Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2009. (III.9.) önkormányzati rendelete

Szentes Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről

Hatályos: 2023. 10. 14- 2024. 10. 11

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2009. (III.9.) önkormányzati rendelete

Szentes Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről

2023.10.14.

Szentes Város Képviselő-testülete A Helyi Önkormányzatokról szóló – többször módosított - 1990. Évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdése, valamint Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. Tv. 6. § (3) bek. a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a törvény 8. §-ában foglalt rendezési elvek figyelembe vételével megalkotja Szentes Város Szabályozási Tervét (továbbiakban SzentesSZT), és a Helyi Építési Szabályzatát (továbbiakban: SzentesÉSZ), valamint elrendeli ezek együttes alkalmazását.

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § [A rendelet területi hatálya]

A jelen – a Helyi Építési Szabályzatról (továbbiakban SzentesÉSZ) szóló rendelet területi hatálya Szentes Város közigazgatási területére terjed ki.

2. § [A rendelet alkalmazása]

(1) Az 1. §-ban meghatározott területen belül területet felhasználni, földrészletet kialakítani, építmények (létesítmények) elhelyezésére építési telket, építési területet (közpark esetén területet) kialakítani és beépíteni, út- és egyéb közlekedési, továbbá közműhálózatot és általában bármilyen építményt (létesítményt) elhelyezni, valamint e célra építésügyi hatósági engedélyt adni csak az 1997. évi LXXVIII. törvénynek (Étv.), az ezt módosító 1999. évi CXV. törvénynek, a 253/1997. (XII.20.) Korm. sz. rendeletnek az Országos Település-rendezési és Építési Követelményekről (továbbiakban: OTÉK), az általános érvényű egyéb rendelkezéseknek, hatósági és szakhatósági előírásoknak, valamint a jelen rendelet (Helyi Építési Szabályzat) előírásainak megfelelően lehet.

(2) A rendelet hatálya alá tartozó területen területet felhasználni, telket alakítani, épületet és más építményt (a műtárgyakat is ideértve) tervezni, kivitelezni, építeni, felújítani, átalakítani, korszerűsíteni, bővíteni, lebontani, használni, valamint mindezekre hatósági engedélyt adni az általános érvényű előírások mellett csak e rendelet alkalmazásával lehet.

(3) A jelen rendelet előírásait az annak mellékletét képező szabályozási és övezeti tervvel együtt kell alkalmazni. A rendelethez tartozó rajzi munkarészek, melyek jelen rendelet szerves részét képezik:

a) Szabályozási és övezeti terv M= 1:2 000 a beépítésre szánt területekről

b) Szabályozási terv M= 1:10 000 léptékben a külterületekről

c)1

d)2

e)3

(4)4

(5)5

(6)6

(7)7 A következő számú tervlapok –M jelzést kapnak:

f) 39-I.3.-M, 39-II.3.-M, 39-II.4.-M, 39-III.3.-M, 39-III.4.-M

g) 57-III.3-M; 57-III.4-M

h) 62-IV.4.-M;

i) 63-I.1-M; 63-I.2-M; 63-I.3-M; 63-I.4-M; 63-II.2-M; 63-II.3-M; 63-II.4-M; 63-III.1-M; 63-III.2-M; 63-III.3-M; 63-III.4-M; 63-IV.3-M; 63-IV.4-M;

j) 64-I.1.-M; 64-I.2-M; 64-II.2.-M; 64-II.3.-M;

k) 70_IV.1-M; 70_IV.2-M;

l) 71-I.1.-M; 71-II.1.-M; 71-II.2.-M; 71-II.3.-M; 71-II.4.-M; 71-III.1.-M; 71-III.2.-M; 71-III.3.-M; 71-III.4.-M; 71-IV.1.-M; 71-IV.2.-M, 71-IV.3.-M; 71-IV.4.-M

m) 72-I.1.-M; 72-I.2.-M; 72-I.3.-M; 72-I.4.-M;

n) 79-I.1.-M; 79-I.2.-M; 79-II.2.-M; 79-II.3.-M; 79-III.1.-M; 79-IV.1.-M; 79-IV.2.-M; 79-IV.3.-M;

o) 80-I.1.-M; 80-I.3.-M

p) 49-M

q) 54-M

r) 57-M

s) 63-M

t) 75-M

u) 76-M

v) 77-M

w) Magyartés-M

2/A. §8 [ A rendelet alkalmazásában használat fogalmak és magyarázatuk:]

a) Fásított zöldfelület: Jellemzően nem vonalas kiterjedéssel rendelkező, háromszintes növényállománnyal, lombos fával, cserjével és gyeppel borított zöldterület, ahol 150 m2-ként legalább 1 db nagy lombtömeget növesztő lombos fa és legalább 40 db lombhullató vagy örökzöld cserje telepítendő és tartandó fenn.
b) Intenzíven fásított védőzóna és intenzíven fásított védőzöldsáv: Jellemzően vonalas kiterjedésű fásított zöldterület, ahol az állományon belüli egyes fák egymástól mért tőtávolsága nem nagyobb 8 méternél. A védőzóna és védőzöldsáv külső környezethez csatlakozó szélein méterenként legalább 1 db közepes növekedésű, a területen őshonosnak tekintett fajtájú lombhullató, vagy örökzöld cserje kötelezően telepítendő és tartandó fenn.
c) Keretes beépítési mód: A telek, ill. a telektömb olyan beépítése, amelynél az épületek a tömb szegélyén egymáshoz csatlakozóan helyezkednek el, és így a tömb belsejében közös légterű területet zárnak körül. A keretes beépítési módnál elmaradnak az udvari szárnyépületek és megjelennek az épülettel összefüggő középszárnyak.
d) Szintterületi mutató: az összes bruttó szintterület és a telekterület hányadosa.
e) Szintterületi mutató számítása
- a szintterületi mutatót a bruttó szintterület értékének összege és a telek területének hányadosaként kell meghatározni
- az épület bruttó szintterülete az építményszintek bruttó alapterületeinek összege, amelybe nem kell beszámítani:
• üres padlásteret
• az épület 1,90 m-nél kisebb szabad belmagasságú területeit
• az első pinceszintnek minősülő építményszint területen lévő, a lakásokhoz tartozó tárolóhelyiségeket
• a személygépjármű-tároló területét az OTÉK illetőleg a helyi parkolási rendeletben megállapított férőhely mértékéig
- a bruttó szintterületbe eredetileg be nem számított területek használati módjának megváltozása esetén, azok területe is beleszámítandó a bruttó szintterület mértékébe. Ezen építményrészek használati mód változása csak akkor engedhető meg, ha a szintterületi mutató nem lépi túl az építési övezetben megengedett legnagyobb mértéket.
f) Víziállás: A vízi közlekedésről szóló jogszabály alapján kikötőnek, illetve úszóműnek minősülő létesítmény kivételével - az állami, önkormányzati tulajdonban lévő vizek medrében, vagy a közcélú vízilétesítmények vízterületén elhelyezett - az épített környezet alakításáról és védelméről szóló jogszabály szerint épületnek nem minősülő, - a meder talajába beépített, vagy a meder talajára támaszkodó tartókra, cölöpökre, talpakra rögzített építmény, padozat - beleértve a bejárót is -, amely a vízterületnek nem vízgazdálkodási célú használatát teszi lehetővé.
g) 9 Állatkifutó: Az állatok szabad mozgását lehetővé tevő, általában állattartó építményhez közvetlenül kapcsolódó, felül nyitott, oldalt zárt építmény (lekerített terület), mely az állatfaj jellegéhez igazodó méretekkel rendelkezik.

3. § [Szabályozási elemek]

(1) A szabályozási tervlapon kötelező, irányadó és más jogszabályokon alapuló szabályozási elemek szerepelnek:

Kötelező szabályozási elemek:

- tervezett belterületi határvonal

- beépítésre szánt, beépítésre nem szánt területek határvonala

- tervezett szabályozási vonal,

- építési vonal,

- építési hely és annak határvonala,

- építési övezet határa,

- építési övezetre vonatkozó kódok

- védőtávolságok,

- beültetési kötelezettségű területek határa,

- régészeti érdekű terület

- helyi értékvédelmi terület határa,

- helyi védelem alatt álló épületek,

- helyileg védett környezet határa,

- helyileg védett utcakép,

- helyi jelentőségű természeti terület határa,

- helyileg védett fa,

- kötelező fásítás,

- madárvédelmi terület,

- beültetési kötelezettségű terület,

- elővásárlási joggal terhelt terület,

- telken belül kötelezően kialakítandó zöldfelület,

- szabályozási szélesség,

- tervezett híd,

- gyalogút,

- kerékpárút

Irányadó szabályozási elemek:

- irányadó tervezett telekhatárok,

Más jogszabályon alapuló elemek:

- műemlék épület, szobor

- műemlék telke

- műemléki környezet

- régészeti lelőhely,

- országos jelentőségű védett természeti terület - kunhalom

Tájékoztató elemek:

- tömbhatár,

- geodéziailag nem bemért meglevő épület,

- megszüntető jel

- elbontott épület jele

- főút, gyűjtőút tengelyvonala

- szennyvíz főnyomócső,

- vízvezeték,

- gázvezeték (nagynyomás, nagyközépnyomás, középnyomás),

- légvezeték 120 kV, 20 kV,

- meglévő termálvezeték

- szennyvízátemelő

- vízmű, kút

- víztározó

- villamos transzformátor állomás

- villamos alállomás

- gázfogadó állomás.

(2) A kötelező érvényű elemek módosítása a szabályozási terv módosítását vonja maga után. A tervezett szabályozási vonalakat a területek rendeltetésszerű felhasználása, telekalakítás és építmények elhelyezése során be kell tartani. E vonalak csak a szabályozási terv módosításával változtathatók.

(3) A szabályozási tervben jelölt telekhatárokat a telekalakítási terv, illetve a kitűzési tervek készítésénél irányadó jelleggel kell figyelembe venni.

(4) Az irányadó szabályozási elemek pontosítására a telekalakítási tervben kerül sor.

4. § [A tervezési terület területfelhasználási egységeinek tagozódása]

(1) Az 1. §. szerinti terület beépítésre szánt és beépítésre nem szánt területből áll.

(2) A beépítésre szánt terület az alábbi területfelhasználási egységekre tagozódik:

Területfelhasználási egységek

Jele

Lakóterület - nagyvárosias

Ln

Lakóterület - kisvárosias

Lk

Lakóterület - kertvárosias

Lke

Lakóterület - falusias

Lf

Vegyes terület - központi vegyes

Vk

Vegyes terület - településközpont vegyes

Vt

Gazdasági terület - kereskedelmi, szolgáltató

Gksz

Gazdasági terület - egyéb ipari

Gip

Gazdasági terület – állattartó telepek

Gip-Á

Üdülőterület - üdülőházas

Üü

Üdülőterület - hétvégiházas

Üh

Közlekedéssel kapcsolatos építmények elhelyezésére szolgáló épület

KL-ké

Különleges terület, ezen belül - jelentős zöldfelületű intézmény

K-zi

- kórház

K-K

- mezőgazdasági üzemi terület

K-Mü

- honvédség

K-H

10- szennyvíz-tisztító telep

K-Szt

11- sporttelep, strand, sportterület

K-Sp

12- temető

K-A

13- hulladékkezelés

K-A

14- Kutatás-fejlesztés, megújuló energia hasznosítása

K-K+F

(3) A beépítésre nem szánt terület a következő területfelhasználási egységekre tagozódik:

Területfelhasználási egységek

Jele

Közlekedési terület - közúti és közműterület

KÖ-u

Közlekedési terület - kötöttpályás

KÖ-k

Közlekedési terület - légi közlekedés

KÖ-l

Közlekedési terület - építésre

KÖ-é

Zöldterület - közpark, közkert

Z

Zöldterület - Kurca menti

Z-k

Zöldterület – Kossuth tér

Z-Vk

Természetközeli terület - nádas

Tk

Erdőterület - védelmi erdőterület

Ev

Erdőterület - gazdasági erdőterület

Eg

Vízgazdálkodási terület - tó

V1

Vízgazdálkodási terület - folyó, csatorna

V2

Vízgazdálkodási terület - vízműkút, termálkút

V3

15

16

17- Vízgazdálkodási terület – másodlagos használata üdülőterület

V-Ü

Mezőgazdasági – általános szántó

M1-A

Mezőgazdasági – rét, legelő, gyep

M1-B

Mezőgazdasági - kertes

M2

Mezőgazdasági – üvegházas terület

M-Ü

Különleges terület, ezen belül - anyagnyerő gödör – bányászeti övezet

K-B

18

19

20

21

22Különleges terület, ezen belül Kutatás-fejlesztés, a megújuló energiaforrások hasznosításának céljára szolgáló területek

Kk-kfme

Különleges terület, ezen belül kutyaiskola és kutyatelep 23

Kb-Ku

II. ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK

5. § [Telekalakítás]

(1) A nyélnek építési telek és mezőgazdasági területen lévő telek esetében is legalább 4,0 m szélesnek kell lennie.

(2) Tervezett lakóterületeken a minimális telekszélesség:

a) szabadonálló beépítési mód esetében 20 m

b) oldalhatáron álló beépítési mód esetében 16 m lehet.

(3)24 Közmű tárgyak, berendezések és építményei elhelyezésére kialakítható telek az övezetre és építési övezetre előírt legkisebb telekméret figyelembevétele nélkül.

5/A. §25 [Tömbtelek]

(1) A beépítettség és a zöldfelület az övezet, illetve a telektömb egész területére értendő.

(2) Az övezetre vonatkozó szintterületi mutatót úszótelek esetében nem kell figyelembe venni.

(3) Már kialakított, beépített úszótelken álló épület bővíthető, a telekhatár mellett 1 m széles beépítetlen sávot kell tartani.

(4) Önálló Garázs kizárólag meglévő garázstelken építhető. Ebben az esetben a minimális építménymagasságot nem kell figyelembe venni.

(5) Épületek beépítettséget növelő bővítése kizárólag az alábbi esetekben engedélyezhető:

a) utólagos hőszigetelés,

b) akadálymentesítés,

c) közlekedőmag, felvonó építése,

d) a bejárati egység műszakilag szükséges bővítése céljából.

6. § [Szabályozás előírásai]

Szakrális épületek építése esetében (templom, harangtorony, stb.) az építménymagasságot az épület sajátossága határozza meg.

7. § [Építmények elhelyezése]

(1) Előkert kialakult beépítés esetén az előkert méretének meghatározásánál – ha a SZT külön nem jelöli - a területen jellemző méreteket kell alkalmazni.

(2) Zártsorú beépítés kialakult területen amennyiben a szabályozási tervlap nem jelöl építési vonalat, az épület oldalhatáron álló módon, illetve „hézagosan zártsorú” beépítési móddal is elhelyezhető.

(3) Zártsorú beépítés esetén a saroktelek beépíthetősége az adott övezet értéke 50%-kal növelhető, a zöldfelület pedig csökkenthető az adott érték 33%-val.

(4) Az oldalhatáron álló beépítés esetén az épületeket a telekhatáron vagy attól max. 1,0 m-re kell elhelyezni.

(5) Kialakult területeken (kód utolsó betűjele) oldalhatáron álló beépítés esetében (kód harmadik betűjele) a hátsókert mérete 0 is lehet egyéb védőtávolságok megtartásával, amennyiben a szomszédos telkek beépítését nem akadályozza. Amennyiben a hátsókert mérete kisebb a hátsó homlokzatmagasságánál, a hátsó homlokzat tűzfalként alakítható ki, és a homlokzatmagasság nem lehet nagyobb 4,5 m-nél.

(6)26 Szabadonálló beépítés esetében a hátsókert legkisebb mérete a következő két érték közül a nagyobb:

a) 6m

b) A megengedett legnagyobb építménymagasság fele.

8. § [Építmények elhelyezése közterületen]

(1) A közterületen elhelyezhető építmények kialakítása során figyelembe kell venni a környező beépítés jellemzőit (méretek, karakter, élet- és vagyonbiztonság, stb.).

(2) Közterületen már meglévő garázsok felújíthatók, de számuk nem növelhető. Új garázsok építésére közterület nem jelölhető ki.

(3)27

(4)28

8/A. §29 [Állattartó épületek és építmények elhelyezése]

(1) Nagylétszámú állattartó telep kizárólag az erre kijelölt külterületi övezetben helyezhető el.

(2) Belterületen a központi vegyes és településközpont vegyes területek övezeteiben – kivéve a Nagyhegyen -, nagyvárosi lakóterület övezeteiben, üdülő övezetekben, beépítésre szánt különleges területek övezeteiben – kivéve a mezőgazdasági üzemi területet - állattartó épület, állatkifutó, trágyatároló nem helyezhető el.

(3) Belterületen a Kurca nyugati partján a Kiss Zsigmond utcától északra fekvő területen állattartó épület, állatkifutó, trágyatároló nem létesíthető.

(4) Új állattartó épületet, állatkifutót, trágyatárolót elhelyezni, meglévőt bővíteni az következő védőtávolságok betartásával lehet.

a) Saját lakóépülettől min. 6 m-re

b) Más tulajdonában lévő fő rendeltetésű (nem melléképület) épülettől min. 15 m-re.

c) Közterületi telekhatártól 20 m távolságra,

d) A szomszédos beépítetlen telek építési helyének határvonalától oldalkert esetében legalább 15 m távolságra.

e) Egészségügyi, hitéleti, igazgatási, élelmiszer előállítást -mely nem vonatkozik a saját ingatlanon történő, az állattartáshoz kapcsolódó tevékenységre - és külön engedéllyel rendelkező élelmiszer kereskedelmet, forgalmazást, valamint a közétkeztetést szolgáló, vendéglátó kulturális, nevelési, oktatási, sport, szociális, üdülő telekhatárától min. 100 m-re,

f) ásott vagy fúrt kúttól 10 m-re

(5) Trágyatárolót létesíteni csak a következő módon lehet: legyen szilárd falazatú, szivárgásmentes, résmentesen, szorosan fedéllel ellátott, mely megakadályozza a rovarok kijutását.

9. § [Melléképítmények elhelyezése]

(1)30

(2) Tervezett kertvárosi lakóterületeken – Hékéd, Alsórét, Bereklapos, - melléképítmény, garázs külön épületként nem helyezhető el.

10. §31

11. §32

12. § [Kerítésekre vonatkozó általános előírások]

(1) A telkek kerítésének legnagyobb magassága 2 m lehet.

(2)33

(3)34

(4)35

13. § [Zöldfelületekre vonatkozó előírások]

(1)36

(2) Az építési övezetekben előírt legkisebb zöldfelületi arány számításánál csak a növényzettel betelepített gyepes, cserjés felületek és vízfelületek vehetők figyelembe. Gyephézagos burkolatok 25%-ban vehetők figyelembe.

(3) A telken belül előírt védőzöldsáv kialakítása és fenntartása a telektulajdonos feladata. A szabályozási terven jelölt telken belül kialakítandó zöldfelületet fásított zöldfelületként kell kialakítani 3 szintes növényállománnyal.37

(4) Az új beépítésű, vagy átépülő ingatlanokon az övezetenként kötelező zöldfelületet és fásítást az épületek használatbavételéig ki kell alakítani.

(5) Élő fák kivágására csak fakivágási engedély alapján, fapótlás telepítése mellett kerülhet sor. Kivételt az erdőterületek jelentenek, ahol a fakivágást az erdészeti szakhatóság engedélye alapján erdészeti üzemterv alapján kell végezni.

III. A BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ELŐÍRÁSAI

14. § [A beépítésre szánt területekre vonatkozó általános előírások]

(1) Az építés paramétereit a kód alapján kell meghatározni:

Övezeti jel,

Betűjelek:

Első: Az övezet karaktere

Második: Beépítési mód

Szám jelek:

Első: Kialakítható telek legkisebb nagysága,

Második: Beépítés legnagyobb mértéke,

Harmadik: Zöldfelület legkisebb aránya,

Negyedik: Legnagyobb megengedett építménymagasság,

Ötödik: Szintterületi mutató

Betűjel: Kialakult

(2) A kód értékei a következő táblázat tartalmazza.

Betűjelek

Számjelek

Betűjel


1.

2.

1.

2.

3.

4.

5.

Övezet
jele

Karakter

Beépítési mód

Kialakítható legkisebb
telekterület

Beépítés megenge-dett
Legnagyobb mértéke

Zöldfe-lület legkisebb
mértéke

Építmény-magasság

Szintte-rületi mutató
megengedett legna gyobb
mrtéke

Kialakult

K

Belvárosi

Vegyes kialakult

Kialakult

2%

Kialakult

Kialakult

Nincs

Kialakult

0.

Felsőpárt

SZabadonálló

350 m2

5%

100%

< 3,5 m

0,1

1.

Polgári

Oldalhatáron álló

550 m2

15%

95%

< 4,5 m

0,2

2.

Alsópárt

Ikerházas

700 m2

20%

80%

< 5,5 m

0,5

3.

KisÉr

Zártsorú

800 m2

25%

70%

< 6,0 m

0,6

4.

Kertváros, Termál, Hékéd

900 m2

30%

50%

< 6,5 m

1,0

5.

Sorház, társasház

1 000 m2

40%

40%

< 7,5 m

1,2

6.

Lakótelep - Telepszerű

1 500 m2

50%

25%

< 9,5 m

1,5

7.

Lakótelep - Utca

2 000 m2

60%

20%

< 12,5 m

2,0

8.

Falusias

3 000 m2

70%

10%

< 16,0 m

2,4

9.

KuRca menti

4 000 m2

80% 38

0%

6,5-9,0 m

3,0

10.

Munkahelyi

5 000 m2

6,5-12,5 m

11.

Kereskedelem, Logisztika

1 ha

6,5-16,0 m

12.

Iparterület

1,5 ha

6,5-K
m

13.

Termál

2 ha

14.

EGYéb

3 ha

15. § [A lakóterületekre vonatkozó általános előírások]

(1) 400 m2-t meghaladó nagyságú lapostető esetében, - amennyiben annak területe meghaladja az épület vízszintes vetületi területének 30%-t -, csak zöldtetőként alakítható ki.

(2) Lakóterületen a lakókörnyezetet zavaró, nagy szállításigényű, zajos, bűzös, por, vagy bármilyen szennyeződést okozó, vagy a települési képbe nem illő ipari, kisipari, szolgáltató létesítmények, raktárak kialakítása nem lehetséges.

15/A. §39 [A lakóterületekre vonatkozó általános előírások]

(1) Kettőnél több rendeltetési egységet magában foglaló lakóépület telkén állattartó építmény, trágyatároló, állatkifutó nem helyezhető el.

(2) Állattartó épület lakóövezetben kizárólag főépület megléte esetén, vagy azzal egyidejűleg építve helyezhető el.

(3) A lakó övezetekben megengedett állattartó épületek összes bruttó alapterülete

a) a (4) bekezdésben foglaltak figyelembevétele mellett legfeljebb a megengedett beépítési mérték 5 %-át,

b) falusias lakóterületen a (4) bekezdésben foglaltak figyelembevétele mellett legfeljebb a megengedett beépítési mérték 20 %‐át

meg nem haladó lehet.

(4) Állattartó épületek max. bruttó alapterülete a (3) bekezdés szerinti,

a) kisvárosias lakóterületen max. 3 m2,

b) kertvárosias lakóterületen max. 10 m2,

c) falusias lakóterületen max. 60 m2,

(5) Állattartó épület építménymagassága legfeljebb 4,0 m lehet.

16. § [A nagyvárosias lakóterületekre vonatkozó előírások – Ln]

(1) A terület elsősorban nagy laksűrűségű, több önálló rendeltetésű egységet magába foglaló, 12,5 m-es épületmagasságot meghaladó, jellemzően lakóépületek elhelyezésére szolgál.

(2) Terepszint alatt építeni a telek bármely részén lehet.

(3) Üzemanyagtöltő nem helyezhető el.

(4) A 16 m-nél magasabb meglévő épületeknél szintszám emelés, magastető kialakítása nem megengedett.

(5)40 Beépítés feltétele a teljes közmű-ellátottság. A gázellátás kiváltható más megújuló energiával is, mint geotermikus, hőszivattyú, napenergia, bioenergia.

17. § [A kisvárosias lakóterületekre vonatkozó előírások - Lk]

(1) A terület elsősorban jellemzően közepes laksűrűségű, több önálló rendeltetésű egységet magába foglaló, 12,5 m-es épületmagasságot meg nem haladó lakóépületek elhelyezésére szolgál.

(2) Nem helyezhető el termelő kertészeti építmény.

(3) Terepszint alatt építeni a telek bármely részén lehet.

(4)41

(5)42 .

(6)43 Beépítés feltétele a teljes közmű-ellátottság. A gázellátás kiváltható más megújuló energiával is, mint geotermikus, hőszivattyú, napenergia, bioenergia.

18. § [A kertvárosi lakóterületekre vonatkozó előírások - Lke]

(1) A terület elsősorban jellemzően alacsony laksűrűségű, összefüggő nagy kertes, több önálló rendeltetési egységet magába foglaló lakóépületek elhelyezésére szolgál, mely 800 m2 alapterület alatti telken legfeljebb két önálló rendeltetési egységet tartalmazhat.

(2) Terepszint alatt építeni a telek építési helyén szabad, tehát előkertben, oldalkertben, hátsókertben nem lehet.

(3) Ha az övezetekben a teleknagyság legalább 50 %-kal meghaladja a legkisebb kialakítható telekterület nagyságát, abban az esetben az ezen felüli telekrészre az övezetben előírt beépítettség 50 %-a engedélyezhető.

(4)44

(5)45

(6)46 Beépítés feltétele a teljes közmű-ellátottság. A gázellátás kiváltható más megújuló energiával is, mint geotermikus, hőszivattyú, napenergia, bioenergia.

19. § [A falusias lakóterületekre vonatkozó előírások – Lf]

(1) A lakóépületen kívül mező- és erdőgazdasági (üzemi) építmény, a lakosság alapfokú ellátását biztosító nem zavaró hatású kereskedelmi, vagy szolgáltató és vendéglátó épület, szálláshely, kézműipari építmény, igazgatási, egyházi, szociális, oktatási, egészségügyi épület is elhelyezhető az övezeti előírások betartásával. Meglévő lakóépület - igény esetén - ilyen célra átminősíthető.

(2) A terület jellemzően alacsony laksűrűségű, összefüggő nagy kertes, lakóépületek, mező- és erdőgazdasági épületek, továbbá a helyi lakosságot szolgáló, nem zavaró hatású kereskedelmi, szolgáltató és kézműipari épületek elhelyezésére szolgál, mely legfeljebb két önálló lakóegységet tartalmazhat.

(3) Falusias belterületi lakóterület a Nagyhegy belterületi részén található.

(4) Terménytárolók esetében a legnagyobb megengedett építménymagasság 12 m lehet.

(5) Az övezetekben a beépítés megengedett mértékétől függetlenül maximum 400 m2 lehet a lakóépületek beépített területe.

(6)47

(7)48 Beépítés feltétele a részleges közmű-ellátottság. A gázellátás kiváltható más megújuló energiával is, mint geotermikus, hőszivattyú, napenergia, bioenergia. Egyedi közművel történő szennyvíztisztítás vagy szennyvízelhelyezés. Szennyvízelhelyezés kizárólag zárt szennyvíztárolóban ott engedélyezhető, ahol meglévő a lakóterület, és ahol a szennyvízcsatorna rendszer még nem épült ki.

20. § [Vegyes területre vonatkozó általános előírások]

(1)49

(2) Az intézményekhez az előírt gépjármű várakozóhelyeket telken belül, illetve amennyiben az műszakilag nem megoldható, vagy más szempontból indokolatlan, közterületen a parkolásról szóló helyi rendelet szerint - a beruházó költségén - kell biztosítani.

(3) A településközpont vegyes területen a lakókörnyezetet zavaró, nagy szállításigényű, zajos, bűzös, por, vagy bármilyen szennyeződést okozó, vagy a városképet zavaró ipari, kisipari, szolgáltató létesítmények, raktárak kialakítása nem lehetséges.

(4)50 Beépítés feltétele a teljes közmű-ellátottság A gázellátás kiváltható más megújuló energiával is, mint geotermikus, hőszivattyú, napenergia, bioenergia.

21. § [Központi vegyes területre vonatkozó előírások -Vk]

(1) A Vk jelű központi vegyes terület igazgatási, kereskedelmi, szolgáltató és vendéglátó épület, szálláshely, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épületek elhelyezésére szolgál.

(2) Nem zavaró hatású egyéb gazdasági és termelő kertészeti építmény is elhelyezhető az övezeti előírások betartásával. Meglévő lakóépület - igény esetén - ilyen célra átminősíthető.

22. § [Településközpont vegyes területre vonatkozó előírások -Vt]

(1) A Vt jelű településközpont vegyes terület lakófunkció mellett a lakosság ellátását biztosító igazgatási, kereskedelmi, szolgáltató és vendéglátó épület, szálláshely, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épületek elhelyezésére szolgál.

(2) Nem helyezhető el kertészeti építmény.

(3) Nem zavaró hatású egyéb gazdasági építmény is elhelyezhető az övezeti előírások betartásával. Meglévő lakóépület - igény esetén - ilyen célra átminősíthető.

(4)51 A Kossuth utca – Somogyi Béla utca – 4965/5 hrsz.-ú közterület – József Attila utca által határolt tömbben a szabályozási tervlapon *-gal megkülönböztetett a kód, a 4965/5 hrsz.-ú közterület felé eső oldalon a megengedett legnagyobb építménymagasság 7,5 m.

23. § [Üdülőterületre vonatkozó általános előírások]

(1) Üdülőépületen kívül kereskedelmi, vagy szolgáltató és vendéglátó épület, szálláshely, is elhelyezhető az övezeti előírások betartásával.

(2)52

(3) Az üdülőterületen a környezetet zavaró, nagy szállításigényű, zajos, bűzös, por, vagy bármilyen szennyeződést okozó, vagy a tájba nem illő ipari, kisipari, szolgáltató létesítmények, raktárak kialakítása nem lehetséges.

24. § [Hétvégiházas üdülőterületre vonatkozó előírások –Üh]

(1) Üdülőépületen kívül kereskedelmi, vagy szolgáltató és vendéglátó épület, szálláshely, is elhelyezhető az övezeti előírások betartásával.

(2) A Termál tó melletti területen az övezetben a terület rendeltetésével összhangban lévő gazdasági épületek is elhelyezhetők.

(3) Sportlétesítmények is elhelyezhetők az övezeti előírások betartásával.

(4)53 Beépítés feltétele a részleges közmű-ellátottság. A gázellátás kiváltható más megújuló energiával is, mint geotermikus, hőszivattyú, napenergia, bioenergia. Egyedi berendezéssel történő szennyvíztisztítás vagy szennyvízelhelyezés megengedett. Szennyvízelhelyezés kizárólag zárt szennyvíztárolóban.

25. § [Üdülőházas üdülőterület övezetre vonatkozó előírások – Üü]

(1)54

(2)55 Beépítés feltétele a részleges közmű-ellátottság. A gázellátás kiváltható más megújuló energiával is, mint geotermikus, hőszivattyú, napenergia, bioenergia. Egyedi berendezéssel történő szennyvíztisztítás engedélyezett.

26. § [Gazdasági, kereskedelmi, szolgáltató területre vonatkozó előírások - Gksz]

(1)56 A Gksz jelű gazdasági, kereskedelmi, szolgáltató terület a környezetre nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épületek – beleértve a raktárépületeket, valamint a főfunkciókhoz kapcsolódó kiszolgáló és egyéb épületek – elhelyezésére szolgál. Ezen kívül elhelyezhetők az övezeti előírások betartásával: szolgálati lakások, igazgatási és irodaépületek, diák- vagy munkásszállások, sportépítmény, szociális épület.

(2)57 Beépítés feltétele a részleges közmű-ellátottság. A gázellátás kiváltható más megújuló energiával is, mint geotermikus, hőszivattyú, napenergia, bioenergia. Egyedi berendezéssel történő szennyvíztisztítás engedélyezett.

(3)58 Az övezet területén a maximális építménymagasság tekintetében - amennyiben a technológia feltétlenül indokolja, és a környezetet nem zavarja, - a megadott értéktől el lehet térni, Ebben az esetben a maximális építménymagasság 20 m lehet, legmagasabb pontja pedig 32 m.

27. § [Gazdasági, kereskedelmi, szolgáltató terület - Gksz-M]

(1) Az övezet területén a mezőgazdasági tevékenységhez szükséges gazdasági épületek helyezhetők el.

(2) Lakóépület nem helyezhető el.

(3) Az övezet területén a maximális építménymagasság 7,5 m lehet, de amennyiben a technológia indokolja a megadott értéktől el lehet térni, az maximális építménymagasság 30 m lehet, legmagasabb pontja pedig 40m.

(4)59 A legnagyobb beépítettség 40% lehet, a legkisebb zöldfelület 20%.

(5)60 Az övezet területén üvegház, építése esetén az előkert, oldalkert, hátsókert legkisebb megengedett mérete 1 m, fóliasátor építése esetén 0,5 m.

(6)61 Gksz-M* építési övezetben nagylétszámú állattartó telep nem helyezhető el, ez alól kivétel a baromfikeltető telephely.

(7)62 Gksz-M* építési övezetben a vízellátás biztosítható engedélyezett saját fúrt kútból. Egyedi berendezéssel történő szennyvíztisztítás vagy szennyvízelhelyezés megengedett.

28. § [Iparterületre vonatkozó előírások - Gip]

(1)63 Az egyéb ipari terület elsősorban ipari, energiaszolgáltatási és a településgazdálkodás építményei - beleértve a raktárépületeket, valamint a főfunkciókhoz kapcsolódó kiszolgáló és egyéb épületek - elhelyezésére szolgál. Ezen kívül elhelyezhetők az övezeti előírások betartásával: szolgálati lakások, oktatási, egészségügyi, szociális épületek.

(2) Iparterületek területén - amennyiben a technológia indokolja -, az építménymagasság a megadott értéktől függetlenül 30 m lehet, legmagasabb pontja pedig 40m.

(3)64 Beépítés feltétele a teljes közmű-ellátottság. A gázellátás kiváltható más megújuló energiával is, mint geotermikus, hőszivattyú, napenergia, bioenergia. Egyedi berendezéssel történő szennyvíztisztítás és szennyvízelhelyezés megengedett. Szennyvízelhelyezés kizárólag zárt szennyvíztárolóban engedélyezhető, ahol a szennyvízcsatorna rendszer még nem épült ki.

29. § [Iparterület/állattartó telepekre vonatkozó előírások – Gip-Á]

(1) Az övezet területébe Szentes azon külterületi beépítésre szánt területei tartoznak, melyek jellemzően az iparszerű nagyüzemi állattartást szolgálják.

(2) Az övezet területén a már kialakult telekméretek továbbosztásával 2 000m2-nél kisebb telek nem alakítható ki.

(3) Az övezet területén a nagyüzemi állattartást szolgáló istállók, takarmánytárolók, egyéb üzemi épületeken túl csak az igazgatást és a szolgálati lakás jellegű helybenlakást szolgáló épületek helyezhetők el.

(4) A beépíthetőség maximális mértéke a telekterület 6550%-a. A megengedett épületmagasság lakó vagy igazgatási épület 4,5m, melyet az egyéb üzemi épület legfeljebb kétszeresen haladhat meg.

(5) Az övezet területén a trágyatárolás csak a közegészségügyi és állategészségügyi előírások betartásával, a telek közterülettel érintkező oldalhatárával átellenes oldalon folytatható.

(6) Az övezet területén kialakult, vagy kialakított telkek közterülettel nem érintkező oldalhatárai mellett legalább 10-10m széles, intenzíven fásított védőzóna alakítandó ki.

(7)66 Beépítés feltétele a részleges közmű-ellátottság. A gázellátás kiváltható más megújuló energiával is, mint geotermikus, hőszivattyú, napenergia, bioenergia. Vízellátás biztosítható engedélyezett saját fúrt kútból. Egyedi berendezéssel történő szennyvíztisztítás vagy szennyvízelhelyezés megengedett. Szennyvízelhelyezés kizárólag zárt szennyvíztárolóban.

29/A. §67 [Iparterület/állattartó telepekre vonatkozó előírások – Gip-Á2]

(1) Az övezet területébe Szentes azon külterületi beépítésre szánt területei tartoznak, melyek jellemzően az iparszerű nagyüzemi állattartást szolgálják.

a) Az övezet területén a már kialakult telekméretek továbbosztásával 2 000m2-nél kisebb telek nem alakítható ki.

b) Az övezet területén a nagyüzemi állattartást szolgáló istállók, takarmánytárolók, egyéb üzemi épületeken túl csak az igazgatást és a szolgálati lakás jellegű helybenlakást szolgáló épületek helyezhetők el.

c) A beépíthetőség maximális mértéke a telekterület 50%-a. A megengedett épületmagasság lakó vagy igazgatási épület 4,5m, melyet az egyéb üzemi épület legfeljebb kétszeresen haladhat meg.

d) Az övezet területén kialakult, vagy kialakított telkek közterülettel nem érintkező oldalhatárai mellett legalább 10-10m széles, intenzíven fásított védőzóna alakítandó ki.

(2) Az övezet területén a trágyatárolás csak a közegészségügyi és állategészségügyi előírások betartásával, a telek közterülettel érintkező oldalhatárával átellenes oldalon folytatható.

(3)68

29/B. §69 [Iparterület/állattartó telepekre vonatkozó előírások – Gip-Á3]

(1) Az övezet területébe Szentes azon külterületi beépítésre szánt területei tartoznak, amelyek már kialakult terület-felhasználásként jellemzően az iparszerű, nagyüzemi állattartást szolgálják, de Natura 2000 madárvédelmi zónába soroltak. Ilyen övezet Szentes területén új területként nem alakítható ki:

a)70

b)71

c) A beépíthetőség maximális mértéke a telekterület 40%-a. A megengedett épületmagasság lakó vagy igazgatási épület 4,5m, melyet az egyéb üzemi épület legfeljebb kétszeresen haladhat meg.

d) Az övezet területén kialakult, vagy kialakított telkek közterülettel nem érintkező oldalhatárai mellett legalább 15-15m széles, intenzíven fásított védőzöldsáv alakítandó ki.

(2) Az övezet területén a trágyatárolás csak a közegészségügyi és állategészségügyi előírások betartásával, a telek közterülettel érintkező oldalhatárával átellenes oldalon folytatható.

(3) Az övezet területén az alábbi természetvédelmi szempontokat is figyelembe kell venni:

a) Az épületek telken való elhelyezésekor, tömegformálásakor a kialakult környezet figyelembe vétele mellett szem előtt kell tartani a tájképbe való illesztést, az épületek anyag és szín megválasztásánál, az épülettömegek meghatározásánál,

b) A homlokzat, illetve a tető színezésére nem alkalmazhatók a természetes színektől eltérő tájidegen színek, különösen az élénk –piros, -kék, a lila, az erős rózsaszín

c) A madárvédelem szempontjainak érvényesíthetősége érdekében a telekterület legalább 15 %-át intenzíven fásítani kell 100 m2-ként 3-3 db őshonos lombhullató fa telepítésével.

30. § [Különleges terület - jelentős zöldfelületű intézmény terület övezeteire vonatkozó előírások - K-zi]

(1) Az övezetben olyan intézmények helyezhetők el, melyek jelentős zöldfelület kialakítása indokolt.

(2) A Kzi jelű jelentős zöldfelületű intézményterületen elhelyezhető:

a) kutatás-fejlesztés intézményei és építményei,

b) oktatási épületek,

c) szolgáltató és vendéglátó épület,

d) szálláshely,

e) egyházi,

f) egészségügyi,

g) sport és rekreáció épületei,

h) szociális épületek,

i) szolgálati lakások.

(3) Kivételesen elhelyezhetők kereskedelmi szolgáltató épületek.

(4) Az építmények kialakításához csak természetes építőanyagok használhatók fel.

(5)72

(6)73 Lapostető esetében, amennyiben annak területe meghaladja az épület vízszintes vetületi területének 30%-t, csak zöldtetőként vagy járható teraszként alakítható ki.

(7)74

(8)75 Beépítés feltétele a teljes közmű-ellátottság. A gázellátás kiváltható más megújuló energiával is, mint geotermikus, hőszivattyú, napenergia, bioenergia.

31. § [Különleges terület - temetők övezeteire vonatkozó előírások - K-T]

(1) Az építési övezetben csak a temetkezéshez és egyházi szertartások végzéséhez szükséges építmények helyezhetők el.

(2) A teljes egészében növényzettel betelepítendő terület a telekterület minimálisan 25%-a, melybe a sírok területe nem számít be. A kötelezően telepítendő védőzöldsáv is beleértendő.

(3) Beépítés megengedett legnagyobb mértéke 10%, beépítési mód szabadonálló.

(4) Szintterületi mutató legnagyobb értéke 0,1.

(5) Legnagyobb építmény magasság 12m.

(6) A temetők területe nem osztható meg, elvenni belőle nem lehet.

(7) Az előkert minimum 5m, oldalkert minimum 3m, hátsókert minimum 6m legyen.

(8)76 Beépítés feltétele a hiányos közmű-ellátottság. Amennyiben épület is van, közüzemi villamos energia és vízellátás szükséges. Vízellátás biztosítható engedélyezett saját fúrt kútból. Egyedi közművel történő szennyvíztisztítás vagy szennyvízelhelyezés engedélyezett. Szennyvízelhelyezés kizárólag zárt szennyvíztárolóban.

32. § [Különleges terület – sportterületek, strand területének építési övezeteire vonatkozó előírások - K-Sp]

(1) A különleges terület – sportterületek, strand területének építési övezeti tagolását a szabályozási tervlap tünteti fel.

(2) Az építési övezetben csak sport- és szabadidős tevékenységet szolgáló építmények és azokat kiszolgáló vendéglátó épületek és építmények helyezhetők el jellemzően szabadon álló beépítéssel:

a) vendéglátás,

b) szálláshely szolgáltatás,

c) ismeretterjesztés, művelődés, kultúra

d) sport, testedzés,

e) üzemeltetéshez szükséges szolgálati lakás.

f) kereskedelem77

(3)78 Beépítés feltétele a teljes közmű-ellátottság. A gázellátás kiváltható más megújuló energiával is, mint geotermikus, hőszivattyú, napenergia, bioenergia.

(4)79 Az előkert a Csongrádi út mentén minimum 5 m, egyébként a szabályozási terven ábrázolt építési hely szerint. Az oldalkert minimum 10 m, hátsókert minimum 10 m legyen, a szabályozási tervlap szerint, kivéve az (5) bekezdésben említett ingatlanok esetében. Az övezet területének legalább 40%-a zöldfelületként alakítandó ki, melybe a füvesített sportpálya területe is beszámítható.

(5)80 A 7934/4 és a 7936/1 ingatlanok esetében az oldalkert és a hátsókert legkisebb mérete 6,25 m legyen.

33. § [Különleges terület – kórház területére vonatkozó előírások - K-K]

(1) A különleges terület – kórház területének építési paramétereit a szabályozási tervlap tünteti fel.

(2) Területén kórház, szanatórium, gyógyszálló és egyéb egészségügyi funkciójú, valamint azok rendeltetésszerű működéséhez kapcsolódó építmények, szolgálati lakások helyezhetők el.

(3) A kórház területe tovább nem oszthatók meg, elvenni belőle nem lehet. A Kurca két oldalán lévő telkeket a szabályozási tervlap szerint telekegyesítéssel kell kialakítani.

(4) A telekterület 40%-a kötelezően fásított zöldfelületként alakítandó ki.

(5)81 Beépítés feltétele a teljes közmű-ellátottság1. A gázellátás kiváltható más megújuló energiával is, mint geotermikus, hőszivattyú, napenergia, bioenergia.

34. § [Különleges terület –hulladékkezelés övezetére vonatkozó előírások - K-Hk]

(1) Szilárd és folyékony települési hulladékok elhelyezésére és kezelésére szolgáló telepek, lerakóhelyek építményeinek területe.

(2) A hulladék előkezelésére, manipulálására, ártalmatlanítására kijelölt területen települési hulladéklerakó csak a helyi, regionális, és országos hulladékgazdálkodási tervekben meghatározott módon, azzal összhangban létesíthető.

(3)82 Beépítés feltétele a hiányos közmű-ellátottság.

35. § [Különleges terület - honvédségi terület övezeteire vonatkozó előírások - K-H]

A terület a honvédség számára kizárólagosan igénybe vett területeket foglalja magába.

35/A. §83 [Különleges terület – Szennyvíz-tisztító telep övezetére vonatkozó előírások - K-Szt]

(1) A K-Szt jelű építési övezetbe tartozik a település szennyvíz-tisztító telepe.

(2) Az övezetben kizárólag a szennyvízkezeléséhez kapcsolódó épületek és építmények helyezhetők el.

(3) Az elő- oldal- és hátsókert legkisebb mérete 5m. Közműtárgyak itt is elhelyezhetők.

(4) Az övezet területén az épület vagy építmény legmagasabb pontja pedig 12m lehet, de amennyiben a technológia feltétlenül indokolja, 15m lehet.

(5) Az előírt zöldfelület legalább kétszintes növényállománnyal kell kialakítani, legalább 150 m2-ként egy őshonos fa telepítésével.

(6) A telek (telkek) oldalhatárai mentén fasor telepítendő. Új telepítés esetén

a) az egyes fák egymástól mért tőtávolsága 12m-nél nem lehet nagyobb,

b) nem lehet a Berki úti közút útszegélyétől mért 10 m-es sávban.

(7) A szennyvíztisztító telep létesítésével egyidejűleg kell gondoskodni a tisztított szennyvíz befogadóba vezetéséről és a keletkezett szennyvíziszap kezeléséről, elhelyezéséről, illetve esetleges felhasználásáról.

(8) A beépítés feltétele a részleges közmű-ellátottság.

35/B. §84 [Különleges terület – Kutatás-fejlesztés, megújuló energia hasznosítása – K-K+F]

(1) Elhelyezhető a megújuló energiák hasznosításával kapcsolatos, valamint a kutatás– fejlesztéshez kapcsolódó épületek és építmények, beleértve kereskedelmi, szolgáltató, oktató, szállás és vendéglátás funkciójú épületek.

(2) A beépíthetőség maximális mértéke a telekterület 40%-a.

(3) A megengedett épületmagasság 7,5 m. Az építési övezet területén - amennyiben a technológia indokolja -, az építménymagasság a megadott értéktől függetlenül 15 m lehet, legmagasabb pontja pedig 20 m.

(4) A zöldfelület minimális mértéke 40%.

(5) Beépítés feltétele a funkciónak megfelelő hiányos közmű-ellátottság.

36. §85

37. §86

38. §87

39. §88

40. §89

41. §90

42. §91

43. §92

44. §93

45. §94

46. §95

47. §96

48. §97

49. §98

50. §99

51. §100

52. §101

53. § [Kialakult területekre vonatkozó előírások]

(1) KialakultK” jelű területeken a meglévő beépítési viszonyokhoz kell alkalmazkodni. A kialakítható teleknagyság, mérete 10%-kal csökkenthető, ha a jobb beépíthetőség ezt indokolja.102

(2) KialakultK” jelű szabályozási kategóriába sorolt területeken a beépítési módot, az előkert szükségességét és mértékét, az építési hely területét, a hátsókert mértékét és a telek beépítésének feltételeit a szomszédos telkeken kialakult adottságok és az egyéb országos érvényű előírások megtartásával a városképi szempontok érvényesítésével kell meghatározni.

IV. A BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK ÖVEZETEINEK ELÕÍRÁSAI

54. § [Különleges terület –anyagnyerő gödrök övezetére vonatkozó előírások K-B]

(1) Nyersanyaglelőhelyek (homokbányák) telkeinek, építményeinek területe.

(2) Területén csak a bányászattal kapcsolatos üzemi építmények helyezhetők el.

55. § [Vízgazdálkodási terület - V övezet ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK]

(1) A területhez tartoznak:

a) A folyóvizek (folyók, állandó- és időszakos vízfolyások) medrei és azok partjai (árterek, hullámterek, védvonalak területe, magas partok területe),

b) A természetes (holtágak, mesterséges tavak és tározók medrei, továbbá a folyóvizek vízügyi célokra hasznosított elhagyott medrei, állóvizek medre és parti sávja,

c) A folyóvizekben keletkezett, nyilvántartásba még nem vett szigetek,

d) A közcélú nyílt csatornák medre és azok parti sávja,

e) A vízbeszerzési területek és védőterületeik,

f) A védvonalak területei, hullámterek, vízjárta-, valamint fakadó vizek által veszélyeztetett területek

(2) A területen elhelyezhető építmény által elfoglalt terület, a telekterület 0,1%-át, és az építmény magassága a 3,5 métert nem haladhatja meg.

(3)103 Hullámtéren az építmény előírt magasságát a mértékadó árvízszinttől kell számítani.

(4)104 A kizárólag állami tulajdonú vízi létesítmények esetében a pertéltől számított 6-6 m, a közcélú vízi létesítmények esetében 3-3 m szélességű sáv fenntartási, karbantartási munkák számára szabadon hagyandó, ezen felül építmény nem helyezhető el.

56. § [Vízgazdálkodási terület – tó - V1]

(1) Tószabályozás: A tó partjának állandósítására szolgáló végleges partvédő műveket a meder kezelőjének hozzájárulásával, az ideiglenes partvédő műveket pedig a meder kezelőjének és a vízjogi engedélynek az előírásai szerint kell kialakítani.

(2) Vízi sportolás létesítményei: A vízi sportok, versenyek lebonyolításához szükséges létesítményeket úgy kell elhelyezni és kialakítani, hogy azok az élővizek, a műtárgyak és szabályozási művek egyéb rendeltetésszerű használatával és a természeti értékek védelmével összeegyeztethetők legyenek, és az élővizek minőségét károsan ne befolyásolják.

(3) Vízi sport - a vízfelület hasznosítójának és kezelőjének a hozzájárulásával - csak olyan mederszakaszon folytatható, amelynek mederoldalai ellenállóak vagy partvédőművel védettek a vízi sporttal összefüggésben keletkező eróziós hatásokkal szemben.

57. § [Vízgazdálkodási terület - folyó, csatorna – V2]

(1) A Kurca mentén a külterületi szakaszokon és a Szalai úttól északra lévő belterületi partszakaszokon víziállások (horgászstégek) helyezhetők el a következő feltételekkel:

a) A stég legnagyobb területe bejáró nélkül 12 m2, legnagyobb szélesség 5 m, legnagyobb mélység 3 m lehet.

b) A stég a vízparttól maximum 8 m-re nyúlhat be.

c) A stégen bármilyen felépítmény elhelyezése tilos.

d) A stéget lezárni nem szabad.

e) A stég és a bejáró szélén maximum 1 m magas korlát építhető.

f) Bármelyik 100 m hosszú szakaszon maximum 4 stég helyezhető el. A stégek között legalább 5 m helyet kell hagyni. Egymással szemben 45o-os szögben stéget elhelyezni tilos.

g)105

h) Stégek mellett és mögött a nádat megtartani és védeni kell.

i) Bármilyen szinten védett természeti területen stéget elhelyezni tilos.

j) Engedély csak a szükséges szakhatósági vélemények birtokában adható ki.

(2) A Kurca belterületén kizárólag közhasználatú vízállások helyezhetők el a következő feltételekkel:

a) A stég legnagyobb területe bejáró nélkül 100 m2, legnagyobb szélesség 30 m, legnagyobb mélység 7 m lehet.

b) A stég a vízparttól maximum 10 m-re nyúlhat be.

c) A stégen bármilyen felépítmény elhelyezése tilos.

d) A stéget lezárni nem szabad.

e) A stég és a bejáró szélén maximum 1 m magas korlát építhető.

f) Bármelyik 500 m hosszú szakaszon maximum 2 stég helyezhető el. A stégek között legalább 10 m helyet kell hagyni. Egymással szemben 45o-os szögben stéget elhelyezni tilos.

g)106

h) Stégek mellett és mögött a nádat megtartani és védeni kell.

j) Engedély csak a szükséges szakhatósági vélemények birtokában adható ki.

58. § [Vízgazdálkodási terület - vízműkút, termálkút - V3]

(1) Az ivó- és ipari vízellátás létesítményeinek tervezésére, kialakítására és üzemeltetésére vonatkozó általános és egyedi előírásokat külön jogszabály tárgyalja.

(2) Hévíz gyógyászati, egyéb egészségügyi, továbbá fürdő, melegvíz és hőellátás céljaira hasznosítható.

(3) A hévízgazdálkodásból származó csurgalékvizeket a befogadóra és hévízhasznosítási formára vonatkozó kémiai határértékek alatt, külön tisztítás nélkül, csak megfelelő fertőtlenítés, illetve hígítás után lehet a befogadóba vezetni.

59. §107 [.]

60. §108 [Vízgazdálkodási terület – Üdülőterület – V-Ü]

(1) Az övezet területébe Szentesnek a kialakult területhasználat szerint vízparti szabad strandként működő árterületi Tisza-part szakasza tartozik.

(2)109

(3)110

(4)111 Beépítés feltétele a hiányos közmű-ellátottság, egyedi zárt szennyvízelhelyezéssel.

(5)112 A V-Ü övezetben a mindenkor hatályos vízügyi jogszabályok, területhasználati és helyi építési előírások betartása kötelező.

(6)113 A V-Ü övezet az ingatlannyilvántartásban rögzített, hektárban, m2-ben megadott nagyság, illetőleg a rendelet mellékletében ábrázolt terület.

(7)114 A telkek megengedett legnagyobb beépíthetősége 5%.

(8)115 A telkek megengedett legkisebb zöldfelülete 60%.

(9)116 Az övezetben a meglévő pihenőházak felújítását, korszerűsítését, újjáépítését, átalakítását, bővítését szolgáló építési tevékenység a hullámterekre vonatkozó jogszabályi előírások érvényesítésével végezhető.

(10)117 Az övezetben új épület a nagyvízi mederre vonatkozó jogszabály előírásainak betartásával, az abban meghatározott zónák figyelembevételével lehetséges, az érintett vízügyi szakhatóság hozzájárulásával.

(11)118 Az árhullámok levonulása érdekében az épületek kizárólag oszlopokon létesíthetők. A terepszinten építmény nem helyezhető el (az oszlopok között sem).

(12)119 Új épület építménymagasság nem haladhatja meg a járófödém alsó síkjától, mint alapszinttől számított 5,5 métert. Az alapszintet a mértékadó árvízszint és az eddig előfordult legmagasabb árvízszint közül a magasabb érvényesítésével kell megállapítani, egyeztetve a területileg illetékes vízügyi igazgatósággal.

(13)120 A mértékadó árvízszint alatti padlószinttel (így terepszinten is) építmény csak ideiglenes jelleggel, árvízi időszakon kívül telepíthető és tartható fenn a nagyvízi mederre vonatkozó jogszabályban meghatározott levezető sávokra előírt időtartamig.

(14)121 A használati szintre felvezető lépcsőt úgy kell kialakítani, hogy az árvízlefolyási irányban csak minimálisan szükséges akadályt képezzen.

(15)122Kerítés csak mobil elemekből, a víz áramlását jelentősen nem akadályozó szerkezettel létesíthető.

61. § [Közlekedési területek]

(1)123 Az utak szabályozási szélességét a szabályozási terv ábrázolja.

(2)124

(3)125

(4)126

(5) A parkolás differenciált, a település sajátosságait figyelembe vevő szabályozására helyi parkolási rendeletet kell alkotni.

(6) Közösségi létesítmények építése esetén kerékpártárolót és mozgáskorlátozottak részére parkolóhelyet kell biztosítani.

(7) A külterületi utak mentén min. 8 m tőtávolsággal fasor telepítendő.

(8) Újonnan létesített belterületi utcákat mindkét oldalukon fásítani kell.

61/A. §127 [61/A. §Közlekedési terület – városi térre vonatkozó előírások – K-v]

(4) A K-v építési övezetre vonatkozó előírások:

a) Az övezetbe a városi közösségi élet közterülete tartozik.

b)128 Elhelyezhető a közlekedést kiszolgáló közlekedési építmények, valamint a közlekedést kiszolgáló vendéglátó, kereskedelmi és szolgáltató épületek.

c) A beépíthetőség maximális mértéke a telekterület 5%-a. A megengedett épületmagasság 7,5 m.

d) A zöldfelület minimális mértéke 20%.

(5) Beépítés feltétele a teljes közmű-ellátottság. A gázellátás kiváltható más megújuló energiával is, mint geotermikus, hőszivattyú, napenergia, bioenergia.

(6)129 Az övezet területén zöldfelületek kialakítására csak kertépítészeti terv alapján lehet.

62. § [Közlekedéssel kapcsolatos építmények elhelyezésére szolgáló területek]

(1) Az övezet kizárólag a közlekedés, tömegközlekedés végállomásai és várakozóhelyei, valamint az azokhoz szorosan kapcsolódó parkolóterületek elhelyezésére, illetőleg kialakítására szolgál.

(2) Az övezetben elhelyezhetők:

a) Információs és szolgálati irodák, szolgálati pihenők,

b) Várakozóterek,

c) Kerékpáros közlekedéshez kapcsolódó épületek és építmények

d) Vendéglátó épületek,

e) 500 m2 bruttó szintterületet meg nem haladó kiskereskedelmi funkciójú épületek.

(3) Legkisebb megengedett építménymagasság 3,5 m, legnagyobb 7,5m.

(4) Ideiglenes jellegű épület nem helyezhető el.

(5)130

63. § [Zöldterületi övezet - Z]

A Z jelű zöldterületi övezetek

(1) Övezeti paraméterek:

Beépítési
mód

A telek

A beépítésnél alkalmazható

legkisebb

legnagyobb

legkisebb

területe
(m2)

szélessége
(m)

mélysége
(m)

beépítettség
terepszint felett
(%)

beépítettség
terepszint alatt
(%)

bruttó szintterületi
mutató
(épület m2/telek m2)

építmény
magasság
(m)

építmény magasság
(m)

zöldfelületi arány
(%)

Zöldterület
Közpark

Szabadon
álló

10 000,
vagy
kialakult
(K)

80,
vagy
kialakult
(K)

80,
vagy
kialakult
(K)

2

2

0,04

4,5

-

75

Zöldterület
Közkert

Szabadon
álló

700,
vagy
kialakult
(K)

15,
vagy
kialakult
(K)

15,
vagy
kialakult
(K)

2

2

0,04

4,5

-

75

(2) Az övezetben a pihenést, sportot és játékot szolgáló építmény (sétaút, kerékpárút, pihenőhely, játszótér, tornapálya, esőbeálló) és a terület fenntartásához épület helyezhető el.
(3) Az övezetbe tartozó telek legalább 75%-a teljes értékű növényzettel (gyep, cserje, lombhullató fa) fedett kell, hogy legyen. A fásítottság mértéke minimálisan 1db lombos fa/zöldfelület 100m2.
(4) A közparkot engedélyezett kertépítészeti terv alapján lehet létesíteni, átépíteni, felújítani.
(5) Az övezetben csak a vonatkozó szabályoknak, biztonsági előírásoknak megfelelő sport- és játszóterületek, eszközök és esésvédő burkolatok létesíthetők. A folyamatos karbantartásról gondoskodni kell.
(6) Az övezetben elhelyezhetők közmű műtárgyak, szelektív hulladékgyűjtő műtárgyak, kerti építmény, játszó- és tornaszer, kerti medence, lugas, pergola, szobor, esővédő tető, zászlótartó oszlop. Alkalmi rendezvények esetén építmények külön engedély alapján állíthatók fel. Az ideiglenes építmények elbontása után az eredeti állapot visszaállítandó.
(7) 131

64. § [Zöldterületi övezet]

Z-k alövezet (Kurca parti zöldsávok)

(1) Övezeti paraméterek

Beépítési
mód

A telek

A beépítésnél alkalmazható

legkisebb

legnagyobb

legkisebb

területe
(m2)

széles-
sége
(m)

mélysége
(m)

beépített-
ség
terepszint
felett
(%)

beépített-ség
terepszint
alatt
(%)

bruttó
szintterü
leti
mutató
(épület m2/
telek m2)

építmény
magasság
(m)

építmény
magasság
(m)

zöldfelületi
arány
(%)

Nem beépíthető

Kialakult

Kialakult

Kialakult

0

0

0

-

13275

(2) Az övezetbe a Kurca folyó sétálásra, pihenésre, sportolásra közcélú zöldfelületként kialakított partjai tartoznak.
(3) Ezekben sétaút, kerékpárút, pihenőhely, stég, esőbeálló, közmű műtárgyak, gyalogos híd helyezhető el építményként. Egyébként az övezet területe épülettel nem beépíthető.
(4) Az övezet területének kialakítására engedélyezett kertépítészeti terv készítendő.
(5) A folyamatos karbantartásról a vízrendezési-karbantartási munkákkal együtt kell gondoskodni.
(6) A zöldfelületek, építmények kialakításánál a vízpart karbantarthatóságát biztosítani kell.
(7) 133

65. §134 [. ]

66. § [Erdőterületek]

(1) A keretövezet területén telket kialakítani, azon közutat, gyalogutat, gépjármű várakozóhelyet kialakítani, épületet-építményt – a köztárgyak kivételével – elhelyezni csak szabályozási terv alapján lehet.

(2) A keretövezet területén lakóépületet (szolgálati lakóház kivételével), önálló intézményi és szolgáltató épületet, kereskedelmi létesítményt, raktárat, üzemanyagtöltő állomást, bányát létesíteni nem lehet, kivétel a már eddig is bányatelekként nyilvántartott területen.

(3) Az erdőterületek a szabályozási tervben funkciójuk szerint

a) védelmi erdők Ev

b) gazdasági erdők Eg

külön lehatárolt övezetekbe soroltak.

(4) A keretövezet területén erdőtelepítés és fakitermelés, illetve bármely az erdőgazdálkodás keretébe tartozó tevékenység csak az erdészeti szakhatóság által jóváhagyott erdészeti üzemterv alapján történhet.

(5) A keretövezet területén – építési engedély alapján – 10ha-t meghaladó területnagyságú összefüggő telken, maximálisan 0,01%-os beépítettséggel, maximális 5,0m-es épületmagassággal helyezhető el szolgálati lakóépület, vagy közösségi vadászház és ezek melléképületei, építményei. Elhelyezhetők továbbá az árvízvédelem, a vízgazdálkodás, a közművesítés (beleértve a termékvezetékeket), a közúti közlekedés, az ismeretterjesztés építményei.

67. § [Védelmi erdők –Ev]

(1) Az övezet területén épület nem helyezhető el.

(2) Az övezet területén elhelyezett építmények csak az árvízvédelem, a vízgazdálkodás, a közművesítés, illetve a közlekedéssel kapcsolatos tájékoztatás és irányítás céljait szolgálhatják.

(3) Az övezet területén történő fásítás, növénytelepítés és az erdőgazdálkodás keretébe tartozó minden egyéb tevékenység csak az erdészeti szakhatóság által jóváhagyott egyedi engedélyek alapján történhet.

68. § [Gazdasági erdők - Eg]

(1) Az övezet területén építési engedély alapján, 10ha-t meghaladó területnagyságú telken maximum 0,5%-os beépítettséggel, maximális 5,0m-es épületmagassággal építhető épület. Ennek funkciója az alábbi lehet:

a) szolgálati lakó- és szállásépület, őrház, erdészház, ezek melléképületei és építményei

b) közösségi vadászház és melléképületei, építményei

(2) Az övezet területén építési engedély alapján építmények az árvízvédelem, a vízgazdálkodás, a közművesítés, a közúti közlekedés műtárgyaiként elhelyezhetők.

(3) Az övezet területén történő erdőtelepítés és fakitermelés, illetve az erdőgazdálkodás keretébe tartozó tevékenység csak erdészeti szakhatóság által jóváhagyott üzemterv szerint történhet.

69. § [Ev/V alövezet (véderdőben létesíthető csapadékvíz tározó)]

(1) Az övezet területébe a fákkal és cserjékkel betelepített védelmi zóna azon része tartozik, ahol gyepesített csapadékvíz tározó is létesíthető.

(2) Az övezet alapvető funkciója a település táji – ökológiai védelmén túl a más módon el nem helyezhető, illetve el nem vezethető csapadékvizek gyepesített tárolóban történő elhelyezése.

(3) A tárolótérbe csak szennyezésmentes (olajszűrőkön és iszapfogókon átvezetett) csapadékvíz engedhető.

(4) Az övezet területének karbantartását az erdészeti és vízügyi hatóság együttes felügyelete mellett kell végezni.

70. § [Mezőgazdasági övezetek]

A mezőgazdasági övezetek általános előírásai

(1) A mezőgazdasági övezetek a növénytermesztés és állattenyésztés céljait szolgálják. Itt csak a termelő tevékenységet szolgáló termékfeldolgozó és tároló, illetve az állattartást szolgáló épületek, gépszínek építhetők. Az övezeti előírásokban foglalt feltételek fennállása esetén építhető lakóépület is.

(2) A mezőgazdasági övezetbe sorolt, földútként nyilvántartott, kivett területekre a HÉSZ közlekedési övezeteit szabályozó általános előírások vonatkoznak.

(3) Az övezetekben épület, építmény csak szabadonállóan, legalább 5m mélységű előkerttel, legalább 3m oldalkerttel helyezhető el. Az épületek földszinti padlószintje az eredeti terepszinthez képest 60cm-nél nagyobb magasságban nem alakítható ki.

(4) Telekmegosztás az esetben nem engedélyezhető, ha a telek a megosztás utáni állapotban kisebb az övezetben előírt minimális területnagyságnál, illetve ha a megosztás következtében a beépítettsége túllépi a megengedettet.

(5)135 Általános mezőgazdasági területen az állattartást szolgáló épületek bruttó alapterülete nem lehet több 300 m2-nél.

71. § [Általános mezőgazdasági (jellemzően szántó művelési ágú) övezet - M1-A]

(1) Az övezet területébe a településnek jellemzően szántóföldi növénytermesztés céljára kijelölt részei tartoznak.

(2)136 Az övezet területén csak a mezőgazdálkodást szolgáló üzemi-gazdasági épület (terménytároló, feldolgozó, gépjavító és tároló épület), valamint a nem nagyüzemi állattartáshoz kapcsolódó épületek helyezhetők el maximum 3%-os beépítéssel, maximum 7,5 m-es épületmagassággal, a közművesítés és közlekedési létesítmények műtárgyain kívül.

(3)137 Az övezet területén önálló lakóépület is elhelyezhető az általános érvényű egyéb előírások betartása mellett. A megengedett legnagyobb építménymagasság 4,5 m. Lakóépület építésének feltétele a hiányos közmű-ellátottság. Közüzemi villamos energia szolgáltatás szükséges. Vízellátás biztosítható engedélyezett saját fúrt kútból. Egyedi berendezéssel történő szennyvíztisztítás vagy szennyvízelhelyezés. Szennyvízelhelyezés kizárólag zárt szennyvíztárolóban egyedi zárt szennyvízelhelyezéssel.

(4)138 Az övezet területén üvegház, építése esetén az előkert, oldalkert, hátsókert legkisebb megengedett mérete 1 m, fóliasátor építése esetén 0,5 m.

(5) A meglévő tanyák területén a jelenlegi épületállomány fenntartható.

72. § [Jellemzően gyep, rét, legelő művelési ágba tartozó övezet - M1-B]

(1) Az övezet területébe a településnek jellemzően lágyszárú gyepkultúrákkal hasznosított, a takarmánytermelést és a legeltető állattartást szolgáló, az év teljes időszakában növényzettel fedett részei tartoznak.

(2)139 Az övezet területén maximum 3%-os beépítettséggel, maximum 5,0 m-es épületmagassággal a takarmánytermelést, a legeltető állattartást, állattenyésztést, a halászat és haltenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és tárolás (terménytároló, feldolgozó, gépjavító és tároló) szolgáló épületek helyezhetők el, a közművesítés és közlekedési létesítmények műtárgyain kívül.

(3) Az övezet területén a folyamatos gyep-rét-legelőgazdálkodás fenntartandó, a terület szakszerű műveléséről a tulajdonosnak gondoskodnia kell.

(4)140 Az övezet területén önálló lakóépület is elhelyezhető az általános érvényű egyéb előírások betartása mellett. A megengedett legnagyobb építménymagasság 3,5 m. Homlokzatképzésre hagyományos építőanyagok alkalmazhatók.

73. § [Kertes mezőgazdasági övezet – M2]

(1) Az övezet területébe a településnek kertes művelés alatt álló, jellemzően kisparcellás, a zöldségtermesztés, szőlő- és gyümölcstermesztés céljait szolgáló részei tartoznak.

(2)141 Az övezet területén a kertgazdálkodást szolgáló és az ott tartózkodást lehetővé tevő építmények helyezhetők el, az övezetben lakóépület építhető az általános érvényű egyéb előírások betartása mellett. A megengedett maximális beépíthetőség a terület 3%-a, a megengedett legnagyobb épületmagasság 4,5m, építési mód szabadonálló.

(3) Az övezet területén a már kialakult kertgazdálkodási művelést (szőlőskert, gyümölcsös, zöldséges) legalább a telekterület 70%-án fenn kell tartani a táji arculat megőrzése érdekében.

(4)142 Beépítés feltétele a hiányos közmű-ellátottság. Közüzemi villamos energia szolgáltatás szükséges. Vízellátás biztosítható engedélyezett saját fúrt kútból. Egyedi berendezéssel történő szennyvíztisztítás vagy szennyvízelhelyezés. Szennyvízelhelyezés kizárólag zárt szennyvíztárolóban. egyedi zárt szennyvízelhelyezéssel.

73/A. §143 [Birtokközpont beépítésére vonatkozó előírások]

(1) A 2009. január 1-én igazolhatóan művelésből kivont udvar alrészlettel rendelkező ingatlanok birtokközponttá minősíthetők, ha területük eléri a 2500 m2-t.

(2) Birtokközpont kialakítása az egyéb övezeti előírások betartása mellett az alábbi táblázat szerint engedélyezhető:

2 500 m2 fölötti földterület esetén

1.

Birtokközpont beépíthetősége

40 %

2.

Teljes beépíthetőség

3 %

74. § [Természetközeli területek, nádas - Tk]

(1) Az övezet területébe a település beépítésre nem szánt részének nádas és mocsár területei tartoznak. Ezek alapvető jellemzői, hogy természetközeli vizes élőhelyek.

(2) Az övezet területén beépítés nem engedélyezhető, kivéve a közlekedésfejlesztés és közműfejlesztés létesítményeit és műtárgyait.

(3) Az övezet területén folytatott gazdálkodásnak alárendelt szerepe van a vizes élőhelyek megőrzése alapkoncepcióhoz képest. A mezőgazdasági termelő tevékenység során a már kialakult természeti állapotot kell megőrizni, a gazdálkodó tevékenységnél (pl. nádaratás) a természetvédelmi, élőhelyvédelmi szempontokat előtérbe kell helyezni.

75. § [144Mezőgazdasági üvegházas terület - M-Ü]

(1) Az övezet területébe Szentes azon külterületi zónái tartoznak, melyek jellemzően üvegházas és/vagy fóliasátras, intenzív iparszerű növénytermesztést kívánnak folytatni.

(2)145 Az övezet területén a már kialakult telekméretek továbbosztásával 500m2-nél kisebb telek nem alakítható ki.

(3)146 Az övezet területén az átlátszó héjazattal fedett állandó, vagy ideiglenes termesztőépületeken túl raktározás, mezőgazdasági feldolgozás, illetve a szolgálati lakás jellegű helyben lakást szolgáló épületek helyezhetők el maximum 3%-os beépítéssel, maximum 7,5 m-es épületmagassággal.

(4) Az övezet területén az elfolyó csapadékvizek legalább 80%-ának átmeneti tározásáról és hasznosításáról (öntözés) a telektulajdonosnak illetve a területhasználónak gondoskodnia kell.

(5)147 Az övezet területén üvegház, építése esetén az előkert, oldalkert, hátsókert legkisebb megengedett mérete 1 m., fóliasátor építése esetén az előkert, oldalkert, hátsókert legkisebb megengedett mérete 0,5 m.

75/A. §

75/B. §148 [Különleges beépítésre nem szánt, kutatás-fejlesztés, a megújuló energiaforrások hasznosításának céljára szolgáló terület – Kk-kfme]

(1) Az övezet területeibe a településnek a kutatás-fejlesztés és a megújuló energiaforrások hasznosítás céljait szolgáló, alapvetően beépítésre nem szánt területei tartoznak.

(2) A Kk-kfme jelű övezetben a kutatás-fejlesztés, valamint a megújuló energiaforrások hasznosításának építményei és berendezései helyezhetők el, valamint az ehhez kapcsolódó épületek oktatás, kutatás, bemutatás funkciókkal.

(3) A kialakítható legkisebb telekméret 2000 m2, a megengedett legnagyobb beépíthetőség 2%, a beépítési mód szabadon álló, a megengedett legnagyobb építménymagasság 6,0 m.

(4) Az övezet területén az előkert, oldalkert, hátsókert legkisebb megengedett mérete 3 m.

(5) Napelempark létesítése esetén gyepes felületet kell kialakítani a terület 50%-án.

75/C. §149 [Különleges beépítésre nem szánt, kutyaiskola és kutyatelep – Kb-Ku]

(1) A Kb-ku jelű övezetben kutyaiskola és kutyatelep céljait szolgáló beépítésre nem szánt területek tartoznak.

(2) A Kb-ku jelű övezetben a kutyák oktatásával és gondozásával kapcsolatos épületek, építmények elhelyezhetők.

(3) A kialakítható legkisebb telekméret 3000 m2, a megengedett legnagyobb beépíthetőség 2%, a beépítési mód szabadon álló, a megengedett legnagyobb építménymagasság 4,5 m, zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 80%.

(4) Az övezet területén az előkert, oldalkert, hátsókert legkisebb megengedett mérete 5 m.

(5) Az esetleges járda vagy rendezvény tér kialakítását természetes anyagokból (mulcs, kőzúzalék stb.) vízáteresztő módon kell kialakítani.

(6) Csapadákvíz-elvezető csatorna partélétől min. 3 m távolságban sem növényzet, sem építmény nem lehet a karbantartás biztosítása érdekében.

(7) A keletkező szennyvizet a szennyvíz elvezető közcsatornában kell elvezetni, amennyiben az a környező utcákban rendelkezésre áll.

V. Környezetvédelmi előírások

A környezetvédelmi előírások a föld, a levegő, a vizek, az élővilág védelmére, a légszennyezés és a zaj elleni védelemre, illetve az egyes létesítmények környezetvédelmi előírásaira vonatkoznak, az ember környezetén keresztüli védelme, életminőségének fenntartható javítása érdekében. Szentes város jelen helyi építési szabályzatának környezetvédelmi előírásai, a környezetvédelem helyi szabályozásával, továbbá a mindenkor hatályos magasabb rendű jogi szabályozással együtt tekintendők irányadónak, az illetékes szakhatósági határozatok előírásainak figyelembe vételével. A környezetvédelmi előírásokat együtt kell alkalmazni más szakági és egyes építési övezetek előírásaival.
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete által hozott, érvényben lévő helyi környezetvédelmi, az állatok tartásáról, a hulladékgazdálkodásról, a természetvédelmi és épített örökség helyi védelem alatt álló területeiről szóló rendeletek az irányadók.

76. § [Általános környezetvédelmi előírások]

(1) A város igazgatási területén csak olyan tevékenységek folytathatók, olyan létesítmények üzemeltethetők, építhetők, amelyek zaj, rezgés, és légszennyezőanyag-kibocsátása nem haladja meg a telek területe szerinti –a jelen rendelettel előírt környezetvédelmi zónára vonatkozó- kibocsátási határértékeket.

(2) Szentes város közigazgatási területén csak olyan tevékenység engedélyezhető, amelynél a keletkező hulladék elszállítása, ártalommentes felhasználása, illetve ártalmatlanítása biztosított.

(3) A város közigazgatási területén állattartás céljára szolgáló építmény elhelyezése csak az állatok tartásáról szóló helyi szabályozás előírásai és a vonatkozó egyéb jogszabályok, hatósági előírások együttes figyelembevételével engedélyezhető.

(4) Szentes város közigazgatási területén az állatok tartásáról szóló helyi szabályozás értelmében lehet állattartó telepet létesíteni és üzemeltetni, a keletkező trágya kezelésének, ártalmatlanításának teljeskörű megoldásával.

(5) Kommunális szilárd és folyékony hulladék gyűjtése és elhelyezése csak a vonatkozó rendeletben szabályozott és a vonatkozó egyéb jogszabályok, hatósági előírások együttes figyelembevételével engedélyezhető.

(6) Veszélyes hulladék az üzemek, intézmények területén csak zárt rendszerben, átmeneti jelleggel, a vonatkozó jogszabályok és hatósági előírások mellett elhelyezhető, ha a jogszabály szerint előírt védőtávolsága más rendeltetési zóna felhasználását nem zavarja.

77. § [Tájvédelem – természetvédelem]

(1) A település ökológiai rendszerének védelme és fejlesztése érdekében a földhasználatot jellemző művelési ágak megtartását, az élővilág és az élőhelyek fennmaradásához szükséges építési és területhasználati korlátozásokat biztosítani kell.

(2) A mezőgazdasági területeken meglévő, a kisvízfolyásokat és dűlőutakat kísérő tájfásítás elemeinek megőrzésén túl gondoskodni kell a közutak és dűlőutak, birtokhatárok mentén kialakítandó védőfásításokról.

(3) A mezőgazdasági területek művelési ág változtatásainál előnyben kell részesíteni a magasabb ökológiai értékű erdő, rét-legelő-gyep, nádas művelési ágakat a kisebb ökológiai értékű szántó, szőlő és gyümölcsös területekkel, majorokkal és üvegházas területekkel szemben. A védelem alatt nem álló természeti területek védelmét és megőrzését is biztosítani kell.

(4) A belterületi utak fejlesztésénél, korszerűsítésénél, az úthálózat bővítésénél törekedni kell az utakat kísérő fasorok kialakítására és felújítására, valamint a folyamatos ápolásra, karbantartásra.

(5)150

(6) Az ipari- gazdasági területek és a város lakóterülete között lévő zöldfelület területe nem csökkenthető.

(7) A felszíni roncsolások, felhagyott hulladék-lerakóhelyek fokozatos rekultiválásáról gondoskodni kell.

(8) A vízfolyások rendezéséről, védőfásításukról gondoskodni kell.

(9)151

(10) Az ökológiai folyosók területén beépítésre szánt területek kijelölése és a természetes folyamatosságot megbontó létesítmény elhelyezése nem engedélyezhető. A természetes folyamatosság megtartását az építési engedélyezési eljárás során környezetvédelmi alátámasztó munkarészben kell igazolni.

(11) A tájképi szempontból értékes övezet által érintett területeken mezőgazdasági kistanyás zóna előírásait a következő eltérésekkel kell alkalmazni. A telken elhelyezhető építmény:

a) önálló lakóépület esetén legfeljebb 4,00 m építménymagassággal és magas tetővel

b) egyéb építmények esetén legfeljebb 3,50 m magassággal (technológiával igazolt esetben ettől el lehet térni) és magas tetővel telepíthető.

c)152

(12) A telekalakítás, az építés és a használat során kiemelt figyelmet kell fordítani az egyedi tájértékek megőrzésére.

(13) Tájrendezésre szorulnak a bányászat által roncsolt területek:

a) Szentes I. – agyag

b) Szentes II. – agyag

c) Szentes III. – agyag

d) Szentes IV. – homok

e) Szentes V. – töltésföld

f) Szentes VI. – töltésföld

(14) A jelen rendeletben nem szabályozott, helyi önkormányzati hatáskörbe tartozó környezetvédelmi tárgyú kérdésekben Szentes városnak az elfogadott hatályos Környezetvédelmi Programjában, valamint a környezetvédelemről szóló önkormányzati rendeletben foglaltakat kell figyelembe venni.

78. § [Földvédelem, hulladékgazdálkodás]

A településen talaj- és talajvíz-szennyező tevékenység nem végezhető, szilárd- és folyékony hulladékot illegálisan elhelyezni tilos. A településen keletkezett folyékony és szilárd hulladék elhelyezése a hulladék-termelő kötelessége. A hulladék termelője köteles a rendszeres és szabályszerű elhelyezést igazolni.

79. § [Vízminőség-védelem (felszíni- és felszín alatti vizek)]

A város belterületén lévő felszíni vízfolyások - mint a települési környezetet gazdagító értékek - megőrzendők. A vízfolyásokat érő szennyeződések csökkentése, elhárítása érdekében a vízfolyásokba történő tisztított és tisztítatlan szennyvízbekötéseket fel kell mérni, és a szükséges eljárásokat a hatályos jogszabályok szerint kell eljárni.

80. § [Levegőtisztaság-védelem]

(1) A környezeti és levegőminőségi adottságok javítása érdekében Szentes város közigazgatási területén a hatályos külön levegőtisztaság-védelmi jogszabály és a légszennyezettségi határértékekről, a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről rendelkező külön jogszabály előírásai irányadók.

(2) Új légszennyező források telepítése, üzembe helyezése, üzemeltetése csak az elérhető legjobb technika alkalmazásával valósítható meg. Új beruházás esetén minden esetben meg kell vizsgálni a zöld, megújuló, illetve a termálvíz-használat (távhőszolgáltatás) lehetőségét.

(3) A közlekedési eredetű légszennyezést csökkentése érdekében a vonalas létesítményeket fásítással, illetve véderdősávok létesítésével kell kialakítani.

81. § [Zaj-és rezgésvédelem]

A közlekedési zajterhelés csökkentésére az országos hálózathoz tartozó utak mentén védőfásítás szükséges.

VI. Közművek ELŐÍRÁSAI

82. § [Közművekre vonatkozó általános előírások]

(1) Közterületen új közművezetéket (vízellátás, szenny-, és csapadékvíz-elvezetés, földgázvezetéket) csak terepszint alatti elhelyezéssel, míg közép- és kisfeszültségű, valamint közvilágítási, táv- és egyéb hírközlő vezetékeket térszín alatti, illetve légkábeles formában szabad létesíteni. Új vezeték építésekor és egyéb építési tevékenység (útépítés, építmény-, épület-, műtárgyépítés, stb.) esetén a kivitelezés során a meglevő közművezetékek nyomvonalával, vagy közműlétesítmény telepítési helyével ütköző építéseknél a meglevő közművezetékek, vagy közműlétesítmények kiváltását, vagy szabványos keresztezését ágazati előírások szerint kell kivitelezni.

(2) Felhagyott, feleslegessé vált közműhálózatokat és közműlétesítményeket el kell bontani, funkciót vesztett vezeték-létesítmény nem maradhat sem terepszint felett, sem terepszint alatt.

(3) A közlekedésfejlesztést, a területfejlesztést a közmű ágazati fejlesztési tervekkel egyeztetni kell a célszerű közös kivitelezés érdekében.

(4) A közművezetékek telepítésénél (átépítéskor és új vezeték létesítésekor) a gazdaságos és takarékos területhasználatra figyelmet kell fordítani. Utak alatt a közművek elrendezésénél mindig a távlati összes közmű elhelyezési lehetőségét kell figyelembe venni. A csak távlatban várható közmű számára is a legkedvezőbb nyomvonal fektetési helyet szabadon kell hagyni, azt nem szabad elépíteni.

(5) Közművezetékek, járulékos közműlétesítmények elhelyezésénél a városképi megjelenésre, esztétikai követelmények betartására is figyelemmel kell lenni.

(6) Mindennemű építési tevékenységnél a meglevő és megmaradó közművezetékek vagy közműlétesítmények védelméről gondoskodni kell.

(7) Bármilyen közmű megvalósítása a Szabályozási Terv szerinti útszabályozásnak megfelelően történhet.

(8) Új beépítési területen közműterveket meg kell, hogy előzze az útépítés terve.

(9) Az útépítés rekonstrukciójával párhuzamosan végre kell hajtani a szükséges közművezetékek rekonstrukcióját.

83. § [Vízellátás]

(1) A már vízzel ellátott és a vízellátásban csak később bevonandó területek magas színvonalú kiszolgálásához a vízbeszerzési kapacitás biztosításán kívül, hálózatépítés tároló medencék és nyomásfokozók létesítése is szükséges.

(2) A város ivóvízminőségének megoldását a Dél-Alföldi Ivóvíz-minőségjavítási Program keretén belül kell megoldani egységes vízbázis és víztisztító központi technológiai egységek létesítésével.

(3) Kajánújfalu, Lapistó településrészek vízellátásánál számítani kell új vízműkút létesítésére.

(4) A magas talajvíz-állásos, mélyfekvésű területre építkezni csak talajmechanikai szakvélemény alapján szabad, az abban előírtak kötelező betartása mellett.

(5) Az új beépítési területeken minimum NÁ 80mm-es körvezetékes, illetve NÁ 100 mm-es ágvezetékes hálózat kiépítése szükséges.

(6) A tervezett és a rekonstrukcióra kerülő vezetékhálózatról az oltóvíz kivételét földfeletti tűzcsapokkal kell biztosítani.

(7) Azokban a létesítményekben, ahol az oltóvíz mennyisége meghaladja a hálózatból kivehető vízmennyiséget, a vezeték keresztmetszet bővítésével, illetve helyi megoldással kiegészítve, tűzi-víztároló építésével kell az oltó-vízigényt biztosítani

84. § [Szennyvízelvezetés, szennyvízkezelés]

(1) Az új beépítéseknél csak elválasztott rendszerű csatornahálózat építhető.

(2) A közcsatornába nem bocsátható szennyvíz előtisztításáról a szennyvíz keletkezési helyén kell gondoskodni. A szennyvizekkel a környezetet szennyezni nem szabad, ezért:

a) A talaj, a talajvíz és a rétegvizek védelme érdekében a szennyvizek szikkasztása a város egész területén tilos, az még átmenetileg - rövid időre - sem engedélyezhető.

b) A csatornázatlan területeken a szennyvízcsatornázás megvalósításáig, a közműves ivóvízzel ellátott ingatlanokon és létesítményekben egyedi közműpótló kis-berendezéseket kell építeni. Zárt szennyvízgyűjtő, közműpótló berendezések alkalmazása csak ideiglenes jelleggel, a közcsatorna kiépüléséig kivitelezhető, illetve tartható fent.

c) A város új beépítésein elő-közművesítéssel kell a szennyvízcsatornázást biztosítani, a csatorna kiépítését követően lehet csak építési engedélyt kiadni. Szennyvízcsatornázott területen az érintett telkek tulajdonosait a közcsatornára való rákötésre kötelezni kell.

(3) A város azon területein, amelyeken korábban szikkasztásos, illetve zárt szennyvíztározós szennyvízkezelést alkalmaztak, a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése után kötelező a szennyvízrákötés.

(4) Vállalkozási, gazdasági, ipari területről a kibocsátott szennyvíz szennyezettségének a közcsatornára való rákötési előírásoknak meg kell felelni, az ettől eltérő szennyezettségű vizet telken belül létesítendő szennyvízkezeléssel - a megengedett szennyezettség mértékéig - elő kell tisztítani..

(5) Kajánújfalu, Lapistó településrészek szennyvízcsatornázását önálló természetközeli szennyvíztisztítással, vagy a Szentes város csatornahálózatára történő rákötéssel kell megoldani.

85. § [Vízrendezés, csapadékvíz-elvezetés]

(1) Karbantartás, illetve belvíz védekezés számára

a) az önkormányzati és társulati kezelésben lévő árkok partéleitől 3-3 m, a már elépített helyeken a nyílt árkok karbantartására az egyik oldalon legalább 3 m, a másik oldalon legalább 1 m,

b) az önkormányzati és egyéb kezelésben levő tavak partélétől 5 m szélességű sáv szabadon hagyandó.

(2) A város hosszú távú arculatformálása és a kedvezőbb területgazdálkodás érdekében a csapadékvíz elvezetésére:

a) Zárt csapadékvíz elvezető, vagy szivárogtató rendszert kell építeni a burkolt utakkal feltárt beépített, illetve a beépítésre szánt településközpont vegyes illetve gazdasági, ipari, szolgáltató területeken.

b) A beépített, illetve a beépítésre szánt területen burkolt út csak vízelvezetéssel együtt építhető.

c) Nyílt árkos csapadékvíz elvezetési rendszer tartható fenn, a már üzemelő közlekedési utak mentén.

(3) 20 db, illetve annál több gépkocsit befogadó parkolókat kiemelt szegéllyel kell kivitelezni, hogy a felületén összegyűjthető legyen a csapadékvíz, az ne folyhasson közvetlen a zöldfelületre. Ezekről a nagyobb parkoló felületekről és a szennyezéssel veszélyeztetett gazdasági területek belső útjairól összegyűlő csapadékvíz csak hordalék- és olajfogó műtárgyon keresztül vezethető a csatorna-hálózatba.

(4) Záportározót közterületen és magán-ingatlanon belül egyaránt lehet építeni.

(5) Az új beépítéseknél - ide soroljuk a volt zártkerti, illetve üdülőterületi beépítéseket is - az ingatlanokon épült házak tetőfelületén összegyülekező csapadék-vizeket csapadék-víztározókban kell felfogni, és annak vízét locsolásra felhasználni.

(6) A meglévő átereszek rendezett árokszakaszok folyamatos karbantartásáról gondoskodni kell.

(7)153 Épület, építmény elhelyezése során a csapadékvíz és belvíz kezelését, szükség szerinti elvezetését biztosítani kell.

(8)154 Szentes város közigazgatási területén amennyiben egy telken belül a burkolt- és tetőfelület együttes nagysága meghaladja az 1500 m2-t, a burkolt- és tetőfelületekről érkező csapadékvizet helyben kell felhasználni, hasznosítani, vagy méretezett, vízjogi engedéllyel rendelkező szikkasztóárkokba vagy földmedrű medencékbe kell juttatni, azonban meg kell teremteni a káros mennyiségű vizek késleltetett elvezetésének lehetőségét. A tervezés során az Építtetőnek be kell szerezni a csapadékvíz elhelyezésével kapcsolatban a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda nyilatkozatát, valamint a csapadékvíz elvezető hálózat üzemeltetőjének üzemeltetői és befogadói nyilatkozatát. Építési engedély csak ezen nyilatkozatok megléte esetén adható.

86. § [Árvízvédelem]

(1) Árvízvédelem területén, hullámtérben mindennemű tevékenység, műszaki infrastruktúra létesítése csak az illetékes vízügyi hatóság hozzájárulásával végezhető.

Az árvízvédelmi töltés lábától 10-10 m karbantartási munkálatok számára szabadon tartandó.

Az árvízvédelmi töltés vízoldali lábától 60 m, mentett oldali lábától 110 m távolságon belül anyaggödröt nyitni nem szabad.

A Tisza partélétől mért 10 m, a Körös esetében 6 m lefolyási sáv szabadon tartandó. A folyók hullámterében építményt csak úgy lehet építeni, hogy annak padlóvonala a mértékadó árvízszintnél (MÁSZ) magasabban kerül kialakításra.

(2) A hullámtérbe eső üdülőterületen új épületet csak teljes közművesítés (víz,

villany, szennyvízcsatorna, út menti vízelvezetés) kiépítése esetén lehet engedélyezni.

87. § [Villamosenergia-ellátás]

(1) Villamosenergia-ellátási hálózatkapcsoló-átalakító berendezéseinek helyszükségletét a beruházások tervezésénél biztosítani kell.

(2) Villamosenergia-ellátási hálózat vezetékeinek biztonsági övezetében építményt, utat, parkolót stb. elhelyezni csak az üzemeltető előzetes hozzájárulásával lehet.

(3) A villamosenergia-ellátás vezetékeinek elhelyezését az általános érvényű közműszabvány szerint kell megoldani.

(4)155

(5)156

(6)157

88. § [Távhőellátás]

(1) Távhőhálózat rekonstrukciója során csak földalatti műszaki megoldás engedélyezhető.

(2) Meglévő távhőellátással rendelkező területen a hőellátás csak távhőellátással biztosítható.

(3) A távhőellátó rendszerek primer oldali megtáplálásánál törekedni kell a geotermikus energia felhasználására.

89. § [Földgázellátás]

(1) A települést érintő középnyomású vezetékek ágazati előírás szerinti biztonsági övezetét szabadon kell hagyni. Olyan tevékenység, amely a biztonsági övezet területének igénybe vételével folytatható, csak a szolgáltató hozzájárulásával engedélyezhető.

(2) Középnyomású földgázellátású területeken telkenként egyedi nyomásszabályozókat kell elhelyezni. A tervezett gáznyomás-szabályozók az épületek utcai homlokzatára nem helyezhetőek el. A berendezés a telkek előkertjében, udvarán, vagy az épület alárendeltebb homlokzatára szerelhetőek.

(3) Szentes várost érintő nagynyomású gázvezeték védőtávolsága 28-28 m

90. §158

VII. KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG VÉDELME

91. § [Régészeti lelőhelyek védelme]

(1) A település közigazgatási területén Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által nyilvántartott régészeti jelentőségű területeket a 8. sz. melléklet tartalmazza. Az itt szereplő régészeti lelőhelyek tájékoztató jellegűek. Hatósági eljárás során a közhitelesen nyilvántartott régészeti lelőhelyek adatait kell elsődlegesen figyelembe venni.

(2) A régészeti érdekű területekről is a régészeti emlékeket csak feltárás keretében mozdíthatók el. Ezért annak területén 30 cm-t meghaladó földmunkával járó beruházások esetében állapotfelmérést kell végezni, melynek módszere a terepbejárás, műszeres felmérés és/vagy próbafeltárás. Ennek hiányában bármiféle földmunka csak régészeti megfigyelés mellett végezhető. E régészeti szakfeladatok elvégzésére – a beruházó költségére – a Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága jogosult. A beruházónak a régészeti megfigyelés biztosítása érdekében a munkálatok megkezdése előtt 8 nappal fel kell venni kapcsolatot a Múzeummal.

(3) A kulturális örökség védelme érdekében a terület- és településfejlesztéssel, valamint a terület és településrendezéssel kapcsolatos változások, beruházások tervezését e védelemmel összhangban kell megoldani. A régészeti lelőhelyek védelmére irányuló intézkedéseknek elsősorban megelőző, szükség esetén mentő jellegűeknek kell lenniük. A régészeti örökség elemeit lehetőleg eredeti helyükön, eredeti állapotukban, eredeti összefüggéseikben kell megőrizni.

(4) A régészeti lelőhelyek általános védelem alatt állnak, ahonnan a régészeti örökség elemei csak feltárás keretében mozdíthatók el. A régészeti örökség védelme érdekében különös gonddal kell eljárni az építési és művelési ág változások kapcsán, mivel bármilyen, a föld felszíne alá mélyedő kivitelezési munkával elpusztulhatnak a régészeti örökség elemei.

(5) A régészeti örökséget érintő egyéb kérdésekben a rendezési tervhez készített hatástanulmányban foglaltak az irányadók.

92. §159

93. §160

94. §161

95. §162

96. §163

VIII. TELEPÜLÉSRENDEZÉS SAJÁTOS JOGINTÉZMÉNYEI

97. § [Sajátos jogintézmények]

(1) A település területének rendezése során a következő sajátos jogintézmények alkalmazandók:

a) elővásárlási jog

b) településrendezési kötelezés: beültetési kötelezettség

98. § [Elővásárlási jog]

(1) Az önkormányzatot elővásárlási jog illeti meg a Kurca mentén a különleges nagy zöldfelületű intézményterületek területére.

(2) Helyi védelem alatt álló épületekre.

(3) Iparterület területfelhasználási egységbe sorolt ingatlanokra.

99. § [Településrendezési kötelezések]

(1) Beültetési kötelezettséggel érintett ingatlanok a következők:

a)164

b) Hékéd gazdasági területen, hrsz.: 1357/65; 1357/66, 1357/67; 1356.

c) Alsópárt gazdasági területen, hrsz.: 6447/12; 6448/2; 6448/3; 6448/4; 6452/2; 6452/1.

d) Evangélikus temető, hrsz.: 4711/3.

(2) A kötelezően telepített zöldsávokba őshonos fafajok felhasználásával, 3 sorban 5m-es sortávolsággal és 5m-es tőtávolsággal védőfásítás telepítendő.

(3) A szabályozási terven beültetési kötelezettséggel jelölt védőzöldsávot a telek tulajdonosa saját költségén legkésőbb a használatba vételi engedély megkéréséig köteles telepíteni.

(4) A használatba vételi engedély kiadásának feltétele a beültetési kötelezettséggel jelölt területen a növényzet eltelepítése.

(5) A szabályozási terven beültetési kötelezettséggel jelölt védőzöldsáv területe a minimális zöldfelületi arány értékébe beleszámít.

IX. VEGYES, ZÁRÓ ÉS ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

100. § [Belterületbe, illetve beépítésre szánt területbe vonandó területek átmeneti szabályozása]

(1) A belterületi határ módosításáról a szabályozási terv alapján kell gondoskodni.

(2) A belterületbe és beépítésre szánt területbe vonásra tervezett területek övezeti besorolását a belterületi szabályozási tervlap tartalmazza.

(3) Belterületbe vonásra, más célú hasznosításra tervezett termőföld területek folyamatosan, a településfejlesztés megvalósításától függően csatolható belterületbe, illetve beépítésre szánt területbe, addig a jelenlegi művelési águknak megfelelő mezőgazdasági hasznosítást fenn kell tartani.

(4) A belterületbe-vonásra kijelölt területeken a belterületbe-csatolást kihirdető rendelet hatályba lépéséig telekalakítás végezhető jelen szabályozási terv övezeti besorolásaiknak megfelelően, de építési tevékenység nem.

Záradék:*165

E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa 2006/123/EK. irányelvnek megfelel.

101. § [Záró rendelkezések]

(1) Jelen rendelet 2009. év március 16. napján lép hatályba.

(2) A következő rendeletek 2009 év március 15. napján hatályon kívül helyezésre kerülnek:

- 9/2000 (V. 13.) Kt. rendelet Szentes Városközpont Építési Szabályzata és Részletes Szabályozási Terve

- 29/2000 (XII. 09.) Kt. rendelet Szentes Széchenyi Liget Építési Szabályzata és Részletes Szabályozási Terve

- 16/2001 (VII. 13.) Kt. rendelet Szentes-Alsórét Építési Szabályzata és Szabályozási Terve, módosítva 10/2006. (III.11.), 5/2008. (III.07.),Kt. rendeletekkel.

- 4/2005. (II. 12.) Kt rendelet Hékéd Építési Szabályzata és Részletes Szabályozási Terve

1. melléklet

A rendeletbe beemelt részterületi szabályozási tervek

1. A rendeletbe tartalmi változtatás nélkül beemelt részterületi szabályozási tervek listája.

Rendeletszám

Megnevezés

4/2005. (II. 12.) Kt rendelet

Hékéd Építési Szabályzata és Részletes Szabályozási Terve

2. A rendeletbe kismértékű korrekcióval beemelt részterületi szabályozási tervek:

Rendeletszám

Megnevezés

9/2000 (V. 13.) Kt rendelet

Szentes Városközpont Építési Szabályzata és Részletes Szabályozási Terve

29/2000 (XII. 09.) Kt. rendelet

Szentes Széchenyi Liget Építési Szabályzata és Részletes Szabályozási Terve

16/2001 (VII. 13.) Kt. rendelet módosítva 10/2006. (III.11.), 5/2008. (III.07.) Kt. rendeletekkel

Szentes-Alsórét Építési Szabályzata és módosítva 10/2006. (III.11.), Szabályozási Terve

2. melléklet166

Belterületi közutak hálózati szerepük szerinti besorolása
Belterületi főútak:
1. Ipartelepi út – Szarvasi út

Belterületi gyűjtőútak:

1. Rákóczi Ferenc utca – Mátyás király út – Temető utca – Béke utca

2. Báthory utca – Teleki László utca

3. Attila út

4. Bajcsy-Zsilinszky u. – Arany János u. – Kurca híd - Hegedűs László utca

5. Csongrádi út – Kossuth Lajos utca

6. Vásárhelyi út – Petőfi utca – Ady Endre utca

7. Boross Sámuel utca – Sima Ferenc utca – Tóth József utca

8. Szent Imre herceg utca

9. József Attila utca – Horváth Mihály utca

10. Klauzál utca – Somogyi Béla utca

11. Jövendő utca

12. Honvéd utca

13. Leiningen Károly utca

14. Damjanich utca

15. Wesselényi utca

16. Vörösmarty utca

17. Madách utca

18. Nagyhegyszéli út – Hajnal utca

19. Topolya utca – Alkony utca

20.167

21. Vecseri foki út

22. Derzsi Kovács Jenő utca – Kiss Ernő utca

23. Köztársaság út – Szalai utca – Nagyhegyen átvezető új út

24. Jókai utca – Kolozsvári utca – Baross utca

25. Dózsa György utca

26. Batthyány utca – Kiss Zsigmond utca – 451 sz. útig

27. Zolnay utca

28. Váradi Lipót Árpád utca – Ilona parti út

29. Nagyörvény utca

30. Sáfrán Mihály utca

31. Szent Anna utca – Soós utca

32. Mentő utca – Berki út

33. Farkas Antal utca – Nyíri köz – Új utca

34. Téglagyári út

35. Hadzsy János utca

36. Mágocsi út

37. Szegvári út38. Az iparterületi gyűjtőutak

3. melléklet168

.

4. melléklet169

üres cím

5. melléklet170

üres cím

6. melléklet171

7. melléklet172

8. melléklet

Régészeti lelőhelyekkel érintett földrészletek

Lh szám

Azonosító

Helyrajzi számok

1731

18273

4412, 4413/7, 4413/6, 6499/22, 6499/21, 4413/4, 6499/20, 6499/18, 6499/16, 4413/5, 6499/8, 6499/9, 6499/10, 6499/13, 4409, 4408, 4414, 6498, 4415/1, 01352/53, 01352/54, 01350/56, 01350/55, 01350/54, 01352/55, 01350/53, 01351/2, 01350/52, 01357/1, 01359/5, 01358/1, 01359/18, 01363/32, 01363/31, 01361, 4412, 01351/2, 4412, 01350/52, 4413/7, 01351/2,

2

18274

6504/3, 01363/19, 01363/20, 01363/8, 01363/15, 01363/21, 01363/9, 01363/75, 01362,

3

18275

01371/22, 01371/21, 01371/17, 01375/1, 01378/9, 01378/8, 01378/7, 01378/2, 01369/13, 01395/6, 01369/12, 01395/4, 01395/5, 01369/11, 01378/10, 01378/11, 01369/10, 01378/12, 01378/13, 01378/14, 01378/15, 01378/16, 01378/17, 01367/1,

4

18277

01369/10, 01363/7, 01367/2, 01363/82, 01363/42, 01363/34, 01363/12, 01363/83, 01363/75, 01363/10, 01363/84, 01363/33, 01366, 01367/1,

5

18067

01407, 01404/2, 01403/5, 01403/56, 01403/71, 01403/69, 01403/61, 01412/11, 01403/67, 01403/74, 01403/4, 01412/10, 01405, 01403/73, 01403/62, 01403/66, 01403/64, 01403/63, 01395/6, 01395/4, 01395/5,

6

18073

01352/65, 01352/64, 01352/62, 01352/61, 01352/60, 01352/59, 01352/58, 01352/57, 01352/56, 01359/16, 01359/19, 01357/1, 01358/1, 01359/18,

7

18153

074/36, 074/39,

8

18262

072/24, 072/23,

9

18152

072/12, 072/29,

10

18089

01352/75, 01352/73, 01352/72, 01352/71, 01352/70, 01352/69, 01352/68, 01351/4,

11

18090

01352/38, 01352/39, 01352/40,

12

18070

01354/98, 01354/99, 01354/41, 01354/42, 01354/43, 01354/44, 01354/45, 01354/46, 01354/47, 01352/91, 01354/48, 01352/90, 01354/49, 01352/89, 01354/51, 01354/52, 01352/88, 01354/53, 01352/87, 01352/81, 01352/131, 01353/2, 01354/55, 01354/56, 01354/57, 01352/86, 01352/82, 01354/102, 01352/85, 01352/83, 01352/84, 01351/8, 01351/4,

13

18287

01348/253, 01348/189, 01348/252, 01348/193, 01348/191,

14

18071

01354/5, 01354/6, 01354/7, 01354/8, 01354/9, 01354/10, 01354/11, 01354/12, 01354/13, 01352/116, 01354/14, 01352/115, 01352/114, 01352/113, 01352/111, 01352/112, 01353/2,

15

18072

01354/17, 01354/18, 01354/19, 01354/20, 01352/108, 01354/21, 01354/22, 01354/23, 01352/107, 01354/24, 01354/25, 01352/106, 01354/26, 01354/27, 01354/28, 01352/105, 01353/2,

Lh szám

Azonosító

Helyrajzi számok

16

18068

01356/40, 01356/21, 01356/20, 01356/19, 01356/36, 01356/18, 01356/37, 01356/5, 01356/6, 01356/17, 01356/7, 01356/8, 01356/9, 01356/12, 01356/10, 01354/78, 01354/77, 01356/11, 01354/76, 01354/75, 01354/74, 01356/13, 01354/73, 01356/14, 01354/72, 01356/15, 01354/71, 01356/16, 01355, 01354/70, 01407, 01357/2, 01358/1,

17

18074

01350/72, 01350/71, 01350/70, 01350/69, 01350/68, 01350/67, 01350/36, 01350/37, 01350/38, 01350/39,

18

18076

01350/107, 01350/30, 01350/31, 01350/32,

19

18075

01352/94, 01352/93, 01352/21, 01352/91, 01352/90, 01352/22, 01352/89, 01352/23, 01352/88, 01352/24, 01352/137, 01352/136, 01352/26, 01352/27, 01350/89, 01351/3, 01350/22, 01350/23, 01350/88, 01350/87, 01350/86, 01350/24, 01350/85, 01350/25, 01350/26, 01350/27, 01350/28, 01349,

20

18069

01356/33, 01356/32,

21

18066

01412/13, 01412/12, 01412/11, 01414, 01415, 01412/10, 01416/10, 01416/11, 01369/31, 01369/5, 01369/30, 01369/41, 01402, 01369/39, 01370/2, 01371/22,

22

18151

01371/22, 01371/21, 01395/6, 01395/4, 01395/5,

23

18065

01354/60, 01403/56, 01354/49, 01354/51, 01354/52, 01354/53, 01354/55, 01354/56, 01354/57, 01354/102, 01403/71, 01357/2, 01358/1,

24

18077

4395/2, 01348/223, 4395/2, 01348/223,

25

18276

01348/4, 01348/242,

26

18279

01310/44, 01310/45,

27

18286

01310/33,

28

18280

01115/78, 01115/77,

29

18278

01118/26,

30

18281

01118/21, 01118/34, 01115/64, 01115/65, 01115/66, 01115/67, 01117,

31

18084

01348/240,

32

18085

01344/11, 01348/239, 01345, 01342,

33

18081

01348/240, 01348/241, 01348/214, 01348/213,

34

18080

01348/208,

35

18087

01341/1, 01341/2, 01348/249, 01348/204, 01342,

36

18285

01308/3,

37

18082

01310/9, 01310/6, 01310/26,

38

18086

01344/11, 01345, 01342, 01348/216,

39

18204

0104/13, 0104/16,

40

18256

092/96,

41

18259

092/13, 092/95, 092/73, 092/74,

42

18206

092/105, 092/97, 092/116,

43

18205

0107/9,

44

18061

01279/3, 01279/13, 01279/4, 01279/14, 01273/27, 01273/26, 01273/21, 01276,

45

18060

01279/14, 01279/15,

Lh szám

Azonosító

Helyrajzi számok

46

18059

01279/15, 01279/16, 01279/17,

47

18063

01279/18, 01279/19,

48

18064

01279/19,

49

18062

01279/14, 01279/15, 01279/16, 01273/21, 01276,

50

18248

070/5, 070/26,

51

18244

070/6, 070/20,

52

18245

053/21, 053/20,

53

18246

058/10, 058/3, 058/21, 058/20, 058/9,

54

18247

058/16,

55

18104

01250/12,

56

18105

01250/11,

57

18106

01250/12, 01250/10, 01250/11,

58

18107

01250/12,

59

18108

01250/11,

60

18091

01238/6, 01238/3, 01238/2, 01238/9, 01241/9, 01241/29, 01241/28, 01241/27, 01241/26, 01241/25, 01241/24, 01241/23, 01241/21, 01241/20, 01241/31, 01241/19, 01241/18, 01241/17, 01241/16, 01241/15, 01241/10, 01241/14, 01241/13, 01241/12, 01228/23, 01235,

61

18095

01249, 01239/3, 01252/8, 01253, 01252/7,

62

18096

01252/10,

63

18029

1302

64

18028

01304/15, 01298, 01302, 01304/13, 01304/18,

65

18027

01304/15,

66

18030

01321/7, 01321/1, 01297/6, 01322,

67

18033

01316/11, 01316/10, 01321/7, 01321/1, 01321/6, 01297/6, 01319, 01320, 01322,

68

18054

01297/6, 01298,

69

18053

01293/1, 01293/2, 01285/1, 01300, 01281, 01302,

70

18057

01280, 01279/12, 01279/13, 01279/14, 01302,

71

18189

037/92, 037/93,

72

18249

037/64, 037/94, 037/96, 037/11, 037/99,

73

18250

037/63, 037/62, 037/61,

74

18092

01241/19, 01241/18, 01241/17, 01241/16, 01241/15, 01233/38, 01241/14, 01234,

75

18097

01252/9, 01252/10,

76

18098

01252/16, 01252/15, 01252/14, 01252/13, 01252/12,

77

18099

01252/16,

78

18100

01252/1, 01252/16, 01252/15, 01252/14, 01252/13,

79

18241

01437/26, 01437/23,

80

18237

01431/50, 01431/32, 01431/57, 01431/56, 01431/55, 01431/21, 01431/23,

81

18238

01433/47, 01433/9, 01433/8, 01433/6,

82

18102

01266/31,

83

18251

092/113, 092/66,

84

18252

0107/14, 0107/15, 0107/16, 0107/17, 0107/18, 0107/19, 0107/20, 0107/21, 0107/22, 0107/23, 0107/24, 0107/25, 0107/27,

Lh szám

Azonosító

Helyrajzi számok

85

18253

0121/8, 0121/7, 0121/17, 0121/10, 0121/32, 0121/33, 0121/18,
0121/11, 0121/31, 0121/42, 0121/41, 0121/44, 0121/35,

86

18254

0119/9, 0121/22, 0121/3, 0121/23, 0119/7, 0125/13, 0125/5,

87

18239

01433/32, 01433/25, 01433/31, 01433/2, 01433/33, 01433/34,

88

18240

01435/7, 01435/8,

89

18242

01438/6,

90

18243

01438/3,

91

18236

01446/10, 01446/20, 01446/19, 01446/11, 01446/6, 01446/7, 01446/5, 01446/18, 01446/17, 01446/2, 01446/14, 01446/4, 01446/3, 01446/16, 01447/6,

92

18263

7183, 7182/3, 01384/1, 7183, 01384/1,

93

18264

7190/8,

94

18190

037/88,

95

18265

037/85,

96

18261

4135, 4139/7, 4139/3, 4132/2, 4142/2, 4139/6, 4142/1, 4138,

97

18272

4159, 4158, 4157, 4156, 4155, 01089, 4157, 01089, 4156, 01089, 4155, 01089,

98

18369

4184/2, 4176/4, 4183,

99

18058

01279/11,

100

18255

085/4,

101

18257

0107/29, 0107/26, 0125/7, 0125/5,

102

18258

0107/26, 0125/7, 0110/5, 0107/6, 0109/2, 0125/13, 0125/5,

103

18110

01266/20, 01266/19, 01266/18, 01266/17,

104

18111

01266/17,

105

18288

4392/1, 01348/23, 01348/17, 01348/16, 01348/15, 01348/12, 4392/1, 01348/15,

106

18290

4256, 4257, 4249,

107

18164

01152/5, 01155, 01113/34, 01119,

108

18289

4253/1, 4253/2, 4261, 4254, 4255, 4256, 4257, 01116/55, 01116/56,

109

18079

01348/202, 01348/201, 01348/200, 01348/199, 01348/198, 01348/208, 01348/236, 01349,

110

18078

01348/154, 01348/153, 01348/152, 01348/238,

111

18088

01331/16, 01331/27, 01331/15, 01331/14, 01331/2, 01331/13, 01331/12, 01331/11, 01331/10, 01331/9, 01339/7, 01339/13, 01333/3, 01339/2, 01331/28, 01331/3, 01336/6, 01336/8, 01334, 01337, 01338, 01339/17, 01344/5, 01339/19, 01339/8, 01339/18, 01340, 01343, 01348/249, 01344/6, 01344/7, 01344/8, 01344/9, 01344/10, 01344/11, 01345, 01342,

Lh szám

Azonosító

Helyrajzi számok

112

18083

01348/205, 01348/206, 01348/207,

113

18266

060/8, 060/7,

114

18267

062/6, 062/32,

115

18235

08/25,

116

18093

01248/3, 01248/29,

117

18109

01191/8, 01191/17,

118

18112

01191/14, 01191/13,

119

18113

01191/9,

120

18270

0128/13, 0128/14,

121

18171

01161/3, 01156/5, 01157,

122

18172

01161/3, 01161/4, 01156/4, 01157,

123

18284

01156/2,

124

18167

01154/3,

125

18169

01159/8,

126

18026

01304/12,

127

18023

01313/3, 01313/12, 01313/13, 01313/26, 01313/14, 01313/15, 01313/16, 01313/17, 01313/18, 01313/19,

128

18024

01316/5, 01316/17,

129

18025

01316/8, 01316/7, 01316/6,

130

18170

01159/5, 01159/6, 01159/7, 01165/7, 01163,

131

18168

01159/6, 01159/7, 01154/4, 01157,

132

18103

01266/31, 01266/30,

133

18101

01252/13,

134

18292

5494/3, 5494/4,

135

18117

01139/17, 01139/15,

136

18118

01139/28, 01139/29, 01139/30,

137

18154

01139/25, 01139/24, 01139/23,

138

18155

01124/1, 01128/3, 01125,

139

18156

01124/1, 01123, 01122/4,

140

18162

01126/2, 01126/1,

141

18157

01137/22, 01137/21, 01138,

142

18055

01275/1, 01275/4,

143

18158

01137/4, 01137/3, 01137/16, 01137/17, 01137/2, 01135, 01137/22,

144

18165

01159/8, 01159/9, 01157, 01152/3, 01134/3, 01158, 01134/2, 01152/6, 01151, 01134/7,

145

18166

01159/8, 01159/9, 01158,

146

18159

01132/6,

147

18160

01132/6,

148

18161

01132/6, 01131, 01130/6, 01130/4, 01130/3, 01130/2, 01130/1,

149

18094

01248/29, 01248/28, 01248/27,

150

18032

01326/8,

151

18035

01318/2, 01318/1,

152

18034

01318/2,

Lh szám

Azonosító

Helyrajzi számok

153

18052

01326/3, 01326/7, 01328, 01327,

154

18050

01331/5, 01331/4, 01295/2, 01324/5, 01295/3, 01295/4, 01295/5, 01295/6, 01324/2, 01294/4, 01295/1, 01295/7, 01294/12, 01294/13, 01294/7, 01324/3, 01294/8, 01294/9, 01294/2, 01296, 01292/1, 01324/4, 01325, 01330,

155

18048

01326/6, 01331/20, 01331/21, 01331/26, 01331/17, 01331/18, 01331/15, 01326/3, 01330,

156

18046

01331/17, 01331/15,

157

18049

01326/3,

158

18047

01331/20,

159

18116

01331/22, 01331/23, 01331/19, 01331/20,

160

18051

01326/4, 01324/4, 01325, 01326/5, 01328, 01327,

161

18664

0653/17, 0653/2, 0653/20,

162

18665

01093/15, 01093/13, 01090/2, 01093/12, 01093/11, 01090/9, 01093/10, 01092/2,

163

18291

01105, 01106/1,

164

18163

01106/1,

165

18039

01336/10, 01336/11,

166

18040

01336/9,

167

18043

01333/3, 01336/8, 01334, 01335,

168

18037

01333/2, 01334, 01335, 01336/10, 01336/11,

169

18038

01333/2, 01334, 01335, 01336/10,

170

18041

01333/2, 01334,

171

18036

01333/2, 01333/1,

172

18044

01333/2,

173

18045

01333/3,

174

18042

01339/10,

175

18056

1302

176

18114

01238/5, 01238/10, 01236/16, 01237,

177

18306

5670, 5668/2, 5665, 5625,

178

18668

0657/5, 0657/1, 0661/2, 0661/5, 0661/1,

179

18282

01363/5, 01363/88, 01363/87, 01363/6, 01363/86,

180

18283

01363/17,

181

18675

01083/36,

182

18293

6441/17, 5473/1, 5474, 5475, 5444, 5522/1, 5472, 5522/3, 5522/4,

183

18269

0434/6, 0427/2, 0427/1, 0423, 0426

184

18680

0208/18, 0208/6, 0208/23, 0208/14, 0208/13, 0208/4, 0208/12, 0208/17, 0209, 0210/24, 0210/23, 0213, 0214, 0208/6, 0208/23, 0208/13, 0208/14, 0208/13,

185

18681

0208/14, 0208/13,

186

18683

01159/7,

187

18684

01175, 01166,

Lh szám

Azonosító

Helyrajzi számok

188

18260

079/5, 076/66, 077/2, 077/1, 076/71, 076/72, 076/6, 078/2, 079/7,

189

18271

0642/6, 0642/12,

190

18268

0410/15, 0410/16, 0410/2,

191

18304

5598/3, 5592/2, 5598/4, 5599, 5589/2, 5589/3,

192

18302

1147/3, 1149, 5589/1, 5589/2, 1147/24, 1147/25

193

18303

828/1, 22,

194

18703

828/1, 22,

195

18176

146, 90/2, 90/1, 149, 150, 100, 156, 116, 115/1, 185,

196

18702

5214, 5213, 5209/2, 5175,

197

18115

01150/5, 01147/2, 01146/13,

198

18699

01141/30,

199

18698

5525/7, 5525/101, 5539, 5522/3, 5522/4,

200

18294

5520, 5513/2, 5501, 5497/4,

201

18689

01031/14,

174202

18705

5622, 5621, 5623

175203

18706

5603/2, 5599, 5621, 5622, 5603/1, 5603/3

204

18173

462/1, 461, 460, 459, 1155/3,

205

18707

1746, 1742, 1743, 1745, 1744, 1156/2, 1156/1,

206

18708

369, 368, 367, 337, 1156/3, 1156/2,

207

18715

0637, 0635, 0634, 0638/19,

208

18174

7947, 7957/2, 7957/1, 7958,

209

18720

5627, 5626/1, 5589/2,

210

18296

1147/17, 1147/16, 1152, 1147/15, 1147/24, 1154/2,

176211

18721

5609, 5608, 5611

212

18305

5612, 5613, 5603/2,

213

18295

1894, 1893, 1895/1, 1892, 1155/1,

214

18722

5625, 5629/2,

215

18723

5650, 5625, 5629/2,

216

18724

5686, 5685, 5684, 5680, 5650,

217

18725

5649, 5648, 7501,

218

18726

4783, 4782, 4781, 4793/1,

219

18727

117, 118, 119, 5589/2, 116,

220

18747

01241/6, 01241/5, 01241/4, 01237, 01236/23, 01235, 01228/8,

221

18527

01159/6, 01154/4, 01157,

222

18712

0638/17, 0638/12, 0638/8, 0639/2, 0633, 01035,

223

18748

0651/17, 0651/18,

224

18749

0651/12, 0651/5, 0651/18,

225

18744

01066/7,

226

18745

0501/1, 0501/2,

227

33422

0487/19,

228

18750

0487/19, 0487/17,

229

18758

01066/7,

230

18325

0920/4,

231

18326

0888/4,

Lh szám

Azonosító

Helyrajzi számok

232

18327

940

233

18328

0940, 0946/1, 0941,

234

18329

0940, 0941,

235

18331

940

236

18330

01027/7,

237

18332

01027/20, 01027/7,

238

18333

01027/19, 0649,

239

18334

0636/2, 0636/31, 0636/29, 0636/11, 0635, 0600,

240

18335

0636/25, 0636/3, 0636/15, 0636/26, 0636/9, 0636/11,

241

18337

01023/12,

242

18338

01023/14, 01023/12,

243

18339

01023/14, 01023/18, 01023/20, 01023/12,

244

18340

01023/14,

245

18341

01023/20,

246

18342

01023/2,

247

18343

01023/20,

248

18336

01036/3, 01036/2, 01036/10, 01036/9, 0636/17, 0636/18, 0636/19, 0636/20, 0636/21, 0636/22, 0636/23, 01035,

249

18344

0940, 0939, 0938, 0941,

250

18345

0946/1, 0946/2, 0946/3, 0941,

251

18346

0981

252

18347

01012/2, 0973,

253

18348

0981

254

18349

0981

255

18350

0981

256

18351

0899/1,

257

18352

0896

258

18353

01032/25, 01032/24,

259

18354

0638/14, 0638/15,

260

18355

0638/14,

261

18356

01029/5, 01035, 0639/4,

262

18357

01029/5, 01028, 01027/4, 01027/16, 01027/17,

263

18358

01029/9, 01029/8, 01029/7, 01029/6,

264

18359

01029/11, 01031/12, 01029/12, 01029/10, 01029/9, 01029/4,

265

18360

01027/18, 01027/19,

266

18361

01025/16,

267

18362

01025/8, 01025/17,

268

18363

01025/9,

269

18364

01025/7, 01025/16,

270

18365

01025/4, 01025/14, 01025/15, 01025/7, 01025/16,

271

18366

01025/16, 01024,

272

18367

01025/17,

273

18368

01026, 01025/7, 01025/10, 01025/9,

274

18377

0658/14,

275

18378

0651/18,

276

18379

0651/18,

277

18380

0653/20,

278

18381

0651/14,

Lh szám

Azonosító

Helyrajzi számok

279

18382

0680/2, 0681/20, 0680/13, 0680/11, 0680/12, 0680/8, 0680/33, 0682/36, 0680/31, 0680/21, 0680/16, 0680/17, 0680/8, 0680/32, 0681/20, 0680/13, 0680/11, 0680/12, 0680/33, 0680/21,

280

18383

0658/19, 0658/17, 0658/18,

281

18384

0680/25, 0680/24, 0684, 0685,

282

18385

0658/8,

283

18386

0658/8,

284

18387

0658/9, 0658/8,

285

18388

0651/10,

286

18389

0658/12,

287

18390

0658/16,

288

18391

0658/11,

289

18392

0658/11,

290

18393

0658/11, 0658/10, 0658/7,

291

18394

0658/11,

292

18395

0658/10,

293

18396

0658/10,

294

18397

0658/9,

295

18399

0658/14, 0658/13,

296

18398

0680/8,

297

18402

01029/5,

298

18409

01027/10,

299

18410

01027/16,

300

18411

01027/15, 01027/16, 01027/6,

301

33423

0688/11,

302

18413

0688/11,

303

18415

0688/12,

304

18416

0653/28,

305

18414

0653/29, 0653/31, 0653/30,

306

18417

0688/12,

307

18418

0688/12, 0688/18,

308

18419

0688/18,

309

18420

0688/15, 0688/16,

310

18422

01239/6,

311

18423

01239/5,

312

18424

01239/3, 01239/4, 01239/5,

313

18425

01238/4, 01238/8, 01238/10, 01238/9, 01236/16, 01237,

314

18426

01236/18, 01236/7, 01236/19, 01236/23,

315

18427

01188/37, 01188/36, 01188/35,

316

18429

01188/33,

317

18428

01270/22, 01270/16, 01270/17, 01270/18, 01270/33, 01270/21, 01270/6, 01270/7, 01270/8, 01270/9, 01270/10, 01270/11, 01270/12, 01270/13, 01270/20,

318

18430

01273/9, 01273/13, 01273/25, 01273/24, 01273/23, 01271, 01270/31, 01273/18,

319

18431

01273/26, 01273/21, 01273/16,

320

18432

01231/5, 01231/38, 01245/8, 01231/40, 01245/10,

Lh szám

Azonosító

Helyrajzi számok

321

18433

01284/1, 01283, 01268,

322

18434

01284/1,

323

18436

01275/1,

324

18437

01216/5, 01216/4, 01216/23, 01216/46, 01216/45, 01216/44, 01216/43, 01216/42,

325

18435

01226/8, 01226/9,

326

18438

01222/14,

327

18439

01216/25, 01216/24,

328

18440

01188/32,

329

18441

01275/1,

330

18442

01275/1,

331

18443

01284/1,

332

18444

01284/1,

333

18445

01179/8,

334

18446

01177/31,

335

18447

01179/11,

336

18448

01288/25, 01288/26, 01288/27, 01288/28, 01288/29, 01288/30, 01288/31, 01288/32, 01288/33, 01288/34,

337

18449

01288/13, 01288/14,

338

18450

01288/88, 01288/89, 01288/90, 01288/91, 01288/92, 01288/93,

339

18451

01284/1,

340

18452

01292/51, 01292/50, 01292/49,

341

18453

01292/53, 01292/52, 01292/4, 01292/1,

342

18454

01292/1,

343

18455

01274/35, 01274/34, 01274/33, 01274/32, 01274/31,

344

18456

01274/44, 01274/45, 01274/46, 01274/47, 01274/48, 01274/49, 01274/50, 01274/51, 01274/52, 01274/53, 01274/54, 01274/55, 01274/27, 01274/26, 01274/25, 01274/24, 01274/23, 01274/22, 01274/21, 01274/20, 01274/19, 01274/18, 01274/17, 01274/16,

345

18457

01181/14, 01181/13, 01181/12,

346

18458

01286/3, 01286/4,

347

18459

01286/3, 01286/4,

348

18460

01286/3, 01286/4, 01286/5, 01286/6,

349

18461

01286/5, 01286/6,

350

18462

01286/9,

351

18463

01261/1,

352

18464

01261/1,

353

18465

01252/23,

354

18466

01252/23,

355

18467

01252/23,

356

18468

0632/6,

357

18472

01248/28, 01248/27, 01248/26,

Lh szám

Azonosító

Helyrajzi számok

358

18473

01046/20, 01046/22,

359

18474

01046/22,

360

18475

01208/5, 01208/45, 01207, 01206/42,

361

18476

01206/42,

362

18477

01206/27, 01206/28, 01206/29, 01206/30,

363

18478

01052/10, 01052/8, 01052/7, 01052/6,

364

18479

01057/10,

365

18480

01057/10,

366

18481

01065/9, 01065/8, 01065/7, 01066/7, 01065/3, 0600,

367

18482

01066/7, 0600, 01066/7,

368

18483

01066/7,

369

18484

01066/7,

370

18485

01046/7, 01046/9, 01046/10, 01046/11, 01046/13, 01046/17,

371

18486

01057/10,

372

18487

01141/7, 01141/2, 01141/12, 01141/30, 01141/31, 01141/32, 01141/33,

373

18488

01141/28, 01141/29,

374

18489

01141/37, 01141/4, 01141/36, 01141/14, 01141/13, 01141/16,

375

18490

01150/8, 01150/6, 01150/5, 01146/13, 01146/14, 01146/15, 01141/41, 01141/40, 01141/39, 01144, 01194,

376

18491

01206/36, 01206/37, 01206/42, 01206/41,

377

18492

01206/43, 01206/39, 01204,

378

18493

01069/1,

379

18494

01075/17,

380

18495

01066/7,

381

18496

01046/22,

382

18497

19522, 19519, 19521,

383

18500

0487/19,

384

18505

01066/7,

385

18506

0381/8,

386

18507

0651/17,

387

18508

0651/17,

388

18509

0373/17, 20003/3, 20074/2, 0377/6, 0376,

389

18522

0487/19,

390

18523

0507/18,

391

18544

0208/6, 0208/23, 0208/13,

392

18539

0484/1,

393

18547

0442/17,

394

18548

01252/23, 01252/22, 01252/21, 01252/20, 01252/19, 01252/18,

395

18549

0173, 0442/5, 0442/4, 0442/14,

396

18550

0391/25, 0391/35, 0391/14, 0391/24, 0391/23,

397

18551

0353/4, 0353/3, 0352,

398

18552

0359/2, 0359/5,

399

18553

0391/30, 0391/20, 0391/29,

400

18554

0387/38, 0387/34,

401

18555

0498/1, 0499,

402

18556

0501/2, 0501/3, 0501/4, 0501/5, 0501/6, 0501/7,

Lh szám

Azonosító

Helyrajzi számok

403

18557

0484/1, 0484/2, 0485, 0500/1,

404

18558

0505/4, 0505/17, 0484/1, 0502,

405

18559

0498/1,

406

18560

0478/41, 0478/42, 0478/43,

407

18561

0487/19,

408

18562

0487/19,

409

18563

0487/19,

410

18564

0449, 0461,

411

18565

0461, 0462, 0463/2,

412

18566

0463/2,

413

18567

0418/2, 0418/6, 0418/7,

414

18568

0487/20, 0489/1, 0488,

415

18569

0387/16, 0387/17, 0387/18, 0387/19, 0387/20, 0387/21, 0387/22, 0387/23, 0387/24, 0387/25, 0387/29,

416

18570

0418/6, 0418/7, 0418/8,

417

18571

0418/7, 0418/8, 0418/9,

418

18371

0899/1,

419

18370

0938, 0939, 0940

420

18574

0610/5, 0610/4, 0610/3,

421

18575

0608/3, 0610/2, 0610/4, 0609, 0608/1,

422

18576

0608/5, 0608/6, 0608/3, 0608/1,

423

18577

0608/11, 0608/10,

424

18578

0604/6,

425

18579

0608/9, 0606, 0604/19,

426

18580

0604/16, 0604/15,

427

18581

0604/19, 0604/18,

428

18582

0604/4,

429

18583

0604/4, 0605,

430

18584

0604/4, 0605,

431

18585

0604/4, 0605,

432

18586

0623/9,

433

18587

0623/18, 0623/15, 0623/9,

434

18588

0623/9, 0624,

435

18589

0623/2, 0623/5, 0623/4, 0623/16, 0632/5, 0623/15, 0631,

436

18590

0623/3, 0623/10,

437

18591

0632/8,

438

18592

0507/21, 0507/20,

439

18593

0508/7,

440

18594

0632/5, 0632/8, 0631,

441

18595

0633, 0632/7,

442

18596

0627/5,

443

18597

0627/3, 0627/8,

444

18598

0627/11, 0611/5,

445

18599

0625/17,

446

18600

0604/2,

447

18601

0512/3, 0512/7, 0512/10,

Lh szám

Azonosító

Helyrajzi számok

448

18602

0516

449

18603

0578/9, 0578/14,

450

18604

0576

451

18605

0571/10, 0571/5, 0572,

452

18606

0585/15,

453

18607

0543

454

18610

0704/6,

455

18612

0744/6,

456

18614

0728/11, 0729, 0750, 0751/22,

457

18615

0748/48, 0753/12, 0749, 0750,

458

18616

0744/6, 0744/5, 0744/6,

459

18617

0728/10, 0728/11,

460

18618

0718/8, 0718/10, 0718/11, 0718/12,

461

18619

0718/10, 0718/14,

462

18620

0731/6, 0731/4,

463

18621

0735/4, 0735/3, 0734, 0733/9,

464

18622

0718/19, 0722/8, 0721,

465

18623

0704/9,

466

18624

0704/9,

467

18625

0710/8, 0710/9,

468

18626

0748/51,

469

18627

0748/41, 0748/51,

470

18628

0748/38, 0748/51,

471

18629

0748/51,

472

18630

0722/9, 0728/6, 0728/7, 0728/8, 0722/10,

473

18631

0728/4, 0728/13, 0728/6,

474

18632

0725, 0722/7, 0728/14, 0728/15, 0728/13,

475

18634

0507/18,

476

18648

0625/18, 0625/14,

477

18660

0503/4,

478

18662

0871/1,

479

33419

0702/14, 0704/8, 0703,

480

33420

0731/8, 0731/6,

481

33421

0864/2,

482

18761

0864/2,

483

18762

0864/2,

484

18763

0865/5, 0865/6,

485

18764

0307/24, 0307/23, 0307/22,

486

33424

0865/8, 0814/1, 0842,

487

18765

0289/4, 0289/3,

488

18766

0874

489

33425

0871/1,

490

33426

0713

491

33427

0751/22,

492

33428

0751/36, 0751/2,

493

33429

0751/28, 0751/27, 0751/26,

494

33430

0739/5,

Lh szám

Azonosító

Helyrajzi számok

495

33431

0739/4,

496

33432

0700/17, 0700/18, 0700/11,

497

33433

0700/12, 0700/11,

498

33434

01212/30, 01212/29, 01212/28, 01212/14,

499

33435

01212/30, 01212/29, 01212/28, 01212/14,

500

33436

01212/30,

501

33437

01212/41,

502

33438

01150/16, 01150/3, 01150/17, 01150/15, 01150/14, 01150/13, 01150/12,

503

33439

01150/11, 01150/10,

504

33440

01150/17,

505

33441

01199/81,

506

33442

01199/81,

507

33443

01200, 01199/81,

508

33444

01202/57, 01202/56, 01202/52, 01202/51, 01202/50,

509

33445

01199/81,

510

33446

01199/81,

511

33374

01297/6, 01298, 01299, 01302,

512

33394

01029/5

513

33387

0638/15,

514

33395

676

515

33396

0688/12,

516

33386

4388/10, 4388/9, 4388/11, 4388/2,

517

33397

01363/21, 01363/75,

518

33398

01363/26,

519

33399

01403/39, 01403/40, 01403/41, 01403/49,

520

33385

4411/1, 4410, 4403/3,

521

33384

4390/9, 4390/12,

522

33400

290, 291, 292, 293, 294, 303,

523

33401

01279/16, 01279/17,

524

33383

0487/19,

525

33402

01206/41,

526

33403

01248/29,

527

33382

01046/22

528

33404

18856, 0444, 18856, 0444,

529

33405

0632/8, 0632/7,

530

33381

4217/2, 4216, 4217/3,

531

33380

18855, 18856, 0442/17, 0444, 0443, 18856, 0444,

532

33378

01126/2,

533

33379

01032/20, 01032/21,

534

33409

0480/23,

535

33375

01057/10,

536

33408

0370/7,

537

33406

3965/6,

538

33377

4122/3, 3975/5,

539

33376

1268, 1269,

Lh szám

Azonosító

Helyrajzi számok

540

33410

1246, 1234, 1247, 1248, 1249, 1252, 1251, 1250, 1281, 1282, 1283, 1351, 1352/15,

541

33411

19805

542

33412

01066/7,

543

33475

0638/15,

544

33413

0370/7,

545

33414

7059/1, 7039, 7034, 6341/2,

546

33415

177, 178, 185,

547

33416

01363/11, 01363/33, 01363/23,

548

33476

0680/32, 0681/20, 0680/13, 0680/11, 0680/12, 0680/33, 0680/21,

549

33417

01279/8,

550

33390

20019/1, 20019/2, 20017,

551

33418

0507/17,

552

33391

20003/3, 20074/2, 20098, 0376, 0373/17, 20098, 0373/17,

553

33388

01066/7,

554

33392

0442/16, 0442/5,

555

33899

0395/17,

177556

34760

5626/1, 5626/2, 5611

557

18412

Ld. 301. sz. lh.

558

55199

6516, 6583, 6540

559

55200

5784

560

55201

2898, 2899,

561

55202

4537

562

55203

1723

563

55204

469

564

55204

185, 1723

598

58117

01350/55, 01350/56, 01350/59

599

58118

01403/64, 01403/63, 01395/4, 01395/5

178609

58133

0579/1, 0578/15

179615

18275

01262/1, 01255/4, 01255/3

180625

90129

01376/9

9. melléklet

Helyi zajterhelési határértékek
Kulturális, szórakoztató, ipari, üdülési, sport és más hasonló létesítmények, továbbá a helyi hírközlési vagy hirdetési célokra alkalmazott hangosító berendezések üzemeléséből eredő, a területre vonatkozó zajterhelési határértékek:

Sorszám

Területi funkció

Megengedett egyenértékű „A” hangnyomásszintek

Nappal (6-22 h)

Éjjel (22-6 h)

1.

Kórház és környéke

45 dB

35 dB

2.

Lakóterüle, intézmények

50 dB

40 dB

3.

Gazdasági terület

60 dB

50 dB

Módosító tényező a nyári szabadtéri rendezvényekre
Módosító tényező:

Nappal
(6-22 h)

Éjjel
(22-6 h)

+ 5 dB

+ 2 dB

HATÓSÁGI ENGEDÉLY ALAPJÁN ESETI TÚLLÉPÉS
+ 10 dB

Területi besorolás

1. Szentesi Kórház és rendelőintézet telekhatárától számított 50 m-es körzetben

2. Szentes város belterülete kivéve 3./ területi besorolás3. 45-ös út - Vasút - Attila u. – Nagyvölgy sor - Sopron sor - Nagyvölgy csatorna - Vecseri sor hátsó telekhatár - Vásárhelyi út - Vasút - Ipartelepi út - 45. sz. út határvonaltól keletre eső belterület

A terület lehatárolásával kapcsolatosan lásd még az alábbi helyszínrajzot:

null
Helyileg szabályozott zajterhelési határértékek - Szentes város közigazgatási területén

1. függelék a 10. melléklethez182

.

2. függelék a 10. melléklethez

Vonatkozó jogszabályok
Törvények:
· A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény
· A nemzetközi jelentőségű vadvizekről különösen, minta vízimadarak találkozási helyéről szóló 1993. évi XLII. törvény
· A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény
· A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény
· A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. Törvény
· A légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. Törvény
· A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. Törvény
· A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény
· Az erdőkről és az erdők védelméről szóló 1996. évi LIV. Törvény
· Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997- évi LXXVIII. Törvény
· A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. Törvény
· A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. Törvény
· A kulturálisörökségek védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény
· Az Országos Területrendezési tervről szóló 2003. évi XXVI. Törvény

3. függelék a 10. melléklethez

Közművekkel kapcsolatos előírások
Vízellátás
· A vízvezetékek védőtávolság igénye az MSZ 7487-es szabványban és a 123/1997. (VII. 18.) Korm. Rendeletben rögzített előírások szerint biztosítandó.
· A meglévő és új vízmű-kutak létesítésénél, annak védőtávolságait és a hidrogeológiai védőövezeteit a 123/1997. (VII. 18.) Korm. Rendeletben rögzített előírások szerint kell meghatározni.
· A kutak védőtávolságán és védőövezetein belüli beépíthetőséget a 123/1997. (VII. 18.) Korm. Rendeletszabályozza, melyet beépítés esetén figyelembe kell venni, és a szerint kell eljárni.
Távközlés
· A hírközlési létesítmények elhelyezésénél és engedélyeztetésénél a 253/1997.(XII. 20. Korm. rendelet, az MSZ 7487szabvány és a 29/1999.(X.6.) KHVM rendelet előírásait kell betartani.

4. függelék a 10. melléklethez

Régészeti leletekkel kapcsolatos eljárások
Régészeti lelőhely esetében az alábbiak szerint kell eljárni:
A nyilvántartott régészeti lelőhelyeket a földmunkával járó fejlesztésekkel, beruházásokkal el kell kerülni.183
Ha a lelőhelyek elkerülése a földmunkával járó fejlesztés beruházás költségeit aránytalanul megnövelné, vagy a beruházás másutt nem valósítható meg, a beruházással veszélyeztetett régészeti lelőhelyeket előzetesen fel kell tárni.184 A tervezett munkálatok kizárólag a feltárás befejezése után kezdődhetnek el. A régészeti feltárások költségét annak kell fedezni, akinek érdekében a feltárás szükségessé vált.185 A fejlesztések, beruházások tervezése során a megelőző feltárás teljes költségét, de legalább a teljes bekerülés 9 ezrelékét kell költségelőirányzatként biztosítani a feltárás fedezetére.186 A tervezett tevékenység építési tevékenység előtt a Kulturális Örökségről szóló törvény szerint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal regionális kirendeltségének előzetes szakhatósági állásfoglalását kell kérni. A nagyberuházások esetében a régészeti szakszolgálattal, az értékhatár alatti beruházások esetében a szükséges megelőző kutatások elvégzéséhez a helyileg illetékes múzeummal kell megállapodást kötni.
Kunhalmok:
A kunhalmok ex lége védelem alatt állnak.187 Ennek alapján a kunhalom fenntartása a tulajdonos kötelezettsége. A védett kunhalmok területén el kell kerülni minden a mezőgazdasági művelés és más talajmunkák okozta bolygatást. Ennek megfelelőn területére nem szabad építményt, közművezetéket elhelyezni, nem lehet szántó, vagy bármilyen más talajmunkával járó mezőgazdasági és erdőművelésbe bevonni.
A mezőgazdasági, vagy erdőművelés alatt álló kunhalmok területét a művelésből ki kell vonni.
Régészeti érdekű terület esetében az alábbiak szerint kell eljárni:
A régészeti érdekű területeken tervezett munkálatok esetében a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt véleményező szervként be kell vonni még a tervezés fázisában.
A szabályozási terven lehatárolt régészeti érdekű területeken a talaj felszínének 0,3 méternél nagyobb megbontásával járó építési munka esetén a munkák megkezdése előtt 8 munkanappal értesíteni kell e helyileg illetékes múzeumot, amennyiben a múzeum szükségesnek látja, akkor a tulajdonos (építtető, beruházó) régészeti felügyeletről köteles gondoskodni.
Váratlanul előkerülő régészeti emlékek esetében az alábbiak szerint kell eljárni:
Valamennyi, a régészeti feltárás esetén kívül előkerült régészeti emlék, ill. lelet esetében is törekedni kell a régészeti örökség elemeinek helyszíni megőrzésére. Ha bármilyen tevékenység során váratlan régészeti emlék, illetőleg lelet kerül elő, a felfedező (kivitelező, beruházó) az örökségvédelmi törvény 24. §-a értelmében köteles a tevékenységet azonnal abbahagyni és az emlék vagy lelet előkerülését az önkormányzat jegyzőjének és a területileg illetékes múzeumnak haladéktalanul jelenteni és a helyszín, valamint a lelet őrzéséről gondoskodni, valamint a régészeti feltárás lehetőségét biztosítani. Melyek elmulasztása a BTK alá tartozik és büntetőjogi felelőséggel jár.
Nagyberuházások esetében az alábbiak szerint kell eljárni:
Az oktatási és kulturális miniszter 21/2007. (III. 26.) OKM rendelete a nagyberuházásokkal kapcsolatos régészeti kötelezettségekről az alábbiakban rendelkezik.
Nagyberuházásnak számít az a beruházás, amely a nettó 500 millió forintos értékhatárt meghaladja, függetlenül annak területi kiterjedésétől vagy helyszínétől.
A beruházó nyilatkozni köteles, hogy a tervezett be ruházás nagyberuházásnak számít-e. A régészeti lelőhelyek feltárásának, illetve a régészeti lelőhely, lelet megtalálója anyagi elismerésének részletes szabályairól szóló 18/2001. (X. 18.) NKÖM rendelet 1. §-ában meghatározott nagyberuházás esetén - terepbejárási dokumentációt is tartalmazó - hatástanulmányt kell készíteni.
A nyilatkozat, valamint az örökségvédelmi hatástanulmányról szóló 4/2003. (II. 20.) NKÖM rendeletnek megfelelő örökségvédelmi hatástanulmány az építésügyi hatósági, illetve örökségvédelmi hatósági (szakhatósági) eljárásban a Hivatalhoz benyújtott kérelem kötelező melléklete.
A földmunkával járó változtatás teljes kiterjedésére vonatkozóan mind az előkészítő munkálatok, mind a kivitelezés tekintetében régészeti megfigyelést kell biztosítani, a régészeti lelőhelyeken, pedig megelőző feltárást kell végezni.
A nagyberuházások során a terepen végzett régészeti munkálatok és dokumentációkészítés, valamint az elsődleges leletfeldolgozás tekintetében a feladatokat - beleértve a régészeti érdekeltségeket érintő előkészítő munkafázisokban való részvételt is - a Tv. 22. § (3) bekezdésében meghatározott szerződés keretében a régészeti szakszolgálat látja el.
A régészeti lelőhelyeken feltárásra a régészeti szakszolgálat csak azokon a helyeken köteles sort keríteni, ahol a beruházás a talajt a jelenlegi talajszintnél 30 cm-nél, illetve a humuszréteg alsó szintjénél mélyebben érinti, vagy ahol a régészeti jelenségeket a beruházás egyéb módon veszélyezteti. Veszélyeztetésnek számít különösen az eróziónak való kitétel (víz, szél, fagy, növényültetés), a földmunkával, anyagkitermeléssel vagy építkezéssel történő megsemmisítés vagy megbolygatás, az állapotváltozással járó elfedés.
A beruházás, illetve a régészeti feltárás előkészítése során ismertté vált és a kulturális örökség hatósági nyilvántartására vonatkozó szabályokról szóló 17/2002. (VI. 21.) NKÖM rendelet szerint nyilvántartásba vett lelőhelyekre is tekintettel a régészeti szakszolgálat a beruházóval a feltárásra vonatkozó szerződést köt, amelynek hatósági jóváhagyás céljából történő bemutatásával egyidejűleg megkéri a feltárási engedélyt.
Amennyiben a feltárás során eredeti összefüggéseiben megmaradt helyszínen megtartható emlékek (épített régészeti örökségi elemek) kerülnek elő, erről a feltárás vagy a régészeti szakszolgálat vezetője 3 napon belül írásban bejelentést tesz a Hivatalnak.
A bejelentett régészeti emlékek kezeléséről - ideértve az ideiglenes megóvásukra, esetleges eltávolításukra, helyszíni megőrzésükre, illetve helyszíni bemutatásukra vonatkozó előírásokat - a bejelentő véleményének kikérése után 8 napon belül a Hivatal dönt.
A HÉSZ-ben szereplő régészeti lelőhelyek tájékoztató jellegűek. Hatósági eljárás során a közhitelesen nyilvántartott régészeti lelőhelyek adatait kell elsődlegesen figyelembe venni.
A kulturális örökség védelme érdekében a terület- és településfejlesztéssel, valamint a terület és településrendezéssel kapcsolatos változások, beruházások tervezését e védelemmel összhangban kell megoldani. A régészeti lelőhelyek védelmére irányuló intézkedéseknek elsősorban megelőző, szükség esetén mentő jellegűeknek kell lenniük. A 2001. évi LXIV. Kulturális Örökségről szóló törvény (továbbiakban Kötv) 10. §-a szerint a régészeti örökség elemeit lehetőleg eredeti helyükön, eredeti állapotukban, eredeti összefüggéseikben kell megőrizni.
A Kötv 11. §-a szerint a régészeti lelőhelyek általános védelem alatt állnak, ahonnan a régészeti örökség elemei csak feltárás keretében mozdíthatók el Kötv 19. § (1). A régészeti örökség védelme érdekében különös gonddal kell eljárni az építési és művelési ág változások kapcsán, mivel bármilyen, a föld felszíne alá mélyedő kivitelezési munkával elpusztulhatnak a régészeti örökség elemei.

5. függelék a 10. melléklethez

Belterületbe, illetve beépítésre szánt területbe vonandó területek:
A termőföld belterületbe csatolásához, illetve beépítésre szánt övezethez sorolásához, termelésből történő kivonásához előzetesen meg kell kérni a Körzeti Földhivataltól a más célú hasznosítási engedélyt. A kivonásért földvédelmi járulékot kell fizetni.

6. függelék a 10. melléklethez188

Honvédségi területekre vonatkozó egyéb sajátos előírások
HM gyakorlótér (hrsz.: 0152/4) térségében az alábbi létesítmények, épületek elhelyezésekor a Honvédelmi Minisztérium szakhatósági szervezete az államigazgatási eljárásba szakhatóságként bevonandó:

a) A gyakorlótér határától mért 1500 m távolságon belül: gyúlékony szerkezetű vagy gyúlékony anyagok tárolására szolgáló épület, vagy egyéb építmény, szérűskert elhelyezésekor.

b) A gyakorlótér határától mért 1000 m távolságon belül: lakás és üdülés céljára szolgáló építmény, szociális, egészségügyi, ipari, mezőgazdasági és egyéb üzemi építmény elhelyezésekor.

HM lőtér (hrsz.: 0166) térségében az alábbi létesítmények, épületek elhelyezésekor a Honvédelmi Minisztérium szakhatósági szervezete az államigazgatási eljárásba szakhatóságként bevonandó.

a) a lőtér határától mért 1500 m távolságon belül: gyúlékony szerkezetű vagy gyúlékony anyagok tárolására szolgáló épület, vagy egyéb építmény, szérűskert elhelyezésekor,

b) a lőtér határától mért 1000 m távolságon belül: lakás és üdülés céljára szolgáló építmény, szociális, egészségügyi, ipari, mezőgazdasági és egyéb üzemi építmény elhelyezésekor.

A HM lőtér és lakóterület közötti minimális távolság 300 m, az agyaggalamb-lőtér védőterülete a kilövési irányban 250 m.
Fegyveres szervek elhelyezésére, tevékenységére szolgáló építmények -laktanya, javítóbázis, üzemi objektum stb.- még be nem épített környéken az alábbi létesítmények, épületek elhelyezésekor a Honvédelmi Minisztérium szakhatósági szervezete az államigazgatási eljárásba szakhatóságként bevonandó:

a) építési telekhatártól mért 1500 m távolságon belül: káros levegőszennyezést okozó építmény,

b) építési telekhatártól mért 1000 m távolságon belül: roncstelep és hulladéklerakó (gyűjtő-) hely,

c) építési telekhatártól mért 300 m távolságon belül: üzemi építmény, üzemanyagtöltő állomás,

d) építési telekhatártól mért 200 m távolságon belül: szálloda, turista- és menedékház, közforgalmú pihenőhely, strand, sátortábor, kemping,

e) építési telekhatártól mért 100 m távolságon belül: vasút, közúti csomópont, emeltszintű közút, felüljáró, gépjármű-várakozó (parkoló-) hely, közforgalmú közlekedési eszköz megállóhelye, pihenőhely,

f) építési telekhatártól mért 50 m távolságon belül: távvezeték, egynél több szintes épület, vagy ennek megfelelő magasságú építmény.

7. függelék a 10. melléklethez

Vízgazdálkodási területekre vonatkozó, más jogszabályokban rögzített előírások
Folyók nagyvízi medrének használata és hasznosítása (A nagyvízi medrek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról, valamint a nyári gátak által védett területek értékének csökkenésével kapcsolatos eljárásról szóló 21/2006. (I. 31.) Korm. rendelet)
A nagyvízi medret csak jogszabályban meghatározott módon szabad használni (hasznosítani). A nagyvízi meder területét a mértékadó árvízszint vagy az eddig előfordult legnagyobb árvízszint közül a magasabb jelöli ki. A nagy vízi meder rendeltetése a mederből kilépő árvizek és a jég levezetése.

a) Az árvízvédelmi töltés hullámverés és jég elleni védelmére az erdőről és az erdő védelméről szóló törvény alapján védőerdő telepítését elrendelő hatósági határozatban

- a Tisza mentén 80 m ,
- egyéb folyók mentén 30 m szélességű erdő telepítését kell elrendelni (védő erdősáv). A védő erdősáv szélességét a helyi körülmények együttes mérlegelésével, külön jogszabályok védő erdőkre vonatkozó előírásaival összhangban, a védekezésért felelős véleményének kikérését követően a felügyelőség a fentiekben meghatározottól eltérő méretben is meghatározhatja.
Gondoskodni kell arról, hogy a területen az árvizek után pangó vizek ne maradjanak. Ezt a védő erdősáv területének megfelelő elhelyezésével vagy vízelvezető csatornák létesítésével kell megvalósítani.

b) A nagyvízi meder rendeltetésére figyelemmel a nagyvízi mederben fekvő ingatlanok tulajdonosai (használói) a nagyvízi mederben mezőgazdasági művelést, erdőgazdálkodást vagy bármely más tevékenységet kizárólag saját kockázatukra, a környezetvédelmi, természetvédelmi és a kulturális örökségvédelmi előírások betartásával és az árvizek levezetésének akadályozása nélkül folytathatnak.

c) Nagyvízi mederben építmények, a helyi építési szabályzat, valamint a szabályozási terv, illetőleg nagyvízi mederkezelési terv szerint helyezhetők el. A vizek használatával közvetlenül összefüggő építmények, amelyek például a vízisportot, horgászatot szolgálják, -ha a szabályzat vagy a tervek másképp nem rendelkeznek- csak abban az esetben valósíthatók meg, ha használatuk közösségi célokat szolgál.

d) A nagyvízi mederben – a fenti kivétellel - csak a meder használatával, a vízfolyás fenntartásával közvetlenül összefüggő megfigyelő, jelző állomást, a nagyvízi meder használatával összefüggő vízilétesítményt, továbbá kikötői, rév- és kompátkelőhelyi, vízirendészeti épületet, építményt szabad elhelyezni. A létesítés során az engedélyező hatóság eljárásában a felügyelőség szakhatóságként működik közre. A vízügyi szakhatósági állásfoglalások során - egyebek mellett - vizsgálni kell az építménynek az árvíz és a jég levonulására gyakorolt hatását. A magassági elhelyezés tekintetében a mértékadó árvízszint és az eddig előfordult legmagasabb árvízszint közül a magasabbat kell figyelembe venni.

Árvízvédelem területén, hullámtérben mindennemű tevékenység, műszaki infrastruktúra létesítése csak az illetékes vízügyi hatóság hozzájárulásával végezhető.
- Az árvízvédelmi töltés lábától 10- 10 m karbantartási munkálatok számára szabadon tartandó.
- Az árvízvédelmi töltés vízoldali lábától 60 m , mentett oldali lábától 110 m távolságon belül anyaggödröt nyitni nem szabad.
- A Tisza és Körös partélétől mért 10 m lefolyási sáv szabadon tartandó. A folyók hullámterében építményt csak úgy lehet építeni, hogy annak padlóvonala a MÁSZ-nél magasabban kerül kialakításra.
Vízfolyások parti sávjára vonatkozó rendelkezések (21/2006. (I. 31.) Korm. rendelet)
A vizek és a közcélú vízilétesítmények kezelésére jogosult és köteles személyek (tulajdonos, vagyonkezelő, illetőleg a fenntartást egyéb jogviszony alapján ellátók) a vizek és egyes közcélú vízilétesítmények mentén az azokkal kapcsolatos vízgazdálkodási szakfeladataik ellátására, a meder megközelítésére meghatározott szélességig terjedő parti sávot használhatnak. A fenti bekezdésben érintett szakfeladatok: mérések, vizsgálatok, szemlék, ellenőrzések, továbbá fenntartási munkák esetenkénti vagy rendszeres ellátására.

a) A parti sáv szélessége:

- a Tisza és a Körösök mindkét partján a partvonaltól számított 10 méterig,
- az előbb említett egyéb kizárólagos állami tulajdonú vízfolyások (folyók, patakok, csatornák), tavak, tározók és holtágak mentén a partvonaltól számított 6 méterig,
- az előzőekhez nem tartozó vizek és közcélú vízilétesítmények (tározók, belvíz- és öntözőcsatornák) partvonalától számított 3 méterig terjed.

b) Az árvízvédelmi művek, belvízvédelmi és egyéb csatornák, továbbá a tározók vízjogi üzemeltetési engedélyének részét képező üzemeltetési szabályzatnak azokat a rendelkezéseit, amelyek a parti sáv méretének meghatározását tartalmazzák, az érintettekkel közszemlére (közhírré) tétel útján kell közölni.

c) A parti sávot is magába foglaló parti ingatlan a mérések, vizsgálatok, szemlék, ellenőrzések, továbbá fenntartási munkák esetenkénti vagy rendszeres ellátására figyelemmel használható, hasznosítható.

d) Külterületen a parti sáv területhasználatára a fent részletezett szakfeladatok kivételével - csak gyepgazdálkodás folytatható. Tilos az olyan növényzet (így például fák) ültetése, továbbá az olyan tevékenység, amely a szakfeladatok ellátását akadályozza.

- Ha a parti sáv rendeltetését és ennek megfelelő használatát, szükség szerinti igénybevételét nem akadályozza, illetőleg a meder állapotát nem veszélyezteti, a felügyelőség - a területileg illetékes környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság véleményének kikérését követően - a parti sávban a termőföld művelési ágának megfelelő hasznosítást is engedélyezhet.
- A parti sávban épületet, építményt csak kivételesen - ha azt a természet védelméről szóló törvény, különösen a természeti területekre, illetve a védett természeti területekre vonatkozó rendelkezései lehetővé teszik, továbbá az Országos Településrendezési és Építésügyi Követelményekről szóló külön jogszabály szerint meghatározott körben, az arra hatáskörrel rendelkező hatóság, valamint az illetékes felügyelőség szakhatósági hozzájárulásával - lehet elhelyezni.
- A parti sáv területét érintő építmény elhelyezésének, megvalósításának, megvalósított létesítmények fennmaradásának, vízgazdálkodási szempontból az a feltétele, hogy a vizek kártételei elleni védelemmel és védekezéssel, illetőleg a fenntartással járó szakfeladatok ellátását ne akadályozza.
A fakadó és szivárgó vizek által veszélyeztetett és a vízjárta területekre vonatkozó rendelkezések

a) Az árvízvédelmi töltések mentesített oldalán lévő, az árvízi víznyomás miatt felszínre törő fakadó és szivárgó vizek által veszélyeztetett területeken bármilyen építmény elhelyezését az engedélyezésre hatáskörrel rendelkező hatóság csak az illetékes felügyelőség szakhatósági állásfoglalására figyelemmel engedélyezheti.

b) A természeti környezet veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a fakadó és szivárgó vizek által veszélyeztetett területekre - külön jogszabály szerint - építési tilalom rendelhető el.

Belvízvédelem:

a) Vízfolyások, csatornák, vízelvezető árkok, védőgátak folyamatos karbantartásáról, tisztításáról a kezelő, üzemeltető köteles gondoskodni.

b) A talaj, a felszíni- és felszín alatti vizek védelme érdekében veszélyes hulladékot, növényvédő szert, műtrágyát, útsózási anyagot csak fedett, szivárgásmentes, vízzáró szigetelésű, zárt tárolóban szabad elhelyezni.

c) Külterületen a telek tulajdonosa köteles gondoskodni a keletkező szennyvíz, trágya, kommunális hulladék és egyéb hulladék ártalommentes átmeneti gyűjtéséről és az engedéllyel rendelkező kezelőnek történő átadásáról.

d) Élővízfolyásokba, csapadékcsatornákba, felhagyott és üzemelő kutakba szennyvizet vagy állattartás hulladékait tartalmazó vizet még előtisztítás után, vagy tisztítottan sem szabad bevezetni. A meglévő szennyvízbekötéseket a jelen rendelet hatályba lépését követő egy éven belül meg kell szüntetni.

e) A Kurca-belvízrendszer kiépített belvízelvezető kapacitásának karbantartása, fenntartása, továbbá Szentes belterületi csapadékvíz-elvezető rendszerének fejlesztése, majd karbantartása, fenntartása elengedhetetlen Szentes belvíz-veszélyeztetettségének csökkentése érdekében. Ez feladatot ad az állami főművek (ATI-KÖVIZIG) és a társulati kezelésű létesítmények üzemeltetőinek (Szentes és Környéke Vízgazdálkodási Társulat), az önkormányzatnak (belterületi létesítmények) és a tulajdonosoknak (üzemi, gazdálkodói létesítmények) egyaránt.

A rendszeresen belvízjárta területek övezetének belvízrendezését, a belvízkárok megelőzése érdekében ki kell alakítani, a tervezési munkákat jelen szabályozás elfogadását követően meg kell kezdeni, a következő területek érintettek:
- Termál-tó (Vekeréri-tározó) üdülőterülete (rendszeresen belvízjárta terület kb. 54 ha )
- Energiaipari terület (rendszeresen belvízjárta terület kb. 2,2 ha )
- Általános ipari terület (rendszeresen belvízjárta terület kb. 9,7 ha )
- Gazdasági, kereskedelmi és szolgáltató terület – a Kurca-főcsatornától nyugatra (rendszeresen belvízjárta terület: kb. 3 ha )

f) A talaj- és talajvíz védelme érdekében kommunális szennyvíz belterületen csak közcsatornába, annak kiépítéséig zárt tárolóba vezethető. Külterületen, ha a szennyvíz közcsatornába nem vezethető, két aknás szennyvízderítés és szikkasztás megengedhető, a vízügyi- és környezetvédelmi hatóság hozzájárulását követően. A közcsatornába vezetett szennyvizek minőségének meg kell felelnie a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendeletben megállapított határértékeknek. A szennyvízelhelyezés módját a talaj-, és a talajvízviszonyok részletes vizsgálata alapján egyedileg kell eldönteni.

h)189 Az építési engedélyezési eljárás során, az engedélyt kérőnek hitelt érdemlő módon igazolnia kell, hogy –amennyiben a telek előtti közterület közcsatornával ellátott- az ingatlan közcsatornára rákötött, vagy ha még nem, a közcsatorna üzemeltetőjével megállapodása van a rákötésre

i) Az építési törmeléket, valamint a kikerülő földfelesleget a kommunális hulladéktól elkülönítve kell deponálni.

A vizeknek és vízilétesítményeknek más, nyomvonal jellegű építménnyel történő keresztezésére és megközelítésére vonatkozó részletes szabályok külön jogszabályban kerültek előírásra a következők vonatkozásában:
• Víz és vízilétesítmény keresztezése és megközelítése távközlési vezetékkel
• Víz és vízilétesítmény keresztezése és megközelítése gáz-, kőolaj- és kőolajtermék szállító (elosztó- és csatlakozó) vezetékkel
• Víz és vízilétesítmény keresztezése és megközelítése erősáramú kábellel és légvezetékkel
• Víz és vízilétesítmény keresztezése és megközelítése távhőellátási vezetékkel
• Víz keresztezése és megközelítése vízilétesítménnyel
Árvízvédelmi vonal kialakításának szempontjairól külön jogszabály rendelkezik. Az árvízvédelmi biztonság megőrzése érdekében betartandók a következők:
· A folyó hullámterében gátat, vagy más terelő hatású művet csak úgy és akkor szabad létesíteni, ha a mértékadó árvízszintben okozott duzzasztás az elsőrendű védőmű meglevő magassági biztonságát nem csökkenti, a folyószakaszra meghatározott nagyvízi levezető sávot pedig nem szűkíti.
· A hullámtérben a vízkárelhárításért felelős szervezet által meghatározott nagyvízi levezető sávban csak olyan tevékenység folytatható, illetve olyan sorállású és térközű erdő telepíthető, amely a víz és a jég levonulását nem akadályozza.
· A nagyvízi mederben bármilyen beavatkozáshoz, illetve a művelési ág megváltoztatásához a vízügyi hatóság hozzájárulása szükséges, amelyhez meg kell kérni a vízkárelhárításért felelős szervezet szakértői véleményét is.
· Árvízvédelmi mű és altalajának megbontásához - a vízügyi hatóság engedélyében meghatározott előírások betartása mellett - a vízkárelhárításért felelős szervezet hozzájárulása és az általa jóváhagyott ideiglenes árvízvédelmi terv szükséges.
Árvízvédelmi töltésekre vonatkozó előírások külön jogszabály szerint alkalmazandók. Az árvízvédelmi töltésen történő közlekedésre az alábbi korlátozások betartása szükséges:
· Azt az árvízvédelmi töltést, amely közúti közlekedés céljait is szolgálja, a közút kategóriájára előírt pályaburkolattal kell ellátni. A töltéskoronán a töltés védelme érdekében súlykorlátozás rendelhető el.
· A nem közúti közlekedés célját szolgáló töltéseken létesített koronaburkolatnak az árvízvédekezés és a vízgazdálkodás üzemi igényeinek meg kell felelnie.
· A közúti közlekedés céljait nem szolgáló árvízvédelmi töltésen a kerékpárforgalom kivételével csak a fenntartással, árvízvédekezéssel és természetvédelmi kezeléssel kapcsolatos közlekedés engedhető meg. A fővédvonal egyéb célra történő használata, csakis annak egyedi kezelői engedélyével lehetséges.
A folyó- és víziút-szabályozás előírásai külön jogszabályban rögzítettek:
• A mederszabályozás általános előírásai
• Folyószabályozás
• Folyócsatornázás és vízszintszabályozás
• Vízi utak
Szennyvízelhelyezés:

a) Az egyesített rendszerrel összegyűjtött szenny- és csapadékvizet a szennyvíztisztító telep megkerülésével csak a befogadó terhelhetőségének megfelelő hígulás elérése után szabad a befogadóba bevezetni, és el kell kerülni, hogy az a környezetben bűzhatást okozzon.

b) Ha a befogadó a szennyvízhozammal megnövelt vízhozam levezetésére nem alkalmas, akkor elsősorban a bevezetést késleltetni, vagy a befogadót bővíteni kell, illetve meg kell vizsgálni a tisztított szennyvíz szikkasztásának lehetőségét. A befogadó hidraulikai vizsgálata, valamint a befogadó bővítésének és a szikkasztás lehetőségének a vizsgálata a beruházó költsége. Ezen vizsgálati dokumentációt a létesítési engedélyes tervnek tartalmaznia kell.

c) Szennyvíz talajrepedésekbe, karsztjáratokba, felhagyott kútba, holtágba vagy munkagödörbe, továbbá védett természeti területre nem vezethető.

d) A szennyvíztisztító telep létesítésével egyidejűleg kell gondoskodni a tisztított szennyvíz befogadóba vezetéséről (elhelyezéséről) és a keletkezett szennyvíziszap elhelyezéséről (felhasználásáról).

e) Települési eredetű szennyvíziszap elhelyezési lehetősége vizsgálatánál a vízminőség-védelmi követelményeken túl a környezetvédelmi, talajvédelmi, humán és állat-egészségügyi, valamint a mezőgazdasági termelési szempontokat kell figyelembe venni. A települési szennyvíziszapot elsősorban mező- vagy erdőgazdasági területeken lehet hasznosítani (elhelyezni), kivéve a természetvédelem alatt álló területeket.

f) Ha a települési eredetű szennyvíziszap mező- vagy erdőgazdasági hasznosítása nem biztosítható, a szennyvíziszap elhelyezésére (deponálására) olyan helyet kell kijelölni, ahol az egészségi és környezeti ártalmakat (pl. bűz) nem okoz, továbbá vadon élő védett állatokat nem veszélyeztet.

g) A keletkező szennyvíziszap, rácsszemét és homok üzemszerű eltávolításához biztosítani kell, hogy a szállítás és elhelyezés környezeti ártalmat ne okozzon.h) Fertőző vagy mérgező ipari eredetű szennyvíziszapot a környezeti ártalom lehetőségét kizáró módon kell kezelni és depóniába helyezni, illetve elégetni.

[1] az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról szóló 46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet

8. függelék a 10. melléklethez

Más jogszabályokban rögzített vonatkozó környezetvédelmi előírások
Földvédelem, hulladékgazdálkodás:
A településen talaj- és talajvíz-szennyező tevékenység nem végezhető, szilárd- (szemetet) és folyékony hulladékot illegálisan elhelyezni tilos.

a) Közterületen, parkolóban és autóbusz pályaudvar területén tilos gépjárművet mosni, olajcserét vagy más olyan tevékenységet folytatni, amely szennyeződést okoz.

b) Állati hullát a gyepmesteri telepre kiszállítva vagy az állati hullákat megsemmisítő szolgáltatás keretében kell megsemmisíteni.

c) Települési folyékony kommunális hulladékot a szennyvíztisztító telep szennyvízfogadó műtárgyában lehet elhelyezni (pl. űrgödör, emésztő szippantott szennyvize).

Hulladékot csak az e célra kijelölt helyen, engedélyezett módon szabad tárolni, elhelyezni, kezelni, megsemmisíteni, illetve ártalmatlanná tenni. A települési hulladékokkal történő gazdálkodásra, a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. Tv., a veszélyes hulladékokra ezen túlmenően, a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendeletaz irányadó.
A településen keletkezett folyékony és szilárd hulladék elhelyezése a hulladék-termelő kötelessége. A hulladék termelője köteles a rendszeres és szabályszerű elhelyezést igazolni.
A települési hulladékokkal történő gazdálkodásra, a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. Tv., a veszélyes hulladékokra ezen túlmenően, a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendeletaz irányadó.
Az építkezések megkezdése előtt, a 250 m2-t meghaladó alapterületű - nem szennyezett - termőföld szakszerű (20-30 cm-es rétegének) letermeléséről, deponálásáról és az építés befejezése után a telken belüli elterítésről gondoskodni kell. Talajszennyezés előfordulása esetén a terület kármentesítéséről, a szennyezett anyag/talaj elszállításáról és szakszerű ártalmatlaníttatásáról az építési engedélyt kérőnek kell gondoskodnia.
A területen a feltöltésekre szánt anyag, hulladék, vagy veszélyes hulladék nem lehet. A feltöltésre szánt anyagot előzetesen véleményeztetni kell az illetékes környezetvédelmi és talajvédelmi hatósággal.
Veszélyes hulladékártalmatlanító építmény 100 [t/nap] kapacitástól, a szennyvíztisztító építmény pedig a kapacitás mértékétől függően, környezeti hatásvizsgálat köteles.
A rekultiválandó területeken bármilyen beavatkozás előtt a környezeti (talaj) állapot felmérése szükséges.
A termőföld védelme érdekében a művelés alatt nem álló ingatlan tulajdonosa, haszonélvezője, bérlője a fűfélék, gyomok virágzása előtt köteles a terület rendszeres kaszálásáról gondoskodni, valamint köteles a területet bármilyen jellegű szennyeződéstől megóvni.
A talajterhelési díj fizetésének helyi szabályait, a 2003. évi LXXXIX. törvény 21/A. § bekezdésében, valamint 26. § (4) bekezdése alapján kell megállapítani, szükség esetén a hivatkozott törvény szerint helyileg szabályozni.
Vízminőség-védelem (felszíni- és felszín alatti vizek):
A felszíni víztestek jó állapotának eléréséhez és fenntartásához, illetve az erősen módosított víztestek jó ökológiai potenciáljának eléréséhez a vízhasználó (ideértve a kibocsátót) köteles -a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól, a vízgazdálkodásról és a környezet védelmének általános szabályaira vonatkozó külön előírásainak betartásával- hozzájárulni.
A felszíni alatti víztestek jó mennyiségi és minőségi állapotának (alapvető célkitűzésként legkésőbb a környezetvédelmi törvényben meghatározott időpontig történő) eléréséhez és fenntartásához, a vízhasználó (ideértve a kibocsátót is) köteles -A felszíni alatti vizek védelméről és a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló, valamint a vízgazdálkodásról szóló külön jogszabályokalapján- hozzájárulni.
Közcsatornába szennyvíz (használt víz) csak a külön jogszabály szerint, valamint a felszíni vizek minősége védelmére vonatkozó jogi szabályozása - 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet- előírásainak betartásával bocsátható.

a) Zárt gyűjtőben gyűjtött ipari szennyvizet (használt vizet) közcsatornába vezetni - csak a megfelelően kialakított és az adott technológiára előírt technológiai határérték, illetőleg küszöbérték alapján méretezett szennyvíz előkezelőn való előtisztítás után lehet.

- Előtisztítás hiányában technológiából származó szennyvizet (használt vizet) települési folyékony hulladékként kizárólag települési folyékony hulladék leürítő helyen előzetes minőségvizsgálat ismeretében lehet leüríteni. Kommunális és technológiai szennyvizek egyazon fordulóban nem szippanthatók, a jármű tartályában való keveredésük nem engedhető meg.

b) Közcsatornába - a háztartások, továbbá a napi száz (100) adagnál kisebb kapacitású vendéglátó-ipari egységek kibocsátásait, valamint a felügyelőség által jóváhagyott előkezelést követően külön engedélyezett eseteket kivéve - tilos bármilyen hulladékot, így élelmiszer-hulladékot bocsátani, kiemelt figyelemmel a gépi eszközök és őrlők által előállított, házi és közüzemi konyhákból, éttermekből, feldolgozóüzemekből származó szilárd vagy folyékony hulladékokra.

c) Települései csapadékvíz-elvezető csatornába szennyvizet vezetni tilos.

További, az állami jogszabályokon alapuló helyi szabályozások:

d) Szennyvízelvezető közcsatornával ellátott területen, a szennyvizeknek a közcsatornába való bekötése kötelező, kivéve, ha az ingatlanon a közcsatorna kiépítését megelőzőleg kifogástalan közműpótló berendezés (oldómedence és elhelyező mű, zárt szennyvíztároló medence) került megépítésre.

e) Új közműpótló berendezések létesítése és üzemeltetése engedélyköteles. Az engedélyeket a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V.22.) Korm. rendeletalapján a jegyző adja ki. Szennyvíz közcsatornával ellátott területen új közműpótló berendezés nem létesíthető.

f) Szennyvíz közcsatornával ellátott területen tilos szennyvizet elszikkasztani.

g) Üzemen kívül helyezett talajvíz kutat szennyvízelhelyezésre használni tilos.

Felszíni vizekbe, mirhókba (belterületi ingatlanok közötti, nyílt belvízelvezető csatornákba), csapadékvíz árokba szennyvíz bevezetése, partjaikon és medrükbe szemét elhelyezése, illetve tárolása tilos.

a) A mírhó nem rekeszthető el, nem tölthető fel, és nem fedhető le.

b) Az ingatlan előtti nyílt, és azon lefedett csapadékvíz csatorna - amelynek lefedését saját érdekből, vagy saját kezdeményezésre végezték el - állapotáért, karbantartásáért az ingatlan tulajdonosa (bérlője, használója, haszonélvezője) felelős.

c) A nyílt árok burkolása, a kapubejáró létesítése, illetve az árok fedése kezelői hozzájárulás köteles. Árok lefedés csak különleges méltányolást érdemlő esetben- pl.: parkoló létesítése – lehetséges kiviteli terv alapján. A tervezésnél és kivitelezésnél a lehető legnagyobb zöldfelületet kell kialakítani.

d) A nyílt csapadékvíz csatornák rendeletben foglaltak szerinti ellenőrzését a Közterület-felügyelet látja el.

e) A mírhó karbantartása a Városellátó Intézmény feladata. Az ingatlan tulajdonosa, bérlője, haszonélvezője köteles bejelenteni, ha a mírhó valamely szakaszán illegális szennyvíz, vagy trágyalé bevezetését, szemét, vagy állati tetem elhelyezését észleli.

f) A mírhók karbantartási munkáit, megközelítését, ellenőrzését, illetve a mírhóból kiemelt hulladék telken keresztüli átszállítását minden érintett ingatlan tulajdonosa /bérlője, használója, haszonélvezője/ köteles tűrni.

20 db, illetve annál több gépkocsit befogadó parkolókat kiemelt szegéllyel kell kivitelezni, hogy a felületén összegyűjthető legyen a csapadékvíz, az ne folyhasson közvetlen a zöldfelületre. Ezekről a nagyobb parkoló felületekről és a szennyezéssel veszélyeztetett gazdasági területek belső útjairól összegyűlő csapadékvíz csak hordalék- és olajfogó műtárgyon keresztül vezethető a csatorna-hálózatba.
Felszín alatti vízkivételek létesítése és üzemeltetése engedélyhez kötött tevékenység /lásd még a hatályos, környezetvédelem helyi szabályairól szóló 8/2008. (V. 01.) Kt. rendeletet/.

a) Mélyfúrású kút csak vízjogi létesítési engedéllyel létesíthető, amelynek feltételeit az engedélyező, építési hatóság határozza meg.

b) A talajvíz kutak (ásott kút, nortonkút) létesítése és üzemeltetése engedélyköteles, amely engedélyeket a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V.22.) Korm. rendeletértelmében a Jegyző adhatja ki, a talajvíz kutakból kiemelhető, legfeljebb 1,5 m3/nap vízhozamig, illetve vízmennyiségéig. A létesítési engedély kérelméhez műszaki tervdokumentáció (műszaki leírás, helyszínrajz, tulajdoni lap másolat, stb.) csatolása szükséges.

c) Az üzemelési engedély kérelméhez szükséges a kút tényleges adatainak csatolása is.

d) Nem öntözési célú vízkivétel esetén, a tervdokumentációnak tartalmaznia kell a szennyvízelhelyezés módját is.

Az EU Víz Keretirányelv (VKI), (60/2000/EK) bevezetésének egyik hazai alapdokumentuma, „A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés ütemterve és munkaprogramja, 2006- 2009” tartalmazza Magyarország (a Duna-folyam vízgyűjtőkerülete részeként) vízgyűjtő-gazdálkodási tervezési egységeire való felbontását. A dokumentum szerint Szentes város teljes külterületével, gyakorlatilag a 2-7-1 Kurca vízgyűjtő-gazdálkodási tervezési egység területére esik, a Kurca vízgyűjtőterület-egység nagy része Csongrád megye közigazgatási területére esik. A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezést 2006. december 22-től, 2009. december 22-ig be kell fejezni és le kell adni az Európai Bizottságnak, a hivatkozott dokumentumban megadott ütemezés szerint.
A vizek mezőgazdasági eredetű nitrát-szennyezés elleni védelmét a 27/2006. (II. 7.) Korm. rendeleta vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről, című jogszabály szabályozza, amely szerint a vizek nitrátszennyezéssel szembeni védelmét szolgáló általános szabályok, fontosságuk miatt kiemeljük az alábbiakat:
1) Tilos hígtrágya, trágyalé, továbbá a trágyatárolók csurgalékvizeinek bevezetése a vizekbe.
2) Állattartó telep nem létesíthető, meglévő nem bővíthető:

a) külön jogszabály szerint hullámtéren, illetve a fakadó vizes területen,

b) vízbázisok védőterületén külön jogszabályban rögzítettek szerint,

c) külön jogszabály szerint árvízi tározó területén, illetve külön jogszabály szerinti parti és védősáv területen.

Szentes város közigazgatási területe 10%-ánál kisebb mértékben – valójában egyáltalán nem - érintett nitrátérzékeny területrészekkel, a 27/2006. (II. 7.) Korm. rendeletszerint, kivételt képezhetnek a jövőben kialakítandó bányatavak.
Levegőtisztaság-védelem:
A környezeti és levegőminőségi adottságok javítása érdekében Szentes város közigazgatási területén a hatályos levegőtisztaság-védelmi előírások (a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet, valamint, a légszennyezettségi határértékekről, a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről 14/2001. (V. 9.) KÖM-EÜM-FVM együttes rendelet) előírásai irányadók.
Az iparterületeken a környezetvédelmi hatóság megállapított határértékei érvényesek és betartandók.
Szentes Város Önkormányzata a levegő tisztaságának védelme érdekében, helyi szabályozást érvényesíthet, a levegő védelmével kapcsolatos külön jogszabály alapján.
Szentes város levegő tisztaságának védelme érdekében, helyi szabályozást érvényesíthet, a többszörösen módosított levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001.(II.14.) Kormány rendelet alapján, amelyet az alábbiakban foglalunk össze:
Az önkormányzat jegyzője környezetvédelmi hatósági jogkörben eljárhat:

a) háztartási célra használt családi ház, illetve egy vagy több lakás ellátására szolgáló és az 500 kW névleges bemenő hőteljesítményt meg nem haladó,

b) az oktatási, egészségügyi és szociális intézmények gazdasági tevékenységét nem érintő az 500 kW névleges bemenő hőteljesítményt meg nem haladó,

c) 140 kW névleges bemenő hőteljesítményt meg nem haladó helyhez kötött tüzelő- és egyéb, kizárólag füstgázt kibocsátó berendezések forrásaival kapcsolatos levegőtisztaság-védelem ügyekben.

d) a 140-500 kW bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezéseket érintő légszennyező anyagok technológiai kibocsátási határértékeit meghatározó 23/2001. (XI.13.) KöM. rendeletben előírt – szennyező anyagok határértékeit meghaladó esetben – bírságot szab ki.

A város bel- és külterületén lévő közterületen és magánterületen tilos a lábon álló növényzet, tarló, illetve növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék égetése.
A város bel- és külterületén lévő közterületen és magán területen tilos a gyep, nád és más vízi növények égetése.
A város bel- és külterületén lévő közterületen és magánterületen tilos az avar, kerti hulladék és háztartási hulladék égetése.
Tilos az erdőben, illetve annak 200 méteres körzetében a tűzgyújtás.
Zaj-és rezgésvédelem:
Szentes város területén a területfelhasználás típusának megfelelő zaj- és rezgésvédelmi előírások érvényesek, a zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 8/2002. (III.22.) KöM-EüM együttes rendelet szerint:
Betartandó zaj- és rezgésterhelési határértékeket szabályoz a 8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendelet, a zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról:

a) Üzemi létesítményektől származó zaj terhelési határértékei zajtól védendő területeken

b) Építőipari kivitelezési tevékenységtől származó zaj terhelési határértékei zajtól védendő területeken

c) A közlekedéstől származó zaj terhelési határértékei zajtól védendő területeken

d) A zaj terhelési határértékei épületek zajtól védendő helyiségeiben

e) Az emberre ható rezgés terhelési határértékei épületekben

A zajkibocsátási határértékek megállapításának, valamint a zaj- és rezgéskibocsátás ellenőrzésének módjáról szóló 93/2007. (XII. 18.) KvVM rendelet, megadja a zajkibocsátási határérték megállapításának, továbbá az üzemi, szabadidős és építési zajforrás zajkibocsátásának ellenőrzési (vizsgálati és értékelési) módszerét. Szabályozza az üzemi, szabadidős létesítmény zajkibocsátási határértékének megállapítására (kérelem) és változás bejelentésére (jelentés) vonatkozó eljárásrendet, és a dokumentáció tartalmi követelményeit. Végül szabályozza az üzemi vagy szabadidős zajforrás mérési jegyzőkönyvének tartalmi követelményeit és a környezeti rezgésforrás mérési jegyzőkönyvének tartalmi követelményeit.
Szentes város zaj- és rezgésvédelme érdekében, helyi szabályozást érvényesíthet, a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. Tv. 85. § /1/ bekezdés felhatalmazása alapján, valamint a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X.29.) Korm. rendeletben, illetve a zajkibocsátási határértékek megállapításának, valamint a zaj- és rezgéskibocsátás ellenőrzésének módjáról szóló 93/2007. (XII. 18.) KvVM rendeletben foglalt rendelkezéseken túlmenően, amelyet az alábbiak szerint foglalunk össze:
Ezen fejezet előírásait kell alkalmazni:
a.) művelődési ház, színház
- bármely zenés vagy táncos szórakozóhely,
- üzlet, elárusítóhely, kölcsönző, műhely, gépjárműtelephelyek, kereskedelmi és vendéglátó egységek,
- kemping,
- sportlétesítmény, sportpálya, strand és uszoda,
- vasúti és autóbusz állomás esetén,
ha a létesítmény zárt tereiből a hangosító berendezés működése során a környezetbe zajt bocsát ki.
b.) hirdetésre, figyelemfelkeltésre, illetve tájékoztatásra használt szabad vagy zárt térben üzemeltetett bármilyen hangosító berendezés működése esetén, ha az a környezetbe zajt bocsát ki.
c.) a zaj- és rezgéskibocsátással járó szolgáltatási tevékenységekre.
A 93/2007. (XII. 18.) KvVM rendeletben foglaltaknak megfelelően a zaj- és rezgéskibocsátással járó szolgáltatási tevékenységek új és működő üzem létesítményeire, technológia változtatására zajkibocsátási határértéket kell megállapítani és annak teljesítésére határidőt kell megszabni.
A zajkibocsátási határértéket a 10. számú mellékletben (Helyi zajterhelési határértékek) meghatározott zajterhelési határértékek figyelembevételével kell megállapítani.
Alkalmi jellegű kulturális, szórakoztató, vendéglátó, sport, reklám célú, közösségi, továbbá a hangosítást igénylő rendezvénytől származó környezeti zajterhelésre – az üzemeltető vagy a rendezvény szervezőjének szakvéleménnyel alátámasztott kérelmére és meghatározott időtartamra –a 10. számú melléklete által meghatározott zaj terhelési határértékéhez képest hatósági engedély alapján- legfeljebb + 10 dB túllépés engedélyezhető.
Amennyiben az engedélyezett hangosító berendezéseknél, valamint a szolgáltató tevékenységet ellátó új és már működő üzemi létesítményeknél a környezetre veszélyes zaj- és rezgés tartósan fennáll, a jegyző e tevékenységet korlátozhatja, illetve felfüggesztheti.
A környezeti zajkibocsátásra vonatkozó terhelési határértékek méréssel történő meghatározásánál figyelembe kell venni az üzemelés rendszerét, a zaj jellegét, időbeni lefolyását- továbbá a közlekedéstől származó zajterhelést- mely a határértékek megállapításánál korrekcióként jelentkezik a nappali és/ vagy éjjeli megítélési idő alatt.
A zajtól védendő területet érintő zajterhelési határértékek túllépése miatt jelentkező panaszok, bejelentések esetén hatósági intézkedésre a jegyző – méréssel alátámasztott zajvizsgálat eredménye alapján – dönt.
A jegyző által kiadott határozatban foglaltak szerint a zajterhelés túllépésének okozója köteles a határértékek betartására vonatkozó és szükséges (szervezési, műszaki) intézkedések megtételére.
Ellenőrzés során – a létesítmények, berendezések üzemeltetője köteles a működtetés időtartamáról, körülményeiről, műszaki jellemzőiről – az ellenőrzést végzők számára felvilágosítást nyújtani.
A határértékek betartására irányuló felszólítás után – ellenőrző (kontroll) zajszintmérés során mért túllépés esetén – a létesítmények, berendezések üzemeltetője a zajvédelem helyi szabályainak megsértése miatt, a 284/2007. (X.29.) Korm. rendelet 3. számú melléklete a zaj-, illetve rezgésvédelmi bírság kiszabására vonatkozó számítási szabályok alapján számított bírsággal sújtható.
A zajmérési vizsgálat költségeit a zajos tevékenység okozója viseli, ha részéről a határérték túllépése megállapítható.
A zajbírságot a környezetvédelmi alapba kell befizetni.
A fejezet előírásait nem lehet alkalmazni a vagyonvédelmi célokra szolgáló riasztóberendezésekre, valamint arra a zajra, amely a létesítmények közönségétől származik.Az épületek homlokzatára telepítendő (felszerelendő) klímaberendezések létesítése és üzemeltetése engedélyköteles tevékenység, amely hatósági engedélyezési eljárás lefolytatását követeli meg.

9. függelék a 10. melléklethez

Védőtávolságok, védőterületek
Felszíni és felszín alatti vizek védelme
A vízkivételi kutak (ivóvíz- és ásvány-gyógyvíz) védőterületei meghatározhatók (hidrogeológiai modellezéssel, stb.), a vízbázisok, távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről rendelkező külön jogszabály alapján. Irányadó még –e tekintetben Magyarország felszín alatti vizeinek érzékenységi térképe.
Szentes ivóvíz és ásvány-gyógyvizei általában nem sérülékenyek, a vízkivételi helyek (kutak vízadó rétegekre szűrőzött felületei) természetes hidrogeológiai fedettsége, védettsége miatt. Ilyenkor, ha az 50 éves elérési idejű védőidomnak nincs felszíni metszete (a 20 naposnak sincs), a kutak 10 méter sugarú környezete védendő belső védőidomként, területhasználati korlátozásokkal, hogy a kútba vagy annak közvetlen környezetében lévő szennyezőforrás véletlenül se juthasson, szivároghasson a vízadó rétegbe.
A felszín alatti vízkivételek létesítése és üzemeltetése –külön jogszabály szerinti- engedélyhez kötött tevékenység, a létesítendő talajvíz kutak minimálisan betartandó védőtávolságai a következők:

a) épülettől és szomszédos telektől 5,0 m ,

b) szennyvízszikkasztótól, szennyvíztárolótól 15,0 m ,

c) árnyékszéktől 15,0 m ,

d) hulladéktartály tárolótól 5,0 m .

Felszíni vizek tekintetében természeti területen a természet védelméről szóló külön jogszabály rendelkezik.
Tilos pl. új építmények elhelyezése a természetes és természet-közeli állapotú vízfolyások, vizes élőhelyek partvonalának közelében, tavak partjának közelében, valamint a vízfolyások hullámterében. A hajózást, a halastavakon a halászati hasznosítást szolgáló létesítmények elhelyezésére a külön jogszabályban meghatározott módon és esetben, a természetvédelmi hatóság hozzájárulásával kerülhet sor.
Tilos a természetes és természetközeli állapotú vízfolyások, vizes élőhelyek partvonalától –a külön jogszabály szerint - megállapított távolságon belül - a vízkárelhárításhoz szükséges vegyi anyagok kivételével - a külön jogszabályban meghatározott, a vizekre és a vízben élő szervezetre veszélyes vegyi anyagok kijuttatása, elhelyezése.
Felszíni vizek tekintetében, nem természeti területen –az előző szabályozástól független- külön jogszabály (nagyvízi medrek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról, valamint a nyári gátak által védett területek értékének csökkenésével kapcsolatos eljárásról) előírása alapján kell eljárni. A külön jogszabály védőtávolság kijelölésével védi a jelentősebb és az egyéb kizárólagos állami tulajdonú vízfolyások parti sávjait, továbbá tavak, holtágak, tározók, belvíz- és öntözőcsatornák parti sávjait. A tulajdonos (fenntartó) kérelmére, továbbá a fenntartási munkák által indokolt esetekben, a területileg illetékes Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (a továbbiakban: Felügyelőség), a külön jogszabályban előírt szélességűtől eltérő –de korlátozott- szélességű parti sávot is megállapíthat.
A vizek mezőgazdasági eredetű nitrát-szennyezés elleni védelmét külön jogszabály szabályozza, amely rendelkezik a hígtrágya, trágyalé, továbbá a trágyatárolók csurgalékvizeinek elhelyezhetőségéről, az állattartó telepek létesítési feltételeiről (pl. hullámtéren, illetve a fakadó vizes területen, vízbázisok védőterületén, árvízi tározó területén, illetve parti és védősáv területen, bányatavak környezetében), betartandó védőtávolságokról.
A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről rendelkező külön jogszabályon túlmenően megállapítható, hogy Szentes közigazgatási területének egésze nem tartozik nitrátérzékeny kategóriába, területhasználati korlátozásokat ilyen okból, csak a későbbiek során kialakítandó, vagy létesítendő bányatavak területére szükséges érvényesíteni.
A föld védelme:
· Hulladéklerakó védőtávolsága, a 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről, alapján a következő:
A hulladéklerakó telekhatára és összefüggő lakóterület, lakóépület, valamint más, védendő területek, létesítmények között a védőtávolságot az illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség (a továbbiakban: a Felügyelőség) állapítja meg, amely - ha egyéb jogszabály eltérően nem rendelkezik, akkor - nem lehet kevesebb, mint:

a) veszélyes hulladék lerakására szolgáló hulladéklerakó esetén:

1000 m ,

b) nem veszélyes hulladék lerakására szolgáló hulladéklerakó esetén:

500 m ,

c) inert hulladék lerakására szolgáló hulladéklerakó esetén:

300 m .

· Temető létesítése esetén-, illetve temető bővítési területe mellett a temető területén a tulajdoni határ mellett 30 m széles védőterületet kell kialakítani és fenntartani.
· Új állattartó telep védőtávolságát a lakóterülettől -általában és nagy létszámú állattartás esetén- szintén a külön jogszabály szabályozza, amelyen belül új lakóépület nem létesíthető. Állattartó telepek védőtávolságát a nitrát-érzékenység (felszíni és felszín alatti vizek szennyezése elleni védelem) miatt szintén külön jogszabály írja elő.
Új állattartó telep védőtávolsága a lakóterülettől minimum 400 m , nagy létszámú állattartás esetén minimum 500 m . Ezen belül új lakóépület nem létesíthető. Állattartó telepek védőtávolsága a nitrát-érzékenység (felszíni és felszín alatti vizek szennyezése elleni védelem) miatt 300 m .
A levegő védelme:
A levegő védelmével kapcsolatos védőtávolságok:
a.) Iszaptároló medencék védőtávolsága: 1000 m .
b.) A nyersiszap talajba injektálással történő mezőgazdasági hasznosítására kijelölt földterület védőtávolsága: 500 m .
c.) Zajszigetelt, zárt szagtalanítóval ellátott nyers szennyvízátemelők védőtávolsága: 20 m .
d.) Védelem nélküli nyers szennyvízátemelők védőtávolsága: 150 m .
e.) Szennyvíztisztító telep védőtávolsága: 300 m (a telep korszerűsítési beruházásainak, illetve új szennyvíztisztító telep üzembe helyezése után is 300 méter .).
Betartandó a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló, 21/2001. (II.14.) Korm. rendelet.
Zaj- és rezgésvédelem:
A környezeti zajforrás hatásterülete:
Környezeti zaj és rezgés elleni védelem kérdésében a 284/2007. (X. 29.) Korm. rendeleta környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól, veendő figyelembe.
A honvédelmi és katonai célú építmények vonatkozásában az első fokú hatósági jogkört az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (ATI-KTVF) gyakorolja.A környezeti zajforrás hatásterületét – a 284/2007. (X. 29.) Korm. rendeletszerint - méréssel, számítással kell meghatározni, amíg ez nem történik meg, a környezeti zajforrás vélelmezett hatásterülete a környezeti zajforrást magába foglaló telekingatlan és annak határától számított 100 méteres távolságon belüli terület.

10. függelék a 10. melléklethez190

Szentes Város műemlékei és műemléki környezetbe tartozó ingatlanok listája

Műemlék

Cím

Helyrajzi szám

Református lelkészlak

Kiss Bálint u 2.

20

Megyeháza

Kossuth tér 1.

1

Református templom

Kossuth tér 3.

21

Magyar Ortodox templom

Kossuth tér 4.

827

Szent Anna templom

Erzsébet tér 2.

5629/2

Gólyás ház

Petőfi u 4.

5600/2

Kikötői csárda

Szt. Anna u. 17.

5649

Koszta József múzeum

Széchenyi Liget

7507

Ecseri templomrom

Cserebökény Ecser

0681/20

Szentháromság szobor

Erzsébet tér

5626/2

Péter Pál féle polgárház

Petőfi u. 9.

5612

Kukoricagóré és jégverem

Páva u. 3.

5576

Petőfi szálló

Petőfi u 2.

5599

Zsoldos Téglagyár

Attila út

3975/4, /11 191

Evangélikus Templom

Kossuth u. 9.

5590

192Felsőpárti ref. Templom

Jókai u. 71.

2523

A belváros műemléki környezetének határai:
Kurca-part, 122 hrsz.-ú telek északi határa, Tóth J. u., 6 hrsz.-ú telek északi határa, 7 és 8 hrsz.-ú telek keleti határa, 17/2-18-28-27-844* hrsz.-ú telkek északi határa, 842-841-839*-837*-833-831/2*-829/1-559/2 hrsz.-ú telkek keleti határa, 5583 hrsz.-ú telek déli határa, 5541/67*-5576- hrsz.-ú telkek keleti határa, 5574 hrsz.-ú telek keleti és déli határa, 5575-5604 hrsz.-ú déli határa, 5605*-5607-5608-5611 hrsz.-ú telek nyugati határa 5616-5615-5624 hrsz.-ú telkek déli határa, 5615 keleti, déli és nyugati határa, 5630 keleti és déli határa és a Kurca-part193.
Ecseri templomrom műemléki környezeti határa:
0680/33, 0680/11, 0681/20 hrsz.-ú telkek által lefedett terület
Kikötői csárda műemléki környezeti határa:
A Szondi u. 6090 hrsz.-ú telek déli határa, Szent Anna u. 6089 hrsz.-ú telek déli és keleti határa, Szent Anna u. 5648 hrsz.-ú telek nyugati határa és a Kurca-part által határolt terület.
Koszta József Múzeum műemléki környezeti határa:
A Széchenyi liget 7508/1 hrsz.-ú telek, a 7503/2 hrsz.-ú telek, és a 7506 hrsz.-ú úttörőház telke által határolt terület.
Felsőpárti ref. Templom műemléki környezeti határa:
Szentes belterület, Hrsz.: 2477; 2500; 2501; 2502; 2503; 2505; 2508; 2509; 21510; 2522; 2524/1; 2524/2; 2604; 2698; 2701; 2702; 4567;
194Zsoldos téglagyár műemléki környezeti határa: Szentes belterület, Hrsz.: 3975/6 és 3975/8 helyrajzi számú ingatlanok.

11. függelék a 10. melléklethez195

Szentes város épített örökségének a helyi védelem alatt karakteres utcaképei

Utca

Oldal

Hrsz

Ady Endre utca

nyugati oldala (10-20)

35, 36, 37, 38, 39, 67

keleti oldala (1-25)

840/2, 841, 842, 844, 845/1, 847, 901, 902, 824, 823, 822,

821, 820, 819

Arany János utca

északi oldala (2-20)

57, 58, 59, 66/1, 66/2, 67, 811/2, 805/2, 805/1, 804, 803, 802,

801, 800, 693

déli oldala (3-9)

53, 52, 51, 50, 40, 39, 819, 818, 817

Farkas Mihály u.

nyugati oldal (2-8)

824, 813, 814, 815, 816, 817

keleti oldal (1-15)

902, 903, 904, 905, 909, 919, 920, 921, 922

Hegedűs László u

északi oldala (4-15)

7951, 7952, 7955, 7956/1, 7957/2, 7958, 7959, 7961, 7962

József Attila utca

keleti oldala (14-59)

5282, 5283, 5289, 5290, 5291, 5292, 5299/2, 5309/4, 5310/2

5312, 5313, 5315, 5316, 5331/, 5332, 5337, 5338, 5339,

5343, 5354

Kiss Bálint utca

nyugati oldal (2-8)

17/1, 18, 19, 20, 21

keleti oldal (1-9)

24, 26/1, 28, 29/1, 31

Klauzál utca

nyugati oldala (9-19)

955, 954, 951,

keleti oldala (20-30)

1108/3, 1107, 1103, 1100, 1099, 1095, 1093

Munkácsy Mihály u.

északi oldala (2-3)

45, 44, 42, 34, 35

Petőfi Sándor utca

nyugati oldala (1-15)

5622, 5621, 5620, 5619, 5618, 5612, 5608, 5607, 5604

keleti oldal (2-16)

5599, 5600/2, 5601, 5580/1, 5577/1, 5576

Szt. Imre herceg u.

déli oldala (2-16)

5651, 5652, 5656, 5660, 5661, 5665, 5668/2

Tóth József utca

nyugati oldala (18-32)

127/5, 127/6, 131/1, 132, 135, 140, 141, 145, 146, 149

keleti oldala (15-31)

47, 54, 56, 61, 62, 69, 71, 87, 88, 89, 90/2, 90/1

Vásárhelyi út

keleti oldal (1-11)

5575, 5571, 5570, 5569, 5566, 5565

12. függelék a 10. melléklethez196

Egyedi védelem alatt álló objektumok

Egyedi védelem alatt álló objektum

Cím

Helyrajzi szám

2.

Evangélikus templom

Kossuth u. 9.

5590

3

Felsőpárti református templom

Jókai u. 71.

2523

4

Családsegítő Intézet (Volt Gőz- és kádfürdő)

Széchenyi liget

7506

5

Horváth Mihály Gimnázium

Szent Imre herceg u. 2.

5651

6

Zeneiskola (Volt Úri kaszinó)

Kiss Bálint utca 11.

33

7

Ármentesítő Társulati Székház

Kiss Bálint u. 13.

40

8

Kórház:
2. Tüdőgondozó, Bőrgondozó
3. Főépület
5. Munkaügy, régi steril
14/2 Pszichiátria
15: Neurológia
38. Intenzív osztály

Sima Ferenc u. 44-56.

186/1, 8344/6

9

Városháza

Kossuth tér 6.

5623

10

Városi Bíróság (Volt Járásbíróság és fogház)

Erzsébet tér 4.

5627

11

Városi Gyermekkönyvtár (Volt Szentesi Takarék és bérház)

Petőfi Sándor u. 1.

5622

12

Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola

Erzsébet tér 1.

5624

13

Vasútállomás

Kolozsvári utca 2.

4417/23

14

Kiss Bálint Református Általános Iskola

Kossuth tér 2.

2

15

Petőfi Sándor. Ált. Iskola (Volt Polgári leányiskola)

Petőfi Sándor u. 15.

5604

16

Dózsa ház, Sportház (Volt Horthy-ház)

Csongrádi u. 2.

7933

17

Árpád-Agrár Rt. Kenyérgyár (Volt Zsoldos kenyérgyár)

Ady Endre u. 20.

67

18

Kálvária-szobrok, stációk

Kálvária temető

5494/4

19

Szent Vendel-szobor

Bánomháti temető

7179

20

Kuczori Szivattyútelep

Felsőrét 55.

0184/3

21

Zsidó szertartásterem

Nagynyomás 48.

4708

22

Barokk haranglábak

Nagynyomás 46.

4711

23

Zsidó temető sírkövei

Nagynyomás 48.

4707

24

Boros Sámuel Szakközép Iskola

Ady Endre u. 9.

30

25

Fényírda

Kossuth u.

829/2

26

Filep-ház

Tóth József u. 13.

45

27

Imaház

Kiss Bálint u. 8.

17/1

28

Kocsma

Hajdú Lajos u. 1

4

29

Kocsma

Sáfrán Mihály u. 10.

6046

30

Könyvtár (Régi Zsinagóga)

Kossuth u. 33-35.

4871/1

31

Középület Tiszti Klub

Ady Endre utca 2.

26/2

32

Kurca-híd

Csongrádi út

7931/2

33

Kurcai-Harmincadvámház (Bikaakol)

Felsőrét

0164/3

34

Lakóépület

Ady Endre u. 16.

38

35

Lakóépület

Ady Endre u. 17.

824

36

Lakóépület

Ady Endre u. 18.

39

37

Lakóépület

Apponyi tér 16.

1938

38

Lakóépület

Apponyi tér 14.

1961

39

Lakóépület

Arany János u. 10.

804

40

Lakóépület

Arany János u. 12/A.

803

41

Lakóépület

Farkas Mihály u. 1.

904

42

Lakóépület

Arany János u. 15.

930

43

Lakóépület

Arany János u. 18.

800

44

Lakóépület

Arany János u. 20.

693

45

Lakóépület

Arany János u. 8.

805/1

46

Lakóépület

Bocskai utca 27.

914

47

Lakóépület

Boros Sámuel utca 46.

293

48

Lakóépület

Farkas Mihály u. 4.

814

49

Lakóépület

Farkas Mihály u. 5.

905

50

Lakóépület

Farkas Mihály u. 8.

816

51

Lakóépület

Farkas Mihály u. 13.

921

52

Lakóépület

Farkas Mihály u.15.

922

53

Lakóépület

Jókai utca 77.

2526

54

Lakóépület

József Attila utca 1.

5591/3

55

Lakóépület

Kiss Bálint u 1.

24

56

Lakóépület

Kiss Bálint u. 3.

26/1

57

Lakóépület

Kiss Bálint u. 5.

28

58

Lakóépület

Kiss Bálint u. 9.

31

59

Lakóépület

Koszta József u. 12.

4678

60

Lakóépület

Koszta József u. 14/A

4677

61

Lakóépület

Koszta József u. 2.

4869

62

Lakóépület

Koszta József u. 4.

4867

63

Lakóépület

Mátyás Király u. 1.

4950

64

Lakóépület

Szent Imre herceg u. 5.

5606

65

Lakóépület

Petőfi Sándor u. 12.

5580/1

66

Lakóépület

Petőfi Sándor u. 13.

5607

67

Lakóépület

Petőfi Sándor u. 14.

5577/1

68

Lakóépület

Petőfi Sándor u. 5.

5620

69

Lakóépület

Petőfi Sándor u. 7

5619

70

Lakóépület

Petőfi Sándor u. 7/A

5618

71

Lakóépület

Szent I. herceg u. 16

5668/2

72

Lakóépület

Tóth József u. 8.

122

73

Lakóház (Sport központ)

Ady Endre u. 27.

811/2

74

Móricz Zsigmond Művelődési ház

Ady Endre u. 36.

101

75

Nagygazdaház

Rákóczi F. utca 12

, 1902

76

Nagygazdaház

Rákóczi F. utca 14.

1901

77

Páter-ház

Kossuth u.

5592/1

78

Francia Pékség

József Attila u. 1.

5591/3

79

Volt Postaállomás

Petőfi utca 8.

5601

80

Szakközépiskola

Kossuth u. 45.

4670

81

Temetőkápolna

Kálvária temető

5494/4

82

Termál Fürdő

Sima Ferenc u. 13.

107/1

83

Terménytároló

Koszta József u. 6.

4866

84

Tűzoltóság

Kossuth u. 47.

4672

85

Víztorony

Kolozsvári utca 2.

1974417/11

86

Víztorony

Vásárhelyi út

4390/12

87

Zsoldos ház

Tóth József u. 7.

9

88

Lakóépület

Bercsényi utca 123

2213

89

Lakóépület

Dózsa György u. 129

2127

90

Óvoda

Rákóczi F. u. 46-48

1849

91

Lakóépület

Tóth József u. 19.

56

[1] 5/2012. (IV. 14) KT. rendelettel módosítva, 2012. április 29-én lépett hatályba

13. függelék a 10. melléklethez198

Tájfásítás során telepítendő őshonos fafajok jegyzéke
Szentes külterületein a tájfásításhoz (dűlőutak fasorai, védőzöldsávok, csatornák melletti fásítás, stb.) telepítésre javasolt, a Dél-Alföldön őshonosnak tekinthető fafajok:
Populus nigra (fekete nyár)
Populus alba (fehér nyár)
Populus tremula (rezgő nyár)
Populus canescens (szürke nyár)
Fraxinus excelsior(magas kőris)
Alnus glutinosa(éger)
Ulmus laevis (szil)
Quercus robur (kocsányos tölgy)
Acer campestre (mezei juhar)
Acer tatarica (tatár juhar)
Prunus padus (májusfa)
Juglans regia (dió)
Pyrus piraster (vadkörte)
Szentes belterületein a közútfásításban, utcafásításban és vízpartfásításban telepítésre javasolt magyarországi őshonos fafajok:
Acer campestre (mezei juhar)
Acer platanoides (korai juhar)
Fraxinus ornus (virágos kőris)
Fraxinus excelsior (magas kőris)
Tilia tomentosa (ezüst hárs)
Carpinus betulus (gyertyán)
A belterületi fásításban a felsorolt fajok faiskolai fajtái is javasolt.
Szentes területén vízfolyások-vizes élőhelyek mentén telepítésre javasolt őshonos fafajok:
Salix alba(fehér fűz)
1

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel törölve, 2017. március 25-én lépett hatályba

2

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel törölve, 2017. március 25-én lépett hatályba

3

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel törölve, 2017. március 25-én lépett hatályba

4

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel törölve, 2017. március 25-én lépett hatályba

5

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel törölve, 2017. március 25-én lépett hatályba

6

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel törölve, 2017. március 25-én lépett hatályba

7

5/2012. (IV. 14) rendelettel kiegészítve, 2012. április 29-én lépett hatályba, 34/2013. (XII.31.) önkormányzati rendeletekkel kiegészítve, 2014. január 20-án lépett hatályba, 10/2015. (III.12.) önkormányzati rendeletekkel kiegészítve, 2015. március 27-én lépett hatályba, 34/2015. (XII. 31.) rendelettel kiegészítve, 2015. január 3-án lépett hatályba, 7/2017. (III.25.); 2017. március 25-én lépett hatályba, 29/2017. (XII.14.) önkormányzati rendelettel kegészítve, 2017. december 15-én lépett hatályba.

8

22/2018. (XII.31.) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2019. január 5-én lépett hatályba.

9

6/2020. (VII.09.) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2020. július 30-án lépett hatályba

10

6/2015. (II. 3) rendelettel kiegészítve, 2015. február 4-én lépett hatályba

11

34/2015. (XII. 31.) rendelettel kiegészítve, 2015. január 3-án lépett hatályba

12

34/2015. (XII. 31.) rendelettel kiegészítve, 2015. január 3-án lépett hatályba

13

34/2015. (XII. 31.) rendelettel kiegészítve, 2015. január 3-án lépett hatályba

14

34/2015. (XII. 31.) rendelettel kiegészítve, 2015. január 3-án lépett hatályba

15

34/2015. (XII. 31.) rendelettel törölve, 2015. január 3-án lépett hatályba

16

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel törölve, 2017. március 25-én lépett hatályba

17

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2017. március 25-én lépett hatályba

18

34/2015. (XII. 31.) rendelettel törölve, 2015. január 3-án lépett hatályba

19

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel törölve, 2017. március 25-én lépett hatályba

20

34/2015. (XII. 31.) rendelettel törölve, 2015. január 3-án lépett hatályba

21

34/2015. (XII. 31.) rendelettel törölve, 2015. január 3-án lépett hatályba

22

15/2020. (XII. 22.) polgármesteri rendelettel kiegészítve, 2020. december 23-án lépett hatályba

23

A 4. §-ban foglalt táblázat „Különleges terület, ezen belül kutyaiskola és kutyatelep” sorát a Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2023. (X. 13.) önkormányzati rendelete 1. §-a iktatta be.

24

Az 5. § (3) bekezdését a Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2023. (X. 13.) önkormányzati rendelete 2. §-a iktatta be.

25

6/2020. (VII.09.) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2020. július 30-án lépett hatályba

26

10/2015. (III. 12) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2015. március 27-én lépett hatályba

27

10/2015. (III.12) önkormányzati rendelettel törölve, 2015. március 27-én lépett hatályba

28

19/2011. (VI.2.) önkormányzati rendelettel törölve, 2011. június 20-án lépett hatályba

29

6/2020. (VII.09.) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2020. július 30-án lépett hatályba

30

6/2020. (VII.09.) önkormányzati rendelettel törölve, 2020. július 30-án lépett hatályba

31

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

32

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

33

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

34

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

35

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

36

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

37

13/2019. (V.31.) önkormányzati rendelettel módosítva, 2019. június 1-én lépett hatályba

38

5/2012. (IV. 14) önkormányzati rendelettel módosítva, 2012. április 29-én lépett hatályba

39

6/2020. (VII.09.) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2020. július 30-án lépett hatályba

40

5/2012. (IV. 14) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2012. április 29-én lépett hatályba

41

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

42

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

43

5/2012. (IV. 14) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2012. április 29-én lépett hatályba

44

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

45

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

46

5/2012. (IV. 14) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2012. április 29-én lépett hatályba

47

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

48

5/2012. (IV. 14) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2012. április 29-én lépett hatályba

49

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

50

5/2012. (IV. 14) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2012. április 29-én lépett hatályba

51

6/2020. (VII.09.) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2020. július 30-án lépett hatályba

52

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

53

5/2012. (IV. 14) önkormányzati rendelettel törölve, 2012. április 29-én lépett hatályba

54

10/2015. (III. 12) önkormányzati rendelettel módosítva, 2015. március 27-én lépett hatályba

55

5/2012. (IV. 14) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2012. április 29-én lépett hatályba

56

A 26. § (1) bekezdése a Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2023. (X. 13.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.

57

5/2012. (IV. 14) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2012. április 29-én lépett hatályba

58

34/2013. (XII.31) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2014. január 20-án lépett hatályba

59

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel módosítva, 2017. március 25-én lépett hatályba

60

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2017. március 25-én lépett hatályba

61

15/2020. (XII. 22.) polgármesteri rendelettel kiegészítve, 2020. december 23-án lépett hatályba

62

15/2020. (XII. 22.) polgármesteri rendelettel kiegészítve, 2020. december 23-án lépett hatályba

63

A 28. § (1) bekezdése a Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2023. (X. 13.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg.

64

5/2012. (IV. 14) KT. rendelettel kiegészítve, 2012. április 29-én lépett hatályba

65

1/2011. (II. 4) KT. rendelettel módosítva, 2011. március 6-án lépett hatályba

66

5/2012. (IV. 14) KT. rendelettel kiegészítve, 2012. április 29-én lépett hatályba

67

19/2011. (VI.2.) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2011. június 20-án lépett hatályba

68

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

69

5/2012. (IV.14.) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2012. április 29-én lépett hatályba.

70

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

71

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

72

10/2015. (III. 12) önkormányzati rendelettel törölve, 2015. március 27-én lépett hatályba

73

10/2015. (III. 12) önkormányzati rendelettel módosítva, 2015. március 27-én lépett hatályba

74

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

75

5/2012. (IV. 14) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2012. április 29-én lépett hatályba

76

5/2012. (IV. 14) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2012. április 29-én lépett hatályba

77

1/2011. (II. 4) KT. rendelettel kiegészítve, 2011. március 6-án lépett hatályba

78

5/2012. (IV. 14.) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2012. április 29-én lépett hatályba

79

13/2022. (VI.20.) önkormányzati rendelettel módosítva, 2022. június 21-én lépett hatályba

80

13/2022. (VI.20.) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2022. június 21-én lépett hatályba

81

5/2012. (IV. 14.) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2012. április 29-én lépett hatályba

82

5/2012. (IV. 14.) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2012. április 29-én lépett hatályba

83

6/2015. (II. 03.) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2015. február 4-én lépett hatályba

84

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2017. március 25-én lépett hatályba.

85

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

86

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

87

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

88

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

89

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

90

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

91

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

92

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

93

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

94

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

95

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

96

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

97

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

98

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

99

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

100

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

101

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

102

1/2011. (II. 4) KT. rendelettel módosítva, 2011. március 6-án lépett hatályba

103

1/2011. (II. 4) KT. rendelettel módosítva, 2011. március 6-án lépett hatályba

104

34/2015. (XII. 31.) rendelettel kiegészítve, 2015. január 3-án lépett hatályba

105

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

106

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

107

6/2015. (II. 03.) önkormányzati rendelettel törölve, 2015. február 4-én lépett hatályba

108

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel módosítva, 2017. március 25-én lépett hatályba

109

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel törölve, 2017. március 25-én lépett hatályba

110

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel törölve, 2017. március 25-én lépett hatályba

111

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel módosítva, 2017. március 25-én lépett hatályba.

112

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2017. március 25-én lépett hatályba.

113

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2017. március 25-én lépett hatályba.

114

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2017. március 25-én lépett hatályba.

115

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2017. március 25-én lépett hatályba.

116

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2017. március 25-én lépett hatályba.

117

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2017. március 25-én lépett hatályba.

118

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2017. március 25-én lépett hatályba.

119

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2017. március 25-én lépett hatályba.

120

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2017. március 25-én lépett hatályba.

121

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2017. március 25-én lépett hatályba.

122

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2017. március 25-én lépett hatályba.

123

A 61. § (1) bekezdése a Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2023. (X. 13.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.

124

A 61. § (2) bekezdését a Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2023. (X. 13.) önkormányzati rendelete 10. §-a hatályon kívül helyezte.

125

A 61. § (3) bekezdését a Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2023. (X. 13.) önkormányzati rendelete 10. §-a hatályon kívül helyezte.

126

A 61. § (4) bekezdését a Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2023. (X. 13.) önkormányzati rendelete 10. §-a hatályon kívül helyezte.

127

34/2013. (XII.31.) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2014. január 20-án lépett hatályba

128

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel módosítva, 2017. március 25-én lépett hatályba

129

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2017. március 25-én lépett hatályba.

130

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

131

19/2019. (V.31) önkormányzati rendelettel törölve, 2019. június 1-én lépett hatályba

132

34/2013. (XII.31.) önkormányzati rendelettel módosítva, 2014. január 20-án lépett hatályba

133

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

134

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel törölve, 2017. március 25-én lépett hatályba

135

6/2020. (VII.09.) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2020. július 30-án lépett hatályba

136

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel módosítva, 2017. március 25-én lépett hatályba

137

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel módosítva, 2017. március 25-én lépett hatályba

138

34/2013. (XII.31.) önkormányzati rendelettel módosítva, 2014. január 20-án lépett hatályba.

139

19/2011. (VI.2.) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2011. június 20-án lépett hatályba

140

34/2013. (XII.31) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2014. január 20-án lépett hatályba

141

34/2013. (XII.31.) önkormányzati rendelettel módosítva, 2014. január 20-án lépett hatályba.

142

5/2012. (IV.14) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2012. április 29-én lépett hatályba

143

34/2013. (XII.31) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2014. január 20-án lépett hatályba, 13/2014 (VII.15.) önkormányzati rendelettel módosítva, 2014. július 16-án lépett hatályba.

144

34/2013. (XII.31.) önkormányzati rendelettel módosítva, 2014. január 20-án lépett hatályba.

145

34/2013. (XII.31.) önkormányzati rendelettel módosítva, 2014. január 20-án lépett hatályba.

146

34/2013. (XII.31.) önkormányzati rendelettel módosítva, 2014. január 20-án lépett hatályba.

147

34/2013. (XII.31) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2014. január 20-án lépett hatályba

148

15/2020. (XII.22.) polgármesteri rendelettel kiegészítve, 2020. december 23-án lépett hatályba.

149

A 75/C. §-t a Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2023. (X. 13.) önkormányzati rendelete 6. §-a iktatta be.

150

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

151

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

152

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

153

A 85. § (7) bekezdését a Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2023. (X. 13.) önkormányzati rendelete 7. §-a iktatta be.

154

A 85. § (8) bekezdését a Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2023. (X. 13.) önkormányzati rendelete 7. §-a iktatta be.

155

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

156

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

157

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

158

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

159

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

160

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

161

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

162

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

163

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

164

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel törölve, 2017. március 25-én lépett hatályba

165

34/2009. (XII.12.) rendelettel kiegészítve, 2009. december 12-én lépett hatályba

166

34/2013. (XII.31.) önkormányzati rendelettel módosítva, 2014. január 20-án lépett hatályba

167

34/2015. (XII. 31.) rendelettel törölve, 2015. január 3-án lépett hatályba

168

34/2015. (XII. 31.) rendelettel törölve, 2015. január 3-án lépett hatályba

169

19/2011. (VI.2.) önkormányzati rendelettel törölve, 2011. június 20-án lépett hatályba

170

19/2011. (VI.2.) önkormányzati rendelettel törölve, 2011. június 20-án lépett hatályba

171

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

172

16/2019. (IX. 20.) rendelettel törölve, 2019. szeptember 21-én lépett hatályba

173

34/2015. (XII. 31.) rendelettel módosítva, 2015. január 3-án lépett hatályba

174

34/2015. (XII. 31.) rendelettel módosítva, 2015. január 3-án lépett hatályba

175

34/2015. (XII. 31.) rendelettel módosítva, 2015. január 3-án lépett hatályba

176

34/2015. (XII. 31.) rendelettel módosítva, 2015. január 3-án lépett hatályba

177

34/2015. (XII. 31.) rendelettel módosítva, 2015. január 3-án lépett hatályba

178

5/2012. (IV.14) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2012. április 29-én lépett hatályba

179

5/2012. (IV.14) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2012. április 29-én lépett hatályba

180

7/2017. (III. 25) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2017. március 25-én lépett hatályba

181

A 10. melléklet a Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2023. (X. 13.) önkormányzati rendelete 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

182

209/2018. (XII.21.) önkormányzati határozattal törölve

183

Az Kötv 19.§ (1)-a, továbbá A régészeti lelőhelyek feltárásának … részletes szabályairól szóló 18/2001 (X.18.) NKÖM rendelet 14.§-a szerint

184

Kötv 22-23.§

185

Kötv 19.§ (3)

186

Kötv 23.§.(1)

187

a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény alapján

188

29/2017. (II.23.) határozattal módosítva

189

az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról szóló 46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet

190

19/2011. (VI.2.) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2011. június 20-án lépett hatályba

191

34/2013. (XII.31.) önkormányzati rendelettel módosítva, 2014. január 20-án lépett hatályba

192

34/2013. (XII.31.) önkormányzati rendelettel módosítva, 2014. január 20-án lépett hatályba

193

* a teleknek csak egy része tartozik a műemléki környezetbe

194

34/2013. (XII.31) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2014. január 20-án lépett hatályba

195

19/2011. (VI.2.) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2011. június 20-án lépett hatályba

196

19/2011. (VI.2.) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2011. június 20-án lépett hatályba

197

5/2012. (IV. 14) KT. rendelettel módosítva, 2012. április 29-én lépett hatályba

198

5/2012. (IV.14) önkormányzati rendelettel kiegészítve, 2012. április 29-én lépett hatályba

199

A 11. mellékletet a Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2023. (X. 13.) önkormányzati rendelete 8. § (2) bekezdése iktatta be.