Mátranovák Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 12/2019 (XI.20.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról

Hatályos: 2019. 12. 01- 2019. 12. 21

BEVEZETÉS



Mátranovák Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva és a Magyarország önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 53. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján Mátranovák Község Önkormányzatának szervezeti és működési szabályzatáról a következő rendeletet alkotja:


  1. Az önkormányzat jelképei


  1. §


 Az önkormányzat címere: a címerpajzs fekete keretbe foglalt csücskös talpú, kék mezővel, benne zöld hármas halom. Ennek két völgyéből nyelvét kiöltő, aranyszínű párduc ágaskodik jobbra fordulva, mellső lábát előrenyújtva három búzakalászt tartva, fején ötlombos korona látható, a címerpajzsot szinté ötlombos, aranyszínű korona fedi.


  1. §


Az önkormányzat zászlaja: a zászló kék-fehér-zöld színben, függőlegesen osztott, három egyforma méretű mezőből áll és fekvőalakzatú. A középső fehér mezőben középen elhelyezve a községi címer található.


  1. §


A jelképek részletes szabályait, használatának rendjét külön önkormányzati rendelet szabályozza.




  1. Fejezet


ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK


4. §


(1) Az önkormányzat hivatalos megnevezése: Mátranovák Község Önkormányzata

(2) Az önkormányzat székhelye, címe: Mátranovák, 3143 Mátranovák Szabadság út 38.

(3) Az önkormányzat működési területe: Mátranovák község közigazgatási területe, melynek leírását a 1. számú függelék tartalmazza.

(4) A képviselő-testület hivatalának megnevezése: Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal

(5) Az önkormányzat hivatalos honlapjának címe: https://matranovak.asp.lgov.hu

(6) A Képviselő-testület tagjainak száma: 7 fő. A képviselők név szerinti felsorolását a 3. számú függelék tartalmazza

(7) Az önkormányzati feladatokat a képviselő-testület és szervei – polgármester, képviselő-testület bizottsága, polgármesteri hivatal, közös önkormányzati hivatal, jegyző, társulás – látja el.



  1. Fejezet


FELADATOK ÉS HATÁSKÖRÖK


5. §


 Az Önkormányzat ellátja a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi      CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) valamint az ágazati törvények szerinti kötelezően előírt, továbbá az önként vállalt feladat- és hatásköröket.


(1) A képviselő-testület hatásköréből nem ruházhatók át a Magyarország önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 42. §- ban meghatározott hatáskörök.

(2) A képviselő-testület átruházott hatásköreit az 1. számú melléklet tartalmazza.

(3) A hatáskör átruházás elvei:

A képviselő-testület

a.) operatív kérdésekben hatáskörét a polgármesterre,

b.) szélesebb körű egyeztetést igénylő kérdésekben hatáskörét a bizottságára,

c.) igazgatási szakértelmet igénylő kérdésekben hatáskörét a jegyzőre,

d.) több település által gazdaságosan ellátható feladatok tekintetében hatáskörét társulásra ruházza át.

(4) Az átruházott hatáskör gyakorlója évente tájékoztatja a képviselő-testületet az átruházott hatáskör gyakorlásáról.

(5) A képviselő-testület által önként vállalt feladatok jegyzékét a 2. számú függelék tartalmazza.



  1. Fejezet


A KÉPVISELŐ-TESTÜLET MŰKÖDÉSE


6.§


(1) A Képviselő-testület döntéseit képviselő-testületi ülésein hozza meg.

(2) képviselő-testület határozathozatalához szükséges létszám:

a.) egyszerű többséghez kötött döntéshozatal esetén: határozatképes testületi ülésen a jelenlévő képviselők több, mint a fele,

b.) minősített többséghez kötött döntéshozatal esetén: határozatképes testületi ülésen a megválasztott képviselők több mint a fele, azaz négy fő.

(3) A képviselő-testületi ülések típusai:

a.) alakuló ülés,

b.) rendes ülés,

c.) rendkívüli ülés,

d.) közmeghallgatás.


1. A Képviselő-testület alakuló ülése


7. §


(1) Az alakuló ülés kötelező napirendi pontjai

a.) A Helyi Választási Bizottság elnökének beszámolója a választás eredményéről.

b.) A képviselők eskütétele.

c.) A polgármester eskütétele.

d.) A polgármester programjának ismertetése.

e.) A polgármester illetményének, költségtérítésének megállapítása.

f.) Az alpolgármester megválasztása, eskütétele, illetményének, költségtérítésének megállapítása.

g.) Bizottság tagjainak megválasztása.

h.) Képviselői tiszteletdíjak, természetbeni juttatások, költségtérítések.

i.) Az SZMSZ felülvizsgálata.

(2) Az alakuló ülés összehívására a rendkívüli ülésre vonatkozó szabályokat kell a jogszabályban foglaltakra figyelemmel alkalmazni.


  1. Rendes ülés


8.§


(1)  A képviselő-testület szükség szerint, de évente legalább hat ülést tart.

(2) A képviselő-testület havonta egy alkalommal, lehetőség szerint minden hónap utolsó csütörtökén 16 órától rendes ülést tart a mátranováki községháza tanácskozó termében (Mátranovák Szabadság út 38). A képviselő-testület esetenként kihelyezett ülést tarthat.


  1. Rendkívüli ülés


9.§


Rendkívüli ülést – az Mötv. 44. §-ában meghatározott eseteken felül – lehet összehívni, ha a polgármester megítélése szerint a Képviselő-testület összehívására van szükség. Az általános rendtől eltérően rendkívüli testületi ülés tartható, amennyiben a sürgős döntéshozatalhoz az önkormányzatnak érdeke fűződik. Ez esetben az ülés összehívására bármilyen értesítési mód igénybe vehető, az írásbeliségtől is el lehet tekinteni. A sürgősség okáról a képviselő-testület tájékoztatni kell.


  1. A közmeghallgatás


10. §


(1) A képviselő-testület szükség szerint, de legalább évente egy esetben közmeghallgatást tart.

(2) A közmeghallgatás helyéről, idejéről, az esetleges ismertetésre vagy tárgyalásra kerülő tárgykörökről a községháza hirdető tábláján, valamint az önkormányzat honlapján - rendezvény előtt legalább 15 nappal - tájékoztatni kell az állampolgárokat és a civil szervezeteket.

(3) A közmeghallgatást a polgármester vezeti. A közmeghallgatás jegyzőkönyvére értelemszerűen vonatkoznak a képviselő-testület jegyzőkönyvére irányadó szabályok.



  1. A Képviselő-testület ülésének összehívása és meghívója


11. §


(1) A képviselő-testület ülését a polgármester hívja össze.

(2) A polgármesteri és az alpolgármesteri tisztség egyidejű betöltetlensége, vagy tartós akadályoztatásuk estén az ülés összehívására, vezetésére vonatkozó hatáskört a korelnök gyakorolja.

(3) A nyilvános képviselő-testületi ülésen érdeklődő állampolgárok elhelyezését a községháza tanácskozó termében kell biztosítani. Szükség esetén a polgármester dönthet a képviselő-testületi ülés helyszínének áthelyezéséről.

(4) A meghívónak tartalmaznia kell az ülés helyének és napjának, kezdési időpontjának, valamint az ülés tervezett időtartamának, a tervezett írásbeli előterjesztés tárgyának és előterjesztőjének, nyílt vagy zárt ülésen történő tárgyalás megjelölését vagy arra szóló javaslatot, az ülés típusát.

(5) A rendes ülésre szóló meghívót és a kidolgozott előterjesztéseket, legkésőbb a Képviselő-testület ülésének napját megelőző 3. napon 18 óráig kell kézbesíteni.

(6) A képviselő-testület ülésének helyéről, időpontjáról és napirendjéről a lakosságot a jegyző a meghívónak a mátranováki önkormányzati hivatal hirdetőtábláján történő kifüggesztésével, valamint az önkormányzat honlapján történő közzétételével tájékoztatja.

(7) Határozatképtelenség miatt elmaradt képviselő-testületi ülés pótlásáról öt napon belül kell gondoskodni. Az előzetesen kiküldött napirend megváltoztatható.



  1. A meghívottak, tanácskozási jog


12. §


(1) A képviselő-testület ülésére meg kell hívni:

a.) a képviselő-testületet,

b.) a jegyzőt,

c.) a nemzetiségi önkormányzat elnökét,

d.) az előterjesztőt az általa előterjesztett napirendi pont tárgyalásához,

e.) az önkormányzati hivatal gazdaságvezetőjét,

f.) a bejegyzett helyi szervezetek képviselőit tevékenységi körükben,

g.) akit a polgármester esetenként megjelöl.

(2) A meghívottakat azokra a napirendi pontokra illeti meg tanácskozási jog, amelyekre a meghívásuk érvényes.


  1. Az ülések nyilvánossága


13. §


(1) Azon esetekben, amikor a zárt ülés tartását az Mötv. a Képviselő-testület döntésétől teszi függővé, a zárt ülés tartását

a.) a polgármester,

b.) bármely képviselő,

c.) a Képviselő-testület bizottsága, vagy

d.) a jegyző kezdeményezheti.

(2) A nyilvános ülésen és a nyilvános ülés előkészítése során a hallgatóság csak a kijelölt helyeken foglalhatnak helyet és az ülés rendjét, tanácskozást nem zavarhatják. A hallgatóság az engedély nélküli véleménynyilvánítás bármely formájától tartózkodni köteles. Amennyiben a hallgatóság tagja az ülés rendjére vonatkozó előírásokat nem tartja be vagy az ülést zavarja, a polgármester a konkrét személyt az ülésről kiutasíthatja.



  1. Fejezet


A KÉPVISELŐ-TESTÜLET ÜLÉSÉNEK VEZETÉSE


14. §


(1) A képviselő-testületi ülést a polgármester vezeti.

(2) A polgármester akadályoztatása esetén a polgármester által általános helyettesítésre kijelölt alpolgármester hívja össze és vezeti a testületi ülést.

(3) A polgármester az ülés vezetésével kapcsolatos feladatai és jogosítványai körében

a.) összehívja, megnyitja, és bezárja az ülést,

b.) megállapítja és folyamatosan figyelemmel kíséri az ülés határozatképességét, 

c.) a szót megadja, megtagadja vagy megvonja, 

d.) tárgyalási szünetet rendelhet el,

e.) felszólalási joga van az ülésen bármikor,

f.) javaslatot tesz a napirendre, a napirendet elfogadtatja, javaslatot tehet napirendi pontok összevont tárgyalására, előterjeszt egyes napirendi pontokat,

g) napirendi pontonként megnyitja és berekeszti a vitát, majd szavazásra bocsátja a döntési javaslatokat, megállapítja a szavazás eredményét és kimondja a döntést,

h.) a hozzászólás meghatározott időtartamának túllépését engedélyezheti, ha az az érdemi tárgyalást elősegíti,

i.) figyelmezteti a hozzászólót és felszólítja a tárgyra térésre, ha a mondanivalója eltér a tárgyalt témától,

j.) korlátozza a hozzászólások időtartamát, lezárja a vitát,

k.) az ülés rendjét biztosítja, a tanácskozás folytatását akadályozó körülmény felmerülésekor az ülést meghatározott időre megszakíthatja, vagy bezárhatja,

l.) a Képviselő-testülethez méltatlan, a testület munkáját zavaró magatartást tanúsító résztvevőt rendre utasítja, figyelmezteti, ha a tanácskozáshoz nem illő, sértő módon nyilatkozik meg és ismétlődő rendzavarás esetén figyelmeztetés után – kivéve a képviselőt – a terem elhagyására kötelezheti,

m.) határozatképtelenség esetén az ülést bezárja.

  1. A polgármester a képviselő-testület utólagos tájékoztatása mellett, az alábbi két ülés közötti időszakban felmerülő, halaszthatatlan képviselő-testületi hatáskörbe tartozó önkormányzati ügyekben dönthet:

a.) szándéknyilatkozat pályázati program megvalósításáról,

b.) három millió forintot meg nem haladó összegű pályázat benyújtása,

c.) hárommillió forintot meg nem haladó összegű szerződés kötése,

d.) hárommillió forintot meg nem haladó összegű költségvetési előirányzat módosítás,

e.) hárommillió forintot meg nem haladó összegű éven belüli hitelfelvétel.

(5.) A képviselő-testület a hárommillió forint értékhatárig terjedő beszerzésekhez (árubeszerzés, szolgáltatás, építési beruházás) kapcsolódó hatáskör gyakorlását – utólagos beszámolási kötelezettséggel – a polgármesterre ruházza át.

(6.) A polgármester a napirendi pontok tárgyalását követően számol be a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, a legutóbbi ülés óta történt főbb eseményekről, a tett intézkedésekről, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről.



  1. Fejezet


A KÉPVISELŐ-TESTÜLET ÜLÉSE, HATÁROZATKÉPESSÉG


15. §


(1) A polgármester az ülés megnyitásakor megállapítja a Képviselő-testület határozatképességét.

(2) A Képviselő-testület ülése akkor határozatképes, ha az ülésen a megválasztott települési képviselők közül legalább 4 fő jelen van.

(3) Ha a Képviselő-testület ülése határozatképtelenné válik, a polgármester megkísérli a határozatképesség helyreállítását.


Az ülés napirendje


16. §


(1) A napirendet a Képviselő-testület a polgármester javaslatára egyszerű többséggel megállapítja. A napirenden előterjesztés, beszámoló, tájékoztató (a továbbiakban együtt: testületi anyag) és egyebek napirendi pont szerepelhet.

(2) A polgármester a napirendek sorrendjében minden előterjesztés felett külön-külön nyit vitát, melynek során:

a.) az előterjesztő a napirendhez a vita előtt szóban kiegészítést tehet,

b.) az előterjesztőhöz a képviselő-testület tagjai, a tanácskozási joggal résztvevők kérdéseket tehetnek fel, melyre az előterjesztő köteles rövid választ adni.

(3) A felszólalásokra a jelentkezés sorrendjében kerülhet sor. A felszólalás időtartama legfeljebb öt perc. Ugyanazon napirend keretében az ismételt felszólalás időtartama a két percet nem haladhatja meg. Az idő túllépése miatt a polgármester megvonja a szót a felszólalótól.

(4) A felszólalás lehet kérdés, vélemény, módosító- és kiegészítő indítvány. A módosító- és kiegészítő indítványt a javaslattevő köteles pontosan, egyértelműen megfogalmazni.

(5) A polgármester soron kívüli felszólalást is engedélyezhet.

(6) Az előterjesztő a javaslatokat, illetve a települési képviselő a módosító javaslatát a vita bezárásáig megváltoztathatja és a szavazás megkezdéséig bármikor vissza is vonhatja.

(7) A képviselő-testület ülésén nem tanácskozási joggal résztvevő az előterjesztőhöz akkor intézhet kérdést, illetőleg a vitában akkor vehet részt, ha részére a képviselő-testület a szót – egyszerű szótöbbséggel, vita nélkül – megadja.

(8) A vita lezárása után a napirend előadója válaszol a hozzászólásokra. A döntéshozatal előtt a jegyzőnek szót kell adni, ha a javaslatok törvényességét illetően észrevételt kíván tenni.

(9) A polgármester az előterjesztésben szereplő és a vitában elhangzott határozati javaslatokat egyenként bocsátja szavazásra. Először a módosító és kiegészítő indítványokról dönt a képviselő-testület – az elhangzás sorrendjében – majd az eredeti határozati javaslatról.

(10) A napirend tervezete tartalmazza a tárgyalandó anyagok tárgyának megjelölését, azok előterjesztőjét. A polgármester, a képviselők, a jegyző, valamint saját előterjesztéseik tekintetében az előterjesztési joggal rendelkezők kezdeményezhetik valamely napirendi pont napirendi javaslatról történő levételét, illetve a javasolt sorrend megváltoztatását, új napirend felvételét, melyekről a Képviselő-testület egyszerű többséggel dönt.

(11) A Képviselő-testület ülésének összehívása után keletkezett ügyekben sürgősségi indítvány terjeszthető elő.

(12) Zárt ülésen tárgyalandó testületi anyagon e minőséget jelezni kell.

(13) Az írásos testületi anyagot a jegyző előzetesen törvényességi szempontból véleményezi.


  1. Előterjesztés


17. §


(1) Előterjesztésnek minősülnek azok a képviselő-testület napirendjéhez kapcsolódó anyagok, amelyekben a képviselő-testület döntése szükséges. A döntéshez nem kötött anyagok tájékoztatók.

(2) A testületi ülésre az előterjesztés írásban vagy szóban kerül benyújtásra. A határozati javaslatot akkor is írásba kell benyújtani, ha az előterjesztésre szóban kerül sor. Halaszthatatlan esetben a polgármester engedélyezheti az írásba foglalt előterjesztésnek és határozati javaslatnak az ülésen történő kiosztását.

(3) Az előterjesztés főbb elemei:

a.) Az előterjesztésben meg kell határozni az előterjesztés címét, tárgyát, ismertetni kell az előzményeket, testületi megállapodásokat, a hozott határozatok eredményeit, a tárgykört rendező jogszabályokat, az előkészítésben résztvevők véleményét, a mindazokat a körülményeket, összefüggéseket, tényeket, adatokat, amelyek lehetővé teszik az értékelést és a döntést indokolják.

b.) A második rész az egyértelműen megfogalmazott határozati javaslatot tartalmazza a végrehajtásért felelősök megnevezésével és a határidők (részhatáridők) megjelölésével.

(4) Előterjesztést nyújthat be a képviselő-testülethez:

a.) a települési képviselő,

b.) a polgármester,

c.) a képviselő-testület bizottsága,

d.) a nemzetiségi önkormányzat elnöke,

e.) annak a társulásnak az elnöke, munkaszervezet vezetője, melynek az önkormányzat székhelye, tagja,

f.) a jegyző,

g.) akit jogszabály nevesít.

(5) Az előterjesztések, tájékoztatók, határozati javaslatok jegyző általi törvényességi ellenőrzésére a kiküldését, illetve előterjesztését megelőzően legalább három napot biztosítani kell.

(6) A (4) bekezdésben foglalt személyek, szervezetek indítványozhatják a polgármesternél valamely kérdés napirendre tűzését. Az indítványt írásban kell benyújtani a polgármesternek, legalább tíz nappal az indítványt tárgyaló képviselő-testületi ülés előtt.

(7) Sürgősségi indítványt legkésőbb a képviselő-testületi ülést megelőző napon nyújthatnak be a (4) bekezdésben foglalt személyek, szervek. A sürgősségi indítvány csak írásban és indokolással nyújtható be.


  1. Rendfenntartás


18. §


(1) Az ülés rendjének fenntartása a polgármester feladata.

(2) A polgármester az ülés rendjének fenntartása érdekében figyelmezteti a hozzászólót, ha túllépi a hozzászólásra rendelkezésre álló időkeretet, ha eltér a tárgyalt témától vagy a rendeletnek a tanácskozás rendjére és a szavazásra vonatkozó szabályait megszegi. A polgármester figyelmeztetésének eredménytelensége után az érintettől megvonhatja a szót.

(3) A polgármester rendreutasítja azt a képviselőt, aki a testület munkáját zavaró, képviselőhöz méltatlan magatartást tanúsít, másokat sértő megfogalmazást használ. A rendreutasított képviselőtől megvonhatja a szót, egyúttal javaslatot tehet a Képviselő-testületnek, hogy a képviselőt jegyzőkönyvben róják meg. A javaslatról a Képviselő-testület vita nélkül határoz.

(4) A polgármester rendreutasíthatja a rendzavarást tanúsító – nem képviselő – jelenlévőket.

(5) Amennyiben az ülésen olyan rendzavarás történik, amely annak folytatását lehetetlenné teszi, az ülést a polgármester – az általa meghatározott időre – félbeszakíthatja. A félbeszakadt ülés csak újabb polgármesteri összehívásra folytatódhat.


  1. Személyes érintettség


19. §


Nem kell a kizárásról dönteni, ha az érintett képviselő bejelenti, hogy nem vesz részt a szavazásban.



  1. Fejezet


A DÖNTÉSHOZATAL SZABÁLYAI, A KÉPVISELŐ-TESTÜLET DÖNTÉSEI ÉS A JEGYZŐKÖNYV, A SZAVAZÁS RENDJE


20. §


(1) Szavazás előtt a jegyző törvényességi észrevételt tehet. A jegyző a jogszabálysértésre vonatkozó észrevételét a jegyzőkönyv felterjesztésekor a jegyzőkönyvhöz külön csatolhatja. 

(2) A polgármester a napirend során előterjesztett, és a vitában elhangzott javaslatokat egyenként bocsátja szavazásra.



  1. Döntéshozatali eljárás


21. §


(1) A képviselők a nyílt szavazás során kézfenntartással jelzik szavazatukat.

(2) A tartózkodás a döntéshozatal szempontjából „nem” szavazatnak minősül.

(3) A szavazás eredményét a polgármester szóban állapítja meg, összegezve az igen és nem szavazatokat és ismertetve a döntés szövegét.

(4) Ha Ha a szavazás eredménye felől a képviselőnek kétsége merül fel, az újabb napirend tárgyalásáig kezdeményezheti az ismételt szavazást.

(5) A napirendi pont változatlan feltételek melletti újratárgyalására egy alkalommal, leghamarabb a soron következő képviselő-testületi ülésen kerülhet sor.

(6) Névszerinti szavazás kezdeményezéséhez a képviselők egynegyedének indítványa szükséges, valamint ha azt törvény kifejezetten előírja. A névszerinti szavazás során a képviselők ABC sorrendben szavaznak. A névszerinti szavazás lefolytatását, eredményét a jegyzőkönyv részletesen rögzíti.

(7) Ügyrendi kérdésről név szerinti szavazást tartani nem lehet. Szavazás közben a szavazatot nem kell és nem lehet indokolni.

(8) Titkos szavazás kezdeményezéséhez a képviselők egynegyedének indítványa szükséges. A titkos szavazás borítékba helyezett szavazólappal és külön helyiségben történhet. A titkos szavazásról külön jegyzőkönyv készül.

(9) A képviselő-testület tagja a napirendi pont keretében, a napirendi pont érdemi tárgyalásának megkezdése előtt köteles jelezni a személyes érintettségét. Kizárása tárgyában a bejelentést követően a képviselő-testület azonnal dönt.



  1. Önkormányzati rendeletalkotás


22. §


(1) Az önkormányzati rendeletalkotást kezdeményezhetik:

a.) a települési képviselő,

b.) a polgármester, alpolgármester,

c.) a képviselő-testület bizottsága,

d.) a jegyző,

e.) a települési nemzetiségi önkormányzat elnöke,

f.) a civil szervezet képviselője.

(2) A rendeletalkotás kezdeményezésére jogosultak a kezdeményezést írásban nyújtják be a polgármesterhez. A kezdeményezésről a képviselő-testület a soron következő ülésén dönt.

(3) A rendelet szakmai előkészítésével a képviselő-testület a jegyzőt bízza meg. A jegyző szakmai előkészítéssel összefüggő teendői:

a.) a közreműködők között a munka elosztása,

b.) gondoskodás a véleményezések, észrevételek feldolgozásáról,

c.) az elvi célkitűzések érvényesítésének, a vitás kérdések megfelelő szintű eldöntésének biztosítása,

d.) az érintett társszervekkel való koordináció,

e.) az adminisztrációs munka megszervezése,

f.) részvétel a tervezet képviselő-testület előtti megvitatásában.

(4) A tervezet előkészítéséhez a képviselő-testület – szükség esetén – más szakértőket is felkérhet, illetőleg előkészítő csoportot hozhat létre.


23. §


(1) Az állampolgárok szélesebb körét érintő rendeletek tervezetét az önkormányzat honlapján legalább öt napra közzé kell tenni.

(2) A közszemlére tett rendelet-tervezettel kapcsolatban az érdekeltek írásban kifogást emelhetnek, javaslatot és észrevételt tehetnek, melyekről a képviselő-testületet tájékoztatni kell. A tájékoztató külön tartalmazza az elfogadott és el nem fogadott javaslatokat.



24. §


(1) A rendelet-tervezet törvényességéről a jegyző a képviselő-testületi szavazás előtt nyilatkozik.

(2) Az önkormányzati rendelet helyben szokásos kihirdetési formája az önkormányzati hivatalban elhelyezett hirdetőtáblán hirdetmény kifüggesztése.

(3) Az önkormányzati rendeletet az önkormányzat honlapján a kihirdetést követő öt munkanapon belül kell közzétenni.

(4) A rendeletek hatályosulását három évenként felül kell vizsgálni.

(5) A hatályos rendeletekről a jegyző nyilvántartást vezet. A rendeleteket a naptári év elejétől kezdődően folyamatosan sorszámmal kell ellátni a következők szerint:

„Mátranovák Község Önkormányzatának Képviselő-testülete …………/20… (hónap,nap) önkormányzati rendelete”

(6) A hatályos önkormányzati rendeletek nyilvántartásáról, és egységes szerkezetbe foglalásáról a jegyző gondoskodik.

(7) A hatályos rendeletek nyilvántartását az 4. számú függelék rögzíti.


  1. Önkormányzati határozatok


25. §


(1) A képviselő-testület normatív határozatát a közös önkormányzati hivatalban elhelyezett hirdetőtáblán három munkanapon belül, az önkormányzat honlapján öt munkanapon belül kell közzétenni.

(2) A képviselő-testület egyedi határozata a jegyzőkönyvekbe való betekintés útján ismerhető meg.

(3) A képviselő-testület döntéseit számozott határozatként kell megszerkeszteni az alábbi kivételekkel:

a.) napirend elfogadása,

b.) ügyrendi kérdések,

c,) képviselői kérdésekre adott válaszok elfogadása,

d.) név szerinti szavazás elrendelése,

e.) titkos szavazás elrendelése,

f.) döntéshozatal elnapolása,

g.) testületi ülés felfüggesztése.

(4) A határozatok és a képviselő-testület átruházott hatáskörében hozott határozatok nyilvántartását a jegyző vezeti. A határozatokat a naptári év elejétől kezdődően folyamatosan sorszámmal kell ellátni a következők szerint:

„……………/20….(hónap, nap) számú határozat”

(5) A határozatok nyilvántartásáról a jegyző gondoskodik.

(6) Az önkormányzati határozatok nyilvántartását a 5. számú függelék tartalmazza.


  1. Jegyzőkönyv


26. §


(1) A képviselő-testület jegyzőkönyve mellékleteként csatolandók:

a.) a meghívó, jelenléti ív,

b.) az előterjesztések, határozati javaslatok, rendelettervezetek,

c.) az elfogadott rendelet

d.) az írásban benyújtott kérelmek, beadványok,

e.) a képviselő kérésére az írásban benyújtott hozzászólás.

(2) A polgármester vagy a képviselők egynegyedének indítványára a testületi ülés egészéről vagy egy-egy napirendjének a tárgyalásáról szó szerinti jegyzőkönyvet kell készíteni.

(3) A nyilvános ülésről készült jegyzőkönyv, valamint a zárt ülésen hozott képviselő-testületi határozat megismerhető:

a.) az önkormányzat honlapján közzétett jegyzőkönyvek megtekintésével,

b.) előre jelzett igény alapján a közös önkormányzati hivatalban elhelyezett jegyzőkönyv megtekintésével.

(4) A képviselő-testület működésével kapcsolatos dokumentumok megismerésére, a másolat iránti igény teljesítésére az önkormányzat közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő külön szabályzatát kell alkalmazni.

(5) A jegyzőkönyvről készült hangszalagról másolat nem kérhető.



  1. Fejezet


AZ ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ, A KÉPVISELŐ-TESTÜLET SZERVEI


  1. Az önkormányzati képviselő


27. §


(1) Az önkormányzati képviselő eskü letételének megszervezése a jegyző feladata.

(2) Az önkormányzati képviselő – az Mötv. 32. §-ában meghatározottakon túl – köteles

a.) előre bejelenteni, ha a testületi vagy bizottsági ülésen nem tud megjelenni – a bejelentést képviselő-testületi ülésről való távolmaradás esetén a polgármesternek, bizottsági ülésről történő távolmaradás esetén pedig a bizottság elnökének kell megtenni legkésőbb az ülés előtt 3 órával, ez a bejelentés a távollét igazolását szolgálja,

b.) az ülésen tájékoztatást kell adni a bejelentett távollévőkről és a távollét igazolt vagy igazolatlan voltáról –,

c.) képviselőhöz méltó magatartást tanúsítani, a Képviselő-testület és szervei tekintélyét, hitelét megóvni,

d.) a tudomására jutott önkormányzati, szolgálati, üzleti, valamint magán titkot megőrizni.

(3) Az önkormányzati képviselő képviselői munkája során mindenkor Mátranovák község érdekeit szem előtt tartva kell eljárnia.


  1. A polgármester, alpolgármester


28. §


(1) A polgármester megbízatását főállásban látja el.

(2)A polgármester hétfői napokon 8.00 órától 14. 00 óráig tart ügyfélfogadást.

(3) A polgármester képviselő-testület működésével kapcsolatos feladatai:

a.) segíti a képviselők munkáját,

b.) képviseli az önkormányzatot, fogadja az önkormányzattal kapcsolatban álló partnerek képviselőit és a velük való tárgyalás során előzetes megállapodásokat köt,

c.) kapcsolatot tart a helyi társadalmi és egyéb szervezetekkel,

d.) együttműködik más önkormányzati és államigazgatási szervekkel, kapcsolatot tart más település önkormányzataival

e.) ápolja az önkormányzat kapcsolatait, 

f.) szervezi a településfejlesztést és a közszolgáltatásokat,

g.) biztosítja a demokratikus helyi hatalomgyakorlás, a közakarat érvényesülését,

h) véleményt nyilvánít a település életét érintő kérdésekben, nyilatkozik a sajtónak, hírközlő szerveknek,

i.) irányítja az önkormányzat külügyi tevékenységét.

(4) A közös önkormányzati hivatal köztisztviselője tekintetében fenntartott egyetértési jogra irányuló nyilatkozatot a 6. számú függelék tartalmazza.


29. §


(1) A polgármester az egy hét időtartamot meghaladó szabadságát a képviselő-testületnek bejelenti. Az egy hét időtartamnál kevesebb szabadságot az általános helyettesként megbízott alpolgármesternek jelenti be.

(2) Az öt munkanapot meghaladó távollét tartós távollétnek minősül, ezesetben a polgármester megbízása nélkül is jogosult az alpolgármester eljárni.


30. §


(1) A képviselő-testület – saját tagjai közül, a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel – a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére egy alpolgármestert választ.

(2) Az alpolgármester társadalmi megbízatásban tölti be tisztségét.

(3) Az alpolgármester havonta, a hónap utolsó keddi napján 15.00 órától 16.00 óráig ügyfélfogadást tart.



  1. A Képviselő-testület bizottsága


31. §


(1) A képviselő-testület három fős, képviselő-testületi tagokból választott ügyrendi bizottságot hoz létre az alábbi feladatok ellátására:

a.) vagyonnyilatkozatok kezelése, vizsgálata,

b.) az önkormányzati képviselő összeférhetetlenségének, méltatlanságának  megállapítására irányuló kezdeményezés kivizsgálása.

(2) A bizottság működésével kapcsolatos ügyviteli feladatokat – ülések összehívása, jegyzőkönyvezése, döntések továbbítása, jegyzőkönyvek felterjesztése – a közös önkormányzati hivatal látja el.

(3) A bizottság által átruházott hatáskörben hozott önkormányzati döntésekről a jegyző vezet nyilvántartást.

(4) A bizottság a tevékenységéről ciklusonként egy alkalommal számol be a képviselő-testületnek.

(5) A bizottsági tagok névsorát a 9. számú függelék tartalmazza.

(6) Az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatának nyilvántartásáról szóló szabályzatot a 10. számú függelék tartalmazza.


  1. Ideiglenes bizottság


32. §


(1) A Képviselő-testület esetenkénti feladatokra, azok ellátásának időtartamára ideiglenes bizottságot hozhat létre. Az állandó bizottság működésére vonatkozó szabályokat e bizottságra megfelelően alkalmazni kell.

(2) Az ideiglenes bizottság feladatát, megbízatásának terjedelmét, elnevezését, tagjainak számát a Képviselő-testület a bizottság felállításakor határozza meg. Ideiglenes bizottság tagja csak képviselő lehet.


  1. Jegyző


33. §


(1) A jegyző az Mötv. 81. § (3) bekezdésében felsoroltakon kívüli feladatai körében:

a.) tájékoztatást nyújt a Képviselő-testületnek a Képviselő-testület hatáskörét érintő jogszabályokról, azok változásairól,

b.) tájékoztatást nyújt a bizottságnak a bizottság hatáskörét érintő jogszabályokról, azok változásairól,

c.) gondoskodik a hivatali dolgozók továbbképzéséről,

d.) biztosítja az önkormányzati rendeletek, a határozatok érintettekkel való megismertetését,

e.) a Képviselő-testület döntéseiről nyilvántartást vezet határozat-nyilvántartás, illetve rendelet-nyilvántartás formájában,

f.) rendszeresen áttekinti az önkormányzati rendeletek felsőbb szintű jogszabályokkal való harmonizálását, ha kollíziót tapasztal, írásban tájékoztatja a polgármestert,

g.) gondoskodik a módosított önkormányzati rendeletek egységes szerkezetbe történő foglalásáról.

(2) A jegyző a jogszabálysértő döntés, jogszabálysértő működés észlelése esetén köteles azt azonnal szóban jelezni. A jelzés figyelembe vétele nélkül hozott jogszabálysértő döntés, folytatott működés esetén a jelzést a jegyző köteles írásba foglalni és azt a megfelelő dokumentumhoz csatolni.

(3) A jegyző hivatalvezetéssel kapcsolatos teendőit, a munkáltatói jogok gyakorlásának rendjét, a fogadónap megjelölését, a helyettesítésre vonatkozó rendelkezéseket a közös önkormányzati hivatal szervezeti- működési szabályzata tartalmazza.

(4) Az önkormányzat aljegyzőt nem alkalmaz.


34. §


A jegyzőt akadályoztatása esetén (egybefüggően 3 munkanapot elérő) a gazdaságvezető a kiadmányozási szabályzat figyelembevételével gyakorolja a kiadmányozási jogokat, ellátja a jegyzői feladatokat.



  1. A közös önkormányzati hivatal


35. §


(1) Az önkormányzat működésével, valamint a polgármester vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat a Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal látja el.

(2) A közös önkormányzati hivatal létszámát, belső szervezeti felépítését, működésének részletes szabályait a közös önkormányzati hivatali megállapodás tartalmazza a 7. számú függelék szerint.

(3) A közös önkormányzati hivatal működésének szabályait tartalmazó szervezeti és működési szabályzatot a 8. számú függelék tartalmazza.



  1. Az önkormányzat társulásai és együttműködése


36. §


(1) Az önkormányzat feladatainak gazdaságosabb ellátása érdekében kölcsönös előnyökön alapuló együttműködés céljából társulásokban vesz részt.

(2) A képviselő-testület a társulások tevékenységéről évente legalább egy alkalommal, a zárszámadást követően kap tájékoztatást. A polgármester a tájékoztatót írásos előterjesztésben adja ki.

(3) A társulási megállapodásokat a 11. számú függeléke tartalmazza.


  1. Fejezet


A HELYI ÖNKORMÁNYZAT ÉS A NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT EGYÜTTMŰKÖDÉSE


37. §


  1. A helyi nemzetiségi önkormányzat működéséhez szükséges helyiség meghatározása, és a működési feltételek kereteinek meghatározása a polgármester és a nemzetiségi önkormányzat elnökének egyeztetése és egyetértése eredményeként megállapodásban kerül rögzítésre.
  2. A nemzetiségi önkormányzat működésével kapcsolatos előkészítő, végrehajtási feladatokat a Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal látja el.
  3. A helyi önkormányzat és a nemzetiségi önkormányzat helyiséghasználatra, a működési feltételek biztosítására és a feladatok ellátására vonatkozó egységes szerkezetű megállapodást a 14. számú függelék tartalmazza.



  1. Fejezet


AZ ÖNKORMÁNYZAT GAZDÁLKODÁSA


  1. A gazdasági program


38. §


(1) A képviselő-testület az önkormányzat a fejlesztési elképzeléseit a megbízatásának időtartamára terjedő gazdasági programba foglalja. A gazdasági programot a polgármester terjeszti elő.

(2) Az önkormányzat gazdasági programját két év után felül kell vizsgálni és a ciklus záráskor a képviselő-testület értékeli a végrehajtását.

(3) Az önkormányzat gazdasági programját a 12. számú függelék tartalmazza.


  1. Az önkormányzat vagyona


39. §


A képviselő-testület az önkormányzati vagyontárgyak számbavételére, elidegenítésére, megterhelésére, vállalkozásba vitelére, illetőleg más célú hasznosítására külön rendelet alkot.


  1. A gazdálkodás ellenőrzése


40. §


Az önkormányzat a belső kontrollrendszer keretében működő belső ellenőrzést a Mátrai Önkormányzati Társulás keretében biztosítja.


  1. Fejezet


A HELYI NÉPSZAVAZÁS


41. §


(1) A helyi népszavazást a választópolgárok huszonöt százaléka kezdeményezheti.

(2) A helyi népszavazás kiírását tárgyaló képviselő-testületi ülésre a polgármester meghívja az aláírást gyűjtők képviselőjét is.


  1. Fejezet


LAKOSSÁGI FÓRUMOK


42. §


(1) A helyi egyesületek képviselői a polgármestertől, vagy az általa megbízott alpolgármestertől első negyedévenként tájékoztatást kapnak az éves önkormányzati rendezvényekkel kapcsolatos tervekről, elképzelésekről. A tájékoztató fórumokon a civil szervezetek részt vesznek a rendezvények összetételére vonatkozó képviselő-testületi döntés előkészítésében.

(2) A képviselő-testület az egy évre vonatkozó rendezvénytervét tárgyév március 31-ig hagyja jóvá. A rendezvényterv tartalmazza a települési- és önkormányzati rendezvények időpontját, rendezőjét, programjait, költségeit, forrásait, felelőseit.

(3) A lakosság és az önkormányzat közvetlen kapcsolattartásának céljából falugyűlés hívható össze.

(4) A falugyűlés időpontját és helyszínét a polgármester javaslatára a képviselő-testület állapítja meg. A falugyűlést a polgármester készíti elő.

(5) A falugyűlés helyéről, idejéről, az esetleges ismertetésre vagy tárgyalásra kerülő tárgykörökről a közös önkormányzati hivatal hirdetőtábláján kell tájékoztatást adni a rendezvény előtt legalább tíz nappal. A falugyűlési meghívót az önkormányzat honlapján is közzé kell tenni.

(6) A falugyűlést a polgármester vezeti, erre meg kell hívni a képviselőket, a jegyzőt, az intézmények vezetőit, az érintett közszolgáltatókat, a hivatal érintett dolgozóit.

(7) A falugyűlésről jegyzőkönyv készül, melynek a vezetéséről a jegyző gondoskodik.


XII. Fejezet


VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK


43. §


(1) A rendelet 2019. december 1. napján lép hatályba.

(2) A rendelet kihirdetésével egyidejűleg hatályát veszti:

a.) Mátranovák  Község Önkormányzata  Képviselő-testületének  2/2015. (II.10.) Ör. számú rendelete az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról

b.) Mátranovák  Község Önkormányzata  Képviselő-testületének  3/2011. (III.23.) Ör. számú rendelete Mátranovák  Község Önkormányzatának és intézményeinek szervezeti és működési szabályzatáról 

c.) Mátranovák  Község Önkormányzat Képviselő-testületének  8/2011.  (III.23.) rendelete Mátranovák  Község Önkormányzatának  és intézményeinek  Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2011. (III.23.) önkormányzati rendelet módosításáról

d.) Mátranovák  Község Önkormányzat Képviselő-testületének  15/2011. számú rendelete a Mátranovák  Község Önkormányzatának és intézményeinek szervezeti és működési szabályzatáról szóló, 3/2011. (III.23.) rendelet módosításáról

e.) Mátranovák  Község Önkormányzata  Képviselő-testülete 2/2013. (I. 28.) rendelete a Mátranovák Község Önkormányzatának szervezeti és működési szabályzatáról szóló 3/2011. (III. 23.) rendelet módosításáról

f.) Mátranovák  Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8/2013. (VI.6.) önkormányzati rendelete Mátranovák  Község Önkormányzatának 3/2011. (III.23.) számú szervezeti és működési szabályzatának  módosításáról

g.) Mátranovák  Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8/2014. (XI.6.) önkormányzati rendelete az önkormányzat   szervezeti és működési szabályzatának módosításáról

h) Mátranovák  Község Önkormányzata Képviselő-testületének  1/1994. (I.19.) rendelete Mátranovák községben a helyi népszavazás és népi kezdeményezés  szabályairól

i.) Mátranovák Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 7/1994. (V.24.) rendelete a helyi népszavazás és népi kezdeményezés szabályairól szóló rendelet módosításáról



44. §


A rendelet mellékletei:

a.) 1. számú melléklet: képviselő-testület átruházott hatáskörei


45. §


A rendelet függelékei:

a.) 1. számú függelék: közigazgatási terület leírása

b.) 2. számú függelék: önként vállalt feladatok jegyzéke

c.) 3. számú függelék: képviselők felsorolása

d.) 4. számú függelék: rendeletek nyilvántartása

e.) 5 számú függelék: határozatok nyilvántartása

f.) 6. számú függelék: polgármesteri egyetértési jog gyakorlásáról szóló nyilatkozat

g.) 7. számú függelék: Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal Megállapodása

h.) 8.számú függelék: Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal  Szervezeti és Működési Szabályzata

i.) 9. számú függelék: bizottsági tagok névsora

j.) 10. számú függelék:  vagyonnyilatkozat kezelésének szabályzata

k.) 11. számú függelék: Társulási Megállapodások 

l.) 12. számú függelék: gazdasági program

m.) 13. számú függelék: az önkormányzat által ellátott kormányzati funkció szerinti tevékenységek

n.) 14. számú függelék: a települési önkormányzat és a roma nemzetiségi önkormányzat együttműködési megállapodása