Mátraterenye Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2021. (VI.9.) önkormányzati rendelete

a szociális ellátásokról

Hatályos: 2021. 06. 10

Mátraterenye Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2021. (VI. 9.) önkormányzati rendelete

a szociális ellátásokról

Mátraterenye Község Polgármestere az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó világjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében a Magyarország Kormánya által a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I.29.) Korm. rendelet 1. §-ában kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében meghatározott jogkörben eljárva, a szociális igazgatásról és szociális ellátások rendjéről szóló 1993. évi III. törvény 132. § (4) bekezdés d) és g) pontjában, valamint 92. § (1)-(2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8.a. pontjában foglalt feladatkörében eljárva a helyi szociális ellátásokról a képviselő-testület feladat- és hatáskörét gyakorolva, a képviselő-testület tagjaival egyeztetve, a következőket rendeli el:

I. FEJEZET Általános rendelkezések

1. A rendelet célja

1. § A rendelet célja, hogy a rászorultak szociális biztonságának megteremtése, megőrzése érdekében a szociális igazgatásról és szociális ellátások rendjéről szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szoctv.) foglalt kötelezettségek mellett, az önkormányzat teherbíró képességének figyelembevételével meghatározza az egyes szociális ellátások formáit, igénybevételének feltételeit, valamint a jogosultság érvényesítésének garanciáit.

2. A rendelet hatálya

2. § (1) A rendelet – az étkeztetés kivételével – kiterjed a Szoctv. 3. § (1)-(3) bekezdésében meghatározott személyekre, a Szoctv. 6-7. §-aiban meghatározott illetékességi szabályok alapján.

(2) Az étkeztetés térítési díját szabályozó rendelkezések és a házi segítségnyújtásra vonatkozó rendelkezések kiterjednek a Mátrai Önkormányzati Társulás szociális étkeztetésre és házi segítségnyújtásra vonatkozó működési területére.

II. FEJEZET Részletes rendelkezések

3. Eljárási rendelkezések

3. § (1) Az e rendeletben meghatározott szociális feladat- és hatáskörök gyakorlásának módját Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 13/2019 (XII.19.) rendeletének hatáskör átruházásáról szóló 1. melléklete tartalmazza.

(2) Az ellátások megállapítása iránti kérelem az erre rendszeresített formanyomtatványon és a szükséges mellékletek csatolásával az alábbiak szerint nyújtható be:

  • a) pénzbeli és természetben nyújtott ellátások esetében a Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatalnál (továbbiakban: önkormányzati hivatal),
  • b) személyes gondoskodást nyújtó ellátások iránti kérelem – az étkeztetés és házi segítségnyújtás kivételével – a Bátonyterenyei Kistérség Szociális Központnál (3070 Bátonyterenye Molnár Sándor út 1-3.),
  • c) étkeztetés és házi segítségnyújtás iránti kérelem a Mátrai Önkormányzati Társulás munkaszervezeti feladatait ellátó Önkormányzati Hivatalnál.

(3) A pénzben és természetben nyújtott ellátások és az étkeztetés, valamint a házi segítségnyújtás iránti kérelem igényléséhez szükséges és törvénnyel, kormányrendelettel, illetve miniszteri rendelettel nem szabályozott kötelező iratmintákat az e rendelet 1–6. mellékletei tartalmazzák.

(4) A települési támogatással kapcsolatos eljárás során a Szoctv., valamint az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvényt (továbbiakban: Ákr.) illetve e fejezet eljárási szabályait kell alkalmazni.

(5) Az egyszeri pénzügyi támogatást - ha törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik - nyolc napon belül kell kifizetni.

(6) Ha a kérelmező egyedül élő börtönből szabadult személy, a települési támogatás iránti kérelmét három napon belül kell elbírálni, a megállapított támogatást pedig egy munkanapon belül kell kifizetni.

(7) A pénzbeli támogatást a támogatott kérelmének megfelelően házipénztárból, vagy átutalással kell teljesíteni.

III. FEJEZET Szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni ellátások

4. Települési támogatás

4. § A települési támogatás célja szerint lehet

  • a) lakásfenntartási támogatás
  • b) temetési támogatás
  • c) rendkívüli települési támogatás

5. Lakásfenntartási támogatás

5. § (1) Lakásfenntartási támogatásban részesülhet

  • a) az a családban élő személy, akinek a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150 %-át nem haladja meg,
  • b) az az egyedül élő személy, akinek a havi jövedelme az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 %-át nem haladja meg.

(2) A havi lakásfenntartási támogatás összege négyezer forint.

6. § (1) A lakásfenntartási támogatást a polgármester természetbeni juttatásként nyújtja a közszolgáltatóhoz, illetve a lakástulajdonoshoz történő átutalással.

(2) A lakásfenntartási támogatás terhére kifizetendő közszolgáltatási díjak a kérelmező nyilatkozata alapján:

  • a) lakbér,
  • b) vezetékes földgázszolgáltató díja, ezen belül:
    • ba) tárgyhavi számlák kiegyenlítése,
    • bb) felhalmozott számlák kiegyenlítése
  • c) közüzemi vízfogyasztás és csatornaszolgáltatás díja,
  • d) villamos energia díja, ezen belül:
    • da) tárgyhavi számlák kiegyenlítése,
    • db) felhalmozott számlák kiegyenlítése
    • dc) előre fizetős mérő feltöltése
  • e) önkormányzati lakásvásárlás törlesztésének támogatása

(3) A lakásfenntartási támogatást egy háztartásra csak egy személy igényelheti, függetlenül az ott élő családok számától.

(4) A lakásfenntartási támogatás iránti kérelem az év folyamán bármikor benyújtható. A jogosultság megállapítása a véglegessé váló döntés esetén a jogosultság a kérelem benyújtásától esedékes egy éves időszakra.

(5) Az egy főre jutó havi jövedelem igazolására a kérelemhez jövedelemigazolásokat kell csatolni. Amennyiben a kérelmező vagy a vele egy háztartásban élő személy jövedelemmel nem rendelkezik, az erről szóló nyilatkozatot és az állami foglalkoztatási szerv igazolását, hogy nyilvántartásukban álláskeresőként szerepel a kérelemhez kell csatolni.

(6) A támogatás csak az életvitelszerűen lakott ingatlanra igényelhető.

(7) A lakásfenntartási települési támogatás természetbeni nyújtásból eredő, szolgáltatónál keletkezett túlfizetés az ügyfél számára készpénzben kifizethető.

(8) A lakásfenntartási támogatás iránti kérelem formanyomtatványát jelen rendelet 1. melléklete tartalmazza.

6. Temetési támogatás

7. § (1) Temetési támogatás állapítható meg annak az eltemettetésre köteles személynek, akinek a lakóhelye az önkormányzat illetékességi területén van.

(2) A temetési támogatás további feltétele

  • a) a temetésre köteles személy a hozzátartozója eltemettetéséről gondoskodott és azt a nevére kiállított számlával igazolja,
  • b) a kérelmező a támogatás iránti igényét a rendelet 2. melléklete szerinti formában nyújtja be és a kérelemben foglalt nyilatkozatokat megteszi.

(3) A temetési támogatás összegére az jogosult akinek egyedül élő esetén, vagy a családban az 1 főre számított családi jövedelemhatár nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj minimum mindenkori legkisebb összegének 600%-át.

(4) Temetési támogatásként a temetési költségektől függetlenül maximum ötvenezer forint adható.

(5) A temetési támogatásról – átruházott hatáskörben - a polgármester dönt.

7. Köztemetés

8. § (1) A polgármester – átruházott hatáskörben a Szoctv. 48. § (3) bekezdés b.) pontjában meghatározott, köztemetéssel kapcsolatos megtérítési kötelezettség alól mentesíti az eltemettetőt, ha a családjában az egy főre jutó családi jövedelemhatár az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 70 %-át nem haladja meg és legalább két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik.

(2) A köztemetés összegét jelen rendelet 7. melléklete tartalmazza.

8. Rendkívüli települési támogatás

9. § (1) Az önkormányzat a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére rendkívüli települési támogatást nyújt. A polgármester rendkívüli települési támogatást állapít meg azoknak a személyeknek, akik önmaguk, illetve családjuk létfenntartásáról más módon nem tudnak gondoskodni, vagy alkalmanként jelentkező többletkiadások – így különösen

  • a) betegséghez,
  • b) halálesethez,
  • c) elemi kár elhárításához,
  • d) a válsághelyzetben lévő várandós anya gyermekének megtartásához,
  • e) iskoláztatáshoz,
  • f) óvodáztatáshoz,
  • g) a gyermek fogadásának előkészítéséhez,
  • h) a nevelésbe vett gyermek családjával való kapcsolattartáshoz,
  • i) a gyermek családba való visszakerülésének elősegítéséhez kapcsolódó kiadások csökkentéséhez vagy
  • j) a gyermek hátrányos helyzete miatt anyagi segítségre szorulnak.

(2) Rendkívüli települési támogatás adható:

  • a) krízis támogatásként,
  • b) eseti támogatásként.

(3) A rendkívüli települési támogatás iránti kérelem formanyomtatványát jelen rendelet 3. és 4. mellékletei tartalmazzák.

10. § (1) A polgármester a krízis helyzetbe került jogosult részére pénzbeli támogatást nyújt.

(2) A krízishelyzetbe került személy támogatásának összegéről a polgármester az adott élethelyzet körülményeit figyelembe véve dönt.

(3) Krízishelyzetnek kell tekinteni különösen:

  • a) egészségi állapotát érintő, hosszan tartó súlyos betegség, kórházi tartózkodás, műtét,
  • b) hosszan tartó, legalább 5 hónapja fennálló munkanélküliség és kérelmező a munkaügyi szerv által nyilvántartott,
  • c) elemi kár bekövetkezése,
  • d) ha a kérelmező olyan előre nem látható, nem várt és általa el nem hárítható élethelyzetbe került, amely a saját és családja megélhetési körülményeit nagymértékben veszélyezteti, ellehetetleníti.

11. § (1) Az önkormányzat évente legfeljebb négy alkalommal, negyedévente egyszer, alkalmanként maximum ötezer forintos összegben eseti támogatást állapíthat meg annak a személynek, akinek a családjában az egy főre számított családi jövedelemhatár nem haladja meg az öregségi nyugdíj minimum mindenkori legkisebb összegének 130%-át, a rendelet 9. § (1) bekezdésben felsorolt többletkiadások csökkentéséhez.

(2) Az eseti támogatás jogosultságának fennállásáról a kérelmező a kérelemben nyilatkozik, a nyilatkozatban foglaltak valóságát az önkormányzat ellenőrizheti. A jövedelmet jövedelemnyilatkozattal kell igazolni. Amennyiben a kérelmező vagy a vele egy háztartásban élő személy jövedelemmel nem rendelkezik, az erről szóló nyilatkozatot és az állami foglalkoztatási szerv igazolását, hogy nyilvántartásukban álláskeresőként szerepel a kérelemhez kell csatolni.

IV. FEJEZET Szociális szolgáltatások

9. Személyes gondoskodást nyújtó szociális alapszolgáltatások

12. § A Mátrai Önkormányzat Társulás útján az önkormányzat által biztosított alapellátási formák :

  • a) étkeztetés
  • b) házi segítségnyújtás
  • c) családsegítés

13. § Az önkormányzat az étkeztetést, a házi segítségnyújtást és a családsegítést a Mátrai Önkormányzati Társulás útján biztosítja.

10. Étkeztetés

14. § (1) Szociálisan rászorultnak minősül:

  • a) kora miatt aki a 65. életévét betöltötte.
  • b) egészségi állapota miatt, aki
    • ba) átmeneti, vagy tartós betegsége miatt legalább a napi egyszeri meleg étkezését nem tudja megoldani,
    • bb) fogyatékos, pszichiátriai beteg, szenvedélybeteg,
    • bc) hajléktalan.

(2) A Szoctv. 62. §. (1) bekezdése szerinti jogosultsági feltételeket a kérelem benyújtásával együtt kell igazolni:

  • a) az (1) bekezdés a) pontjában foglalt feltételt a személyi adatok igazolására szolgáló okirattal, hatósági nyilvántartással,
  • b) az (1) bekezdés ba) és bb) pontjában foglalt feltételt orvosi-, egészségügyi intézmény igazolásával,
  • c) az (1) bekezdés bc) pontjában foglalt feltételt az ügyfél nyilatkozatával.

(3) A kérelem a rendelet 3. § (2) bekezdés c) pontja szerint nyújtható be.

(4) Az ellátást

  • a) külön eljárás nélkül kell biztosítani az (1) bekezdés b.) pontja szerinti rászoruló esetében,
  • b) külön eljárás keretében kell biztosítani az (1) bekezdés a.) pontja szerinti rászoruló esetében.

(5) Az ellátás megszűnik

  • a) a jogosult halálával,
  • b) határozott idő lejártával,
  • c) az ellátás felmondásával.

(6) A fenntartó felmondja és megszünteti az ellátást, ha a térítési díj fizetésére kötelezett a térítési díj fizetési kötelezettségét az erre irányuló felszólítás követő 8 napon belül sem teljesíti.

(7) Az étkezés igénybevétele iránti kérelem formanyomtatványát jelen rendelet 5. melléklete tartalmazza.

15. § (1) A külön eljárásban biztosított étkeztetés esetén az ellátás biztosításáról szóló döntést a Társulás Társulási Tanácsa hozza meg, az ellátásról szóló megállapodást a Társulás elnöke köti meg.

(2) A külön eljárás nélkül biztosított étkeztetés esetén a Társulási Tanács döntése nélkül, a Társulás elnöke ellátásról szóló megállapodást köt.

(3) Az ellátás megszüntetéséről a Társulás Társulási Tanácsa akkor határoz, ha az ellátás megszüntetésére a térítési díj fizetési kötelezettség elmulasztása miatt kerül sor. Egyéb esetben az ellátás megszüntetésére a megállapodás megszűnése, illetve megszüntetése alapján kerül sor.

16. § (1) Az étkeztetésért – a jogszabályban rögzített mentesség kivételével - 8. mellékletben foglalt intézményi térítési díj alapján megállapított személyi térítési díjat kell fizetni.

(2) A személyi térítési díj megfizetéséhez a Társulás tagönkormányzatai saját hatáskörben támogatást nyújthatnak az ellátott részére kiállított számlában foglalt díj egy részének, vagy egészének átvállalásával.

11. Házi segítségnyújtás

17. § (1) A kérelem a rendelet 3. § (2) bekezdés c) pontja szerint nyújtható be.

(2) Az ellátást külön eljárás nélkül kell biztosítani, ha a kérelmező állapota, helyzete, a jogszabályban foglalt feltételeknek megfelel. A külön eljárás nélkül biztosított házi segítség nyújtás esetén a Társulási Tanács döntése nélkül a Társulás elnöke ellátásról szóló megállapodást köt.

(3) Ha a kérelmező állapota, helyzete a jogszabályban meghatározott feltételeknek nem felel meg, külön eljárásban a Társulási Tanács dönt a kérelem elutasításáról.

(4) Az ellátás megszűnik

  • a) a jogosult halálával,
  • b) határozott idő lejártával,
  • c) az ellátás felmondásával,
  • d) ha az ellátás szünetelése a hat hónapot meghaladja.

(5) A fenntartó felmondja és megszünteti az ellátást, ha a térítési díj fizetésére kötelezett a térítési díj fizetési kötelezettségét az erre irányuló felszólítást követő nyolc napon belül sem teljesíti.

(6) Az ellátás megszüntetéséről a Társulás Társulási Tanácsa akkor határoz, ha az ellátás megszüntetésére a térítési díj fizetési kötelezettség elmulasztása miatt kerül sor. Egyéb esetben az ellátás megszüntetésére a megállapodás megszűnése, illetve megszüntetése alapján kerül sor.

(7) A házi segítségnyújtás iránti kérelem formanyomtatványát jelen rendelet 6. melléklete tartalmazza.

18. § (1) A házi segítségnyújtásért - a jogszabályban rögzített mentesség kivételével – a 9. mellékletben foglalt intézményi térítési díj alapján megállapított személyi térítési díjat kell fizetni.

(2) A személyi térítési díj megfizetéséhez a Társulás tagönkormányzatai saját hatáskörben támogatást nyújthatnak az ellátott részére kiállított számlában foglalt díj egy részének vagy egészének átvállalásával.

12. Családsegítés

19. § (1) A családsegítés feladatainak ellátására a Mátrai Önkormányzati Társulás keretében család- és gyermekjóléti szolgálat működik.

(2) A családsegítés részletes szabályait a Társulási Megállapodás és a Mátrai Önkormányzati Társulás Család- és Gyermekjóléti Szolgálat Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza.

V. FEJEZET Záró rendelkezések

20. § Hatályát veszti a szociális ellátásokról szóló Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3/2015 (II.13.) önkormányzati rendelete.

21. § Ez a rendelet 2021. június 10-én lép hatályba.

1. melléklet

1.sz. melléklet.docx

2. melléklet

2.sz. melléklet.docx

6. melléklet

6.sz. melléklet.docx

7. melléklet

7.sz. melléklet.docx

9. melléklet

9. sz melléklet.docx