Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2006. (III.10.) önkormányzati rendelete

a lakások és helyiségek bérletére, elidegenítésére és megszerzésére vonatkozó szabályokról

Hatályos: 2013. 12. 18- 2014. 02. 18

Az 1993. évi LXXVIII. törvény felhatalmazása alapján, a Budapest Főváros Közgyűlésének 17/2006.(IV.14.)[1] rendeletét figyelembe véve a Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestülete (továbbiakban: Képviselőtestület) az alábbi rendeletet alkotja:

 


[1] Módosította a 31/2006. (XII.07.) rendelet 2.§-a, hatályos 2006. 12.07-től.

I. FEJEZET

Általános rendelkezések

1.§

(1) [1]A rendelet hatálya kiterjed valamennyi, a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata tulajdonában álló lakásra és szükséglakásra (a továbbiakban együtt: lakásra) és nem lakás céljára szolgáló helyiségre (továbbiakban helyiség).

(2) [2]


[1] Módosította a 26/2012. (VII.16.) rendelet 1.§-a, hatályos 2012. július 17-től.

[2] Hatályon kívül helyezte a 23/2012. rendelet 1.§-a, 2012. június 13-i hatállyal.

2.§

(1)[1]    A lakások és helyiségek tekintetében

a) a bérbeadási, felújítási, elidegenítési és pályázat kiírási feladatokat - a Képviselőtestület, a Képviselőtestület bizottságai, illetve a Polgármester e rendelet szerinti döntése alapján - a Polgármesteri  Hivatal (továbbiakban: bérbeadó, kiíró),

b) [2]az üzemeltetési, karbantartási és bérleményellenőrzési feladatokat a FEV IX. Ferencvárosi Vagyonkezelő és Városfejlesztő Zrt.(továbbiakban: FEV IX.) látja el

(2) [3][4][5][6][7] A lakásokra és helyiségekre a bérleti szerződést a 7/A.§, a 9.§, és 19/A (9), valamint a 20. § (5) bekezdés alapján bérbe adott lakások és helyiségek kivételével, határozatlan időre kell kötni.

(3)   [8][9] A lakások és helyiségek közötti átminősítéshez 30 m2-ig a Gazdasági Bizottság, a fölött a Képviselőtestület határozata szükséges. Az átminősítés csak akkor lehetséges, ha nem áll fenn érvényes bérleti szerződés, nincs a bérleti jogviszony folytatására jogosult személy, a bérlemény nem jogvitás, valamint, ha más szervezetnek nem áll fenn bérlőkijelölési vagy bérlőkiválasztási joga.

(4)[10]     A kiíró

  • a pályázati felhívást részben vagy egészben a határidő letelte előtt indokolás nélkül visszavonhatja, de erről a pályázati felhívás közzétételével megegyező helyen köteles a határidő lejárta előtt hirdetményt közzétenni,

fenntartja azon jogot, hogy a pályázatot indokolás nélkül eredménytelennek nyilvánítsa.

(5)[11] A lakás/helyiség bérlő általi bérbeadóra tartozó, de helyette elvégzett munkák esetén bérbeadó és a bérlő előzetesen megállapodhatnak, hogy a bérlő által elvégzendő munkák számlákkal igazolt költségét részben vagy egészben az önkormányzat viseli. A megállapodás megkötéséről és a bérbeszámítás mértékéről, módjáról az előzetes költségvetés alapján

- 1.000.000 forint összeghatárig a polgármester,

- 1.000.000 forint felett a Gazdasági Bizottság

jogosult dönteni.

 

[1] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 2.§ (1) bekezdése, hatályos 2012. június13-tól.

[2] Módosította a 13/2010. (V.14.) rendelet 1. §-a, hatályos 2010. július 1-től.

[3] Módosította a 21/2009. (XI.06.) rendelet 2. §-a, hatályos 2009. 11.06-tól.

[4] Módosította a 31/2006. (XII.07.) rendelet 3.§-a, hatályos 2006. 12.07-től.

[5] Módosította a 18/2007. (X.05.) rendelet 1. §-a, hatályos 2007. 10.05-től

[6] Módosította a 17/2011. (VI.06.) rendelet 1.§-a, hatályos 2011. június 7-től.

[7] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 2.§ (2) bekezdése, hatályos 2012. június13-tól

[8] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (1) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[9] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 2.§ (3) bekezdése, hatályos 2012. június13-tól.

[10] Kiegészítette a 23/2012. (VI.12.) rendelet 2.§ (4) bekezdése, hatályos 2012. június13-tól.

[11] Kiegészítette a 23/2012. (VI.12.) rendelet 2.§ (5) bekezdése, hatályos 2012. június13-tól.

Értelmező rendelkezések

3.§

(1)   [1].

(2)   Életvitelszerűen lakik a lakásban az az érintett személy, aki ténylegesen a lakásban tartózkodik, személyes használati, berendezési tárgyai a lakásban megtalálhatók.

(3) [2]Szociálisan rászorult az személy, akinek a családjában az egy főre jutó nettó jövedelem nem éri el a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének a 220 %-át.

(4) [3]Hirdetési helyszín: hirdetmény esetén a Hivatal ügyfélszolgálatot ellátó helyiségeinek hirdetőtáblái, az önkormányzat honlapja, pályázat esetén az előbbiek és egy ingatlanhirdetési újság.

 

[1] Hatályon kívül helyezte a 23/2012. (VI.12.) rendelet 3.§(1) bekezdése 2012. június 13-i hatállyal.

[2] Módosította a 12/2013. (V.21.) rendelet 1.§-a, hatályos 2013. május 22-től.

[3] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 3.§ (2) bekezdése, hatályos 2012. június13-tól.

II. FEJEZET

Önkormányzati lakások

Lakások bérbeadása

4.§

(1)[1] A Képviselőtestület a lakásokat általában szociális helyzet alapján adja bérbe. A kivételesen piaci alapon[2] bérbeadott lakások szabályait a 19/A § tartalmazza. [3][4]

(2)[5],[6][7],[8][9]A Képviselőtestület a lakás bérbeadásról szóló döntés jogát a (3)-(8) bekezdés szerinti esetekben a Gazdasági Bizottságra, Humán Ügyek Bizottságára, illetve a polgármesterre ruházza át.

(3) [10][11][12]A Gazdasági Bizottság dönt lakás bérbeadásáról az alábbi esetben:

-     [13] ideiglenes elhelyezés esetén (9.§ (5), (6) és (7) bekezdése)

-     [14]

(4) [15],[16][17]A Gazdasági Bizottság minősített többséggel dönt lakás bérbeadásáról évente legfeljebb 20 esetben azon szociálisan rászorult kérelmezők részére, akik legalább 5 éves lakáskérelemmel (lakásnyilvántartási kérelemmel) rendelkeznek.

(5)  [18][19][20],[21][22][23] A Humán Ügyek Bizottsága minősített többséggel dönt egyszobás lakás bérbeadásáról évente legfeljebb 4, ferencvárosi lakóhelyről állami gondozásba került fiatal felnőtt részére, aki megszakítás nélkül legalább 5 évet töltött a GYVt. 53. és 53/A.§-ában foglaltak szerinti gyermekvédelmi szakellátásban, és ebből legalább 3 év a 18. életéve betöltése előtti időszakra esik. A Gazdasági Bizottság az állami gondozottak részére bérbeadható egyszobás lakások címeit évente két alkalommal – január hónapban 2 db, szeptember hónapban 2 db – határozza meg.

(6) [24],[25][26][27][28][29] A polgármester dönt a Gazdasági Bizottság javaslata alapján lakás bérbeadásáról

a) szociális alapon évente legfeljebb 20 esetben,

b) piaci alapon évente legfeljebb 10 esetben (a 19/A § (1) és (3) bekezdésben foglaltak alapján)

c) ideiglenes elhelyezésről (9. § (1) és (4) bekezdés) azon kérelmezők részére

akik esetében

- a kérelmező vagy a vele együttköltöző egészségi állapota indokolja, vagy

- a kérelmező vagy a vele együttköltöző létfenntartása veszélybe kerülhet, veszélyeztetett vagy ellehetetlenül, vagy

- a kérelmezővel élő kiskorú gyermek/ek családban nevelése veszélybe kerülhet, veszélyeztetett vagy ellehetetlenül, vagy

- a kérelmezővel élő beteg gyermek megfelelő elhelyezése, ápolása más módon nem biztosítható,

- a kérelmező önhibáján kívül vesztette el korábbi lakását,

d)[30]

(7) [31][32][33][34]A polgármester dönt lakás bérbeadásáról az alábbi esetekben:

- a lakásbérleti jogviszony folytatása (5.§)

- a lakásban visszamaradt személy elhelyezése (6.§)

- lakáscsere (7.§)

- ideiglenes elhelyezés (9.§ (1) a), b) és c) pont),

- a bérleti szerződés cserelakással történő felmondása (10.§)

- a bérleti szerződés közös megegyezéssel történő megszűntetése (11.§)

- piaci alapú bérbeadásra kiírt pályázat esetén (19/A § (7) bekezdés)

a Lakhatási, Életviteli, Lelki-segítségnyújtási és Egzisztencia-teremtési Közösségi Programban (a továbbiakban: LÉLEK Program) résztvevő személyek elhelyezése (9.§ (1) bekezdés e) pont)

(8)[35] A házfelügyelői munkaviszony fennállásáig szolgálati lakás biztosítható. A lakásra vonatkozó házfelügyelői szolgálati jelleg létesítéséről vagy törléséről a Gazdasági Bizottság dönt.

(9) [36][37]Lakás nem lakás céljára nem adható bérbe. A szociális bérbeadás feltétele, hogy a bérbevevő vagy a vele együtt költöző közeli hozzátartozója ne rendelkezzen használati, haszonélvezeti joggal nem terhelt lakás(rész) tulajdonnal, rendeltetésszerű használatra alkalmas lakásingatlan használati-, haszonélvezeti-, önkormányzati lakás bérleti jogával.

(10) [38]A lakásbérleti szerződés fennállása alatt a bérlő köteles életvitelszerűen a lakásban lakni, illetve a lakásból történő két hónapot meghaladó távollétét és annak időtartamát írásban a bérbeadó részére bejelenteni, a mellékvízmérőre a szolgáltatóval szerződést kötni.

(11)[39][40][41] A bérleti szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítését – különösen a rendeltetésszerű használatot, a lakásból való bejelentés nélküli távollétet, a mellékvízmérőre kötött szolgáltatói szerződést – a FEV IX. évente egyszer, a bérbeadó lakossági bejelentés alapján szükség szerint ellenőrzi. A bérlő arra alkalmas időben a lakásba történő bejutást biztosítani és az ellenőrzést tűrni köteles. Ez a rendelkezés megfelelően irányadó a rendkívüli káresemény, illetőleg a veszélyhelyzet fennállása miatt a lakáson belül szükséges hibaelhárítás elvégzésének biztosítása esetén.

(12) A bérbeadó a bérleti szerződést cserelakás felajánlásával mondhatja fel. (10.§)

(13)[42] A bérbeadó a bérleti szerződést írásban, cserelakás felajánlása nélkül is felmondhatja, ha

- a bérlő a 14.§ szerinti lakbért és 16.§ szerinti külön szolgáltatás díját a fizetésre megállapított időpontig nem fizeti meg,

- a bérlő a közvetlenül szolgáltatóval kötött szerződés alapján nem fizeti meg a szolgáltatónak a (víz- csatorna-, elektromos áram-, gázhasználat) díjakat,

-   a bérlő vagy a vele együttlakó személyek a bérbeadóval vagy a lakókkal szemben az együttélés követelményeivel ellentétes, botrányos, tűrhetetlen magatartást tanúsítanak,

-   a bérlő vagy a vele együttlakó személyek a lakást, a közös használatra szolgáló helyiséget, illetőleg területet rongálják vagy a rendeltetésükkel ellentétesen használják,

-   a bérlő a lakást életvitelszerűen nem lakja, illetve távollétének bejelentését nem menthető okból elmulasztja,

-   a bérlő a szerződésben vállalt vagy jogszabályban előírt egyéb lényeges kötelezettségét nem teljesíti.

A fenti kikötéseket a bérleti szerződésben szerepeltetni kell.

(14)[43][44][45][46][47] A bérbeadó a 3 hónapnál nagyobb lakbér- vagy külön szolgáltatási díjtartozással rendelkező bérlő bérleti szerződését – a tartozás kiegyenlítésére vonatkozó felszólítás után – felmondja. A Polgármester a lakbértartozás legalább 20%-ának befizetése esetén, vagy a lakbér- és közüzemi tartozások tekintetében adósságcsökkentési támogatást megállapító határozat birtokában szerződéssel a tartozás megmaradó részére legfeljebb 18 hónapos részletfizetést engedélyezhet.

 

[1] Módosította a 25/2010. (IX.10.) rendelet 1. §-a, hatályos 2010. szeptember 10-től.

[2] Módosította a 12/2009. (V.08.) rendelet 1.§-a, hatályos 2009. május 8-tól.

[3] Módosította a 31/2006. (XII.07.) rendelet 4.§ (1) bekezdése, hatályos 2006. 12.07-től.

[4] Módosította a 18/2007. (X.05.) rendelet 2. §-a, hatályos 2007. 10.05-től

[5] A számozást módosította, valamint a (8) bekezdést törölte a 31/2006. (XII.07.) rendelet 4.§ (1) bekezdése, hatályos 2006. 12.07-től.

[6] Módosította a 10/2007. (VI.08) rendelet 1.§ (1) bekezdése, hatályos 2007. július 1-től

[7] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (1) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[8] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 8. § (1) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[9] Módosította a 9/2011. (III.07.) rendelet 1.§ (1) bekezdése, hatályos 2011. március 3-tól.

[10] Módosította a 10/2007. (VI.08) rendelet 1.§ (4) bekezdése, hatályos 2007. július 1-től

[11] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (1) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[12] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 4.§ (1) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[13] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 8. § (2) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[14] Kiegészítette a 17/2011. (VI.06.) rendelet 2.§ (1) bekezdése, hatályos 2011. június 7-től.

[15] Módosította a 10/2007. (VI.08) rendelet 1.§ (2) bekezdése, hatályos 2007. július 1-től

[16] Módosította a 10/2007. (VI.08) rendelet 1.§ (4) bekezdése, hatályos 2007. július 1-től

[17] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (1) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[18] Módosította a 10/2007. (VI.08) rendelet 1.§ (4) bekezdése, hatályos 2007. július 1-től

[19] Módosította a 5/2010. (III. 05.) rendelet 1.§-a, hatályos 2010. március 6-tól

[20] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (1) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[21] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (3) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[22] Módosította a 31/2006. (XII.07.) rendelet 4.§ (2) bekezdése, hatályos 2006. 12.07-től.

[23] Módosította a 12/2013. (V.21.) rendelet 2.§-a, hatályos 2013. május 22-től.

[24] Módosította a 10/2007. (VI.08) rendelet 1.§ (3) bekezdése, hatályos 2007. július 1-től

[25] Módosította a 10/2007. (VI.08) rendelet 1.§ (4) bekezdése, hatályos 2007. július 1-től

[26] Módosította a 9/2009. (IV.03.) rendelet 1. §-a, hatályos 2009. április 3-tól.

[27] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (1) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[28] Módosította a 17/2011. (VI.06.) rendelet 2.§ (2) bekezdése, hatályos 2011. június 7-től.

[29] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 4.§ (2) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[30] Hatályon kívül helyezte a 12/2013. (V.21.) rendelet 3.§-a, hatályát veszti 2013. május 22-től.

[31] Módosította a 10/2007. (VI.08) rendelet 1.§ (4) bekezdése, hatályos 2007. július 1-től

[32] Kiegészítette a 21/2009. (XI.06.) rendelet 3. § (1) bekezdése, hatályos 2009. 11.06-tól.

[33] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 8. § (3) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[34] Módosította a 12/2013. (V.21.) rendelet 4.§-a, hatályos 2013. május 22-től.

[35] Kiegészítette a 9/2011. (III.07.) rendelet 1. § (2) bekezdése, hatályos 2011. március 3-tól.

[36] Módosította a 21/2009. (XI.06.) rendelet 3. § (2) bekezdése, hatályos 2009. 11.06-tól.

[37] A számozást módosította a 9/2011. (III.07.) rendelet 1.§ (5) bekezdése, hatályos 2011. március 3-tól.

[38] Kiegészítette a 9/2011. (III.07.) rendelet 1.§ (3) bekezdése, hatályos 2011. március 3-tól.

[39] Módosította a 13/2010. (V.14.) rendelet 2. §-a, hatályos 2010. július 1-től.

[40] Kiegészítette a 9/2011. (III.07.) rendelet 1. § (4) bekezdése, hatályos 2011. március 3-tól.

[41] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 4.§ (3) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[42] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 4.§ (4) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[43] Beiktatta a 10/2007. (VI.08) rendelet 1.§ (5) bekezdése, hatályos 2007. július 1-től

[44] Módosította a 18/2007. (X.05.) rendelet 3. §-a, hatályos 2007. 10.05-től

[45] Módosította a 17/2011. (VI.06.) rendelet 2.§ (3) bekezdése, hatályos 2011. június 7-től.

[46] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 4.§ (5) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[47] Módosította a 12/2013. (V.21.) rendelet 5.§-a, hatályos 2013. május 22-től.

A lakásbérleti jogviszony folytatása

5.§

(1) A bérlő halála esetén a lakásbérleti jogviszony folytatására jogosult:

a)  az eltartó, ha

-   a tartási szerződéshez a bérbeadó legkésőbb a bérlő halála előtt 1 évvel írásban hozzájárult, és

-   az eltartó a szerződésben vállalt tartási - vagy ha a bíróság a tartási szerződést életjáradéki szerződéssé átalakítja, e szerződés szerinti - kötelezettségét teljesítette,

b)  a lakásban visszamaradt személyek közül a 17.§ (1) bekezdés szerint befogadott személy, ha a bérlő halálakor életvitelszerűen a lakásban lakott,

(2)   A lakásbérleti jogviszony folytatására irányuló kérelmet a bérlő halálától számított 90 napon belül kell a bérbeadónak bejelenteni.

Lakásban visszamaradt személy elhelyezése

6.§

(1) Ha a bérlő halála esetén a lakásban visszamaradt, jogszerűen befogadott, legalább 5 éve a lakásban életvitelszerűen a bérlővel együtt lakók között nincs a bérleti jogviszony folytatására jogosult személy, a bérbeadó a visszamaradt személyek számának figyelembevételével felajánl olyan lakást, amelynek bérleti értéke (1. sz. melléklet) legalább 20%-kal kisebb az eredeti lakás bérleti értékénél.

 

(2) Az eredeti lakás is bérbe adható, ha a lakás

- 1 szobás, komfort nélküli vagy annál rosszabb adottságú, vagy

- 1 szobás, legfeljebb komfortos komfortfokozatú, maximum 30 m2 alapterületű.

(3) Ha a lakásban több elhelyezésre jogosult személy maradt vissza, akkor is csak egy lakás adható bérbe. Ebben az esetben – kérelmükre – bérlőtársi szerződést kell velük kötni.

(4) Ha a felajánlott lakást a visszamaradt személyek a felajánlást követő 30 napon belül nem fogadják el, a lakás kiürítésének bírósági végrehajtása kezdeményezhető.

(5) Ha a bérlőkiválasztásra vagy bérlőkijelölésre jogosult rendelkezési jogáról lemond, a lakásban visszamaradt személy részére a lakást határozatlan időre kell bérbe adni.

Lakáscsere

7.§

(1) A bérlő a lakás bérleti jogát - a bérbeadó hozzájárulásával – elcserélheti. A csereszerződést írásba kell foglalni.

(2) Lakás bérleti joga kizárólag másik lakás bérleti vagy tulajdonjogára cserélhető.
 
(3) A bérbeadói hozzájárulás megadását és a csereszerződés érvényes megkötését megelőzően a bérbeadó - legalább 30 napos határidő megjelölésével - az önkormányzati lakásra bérleti jogot szerző cserélő féltől megkéri:

- a lakásbérleti szerződésének, illetőleg a lakásbérleti jogviszonya fennállását tanúsító bérbeadó írásbeli   nyilatkozatának, és

- a lakástulajdonra történő csere esetén a tulajdonában álló lakóingatlanra vonatkozó tulajdoni lap 30 napnál nem régebbi hiteles másolatának

  az iratokhoz történő benyújtását.

 
(4) A bérbeadó a cseréhez történő hozzájárulását megtagadja, (az a) pont esetén megtagadhatja) ha

a) a cserepartner a (3) bekezdésben említett kérést a megadott határidőn belül nem teljesíti,

b) a benyújtott okiratok, illetőleg - szükség esetén - a cserelakás helyszínen történő megtekintése alapján kétség merül fel a cserepartner lakásbérleti vagy tulajdonjogának fennállása kérdésében

c) a bérlőkijelölésre vagy az ismételten gyakorolható bérlőkiválasztásra jogosult, illetőleg az eltartó a cseréhez nem járul hozzá.

 
(5) A cseréhez történő hozzájárulás nem tagadható meg, ha a cserélő felek, illetve a bérbeadó tulajdonába jogszerűen befogadott személyek

- egészségügyi ok,

- munkahely megváltozása,
-lényeges személyi körülményeinek, így különösen a jogszerűen befogadott személyek számának megváltozása

miatt cseréli el a lakást, és a (4) bekezdésben említett indokok nem állnak fenn.

(6) Ha a bérbeadó a lakáscsere szerződéshez történő hozzájárulását jogszabályi rendelkezések vagy a joggal való visszaélés tilalma folytán nem tagadhatja meg, a csere következtében létrejövő új bérleti szerződés feltételeit sem állapíthatja meg terhesebben a cserével megszűnő bérleti szerződés feltételeinél, kivéve, ha ehhez a csere folytán bérleti jogot szerző hozzájárul.

Minőségi lakáscsere

7/A.§[1][2]

(1)

(2)

a)

b)

c)

d)

e)

f)

(3)

(4)

[3]

 

[1] Beiktatta a 17/2011. (VI.06.) rendelet 3.§-a, hatályos 2011. június 7-től.

[2] Hatályon kívül helyezte a 12/2013. (V.21.) rendelet 6.§-a, hatályát veszti 2013. május 22-től.

[3] Törölte a 23/2012. (VI.12.) rendelet 5.§-a, hatályos 2012. június 13-tól.

8.§

 

(1)   [1]

(2)   [2]

 

[1] Hatályon kívül helyezte a 23/2012. (VI.12.) rendelet 6.§-a, 2012. június 13-i hatállyal.

[2] Hatályon kívül helyezte a 23/2012. (VI.12.) rendelet 6.§-a, 2012. június 13-i hatállyal.

Ideiglenes elhelyezés

 

9.§

 

(1) [1] [2]Legfeljebb 1 évre szóló, határozott idejű bérleti szerződés köthető olyan személlyel,

a) akinek önkormányzati lakásbérleménye felújítását az önkormányzat elhatározta,

b) akinek IX. kerületben levő lakása megsemmisült illetve annak életveszélyes állapotát az építésügyi hatóság megállapította és elhelyezéséről maga nem tud gondoskodni

c) akinek bérleti jogviszonyát az önkormányzat lakbér vagy külön szolgáltatási vagy közüzemi díjtartozás miatt felmondta, de a végrehajtási eljárás lezárulta előtt tartozását kiegyenlítette, vagy arra részletfizetési megállapodást kötött, vagy az adósságkezelési támogatást megállapító határozat a birtokában van,

d) akinek ideiglenes elhelyezéséről a Gazdasági Bizottság javaslatára a polgármester döntött (4.§ (6) bekezdés)

e) [3]aki részt vesz a LÉLEK Programban, és akinek ideiglenes elhelyezéséről a FESZGYI-vel történő folyamatos együttműködés keretében a FESZOFE Kft. javaslatára, a polgármester döntött (4.§ (7) bekezdés). A LÉLEK Programban részt vevő személyek elhelyezésére kizárólag a 11. számú mellékletben felsorolt lakások használhatók fel.

 

(2) Az (1) bekezdés a) pont szerinti esetben a bérlő kevesebb szobaszámú, alacsonyabb komfortfokozatú lakást is köteles elfogadni, az eredeti lakásra szóló bérleti jogviszony a munkák elvégzésének időtartamára szünetel.

 

(3) [4]

 

 

(4) [5],[6][7] A polgármester az ideiglenes elhelyezést meghosszabbíthatja, ha az elhelyezett személlyel szemben nem áll fenn a 4. § (13) bekezdés szerinti felmondási ok.

 

(5) [8][9]Ha az ideiglenes elhelyezés időtartama elérte a 2 évet, illetve a (6) és (7) bekezdés esetében az 5 évet, és az elhelyezett személlyel szemben nem áll fenn a 4. § (13) bekezdés szerinti felmondási ok, a Gazdasági Bizottság dönt a határozatlan idejű bérleti szerződés megkötéséről.

 

(6) [10][11][12][13][14] Az önkormányzat és intézményeiben, kötelező önkormányzati feladatot ellátó kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságnál, valamint az önkormányzat működtetésében lévő oktatási intézményekben dolgozók elhelyezésére a Gazdasági Bizottság minősített többségű döntése alapján legfeljebb 1 szoba, komfortos lakás biztosítható. Amennyiben a dolgozó munkaviszonya 5 éven belül megszűnik, úgy a lakásra fennálló bérleti jogviszonya is megszűnik, és köteles a lakást rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a bérbeadónak visszaadni.

 

(7) [15][16] A kerületi rendőrkapitányságon az ellátási kötelezettség teljesítése érdekében dolgozók elhelyezésére a rendőrkapitány javaslatára a Gazdasági Bizottság minősített többséggel dönt évente legfeljebb 15 lakás bérbeadásáról. Amennyiben a dolgozó munkaviszonya a kerületi rendőrkapitányságon 5 éven belül megszűnik, úgy a lakásra fennálló bérleti jogviszonya is megszűnik, és köteles a lakást rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a bérbeadónak visszaadni.

(8) [17] A kerületi oktatási intézményekben oktatási tevékenységet végző személyek elhelyezése céljából, a polgármester döntése alapján, legfeljebb 3 lakásra folyamatos bérlőkijelölési jog biztosítható oly módon, hogy 2 db lakás a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, 1 db lakás pedig alapítvány által fenntartott intézmény részére kerül biztosításra.  

 

[1] Módosította a 25/2010. (IX.10.) rendelet 2. § (1) bekezdése, hatályos 2010. szeptember 10-től.

[2] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 7.§ (1) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[3] Kiegészítette a 12/2013. (V.21.) rendelet 7.§-a, hatályos 2013. május 22-től.

[4] Hatályon kívül helyezte a 23/2012. (VI.12.) rendelet 7.§ (2) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[5] Módosította a 25/2010. (IX.10.) rendelet 2. § (2) bekezdése, hatályos 2010. szeptember 10-től.

[6] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 9. § (1) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[7] Módosította a 17/2011. (VI.06.) rendelet 4.§-a, hatályos 2011. június 7-től.

[8] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (1) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[9] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 7.§ (3) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[10] Kiegészítette a 11/2008. (IV.11.) rendelet 1.§-a, hatályos 2008. IV.11-től.

[11] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (1) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[12] Törölte a 9/2011. (III.07.) rendelet 2. § (1) bekezdése, hatályos 2011. március 3-tól.

[13] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 7.§ (4) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[14] Módosította a 12/2013. (V.21.) rendelet 8.§-a, hatályos 2013. május 22-től.

[15] Kiegészítette a 9/2011. (III.07.) rendelet 2.§ (2) bekezdése, hatályos 2011. március 3-tól.

[16] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 7.§ (5) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[17] Kiegészítette a 12/2013. (V.21.) rendelet 9.§-a, hatályos 2013. május 22-től.

Felmondás cserelakás felajánlásával

10.§

(1) Az épület (a benne lévő lakás) átalakítása, korszerűsítése, lebontása vagy társbérlet megszüntetése céljából a bérbeadó a bérleti szerződést írásban felmondhatja.

(2) A szerződés felmondásával egy időben a bérbeadó a főváros területén megfelelő, beköltözhető cserelakást ajánl fel, kivéve, ha ilyennel a bérlő ezen kívül is rendelkezik.

(3) Ha a bérlő a jelenlegi lakásánál kisebb bérleti értékű lakást és pénzbeli térítést is hajlandó elfogadni, a lakásbérlet közös  megegyezéssel történő megszüntetése szabályait kell alkalmazni.

(4)[1],[2] [3],[4][5] Amennyiben a bérlő cserelakásra nem tart igényt, úgy a polgármester döntése alapján

- Belső-Ferencvárosban (Vámház krt.-Üllői út-Ferenc krt. /mindkét oldal/-Közraktár utca által határolt terület) 40 m2 alapterületig 230.000 Ft/m2-rel, 40 m2-nél nagyobb lakások esetén 187.000 Ft/m2-rel,

- Középső Ferencvárosban (Üllői út-Haller utca-Soroksári út-Ferenc krt./körút már nem/ által határolt terület) 40 m2 alapterületig 215.000 Ft/m2-rel, 40 m2-nél nagyobb lakások esetén 170.000 Ft/m2-rel,

- Külső-Ferencvárosban (Üllői út-Határ út-Soroksári út-Haller utca által határolt terület) 40 m2 alapterületig 170.000 Ft/m2-rel, 40 m2-nél nagyobb lakások esetén 150.000 Ft/m2-rel számított forgalmi értéket figyelembe vevő összegű pénzbeli térítés fizethető részére.

(5) A társasházban levő szükséglakások, üzletlakások, társbérletek bérlőinek – a bérlemények önálló lakásként való megszüntetésének érdekében – egy legfeljebb 10m2-rel nagyobb lakás bérleti jogát fel kell ajánlani.

 

[1] Módosította a 25/2008. (X.03.) rendelet 1.§-a, hatályos 2008. október 3-tól.

[2] Módosította a 9/2009. (IV.03.) rendelet 2. §-a, hatályos 2009. április 3-tól.

[3] Módosította a 21/2009. (XI.06.) rendelet 4. §-a, hatályos 2009. 11.06-tól.

[4] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 9. § (2) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[5] Módosította a 9/2012. (II.21.) rendelet 1. §-a, hatályos 2012. február 22-től.

A lakásbérlet megszüntetése közös megegyezéssel

11.§[1]

 

(1) [2]A bérlő kezdeményezésére, a lakásra kötött bérleti szerződés közös megegyezéssel megszüntethető és a bérbeadó

a) pénzbeli térítést fizet

és/vagy

b) a jelenleg bérelt lakás helyett másik lakást ad bérbe, feltéve, hogy az (összesített) bérleti érték a csere folyamán nem növekszik.

 

(2) [3][4][5]A pénzbeli térítés mértéke

- az (1) bekezdés a) pontja esetén

a) [6] [7] bontandó, felújítandó épületben lévő lakásnál legfeljebb a bérleti érték 100 %-a,

b) az épület bontása, felújítása miatt kiürítés alatti épületben lévő lakásnál a 10. § (4) bekezdésében meghatározott érték legfeljebb 90 %-a,

c) 5 éven belül felújított épületben lévő lakásnál legfeljebb a bérleti érték 75 %-a,

d)5 éven túl felújított épületben lévő lakásnál legfeljebb a bérleti érték 50 %-a.

- az (1) bekezdés b) pontja esetén legfeljebb a bérleti értékek különbözetének 75 %-a.

(2/A)[8] A pénzbeli térítés mértékét a Gazdasági Bizottság állapítja meg, melynél figyelembe kell venni

a) a (2) bekezdés a), c), d) pontban meghatározott esetekben

- a bérlő által végzett komfortfokozat növekedés értéke, amennyiben az a bérbeadó hozzájárulásával, de a bérlő finanszírozásával valósult meg,

- a bérleti jogviszony keletkezésének módját, annak kezdő időpontját,

- a bérleti jogviszony megszűntetésének bérlői indokát,

- a lakás műszaki állapotát.

b) a (2) bekezdés a)-d) pontjaiban meghatározott esetekben

- a lakás bérlésével és fenntartásával kapcsolatos költségek fizetési morálját,

- a bérleti jogviszony megszűntetésének önkormányzati érdekét.

 

[1] Módosította a 12/2009. (V.08.) rendelet 2.§-a, hatályos 2009. május 8-tól.

[2] Módosította a 21/2009. (XI.06.) rendelet 5. §-a, hatályos 2009. 11.06-tól.

[3] Módosította az 5/2010. (III. 5.) rendelet 2.§-a, hatályos 2010. március 6-tól.

[4] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (1) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[5] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 8.§ (1) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[6] Módosította a 25/2010. (IX.10.) rendelet 3. §-a, hatályos 2010. szeptember 10-től.

[7] Módosította a 25/2010. (IX.10.) rendelet 3. §-a, hatályos 2010. szeptember 10-től.

[8] Kiegészítette a 23/2012. (VI.12.) rendelet 8.§ (2) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

Bérlőtársi jogviszony

12.§

(1) Ha a lakást több bérlő együttesen bérli, akkor bérlőtársak. A bérlőtársak jogaira és kötelezettségeire az önálló bérlőre vonatkozó előírásokat kell alkalmazni.

(2) A bérlő és házastársa közös kérelmére bérlőtársi szerződést kell kötni.

(3) A bérlő és a 17.§ (1) bekezdése szerint befogadott személy közös kérelmére bérlőtársi szerződés köthető, ha a lakásban legalább 5 év óta életvitelszerűen együtt laknak.

(4) Ha a bérbeadás valamely korábbi lakásbérleti jogviszonyhoz kapcsolódik, akkor az új bérleti szerződés megkötésekor csak abban az esetben létesíthető bérlőtársi jogviszony, ha az a korábbi bérleti szerződésben is fennállt.

(5) A bérlőtársak a bérbeadó hozzájárulásával bérlőtársi jogviszonyukról egymás javára lemondhatnak.

Társbérlői jogviszony

13.§

(1) Ha a bérlők a lakás meghatározott lakószobáját és egyéb helyiségeit kizárólagosan, más helyiségeit pedig közösen használják, társbérlők. A társbérlő önálló bérlő.

(2) Ha a társbérleti lakrészek bérlői egymás közeli hozzátartozói, az egész lakást - kérelmükre - bérlőtársi bérleményként kell bérbe adni.

(3) A társbérlők által közösen használt helyiségek használatának módját a társbérlők megállapodása határozza meg.

(4) Üres társbérleti lakrészt önálló bérletként bérbe adni nem lehet.

(5) Amennyiben a visszamaradt társbérlő a megüresedett társbérleti lakrészre igényt tart, vele az egész lakásra bérleti szerződést lehet kötni.

(6) 1] Ha több visszamaradt társbérlő tarthat igényt a megüresedett lakrészre, a Gazdasági Bizottság dönti el, hogy azt melyik kérelmező részére biztosítja. Ha a megüresedett lakrész több szobás, a lakrész a kérelmezők között megosztható.

(7) Ha a visszamaradt társbérlő(k) a megüresedett lakrészre nem köt(hetnek) bérleti szerződést:

- társasházban lévő lakást a 26.§ (5) bekezdése szerint el lehet idegeníteni.

- a műszaki feltételek megléte esetén a lakást műszakilag meg lehet osztani,

- egyébként a visszamaradt bérlő bérleti jogviszonyát cserelakás felajánlása mellett fel kell mondani.

 

[1] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (1) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

A lakbér

14.§

(1) [1][2][3][4] Szociális bérbeadás és a 4. § (8) bekezdés esetén a bérlő által fizetendő bruttó lakbér (továbbiakban: lakbér) a lakás mindenkori bérleti értékének a 2,5 ezreléke.

 

(2) A rehabilitációs munkák miatt átmeneti lakásokba költöztetett bérlők új lakbérét az eredeti lakásba történő visszaköltözéskor kell megállapítani.

(3) A lakbértámogatás módját és mértékét a gyermekjóléti és szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet szabályozza.

(4) [5][6]A szociális helyzet és a 4. § (8) bekezdés alapján bérbeadott lakások lakbérét minden év július 1-jével felül kell vizsgálni. Ahol a számított lakbér nem egyezik meg a tényleges lakbérrel, ott a bérlőt lakbérközlés formájában értesíteni kell az új lakbér összegéről. Ha a számított lakbér

- nem haladja meg a tényleges lakbér 150%-át, akkor július 1-jétől a fizetendő lakbér azonos a számított lakbérrel,

- a tényleges lakbér 150%-ánál magasabb, akkor július 1-jétől a fizetendő lakbér a tényleges lakbér 150%-a.

 

[1] Módosította a 11/2008. (IV.11.) rendelet 2.§-a, hatályos 2008. IV.11-től.

[2] Módosította a 21/2009. (XI.06.) rendelet 6. § (1) bekezdése, hatályos 2009. 11.06-tól.

[3] Módosította a 9/2011. (III.07.) rendelet 3.§ (1) bekezdése, hatályos 2011. március 3-tól.

[4] Módosította a 17/2011. (VI.06.) rendelet 5.§-a, hatályos 2011. június 7-től.

[5] Módosította a 21/2009. (XI.06.) rendelet 6. § (2) bekezdése, hatályos 2009. 11.06-tól.

[6] Módosította a 9/2011. (III.07.) rendelet 3.§ (2) bekezdése, hatályos 2011. március 3-tól.

Lakáshasználati díj

15.§

(1) A lakást jogcím nélküli használó lakáshasználati díjat köteles fizetni. A használati díj a lakásra megállapítható lakbérrel azonos összeg.

(2) Ha a jogcím nélküli használó másik lakásra nem tarthat igényt, a használat kezdete után két hónappal a lakáshasználati díj a lakbér kétszeresére, egy év elteltével a négyszeresére emelkedik.

A külön szolgáltatás díja

16.§

(1) [1],[2]Az önkormányzat az alábbi - lakáshasználatot kiegészítő - külön szolgáltatásokat nyújthatja:

- központi fűtés és melegvízellátás,

- vízellátás, csatornahasználat,

(2) A központi fűtés és melegvízellátás díját a Budapest főváros területén érvényesülő táv-hőszolgáltatási díjak megállapításáról, valamint az ár- (díj-) alkalmazási feltételekről szóló fővárosi rendelet szabályozza.

(3) [3]Ha a bérlő a víz- és csatornahasználat díját nem önálló vagy mellékvízmérő szerint, közvetlenül a szolgáltatóval kötött szerződés alapján fizeti meg, akkor az önkormányzatnak havonta fizetendő térítési összeget a rendelet 9. sz. mellékletének A,B,C,D táblázatában meghatározott normatív mennyiség (m3) és a mindenkor érvényes víz- és csatornahasználati díjak (Ft/m3) szorzata alapján kell kiszámítani

(4) [4],[5]

(5) [6]


[1] Módosította 31/2006. (XII.07.) rendelet 6.§ (1) bekezdése, hatályos 2006. 12.07-től.

[2] Módosította a 10/2007. (VI.08) rendelet 3.§ (1) bekezdése, hatályos 2007. július 1-től

[3] Módosította a 10/2007. (VI.08) rendelet 3.§ (2) bekezdés, hatályos 2007. július 1-től

[4] Módosította 31/2006. (XII.07.) rendelet 6.§ (2) bekezdése, hatályos 2006. 12.07-től.

[5] Módosította a 10/2007. (VI.08) rendelet 3.§ (2) bekezdés, hatályos 2007. július 1-től

[6] Törölte a 10/2007. (VI.08) rendelet 3.§ (2) bekezdése, hatályos 2007. július 1-től

Más személy befogadása

17.§

(1) A bérlő a bérbeadó írásbeli hozzájárulása nélkül is befogadhatja lakásába szülőjét, házastársát, gyermekét, befogadott gyermekének gyermekét.

(2) A bérlő a bérbeadó írásbeli hozzájárulásával fogadhatja be lakásába testvérét, nem befogadott gyerekétől származó unokáját, élettársát, ha a befogadást követően az egy főre jutó lakószoba alapterülete 6 m2-nél nem lesz kisebb.

(3) A bérlőtárs a lakásba más személyt - a kiskorú gyermeke, valamint a befogadott gyermekének az együttlakás ideje alatt született gyermeke kivételével - a másik bérlőtárs írásbeli hozzájárulásával fogadhat be.

Az albérlet

18.§

(1)  A bérlő igazolt távolléte esetén lakása egészét, a legalább 2 szobás lakásban életvitelszerűen ott lakó bérlő a lakása egy részét, a gondnok a gondnoksága alatt álló bérlő lakását legfeljebb 2 évre albérletbe adhatja.

(2) [1]A polgármester hozzájárulása nélkül megkötött albérleti szerződés érvénytelen. Hozzájárulás nélküli albérletbe adás esetén a bérleti szerződést haladéktalanul fel kell mondani.

(3) [2] [3]Az albérleti szerződéshez való hozzájárulás feltételei:

- az egy főre jutó lakószoba alapterület - az albérlőt és a vele együtt költözőket is figyelembe véve - nem lehet kisebb, mint 6 m2, és

- az albérlet időtartama alatt a lakásfenntartási és a lakbér támogatásról a bérlő lemond, és

- a szerződés megkötéséhez az összes bérlőtárs - társbérlet esetén társbérlő – hozzájárul, és

- az albérlő is írásban vállalja a 4. § (13) bekezdése szerinti követelmények betartását.

(4) Az albérleti jogviszony is megszűnik, ha a bérlő bérleti jogviszonya megszűnik. Az albérleti jogviszony megszűnését követően a volt albérlő az albérleti jogviszony megszűnésére való hivatkozással nem tarthat igényt önkormányzati lakásban való elhelyezésre.

 

[1] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 9. § (2) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[2] Módosította a 17/2011. (VI.06.) rendelet 6.§-a, hatályos 2011. június 7-től.

[3] Módosította a 23/2012.(VI.12.) rendelet 9.§-a, hatályos 2012. június 13-tól.

A lakás korszerűsítése és felújítása a bérlő által

19.§

(1) [1]

(2) [2]

(3) A lakás burkolatainak, ajtóinak, ablakainak és a lakás berendezéseinek karbantartása, felújítása, azok pótlása, cseréje a bérlő kötelezettsége.

(4) [3]

(4/A) [4][5]

(5) [6] A bérbeadó az üres szükséglakást csatolásra felajánlhatja a szomszédos lakások bérlőinek. Amennyiben a csatolást több bérlő kéri, a bérbeadásról a Gazdasági Bizottság dönt, amennyiben egy sem, a Gazdasági Bizottság a társasházban lévő lakást a 26.§ (2) bekezdés szerint elidegeníti, a nem társasházban lévőt a lakásállományból törli.

(6) [7] Az egyszobás komfort nélküli, félkomfortos komfortfokozatú és legfeljebb 30 m2-es lakások – bérlői kérelemre – a Gazdasági Bizottság hozzájárulásával műszakilag csatolhatók.

 

[1] Törölte a 21/2009. (XI.06.) rendelet7. §-a, hatályos 2009. 11.06-tól.

[2] Törölte a 21/2009. (XI.06.) rendelet 7. §-a, hatályos 2009. 11.06-tól.

[3] Törölte a 9/2009. (IV.03.) rendelet 3. §-a, hatályos 2009. április 3-tól

[4] Beiktatta a 10/2007. (VI.08) rendelet 4. §-a, hatályos 2007. július 1-től

[5] Törölte a 9/2011. (III.07.) rendelet 4. §-a, hatályos 2011. március 3-tól.

[6] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (1) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[7] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (1) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

Piaci alapon bérbeadott lakások

19/A. §[1]

(1)[2] [3]Bérbeadhatók piaci alapon is bérlakások:

- az üres, 60 m2 feletti önkormányzati bérlakások a (7)-(11) bekezdések szerint lebonyolított pályázat eredményeként,

az üres 50 m2 feletti önkormányzati lakások a 4. § (6) bekezdés szerinti döntés alapján.

(2) [4][5][6] A piaci alapon bérbeadott lakás lakbére a bérbeadáskor

- felújított épületben lévő lakás esetén a lakás bérleti értékének 6 ezreléke,

- nem felújított épületben lévő lakás esetén a lakás bérleti értékének 5 ezreléke.

A lakbér minden év július 1-én a jegybanki alapkamat mértékének felével emelkedik.

(3) [7]Bérleti szerződés olyan személlyel köthető, aki

- a 3 havi bérleti díjnak megfelelő óvadékot befizeti

- vállalja a lakás, illetve berendezéseinek karbantartását, felújítását, pótlását és cseréjét, a használatba vételhez esetlegesen szükséges költségeket

- akivel szemben 1 éven belül nem volt, illetve jelenleg nincs folyamatban a lakásbérleti jogviszonyával kapcsolatos felmondási- vagy peres eljárás,

- nem részesül lakbér- és/vagy lakásfenntartási támogatásban,

- amennyiben rendelkezik szociális helyzet alapján bérbeadott kerületi bérlakással, vállalja, hogy nyertesség esetén felmondja annak bérleti szerződését, és a lakást térítésmentesen visszaadja a bérbeadónak,

- [8]vállalja (2) bekezdés szerinti, az évenkénti bérleti díjemelésből eredő bér-különbözet és a 16. § szerinti külön szolgáltatás díjának megfizetését.

(4) [9]A bérlő a házastárs és/vagy egyenesági hozzátartozója javára a bérleti jogáról írásbeli bejelentése alapján bármikor lemondhat. A bérlő a hónap végére a bérleti szerződést felmondhatja, ebben az esetben a lakás rendeltetésszerű állapotba hozásához szükséges munkák költségével csökkentett óvadék, illetve a (9) bekezdés szerinti, még le nem lakott bérleti díj a bérlő részére visszajár.

(5) [10]A bérleti szerződést a bérbeadó írásban, legalább 30 napos felmondási idővel felmondhatja:

a) a lakás rendeltetésszerű használatához elvégzendő munkák költségeivel csökkentett óvadék, illetve a (9) bekezdés szerinti le nem lakott lakbér visszafizetése mellett, ha:

- a bérlő vagy a vele együttlakó személyek a lakókkal szemben az együttélés követelményeivel ellentétes, tűrhetetlen magatartást tanúsítanak, vagy

-[11] a bérlő vagy a vele együttlakó személyek a lakást, a közös használatra szolgáló helyiséget, illetőleg területet rongálják vagy a rendeltetésükkel ellentétesen használják, vagy ennek évenkénti egyszeri ellenőrzését megakadályozzák, vagy

- a bérlő a szerződésben vállalt jogszabályban előírt egyéb lényeges kötelezettségét nem teljesíti.

b) ha a bérlő a lakbért a fizetésre megállapított időpontig nem fizette meg, és a hátralékra az óvadék összege már nem nyújt fedezetet.

(6) [12][13] [14]

(7) [15][16]A pályázatot a Gazdasági Bizottság hozzájárulásával a Polgármester írja ki és bírálja el. A pályázati kiírásnak tartalmaznia kell:

- a meghirdetett lakás jellemzőit,

- a megtekintés lehetőségére vonatkozó tájékoztatást

- a bérleti szerződéssel a (3)-(5) bekezdések szerint együtt járó jogokat illetve kötelezettségeket

- a pályázat benyújtásának valamint a 3 havi bérleti díjnak megfelelő pályázati letét befizetésének módját és határidejét,

- a pályázat elbírálásának, a szerződés megkötésének (9)-(10) bekezdés szerinti módját és határidejét.

(8) A pályázatot az erre rendszeresített nyomtatvány kitöltésével és aláírásával, illetve a pályázati letét befizetésének igazolásával kell benyújtani. A nyomtatvány a pályázott lakás címét, a pályázó személyes adatait, továbbá a pályázó nyilatkozatát tartalmazza arról, hogy a pályázat feltételeit elfogadja és a személyes adatainak kezeléséhez hozzájárul.

(9) [17][18][19] [20]A pályázatot az nyeri meg aki a bérleti díj megfizetését legalább 6, legfeljebb 60 hónap közötti időszakon belül a leghosszabb időre vállalja, a zárt borítékban, határidőben benyújtott pályázati jelentkezési lapon. Amennyiben több pályázó azonos ajánlatot tesz, a nyertes személyéről a – a pályázó jövedelmi helyzetét, a lakásba együttköltözők számát figyelembe véve – a Gazdasági Bizottság dönt. A bérleti szerződést a vállalt összeg befizetését követően erre az időtartamra kell megkötni. A határozott időtartam lejártát követően, amennyiben nem áll fenn, az (5) bekezdés szerinti felmondási ok, a határozatlan idejű szerződés megkötéséről a Gazdasági Bizottság dönthet.

(10) [21]A nyertessel a szerződést 30 napon belül meg kell kötni. A szerződéskötés meghiúsulása esetén a sorrend szerinti következő pályázóval lehet a szerződést megkötni.

(11) [22] [23]Szerződéskötés esetén a pályázati letét összege óvadékként az önkormányzatnál marad.

A nem nyertes pályázóknak a letét összegét a versenytárgyalástól számított 30 napon belül vissza kell fizetni. Amennyiben a bérleti szerződés megkötése nem a nyertes pályázónak felróható okból hiúsul meg, részére a letét összege visszajár.

(12) [24]

(13) [25] [26]Amennyiben a lakóház társasházzá alakítása megtörtént és a bérleti szerződés megkötése óta eltelt legalább 36 hónap, a bérlő a 26-29. §-ok szerinti feltételekkel a lakást megveheti. A pályázatkor befizetett óvadékot, illetve a (9) bekezdés szerinti, még le nem lakott lakbért a vételárba be kell számítani.

 

[1] Módosította a 12/2009. (V.08.) rendelet 3.§-a, hatályos 2009. május 8-tól.

[2] Módosította a 17/2011. (VI.06.) rendelet 7.§ (1) bekezdése, hatályos 2011. június 7-től.

[3] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 10.§ (1) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[4] Módosította a 21/2009. (XI.06.) rendelet 8. § (1) bekezdése, hatályos 2009. 11.06-tól.

[5] Módosította a 30/2009. (XII.18.) rendelet 1. §-a, hatályos 2009. december 18-tól.

[6] Módosította a 17/2011. (VI.06.) rendelet 7.§ (2) bekezdése, hatályos 2011. június 7-től.

[7] Módosította a 21/2009. (XI.06.) rendelet 8. § (2) bekezdése, hatályos 2009. 11.06-tól.

[8] Módosította a 25/2010. (IX.10.) rendelet 4. § (1) bekezdése, hatályos 2010. szeptember 10-től.

[9] Módosította a 21/2009. (XI.06.) rendelet 8. § (3) bekezdése, hatályos 2009. 11.06-tól.

[10] Módosította a 21/2009. (XI.06.) rendelet 8. § (4) bekezdése, hatályos 2009. 11.06-tól.

[11] Módosította a 25/2010. (IX.10.) rendelet 4. § (2) bekezdése, hatályos 2010. szeptember 10-től.

[12] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (1) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[13] Módosította a 17/2011. (VI.06.) rendelet 7.§ (3) bekezdése, hatályos 2011. június 7-től.

[14] Hatályon kívül helyezte a 23/2012. (VI.12.) rendelet 10. § (2) bekezdése 2012. június 13-i hatállyal.

[15] Módosította a 21/2009. (XI.06.) rendelet 8. § (5) bekezdése, hatályos 2009. 11.06-tól.

[16] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (1) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[17] Módosította a 21/2009. (XI.06.) rendelet 8. § (6) bekezdése, hatályos 2009. 11.06-tól.

[18] Módosította a 35/2010. (XII.15.) rendelet 1. §-a, hatályos 2010.12.16-tól.

[19] Módosította a 2/2012. (I.31.) rendelete 1. §-a, hatályos 2012. február 1-jétől

[20] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 10.§ (3) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[21] Módosította a 21/2009. (XI.06.) rendelet 8. § (7) bekezdése, hatályos 2009. 11.06-tól.

[22] Módosította a 21/2009. (XI.06.) rendelet 8. § (8) bekezdése, hatályos 2009. 11.06-tól.

[23] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 10.§ (4) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[24] Hatályon kívül helyezte a 23/2012. (VI.12.) rendelet 10.§ (5) bekezdése, 2012. június 13-i hatállyal.

[25] Beiktatta a 21/2009. (XI.06.) rendelet 8. § (9) bekezdése, hatályos 2009. 11.06-tól.

[26] Módosította a 25/2013. (XII.17.) rendelet 1.§-a, hatályos 2013. december 18-tól.

III. FEJEZET

Önkormányzati helyiségek

Helyiség bérbeadása

20.§

(1) A helyiségek bérbeadására a lakások bérbeadásáról szóló II. fejezet előírásait e fejezet szerinti eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) [1] [2]Bérleti szerződés azzal a természetes személlyel vagy a nemzeti vagyonról szóló  2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1.pontjában meghatározott átlátható szervezettel köthető, akinek :

a) nincs tartozása, jogvitája az önkormányzattal szemben,

b) nem indult ellene felszámolási eljárás, nem áll végelszámolás vagy csődeljárás hatálya alatt,

c) ha a folytatni kívánt tevékenység nem szexuális áruk forgalmazása, ezzel kapcsolatos szolgáltatás, illetve a szerencsejáték szervezéséről szóló törvényben meghatározott I. kategóriájú játékterem,

d) a folytatni kívánt tevékenységhez szükséges szakhatósági hozzájárulást, vállalkozói igazolvány vagy társasági szerződés, cégkivonat, a bejegyzésről szóló bírósági végzés hiteles másolatát mellékeli,

e) vállalja a 24.§ (2) bekezdésében foglalt megszerzési díj megfizetését,

f) vállalja, hogy a bérleti díj minden év május 1-jén 4%-kal emelkedik,

g) vállalja, hogy az épület felújítása. bontása esetén a bérbeadó 90 napos határidővel felmondhat.

h) vállalja a bérbeadó által ajánlott minimális bérleti díj összegének megfizetését.

i) hogy a a Bérbeadói értesítés kézhezvételét követően közjegyzői tartozás elismerő nyilatkozatot  tesz, és azt a bérleti szerződés megkötése előtt bérbeadónak benyújtja,

j) vállalja, hogy a törvényben előírt beszámolási, nyilvántartási, adatszolgáltatási kötelezettségét teljesíti,

k)vállalja, hogy a helyiséget a bérleti szerződési előírásoknak, és a bérbeadói rendelkezéseknek, valamint a meghatározott hasznosítási célnak megfelelően használja,

vállalja, hogy a bérbeadó által engedélyezett albérlet, üzemeltetési szerződés esetén kizárólag természetes személynek, vagy átlátható szervezetnek adja albérletbe vagy üzemeltetésbe a helyiséget.

(3)  [3] A bérleti szerződésbe kell foglalni az alábbi feltételeket, melyek megsértése esetén a bérbeadó azonnali felmondással él:

a) a bérfizetési kötelezettség felszólítás ellenére való nem teljesítése,

b) a tevékenység engedély nélküli megváltoztatása,

c) a helyiség engedély nélkül albérletbe, üzemeltetésbe adása,

d) a bérlő az előírt határidőn belül nem köti meg közvetlenül a szolgáltatóval a szerződést (különösen a víz-, csatorna és szemétszállításra),

e) a bérlő a közvetlenül szolgáltatóval kötött szerződés alapján nem fizeti meg a szolgáltatónak a (víz- csatorna-, szemét-, elektromos áram-, gázhasználat) díjakat,

f) a szomszédos lakásokban a zajterhelés, por, bűz és káros anyag jogszabályokban előírt értékének túllépése,

g) a bérlő, illetve az albérlő vagy üzemeltető a bérleti szerződést követően beállott körülmény folytán már nem minősül átlátható szervezetnek.

(4) Bérlőtársi szerződés nem köthető.

(5) [4] Határozott idejű bérleti szerződést kell kötni

a) legfeljebb 10 évre

- az életvédelem céljára kijelölt

- a Képviselőtestületi döntéssel kulturális célra bérbe adott

- a közérdekűnek nyilvánított (21.§ (1) b) pontja) vagy kiemelten közhasznú tevékenységet folytató szervezeteknek bérbe adott helyiségekre.

Ha a polgári védelmi parancsnokság az életvédelmi célra való kijelölést megszünteti, a bérleti szerződés határozatlan idejűvé alakítható.

b) ha a bérbeadó a bérlő bérleti jogviszonyát bérleti díj vagy egyéb díjak nem fizetése miatt felmondta a polgármester döntése alapján

- ha a bérlő a végrehajtási eljárás lezárulta előtt a tartozást teljes egészében - beleértve a felmondással (kiürítéssel) kapcsolatban felmerült valamennyi költséget is- kiegyenlítette határozatlan időre,

- ha a bérlő részletfizetési kérelmet nyújtott be legfeljebb 2 év határozott időre

Részletfizetés esetén csak akkor köthető bérleti szerződés, ha a bérlő közjegyzői tartozáselismerő nyilatkozatot nyújt be a fennmaradó tartozás, illetve az 1 évre vonatkozó fizetési kötelezettsége tekintetében.

A 2 év leteltét követően a bérleti szerződés meghosszabbításáról vagy határozatlan idejűvé alakításáról a polgármester dönt.

(6)  [5][6],[7][8] Ha a bérlő a helyiség forgalmi értékét – előzetesen benyújtott tételesen költségbecslés alapján - legalább 30%-kal növelő beruházást kíván végrehajtani, a bérbeadó vállalhatja, hogy a bérleti szerződést –a (2) bekezdés g) pont, illetve a (3) bekezdés eseteit kivéve – 15 évig nem mondja fel. A megállapodás feltétele, hogy a vállalt munkálatok 2 éven belüli elvégzéséről szakértői igazolást hoz. A megállapodásról a Gazdasági Bizottság dönt.

(7) Helyiséget bérbe adni pályázat útján (33.§ (1)) illetve pályázaton kívül (21.§ (1)) lehet.

(8)[9] [10] A bérlő köteles a víz-, csatorna használatra valamint a szemétszállításra a szolgáltatóval közvetlenül – a bérleti szerződés megkötését követő 30 napon belül - szerződést kötni, és azt a bérbeadónak bemutatni.. A szerződés megkötésének időpontjáig a bérlő a bérbeadónak a 10. sz. mellékletben meghatározott normatív mennyiség (m3) és a mindenkor érvényes víz- és csatornahasználati, valamint szemétszállítási díjak (liter) szorzata alapján kiszámított átalánydíjat köteles fizetni.

A szerződéskötés elmulasztása esetén a (3) bekezdés szerint kell eljárni.

 

[1] Kiegészítette a 9/2011. (III.07.) rendelet 5.§-a, hatályos 2011.március 3-tól.

[2] Módosította 23/2012. (VI.12.) rendelet 11.§ (1) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[3] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 11.§ (2) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[4] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 11.§ (3) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[5] Módosította a 18/2007. (X.05.) rendelet 5. §-a, hatályos 2007. 10.05-től

[6] Módosította a 11/2008. (IV.11.) rendelet 4.§-a, hatályos 2008. IV.11-től.

[7] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (2) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[8] Törölte a 9/2011. (III.07.) rendelet 5.§-a, hatályos 2011. március 3-tól.

[9] Beiktatta a 10/2007. (VI.08) rendelet 5. §-a, hatályos 2007. július 1-től

[10] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 11. § (4) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

Helyiség bérbeadása pályázaton kívül 

21.§

(1) [1][2][3] [4] [5][6] [7] A vagyonrendeletben meghatározott forgalmi értékhatárig pályázat nélkül adható bérbe helyiség

a) az önkormányzat által alapított

aa) alapítványoknak,

ab) gazdasági társaságoknak,

ac) közhasznú társaságoknak

a Képviselőtestület minősített többséggel hozott döntése alapján,

b) a Gazdasági Bizottság döntése alapján, ha a tevékenység folytatását a Képviselőtestület minősített többséggel közérdekűnek nyilvánítja, vagy kiemelten közhasznú tevékenységet folytató szervezeteknek

c) a Gazdasági Bizottság döntése alapján, ha a helyiség üres, jogszerű használattal nem terhelt, és annak bérbeadását ugyanabban az épületben lévő helyiség bérlője, tulajdonosa kéri,

d) ha a nem társasházban lévő közös használatra szolgáló helyiség használatáról a lakóközösség a kérelmező javára lemondott, és a kérelmező vállalja a bérbeadó által ajánlott minimális bérleti díj legalább 50%-ának megfizetését,

e) bérleti jog átruházása, cseréje és jogutódlása esetén (22.§),

f) hirdetményi úton, ha a helyiség nem társasházban van, vagy ha két egymást követően kiírt pályázat eredménytelen volt (23.§),

g) a bérleti szerződés cserehelyiséggel történő felmondása esetében (35.§ (5)),

(2) [8] Az (1) bekezdés b) pont és a c) pont esetében a megszerzési díjat – figyelembe véve a kérelmező által folytatni kívánt tevékenységet, a fizetési kötelezettségének eddigi, határidőben történő teljesítését, a szolgáltatókkal kötött szerződések meglétét –a Gazdasági Bizottság el is engedheti, a bérleti díjat mérsékelheti.

(3) [9] Amennyiben a bérleti szerződésben a 20.§ (2) g.) kitétel nem szerepel és a határozatlan időre szóló bérleti jogviszonyt a bérbeadó az épület bontása, felújítása miatt felmondja, a bérlőnek legfeljebb 25 %-kal nagyobb alapterületű cserehelyiség vagy a helyiség forgalmi értékének megfelelő összegű térítés adható. A térítés tartalmazza a bérlő által befizetett használatbavételi, igénybevételi, megszerzési díjat is.

 

[1] Módosította a 13/2010. (V.14.) rendelet 3. §-a, hatályos 2010. július 1-től.

[2] Kiegészítette a 11/2008. (IV.11) rendelet 5.§ (2) bekezdése, hatályos 2008. IV.11-től.

[3] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (2) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[4] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (1) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[5] Módosította a 9/2011. (III.07.) rendelet 6.§-a, hatályos 2011. március 3-tól.

[6] Módosította a 9/2011. (III.07.) rendelet 6.§-a, hatályos 2011. március 3-tól.

[7] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 12. § (1) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[8] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 12.§ (2) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[9] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 12.§ (3) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

A bérleti jog jogutódlása, átruházása, cseréje, albérletbe és üzemeltetésbe adása

22.§

(1) [1]A bérleti szerződést jogutódként folytathatja:

- a tevékenységet folytató bérlő halála esetén az egyéni vállalkozói igazolvány alapján a vállalkozó özvegye, örököse,

- a bérlő által alapított vagy átalakulással létrejött gazdasági társaság, szövetkezet amennyiben megfelelnek a 20. § (2) bekezdésében foglalt követelményeknek,

- a vállalkozói igazolványhoz nem kötött tevékenységnél a 17.§ (1) szerinti személyek.

(2) [2] [3]A bérleti jog átruházására, cseréjére és albérletbe, illetve üzemeltetésbe adására irányuló bérbeadói hozzájárulás feltétele, hogy:

- a felek a szerződést benyújtják,

- a régi bérlő megfelel a 20. § (2) bekezdésben foglalt követelményeknek,

- a régi bérlővel szemben nem áll fenn a 20.§ (3) bekezdés szerinti felmondási ok egyike sem,

- az új bérlő is megfelel a 20.§ (2) bekezdés szerinti követelményeknek,

- az albérlő, üzemeltető is megfelel a 20.§ (2) bekezdés szerinti követelményeknek,

-albérletbe adás esetén a bérlő vállalja a bérbeadó által ajánlott összeg 50%-ának megfelelő havi többlet díj befizetését.

 

(3) Az albérletbe, üzemeltetésbe adáshoz adott bérbeadói hozzájárulásban szerepeltetni kell, hogy a bérlő bérleti szerződésének felmondása esetén az ő szerződése is azonnali hatállyal, önkormányzati kártérítési kötelezettség nélkül megszűnik és az általa használt helyiséget 30 napon belül kiüríteni köteles.

 


[1] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 13.§ (1) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[2] Módosította a 9/2011. (III.07) rendelet 7. §-a, hatályos 2011. március 3-tól.

[3] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 13.§ (2) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

Helyiség bérbeadása hirdetménnyel

23.§

(1)  A nem társasházakban lévő – a felújított ingatlanok kivételével - vagy a két egymás utáni pályázaton eredménytelenül hirdetett, üres helyiségeket a bérbeadó hirdetési helyszíneken közzétett hirdetmény útján bérbe adhatja.[1]

(2)  [2] [3]A hirdetményben az egyes helyiségekre vonatkozóan:

- helyreállítási kötelezettség köthető ki,

- szerepeltetni kell a bérbeadó által ajánlott bérleti díjat,

- továbbá a 20. § (2) és a (8) bekezdésben meghatározott követelményeket.

(3) [4] Ajánlatot bárki benyújthat, aki a bérlővé válás 20.§ (2) bekezdése feltételeinek megfelel.

(4) [5] Amennyiben a hirdetmény 2 hónapon át történő kifüggesztésével a meghirdetett üres helyiségekre nincs jelentkező, úgy

a) a nem társasházban lévő, nem utcai bejárattal rendelkező üres helyiségeket a Képviselőtestület döntése alapján az állományból törölni kell,

b) a társasházban lévő, nem utcai bejáratú helyiségeket bérbeadásra fel kell ajánlani, a közös költség fizetési kötelezettség önkormányzattól történő átvállalása mellett

- először a társasházban lévő lakás/helyiség bérlőknek/tulajdonosoknak,

majd ezt követően nyilvánosan.

 

[1] Módosította a 31/2006. (XII.07.) rendelet 8.§-a, hatályos 2006. 12.07-től.

[2] Módosította a 9/2011. (III.07) rendelet 8. §-a, hatályos 2011. március 3-tól.

[3] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 14.§ (1) bekezdés, hatályos 2012. június 13-tól.

[4] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 14.§ (2) bekezdés, hatályos 2012. június 13-tól.

[5] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 14.§ (3) bekezdés, hatályos 2012. június 13-tól.

Megszerzési díj, bérleti díj, használati díj [1]

24.§

(1) [2][3]

(2) [4][5] Határozatlan idejű bérbeadás esetén – a jogutódlást, fennálló bérleti jogviszonnyal rendelkező bérlőtől történő vásárlás vagy átvétel, a bontandó vagy felújítandó épületben lévő, és a két egymás utáni pályázaton eredménytelenül hirdetett üres helyiségeket kivéve – a bérlő megszerzési díjat köteles fizetni. A megszerzési díj a helyiség szerződésbe foglalt 3 havi bérleti díjának megfelelő összeg.

(3) [6][7][8][9] Indokolt esetben a Gazdasági Bizottság legfeljebb a bérbeadó által ajánlott mértékig mérsékelheti vagy legfeljebb 3 hónapra szüneteltetheti a bérleti díj fizetését. Ezt meghaladó mértékű mérséklésről vagy szüneteltetésről a Képviselőtestület dönthet minősített többséggel.

(4) [10] [11]Az önkormányzati intézmények, önkormányzat által alapított alapítványok, gazdasági és közhasznú társaságok – a FB Kft-t kivéve - bérleti és megszerzési díjat nem fizetnek.

(5) Amennyiben a bérlő a helyiséget vissza kívánja adni, illetve a szerződést a bérbeadó felmondja, igényt tarthat az általa befizetett megszerzési (használatbavételi, igénybevételi) díjra.

(6) [12]A helyiség jogcímnélküli használója a bérleti díjjal azonos mértékű használati díjat köteles fizetni.

 

[1] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 15.§ (1) bekezdés, hatályos 2012. június 13-tól.

[2] Módosította a 13/2010. (V.14.) rendelet 4. §-a, hatályos 2010. július 1-től.

[3] Megsemmisítette az AB 195/2010. (XII.17.) sz. határozat.

[4] Módosította a 9/2009. (IV.03.) rendelet 5. §-a, hatályos 2009. április 3-tól.

[5] Módosította a 26/2012. (VII.16.) rendelet 2.§ (1) bekezdése, hatályos 2012. július 17-től.

[6] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (2) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[7] Módosította a 9/2011. (III.07) rendelet 9. §-a, hatályos 2011. március 3-tól

[8] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 15.§ (2) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[9] Módosította a 26/2012. (VII.16.) rendelet 2.§ (2) bekezdése, hatályos 2012. július 17-től.

[10] Módosította a 13/2010. (V.14.) rendelet 5. §-a, hatályos 2010. július 1-től.

[11] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 15.§ (3) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[12] Kiegészítette a 23/2012. (VI.12.) rendelet 15.§ (4) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

A közérdekűvé nyilvánított tevékenységet folytató bérlők részére bérbeadott helyiségekre vonatkozó különös szabályok[1]

24/A. §

(1) [2] E rendelet 21. § (1) bekezdés b) pontja alapján a bérlővel a bérleti szerződés akkor köthető meg – a 20. § (2) bekezdésben foglaltak mellett -, ha a bérlő Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatával együttműködési szerződést köt a bérbeadás időtartamára.

(2) [3] Bérbeadó a bérleti szerződést akkor is felmondhatja, ha a bérlő az együttműködési szerződésében vállalt kötelezettségeinek nem tesz eleget.

(3) [4] A felmondást követően a helyiség jogcímnélküli használója a bérleti díjjal azonos mértékű használati díjat köteles fizetni.

 

[1] Beiktatta a 23/2012. (VI.12.) rendelet 16.§ (1) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[2] Beiktatta a 23/2012. (VI.12.) rendelet 16.§ (2) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[3] Beiktatta a 23/2012. (VI.12.) rendelet 16.§ (3) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[4] Beiktatta a 23/2012. (VI.12.) rendelet 16.§ (4) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

IV. FEJEZET

A lakások és helyiségek elidegenítése

25.§

(1) Az el nem adható lakásokat tartalmazó épületek listáját a 6. sz. melléklet I. pontja tartalmazza.

(2) A 6. sz. melléklet II-III. pontjában lévő épületek lakásai a felújítás elvégzése után adhatók el.

26.§

(1) [1]

(2) [2] Az üres lakások - amennyiben nincs a 19.§ szerinti csatolási kérelem - a Gazdasági Bizottság hozzájárulásával a hirdetési helyszíneken közzétett pályázat útján, a 33.§ (2)-(6) szerinti eljárással elidegeníthetőek.

(3) [3] A lakásgazdálkodás keretein belül nem hasznosítható üres lakások esetén a versenytárgyalásról elegendő a házbeli összes tulajdonostárs értesítése is.”

(4) A versenytárgyaláson megjelent szomszédos lakás tulajdonosa 10%-os árelőnyt élvez.

(5) [4] Üres társbérleti lakrész önálló lakásként nem idegeníthető el. A társbérleti lakrészeket a forgalmi érték 50%-án vételre fel kell ajánlani a többi lakrész tulajdonosának (tulajdonosainak). Több ajánlattevő esetén a Gazdasági Bizottság dönt.

(6) [5] Az üres lakások, lakrészek esetén a Képviselő-testület - a Gazdasági Bizottság javaslatára - a forgalmi értéktől minősített többségű döntéssel eltérhet.

 

[1] Megsemmisítette az AB 195/2010. (XII.17.) sz. határozat.

[2] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (1) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[3] Módosította a 11/2008. (IV.11) rendelet 6.§ (1) bekezdése, hatályos 2008. IV.11-től.

[4] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (1) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[5] Kiegészítette a 25/2013. (XII.17.) rendelet 2.§-a, hatályos 2013. december 18-tól.

26/A. §[1]

Társasházban lévő bérbe adott lakások elidegenítéséről a polgármester dönt.

 

[1] Beiktatta a 25/2013. (XII.17.) rendelet 3.§-a, hatályos 2013. december 18-tól.

27.§

(1) [1] A bérbe adott lakások esetén a lakás forgalmi értékét csökkenteni kell a bérlő által a bérbeadó hozzájárulásával, a bérbeadóra tartozó és helyette elvégzett és meg nem térített értéknövelő, számlával igazolt beruházások értékével. A vételár a (csökkentett) forgalmi érték 40%-a, a teljesen felújított épületekben – ahol az utolsó 10 évben teljes épület kiürítés mellett megvalósított felújítás volt – az 50 %-a.

(2) [2] [3]

 

[1] Kiegészítette a 9/2009. (IV.03.) rendelet 6. §-a, hatályos 2009. április 3-tól.

[2] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 9. § (3) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[3] Hatályon kívül helyezte a 25/2013. (XII.17.) rendelet 4.§-a, hatályát veszti 2013. december 18-án.

28.§

(1) A bérbe adott lakások eladásánál a szerződés megkötésekor a vételár 20%-át kell egy összegben befizetni. Szociálisan rászorult bérlő esetén ez a kötelezettség nem áll fenn.

(2) [1]A vételárhátralékra a szerződés megkötésekor – 3%-os kamat megfizetése mellett – 15 éves részletfizetési kedvezmény adható.

(3) [2][3][4] A 15 éves részletfizetési kedvezménnyel eladott lakások esetében – tulajdonos írásbeli kérelmére – Gazdasági Bizottság 10 évvel meghosszabbíthatja a futamidőt, ha

- a kérelmező tulajdonában lévő lakás - az önkormányzat, mint eladó javára bejegyzett jelzálog, elidegenítési- és terhelési tilalom kivételével - per-teher- és igénymentes, vagy hitellel terhelt tulajdon esetén igazolja, hogy a hiteltörlesztést rendszeresen fizeti,

- kérelmezőnek nincs a társasház és a közüzemek felé tartozása, vagy a közüzemek felé fennálló tartozás kifizetésére részletfizetési megállapodást kötött,

- a kérelmező és a vele egy háztartásban élők összes jövedelme nem haladja meg az 1 főre jutó minimálbér összegét,

- kérelmező közjegyzői tartozáselismerő nyilatkozatot tesz.

- A kérelmező és a vele egy háztartásban élők nem rendelkeznek egyéb lakástulajdonnal.

(4) [5][6][7] A 25 és 35 éves részletfizetési kedvezménnyel eladott lakások esetében a Gazdasági Bizottság engedélyezheti, ha a kérelmező megfelel a (3) bekezdésben előírtaknak, hogy a tulajdonos – írásbeli kérelmére - az eredeti törlesztőrészletet az alábbi fizetési átütemezéssel:

- 2 évig 50 %-ot,

- ezt követő 3 évig 75 %-ot,

- a további futamidő alatt az 5 évig elengedett törlesztőrészlettel megnövelt összeget fizesse.

(5) [8] Az a tulajdonos, aki ellen az önkormányzat, mint eladó a törlesztőrészlet nem fizetése miatt pert indított, de a per lezárulta előtt kérelmet nyújt be, amennyiben a (3) vagy (4) bekezdés szerinti feltételeknek megfelel kedvezményben részesülhet.

(6) [9]A fennálló vételárhátralék biztosítására elidegenítési és terhelési tilalmat kell az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni. A lakást csak a fennálló vételárhátralék kifizetése, vagy annak másik saját tulajdonra történő átterhelése esetén lehet elidegeníteni, illetve elcserélni.

 

[1] Módosította a 30/2009. (XII.18.) rendelet 2. § (1) bekezdés, hatályos 2009. december 18-tól.

[2] Beiktatta a 30/2009. (XII.18.) rendelet 2. § (2) bekezdése, hatályos 2009. december 18-tól.

[3] Módosította a 9/2011. (III.07.) rendelet 10.§-a, hatályos 2011. március 3-tól.

[4] Módosította a 12/2013. (V.21.) rendelet 10.§-a, hatályos 2013. május 22-től.

[5] Beiktatta a 30/2009. (XII.18.) rendelet 2. § (2) bekezdése, hatályos 2009. december 18-tól.

[6] Módosította a 9/2011. (III.07.) rendelet 10. §-a, hatályos 2011. március 3-tól.

[7] Módosította a 12/2013. (V.21.) rendelet 10.§-a, hatályos 2013. május 22-től.

[8] Beiktatta és a következő bekezdés számozását módosította a 30/2009. (XII.18.) rendelet 2. § (2) bekezdése, hatályos 2009. december 18-tól.

[9] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 17.§-a, hatályos 2012. június 13-tól.

29.§

(1) Amennyiben a vevő a szerződés megkötésekor vagy a részletek megfizetésekor többlet befizetést teljesít, a vételárhátralékra 10%-os árengedmény illeti meg.

 

(2) Az árengedményt - a többletbefizetés teljesítésekor - az időben utolsó részletek terhére kell elszámolni.

(3) Az árengedmény igénybevételétől számított 5 éven belül a lakást csak az igénybevett árengedmény visszafizetése esetén lehet elidegeníteni, illetve elcserélni. Ennek biztosítására elidegenítési és terhelési tilalmat kell az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni.

30.§

Az Önkormányzat a lakások elidegenítéséből származó teljes bevételét elkülönített számlán helyezi el. A bevételt az elidegenítéssel kapcsolatban felmerülő költségek kifizetésére, új lakás építésére, a tulajdonában lévő lakóépületek felújítására, korszerűsítésére, használt lakások vásárlására, valamint a fővárost megillető bevételhányad kifizetésére használja fel.

31.§

(1) [1],41,[2]

(2) [3]Öröklakás értékesítése esetén a Ferencvárosi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog vonatkozásában a Gazdasági Bizottság jogosult dönteni.

(3) [4]Ha a társasház a közös tulajdonban lévő lakást vagy helyiséget el kívánja adni, vagy jelzáloggal kívánja megterhelni a tulajdonosi hozzájárulást az önkormányzati tulajdon hányadában  Gazdasági Bizottság jogosult megadni.

 

[1] Kiegészítette a 11/2008. (IV.11) rendelet 7.§-a, hatályos 2008. IV.11.től.

41 Módosította 15/2008. (V. 09.) rendelet 1.§-a, hatályos 2008. V. 10-től

[2] Törölte a 25/2008. (X.03.) rendelet 2.§-a, hatályos 2008. október 3-tól.

[3] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (1) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[4] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (4) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

32.§

(1) A helyiségek közül nem idegeníthetők el:

- a társasházzá még nem alakult épületekben lévő helyiségek,

- [1]

- a jogvita alatt lévő helyiségek,

- a 7. sz. mellékletben szereplő, kulturális vagy vendéglátási célra használt vagy arra alkalmas Ráday utcai helyiségek.

(2)   [2]A Képviselőtestület a Gazdasági Bizottság javaslatára különleges önkormányzati érdek esetén minősített többségű döntéssel a tiltó rendelkezésektől eltérhet.

(3)[3][4][5][6]Az elidegenítésről a vagyonrendeletben meghatározott feltételekkel az értékhatártól függően meghatározott tulajdonosi joggyakorló dönt.

 

[1] Hatályon kívül helyezte a 12/2013. (V.21.) rendelet 11.§-a, hatályát veszti 2013. május 22-től.

[2] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (2) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[3] Módosította a 9/2009. (IV.03.) rendelet 7. §-a, hatályos 2009. április 3-tól.

[4] Módosította a 25/2010. (IX.10.) rendelet 5. §-a, hatályos 2010. szeptember 10-től.

[5] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (2) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[6] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 18.§-a, hatályos 2012. június 13-tól.

33.§

(1)   [1][2]Az üres helyiségek bérbeadásáról vagy eladásáról a Gazdasági Bizottság a hirdetési helyszíneken közzétett pályázat útján dönt.

(2)  [3]A pályázati kiírásban bérbeadás esetére a 20. § előírásait, eladás esetén a minimális vételárat is szerepeltetni kell.

(3)  [4]Pályázatot bárki benyújthat, aki a 20.§ előírásainak megfelel, és bérbeadás esetén a megszerzési díj-, eladás esetén a vételár 10%-át befizette.

(4)  A pályázatot versenytárgyalás keretében kell lebonyolítani. A pályázat nyertese az, aki a legmagasabb vételár ajánlatot, vételi ajánlat hiányában a legmagasabb megszerzési díj ajánlatot teszi.

(5)  [5] [6]A nyertessel a szerződést 30 napon belül meg kell kötni. Amennyiben a megadott határidőben a szerződés a nyertes hibájából nem jön létre, és a pályázati kiírás tartalmazta, valamint a versenytárgyaláson meghatározásra került a második legjobb ajánlattevő, akkor vele, ha az ajánlata a nyertesétől legfeljebb 10%-kal marad el, a szerződés megköthető, ellenkező esetben új eljárást kell lefolytatni.

(6)   A pályázati letétként befizetett összeget az eredménytelenül pályázóknak 30 napon belül vissza kell fizetni, a nyertesnek a megszerzési díjba (vételárba) bele kell számolni. Amennyiben a pályázati nyertes a megadott határidőben a szerződést nem köti meg, úgy részére a pályázati letét nem kerül visszafizetésre.

(7)   [7][8]A 10 m2 alapterületnél nagyobb, utcai bejárattal rendelkező helyiségek kivételével a társasházban lévő minden egyéb helyiséget, valamint a két eredménytelen pályázaton szereplő üres helyiségek tulajdonjogát a társasházban lévő lakások és helyiségek tulajdonosainak/bérlőinek

a) a forgalmi érték legalább 30 %-áért lehet felajánlani a Gazdasági Bizottság döntése alapján. Amennyiben a felajánlást követő 30 napon belül a helyiségre több vételi ajánlat is érkezik, úgy a nyertest versenytárgyaláson kell kiválasztani.

 

b) az a) pontban meghatározott kétszeri eredménytelen felajánlást követően a Gazdasági Bizottság döntése alapján a helyiség a forgalmi érték 10 %-áért felajánlható. Amennyiben a felajánlást követő 30 napon belül a helyiségre több jelentkezés is érkezik, úgy a nyertest a Gazdasági Bizottság választja ki, figyelembe véve a folytatni kívánt tevékenységet,

 

c) amennyiben az a) és b) pontban meghatározott felajánlások eredménytelenek voltak, úgy először az a) pontban, majd kétszeri eredménytelen felajánlás után a b) pontban meghatározott feltételekkel, és új eljárási rend mellett nyilvánosan kell meghirdetni a helyiség tulajdonjogát.

(8) [9][10]

 

[1] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (2) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[2] Törölte a 9/2011. (III.07) rendelet 11.§-a, hatályos 2011. március 3-tól.

[3] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 19.§ (1) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[4] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 19.§ (2) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[5] Módosította a 31/2006. (XII.07.) rendelet 9.§-a, hatályos 2006. 12.07-től.

[6] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 19.§ (3) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[7] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (2) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[8] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 19.§ (4) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[9] Módosította a 31/2010. (XI.08.) rendelet 7. § (1) bekezdése, hatályos 2010. november 4-től.

[10] Hatályon kívül helyezte a 23/2012. (VI.12.) rendelet 19.§ (5) bekezdése, 2012. június 13-i hatállyal.

34.§.

(1) [1][2][3]

(2) [4] [5]

(3) [6]Területbérleti szerződés alapján hasznosított helyiség bérlő részére történő értékesítése esetén a forgalmi érték a földrészlet értéke, a vételárról és az adható kedvezményekről a Gazdasági Bizottság jogosult dönteni.

(4) Az adásvételi szerződés csak akkor köthető meg, ha a bérlőnek nincs tartozása az önkormányzattal szemben.

 

[1] Módosította a 16/2009. (IX.04.) rendelet 1. §-a, hatályos 2009. szeptember 4-től.

[2] Módosította a 21/2009. (XI.06.) rendelet 9. §-a, hatályos 2009. 11.06-tól.

[3] Megsemmisítette az AB 195/2010. (XII.17.) sz. határozat.

[4] Módosította a 9/2009. (IV.03.) rendelet 8. §-a, hatályos 2009. április 3-tól.

[5] Hatályon kívül helyezte a 23/2012. (VI.12.) rendelet 20.§ (1) bekezdése, 2012. június 13-i hatállyal.

[6] Módosította a 23/2012. (VI.12.) rendelet 20.§ (2) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

Átmeneti és hatályba léptető rendelkezések

35.§

(1)      [1]

-    [2]

-    43

(2)  [3]

(3)  [4]

(4)  [5]

(5)[6][7]

(6) [8][9][10][11] Az 1. számú melléklet szerinti alapérték bruttó 1900 forint.

(7)

(8)[12][13][14]

(9) 55[15][16][17]

(10) [18][19] A határozatlan idejű nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérlői által fizetett havi bérleti díj – amennyiben a havi díj nem azonos vagy nem alacsonyabb, mint a Képviselő-testület 2012. május 31-ig hatályos határozatában ajánlott minimális bérleti díj összege - bérlői kérelemre, a polgármester döntése alapján, 2013. június 1-től 2013. december 31-ig terjedő időtartamra:

- utcai bejáratú földszinti helyiségek esetében

Belső-Ferencvárosban legfeljebb 15 %-kal,

Középső-Ferencvárosban legfeljebb 20 %-kal,

Külső-Ferencvárosban és a József Attila lakótelepen legfeljebb 30 %-kal

- utcai bejáratú pince-alagsori helyiségek esetében legfeljebb 30 %-kal,

- nem utcai bejárattal rendelkező helyiségek esetében legfeljebb 30 %-kal

csökkenthető.

A bérleti díjfizetési kedvezményben csak abban az esetben részesülhet a bérlő, ha nincs az önkormányzattal szemben semmiféle tartozása.

(11)[20] A jelen bekezdést hatályba léptető önkormányzati rendelet hatályba lépéséig benyújtott, minőségi lakáscserére vonatkozó kérelmeket el kell bírálni a kérelem beadásakor hatályos rendelkezések szerint.

(12)[21] A 27.§ (1) bekezdése szerinti vételárszázalék a szociális alapon bérbe adott lakásokra a jelen bekezdést hatályba léptető önkormányzati rendelet hatálybalépését követően, 2013. december 31. napjáig

- a nem felújított és nem teljesen felújított épületekben 20%,

a teljesen felújított épületekben 35 %.

 

[1] Törölte a 9/2009. (IV.03.) rendelet 9. § (1) bekezdése, hatályos 2009. április 3-tól.

[2] Törölte a 11/2008. (IV.11) rendelet 8.§ (1) bekezdése, hatályos 2009. január 1-től.

[3] Hatályon kívül helyezte a 23/2012. (VI.12.) rendelet 21.§ (1) bekezdése, 2012. június 13-i hatállyal.

[4] Törölte a 21/2009. (XI.06.) rendelet 10. §-a, hatályos 2009. 11.06-tól.

[5] Törölte a 21/2009. (XI.06.) rendelet 10. §-a, hatályos 2009. 11.06-tól.

[6] Módosította a 35/2010. (XII.15.) rendelet 2.§-a, hatályos 2010. 12.16-tól.

[7] Hatályon kívül helyezte a 23/2012. (VI.12.) rendelet 21.§ (2) bekezdése, 2012. június 13-i hatállyal.

[8] Módosította, illetve a (7) bekezdést törölte a 31/2006. (XII.07.) rendelet 10.§ (1) bekezdése, hatályos 2006. 12.07-től.

[9] Módosította a 25/2010. (IX.10.) rendelet 6. § (2) bekezdése, hatályos 2010. szeptember 10-től.

[10] Módosította a 8/2012. (II.21.) rendelet 5.§ (1) bekezdése, hatályos 2012. február 22-től.

[11] Módosította a 12/2013. (V.21.) rendelet 12.§-a, hatályos 2013. május 22-től.

[12] Beiktatta és módosította a 9/2009. (IV.03.) rendelet 9. § (2) bekezdése, hatályos 2009. április 3-tól.

[13] Módosította a 17/2011. (VI.06.) rendelet 8.§-a, hatályos 2011. június 7-től.

[14] Hatályon kívül helyezte a 12/2013. (V.21.) rendelet 13.§-a, hatályát veszti 2013. május 22-től.

[15] Módosította, illetve a (10) bekezdést törölte a 31/2006. (XII.07.) rendelet 10.§ (3) bekezdése, hatályos 2006.12.07-től.

[16] Törölte a 11/2008. (IV.11) rendelet 8.§ (2) bekezdése, hatályos 2008. IV.11-től.

[17] Módosította a 25/2010. (IX.10.) rendelet 6. § (3) bekezdése, hatályos 2010. szeptember 10-től.

[18] Kiegészítette a 23/2012. (VI.12.) rendelet 21.§ (3) bekezdése, hatályos 2012. június 13-tól.

[19] Módosította a 12/2013. (V.21.) rendelet 14.§-a, hatályos 2013. május 22-től.

[20] Kiegészítette a 12/2013. (V.21.) rendelet 15.§-a, hatályos 2013. május 22-től.

[21] Kiegészítette a 12/2013. (V.21.) rendelet 16.§-a, hatályos 2013. május 22-től.