Pétervására Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2007 (III.30.) önkormányzati rendelete

a Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Hatályos: 2014. 11. 20- 2015. 09. 17

Pétervására Város Képviselőtestülete követve a város önkormányzati hagyományait és az Európai Önkormányzati Charta alapkövetelményeit a közhatalom decentralizációjának érdekében önállóan és demokratikusan kívánja intézni a helyi közügyeket.

A Magyar Köztársaság Országgyűlése a többpártrendszerű jogállam kiépülésével egyidejűleg az önkormányzati rendszer bevezetése mellett döntött, biztosítva a helyi önkormányzatok három kiemelkedő fontos jogát:

autonómiához való jogot,

a demokratikus helyi hatalomgyakorlás,

az önkormányzati jogok bírósági védelmének jogát.


A helyi önkormányzatok széles feladat- és hatáskörükben eljárva kifejezik a helyi közakaratot, megjelenítik a helyi érdekeket. Mindezeket alapul véve és szem előtt tartva Pétervására Város Önkormányzata önállóan, szabadon, demokratikus módon, széleskörű nyilvánosságot teremtve intézi a település közügyeit, gondoskodik a közszolgáltatásról, a helyi hatalom önkormányzati típusú gyakorlásáról.


Városunk fejlesztési irányvonalát akként kell kijelölni, hogy szoros egységben legyen a múlt értéke a modern világ követelményeivel.


A képviselőtestület e szabályzatban elvként szögezi le:

a képviselőtestület működése kizárólag demokratikus alapon történhet,

minden esetben helyet kap a kisebbségi vélemény,

a képviselők nem valamely pártot képviselnek, hanem pártok fölé emelkedve, csakis Pétervására Város polgárait szolgálják.


[1]Pétervására Város Önkormányzatának Képviselőtestülete (a továbbiakban: Képviselőtestület) a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 42. § 1. és 2. pontjai alapján szervezeti és működési rendjére (a továbbiakban: SZMSZ) a következő rendeletet alkotja:


I.fejezet

Általános rendelkezések

1. §

A képviselőtestület és szervei számára a jogszabályokban foglalt feladat- és hatásköri, szervezeti és működési előírásokat a jelen SZMSZ-ben foglaltak figyelembe vételével kell alkalmazni.


2. §

(1) Az önkormányzat hivatalos megnevezése: Pétervására Város Önkormányzata (a továbbiakban önkormányzat).

(2) Az önkormányzat székhelye: 3250 Pétervására, Szabadság tér 1.

(3) A képviselőtestület megnevezése: Pétervására Város Önkormányzatának Képviselőtestülete (a továbbiakban: képviselőtestület).

[2](4) A képviselőtestület hivatalának megnevezése: Pétervásárai Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban: Hivatal).

(5) A hivatal címe: 3250 Pétervására, Szabadság tér 1.


Az önkormányzat jelképei

3. §

(1) Az önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló szimbólumok: a címer és zászló, valamint pecsét.

(2) Kiscímer: A kerektalpú, lefelé enyhén keskenyedő címerpajzsot ezüst szalagon kék betűs felirat övezi. A felirat az 1779-ből való pecséten található: „Hoc tempore sigillum Petervasariensium” A címerkép arany mezőben a város védőszentjét Szent Márton ábrázolja, amint a magyar mentében, kék lován ülve, kardjával megosztja vörös köpenyét. A címerpajzs lába zöld domb, amelyben egy elesett ember fogadja a szent adományát. A címerkép jobb felső sarkában piros, hatágú csillag, bal felső sarkában holdsarló utal az időtlenségre.

(3) Nagycímer: A kerektalpú, lefelé enyhén keskenyedő címerpajzsot ezüst szalagon kék betűs felirat övezi. a felirat az 1779-ből való pecséten található: „hoc tempore sigillum Petervasariensium” A címerkép arany mezőben a város védőszentjét, Szent Mártont ábrázolja, amint magyar mentében, kék lován ülve, kardjával megosztja vörös köpenyét. A címerpajzs lába zöld domb, amelyen egy elesett ember fogadja a szent adományát. A címerkép jobb felső sarkában piros, hatágú csillag, bal felső sarkában holdsarló utal az időtlenségre. A pajzs fölötti sisak dísze vörös ökörszarva, kis zászlókkal díszítve, utalás a város vásárhely jellegére. A foszladék a jobb oldalon vörös-ezüst, a bal oldalon kék-arany.


4. §

(1) A képviselőtestület a címer és a zászló használatát rendeletben szabályozza.

(2) Pétervására város önkormányzatának pecsétje kör alakú, középen a város címere, körben az alábbi felirattal: „PÉTERVÁSÁRA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA”.

(3) A városi önkormányzat pecsétjét kell használni:

  1. a képviselőtestület ülésén készített jegyzőkönyveken hitelesítésre,
  2. a képviselőtestület által adományozott oklevelekben,
  3. az önkormányzat nemzetközi kapcsolatait tükröző és rögzítő dokumentumokon.

[3](4) A polgármester és a jegyző hivatalos kör alakú pecsétjén középen a Magyarország címere van, a köríven pedig a következő felirat olvasható:

Pétervására Város Polgármestere,

Pétervásárai Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője.

(5) A település hazai és nemzetközi kapcsolatai:

a) Magyarországon:

aa) Heves Megyei Közgyűlés,

ab) TÖOSZ (Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége).

b) Külföldön:

ba) Feled (Szlovák Köztársaság),

bb) Gyulakuta (Román Köztársaság).

II. fejezet

A helyi önkormányzás általános szabályai

5. §

(1) A képviselőtestületi ülések a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátásához, a közhatalom            önkormányzati típusú helyi gyakorláshoz, valamint mindezek szervezeti, személyi és anyagi feltételeinek helyi megteremtéshez kapcsolódnak.

(2) A helyi önkormányzat – a törvény keretei között – önállóan szabályozhatja, illetőleg egyedi ügyekben szabadon igazgathatja a feladat- és hatáskörébe tartozó közügyeket. Döntését az Alkotmánybíróság, illetve bíróság és kizárólag jogszabálysértés esetén bírálhatja felül.

(3) A helyi önkormányzat – saját felelősségére – vállalkozási tevékenységet folytathat. Ennek megfelelően:

a) közvetlenül vesz részt vállalkozásban,

b) a helyi önkormányzati politikával, illetőleg annak eszközeivel, szerveivel és konkrét formáival (helyi adó-politikával, telek-és ingatlanértékesítéssel stb.) – a jogszabályi keretek közt – vállalkozásélénkítő, piacgazdaság barát környezetet teremt,

c) vagyoni értékű jogokkal rendelkezik (bérbeadás, részvények stb.) Amennyiben az önkormányzat a működési területen lévő vállalkozásban vesz részt, ezt megelőzően szakértői véleményt kér, illetőleg közgazdasági (költség – haszon) elemzést végeztet. (Az említetteket előterjesztéshez csatolnia kell, nélkülük a napirend nem tárgyalható.)

(4) A képviselőtestület véleményt nyilvánít és kezdeményez a feladat- és hatáskörébe nem tartozó, de helyi közösséget érintő ügyekben. E jogával különösen abban az esetben él, ha az ügy a településfejlesztéssel és üzemeltetéssel, a lakossági közszolgáltatások fejlesztésével áll szoros kapcsolatban. Ilyen ügyekben – a polgármester indítványára – a képviselőtestület csak közvetlenül érintett lakossági réteg, érdekképviseleti szerv vagy társadalmi szervezet meghallgatása után nyilvánít véleményt, illetve tesz kezdeményezést.

(5) Önkormányzati döntést a helyi önkormányzat:

a) képviselőtestülete, annak felhatalmazására,

b) bizottság,

c) [4]a helyi nemzetiségi önkormányzat képviselőtestülete,

d) a társulási tanács,

e) a polgármester,

f) a helyi népszavazás

hozhat.

Feladat és hatáskörök

[5]6. §

Az önkormányzat - feladatainak eredményes megoldása érdekében - együttműködik más önkormányzattal, illetve a megyei önkormányzattal.

III. fejezet

az Önkormányzat feladata, hatásköre, szervei

7. §

[6](1) A helyi közügyek, helyben ellátandó közfeladatok :

a) településrendezés, településfejlesztés,

b) településüzemeltetés (köztemető kialakítása és fenntartása, közvilágításról való gondoskodás, helyi közutak és tartozékainak kialakítása és fenntartása, közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása, gépjárművek parkolásának biztosítása),

c) közterületek, közintézmények elnevezése,

d) egészségügyi alapszolgáltatás,

e) környezet-egészségügy (köztisztaság, települési környezet tisztaságának biztosítása, rovar- és rágcsálóírtás),

f) óvodai ellátás,

g) kulturális szolgáltatás biztosítása (nyilvános könyvtári ellátás szolgáltatás, helyi közművelődés tevékenység támogatása)

h) szociális, gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások,

i) lakás- és helyiséggazdálkodás,

j) környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás,

k) honvédelem, polgári védelem, katasztrófavédelem, helyi közfoglalkoztatás,

l) helyi adóval, gazdaságszervezéssel és turizmussal kapcsolatos feladatok,

m) kistermelők, őstermelők számára értékesítési lehetőségek biztosítása,

n) sport, ifjúsági ügyek,

o) nemzetiségi ügyek,

p) közreműködés a település közbiztonságának biztosításában,

r) hulladékgazdálkodás.

[7](2) Önként vállalt feladatok:

a) Idősek Otthona fenntartása,

b) labor fenntartása intézményfenntartó társulás keretében.

[8](3) Az önként vállalt feladatok tárgyában az éves költségvetésében, a gazdálkodást meghatározó pénzügyi tervben - a fedezet biztosításával egyidejűleg - kell állást foglalni a képviselőtestületnek.

[9](4)


[10]7/A. §

Pétervására Város Önkormányzatának kormányzati funkciói

Kormányzati funkció               Tevékenység megnevezése

011130                                     Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és   általános igazgatási tevékenysége

011140                                     Országos és helyi nemzetiségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége

011220                                      Adó-, vám- és jövedéki igazgatás

013210                                      Átfogó tervezési és statisztikai szolgáltatások

013320                                      Köztemető-fenntartás és -működtetés

013350                                      Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok

047120                                      Piac üzemeltetése

051030                                      Hulladékgazdálkodás

052020                                      Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése

064010                                      Közvilágítás

066020                                      Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások

076062                                      Település-egészségügyi feladatok

081030                                      Sportlétesítmények, edzőtáborok működtetése és fejlesztése

081043                                      Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatás

082091                                      Közművelődés - közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése


8. §

(1) Az önkormányzat jogi személy. Az önkormányzati feladat – és hatáskörök a képviselőtestületet illetik meg.

(2) A képviselőtestület kizárólagos hatáskörébe tartozik:

a) az önkormányzati rendeletalkotás,

b) az önkormányzat szervezetének kialakítása és működésének meghatározása,

c) a törvény által hatáskörébe utalt választás, kinevezés és megbízás,

d) a helyi népszavazás kiírása,

e) az önkormányzati jelképek, kitüntetések és elismerő címerek meghatározása, használatuk szabályozása, a díszpolgári cím adományozása,

f) a gazdasági program megállapítása és végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadása,

g) a helyi adók megállapítása,

h) megállapodás külföldi önkormányzattal való együttműködésről: nemzetközi önkormányzati szervezetekhez való csatlakozás,

i) véleménynyilvánítás olyan ügyben, amelyben a törvény az érdekelt önkormányzat álláspontjának a kérdését írja elő,

j) a településrendezési terv jóváhagyása,

k) hitel felvétele,

l) a kötvénykibocsátás, továbbá a közösségi célú alapítvány létrehozása és alapítványi forrás átvétele és átadása,

m) önkormányzati társulás létrehozása, társuláshoz, érdekképviseleti szervhez való csatlakozás,

n) intézmény és (önkormányzati) vállalkozás alapítása,

o) közterület, közintézmény elnevezése, emlékmű és köztéri szobor állítása,

p) eljárás kezdeményezése az Alkotmánybíróságnál,

q) felterjesztési jog gyakorlása (általánosságban: véleménynyilvánítás azokban az ügyekben, amelyekben a törvény az önkormányzat álláspontjának kikérését írja elő),

r) a népi ülnök megválasztására javaslattétel,

s) állásfoglalás a megyei önkormányzati intézmény átszervezéséről, megszűnéséről, ellátási, szolgáltatási körzeteiről, ha az általa nyújtott szolgáltatás a települést is érinti,

t) amit a törvény a képviselőtestület át nem ruházható hatáskörbe utal,

u)[11]települési képviselő, polgármester méltatlansági és a vagyonnyilatkozati eljárással kapcsolatos, továbbá összeférhetetlenségi ügyében való döntés.


[12]9. §

(1) A képviselőtestület - a Mötv.-ben meghatározott kivételekkel - hatásköreit a polgármesterre, a bizottságára, a jegyzőre, a társulására ruházhatja át. E hatáskör gyakorlásához utasítást adhat, e hatáskört visszavonhatja. Az átruházott hatáskörök jegyzékét e rendelet 4. számú melléklete tartalmazza.

(2) Az átruházott hatáskör tovább nem ruházható.

(3) A képviselő kezdeményezheti, hogy a képviselőtestület vizsgálja felül bizottságának, a polgármesternek, a jegyzőnek, társulási tanácsnak - a képviselőtestület által átruházott önkormányzati ügyben hozott döntését. A képviselőtestület egyes hatásköreit a polgármesterre, a bizottságaira, a helyi kisebbségi önkormányzat képviselőtestületére, társulási tanácsra ruházhatja minősített többségi szavazattal.


10. §

A képviselőtestület a feladatkörébe tartozó közszolgáltatások céljából önkormányzati intézményt, vállalatot, más szervezetet (a továbbiakban együtt: intézmény) alapíthat, kinevezi a vezetőiket.


IV. fejezet

A KÉPVISELŐTESTÜLET MŰKÖDÉSE

A Képviselőtestület megalakulása

11. §

(1) A Képviselőtestület alakuló ülését a választást követő tizenöt napon belül tartja meg.

[13](2) Az alakuló ülést a polgármester hívja össze és vezeti.


12. §

[14](1)  A polgármester felkérésére a Helyi Választási Bizottság Elnöke tájékoztatást ad a helyi önkormányzati képviselők választásáról.

(2) A képviselők esküt tesznek, és aláírják az esküokmányt, melynek szövegét e rendelet 2. számú melléklete tartalmazza. Az eskü szövegét a Helyi Választási Bizottság Elnöke olvassa elő.

(3) A polgármester a képviselőtestület előtt esküt tesz, és aláírja az esküokmányt. Az eskü szövegét a Helyi Választási Bizottság Vezetője olvassa elő.


13. §

A polgármester programját az alakuló ülésen terjeszti a Képviselőtestület elé, amely a testület megbízatásának időtartamára a településfejlesztés, a helyi közszolgáltatások szervezésének főbb céljait, feladatait tartalmazza. A program azokat a helyi közügyeket, közszolgáltatásokat is rögzíti, amelyekben a feladatot vállaló önszerveződő közösségek és vállalkozások támogatást kapnak a testülettől.


A Képviselőtestület tisztségviselőinek megválasztása

14. §

(1) A Képviselőtestület dönt:

a) a polgármester javaslata alapján, titkos szavazással az alpolgármesteri;

b) a polgármester, bármely képviselő javaslata alapján – legkésőbb az alakuló ülést követő, soron következő ülésén – bizottság elnöki és bizottsági tagi tisztségek betöltéséről

[15](2) A választást háromtagú szavazatszámláló bizottság bonyolítja le, amelynek tagjai a jegyző, a helyi választási bizottság elnöke, és a jegyzőkönyvvezető. A választást az (1) bekezdésben meghatározott sorrendben kell végrehajtani. A választások eredményét a szavazatszámláló bizottság elnöke hirdeti ki.

(3) A tisztségviselői megbízatás megszűnése esetén az új tisztségviselő megválasztására a (2) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.


A bizottságok tagjainak megválasztása

15. §

(1) A képviselőtestület legkésőbb a bizottsági elnökök megválasztását követő, soron következő ülésén megválasztja a bizottságok képviselő tagjait.

(2) A bizottság nem képviselő tagjainak személyére bármely képviselő javaslatot tehet, amelyről a képviselőtestület a soron következő ülésén dönt.


Juttatások meghatározása

16. §

A képviselőtestület alakuló ülésén, illetve a polgármester megválasztását követő első ülésén dönt a polgármester, az alpolgármester illetményéről illetve tiszteletdíjáról.


A képviselőtestület összehívása

17. §

[16](1) A képviselőtestület tagjainak választáskori száma: 7 fő (polgármester és 6 települési képviselő). A tagok névsorát e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.

(2) A testület szükség szerint, általában havonta, de évente legalább 10 alkalommal ülésezik. A képviselőtestület üléseit székhelyén tartja, de munkaterve alapján székhelyétől eltérő helyen is ülésezhet. A képviselőtestületi ülést a polgármester – távollétében az alpolgármester, annak távollétében a korelnök – hívja össze és vezeti.

(3) Az ülést össze kell hívni az önkormányzati képviselők egynegyedének vagy a képviselőtestület bizottságának az indítványára.

[17](4) A képviselőtestület összehívását az illetékes kormányhivatal, valamint népi kezdeményezés is indítványozhatja. A nemzetiséget érintő ügyekben a nemzetiségi önkormányzat is indítványozhatja a képviselőtestület összehívását.

(5) Az ülés meghívóját és az előterjesztéseket a képviselőknek, a tanácskozási joggal meghívottaknak olyan időpontban kell megküldeni, hogy azok azt az ülés előtt legalább 5 nappal megkapják. A meghívót ki kell függeszteni a hivatal hirdetőtábláján is.


18. §

[18](1) Az önkormányzat feladatai körében támogatja a lakosság önszerveződő közösségeinek tevékenységét, együttműködik e közösségekkel. A képviselőtestület az alábbi önszerveződő közösségek képviselőinek – tevékenységi körükben – tanácskozási jogot biztosít a képviselőtestület és bizottsága ülésein:

a) Amatőr Videósok Pétervásárai Egyesülete képviseletében az elnök,

b) Felső-Tarnavölgyi Idegenforgalmi és Turisztikai Egyesület képviseletében az elnök,

c) Gyermekkert Alapítvány képviseletében a kuratórium elnöke,

d) Gyermekmosolyért Alapítvány képviseletében a kuratórium elnöke,

e) Molnár Antal Alapítvány képviseletében a kuratórium elnöke,

f) Nyugdíjasok Pétervásárai Szövetsége képviseletében az elnök,

[19]g) Pétervására SE (Labdarúgó Szakosztály, Sakkszakosztály, Shotokan Karate Szakosztály, Röplabda Szakosztály, Autó-Motor Sport Szakosztály),

h) Pétervására Város Fejlődéséért Közalapítvány képviseletében a kuratórium elnöke,

i) Pétervásárai Önkéntes Tűzoltó Egyesület képviseletében az elnök,

j) Pétervásárai Postagalamb Sportegyesület képviseletében az elnök,

k) Pro Kultúra Pétervására Alapítvány képviseletében a kuratórium elnöke

[20](2) A képviselőtestület minden ülésére meg kell hívni a képviselőtestület tagjai mellett:

a) a jegyzőt, aljegyzőt;

b) a helyi nemzetiségi önkormányzat elnökét;

c) a napirendi pont tárgya szerint illetékes személyt vagy szerv vezetőjét, valamint tevékenységi körükben az (1) bekezdésben meghatározott önszerveződő közösségek képviselőit;

d) valamint akiknek a jelenléte a napirendi pont alapos és körültekintő tárgyalásához elengedhetetlenül szükséges.

(3) A (2) bekezdés szerinti meghívottak tanácskozási joggal vesznek részt az ülésen.

(4) A (2) bekezdés c) – d) pontjaiban meghatározottak részére csak az őket érintő napirendi pont írásos anyagát kell megküldeni.

(5) Az önkormányzat döntése előtt az érintett városi, intézményi szintű reprezentatív szakszervezetekkel véleményezteti:

  1. a közalkalmazotti illetmény előmeneteli rendszer pénzügyi fedezetéül szolgáló költségvetés, valamint
  2. a közalkalmazottak nagyobb csoportját érintő intézkedés tervezetét.

(6) Az (5) bekezdésben foglalt tervezeteket, az arról történő döntés előtt legalább 15 nappal meg kell küldeni a véleményezésre jogosult szakszervezeteknek.

Munkaterv

19. §

(1) A munkaterv tervezetét a jegyző a hivatal közreműködésével előkészíti, és azt a polgármester terjeszti a képviselőtestület elé.

(2) A munkaterv tartalmazza:

a) a képviselőtestületi ülések tervezett időpontját, napirendjét;

b) az egyes napirendi pontoknál a közmeghallgatás, a lakossági fórum, valamint jogszabály által előírt kötelező egyeztetés szükségességét;

c) az előterjesztő, közreműködő megnevezését;

d) az egyes napirendi pontot előkészítő bizottság megnevezését.

(3) A jegyző gondoskodik arról, hogy a munkaterv a város polgárai számára megismerhető legyen.

(4) A munkaterv összeállításához javaslatot kell kérni:

a) a képviselőtestület tagjától;

b) a képviselőtestület bizottságától;

c) [21]a helyi nemzetiségi önkormányzat elnökétől;

d) a jegyzőtől;

e) intézményvezetőktől.

(5) A beérkezett javaslatokról a polgármester az előterjesztésben akkor is tájékoztatja a képviselőtestületet, ha azokat a munkaterv tervezetének összeállításánál nem vették figyelembe.


A képviselőtestületi ülés, szabályai

[22]20. §

(1) A képviselőtestület ülése nyilvános.

(2) A képviselőtestület zárt ülést tart:

a) önkormányzati hatósági, összeférhetetlenségi, méltatlansági, kitüntetési ügy tárgyalásakor,

b) fegyelmi büntetés kiszabása, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás esetén,

c) érintett kérésére választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízás adása, annak visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása és állásfoglalást igénylő személyi ügy tárgyalásakor.

(3) A képviselőtestület zárt ülést rendelhet el:

a) vagyonával való rendelkezés esetén,

b) az általa kiírt pályázat feltételeinek meghatározásakor,

c) a pályázat tárgyalásakor,

ha a nyilvános tárgyalás az önkormányzat vagy más érintett üzleti érdekét sértené.

(4) A zárt ülésen a képviselőtestület tagjai, az alpolgármester, a jegyző, aljegyző, meghívása esetén a közös önkormányzati hivatal ügyintézője, az érintett és a szakértő vesz részt. A nemzetiségi önkormányzat elnöke kizárólag az általa képviselt nemzetiséget érintő ügy napirendi tárgylásakor vehet részt a zárt ülésen. Törvény előírhatja, mely esetben kötelező az érintett meghívása.

(5) A zárt ülésen hozott határozatot is nyilvános ülésen kell ismertetni.

(6) A közérdekű adat és közérdekből nyilvános adat megismerésének lehetőségét zárt ülés tartása esetén is biztosítani kell.

A képviselőtestület tanácskozási rendje

21. §

(1) A képviselőtestület ülését a polgármester – távollétében az alpolgármester, annak távollétében a korelnök vezeti.

(2) Az ülés megnyitásakor a levezető elnök megállapítja a megjelentek létszámát, az ülés határozatképességét.

(3) Ezt követően az elnök:

a) megállapítja, hogy a képviselőtestület ülését e rendelet szabályai szerint hívták-e össze;

b) megállapítja az ülés határozatképességét;

c) előterjeszti az ülés napirendi javaslatát;

d) negyedévenként tájékoztatást ad az átruházott hatáskörben hozott döntésekről,

e) előterjeszti a tanácskozási jogra irányuló kérelmeket,

f) előterjeszti a sürgősségi indítványt,

g) tájékoztatást ad a fontosabb tárgyalások eredményéről, valamint a lejárt határidejű képviselőtestületi határozatok végrehajtásáról,

h) napirendi pontonként megnyitja, vezeti, lezárja és összefoglalja a vitát,

i) napirendi pontonként szavazásra bocsátja a határozati javaslatot és kihirdeti a határozatokat,

j) biztosítja a képviselők interpellációs, kérdezési jogát,

k) bezárja az ülést.

(4) A levezető elnök először a módosító indítványokat bocsátja szavazásra, majd a határozati javaslat egészét. A módosító indítványról hozott döntés nem alakszerű határozat, de a képviselőtestületnek olyan arányban kell elfogadnia, mint az eredeti határozati javaslatot.

(5) A tájékoztató napirendek felett nem kell vitát nyitni.

(6) A képviselőtestület ülésén elsőként a napirend előadóját illeti a szó, az előterjesztett írásos anyaghoz szóbeli kiegészítést tehet.

22. §

(1) A vitát megelőzően az előadóhoz a képviselőtestület tagjai, a tanácskozási joggal meghívottak kérdést intézhetnek, amelyre a vita előtt kell választ adni.

(2) A vitát a levezető elnök vezeti, a jelenlévők közül megállapítja, hogy ki kap szót, meghatározza a hozzászólások sorrendjét. A levezető elnök jogosult a hozzászóló figyelmét felhívni arra, hogy csak a tárgyra vonatkozóan adja elő mondandóját. Jogosult továbbá a parttalan viták elkerülése céljából:

a) figyelmeztetni a hozzászólót, hogy a tanácskozáshoz nem illően, másokat sértően fogalmazott,

b) rendre utasíthatja azt a képviselőt, aki a képviselőtestülethez méltatlan magatartást tanúsít,

c) rendre utasíthatja a nem képviselő megjelenteket, ismétlődő rendzavarás esetén kötelezheti az érintetteket a terem elhagyására.

(3) A hozzászólások időbeni korlátozására bármely képviselő javaslatot tehet, illetve javasolhatja a vita lezárását. Erről a képviselőtestület vita nélkül, egyszerű szótöbbséggel határoz.

(4) Aki a vitában az ellene szóló sérelmesnek vélt megjegyzést kívánja elhárítani vagy hozzászólásával kapcsolatban felmerült félreértéseket kívánja eloszlatni a vita lezárását követő szavazás után 3 percben személyes megjegyzést tehet.


23. §

A napirend előadója a szavazás megkezdése előtt bármikor javasolhatja a téma napirendről történő levételét. A javaslatról a képviselőtestület vita nélkül, egyszerű szótöbbséggel határoz.


24. §

A szavazás előtt a jegyzőnek szót kell adni, amennyiben bármely javaslat, vagy indítvány tekintetében törvényességet érintő észrevételt kíván tenni.

25. §

A képviselőtestület elhatározhatja, hogy a kiemelkedően fontos ügyeket két fordulóban – előbb az elveket, majd a konkrét döntéstervezetet – tárgyalja meg.

Az előterjesztés

26. §

(1) A képviselőtestület ülésének napirendjéről és azok tárgyalási sorrendjéről a testület egyszerű szótöbbséggel határoz

(2) Az előterjesztés megtételére jogosultak:

a) a képviselőtestület bizottságai,

b) a polgármester,

c) a képviselőtestületi tag,

d) jegyző,

e) [23]nemzetiségi önkormányzat elnöke.

(3) Előterjesztésnek minősül a határozat – és rendelettervezet, beszámoló és tájékoztató.

(4) A képviselőtestületi ülésre az előterjesztés általában írásban, kivételesen szóban kerül benyújtásra. A határozati javaslatot akkor is írásban kell benyújtani, ha az előterjesztésre szóban kerül sor. Halaszthatatlan esetekben a polgármester engedélyezheti az írásba foglalt előterjesztésnek és határozati javaslatnak az ülésen történő kiosztását.

(5) Az előterjesztéseknek tartalmaznia kell a tárgy pontos meghatározását, a hozandó döntés indokainak felsorolását, az előkészítésben részt vevők megnevezését, véleményét, a tárgykört rendező szabályokat, az egyértelműen megfogalmazott határozati javaslatot, szükség szerint a felelős és végrehajtási határidő megjelölését. Vagylagos előterjesztés esetén egymástól elkülöníthető megfogalmazásokat, döntésalternatívákat kell használni.

(6) Az előterjesztés csak az illetékes bizottság véleményezésével kerülhet a képviselőtestület elé, kivéve a sürgősségi indítvány által tárgyalt ügyeket.

[24](7) A sürgősségi indítvány előterjesztésére a képviselőtestületi bizottság elnökei, a polgármester, legalább 3 képviselő, a jegyző és a nemzetiségi önkormányzat elnöke jogosult.

(8) Sürgősségi indítványt annak rövid indokolásával az önkormányzati ülést megelőző nap 11 óráig lehet benyújtani a polgármesternél.

(9) A sürgősségi indítvány elfogadásáról az önkormányzat minősített többségi szavazattal dönt. Az indítvány elfogadása esetén a képviselőtestület a meghívóban szereplő napirendeket követően tárgyalja a sürgősségi indítványokat.

(10) Az előterjesztést minden esetben egyeztetni kell a jegyzővel, a jegyző által készített előterjesztést pedig a polgármesterrel. Az egyeztetésről az előterjesztés szövegében utalni kell.

(11) Az előterjesztés elkészítésére a munkatervben kötelezett a bizottsági ülések előtt legalább tíz nappal köteles bejelenteni a polgármesternek, hogy az előterjesztést alapos okkal és indokkal nem tudja elkészíteni.


Határozathozatal

27. §

(1) A polgármester az előterjesztésben szereplő és a vitában elhangzott határozati javaslatokat egyenként bocsátja szavazásra. Először a módosító és kiegészítő indítványokról dönt a testület – az elhangzás sorrendjében – majd az eredeti határozati javaslatról. A módosító és kiegészítő indítványokról olyan szótöbbséggel dönt a testület, mint az eredeti határozati javaslatról.

(2) A testület a szavazati arányok rögzítésével dönt:

a) a feladat - meghatározást nem tartalmazó előterjesztések elfogadásáról,

b) tájékoztatás tudomásul vételéről,

c) az interpellációra adott válasz elfogadásáról.

(3) Határozati javaslat elfogadásáról a jelenlévő képviselők több mint a felének igen szavazata szükséges. A képviselőtestület döntéshozatalából kizárható az, akit vagy akinek a hozzátartozóját az ügy személyesen érinti. A képviselő köteles bejelenteni a személyes érintettséget. A kizárásról az érintett képviselő javaslatára a képviselőtestület dönt. A kizárt képviselőt a határozatképesség szempontjából jelenlévőnek kell tekinteni.

(4) A (3) bekezdésben és a 28. §-ban meghatározott döntésnél a szükséges szavazat hiánya esetén, a határozati javaslat a képviselőtestület vita nélkül, egyszerű többséggel hozott döntésével legfeljebb egyszer ismételten napirendre tűzhető.

[25](5) Ha megállapítást nyer, hogy a képviselő a (3) bekezdésben meghatározott személyes érintettségére vonatkozó bejelentési kötelezettségét, egy adott napirendi pont tárgyalásánál elmulasztotta, akkor a polgármester a napirendi pont újbóli beterjesztéséről dönthet, és a felhívja a képviselő figyelmét arra, hogy a jövőben bejelentési kötelezettségének tegyen eleget. A képviselőtestület határozattal a kötelezettségét megszegő képviselő megállapított tiszteletdíját 1 hónap időtartamra 20 %-kal csökkentheti.

Minősített többség

[26]28. §

Minősített többség - a megválasztott képviselők több mint felének szavazata - szükséges:

(1)

a) rendeletalkotáshoz,

b) a szervezetének kialakításához és működésének meghatározásához, továbbá a törvény által hatáskörébe utalt választáshoz, kinevezéshez, vezetői megbízáshoz,

c) önkormányzati társulás létrehozásához, megszüntetéséhez, abból történő kiváláshoz, a társulási megállapodás módosításához, társuláshoz, érdekképviseleti szervezethez való csatlakozáshoz, abból történő kiváláshoz,

d) külföldi önkormányzattal való együttműködésről szóló megállapodáshoz, nemzetközi önkormányzati szervezethez való csatlakozáshoz, abból történő kiváláshoz,

e) intézmény alapításához, átszervezéséhez, megszüntetéséhez.

f) a képviselő kizárásához, összeférhetetlenség, méltatlanság megállapításához,

g) képviselői megbízatás megszűnéséről való döntéshez,

h) zárt ülés elrendeléséhez,

i) képviselőtestület megbízásának lejárta előtti feloszlatáshoz,

j) a polgármester elleni kereset benyújtásához.

(2)

a) a képviselőtestület gazdasági programjának elfogadásához,

b) a városrendezési terv elfogadásához,

c) az önkormányzat vagyonával, tulajdonával való rendelkezéshez,

d) alapítvány, egyesület támogatásához,

e) hitelfelvételhez,

f) kitüntetéshez (díszpolgári cím adományozása),

g) helyi népszavazás kiírásához,

h) képviselőtestület egyes hatásköreinek átruházásához, hatáskör visszavonásához.

(3) A törvényben meghatározott ügyek eldöntéséhez.


[27]29. §

(1) A képviselőtestület a döntéseit (határozat, rendelet) nyílt szavazással hozza.

(2) A nyílt szavazás során az ülést levezető elnök "igen", vagy "nem", vagy "tartózkodom" kérdésére a képviselők a kezük felemelésével szavaznak.

(3) Titkos szavazást tarthat mindazokban az ügyekben, amelyekben zárt ülést köteles tartani, illetve zárt ülést tarthat. Az ülést levezető elnök nyomatékosan felhívja a figyelmet a tárgyalt ügy bizalmas kezelésére és ezzel kapcsolatos titoktartási kötelezettségére.


Név szerinti szavazás

[28]30. §

(1) Név szerinti szavazást kell elrendelni, ha azt

a) a képviselők egynegyede indítványozza;

b) a törvény előírja;

c) a polgármester és a bizottsági elnökök többsége kéri.

(2) Ugyanazon döntési javaslat esetén esetében egy alkalommal lehet név szerinti szavazást tartani.

(3) Nem lehet név szerinti szavazást tartani

a) bizottság létszáma és összetétele tekintetében,

b) tanácskozások lefolytatásával összefüggő (ügyrendi javaslatot tartalmazó) kérdésekben.

(4) A név szerinti szavazás úgy történik, hogy a jegyző felolvassa a képviselők nevét, a jelenlévő tagok pedig a nevük felolvasásakor "igen"-nel, vagy "nem"-mel, vagy "tarózkodom"-mal szavazhatnak. Külön hitelesített névsort a jegyzőkönyvhöz kell csatolni.

31. §

A szavazatok összeszámlálásáról a levezető elnök gondoskodik. Ha a szavazás eredménye felől kétség merül fel, és azt valamelyik képviselő kezdeményezi, az elnök a testület egyszerű többséggel hozott határozata alapján a szavazást köteles megismételni.

A határozat

32. §

(1) A képviselőtestület határozatait évenként 1-től kezdődően, folyamatos arab sorszámmal kell ellátni, és fel kell tüntetni az évszámot. Az évszámot követően zárójelben a kihirdetés hónapját (római számmal) és napját (arab számmal) kell feltüntetni. A határozat megjelölése a következő: Pétervására Város Önkormányzatának …/ 20… (kihirdetési hó, nap) határozata. A határozat rövid megjelölése: ...../20.... (kihirdetési hó, nap) Pétervására Öh.

(2) A testületi határozatokról a hivatal betűrendes és határidős nyilvántartást vezet.

(3) A határozatokat a jegyzőkönyv elkészítését követő 8 napon belül kell megküldeni a végrehajtásért felelős személyeknek és szerveknek.

(4) A határozatok végrehajtásával kapcsolatos előterjesztéseket, jelentéseket a jegyző készíti elő és terjeszti a képviselőtestület elé.

Kérdés

33. §

(1) Kérdés: az önkormányzati hatáskörbe tartozó szervezeti, működési, döntési előkészítési jellegű felvetés vagy tudakozódás.

(2) A kérdésre a képviselőtestület ülésén köteles választ adni a megkérdezett. Válaszának elfogadásáról a képviselőtestület akkor – vita nélkül – határoz, ha a kérdező nem fogadta el a választ.


Interpelláció

34. §

(1) Az interpelláció önkormányzati ügyben a képviselőtestület bizottságához, a tanácsnokhoz, a polgármesterhez (alpolgármesterhez) és a jegyzőhöz címzett olyan felvilágosítás kérés, amely problémát tár fel, és arra kér választ, hogy az miként szüntethető meg, vagy valamilyen mulasztás, helytelen gyakorlat, panasz orvoslását kéri.

(2) Interpellálni a képviselőtestület vagy szervei hatáskörébe tartozó önkormányzati ügyben lehet. Interpellációt szóban és írásban lehet előterjeszteni.

(3) Az interpellációra a képviselőtestület ülésén kell választ adni. Az interpellált személy indokolt esetben tizenöt napon belül írásban is válaszolhat. Az írásbeli választ minden képviselőnek meg kell küldeni. Ha az interpelláció benyújtására a képviselőtestület ülését megelőzően legalább három nappal sor kerül, úgy arra az ülésen érdemben válaszolni kell.

(4) A válasz elfogadásáról az interpelláló nyilatkozata után a képviselőtestület dönt.

(5) Ha a választ a képviselőtestület nem fogadja el, dönt a további teendőkről. Az interpelláció alapján részletesebb vizsgálatot rendelhet el.

(6) Az interpelláció kivizsgálásába az interpelláló képviselőt be kell vonni.

(7) Az interpellációról a jegyző nyilvántartást vezet.

(8) A képviselőtestület ülésén jelenlévő állampolgárok az utolsó napirendi pont lezárását követően felszólalási jeggyel közérdekű és egyéni felvetéseket intézhetnek a képviselőtestü-lethez és annak bizottságaihoz. Egy felvető három ügyre térhet ki, együttesen legfeljebb 10 percben. A válaszadás módjáról az ülés elnöke dönt. Az önkormányzat a választ azonnal szóban vagy 15 napon belül írásban is megadhatja. A felvetéseket írásban is átadhatják az ülés elnökének, aki a témakör szerinti bizottság hatáskörébe utalja át.


Jegyzőkönyv

[29]35. §

(1) A képviselőtestület üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyv tartalmazza:

a) a testületi ülés helyét;

b) időpontját;

c) a megjelent képviselők nevét;

d) a meghívottak nevét, megjelenésük tényét;

e) a javasolt, elfogadott és tárgyalt napirendi pontokat;

f) az előterjesztéseket;

g) az egyes napirendi pontokhoz hozzászólók nevét, részvételük jogcímét, a hozzászólásuk, továbbá az ülésen elhangzottak lényegét;

h) a szavazásra feltett döntési javaslat pontos tartalmát;

i) a döntéshozatalban résztvevők számát;

j) a döntésből kizárt képviselő nevét és a kizárás indokát;

k) a jegyző jogszabálysértésre vonatkozó jelzését;

l) a szavazás számszerű eredményét;

m) a hozott döntéseket.

(2) A képviselőtestület ülésének jegyzőkönyvét a polgármester és a jegyző írja alá.

(3) A jegyzőkönyv elkészítéséről a jegyző gondoskodik. A zárt ülésről külön jegyzőkönyvet kell készíteni.


[30]36. §

(1) A testületi ülésről 3 példányban kell jegyzőkönyvet készíteni, ebből:

a) az egyik példányt a jegyző kezeli, amelyet évente be kell köttetni,

b) egy példányt az ülést követő 15 napon belül a jegyző köteles megküldeni a kormányhivatalnak,

c) egy példányt a városi könyvtár részére kell megküldeni (a zárt ülésről készült jegyzőkönyv kivételével).

(2) A képviselőtestület üléséről készített jegyzőkönyv első példányához csatolni kell a meghívót és a mellékleteit, a rendeletek tervezetét, a jelenléti ívet. A képviselőtestület kérelmére az írásban is benyújtott hozzászólást mellékelni kell a jegyzőkönyvhöz.

(3) A választópolgárok - a zárt ülés kivételével - betekinthetnek a képviselőtestület előterjesztésébe és üléseinek jegyzőkönyvébe.

(4) A képviselőtestület üléséről készült kép- és hangfelvételt 90 napig kell megőrizni.


Közmeghallgatás

37. §

(1) A képviselőtestület minden évben legalább egy alkalommal közmeghallgatást tart. A közmeghallgatáson a város polgárai és a helyben érdekelt szervezetek képviselői közérdekű kérdést és javaslatot tehetnek.

(2) A közmeghallgatás összehívására és lefolytatására a képviselőtestületi ülésre vonatkozó szabályok értelemszerűen irányadók.

[31](3) A közmeghallgatáson elhangzott javaslatokra, kérdésekre a közmeghallgatáson vagy legkésőbb 15 napon belül választ kell adni.

V. fejezet

Az Önkormányzati rendeletalkotás

38. §

(1) A képviselőtestület a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá törvény felhatalmazása alapján – annak végrehajtására – önkormányzati rendeletet alkot.

(2) Az Mötv. értelmében rendeletet kell alkotni:

a) a Szervezeti Működési Szabályzatról,

b) az önkormányzati képviselőknek, a bizottsági elnöknek, a bizottság tagjainak, a tanácsnoknak – a törvény keretei között történő – tiszteletdíj, természetbeni juttatás megállapításáról,

c) bizottság részére történő hatósági hatáskör megállapításáról,

d) a helyi népszavazás és népi kezdeményezés feltételeinek, eljárási rendjének megállapításáról,

e) a helyi önkormányzat meghatározott vagyonára, vagy vagyonrésze elidegenítéséről, megterheléséről, vállalkozásba való beviteléről, illetőleg más célú hasznosításáról, ha ezt a képviselőtestület helyi népszavazáshoz köti,

f) [32]a közterület elnevezésének rendjét.


39. §

(1) Az önkormányzati rendelet alkotását kezdeményezhetik:

a) a képviselők,

b) az önkormányzati bizottsági elnökei,

c) a polgármester, alpolgármester, jegyző,

d) [33]a nemzetiségi önkormányzat elnöke,

e) erre irányuló népi kezdeményezés.

(2) A kezdeményezést a polgármesterhez kell benyújtani, aki azt az illetékes bizottsággal és a jegyzővel véleményezteti, majd a képviselőtestület elé terjeszti.

(3) A rendeletalkotás szükségességében a képviselőtestület állást foglal.


40. §

[34](1) A képviselőtestület megbízhatja bármely bizottságát a rendelettervezet előkészítésével. a rendelettervezetet a Pénzügyi és Ügyrendi bizottság, valamint a jegyző minden esetben véleményezi. A rendelettervezet előkészítésében részt vesznek a hivatal tárgy szerint érintett munkatársai.

(2) A rendelettervezetet írásos indokolással együtt kell a képviselőtestület elé terjeszteni.

(3) A rendeleteket a polgármester és a jegyző írja alá.

[35](4) Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság szükség szerint, de ciklusonként legalább egy alkalommal felülvizsgálja a rendeleteket és javaslatot tesz a képviselőtestületnek azok esetleges módosítására.

(5) A rendeletet az ülésről készült jegyzőkönyv szó szerint tartalmazza.


41. §

(1) Az SZMSZ-ről, a költségvetésről és a zárszámadásról, a rendezési tervekről szóló rendelettervezeteket a polgármester, az egyéb rendelettervezeteket pedig a jegyző terjeszti a képviselő-testület elé.

(2) A rendelettervezet előterjesztésében az előkészítés során tett javaslatokat szerepeltetni kell.

(3) A rendelet hiteles szövegét a jegyző szerkeszti.

[36](4) A képviselőtestület rendeleteit évenként 1-től kezdődően, folyamatos arab sorszámmal kell ellátni és fel kell tüntetni az évszámot. Az évszámot követően zárójelben a kihirdetés hónapját (római számmal) és napját (arab számmal) kell feltüntetni. A rendelet megjelölése: Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestületének …/20… (kihirdetési hó, nap) rendelete. A rendelet rövid megjelölése: ...../20.... (kihirdetési hó, nap) Pétervására Ör.


42. §

(1) A rendeletet a hivatal hirdetőtáblájára történő kifüggesztéssel kell kihirdetni. A hirdetményt tizenöt napra kell kifüggeszteni, és azon fel kell tüntetni a kifüggesztés és a levétel napját. A kihirdetés időpontja a kifüggesztés napja.

(2) A kihirdetett rendelet egy-egy példányát a hivatalban és a www.petervasara.hu honlapon el kell helyezni.

(3) A hatályos rendeletekről a jegyző külön nyilvántartást vezet.

(4) A jegyző gondoskodik arról, hogy a hatályos rendeletek egységes szerkezetben – kétévenként – gyűjteményes formában is megjelenjenek.

(5) Az önkormányzati rendelet végrehajtására kötelezettek – a polgármester indítványára – tájékoztatást adnak a végrehajtás, a rendelet hatályosulása helyzetéről és a fontosabb tapasztalatokról.

[37](6) Ha a rendelet kihirdetett szövege eltér a rendelet aláírt szövegétől, a polgármester vagy jegyző kezdeményezi az eltérés helyesbítését. A rendelet a hatálybalépését megelőzően, de legkésőbb a kihirdetést követő hatodik munkanapon helyesbíthető. Az eltérés megállapítása esetén a helyesbítés megjelentetéséről a jegyző a rendelet kihirdetésével azonos módon gondoskodik.


VI. fejezet

A települési képviselő, a tanácsnok

43. §

(1) A képviselőt az Mötv.-ben és az SZMSZ-ben rögzített jogok és kötelezettségek illetik meg, illetőleg terhelik. A képviselők jogai és kötelezettségei azonosak.

(2) A települési képviselő az alakuló ülésen, illetve a megválasztást követő ülésen az Mötv.  szerint esküt tesz. Az eskü szövegét e rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.

(3) A képviselő főbb jogai:

a) részt vehet a képviselőtestület döntéseinek előkészítésében, végrehajtásuk megszervezésében és ellenőrzésében,

b) kezdeményezheti, hogy a képviselőtestület vizsgálja felül bizottságának, a polgármesternek, a helyi kisebbségi önkormányzat testületének – a képviselőtestület által átruházott – önkormányzati ügyben hozott döntését,

c) a képviselőtestület a hivataltól igényelheti a képviselői munkához szükséges tájékoztatást, illetőleg ügyviteli közreműködését,

d) sürgős, azonnali intézkedést igénylő közérdekű ügyben kezdeményezheti a hivatal intézkedését,

e) bármely bizottsági ülésen tanácskozási joggal részt vehet,

f) a képviselőtestület a képviselőknek, a bizottsági elnöknek, a bizottság tagjainak, a tanácsoknak - a törvény kereti között – rendeletében meghatározott tiszteletdíjat, természetbeni juttatást állapíthat meg.

(4) A képviselő főbb kötelezettségei:

a) tevékeny részvétel a képviselőtestület munkájában,

b) olyan magatartás tanúsítása, amely méltóvá teszi a közéleti tevékenységre, a választók bizalmára,

c) részvétel a testületi ülések előkészítésében, valamint a különböző vizsgálatokban,

d) a tudomására jutott állami, szolgálati, üzleti (és magán) titok megőrzésére. Titoktartási kötelezettsége a megbízatásának lejárta után is fennáll,

e) kapcsolattartás a település választópolgáraival illetve a különböző önszerveződő lakossági közösségekkel,

f) Az önkormányzati képviselő a megbízólevelének átvételétől, majd ezt követően minden év január 1-jétől számított 30 napon belül vagyonnyilatkozatot köteles tenni. A képviselő saját vagyonnyilatkozatához csatolni köteles a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, valamint gyermekének a vagyonnyilatkozatát.


44. §

A képviselőtestület a polgármester, az alpolgármester, vagy a képviselő javaslatára a képviselők közül tanácsnokot választhat. A bizottságok elnökei tanácsnokok.

45. §

(1) A képviselő, a bizottság elnöke, tagja az Önkormányzat külön rendeletében foglaltak szerint tiszteletdíjban részesül.

[38](2) A képviselőtestület a képviselőtestületi – bizottsági tag esetén bizottsági – ülésről igazolatlanul távolmaradó képviselő tiszteletdíját 25 % -kal, 6 havi időtartamra csökkenti. Ismételt igazolatlan távolmaradás esetén a csökkentés, illetve a megvonás újra megállapítható.

(3) A képviselő és bizottsági tag írásban, vagy szóban köteles előre a polgármesternek vagy a bizottság elnökének bejelenteni, hogy a képviselőtestület, vagy valamely bizottság ülésén való részvételben, illetőleg egyéb megbízatása teljesítésében akadályoztatva van.

(4) Igazolt távollétnek kell tekinteni annak a képviselőnek a távollétét, aki

a) a távollétét előzetesen bejelentette, vagy

b) utólag igazolja.

VII. fejezet

A képviselőtestület bizottságai


A bizottsági feladatok, szervezet

46. §

(1) A képviselőtestület meghatározott önkormányzati feladatok ellátására bizottságokat választ.

[39](2) A képviselőtestület a következő állandó bizottságokat hozta létre:

a) Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság (3 fő, ebből 1 fő nem képviselő tag)

b) Városüzemeltetési és Sport Bizottság (3 fő, ebből 1 fő nem képviselő tag)

c) Szociális, Művelődési és Oktatási Bizottság (5 fő, ebből 2 fő nem képviselő tag)

(3) A képviselőtestület ideiglenes (ad-hoc) bizottságot hozhat létre.

[40](4) A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság tartja nyilván és ellenőrzi a polgármester és az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatát. A polgármester az összeférhetetlenség megállapítására irányuló kezdeményezést a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság adja át kivizsgálásra.

(5) A képviselőtestület tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról és ellenőrzéséről szóló részletes szabályokat e rendelet 6. számú melléklete tartalmazza.


47. §

(1) A képviselőtestület a bizottságaira minősített többséggel hozott döntésével hatáskört ruházhat át, azt visszavonhatja.

(2) Az átruházott hatáskörben eljáró bizottság határozata ellen jogorvoslattal a képviselőtestülethez lehet élni. Az I. fokú döntésben részt vett bizottsági tagok a II. fokú döntésben nem vehetnek részt.

(3) Az egyes bizottságok által ellátandó feladatok részletes jegyzékét e rendelet 5. melléklete tartalmazza.


48. §

A bizottság feladata elsősorban a képviselőtestület munkájának elősegítése. Döntés előkészítő feladata körében a bizottságok jogosultak:

a) bármely ügyet a képviselőtestületi ülés elé terjeszteni,

b) az előterjesztett indítványokat a képviselőtestületi ülés előtt megtárgyalni és ezt követően a képviselőtestület elé terjeszteni,

c) felkérhetik a polgármestert adott témakörök megvizsgálására és előkészítésére határidő megjelölésével,

d) a bizottság munkájába külső szakembereket bevonni.


A bizottsági működés főbb szabályai

[41]49. §

A bizottság belső működési szabályait ügyrendjében - a törvény és e rendelet keretei között - maga állapítja meg.


50. §

[42](1) A bizottság elnökét és - az elnökkel együtt számított - tagjainak több mint felét a képviselők közül kell választani. Nem lehet a bizottság elnöke vagy tagja a polgármester, alpolgármester.

[43](2) A bizottság ülésének összehívására, működésére, nyilvánosságára, határozatképességére és határozathozatalára, döntésének végrehajtására a képviselőtestületre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.


51. §

(1) A bizottságok üléseiket munkatervük alapján, a képviselőtestület üléseihez igazodóan szükség szerint tartják.

(2) A bizottság üléseit az elnök hívja össze és vezeti.

(3) A bizottsági ülést össze kell hívni:

a) a képviselőtestület döntése alapján,

b) a polgármester indítványára,

c) a bizottsági tagok 2/3-ának indítványára.

(4) Bármely képviselő javaslatot tehet valamely – a bizottság feladatkörébe tartozó – ügy megtárgyalására. A bizottság elnöke az indítványt a bizottság legközelebbi ülése elé terjeszti, melyre köteles meghívni az indítványozó képviselőt.


[44]52. §

A bizottsági döntéshozatalból kizárható az, akit vagy akinek a hozzátartozóját személyesen érinti az ügy. A személyes érintettséget az érdekelt köteles bejelenteni. A kizárásról a bizottság dönt.


53. §

[45](1) A bizottság azokban az esetekben tart zárt ülést, amelyekben a törvény azt kötelezővé, vagy lehetővé teszi. A zárt ülésen hozott határozatot is nyilvános ülésen kell ismertetni

(2) A bizottság minden tagja köteles az ülésen tudomására jutott állami és szolgálati (üzleti) titkot megőrizni.

[46](3) A polgármester felfüggesztheti a bizottság döntésének a végrehajtását, ha az ellentétes a képviselőtestület határozatával, vagy sérti az önkormányzat érdekeit.


54. §

(1) A bizottsági ülésről jegyzőkönyv készül, a mely az elhangzott felszólalások rövid ismertetését, a hozott döntést, valamint – külön indítványra – a kisebbségi véleményeket tartalmazza.

[47](2) A jegyzőkönyvet a bizottság elnöke és egy tagja írja alá.

[48](3) A bizottsági jegyzőkönyvet a jegyző az ülést követő 15 napon belül köteles megküldeni az illetékes kormányhivatalnak.          

55. §

(1) A bizottságok együttes ülést is tarthatnak, ha olyan napirendet tárgyalnak, mely feladatkörüket érinti.

(2) Önkormányzati hatósági ügyben együttes ülés nem tartható.

(3) Az együttes ülés tartására javaslatot tehetnek:

a) önkormányzati képviselők,

b) a polgármester,

c) a bizottság elnökei

(4) Az együttes bizottsági ülést az érdekelt bizottságok elnökei együttesen hívják össze.

(5) Az együttes bizottsági ülést az érdekelt bizottságok elnökei közül a megállapodásuk szerinti bizottság elnöke vezeti.

(6) Az együttes bizottsági ülés akkor határozatképes, ha a résztvevő bizottságok külön-külön számításba vett jelen lévő tagjai alapján a bizottságok önállóan is határozatképesek. A nem határozatképes bizottság jelen lévő tagjai tanácskozási joggal vesznek részt a bizottsági ülésen.

(7) Az együttes bizottsági ülésen a döntéshozatal rendje a következő:

a) a bizottságok külön-külön szavaznak az előterjesztésről,

b) a szavazás eredményét az ülést vezető bizottságonként állapítja meg.

(8) Az együttes bizottsági ülésről jegyzőkönyvet kell vezetni. A jegyzőkönyv a következőket tartalmazza:

a) az ülés helyét, időpontját,

b) a részt vevő bizottsági tagokat bizottságonként,

c) a meghívottakat,

d) a tárgyalt napirendet,

e) a hozzászólások lényegét,

f) a szavazati adatokat bizottságonként,

g) az együttes bizottsági ülésen kialakított közös álláspontokat, illetve eltérő álláspontokat.

(9) Az együttes bizottsági ülés állásfoglalásait a bizottsági ülést vezető bizottsági elnök ismerteti a képviselőtestület ülésén.

[49](10) Az együttes bizottsági ülésre egyebekben a törvény és e rendelet szabályai az irányadóak.

[50](11) Az együttes bizottsági ülés jegyzőkönyvét az ülést vezető bizottsági elnök és egy tagja írja alá.


VII. Fejezet

A polgármester, az alpolgármester, a jegyző (aljegyző)


A polgármester

56. §

(1) A polgármester a megbízását főállásban látja el.

[51](2) A polgármester tagja a képviselőtestületnek, a képviselőtestület határozatképessége, döntéshozatala, működése szempontjából képviselőnek tekintendő. A polgármester megválasztását követően esküt tesz a képviselőtestület előtt. Az eskü szövegét a 2. számú melléklet tartalmazza.

[52](3) A polgármester jogai és kötelezettségei a megválasztásával keletkeznek, a megbízatása megszűnésével szűnnek meg.


57. §

(1) A polgármester a képviselőtestület működésével összefüggő feladatai különösen:

a) segíti a képviselők munkáját,

b) összehívja és vezeti a testület üléseit,

c) képviseli az önkormányzatot,

d) szervezi a demokratikus helyi hatalomgyakorlás, a közakarat érvényesülését,

e) biztosítja a demokratikus helyi hatalomgyakorlás, a közakarat érvényesülését,

f) gondoskodik a kapcsolattartásról:

fa) felsőbb szintű szervekkel,

fb) a megyei közgyűléssel,

fc) más települések – különösen a társulások – önkormányzataival,

[53]fd) helyi pártok és társadalmi szervezetek, egyesületek, alapítványok, civil szerveződések vezetőivel, a nemzetiségi önkormányzat képviselőtestületével.

[54]g) amennyiben a képviselőtestület döntését az önkormányzat érdekeit sértőnek tartja, ugyanazon ügyben - önfeloszlatásról szóló döntés kivételével - egy alkalommal kezdeményezheti az ismételt tárgyalását;

[55]h) amennyiben a képviselőtestület - határozatképtelensége vagy határozathozatal hiánya miatt - két egymást követő alkalommal ugyanazon ügyben nem hozott döntést - a képviselőtestület kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyek kivételével - döntést hozhat, amelyről a képviselőtestületet a következő ülésen tájékoztatja;

[56]i) a képviselőtestület utólagos tájékoztatása mellett -  a képviselőtestület kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyek kivételével - dönthet a két ülés közötti időszakban felmerülő, halaszthatatlan a képviselőtestület hatáskörébe tartozó önkormányzati ügyekben;

[57]j) gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat az alpolgármester és az intézményvezetők tekintetében;

[58]k) az önkormányzati költségvetési rendeletében meghatározott értékhatárig dönt a forrásfelhasználásról, és döntéséről tájékoztatja a képviselőtestületet.

[59](2) A polgármester az önkormányzati, államigazgatási, hatósági feladatait, hatásköreit a közös önkormányzati hivatal közreműködésével látja el.


58. §

[60](1) A polgármester a bizottságok működésével összefüggő főbb feladatai:

a) indítványozhatja a bizottság összehívását,

b) felfüggeszti a bizottság döntésének a végrehajtását, ha az ellentétes a képviselőtestület határozatával, vagy sérti az önkormányzat érdekeit. A felfüggesztett döntésről a képviselőtestület a következő ülésen határoz

(2) A polgármester a költségvetési koncepciót és a költségvetési rendelettervezetet a pénzügyi bizottsággal egészben, minden részletre kiterjedően egyeztetni köteles. Ezt az egyeztetést a többi bizottsággal a bizottságok feladatkörét érintően kell elvégezni. Az egyeztetésre a képviselőtestület ülését megelőzően legalább 10 nappal kerül sor. A bizottságok összehívását ezekben az esetekben a polgármester indítványozza.


59. §

[61](1) A közös önkormányzati hivatallal összefüggő jogosítványai:

a) a képviselőtestület döntései szerint és saját hatáskörében irányítja a közös önkormányzati hivatalt;

b) a jegyző javaslatainak figyelembevételével meghatározza a közös önkormányzati hivatal feladatait az önkormányzat munkájának a szervezésében, a döntések előkészítésében és végrehajtásában;

c) dönt a jogszabály által hatáskörébe utalt államigazgatási ügyekben, hatósági hatáskörökben, egyes hatáskörökben, egyes hatásköreinek gyakorlását átruházhatja az alpolgármesterre, a jegyzőre, a közös önkormányzati hivatal ügyintézőjére;

d) a jegyző javaslatára előterjesztést nyújt be a képviselőtestületnek a hivatal belső szervezeti tagozódásának, létszámának, munkarendjének, valamint ügyfélfogadási rendjének meghatározására;

e) a hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét;

f) az érintett települések polgármestereinek eltérő megállapodásának hiányában gyakorolja a munkáltatói jogokat a jegyző tekintetében.

[62](2) A polgármester foglalkoztatási viszonyaival kapcsolatos szabályokat, valamint az összeférhetetlenségre vonatkozó rendelkezéseket a Mötv., a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.), valamint a Pétervásárai Közös Önkormányzati Hivatala köztisztviselőinek Közszolgálati Szabályzatáról szóló jegyzői utasítás határozzák meg.

[63](3) A polgármester illetményére, jutalmazására, valamint utalványozására – a törvényi keretek között – a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság tesz javaslatot.


[64]59/A.§

A képviselő-testület önkormányzati főtanácsadói munkakört hoz létre a képviselőtestület hivatalában a képviselőtestület és bizottságai, valamint a polgármester döntésének előkészítéséhez. Az önkormányzati főtanácsadói kinevezés a polgármester megbízatásának idejére szól.

Az alpolgármester

60. §

(1) A képviselőtestület – a saját tagjai közül a polgármester javaslatára, titkos szavazással, a képviselőtestület megbízásának időtartamára – a polgármester helyettesítésére, munkájának segítségére társadalmi megbízású alpolgármestert választ.

(2) A képviselőtestület dönt az alpolgármesteri tiszteletdíj mértékéről.

(3) Az alpolgármester a polgármester irányításával látja el feladatát.

(4) A képviselőtestület közvetlenül nem adhat feladat– és hatáskört az alpolgármesternek.


A jegyző

61. §

[65](1) Az érintett települések polgármestereinek eltérő megállapodásának hiányában, Pétervására város polgármestere - pályázat alapján határozatlan időre - a jogszabályban meghatározott képesítési követelményeknek megfelelő jegyzőt nevez ki.

[66](2) A jegyző vezeti a közös önkormányzati hivatalt. Ennek keretében a jegyző:

a) dönt a jogszabály által hatáskörébe utalt államigazgatási ügyekben;

b) gyakorolja a munkáltatói jogokat a közös önkormányzati hivatal köztisztviselői és munkavállalói tekintetében, illetve az egyéb munkáltatói jogokat az aljegyző tekintetében. A polgármester egyetértése szükséges - az általa meghatározott körben - a közös önkormányzati hivatal köztisztviselője, alkalmazottja kinevezéséhez, bérezéséhez, vezetői kinevezéséhez, felmentéséhez és jutalmazásához.

c) gondoskodik az önkormányzat működésével kapcsolatos feladatok ellátásáról;

d) tanácskozási joggal részt vesz a képviselőtestület, a képviselőtestület bizottságának ülésén;

e) jelzi a képviselőtestületnek, a képviselőtestület szervének és a polgármesternek, ha a döntésük, működésük jogszabálysértő;

f) évente beszámol a képviselőtestületnek a hivatal tevékenységéről;

g) döntésre előkészíti a polgármester hatáskörébe tartozó államigazgatási ügyeket;

h) dönt azokban a hatósági ügyekben, amelyeket a polgármester ad át;

i) dönt a hatáskörébe utalt önkormányzati és önkormányzati hatósági ügyekben;

j) a hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét.

[67](3) A jegyző egyéb főbb feladatai:

a) szervezi a hivatal jogi felvilágosító munkáját;

b) ellátja az államigazgatási tevékenység egyszerűsítésével, korszerűsítésével összefüggő feladatokat;

c) eleget tesz a jegyzőkönyv és rendelet megküldési kötelezettségének.


Az aljegyző

62. §

[68](1) A polgármester a jegyző javaslatára - a jegyzőre vonatkozó szabályok szerint - kinevezhet aljegyzőt a jegyző helyettesítésére, a jegyző által meghatározott feladatokat ellátására.

(2) A jegyzőt – távolléte esetén – teljes jogkörrel az aljegyző helyettesíti.

[69](3) A jegyzői és az aljegyzői tisztség egyidejű betöltetlensége, illetve tartós akadályoztatásuk esetén - legfeljebb hat hónap időtartamra - a polgármester a képesítési és alkalmazási feltételeknek megfelelő hivatali köztisztviselőt nevez ki a jegyzői feladatok ellátására. A kinevezés az új jegyző kinevezéséig tart.


IX. fejezet

A hivatal

63. §

[70](1) A képviselőtestület a társult önkormányzatokkal közösen az önkormányzat működésével, valamint a polgármester vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására közös önkormányzati hivatalt hoz létre. A létrehozott közös önkormányzati hivatal elnevezése: Pétervásárai Közös Önkormányzati Hivatal.

(2) A hivatal belső szervezeti tagozódását, létszámát, munka- és ügyfélfogadási rendjét külön rendelet határozza meg.


X. fejezet

A társulás

[71]64. §

(1) A képviselőtestület más önkormányzatok képviselőtestületeivel megállapodhat abban, hogy egy vagy több önkormányzati feladat- és hatáskör, a polgármester és a jegyző államigazgatási feladat- és hatáskörének hatékonyabb, célszerűbb ellátására jogi személyiséggel rendelkező társulást hoz létre.

(2) Az önkormányzat a következő társulások tagja:

a) Pétervására város, Váraszó, Kisfüzes községek Társult Képviselőtestülete;

b) Pétervására város, Váraszó, Kisfüzes községek Intézményfenntartó Társulása

c) Pétervására város, Váraszó és Kisfüzes községek Társult Képviselőtestülete és Erdőkövesd, Ivád Községek Önkormányzatainak Egészségügyi Intézményfenntartó Társulása;

d) Pétervásárai Kistérség Többcélú Társulása;

e) Pétervására és Környéke Központi Orvosi Ügyeleti Társulás;

[72]f) Pétervására város, Szajla, Terpes, Váraszó és Kisfüzes község önkormányzatai Óvodafenntartó Társulása;

g) Pétervására, Erdőkövesd, Váraszó, Istenmezeje, Bükkszenterzsébet, Tarnalelesz, Szentdomonkos Szennyvízcsatorna-hálózat és Szennyvíztisztító Beruházó Önkormányzati Társulás.


XI. fejezet

A HELYI NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT

[73]65. §

(1) A helyi nemzetiségi önkormányzat képviselőtestülete saját hatáskörében határozza meg szervezeti és működési rendjét.

(2) Ha a helyi nemzetiségi önkormányzat jogainak gyakorlásához a képviselőtestület döntése szükséges, a helyi nemzetiségi önkormányzat erre irányuló kezdeményezését a képviselőtestület köteles a következő ülésén napirendre tűzni.

(3) A képviselőtestület a kollektív nyelvhasználat, oktatás, nevelés, hagyományápolás és kultúra, a helyi sajtó, az esélyegyenlőség, társadalmi felzárkózás és a szociális ellátás kérdéskörében a nemzetiségi lakosságot e minőségében érintő önkormányzati határozatot csak az e lakosságot képviselő települési nemzetiségi önkormányzat egyetértésével alkothat meg.

(4) A helyi nemzetiségi önkormányzat a (2) bekezdésben meghatározott esetben az ilyenirányú közléstől, illetve kézhezvételétől számított harminc napon belül nyilatkozik.

(5) Amennyiben a (3) bekezdésben meghatározott tárgykörökben az önkormányzat rendeletet alkot, a megyei kormányhivatal a nemzetiségi önkormányzat kezdeményezésére soron kívül felülvizsgálhatja a rendeletet és megteheti a szükséges intézkedéseket. A nemzetiségi jogok sérelmére hivatkozással a nemzetiségi önkormányzat közvetlenül is bírósághoz fordulhat, kezdeményezése a megtámadott döntés végrehajtására halasztó hatályú.

(6) A helyi nemzetiségi önkormányzat feladat- és hatásköre ellátásához szükséges, a települési önkormányzat tulajdonában levő vagyont a helyi nemzetiségi önkormányzat ingyenes használatába kell adni, azonban ez nem akadályozhatja az önkormányzat feladat- és hatáskörének ellátását. Az ingyenes használatba adás részletes feltételeit, a vagyon használatát a települési önkormányzat a vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló rendeletében határozza meg.

(7) A települési nemzetiségi önkormányzattal való együttműködés részletes szabályait Pétervására város, Váraszó, Kisfüzes községek Társult Képviselőtestületének a Társult Képviselőtestület szervezeti és működési szabályzatáról szóló 8/2011. (VIII.30.) rendelete határozza meg.


XII. fejezet

A helyi népszavazás, népi kezdeményezés, lakossági fórumok

66. §

[74](1) A képviselőtestület önálló rendeletben szabályozza a helyi népszavazás rendjét.

[75](2) A képviselőtestület lakossági fórumok szervezésével teremt lehetőséget az állampolgárok és közösségeik számára a helyi ügyekben való részvételre:

- a fontosabb döntések előkészítése során a véleménynyilvánításra;

- közvetlen tájékoztatásra;

- közérdekű bejelentésekre vagy javaslattételre.

[76](3) Fontosabb lakossági fórumok:

a) közmeghallgatás,

b) településrészi tanácskozás,

c) állampolgári közösségek rendezvényei,

d) érdekegyeztető fórum,

e) várospolitikai fórum.

(4) [77]A lakossággal való élő és szorosabb kapcsolattartást szolgálja az önkormányzattal összefüggő híreknek a helyi televíziócsatornán, illetve a www.petervasara.hu weboldalon keresztül történő közzététele.

(5) [78]A (3) bekezdésben meghatározott fórumokon elhangzott állásfoglalásokról, kisebbségi véleményekről tájékoztatni kell a képviselőtestületet.

XIII. fejezet

AZ ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ALAPJAI

Az önkormányzat gazdálkodása

67. §

(1) Az Önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselőtestület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.

(2) A képviselőtestület felhatalmazza a polgármestert, hogy átmenetileg szabad pénzeszközök lekötéséről vagy befektetéséről – a képviselőtestület folyamatos tájékoztatása mellett – saját hatáskörben döntsön.

[79](3) Az önkormányzat a költségvetési rendeletében nem tervezett kötelezettségvállalást az alábbiak szerint szabályozza:

a) a polgármester önállón jogosult kötelezettséget vállalni kötelezettségvállalásként 800.000,-Ft-ig, évenként összesen 4.000.000,-Ft-ig,

b) ezen összegeket meghaladó kötelezettségvállalásra csak a képviselőtestület jogosult.


Tervezés, költségvetés

[80]68. §

(1) Az önkormányzat meghatározza a hosszú távú fejlesztési elképzeléseit tartalmazó gazdasági programját, fejlesztési tervét és költségvetését.

(2) A képviselőtestület a gazdasági programot, fejlesztési tervet - az alakuló ülését követő hat hónapon belül - a megbízatásának időtartamára fogadja el.

(3) Az önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése. Ebből finanszírozza és látja el a törvényben meghatározott kötelező, illetve a kötelező feladatait nem veszélyeztető önként vállalt feladatait.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott feladatok ellátásának forrásait és kiadásait a képviselőtestület által - legkésőbb március 15-ig - elfogadott egységes költségvetési rendelete elkülönítetten tartalmazza. A költségvetési rendeletben működési hiány nem tervezhető.

(5) Az adott évre vonatkozó költségvetési rendelet elfogadását megelőzően a jegyző - előző évben - a következő évre vonatkozó költségvetési koncepciót nyújt be a képviselőtestületnek.

(6) A költségvetési koncepció elemei:

a) a kormány által rendelkezésre bocsátott költségvetési irányelv;

b) az önkormányzat részére kötelezően előírt és önként vállalt feladatok körültekintő és alapos elemzése, helyzetfelmérése;

c) az elemzés és helyzetfelmérés során számításba veendő, a bevételi források, azok bővítésének lehetőségei;

d)  a kiadási szükségletek, azok gazdaságos, célszerű megoldásainak meghatározása;

e) az igények és célkitűzések egyeztetése;

f) a szükségletek kielégítési sorrendjének a meghatározása;

g) a várható döntések hatásainak előzetes felmérése.

(7) A költségvetésről szóló rendelettervezetet - a törvényben meghatározott időpontig - a jegyző készíti el, és a polgármester terjeszti be a képviselőtestületnek.

(8) A költségvetési rendelet tartalma:

a) költségvetési bevételeket és költségvetési kiadásokat előirányzat- csoportokként, kiemelt előirányzatokat a kötelező-, önként vállalt, és államigazgatási feladatok szerinti bontásban;

b) az önkormányzat által fenntartott intézmények engedélyezett létszámát, illetve intézményenként az a) pontban meghatározottakat;

c) a költségvetési egyenleg összegét, működési és felhalmozási cél szerinti bontásban;

d) a költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek költségvetési maradványának, vállalkozási maradványának igénybevételét működési és felhalmozási cél szerinti tagolásban;

e) a belső finanszírozást meghaladó költségvetési hiány külső finanszírozására vagy a költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási bevételeket és kiadásokat működési és felhalmozási cél szerinti tagolásban;

f) a költségvetési év azon fejlesztési céljait, amelyek megvalósításához adósságot keletkeztető ügylet válik vagy válhat szükségessé, az adósságot keletkeztető ügyletek várható együttes összegével együtt;

g) adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit az adósságot keletkeztető ügyletek futamidejének végéig, illetve a kezesség érvényesíthetőségéig, és a törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételeit;

h) a költségvetés végrehajtásával kapcsolatos hatásköröket;

i) elkülönítetten az évközi többletigények, valamint az elmaradt bevételek pótlására szolgáló általános tartalékot és céltartalékot.

(9) Az önkormányzat költségvetési, a költségvetés teljesítési és szakmai tevékenységének bemutatására, értékelésére vonatkozó adatainak jogszabályban meghatározott körét a jegyző évente egyszer a www.petervasara.hu önkormányzati honlapon közzéteszi.

Az önkormányzat vagyona

[81]69. §

(1) Az önkormányzat vagyona törzsvagyonból (forgalomképtelen és korlátozottan forgalomképes vagyonból) és üzleti vagyonból áll. A vagyontárgyakkal való gazdálkodás szabályait, illetve az önkormányzat vállalkozásával kapcsolatos előírásokat külön rendelet állapítja meg.

(2) Az önkormányzat a vagyoni helyzetéről folyamatosan elszámol. A közmeghallgatás egyik napirendjeként a polgármester tájékoztatást ad az önkormányzat vagyoni helyzetéről.


Belső ellenőrzés

70. §

(1) A képviselőtestület intézményei tekintetében a külön jogszabályokban meghatározott belső ellenőrzést az önálló jogi személyiségű Pétervásárai Kistérség Többcélú Társulása – a továbbiakban: Társulás – látja el.

(2) A Társulás által főállásban foglalkoztatott, funkcionálisan független belső ellenőr tárgyilagos bizonyosságot adó és tanácsadó tevékenységet végez, amelynek célja, hogy az ellenőrzött szervezet működését fejlessze és eredményességét növelje. A belső ellenőrzés az ellenőrzött szervezet céljai elérése érdekében rendszerszemléletű megközelítéssel és módszeresen értékeli, illetve fejleszti az ellenőrzött szervezet kockázatkezelési, ellenőrzési és irányítási eljárásainak hatékonyságát. A jogszabályoknak és belső szabályzatoknak való megfelelést, valamint a gazdaságosságot, hatékonyságot és eredményességet vizsgálva a belső ellenőrzés megállapításokat és ajánlásokat fogalmaz meg a költségvetési szerv vezetője részére.

[82](3) Az önkormányzat éves ellenőrzési tervét a képviselőtestület az előző év december 31-éig hagyja jóvá.


Az önkormányzati intézmények gazdálkodásának ellenőrzése

[83]71. §

Az önkormányzat által fenntartott intézmények pénzügyi ellenőrzését a belső ellenőrzés, és a közös önkormányzati hivatal látja el.


Cégszerű aláírás

72. §

(1) Azokban az esetekben, amikor jogszabály, pályázati kiírás, illetve egyéb előírás (a továbbiakban: előírás) cégszerű aláírást követel meg, akkor a képviselőtestület nevében cégszerű aláírásra a polgármester és a jegyző együttesen jogosult.

(2) Ha az előírás az önkormányzat intézményvezetőjének cégszerű aláírását írja elő feltételként, akkor cégszerűen a polgármester és az intézményvezető együttesen ír alá.

(3) Cégszerű aláírásra a polgármester akadályoztatása esetén az alpolgármester, a jegyző akadályoztatása esetén az aljegyző, az intézményvezető esetén az intézményvezető-helyettes jogosult.


XIV. fejezet

Záró rendelkezések

73. §

(1) E rendelet kihirdetése napján lép hatályba.

(2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról szóló 14/1998. (XI. 27.) rendelet, és az azt módosító 7/1999. (III. 25.) rendelet, 2/2002. (II. 28.) rendelet, 14/2002. (X. 28.) rendelet, 3/2003. (II. 13.) rendelet, 18/2003. (XII. 29.) rendelet, 7/2004. (IV. 30.) rendelet, 12/2004. (IX. 10.) rendelet, 12/2005. (X. 28.) rendelet, valamint a 11/2006. (X. 13.) rendelet.

(3) A rendelet kihirdetéséről, mellékleteinek folyamatos vezetéséről, kiegészítéséről a jegyző gondoskodik.


Pétervására, 2007. március 29.


Pál László                                                                  Dr. Kadlott Csaba

                                  polgármester                                                                          jegyző

[1]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[2]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[3]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[4]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[5]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[6]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[7]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[8]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[9]

Hatályon kívül helyezte: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatálytalan: 2013. április 3-tól.

[10]

Kiegészítette: az 15/2014. (IV.30.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2014. május 1-től.

[11]

Kiegészítette: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[12]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[13]

Módosította: a 22/2014. (XI.19.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2014. november 20-tól.

[14]

Módosította: a 22/2014. (XI.19.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2014. november 20-tól.

[15]

Első mondatát módosította: a 22/2014. (XI.19.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2014. november 20-tól.

[16]

Módosította: a 8/2010. (XII.28.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2010. december 28-tól.

[17]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[18]

Módosította: a 7/2007. (IX.14.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2007. szeptember 15-től.

[19]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[20]

Módosította: a 7/2007. (IX.14.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2007. szeptember 15-től.

[21]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[22]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[23]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[24]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[25]

Módosította: az 12/2013. (XI.1.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. november 2-től.

[26]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[27]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[28]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[29]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[30]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[31]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[32]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[33]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[34]

Módosította: a 8/2010. (XII.28.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2010. december 28-tól.

[35]

Módosította: a 8/2010. (XII.28.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2010. december 28-tól.

[36]

Módosította: a 22/2014. (XI.19.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2014. november 20-tól.

[37]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[38]

Módosította: a 7/2007. (IX.14.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2007. szeptember 15-től.

[39]

Módosította: a 8/2010. (XII.28.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2010. december 28-tól.

[40]

Módosította: a 8/2010. (XII.28.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2010. december 28-tól.

[41]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[42]

Módosította: a 22/2014. (XI.19.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2014. november 20-tól.

[43]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[44]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[45]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[46]

Kiegészítette: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[47]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[48]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[49]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[50]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[51]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[52]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[53]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[54]

Kiegészítette: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[55]

Kiegészítette: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[56]

Kiegészítette: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[57]

Kiegészítette: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[58]

Kiegészítette: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[59]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[60]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[61]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[62]

Módosította: a 22/2014. (XI.19.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2014. november 20-tól.

[63]

Módosította: a 8/2010. (XII.28.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2010. december 28-tól.

[64]

Kiegészítette: a 8/2010. (XII.28.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2010. december 28-tól.

[65]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[66]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[67]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[68]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[69]

Kiegészítette: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[70]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[71]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[72]

Módosította: a 22/2014. (XI.19.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2014. november 20-tól.

[73]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[74]

Módosította: a 22/2014. (XI.19.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2014. november 20-tól.

[75]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[76]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[77]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[78]

Kiegészítette: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[79]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[80]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[81]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[82]

Kiegészítette: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.

[83]

Módosította: az 5/2013. (IV.3.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2013. április 3-tól.