Márokföld Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2018. (III.29.) önkormányzati rendelete

a község településképének védelméről

Hatályos: 2024. 02. 16

Márokföld Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2018. (III.29.) önkormányzati rendelete

a község településképének védelméről

2024.02.16.

Márokföld Község Önkormányzata az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (3) bekezdésében, valamint a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdés a)- h) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben megállapított államigazgatási szervek és egyéb érdekeltek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:1

I.FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A RENDELET CÉLJA, TERÜLETI HATÁLYA ÉS ALKALMAZÁSA

1. § (1) E rendelet célja Márokföld jellegzetes és értékes, illetve hagyományt őrző építészeti arculatának, szerkezetének és településképének megóvása, kialakítása, az épített és természeti környezet egységes védelme.

(2) E rendelet hatálya Márokföld község közigazgatási területére terjed ki.

(3) E rendeletet a Kormányrendelet előírásainak e rendeletben foglalt kiegészítéseivel, az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet (továbbiakban: OTÉK) előírásainak e rendeletben foglalt kiegészítéseivel és eltéréseivel, valamint a helyi építési szabályzatról szóló 17/2006. (IX.15.) önkormányzati rendelettel és annak mellékletét képező szabályozási tervvel együtt kell alkalmazni.

(4) A rendelet mellékletei a következők:

a) 1. melléklet: A település országos és helyi védelem alatt álló építészeti táji és természeti örökségének jegyzéke

b) 2. melléklet: Az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről szóló 1143/2014. EU rendelet szerinti inváziós növények listája

c) 3. melléklet: A településképi követelményekkel érintett területek lehatárolása

d)2

(5)3

2. ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. helyi védett érték: a helyi egyedi és területi védelem alatt álló építészeti és táji-, természeti értékek összessége.

2. másodlagos rendeletetésű épület: a helyi építési szabályzat szerinti övezetekben és építési övezetekben e rendelet szerint elhelyezhető rendeltetésű főépítményt kiegészítő, attól különálló tároló vagy kiszolgáló épület.

3. áttört kerítés: olyan kerítés, melynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága 50 %-nál kisebb mértékben korlátozott.

4. főépület: a helyi építési szabályzat szerinti övezeti előírások megtartásával épített, elsősorban a területfelhasználási egység jellegének megfelelő, másodsorban a településrendezési eszközben meghatározott, a területhasználatot nem zavaró rendeltetésű épület.

5. értékvizsgálat: a Kormányrendeletben meghatározottak szerinti dokumentum.

6. pasztellszínek: kis telítettségű színek, melyek között kerülni kell a mesterséges árnyalatokat, leginkább a neonszíneket és előnyben kell részesíteni a meleg árnyalatokat, mint a bézs, narancs, sárga, barna, vörös árnyalatai.

7. cégtábla: kereskedelmi-, szolgáltató-, vagy vendéglátó létesítmény (helyiség, helyiség-együttes) nevét és az ott folytatott tevékenységet a bejáratnál feltüntető tábla, illetve felirat;

8. cégér: valamely mesterség vagy tevékenység jelvényeként használt, rendszerint üzlet, műhely, illetve vendéglátó létesítmény bejáratához, a homlokzati síkra merőlegesen kifüggesztett tárgy vagy címerszerű ábra; cégérnek minősül az a – nem az épület falsíkjára, valamint a kerítésre, kerítés-kapura kihelyezett – tábla is, mely csak a cégtáblán szereplő információkat tartalmazza. Nem minősül cégérnek az olyan hirdető-berendezés, amely nem közvetlenül a kereskedelmi-, szolgáltató-, illetve vendéglátó létesítmény jellegével, hanem az ott árusított vagy felhasznált termékkel kapcsolatos.

9. eredeti állapot: az építmény építésekor létrejött, vagy későbbi átépítés során egységes arculattal megváltoztatott állapot.

II. Fejezet

A HELYI VÉDELEM

3. A HELYI VÉDELEM CÉLJA

3. § (1) Az épített környezet fenntartása, a jelen és a jövő nemzedékek számára való megőrzése érdekében az önkormányzat a közigazgatási területén található kiemelkedő építészeti értékeket helyi védelem alá helyezi.

(2) A helyi értékvédelem feladata a különleges oltalmat igénylő településszerkezeti, utcaképi, építészeti és történeti szempontból védelemre érdemes területek, épületek, építmények, növények vagy növény-együttesek megőrzése, ennek érdekében azok nyilvántartásba vétele és a védelem módjának és eszközének meghatározása.

4. A HELYI VÉDELEM FAJTÁI

4. § A település építészeti öröksége, táji és természeti értékei helyi területi és egyedi védelembe részesülnek az 1. mellékletben szereplő jegyzéknek és a 3. mellékletben szereplő lehatárolásnak megfelelően.

5. A HELYI VÉDELEM KELETKEZÉSE ÉS MEGSZÜNÉSE

5. § (1) A helyi védettség alá helyezést vagy megszüntetést bármely természetes vagy jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet kezdeményezheti Márokföld Község Önkormányzata Polgármesterénél. A védelemről, annak elrendeléséről, vagy megszüntetéséről az önkormányzat értékvizsgálat alapján rendelkezhet.

(2) A védelemre vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) a védendő érték megnevezését, területi javaslat esetén egyértelmű körülhatárolását,

b) azonosító adatokat (területhatár, utca, házszám, helyrajzi szám, épület-, vagy telekrész),

c) a védelem indoklását,

d) fotódokumentációt a védendő értékről és környezetéről,

e) a Kormányrendelet által meghatározott értékvizsgálatot,

f) megszüntetésre vonatkozó kérelem esetén az a), b), d) munkarészeket, valamint részletes indoklást

g) a védendő érték tulajdonosának véleményét.

(3) Az önkormányzat főépítész közreműködésével a védelemre vonatkozó kezdeményezést előkészíti döntésre a Képviselő-testület számára. Az előterjesztés része a védelemre vonatkozó kezdeményezés tárgyában készített főépítészi szakmai vélemény, valamint a védelemre javasolt érték tulajdonosának véleménye.

(4) A védelem megszűnik, ha

a) a helyi védett érték helyrehozhatatlanul megsemmisül,

b) a helyi védett érték műemléki védettséget kap, vagy

c) ha a Képviselő-testület a helyi védelmet megszünteti.

(5) A helyi védetté nyilvánításról, a védelem módosításáról, vagy megszüntetéséről értesíteni kell:

a) az érintett ingatlan tulajdonosát(ait) postai úton,

b) a védetté nyilvánítás kezdeményezőjét.

(6) A helyi védettségre vonatkozó kérelmekről, módosításról vagy megszüntetésre irányuló javaslatokról a Képviselő-testület évente egy alkalommal dönt, kivéve rendkívüli esetben, ha a védendő érték műszaki állapota vagy egyéb, az érték megmaradását befolyásoló tényező ezt indokolja.

(7) A helyi védelem alá helyezés vagy megszüntetés tényének az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyeztetéséről a település jegyzője gondoskodik. A bejegyzés elmaradása a védelem hatályát nem érinti.

6. A VÉDETTSÉGGEL ÖSSZEFÜGGŐ KORLÁTOZÁSOK, KÖTELEZETTSÉGEK

6. § (1) A helyi védett építmények védelméről, jó karbantartásáról a tulajdonos köteles gondoskodni.

(2) Helyi védelem alatt álló építményt csak a helyi védettség megszüntetését követően lehet lebontani.

(3) A helyi védett természeti értékek fenntartásáról a tulajdonos köteles gondoskodni.

(4) A helyi területi védelemmel érintett természeti terület fenntartásáról, természeti állapotának fejlesztéséről, őrzéséről a települési önkormányzat köteles gondoskodni.

7. A HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉRTÉKEK NYILVÁNTARTÁSA

7. § (1) A helyi védett építményekről, táji, természeti értékekről az önkormányzati főépítész nyilvántartást vezet, mely nyilvános, abba bárki betekinthet.

(2) A nyilvántartás része

a) a helyi védett értékeket tartalmazó lista, az értékek megnevezésével, főbb adataival,

b) a védelem típusa,

c) a védelem indoklása, valamint

d) a helyi védett értékeket ábrázoló térkép

e) a helyi védett értékek fotódokumentációja.

III. Fejezet

A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK

8. A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK MEGÁLLAPÍTÁSA

8. § (1) A településképi szempontból meghatározó területek Márokföldön:

a) a falu területe

b) tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő országos övezet területe

(2) A településképi szempontból meghatározó területek lehatárolását a 3. melléklet térképe ábrázolja.

IV. Fejezet

A TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK

9. ÁLTALÁNOS ÉPÍTÉSZETI KÖVETELMÉNYEK

9. § A község területén minden építményt a környezettel, a településképpel összhangban kell létesíteni és fenntartani. A településképileg meghatározó területen a rendeltetésének megfelelően, a helyszíni adottságokat figyelembe véve úgy kell a területet hasznosítani, beépíteni, hogy a létesítmény ne zavarja a szomszédos telkek és építmények, önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használhatóságát, illeszkedjen a környezet és a környező beépítés természeti és építészeti adottságaihoz. Az építészeti adottságokhoz és környezethez történő illeszkedés során figyelembe kell venni a környezetben kialakult épülettömeg nagyságát, arányait, kialakításának módját és az épület terepre illesztését.

10. A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEKRE VONATKOZÓ TERÜLETI ÉS EGYEDI KÖVETELMÉNYEK

A falu építészeti követelményei

10. § (1) Új épület építése esetén

a) a szeges beépítés hagyományait megtartva, az épületek közterület felőli homlokzati vonalát a környezetéhez illeszkedően kell elhelyezni.

b) lakóépületet a telek közterület felőli frontján kell elhelyezni.

c) utcafronttal szöget bezáró hosszépület kialakítása esetén az épület tetőzetét oromzattal lehet csak lezárni. Az épület közterület felé néző oromzatán erkély, vagy loggia nem helyezhető el.

d) utcával párhuzamos beépítés esetén az épület közterület felőli tömegét osztatlanul, zárt egységben lehet csak kialakítani.

e) hagyományos építési mód szerint tagolatlan, vagy a hagyományos tagolással – hosszház középső vagy hátsó keresztszárnnyal történő kiegészítése - kialakított épülettömeget lehet csak létrehozni.

f) az épület tömegét meghatározó tetőzetet szimmetrikus magastetővel lehet csak kialakítani, melynek hajlásszöge 35-40 fok közötti, héjazatának anyaga natúr agyagcserép. Az épület közterület felőli tömegéből kiemelkedő egység, domináns tetőfelépítmény csak településszerkezetileg indokolt pozíció esetén létesíthető. A melléképületeket a főépülettel azonos hajlásszögű és héjazatú tetővel lehet csak ellátni.

g) a vakolt homlokzati felületeken világos pasztellszíneket lehet csak használni.

(2) Meglévő épület felújítása, átalakítása és bővítése vagy az épület építészeti arculatának egységességét megtartva az eredeti építési korának megfelelő stílusban és anyaghasználattal, vagy az épület stílusát a mai kor építészetének megfelelően egységesen átírva történhet.

(3) A XX. század közepe előtti épület

a) korhű felújítása során az épület közterület felőli jellemző nyílásrendjét az eredetitől eltérően megváltoztatni, vagy az eredetitől eltérően kialakítottat megtartani nem lehet. Közterület felőli új földszinti nyílás az épület eredeti homlokzati architektúrájához illeszkedően alakítható ki.

b) korhű felújítása során a korabeli homlokzati tagozatokat és díszítőelemeket megváltoztatni nem lehet. A vakolt homlokzati felületet festetten lehet csak felújítani, melynek során világos pasztellszíneket lehet csak használni.

c) korhű felújítása során a magastető héjazatának anyaga piros színű agyagcserép lehet csak, rajta közterület felé nézően tetőfelépítmény nem helyezhető el.

(4) Utcafronti kerítést az épület stílusával összhangban, áttörten kell építeni, a belátás gátlását növényzettel kell kialakítani.

Tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő országos övezet területére vonatkozó építészeti követelmények

11. § A tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő országos övezet területén

a) a hagyományos tájhasználatot nem lehet megváltozatni,

b) adótorony, szélerőmű nem létesíthető,

c) építményt elhelyezni a tájszerkezetbe illeszkedően lehet csak, melynek érdekében a csarnok jellegű épületeknél az épületek hossztengelyét a lejtős domboldalakon a szintvonalakkal párhuzamosan lehet csak elhelyezni, a csarnokot a tájképfeltárulás irányából zárt fasorral takarva,

d) a tájra jellemző építészeti hagyományok megőrzése érdekében a nem csarnok jellegű épületeket 35-40º hajlásszögű, piros színű agyagcserép héjazatú szimmetrikus magastetővel, a csarnok jellegű épületeket szürke, vagy bordó színű tetőzettel, és burkolattal lehet csak ellátni,

e) a közlekedési és energetikai infrastruktúra-hálózatok elemei, közművezetékek és járulékos közműépítmények a tájképvédelmi célok megvalósulását nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával - beleértve a felszín alatti vonalvezetést is – helyezhetők el.

11. A VÉDETT TÁJI- ÉS TERMÉSZETI TERÜLETEKRE VONATKOZÓ KÖVETELMÉNYEK

12. § (1) Az országos ökológiai hálózat – ökológiai folyosó – területén területet felhasználni az országos területrendezési tervről szóló törvény előírásai szerint lehet úgy, hogy az az életközösségek természetes folyamatait és viszonyait, a biológiai sokféleséget ne károsítsa, illetve a természeti értékeket ne veszélyeztesse.

(2) Az országos ökológiai hálózat övezetei, az ökológiai folyosó, a tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezetének területén az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről szóló 1143/2014. EU rendelet értelmében az 1. függelék szerinti inváziós növények nem telepíthetők.

12. A HELYI VÉDELEMBEN RÉSZESÜLŐ TERÜLETEKRE ÉS ELEMEKRE VONATKOZÓ KÖVETELMÉNYEK

A helyi védelemben részesülő építészeti értékekre vonatkozó egyedi követelmények

13. § A helyi védelem alatt álló, épületnek nem minősülő építmények – emlékművek, szakrális emlékek, stb. – felújítása és helyreállítása az eredeti állapot megtartásával vagy létrehozásával valósítható meg. Ezen építmények környezetét a védett építmény szellemiségével, korával összhangban kell kialakítani vagy fenntartani.

A helyi védelemben részesülő természeti értékekre vonatkozó követelmények

14. § E rendelet 3. melléklete szerint lehatárolt helyi területi védelemmel rendelkező természeti értékeket a területre készített kezelési terv szerint kell fenntartani.

13. AZ EGYES SAJÁTOS ÉPÍTMÉNYEK, MŰTÁRGYAK ELHELYEZÉSE

15. § (1) A 3. melléklet szerint jelölt védett közterület mentén nem helyezhető el felszín feletti 0,4 és 22 kV-os elektromos, valamint hírközlési hálózat. Meglévő hálózat felszín alatti elhelyezéssel korszerűsíthető, meglévő 22 kV-os légvezeték hálózatra új transzformátor csak földkábel csatlakozással létesíthető.

(2) A 3. melléklet szerint jelölt védett közterület mentén új elektromos bekötés csak felszín alatt kiépített csatlakozással lehetséges.

(3) A 3. melléklet szerint jelölt védett közterület kivételével új hírközlési hálózat kiépítése, vagy meglévő korszerűsítése csak az elektromos hálózat oszloprendszerére helyezhető el.

(4) A település területén közvilágítási kandellábert egységesen kell kialakítani.

(5) A vezeték nélküli hírközlési adók, átjátszók műszaki berendezései a település belterületén meglévő épület felhasználásával és csak rejtetten helyezhetők el.

14. REKLÁMOKRA ÉS EGYÉB MŰSZAKI BERENDEZÉSEKRE VONATKOZÓ TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETEMÉNYEK

Reklámokra vonatkozó településképi követelmények

16. § (1) A reklámot közzétenni közterületen, köztulajdonban álló ingatlanon, valamint a magánterületen a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormány rendelet előírásai szerint lehet. Reklámok közutakon történő elhelyezésére a közúti közlekedésről szóló törvény és annak végrehajtási rendelete vonatkozik.

(2)4

(3)5

(4) Reklámberendezés nem létesíthető káprázást okozó megoldással.

(5) Üzletfelirat, cégtábla, cégér csak akkor helyezhető el a homlokzaton, ha

a) az épületben, vagy az ott lévő rendeltetési egységben folytatott tevékenységre vonatkozik,

b) szervesen illeszkedik a homlokzatok meglévő vagy tervezett tagolásaihoz, a nyílászárók kiosztásához, azok ritmusához úgy, hogy együttesen összhangban legyen az épület építészeti részletképzéseivel, színezésével, építészeti hangsúlyaival.

(6) Cégtábla csak a falsíkkal párhuzamosan helyezhető el, mérete nem haladhatja meg a 0,5 m2-t.

(7) E rendelet hatálybalépése után újonnan megvalósított épület üzletportáljai és kirakatai esetében az üzletfelirat nem helyezhető el az eredeti homlokzati tervben e célból kijelölt helyen kívül.

(8) Nem létesíthető üzletfelirat, cégtábla, cégér

a) rikító színhasználattal,

b) kápráztató fényű világító táblaként,

c) digitális kijelzésű fényreklámként,

d) változó futófénnyel, változó szöveg-, vagy ábra animálással,

e) fény- és filmvetítéssel.

(9) A község szempontjából jelentős esemény (különösen: népszavazás, községi rendezvény) során évente összesen tizenkét naptári hétig a követelmények és tilalmak alól eltérés lehetséges.

(10) Pályázati forrásból megvalósuló építmény esetében az előírt tájékoztatási felületként

a) az építés ideje alatt a telken belül elhelyezett, a pályázati kiírás szerinti méretű tájékoztató tábla,

b) a létesítmény átadása után legfeljebb a pályázati kiírás szerinti méretű tájékoztató tábla a homlokzaton, vagy a létesítmény előkertjében elhelyezve – a pályázati kiírás szerinti időszakra – létesíthető.

Az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények

17. § Az épület közterület felőli homlokzatát megváltoztató zavaró berendezést - gépészeti berendezéseket, szellőző- és klímaberendezést, szerelt égéstermék elvezetőt, közmű-csatlakozási berendezést, antennát, stb. - utcafronti homlokzatra nem lehet elhelyezni.

V. Fejezet

TELEPÜLÉSKÉP-ÉRVÉNYESÍTÉSI ESZKÖZÖK

15. TELEPÜLÉSKÉP-VÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS ÉS SZAKMAI KONZULTÁCIÓ

17/A. §6

18. § (1) A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció (továbbiakban: szakmai konzultáció) kötelező a 3. melléklet szerint lehatárolt

a) falu területén

b) tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő országos övezet területén

új főépület építése, meglévő épület településképet befolyásoló átalakítása, felújítása, vagy bővítése esetén.

(2) A szakmai konzultációt egyéb esetekben az ügyfél is kezdeményezheti.

(3) A szakmai konzultációt az ügyfél kérésére az önkormányzati főépítész díjmentesen látja el.

(4) A szakmai konzultációról készült emlékeztetőt az önkormányzati főépítész nyilvántartásba veszi, azt az ügyfél részére megküldi.

VI. Fejezet

16. TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁS

A településképi véleményezési eljáráshoz kötött építési tevékenységek

19. § Településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni

a) új építmény építésügyi engedélyezési eljárását,

b) meglévő építmény településképet érintő bővítésére, átalakítására irányuló építésügyi, fennmaradási engedélyezési eljárását megelőzően.

A településképi véleményezési eljárás lefolytatása

20. § (1) A településképi véleményezési eljárás során vizsgálni kell az e rendeletben megfogalmazott településképi követelményeknek való megfelelést, vizsgálni kell, hogy

a) a tervezett beépítés megfelelően figyelembe veszi-e a hatályos településrendezési eszközök előírásait,

b) a tervezett beépítés nem korlátozza-e indokolatlan mértékben a szomszédos ingatlanok benapozását, illetve kilátását,

c) a tervezett beépítés teljesíti-e a műemléki- és helyi védettségű területek, épületek esetében az értékvédelemmel kapcsolatos előírásokat és elvárásokat,

d) a homlokzat tagolása, a nyílászárók kiosztása összhangban van-e az épület jellegével és annak környezetével,

e) a homlokzat színezése utcaképi szempontból megfelelő-e,

f) a gépészeti berendezések és azok tartozékainak településképi megjelenése megfelelő-e,

g) a tetőzet kialakítása megfelelően illeszkedik a környezet adottságaihoz, elősegíti-e az építmény településképi szempontból előnyösebb megjelenését,

h) a meglévő építmény bővítése esetén a homlokzatot is érintő felújítás, átalakítás, emeletráépítés illeszkedik-e az adott épület struktúrájához, valamint a meglévő utcaképbe

i) a közterület mentén az épület kialakításának módja és feltételei megfelelőek-e,

j) közterületen folytatott építési tevékenység végzése esetén a közterület burkolatának, műtárgyainak, köztárgyainak, növényzetének, továbbá a díszvilágító berendezések és reklámhordozók kialakítása megfelelő-e.

(2) A településképi véleményezés lefolytatásához a kérelmező a kérelmet papíron nyújtja be. A településképi követelményeknek való megfelelést igazoló építészeti-műszaki dokumentációt a kérelmező az építésügyi hatósági eljáráshoz biztosított elektronikus tárhelyre (ÉTDR) feltölti, melyhez a polgármesternek hozzáférést biztosít. Az önkormányzati főépítész írásban a véleményezésre nem megfelelően benyújtott dokumentáció kiegészítését kérheti.

(3) A polgármester minden esetben kikéri az önkormányzati főépítész szakmai álláspontját. A polgármester a kérelem, valamint a véleményezésre alkalmas építészeti-műszaki dokumentáció beérkezését követő 15 napon belül megküldi véleményét az építtetőnek, vagy a kérelmezőnek.

(4) A polgármester véleményében

a) engedélyezésre – feltétel meghatározásával vagy feltétel nélkül – javasolja a tervezett építési tevékenységet, vagy

b) engedélyezésre nem javasolja a tervezett építési tevékenységet, ha

ba) a kérelem vagy az építészeti-műszaki dokumentáció nem felel meg az e rendeletben meghatározottaknak, vagy

bb) a tervezett építési tevékenység nem felel meg a településképi rendeletben foglalt településképi követelményeknek.

(5) A polgármester véleménye tartalmazza:

a) a kérelmező (építtető) adatait,

b) a tervezett építési tevékenység rövid leírását, helyét, címét és a telek helyrajzi számát,

c) a (3) bekezdés szerinti véleményét.

VII. Fejezet

17. TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁS

A településképi bejelentéshez kötött építési tevékenységek

21. § (1) Településképi bejelentési eljárás lefolytatása kötelező a 3. melléklet szerint lehatárolt

a) falu területén,

b) tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő országos övezet területén.

(2) Településképi bejelentési eljárás lefolytatása kötelező az (1) bekezdés szerinti területeken az építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött, valamint egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységnek sem minősülő, közterület felől megvalósuló, a településképet befolyásoló alábbi építési tevékenységek esetén:

a) meglévő építmény utólagos hőszigetelése, homlokzati nyílászáró cseréje, a homlokzatfelület színezése, a homlokzat felületképzésének megváltoztatása, tetőzetének felújítása,

b) az épület utcafronti homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása,

c) a kereskedelmi, vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése, amelynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 20,0 m2 alapterületet.

d) üzletfelirat, cégtábla, cégér elhelyezésénél.

(3) Településképi bejelentési eljárás lefolytatása kötelező a reklámok és reklámhordozók elhelyezésénél.

A településképi bejelentési eljárás lefolytatása

22. §7 (1) A településképi bejelentés lefolytatásához a kérelmet papíron és 1 példány településképi követelményeknek való megfelelést igazoló építészeti-műszaki dokumentációt papíron és digitálisan kell benyújtani. Az önkormányzati főépítész írásban a véleményezésre nem megfelelően benyújtott dokumentáció kiegészítését kérheti.

(2) A polgármester megkeresésére, az önkormányzati főépítész szakmai álláspontját megadja, melyet követően a polgármester a kérelem, valamint a véleményezésre alkalmas építészeti-műszaki dokumentáció beérkezését követő 15 napon belül hatósági határozatban dönt.

(3) A bejelentés tartalmazza:

a) a bejelentő nevét,

b) a bejelentő lakcímét, szervezet esetén székhelyét,

c) a folytatni kívánt építési tevékenység, reklám, illetve reklámhordozó elhelyezésének megjelölését,

d) a tervezett építési tevékenység, reklámok, reklámhordozók helyét, a telek helyrajzi számát,

e) az építési tevékenység elvégzése, vagy a reklámok, reklámhordozók elhelyezésének tervezett időtartamát.

(4) A polgármester a hatósági határozatban

a) a tervezett építési tevékenységet, reklám, reklámhordozó elhelyezését – feltétel meghatározásával vagy anélkül – tudomásul veszi, ha a bejelentés

aa) megfelel az (1) és (3) bekezdésben meghatározott követelményeknek, és

ab) a tervezett építési tevékenység illeszkedik a településképbe és megfelel a településképi követelményeknek, a tervezett reklámhordozó elhelyezése illeszkedik a településképbe, megfelel a településképi követelményeknek, valamint a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendeletben foglalt elhelyezési követelményeknek,

b) megtiltja az építési tevékenységet, reklám, reklámhordozó elhelyezését, és – a megtiltás indokainak ismertetése mellett – figyelmezteti a bejelentőt a tevékenység bejelentés nélküli elkezdésének és folytatásának jogkövetkezményeire, ha a bejelentés

ba) nem felel meg az (1) és (3) bekezdésében meghatározott követelményeknek, vagy

bb) a tervezett építési tevékenység nem illeszkedik a településképbe, vagy nem felel meg a településképi és a településrendezési eszközben foglalt követelménynek, reklámhordozó elhelyezése esetén nem illeszkedik a településképbe, nem felel meg a településképi követelménynek vagy nem felel meg a reklám-elhelyezési rendeletben foglalt elhelyezési követelményeknek.

(5) A polgármester ellenőrzi a bejelentési kötelezettség teljesítését és a bejelentett tevékenység folytatását, és ha bejelentési eljárás lefolytatásának elmulasztását észleli, a tevékenység folytatását a bejelentési eljárás során megtiltotta vagy azt tudomásul vette, de attól eltérő végrehajtást tapasztal,

a) 24. § szerinti településképi kötelezési eljárást folytat le, vagy

b) reklám, reklámhordozó elhelyezése esetén 15 napon belül értesíti a megyei kormányhivatalt.

VIII. Fejezet

18. A TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉS, TELEPÜLÉSKÉP-VÉDELMI BÍRSÁG

23. §8 (1) Ha az ingatlan tulajdonosa az e rendeletben foglalt településképi követelményeket megsértette, az önkormányzat polgármestere a településkép védelméről szóló törvény 11. §-ában foglaltaknak megfelelően településképi kötelezési eljárást folytathat le.

(2) A településképi kötelezési eljárás során az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3) A (1) bekezdésben meghatározott településképi kötelezés végre nem hajtása esetén a képviselő-testület 1.000.000 forintig terjedő bírságot szabhat ki.

IX. Fejezet

A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSI ÉS ÖSZTÖNZŐ RENDSZER

24. § (1) Az Önkormányzat a jelen rendelet

a) 1. mellékletének 1. fejezetében szereplő építmények, azok közvetlen környezetének felújítása, helyreállítása, valamint

b) 1. mellékletének 2. fejezetében szereplő területek fenntartása, megőrzése érdekében végzett munkák megvalósulását a „Márokföldi Értékvédelmi Támogatás”-ból (a továbbiakban: Támogatás) segítheti.

(2) A Támogatás előirányzatát az Önkormányzat éves költségvetésében biztosítja.

(3) A Támogatást pályázat útján lehet igénybe venni.

(4) A pályázatot évente egyszer, az éves költségvetés jóváhagyását követően a Képviselő-testület írja ki. A pályázat tartalmára vonatkozó részletes feltételeket a pályázati kiírás tartalmazza.

(5) A beérkezett pályázatokat a Képviselő-testület bírálja el.

(6) A pályázat alapján vissza nem térítendő és visszatérítendő támogatás nyerhető el.

(7) A támogatást elnyert pályázókkal a Képviselő-testülettől átruházott hatáskörben a polgármester megállapodást köt.

(8) A megállapodás tartalmazza a megítélt pénzösszeg felhasználásának módját, határidejét, feltételeit, az ellenőrzés szabályait.

X. Fejezet

ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

Hatálybalépés

25. § E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Átmeneti rendelkezések

26. § E rendeletet a hatályba lépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

Hatályon kívül helyező rendelkezések

27. § (1) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti:

a) Márokföld község Önkormányzata Képviselő-testületének szabályozási terve, valamint a helyi építési szabályzata elfogadásáról szóló 14/2004. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: HÉSZ) 8. § (3) bekezdése,

g) a HÉSZ 13. § (4) bekezdésének harmadik mondata,

h) a helyi építészeti örökség védelméről szóló 11/2016. (VI.30.) önkormányzati rendelet,

i) a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról szóló 10/2017. (X. 31.) önkormányzati rendelet,

j) a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésére vonatkozó településképi bejelentési eljárásról szóló 11/2017. (X. 31.) önkormányzati rendelet.

1. melléklet

A település országos és helyi védelem alatt álló építészeti táji és természeti örökségének lehatárolása és jegyzéke

1. Helyi egyedi védelem alatt álló építészeti örökség

Szám:

Megnevezés:

Cím:

Hrsz.:

HV-01

Harangláb

Kossuth Lajos utca 52.

117

2. Helyi területi védelem alatt álló táji-, természeti örökség

Megnevezés:

Természeti érték:

Hrsz.:

Szentgyörgyvölgyi-patak menti rétek

botanikai, zoológiai

044/2-6, 044/8-12, 044/14-16, 044/18a-c, 044/19-21, 044/23-24

2. melléklet

Az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről szóló 1143/2014. EU rendelet szerinti inváziós növények listája:

A

B

Magyar név

Tudományos név

1

Borfa, tengerparti seprűcserje

Baccharis halimifolia

2

Kaliforniai tündérhínár

Cabomba caroliniana

3

Vízijácint

Eichhornia crassipes

4

Perzsa medvetalp

Heracleum persicum

5

Sosnowsky-medvetalp

Heracleum sosnowskyi

6

Hévízi gázló

Hydrocotyle ranunculoides

7

Fodros átokhínár

Lagarosiphon major

8

Nagyvirágú tóalma

Ludwigia grandiflora

9

Sárgavirágú tóalma

Ludwigia peploides

10

Sárga lápbuzogány

Lysichiton americanus

11

Közönséges süllőhínár

Myriophyllum aquaticum

12

Keserű hamisüröm

Parthenium hysterophorus

13

Ördögfarok keserűfű

Persicaria perfoliata

14

Kudzu nyílgyökér

Pueraria montana var. lobata

15

Közönséges selyemkóró

Asclepias syriaca

16

Vékonylevelű átokhínár

Elodea nuttallii

17

Bíbor nebáncsvirág

Impatiens glandulifera

18

Felemáslevelű süllőhínár

Myriophyllum heterophyllum

19

Kaukázusi medvetalp

Heracleum mantegazzianum

20

Óriásrebarbara

Gunnera tinctoria

21

Tollborzfű

Pennisetum setaceum

22

aligátorfű (papagálfű, papagájlevél)

Alternanthera philoxeroides

23

japán gázlófű

Microstegium vimineum

3. melléklet

4. melléklet9

1

A bevezető a Márokföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2022. (XI. 7.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

2

Az 1. § (4) bekezdés d) pontját a Márokföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2021. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdése iktatta be. Az 1. § (4) bekezdés d) pontját a Márokföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2021. (XI. 5.) önkormányzati rendelete 3. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

3

Az 1. § (5) bekezdését a Márokföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2021. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdése iktatta be. Az 1. § (5) bekezdését a Márokföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2021. (XI. 5.) önkormányzati rendelete 3. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

4

A 16. § (2) bekezdését a Márokföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2024. (II. 15.) önkormányzati rendelete 1. §-a hatályon kívül helyezte.

5

A 16. § (3) bekezdését a Márokföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2024. (II. 15.) önkormányzati rendelete 1. §-a hatályon kívül helyezte.

6

A 17/A. §-t a Márokföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2021. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete 2. §-a iktatta be. A 17/A. §-t a Márokföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2021. (XI. 5.) önkormányzati rendelete 3. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

7

A 22. § a Márokföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2021. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg. A 22. § a Márokföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2021. (XI. 5.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

8

A 23. § a Márokföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2021. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg. A 23. § a Márokföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2021. (XI. 5.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.

9

A 4. mellékletet a Márokföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2021. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete 5. §-a iktatta be. A 4. mellékletet a Márokföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2021. (XI. 5.) önkormányzati rendelete 3. § d) pontja hatályon kívül helyezte.