Balatonszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2013.(II.25.)önkormányzati rendelete

az Önkormányzat 2013.évi költségvetéséről

Hatályos: 2013. 09. 20

1. §

A rendelet hatálya a képviselő-testületre, annak szerveire (polgármester, bizottságok) és az önkormányzat költségvetési szerveire terjed ki.

.

2. §

(1) A képviselő-testület a címrendet a (2)-(3) bekezdés szerint állapítja meg.

(2) Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervként működő intézmények külön-külön alkotnak egy-egy címet. Ennek felsorolását e rendelet 1. melléklete tartalmazza.

(3) Az önkormányzat költségvetésében szereplő nem intézményi kiadások és bevételek e rendelet 1. melléklete szerint külön-külön címet alkotnak.


I.

A költségvetés bevételeinek és kiadásainak

fő összege, a hiány/többlet mértéke

3. §


(1)1A képviselő-testület az önkormányzat és költségvetési szervei együttes 2013. évi költségvetését

256.523 ezer Ft tárgyévi költségvetési bevétellel, ebből önként vállalt feladatok bevételei 11.118 ezer Ft,

   256.523 ezer Ft tárgyévi költségvetési kiadással, ebből önként vállalt feladatok kiadásai 12.568 ezer Ft

állapítja meg.

Ezen belül:

·         a működési célú bevételt                                                                 255.713 e Ft-ban

  • ebből:

           kötelező feladatokhoz kapcsolódó:                                     244.595 e Ft-ban

-          finanszírozási célú pénzügyi műveleteket                                   0 e Ft-ban

-          előző évi pénzmaradványt                                               18.000 e Ft-ban

-          vállalkozási maradványt                                                            0 e Ft-ban


                  önként vállalt feladatokhoz kapcsolódó :                                   11.118 e Ft-ban


·         a működési célú kiadásokat                                                           255.713 e Ft-ban

  • ebből:

           kötelező feladatokhoz kapcsolódó:                                    243.145 e Ft-ban

-          a személyi juttatások kiadásait                                       98.715 e Ft-ban   

-          munkaadót terhelő járulékok                                           23.959 e Ft-ban

-          a dologi kiadásokat                                                       86.344 e Ft-ban

-          az ellátottak pénzbeli juttatásait                                      25.088 e Ft-ban

-          egyéb működési célú kiadásokat                                      7.957 e Ft-ban

-          az általános tartalékot                                                      1.082 e Ft-ban

-          a céltartalékot                                                                      0 e Ft-ban


    önként vállalt feladatokhoz kapcsolódó:                                     12.568 e Ft-ban

-          a személyi juttatások kiadásait                                         2.036 e Ft-ban  

-          munkaadót terhelő járulékok                                                526 e Ft-ban

-          a dologi kiadásokat                                                         6.336 e Ft-ban

-          az ellátottak pénzbeli juttatásait                                               0 e Ft-ban

-          egyéb működési célú kiadásokat                                      3.670 e Ft-ban

-          az általános tartalékot                                                             0 e Ft-ban

-          a céltartalékot                                                                        0 e Ft-ban


·         a felhalmozási célú bevételt                                                                   810 e Ft-ban

·         ebből:

                  kötelező feladathoz kapcsolódó:                                                    810 e Ft-ban

-          finanszírozási célú pénzügyi műveleteket                                  0 e Ft-ban

-          előző évi pénzmaradványt                                                       0 e Ft-ban

-          vállalkozási maradványt                                                          0 e Ft-ban  

                                                                                                       

·         a felhalmozási célú kiadást                                                                    810 e Ft-ban

·         ebből:

                  kötelező feladatokhoz kapcsolódó:                                                810 e Ft-ban

§  intézményi beruházások összegét                                  800 e Ft-ban

§  felújítások összegét                                                          0 e Ft-ban

§  felhalmozási célú tartalék                                                10 e Ft-ban



állapítja meg.

3. §


(1) A képviselő-testület az önkormányzat és költségvetési szervei együttes 2013. évi költségvetését

249.763 ezer Ft tárgyévi költségvetési bevétellel, ebből önként vállalt feladatok bevételei 11.118 ezer Ft,

   249.763 ezer Ft tárgyévi költségvetési kiadással, ebből önként vállalt feladatok kiadásai 12.531 ezer Ft

állapítja meg.

Ezen belül:

·         a működési célú bevételt                                                             248.953 e Ft-ban

  • ebből:

           kötelező feladatokhoz kapcsolódó:                                      237.835 e Ft-ban

-          finanszírozási célú pénzügyi műveleteket                               0 e Ft-ban

-          előző évi pénzmaradványt                                           18.000 e Ft-ban

-          vállalkozási maradványt                                                        0 e Ft-ban


                  önként vállalt feladatokhoz kapcsolódó :                               11.118 e Ft-ban


·         a működési célú kiadásokat                                                        248.953 e Ft-ban

  • ebből:

           kötelező feladatokhoz kapcsolódó:                                      236.422 e Ft-ban

-          a személyi juttatások kiadásait                                    95.267 e Ft-ban      

-          munkaadót terhelő járulékok                                        23.321 e Ft-ban

-          a dologi kiadásokat                                                    84.689 e Ft-ban

-          az ellátottak pénzbeli juttatásait                                   25.088 e Ft-ban

-          egyéb működési célú kiadásokat                                   7.957 e Ft-ban

-          az általános tartalékot                                                      100 e Ft-ban

-          a céltartalékot                                                                      0 e Ft-ban


    önként vállalt feladatokhoz kapcsolódó:                                12.531 e Ft-ban

-          a személyi juttatások kiadásait                                      2.007 e Ft-ban     

-          munkaadót terhelő járulékok                                             518 e Ft-ban

-          a dologi kiadásokat                                                      6.336 e Ft-ban

-          az ellátottak pénzbeli juttatásait                                            0 e Ft-ban

-          egyéb működési célú kiadásokat                                   3.670 e Ft-ban

-          az általános tartalékot                                                          0 e Ft-ban

-          a céltartalékot                                                                      0 e Ft-ban


·         a felhalmozási célú bevételt                                                                810 e Ft-ban

·         ebből:

                  kötelező feladathoz kapcsolódó:                                                 810 e Ft-ban

-          finanszírozási célú pénzügyi műveleteket                               0 e Ft-ban

-          előző évi pénzmaradványt                                                    0 e Ft-ban

-          vállalkozási maradványt                                                       0 e Ft-ban

                                                                                                       

·         a felhalmozási célú kiadást                                                                 810 e Ft-ban

·         ebből:

                  kötelező feladatokhoz kapcsolódó:                                            810 e Ft-ban

§  intézményi beruházások összegét                               800 e Ft-ban

§  felújítások összegét                                                       0 e Ft-ban

§  felhalmozási célú tartalék                                             10 e Ft-ban



állapítja meg.

(2) A képviselő-testület összesen 18.000 e Ft belső finanszírozási célú költségvetési maradványt von be a tárgyévi bevételek közé a 2. számú melléklet szerint. A maradványból 18.000 e Ft előző évi működési célú pénzmaradvány, 0 e Ft pedig előző évi felhalmozási célú pénzmaradvány.

Az önkormányzat bevételei és kiadásai


4. §


(1) A helyi önkormányzat költségvetési bevételeit – kivéve az európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit - e rendelet 3. melléklete tartalmazza.


(2) A helyi önkormányzat költségvetési kiadásait e rendelet 4. melléklete tartalmazza.


(3) A helyi önkormányzat nevében végzett beruházások kiadásait beruházásonként e rendelet 5. melléklete tartalmazza.


(4) A helyi önkormányzat nevében végzett felújítások kiadásait felújításonként e rendelet 6. melléklete tartalmazza.


(5) A helyi önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatásokat, szociális, rászorultsági jellegű ellátásokat e rendelet 7. melléklete tartalmazza.


(6) A képviselő-testület a Körjegyzőség költségvetését e rendelet 8. melléklete szerint hagyja jóvá.


(7) A képviselő-testület az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv bevételeit és kiadásait e rendelet 9. melléklete szerint hagyja jóvá.


(8) A képviselő-testület az önállóan működő és gazdálkodó, valamint az önállóan működő költségvetési szervek engedélyezett létszámát e rendelet 10. melléklete szerint állapítja meg.


(9) A képviselő-testület a közfoglalkoztatottak létszámát költségvetési szervenként a 11. melléklet szerint hagyja jóvá.


(10) Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól a 353/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározott saját bevételek és a Stabilitási tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségek arányát e rendelet 12. melléklete tartalmazza.


(14) Az önkormányzat költségvetési mérlegét e rendelet 13. melléklete tartalmazza. 

A bevételek és kiadások közötti egyensúly megteremtéséhez szükséges intézkedések


5. §


(1) A képviselő-testület a bevételek és kiadások közötti egyensúly megteremtése érdekében 18.000 e Ft összegben igénybe veszi az előző évi működési célú pénzmaradványt

A bevételi többlet kezelése


6. §


(1) A gazdálkodás során az év közben létrejött bevételi többletet a képviselő-testület értékpapír vásárlás, illetve pénzintézeti lekötés útján hasznosíthatja.


(2) Az (1) bekezdés szerinti hasznosítással kapcsolatos szerződések, illetve pénzügyi műveletek lebonyolítását 5 millió Ft-ig a képviselő-testület a polgármester hatáskörébe utalja. A polgármester a megtett intézkedésekről a következő képviselő-testületi ülésen tájékoztatást ad.


(3) A (2) bekezdésben meghatározott összeget meghaladó bevételi többlet felhasználásáról a képviselő-testület annak felmerülését követő testületi ülésén esetenként dönt.


Általános és céltartalék


7. §


(1) A képviselő-testület az önkormányzat céltartalékát


0 ezer Ft összegben


      e rendelet 14. mellékletében felsorolt célokra állapítja meg.

(2) A képviselő-testület az önkormányzat általános tartalékát


                                               110 ezer Ft összegben állapítja meg, melyből

                                                      működési célú tartalék 100 e Ft

                                                      felhalmozási célú tartalék 10 e Ft   


(2)2 A képviselő-testület az önkormányzat általános tartalékát


                                               1.092 e Ft összegben állapítja meg, melyből

                                                      működési célú tartalék 1.082 e Ft

                                                      felhalmozási célú tartalék 10 e Ft    

(3) Az általános tartalék felhasználásáról a képviselő-testület az erre vonatkozó igény felmerülésekor egyedi határozatban dönt.


Több éves kihatással járó feladatok


8. §


A képviselő-testület a többéves kihatással járó feladatok előirányzatait e rendelet 15. melléklete szerint fogadja el azzal, hogy a későbbi évek előirányzatait véglegesen az adott évi költségvetés elfogadásakor állapítja meg.

Előirányzat-felhasználási ütemterv


9. §


A 2013. évi költségvetés bevételi és kiadási előirányzatainak felhasználási ütemtervét havi bontásban a 16. melléklet tartalmazza.

Közvetetett támogatások


10. §


Az önkormányzat által adott közvetett támogatásokat tartalmazó kimutatást e rendelet 17. melléklete tartalmazza.

II.


A 2013. évi költségvetés végrehajtásának szabályai


11. §



(1) A képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 5/2011./III.29./ önkormányzati rendelet 2.mellékletében átruházott  hatáskörökkel kapcsolatos kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát a polgármesterre ruházza át.


(2) Az átruházott hatáskörben hozott döntések a későbbi években a képviselő-testület által jóváhagyottnál nagyobb többletkiadással nem járhatnak.


(3) Az átruházott hatáskörben történt átcsoportosításokról az érdekeltek negyedévente, a negyedévet követő első képviselő-testületi ülésen kötelesek beszámolni. A költségvetési rendelet módosítására a polgármester ezzel egyidejűleg javaslatot tesz.


(4) A képviselő-testület a polgármester által kezdeményezett rendelet-módosításáról a 15. § (2) bekezdésben foglalt módon dönt.


12. §


(1) A költségvetési szervek éves költségvetésének végrehajtásáért, a gazdálkodás jogszerűségéért, a takarékosság érvényesítéséért, a bevételek növeléséért az alapfeladatok sérelme nélkül a költségvetési szerv vezetője a felelős.


(2) A költségvetési szerv éves költségvetését a megállapított önkormányzati támogatás és saját bevételei terhére úgy köteles megtervezni, hogy abból biztosított legyen az éves gazdálkodás, illetve kötelezően ellátandó feladatait maradéktalanul teljesíteni tudja.


(3) A költségvetési szervnél tervezett bevételek elmaradása nem vonja automatikusan maga után a költségvetési támogatás növekedését. A kiadási előirányzatok – amennyiben a tervezett bevételek nem folynak be – nem teljesíthetők.


(4) A költségvetési szervek számadási kötelezettséggel tartoznak a részükre juttatott céljellegű támogatás rendeltetésszerű felhasználására vonatkozóan.


(5) A költségvetési szervek kizárólag a képviselő-testület előzetes jóváhagyásával nyújthatnak be szakmai pályázatokat abban az esetben, ha a pályázattal megvalósuló feladat ellátása költségvetési többlettámogatást igényel.


(6) Az önkormányzat költségvetési szervei éven túli fejlesztési kötelezettséget csak a képviselő-testület jóváhagyásával vállalhatnak.


13. §


A helyi önkormányzati költségvetési szerv pénzmaradványát a képviselő-testület hagyja jóvá.


14. §


(1) A helyi önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve a költségvetési szervként működő Balatonszentgyörgyi Közös Önkormányzati Hivatal.


(2) A helyi nemzetiségi önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve - a helyi nemzetiségi önkormányzattal történő megállapodás alapján - a költségvetési szervként működő Balatonszentgyörgyi Közös Önkormányzati Hivatal.

15. §


(1) Ha a helyi önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak, e tényről a polgármester a képviselő-testületet tájékoztatja.


(2) A képviselő-testület a (1) bekezdés alapján - az első negyedév kivételével – negyedévenként, döntése szerinti időpontokban, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés – a helyi önkormányzatot érintő módon – a meghatározott hozzájárulások, támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.

A költségvetési szerv előirányzat-módosításának szabályai


16. §


A helyi önkormányzat költségvetési rendeletében megjelenő bevételek és kiadások módosításáról, a kiadási és bevételi előirányzatok közötti átcsoportosításról  a képviselő-testület dönt.


Létszám- és bérgazdálkodással kapcsolatos előírások


17. §


(1) A költségvetési szerv által jutalmazásra tervezett előirányzat (prémium címén teljesítményösztönzésre, személyi ösztönzésre) az eredeti rendszeres személyi juttatások előirányzatának 0 %-a.


(2) A költségvetési szerv vezetője önálló létszám- és bérgazdálkodási jogkörében eljárva a költségvetési szerv részére engedélyezett létszám-keretet a tényleges foglalkoztatás során köteles betartani.


(3) Az egyes foglalkoztatási formákra (teljes munkaidős, részmunkaidős, valamint a megbízási, tiszteletdíjas foglalkoztatás) álláshelyenként, illetve összességében az elemi költségvetésben tervezett (módosított személyi juttatás) előirányzatot nem lépheti túl.


(4) A költségvetési szerv csak abban az esetben fordulhat a fenntartóhoz személyi juttatási pótelőirányzat kérelemmel, ha előirányzata, illetve maradványa nem biztosítja törvényben előírt kötelezettségei teljesítését.


Támogatási szerződés


18. §


(1) A támogatások átadása előtt a támogatás címzettjével megállapodást kell kötni.


(2) A támogatási szerződésben meg kell határozni:


a) a támogatott tevékenység konkrét meghatározását,

b) a támogatás összegét,

c) a támogatás felhasználásának célját,

d) a támogatás időtartamát, felhasználásának határidejét,

e) a támogatás rendelkezésre bocsátásának módját, feltételeit, ütemezését,

f) a beszámolással, továbbá az ellenőrzéssel kapcsolatos szabályokat,

g) a jogosulatlanul igénybe vett támogatás jogkövetkezményeit, visszafizetésének rendjét,

h) a támogatással kapcsolatos iratok, valamint a támogatás felhasználását alátámasztó bizonylatok teljes körű megőrzésének határidejét,

i) a támogatás nyújtásához szükséges adatok és az azokban bekövetkező változások támogató felé történő bejelentésének kötelezettségét,


(3) Az elszámolási kötelezettséget nem teljesítő, illetve a támogatást nem célirányosan felhasználó szervezetek, személyek részére újabb támogatás  3 évig nem ítélhető meg.


19. §


A nettó 5 millió Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó értékű az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklet III. Gazdálkodási adatok 4. pontjában meghatározott szerződéseket közzé kell tenni a helyben szokásos módon, illetve e törvénynek megfelelően a szerződés létrejöttét követő 60 napon belül.

20. §


A költségvetési szerv költségvetési támogatását a képviselő-testület a költségvetési szervek pénzellátási rendje szerint biztosítja. Az egyéb szervezetek részére nyújtott támogatások a megállapodásoknak megfelelően, illetve negyedévente egyenlő részletekben kerülnek kiutalásra.


21. §

A Környezetvédelmi Alap bevételeit csatornázásra, a szennyvíztisztításra, a vízbázisvédelemre, a települési monitoring kialakításához és működtetéséhez, a tartós környezetkárosodások kármentesítéséhez, a potenciális és a tényleges szennyezőforrások szennyezésének megelőző, illetve utólagos műszaki védelméhez lehet  felhasználni.

Szolgáltatási szerződés


22. §


Az önkormányzat által irányított költségvetési szervekben szakmai alapfeladat keretében szellemi tevékenység szolgáltatási szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételének szabályai:


(1) Az önkormányzat által felügyelt költségvetési szervnél, szakmai alapfeladat keretében szellemi tevékenység végzésére szolgáltatási szerződéssel, számla ellenében külső személy vagy szervezet az e §-ban meghatározott feltételekkel vehető igénybe.


(2) A szolgáltatási szerződést írásban kell megkötni.


(3) A szerződéskötés feltétele, hogy


a.) a költségvetési szerv az adott feladat ellátáshoz megfelelő szakértelemmel rendelkező személyt nem foglalkoztat, vagy

b.) eseti, nem rendszeres jellegű feladat ellátása szükséges és a költségvetési szerven belül a feladat ellátásához megfelelő szakértelemmel rendelkező személy átmenetileg nem áll rendelkezésre.


(4) Jogszabályban vagy a költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzatában meghatározott vezetői feladat ellátására szolgáltatási szerződés nem köthető.


(5) A feladat ellátásának – a fenntartóval egyeztetett - részletes feltételeit, az ellátható feladatokat a költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzatban határozza meg.


(6) A szerződésnek tartalmaznia kell különösen:


 a.) az ellátandó feladatot,

 b.) a díjazás mértékét,

       c.) részletes utalást arra, hogy a (3) bekezdésben írt feltétel mely körülményre tekintettel áll fenn,

d.) a szerződés időtartamát,

e.) szervezettel kötendő szerződés esetén azt, hogy a szervezet részéről személy szerint ki(k) köteles(ek) a feladat ellátására, valamint,

f.) a teljesítés igazolására felhatalmazott személy megnevezését.


Záró és egyéb rendelkezések


23. §


(1) A képviselő-testület a polgármesternek e rendelet elfogadásáig az átmeneti időszakban tett intézkedéseiről (bevételek beszedése, az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások arányos teljesítése) szóló beszámolóját a 21/2013./II.25./kt. határozatával elfogadta. Az átmeneti időszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások e rendeletbe beépítésre kerültek.


(2)  Ez a rendelet a kihirdetését követő napon  lép hatályba.


(3) A rendelet kihirdetéséről a körjegyző gondoskodik az SZMSZ-ben meghatározottak szerint.


Mellékletek