Balatonszepezd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 17/2017. (XII. 27.) önkormányzati rendelete

a településkép védelméről

Hatályos: 2021. 11. 23

A településkép védelméről

2021.11.23.

Balatonszepezd Község Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet43/A § (6) bekezdés c) pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Veszprém Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet Állami Főépítész, Magyar Építész Kamara, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, kulturális örökség védelméért felelős minisztérium, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága, valamint a 9/2017. (VI.22.) önkormányzati rendeletben meghatározott Partnerek véleményének kérésével a következőket rendeli el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. A rendelet célja, hatálya, alkalmazása és ételmező rendelkezések

1. § (1) [1]

(2)1

2. § (1) A helyi védelem célja Balatonszepezd településképe és történelme szempontjából meghatározó építészeti örökség települési szinten kiemelkedő értékű elemeinek védelme.

(2) A helyi védelem alatt álló építészeti örökség a nemzeti kulturális kincs része, ezért fenntartása, védelmével összhangban lévő használata és bemutatása közérdek.

(3) Tilos a helyi egyedileg védett építészeti örökség elemeinek veszélyeztetése, megrongálása, megsemmisítése.

3. § Az eltérő karakterű területek településképi formálásakor kiemelt cél a meglévő építészeti és településképi értékek, a karakter védelme és ezzel egyidejűleg annak elősegítése, hogy a megvalósuló építési tevékenység új értékek teremtésével járjon együtt, a meglévő településképet gazdagítsa, annak jó irányú változását eredményezze.

4. §2

5. § A rendelet előírásait:

a) 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben meghatározott építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárások során,

b) a lakóépület építésének egyszerű bejelentésével megvalósuló,

c) az építési engedély nélkül végezhető építési tevékenység esetén alkalmazni kell.

2. Értelmező rendelkezések

6. § A rendelet alkalmazásában:

a) Cégtábla: A cég nevét és székhelyét feltüntető tábla.

b) Címtábla: intézmény, vállalkozás nevét, vagy egyéb adatait feltüntető tábla.

c) Védett érték: helyi egyedi védelem alatt álló építmény, építményrész, épület, egyéb elem.

d) Örökségvédelmi érték: a védett területek, a védett értékek, az országosan védett örökségvédelmi értékek összefoglaló megnevezése.

e) Természeti érték: a védelem alatt álló természeti értékek összefoglaló megnevezése (Országos védettségű terület, Egyéb védettségi kategóriák és területek, Ökológiai hálózat).

II Fejezet

Helyi védelem

3. A helyi védelem célja és feladata

7. § Az épített környezet fenntartása, a jelen és a jövő nemzedékek számára való megőrzése érdekében az önkormányzat a közigazgatási területén található, Balatonszepezd szempontjából kiemelkedő és magasabb szintű örökségvédelmi védettséggel nem rendelkező építészeti értékeket helyi védelem alá helyezi.

1. A védett értékek Balatonszepezd kulturális kincsének részei, ezért fenntartásuk, jelentőségükhöz méltó használatuk, megőrzésük és megfelelő bemutatásuk közérdek.

2. A védett értékek védelme a településen működő minden szervezetnek és minden polgárának kötelessége.

3. A területi építészeti értékek védelmének feladata különösen:

a) különleges oltalmat igénylő településszerkezeti, településképi, építészeti, történeti, régészeti, művészeti, műszaki szempontból védelemre érdemes területek, építmények, épületrészek, épületegyüttesek, műtárgyak, (együtt: védett érték) körének számbavétele és meghatározása, nyilvántartása, dokumentálása és a közvéleménnyel történő megismertetése;

b) a védett értékek károsodásának megelőzése, elhárítása, a károsodás megszüntetésének elősegítése.

4. A helyi védelem fajtái

8. § (1) A helyi védelem területi vagy egyedi védelem lehet.

(2) A helyi védelem alá helyezett értékeket az 1. melléklet tartalmazza.

(3) A helyi egyedi védelem a jellegzetes, értékes, illetve hagyományt őrző építészeti arculatot, településkaraktert meghatározó valamely

a) építményre, építményrészletre vagy az alkalmazott anyaghasználatra, tömegformálásra, homlokzati kialakításra,

b) szoborra, képzőművészeti alkotásra, valamint

c) az a)-b) ponthoz kapcsolódóan az érintett földrészlet, telekre is egészére vagy részére ki terjedhet

5. A helyi védelem alá helyezés és a védelem megszüntetésének szabályai

9. § (1) A helyi védelem alá helyezésre vagy annak megszüntetésére bármely természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet – az önkormányzathoz írásban benyújtott – kezdeményezése alapján kerülhet sor.

(2) A helyi védelem alá helyezésre vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) a védelemre javasolt érték megnevezését, egyedi védelem esetén címét, helyrajzi számát, területi védelem esetén a terület lehatárolását a helyrajzi számok megjelölésével,

b) a védelemmel kapcsolatos javaslat rövid indokolását,

c) a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét.

(3) A helyi védelem megszüntetésére vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) a védett érték megnevezését, egyedi védelem esetén címét, helyrajzi számát, területi védelem esetén a terület lehatárolását a helyrajzi számok megjelölésével,

b) a védelem törlésével kapcsolatos javaslat részletes indokolását,

c) a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét,

10. § (1) A helyi védelem alá helyezési, vagy megszüntetési eljárásban érdekeltnek kell tekinteni:

a) a javaslattal érintett földrészlet, ingatlan, ingatlanok tulajdonosait,

b) szobor, képzőművészeti alkotás esetén az élő ismert alkotót, vagy a szerzői jog jogosultját,

c) a kezdeményezőket,

d) az illetékes építésügyi hatóságot.

(2) A helyi védelem alá helyezés vagy annak megszüntetése iránti eljárás megindításáról az Önkormányzat honlapján 30 napon belül tájékoztatást kell közzétenni, továbbá írás-ban értesíteni kell az (1) bekezdésben meghatározott érdekelteket.

(3) A kezdeményezéssel kapcsolatban az érdekeltek az értesítés átvételét követő 30 napon belül írásban észrevételt tehetnek, az észrevétel nyilvános.

11. § (1) A Védett értékekről az Önkormányzat nyilvántartást vezet, amelybe bárki betekinthet.

(2) A nyilvántartás tartalmazza:

a) a védett érték megnevezését,

b) a védett érték védelmi nyilvántartási számát,

c) a védett érték azonosító adatait (ismert alkotó megnevezése),

d) a védelem típusát,

e) a védett érték helymeghatározásának adatait, területi védelem esetén a védett terület lehatárolását, (helyrajzi szám, utca, házszám, épület, emelet, ajtó, helyszínrajz) és

f) a védelem rövid indokolását az értékvizsgálat alapján.

(3) A nyilvántartás naprakész vezetéséről a főépítész gondoskodik.

6. Képviselő-testületi döntéssel összefüggő feladatok

12. § A helyi védettség alá helyezésre, módosításra vagy megszüntetésre irányuló kezdeményezésekről, javaslatokról azok beérkezése esetén főépítész javaslata alapján a Képviselő-testület dönt.

13. § (1) A helyi védelem alá helyezésre, vagy a védelem megszüntetésére vonatkozó kezdeményezésről szóló előterjesztésben szerepelnie kell a védelem alá helyezés elrendelését vagy megszüntetését vizsgáló értékvizsgálatnak és az érdekeltek észrevételeinek. Amennyiben a főépítész egyértelműen megállapítja, hogy a helyi védelemre vonatkozókezdeményezés tárgya egyértelműen nem építészeti érték, akkor a kezdeményezésről főépítész javaslata alapján a Képviselő-testület külön értékvizsgálat nélkül is dönthet.

(2) Értékvizsgálatnak tekinthető a 10 évnél nem régebbi településrendezési eszközök megalapozó vizsgálatának vonatkozó munkarésze, vagy külön műemléki szakértői névjegyzékben szereplő szakértő által készített értékvizsgálat.

(3) Az elkészült értékvizsgálat nyilvános dokumentum, azzal kapcsolatosan írásban bárki észrevételt tehet.

(4)3

(5) A helyi védelemmel kapcsolatos képviselő-testületi döntésről írásban értesíteni kell az érdekelteket.

(6) A helyi egyedi védelem alá helyezést elrendelő önkormányzati rendelet hatályba lépésétől számított 15 napon belül a jegyző kezdeményezi az ingatlanügyi hatóságnál a védelem jogi jellegként való feljegyzését. A bejegyzés esetleges elmaradása a védettség hatályát nem érinti.

14. § Amennyiben egy helyi egyedi védelem alatt álló értéket műemléki védelem (beleértve a nyilvántartott műemléki értékeket) alá helyeznek, annak közzétételével egyidejűleg a helyi egyedi védelem megszűnik. Ebben az esetben a jegyző kezdeményezi az ingatlanügyi hatóságnál a helyi egyedi védelem jogi jellegként való törlését.

15. § (1) A helyi egyedi védelem alá helyezett értéket egységes táblával meg lehet jelölni.

(2) A tábla elkészíttetéséről, elhelyezéséről a polgármester gondoskodik.

(3) A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az Önkormányzat feladata.

7. A helyi értékekkel összefüggő korlátozások, kötelezettségek

16. § (1) A védett érték karbantartása, állapotának megóvása a tulajdonos kötelezettsége.

(2) A védett érték megfelelő fenntartását és megőrzését elsősorban a rendeltetésnek megfelelő használattal kell biztosítani.

(3) A helyi értékek használata és fenntartása nem veszélyeztetheti azok építészeti értékeinek megőrzését.

17. § A védett építmények külső vagy belső felújítási, helyreállítás, bővítési vagy bontási, továbbá a védett építmény jellegét, megjelenését bármely módon érintő munkát – függetlenül attól, hogy az építési engedély alapján, vagy anélkül végezhető – megkezdeni és végezni, valamint a védett építmény rendeltetését megváltoztatni csak főépítész ajánlása szerint lehet.

18. § A védett értékek eredeti külső megjelenését:

a) egészének és részleteinek külső geometriai formáit, azok rész és befoglaló méreteit,

b) eredeti anyaghatását, építészeti díszítő elemeit egészében és részleteiben,

c) ha ismert, eredeti színhatását, ha nem ismert, a feltételezhetően hasonló színhatását,

d) az eredeti épület tartozékait és felszerelését az értékvizsgálattól függően az e rendeletben foglaltak figyelembevételével kell megőrizni és helyreállítani.

19. § Ha a védett érték egyes részét, részletét korábban az eredetitől eltérő megjelenésűvé alakították át, az építmény egészére vagy lehatárolható – az átalakított részt is magában foglaló-részegységére kiterjedő felújítás során azt

a) az eredeti állapotnak megfelelően, vagy

b) ha az átalakított rész eredeti állapotára vonatkozó dokumentum nem lelhető fel és azt következtetésekkel sem lehet valószínűsíteni, a homlokzatot a megfelelően megmaradt eredeti elemeinek, vagy hasonló stílusú épülethomlokzatok, eredeti és analóg forma elemeinek alkalmazásával kell helyreállítani.

8. A védettséggel kapcsolatos támogatás

20. § A védett értékek fennmaradását és felújítását az önkormányzat támogathatja. Ezen támogatás a védett értékeknek a szokásos karbantartási munkálatokon túlmenő, a védettséggel összefüggésben felmerülő, a tulajdonost terhelő munkálatok részbeni finanszírozására szolgál.

a) Az Önkormányzat az (1) bekezdés szerinti támogatás céljára az éves költségvetési rendeletében keretösszeget állapíthat meg.

b) A támogatásról, annak felhasználásáról és az elszámolási szabályokról az Önkormányzat a kedvezményezettel támogatási szerződést köthet.

21. § (1) A védett értékek felújításával kapcsolatos esetleges adókedvezmény a vonatkozó adójogszabályok keretei között, az ott meghatározott feltételekkel vehető igénybe.

(2) A védett érték felújításának végrehajtását – az esetleges adókedvezmény igénybe- vétele céljából – kérelemre a polgármester igazolja.

22. § A védett értékek felújításakor az építési munkák idejére fizetendő közterület-használati díjat külön kérelemre az Önkormányzat részben, vagy egészben elengedheti.

III. Fejezet

Településképi követelmények

9 A településkép szempontjából meghatározó területek megállapítása

23. § Az önkormányzat a településkép szempontjából meghatározó területként jelöli ki a 2. mellékletben feltüntetett területeket:

a) Központ – hagyományos halászfalu

b) Lakó – üdülő terület

c) Üdülő – lakóterület

d) Hegyvidéki szőlő

10 Építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények

24. § A telkek utcai telekhatárán nyers beton felületű, tömör kerítés nem építhető, lábazat anyagaként az alkalmazása megengedett.

25. § Épületek tetőfedésére bitumenes zsindely, mesterséges pala, alumínium trapézlemez, cserepes lemez, hullámlemez és kék színű tetőhéjalás alkalmazása nem megengedett. Tetőfedés anyagként és egyéb felületen (terménytároló) nagy reflexiójú (csillogó hatású), nagy pigmentáltságú (rikító színű) fémlemez, még gazdasági területen sem alkalmazható.

26. § Közterületről látható, 1,0 m-nél magasabb támfal-létesítmény csak kőburkolattal fedetten vagy növénnyel befuttatott módon létesíthető.

27. § Tájképvédelmi szempontból az utcai, illetve a táj felől látszó épületek homlokzati felületein, kő, vakolat, fa alkalmazható.

11 A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó általános területi és egyedi követelmények

28. § Az épületet az alábbiak alapján kell kialakítani:

a)4

b)5

c)6

d) Egy épület völgy-hegyfelőli homlokzatmagasságai legfeljebb 1,5 méterrel térhetnek el egymástól.

e) Új épület építése esetén a kilátás és rálátás biztosítását a településképi eljárás során bemutatott látványtervben igazolni kell.

29. § Kerítés kialakításánál az alábbiakat kell figyelembe venni:

a) Az épületek homlokzatainak, kerítéseinek egységét meg kell tartani, azt részleges átalakítással vagy átfestéssel megbontani nem szabad.

b)7

30. § (1) Közterületeken a légvezetéktől mentes útszakaszokon gondoskodni kell őshonos, a tájkaraktert jellemző fasor telepítéséről, valamint a növényállomány megőrzéséről, növeléséről, aminek érdekében a tulajdonos köteles a zöldfelületeket:

a) a mindenkori szakmai szempontoknak megfelelően jókarban tartani vagy tartatni

b)8

c)9

(2) Az (1) bekezdés szerinti jókarban tartásnak minősül a fás szárú növény:

a) fajtatulajdonságainak és növekedési jellemzőinek megfelelő metszése, ifjítása

b) öntözési lehetőségének biztosítása, továbbá

c) eltávolítása kiszáradás esetén

31. § Az építési telkek előtti közterületi sávokon önkormányzat engedélyéve növényzet kiültetése javasolt az alábbi ültetési távolságokkal:

a) gázvezetékről 2,0 méter

b) egyéb vezetéktől, csapadékvíz elvezető ároktól 1,0 méter

c) fák közötti ültetési távolság alacsony növekedésű fa esetén, 5,0 -6,0 méter, magas növekedésű fa esetén 6,0 -10,0 méter

d) kiskoronás fa telekhatártól, épülettől legalább 2,0 méterre, ajtó, ablak elé legkevesebb 2,5 méterre, kapubehajtótól legkevesebb 0,8 méterre

e) középkoronájú fa telekhatártól, épülettől legalább 2,5 méterre, ajtó, ablak elé legkevesebb 3,0 méterre, kapubehajtótól legkevesebb 1,0 méterre

f) nagykoronájú fa telekhatártól, épülettől legalább 3,0 méterre, ajtó, ablak elé legkevesebb 3,5 méterre, kapubehajtótól legkevesebb 1,5 méterre ültethető.

32. § (1) Nyílt csapadékvíz elvezető árkok kialakításánál:

a) megfelelő keresztmetszetű árok kialakítás és jókarban tartása,

b) csapadékvizek helyben tartása érdekében az új vízelvezető árkok építésénél vízáteresztő természetes anyagok használata szükséges.

(2) Kertek zöldfelületének kialakításánál a 3. és 4. melléklet szerinti növénylistákat kell figyelembe venni.

(3)10 Amennyiben a területen nincs természetes faállomány a lakóterületek megengedett zöldfelületének minden 100 m2-e után legalább egy fa ültetése szükséges.

12 A településképi szempontból meghatározó hagyományos halászfalu területekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények

33. § A hagyományos beépítésű területeken épületeket az alábbiak betartása mellet lehet kialakítani:

a) Új épületet közterülettel való homlokzati kapcsolattal kell építeni, előkert kialakítása nem megengedett.

b) A magas tető meredekségének 40o és 45o közöttinek kell lennie, melyeket náddal, vagy piros, barna, esetleg szürke cseréppel kell borítani.

c) Közterületről látható tetőzeten nem alkalmazható több szintben tetőablak.

d) Gépészeti berendezéseket, 1,2 méternél magasabb fém kéményt, szellőzőt, klímaberendezést, megújuló energia berendezéseit (napelem, szélkerék) közterületről és völgy felől látható homlokzatra és tetőfelületre nem lehet elhelyezni. Fém kémény csak körül-falazással építhető.

e) Az utcafronton a kialakult beépítéshez és a hagyományokhoz igazodóan új kerítést tömör kőkerítésként vagy áttört fa kialakítással kell építeni.

f) A meglévő épületek tornácának beépítése nem megengedett.

g) Nyílászárók felújításakor, cseréjekor fa anyagút kell alkalmazni.

13. A településképi szempontból meghatározó egyéb beépített (lakó-üdülő, üdülő-lakó) területekre vonatkozó egyedi és helyi építészeti követelmények

34. § Az új beépítésű területeken épületeket az alábbiak betartása mellet lehet kialakítani:

a) A területeken áttört kerítést kell létesíteni. A lábazat maximum 50 cm magas lehet, ami fölött fa vagy fém mezős kerítést kell kialakítani.

b) Gépészeti berendezéseket, 1,2 méternél magasabb fém kéményt, szellőzőt, klímaberendezést, megújuló energia berendezéseit (napelem, szélkerék) közterületről látható homlokzatra és tetőfelületre nem helyezhető el. Egyéb felületen (a rálátási viszonyok miatt a völgy felől láthatóan) takart módon kell kialakítani.

14 A településképi szempontból meghatározó hegyvidéki szőlő területekre vonatkozó egyedi és helyi építészeti követelmények

35. § (1) Balaton-felvidék jellegzetes karakterét adó hegyvidéki szőlők területén az épületek elhelyezésénél a tájképi hagyományokhoz kell illeszkedni. A meglévő présházak átalakításakor, illetve új épületek építése esetén magastetős, 40o-45o-os tetőhajlású, náddal vagy cseréppel fedett épület építhető.

(2) 9 méteres traktusszélességnél kisebb völgy felé néző épületrész homlokzatát oromfal jellegűen kell kialakítani.

(3) A megengedett párkánymagasság és a legnagyobb épületmagasság között legfeljebb 3 méter különbség lehet.

(4)11

(5) Az épület elhelyezésén kívül a természetes terepmegváltoztatása, bevágás és feltöltés, 1 méternél nagyobb nem lehet.

(6) A földrészleteket épített kerítéssel elválasztani nem lehet. A tulajdonhatárokat dróthálóra felfuttatott növényzettel (pl. szőlő), illetve kőtámfallal kell elválasztani.

(7) Épített medence, fedetlen víztároló beépítésre nem szánt területen nem helyezhető el.

(8) Nyílászárók felújításakor, cseréjekor fa anyagút kell alkalmazni.

15. A helyi védett értékekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények

36. § (1) A helyi értékek korszerűsítését, átalakítását, bővítését vagy részleges bontását a védelem ténye nem zárja ki, amennyiben az építmény védelmére okot adó jellegzetességei nem változnak meg, azok eredeti helyükön megtarthatók.

(2)12

(3)13

(4)14

(5) Helyi értékvédelmi területen kerítés csak tömör vörös homokkő vagy áttört fa szerkezettel, a kialakult magasság szerint létesíthető

(6) Helyi értéken hirdetés, reklám nem helyezhető el, kivéve

a) az építményben lévő funkciókkal összefüggő cégtáblát, cégfeliratot vagy cégért,

b) az építmény külső homlokzatán folyamatban lévő, a hatóság által tudomásul vett vagy jogerős engedély alapján végzett építési tevékenység időszakát, vagy

c) időszaki kulturális rendezvény vagy program hirdetményét.

(7) Kápráztatást, vakítást, zavaró fényhatást okozó világítást, valamint LED futófényt elhelyezni nem lehet a cégtáblák, cégfeliratok, cégérek valamint az időszakosan elhelyezett hirdetések és reklámok megvilágításához.

(8) Helyi érték jókarban tartása keretében nem végezhető olyan tevékenység, amely a védett érték fizikai sérülésével, roncsolásával vagy restaurálásával, továbbá a védett érték megjelenésének megváltoztatásával jár. Az értékőrző helyreállítás során a jókarban tartási munkák elvégzését segítő szerkezeti megoldások alkalmazása és kiegészítő szerelvények rejtett elhelyezése szükséges.

(9)15

37. § (1) Helyi egyedi védettségű építmény nem bontható.

(2) Helyi egyedi védettségű építmény részlegesen akkor bontható, ha

a) a bontani kívánt építményrész (az építmény egy bizonyos hányada) építészeti értéket nem hordoz,

b) a beavatkozás a helyi védelem alatt álló építmény használata érdekében, a védelem alá helyezését megalapozó építészeti értékek sérelme nélkül megvalósítható.

38. § Helyi érték esetén az önkormányzat kötelezheti a tulajdonost

a) a védett értéket vagy látványt eléktelenítő, idegen részek eltávolítására,

b)16

39. § (1) Az 1. mellékletben megjelölt helyi egyedi védelemmel érintett elemeken a településkép védelme érdekében az építési tevékenységgel érintett építmény homlokzati architektúrája és a homlokzattagolása (nyílásrend, nyílásosztás, díszek, tagozatok) védettek. Az ettől való eltérés csak kármegelőzés esetén megengedett. Kötelező a meglévő anyaghasználathoz igazodó, vagy azt kiemelő anyagok beépítése.

(2) A kiegészítő elemek, egyéb műszaki berendezések homlokzaton történő elhelyezése nem megengedett.

IV. Fejezet

Egyéb településképi követelmények

16. A felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésének szabályai

40. § (1) Közműlétesítmények (nyomvonalas létesítmények, elektromos transzformátor, közvilágítási kapcsolószekrény, távközlési elosztószekrény, gáznyomás-szabályzó) elhelyezésénél figyelemmel kell lenni a városképi megjelenésre.

(2) Vezetékes elektronikus hírközlési hálózat föld alatt vagy meglévő oszlopsoron vezethető, új oszloplétesítése nem megengedett.

(3) Hírközlési adótorony tájba illesztett módon, legfeljebb 20 m-es magassággal helyezhető el, illetve kizárólag fém vagy fa szerkezetű lehet.

(4) A közép-, a kisfeszültségű erőátviteli és közvilágítási hálózatokat, illetve a vezetékes elektronikus hírközlési hálózat nyomvonalas létesítményeit földalatti elhelyezéssel kell kivitelezni helyi védelemmel érintett területen.

(5) Gáznyomás-szabályzók az épületek utcai homlokzatára nem helyezhetők el. A berendezés csak az előkertbe, az udvarra vagy az épület alárendeltebb homlokzatára helyezhető.

(6) Kisméretű (maximum 30 cm átmérőjű, 50 cm magasságú hengerbe foglalható) mobilhálózati bázisállomás (mikrocella) meglévő közműoszlopokon elhelyezhető, épületek utcai homlokzatán takart módon helyezhető el.

(7)17

41. § (1) Az utcai homlokzatokon kívül a homlokzati napelemeket úgy kell elhelyezni, hogy azok igazodjanak az épület nyílásméretéhez, kiosztásához.

(2) Magas tetős épület esetén táblás napelemeket/napkollektorokat a tető lejtésével párhuzamosan úgy kell elhelyezni, hogy

a) azok a tetőszélein, gerincén ne lógjanak túl,

b) legfeljebb 2 sort alkossanak,

c) széleik igazodjanak egymáshoz és a tetősík ablakaihoz,

d) legfeljebb az adott tetősík 50%-át fedheti le.

(3) Közterülettel határos 5 méteres teleksávon kívül elhelyezett melléképület teljes tetőfelülete táblás napelemmel/napkollektorral lefedhető.

(4) Napelem cserép a tető teljes felületén alkalmazható.

V. Fejezet

Reklámhordozókra és egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények

17. Reklámhordozókra és egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények

42. § (1)18

(2) Tetőfelületre cégér nem helyezhető el.

(3) Épületek homlokzataira kerülő cég- és címtábla, információs vagy más célú berendezés épületdíszítő tagozatot nem takarhat el.

(4) Közterületről látható épületek egy-egy homlokzatának 5%-ánál nagyobb felületén nem helyezhető el cég- és címtábla, információs, vagy más célú berendezés.

(5) Információs vagy más célú berendezés, amennyiben reklámot is tartalmaz:

a) előkertben nem helyezhető el,

b) A1-es ívméretet (840x597 mm) meghaladó mérettel nem helyezhető el a beépítésre szánt területeken.

(6) Óriásplakát Balatonszepezd közigazgatási területén nem helyezhető el.

43. § A parti sétányon, továbbá zöldterület és erdőterületeken semmilyen hirdetés, reklámhordozó nem helyezhető el.

44. § (1) Reklámvilágítással, térvilágítással kápráztatást, vakítást, ártó fényhatást okozni, és ezáltal ingatlanhasználatát korlátozni nem szabad. Az épületek homlokzatfelületein és tetőzetén csak áttört és vonalszerű fényfelirat helyezhető el.

(2) Háromdimenziós reklámtárgyakat elhelyezni nem lehet.

(3) Beépítésre nem szánt területen - a közút területek kivételével - önálló hirdetés, reklámhordozó berendezés nem helyezhető el.

(4) Üzlethelyiségenként legfeljebb egy mobiltábla helyezhető el a közterületen, mely az üzletkirakatától maximum 1,5 méterre állhat, a gyalogosforgalmat nem akadályozó módon.

(5)19

(6)20

VI. Fejezet

Településkép-érvényesítési eszközök

18. Szakmai konzultáció

45. §21 Az építtető köteles szakmai konzultációt kérni

a) településképi bejelentési eljárás alá tartozó esetekben,

b) a lakóépület egyszerű bejelentési eljárás alá tartozó esetekben,

c) a helyi védett értéket érintő építési tevékenység esetében.

46. § (1) A szakmai konzultációt a polgármester, vagy az általa megbízott főépítész folytatja le a tervezés kezdeti, vagy az azt megelőző szakaszában.

(2) A szakmai konzultáció során a polgármester vagy az általa megbízott főépítész javaslatot tehet a településképi követelmények érvényesítésének módjára.

(3)22 A szakmai konzultációról emlékeztető készül, amelyben foglaltakat a településképi bejelentési eljárás során figyelembe kell venni.

(4) A konzultációról emlékeztető készül, és a polgármester aláírva az ügyfélnek és a tervezőnek 15 napon belül postai úton, vagy elektronikus üzenetben megküldi.

(5) Amennyiben a polgármester vagy az általa megbízott főépítész szükségesnek tartja a szakmai konzultáció megismétlését, akkor arra az emlékeztetőben javaslatot tehet, ebben az esetben az építtető és a tervező új szakmai konzultációt kezdeményezhet.

(6) Az emlékeztetőkről az főépítész nyilvántartást vezet, az emlékeztető tartalma nyilvános, arról kérésre a polgármester másolatot ad.

19. Településképi bejelentési eljárás

47. §23 E rendeletben foglaltak szerint településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet szerinti építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek és az egyszerű bejelentéshez nem kötött építési tevékenységek megkezdése előtt.

47/A. §24 A képviselő-testület a településképi bejelentési eljárás lefolytatására vonatkozó hatáskörét a polgármesterre ruházza át.

48. §25 (1) A településképi bejelentési eljárás iránti kérelmet az 5. melléklet szerinti nyomtatványon kell benyújtani.

(2) A településképi bejelentési eljárásban a települési főépítész szakmai álláspontját minden esetben be kell kérni.

49. §26

19/A. Településképi véleményezési eljárás

49/A. §27 (1) Településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni minden, jogszabályban építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési munkára vonatkozó építési vagy fennmaradási engedélyezési eljárást megelőzően.

(2) A településképi vélemény iránti kérelmet a 6. melléklet szerinti nyomtatványon kell benyújtani.

(3) A településképi véleményt a települési főépítész készíti elő, szakmailag megvizsgálja a véleményezésre benyújtott dokumentációt, és megadja szakmai álláspontját. A véleményezési eljárást megelőzően a települési főépítész minden esetben konzultációs lehetőséget biztosít az azt kezdeményező részére.

(4) A településképi véleményezésre benyújtott építészeti-műszaki dokumentációnak az alábbi munkarészeket is tartalmaznia kell:

a) Műszaki leírás,

b) Helyszínrajz,

c) Alaprajzok,

d) Metszetek,

e) Homlokzatok,

f) Utcakép, ha a tervezett építmény az utcaképben megjelenik,

g) Látványterv vagy modellfotó, h) Fotódokumentáció a környezetről

(5) A településképi véleménynek tartalmaznia kell a tervtanácsi vagy főépítészi állásfoglalást, és annak indokolását.

49/B. § (1) A településképi véleményezést a (2)-(6) bekezdésben foglaltak figyelembevételével kell lefolytani.

(2) A telepítéssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy

a) a beépítés módja megfelel-e a környezetbe illeszkedés követelményének,

b) megfelelően veszi-e figyelembe a kialakult, illetve átalakuló környező beépítés adottságait, rendeltetés szerinti használatának és fejlesztésének lehetőségeit,

c) nem korlátozza-e indokolatlan mértékben a szomszédos ingatlanok benapozását illetve a szomszédos építmények kilátását,

d) több ütemben megvalósuló új beépítés, illetve a meglévő építmények bővítése esetén, nem korlátozza-e az illeszkedés követelményei szerinti további fejlesztési, bővítési lehetőségeket, - a beépítés javasolt sorrendje megfelel-e a rendezett településképi követelményeknek,

(3) Az alaprajzi elrendezéssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy - az alaprajzi javaslat miatt nem lesz-e kedvezőtlen az épület tömegének, illetve homlokzatainak településképi megjelenése,

(4) Az épület homlokzatának és tetőzetének kialakításával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy

a) az építészeti javaslat megfelelően illeszkednek-e a kialakult vagy átalakuló épített környezethez,

b) a homlokzat tagolása, nyílászáróinak kiosztása, anyaghasználata összhangban van-e az épület rendeltetésével,

c) a tetőzet kialakítása, hajlásszöge, formája, felépítményei, fedésének anyaga megfelelően illeszkedik-e a környezeti adottságokhoz,

d) a reklám, információs és gépészeti berendezések településképi szempontból megfelelően vannak-e elhelyezve az épületen

(5) A csatlakozó közterülettel való kapcsolatban vizsgálni kell, hogy

a) a javasolt beépítés milyen hatással van a közterület használatára, figyelembe veszi-e a közterületi adottságokat: fák, műtárgyak helyzetét,

b) forgalomtechnikai szempontból megfelelő javaslatot ad-e a közterülethez való csatlakozásra.

6) Az (1)-(4) bekezdésben felsorolt részletes szempontokat a települési főépítészi állásfoglalás kialakításakor figyelembe kell venni.

49/C. §28 A képviselő-testület a településképi véleményezési eljárás lefolytatására vonatkozó hatáskörét a polgármesterre ruházza át.

20. Településképi kötelezése

50. §29

51. §30 (1) A képviselő-testület a településképi kötelezés eljárás lefolytatására vonatkozó hatáskörét a polgármesterre ruházza át.

(2) A településképi követelmények érvényesítése, rendeltetésváltozás esetén a helyi építési szabályzat előírásainak teljesítése érdekében az ingatlan tulajdonosa a településkép védelméről szóló törvény szabályai szerint lefolytatott településképi kötelezési eljárásban településkép-védelmi bírsággal sújtható.

21 Záró rendelkezések

52. § (1) Ez a rendelet 2018.január 1. napján lép hatályba.

(2) Hatályát veszti Balatonszepezd Község Önkormányzat Képviselő-testületének Balatonszepezd Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási tervéről szóló18/2016. (XII.30.) önkormányzati rendelete

a) 6. § (1)-(2) és (4)-(10) bekezdései,

c) 9. § (28)-(30) bekezdése,

d) 11. § (7) bekezdése,

e) 43. § (6) bekezdése,

f) 1. függelékének 1. és 2. pontja és

g) 4. függeléke.

(3) Hatályát veszti a településképi véleményezési eljárásról szóló 7/2014.(VIII. 7.) önkormányzati rendelet.

(4) Hatályát veszti a közterületek használatáról szóló 21/2006. (XII. 15.) önkormányzati rendelet 10-14 §-a.

(5)31 Hatályát veszti Balatonszepezd Község Önkormányzat Képviselő-testületének az épített és természeti környezet helyi védelméről szóló 6/2016. (IV. 29.) önkormányzati rendelete.

1. melléklet

Helyi védett épületek, építmények és területek jegyzéke
Sorszám Megnevezés Hrsz. Cím Tulajdon

1. volt Pedagógus üdülő Hrsz. 2 Árpád u. 9. magán

2. Közösségi ház Hrsz. 684 Szegfű u.1. önkormányzati

3. volt Gyüjtemények háza Hrsz. 686 Árpád u.12. önkormányzati

4. lakóház Hrsz. 677 Szegfű u. 9. magán

5. lakóház Hrsz. 62 Árpád u. 2. magán

6. lakóház Hrsz. 689 Árpád u. 16. magán

7. lakóház Hrsz. 899/1 Árpád u. 77. magán

8. lakóház Hrsz. 905 Árpád u. magán

9. László Attila villa Hrsz. 901 Kerteki u. 6. magán

10. Gosztonyi villa Hrsz. 823 Kisfaludi u. 27. magán

11. Bróz – Bieber lakóház Hrsz. 730 Öreghegy u. 7 magán

12. Pálffi – Posszert villa Hrsz. 761 Öreghegy u. 39. magán

13. Acsai - Szalontay lakóház Hrsz. 710 Kisköz u. 11. magán

14. Csongvai lakóház Hrsz. 711 Kisköz u. 13. magán

15. Szűcs Dezső lakóház Hrsz. 717 Kisköz u. 17. magán

16. Bieber S. lakóház Hrsz. 248 Petőfi u. 4. magán

17. lakóház Hrsz. 246 Dózsa Gy. u. 5. magán

18. Bieber J. lakóház Hrsz. 60 Dózsa Gy. u. 8. magán

19. Mindszenty villa Hrsz. 322 Dózsa Gy. u. 35. magán

20. Nyaraló villa Hrsz. 325 Dózsa Gy. u. 37. magán

21. Szalmássy villa Hrsz. 327 Dózsa Gy. u. 41. állami-önkormányzati

22. Viriusz villa Hrsz. 394/4 Dózsa Gy. u. magán

23. volt uradalmi épület,lakóház Hrsz. 167 Gesztenye sor 52. magán

24. villa Hrsz. 201 Gesztenye sor 25. magán

25. Frank villa Hrsz. 203 Gesztenye sor 15.. magán

26. Kőkereszt , templomkert Hrsz. 1 Árpád u. 3. Rk. egyházi

27. Kőkereszt , temető Hrsz. 42. Petőfi u. 19. önkormányzati
Településközponti történeti magának tömbszerkezete, úthálózata, beépítési karaktere.
Helyi védett természeti értékek jegyzéke

B

C

Megnevezés

Cím

1.

egységes vadgesztenye fasor

Gesztenyesor utca északi szakasza, a Víriusz utcától délre

2.

2 db platánfa

Zöldfa utca és 71.sz. főút kereszteződésénél

3.

tölgyfa

Sport utca 2. hrsz.741

4.

tölgyfa

Sport utca 3. hrsz.742/1

5.

tölgyfa

Tűzoltó utca 2. hrsz.712

6.

5 db hársfa

Rákóczi köz hrsz.1145

2. melléklet

Balatonszepezd településképi szempontból meghatározó területeinek lehatárolása
null

3. melléklet

Javasolt növényfajok jegyzéke és telken belüli beültetési útmutató
Nagyfák
Acer campestre Mezei juhar
Acer platanoides Korai juhar
Acer pseudoplatanus Hegyi juhar
Acer tataricum Tatár juhar
Alnus glutinosa Mézgás éger
Carpinus betulus Gyertyán
Fraxinus excelsior Magas kőris
Juglans regia Közönséges dió
Platanus acerifolia Platán
Prunus amygdalus Mandula
Quercus robur Kocsányos tölgy
Salix alba Fehér fűz
Tilia cordata Kislevelű hárs
Tilia tomentosa Ezüsthárs
Alacsony termetű fák
Alacsony termetű gyümölcsfák (meggy, szilva)
Crataegus laevigata ’Paul’s Scarlet’ Bíborvirágú galagonya
Pyrus calleryana ’Chanticleer’ Kínai körte
Sorbus borbasii Borbás-madárberkenye
Tilia tomentosa ’Bori’ Ezüst hárs ’Bori’ fajtája
Cserjék
Berberis vulgaris Közönséges borbolya
Buxus sempervirens Puszpáng (temető!)
Cornus mas Húsos som
Cornus sanguinea Veresgyűrű som
Cotinus coggygria Cserszömörce
Crataegus monogyna Egybibés galagonya
Juniperus sabina ’Tamariscifolia’ Nehézszagú boróka
Hibiscus syriacus Mályvacserje
Hippophae rhamnoides Homoktövis
Kerria japonica 'Pleniflora' Boglárkacserje
Kolkwitzia amabilis Kínai lonc
Laburnum anagyroides Aranyeső
Ligustrum vulgare Vesszős fagyal
Philadelphus coronarius Jezsámen
Prunus spinosa Kökény
Prunus tenella Törpe mandula
Spiraea cinerea 'Grefsheim' Hamvas gyöngyvessző
Spiraea vanhouttei Köz. gyöngyvessző
Syringa vulgaris Kerti orgona
Évelők
Aster sp. Őszirózsa
Bergenia cordifolia Szívlevelű bőrlevél Calendula officinalis Körömvirág Chrysanthemum sp. Krizantém
Convallaria majalis Májusi gyöngyvirág Hemerocallis sp. Sásliliom fajok
Hosta sp. Árnyékliliom fajok Iris pallida ’Variegata’ Dalmát nőszirom Lavandula angustifolia Levendula
Rosa sp. Rózsa fajok
Salvia officinalis Orvosi zsálya
Sedum sp. Varjúháj
Sempervivum sp. Kövirózsa
Yucca filamentosa Fürtös pálmaliliom
Az alábbi táblázatban találhatók a legkisebb ültetési (telepítési) távolság az ingatlantól (épület) illetve a telekhatártól, méterben megadva.

Típus

Épülettől

Telekhatártól

a)

Virág

0,5

0,5

b)

1 m-nél magasabbra nem növő cserje, bokor

1,5

1,0

c)

2 m-nél magasabbra nem növő cserje, bokor, sövény, díszfa, szőlő

2,0

1,5

d)

3 m-nél magasabbra nem növő minden egyéb bokor és díszfa

2,5

2,0

e)

4 m-énél magasabbra nem növő, nem terebélyes díszfa

3,5

3,0

f)

4 m-nél magasabbra növő terebélyes díszfa, alacsony növésű gyümölcsfa

4,5

4,0

g)

Cseresznye, nyár, fűz, akác, fenyő és egyéb magasabb növésű gyümölcsfa

5,5

5,0

h)

Dió, szelíd és vadgesztenye

6,5

6,0

4. melléklet

Tiltott növényfajok jegyzéke
A telepíthető fás szárú növényfajok mindenképp őshonos, táji adottságoknak megfelelő növényfajok legyenek. Nem telepíthetők a tájidegen, agresszívan gyomosító, invazív fajok. Ezen növényfajok a következők:
fehér akác (Robinia pseudoacacia) bálványfa (Ailantus altissima)
fehér eper (Morus alba)
ezüstfa (Eleagnus angustifolia)
zöld juhar (Acer negundo)
amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica)
kései meggy (Prunus serotina)
kanadai nyár (Populus x canadensis) nyugati ostorfa (Celtis occidentalis) gyalogakác (Amorpha fruticosa)
kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora)
bíbor nebáncsvirág (lmpatiens grandiflora)
Japánkeserűfű-fajok (Fallopia spp.)
magas aranyvessző (Solidago gigantea) kanadai aranyvessző (Solidago canadensis)
selyemkóró (Asclepias syriaca)
ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiiflora)
arany ribiszke (Ribes aureum)
adventív szőlőfajok ( Vitis-hibridek) vadszőlőfajok (Parthenocissus spp.) süntök (Echinocystit lobata)
észak-amerikai őszirózsák (Aster novibelgii)
olasz szerbtövis (Xanthium strumaium
subsp. italicum)
amerikai karmazsinbogyó (Pytholacca americana)
kanadai átokhínár (Elodea canadensis)
aprólevelű átokhínár/vékonylevelű átokhínár (Elodea nuttallii)
moszatpáfrányfajok (Azolla mexicana, Azolla filiculoides)
borfa, tengerparti seprűcserje (Baccharis halimifolia)
kaliforniai tündérhínár (Cabomba caroliniana)
vízijácint (Eichhornia crassipes)
perzsa medvetalp (Heracleum persicum)
kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum)
Sosnowsky-medvetalp (Heracleum sosnowskyi)
hévízi gázló (Hydrocotyle ranunculoides)
fodros átokhínár (Lagarosiphon major)
nagyvirágú tóalma (Ludwigia grandiflora)
sárgavirágú tóalma (Ludwigia peploides)
sárga lápbuzogány (Lysichiton americanus)
közönséges süllőhínár (Myriophyllum aquaticum)
felemáslevelű süllőhínár (Myriophyllum heterophyllum)
keserű hamisüröm (Parthenium hysterophorus)
ördögfarok keserűfű (Persicaria perfoliata)
kudzu nyílgyökér (Pueraria montana)
aligátorfű (Alternanthera philoxeroides)
óriás rebarbara (Gunnera tinctoria)
tollborzfű (Pennisetum setaceum)
kínai karmazsinbogyó (Pytholacca esculenta)
japán komló (Humulus japonicus) átoktüske (Cenchrus incertus)
tündérhínár (Cabomba carolinianaA fajlista összeállításához az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről szóló az Európai Parlament és a Tanács 1143/2014/EU rendeletet, valamint a hazai szakirodalmat (Mihály Botond, Dr. Botta-Dukát Zoltán: Biológiai inváziók Magyarországon. Özönnövények 1-II. A KvVM Természetvédelmi Hivatalának tanulmánykötetei 9-10., Budapest , 2004., 2006.) használtuk.

5. melléklet32

KÉRELEM TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSHOZ
1. Bejelentő (építtető) neve:…………………………………………………………………………………….
2. Bejelentő (építtető) címe/székhelye: …………………………………....................................
3. Levelezési cím: …………………………………………………………………………..…………………………
4. Építési tevékenység/rendeltetésváltozás megjelölése:………………………………………..…
5. A tervezett építési tevékenység/rendeltetésváltozás helye: ………………………………..
6. Az érintett telek helyrajzi száma:……………………………………………………………………..……
7. Az építési tevékenység elvégzése, a rendeltetésváltozás megvalósítása tervezett időtartama: …………………………………………………………………………………………………………….
Melléklet: településképi követelményeknek való megfelelést igazoló építészeti-műszaki, illetve egyéb terv, rendeltetésváltozás esetén a rendezési terv rendeltetésekre vonatkozó követelményeinek való megfelelést igazoló dokumentáció
(Az építészeti-műszaki dokumentációnak a bejelentéshez az alábbi munkarészeket kell tartalmaznia:
a) műszaki leírás a telepítésről és a műszaki kialakításról, mely tartalmazza a létesítmény formáját, mennyiségét, méretét és technológiáját,
b) helyszínrajz, mely tartalmazza a műszaki berendezés által igénybe vett helyszínt, annak alaprajzát és elhelyezésének módját,
c) nézetrajz,
d) utcaképi vázlat,
e) látványterv.
A bejelentési eljárás lefolytatásához a kérelmet és a mellékleteket elektronikus úton kell benyújtani. Természetes személy a dokumentációt papír alapon is benyújthatja.
Tájékoztatás: Az önkormányzat a bejelentést a kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül:
a) - feltétel meghatározásával vagy anélkül – tudomásul veszi, vagy
b) elutasítja, ha
ba) a tervezett építési tevékenység nem illeszkedik a településképbe, vagy nem felel meg a településképi követelménynek, vagy
bb) a tervezett rendeltetésváltozás nem felel meg a rendezési tervben foglalt követelményeknek, vagy a műszaki kialakítással a tervezett rendeltetés nem valósítható meg.
c) megszünteti az eljárást, ha a kérelem és melléklete nem felel meg a meghatározott követelményeknek, vagy az eljárás okafogyottá válik.
A településképi bejelentés elbírálása során hozott döntéssel szemben a települési önkormányzat képviselő-testületéhez lehet fellebbezni.
Dátum:……………………………………….
……………………………………..
bejelentő

6. melléklet33

KÉRELEM TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ
1. Kérelmező (építtető) neve:……………………………………………………………………………..…….
2. Kérelmező (építtető) címe: …………………………………....................................................
3. Levelezési cím: ……………………………………………………………………………………………………..
4. A tervezett és véleményezésre kért építési tevékenység helye: …………………………….
5. Az érintett telek helyrajzi száma:…………………………………………………………………………..
Melléklet: Építészeti műszaki tervdokumentáció
(Az építészeti-műszaki dokumentációnak a véleményezéshez az alábbi munkarészeket kell tartalmaznia:
a) helyszínrajzi elrendezés ábrázolása, a szomszédos beépítés bemutatása, védettség lehatárolása, terepviszonyok megjelenítése szintvonalakkal,
b) településképet befolyásoló tömegformálás, homlokzatkialakítás, utcakép, illeszkedés ábrázolása (lehet makett, fotómontázs, digitális megjelenítés is),
c) reklámelhelyezés ábrázolása,
d) rendeltetés meghatározása, valamint
e) rövid műszaki leírás a különböző védettségek bemutatásával, a telepítésről és az építészeti kialakításról.)
A véleményezési eljárás lefolytatásához a kérelmet papíralapon kell benyújtani, és a véleményezendő építészeti-műszaki dokumentációt elektronikus formában az építésügyi hatósági eljáráshoz biztosított elektronikus tárhelyre fel kell tölteni, melyhez az eljáró hatóság részére hozzáférést kell biztosítani. Természetes személy a dokumentációt is papír alapon nyújtja be. Hiánypótlásra egy ízben van lehetőség.
ÉTDR azonosító:……………………………………………………………….
Tájékoztatás: Az önkormányzat a véleményét a kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül küldi meg a kérelmező nevére és címére. A hatáskör jogosultja véleményében:
a) - feltétel meghatározásával vagy feltétel nélkül - engedélyezésre javasolja a tervezett építési tevékenységet, vagy
b) engedélyezésre nem javasolja a tervezett építési tevékenységet, ha
ba) a kérelem vagy melléklete nem felel meg a meghatározottaknak, és a kérelmező a hiánypótlási felhívásban foglaltaknak nem vagy csak részben tesz eleget, vagy
bb) a tervezett építési tevékenység a településképi követelmények alapján nem támogatható.
A vélemény tartalmazza:
a) a kérelmező (építtető) adatait,
b) a tervezett építési tevékenység rövid leírását, helyét, címét és a telek helyrajzi számát,
c) a véleményt és annak részletes indokolását.
A településképi vélemény ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, az csak az építésügyi hatósági ügyben hozott döntés keretében vitatható.
Dátum:……………………………………….
……………………………………..
kérelmező
1

Az 1. § (2) bekezdését a Balatonszepezd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendelete 9. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

2

A 4. §-t a Balatonszepezd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendelete 9. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

3

Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (V.30.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdés c) pontja Hatályát veszti 2019. május 31. napjától

4

Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (V.30.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdés d) pontja Hatályát veszti 2019. május 31. napjától

5

Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (V.30.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdés d) pontja Hatályát veszti 2019. május 31. napjától

6

Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (V.30.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdés d) pontja Hatályát veszti 2019. május 31. napjától

7

Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (V.30.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdés e) pontja Hatályát veszti 2019. május 31. napjától

8

Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (V.30.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdés f) pontja Hatályát veszti 2019. május 31. napjától

9

Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (V.30.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdés f) pontja Hatályát veszti 2019. május 31. napjától

10

Módosította a 8/2019. (V.30.) önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdés a) pontja Hatályos 2019. május 31. napjától

11

Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (V.30.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdés g) pontja Hatályát veszti 2019. május 31. napjától

12

Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (V.30.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdés h) pontja Hatályát veszti 2019. május 31. napjától

13

Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (V.30.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdés h) pontja Hatályát veszti 2019. május 31. napjától

14

Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (V.30.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdés h) pontja Hatályát veszti 2019. május 31. napjától

15

Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (V.30.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdés h) pontja Hatályát veszti 2019. május 31. napjától

16

Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (V.30.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdés i) pontja Hatályát veszti 2019. május 31. napjától

17

A 40. § (7) bekezdését a Balatonszepezd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendelete 9. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

18

Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (V.30.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdés j) pontja Hatályát veszti 2019. május 31. napjától

19

Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (V.30.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdés k) pontja Hatályát veszti 2019. május 31. napjától

20

Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (V.30.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdés k) pontja Hatályát veszti 2019. május 31. napjától

21

Megállapította a 3/2018. (V. 18.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2018. május 22-től. A 45. § a Balatonszepezd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

22

Megállapította a 3/2018. (V. 18.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2018. május 22-től.

23

A 47. § a Balatonszepezd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.

24

A 47/A. §-t a Balatonszepezd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendelete 3. §-a iktatta be.

25

A 48. § a Balatonszepezd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg.

26

Módosította a 8/2019. (V.30.) önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdés b) pontja Hatályos 2019. május 31. napjától A 49. §-t a Balatonszepezd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendelete 9. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

27

A 49/A. § a Balatonszepezd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.

28

A 49/C. §-t a Balatonszepezd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendelete 6. §-a iktatta be.

29

Hatályon kívül helyezte a 8/2019. (V.30.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdés m) pontjaHatályát veszti 2019. május 31. napjától

30

Módosította a 8/2019. (V.30.) önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdés c) pontja Hatályos 2019. május 31. napjától Az 51. § a Balatonszepezd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendelete 7. §-ával megállapított szöveg.

31

Megállapította a 3/2018. (V. 18.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2018. május 22-től.

32

Az 5. mellékletet a Balatonszepezd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendelete 8. § (1) bekezdése iktatta be.

33

A 6. mellékletet a Balatonszepezd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendelete 8. § (2) bekezdése iktatta be.