Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 35/2021. (X. 21.) önkormányzati rendelete

Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII. 17.) önkormányzati rendelete módosításáról

Hatályos: 2021. 11. 20- 2022. 01. 02

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 35/2021. (X. 21.) önkormányzati rendelete

Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII. 17.) önkormányzati rendelete módosításáról

2021.11.20.

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 38. § (2) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága, Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, Országos Vízügyi Főigazgatóság, Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a kulturális örökség védelméért felelős miniszter, a Honvédelmi Minisztérium, Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (II.14.) önkormányzati rendelete 2. melléklet 4.4.3. pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Jogi és Ügyrendi Bizottság és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (II.14.) önkormányzati rendelete 2. melléklet 3.4.1. pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Környezetvédelmi, Városrendezési és Agrár Bizottság véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

1. § A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. § E rendelet alkalmazása során:

1. Beépítési terv: A beépítési terv része

a) a helyszínrajz 1:200 léptékben, mely tartalmazza különösen a zöldfelületek területének telken belüli és kapcsolódó közterületi kijelölését, a burkolt felületek területének telken belüli és kapcsolódó közterületi kijelölését és a sematikus földszinti alaprajzot,

b) az utcakép a terepszintek és a növényállomány meglévő és tervezett jellegének feltüntetésével, 1:100 léptékben,

c) az utcai homlokzatok színezési tervvel, 1:100 léptékben,

d) a látványtervek, a távlati kép,

e) az adott tömb tetőidomainak ábrázolása légifotóba integrálva, 1:1000 léptékben és

f) az adott tömbre jellemző beépítési mód, beépítettség, épületmagasság vizsgálati terve, 1:500 léptékben.

2. Keretes beépítési mód: Minden telekhatár mentén, közvetlenül a telekhatáron épület áll keretszerűen kontúrozva a belső udvart. Az így körülépített teleknek nincs elő-, oldal és hátsókertje.

3. Környezetrendezési terv: A telek és a hozzá kapcsolódó közterületrész vagy a közterület szabad, be nem épített részének komplex rendezését és kialakítását ábrázoló, szakterületi tervezési jogosultsággal rendelkező tervező által készített generál - szakágakkal együttes - vagy szakági koncepció, engedélyezési vagy kiviteli tervdokumentáció, amely a tartalomhoz igazodó léptékben, részletezettséggel és munkarészekkel mutatja be:

a) a meglévő és tervezett zöldfelületek nagyságát és minőségét, valamint szükség szerint a zöldfelület-számítást,

b) a meglévő és tervezett burkolt felületek nagyságát, minőségét, és anyaghasználatát,

c) a meglévő és tervezett felszín alatti és feletti közműveket és azok tartozékait, berendezéseit és műtárgyait,

d) a meglévő és tervezett út- és gépjárműparkoló burkolatokat, azok tartozékait, berendezéseit és műtárgyait,

e) a meglévő fa-, és cserjeállományt és annak megnevezését,

f) a meglévő kivágandó fásszárú növényállományt, annak megnevezését, törzsátmérőjét, a kivágás okát és a vonatkozó jogszabályokban meghatározott pótlási kötelezettség számítását és tervi megoldását,

g) a tervezett növények elhelyezését, megnevezését és telepítési méretét,

h) az öntözési lehetőség meghatározását és kialakítását,

i) a 0,2 métert elérő vagy azt meghaladó szintkülönbségű terepadottság és terepalakítás tereprendezési tervi megoldását,

j) a burkolt felületek egymáshoz és a terepszintekhez való szintbeli kapcsolódását, szintezését, lejtéseit,

k) a terepszint áthidaló építmények meghatározását és részletmegoldásait,

l) kerítés, támfal, kerti építmény, esőbeálló, vízarchitektúra, vízfelület, vízfolyás, ivókút, világítás, és egyéb építmények, kerti elemek, szabadtéri típus vagy egyedi berendezések, bútorok, játszó- és sporteszközök meghatározását és elhelyezését és

m) a felszíni csapadékvíz szikkasztás, tározás vagy elvezetés megoldását.

4. Nagykörút: A Bethlen körút – Kuruc körút – Erzsébet körút – Kossuth körút – Árpád körút – Mária körút – Széchenyi körút

5. Pavilon: Kereskedelmi, szolgáltató célú közterületi építmény.

6. Védett terület: műemléki jelentőségű terület vagy az épített környezet helyi örökségvédelmének helyi szabályozásáról szóló önkormányzati rendeletben kijelölt helyi jelentőségű értékvédelmi terület.

7. Távlati úttengely: távlatban kialakítandó út megfelelő szélességű biztosítása érdekében a Szabályozási Tervben ábrázolt nyomvonal tengelyvonala.

8. Zöldfelület: Időszakosan vagy tartósan, telepített vagy természetesen települt növényzettel fedett vagy eredendően terv szerint növényfedettségi célra szánt terület, ahol a termőtalaj és az eredeti altalaj vagy a talajképző kőzet között nincs egyéb más réteg.

9. Telekalakítási kötelezettséggel érintett terület: A Szabályozási Tervben lehatárolt terület, ahol az építési telkeket és az azokat kiszolgáló közterületeket településrendezési szerződés alapján kell kialakítani.”

2. § (1) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 7. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A legkisebb kialakítható telekméreteket az egyes övezetek, építési övezetek előírásai és beépítésre szánt területen a 2.4. melléklet, beépítésre nem szánt területen a 2.8. és 2.9. melléklet határozza meg.”

(2) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 7. § (4) és (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(4) Ahol a legkisebb kialakítható telekméret nem kialakult, a közterület-szabályozás végrehajtását célzó telekalakítás kivételével építési telket úgy kell kialakítani, hogy az előírt legkisebb telekszélesség méretével megegyező oldalhosszúságú négyzet a telek előkertjét és hátsókertjét nem számítva a telken belül elhelyezhető legyen. Új telekfelosztás esetén a telek legkisebb szélességét a 2.4. melléklet határozza meg.

(5) A közterület-szabályozás végrehajtását célzó telekalakítás kivételével a kialakítható telek homlokvonala nem lehet kisebb, mint az előírt legkisebb telekszélesség 3/4-e.”

3. § A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 7/A. §-a a következő (13) bekezdéssel egészül ki:

„(13) Közterület-szabályozás végrehajtását célzó telekalakítás csak az adott közterülethez való hozzájegyzéssel valósítható meg.”

4. § (1) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 8. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Beépíthető a telek, amely)

„a)az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997. (XII.20.) Kormányrendelet (a továbbiakban: OTÉK) 33. §-a szerinti feltételeknek megfelel,”

(2) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 8. § (1) bekezdés e) pont eb) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Beépíthető a telek, amely
távlati úttengelytől és Lfk jelű övezetben meglévő út tengelyétől mért 6 méteren belül lévő telek esetén)

„eb) a távlati úttengelytől mért 6 méteren belüli telekrész zöldfelületként kialakításra került.”

(3) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 8. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Kialakított a telek,

a) amely

aa) eléri a 7. § (1) szerinti legkisebb telekméretet,

ab) teljesíti a 7. § (5) és (6) bekezdései szerinti feltételeket,

ac) közterület-szabályozással érintett telek esetén a tervezett közterület kialakult és

ad) telekalakítási kötelezettséggel érintett területen lévő telek esetén településrendezési szerződés alapján alakult ki az építési telek,

b) amely mérete közterület-szabályozás végrehajtása miatt csökken a beépíthető legkisebb teleknagyság alá, de teljesülnek a 7. § (5) és (6) bekezdései szerinti feltételek,

c) amely telekalakítási engedéllyel 2018. július 20. előtt építési telekként alakult ki, és nem érinti közterület-szabályozás vagy kötelező telekalakítás vagy

d) amely a 7/A. § (10) vagy (10a) bekezdése szerint alakult ki.”

5. § (1) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 9. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Településrendezési szerződést kell kötni

a)beépítésre szánt területen a szabályozási tervben közlekedési területként nem szabályozott út kialakulása,
b)legalább négy telek - ide nem értve a közterület-szabályozás kialakítása során létrejövő közterület telkét - kialakulását eredményező telekalakítás,
c)távlati úttengely menti telekrészből létrejövő út kialakulása,
d)telekalakítási kötelezettséggel érintett területen belüli telekcsoport újraosztás,
e)gazdasági területen a telek 40 %-nál nagyobb mértékben való beépítése,
f)0,5 MW vagy annál nagyobb névleges teljesítőképességű, villamosenergiát termelő napelemes erőmű létesítése,
g)az előírt parkolószükséglet 59. § (2) és (3) bekezdése szerint történő biztosítása,
h)mezőgazdasági övezetben szabadidős funkciójú épületek létesítése,
i)a 17. § (5) bekezdés szerinti árkád létesítése, vagy
j)a 17. § (6) bekezdés szerinti előírástól való eltérés
esetén.”

(2) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 9. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) Állami vagy önkormányzati tulajdonú telkek esetén nem kell településrendezési szerződést kötni.”

6. § A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 10. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) Földfelszíni napelem és napkollektor egyedi vagy csoportos, továbbá naperőmű telepítését környezetrendezési terven ábrázolt növénytelepítés vagy egyéb környezetrendezési eszköz segítségével környezetébe és a tájba harmonikusan illesztett módon kell megoldani.”

7. § (1) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 11. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Környezetrendezési tervet kell készíteni

a) beépítésre szánt területen a háromnál több rendeltetési egységet magában foglaló beépítés esetén,

b) a Nagykörúton belül minden beépítés esetén,

c) a burkolat kiépítését vagy átépítését megelőzően

ca) a különleges beépítésre nem szánt fásított és burkolt közterületen,

cb) Nagykörúton belül közterületen,

cc) zöldterületen, vagy

d) minden beépítés esetén

da) vegyes területen,

db) gazdasági területen,

dc) különleges területen vagy

dd) zöldterületen.”

(2) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 11. § (6) és (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(6) A szabályozási tervben jelölt beültetési kötelezettségű területen legfeljebb 25 %-án - kapubehajtó, portásfülke, közmű építmény elhelyezhető a csökkenéssel azonos területű zöldfelület telken belüli létesítésének feltételével. A beültetési kötelezettségű sávban meglévő épület felújítható, bővíthető a fenti feltételek betartásával.

(7) Fakivágás esetén pótlásként a kivágandó fa törzskörméretének 20%-al megnövelt kerületével megegyező összkerületű facsemetét kell ültetni a pótlandó fa fajtája, mérete és helye meghatározásával, környezetrendezési terv alapján, a (7a) bekezdés szerinti kivételekkel.”

(3) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 11. §-a a következő (7a) bekezdéssel egészül ki:

„(7a) A (7) bekezdés szerinti fakivágás

a) 1 darab legalább 10/12 cm törzskörméretű facsemetével pótolható, ha a kivágandó fa

aa) bármely, legfeljebb 10 cm törzsátmérőjű fa,

ab) bármely termő gyümölcsfa,

ac) Ailanthus spp, magyar elnevezéssel bálványfa,

ad) Acer negundo, magyar elnevezéssel zöldjuhar,

ae) Betula spp, magyar elnevezéssel nyír,

af) Celtis occidentalis, magyar elnevezéssel nyugati ostorfa,

ag) Fraxinus pennsylvanica, magyar elnevezéssel amerikai kőris,

ah) Padus spp, magyar elnevezéssel fürtösmeggy,

ai) Paulownia spp, magyar elnevezéssel császárfa,

aj) Populus spp, magyar elnevezéssel nyár, a Populus alba, magyar elnevezéssel fehér nyár kivételével,

ak) Robinia spp, magyar elnevezéssel akác,

al) Salix spp, magyar elnevezéssel fűz, a Salix alba, magyar elnevezéssel fehér fűz kivételével vagy

am) Ulmus pumila, magyar elnevezéssel szibériai szil

fajba tartozik,

b) 2 darab legalább 10/12 cm törzskörméretű facsemetével pótolható, ha a kivágandó fa

ba) Populus alba, magyar elnevezéssel fehér nyár vagy

bb) Salix alba, magyar elnevezéssel fehér fűz

fajba tartozik,

c) 3 darab legalább 10/12 cm törzskörméretű facsemetével pótolható, ha a kivágandó fa

ca) Acer saccharinum, magyar elnevezéssel ezüstjuhar,

cb) Gleditsia spp, magyar elnevezéssel lepényfa vagy

cc) Sophora spp, magyar elnevezéssel japánakác

fajba tartozik.”

8. § (1) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 12. §-a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki:

„(2a) A hátsókert szükségességét és mértékét a beépíthetőség biztosíthatósága és a szomszédos telkek védelme érdekében a már kialakult adottságok és a környezeti illeszkedés alapján kell megállapítani a vonatkozó építési övezeti előírások keretei között.”

(2) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 12. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Ha egy telket kialakítandó gyűjtő- vagy kiszolgáló út helyének biztosítása céljából be nem építhető telekrész jelölés érint, a be nem építhető telekrész határát, mint leendő utcai telekhatárt figyelembe véve kell az építési helyet és a beépítettség mértékét megállapítani az övezeti előírások szerint.”

(3) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 12. §-a a következő (10) bekezdéssel egészül ki:

„(10) Ha az építési helyet a szabályozási terv jelöli, az elő-, oldal- és hátsókert méreteit nem az OTÉK 35. § (1)-(5) szerint, hanem a szabályozási terv szerint kell megállapítani.”

9. § A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 13. §-a a következő (11) bekezdéssel egészül ki:

„(11) A rendeltetés-módosítás során az OTÉK IV. fejezetében foglalt előírásokat az új rendeltetésre vonatkoztatva is alkalmazni kell.”

10. § A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 17. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Közterületen önálló építményt, köztéri alkotást, köztárgyat és egyéb közérdekű műtárgyat elsősorban növénytelepítéssel, környezetrendezési terv alapján környezetébe harmonikusan illesztett módon kell elhelyezni.”

11. § A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 23. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A katonai repülőtér telekhatárától mért

a)500 méteres távolságon belül
aa)gyúlékony szerkezetű vagy gyúlékony anyagok tárolására szolgáló épület,
ab)lakás, üdülési, szociális, egészségügyi, nevelési épület,
b)1000 méteres távolságon belül építmény vagy bánya
honvédelmi hatósági hozzájárulása nélkül nem létesíthető.”

12. § A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet a 31/A. §-át megelőzően a következő alcím címmel egészül ki:

„20/A. Egyes sajátos jogintézményekkel kapcsolatos előírások”

13. § A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet a következő 31/A. §-sal egészül ki:

„31/A. § Elővásárlási jog illeti meg az önkormányzatot közösségi ház létesítése érdekében a 9970/1 hrsz-ú telek esetében. A telket érintő telekalakítás esetén a szabályozási terven jelölt elővásárlási joggal érintett területet magába foglaló - a telekalakítást követően kialakuló - telket érinti az elővásárlási jog.”

14. § A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 33. § (10) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(10) A levegő hőtartalmának a kinyerésére szolgáló hőszivattyú berendezés a településképi rendeletben megfogalmazott illeszkedési szempontok szerint helyezhető el az épület tetőfelületén, az utcafrontról nem látható oldalfalán, valamint elsősorban a telek közterületről nem látható részein.”

15. § A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 37. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A középnyomású hálózatról ellátott beépítendő területen a földgáz nyomását csökkentő szabályozó berendezés telepítését a településképi rendeletben megfogalmazott illeszkedési szempontok szerint kell megoldani. A tervezett egyedi szabályozót növényzet takarásában kerítésben, az előkertben vagy az udvaron, ha ez műszakilag nem lehetséges, az épület alárendelt homlokzatára szerelve lehet elhelyezni.”

16. § A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 38. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az 5. melléklet szerinti A jelű területen fogyasztói bekötést minden esetben földkábeles kialakítással kell megvalósítani.”

17. § (1) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 41. § (3) és (3a) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az Lf, Lfk és Lfk övezettel határos Vt övezetben falusias lakóterületen telkenként legfeljebb két önálló rendeltetési egység lehet, de csak egy épülettömbben elhelyezve.

(3a) Az Lke jelű területen 7,5 m-t elérő épületmagasság esetén támogató településképi vélemény alapján legfeljebb 4 rendeltetési egységet, 7,5 m alatt két rendeltetési egységet lehet elhelyezni telkenként, de csak egy épülettömbben elhelyezve.”

(2) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 41. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az Lfk jelű és az Lfk övezettel határos Vt jelű övezetben, ahol csak betűjelből áll az övezeti jel, az övezeti előírásokat a 2.8. melléklet tartalmazza.”

18. § (1) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 42. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A Vt jelű településközpont vegyes területen a telek épület és burkolt felület által el nem foglalt szabad területét egybefüggő, rendezett zöldfelületként kell kialakítani és fenntartani.”

(2) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 42. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A Vi jelű intézményi területen, ahol a megengedett beépítettség legfeljebb 30%, a zöldfelület legkisebb aránya 50 %. A telek épület és burkolt felület által el nem foglalt szabad területét egybefüggő, rendezett zöldfelületként kell kialakítani és fenntartani.”

(3) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 42. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A Károly Róbert körút melletti és az 5-ös számú főút melletti Vt, Vt* jelű övezetekben az építési vonal és az út melletti telekhatár közötti terület beültetési kötelezettségű területnek minősül.”

19. § A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 44. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) K-Mü jelű területen lévő telket a telekhatáron belül az út felőli telekhatár kivételével az övezethatár mentén növényzettel kell körülvenni.”

20. § (1) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 46. § (1a) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1a) Út, gépjárműparkoló, járda, kerékpárút, közmű- és hírközlési infrastruktúra létesítése, meglévők átépítése, felújítása során a zöldfelületeket az építési munkákkal együtt, környezetrendezési terv alapján kell kialakítani, rendezni.”

(2) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 46. §-a a következő (8) és (9) bekezdéssel egészül ki:

„(8) Országos fő- és mellékút, feltáró út, gyűjtőút, valamint kerékpárút lehetőleg többsoros fasorral vagy védőfásítással létesítendő.

(9) A 12 m-nél nagyobb szabályozási szélességű közlekedési célú közterületen kétoldali, a 12 m vagy az annál kisebb szabályozási szélességű közlekedési célú közterületen legalább egyoldali fasort kell telepíteni, továbbá a meglévők védelméről, kiegészítéséről, szakszerű cseréjéről gondoskodni kell.”

21. § A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 47. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A Köe egyéb közlekedési célú területen az OTÉK 26. §. (3) bekezdésében felsorolt építmények helyezhetők el legfeljebb 10 % telekbeépítettséggel, legfeljebb 7,5 m épületmagassággal.”

22. § (1) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 49. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(1) A Zkp jelű közpark övezet az általános szintű zöldfelületi ellátás területe, ahol az OTÉK 27. §-ában foglaltaktól eltérően a legnagyobb beépíthetőség 3%, a legkisebb zöldfelület 75 %, melyet növénytelepítéssel, a közcéloknak megfelelően kell kialakítani.

(2) A Zkk jelű közkert övezet, lakóterületi szintű zöldterületi ellátás övezete, amely egy-egy lakótömb, lakóterületi egység közösségi zöldfelülete. Az övezetben pihenőhely, játszóhely, passzív pihenést szolgáló kerti berendezés, köztéri berendezés, lakóterületi szintű létesítményei, tornapálya létesítményei helyezhetők el, de nem helyezhető el nem a terület használatából jelentkező igény kiszolgálását biztosító egyéb építmény. A megengedett legnagyobb beépíthetőség 3%, a zöldfelület legkisebb mértéke 65%, melyet növénytelepítéssel a közcéloknak megfelelően kell kialakítani.”

(2) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 49. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Ha egy lakóteleknek csak a Zkk övezeten keresztül biztosítható a közlekedési kapcsolata, telkenként 1 db 6 m széles burkolt kapubejáró létesíthető.”

23. § A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 51. §-a a következő (4b) bekezdéssel egészül ki:

„(4b) Mezőgazdasági területen telkenként egy lakó rendeltetési egység helyezhető el.”

24. § A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 52. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A 2008. szeptember 30 előtt épült és meglévő épület bővítése, rendeltetésmódosítása a telek bármely részén lehetséges, a (3) bekezdés figyelembevételével.”

25. § (1) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 55. § (6)–(8) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(6) A Kb-Ktb jelű burkolt köztér és sétány esetén legfeljebb 5 % mértékű beépítés mellett legalább 10% zöldfelületi fedettség biztosítandó, melyet növénytelepítéssel, a közcéloknak megfelelően kell kialakítani.

(7) A Kb-Ktf jelű fásított köztér és sétány esetén legfeljebb 3 % mértékű beépítés mellett legalább 40% zöldfelületi fedettség biztosítandó, melyet növénytelepítéssel, a közcéloknak megfelelően kell kialakítani.

(8) A Kb-Lo jelű különleges lovasközpont célú területen lovarda, lóistálló, takarmánytároló szállás jellegű épület, és mindezek kiszolgáló építményei helyezhetők el, telekhatártól legalább 5,5 méter távolságra, legfeljebb 10 % mértékű beépítettséggel, legalább 5000 m2 területű telken a telek területére vetített legalább 65 % zöldfelületi fedettséggel. Az épületek legfeljebb 7,5 méter épületmagassággal épülhetnek.”

(2) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 55. §-a a következő (9) bekezdéssel egészül ki:

„(9) A Kb-T jelű különleges temető területen csak temetkezési célú építmény és az ahhoz kapcsolódó, a temető rendeltetésszerű működéséhez tartozó egyéb építmény helyezhető el legalább 5000 m2-es telken, a telekhatártól legalább 5,5 m távolságra, legfeljebb 10 % mértékű beépítettséggel, ravatalozó épület kivételével legfeljebb 5,5 m épületmagassággal. Ravatalozó épület legfeljebb 7,5 m épületmagassággal létesíthető.”

26. § A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 56. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„56. § A Mikszáth körút – Budai út – Mátyás tér - Kis Hegedűs köz által határolt területen lévő Vi területen lakás nem létesíthető, a telekterület legalább 65 %-a növénytelepítésével telepített zöldfelülettel alakítandó ki. Az előírt gépjármű elhelyezés épületen belül valósítható meg.”

27. § (1) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 59. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az OTÉK 42. §-ában előírt parkolóhely szükségletet nem lakó vagy üdülő rendeltetés esetén a teljes közigazgatási területen 0,5-szeres szorzóval kell figyelembe venni, kivéve

a) ahol nem kell telken belül parkolóhelyet biztosítani

aa) a Szabadidőközpont (Nyíri út – 10973 hrsz-ú névtelen utca – 10967/2 hrsz-ú út – III. Béla körút – a lajosmizsei vasútvonal – Csabay G. körút által határolt) területét,

ab) az Arborétum területét (09/3, 014/2 és 014/3 hrsz-ú telkek),

ac) a Rudolf laktanya műemlék épületekkel beépült magterületét és

ad) a Nagykőrösi utca – Wesselényi utca – Rákóczi út – Koháry körút által határolt tömböt,

b) ahol 0,25-szoros szorzót kell alkalmazni

ba) a Rudolf laktanya Olimpia utca és Izsáki út felőli sávjait,

bb) az Izsáki úti volt kórház tömbjét (10211/2, 10211/3, 10212 hrsz-ú telkek) és

bc) a Rákóczi út – Kuruc körút- Bem utca - Vak-Bottyán u. által határolt területet.”

(2) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 59. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) Lakás, üdülő önálló rendeltetési egysége után nem védett területen egy, védett területen a kialakult állapotot értékelve legalább egy személygépkocsi elhelyezését kell biztosítani.”

(3) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 59. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Lakás kivételével amennyiben az előírt parkolóhely szükséglet telken belül nem biztosítható, 500 méteren belül más építési telken a hiányzó parkolóhely településrendezési szerződés alapján pótolható. Az 500 méteren belüli közterületi pótlási lehetőség kizárólag önkormányzati, egyházi vagy állami érintettségű fejlesztések esetén vehető figyelembe.”

28. § (1) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

(2) A Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

29. § Hatályát veszti a Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelet 11. § (4) és (5) bekezdése.

30. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.

(2) A 17. § 2022. január 1-jén lép hatályba.

1. melléklet

1. melléklet

2. melléklet

2. melléklet