel hasznosított telkeinek összterülete 5 ha-nál nagyobb, akkor a szőlő műveléssel, feldolgozással, a borászattal, illetve ehhez kapcsolódó nem szállodai célú borturizmussal összefüggő építési tevékenysége engedélyezhető csak az egyik, a nemzeti park területének és kezelt övezetén kívül eső, legalább 1 ha-t elérő telkén, birtokközpontként.
(7) A birtokközpont beépítettsége a beszámított telkek összterületének legfeljebb 1%-a, a birokközpont telkének legfeljebb 25%-a lehet.
(8) Az épületmagasság legfeljebb 7,5 m lehet. Az épületeket a telekhatároktól számított legalább 10 m távolságra lehet elhelyezni.

A kertes mezőgazdasági területen lévő szőlőkataszteri területet

43. § (1) A kertes mezőgazdasági területen lévő szőlőkataszteri terület egyes övezeteit az alábbi Btv. védelmi övezetek érintik:

Övezet
jele

Érintettsége a Btv. alapján

Mk/1-C1

Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)

Mk/2-C1

Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)
Vízeróziónak kitett terület (P-2)

Mk/3-C1

Ökológiai folyosó (Ö-2)
Földtani veszélyforrás területe (P-1)
Vízeróziónak kitett terület (P-2)

Mk/4-C1

Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)
Földtani veszélyforrás területe (P-1)
Vízeróziónak kitett terület (P-2)

Mk/5-C1

Ökológiai folyosó (Ö-2)
Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület (T-1)
Földtani veszélyforrás területe (P-1)
Vízeróziónak kitett terület (P-2)

(2) A Btv. védelmi övezeteinek előírásait a kertes mezőgazdasági területen lévő szőlőkataszteri terület övezeteiben érvényesíteni kell.
(3) A területen csak a 80%-ban szőlőműveléssel hasznosított telken kizárólag a szőlőművelést, szőlőfeldolgozást, bortárolást vagy a borturizmust szolgáló épület (présház, borház, borpince)helyezhető el.
(4) A területen lévő szőlőkataszteri területen állattartó építmény, birtokközpont nem létesíthető.
(5) A beépíthető terület nagysága legalább 1500 m2 kell legyen, az épületmagasság legfeljebb 4,0 méter, az épület legmagasabb pontja legfeljebb 6 m lehet. A telek beépítettsége a 3%-ot nem haladhatja meg. Szakrális épület 1500 m2nél kisebb telken is elhelyezhető.
(6) Az épületek 9 m átlagos telekszélességig a telekhatáron, e felett a kialakult állapothoz igazodóan a telekhatáron, vagy szabadon állóan is elhelyezhetők.

Be nem építhető mezőgazdasági területek

44. § (1) A be nem építhető mezőgazdasági területek a természetvédelem és vízvédelem érdekeit szolgálják. A SZT-en Má0-val jelölt.

(2) A művelési ág erdősítés és gyepesítés céljára megváltoztatható.

(3) A területen csak köztárgyak, közutak, közterek, nyomvonal jellegű vezetékek, közmű és közműpótló berendezések, vízgazdálkodás létesítményei, geodéziai jelek, vadász-lesek és a természetvédelem kutató, bemutató építményei helyezhetők el.

(4) A be nem építhető mezőgazdasági terület, az egyes övezeteit, az alábbi Btv. védelmi övezetek érintik:

Övezet
jele

Érintettsége a Btv. alapján

Má0/1

Ökológiai magterület (Ö-1)
Felszíni vízminőség-védelmi terület (F-1)

Má0/2

Ökológiai folyosó (Ö-2)

Má0/3

Ökológiai folyosó (Ö-2)
Felszíni vízminőség-védelmi terület (F-1)

(5) A Btv. védelmi övezeteinek előírásait a be nem építhető mezőgazdasági terület övezeteiben érvényesíteni kell.

VÍZGAZDÁLKODÁSI TERÜLET

45. §

.

(1) A vízgazdálkodási területek a SZT-en „V”-vel jelöltek.
(2) A Balaton, patakok, csatornák, vízelvezető árkok területén a vízgazdálkodással összefüggő építmények létesíthetők.
(3) A Balaton tómedrében a Btv, tómeder övezetére érvényes előírásait kell betartani.
A vízfolyások partszélei mentén mindkét oldalon a karbantartás részére 6-6 m-es sávot szabadon kell hagyni.
(4) A vízfolyások területén fenntartási, fejlesztési munkák abban az esetben engedélyezhetők, amennyiben a terület természet-közeli állapotát nem sértik, annak a visszaállítását elősegítik.

KÜLÖNLEGES BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK

46. § (1) A különleges területek közé a város területén beépítésre nem szánt területként a temetők (KT), kegyeleti parkok (KTk) és a homokbánya (KB) területe soroltak.

(2) A temető (KT) és a kegyeleti park (KTk) területein csak a temető üzemeltetésével kapcsolatos létesítmények, és egyházi építmények helyezhetők el. A lezárt területeket kegyeleti parkká kell nyilvánítani és e szerint kell kezelni.

(3) Az övezet beépítési előírásai a következők:

Övezet
jele

Beépítési
mód

Legnagyobb épület-
magasság
(m)

legnagyobb beépítettsége
(%)

Legkisebb telek területe
(m2)

Minimális zöldfelületi arány (%)

KT, KTk

SZ

5,00

5

3 000

30

(4) A (KB) homokbánya területén a bányászati és építési tevékenység a területileg illetékes Bányakapitányság hozzájárulásával végezhető, és a bányászat befejezése után a terület rekultiválásáról gondoskodni kell. A területen a természet- közeli állapot visszaállítását, módozatait és szabályait az ásványi vagyon tekintetében illetékes hatóság előírásai szerint kell teljesíteni. A terület nem osztható és nem növelhető.

A rendelet szabályozási terv mellékletei

47. §

.

1. számú melléklet: Belterületi Szabályozási Terv 1. tervlap M = 1: 2 000
2. számú melléklet: Belterületi Szabályozási Terv 2. tervlap M = 1: 2 000
3. számú melléklet: Belterületi Szabályozási Terv 3. tervlap M = 1: 2 000
4. 93 számú melléklet: Belterületi Szabályozási Terv 4. tervlap M = 1: 2 000
5. 94 számú melléklet: Belterületi Szabályozási Terv 5. tervlap M = 1: 2 000
6. számú melléklet: Belterületi Szabályozási Terv 6. tervlap M = 1: 2 000
7. 95 számú melléklet: Belterületi Szabályozási Terv 7. tervlap M = 1: 2 000
8. számú melléklet: Belterületi Szabályozási Terv 8. tervlap M = 1: 2 000
9. számú melléklet: Belterületi Szabályozási Terv 9. tervlap M = 1: 2 000
10. számú melléklet: Belterületi Szabályozási Terv 10. tervlap M = 1: 2 000
11. 96 számú melléklet: Belterületi Szabályozási Terv jelmagyarázata
12. 97 számú melléklet: Külterületi Szabályozási Terv (SZK) M = 1 : 10.000
13. számú melléklet: Kertterület Szabályozási Terv (SZKe) M = 1 : 4 000
VI. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

48. § (1) E rendelet a kihirdetés napjától számított 30. napon lép hatályba.

(2) Jelen rendelet rendelkezéseit a hatályba lépést követően indított ügyekben kell alkalmazni.

(3) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszíti a Balatonlelle Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 7/2005.(IV.29.) önkormányzati rendelet és az ezt módosító 23/2005.(XII.23.) 1/2007.(I.26.), 14/2008.(X.31.) 11/2009.(V.29.), 19/2009.(VIII.28.), 23/2009.(VIII.28.), 11/2010.(V.28.) 11/2012.(III.30.) önkormányzati rendelet, valamint a Kishegy és környéke szabályozásáról szóló 11/2003 ( VIII.29.) önkormányzati rendelet.

(4) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1. melléklet

Az 198 melléklet a 11/2013 (VII.30.) önkormányzati rendelethez a Polgármesteri Hivatal Műszaki irodáján megtekinthető valamint a http://balatonlelle.info.hu/index.php/varosrendezesi-terv oldalon letölthető.

2. melléklet

A 2 melléklet a 11/2013 (VII.30.) önkormányzati rendelethez a Polgármesteri Hivatal Műszaki irodáján megtekinthető valamint a http://balatonlelle.info.hu/index.php/varosrendezesi-terv oldalon letölthető.

3. melléklet

A 3 melléklet a 11/2013 (VII.30.) önkormányzati rendelethez a Polgármesteri Hivatal Műszaki irodáján megtekinthető valamint a http://balatonlelle.info.hu/index.php/varosrendezesi-terv oldalon letölthető.

4. melléklet

A 499 melléklet a 11/2013 (VII.30.) önkormányzati rendelethez a Polgármesteri Hivatal Műszaki irodáján megtekinthető valamint a http://balatonlelle.info.hu/index.php/varosrendezesi-terv oldalon letölthető.

5. melléklet

A 5 melléklet a 11/2013 (VII.30.) önkormányzati rendelethez a Polgármesteri Hivatal Műszaki irodáján megtekinthető valamint a http://balatonlelle.info.hu/index.php/varosrendezesi-terv oldalon letölthető.

6. melléklet

A 6 melléklet a 11/2013 (VII.30.) önkormányzati rendelethez a Polgármesteri Hivatal Műszaki irodáján megtekinthető valamint a http://balatonlelle.info.hu/index.php/varosrendezesi-terv oldalon letölthető.

7. melléklet

A 7100 melléklet a 11/2013 (VII.30.) önkormányzati rendelethez a Polgármesteri Hivatal Műszaki irodáján megtekinthető valamint a http://balatonlelle.info.hu/index.php/varosrendezesi-terv oldalon letölthető.

8. melléklet

A 8 melléklet a 11/2013 (VII.30.) önkormányzati rendelethez a Polgármesteri Hivatal Műszaki irodáján megtekinthető valamint a http://balatonlelle.info.hu/index.php/varosrendezesi-terv oldalon letölthető.

9. melléklet

A 9 melléklet a 11/2013 (VII.30.) önkormányzati rendelethez a Polgármesteri Hivatal Műszaki irodáján megtekinthető valamint a http://balatonlelle.info.hu/index.php/varosrendezesi-terv oldalon letölthető.

10. melléklet

A 10 melléklet a 11/2013 (VII.30.) önkormányzati rendelethez a Polgármesteri Hivatal Műszaki irodáján megtekinthető valamint a http://balatonlelle.info.hu/index.php/varosrendezesi-terv oldalon letölthető.

11. melléklet

A 11 melléklet a 11/2013 (VII.30.) önkormányzati rendelethez a Polgármesteri Hivatal Műszaki irodáján megtekinthető valamint a http://balatonlelle.info.hu/index.php/varosrendezesi-terv oldalon letölthető.

12. melléklet

A 12 melléklet a 11/2013 (VII.30.) önkormányzati rendelethez a Polgármesteri Hivatal Műszaki irodáján megtekinthető valamint a http://balatonlelle.info.hu/index.php/varosrendezesi-terv oldalon letölthető.

13. melléklet

A 13 melléklet a 11/2013 (VII.30.) önkormányzati rendelethez a Polgármesteri Hivatal Műszaki irodáján megtekinthető valamint a http://balatonlelle.info.hu/index.php/varosrendezesi-terv oldalon letölthető.

14. melléklet

Építési tilalmak101

cím

hrsz

igénybevétel
célja

igénylő

tervlap száma

Fácános utca

4452

utcanyitás

Önkormányzat

8

15. melléklet

Előkerti eltérés lehetőségével érintett utcák

Tervlap száma

Utcák neve

1. Vasút és a vízpart körött

Virág

Mályva

Mályva és Margaréta közötti 3127 hrsz-ú utca

Margaréta köz

Tátika

Boglárka

1-2. Vasút és a Rákóczi utca között

Nyár

4. Vasút és a vízpart között

Lepke

Lehel

Szt. István és Dr Kiss Károly u. közötti 3209 hrsz

Dr Kiss Károly u. és folytatása

3168/4 hrsz-ú utca

Napsugár u.3192/5hrsz-ú utca nyugati oldalán, a Napsugár u. és 3192/2 hrsz-ú közötti szakaszon előkert nincs

Móló sétány nyugati oldala a Napospart utcától északra

Vitorlás utca keleti oldala

Akácvirág

Hullám utca keleti oldala

7.

Árvácska utca nyugati oldala

Csendes köz

Százszorszép

Muskátli utca nyugati oldala

Csöpi köz

Diófa köz

Nádas utca nyugati oldala

Becsali

Nyárfás köz

1. függelék a 11/2013. (VII.30.) önkormányzati rendelethez102

Műemlékek :

Megnevezés

Cím

hrsz

törzsszám

1.

Üdülő (MASPED)

Margaréta utca

3131

10346

2.

Kultúrotthon, volt Álgya-Papp, azelőtt Szalay kúria

Kossuth u. 2

4085/1, 4085/2

4407

3.

Iskola, v. Jankovich-kúria

Petőfi u 1-3

4159

4409

4.

Kovácsműhely

Szövetség u. 52

3938/1, 3938/2

4410

5.

Nep. Szt. János szobor

Szövetség u

042

4411

6.

Rád-pusztai templomrom

Rádpuszta

9027

4433

7.

Népi épület

Tabán u 17

4648

10126

8.

Római katolikus kápolna

Kishegy

0110/2

6698

9.

R.kat. templom és harangtorony

Kossuth u. 81

4662/4

11322

Megnevezés

hrsz

1.

Üdülő (MASPED)

3130/4, 3134, 3135/2, 3133, 3132, 3129, 3128

2.

Kultúrotthon, volt Álgya-Papp, azelőtt Szalay kúria

4084, 4083, 4082, 4087/2, 4081/2, 4723/3, 4711/4, 4712/3, 4713, 4714, 4722/1, 4916/3, 4916/18, 4916/14, 4916/15, 4916/12, 4916/13, 4916/19, 4724, 4916/4, 4916/2, 5057, 3460/14, 3460/1, 3460/15, 5068/6, 5068/7, 5068/8, 5067, 5070/1, 5070/2, 5071, 5075, 4060, 4032, 4034, 4036, 4037, 4038, 4723/1, 4723/2

3.

Iskola, v. Jankovich-kúria

nincs kijelölt műemléki környezet

4.

Kovácsműhely

nincs kijelölt műemléki környezet

5.

Nep. Szt. János szobor

038/3, 043/3, 3777/13, 044, 045/25, 045/3, 4289/3, 4289/1, 026/2, 4151

6.

Rád-pusztai templomrom

0182/4, 0167/2, 9025, 9026/1, 9026/2, 9028, 9031, 9033/23

7.

Népi épület

nincs kijelölt műemléki környezet

8.

Római katolikus kápolna

nincs kijelölt műemléki környezet

9.

R.kat. templom és harangtorony

4659/18, 4127, 4128, 4124, 4661/1, 4130, 4662/4, 4663/4, 4723/1, 4723/2, 4723/4, 4659/17, 4661/2, 4662/9, 4659/19, 4663/3

Műemléki környezet :

2. függelék 11/2013. (VII.30.) önkormányzati rendelethez103

Régészeti lelőhelyek :

azonosító

Lelőhely neve

hrsz

1.

30971

Felső-Gamász 2.

058/50, 058/37, 058/38, 058/39, 058/34, 058/35, 058/36,058/135, 058/138, 058/139,058/140, 058/141, 058/142, 058/143, 058/145, 058/146, 058/147, 058/148, 058/150, 058/151, 058/152, 058/153, 058/154, 058/155, 058/156, 058/157, 058/158, 058/159, 058/160, 058/161, 058/162, 058/163, 058/164, 058/165, 058/167

2.null

30972

Kenderföldek

0160/15, 0160/16, 0160/17, 0160/18, 4424/15, 4424/50, 0192/1, 0193/8, 0193/9, 0193/10, 0193/3, 0193/4, 0160/22, 0160/23, 0160/24, 0160/27, 0160/28, 0160/29, 0160/30, 0160/31, 0160/33, 0160/34, 0160/35, 0160/36, 0160/39, 0160/40, 0160/41, 0160/43, 0160/44, 0160/64, 0160/65, 0160/66, 0160/67, 0160/68, 0160/69, 0160/70, 0160/61

3.

30973

Országúti-dűlő

093/24, 093/28, 093/56, 093/57, 093/65, 093/68, 093/69, 093/70, 093/71, 093/75, 093/143, 093/135, 093/137, 093/139, 093/141, 093/119, 093/120, 093/121, 093/122, 093/123, 093/124, 093/126, 093/128, 093/129, 093/131, 093/132, 093/87, 093/89, 093/91, 093/93, 093/95, 093/97, 093/99, 093/102, 093/103, 093/106, 093/107, 093/110, 093/112, 093/113, 093/115, 093/29, 093/30, 093/31, 093/32, 093/33, 093/109

4.

44962

Úszó utca 74.

2976, 2977, 2978, 2982, 3059

5.

44964

Arany J. u. 4.

3670/2, 3671, 3672, 3673, 3674, 3675, 4023, 3972, 3973, 3974

6.

44969

Szentháromság templom környéke

4662/9, 4662/3, 4661/1, 4661/2, 4662/4, 4659/17, 4723/1, 4723/2, 4723/4, 4663/3, 4664/5

7.

44971

Irma-puszta

0162/12, 0162/13

8.null

44976

Mészégető

4421/4, 4424/8, 4425, 4426, 4427, 4428, 4429, 4430, 4431, 4432, 4433, 4434, 4435, 4436, 4437, 4438/1, 0154/1, 0154/2, 0154/4, 0157/1, 0157/2, 0157/3, 0158/3, 0158/82, 0158/83, 0158/14, 0158/84, 0158/58, 0158/62, 0158/63, 0158/64, 0158/65, 0158/66, 0158/69, 0158/70, 0158/71, 0158/72, 0158/74, 0158/75, 0158/76, 0158/77, 0158/78, 0158/5, 0158/6, 0158/67, 0158/68, 0155/4, 4424/5, 4424/1

9.

44979

Lellekúti-dűlő

0151/3, 0151/7, 0151/8, 0151/114, 0151/122, 0151/124, 0151/125, 0151/126, 0151/127, 0151/128, 0151/129, 0151/130, 0151/131, 0151/132, 0151/133, 0151/134, 0151/135, 0151/136, 0151/137, 0151/138, 0151/139, 0151/140, 0151/141, 0151/142, 0151/143, 0151/144, 0151/145, 0151/146, 0151/147, 0151/148, 0151/149, 0151/150, 0151/151, 0151/152

10.

44996

Csillagpuszta

0180/6, 0181, 0186/31, 0186/34, 0186/37, 0180/11, 0184/31, 0184/30, 0184/29, 0184/28, 0180/13, 0186/42, 0186/45, 0186/46, 0186/49, 0186/54, 0186/108, 0186/109, 0186/112, 0186/114, 0186/115, 0186/58, 0186/141, 0186/143, 0186/145, 0186/147, 0186/149, 0186/151, 0186/153, 0186/155, 0186/157, 0186/159, 0186/161, 0186/132, 0186/134, 0186/136, 0186/138, 0186/140, 0186/130, 0186/139, 0186/137, 0186/135, 0186/133, 0186/131, 0186/129, 0186/144, 0186/146, 0186/148, 0186/150, 0186/156, 0186/158, 0186/160, 0186/162, 0186/152, 0186/154, 0186/142, 0186/57, 0186/63, 0186/67, 0186/71, 0186/75, 0186/74, 0186/81, 0186/82, 0186/83, 0186/85, 0186/86, 0186/87, 0186/89, 0186/90, 0186/91, 0186/93, 0186/94, 0186/95, 0186/52, 0186/51, 0186/53, 0186/59, 0186/61, 0186/65, 0186/69, 0186/73, 0186/56, 0186/62, 0186/77, 0186/78, 0186/79, 0186/66, 0186/70, 0186/117, 0186/118, 0186/119, 0186/120, 0186/110, 0186/111, 0186/113, 0186/105, 0185/3, 0185/4, 0186/106, 0186/107, 0186/97, 0186/98, 0186/99, 0186/101, 0186/102, 0186/103, 0185/5

11.

44997

Lenkút, Trafó

0186/21, 0186/40

12.null

49250

Szőlőskislak - Kishegy - dűlő

062/108, 062/109, 062/67, 062/19, 062/99, 0172/33, 0172/34

13.null

44999

Rád-Temetői-dűlő

0182/4, 0182/5, 0182/6, 0182/7, 0182/9, 0182/10, 0182/11, 0184/28, 0184/29, 0184/30, 0182/24, 0182/25, 0182/26, 0182/27, 9008, 9009, 9010, 9011, 9012, 9013, 9014, 9015, 9027, 0166, 0182/18, 9006, 9007, 9017, 9016, 9018, 9019, 9020, 9021, 9022, 9005, 9002, 9001, 9003, 9004, 0182/3, 0182/38, 0182/39, 0182/40, 0182/36, 0182/37, 0182/41, 0182/33, 0182/32, 0182/35, 0182/34, 0184/11, 0184/9, 0184/10, 0184/8, 0184/5, 0184/6, 0184/4, 0184/7, 0184/3, 0184/2, 0182/42, 0182/43, 0182/31, 0182/28, 0182/29, 0182/30, 0184/20, 0184/18, 0184/21, 0184/22, 0184/14, 0184/15, 0184/16, 0184/17, 0184/33, 0184/32, 0184/34, 0184/31, 0182/16, 0182/17, 0182/15, 0182/14, 0183/1, 0184/12, 0184/13, 0182/12, 0182/13

14.

44980

Csapás-dűlő

054/15, 054/16, 054/17, 054/19, 054/20, 054/21, 054/22, 054/24, 054/25, 054/26, 054/27, 054/29, 054/30, 054/31, 054/32, 054/44, 054/45, 054/47, 054/48, 054/50, 054/51, 053/10

15.

44986

Alsógamás

0102/1, 0102/3

16.

44987

Alsógamás-Gémeskút

092/1, 093/77, 093/2, 093/72

17.

44988

Gémeskúti-út

062/42, 062/43, 062/44, 062/41, 062/45, 062/110, 088

18.

44989

Forró-árok

028/12, 028/4, 055/1, 028/9, 060/1, 060/2, 060/3, 060/4, 060/5, 060/6, 060/7, 060/8, 060/9, 060/10, 060/11, 060/12, 060/13, 060/14, 028/10, 028/14

19.

44990

Trafó-telep

028/11, 031/2, 032/15, 032/16, 032/17, 060/3, 060/4, 060/5, 060/6, 060/7, 060/8, 060/9, 060/10, 032/18, 032/19, 055/1

20.

44991

Középkori út

026/2, 038/17, 055/1, 042

21.

44992

Felső-Gamás

026/11, 026/12, 026/13, 026/14, 026/15, 026/16, 026/17, 026/42, 026/43, 026/2, 026/7, 026/8, 026/9, 026/10, 2802/79, 2802/80, 2802/81, 2802/82, 2802/83, 2802/57, 2802/56, 2802/55, 2802/53, 2802/31, 2802/32, 2802/33, 2802/34, 2802/35, 2802/36, 2802/49, 2802/50, 2802/51, 2802/52, 2802/42, 2802/43, 2802/44, 2802/45, 2802/46, 2802/47, 2802/48, 2802/38, 2802/37, 2802/39, 2802/40, 2802/41, 026/37, 026/38, 026/52

22.

44993

Gamás-emelkedő

2802/79, 2802/62, 2802/61, 2802/60, 2802/59, 2802/63, 2802/75, 2802/76, 2802/77, 2802/78

23.

44994

Szennyvíztelep

014, 015, 016, 017/55, 017/56, 017/57, 017/58, 017/59, 017/60, 017/61, 017/62, 017/63, 018

24.

44995

Szemesi-berek

063/132, 063/41, 063/131, 063/38, 063/40, 063/133

25.

45000

Rádpuszta, templomrom

0182/4, 9023, 9024, 9025, 9026/1, 9026/2, 9027, 9028, 9029, 9030, 0167/2, 0169, 9031, 9033/22, 9033/23, 0170/66, 069, 070/1, 070/2, 086, 087/1

26.

51240

Kenderföld M7/137+675-800

0160/15, 0160/31, 0160/66, 4424/50

27.null

51090

Part

3768, 3770, 3772, 3769, 3765, 3766, 3767, 026/2, 028/23, 028/12, 028/13, 028/11, 031/2, 032/15, 032/14, 032/13, 032/10, 032/9, 032/12, 032/18, 032/16, 032/11, 032/17, 032/19, 030, 032/20, 032/21, 028/18, 028/30, 028/29, 033/10, 033/9, 033/8, 033/13, 028/20, 028/19, 033/14, 033/12, 033/11, 028/21, 033/3, 033/2, 033/7, 033/6, 033/5, 033/4, 037/8, 037/11, 037/10, 037/12, 037/9, 032/8, 033/16, 035/1, 033/17, 033/18, 033/19, 032/7, 032/6, 032/5, 033/15, 033/24, 036/13, 033/25, 036/17, 036/16, 037/7, 037/6, 037/5, 036/15, 036/14, 037/4, 037/3, 037/2, 037/1, 036/10, 036/12, 033/20, 033/21, 033/22, 033/23, 036/7, 036/8, 036/9, 033/26, 033/27

28.

43333

Római út

061/1, 058/165, 058/167, 058/164, 058/160, 058/166, 058/163, 061/2, 089/2

29.

19850

Balatonboglár-Balatonlelle közti határárok

010/3, 010/4, 012/138, 012/39, 012/40, 012/42, 012/43, 012/45, 012/46, 012/47, 012/48, 012/49, 012/50, 012/51, 012/52, 012/53, 012/54, 012/55, 012/56, 014/1, 03/12, 03/3, 03/6, 03/9, 09/31, 058/200, 058/201, 057/1, 057/2

30.

71923

Felső mező

0162/1, 4424/50, 4424/15, 0160/19, 0162/12, 0161, 020/3, 020/13, 020/12, 020/1, 020/8, 020/14, 020/15, 020/16

31

49558

Péntekhely

0136/6, 0136/22, 0136/11, 0136/12, 0136/13, 0136/14, 0136/15, 0136/16, 06, 05/2, 05/15, 05/16, 05/5, 05/10, 05/6, 04/13, 05/3, 05/11, 05/14, 05/13, 05/12

32

19796

Balatonszemes

063/151, 063/149, 063/141, 063/147, 063/137, 063/145, 063/143, 055/49, 055/48, 055/47, 063/140, 063/138, 063/139, 063/136, 063/135, 063/134, 058/3, 055/186, 055/184, 055/187, 055/188, 055/50, 063/142, 063/144, 055/179, 055/185, 063/148, 063/150, 063/146, 0186/24, 0186/26, 0186/28, 0186/29, 0186/31, 0186/34, 0186/37, 0181, 0180/11, 0180/2, 0180/3, 0180/4, 0180/5, 0180/6

16. melléklet

Hatályon kívül helyezve.104
1

Hatályon kívül helyezte az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

2

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

3

Hatályon kívül helyezte a 14/2018. (VI.1.) önk. rendelet, hatályos 2018.VI.1.-től

4

Hatályon kívül helyezte az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

5

Hatályon kívül helyezte a 14/2018. (VI.1.) önk. rendelet, hatályos 2018.VI.1.-től

6

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től A 4. § (8) bekezdését a Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2022. (XI. 25.) önkormányzati rendelete 3. §-a hatályon kívül helyezte.

7

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

8

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

9

A 4. § (16) bekezdését a Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2022. (XI. 25.) önkormányzati rendelete 1. §-a iktatta be.

10

A 4. § (17) bekezdését a Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2022. (XI. 25.) önkormányzati rendelete 1. §-a iktatta be.

11

A 4. § (18) bekezdését a Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2022. (XI. 25.) önkormányzati rendelete 1. §-a iktatta be.

12

A 4. § (19) bekezdését a Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2022. (XI. 25.) önkormányzati rendelete 1. §-a iktatta be.

13

Hatályon kívül helyezte a 14/2018. (VI.1.) önk. rendelet, hatályos 2018.VI.1.-től

14

Hatályon kívül helyezte a 14/2018. (VI.1.) önk. rendelet, hatályos 2018.VI.1.-től

15

Beiktatta az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

16

Hatályon kívül helyezte a 14/2018. (VI.1.) önk. rendelet, hatályos 2018.VI.1.-től

17

Hatályon kívül helyezte a 14/2018. (VI.1.) önk. rendelet, hatályos 2018.VI.1.-től

18

Hatályon kívül helyezte a 14/2018. (VI.1.) önk. rendelet, hatályos 2018.VI.1.-től

19

Hatályon kívül helyezte a 14/2018. (VI.1.) önk. rendelet, hatályos 2018.VI.1.-től

20

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

21

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

22

Hatályon kívül helyezte az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

23

Hatályon kívül helyezte az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

24

Hatályon kívül helyezte a 14/2018. (VI.1.) önk. rendelet, hatályos 2018.VI.1.-től

25

Hatályon kívül helyezte a 14/2018. (VI.1.) önk. rendelet, hatályos 2018.VI.1.-től

26

Hatályon kívül helyezte a 14/2018. (VI.1.) önk. rendelet, hatályos 2018.VI.1.-től

27

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

28

Hatályon kívül helyezte az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

29

Hatályon kívül helyezte a 14/2018. (VI.1.) önk. rendelet, hatályos 2018.VI.1.-től

30

Hatályon kívül helyezte a 14/2018. (VI.1.) önk. rendelet, hatályos 2018.VI.1.-től

31

Hatályon kívül helyezte a 14/2018. (VI.1.) önk. rendelet, hatályos 2018.VI.1.-től

32

Hatályon kívül helyezte a 14/2018. (VI.1.) önk. rendelet, hatályos 2018.VI.1.-től

33

Hatályon kívül helyezte a 14/2018. (VI.1.) önk. rendelet, hatályos 2018.VI.1.-től

34

Hatályon kívül helyezte a 14/2018. (VI.1.) önk. rendelet, hatályos 2018.VI.1.-től

35

Hatályon kívül helyezte a 14/2018. (VI.1.) önk. rendelet, hatályos 2018.VI.1.-től

36

Hatályon kívül helyezte a 14/2018. (VI.1.) önk. rendelet, hatályos 2018.VI.1.-től

37

Hatályon kívül helyezte a 14/2018. (VI.1.) önk. rendelet, hatályos 2018.VI.1.-től

38

Megállapította a 4/2021.(III.12.) önk. rendelet 1.§-a. Hatályos: 2021.03.27.

39

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

40

Hatályon kívül helyezte az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

41

Hatályon kívül helyezte az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

42

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

43

Módosította az 4/2021. (III.12.) önk. rendelet, hatályos 2021.03.27.-től

44

Módosította az 4/2021. (III.12.) önk. rendelet, hatályos 2021.03.27.-től

45

Hatályon kívül helyezte a 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

46

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

47

A 24. § a Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2022. (XI. 25.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.

48

Módosította az 4/2021. (III.12.) önk. rendelet, hatályos 2021.03.27.-től

49

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

50

Módosította az 4/2021. (III.12.) önk. rendelet, hatályos 2021.03.27.-től

51

Módosította az 20/2022. (XI.25.) önk. rendelet, hatályos 2022.12.10.-től Az Állami főépítész OTÉK előírásainál megengedőbb szabályozáshoz történő hozzájárulásának száma: SO/08/00422-16/2022

52

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

53

Beiktatta az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

54

Hatályon kívül helyezte az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

55

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

56

Módosította az 5/2019. (III.1.) önk. rendelet, hatályos 2019. III.15.-től

57

Módosította az 5/2019. (III.1.) önk. rendelet, hatályos 2019. III.15.-től

58

Hatályon kívül helyezte az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

59

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

60

Beiktatta az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

61

Beiktatta az 5/2019. (III.1.) önk. rendelet, hatályos 2019. III.15.-től Az Állami főépítész OTÉK előírainál megengedőbb szabályozáshoz történő hozzájárulásának száma: SOD/08/00057-2/2019

62

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

63

Hatályon kívül helyezte za 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

64

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

65

Beiktatta az 5/2019. (III.1.) önk. rendelet, hatályos 2019. III.15.-től Az Állami főépítész OTÉK előírainál megengedőbb szabályozáshoz történő hozzájárulásának száma: SOD/08/00057-2/2019

66

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

67

Módosította az 4/2021. (III.12.) önk. rendelet, hatályos 2021.03.27.-től

68

Módosította az 4/2021. (III.12.) önk. rendelet, hatályos 2021.03.27.-től

69

Hatályon kívül helyezte az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

70

Beiktatta az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

71

Beiktatta az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

72

Beiktatta az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

73

Módosította az 5/2019. (III.1.) önk. rendelet, hatályos 2019. III.15.-től

74

A (10a) bekezdést a Balatonlelle Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2021. (VI. 18.) önkormányzati rendelete 2. §-a iktatta be.

75

A (10b) bekezdést a Balatonlelle Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2021. (VI. 18.) önkormányzati rendelete 2. §-a iktatta be.

76

A (10c) bekezdést a Balatonlelle Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2021. (VI. 18.) önkormányzati rendelete 2. §-a iktatta be.

77

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

78

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

79

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

80

Hatályon kívül helyezte az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

81

Hatályon kívül helyezte az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

82

Hatályon kívül helyezte az 5/2019. (III.1.) önk. rendelet, hatályos 2019. III.15.-től

83

Hatályon kívül helyezte az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

84

Módosította az 5/2019. (III.1.) önk. rendelet, hatályos 2019. III.15.-től

85

Módosította az 5/2019. (III.1.) önk. rendelet, hatályos 2019. III.15.-től

86

Módosította az 5/2019. (III.1.) önk. rendelet, hatályos 2019. III.15.-től

87

Beiktatta az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

88

Beiktatta az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

89

Beiktatta az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

90

Módosította az 5/2019. (III.1.) önk. rendelet, hatályos 2019. III.15.-től

91

Módosította a 4/2021. (III.12.) önk. rendelet, hatályos 2021. III.27.-től

92

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

93

Módosította a 19/2020.(VIII.28.) önk. rendelet 1.§-ában hivatkozott 1.számú melléklet. Hatályos: 2020.08.28.

94

Módosította a 13/2014.(VII.31.) önk. rendelet 2.§-ában hivatkozott 3.számú melléklet. Hatályos: 2014.08.15.

95

Módosította a 19/2020.(VIII.28.) önk. rendelet 1.§-ában hivatkozott 1.számú melléklet. Hatályos: 2020.08.28.

96

Módosította a 19/2020.(VIII.28.) önk. rendelet 1.§-ában hivatkozott 1.számú melléklet. Hatályos: 2020.08.28.

97

Módosította a 14/2020.(V.28.) önk. rendelet 1.§-ában hivatkozott melléklet. Hatályos: 2020.05.29.

98

Az 1. mellékletet módosította az 5/2019. (III1.) önk. rendelet, Hatályos 2019. III.15.-től

99

Az 4. mellékletet módosította az 5/2019. (III1.) önk. rendelet, Hatályos 2019. III.15.-től

100

Az 7. mellékletet módosította az 5/2019. (III1.) önk. rendelet, Hatályos 2019. III.15.-től

101

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet. Hatályos 2017. II.27.-től

102

Módosítva az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

103

Módosította az 1/2017. (I.27.) önk. rendelet, hatályos 2017. II.27.-től

104

Hatályon kívül helyezte a 14/2018. (VI.1.) önk. rendelet, hatályos 2018.VI.1.-től