Budapest Főváros XIV. Kerület Képviselő-testületének 10/2021. (III. 26.) önkormányzati rendelete

Zugló városképvédelméről

Hatályos: 2025. 03. 04

Zugló városképvédelméről

2025.03.04.

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (5) bekezdés 5. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 2. § (2) bekezdése alapján, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. tv. 46. § (4) bekezdésére és a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Kormányrendelet 1. §, valamint 4. § (2) bekezdésére is figyelemmel, a következőket rendeli el:

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet hatálya

1. § (1) E rendelet hatálya Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló közigazgatási területére (a továbbiakban: Zugló) terjed ki.

(2)1 E rendelet hatálya nem terjed ki a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvényben meghatározott plakátnak minősülő kampányeszköznek a kampányidőszakban történő elhelyezésére vagy alkalmazására és a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvényben (a továbbiakban: Méptv.) meghatározott reklámeszközre.

(3) E rendeletet Zugló építési szabályzatával (a továbbiakban: ZÉSZ) és a településképi arculati kézikönyvvel együtt kell alkalmazni.

(4)2

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. Átfeszítés: építmények vagy tartószerkezetek között kifeszített hirdetési célú berendezés.

2.3 Bejelentés: az Méptv. 97. § (2) bekezdés c) pontja, és 99. §-a szerinti településképi bejelentési eljárás.

3.4 Bírság: Az Méptv. 97. § (2) bekezdés d) pontja, és 100. §-a szerinti településkép-védelmi közigazgatási bírság.

4.5

5. Cégfelirat: az intézmény vagy a vállalkozás megjelölésére szolgáló, a falfelületre festett felirat, melyen az intézmény vagy a vállalkozás nevén és címén kívül a helyiség, helyiség-együttes neve és egyéb adatai, valamint az ott folytatott tevékenység is megjelölhető.

6. Cégtábla: a homlokzati falsíkkal párhuzamos, intézmény, vállalkozás, kereskedelem, szolgáltatás, vendéglátás célját szolgáló helyiség, helyiség-együttes nevét és az ott folyó tevékenységet, esetleg egyéb adatait – funkcióját, tulajdonosát, az alapítás évét – tartalmazó, az egységet magában foglaló épületen vagy az azzal érintett telken, rendszerint a bejáratnál feltüntető tábla vagy fényreklám.

7. Címtábla, névtábla: intézmény, vállalkozás nevét, esetleg egyéb adatait feltüntető – jellemzően a homlokzati falsíkkal párhuzamos – tábla.

8.6

9. Eredeti állapot: a védett értéket képviselő, eredeti építéskori állapot vagy a védelem alá helyezés szerint a védendő, illetve a védelem alapját adó értéket/értékeket képviselő állapot.

10.7 Értékvizsgálat: a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 32. §-a szerinti értékvizsgálat.

11. Felíró tábla: homlokzati vagy kirakatportálok között az épület homlokzati síkjához rögzített, a kereskedelmi-, szolgáltató-, vagy vendéglátó egység nevére utaló jelkép, arculati logó vagy a napi kínálat feltüntetésére szolgáló felület, információs tábla.

12. Fényreklám: saját fényforrással rendelkező vagy külső fényforrással megvilágított hirdetési célú berendezés, felirat, vagy ábra.

13.8

14. Funkcionális célokat szolgáló utcabútor: a berendezés funkciójából vagy használatából adódó, az adott közhasználatú területen ténylegesen felmerülő lakossági igények kielégítését szolgáló berendezés, különösen a kerékpáros pihenő esővédő építménye, pad, telefonfülke, illemhely, hulladékgyűjtő, elektromos töltőoszlop.

15. Helyi jelentőségű rendezvény: a rendszeresen, meghatározott időközönként vagy meghatározott naptári napon megtartott önkormányzati rendezvény.

16.9 Hirdetési célú berendezés: a cégér, a cégtábla, a cégfelirat, a vállalkozást népszerűsítő tábla, a név- és címtábla, a felíró tábla, a megállító tábla, az útbaigazító tábla, a hirdetőtábla, a transzparens, az átfeszítés, az ingatlan eladását vagy bérbeadását meghirdető tábla, a zászlótartóoszlop és a totemoszlop gyűjtőfogalma.

17. Hirdetőtábla: közérdekű tájékoztatások, változó tartalmú hirdetmények, közlemények elhelyezésére szolgáló szerkezet.

18.10 Konzultáció: az Méptv. 97. § (2) bekezdés a) pontja szerinti szakmai konzultáció.

19.11 Kötelezés: az Méptv. 97. § (2) bekezdés d) pontja, és 100. §-a szerinti településképi kötelezés.

20. Közhasználatú terület: a közterület, a közhasználat céljára átadott vagy a közforgalom számára megnyitott terület, a (köz)használati joggal vagy közcélú szolgalommal érintett telekrész, a magánút, valamint a közforgalommal másképp érintett (például: árkád, átjáró, aluljáró) telekterületek gyűjtőfogalma.

21.12 Közhasználatú területről látható: az az objektum, amely közhasználatú területen van, vagy a telek homlokvonalát érintő 20 méteres sávba legalább részben beleér, és van a közhasználatú terület felé néző – kivéve főépület által teljesen kitakart – homlokzata, nézete.

22.13 Megállító tábla: valamely üzlet, vállalkozás tevékenységéhez kapcsolódó, közvetlenül az üzlet, vállalkozás környezetében elhelyezett ideiglenes hirdetési célú berendezés, ideértve a talajhoz nem rögzített strandzászlót is.

23. Mobilház: járműkategóriába nem sorolható, közúton való közlekedésre nem alkalmas, de kialakításánál, súlyánál fogva elmozdítható, szállítható olyan meghatározott rendeltetés céljára telepített építmény, mely annak rendeltetésszerű használata során egy helyben áll, így helyhez kötött közműcsatlakozásokkal rendelkezik, rendeltetését helyhez kötötten tölti be

24. Műemlék: a kiemelten védett és a védett műemlék.

25. Portál: az épület földszinti üzlethelyiségének kirakata, bejárata.

26.14

27.15 Rendeltetés-változtatás: az Méptv. 97. § (2) bekezdés cb) pontja szerinti rendeltetésváltozás.

28. Szakmai vélemény: Zugló főépítészének vagy Tervtanácsának véleménye.

29. Totemoszlop: hirdetőoszlopnak nem minősülő, oszlopszerű hirdetési célú berendezés.

30. Transzparens: építményen kifeszített vagy kifüggesztett, textilből vagy más anyagból készült, folytonos vagy áttört anyagú hirdetési célú berendezés.

31. Tűzfalkép: az épület homlokzatán vagy a tűzfalán a reklámozás célját nem szolgáló, bármely építési technológiával készített alapfelületre festéssel, vagy azzal rokon technológiával készített felület, grafikai mű.

32. Útbaigazító tábla: a közlekedők tájékozódását segítő, az úti célt, annak irányát, távolságát vagy helyszínét mutató jelzést megjelenítő, a talajhoz rögzített vagy rögzítés nélküli berendezés, ide nem értve a közúti közlekedésről szóló törvény szerinti tájékozódást segítő jelzést megjelenítő reklámcélú eszközt.

33.16

34. Vállalkozást népszerűsítő tábla: a vállalkozás használatában álló ingatlanon a vállalkozás érdekében elhelyezett, a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvény szerinti gazdasági reklám, felirat és más grafikai megjelenítés.

35.17 Városképi követelmény: a Méptv. szerinti településképi követelmény.

36. Városliget: a Városliget építési szabályzata hatálya alá tartozó terület.

37.18 Véleményezés: az Méptv. 97. § (2) bekezdés b) pontja és 98. §-a szerinti településképi véleményezési eljárás.

38. Vendéglátó terasz: vendéglátó rendeltetési egységhez kapcsolódó, szintkiegyenlítő szerkezettel vagy anélkül létesített, nyitott vagy zárt fogyasztó tér.

39.19 Zuglói értékvédelmi támogatás: a Méptv. szerinti településképi önkormányzati támogatás.

40.20 Védett építmény: műemléki, fővárosi, vagy kerületi egyedi védelemmel érintett építmény.

41.21 Tetőterasz: földszint vagy emeletszint feletti födémen létesített terasz.

MÁSODIK RÉSZ

A HELYI VÉDELEM

I. Fejezet

Zugló építészeti öröksége

3. Az építészeti örökség feltárása és számbavétele

3. § (1) Zugló építészeti örökségének feltárása és számbavétele írásbeli kezdeményezés alapján történik. A kezdeményezés az építészeti örökség védelem alá helyezési, vagy a védelem megszüntetési eljárására (a továbbiakban: védelmi eljárás) irányulhat.

(2) A védelmi eljárást bármely természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, vagy hivatalból a főépítész kezdeményezheti. A védelmi eljárás kérelemre – az 1. melléklet szerinti kitöltött adatlap és a mellékleteinek benyújtásával – indul.

(3) A kezdeményezésnek tartalmaznia kell: a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét, a védelemmel kapcsolatos javaslat rövid indokolását, továbbá a védelmi eljárással érintett érték megnevezése mellett: rövid leírását, irodalmi, fényképi vagy egyéb dokumentálását; kerületi területi védelem (a továbbiakban: területi védelem) esetén a terület lehatárolását; kerületi egyedi védelem (a továbbiakban: egyedi védelem) esetén az ingatlan helyrajzi számát, az elhelyezkedése szerinti közterület nevét, jellegét, a házszámot, – ha az azonosításhoz szükséges akkor – az épület megjelölését; valamint értékvizsgálatot.

4. Védelmi eljárás

4. § (1) A védelmi eljárás a hiánytalan kezdeményezés benyújtásával indul.

(2) A védelmi eljárásban érdekeltnek kell tekinteni: a kezdeményezőt; a javaslattal érintett ingatlan tulajdonosát (társasház esetén a közös képviselőt); a védelemre javasolt érték tulajdonosát; a védelemre javasolt érték élő alkotóját vagy a szerzői jog jogosultját; az illetékes építésügyi és örökségvédelmi hatóságot; és Budapest Főváros Önkormányzatát.

(3) A védelmi eljárás megindításáról az érdekelteket – a nem ismert érdekelteket hirdetményi úton – kell értesíteni. A kezdeményezéssel kapcsolatban az érdekeltek az értesítés átvételét vagy a hirdetmény közzétételét követő 21 napon belül írásban észrevételt tehetnek.

5. § (1) Egyedi építészeti érték vagy terület védelmére akkor kerülhet sor, ha az értékvizsgálat alapján a főépítész megállapította, hogy az építmény vagy a terület az építészeti örökség része lehet és nem áll műemléki, vagy fővárosi egyedi védelem alatt.

(2) Az építészeti örökség védelmének a megszüntetésére akkor kerülhet sor: ha a védelem alatt álló építészeti örökség (a továbbiakban: védett érték) megsemmisült; ha a védelem alapját képező értékeit helyreállíthatatlanul elvesztette; vagy ha a védelem alapját adó tényekben olyan változás állt be amely a védelem megszűntetését indokolja.

(3) Ha védett értéket fővárosi egyedi védelem vagy műemléki védelem alá helyeznek, a védelmet megállapító joghely hatálybalépésével egyidejűleg az egyedi védelem megszűnik.

6. § (1) Zugló Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) az eljárás megindításától számított 6 hónapon belül dönt az építészeti örökség védelem alá helyezéséről vagy annak megszüntetéséről, annak figyelembe vételével, hogy a védelemre javasolt építészeti érték Zugló múltjában jelentős szerepet játszott-e; a megjelenése, szerkezeti kialakítása egyedi értéket képvisel-e; a műszaki állapota alapján az értékes elemek megőrzése biztosítható-e; a megjelenése a környezetének esztétikai értékeit növeli-e; a megőrzése Zugló fejlődését akadályozza-e. A döntésről az érdekelteket értesíteni kell. A nem ismert érdekelteket hirdetményi úton kell értesíteni.

(2) Az egyedi védelem alatt álló építészeti örökségeket a 2. melléklet határozza meg.

7. § (1) A védett értéket tábla elhelyezésével meg lehet jelölni.

(2) A védett érték megjelölésére egységes megjelenésű tábla helyezhető el, amely a védelem tárgyának a megnevezése mellett a következő szöveget tartalmazza: „Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata kerületi védelem alá helyezte – [évszám]”.

(3) A tábla elhelyezését a védett érték tulajdonosa tűrni köteles. A tábla megőrzése és karbantartása a védett érték tulajdonosának a feladata.

5. Védett érték fenntartása

8. § (1) A védett érték karbantartása és fenntartása a tulajdonos kötelessége.

(2) Az építési tevékenység és a használat a védett érték fennmaradását nem veszélyeztetheti, városképi, vagy műszaki szempontból károsan nem befolyásolhatja.

(3) A védett értéket – a szakértői véleménnyel igazoltan – életveszélyes állapot kivételével csak az egyedi védelem megszüntetését követően lehet lebontani. Ha a védett értéket kell lebontani, akkor az eredeti formájában – ha az eredeti formája nem állapítható meg, akkor az értékvizsgálat alapján – vissza kell építeni.

(4) A védelem alatt álló épület kortárs építészeti stílusban akkor bővíthető, ha

a) az eredeti épülettömeg a védett értékeit megőrizve újul meg;

b) az új épületrész a meglévő épülettel harmonizál; és

c) – az épületre, a kialakult állapotra, a városképi illeszkedésre, a szomszéd telkekre gyakorolt hatásra is kiterjedő részletes vizsgálaton alapuló – konzultáció keretében szakmai vélemény által meghatározott városképi követelményeknek megfelel.

6. Védett érték nyilvántartása

9. § Az Önkormányzat a védett értékekről elektronikus nyilvántartást vezet. A nyilvántartás tartalmazza: a védett érték megnevezését, védelmi nyilvántartási számát és azonosító adatait; a védelem típusát; a védett érték helymeghatározásának adatait, területi védelem esetén a lehatárolását; a védelem rövid indokát, és a védelem kezdetének időpontját.

7. Zuglói értékvédelmi támogatás

10. § (1) Az Önkormányzat vissza nem térítendő értékvédelmi támogatás formájában, vagy egyéb keretből támogathatja a tulajdonosnak a fővárosi vagy kerületi egyedi védelem alatt álló építészeti örökség felújítására, helyreállítására vonatkozó kötelezettsége teljesítését.

(2) A támogatási kérelem – a 3. melléklet szerinti adatlapon is – benyújtható.

(3) Pályázati forrásból a rendeltetésszerű használathoz szükséges mértéket meghaladó építési költség támogatható. A Zuglói értékvédelmi támogatás forrását az Önkormányzat az éves költségvetésében határozza meg, amelynek a felhasználására pályázat alapján kerül sor. A pályázatot az éves költségvetési rendelet megalkotását követően a Képviselő-testület írja ki. A pályázat tartalmára vonatkozó részletes feltételeket és a pályázat elbírálásának szempontrendszerét a Képviselő-testület a pályázati kiírásban határozza meg.

(4) A pályázatokat értékelő munkacsoport tagja: a városfejlesztésért felelős alpolgármester; a városképvédelmi tanácsnok; a pályázattal érintett ingatlan helye szerinti terület önkormányzati képviselője; a főépítész; az épített örökség védelmével foglalkozó helyi civil szervezet delegált tagja; továbbá egy fő művészettörténész.

(5) A munkacsoport a beérkezett pályázatokat – a pályázati kiírási feltételek és szakmai szempontok alapján – vizsgálja és a meghatározott szempontrendszer alapján értékeli

(6) A beérkezett pályázatok alapján a támogatási szerződésről a Képviselő-testület dönt.

II. Fejezet

Területi védelem és meghatározó területek kijelölése

8. Területi védelem

11. § Területi védelem alatt álló terület: az Erzsébet királyné úti lakótelep, a Kerepesi úti lakótelep, a Nagy Lajos király úti lakótelep, a Postás tisztviselőtelep, a Tisztviselő telep és a Vitézi telkek. Térképi lehatárolásukat a 4. melléklet tartalmazza

9. Városképi szempontból meghatározó területek

12. § A területi védelem alatt álló területek kivételével Zugló teljes közigazgatási területe városképi szempontból meghatározó terület (a továbbiakban: meghatározó terület).

III. Fejezet

Településrendezési kötelezések

13. § (1) A városkép javítása érdekében, az azt rontó állapotú építményekre helyrehozatali kötelezettség írható elő polgármester hatósági döntésében.

(2) A helyrehozatali kötelezettség hatósági döntésének tartalmaznia kell: az építmény beazonosítására alkalmas adatait (cím, helyrajzi szám, megnevezés); a kötelezettség címzettjét, aki az építménynek helyet adó ingatlan tulajdonosa; az érintett szerkezet, arculati elem leírását, vagy a teljes építmény megjelölését; a teljesítés határidejét; a határidő meghosszabbításának lehetőségeit, indokait; a kivitelezéséhez nyújtható önkormányzati támogatás lehetőségét és feltételeit; a teljesítés elmaradásának szankcióit; valamint indoklást.

(3) A helyrehozatali kötelezettség nem teljesítése esetén – a 85. § szerinti – közigazgatási bírság kiszabásának van helye.

HARMADIK RÉSZ

TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK

IV. Fejezet

A területi védelem alatt álló és a meghatározó területek építészeti követelményei

10. Területi építészeti követelmények

14. § (1) A területi védelem alatt álló területen az épületek és a kerítések jellemző tagolását – telekalakítás esetén is – meg kell őrizni.

(2) A területi védelem alatt álló területen az utcaképet, az épületek tömeg-, tető- és homlokzati ritmusát, jellegét építési tevékenységgel megváltoztatni csak az értékvizsgálat alapján, az abban rögzített értékek megtartásával lehet.

(3) A meghatározó területen a telek beépítési módjával, az épület tömegével, jellemző szintszámával és a tetőidommal a környező beépítéshez igazodni kell.

(4)22 A területi védelem alatt álló területen lévő – védett építménnyel nem érintett ingatlanon – új építmény építése vagy meglévő építmény bővítése során a védett építmény telepítési módjához, jellemző szintszámához, építészeti értékeihez illeszkedni kell; valamint a meglévő építmény átalakítása során a védett építmény építészeti értékeihez illeszkedni kell.

(5) A területi védelem alatt álló és a meghatározó területekre is vonatkozó egységes területi építészeti követelményeket a 15.-18. §-ok határozzák meg.

11. Épület legmagasabb pontja

15. §23 Az épület legmagasabb pontja az 5. mellékletben meghatározott mértéket nem haladhatja meg, kivéve, ha a meglévő épületnek a legmagasabb pontja meghaladja a megengedett mértéket, akkor – a mértéket meghaladó épületrész fennmaradásáig – az épület legmagasabb pontjának mértéke a kialakult állapot szerinti lehet.

12. Épületek szintszáma

16. § (1) A lakóterületek – kivéve a barnamezős és a nagyvárosias telepszerű lakóterület – telkén az épületek terepszint feletti szintszámának értéke az adott tömbre vonatkozóan – a (2) bekezdés alapján – kiszámított mértékadó szintszámnál egy szinttel lehet nagyobb.

(2) A mértékadó szintszám értékén – az érintett telek és a főrendeltetésű épülettel nem beépített telkek figyelmen kívül hagyásával – az adott tömb azonos övezetbe tartozó egyes telkeihez rendelt a főrendeltetés szerinti épületek közül a legnagyobb szintszámának értékei alapján kiszámított átlagérték egészrészét kell érteni.

(3) Ha a meglévő épület szintszáma meghaladja a (1)-(2) alapján meghatározott értéket, akkor az épület szintszám értéke a kialakult lehet és bővítés esetén eggyel növelhető.

(4) Amennyiben a telken, a csatlakozó telken, a tömb közterületszakaszának, vagy a tömb telkein meglévő beépítések szerinti legnagyobb szintszámok eltérőek, akkor – a kialakult állapotra, a városképi illeszkedésre, a csatlakozó tűzfalakra, a műszaki adottságokra tekintettel, a szomszéd telkekre gyakorolt hatásra is kiterjedő vizsgálaton alapulóan – az (1)-(3) bekezdések szerint meghatározott szintszám értékétől legfeljebb egy szinttel eltérés engedhető konzultáció keretében adott szakmai véleményben meghatározottan és előírt feltételekkel.

13. Közterület-alakítási terv

17. § (1) Közterület-alakítási terv (a továbbiakban: KAT.) készítésének célja, hogy a közhasználatú terület használata és fejlesztése – a szabadtér-építészeti, kertépítészeti, gyalogos és gépjármű közlekedési, közmű- és felszíni vízelvezetési, hírközlési, városszerkezeti, forgalom-technikai, városökológiai, városképi, műszaki szempontokból, valamint a zöldfelületi rendszer szempontjából – egységes és összehangolt módon történjen. A KAT.-et városszerkezeti és forgalomtechnikai szempontból összefüggő területre kell készíteni.

(2) Elfogadott KAT. alapján végezhetők a 6. mellékletben felsorolt tevékenységek és amelyek végzését a ZÉSZ vagy e rendelet KAT. alapján teszi lehetővé.

(3) A közterületen elhelyezett rendeltetésekhez szükséges jármű elhelyezés módjáról KAT.-ban, a jármű elhelyezési kötelezettség teljesítésének további részleteiről és feltételeiről városrendezési megállapodásban lehet rendelkezni.

18. § (1) A KAT.-et az finanszírozza, akinek a kezdeményezésére készül, kivéve, ha városrendezési megállapodás másképp írja elő.

(2) Azokban az esetekben, amikor önkormányzati rendelet építmény létesítését KAT.-hoz köti, akkor az eljárásban a városképi követelményeket is meg kell határozni.

(3) A KAT. készítését megelőzően konzultáció keretében adott szakmai véleményben kell meghatározni a KAT. területét és a terv tartalmi és formai kérdéseit.

(4) A közterület-alakításra vonatkozó – 7. melléklet szerinti kitöltött adatlapból és a KAT.-ból álló – kérelmet a főépítészhez kell benyújtani.

(5) A KAT. elfogadásáról – szakmai véleményen alapulóan – a Városfejlesztési Bizottság dönt, kivéve, ha a KAT. olyan célra irányul, amely az önkormányzati költségvetésben bevételt vagy kiadást eredményez, akkor a Gazdasági Bizottság dönt.

V. Fejezet

Egységes egyedi építészeti követelmények területi védelem alatt álló és meghatározó területekre

14. Illeszkedési szabályok

19. § (1) A területi védelem alatt álló és a meghatározó területekre is vonatkozó egységes egyedi építészeti követelményeket az V. és a VII.-VIII. Fejezetek határozzák meg.

(2) Az épületek telepítését, méreteit, alaprajzi arányait, formáját, építészeti kialakítását úgy kell meghatározni, hogy a környező meglévő kialakult beépítések karakteréhez illeszkedjen.

(3) A Szabályozási terv építési hely jelölése hiányában ikres vagy zártsorú beépítés módú telek esetén a telekhatárhoz csatlakozó épület mélysége – kivéve (4) bekezdés esetét – a közös telekhatáron álló terepszint felett csatlakozó főépület mélységét legfeljebb 3 méterrel haladhatja meg, de minden esetben elérheti a 12 métert.

(4) A kialakult állapotra, a városképi illeszkedésre, a csatlakozó tűzfalakra, a műszaki adottságokra, a szomszéd telekre gyakorolt hatásra is kiterjedő vizsgálat alapján a (3) bekezdés szerint meghatározott épületmélység értékétől – konzultáció keretében adott szakmai véleményben meghatározott mértékben és előírt feltételekkel – eltérés engedhető.

(5) A szomszéd telekhatárhoz illesztett 2 méteres sávban mellvéddel csatlakozó tetőterasz nem alakítható ki, kivéve, ha a csatlakozó tűzfal a mellvédnél legalább 50 cm-rel magasabb.

15. Rendeltetések követelményei

20. § (1) A lakó és a szállás jellegű rendeltetés önálló rendeltetési egysége alapterületének a 30 m2-t meg kell haladnia, és szobái:

a) nem alakíthatók ki:

aa) előkert nélkül, közterület felé nézően 70 cm-nél kisebb szintmagasságú földszinten;

ab) épületszinten, melynek padlószintje – járdaszinthez viszonyítottan – terepszint alatti;

b) közül legalább egynek a legkisebb alaprajzi mérete a 3,6 méter értéket érje el.

(2) Az épületek – kivéve a parkolóházat – új szerkezeteit úgy kell kialakítani, hogy

a) az első emeletszint szintmagassága legalább 3 méter és

b) az emeleti szintek közötti szintkülönbség legalább 3 méter, iroda esetén legalább 3,5 méter legyen.

(3) A huzamos tartózkodás céljára szolgáló helyiséget tartalmazó legfelső építményszint szintmagassága legfeljebb 1 méterrel haladhatja meg a – ZÉSZ szerint meghatározott – legnagyobb épületmagasság értékét, kivéve a (4) bekezdés esetén.

(4) Amennyiben a telken, a csatlakozó telken, a tömb közterületszakaszának, vagy a tömb telkein meglévő beépítések szerinti magassági értékek eltérőek, vagy építészeti hangsúly(ok) kialakítása indokolt, akkor a szintmagasság (3) bekezdés alapján megállapított legnagyobb mértékétől legfeljebb 3 méterrel eltérés engedélyezhető – a kialakult állapotra, a városképi illeszkedésre, a csatlakozó tűzfalakra, a műszaki adottságokra tekintettel és a szomszéd telkekre gyakorolt hatásra is kiterjedő vizsgálat alapján – konzultáció keretében adott szakmai véleményben meghatározottan és előírt feltételekkel.

16. Homlokzat

21. §24 (1) A homlokzatok között –távolságot kell tartani, mely nem lehet kisebb, mint a szembenéző homlokzatok közül a magasabb tényleges homlokzatmagasság értékének

a) 100 %-a ha a magasabb tényleges homlokzatmagasság 5 méter legfeljebb;

b) 90 %-a ha a magasabb tényleges homlokzatmagasság több mint 5 m, de legfeljebb 10 m;

c) 4/5-e ha a magasabb tényleges homlokzatmagasság több mint 10 m, de legfeljebb 15 m;

d) 3/4-e ha a magasabb tényleges homlokzatmagasság több mint 15 m, de legfeljebb 18 m;

e) 2/3-a ha a magasabb tényleges homlokzatmagasság több mint 18 méter.

(2)25 Nem kell az egymással szemben átfedésben lévő homlokzatok között távolságot tartani, ha az egymással szemben lévő homlokzatok közül az egyik

a) nyílás nélküli, vagy

b) nem huzamos tartózkodás céljára szolgáló helyiség nyílásait tartalmazza.

22. § (1) Az épületnek a telek oldalhatárával legalább 60°-os szöget bezáró homlokzati falában és a tetőn a telekhatártól legalább 1 méter távolságra létesíthető nyílás és nyílászáró, kivéve a garázskaput és a nem huzamos tartózkodású helyiség fix üvegezésű nyílászáróját.

(2) A homlokzat színezésével az épület jellegéhez, tömegalakításához igazodni kell.

(3) A helyreállítás kivételével kőburkolatként csak nagyelemes, vágott, matt felületű kőburkolat alkalmazható. Kőutánzatú vagy egyéb anyagot utánzó csempeburkolat közhasználatú területről látható helyen nem alkalmazható.

(4) Mobilház létesítése esetén konténerszerű homlokzatkialakítás tilos, a mobilház homlokzat jellegű burkolása kötelező.

23. § (1) Meglévő épület közhasználatú terület felőli homlokzatát és a hozzá csatlakozó falait csak egyidejűleg lehet felújítani vagy átfesteni, kivéve, ha

a) az épület rendelkezik földszint feletti osztópárkánnyal és a homlokzat részleges felújítása, átfestése a homlokzat teljes földszinti sávjában történik,

b) a földszinti kirakatportál cseréje, átalakítása vagy a homlokzat egy részének erős rongálódása miatt szükséges a javítás elvégzése,

c) ikres vagy zártsorú beépítés esetén a bontást követően visszamaradó takaratlan tűzfal ideiglenes védelmének biztosítása szükséges,

d) az egymástól lényegesen eltérő homlokzati architektúrájú épületrészek felújítása, átfestése szükséges, vagy

e) tűzfalkép létesítése esetén.

(2)26 Az épület homlokzat-felújítása során a meglévő díszítőelemeket és tagozatokat meg kell őrizni. A homlokzat hőszigeteléssel egybekötött felújítása során – védett építmény kivételével – külső hőszigetelés elhelyezhető, ha a tagozatok és a díszítőelemek a homlokzaton tagozatként a hőszigetelést követően is megjelennek.

(3) Meglévő épület esetén műgyantás lábazatvakolat csak akkor alkalmazható, ha a kő-, műkő- vagy téglaburkolatú lábazat megtartása, felújítása műszaki okból nem lehetséges. A műgyantás lábazatvakolat csak homogén szemcseszínű lehet. Kő-, műkő- vagy téglaburkolatú lábazat átszínezése, lefestése tilos. A graffiti elleni védelemről gondoskodni kell.

24. § (1)27 Az építmény kialakítása során kerülni kell a lakások rendeltetésszerű használatát zavaró új fényhatások keletkezését. Olyan megoldást kell alkalmazni, amely biztosítja, hogy sem a járművek, sem a köz- és térvilágítás, sem a hirdetési célú berendezések, sem azok tükröződése ne okozza a komfortérzet csökkenését a környező lakásokban.

(2)28 Épület díszkivilágítása csak olyan módon valósítható meg, hogy az környező épületek rendeltetésszerű használatát, valamint a közúti jármű és gyalogosforgalom biztonságát ne zavarja, továbbá az épület városképi megjelenését ne rontsa. Felfelé vagy oldalra sugárzó díszkivilágítás nem alkalmazható, kivéve védett építmény esetén.

(3) Tűzfalkép csak megvilágítás nélkül vagy egyenletes megvilágítással készülhet.

(4)29 Tűzfalkép a felülete legfeljebb 5 %-án lévő céglogót tartalmazhat.

17. Tető

25. § (1) Magastető, előtető, védőtető fedésére – e rendelet eltérő rendelkezése hiányában – nem alkalmazható:

a) bitumenes zsindely, bitumenes lemez,

b) műanyag-, bitumenes hullámlemez,

c) polikarbonát lemez,

d) fém hullámlemez, fém trapézlemez,

e) hullámpala,

f) nagytáblás cserepes lemez és

g) más jellegű héjalás elemeit utánzó héjalás.

(2) Korcolt fémlemezfedés csak matt felülettel létesíthető.

(3) Fém hullámlemez és fém trapézlemez fedés a magastető, valamint az előtető és a védőtető fedésére csak gazdasági terület építési övezetein belül kizárólag ipari vagy raktár rendeltetésű épületen használható.

(4) A tetőfedés színe a környezetéből kirívó, harsány színű nem lehet.

(5)30 Új lapostető felületének legalább 60 %-át zöldtetőként kell kialakítani.

(6) Az eredeti tetőtömeg, tetőfelépítmények – értékvizsgálat alapján – visszaállíthatók.

26. § (1) Előtető és védőtető csak a homlokzat architektúrájához illeszkedően létesíthető.

(2) Új magastető építése esetén – helyreállítás vagy nagy fesztávú ipari és raktárépület kivételével – a tető hajlásszöge legalább 30 fokos lehet.

(3) A magastető teljes befoglaló felületéhez viszonyítottan:

a) legfeljebb 40 %-án alakítható ki tetőkiemelés és álló tetőablak,

b) legalább 50 %-a legyen a magastető héjazatfelülete.

(4) Magastető újonnan kialakított látható homlokzat oromfala aszimmetrikus nem lehet és – gazdasági területen belül kizárólag ipari vagy raktár rendeltetésű épület kivételével – 12 méternél nagyobb fesztávú nem lehet.

(5) Több lépcsőben visszahúzott tetőemeletek nem alakíthatók ki.

(6)31 Egy homlokzathoz tartozóan legfeljebb egy emeletszinthez alakítható ki tetőterasz, kivéve, ha minden tetőterasz ugyanahhoz a lakáshoz tartozik.

(7)32 Emeletszinthez tartozó tetőterasz felett erkély nem alakítható ki, kivéve az ugyanazon lakáshoz tartozót.

18. Nyílászáró, kirakatportál és kirakatszekrény

27. § (1) Meglévő épület homlokzatán nem építhető be a homlokzatra jellemzőtől eltérő színű, eltérő anyagú, valamint eltérő osztású nyílászáró.

(2) Nagyméretű üvegfelületek kialakítása esetén a védett madárfajok megóvása érdekében: speciális („madárvédő üveget”) kell használni, mely a madarak számára látható módon veri vissza az UV-fényt; vagy az üvegfelületekre speciális, matt felületet képező fóliát vagy mintás fóliát kell felhelyezni; vagy az üvegfelületek elé külső árnyékoló szerkezetet kell tenni.

(3) Tűzfalon üvegtégla felület, nyílászáró, üvegfal nem létesíthető.

(4) Nyílászáró mérete, helyzete akkor változtatható meg, illetve nyílászáró akkor létesíthető vagy szüntethető meg, ha az épületen jellemző nyílászárórendhez illeszkedik.

28. § (1) Új épületben földszinti kereskedelmi vagy szolgáltató rendeltetés közhasználatú terület felé néző homlokzati felületének legalább 50 %-át üvegfelülettel kell kialakítani.

(2)33 A közhasználatú terület felé néző – nem lakás rendeltetéshez tartozó – nyílászáró üvegfelületei matt vagy tejüveg fóliával takarhatók.

(3) Meglévő kirakatportál átalakítása vagy cseréje esetén az épület eredeti építészeti kialakításától eltérő kirakatportált az építéskori tervek alapján, az építéskori nyílások geometriai méreteinek a figyelembevételével, eredeti tervek hiányában a homlokzat megjelenéséhez és jellegzetességeihez illeszkedően kell helyreállítani.

(4) Kirakatszekrény nem helyezhető el.

(5)34 A legalább 60 cm széles tömör falfelület nélkül tagoltan kialakított üvegezett homlokzatszakasz mérete legfeljebb 4 méter magas és 4 méter széles lehet.

(6)35 Az emeletszint homlokzathosszának:

a) legfeljebb 10%-át érheti el az emeletszinthez tartozó egy üvegezett nyílászáró hossza,

b) legfeljebb 70%-át érheti el az üvegezett nyílászárók összes hossza.

19. Korlát és rácsozat

29. § (1) Épületen korlát, rácsozat vagy betörésvédelmet szolgáló berendezés egységes kialakítással, a homlokzat részeként, azzal összhangban helyezhető el.

(2)36 Erkély, loggia, vagy tetőterasz áttört vagy átlátszó korlátjára utólagos takarás – így különösen nád- vagy vászonszövet – csak a teljes épületen egységes anyaghasználattal helyezhető el. Új épület esetén az erkély, loggia vagy tetőterasz mellvédje tömör vagy üvegkorlát (tejüveg vagy matt) lehet, míg a pálcás korlátot növényzettel kell takarni. A földszint feletti födémen lévő terasz esetén pálcás korlát nem alkalmazható.

20. Homlokzaton elhelyezett vezeték és szerelvény

30. §37 Új építmény kialakításakor és meglévő építményt érintő tevékenység során az építmény homlokzati- és tetőfelületén nem helyezhető el – villámhárító és esővíz levezető csatorna kivételével – vezeték, cső, kábel és a használaton kívüli nem díszítő elemeket – különösen a vezetéket, csövet, kábelt, antennát, szerkezetet (tartó-, reklámtartó-) – el kell távolítani.

21. Kerítés és hulladéktartály tároló

31. § (1) A kerítés magassága – e rendelet eltérő rendelkezése hiányában – legfeljebb 2 méter; lábazatának magassága legfeljebb 60 cm; pillér szélessége legfeljebb 50 cm lehet.

(2) A kerítéssel egybeépített hulladéktartály tároló magassága legfeljebb 2,5 méter lehet.

(3)38 A mobil vagy épített kerítés – ha e rendelet másként nem rendelkezik – áttört kialakítással létesíthető:

a) a kerítés áttörtségének a mértéke legalább 50 %, kivéve az alapfokú oktatási intézmény és a gyermekjóléti intézmény kerítését, ahol az áttörtség mértéke legalább 10 %.

b) az áttörtség mértékét kerítésmezőnként, a kerítés tényleges magassága alapján, az üres felületeknek a kerítés teljes felületéhez viszonyított arányából kell megállapítani, mely számítás során figyelmen kívül kell hagyni a kerítéspillér, a kerítéslábazat és a 32. § szerinti tömör kerítésszakasz felületét.

(4) Belátás akadályozása céljára áttört kerítést takarni kizárólag növénytelepítéssel lehet.

32. § (1) Áttörtség nélküli tömör kerítést kell létesíteni – a szomszédos ingatlan védelme érdekében – a telek oldal- és hátsókertjében, közvetlenül a telekhatáron létesített nyitott gépjárműtároló és felszíni parkolóhely mellett, melynek magassága legalább 1,6 méter, és a hossza nem haladhatja meg a nyitott gépjárműtároló és a felszíni parkolóhely hosszát.

(2) Tömör kerítés létesíthető:

a) a rendőrségi és a büntetés-végrehajtási rendeltetés esetén a kerítés teljes hosszán, továbbá a kerítéssel egybeépített hulladéktartály tároló létesítése esetén, a kerítés hulladéktartály tárolóval határos szakaszán;

b) a telek Szuglói körvasút sor felőli telekhatárán, ha a vasúti védőtávolságon belül helyezkedik el, és a vasút mentén nincs zajvédő fal;

c) a telek közhasználatú terület felőli telekhatárán, ha a zaj- és porvédelem érdekében indokolt és konzultáció keretében adott szakmai vélemény támogatja;

d) szerelt módon, az építés ideje alatt az építési terület lehatárolására.

(3) A kerítéssel egybeépített hulladéktartály tárolóval határos tömör kerítésszakasz utcafronti szélessége legfeljebb 2,5 méter lehet, kivéve, ha e rendelet az utcafronti kerítés teljes hosszán lehetővé teszi a tömör kerítés létesítését.

(4) A kerítés tömör szakaszai közötti távolság legalább 1,5 méter lehet, kivéve, ahol a kapuk mérete vagy helyzete miatt ez a távolság nem biztosítható.

(5) A rendőrségi és a büntetés-végrehajtási rendeltetésű ingatlan, valamint az alapfokú oktatási intézmény és a gyermekjóléti intézmény kivételével a saroktelek esetében – a közlekedési felületek megfelelő beláthatósága érdekében – a kerítést a szükséges mértékben, de legalább a saroktól mért 5 - 5 méteres hosszban áttörten kell kialakítani, ha az útpálya széle a kerítéstől 5 méternél kisebb távolságra van.

33. § (1) Közhasználatú terület határától vagy attól számított 1 méteren belül kezdődő lehajtó rámpához kerítést és kaput kell építeni a közhasználatú terület határára.

(2) Hulladéktartály tároló utcafronti kerítés megléte esetén csak azzal egybeépítetten, vagy utcafronti kerítés hiányában csak az utcafronti telekhatár mentén létesíthető.

(3) Ha a telekhatáron támfal építése is szükséges, a megtámasztott rendezett terep szintje fölött a kerítésre vonatkozó előírásokat kell alkalmazni.

(4) A kerítés kialakítása során a telken meglévő, vagy tervezett épület formavilágához és anyaghasználatához igazodni kell, kivéve, ha az alkalmazott anyag használatát e rendelet tiltja.

(5) Kerítés felújítása, helyreállítása esetén – a meglévő szerkezetekhez igazodás érdekében – a 31.-32. §-ban foglaltaktól bejelentési eljárás keretében eltérés engedhető.

34. § (1) A játszótér lehatárolására szolgáló kerítés magassága legfeljebb 1,5 méter lehet.

(2) Közhasználatú területen kutyafuttató kerítésének magassága legfeljebb 1,5 méter lehet.

(3) A sportterület lehatárolására a sportágnak megfelelő magasságú kerítés és labdafogó háló építhető.

(4) Kerítés felújítása, helyreállítása, kerítéselem áthelyezése esetén – a meglévő szerkezetekhez igazodás érdekében – az (1)-(2) bekezdésekben foglaltaktól bejelentési eljárás keretében eltérés engedhető.

22. Gépkocsilehajtó

35. § (1) Nyitottan megépített gépkocsilehajtót – a műszakilag lehetséges mértékig – zöldtetővel, vagy növénnyel takart pergolával kell takarni.

(2) A nyitott rámpát határoló támfalat növényzettel befuttatva kell kialakítani.

23. Vendéglátó terasz

36. § (1) Vendéglátó rendeltetési egységhez kapcsolódóan jelen alcímben foglaltak szerint vendéglátó terasz alakítható ki.

(2)39 A vendéglátó terasz az épület színezésével összhangban lévő vászon árnyékolóval lefedhető. Az árnyékoló szerkezeten és a vendéglátó terasz bútorzatán a vendéglátóegység neve, cégfelirat elhelyezhető.

(3) Vendéglátó terasz, járda burkolataként műfű nem helyezhető ki. Podeszt, dobogó csak a legalább 15 fokos lejtésű terület szintkiegyenlítésére, vagy akadálymentesítésre használható.

(4) Az épület homlokzata mellett kialakított vendéglátó terasz esetén homlokzatra szerelt árnyékoló szerkezet csak annak tagolását figyelembe véve helyezhető el.

(5)40 Vendéglátó terasz létesítése esetén – amennyiben annak területe a 2 m2-t meghaladja – a vendéglátó terasz nagyságának 10 %-át elérő, de legalább 0,5 m2 nagyságú – a vendéglátó terasz területén, vagy azzal határosan elhelyezkedően – zöldfelületet kell kialakítani. A zöldfelület a járda burkolatának megbontása nélkül virágláda vagy dézsás fák elhelyezésével is biztosítható.

(6) Zártan kialakított (a továbbiakban: téliesített) vendéglátó terasz építési telken csak az építési hely határán belül, vagy – városrendezési megállapodásban meghatározott feltételek mellett – előkertben helyezhető el.

24. Közhasználatú terület

37. § (1)41 Közhasználatú területen építmény, köztárgy, berendezés akkor állhat, ha

a) közlekedési övezetbe sorolt közterületen fennmaradó szabad gyalogosfelület szélessége legalább 2 méter,

b) az a) pont hatálya alá nem tartozó egyéb közhasználatú terület esetén a fennmaradó szabad gyalogosfelület szélessége legalább 1,80 méter.

(2) Közhasználatú területen vendéglátó terasz akkor létesíthető vagy maradhat fenn, ha

a) felülről legfeljebb mobil árnyékoló szerkezettel lehatárolt;

b) oldalról a közterület egyéb részeitől való elkülönítés megoldott: növényzettel; növényzettel kombinált szerkezettel; vagy a környezettel összhangban lévő, természetes hatású anyagból készült, 1 méternél nem magasabb, térburkolathoz nem rögzített utcabútorral, dézsával, virágládával, vagy planténerrel.

38. § (1) Közhasználatú területen vendéglátó terasz téliesítése esetén a speciális- és az épületekre előírt általános követelményeket is érvényesíteni kell.

(2)42 A vonatkozó követelmények betartásával és a terület tulajdonosának hozzájárulásával közhasználatú területen épület, vagy terepszint alatti építmény a ZÉSZ-ben meghatározott vagy jóváhagyott KAT. szerinti helyszínen létesíthető, kivéve a (3) bekezdés eseteit.

(2a)43 A közhasználatú területen jogszerűen létesített meglévő épület vagy terepszint alatti építmény a terület tulajdonosának hozzájárulásával maradhat fenn.

(3) Közhasználatú területen – a vonatkozó követelmények betartásával és a terület tulajdonosának hozzájárulásával – elhelyezhető építmények:

a) a közösségi közlekedés megállójához tartozó perontető, védőtető, utasváró, liftépítmény,

b) rendészeti célú,

c) szelektív hulladékgyűjtő edény vagy tartály tárolásának célját szolgáló,

d) nyilvános illemhely,

e) az úszótelken álló épület, közfeladatot ellátó szerv által vagy egészségügyi szolgáltatást ellátó szerv által használt épület akadálymentes megközelítését biztosító, a földszinti bejárathoz csatlakozó rámpa, továbbá

f) közművekhez tartozó, vagy más közérdekű műtárgyak.

(4) Közhasználatú területet kerítéssel lekeríteni nem lehet, kivéve a játszótér, a kutyafuttató, a közösségi kert, a pihenőkert és a sportpálya kerítését, továbbá a közbiztonsági okból való zárva tartást.

39. § (1)44 Közhasználatú területen épület létesítésére engedély akkor adható, ha a (2)-(9) bekezdések szerinti speciális városképi követelmények is érvényesíthetők.

(2) Kereskedelmi, szolgáltató rendeltetésű épület árusítóterének és vendéglátó rendeltetésű épület fogyasztóterének közterület felé néző oldalfelületeinek legalább 80 %-a teljesen átlátszó üvegfelület legyen.

(3) Vendéglátó rendeltetésű épület fogyasztóterének fedéseként alapterületének legalább 2/3-ában teljesen átlátszó üvegfelület alkalmazható.

(4) A (2) bekezdés szerinti oldalfalak üvegfelületének legfeljebb 5 %-a lehet fóliával vagy felirattal takart és legalább 2/3-ának nyithatónak kell lenni.

(5) A (3)-(4) bekezdések szerinti üvegfelületek számításánál a növényzettel fedett felületet figyelembe lehet venni legfeljebb az üvegfelület felületének 1/3-os mértékéig.

(6) A (2) bekezdés szerinti oldalfalak üvegfelületének nyitvatartási időn túli betörésvédelmének céljából redőnypáncélzat alkalmazható.

(7) Az épület tartószerkezetei és burkolatai – a padló és az álmennyezet kivételével – felületéül kizárólag fém alkalmazható, fekete vagy szürkeárnyalatú színekben.

(8) Gépészeti berendezések csak álmennyezeti zónába rejtetten helyezhetők el.

(9)45 Az épülethez tartozóan –felirat nélküli, szürkeárnyalat színű – textil árnyékoló alkalmazható, mely kinyitható konzolos szerkezetű vagy kifeszített lehet.

40. § (1) A közhasználatú területen a játszótér területének részleges árnyékolását fásítással kell biztosítani. Az újonnan telepített fák lombozatának a megnövekedéséig az árnyékolást bontható szerkezettel kell biztosítani.

(2) A közút felújítása, átépítése esetén a közúti vasúti pályát füvesítetten kell kialakítani.

(3) Közterületi zöldfelület csökkentése csak KAT. alapján engedhető.

41. § (1) Erkély és zárterkély a közhasználatú terület fölé kinyúlhat:

a) a 12 métert el nem érő szélességgel szabályozott közhasználatú terület esetén a terepcsatlakozástól mért 3 méteres magasság felett, a homlokzat vízszintes hosszának legfeljebb 40 %-án, az összes felületének legfeljebb 40 %-án legfeljebb 40 cm-t;

b) a legalább 12 méter, de 18 métert el nem érő szélességgel szabályozott közhasználatú terület esetén a terepcsatlakozástól mért 3,5 méteres magasság felett, a homlokzat vízszintes hosszának legfeljebb 50 %-án, összes felületének legfeljebb 50 %-án legfeljebb 60 cm-t;

c) a legalább 18 méter szélességgel szabályozott közhasználatú terület esetén a terepcsatlakozástól mért 4 méteres magasság felett, a homlokzat vízszintes hosszának legfeljebb 60 %-án, az összes felületének legfeljebb 60 %-án legfeljebb 1 métert,

d) az a)-c) pontoktól városrendezési megállapodás alapján lehet eltérni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti épületrész elhelyezésekor a szomszédos telek határától legalább a kiugrás másfélszeresének megfelelő, de legalább 1 méter távolságot kell tartani a tűzvédelmi előírások figyelembe vételével.

(3)46 A közhasználatú terület fölé nem nyúlhat olyan épületrész, amit a beépítettség számításnál figyelembe kellene venni.

(4)47 Az emeletszint homlokzathosszának:

a) legfeljebb 10%-át érheti el az emeletszinthez tartozó erkély hossza,

b) legfeljebb 60%-át érheti el az erkélyek összes hossza.

25. Lakókocsi és lakóautó

42. § (1) Lakókocsi vagy lakóautó csak az Lke jelű építési övezetben és lakásonként legfeljebb egy helyezhető el, kizárólag tárolás céljára és csak az előkerten kívüli telekrészen.

(2) Kereskedelem, szolgáltatás és vendéglátás céljára lakókocsi, lakóautó és utánfutó – a közterület használatáról szóló önkormányzati rendelet szerinti közterületen való elhelyezés kivételével – nem helyezhető el.

VI. Fejezet

Egyedi építészeti követelmények kiegészítő rendelkezései

26. Egyedi védelem alatt álló építészeti örökség

43. § (1) Az egyedi védelem alatt álló építészeti örökség esetén e rendelet előírásait a (2)-(6) bekezdésben foglalt eltérésekkel és kiegészítésekkel együtt kell alkalmazni.

(2) Az épület eredeti, építéskori állapota, eredeti tervei, vagy az értékvizsgálat alapján és az épület építési időszakában ismert és használt megoldásokat figyelembe véve konzultáció keretében adott szakmai véleményben kell meghatározni a városképi követelményeket:

a)48 a homlokzaton a nyílászáró színének, osztásának, tok- és profilszélességének és helyzetének megváltoztatása;

b) az épület felújítása, belső átalakítása, a meglévő homlokzat helyreállítása; valamint

c) a tető hajlásszögére és tetőfedés anyagára vonatkozóan tetőt érintő építés esetén.

(3)49 Épület homlokzatán új külső tokos redőny beépítése és kirakatszekrény kihelyezése tilos.

(4) Az épület homlokzati felületeinek a részleges felújítása, átszínezése nem megengedett.

(5) Hirdetési célú berendezés a védett érték figyelembevételével, az épület adottságaihoz igazodva helyezhető el, a hirdetési célú berendezés méretét, kialakítását konzultáció keretében adott szakmai véleményben egyedileg kell meghatározni.

(6) Klímaberendezés vagy hőszivattyú kültéri egysége, antenna, antennatartó szerkezet és a tetőn napelem, napkollektor közhasználatú területről látható helyen nem helyezhető el.

27. A Vitézi telkek és a Tisztviselő telep

44. § (1) A Vitézi telkeken és a Tisztviselő telepen e rendelet előírásait az egyedi védelem alatt álló ingatlanokra vonatkozó szabályok alkalmazása mellett, ebben az alcímben foglalt eltérésekkel és kiegészítésekkel együtt és az építmény külső megjelenésére vonatkozóan a 8. mellékletben található ábrák szerint kell alkalmazni.

(2) A Vitézi telkekre és a Tisztviselő telepre vonatkozó különös rendelkezéseknek megfelelő épületszerkezetet meg kell őrizni, bontás esetén azonos méretben, azonos forma-, szín- és anyaghasználattal vissza kell építeni.

45. § (1) A Vitézi telkeken a tető hajlásszöge 37 fokos, a Tisztviselő telepen 45 fokos lehet.

(2) A Vitézi telkeken a keresztszárny és az épület széle között legalább 3,5 méter távolságot kell tartani, a fióktető magassága a főtető magasságának legfeljebb 80 %-a lehet.

(3)50 A Vitézi telkeken a tetőforma füstlikas, kontyolt kialakítású lehet és a füstnyílást deszkázattal kell takarni, amelyet áttör a taréjszelemen.

(4)51 A vitézi telkeken az eresz 70 cm széles, vízcsendesítővel készített, deszkázott gerendavéges kialakítású lehet és az épületen csak függő ereszcsatorna alkalmazható.

(5) Tetőfedésre anyagában színezett, hódfarkú- vagy hornyolt kerámiacserép alkalmazható.

46. § (1) Tetőtér-beépítéskor egy tetőfelületen vagy csak háromszög alakú vagy csak egyenes záródású kiemelt tetőablak alkalmazható.

(2) A Vitézi telkeken a háromszög alakú kiemelt tetőablak beépítéséhez a tető hajlásszöge 37 fokos, szélessége legfeljebb 4,5 méter, magassága legfeljebb 1,7 méter lehet. A Tisztviselő telepen a háromszög alakú kiemelt tetőablak beépítéséhez a tető hajlásszöge 37 fokos, szélessége legfeljebb 4 méter, magassága legfeljebb 1,5 méter lehet.

(3) A Vitézi telkeken az egyenes záródású kiemelt tetőablak szélessége legfeljebb 2,3 méter, magassága legfeljebb 1,2 méter lehet. A Tisztviselő telepen az egyenes záródású kiemelt tetőablak szélessége legfeljebb 3,5 méter, magassága legfeljebb 1,2 méter lehet.

(4) Tetősíkban fekvő ablak bármely tetőfelületen elhelyezhető.

47. § (1) Csak faszerkezetű nyílászáró építhető be.

(2) Az utcai homlokzaton egységesen csak kétszárnyú, hatos osztású, 1 m széles és 1,2 m magas, vagy 1,2 m széles és 1,5 m magas, zsalugáterrel ellátott ablak építhető be.

(3) Az ajtó és az üvegfal függőleges osztásköze legfeljebb 1 méter lehet.

48. § (1) A homlokzatot simított, fehér vagy sárga színű vakolattal kell kialakítani.

(2) A félkör alakú bejárati tornác tetővel fedett vagy üvegezett is lehet.

(3) A kőlábazat jellegét meg kell őrizni.

(4) Az épület faszerkezeteit zöld színre, a Tisztviselő telepen lévő téglahomlokzatú épületek esetén vajszínűre kell festeni.

(5) A kerítés Haidekker típusú, vaskeretes, drótfonatos kialakítású, egyenes vagy íves záródású, zöld színű vagy fekete lehet.

(6) E szakasz alkalmazásában a szín árnyalata lehet:

a) a fehér szín RAL kód szerint RAL1013, RAL 9001, RAL 9003 vagy RAL 9010,

b) a sárga szín RGB kód szerint R 240 G 234 B 207, R 241 G 232 B 198, R 243 G 229 B 183, R 244 G 224 B 162, R 245 G 216 B 140, R 244 G 208 B 118, R 240 G 235 B 208, R 240 G 234 B 199, R 242 G 232 B 185, R 243 G 228 B 166, R 245 G 223 B 144, R 247 G 214 B 118, R 240 G 235 B 210, R 241 G 233 B 201, R 242 G 231 B 187, R 243 G 226 B 169, R 245 G 220 B 148 vagy R 246 G 211 B 124,

c) a zöld szín RAL kód szerint RAL 6000, RAL 6001, RAL 6002, RAL 6005, RAL 6010, RAL 6011, RAL 6017, RAL 6025, RAL 6026, RAL 6028 vagy RAL 6029,

d) a vajszín RAL kód szerint RAL 1013, RAL 1014 vagy 1015.

28. Fogarasi út 24-26.

49. § (1)52 A Fogarasi út 24-26. (31960/1 hrsz.) ingatlanon új kereskedelmi vagy vendéglátó rendeltetésű építmény a (2) bekezdés szerint alakítható ki.

(2)53 Az építményre vonatkozó követelmények:

a) Az új kereskedelmi vagy vendéglátó rendeltetésű építmény helyét telepítési helyszínrajz alapján – konzultáció keretében adott szakmai véleményben – kell meghatározni.

b) Az új építményeken a cégtáblák és egyéb hirdetési felületek egységes rend szerint helyezhetők el.

c) Az építmény falának, valamint a cégtáblák és egyéb hirdetési felületek megvilágítására külső reflektor nem alkalmazható.

d) Az építményen előtető nem létesíthető, azon kizárólag feltekerhető vászon előtető helyezhető el.

e) Klímaberendezés kültéri egysége csak az építmény tetején helyezhető el.

29. Rákosfalva park 1-3., Csertő park 3., Csertő park 5-22. és Vezér utca 39.

50. § (1) A Rákosfalva park 1-3. (39221/28 hrsz.), Csertő park 3. (39470/64 hrsz.), Csertő park 5-22. (39470/65 hrsz.), Vezér utca 39. (39470/62 hrsz.) ingatlanokon e rendelet előírásait a (2)-(7) bekezdésben foglalt eltérésekkel és kiegészítésekkel együtt kell alkalmazni.

(2) Portálszerkezet cseréje vagy átalakítása esetén csak a padlótól az álmennyezetig tartó függönyfal szerkezetű üvegportál alakítható ki.

(3) Az épület homlokzatán csak antracit szürke színű fém nyílászáró építhető be.

(4) Az építményen előtető és kihúzható árnyékoló nem létesíthető, árnyékolásra csak függőleges árnyékoló szerkezet alkalmazható.

(5) Az attikafalat sima, egynemű tömör felülettel, fehér színnel kell kialakítani.

(6) Az épületen cégtábla csak az attikafalon helyezhető el úgy, hogy a cégtábla magassága az attikafal magasságának 50 %-a lehet.

(7) Cégtábla, felíró tábla, valamint nyitva tartást ismertető tábla csak a belső térben, a portál üvegfelülete mögött helyezhető el – jogszabályban meghatározott – bevilágítás biztosítása mellett úgy, hogy tábla legfeljebb az üvegfelület 50 %-át takarhatja.

30. Városliget

51. § (1) A Városliget területén e rendelet előírásait ebben az alcímben foglalt eltérésekkel és kiegészítésekkel együtt kell alkalmazni.

(2) A sportterületeket határoló, a növényvédelmet szolgáló, valamint az állatkifutó kerítése kivételével a kerítés magassága a lekerített terület rendeltetésétől függetlenül legfeljebb 1,75 méter lehet. Ha támfal építése is szükséges, a kerítés magasságát a támfal tetejétől kell mérni.

(3) Az állatkifutó kerítését a szakmai szabályoknak megfelelő magassággal és kialakítással kell megépíteni.

(4) Ha a terület rendeltetése indokolja, a zajgátlás elősegítő fal vagy szakmailag indokolt áttörtségű kerítés építhető, melyet tereprendezéssel és növényültetéssel is takarni kell.

(5) Anyagával, forma- és színvilágával az épülethez és a környezetéhez igazodó kerítés vagy poller alkalmazható.

(6) A növényvédelmet szolgáló, elsősorban a növényágyást határoló kerítés magassága legfeljebb 90 centiméter lehet.

(7) Az épület látványának védelme érdekében a biztonsági előírások megtartása mellett a lehajtó rámpánál kerítés építése nem kötelező.

52. § (1) Vendéglátó terasz létesítése esetén a közhasználatú terület egyéb részeitől való elkülönítés céljára csak olyan utcabútor, dézsa, virágláda, planténer helyezhető el, mely anyagával, forma- és színvilágával az épülethez és a környezetéhez igazodik.

(2) Vendéglátó terasz téliesítésére október 1. és április 30. között kerülhet sor. A pavilon téliesítésére műanyag vagy ponyva anyagú lehatárolás nem alkalmazható.

(3) Időszakos ünnepi vásár céljából kizárólag egységes megjelenésű vagy azonos arculatú pavilon létesíthető.

53. § (1)54

(2) Időszakos ünnepi vásár a rendezvény időtartama alatt és azt legfeljebb két héttel megelőzően az építményen kihelyezett transzparensen, molinón, vagy átfeszítésen hirdethető.

(3) A Városliget területén elhelyezett információs célú berendezést kétnyelvű (magyar és angol) felirattal, továbbá jól értelmezhető piktogramokkal ellátva kell készíteni.

(4) Épületen antenna és antennatartó szerkezet, kisméretű mobilhálózati bázisállomás csak a városképi szempontok érvényesítésével, az épülethez illeszkedő módon helyezhető el.

(5) Rácsozat csak az épület architektúrájához igazodóan helyezhető el.

VII. Fejezet

Egyes sajátos építmények településképi követelményei

31. Közművezeték és közműépítmény elhelyezése

54. § (1) Az új közművezeték létesítése, meglévő közművezeték más nyomvonalra történő áthelyezése, nyomvonalának meghosszabbítása – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – terepszint alatti elhelyezéssel történhet, kivéve a közbiztonsági berendezéshez és díszkivilágításhoz szükséges vezeték elhelyezése.

(2) Közművezeték felújítása, cseréje során a megszűnő, feleslegessé vált közművezetéket, közműépítményt a terep eredeti felszínének helyreállításával el kell bontani, közterületen, közterület alatt és közterület fölött felhagyott vezeték, műtárgy nem maradhat, kivéve azokat az eseteket, amikor a közműszolgáltató szakértői véleménnyel igazolja, hogy a bontási tevékenység a faállományt veszélyezteti, vagy a bontás műszaki ok miatt nem lehetséges.

(3) A díszkivilágítás elosztó szekrénye kivételével az új közműépítmény létesítése, meglévő közműépítmény cseréje, átalakítása esetén az elhelyezést – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a következők szerint kell megvalósítani:

a) járdaszigeten terepszint alatti kialakítással;

b) tömegközlekedési eszköz járdaszigeten elhelyezett megállója esetén terepszint alatti kialakítással vagy terepszint felett takarással; vagy

c) az a)-b) pont alá nem tartozó területen terepszint alatti kialakítással, építményen belül vagy terepszint felett takarással

(4) Több közműépítmény csoportos elhelyezése esetén az egységeket összevonva kell tervezni, a takarást egybefüggően kell kialakítani.

32. Közműépítmények takarása

55. § (1) A közműépítmény terepszint feletti takarása történhet:

a) zöldterületen, valamint a lakótelep zöldfelületén növényzet telepítésével, legfeljebb 1 méter magasságig tereprendezéssel, takarást biztosító műtárggyal, ha a helyszíni adottságok ezt nem teszik lehetővé, festéssel,

b) a járda és az úttest közötti berendezési sávban, ha a sáv szélessége lehetővé teszi, növényzet telepítésével, takarást biztosító burkolattal, a berendezési sáv megfelelő szélessége hiányában festéssel,

c) a gyalogos sáv és a telekhatár közötti sávban növényzet telepítésével vagy takarást biztosító műtárggyal, vagy

d) az a)-c) pont alá nem tartozó egyéb elhelyezés esetén növényzet telepítésével, legfeljebb 1 méter magasságig tereprendezéssel, takarást biztosító műtárggyal, vagy ha a helyszíni adottságok ezt nem teszik lehetővé, festéssel.

(2) Közműépítmény növényzettel történő takarását nyírható örökzöld cserjével kell biztosítani. Közműépítmény tereprendezéssel történő takarásakor a földrézsűt gyeppel vagy talajtakaró cserjével kell fedni, a vízelvezetést biztosítani kell.

(3)55 A közműépítmény festése közúti jelzést, azokkal összetéveszthető ábrát, feliratot, továbbá a közúti jelzéstechnikában alkalmazottal megegyező vagy ahhoz hasonló színt nem tartalmazhat.

(4) A gyalogos sáv és a telekhatár közötti sávban elhelyezett közműépítmény takarását biztosító műtárgynak a mögötte lévő ingatlanon álló épülethez, kerítéshez illeszkednie kell. A takarást biztosító műtárgy az épület díszítőelemét, nyílását részben sem takarhatja el.

(5) A közműépítmény takarását biztosító műtárgy fényvisszaverő anyagból nem készülhet.

(6) A szénhidrogén kitermelő berendezés homlokzat jellegű burkolása kötelező.

VIII. Fejezet

A műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények56

33. Klímaberendezés és hőszivattyú

56. § (1) Új épület, épületrész építése esetén távhűtés vagy központi hűtés, vagy az egyedi hűtés rendszerét ki kell építeni úgy, hogy minden kültéri egység a közhasználatú területről nem látható módon elhelyezhető legyen.

(2) Meglévő épületen klímaberendezés és hőszivattyú kültéri egysége a közhasználatú területről láthatóan nem helyezhető el, kivéve a (3) bekezdés esetén.

(3)57 Ha az épület adottságai indokolják, akkor takaratlanul – önálló rendeltetési egységenként – legfeljebb 1 db kültéri egység helyezhető el, elsődlegesen a tetőn vagy terepszinten. Amennyiben ez a megoldás nem alkalmazható, úgy a nyílászárókhoz igazítva, a teljes épületen egységes rend szerint kell elhelyezni, vagy az épület homlokzat-felújítása esetén egységes rend szerint át kell helyezni.

(4) A berendezések kondenzvize közhasználatú terület és – saját telken kívüli – más telek területére nem vezethető.

34. Megújuló energiaforrás műtárgyai

57. § Napelem, napkollektor csak az érintett ingatlan ellátására telepíthető és

a) magastetőn csak a tető síkjával párhuzamos síkon; több napelem, napkollektor telepítése esetén csak téglalap alakzatban helyezhetők el, valamint

b) lapostetőn a külső homlokzati sík és a legfelső teljes építményszint záró szerkezet felső síkja által meghatározott metszésvonalról az építmény irányában indított 10 fok alatt vont síkon belül helyezhető el, vagy épületszerkezet takarásában;

58. § (1) Szélgenerátor és szélkerék csak az érintett ingatlan ellátására telepíthető.

(2) Csak függőleges tengelyű szélkerék telepíthető.

(3) Szélkerék a terepszinten csak közhasználatú területről nem látható helyen telepíthető.

(4) A szélkerék magassága legfeljebb 2 méterrel haladhatja meg a magastetős épület gerincmagasságát, a lapostetős épület attikamagasságát.

35. Antenna és antennatartó szerkezet

59. § (1) Önálló antennatartó szerkezet nem létesíthető.

(2) Antenna és antennatartó szerkezet – a környezethez való illeszkedése és a városképi követelmények érvényesítése mellett – csak a tetőn vagy az épületen belül helyezhető el.

36. Égéstermék-elvezető berendezés

60. § (1) Homlokzaton új szerelt kémény, cirkóberendezés égéstermék-elvezetése, parapetkonvektor nem létesíthető és meglévő nem helyezhető át.

(2) A szerelt kémény fémszerkezete csak matt felületű lehet.

(3) Tűzfal mellett végzett kéménymagasítás esetén a meglévő kémény fémszerkezettel történő magasítása csak a csatlakozó tűzfal színével megegyező színnel történhet.

37. Hirdetési célú berendezés

61. § (1) Hirdetési célú berendezés a meglévő épített és természetes környezetbe, a városképbe illeszkedően és csak úgy helyezhető el, hogy

a) ne akadályozza a közhasználatú területi képfelvevő látószögét,

b) ne akadályozza közhasználatú terület és magánterület rendeltetésszerű használatát,

c) ne okozzon kárt az elhelyezéssel érintett építményben,

d) ne sértse a szomszédok jogait és törvényes érdekeit, valamint

e) ne okozzon közlekedési veszélyhelyzetet.

(2)58 Épület üvegfelületén, közmű építményen, közhasználatú terület felőli kerítésen, és támfalon hirdetési célú berendezés, nem helyezhető el, kivéve, ha e rendelet ettől eltérően rendelkezik.

(3) A tulajdonos köteles gondoskodni a hirdetési célú berendezése rendszeres karbantartásáról.

(4) Az épület teljes homlokzatát érintő átalakítás, felújítás során az e rendeletnek nem megfelelő hirdetési célú berendezést el kell távolítani.

(5) A hirdetési célú berendezés eltávolítására irányuló kötelezettségének az elhelyező akkor tesz eleget, ha a hirdetőfelületet és a tartószerkezetét annak alapozásával, rögzítésével együtt eltávolítja, továbbá a hirdetési célú berendezés helyét az eredeti állapot szerint helyreállítja.

62. § (1)59 A hirdetési célú berendezés méretét a hordozó szerkezettel együtt kell meghatározni, függetlenül az arra helyezett hirdetés, hirdetmény, nagyságától. A szerkezetileg több elemből álló berendezés egy hirdetési célú berendezésnek minősül, melynek méretét az összefüggő szerkezeti elemek által körbehatárolt felülettel kell figyelembe venni.

(2) Hirdetési célú berendezés

a) villogó, káprázást okozó fényt vagy futófényt nem tartalmazhat,

b) villogó vagy káprázást okozó külső fényforrással megvilágított nem lehet,

c) fényújságszerűen mozgó feliratokat vagy mozgó alakokat nem tartalmazhat,

d) felülete fényvisszaverő anyagból nem készülhet, és

e) közúti jelzést, azzal összetéveszthető ábrát, feliratot, fényt, továbbá a közúti jelzéstechnikában alkalmazottal megegyező vagy ahhoz hasonló színt nem tartalmazhat.

(3)60 Hirdetési célú berendezés megvilágítására csak belső vagy hátoldali megvilágítás alkalmazható.

(4) Hirdetési célú berendezés megvilágításának az elektromos ellátásához a vezeték csak a homlokzat síkján belül, közhasználatú területről nem látható módon vezethető, a vezetéket a homlokzat falán kívül kábelcsatornában sem lehet vezetni.

38. Hirdetési célú berendezések elhelyezésének részletszabályai61

63. § (1)62

(2)63 Közhasználatú területen a hirdetési célú berendezések közül a megállító tábla, az útbaigazító tábla, a totemoszlop, a hirdetőtábla, az átfeszítés, és a zászlótartóoszlop helyezhető el.

(3) Előkertben a hirdetési célú berendezések közül kizárólag totemoszlop, közművelődési célú hirdetőoszlop, név- és címtábla, valamint zászlótartóoszlop helyezhető el.

64. § (1)64 Épület homlokzatán csak olyan cégér, cégtábla, cégfelirat és vállalkozást népszerűsítő tábla helyezhető el, vagy maradhat fenn, amely az épületben levő rendeltetési egységre, az abban folytatott tevékenységre vonatkozik.

(2) Cégér, cégtábla és cégfelirat elhelyezése történhet: a földszinti portál részeként; a földszinti portál felett, az osztópárkány alatti sávban; vagy az egységes építészeti motívumokkal összefogott szintet az emelettől elválasztó sávban.

(3) Magastetőn, lapostetőn cégér, cégtábla, cégfelirat vagy vállalkozást népszerűsítő tábla nem helyezhető el, nem létesíthető.

(4) A cégér, a cégtábla és a vállalkozást népszerűsítő tábla tartó- és hordozó szerkezetét, továbbá a cégfeliratot úgy kell kialakítani, hogy

a) annak a mérete, az aránya és az anyaga szervesen illeszkedjen az érintett épület építészeti megoldásaihoz, a homlokzat meglévő vagy tervezett vízszintes és függőleges tagolásához, a nyílászárók kiosztásához, azok ritmusához,

b) a környezettől és az épület homlokzati színétől idegen, indokolatlanul elütő vagy erős színt ne tartalmazzon, valamint

c) épületdíszt, díszítő tagozatot ne takarjon el.

65. § (1) Épület homlokzatán cégér az épület homlokzati síkjára csak merőlegesen, cégtábla az épület homlokzati síkjával csak párhuzamosan, a homlokzati síkból ki nem fordulva helyezhető el.

(2) Rendeltetési egységenként a kirakatportál szerkezetén kívül 1 db cégér, valamint 1 db cégtábla vagy cégfelirat helyezhető el, kivéve a sarki rendeltetési egységet, ahol az eltérő homlokzatonként további 1-1 db cégér, valamint cégtábla vagy cégfelirat elhelyezhető.

(3) Cégtábla és cégfelirat felülete nem haladhatja meg a rendeltetési egységgel határos homlokzatfelület 10 %-át, a cégtábla vastagsága legfeljebb 10 centiméter lehet.

(4) Cégér homlokzatra merőleges felülete nem haladhatja meg a 0,8 m2-t, vastagsága legfeljebb 30 cm lehet. Cégér a járda szintjétől mért 2,5 méter magasság felett helyezhető el. Cégér homlokzati síktól számított kinyúlása nem haladhatja meg az 1 métert.

(5) A vállalkozást népszerűsítő tábla a rendeltetési egység bejárata melletti faltesten, rendeltetési egységenként legfeljebb 1 darab helyezhető el, és annak felülete – annak tartószerkezetével együtt – a 0,75 m2-t nem haladhatja meg.

(6) A cégtábla, cégér, cégfelirat és a vállalkozást népszerűsítő tábla létesítése esetén bejelentési eljárás során a polgármester – e rendelet követelményeitől szakmai véleményen alapulóan – eltérést engedélyezhet.

66. § (1) A közhasználatú terület felől bejárattal nem rendelkező rendeltetési egységek jelzésére cégtábla helyett név- és címtábla helyezhető el.

(2) Az épület homlokzatán csak olyan név- és címtábla helyezhető el, amely az épületben levő rendeltetési egységre, az abban folytatott tevékenységre vonatkozik.

(3) A név- és címtábla felülete a 0,1 m2-t nem haladhatja meg.

(4) A név- és címtábla elhelyezhető

a) a kapubélletben,

b) a bejárat két oldalán, vagy

c) az előkertben önálló tartószerkezeten.

(5) A név- és címtábla kapuzatonként azonos anyag és méret alkalmazásával, összerendezve a kapuzat architektúrájához illeszkedően kell elhelyezni. Az előkertben a név- és címtáblák összevontan, egy legfeljebb 2 m2 felületű szerkezeten helyezhetők el.

67. § (1) Felíró tábla a rendeltetési egység bejárata melletti faltesten, rendeltetési egységenként legfeljebb 2 darab, ha a vállalkozást népszerűsítő tábla elhelyezésére is sor kerül, rendeltetési egységenként legfeljebb 1 darab helyezhető el.

(2) A felíró tábla felülete annak tartószerkezetével együtt a 0,75 m2-t nem haladhatja meg.

(3) Megállító tábla a rendeltetési egység bejárata előtti területen elhelyezhető, ha az sem a gyalogos-, sem a járműforgalmat nem akadályozza, nem veszélyezteti. A megállító tábla felülete annak tartószerkezetével együtt a 0,75 m2-t nem haladhatja meg.

(4) Útbaigazító tábla közhasználatú területen csak a közhasználatú terület biztonságos használatának biztosításával helyezhető el. Az útbaigazító tábla a közúti jelzőtáblák láthatóságát nem akadályozhatja, közúti jelzőtáblák utólagos elhelyezése esetén a láthatóságát akadályozó útbaigazító táblát el kell távolítani.

68. § (1) Magánterületen csak olyan totemoszlop helyezhető el, amely az épületben levő rendeltetési egységre, az ingatlanon folytatott tevékenységre vonatkozik.

(2) Totemoszlopon kizárólag a következők jeleníthetők meg: a vállalkozás neve és a céglogója, a nyitvatartási idő, valamint – töltőállomás esetén – az árjelző.

(3) Totemoszlopot csak belső megvilágítással és a terepszinttől azonos keresztmetszettel vagy oszlopra, oszlopokra állítva lehet elhelyezni. A totemoszlop magassága legalább 2 méter.

69. § (1) Hirdetőtábla felülete nem haladhatja meg a 2 m2-t.

(2) Transzparens és átfeszítés csak akkor helyezhető el, ha annak tartalma idegenforgalmi, tudományos, kulturális vagy nemzeti eseményhez köthető. A transzparenst és az átfeszítést legkorábban az esemény meghirdetésekor helyezhető el és legkésőbb az esemény befejeződését követő egy héten belül el kell távolítani.

(3) Ingatlanonként 1 darab, az ingatlan eladását, bérbeadását meghirdető tábla helyezhető el az épület falán vagy ablakában, beépítetlen ingatlan esetén az ingatlan kerítésén, a homlokzat vagy a kerítés síkjában, melynek mérete nem haladhatja meg beépített telek esetén a 0,5 m²-t, beépítetlen telek esetén a 4 m²-t.

39.65

70-76. §66

40.67

77. §68

NEGYEDIK RÉSZ

TELEPÜLÉSKÉP-ÉRVÉNYESÍTÉSI ESZKÖZÖK

IX. Fejezet

Településkép-védelmi konzultáció

78. § (1) A főépítész – a benyújtott kérelem alapján – városrendezési-, városképi kérdésben tájékoztatást, állásfoglalást, nyilatkozatot vagy konzultáció keretében szakmai véleményt ad.

(2)69 A tájékoztatás iránti kérelméhez a 12. melléklet szerinti adatlapot is be lehet nyújtani. A konzultáció iránti kérelmet – a 13. melléklet szerinti adatlapon és a szükséges mellékletekkel – a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény (a továbbiakban: Dáptv.) szerinti elektronikus úton kell benyújtani. Amennyiben a Dáptv. az elektronikus ügyintézést nem írja elő, akkor konzultáció iránti kérelem papír alapon is benyújtható.

(3) A konzultáció kérelmét a főépítész nyilvántartásba veszi és az állásfoglalást vagy szakmai véleményt 15 napon belül – a kérelem benyújtása szerinti módon – kiadja.

(4) A konzultáció eljárásában ügyfél lehet: a kérelmező, az ingatlan tulajdonos, az építtető, a tervező, vagy mindazok akiket az ügy érinti és a döntés ekként jelöl meg.

79. § Kötelező szakmai konzultációt kezdeményezni a 14. mellékletben felsorolt tevékenység és a tevékenységhez előírt további eljárás megkezdését megelőzően. A kérelemhez minden esetben mellékelni kell tervdokumentációt vagy a szakmai vizsgálatot. A kérelemre kiadott szakmai vélemény a vizsgált tervdokumentációval együtt érvényes.

80. § (1) A konzultáció keretében vizsgálni kell, hogy a tervezett megoldás érinti-e és megfelel-e a 15. mellékletben felsorolt városképi szempontoknak.

(2) E rendelet HARMADIK RÉSZÉBEN előírt követelmények szabályaitól – az épített környezetre, a kialakult állapotra, a városképi illeszkedésre, a szomszéd telkekre gyakorolt hatásra is kiterjedő – vizsgálat alapján konzultáció keretében adott szakmai véleményben meghatározottak szerint és előírt feltételekkel eltérés adható.

(3)70 Ha a ZÉSZ vagy e rendelet rendelkezése, engedményes értéke konzultáció keretében adható szakmai véleményhez, vagy városrendezési megállapodás megkötéséhez kötött, akkor – az engedmény mértékét, feltételeit meghatározó – szakmai vélemény, vagy városrendezési megállapodás hiányában az eltérést eredményező tevékenység nem végezhető.

X. Fejezet

Településképi véleményezés

41. Véleményezési eljárás

81. § (1)71 Véleményezési eljárást kell lefolytatni:

a) az építmény építésére, bővítésére irányuló építési vagy fennmaradási engedélyezési eljárást;

b) helyi emlék bontási engedélyezési eljárását;

c) egyszerű bejelentéssel épülő új épület hatósági eljárását; valamint

d) az összevont telepítési eljárás integrált építési engedélyezési szakaszát megelőzően.

(1a)72 A véleményezési eljárást a 16. melléklet szerinti adatlap és az előírt mellékletek benyújtásával lehet kezdeményezni.

(2) Az építészeti-műszaki tervdokumentációnak az alábbi munkarészeket kell tartalmaznia:

a) műszaki leírás,

b) beépítési követelményeket igazoló idomtervek,

c) helyszínrajz a tervezéssel érintett, valamint a szomszédos telkeken álló építmények tetőfelülnézetével, a terepviszonyok és a be nem épített területek kialakításának ábrázolásával,

d) az épület tömegkialakítását meghatározó, eltérő szintek alaprajzai,

e) megértéshez szükséges számú, de legalább két egymással szöget bezáró metszet,

f) építmény valamennyi jellemző külső nézetét ábrázoló homlokzati terv,

g) színezési terv a homlokzati anyaghasználat és szín pontos meghatározásával, valamint

h) utcakép és látványterv az illeszkedés megfelelőségének megállapításához szükséges számú szomszédos épületek ábrázolásával.

(3) A véleményezési eljárásban ügyfél lehet: a kérelmező, az ingatlan tulajdonos, az építtető, a tervező, vagy mindazok akiket az ügy érinti és a döntés ekként jelöl meg.

(4)73 Önkormányzati hatósági hatáskörben a Képviselő-testület átruházott jogkörében eljárva a polgármester – szakmai véleményen alapuló – véleményt ad.

(5) A véleményezési eljárás keretében vizsgálni kell, hogy a tervezett megoldás érinti-e és teljesíti-e a 15. mellékletben felsorolt szempontokat.

XI. Fejezet

Településképi bejelentés

42. Bejelentési eljárás

82. § (1)74 Bejelentési eljárás köteles tevékenységek körét a 17. melléklet határozza meg.

(2)75 A bejelentés kérelmét – a 18. melléklet szerinti adatlapon a szükséges mellékletekkel –a Dáptv. szerinti elektronikus úton lehet benyújtani. Amennyiben a Dáptv. az elektronikus ügyintézést nem írja elő, akkor a bejelentés kérelme papír alapon is benyújtható.

(3) A bejelentési dokumentáció készítőjére a 19. melléklet, a tartalmára vonatkozó követelményeket a 20. melléklet határozza meg. A bejelentési dokumentációt a megértéshez szükséges méretarányban, a főbb alaprajzi és magassági méretek feltüntetésével kell készíteni.

(4) A bejelentési dokumentációban a városképi követelményeknek való megfelelést igazolni kell. Fővárosi egyedi védelem alatt álló épület esetén a városképi követelményeknek való megfelelés igazolásához a fővárosi főépítész véleményét is csatolni kell.

(5) Az építményt érintő több egyidejű tevékenység esetén a bejelentések összevonhatók.

(6) A bejelentés a tervezett tevékenységre ütemezetten is benyújtható, de a bejelentési dokumentációt ebben az esetben is a teljes tevékenységre kell elkészíteni.

(7)76 A bejelentési eljárás és a bejelentési eljárás során meghozott elsőfokú döntés elleni jogorvoslat költségmentes.

(8) A bejelentési eljárásban ügyfél lehet: a kérelmező, az ingatlan tulajdonos, az építtető, a tervező, vagy mindazok, akiket az ügy érinti és a döntés ekként jelöl meg.

43. Bejelentés elbírálása

83. § (1) A bejelentési eljárást meg kell szüntetni: ha az eljárás okafogyottá válik; ha a kérelem lehetetlen célra irányul; vagy ha nem felel meg a formai követelményeknek.

(2)77 A bejelentés elbírálásakor vizsgálni kell, hogy a tervezett megoldás érinti-e és teljesíti-e a 15. mellékletben felsorolt szempontokat.

(3)78 Önkormányzati hatósági hatáskörben a Képviselő-testület átruházott jogkörében eljárva a polgármester a bejelentésben kérelmezett tevékenységet – szakmai véleményen alapulóan – tudomásul veszi, elutasítja, az eljárást megszünteti, vagy hatósági bizonyítványt állít ki. A bejelentési kötelezettség teljesítése, tudomásulvétele polgárjogi igényt nem dönt el és nem mentesít – egyéb jogszabályokban előírt – engedélyek, hozzájárulások megszerzése alól.

(4) Jogszerű hallgatás esetéről a főépítésztől igazolás kérhető.

XII. Fejezet

Településképi kötelezés

44. Kötelezettség megszegése

84. § (1) A kötelezettség megszegésének minősül:

a) a kötelezően előírt előzetes KAT. elmulasztásával, a KAT.-et jóváhagyó döntésben foglaltaktól vagy a jóváhagyott dokumentáció tartalmától eltérően végzett tevékenység;

b) a kötelezően előírt előzetes konzultáció elmulasztásával, a konzultáció keretében kiadott szakmai véleményben foglaltaktól vagy a konzultáció során jóváhagyott dokumentáció tartalmától eltérően végzett tevékenység;

c) a bejelentési eljárás elmulasztásával, a polgármester tiltása ellenére, a bejelentési eljárásban hozott döntésben foglaltaktól vagy a bejelentési eljárás során jóváhagyott dokumentáció tartalmától eltérően végzett tevékenység;

d) a véleményezési eljárásban adott polgármesteri véleményben foglaltaktól vagy a véleményezési eljárás során jóváhagyott dokumentáció tartalmától eltérően végzett tevékenység; valamint

e)79 a rendeltetésekre előírt, vagy a fővárosi, vagy a kerületi településképi követelmények megsértésével végzett tevékenység.

(2)80 Kötelezettség megszegése esetén önkormányzati hatósági hatáskörben a Képviselő-testület átruházott jogkörében eljárva a polgármester:

a) figyelmeztetést és kötelezést adhat ki és bírságot szabhat ki,

b)81 a kötelezésben foglaltak nem teljesítése esetén ismételten bírságot szab ki, vagy a kötelezést tartalmazó döntés végrehajtását foganatosítja. Az önkormányzat az általa elrendelt bírság végrehajtásának foganatosítása érdekében, a vele szerződésben álló önálló bírósági végrehajtót megkeresi.

(3)82 A kötelezési eljárást annak a földrészlet ingatlannak, vagy az egyéb önálló ingatlannak (például: kerítés, épület, építmény, melléképítmény, terasz, albetét, önálló rendeltetési egység), vagy ingatlanrésznek (például: önálló ingatlanhoz tartozó építmény, burkolt felület, épületszerkezet, tartószerkezet, rögzített berendezés) a tulajdonosa ellen kell lefolytatni, akinek az ingatlanával, ingatlanrészével összefüggésben, vagy akinek az érdekében végezték a tevékenységet.

(4) A kötelezési eljárás során a polgármester figyelmeztetést tartalmazó döntésében – megfelelő határidő biztosításával – felhívja a jogsértőt a jogszabálysértés megszüntetésére.

(5) A (4) bekezdés szerinti határidő eredménytelen eltelte esetén a polgármester bírság egyidejű kiszabása mellett – megfelelő határidő megállapításával – kötelezi a jogsértőt a jogszabálysértés megszüntetésére.

(6) A kötelezett – teljesítési határidő letelte előtt benyújtott – kérelmére a kötelezésben megállapított határidő egy alkalommal meghosszabbítható.

45. Településkép-védelmi bírság

85. § (1)83 Az egyes kötelezettségek megszegésével végzett tevékenységek esetére legalább 200 000 forint, legfeljebb 2 000 000 forint nagyságú közigazgatási bírság szabható ki.

(2) Amennyiben egyszerre több kötelezettség megszegése, vagy több tevékenység révén valósul meg, akkor az egyes bírságokat külön határozatban kell kiszabni.

(3) A bírságot az építmény, építményrész felújításának, átalakításának, elbontásának, eltávolításának, a zöldfelület kialakításának elrendelése esetén is ki lehet szabni.

(4) Több kötelezett esetén a bírság megosztásáról rendelkezni kell.

ÖTÖDIK RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

XIII. Fejezet

Hatálybalépés

86. § E rendelet 2021. április 24. napján lép hatályba.

87. §84

88. §85 E rendeletet a folyamatban lévő ügyekben és eljárásokban is alkalmazni kell.

1. melléklet

Védelmi eljárás adatlapja86

A

B

C

1.

Kérelmező:

neve (szerepe: : tulajdonos, meghatalmazott, stb)

2.

címe (személy lakhelye / cég székhelye):

3.

Kapcsolat-tartás:

név, telefonszám:

4.

módja (emailcím vagy posta cím):

5.

Ingatlan:

helye (közterület neve, házszám,)87:

6.

helyrajzi szám:

7.

Védelmi javaslat:

tárgya:

8.

rövid indoklása:

9.

jellemző fotó vagy térképrészlet:

10.

Eljáráshoz:

benyújtott mellékletek88:

11.

dátum és aláírás89:

2. melléklet90

Egyedi védelem alatt álló építészeti örökségek jegyzéke

A: cím

B: hrsz.

C: védett értékek

1

Ajtósi Dürer sor 27/a.
= Jávor utca 15.

32687/1

tömeg, homlokzatok, lépcsőház

2

Ajtósi Dürer sor 27/b.

32687/2

tömeg, homlokzatok, lépcsőház

3

Amerikai út 48.

32271

tömeg, homlokzatok, kovácsoltvas kerítés

4

Amerikai út 53–55.
= Laky Adolf utca 42.

31571/4

Lajta Béla által tervezett épület részek tömege, homlokzatai

5

Amerikai út 73/b.

29809/4

tömeg, homlokzatok, lépcsőház

6

Amerikai út 76.

31612/1

homlokzatok

7

Amerikai út 81.

29813/9

homlokzatok

8

Amerikai út 83.

29813/8

homlokzatok

9

Amerikai út 85.

29813/7

homlokzatok

10

Amerikai út 87.

29813/6

homlokzatok

11

Amerikai út 90/b–90/c.
= Edison köz 1–5.
= Erzsébet királyné útja 10/d-10/e.

29805/17

beépítési mód, teljes épület, két szobor a parkban

12

Amerikai út 96.
= Dorozsmai utca 18–34.

29803/1

tömeg és homlokzatok (szín- és anyaghasználattal együtt)

13

Angol utca 1.
= Fogarasi út 80/a–80/c.

31904/14

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

14

Angol utca 2–6.
= Bagolyvár utca 1/a–3/b.
= Fogarasi út 74/a–74/b.

31904/13

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

15

Angol utca 3.
= Fogarasi út 78/a–78/b.

31904/16

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

16

Angol utca 5.
= Bagolyvár utca 5.

31904/12

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

17

Angol utca 7.
= Kalapács utca 11/a–11/b.

31904/8

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

18

Angol utca 8–10.
= Bagolyvár utca 7/a–9/c.
= Kalapács utca 1–7/b.

31904/11

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

19

Angol utca 9.
= Kalapács utca 9/a–9/b.

31904/9

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

20

Angol utca 11–15.
= Kalapács utca 8–10.

31903/17

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

21

Angol utca 12.
= Bagolyvár utca 11.
= Kalapács utca 6.

31903/16

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

22

Angol utca 14.
= Bagolyvár utca 13.

31903/15

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

23

Angol utca 16.
= Bagolyvár utca 15.
= Wass Albert tér 11.

31903/14

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

24

Angol utca 17–21.
= Mogyoródi út 69.
= Wass Albert tér 2.

31903/10

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

25

Angol utca 18.
= Bagolyvár utca 17.
= Wass Albert tér 1.

31903/13

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

26

Angol utca 20.
= Bagolyvár utca 19.

31903/12

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

27

Angol utca 22.
= Mogyoródi út 67.
= Bagolyvár utca 21.

31903/11

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

28

Angol utca 34.

31788/6

Györgyi Dénes és Thomas Antal által tervezett épületek: tömeg, homlokzatok

29

Angol utca 36.

31788/3

Györgyi Dénes és Thomas Antal által tervezett épületek: tömeg, homlokzatok

30

Bagolyvár utca 12–14.
= Fráter György utca 15–17.
= Wass Albert tér 12–13.

31905/13

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

31

Bánki Donát utca 11–13.
= Bolgárkertész utca 2–4.
= Róna utca 15–23.

31928/8

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészet: reliefek, szobrok

32

Bánki Donát utca 15–17.
= Bolgárkertész utca 6–8.
= Padlizsán utca 10–12.

31928/6

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészet: reliefek, szobrok

33

Bánki Donát utca 19–23.
= Bolgárkertész utca 10.
= Padlizsán utca 11–13.

31928/3

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészet: reliefek, szobrok

34

Bánki Donát utca 25–27.
= Bolgárkertész utca 12.
= Szervián utca 2–4.

31925/2

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészet: reliefek, szobrok

35

Bánki Donát utca 26–28.
= Szervián utca 13.

31917/128

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

36

Bánki Donát utca 29.
= Szervián utca 11.

31926/43

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

37

Bánki Donát utca 30.

31917/130

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

38

Bánki Donát utca 31.

31926/41

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

39

Bánki Donát utca 32.

31917/131

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

40

Bánki Donát utca 33.

31926/34

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

41

Bánki Donát utca 34.

31917/141

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

42

Bánki Donát utca 35.

31926/33

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

43

Bánki Donát utca 36.

31917/142

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

44

Bánki Donát utca 37.

31926/26

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

45

Bánki Donát utca 38.

31917/144

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

46

Bánki Donát utca 39.
= Xantus utca 12.

31926/24

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

47

Bánki Donát utca 40.
= Xantus utca 14–16.

31917/145

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

48

Bánki Donát utca 41.
= Xantus utca 11.

31926/16

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

49

Bánki Donát utca 42.
= Xantus utca 13–15.

31917/147

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

50

Bánki Donát utca 43.

31926/15

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

51

Bánki Donát utca 44.

31917/148

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

52

Bánki Donát utca 45.

31926/14

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

53

Bánki Donát utca 46.

31917/149

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

54

Bánki Donát utca 47.

31926/11

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

55

Bánki Donát utca 48.

31917/168

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

56

Bánki Donát utca 49.

31926/10

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

57

Bánki Donát utca 50.

31917/169

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

58

Bánki Donát utca 51.
= Kaffka Margit utca 12.

31926/9

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

59

Bánki Donát utca 52.
= Kaffka Margit utca 14–16.

31917/170

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

60

Bánki Donát utca 54.

31917/121

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

61

Bánki Donát utca 56.

31917/120

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

62

Bánki Donát utca 57.
= Kaffka Margit utca 1/f.

31920/16

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

63

Bánki Donát utca 58.
= Bátorkeszi utca 6/a.

31917/119

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

64

Bánki Donát utca 59.

31920/15

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

65

Bánki Donát utca 61.

31920/14

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

66

Bánki Donát utca 63.

31920/11

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

67

Bánki Donát utca 65.

31920/10

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

68

Bánki Donát utca 67–69.
= Bátorkeszi utca 4/b.

31920/9

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

69

Bátorkeszi utca 1.

31917/63

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

70

Bátorkeszi utca 2/a.
= Bolgárkertész utca 58.

31920/3

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

71

Bátorkeszi utca 2/b.

31920/4

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

72

Bátorkeszi utca 2/c.

31920/6

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

73

Bátorkeszi utca 2/d.

31920/7

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

74

Bátorkeszi utca 3.

31917/62

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

75

Bátorkeszi utca 4/a.

31920/8

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

76

Bátorkeszi utca 5.

31917/61

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

77

Bátorkeszi utca 6/b.

31917/118

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

78

Bátorkeszi utca 7.

31917/60

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

79

Bátorkeszi utca 8/a.

31917/117

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

80

Bátorkeszi utca 8/b.

31917/114

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

81

Bátorkeszi utca 9.

31917/59

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

82

Bátorkeszi utca 10.
= Boros Mátyás utca 5.

31917/113

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

83

Bátorkeszi utca 11.

31917/58

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

84

Bátorkeszi utca 12.
= Boros Mátyás utca 6.

31917/108

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

85

Bátorkeszi utca 13.
= Boros Mátyás utca 7.

31917/56

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

86

Bátorkeszi utca 14.

31917/107

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

87

Bátorkeszi utca 15. Boros Mátyás utca 8.

31917/55

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

88

Bátorkeszi utca 16.

31917/104

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

89

Bátorkeszi utca 17.

31917/53

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

90

Bátorkeszi utca 18.

31917/103

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

91

Bátorkeszi utca 19.

31917/52

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

92

Bátorkeszi utca 20.

31917/100

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

93

Bátorkeszi utca 21.

31917/51

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

94

Bátorkeszi utca 22.

31917/99

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

95

Bátorkeszi utca 23.

31917/50

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

96

Bátorkeszi utca 24.

31917/96

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

97

Bátorkeszi utca 25.

31917/49

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

98

Bátorkeszi utca 26.

31917/95

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

99

Bátorkeszi utca 27.

31917/48

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

100

Bátorkeszi utca 28.

31917/92

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

101

Bátorkeszi utca 29.

31917/47

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

102

Bátorkeszi utca 30.
= Felsőbüki Nagy Pál utca 5.

31917/91

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

103

Bátorkeszi utca 31.

31917/46

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

104

Bátorkeszi utca 32.
= Felsőbüki Nagy Pál utca 6.

31917/86

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

105

Bátorkeszi utca 33.
= Felsőbüki Nagy Pál utca 7.

31917/44

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

106

Bátorkeszi utca 34.

31917/85

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

107

Bátorkeszi utca 35.
= Felsőbüki Nagy Pál utca 8.

31917/43

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

108

Bátorkeszi utca 36.

31917/82

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

109

Bátorkeszi utca 37.

31917/41

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

110

Bátorkeszi utca 38.

31917/81

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

111

Bátorkeszi utca 39.

31917/40

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

112

Bátorkeszi utca 40.

31917/78

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

113

Bátorkeszi utca 41.

31917/39

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

114

Bátorkeszi utca 42.

31917/77

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

115

Bátorkeszi utca 43.

31917/38

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

116

Bátorkeszi utca 44.

31917/74

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

117

Bátorkeszi utca 45.

31917/37

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

118

Bátorkeszi utca 46.

31917/73

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

119

Bátorkeszi utca 47.

31917/36

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

120

Bátorkeszi utca 48.
= Fogarasi út 65.

31917/69

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

121

Bátorkeszi utca 49.
= Fogarasi út 67.

31917/35

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

122

Bolgárkertész utca 9–11/b.
= Padlizsán utca 3–9.

31924/13

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészet: reliefek, szobrok

123

Bolgárkertész utca 13/a–13/f.

31924/6

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészet: reliefek, szobrok

124

Bolgárkertész utca 14–16.
= Szervián utca 1.

31926/37

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

125

Bolgárkertész utca 15/a–15/f.

31924/7

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészet: reliefek, szobrok

126

Bolgárkertész utca 17–23.
= Bolgárkerék utca 4–10.

31924/11

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészet: reliefek, szobrok

127

Bolgárkertész utca 18.

31926/36

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

128

Bolgárkertész utca 20.

31926/35

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

129

Bolgárkertész utca 22.

31926/32

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

130

Bolgárkertész utca 24.

31926/31

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

131

Bolgárkertész utca 25–31.
= Bolgárkerék utca 3.

31924/20

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészet: reliefek, szobrok

132

Bolgárkertész utca 26–28.
= Xantus utca 2.

31926/30

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

133

Bolgárkertész utca 30–32.
= Xantus utca 1.

31926/22

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

134

Bolgárkertész utca 34.

31926/20

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

135

Bolgárkertész utca 36.

31926/13

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

136

Bolgárkertész utca 38.

31926/12

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

137

Bolgárkertész utca 40.

31926/5

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

138

Bolgárkertész utca 42.
= Kaffka Margit utca 2.

31926/3

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

139

Bolgárkertész utca 48.
= Kaffka Margit utca 1/a.

31920/22

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

140

Bolgárkertész utca 50.

31920/20

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

141

Bolgárkertész utca 52.

31920/13

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

142

Bolgárkertész utca 54.

31920/12

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

143

Bolgárkertész utca 56.

31920/5

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

144

Bon yhádi út 17.

39592/24

homlokzatok

145

Boros Mátyás utca 3.

31917/112

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

146

Boros Mátyás utca 4.

31917/109

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

147

Boros Mátyás utca 9.

31917/57

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

148

Boros Mátyás utca 10.

31917/54

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

149

Borostyán utca 1/b.

29765/1

homlokzatok

150

Bölcsőde utca 1.

32226/10

tömeg, homlokzatok, előcsarnok

151

Cházár András utca 6.

32746

tömeg„ homlokzatok, dombormű

152

Cházár András utca 16.

32719

utcai homlokzat

153

Columbus utca 1–5.
= Szugló utca 16–18.

32207

tömeg és homlokzatok

154

Columbus utca 12.
= Szabó Lőrinc utca 12.

32191/2

eredeti homlokzatok, lépcsőház

155

Columbus utca 33.
= Bácskai utca 5.

32284/1

homlokzatok

156

Columbus utca 57/b.

31624/1

tömeg, homlokzatok

157

Columbus utca 89.
= Kacsóh Pongrác út 25

29803/4

eredeti tömeg és homlokzatok

158

Cserei köz 5.

32362/12

beépítési mód és utcai homlokzatok

159

Cserei köz 7.

32362/11

beépítési mód és utcai homlokzatok

160

Cserei köz 9.

32362/8

beépítési mód és utcai homlokzatok

161

Cserei köz 11.

32362/7

beépítési mód és utcai homlokzatok

162

Cserei köz 13–15.

32362/3

beépítési mód és utcai homlokzatok

163

Cserei köz 17.

32362/9

beépítési mód és utcai homlokzatok

164

Cserei köz 19.

32362/10

beépítési mód és utcai homlokzatok

165

Dorozsmai utca 11/a.
= Laky Adolf utca 64–66.

29811/5

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

166

Dorozsmai utca 11/b.

29811/6

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

167

Dorozsmai utca 11/c.
= Laky Adolf utca 61–63.

29811/12

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

168

Dorozsmai utca 13/a.

29811/13

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

169

Dorozsmai utca 13/b.
= Uzsoki utca 54.

29811/19

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

170

Dorozsmai utca 40.
= Dorozsmai köz 1.

29813/29

tömeg, homlokzatok

171

Dorozsmai utca 9c.

29810/5

teljes épület, kivéve 1945 utáni átépítés

172

Dózsa György út 29.
= Ajtósi Dürer sor 1.

32725

beépítés, tömeg, eredeti homlokzat, kapu és kapualj

173

Edison utca 8.
= Dorozsmai u. 7a.

29804/18
29804/19

eredeti tömeg és homlokzatok

174

Edison utca 9.
= Edison köz 7–9.

29805/16

tömeg, homlokzatok

175

Egressy út 1/a.

32539/27

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

176

Egressy út 3/a–3/d.
= Gizella út 11–17.
= Szobránc utca 18–20.

32521

Egressy út és Gizella út felőli épületszárny: teljes épület, két sgraffito falkép

177

Egressy út 114–116.
= Egressy tér 7.
= Pósa Lajos utca 1.

31489/1

homlokzatok

178

Emma utca 16–18.
= Szugló utca 37–39.
= Újvilág utca 46.

32157/23

homlokzatok, szobor a kertben

179

Erzsébet királyné útja 14/a.
= Laky Adolf utca 48–50.

29811/1

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

180

Erzsébet királyné útja 14/b.

29811/7

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

181

Erzsébet királyné útja 15/a-15/b .

31617

nyaraló épület homlokzata

182

Erzsébet királyné útja 17.

31616

eredeti homlokzat

183

Erzsébet királyné útja 16/a.
= Laky Adolf utca 53.

29811/8

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

184

Erzsébet királyné útja 16/b.

29811/14

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

185

Erzsébet királyné útja 18.
= Uzsoki utca 46.

29811/15

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

186

Erzsébet királyné útja 26.

29819/36

homlokzatok

187

Erzsébet királyné útja 33–39.
= Uzsoki utca 43–45.
= Róna utca 214–220.

31529

eredeti épület homlokzatai

188

Felsőbüki Nagy Pál utca 3.

31917/90

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

189

Felsőbüki Nagy Pál utca 4.

31917/87

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

190

Felsőbüki Nagy Pál utca 9.

31917/45

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

191

Felsőbüki Nagy Pál utca 10.

31917/42

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

192

Fogarasi út 63.

31917/70

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

193

Fogarasi út 69.

31917/34

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

194

Fogarasi út 76/a–76/b.

31904/15

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

195

Fogarasi út 82/a–82/b.

31904/17

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

196

Fogarasi út 84/a–84/b.

31904/18

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

197

Fogarasi út 86/a–86/c.

31904/20

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

198

Fogarasi út 88/a–88/b.

31904/19

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

199

Francia út 49/b.

31658/37

teljes épület

200

Fűrész utca 63.

31232

homlokzatok

201

Gervay utca 22.

30820

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok

202

Gervay utca 32.
= Fűrész utca 83.

30845

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok

203

Gervay utca 33.
= Fűrész utca 78.
= Gyarmat utca 96.

30814

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok

204

Gervay utca 36.

30843

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok

205

Gervay utca 40.

30841

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok

206

Gervay utca 42.
= Balázs utca 18.

30840

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok

207

Gervay utca 44.
= Balázs utca 15.

30866

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok

208

Gervay utca 50.

30863

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok

209

Gyarmat utca 6.

31603

homlokzatok

210

Gyarmat utca 47/a–47/b.
= Bácskai utca 42.
= Cinka Panna utca 1–13.
= Varsó utca 14–26.

31693/20

beépítési mód, tömeg, homlokzatok

211

Gyarmat utca 49.
= Varsó utca 28/a–28/e.

31693/23

beépítési mód, tömeg, homlokzatok

212

Gyarmat utca 52.

31516/1

eredeti tömeg

213

Hermina út 12.

32642

homlokzatok

214

Hermina út 16.
= Ida utca 3.

32644

tömeg, homlokzatok

215

Hermina út 18.
= Ida utca 4.

32654

tömeg, homlokzatok, lépcsőház, belső ornamentika, kerítés

216

Hermina út 19

31671/1

tömeg, homlokzatok, alaprajzi elrendezés, belsőépítészet (felületképzések, ornamentika)

217

Hermina út 26–32.

(29732/11)

Pántlika vendéglátó pavilon: vasbetonszerkezet, homlokzat

218

Hermina út 35.

31660/3

beépítési mód, homlokzatok art deco részletekkel

219

Hermina út 37.
= Erzsébet királyné útja 1/a.

31660/2

beépítési mód, homlokzatok art deco részletekkel

220

Hermina út 49.

29770

megmaradt részletek, kerítés, előtető, kapu

221

Hermina út 55.
= Bethesda utca 1.

29767/7

eredeti homlokzatok

222

Hermina út 61.
= Borostyán utca 1/a.

29765/2

homlokzatok

223

Hungária körút 33–41.
= Besnyői utca 7–9.
= Mogyoródi út 2–4.

32426/8

telekbelsőn található U-alakú épület: beépítési mód és homlokzatok

224

Hungária körút 200–202.
= Bethesda utca 3–5.
= Hermina út 51–53.

29768/2

Hild József által tervezett épület, Aigner Sándor által tervezett épület, valamint Tóth Kálmán által tervezett épület: eredeti tömegek és homlokzatok

225

226

Ilka utca 46.

32672

tömeg, homlokzatok

227

Ilka utca 47.

32651

tömeg, homlokzatok, kerítés, kapu

228

Istvánmezei út 1–5.

32826

Nemzeti Sportcsarnok: tömeg, homlokzatok, anyaghasználat, belső kialakítás

229

Jávor utca 5/b.

32681

teljes épület

230

Jávor utca 13.

32686

eredeti homlokzat

231

Jávor utca 14.

32692/1

tömeg, homlokzatok

232

Jerney utca 42–44.
= Pitvar utca 3–11.

39708/1

beépítési mód, homlokzatok és színezés, kerítések és korlátok

233

Kaffka Margit köz 1.

31917/134

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

234

Kaffka Margit köz 3.

31917/135

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

235

Kaffka Margit köz 7/b.

31917/157

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

236

Kaffka Margit köz 9.

31917/158

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

237

Kaffka Margit utca 1/b.

31920/21

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

238

Kaffka Margit utca 1/c.

31920/19

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

239

Kaffka Margit utca 1/d.

31920/18

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

240

Kaffka Margit utca 1/e.

31920/17

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

241

Kaffka Margit utca 3/a–3/b.

31917/116

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

242

Kaffka Margit utca 4.

31926/4

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

243

Kaffka Margit utca 5.

31917/115

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

244

Kaffka Margit utca 6.

31926/6

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

245

Kaffka Margit utca 7.
= Boros Mátyás utca 1.

31917/111

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

246

Kaffka Margit utca 8.

31926/7

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

247

Kaffka Margit utca 9.
= Boros Mátyás utca 2.

31917/110

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

248

Kaffka Margit utca 10.

31926/8

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

249

Kaffka Margit utca 11.

31917/106

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

250

Kaffka Margit utca 13.

31917/105

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

251

Kaffka Margit utca 15.

31917/102

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

252

Kaffka Margit utca 17.

31917/101

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

253

Kaffka Margit utca 18.

31917/167

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

254

Kaffka Margit utca 19.

31917/98

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

255

Kaffka Margit utca 20.

31917/166

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

256

Kaffka Margit utca 21.

31917/97

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

257

Kaffka Margit utca 22.

31917/165

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

258

Kaffka Margit utca 23.

31917/94

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

259

Kaffka Margit utca 24.

31917/164

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

260

Kaffka Margit utca 25.

31917/93

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

261

Kaffka Margit utca 26.

31917/163

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

262

Kaffka Margit utca 27.
= Felsőbüki Nagy Pál utca 1.

31917/89

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

263

Kaffka Margit utca 28.

31917/162

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

264

Kaffka Margit utca 29.
= Felsőbüki Nagy Pál utca 2.

31917/88

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

265

Kaffka Margit utca 30.

31917/161

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

266

Kaffka Margit utca 31.

31917/84

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

267

Kaffka Margit utca 32.

31917/160

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

268

Kaffka Margit utca 33.

31917/83

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

269

Kaffka Margit utca 34.
= Kaffka Margit köz 11.

31917/159

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

270

Kaffka Margit utca 35.

31917/80

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

271

Kaffka Margit utca 37.

31917/79

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

272

Kaffka Margit utca 39.

31917/76

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

273

Kaffka Margit utca 41.

31917/75

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

274

Kaffka Margit utca 43.

31917/72

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

275

Kaffka Margit utca 45.
= Fogarasi út 61.

31917/71

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

276

Kalapács utca 12–14.

31903/19

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

277

Kalapács utca 13/a–13/c.

31904/10

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

278

Kalapács utca 15/a–15/b.

31904/7

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

279

Kalapács utca 17/a–17/b.

31904/6

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

280

Kalapács utca 19/a–19/c.

31904/4

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

281

Kalapács utca 21/a–21/b.

31904/5

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

282

Kerepesi út 76/a–76/e.
= Bolgárkertész utca 1–7.
= Padlizsán utca 2–8.
= Róna utca 1–13.

31928/11

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészet: reliefek, szobrok

283

Kerepesi út 78/a–78/h.
= Bolgárkerék utca 2.
= Padlizsán utca 1.

31924/12

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészet: reliefek, szobrok

284

Kerepesi út 80/a–80/d.
= Bolgárkerék utca 1.

31924/17

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészet: reliefek, szobrok

285

Kövér Lajos utca 21–29.

31788/5

Györgyi Dénes és Thomas Antal által tervezett épület: tömeg, homlokzatok

286

Kövér Lajos utca 31–37.

31788/15

Thomas Antal által tervezett épületek: tömeg, homlokzatok

287

Kövér Lajos utca 32.

31877/1

főépület beépítési módja, homlokzatok, kerítés

288

Laky Adolf utca 15.

32248/8

tömeg, homlokzatok

289

Laky Adolf utca 52–54.

29811/2

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

290

Laky Adolf utca 55.

29811/9

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

291

Laky Adolf utca 56–58.

29811/3

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

292

Laky Adolf utca 57.

29811/10

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

293

Laky Adolf utca 59.

29811/11

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

294

Laky Adolf utca 60–62.

29811/4

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

295

Lapály utca 11.

29819/34

homlokzatok

296

Mexikói út 76/a–76/b.
= Dévényi utca 1.
= Hajtsár út 215–219/a.

29834/21
korábban:
29834/14

Szegedi úti vasúti átjáró mellett lévő kereskedelmi igazgatóság épülete, szolgálati lakóépület: tömegek, homlokzatok
Vasúti deltában található harangépület, szivattyúház: tömegek, szerkezet, homlokzatok

297

Mogyoródi út 71/a–71/b.

31903/8

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

298

Nagy Lajos király útja 56/a–60.
= Fogarasi út 90–92.

31904/21

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

299

Nagy Lajos király útja 62.

31904/2

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

300

Nagy Lajos király útja 64–70.
= Kalapács utca 23–25.

31904/3

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

301

Nagy Lajos király útja 72–74/b.
= Kalapács utca 16–18.

31903/20

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

302

Nagy Lajos király útja 76/a-80/c .
= Wass Albert tér 5–8.

31903/6

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

303

Nagy Lajos király útja 82/a–84.
= Mogyoródi út 73/a–73/b.

31903/7

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

304

Ormos utca 10–12.

31911/7

homlokzatok, szerkezet

305

Őrnagy utca 5–9.

32444

Hőnig Dezső által tervezett épület: homlokzatok

306

Örs vezér tere 1–3.

31924/18

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészet: reliefek, szobrok

307

Örs vezér tere 4–6.
= Bánki Donát utca 71–73.
= Bolgárkertész utca 62–64.

31920/24

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészet: reliefek, szobrok

308

Pálma utca 9.

29772/9

homlokzatok

309

Pálma utca 11.

29772/8

homlokzatok

310

Pálma utca 13.
= Hungária krt. 192.

29772/7

homlokzatok

311

Pitvar utca 4–6.

39708/3

beépítési mód, homlokzatok és színezés, kerítések és korlátok

312

Rákospatak utca 99–101.
= Kacsóh Pongrác út 125129.
= Ungvár utca 38–42.
= Sárköz utca 2–8.

29978/102

beépítési mód, tömeg, homlokzatok

313

Róna utca 124–132.
= Bölcsőde utca 3.
= Szugló utca 42–48.

32226/12

raktár homlokzata és szerkezet

314

Róna utca 147.
= Varsó utca 2.

31697/8

tömeg, homlokzatok

315

Róna utca 174–186.
= Bácskai utca 24–36.
= Gyarmat utca 29–31., 37–43.
= Titel utca 1/c.

32240

Molnár Péter által tervezett épület: homlokzatok, stúdió belső

316

Róna utca 222.
= Erzsébet királyné útja 28.

29819/35

teljes épület

317

Róna utca 224.

29819/37

teljes épület

318

Róna utca 226.

29819/38

teljes épület

319

Róna utca 228.
= Lapály utca 13.

29819/33

teljes épület

320

Stefánia út 19.
= Szobránc köz 2.

32528/31

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

321

Stefánia út 21.

32528/30

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

322

Stefánia út 23.

32528/29

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

323

Stefánia út 25.

32528/50

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

324

Stefánia út 27.
= Ju risich Miklós utca 1.

32528/49

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

325

Stefánia út 29.
= Gizella út 2/a.

32539/10

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

326

Stefánia út 31.

32539/11

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

327

Stefánia út 33.

32539/12

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

328

Stefánia út 35.

32539/13

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

329

Stefánia út 37.

32539/14

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

330

Stefánia út 39.

32539/15

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

331

Stefánia út 41.

32539/16

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

332

Stefánia út 43.

32539/26

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

333

Stefánia út 45.
= Egressy út 2.

32594

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

334

Stefánia út 47.

32595/1

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

335

Stefánia út 49.

32595/2

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

336

Stefánia út 51.

32596

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

337

Stefánia út 53.
= Cserei utca 1/a.

32598

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

338

Stefánia út 55.
= Cserei utca 2.

32609

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

339

Stefánia út 57/a.

32610/1

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

340

Stefánia út 57/b.

32610/2

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

341

Stefánia út 59.

32611/2

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

342

Stefánia út 61.

32611/1

beépítési mód, épülettömegek, homlokzatok

343

Szegedi út 72–74.
= Tahi utca 95–101.
= Tatai utca 1., 9., 15–77.
= Teleki Blanka utca 15–21.

29834/10

Szegedi úti vasúti átjáró mellett lévő felvételi épület, vasutas laktanya: tömegek, homlokzatok

344

Szervián utca 3.

31926/38

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

345

Szervián utca 5.

31926/39

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

346

Szervián utca 7.

31926/40

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

347

Szervián utca 9.

31926/42

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

348

Szervián utca 15.

31917/129

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

349

Szervián utca 17.

31917/132

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

350

Szervián utca 19.

31917/133

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

351

Szugló utca 9–15.
= Ibrány utca 6.
= Törökőr utca 33–39.

32175/10

tömeg, homlokzatok

352

Tatai utca 79., 85–95.
= Tahi utca 112/a–120.

29834/13

Vasúttörténeti parkban lévő fűtőház, víztorony, szertár, pénztár, csillés szénkezelő, kétállásos fiókjavító műhely épülete: tömegek, szerkezet, homlokzatok

353

Thököly út 41.
= Cházár András utca 1/b.

32836

Thököly úti teljes épület

354

Thököly út 48–50., 54.

32742

Bálint Zoltán és Jámbor Lajos által tervezett épület: tömeg, homlokzatok

355

Thököly út 112/a.

32289/3

tömeg, homlokzatok, előcsarnok

356

Thököly út 173.
= Bosnyák tér 1.

31715

kezelő épület tömeg és homlokzat, remiz: vasbetonszerkezet kerítés, kapu

357

Tihamér utca 18.

39570

tömeg, homlokzatok

358

Róna utca 192–212.
= Korong utca 54–58.
= Uzsoki utca 29–41.

31524

eredeti tömeg és homlokzat

359

Uzsoki utca 47.
= Erzsébet királyné útja 20.

29817/7

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

360

Uzsoki utca 48.

29811/16

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

361

Uzsoki utca 49/a.

29817/8

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

362

Uzsoki utca 49/b.
= Lapály utca 1.

29817/9

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

363

Uzsoki utca 50.

29811/17

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

364

Uzsoki utca 51.
= Lapály utca 2–4.

29816/3

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

365

Uzsoki utca 52.

29811/18

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

366

Uzsoki utca 53.
= Dorozsmai utca 15–17.

29816/4

beépítési mód, eredeti tömeg, homlokzatok

367

Wass Albert tér 3–4.

31903/9

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

368

Wass Albert tér 9–10.

31903/18

beépítési mód, tömegek, eredeti homlokzatok, társművészeti alkotások: mozaikok, reliefek, szobrok

369

Xantus utca 3.

31926/21

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

370

Xantus utca 4.

31926/29

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

371

Xantus utca 5.

31926/19

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

372

Xantus utca 6.

31926/28

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

373

Xantus utca 7.

31926/18

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

374

Xantus utca 8.

31926/27

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

375

Xantus utca 9.

31926/17

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

376

Xantus utca 10.

31926/25

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

377

Xantus utca 17.

31917/150

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

378

Xantus utca 18.

31917/143

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

379

Xantus utca 19.

31917/151

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

380

Xantus utca 20.

31917/140

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

381

Xantus utca 21.

31917/152

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

382

Xantus utca 22.

31917/139

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

383

Xantus utca 23.

31917/153

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

384

Xantus utca 24.

31917/138

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

385

Xantus utca 25.

31917/154

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

386

Xantus utca 26.

31917/137

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

387

Xantus utca 27.

31917/155

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

388

Xantus utca 28.
= Kaffka Margit köz 5.

31917/136

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

389

Xantus utca 29.
= Kaffka Margit köz 7/a.

31917/156

eredeti beépítési mód, tömeg és homlokzatok

3. melléklet

Értékvédelmi támogatás adatlapja91

A

B

C

1.

Kérelmező:

neve (szerepe: : tulajdonos, meghatalmazott, stb)

2.

címe (személy lakhelye / cég székhelye):

3.

Kapcsolat-tartás:

név, telefonszám:

4.

módja (emailcím vagy posta cím):

5.

Ingatlan:

helye (közterület neve, házszám,)92:

6.

helyrajzi szám:

7.

Kérelem:

tárgya és a védelem93:

8.

rövid indoklása:

9.

jellemző fotó vagy térképrészlet:

10.

Eljáráshoz:

benyújtott mellékletek94:

11.

dátum és aláírás:95

4. melléklet

Területi védelem alatt álló és meghatározó területek

5. melléklet96

Épület legmagasabb pontja

6. melléklet

Közterület-alakítási terv köteles tevékenységek

A következő tevékenységek elfogadott közterület-alakítási terv alapján végezhetőek:

1.97 Épület, téliesített vendéglátó terasz építése, elhelyezése esetén, amennyiben a Szabályozási terv nem jelöl építési helyet.

2. Nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, bővítése, kivéve a nem vízzáró burkolattal létesített út, parkoló.

3. Totemoszlop építése.

4. Szobor, emlékmű építése, elhelyezése, emlékfal építése.

5. Önálló kereszt, emlékjel, emléktábla építése, elhelyezése.

6. Üvegház, fóliasátor építése, bővítése.

7. Siló, ömlesztettanyag-tároló, nem veszélyes folyadékok tárolója, nem veszélyes anyagot tartalmazó, nyomástartó edénynek nem minősülő, föld feletti vagy alatti tartály, tároló elhelyezéséhez szükséges építmény építése, bővítése.

8. Víz-, fürdőmedence, tó építése.

9. Támfal, kerítés építése.

10. Napenergia-kollektor, szellőző-, klíma-berendezés, áru- és pénzautomata elhelyezése.

11. Hulladékgyűjtő edény, -tartály tároló építmény építése, elhelyezése.

7. melléklet

Közterület-alakítás adatlapja98

A

B

C

1.

Kérelmező:

neve (és szerepe: építtető, tervező, meghatalmazott…)

2.

címe (személy lakhelye / cég székhelye):

3.

Kapcsolat-tartás:

név, telefonszám:

4.

módja (emailcím vagy posta cím):

5.

Felelős tervező99:

neve ( és tervezési jogosultság száma):

6.

értesítési címe:

7.

Ingatlan:

helye (közterület neve):

8.

helyrajzi szám:

9.

Tervezett tevékenység:

tárgya és rövid leírása100:

10.

helye térképrészleten bemutatva:

11.

Eljáráshoz:

benyújtott mellékletek:

12.

dátum és aláírás:101

8. melléklet

A Vitézi telkeken és a Tisztviselő telepen az építmény külső megjelenése

9. melléklet102

10. melléklet103

11. melléklet104

12. melléklet

Tájékoztatás adatlapja105

A

B

C

1.

Kérelmező:

neve (és szerepe: építtető, tervező, meghatalmazott…)

2.

címe (személy lakhelye / cég székhelye):

3.

Kapcsolat-tartás:

név, telefonszám:

4.

módja (emailcím vagy posta cím):

5.

Ingatlan:

helye (közterület neve, házszám)106:

6.

helyrajzi szám:

7.

Tájékoztatás tárgya:

tervezett tevékyenység107:

8.

érintett témakörök108:

9.

egyéb, vagy a kérdés részletesen:

10.

Elj.

dátum és aláírás:109

Témakörök

11. védelmi eljárás (kerületi)

22. városrendezési megállapodás

1. vonatkozó jogszabályok

12. értékvédelmi támogatás

23. településrendezési szerződés

2. építési szabályok általában

13. főépítész-vélemény, állásfoglalás

24. ZÉSZ módosítás javaslat

3. szabályozási elemek

14. városképi konzultáció

25. ZVR módosítás javaslat

4. elhelyezhető rendeltetések

15. bejelentési eljárás

26. útügyi szakhatósági

5. beépítés paraméterei

16. tervtanácsi eljárás

27. telekalakítás szakhatósági

6. emelet-ráépítés külön szabályai

17. véleményezési eljárás

28. hatósági bizonyítvány

7. járműelhelyezési kötelezettség

18. kötelezési eljárás

29. 3,5 t feletti jármű telephelye

8. rendeltetés-változtatás

19. városképvédelmi bírság

30. külföldi ingatlanszerzése

9. városképi követelmények

20. parkolóhely-megváltás

31. térképkivonat, térinfo

10. kerületi egyedi védelem

21. közterület-alakítás

32. egyéb („9C” cellában kifejthető)

13. melléklet

Konzultáció adatlapja110

A

B

C

1.

Kérelmező:

neve (és szerepe: építtető, tervező, meghatalmazott…)

2.

címe (személy lakhelye / cég székhelye):

3.

Kapcsolat-tartás:

név, telefonszám:

4.

módja (emailcím vagy posta cím):

5.

Tervezett tevékenység:

helye (közterület neve, házszám,)111:

6.

helyrajzi szám:

7.

tárgya és rövid leírása112:

8.

kötelező konzultáció (milyen eljáráshoz), eltérés, engedmény vagy meghatározandó beépítési esetén kérelem:

9.

Felelős tervező113:

neve ( és tervezési jogosultság száma):

10.

értesítési címe:

11.

Eljáráshoz:

benyújtott mellékletek:

12.

dátum és aláírás114:

14. melléklet

Kötelező konzultáció

Kötelező konzultációt lefolytatni a következő tevékenységek eseteit megelőzően:

1. 115 Egyszerű bejelentési eljárás körébe tartozó építési munkák.

2. 116

a) Védett építményt vagy annak telkét érintő,

b) védett faegyed törzsének 10 méteren belüli területét érintő vagy

c) védett zöldfelület területét érintő.

3. Építési engedély köteles munkák.

4. A ZÉSZ-ban vagy e rendeletben konzultáció keretében adott szakmai véleményhez kötött eltérési lehetőség igénybevételének szándéka.

5. 117 Egyéb műszaki berendezés elhelyezése, átalakítása, kivéve, ha településképi bejelentés köteles.

6. Tűzfalkép létesítése.

7. Építménynek nem minősülő, de huzamos emberi tartózkodásra alkalmas mobil eszköz (konténer, lakókocsi, lakóautó stb.) 30 napot meghaladó időtartamra terjedő letelepítése.

8. Kapubehajtó építése, meglévő átalakítása, bővítése.

9. 118 Telek átmeneti hasznosítása, telekalakítás.

10. Az érintett terület nagyságának és lehatárolásának meghatározására kat. készítése előtt.

15. melléklet

Városképi szempontok
A tervezett tevékenység vizsgálatának városképi szempontjai:

1. megfelel-e a városképi követelményeknek, az építési szabályoknak, az e rendeletben előírtaknak, az arculati kézikönyvben foglalt megállapításoknak, ajánlásoknak;

2. a városképi illeszkedés körében:

a) a beépítés megfelelően veszi-e figyelembe a kialakult és környező adottságokat,

b) szerkezetei, részletmegoldásai, színvilága, anyaghasználata, léptéke, formanyelve, tömegalakítása, megjelenése figyelembe veszi-e, harmonizál-e a környezetben alkalmazott megoldások karakteréhez, funkciójához, megjelenéséhez,

c) a homlokzat – különösen a tagolása és a nyílászárók kiosztása – és a tető – különösen a hajlásszöge és a tetőfelépítményei – építészeti megoldásai megfelelően illeszkednek-e a kialakult, vagy az átalakuló épített környezethez és összhangban állnak-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival;

3. alaprajzi elrendezése nem eredményezi-e az épület kedvezőtlen megjelenését;

4. megoldott-e a rendeltetéssel összefüggő hirdetési célú berendezések és az egyéb műszaki berendezések és tartozékaik elfogadható elhelyezése, kialakítása;

5. a környezetre való hatása tekintetében:

a) megfelelően veszi-e figyelembe a kialakult vagy átalakuló környező beépítés adottságait, rendeltetésszerű használatának és fejlesztésének lehetőségeit,

b) nem korlátozza-e indokolatlan mértékben a szomszédos ingatlanok benapozását, kilátását, rendeltetésszerű használatát,

c) az építési telek tervezett megközelítése nem korlátozza-e indokolatlan mértékben a közhasználatú terület – különösen a zöldfelületek – használatát, jövőbeni kialakíthatóságát;

d) a közhasználatú terület fölé benyúló részek, szerkezetek és berendezések nem befolyásolják-e hátrányosan a közhasználatú terület használatát, különös tekintettel a meglévő és a telepítendő fákra, fasorokra;

6. több építési ütemben tervezett megvalósulás esetén biztosított lesz-e – az előírásoknak és az illeszkedési követelményeknek megfelelő – további fejlesztés, bővítés megvalósíthatósága és a beépítés javasolt sorrendje megfelel-e a rendezett városkép követelményének, továbbá

7. megfelel-e a rendeltetési egységek kialakítása az előírásoknak.

16. melléklet

Véleményezés adatlapja119

A

B

C

1.

Kérelmező:

neve (és szerepe: építtető, tervező, meghatalmazott…)

2.

címe (személy lakhelye / cég székhelye):

3.

Kapcsolat-tartás:

név, telefonszám:

4.

módja (emailcím vagy posta cím):

5.

Tervezett tevékenység:

helye (közterület neve, házszám,)120:

6.

helyrajzi szám:

7.

tárgya és rövid leírása121:

8.

Felelős tervező122:

neve ( és tervezési jogosultság száma):

9.

értesítési címe:

10.

Eljáráshoz:

ÉTDR azonosító:

11.

a tervezett tevékenységgel kapcsolatos előzmények:

12.

ha szerzői jogot érint, úgy a korábbi tervező neve:

13.

dátum és aláírás:123

17. melléklet124

Bejelentés köteles tevékenységek

1. Bejelentési eljárás köteles az építésügyi hatósági engedély, egyszerű bejelentés, örökségvédelmi engedély, vagy örökségvédelmi bejelentés nélkül végezhető, valamint a jogerős építési engedélytől eltérően, módosított építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek közül, amennyiben közhasználatú területről látható:

1.1. Új épület építése, meglévő épület bővítése, ha az építési tevékenység elvégzése után annak mérete a 35 m2 összes hasznos alapterületet és a 4,5 méteres gerincmagasságot, lapostetős épület esetén a 3,5 méteres párkánymagasságot nem haladja meg.

1.2. Építmény homlokzatának megváltoztatása:

1.2.1. utólagos hőszigetelés, színezés, anyaghasználat, felületképzés változtatása

1.2.2. nyílás, nyílászáró befoglaló méretének megváltoztatása, nyílás, nyílászáró megszüntetése vagy új létesítése – ide nem értve a legfeljebb 0,2 m x 0,2 m méretű szellőzőnyílás kialakítását

1.2.3. tetőhéjalás cseréje

1.3. Meglévő épület kizárólag külső alaprajzi méretet érintő, hasznos alapterületet nem növelő bővítése.

1.4. Homlokzati nyílászáró cseréje az anyaghasználat, szín, profilszélesség, osztás megváltoztatásával.

1.5. Új, 6,0 méter magasságot meg nem haladó, épített égéstermék-elvezető építése vagy az épített égéstermék-elvető 6,0 méter magasságig történő bővítése.

1.6. Kizárólag az épület homlokzatához rögzített előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, elhelyezése.

1.7. Kerítés építése, módosítása; építménynek minősülő, háztartási hulladék elhelyezésére szolgáló hulladékgyűjtő és -tároló elhelyezése.

1.8. Üzletjelzések - cégérek, cégtábla, cégfelirat, vállalkozást népszerűsítő tábla, név – és címtábla, felíró tábla épületen való elhelyezése.

1.9. Napelem, napkollektor, napelem inverter, hőszivattyú, szellőző-, klíma-berendezés, áru- és pénzautomata épületen vagy épületben való elhelyezése.

2. Bejelentési eljárás köteles az építmény rendeltetés-változtatása.

3. Bejelentési eljárás kötelesek a fővárosi vagy kerületi egyedi védelem alatt álló örökség esetén a védett értéket érintően azok külső – belső átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, valamint az 1.1. – 1.13. pontok szerint felsorolt tevékenységek, függetlenül a közterületről való láthatóságuktól.

18. melléklet

Bejelentés adatlapja125

A

B

C

1.

Kérelmező:

neve (és szerepe: építtető, tervező, meghatalmazott…)

2.

címe (személy lakhelye / cég székhelye):

3.

Kapcsolat-tartás:

név, telefonszám:

4.

módja (emailcím vagy posta cím):

5.

Tervezett tevékenység:

helye (közterület neve, házszám,)126:

6.

helyrajzi szám:

7.

tárgya és rövid leírása127:

8.

időtartama:

9.

Felelős tervező128:

neve ( és tervezési jogosultság száma):

10.

értesítési címe:

11.

Eljáráshoz:

a tervezett tevékenységgel kapcsolatos előzmények:

12.

ha szerzői jogot érint, úgy a korábbi tervező neve:

13.

beadott munkarészek129:

14.

dátum és aláírás:130

Munkarészek

2. helyszínrajz

4. homlokzat(ok)

6. utcakép

1. műszaki leírás

3. alaprajz(ok)

5. színterv

7. látványterv

20. melléklet132

Bejelentési dokumentáció munkarészeinek tartalma

1. Műszaki leírás

Szöveges dokumentum, mely ismerteti

1.1. a meglévő és a tervezett építményre, hirdetési célú berendezésre, rendeltetés-változásra vonatkozó, a tervlapok tartalmát kiegészítő műszaki információkat,

1.2. a településképi bejelentési eljárást megelőző, azzal összefüggő egyeztetések, engedélyek tartalmát.

2. Helyszínrajz

A bejelentési dokumentáció készítője által készített helyszínrajz vagy ingatlan-nyilvántartási térképmásolat, amely tartalmazza:

2.1. az égtájjelölést,

2.2. a tervezéssel érintett telek ábrázolását,

2.3. a tervezéssel érintett telken valamennyi meglévő és tervezett terepszint feletti építményt (építmények körvonalrajzát, rendeltetések megjelölésével),

2.4. a helyi építési szabályzatban meghatározott beépítési paramétereknek (beépítettség mértéke, épületmagasság, zöldfelület aránya, önálló rendeltetési egységek száma) való megfelelőség igazolása, ha a tervezett építési tevékenység, hirdetési célú berendezés elhelyezése vagy rendeltetés-változás a beépítési paraméterek megváltoztatását eredményezi,

2.5. az építmény személy- és gépkocsiforgalmára szolgáló be- és kijáratok, valamint a gépkocsik telken belüli elhelyezésének ábrázolását,

3. Alaprajz

Az építmény szempontjából meghatározó, a tervezett tevékenységgel érintett szint(ek) rajza, melyen ábrázolni kell

3.1. az építmény kontúrját,

3.2. az építmény kontúrján kívül megjelenő előtetőt, előlépcsőt, és egyéb szerkezeteket,

3.3. az épületben az önálló rendeltetési egységek számának változtatása és az építmény, önálló rendeltetési egység rendeltetésének részleges vagy teljes megváltoztatása esetén az önálló rendeltetési egységek belső kialakítását,

3.4. a bejelentéssel érintett hirdetési célú berendezés, nyílászáró, egyéb szerkezet helyét,

3.5. a tetőt érintő tevékenység esetén a tetőidomot,

3.6. a kerítés esetén a pillérek, kapuk méretét, helyét, a kapuk nyitásirányát.

4. Homlokzatrajz és színterv

Az építmény építési tevékenységgel érintett valamennyi jellemző, külső nézetét ábrázoló rajz vagy fotómontázs, amely tartalmazza

4.1. az építmény külső megjelenését meghatározó homlokzati elemeket, így különösen a nyílásokat, rácsokat, korlátokat, hirdetési célú berendezéseket, antennákat, cégtáblákat, esővíz- és légcsatornákat, égéstermék-elvezetőket, díszítőelemeket, lépcsőket.

4.2. az egyes homlokzati felületek kiképzését, anyagát és színét, vagy a terméket bemutató fotó,

4.3. az egyes homlokzati felületek színskála szerinti színkódját vagy a termék pontos beazonosíthatóságát lehetővé tevő színmeghatározást,

4.4. a meglévő állapotot bemutató fotó(ka)t.

5. Utcakép

A környezetbe illesztés bemutatására a tervezéssel érintett, valamint a szomszédos telken lévő építmények utcai nézetének rajza vagy fotódokumentáció.

6. Látványterv

Az építmény tervezett kialakítását bemutató axonometrikus vagy perspektivikus ábrázolás, vagy fotómontázs.

21. melléklet133

1

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 1. §. Hatályos: 2025. III. 4-től.

2

Hatályon kívül helyezte: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 23. §. Hatálytalan: 2025. III. 4-től.

3

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (1). Hatályos: 2025. III. 4-től.

4

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (1). Hatályos: 2025. III. 4-től.

5

Hatályon kívül helyezte: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 7. §. Hatálytalan: 2022. VII. 14-től.

6

Hatályon kívül helyezte: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 7. §. Hatálytalan: 2022. VII. 14-től.

7

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (2). Hatályos: 2025. III. 4-től.

8

Hatályon kívül helyezte: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 23. §. Hatálytalan: 2025. III. 4-től.

9

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (3). Hatályos: 2025. III. 4-től.

10

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (4). Hatályos: 2025. III. 4-től.

11

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (4). Hatályos: 2025. III. 4-től.

12

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 1. § (1). Hatályos: 2023. II. 28-tól. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 18. §.

13

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 1. § (1). Hatályos: 2023. II. 28-tól. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 18. §.

14

Hatályon kívül helyezte: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 23. §. Hatálytalan: 2025. III. 4-től.

15

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (5). Hatályos: 2025. III. 4-től.

16

Hatályon kívül helyezte: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 23. §. Hatálytalan: 2025. III. 4-től.

17

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (6). Hatályos: 2025. III. 4-től.

18

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (7). Hatályos: 2025. III. 4-től.

19

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 2. § (8). Hatályos: 2025. III. 4-től.

20

Beiktatta: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 1. § (1). Hatályos: 2022. VII. 14-től. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 6. § (2).

21

Beiktatta: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 1. § (2). Hatályos: 2023. II. 28-tól. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 18. §.

22

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 1. § (2). Hatályos: 2022. VII. 14-től. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 6. § (2).

23

Módosította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 19. § a).

24

Módosította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 19. § ba). Módosította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 19. § bb). Módosította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 19. § bc).

25

Beiktatta: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 2. §. Hatályos: 2023. II. 28-tól. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 18. §.

26

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 1. § (3). Hatályos: 2022. VII. 14-től. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 6. § (2).

27

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (1). Hatályos: 2025. III. 4-től.

28

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 2. § (1). Hatályos: 2022. VII. 14-től. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 6. § (2).

29

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 3. § (2). Hatályos: 2025. III. 4-től.

30

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 2. § (2). Hatályos: 2022. VII. 14-től. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 6. § (2).

31

Beiktatta: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 3. §. Hatályos: 2023. II. 28-tól. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 18. §.

32

Beiktatta: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 3. §. Hatályos: 2023. II. 28-tól. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 18. §.

33

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 4. §. Hatályos: 2025. III. 4-től.

34

Beiktatta: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 4. § (2). Hatályos: 2023. II. 28-tól. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 18. §.

35

Beiktatta: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 4. § (2). Hatályos: 2023. II. 28-tól. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 18. §.

36

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 5. §. Hatályos: 2023. II. 28-tól. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 18. §.

37

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 2. § (4). Hatályos: 2022. VII. 14-től. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 6. § (2).

38

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 6. §. Hatályos: 2023. II. 28-tól. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 18. §.

39

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 5. §. Hatályos: 2025. III. 4-től.

40

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 7. §. Hatályos: 2023. II. 28-tól. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 18. §.

41

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 8. §. Hatályos: 2023. II. 28-tól. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 18. §.

42

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 9. § (1). Hatályos: 2023. II. 28-tól. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 18. §.

43

Beiktatta: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 9. § (2). Hatályos: 2023. II. 28-tól. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 18. §.

44

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 2. § (6). Hatályos: 2022. VII. 14-től. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 6. § (2).

45

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 6. §. Hatályos: 2025. III. 4-től.

46

Beiktatta: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 10. §. Hatályos: 2023. II. 28-tól. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 18. §.

47

Beiktatta: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 10. §. Hatályos: 2023. II. 28-tól. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 18. §.

48

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 3. § (1). Hatályos: 2022. VII. 14-től. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 6. § (2).

49

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 3. § (2). Hatályos: 2022. VII. 14-től. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 6. § (2).

50

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 3. § (3). Hatályos: 2022. VII. 14-től. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 6. § (2).

51

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 3. § (4). Hatályos: 2022. VII. 14-től. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 6. § (2).

52

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 11. §. Hatályos: 2023. II. 28-tól. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 18. §.

53

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 11. §. Hatályos: 2023. II. 28-tól. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 18. §.

54

Hatályon kívül helyezte: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 23. §. Hatálytalan: 2025. III. 4-től.

55

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 7. §. Hatályos: 2025. III. 4-től.

56

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 8. §. Hatályos: 2025. III. 4-től.

57

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 12. §. Hatályos: 2023. II. 28-tól. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 18. §.

58

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 9. §. Hatályos: 2025. III. 4-től.

59

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 10. §. Hatályos: 2025. III. 4-től.

60

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 11. §. Hatályos: 2025. III. 4-től.

61

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 12. §. Hatályos: 2025. III. 4-től.

62

Hatályon kívül helyezte: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 23. §. Hatálytalan: 2025. III. 4-től.

63

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 13. §. Hatályos: 2025. III. 4-től.

64

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 3. § (5). Hatályos: 2022. VII. 14-től. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 6. § (2).

65

Hatályon kívül helyezte: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 23. §. Hatálytalan: 2025. III. 4-től.

66

Hatályon kívül helyezte: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 23. §. Hatálytalan: 2025. III. 4-től.

67

Hatályon kívül helyezte: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 23. §. Hatálytalan: 2025. III. 4-től.

68

Hatályon kívül helyezte: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 23. §. Hatálytalan: 2025. III. 4-től.

69

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 14. §. Hatályos: 2025. III. 4-től.

70

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 3. § (6). Hatályos: 2022. VII. 14-től. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 6. § (2).

71

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 15. §. Hatályos: 2025. III. 4-től.

72

Beiktatta: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 15. §. Hatályos: 2025. III. 4-től.

73

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 31/2021. (IX. 2.) önkormányzati rendelete 2. § (1). Hatályos: 2021. IX. 3-tól.

74

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 31/2021. (IX. 2.) önkormányzati rendelete 2. § (2). Hatályos: 2021. IX. 3-tól.

75

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 16. §. Hatályos: 2025. III. 4-től.

76

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 14. § (2). Hatályos: 2023. II. 28-tól. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 18. §.

77

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 17. §. Hatályos: 2025. III. 4-től. Végre nem hajtható módosítására lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 23. §.

78

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 31/2021. (IX. 2.) önkormányzati rendelete 2. § (3). Hatályos: 2021. IX. 3-tól.

79

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 3. § (7). Hatályos: 2022. VII. 14-től. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 6. § (2).

80

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 31/2021. (IX. 2.) önkormányzati rendelete 2. § (5). Hatályos: 2021. IX. 3-tól.

81

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 18. §. Hatályos: 2025. III. 4-től.

82

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 15. §. Hatályos: 2023. II. 28-tól. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 18. §.

83

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 19. §. Hatályos: 2025. III. 4-től.

84

Hatályon kívül helyezve: 2010. évi CXXX. törvény 12–12/B. § alapján. Hatálytalan: 2021. IV. 25-től.

85

Beiktatta: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 31/2021. (IX. 2.) önkormányzati rendelete 2. § (6). Hatályos: 2021. IX. 3-tól.

86

Kérjük a nyomtatványt olvashatóan (nyomtatott betűvel) kitölteni vagy digitálisan („doc” fájlban) csatolni!

87

Területi védelem esetén: a terület lehatárolását; egyedi védelem esetén: közterület nevét, a közterület jellegét, a házszámot, ha azonos házszám alatt egynél több épület van, a házszámhoz tartozó épület jelét, a helyrajzi számát kell megadni.

88

Mellékelhető bármi releváns, különösen: leírás, irodalmi, fényképi, vagy egyéb dokumentálás, értékvizsgálat.

89

Elektronikus levél (varoskepvedelem@zuglo.hu) esetén elhagyható (akkor „doc” fájlban kérjük csatolni).

90

A 225. sort hatályon kívül helyezte: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 7. §. Hatálytalan: 2022. VII. 14-től.

91

Kérjük a nyomtatványt olvashatóan (nyomtatott betűvel) kitölteni vagy digitálisan („doc” fájlban) csatolni!

92

Egyedi védelem lehet, melyhez: közterület nevét, a közterület jellegét, a házszámot, ha azonos házszám alatt egynél több épület van, a házszámhoz tartozó épület jelét, a helyrajzi számát kérjük megadni.

93

A védelem: fővárosi vagy kerületi lehet.

94

Mellékelhető bármi releváns, különösen: leírás, fényképi, vagy egyéb dokumentálás, szerkezetvizsgálat.

95

Elektronikus levél (varoskepvedelem@zuglo.hu) esetén elhagyható (akkor „doc” fájlban kérjük csatolni).

96

Módosítására lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 16. §.

97

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 4. § (1). Hatályos: 2022. VII. 14-től. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 6. § (2).

98

Kérjük a nyomtatványt olvashatóan (nyomtatott betűvel) kitölteni vagy digitálisan („doc” fájlban) csatolni!

99

Felelős tervező az a személy, aki a tervezett tevékenységre vonatkozóan tervezési jogosultsággal bír.

100

Az elhelyezni kívánt építmények (műtárgy, épület) megnevezése és főbb jellemző(i).

101

Elektronikus levél (varoskepvedelem@zuglo.hu) esetén elhagyható (akkor „doc” fájlban kérjük csatolni).

102

Hatályon kívül helyezte: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 19. § c). Hatálytalan: 2023. II. 28-tól.

103

Hatályon kívül helyezte: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 23. §. Hatálytalan: 2025. III. 4-től.

104

Hatályon kívül helyezte: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 23. §. Hatálytalan: 2025. III. 4-től.

105

Kérjük a nyomtatványt olvashatóan (nyomtatott betűvel) kitölteni vagy digitálisan („doc” fájlban) csatolni!

106

Több csatlakozó közterület esetén a telek/épület bejárata szerintit kell választani.

107

Amennyiben nincs tervezett tevékenység, akkor kérjük beírni: „általános”, vagy „egyéb”.

108

Kérjük a felsorolt témakörök közül az érintett pontok sorszámát vesszővel elválasztva felsorolni.

109

Elektronikus levél (varoskepvedelem@zuglo.hu) esetén elhagyható (akkor „doc” fájlban kérjük csatolni).

110

Kérjük a nyomtatványt olvashatóan (nyomtatott betűvel) kitölteni vagy digitálisan („doc” fájlban) csatolni!

111

Több csatlakozó közterület esetén a telek/épület bejárata szerintit kell választani.

112

Új építés/átalakítás/bővítés/ráépítés/rendeltetés-változtatás/egyéb ök.rendeletbeni tevékenység. A tervezett funkció, önálló rendeltetési egységek, személygépkocsi elhelyezés, a tevékenység lényeges egyéb főjellemzője.

113

Amennyiben jogszabály előírja a tervezett tevékenységhez akkor kötelező kitölteni. Felelős tervező az a személy, aki a tervezett építési tevékenységre vonatkozóan tervezési jogosultsággal bír).

114

Elektronikus levél (varoskepvedelem@zuglo.hu) esetén elhagyható (akkor „doc” fájlban kérjük csatolni).

115

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 4. § (2). Hatályos: 2022. VII. 14-től. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 6. § (2).

116

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 4. § (3). Hatályos: 2022. VII. 14-től. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 6. § (2).

117

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 4. § (4). Hatályos: 2022. VII. 14-től. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 6. § (2).

118

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 4. § (5). Hatályos: 2022. VII. 14-től. Lásd: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testülete 25/2022. (VII. 13.) önkormányzati rendelete 6. § (2).

119

Kérjük a nyomtatványt olvashatóan (nyomtatott betűvel) kitölteni vagy digitálisan („doc” fájlban) csatolni!

120

Több csatlakozó közterület esetén a telek/épület bejárata szerintit kell választani.

121

Új építés/átalakítás/bővítés/ráépítés/rendeltetés-változtatás/egyéb ök.rendeletbeni tevékenység. A tervezett funkció, önálló rendeltetési egységek, személygépkocsi elhelyezés, a tevékenység lényeges egyéb főjellemzője.

122

Felelős tervező az a személy, aki a tervezett építési tevékenységre vonatkozóan tervezési jogosultsággal bír).

123

Elektronikus levél (varoskepvedelem@zuglo.hu) esetén elhagyható (akkor „doc” fájlban kérjük csatolni).

124

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 20. §, 1. melléklet. Hatályos: 2025. III. 4-től.

125

Kérjük a nyomtatványt olvashatóan (nyomtatott betűvel) kitölteni vagy digitálisan („doc” fájlban) csatolni!

126

Több csatlakozó közterület esetén a telek/épület bejárata szerintit kell választani.

127

Új építés/átalakítás/bővítés/ráépítés/rendeltetés-változtatás/egyéb ök.rendeletbeni tevékenység. A tervezett funkció, önálló rendeltetési egységek, személygépkocsi elhelyezés, a tevékenység lényeges egyéb főjellemzője.

128

Amennyiben jogszabály előírja a tervezett tevékenységhez akkor kötelező kitölteni. Felelős tervező az a személy, aki a tervezett építési tevékenységre vonatkozóan tervezési jogosultsággal bír.

129

Az alább megadott munkarészek sorszámainak felsorolása és azt követően egyéb csatolt munkarészek.

130

Elektronikus levél (varoskepvedelem@zuglo.hu) esetén elhagyható (akkor „doc” fájlban kérjük csatolni).

131

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 21. §, 2. melléklet. Hatályos: 2025. III. 4-től.

132

Megállapította: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 22. §, 3. melléklet. Hatályos: 2025. III. 4-től.

133

Hatályon kívül helyezte: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2025. (III. 3.) önkormányzati rendelete 23. §. Hatálytalan: 2025. III. 4-től.