Csősz Önkormányzat Képviselő-testületének hatáskörében eljáró Csősz Község Polgármestere 7/2020. (XI.27.) önkormányzati rendelete

A helyi építési szabályzatról

Hatályos: 2021. 01. 01

Csősz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdés 6.) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6. § (1) bekezdésben meghatározott feladatkörében eljárva, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 8. § (2) bekezdésében, valamint a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012.(XI.8.) Kormányrendelet szerint, a véleményezésben részt részt Fejér Megyei Kormányhivatal Állami Főépítésze, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vízügyi és vízgazdálkodási hatósági jogkörben, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága, Budapest Főváros Kormányhivatal Közlekedésfelügyeleti Főosztály Útügyi Osztály, Innovációs és Technológiai Minisztérium Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal, Innovációs és Technológiai Minisztérium Légügyi Hivatala, a Fejér Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály, a Fejér Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály Földhivatali Osztály, a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya, a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály, a Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatala, a Pest Megyei Kormányhivatal Erdészeti Főosztály Erdészeti Osztály, a Székesfehérvári Megyei Rendőr-főkapitányság, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Bányászati Osztály, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Hivatala, az Országos Atomenergia Hivatal, az Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztály véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK

1. Általános rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

  1. Fekvő telek: a közterülethez a hosszabbik oldalával csatlakozó építési telek.
  2. Kialakítható telek legkisebb szélessége: a telek két oldalhatára között merőleges vonalban mért legkisebb telekszélesség
  3. Főépület: olyan építmény, amely az adott építési övezetben vagy övezetben jelen rendelet szerint elhelyezhető funkciók céljára épül.
  4. Melléképület: az építmények azon csoportja, amelyek a főépületek használatát kiegészítik, különállóan épülnek és nem minősülnek melléképítménynek. Melléképületek különösen: garázs, nyárikonyha, fáskamra, szerszámtároló, barkácsműhely, állattartó épület, fedett úszómedence, szauna, sport-és fitnesz épület. A kettőnél több gépkocsi tárolására alkalmas sorgarázs nem minősül melléképületnek.
  5. Támfal garázs: az épület előkertjében terepszint alatt elhelyezett gépjármű tároló, melynek közterület felöli homlokzata támfalként szolgál. Támfalgarázs legalább 0,5 m vastag földtakarással létesülő önálló építmény.
  6. Kialakult: ahol a szabályozási terv építési övezeteinek, övezeteinek építési előírásai „K” kialakult jelet tartalmaznak, ott az építési övezetbe, övezetbe tartozó ingatlanon telekalakítás nem végezhető, kivéve a telekhatár-rendezést  és szabályozást. A legnagyobb épületmagasság „K” jelölés esetén legfeljebb az övezetre jellemző mértékszámtól +10 %-al térhet el.
  7. Kivételezes elhelyezhető rendeltetések: az egyes építési övezetekben illetve övezetekben rendeltetések kivételesen akkor helyezhetők el, ha azok a rendeltetés szerinti külön hatósági előírásoknak megfelel, valamint a más rendeltetésből adódó sajátos hatások nem korlátozzák és nem zavarják a szomszédos telkek használatát.

2. § A képviselő-testület:

  1. az építési övezetek beépítési határértékeit az 1. melléklet szerint állapítja meg,
  2. az SZT-1 jelű és M=1:5000 méretarányú Csősz belterületi szabályozási tervét a 2. melléklet szerint állapítja meg,
  3. az SZT-2 jelű M=1:10000 méretarányú Csősz külterületi szabályozási tervét a 3. melléklet szerint állapítja meg,

3. § A helyi építési szabályzat:

  1. 1. függelékét képezi a régészeti területek meghatározása;
  2. 2. függelékét képezi a mintakeresztszelvények meghatározása

2. A szabályozási terv elemeinek alkalmazása

4. § (1) Kötelező erejű szabályozási elemek, melyek módosítása csak a Szabályozási terv módosításával történhet:

  1. szabályozási vonal;
  2. építési övezet, övezet határa és jele;

(2) Más jogszabály által elrendelt szabályozási elemek, amelyek a vonatkozó jogszabályi előírások alapján kötelező érvényűek:

  1. védőtávolságok;
  2. régészeti terület;
  3. országos jelentőségű természetvédelmi terület határa
  4. országos ökológiai hálózat magterület;
  5. országos ökológiai hálózat ökológiai folyosó területe;
  6. országos ökológiai hálózat puffer terület;
  7. tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület határa;
  8. NATURA 2000 terület
  9. belvízzel veszélyeztetett terület
  10. felszíni víz parti sávja
  11. naperőmű létesítésének korlátozásával érintett terület

(3) Tájékoztató szabályozási elemek, melyek nem kötelező érvényűek:

  1. közigazgatási határ;
  2. belterületi határ
  3. közművek


II. FEJEZET

KÖZTERÜLET ALAKÍTÁSÁRA VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK

5. § (1) Közterület (közlekedési és zöldterületi övezetben) elhelyezhető

a) közlekedéssel kapcsolatos építmények (autóbuszváró, kerékpártároló stb),

b) köztisztasággal, közművesítéssel kapcsolatos műtárgyak,

c) szobor, emlékmű, utcabútor

d) park és játszótér építményei

f) árusító pavilon

g) köztisztasági és közegészségügyi létesítmények céljára

(2) Közterület (közlekedési és zöldterületi övezetben) ideiglenesen igénybevehető:

a) vendéglátó létesítmények időszakos terasza

b) rendezvények céljára szolgáló sátor, pavilon stb

c) időszakos árusító pavilon

d) köztisztasági és közegészségügyi létesítmények céljára

(3) A gyalogátkelőhelyeket akadálymentesen kell megépíteni.

(4) A közterületi parkolókat minden esetben fásított, burkolt formában kell megépíteni, a meglévőket ennek megfelelően kell átalakítani.

(5) Fasor létesítésénél, parkoló fásításánál, vagy ilyen jellegű zöldfelület felújításánál a zöldfelületet alkotó faegyed részére legalább 1 m3 termőföldtömeget, vagy termőfölddel feltöltött ültető gödröt kell biztosítani.

III. FEJEZET

AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZET ALAKÍTÁSÁRA VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK

3. Régészeti területek

6. § (1) A település régészeti területein a vonatkozó örökségvédelmi jogszabályok szerint kell eljárni.

(2) A régészeti értékek védelmére fokozott figyelmet kell fordítani.

4. Terepkialakítás és kerítés építés

7.§ (1) Építési helyen kívül a telek terepszintje legfeljebb 1,0 m-rel változtatható meg.

(2) A telek terepszintje a közvetlenül szomszédos telek terepszintjéhez képest a telekhatárhoz viszonyított 1,5 m-en belül legfeljebb 40 cm-rel térhet el a geodéziai felméréssel rögzített, eredeti terepszinttől, kivéve, ha műszaki szükségszerűség miatt a telekhatáron vagy attól 1m-en belül támfal létesül.

(3) Kerítést építeni felszabályozással érintett telek esetében a szabályozás végrehajtásáig is csak szabályozási vonalra lehet.

(4) Az utcafronti kerítés magassága legfeljebb 2,0 m lehet, de a szomszédos telken álló utcafronti kerítés magasságához kell igazodnia.


IV. FEJEZET

A TÁJ ÉS A TERMÉSZETI KÖRNYEZET VÉDELMÉRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK

5. Táj- és Természetvédelem

8. § (1) A település területén az Országos jelentőségű Védett Természeti területek, az Országos Ökológiai Hálózat Magterülete, Ökológiai folyosó és a Puffer terület, a NATURA 2000 területek (továbbiakban: védett terület) lehatárolását a Szabályozási terv tartalmazza.

(2) Védett területen épületet építeni csak abban az esetben lehet, ha az épület megfelel a védett területre vonatkozó külön hatósági előírásoknak, valamint a rendeltetéséből adódó sajátos hatások nem korlátozzák és nem zavarják a védett terület használatát és a természet védelmét.

(3) Országos jelentőségű Védett Természeti területen vagy NATURA 2000 területen  épületet építeni nem lehet.

V. FEJEZET

KÖRNYEZETVÉDELMI ELŐÍRÁSOK

6. Környezetvédelem

9. § (1) A település közigazgatási területén az egyes területek használata úgy folytatható, ha a használat:

  1. a megengedett határértéken belüli mértékű környezetterhelést és igénybevételt okoz,
  2. kizárja a környezetkárosítást,
  3. következtében a meglévő környezeti ártalom és szennyezés mértéke megszűnik, vagy legalább csökken.

(2) Új építmény létesítése esetén, a környezetvédelmi határértékeknek – amennyiben a terület védőtávolsága nem került meghatározásra – a telekhatáron kell teljesülniük.

(3) Állattartó építmények elhelyezésével kapcsolatos követelmények:

  1. Az állattartó épületet az utcafronti építési vonaltól számított 15 m-en túl, lakó rendeltetésű épülettől 10 m-nél távolabb kell elhelyezni.
  2. Haszonállattartó épület és trágyatároló, az élelmiszertároló, feldolgozó és forgalmazó létesítményektől, továbbá óvoda, iskola, egészségügyi intézmények és gyógyszertár telekhatárától számított 50 méteren belül nem építhető.
  3. Nagylétszámú állattartó telep belterületen nem létesíthető.
  4. Új állattartó telep külterületen létesíthető. Az állattartó telep védett  terület határától vízfolyástól, vízfelülettől legalább 100 m védőtávolság biztosításával alakítható ki.

7. Vízminőség védelem

10. § (1) A földtani felépítésből és hidrogeológiai jellemzőkből következően, Csősz település közigazgatási területe a felszín alatti víz szempontjából érzékeny.

(2) A felszíni vízelvezető rendszert a beépítésre szánt területeken a közhasználatú terület kialakításának részeként, az azokat feltáró úthálózat részeként, a talajvédelmi előírásoknak megfelelően kell megvalósítani.

(3) A vonatkozó jogszabályi előírások értelmében a befogadóba a csapadékvíz csak tisztán vagy a vízjogi engedélyben előírt minőségben kerülhet. A szennyeződésmentes csapadékvíz a létesítmények zöldfelületein elszivárogtatható, vagy közvetlenül a befogadóba vezethető.

(4) A szennyvízközművek által nem ellátott területeken a közműhálózat kiépítéséig a közműpótló használata kötelező, a szennyvíz nem szivárogtatható el.

(5) Terepszint alatti építmények, építményrészek elhelyezésével a felszín alatti vizek mozgása nem akadályozható, illetve a kialakult természetes viszonyok károsan nem befolyásolhatók. A felszín alatti vizekkel érintkező térszín alatti építés környezetvédelmi érdekből kerülendő.

9. A levegő védelme

11. § (1) Csősz község az alacsony légszennyezésű település kategóriájába tartozik.

(2) A levegő tisztaságának védelme érdekében semmilyen, a hatályos határértéket meghaladó szennyezéssel járó

  1. tevékenységet folytatni,
  2. új építményt elhelyezni, illetve meg lévő rendeltetési módot megváltoztatni nem szabad.

(3) A belterületen zavaró környezeti hatású bűzzel járó területhasználat nem folytatható.

(4) A zavaró mértékű légszennyező környezeti emisszióval járó, szagos-bűzös létesítmény körül a közegészségügyi, a környezetvédelmi és az építési hatóság előírásai szerint a szennyező építménytől meghatározott védőtávolságot kell kijelölni. A védőtávolságon belüli védőterületen huzamosabb emberi tartózkodásra alkalmas, vagy élelmiszer- és gyógyszergyártással, tárolással összefüggő új létesítmény nem helyezhető el.

10. A termőföld védelme

12. § (1) Bármely építési munka során a termőföld védelméről, a talaj felső, humuszos termőrétegének összegyűjtéséről, megfelelő kezeléséről és a jogszabályban előírt újra-hasznosításáról az építtető köteles gondoskodni.

(2) Fertőzött, szennyezett talajú területet felhasználni csak a jogszabályban előírt mentesítést követően szabad.

(3) A terület egészén csak olyan tevékenység folytatható, és csak olyan új tevékenység működése engedélyezhető, amelynél szennyező (fertőző, mérgező) anyag a talajt nem károsítja.

(4) A vízmeder feliszapolódását, kedvezőtlen változását okozó, a vízmeder természetes állapotát vagy funkcionális működését befolyásoló területhasználat, építési tevékenység nem folytatható.

11. A zaj elleni védelem

13. § (1) Zajt kibocsátó, rezgést okozó létesítmény kizárólag abban az esetben üzemeltethető, engedélyezhető, továbbá környezeti zajt okozó tevékenység abban az esetben folytatható, ha az általa okozott környezeti zaj, rezgés a jogszabályban megállapított zaj és rezgésterhelési határértéket nem haladja meg.

(2) A közlekedésből származó környezeti zajszint a zaj ellen védendő létesítmény környezetében, az útkategória függvényében, a vonatkozó jogszabályban meghatározott zajterhelési határértéket nem haladhatja meg.

(3) A vasútvonal  és az autópálya mentén a meglevő zajvédő falak nem bonthatók el, új zajvédő falak létesítése közlekedési területen lehetséges.

VI. FEJEZET

VESZÉLYEZTETETT TERÜLETEKRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK

12. Védőterületek, védőtávolságok

14. § (1) A település területén a Szabályozási terv a következő védőtávolsággal rendelkező, illetve védőterületet igénylő létesítményeket, valamint lehatárolásokat jelöl:

  1. közlekedési területek,
  2. közművek, közműlétesítmények, műtárgyak,
  3. természet közeli folyó és állóvizek,
  4. természeti területek.

(2) Az egyes védőterületeken, védőtávolságokon belüli építésnél a kijelölés alapjául szolgáló mindenkor hatályos jogszabályok előírásait kell betartani.

VII. FEJEZET

EGYES SAJÁTOS JOGINTÉZMÉNYEKKEL KAPCSOLATOS ELŐÍRÁSOK

13. Telekalakítás

15. § (1) Telekalakítás csak akkor végezhető, ha a kialakuló építési telkek területe és legkisebb szélessége az építési övezetnek megfelelő, a telek alakja a beépíthetőséget nem korlátozza.

(2) A település közigazgatási területén nyeles telek nem alakítható ki.

(3) A település területén közmű- és közlekedési terület céljára telek az építési övezet, övezet előírásaitól eltérő nagyságban is kialakítható.

(4) Új közforgalom elől elzárt magánút szélességi mérete nem lehet kisebb 6,0 m-nél.

(5) A tervezett szabályozási vonal és építési övezeti határvonal mentén a telkek akkor is megoszthatók, ha a megosztás után kialakuló telkek mérete nem éri el az 1. mellékletben az építési telek legkisebb kialakítható területére, vagy az építési övezetre előírt legkisebb telekszélességként meghatározott értéket.

(6) Amennyiben a már kialakult építési telek méretei nem felelnek meg az építési előírásoknak, akkor a telekméretek - a szabályozási terven jelölt közterületi határrendezést és elbirtoklást kivéve - tovább nem csökkenthetők.

(7) Telekösszevonás csak azonos övezetben és építési övezetben levő telkek esetében lehetséges.

(8) Fekvő telek esetében az építési övezetre előírt legkisebb telekszélességnek a telek rövidebb oldalán kell teljesülnie.


VIII. FEJEZET

KÖZMŰVEK ELŐÍRÁSAI

14. Általános előírások

16. § (1) A meglévő és a tervezett közcélú:

  1. vízellátás,
  2. csapadékvíz elvezetés,
  3. villamos energia és földgázellátás,
  4. elektronikus hírközlés

hálózatai és létesítményei, továbbá azok ágazati előírások szerinti közmű-védőtávolságai (biztonsági övezetei) számára közterületen, vagy közműterületen kell helyet biztosítani. Ettől eltérő esetben a közművek és biztonsági övezetük helyigényét szolgalmi, vezeték jogi bejegyzéssel kell fenntartani, az arra vonatkozó előírások betartásával.

(2) Közmű számára új szolgalmi jog bejegyzést csak olyan telekrészre szabad bejegyezni, ahol az építési korlátozást nem okoz. Már szolgalmi joggal terhelt telekrészen mindennemű építési tevékenység csak a szolgalmi jog figyelembe vételével történhet.

(3) A közművesítésre kerülő területen telkenként kell a közterületi hálózathoz önálló bekötésekkel és mérési helyekkel csatlakozni.

(4) Felhagyott, feleslegessé vált közművet fel kell bontani, felhagyott vezeték nem maradhat sem föld felett, sem föld alatt.

15. Vízellátás

17. § (1) A vízvezeték védőtávolság igénye a vonatkozó szabványban rögzített előírás szerint biztosítandó.

(2) A beépítésre szánt területen lakás céljául szolgáló, vagy kereskedelmi, vendéglátási célú, vagy szállásférőhelyet nyújtó új épület elhelyezése, vagy meglevő épület felsorolt célra történő funkció váltása csak akkor lehetséges, ha a közegészségügyi hatóság által is elfogadott egészséges ivóvízellátás biztosítható.


16. Szennyvízelhelyezés


18. § (1) A településen a talaj, talajvíz védelme érdekében a szennyvíz közvetlen talajba szikkasztása a település beépítésre szánt területein tilos.

(2) Szennyvíz bevezetés:

  1. nyílt árokba,
  2. időszakos vagy állandó vízfolyásba
  3. felhagyott kutakba

szigorúan tilos, előfordulása esetén azt azonnal meg kell szüntetni.

(3) Közműpótló csak akkor alkalmazható, ha a telek állandó megközelíthetőségére a megfelelő (paraméterű és kiépítettségű) útkapcsolat biztosított.

18. Felszíni vízrendezés, csapadékvíz elvezetés

19. § (1) A földtani felépítésből és hidrogeológiai jellemzőkből következően Csősz település közigazgatási területe a felszín alatti víz szempontjából  érzékeny.

(2) Meg kell akadályozni a felszíni és felszín alatti vízbe szennyezőanyag bejutását. A felszíni vizet közvetlenül élővízfolyásba vezetni csak a megfelelő mértékű, előzetes tisztítás után lehet.

(3) A felszíni vízelvezető rendszert a beépítésre szánt területen a közhasználatú terület kialakításának részeként, az azt feltáró úthálózat részeként, a talajvédelmi előírásoknak megfelelően kell megvalósítani.

(4) A vonatkozó jogszabályi előírások értelmében a befogadóba a csapadékvíz csak tisztán vagy a vízjogi engedélyben előírt minőségben kerülhet. A szennyeződésmentes csapadékvíz a létesítmények zöldfelületein elszivárogtatható, vagy közvetlenül a befogadóba vezethető.

(3) Terepszint alatti építmény, építményrész elhelyezésével a felszín alatti vizek mozgása nem akadályozható, és a kialakult természetes viszony károsan nem befolyásolható. A felszín alatti vizekkel érintkező térszín alatti építés környezetvédelmi érdekből kerülendő.

19. Belvízvédelem

20. § (1) Belvízzel veszélyeztetett területen történő építés esetén csak akkor lehetséges, ha az épímény elhelyezésével a felszíni vizek mozgását  nem akadályozza.

(2) Az építmények elhelyezésénél figyelembe kell venni a domborzati, talajtani, vízgazdálkodási, illetve mezőgazdasági, természetvédelmi és környezetvédelmi szempontokat egyaránt.

(3) Terepszint alatti építmény a területen nem építhető.


20. Villamosenergia ellátás

21. § (1) Belterületen és külterület beépítésre szánt területén új villamosenergia ellátási hálózatokat közlekedési és közműterületen vagy közforgalom céljára el nem zárt magánúton kell elhelyezni.

21. Vezeték nélküli elektronikus hírközlés

22. § (1) Vezeték nélküli szolgáltatás létesítményei belterületen, beépítésre szánt területen:

  1. Kereskedelmi, szolgáltató terület és ipari terület építési övezeteinek kivételével, antennát önálló tartószerkezetre telepíteni nem lehet, az csak meglevő építményre telepíthető a c) pont figyelembevételével,
  2. Kereskedelmi, szolgáltató terület és ipari terület építési övezeteinek építési telkein lakóépületektől 200 méter távolságra önálló tartószerkezettel is telepíthető antenna
  3. silók, tornyok, továbbá más, 20 méter magasságot meghaladó, meglévő építmény tetejére bármely területen elhelyezhető antenna – az építmény magasságától függetlenül.


IX. FEJEZET

ÉPÍTÉS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

22. Az építés általános feltételei

23. § (1) Kialakult telkek esetében a beépíthető telek területe az övezetre előírt kialakítható legkisebb telekterülettől eltérhet.

(2) A meglevő, már kialakított telkek esetében -  amennyiben a telekre vonatkozó egyéb országos és helyi építési előírások betarthatók - a telek beépíthető.

24. § (1) Új állattartó épületet az utcafronti építési vonaltól számított legalább 15 m-en túl, építési helyen belül lehet elhelyezni.

(2) E rendelet előírásainak nem megfelelő, meglevő állattartó épületek felújíthatók, azonban bővítésük nem lehetséges.

(3) Melléképület építési helyen belül építhető.

25. § (1) Ha a telek jelenlegi beépítési módja és az előkert nagysága nem felel meg az építési előírásoknak, az előírástól eltérő beépítési mód bővítésnél, átalakításnál megtartható, az országos és helyi építési előírások betartása mellett.

(2) A település építési övezeteiben a minimális zöldfelületi aránynak megfelelő nagyságú zöldfelületbe nem számítható be a gyephézagos térburkolat.

26. § (1) Terepszint alatti építmény az építési telek bármely részén építhető, amennyiben más építményt, régészeti értéket nem veszélyeztet.

(2) Beépítésre szánt területen a terepszint alatti beépítés mértéke nem korlátozott, azonban a telekre előírt

legkisebb zöldfelület mértékét minden esetben biztosítani kell.

(3) Beépítésre nem szánt területen a terepszint alatti beépítés legfeljebb 20 % lehet.  

(4) Nem minősül terepszint alatti építménynek az épület pinceszintje.

(5) Valamennyi építési övezetben és övezetben elhelyezhetők nyomvonal jellegű építmények és műtárgyaik. Kizárólag e célra kialakíthatóak önálló ingatlanként olyan földrészletek, melyek nyomvonal jellegű építmények és műtárgyaik elhelyezésére szolgálnak, a kialakításkor az adott övezetre vonatkozó előírásokat (telekméret, építési hely, beépítettség, zöldfelületi mutató, valamint az elhelyezhető építmények fajtája és száma) nem kell alkalmazni, a nyomvonal jellegű építmények és azok műtárgyai korlátozás nélkül elhelyezhetők a telkeken.

(6) Naperőmű  és napelempark - a háztartási méretű kiserőművek kivételével - a naperőmű létesítésének korlátozásával érintett területen belül nem létesíthető.


23. Beépítési mód, beépítési hely

27.§ (1) Oldalhatáron álló beépítés esetén az egyik építési határvonal az északi irányhoz közelebb eső telekhatár, vagy a telektömbben kialakult telekhatár.

(2) Az építési övezetekben az előkert mérete az építési övezetre vonatkozó külön előírás szerinti, ennek hiányában:

  1. vegyes és lakó építési övezetben kialakult állapothoz igazodóan kell meghatározni, vagy minimum: 5 m,
  2. gazdasági építési övezetek esetében: 10 m, kivéve a már beépített telektömböt, ahol az előkert méretét a meglevő épületek homlokvonalának figyelembevételével kell meghatározni.
  3. egyéb építési övezet esetében minimum: 5 m.

(3) Az oldalkert legkisebb mérete  oldalhatáron álló beépítés esetén:

  1. az építési övezet előírása szerinti, vagy
  2. lakóterületen és vegyes területen a telektömbben kialakult, de legalább 4,0 m, vagy
  3. az a)-b) pont hatálya alá nem eső építési övezetben a telektömbben kialakult, de legalább 6 m.

(4) Szabadon álló beépítés esetében az építési telek oldalkertje:

  1. az építési övezet előírása szerinti, vagy
  2. lakóterületen és vegyes területen 3,0 m,
  3. az a)-b) pont hatálya alá nem eső építési övezetben az építési övezetre előírt épületmagasság fele, de legalább 3,0 m,
  4. gazdasági területen a tényleges tűztávolság fele, de legalább 3 m

(5) Építési telken a hátsókert mérete 6,0 m, kivéve:

  1. ahol az építési övezet előírásai másként rendelkeznek,
  2. a 450 m2-nél kisebb telkek esetében 4 m, vagy a kialakult állapot szerinti,
  3. fekvő telek esetében a hátsókert legkisebb mérete 3 m is lehet.


X. FEJEZET

BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK

24. Beépítésre szánt területek tagozódása

28. § A település területén a beépítésre szánt területek sajátos használatuk szerint a következő építési övezetek:

  1.       Lf - rövidítéssel jelölt falusias lakóterület;   
  2. Vt - rövidítéssel jelölt településközpont terület;
  3. Gksz - rövidítéssel jelölt kereskedelmi, szolgáltató terület,
  4. K-Sp - rövidítéssel jelölt különleges sport terület;
  5. K-T-rövidítéssel jelölt különleges temető terület
  6. K-Mü - rövidítéssel jelölt különleges mezőgazdasági üzemi terület;    
  7. K-Közmű- rövidítéssel jelölt különleges közmű terület;

25. Falusias lakóterület

29. § (1) Falusias lakóterület Lf jellel jelölt építési övezeteiben elhelyezhető épület:

  1. lakó;
  2. mező- és erdőgazdaság, valamint a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró gazdasági;
  3. a helyi ellátást szolgáló kereskedelmi, szolgáltató;
  4. szállás jellegű;
  5. helyi igazgatási, iroda;
  6. hitéleti, nevelési, oktatási, egészségügyi, szociális;
  7. kulturális, közösségi szórakoztató;

rendeltetést is tartalmazhat.

(2) Falusias lakóterület építési övezeteinek építési telkeit részleges közművesítettséggel kell ellátni.

(3) Falusias lakóterület építési övezeteinek építési telkein egy lakó rendeltetésű főépület építhető, melyben legfeljebb 2 lakó rendeltetési egység helyezhető el. Elhelyezhető továbbá a lakó funkciótól eltérő rendeltetési egységek számára további egy főépület.

(4)  Két utcára nyíló építési telkeken két önálló lakóépület is elhelyezhető, de épületenként legfeljebb 2 lakás építhető.

(5) Földszintes gazdasági rendeltetésű főépületek esetében a megengedett legnagyobb épületmagasság 1,5 m-rel túlléphető, amennyiben az  építési hely közterület felé eső részén már épült önálló főépület.

(6) Falusias lakóterület építési övezeteiben a 3,5 tonnát meghaladó járművek számára gépjárműtároló önálló építményként nem helyezhető el.

(7) Falusias lakóterület építési övezeteiben kerti víz- és fürdőmedence nem helyezhető el az elő és oldalkert legkisebb méretén belül, valamint a hátsókerti telekhatártól számított 1,0 m-es teleksávban.

26. Településközpont terület

30. § (1) A településközpont terület Vt jellel jelölt építési övezeteiben elhelyezhető több önálló rendeltetést magában foglaló épület:

  1. lakó;
  2. igazgatási, iroda;
  3. kereskedelmi, szolgáltató, szállás;
  4. hitéleti, nevelési, oktatási, egészségügyi, szociális;
  5. kulturális, közösségi szórakoztató;
  6. sport

rendeltetést is tartalmazhat.

(2) Önálló lakóépületek a területen elhelyezhetők az övezeti előírások betartásával.

(3) Településközpont terület építési övezeteinek építési telkeit részleges közművesítetséggel kell ellátni.

(4)Településközpont terület építési övezeteiben a melléképítmények közül a következők nem helyezhetők el:

  1. húsfüstölő, jégverem, zöldségverem;
  2. állattartó építmény
  3. trágyatároló, komposztáló;
  4. siló, ömlesztett anyag-, folyadék- és gáztároló;
  5. építménynek minősülő antennaszerkezet.

(5) A technológiai berendezés magassága az építés övezetre előírt maximális építménymagasságot meghaladhatja.


27. Kereskedelmi, szolgáltató terület

31. § (1) Kereskedelmi, szolgáltató terület Gksz jellel jelölt építési övezetben elhelyezhető épület:

  1. a környezetre jelentős hatást nem gyakorló gazdasági;
  2. kereskedelmi, szolgáltató;
  3. a kereskedelmi, szolgáltató tevékenységhez tartozó iroda;
  4. gazdasági célú épületen belül szolgálati lakás és munkásszállás

rendeltetést is tartalmazhat

(2) Kereskedelmi, szolgáltató terület építési övezeteinek építési telkeit részleges közművesítettséggel kell ellátni.

(3) Kereskedelmi, szolgáltató terület építési övezeteinek építési telkein több épület is elhelyezhető.

(4) A technológiai berendezés, építmény (pl: kémény, torony, tároló tartály, stb.) magassága az övezetre előírt maximális épületmagasság értékét meghaladhatja.


28. Különleges sport terület

32. § (1) Különleges sport K-Sp jellel jelölt építési övezet, mely kizárólag a sportolással, szabadidő eltöltéssel összefüggő építmények és az azt kiszolgáló épületek elhelyezésére szolgál.

(2)A  K-Sp építési övezet építési telkeit részleges közművesítéssel kell ellátni.

(3) Az  építési övezet  telkein több önálló épület is elhelyezhető.

29. Különleges mezőgazdasági üzemi terület

33. § (1) Különleges mezőgazdasági üzemi K-mü jellel jelölt építési övezetben mezőgazdasági tevékenységhez szükséges építmények, állattartó épületek és az állattartáshoz szükséges egyéb építmények, mindenfajta nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épület, műhely és tároló épület, és nem közforgalmú üzemanyagtöltő állomás, irodaépület helyezhető el.

(2) Az építési övezet területén

                   a)  a mezőgazdasági termeléshez szükséges épületek,

                   b)  állattartó épület,

                   c)  terménytároló,

                   d) szerszám- és géptároló,

                   e)  vegyszertároló,

                   f)  terményfeldolgozó,

                   g)  mezőgazdasági gépjavító,

                   h)  őrház,

                   i)   termékvezeték és annak műtárgya,

                   j)   komposztáló telep építménye

                   elhelyezhető.

(3) Az övezetben terményszárító, silótorony, takarmánykeverő és víztorony magassági korlátozás nélkül építhető.

30. Különleges közmű terület

34. § (1) Különleges közmű, K-Közmű jellel jelölt építési övezet közművesítéssel és az azzal összefüggő építmények elhelyezésére szolgál.

(2) Különleges közmű terület építési telkein több épület és műtárgy is elhelyezhető.



XI. FEJEZET

BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK

31. Beépítésre nem szánt területek tagozódása


35. § A település területén a beépítésre nem szánt területek sajátos használatuk szerint a következő övezetek:

  1. Közlekedési terület, ezen belül:

aa) Köu - rövidítéssel jelölt közúti közlekedési terület;

  1. Erdőterület, ezen belül:

ba) Ev - rövidítéssel jelölt védelmi erdő terület;

bb) Eg – rövidítéssel jelölt gazdasági erdő

  1. Mezőgazdasági terület Má - rövidítéssel jelölt általános mezőgazdasági terület;
  2. V - rövidítéssel jelölt vízgazdálkodási terület;                                                  
  3. TK - rövidítéssel jelölt természetközeli terület;

32. Közlekedési területek általános előírásai


36.§ (1) Közlekedési terület a Szabályozási terven a Köu (közúti) jellel jelölt övezet, mely a közlekedési létesítmények és közművek elhelyezésére szolgáló terület.

(2) Közlekedési területen a közlekedési műszaki létesítmények és az azt kiszolgáló építmények elhelyezésén túl a tömegközlekedést kiszolgáló létesítmények, a közmű- és hírközlési létesítmények, valamint utcabútorok, közterületi játszóeszközök helyezhetők el, illetve utcafásítás végezhető.

(3) Közlekedési területen elhelyezhető épületek a közlekedést kiszolgáló, a területet igénybe vevők ellátását szolgáló kereskedelmi, szolgáltató,  szállás, továbbá ezen épületeken belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakás rendeltetést tartalmazhatnak.

(4) A közlekedési területek és azok szabályozási szélességeit a Szabályozási Terv ábrázolja:

(5) Új közforgalom elől el nem zárt magánút 6,0 m szabályozási szélesség alatt nem alakítható ki.

(6) 8 méternél keskenyebb szabályozási szélességű út csak vegyes használatú útként építhető ki.

33. Erdőterület

37. § (1) A védelmi rendeltetésű erdőterület az Ev jellel jelölt övezet, mely elsősorban a természeti környezet, és a különböző környezeti elemek valamint a település és egyéb létesítmények védelmére szolgál.

(2) Ev övezetben épületet elhelyezni nem lehet.

38. § (1) A gazdasági rendeltetésű erdőterület az Eg jellel jelölt övezet, mely elsősorban a fa- vagy szaporítóanyag-termeléshez, vadgazdálkodáshoz erdészeti kutatáshoz, oktatáshoz kapcsolódó épületek elhelyezésére szolgál.

(2) A gazdasági rendeltetésű erdőterületen épületet elhelyezni az alábbiak szerint lehet.

  1. Beépíthető legkisebb telekterület: 1 ha (10 000 m2)
  2. Beépítettség legfeljebb 0,5 %, de maximum 300 m2 alapterülettel telkenként
  3. Épületmagasság legfeljebb 6,0 m

34. Általános mezőgazdasági terület

39. § (1) Az Má-1 jellel jelölt övezet elsősorban a növénytermesztés, és az állattenyésztés, továbbá az ezekhez kapcsolódó tevékenységek végzésére szolgáló terület.

(2) Má-1 jelű övezetben elhelyezhető:

  1. növénytermesztéshez kapcsolódó;
  2. állattartáshoz, állattenyésztéshez kapcsolódó;
  3. az ezekhez kapcsolódó saját termék feldolgozás, tárolás, árusítás építményei;
  4. gazdasági épület megléte esetén legfeljebb 200 m2 alapterületű lakóépület.

(3) Állattartó telep, belterülettől, továbbá belterületen kívüli beépítésre szánt területtől és országos ökológiai hálózat határától, vízfolyástól, vízfelülettől legkevesebb 100 m védőtávolság biztosításával alakítható ki.

40. § (1) Má-1 övezetben az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet (a továbbiakban: OTÉK.) mezőgazdasági területre vonatkozó előírásainak betartása mellett:

  1. a beépítettség mértéke legfeljebb 5 % lehet,
  2. a beépíthető telek szélessége legalább 30 m,
  3. az épületmagasság legfeljebb 7,0 m,
  4. A technológiai berendezés, építmény (pl: kémény, torony, tároló tartály, stb.) magassága az övezetre előírt maximális építménymagasságot meghaladhatja.
  5. az épületeket a telekhatártól legalább 5 m távolságra kell elhelyezni.

(2) Az országos ökológiai hálózattal érintett földrészletek esetében az épületeket az ökológiai hálózattal nem érintett területrészén kell elhelyezni.

41.§ (1) Általános mezőgazdasági Má-1 jelű övezetben birtokközpont központi telke elhelyezhető.

(2) Birtoktest kialakításához több, mezőgazdasági művelés alatt álló, összesen legalább 10 ha nagyságú terület szükséges.

(3) A birtokközpont telkének legalább az 1,0 ha (10.000 m2) területet el kell érnie, de legfeljebb 3,0 ha (30.000 m2) területű lehet.

(4) A birtokközpont telkén a beépítettség legfeljebb 40% lehet, a legnagyobb épületenkénti alapterület nem korlátozott.

(5) Az épületeket valamennyi telekhatártól legalább 10 m távolságra kell elhelyezni.

(6) A legnagyobb épületmagasság legfeljebb 7,5 m lehet. A technológiai berendezés, építmény (pl: kémény, torony, tároló tartály, szárító stb.) magassága az övezetre előírt maximális épületmagasságot meghaladhatja.

42. § (1) Az Má-2 jelű övezetbe a mezőgazdasági területek ökológiai, természetvédelmi, vízvédelmi (környezetvédelmi) illetve fejlesztési területbiztosítási okokból sajátos helyzetű és használatú részei tartoznak.

(2) Az övezetben az egyéb, vízügyi, környezetvédelmi, vagy természetvédelmi jogszabályokban foglaltak betartása mellett a mezőgazdasági művelés, használat folytatható.

(3) Az övezetben lakóépület nem építhető.

(4) Gazdasági épületként elhelyezhetők a területen a műveléssel, legeltetéssel kapcsolatos építmények.

(5) Kivételesen elhelyezhetők a természetvédelmi bemutatást és kezelést szolgáló épületek, és a sportolási célú állattartást szolgáló istállóépület.

(6) A beépíthető telekterület legalább 1 ha, a legnagyobb beépítettség legfeljebb 3 %, de legfeljebb 300 m2 bruttó alapterületű épület építhető.

(7) az épületmagasság legfeljebb 5,0 m lehet, melyet a technológiai berendezés, építmény (pl: kémény, torony, tároló tartály, stb.) magassága meghaladhat.

(8) Az épületeket valamennyi telekhatártól legalább 10 m távolságra kell elhelyezni.


43. § (1) Az Má-3 jelű övezetbe azok a belterületi területek tartoznak, melyek beépítése fekvésük és méretük miatt korlátozottan lehetséges.

(2) Az övezetben mezőgazdasági művelés, használat folytatható, épület építhető az OTÉK mezőgazdasági területre vonatkozó előírásainak betartása mellett.

(3) Az övezetbe tartozó földrészletek beépítési feltételei:

  1. a beépítettség mértéke legfeljebb 10 % lehet,
  2. a beépíthető telek területe legalább 3000 m2  szélessége legalább 25 m,
  3. az épületmagasság legfeljebb 6,0 m,
  4. A technológiai berendezés, építmény (pl: kémény, torony, tároló tartály, stb.) magassága az övezetre előírt maximális építménymagasságot meghaladhatja.
  5. az épületeket a telekhatártól legalább 5 m távolságra kell elhelyezni.

44. § (1) Az Má-4 jelű övezetbe azok a területek tartoznak, melyek mezőgazdasági művelés alatt állnak, de a településszerkezeti terv fejlesztési területként beépítésre szánt területfelhasználásba sorolja.

(2) Az övezetben mezőgazdasági művelés, használat folytatható, épületek nem helyezhetők el.

45. § Má-1 jelű övezet országos ökológiai hálózattal érintett részén, Má-2, Má-3 és Má-4 jelű övezetben birtokközpont központi telke nem lehet.


35. Vízgazdálkodási terület

46. § (1) A vízgazdálkodással összefüggő övezetekbe a következő területek tartoznak:

  1. a patakok, tavak-tározók medrei
  2. a vízmedrek mentén a vízgazdálkodás szempontjából meghatározott szélességű parti sávok
  3. a közcélú nyílt csatornák medre és partja a vízgazdálkodási területként szabályozott szélességben
  4. a felszíni vízfolyások hullámterei
  5. a vízbeszerzési területek (védett vízbázisok) és védőterületeik (hidrogeológiai védőidom)

(2) A vízgazdálkodási területek a V jelű vízmedrek övezete.

(3) A területen építményeket elhelyezni csak a vízgazdálkodási szempontok figyelembevételével – külön jogszabályban foglaltak szerint – lehet.

(4) A vízgazdálkodási övezetekben a meder partja mentén a karbantartási munkálatok elvégzése érdekében az egyéb jogszabályban előírt szélességű biztonsági sávokat szabadon, kerítés és egyéb építménytől mentesen kell hagyni. A területen levő vízmedrek parti sávját a hatályos rendelkezések előírásainak megfelelően biztosítani kell.

(5)       A területen építményt elhelyezni, jelentős földmunkát végezni, művelési ágat változtatni a vonatkozó rendelkezések előírásainak megfelelően, valamint az alábbiak figyelembe vételével csak úgy szabad, hogy a beavatkozás:

  1. a biztonságos felszíni vízelvezetést ne veszélyeztesse, illetve szolgálja,
  2. segítse elő a csapadékvizek tárolását, a vízhiányos időszakra való visszatartását,
  3. biztosítsa a meglévő élőhelyek védelmét és újak kialakulását.

(6) Az övezet telkein legfeljebb 2%-os beépítettséggel, 5,0 m-es épületmagassággal elhelyezhetők a pihenést, kikapcsolódást szolgáló, valamint a terület fenntartásához szükséges építmények – a vonatkozó jogszabályok betartása mellett.

36. Természetközeli terület

47. § (1) Természetközeli területek a TK jellel jelölt

  1.  mocsár
  2. nádas
  3. sziklás területek területei

(2) Természetközeli területen csak a terület rendeltetésével összefüggő műtárgy (pl. madárles, legfeljebb 6,0 m magas kilátó, stég, esőbeálló stb.) helyezhető el.

XII. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

48. § (1) E rendelet 2021.01.01. napon lép hatályba

(2) A rendelet rendelkezéseit a hatályba lépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni, kivéve, ha a folyamatban levő ügyben e rendelet a kérelmező fél számára kedvezőbb feltételeket tartalmaz.

(3) Hatályát veszti Csősz Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Helyi Építési Szabályzatról szóló 2/2008.(II.25.) önkormányzati rendelete.



                                    Földesi Gábor                              Dr. Kmetz Norbert

                                  polgármester sk.                                    jegyző sk.



A rendeletet kihirdettem: 2020.november 27.



                                                                                         Dr. Kmetz Norbert

                                                                                                jegyző sk.