Héhalom Község Önkormányzata Polgármesterének 2/2021.(II.25.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről

Hatályos: 2021. 02. 25

Héhalom Község Polgármestere az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó világjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében a Magyarország Kormánya által a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI.3.) Korm. rendeletben elrendelt veszélyhelyzetre tekintettel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) és f) pontjából fakadó eredeti jogalkotói hatáskörében, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 111. § (2) és 115. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről az alábbi rendeletet alkotom.


A rendelet hatálya


1. § A rendelet hatálya kiterjed Héhalom Község Önkormányzatának Képviselő-testületére (továbbiakban: Képviselő-testület), Héhalom Község Önkormányzatára (továbbiakban: Önkormányzat) és a felügyelete alá tartozó intézményekre.


2. § (1) A képviselő-testület címrendjét a (2)-(4) bekezdések szerint állapítja meg.


(2) Az Önkormányzat az I. címet alkotja.


(3) A Héhalmi Közös Önkormányzati Hivatal (továbbiakban: intézmény) a II. címet alkotja.


(4) A Héhalmi Óvoda (továbbiakban: intézmény) a III. címet alkotja.


A költségvetés bevételei és kiadásai


3. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat és intézményei 2021. évi költségvetésének összevont bevételi és kiadási főösszegét 329 237 043 forintban, költségvetési egyenlegét 0 forintban állapítja meg.


(2) A Képviselő-testület költségvetés a 329 237 043 Ft főösszegén belül az Önkormányzat és intézményei a kiemelt előirányzatainak összegét összevontan az alábbiak szerint határozza meg:


a) működési célú támogatások államháztartáson belülről

144 517 403 Ft

b) közhatalmi bevételek

7 500 000 Ft

c) működési bevételek

10 503 000 Ft

d) működési célú átvett pénzeszközök

0 Ft

e) felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0 Ft

f) felhalmozási bevételek

18 244 450 Ft

g) felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0 Ft

h) finanszírozási bevételek

181 244 450 Ft

i) személyi juttatások

92 850 292 Ft

j) munkaadót terhelő járulékok

12 561 166 Ft

k) dologi kiadások

47 145 401 Ft

l) ellátottak pénzbeli juttatásai

9 900 000 Ft

m) egyéb működési célú kiadások

2 316 527 Ft

ma) a tartalék összege

2 316 527 Ft

n) beruházások

825 000 Ft

o) felújítások

163 000 000 Ft

p) egyéb felhalmozási célú kiadások

0 Ft

q) finanszírozási kiadások

4 751 897 Ft



(3) Az önkormányzati szinten összesített költségvetési bevételekből

a) kötelező feladatok bevételei l

171 237 403 Ft

b) önként vállalt feladatok bevételei

3 000 000 Ft


(4) Az önkormányzati foglalkoztatottak létszámkerete 2 fő, a közfoglalkoztatottak létszámkerete 9 fő. A Héhalmi Közös Önkormányzati Hivatal létszámkerete 9 fő. A Héhalmi Óvoda létszámkerete 9 fő.


4. § (1) A 2021. évi költségvetés mérlegét az 1. számú melléklet tartalmazza.


(2) A helyi adóbevételek adónemenkénti összegét, a helyi önkormányzat általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatások összegét, a beruházások, felújítások célonként meghatározott összegét, a lakosságnak juttatott támogatások és szociális ellátások összegét, valamint a tartalék összegét az 1. melléklet tartalmazza.


5. § A 2021. évi költségvetésben meghatározott fejlesztési célok megvalósításához adósságot keletkeztető ügylet megkötése nem szükséges.


6. § Az önkormányzat több évre szólóan nem vállal kötelezettséget.


7. § Az önkormányzat Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programot, projektet nem tervez.


8. § Az önkormányzat közvetett támogatásokat nem határoz meg.


9. § Az önkormányzat és az intézmények bevételét meghatározó díjakat a 2. melléklet tartalmazza.


A költségvetés végrehajtásának szabályai


10. § (1) A rendelet 3. § (2) bekezdésében megállapított bevételi és kiadási előirányzat-csoportok és kiemelt előirányzatok növelése és csökkentése a Képviselő-testület hatásköre.


(2) Az önkormányzat kiemelt előirányzatai közötti átcsoportosításra a Képviselő-testület jogosult.


(3) Az önkormányzat kiemelt előirányzatain belüli rovatok közötti átcsoportosításra az Önkormányzat gazdálkodási feladatait ellátó önkormányzati szerv jogosult.


(4) A polgármester 500 000 forint értékhatárig jogosult dönteni az előre nem látható, ezért a költségvetésben nem szereplő, év közben keletkezett forrás felhasználásáról. A polgármester a forrás felhasználására vonatkozó döntésről a következő testületi ülésen tájékoztatja a képviselő-testületet.


(5) A szabad pénzeszközök betétként való elhelyezésére értékhatár nélkül jogosult a polgármester, melyről a betét elhelyezését követő képviselő-testületi ülésen a testületet tájékoztatni köteles.


11. § (1) A köztisztviselők illetményalapja – a költségvetési törvényben meghatározott összeggel egyezően – 46.380 Ft.


(2) A köztisztviselők cafeteria juttatás kerete a munkáltatót terhelő közterhekkel együtt – a költségvetési törvényben meghatározott minimális határ figyelembe vételével – 250 000 forint/év/fő.


Záró rendelkezések


12.§ (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.


(2) Jelen rendeletben foglalt pénzügyi bevételi és kiadási előirányzatok 2021. január 1. napjától – visszamenőlegesen – hatályosak.


P.H.




Bakos József

polgármester


Fóti Péter

jegyző




A rendelet kihirdetve: Héhalom, 2021. február 25.


Fóti Péter

jegyző



2021. évi költségvetés bevételei és kiadásai
előirányzat csoportok és kiemelt előirányzatok szerinti bontásban
 Ft-ban
Bevételek
Megnevezés Eredeti előirányzat
I. ÖnkormányzatII. Közös Önkor-
mányzati Hivatal
III. ÓvodaÖsszesen:
Eredeti
előirányzat
Eredeti
előirányzat
Eredeti
előirányzat
Eredeti
előirányzat
Működési bevételek




1 Működési célú támogatások államháztartáson belülről144 517 40300144 517 403

11 Önkormányzatok működési támogatásai


0

111 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása71 757 746
071 757 746

112 Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása19 173 7800019 173 780

113 Önkormányzatok szociálisfeladatainak támogatása9 900 000
09 900 000

1132 Egyes Szociális és gyerekjóléti feladatok támogatása2 381 040



1134 Intézményi gyermek étkezés13 132 457



11342 Szünidei gyermek étkezés182 400



114 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása2 270 000
02 270 000

115 Működési célú költségvetési - és kiegészítő támogatások

00

116 Elszámolásból származó bevételek25 719 9800025 719 980

12 Elvonások és befizetések bevételei

00

13 Garancia- és kezességvállalás megtérülései államháztartáson belülről

00

14 Támogatások és kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

00

15 Visszatérítendő támogatások és kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

00

16 Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
000

17 Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

00

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B210

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei áh. Belül B25


0

3 Közhatalmi bevételek7 500 000007 500 000

31 Jövedelemadók

00

32 Szociális hozzájárulási adó és járulékok

00

33 Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

00

34 Vagyoni tíusú adók2 500 000
02 500 000

Építményadó

00

Magánszemélyek kommunális adója

00

35 Termékek és szolgáltatások adói

00

351 Értékesítési és forgalmi adók5 000 000
05 000 000

Helyi iparűzési adó

00

352 Fogyasztási adók

00

353 Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

00

354 Gépjárműadók0
00

Belföldi gépjárművek adójának helyi önkormányzatot megillető része

00

355 Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

00

Tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó

00

Talajterhelési díj
000

36 Egyéb közhatalmi bevételek
000

4 Működési bevételek7 220 00003 283 00010 503 000

401 Készletértékesítés bevétele
000

402 Szolgáltatások ellenértéke3 500 00002 500 0006 000 000

403 Közvetített szolgáltatások ellenértéke1 000 000001 000 000

404 Tulajdonosi bevételek


0

405 Ellátási díjak1 000 000001 000 000

406 Kiszámlázott általános forgalmi adó1 700 0000783 0002 483 000

407 Általános forgalmi adó visszatérítése
0
0

408 Kamatbevételek20 0000
20 000

409 Egyéb pénzügyi műveletek bevételei
0
0

411 Egyéb működési bevételek00
0

6 Működési célú átvett pénzeszközök


0

61 Garancia- és kezességvállalás megtérülései államháztartáson kívülről0000

62 Támogatások és kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről0000

65 Egyéb pénzeszköz átvétel 0000

Működési bevételek összesen:159 237 40303 283 000162 520 403
Felhalmozási bevételek


0

2 Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről


0

21 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások0000

22 Garancia- és kezességvállalás megtérülései államháztartáson belülről0000

23 Támogatások és kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről0000

24 Visszatérítendő támogatások és kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről0000

25 Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről0000

5 Felhalmozási bevételek


0

51 Immateriális javak értékesítése0000

52 Ingatlanok értékesítése18 724 0470018 724 047

53 Egyéb tárgyi eszközök értékesítése
000

54 Részesedések értékesítése
000

55 Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek
000

64 Műkösédi célú visszatérítendő támogatások kölcsönök megtérülése áh. Kívül 


0

65 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 


0

7 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök


0

71 Garancia- és kezességvállalás megtérülései államháztartáson kívülről0000

72 Támogatások és kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről0000

73 Egyéb  felhalmozási pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről0000

Felhalmozási bevételek összesen:18 724 0470018 724 047
Költségvetési bevételek (működési és felhalmozási) összesen:177 961 45003 283 000181 244 450
Finanszírozási bevételek


0

8 Finanszírozási bevételek


0

81 Belföldi finanszírozás bevételei


0

811 Hitel- és kölcsön felvétel államháztartáson kívülről0000

812 Értékpapírok bevételei0000

813 Maradvány igénybevétele151 275 593143859686881152 106 333

814 Államháztatáson belüli megelőlegezések


0

815 Államháztatáson belüli megelőlegezések törlesztése


0

816 Központi-, irányítószervi támogatás
47 695 41441 644 75889 340 172

82 Külföldi finanszírozás bevételei


0

83 Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei0000
Finanszírozási bevételek összesen:151 275 59347 839 27342 331 639241 446 505
Bevételek (költségvetési és finanszírozási) mindösszesen:329 237 04347 839 27345 614 639422 690 955

2. sz. melléklet a 2/2021. (II.25.) önkormányzati rendelethez


Héhalom Község Önkormányzata és intézményei bevételét meghatározó díjak

2021. március 1-től


I. Az intézményeknél a térítési díjak az alábbiak:

1. Intézményi étkezési térítési díj:

a)

Óvodás gyermek (napi háromszori étkezés)

400 Ft

b)

Alkalmazottak

400 Ft

c)

Vendég

700 Ft

d)

Napközi (napi háromszori étkezés)

600 Ft

e)

Menza (csak ebéd)

380 Ft


2. Szociális étkeztetés:

Étkezési térítési díj:


nyugdíjminimum esetén

350 Ft

nyugdíjminimum 150% alatti jövedelem esetén

450 Ft

nyugdíjminimum 150-300 % közötti jövedelem esetén

550 Ft

nyugdíjminimum 300 % feletti jövedelem esetén

650 Ft

Ebédszállítás díja

100 Ft


3. Betegszállítás díja Ft/alkalom:

Pásztói szakrendelőbe

4 000 Ft

Salgótarjáni szakrendelőbe

8 000 Ft


II. A Köztemető sírhelyeinek ára 25 évre:

egyes sírhely

8 000 Ft

kettes sírhely

16 000 Ft

urna sírhely

6 000 Ft


A Köztemető ravatalozójában lévő mélyhűtő koporsó használatáért a hozzátartozó 2 000 Ft/nap térítést köteles fizetni az önkormányzat költségvetési számlájára


A Köztemetőben síremlék felállításához, építéséhez, illetve síremlék felújításához igénybevett villamos energia, vagy vízszolgáltatás térítéseként a hozzátartozó 5 000 Ft/ nap átalánydíjat köteles fizetni az önkormányzat költségvetési számlájára.


III. Az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletére megállapított díjak:

szolgálati lakás havonta

15 000 Ft

Könyvtár, Közösségi ház, Mindenki Háza óradíja


1-3 óra bérlet esetén/alkalom

3 000 Ft

3 órát meghaladó bérlet esetén/alkalom

10 000 Ft


A nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díját az Önkormányzat egyénileg határozza meg, a bérleti díj legkisebb összege nem lehet kevesebb, mint az évi m2-kénti 417 Ft/hó, de minimum helyiségenként 8 334 Ft/hó.


IV. A Héhalmi Közös Önkormányzati Hivatalban fizetendő szolgáltatási díjak:

fénymásoló használatáért/oldal

15 000 Ft

fekete-fehér


A 4-es lap

40 Ft

A 3-as lap

80 Ft

színes


A 4-es lap

80 Ft

A 3-as lap

160 Ft